1

Fellebbezéseikben A. Occhetto és az Európai Parlament az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága ideiglenes intézkedésről határozó bírója T-215/07. R. sz., Donnici kontra Parlament ügyben 2007. november 15-én hozott azon végzésének (EBHT 2007., II-4673. o., a továbbiakban: megtámadott végzés) hatályon kívül helyezését kérik, amelyben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró elrendelte a B. Donnici mandátumának vizsgálatáról szóló 2007. május 24-i európai parlamenti határozat (2007/2121(REG), a továbbiakban: vitatott határozat) végrehajtásának felfüggesztését.

2

Tekintettel a fent említett fellebbezések tárgya közötti összefüggésre, az eljárási szabályzat 43. cikkének megfelelően azokat a jelen végzés meghozatala céljából egyesíteni kell.

3

A 2002. június 25-i és szeptember 23-i 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozattal (HL L 283., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 137. o.) módosított és újraszámozott, az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz (HL L 278., 1. o.) csatolt, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány (a továbbiakban: 1976. évi okmány) 6–8. és 12. cikke, valamint 13. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„6. cikk

(1)   Az Európai Parlament tagjai egyénileg és személyesen szavaznak. Az Európai Parlament tagjai nem utasíthatók, és nem kaphatnak kötött mandátumot.

(2)   Az Európai Parlament tagjait megilletik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló 1965. április 8-i jegyzőkönyv szerint részükre biztosított előjogok és mentességek.

7. cikk

(1)   Az Európai Parlament tagja nem lehet:

(2)   A 2004-es európai parlamenti választásoktól kezdődően az Európai Parlament tagjainak megbízatása nem összeegyeztethető [helyesen: összeférhetetlen] a nemzeti parlamenti képviselőséggel.

Ettől a szabálytól eltérve, és a (3) bekezdés sérelme nélkül:

[…]

8. cikk

Ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel, a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók.

Ezek a nemzeti rendelkezések, amelyek adott esetben figyelembe vehetik a tagállam sajátos körülményeit, a választási rendszer alapvetően arányos voltát [helyesen: arányos voltát alapvetően] nem változtathatják meg.

[…]

12. cikk

Az Európai Parlament tagjainak mandátumát az Európai Parlament igazolja. Ennek során az Európai Parlament tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan megállapított választási eredményeket, és dönt az ezen okmány rendelkezései alapján esetlegesen felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek.

13. cikk

[…]

(3)   Amennyiben valamely tagállam joga kifejezetten rendelkezik az európai parlamenti tagok mandátumának visszavonásáról [helyesen: elvesztéséről], a megbízatás megszűnésére az ezekben a jogszabályokban meghatározottak szerint kerül sor. Az illetékes nemzeti hatóságok erről tájékoztatják az Európai Parlamentet.”

4

Az Európai Parlament eljárási szabályzatának 3. cikke, valamint 4. cikkének (3) és (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„3. cikk

A mandátumvizsgálat

(1)   Az európai parlamenti választások után az elnök felkéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy késedelem nélkül értesítsék a Parlamentet a megválasztott képviselők nevéről annak érdekében, hogy a választásokat követő első ülés megnyitásakor valamennyi képviselő elfoglalhassa helyét.

Az elnök egyúttal felhívja e hatóságok figyelmét az [1976. évi okmány] vonatkozó rendelkezéseire, és felkéri őket, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket az európai parlamenti képviselői megbízatással való bármilyen összeférhetetlenség elkerülése érdekében.

(2)   Minden képviselő, akinek a megválasztásáról értesítették a Parlamentet, parlamenti helyének elfoglalása előtt írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy az [1976. évi okmány] 7. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően nincs más olyan tisztsége, amely összeférhetetlen az európai parlamenti képviselői megbízatással. A parlamenti választásokat követően ezt a nyilatkozatot – amennyiben lehetséges – a Parlament alakuló ülése előtt legkésőbb hat nappal meg kell tenni. A képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve valamely vitás ügyben történő határozat meghozataláig, és feltéve, hogy a képviselő előzőleg aláírta az említett írásbeli nyilatkozatot, a képviselő elfoglalhatja helyét a Parlamentben és szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti.

Ha a nyilvánosság számára rendelkezésre álló forrásokból igazolható tények alapján megállapításra kerül, hogy a képviselő az európai parlamenti képviselői megbízatással az [1976. évi okmány] 7. cikke (1) és (2) bekezdése értelmében összeférhetetlen tisztséggel rendelkezik, a Parlament – az elnöke által nyújtott tájékoztatás alapján – megállapítja a képviselői hely megüresedését.

(3)   Az illetékes bizottság jelentése alapján a Parlament haladéktalanul megvizsgálja a mandátumokat, és határoz az újonnan megválasztott képviselők mandátumának érvényességéről, valamint az [1976. évi okmány] rendelkezéseinek értelmében minden más, a Parlament hatáskörébe utalt vitáról, kivéve azokat, amelyek a nemzeti választási törvényeken alapulnak.

(4)   A bizottság jelentése a tagállamoknak a választások teljes eredményét tartalmazó hivatalos értesítésén alapul, amely tartalmazza a megválasztott jelöltek és a lehetséges helyettesek neveit a szavazási eredmények szerinti rangsorban.

A képviselői mandátum kizárólag abban az esetben nyilvánítható érvényesnek, ha az e cikk, valamint az e szabályzat I. melléklete szerint szükséges írásbeli nyilatkozatokat megtették.

A képviselők mandátumának érvényességét érintő bármely vitában a Parlament az illetékes bizottság jelentése alapján bármikor hozhat döntést.

