—

K. Schwarz képviseletében W. Säftel Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Blaschke, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fiorentino avvocato dello Stato,

—

a portugál kormány képviseletében L. Fernandes és M. Ribes, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Braun és N. Yerrell, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2003. szeptember 29-i 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 447. o.) módosított, a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29-i 91/439/EGK tanácsi irányelv (HL L 237., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 317. o., a továbbiakban: 91/439 irányelv) 1. cikke (2) bekezdésének és 8. cikke (2) és (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet K. Schwarz és a Staatsanwaltschaft Mannheim között azon vezetői engedély miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, amelyet Ausztriában állítottak ki K. Schwarz számára, mielőtt ez az állam csatlakozott az Európai Unióhoz, és azt megelőzően, hogy német vezetői engedélyt kapott, amelyet Németországban ittas járművezetés miatt visszavontak.

3

A vezetői engedéllyel kapcsolatos területen harmonizációt valósított meg a közösségi gépjárművezetői engedély bevezetéséről szóló, 1980. december 4-i 80/1263/EGK első tanácsi irányelv (HL L 375., 1. o., a továbbiakban: 80/1263 irányelv) elfogadása, amely, annak első preambulumbekezdése szerint különösen a közúti közlekedésbiztonság javítására, valamint azon személyek mozgásának megkönnyítésére irányul, akik a letelepedési helyüktől eltérő tagállamban tették le a járművezetői vizsgát, vagy az Európai Közösség területén vezetnek gépjárművet.

4

A 80/1263 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint a közösségi mintának megfelelően bevezetett nemzeti vezetői engedély főszabály szerint mind a nemzeti, mind a nemzetközi forgalomban való részvételre érvényes.

5

Ezen irányelv 8. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében, ha valamely tagállamban kiállított érvényes nemzeti vagy a közösségi minta szerinti engedély jogosultja egy másik tagállamban létesít szokásos tartózkodási helyet, engedélye ebben az államban legfeljebb a tartózkodási hely létesítését követő egy évig marad érvényes. E határidőn belül az engedély jogosultjának kérelmére és az engedély leadása ellenében a tagállam a közösségi minta szerinti vezetői engedélyt állíthat ki számára.

6

A 80/1263 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a vezetői engedélyt lecserélő tagállam a régi engedélyt köteles megküldeni az engedélyt kiállító tagállam hatóságainak.

7

Harmadik országban kiállított engedély cseréje esetén a 80/1263 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy a közösségi minta szerinti vezetői engedély csak akkor állítható ki, ha a harmadik ország által kiállított vezetői engedélyt visszaadták az engedélyt kiállító tagállam illetékes hatóságainak.

8

A 91/439 irányelv első preambulumbekezdése értelmében, amely irányelv 1996. július 1-jén a 80/1263 irányelv helyébe lépett:

„[…] a közös közlekedéspolitika értelmében, a közúti forgalombiztonság javításának és a közlekedés megkönnyítésének elősegítéseként, valamint azon személyek mozgásának megkönnyítésére, akik a letelepedési helyüktől eltérő tagállamban tették le a járművezetői vizsgát, kívánatos a közösségi minta szerinti nemzeti vezetői engedély kölcsönös elismerése a tagállamok részéről az engedélyek cseréjének bárminemű kötelezettsége nélkül”.

9

Ezen irányelv kilencedik preambulumbekezdése szerint a vezetői engedélyeknek a szokásos tartózkodási hely megváltoztatásától számított egy éven belüli kötelező cseréje akadályát képezi a személyek szabad mozgásának, és az európai integrációban elért haladásra tekintettel ez megengedhetetlen.

10

A 91/439 irányelv utolsó preambulumbekezdése pontosítja:

„[…]a közúti közlekedésbiztonsággal és forgalommal kapcsolatos okokból a tagállamoknak képesnek kell lenniük alkalmazni a vezetői engedélyek visszavonására, valamint ideiglenes és végleges visszavonására vonatkozó nemzeti rendelkezéseiket minden olyan engedély jogosultjára, aki szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik azok területén”.

11

Az említett 91/439 irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban nemzeti vezetői engedélyt vezetnek be, az I. vagy Ia. mellékletben leírt közösségi mintának megfelelően […]

(2)   A tagállamok az általuk kiállított vezetői engedélyeket kölcsönösen elismerik.

(3)   Ha egy érvényes nemzeti vezetői engedély jogosultja szokásos tartózkodási helyre tesz szert az engedélyt kiállító tagállamtól eltérő tagállamban, akkor a fogadó tagállam az engedélyek érvényességi idejéről, az orvosi vizsgálatokról és az adózási rendelkezésekről szóló saját nemzeti szabályait alkalmazhatja az engedély jogosultjára, és rávezetheti az engedélyre az igazgatási szempontból nélkülözhetetlen információkat.”

12

A 91/439 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerint vezetői engedélyt ezen kívül csak azoknak a kérelmezőknek adhatnak ki:

13

Ezen irányelv „A gépi meghajtású járművek vezetésére vonatkozó testi és szellemi alkalmassági minimumkövetelmények” címet viselő III. mellékletének 14. pontja értelmében az alkoholfogyasztás súlyos veszélyt jelent a közúti közlekedésbiztonságra, és orvosi szinten nagyfokú körültekintés indokolt, mivel súlyos problémáról van szó.

14

E melléklet 14. 1. pontja szerint:

„Azoknak a kérelmezőknek vagy járművezetőknek, akik alkoholfüggőségben szenvednek, vagy nem képesek tartózkodni az egyidejű alkoholfogyasztástól és vezetéstől, nem adható ki, illetve nem újítható meg a vezetői engedély.

Azon kérelmezők vagy járművezetők részére, akik korábban alkoholfüggőségben szenvedtek, vezetői engedély csak akkor adható ki, illetve újítható meg, ha egy bizonyos idő igazoltan absztinenciában telt, továbbá ha a kérelmet a hatáskörrel rendelkező egészségügyi hatóság véleménye alátámasztja, és az érintettek rendszeres orvosi felülvizsgálaton vesznek részt”.

15

A 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése szerint:

„Senki nem rendelkezhet több, mint egy tagállam által kiállított vezetői engedéllyel”.

16

Ezen irányelv 8. cikke előírja:

„(1)   Amennyiben valamelyik tagállam által kiállított érvényes nemzeti vezetői engedély jogosultja egy másik tagállamban tesz szert szokásos tartózkodási helyre, kérheti vezetői engedélyének lecserélését azzal egyenértékű engedélyre; a cserét végző tagállamra tartozik, ha szükséges, annak az ellenőrzése, hogy a benyújtott engedély valóban érvényes-e még.

(2)   A büntetőjogi és a rendőrségi jogszabályok területiségére vonatkozó alapelvre is figyelemmel a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam a vezetés jogának