(5)   Ha a képviselői mandátum az ugyanazon a listán szereplő jelöltek visszalépésének eredményeképp jött létre, a mandátumvizsgáló bizottság megbizonyosodik arról, hogy a visszalépésekre az [1976. évi okmány] és a 4. cikk (3) bekezdése szellemének és betűjének megfelelően került-e sor.

(6)   A bizottság gondoskodik arról, hogy mind a tagállamok, mind az Unió hatóságai haladéktalanul továbbítsanak a Parlamenthez minden információt, amely bármely európai parlamenti képviselő feladatainak teljesítését vagy a helyettesek rangsorolását befolyásolhatja, kinevezés esetén megjelölve a hatálybalépés időpontját.

Ha a tagállamok illetékes hatóságai olyan eljárást kezdeményeznek, amely egy képviselőnek hivatalától való megfosztásával járhat, az elnök az eljárás állásáról rendszeres tájékoztatást kér. Az elnök az ügyet az illetékes bizottság elé utalja, amelynek javaslatára az Európai Parlament az ügyben álláspontot alakíthat ki.

4. cikk

A képviselői megbízatás időtartama

[…]

(3)   A megbízatásáról lemondó képviselő értesíti az elnököt a lemondásról és a lemondás hatálybalépésének időpontjáról, amely nem haladhatja meg az értesítéstől számított 3 hónapot. Az értesítés a főtitkár vagy képviselője jelenlétében elkészített hivatalos jegyzőkönyv formájában történik, amelyet a főtitkár vagy képviselője, továbbá az érintett képviselő aláírnak, és haladéktalanul benyújtanak az illetékes bizottsághoz, amely a kérdést a dokumentum kézhezvételét követő első ülésén napirendre tűzi.

Ha az illetékes bizottság úgy ítéli meg, hogy a lemondás nem az [1976. évi okmány] szellemének és betűjének megfelelően történt, erről tájékoztatja a Parlamentet, hogy az határozhasson: megállapítja-e az üresedést.

Ellenkező esetben a képviselői hely üresedését a lemondó képviselő által a hivatalos jegyzőkönyvben megjelölt időponttól kezdődő hatállyal állapítják meg. A Parlament e tárgyban nem szavaz.

[…]

(9)   Ha a megbízatás elfogadása vagy az arról történő lemondás nyilvánvalóan tárgyi tévedésen vagy akarathibán alapul, a Parlament fenntartja a jogot, hogy a megvizsgált mandátumot érvénytelennek nyilvánítsa, illetve a képviselői hely üresedésének megállapítását megtagadja.”

5

Az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28-i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozat (HL L 262., 1. o., a továbbiakban: képviselői statútum) (4) preambulumbekezdése értelmében „[a] képviselők 2. cikkben foglalt szabadságának és függetlenségének védelmét szabályozni kell, és azt az elsődleges jog egyetlen szövege sem említi. Azon nyilatkozatok, amelyekben képviselők kötelezik magukat arra, hogy mandátumukról meghatározott időpontban lemondanak, illetve a mandátumról való lemondásra vonatkozó, a párt által tetszés szerint felhasználható blankettanyilatkozatok a képviselő szabadságával és függetlenségével összeegyeztethetetlenek, és ezért kötelező jogi erővel nem bírhatnak”.

6

A képviselői statútum (5) preambulumbekezdése szerint az említett statútum 3. cikkének (1) bekezdése teljes egészében átveszi az 1976. évi okmány 6. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit.

7

A képviselői statútum 2. és 30. cikke a következőképpen rendelkezik:

„2. cikk

(1)   A képviselők szabadok és függetlenek.

(2)   Semmis az a megállapodás, amely a képviselői mandátumról annak lejárta előtt vagy annak végén történő lemondásra vonatkozik.

[…]

30. cikk

E statútum az Európai Parlament 2009-ben kezdődő parlamenti ciklusának első napján lép hatályba.”

8

A megtámadott végzés 6–17. pontja a következőképpen ismerteti a jogvita alapját képező tényállást:

9

Az Elsőfokú Bíróság Hivatala által 2007. június 22-én nyilvántartásba vett keresetlevéllel B. Donnici az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be. Külön beadványban ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is benyújtott, amelyben ugyanezen határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte.

10

A. Occhetto, illetve az Olasz Köztársaság számára engedélyezték a Parlament, illetve B. Donnici kérelmeinek támogatása érdekében való beavatkozást.

11

Megsemmisítés iránti keresetének alátámasztására B. Donnici két jogalapra hivatkozott. Egyrészről úgy érvelt, hogy a vitatott határozat elfogadásával a Parlament megsértette a tagjai mandátumának vizsgálatával kapcsolatos hatáskörét meghatározó szabályokat és elveket. Másrészt vitatta e határozat indokolásának megfelelő voltát.

12

A megtámadott végzésben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró először is megvizsgálta a B. Donnici által megsemmisítés iránti keresetének alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapok prima facie megalapozottságát annak eldöntése érdekében, hogy a fumus boni iurisra vonatkozó feltétel teljesül-e. E vizsgálat végén úgy vélte, hogy a Parlament vitatott határozat elfogadására vonatkozó hatáskörének hiányára alapított jogalap komolynak látszik, és nem utasítható el alaposabb vizsgálat nélkül, amelynek elvégzésére kizárólag az ügyet érdemben tárgyaló bíróság jogosult. Így megállapította, hogy e feltétel a jelen esetben teljesül.

13

Ezt követően az ideiglenes intézkedésről határozó bíró úgy vélte, hogy a végrehajtás kérelmezett felfüggesztése szükséges annak elkerüléséhez, hogy B. Donnici érdekei súlyos és helyrehozhatatlan sérelmet szenvedjenek, figyelemmel különösen a Parlament tagjai mandátumának korlátozott időtartamára és arra, hogy a vitatott határozatból következően B. Donnici nem képes mandátumát tovább gyakorolni.

14

Végül az ideiglenes intézkedésről határozó bíró mérlegelte a fennálló érdekeket, kiemelve, hogy tekintettel B. Donnici, illetve A. Occhetto különös és közvetlen érdekeinek egyértelmű egyenrangúságára, figyelembe kell venni általánosabb érdekeket is. Így hangsúlyozva különösen az Olasz Köztársaság arra vonatkozó érdekét, hogy választójogi szabályozását a Parlament tiszteletben tartsa, valamint B. Donnici érvelésének szilárdságát és súlyát, megállapította, hogy a vitatott határozat végrehajtása felfüggesztése elrendelésének feltételei teljesülnek, és ennélfogva helyt adott B. Donnici erre vonatkozó kérelmének.

15

Fellebbezéseikben A. Occhetto, illetve a Parlament a megtámadott végzés megsemmisítését kérik. Fellebbezéseik alátámasztására a fumus boni iuris téves értékelésére, valamint a sürgősségnek és a fennálló érdekek mérlegelésének téves értékelésére alapított jogalapokra hivatkoznak.

16

B. Donnici és az olasz kormány a fellebbezések elutasítását kéri. A. Occhetto fellebbezését illetően B. Donnici elsődlegesen azt kéri, hogy a Bíróság azt mint elfogadhatatlant utasítsa el.

17

B. Donnici úgy érvel, hogy A. Occhetto fellebbezése lényegében azon a feltevésen nyugszik, miszerint a jelen ügyben a képviselői helyről való lemondás akarathibán alapul, így e lemondás nem érvényes, amit a mandátum vizsgálatának szakaszában a Parlamentnek kell megállapítania. Márpedig B. Donnici szerint A. Occhetto sem a nemzeti bíróságok, sem pedig az ideiglenes intézkedésről határozó közösségi bíró előtt nem hivatkozott akarathiba fennállására. Ebből következik, hogy A. Occhetto fellebbezése lényegében először a jelen fellebbezési eljárásban hivatkozott elemeken alapul. Továbbá azon körülmények vizsgálata, amelyektől az akarathiba fennállása függhet, magában foglalja tények megállapítását és értékelését, ami a fellebbezés szakaszában kizárt. Ezen okokból B. Donnici azt kéri, hogy a Bíróság A. Occhetto fellebbezését mint elfogadhatatlant utasítsa el.

18

E tekintetben meg kell állapítani, hogy noha fellebbezése keretében A. Occhetto egy sor, a képviselői mandátumról való lemondásának érvényességére és akarathiba fennállására vonatkozó megfontolásra hivatkozik, e fellebbezés egy sor olyan jogalapra támaszkodik, amelyek egyrészről az 1976. évi okmány rendelkezéseinek téves értelmezésén, másrészről pedig a sürgősségnek és a fennálló érdekek mérlegelésének téves értékelésén alapulnak.

19

E körülmények között meg kell állapítani A. Occhetto fellebbezésének elfogadhatóságát.

20

A fumus boni iurisnak az ideiglenes intézkedésről határozó bíró általi értékelését illetően a fellebbezők a következőkre alapított három jogalapra hivatkoznak:

21

A. Occhetto és a Parlament szerint, mivel az 1976. évi okmány 12. cikke értelmében a Parlamentnek arra kell szorítkoznia, hogy tudomásul veszi az illetékes nemzeti hatóságok által megállapított választási eredményeket, és nem rendelkezik semmilyen elvi hatáskörrel arra, hogy gondoskodjék a közösségi jog tagállamok általi betartásáról, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró e rendelkezést mind szövegére, mind pedig általános összefüggéseire tekintettel tévesen értelmezte.

22

Noha az 1976. évi okmány 12. cikkének megfelelően a Parlamentnek csupán „tudomásul [kell] ve[nnie]” a nemzeti hatóságok által a tagállamok joga alapján elvégzett vizsgálatok eredményeit, a Parlament a közösségi jog szabályai alapján önálló vizsgálati jogkörrel rendelkezik. Ami a valamely közösségi intézmény létrehozása keretében lefolytatott eljárást illeti, olyan közösségi jogszabályszint létezik, amely nem csupán a nemzeti eljárások harmonizálását célozza, hanem olyan minimumszabály felállítását is, amely lehetővé teszi a nemzeti eljárások közötti eltérésekből eredő torzulások elkerülését. Ebben az értelemben az 1976. évi okmány 12. cikke biztosítja a Parlament számára azon jogkört, hogy döntsön az ezen okmány rendelkezésein alapuló vitákban. E jogkört szükségszerűen nem csupán az említett okmány szó szerinti tartalma alapján, hanem az egész okmány alapját képező általános elvek alapján is kell gyakorolni.

23

Ennélfogva az ideiglenes intézkedésről határozó bíró megállapításával ellentétben az 1976. évi okmány 12. cikkének második mondata nem a Parlament jogkörének korlátozását célozza, hanem azon két módozatot jelöli meg, amelyek szerint e jogkör gyakorlása történik. Noha a nemzeti jogszabályok keretében elvégzett vizsgálatot illetően a Parlamentnek e vizsgálat tudomásul vételére kell szorítkoznia, a közösségi jog keretében korlátlan vizsgálati jogkör illeti meg.

24

Az 1976. évi okmány 12. cikke ezen értelmezésének alátámasztására a fellebbezők először is az említett okmány 8. cikkére hivatkoznak, amely szerintük a Parlament vizsgálati jogkörének e kétszintű felépítését erősíti meg. Annak megfogalmazásával ugyanis, hogy „ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel” a választási eljárásra „az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók”, ez utóbbi rendelkezés azon két szempontot jelzi, amelyek alapján a vizsgálati jogkör gyakorlása történik.

25

Másodszor a Parlamenten belül olyan intézményi gyakorlat létezik, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a Parlament a tagjai mandátumának vizsgálatát a közösségi hivatkozások alapján szokta végezni.

26

E gyakorlatot bizonyítja egyrészről a Parlament eljárási szabályzattal foglalkozó, mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának az európai parlamenti mandátum vizsgálatára és annak időtartamára vonatkozó, az Európai Parlament eljárási szabályzata 7. és 8. cikkének módosításáról szóló – amelyek az Európai Parlament eljárási szabályzata jelenleg hatályos 3., illetve 4. cikkének felelnek meg – jelentése (A3-0166/94).

27

Másrészről a fellebbezők kiemelik, hogy a „forgóajtó-rendszerrel” kapcsolatos parlamenti mandátumok érvényességére vonatkozó kifogásokról szóló állásfoglalásának (HL 1983. C 68., 31. o.) 2. cikkében a Parlament azt állítja, hogy „a forgóajtó-rendszerrel szembeni jogi jellegű fenntartások alapján az új tagok mandátumának érvényességét vitató keresetek vagy a már megvizsgált mandátumok érvényességét érintő kifogások alaptalanok”. Mindenesetre szükségtelen kétszintű, azaz nemzeti és közösségi szinten felépített, összetett vizsgálati rendszert bevezetni, ha ezt követően nem létezik közösségi jogszabályszint, és ha a Parlamentnek a vizsgálati jogköre gyakorlása során egyszerűen csak tudomásul kell vennie a nemzeti szinten megállapított eredményeket.

28

Harmadszor a Bíróság C-208/03. P. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2005. július 7-én hozott ítélete (EBHT 2005., I-6051. o.) és az Elsőfokú Bíróság T-353/00. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. április 10-én hozott ítélete (EBHT 2003., II-1729. o.), amelyekre az ideiglenes intézkedésről határozó bíró támaszkodott, nem jelentenek a jogvita érdemét tekintve releváns ítélkezési gyakorlatot. Az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügy ugyanis olyan határozat érvényességére vonatkozott, amelyben a Parlament tudomásul vette a nemzeti hatóságoknak az érintett parlamenti mandátumát megszüntető döntését, és az említett ügy így az 1976. évi okmány 13. cikke (2) bekezdésének összefüggésébe, nem pedig a 12. cikkének összefüggésébe illeszkedett. Mindenesetre az említett ügy háttere azt bizonyítja, hogy a parlamenti mandátum elvesztése esetében a Parlament jogkörének korlátozása olyan összetett kérdés, amely nem értékelhető ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében.

29

Előzetesen ki kell emelni, hogy e jogalap felveti azon kérdést, hogy a Parlament milyen széles vizsgálati jogkörrel rendelkezik az 1976. évi okmány 12. cikke értelmében. Annak értékelése érdekében, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró e rendelkezés téves értelmezésére és következésképpen e jogkör terjedelmének pontatlan értékelésére támaszkodott-e, meg kell vizsgálni mind az említett rendelkezés szövegét, mind pedig általános összefüggéseit.

30

E tekintetben először is ki kell emelni, hogy az 1976. évi okmány 12. cikke kifejezetten előírja, hogy a Parlamentnek egyrészről „tudomásul [kell] ve[nnie]” a tagállamok által hivatalosan megállapított eredményeket, másrészről pedig csak „az ezen okmány rendelkezései alapján” esetlegesen felmerülő vitás esetekben dönthet, „kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek”.

31

Ebből következik, hogy első pillantásra úgy tűnik, hogy az 1976. évi okmány 12. cikkének szövege e cikk megszorító értelmezése mellett szól. E tekintetben, a fellebbezők állításával ellentétben, különösen releváns a Bíróság fent hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben hozott ítélete, amelyre az ideiglenes intézkedésről határozó bíró hivatkozott. A „tudomásul veszi” kifejezés használatát ugyanis az 1976. évi okmány összefüggésében ezen ítélet úgy értelmezte, hogy az a Parlament e kérdésben való mérlegelési mozgásterének teljes hiányát jelzi (lásd ebben az értelemben a Bíróság fent hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 50. pontját).

32

Továbbá a Parlament tagjai mandátumának vizsgálatát illetően az 1976. évi okmány 12. cikke és az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (3) bekezdése a Parlamentre ruházza azon jogkört, hogy döntsön az újonnan megválasztott tagjai mandátumának érvényességéről, valamint az 1976. évi okmány rendelkezései alapján felmerülő vitás esetekben, „kivéve [azonban] azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek”, illetve „kivéve azokat [a vitás eseteket], amelyek a nemzeti választási törvényeken alapulnak”. Márpedig e kivételek is egyértelműen azon tényre utalnak, hogy a Parlament nem rendelkezik általános hatáskörrel arra, hogy döntsön a nemzeti választási eljárások közösségi jog tekintetében való jogszerűségéről (lásd ebben az értelemben a Bíróság Le Pen kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 51. pontját).

33

Továbbá azon érv, miszerint az 1976. évi okmány 12. cikkének ezen értelmezése megfosztja a Parlament számára e cikkben biztosított vizsgálati jogkört a tartalmától, nem fogadható el. Ugyanis, ahogyan arra az ideiglenes intézkedésről határozó bíró helyesen emlékeztetett, a Parlament korlátlan hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az említett cikk alapján döntsön az olyan megválasztott jelölt helyzetéről, aki az 1976. évi okmány 7. cikkében felsorolt, az európai parlamenti képviselői megbízatással összeférhetetlen valamely megbízatással rendelkezik.

34

Végül, ami a Parlament által hivatkozott intézményi gyakorlatot illeti, és azon kérdéstől függetlenül, hogy valamely közösségi intézmény egyoldalú gyakorlata önmagában alkalmas-e arra, hogy kösse a Bíróságot az EK-Szerződés vagy a másodlagos közösségi jog érintett rendelkezéseinek értelmezése során, elegendő kiemelni azt, hogy a Parlament által e tekintetben hivatkozott elemek, azaz a Parlament eljárási szabályzattal foglalkozó, mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának 1994. évi jelentése és az 1983. évi állásfoglalás semmi esetre sem elegendők ahhoz, hogy bizonyítsák állandó intézményi gyakorlat fennállását.

35

E megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró nem alkalmazta nyilvánvalóan tévesen a jogot az 1976. évi okmány 12. cikkének értelmezésekor.

36

Ennélfogva a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

37

Második jogalapjukkal a fellebbezők úgy érvelnek, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy az 1976. évi okmány 6. cikke csupán a mandátumukat gyakorló tagok tekintetében ruházza a Parlamentre azon hatáskört, hogy biztosítsa a parlamenti mandátum szabad gyakorlását. Így a mandátum szabad gyakorlása csak olyan megállapodásokkal biztosítható, amelyek kihatnak a parlamenti mandátum gyakorlására, olyan megállapodásokkal azonban nem, amelyek teljesen akadályozzák a választók akaratának megfelelő mandátum gyakorlását.

38

Úgy vélve, hogy amennyiben az 1976. évi okmány 6. cikkének célja az, hogy megvédje a Parlament tagjainak cselekvési szabadságát, ésszerűtlen lenne annak hatályát kizárólag a Parlament azon tagjaira korlátozni, akik mandátumukat gyakorolják, a fellebbezők az említett 6. cikk teleológiai értelmezését részesítik előnyben. Szerintük e rendelkezésnek a céljára tekintettel történő értelmezése azt eredményezi, hogy e rendelkezést a választások utáni rangsorban hivatalosan szereplő jelöltek tekintetében is alkalmazni kell, mivel potenciálisan e jelöltek alkotják a Parlamentet.

39

Ezzel összefüggésben az 1976. évi okmány 6. cikke, amely megköveteli a képviselők függetlenségét, és kimondja a kötött mandátum tilalmát, a Parlament megfelelő működésének biztosítását célzó, kötelező jellegű általános elvet jelent. Az 1976. évi okmány 12. cikkében foglalt, „ezen okmány rendelkezéseire” való utalásnak tehát szükségszerűen a Parlament általi mandátumvizsgálat megfelelő elvégzésével szorosan összefüggő, ezen okmány alapját képező általános elvekre kell vonatkoznia. Ezen, különösen az említett okmány 6. cikkéből eredő elvek ugyanis az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkében lefektetett alapelv szükségszerű velejáróját jelentik, amely cikk kötelező erejű, és kimondja, hogy a szerződő államok kötelesek szabad választásokat tartani „olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően biztosítják a nép véleményének kifejezését”.

40

Az 1976. évi okmány 6. cikke ezen értelmezésének alátámasztására a fellebbezők egyrészről a képviselői statútum 2. cikkére hivatkoznak, amely noha még nem hatályos, az említett 6. cikk normatív tartalmának és következésképpen az e kérdésre vonatkozó közösségi jog jelenlegi állásának kodifikációját jelenti. Másrészről a fellebbezők az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikke (5) bekezdésének, valamint 4. cikke (3) és (9) bekezdésének rendelkezéseire hivatkoznak úgy érvelve, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak az 1976. évi okmány 6. cikkének értelmezésekor figyelembe kellett volna vennie e rendelkezéseket, ami alapján arra a következtetésre jutott volna, hogy az említett 6. cikkben foglalt elvek azon helyzetekre is alkalmazandók, amelyek kihatással lehetnek a Parlament összetételére.

41

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az ideiglenes intézkedésről határozó bíró helyesen megállapította – az 1976. évi okmány 6. cikkének szövege kifejezetten az „Európai Parlament tagjaira” vonatkozik. Ezenfelül e cikk az említett tagok szavazati jogát említi, amely jellegénél fogva nem köthető a választások utáni rangsorba hivatalosan felvett jelölti minőséghez.

42

Igaz ugyan, hogy főszabály szerint a közösségi jog valamely rendelkezésének értelmezésekor nem lehet kizárólag szigorúan annak szövegére hagyatkozni, teljesen figyelmen kívül hagyva összefüggéseit és célkitűzését. Ugyanakkor, azon kérdéstől függetlenül, hogy az ilyen értelmezési mód igénybevétele a jelen ügyben contra legem értelmezést eredményezhetne-e, meg kell állapítani, hogy a fellebbezők által e tekintetben hivatkozott elemek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az 1976. évi okmány 6. cikkének az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által elfogadott értelmezése nyilvánvalóan téves lenne.

43

Először is, még ha feltételezzük is, hogy az 1976. évi okmány 6. cikke bizonyos általános elveken és különösen az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkén alapul, e cikk azok igen konkrét kifejeződését jelenti. Ebből következik, hogy az említett 6. cikk önmagában nem alapozhatja meg a Parlament arra vonatkozó általános hatáskörét, hogy ezen elvek összessége és az EJEE tekintetében értékelje a tagállamok választási eljárásainak jogszerűségét.

44

Másodszor a képviselői statútum 2. cikkét illetően ki kell emelni, hogy e statútum (4) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] képviselők [e statútum] 2. cikk[é]ben foglalt szabadságának és függetlenségének védelmét szabályozni kell”, mivel azt „az elsődleges jog egyetlen szövege sem említi”. Márpedig az említett statútum (5) preambulumbekezdésével – amely kifejti, hogy e statútum (3) cikkének (1) bekezdése teljes egészében átveszi az 1976. évi okmány 6. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit – összefüggésben értelmezett e kijelentések prima facie egyértelműen jelzik azon tényt, hogy a képviselői statútum 2. cikke nem jelenti az említett 6. cikk kodifikációját.

45

Harmadszor az ideiglenes intézkedésről határozó bíró helyesen állapította meg, hogy a jogszabályi hierarchia elvének megfelelően az Európai Parlament eljárási szabályzatának rendelkezése nem térhet el az 1976. évi okmány rendelkezéseitől. Az említett szabályzat ugyanis belső szervezeti aktus, amely a Parlament javára nem állapíthat meg olyan hatásköröket, amelyeket jogi aktus, a jelen esetben az 1976. évi okmány kifejezetten nem ismer el (lásd ebben az értelemben a C-200/07. és C-201/07. sz. Marra egyesített ügyekben 2008. október 21-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-7929. o.] 38. pontját). Ebből következik, hogy legalábbis a fumus boni iuris vizsgálata keretében inkább az Európai Parlament eljárási szabályzatának rendelkezéseit kellene az 1976. évi okmány rendelkezései betűjének és szellemének fényében értelmezni, nem pedig fordítva.

46

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés meghozatala során az 1976. évi okmány 6. cikkének értelmezését illetően nem alkalmazta nyilvánvalóan tévesen a jogot.

47

Ennélfogva e jogalapot mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.

48

Ami az olasz választási bizottság által hozott, B. Donnicit a Parlament tagjává nyilvánító határozat állítólagos jogellenességének a B. Donnici mandátumának vizsgálatára vonatkozó parlamenti határozatra való kihatásának értékelését illeti, a megtámadott végzés indokolása hibás és ellentmondásos. Közelebbről a Parlament úgy véli, hogy azon érvelésének elutasításakor, miszerint a mandátum vizsgálatára vonatkozó határozata maga is jogellenes lenne, ha jogellenes nemzeti aktuson alapulna, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró nem releváns ítélkezési gyakorlatra, azaz a Bíróság C-97/91. sz., Oleificio Borelli kontra Bizottság ügyben 1992. december 3-án hozott ítéletének (EBHT 1992., I-6313. o.) 10–12. pontjára, és az Elsőfokú Bíróság elnöke T-18/07. R. sz., Kronberger kontra Parlament ügyben 2007. május 21-én hozott végzésének (EBHT 2007., II-50. o.) 38–40. pontjára támaszkodott, ahelyett hogy a C-64/05. P. sz., Svédország kontra Bizottság ügyben 2007. december 18-án hozott ítéletet (EBHT 2007., I-11389. o.) vette volna figyelembe.

49

A Parlament szerint a vitatott határozattal a Parlament azért tagadta meg a nemzeti hatóságok által megnevezett személy mandátumának igazolását, mert e határozat sértette a szabad mandátum elvét, amely szabály szövege szerint a Parlamentnek szól, és vizsgálati jogkört biztosít számára. Értelmetlen lenne ugyanis elfogadni egyrészről azt, hogy a nemzeti igazságügyi és közigazgatási hatóságok kötelesek a közösségi jogot alkalmazni, adott esetben figyelmen kívül hagyva az azzal ellentétes nemzeti jogszabályokat, másrészről pedig azt, hogy a Parlament ilyen jogkörrel nem rendelkezik.

50

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Oleificio Borelli kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben, amely többek között a mezőgazdasági termékek feldolgozására és forgalmazására jellemző feltételek javítására vonatkozó közös intézkedésekről szóló, 1977. február 15-i 355/77/EGK tanácsi rendelet (HL L 51., 1. o.) 13. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozott, a Bíróság úgy vélte, hogy egy pályázat csak akkor részesülhet az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap támogatásából, ha rendelkezik azon tagállam jóváhagyásával, amelynek a területén végre kell azt hajtani, és hogy következésképpen kedvezőtlen vélemény esetén a Bizottság nem folytathatja az ugyanazon rendelet által meghatározott szabályok szerint a pályázat megvizsgálására vonatkozó eljárást, és a fortiori nem vizsgálhatja az így kibocsátott vélemény jogszerűségét sem. A Bíróság ebből arra következtetett, hogy az említett véleményt esetlegesen érintő szabálytalanságok semmilyen esetben sem érinthetik azon határozat érvényességét, amelyben a Bizottság visszautasítja a kért támogatást (a fent hivatkozott Oleificio Borelli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 11. és 12. pontja).

51

Ezen ítélkezési gyakorlatra támaszkodva az ideiglenes intézkedésről határozó bíró úgy vélte, hogy amennyiben valamely nemzeti aktus a közösségi határozathozatali eljárás részét képezi, és az érintett területen fennálló hatáskörmegosztás révén köti a közösségi döntéshozó szervet oly módon, hogy e nemzeti aktus meghatározza a meghozandó közösségi határozatot, az említett aktust esetlegesen érintő szabálytalanságok semmilyen esetben sem érinthetik e közösségi szerv határozatának érvényességét. Márpedig ezen elv egyértelműen kitűnik a fent hivatkozott Oleificio Borelli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 10–12. pontjából, és releváns a jelen ügyben, főleg, ha pontosan figyelembe vesszük az 1976. évi okmány 12. cikke szerinti hatáskörmegosztást.

52

Ezzel ellentétben a fent hivatkozott Svédország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 93. pontjában, amely ítélet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) értelmezésére vonatkozott, a Bíróság kifejtette, hogy e rendelet 4. cikke (5) bekezdésének nem célja, hogy két, különböző célokat követő hatáskör – nevezetesen a nemzeti és a közösségi hatáskör – megosztását szabályozza, hanem olyan határozathozatali eljárást vezet be, amelynek egyetlen célja annak megállapítása, hogy a dokumentumhoz való hozzáférést meg kell-e tagadni az e rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésében meghatározott anyagi jogi kivételek egyike alapján, és amely határozathozatali eljárásban mind a közösségi intézmény, mind pedig az érintett tagállam részt vesz.

53

Ebből következik, hogy ez utóbbi ítéletre hivatkozva a Parlament úgy érvel, hogy az 1976. évi okmány 12. cikke nem írja elő a hatásköröknek a nemzeti hatóságok és a Parlament közötti megosztását, valamint e hatáskörök különböző eljárások keretében való gyakorlását, hanem olyan egységes határozathozatali eljárást vezet be, amelyben mind a Parlament, mind pedig a nemzeti hatóságok részt vesznek. Márpedig a jelen végzés 29–34. pontjában kifejtett megfontolásokra tekintettel első pillantásra nem erről van szó.

54

E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott végzés nem tartalmaz az olasz választási bizottság által hozott, B. Donnicit a Parlament tagjává nyilvánító határozat állítólagos jogellenességének a B. Donnici mandátumának vizsgálatára vonatkozó parlamenti határozatra való kihatásával kapcsolatos indokolási hibát.

55

Ennélfogva e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

56

A Parlament úgy érvel, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a sürgősség értékelése során tévesen alkalmazta a jogot, mivel kizárólag a B. Donnicit esetlegesen érő kárra támaszkodott, anélkül hogy figyelembe vette volna a politikai képviseletet érő esetleges kárt. A Parlament szerint a vitatott határozat végrehajtásának felfüggesztése hiányában az érintett képviselői helyet továbbra is olyan személy foglalná el, aki B. Donnicihez hasonlóan ugyanazon politikai irányvonalat képviseli. Ebből következik, hogy az utóbbi személy érdeke a politikai képviselet szempontjából nem indokolhatja a vitatott határozat végrehajtásának felfüggesztését.

57

E tekintetben elég emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás célja, hogy biztosítsa az ügy érdemében hozott ítélet teljes hatékonyságát. E cél eléréséhez a kért intézkedéseknek abban az értelemben kell sürgősnek lenniük, hogy a kérelmező érdekeit érő súlyos és helyrehozhatatlan kár elkerülése érdekében már az ügy érdemében való döntést megelőzően meg kell őket hozni, és már azelőtt ki kell fejteniük hatásaikat (a Bíróság elnöke C-65/99. P. (R.) sz., Willeme kontra Bizottság ügyben 1999. március 25-én hozott végzésének [EBHT 1999., I-1857. o.] 62. pontja).

58

Ebből következik, hogy a kért intézkedések sürgősségének értékelésekor az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak kizárólag a kérelmező érdekeit és különösen azt kellett figyelembe vennie, hogy fennáll-e az ezen érdekeket érő súlyos és helyrehozhatatlan kár veszélye, és nem kellett tekintettel lennie olyan egyéb általános körülményekre, mint a jelen ügyben a politikai képviselet folytonossága, amelyek adott esetben csak a fennálló érdekek mérlegelése keretében vehetők figyelembe.

59

Következésképpen a Parlamentnek a sürgősség értékelésére vonatkozó jogalapját mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.

60

Utolsó jogalapjukkal a fellebbezők úgy érvelnek, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a fennálló érdekek mérlegelése során tévesen alkalmazta a jogot. E jogalap alátámasztása érdekében három kifogásra hivatkoznak.

61

Először is a fellebbezők szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy B. Donnici és A. Occhetto érdekei egyenlők. Ezáltal nem vonta le az azon tényből eredő következményeket, hogy A. Occhetto szerezte meg a legtöbb elsőbbségi szavazatot, aki ennélfogva a parlamenti mandátum gyakorlását illetően B. Donnici érdekénél nagyobb súlyú érdeket igazol.

62

Másodszor az ideiglenes intézkedésről határozó bíró nem vette figyelembe az ahhoz fűződő közérdeket, hogy a Parlament politikai legitimitása a legmagasabb szinten legyen biztosítva, amely legitimitás az általános választójogon alapul. Márpedig a jelen ügyben a közérdek figyelembevétele esetén az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak meg kellett volna tagadnia a vitatott határozat végrehajtásának felfüggesztését, mivel ezen intézkedés következtében azon személy foglalja el a Parlamentben a képviselői helyet, aki kevesebb szavazatot kapott, és így csökken a Parlament politikai legitimitása. Mindenesetre, még ha B. Donnicinek kedvező érdemi határozat születik is, a vitatott határozat végrehajtása felfüggesztése elrendelésének megtagadása esetében sem érte volna helyrehozhatatlan kár a Parlament politikai legitimitását, mivel az ideiglenes intézkedésről hozott határozat és az érdemi határozat között eltelt időszakban a Parlament az általános választójog által messzemenően legitimált személyt tudna a tagjai között.

63

Harmadszor a fellebbezők úgy vélik, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés meghozatala során tévesen alkalmazta a jogot, mivel a fumus boni iurist alkalmazta a sürgősség fennállásának és B. Donnici érdekei nagyobb súlyának értékelésekor. Szerintük ugyanis, még ha úgy tűnik is, hogy az ítélkezési gyakorlat elfogadja, hogy a fumus boni iuris eleme és a sürgősség eleme bizonyos mértékben kölcsönösen kompenzálhatják egymást, nem lehetséges, hogy e két elem egyikének fennállása elegendő a másik teljes hiányának kompenzálásához.

64

Márpedig a fellebbezők szerint az érdekek mérlegelése keretében az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak a jelen ügyben a sürgősség teljes hiányát kellett volna megállapítania. E tekintetben a Bíróság elnöke C-208/03. P. R. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. július 31-én hozott végzésének (EBHT 2003., I-7939. o.)106. pontjára hivatkoznak, amelyből szerintük az következik, hogy a fennálló érdekek mérlegelése keretében az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak meg kell vizsgálnia, hogy a vitatott aktusnak az ügy érdemében határozó bíróság általi esetleges megsemmisítése lehetővé tenné-e az ezen aktus azonnali végrehajtásából eredő helyzet visszafordítását, és fordítva, hogy az említett aktus végrehajtásának felfüggesztése akadályozná-e annak teljes érvényesülését abban az esetben, ha az érdemi keresetet elutasítják. Márpedig, ha az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a jelen ügyben elvégezte volna ezen értékelés második részét, szükségképpen azon következtetésre jutott volna, hogy a vitatott határozat végrehajtásának felfüggesztése csak abban az esetben akadályozhatja e határozat teljes érvényesülését, ha a megsemmisítés iránti keresetet elutasítják. Ebből következik, hogy a sürgősségi elem fennállása a jelen ügyben teljes mértékben elégtelen.

65

E tekintetben ki kell emelni, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró először is megállapította, hogy amennyiben az ügy érdemében határozó bíróság a vitatott határozatot megsemmisíti, a B. Donnicit érő kár ezen határozat végrehajtása felfüggesztésének hiányában helyrehozhatatlan lenne, majd mérlegelte a fennálló érdekeket, hangsúlyozva mindenekelőtt A. Occhettónak a vitatott határozat végrehajtásához fűződő érdekét, amely ez utóbbi mandátumának fenntartásával jár. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró szerint, noha a vitatott határozat végrehajtása azzal a kockázattal jár, hogy B. Donnicinek helyrehozhatatlan kárt okoz, fordított esetben viszont ugyanez a veszély áll fenn A. Occhetto esetében, amennyiben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró az e határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelemnek helyt ad, figyelemmel annak valószínűségére, hogy az érdemi keresetet esetleg elutasító ítélet csupán mandátumának fennmaradó időtartama nagy részének, vagy akár egészének leteltével születik meg.

66

Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró, mivel így azon megállapításra jutott, hogy B. Donnici, illetve A. Occhetto különös és közvetlen érdekei egyenrangúak, az általánosabb érdekek figyelembevételével folytatta érvelését, amelyek ilyen körülmények között különösen jelentősek. E tekintetben úgy vélte, hogy vitathatatlan ugyan, hogy az Olasz Köztársaságnak az az érdeke, hogy választójogi szabályozását a Parlament tiszteletben tartsa, a Parlamentnek általános érdeke fűződik a határozatainak fenntartásához. Úgy ítélte meg azonban, hogy ezen érdekek egyike sem kaphat elsőbbséget a fennálló érdekek mérlegelése során.

67

Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tehát csak a fennálló különös, illetve általános érdekek ezen egyenrangúságának megállapítása után értékelte a B. Donnici által felhozott jogalapok súlyát a fumus boni iuris elfogadása érdekében, e tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatra, azaz a Bíróság elnöke C-445/00. R. sz., Ausztria kontra Tanács ügyben 2001. február 23-án hozott végzésének (EBHT 2001., I-1461. o.)110. pontjára, a C-481/01. P. (R.) sz., NDC Health kontra IMS Health és Bizottság ügyben 2002. április 11-én hozott végzésének (EBHT 2002., I-3401. o.) 63. pontjára, valamint a fent hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben hozott végzés 110. pontjára támaszkodva.

68

Meg kell állapítani, hogy a fellebbezők által felhozott érvek nem kérdőjelezhetik meg az ideiglenes intézkedésről határozó bíró ezen elemzését.

69

E tekintetben ki kell emelni egyrészről, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a fennálló érdekek mérlegelésének eredményeképpen megállapította B. Donnici és A. Occhetto különös érdekeinek egyenrangúságát. Márpedig ezen érdekegyenlőség nem jelentheti a sürgősség hiányát. Épp ellenkezőleg, a helyrehozhatatlan kár veszélye, amely a sürgősség egyetlen kritériuma, a jelen ügyben egyértelműen jelen van B. Donnici esetében, a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemnek való helyt adásnál pedig A. Occhetto esetében is.

70

Másrészről, a fellebbezők állításával ellentétben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró értékelte a Parlament általánosabb érdekeit is, különösen a határozatai fenntartásához fűződő érdekét. Ezen érdekek elszigetelt módon való figyelembevétele helyett azonban azokat – helyesen – az Olasz Köztársaság azon érdekével szemben mérlegelte, hogy választójogi szabályozását a Parlament tiszteletben tartsa. Ugyanerről van szó a Parlament politikai legitimitását és azon érdekét illetően, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelölt foglalja el a képviselői helyet. Noha ezen érdekek fennállása nem vitatható, nem hagyható figyelmen kívül az Olasz Köztársaság azon érdeke sem, hogy a nemzeti választójogi eljárások szerint megválasztott, és e tagállam egyik legmagasabb szintű bírósága által megválasztottnak nyilvánított olasz képviselők foglalják el helyüket az Európai Parlamentben.

71

Ennélfogva a fellebbezőknek a fennálló érdekek mérlegelése keretében elkövetett téves jogalkalmazásra alapított jogalapját mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.

72

Mivel a Bíróság valamennyi jogalapot elutasította, a fellebbezést el kell utasítani.

73

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbezők pervesztesek lettek, B. Donnici kérelmének megfelelően kötelezni kell őket B. Donnici költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság elnöke a következőképpen határozott: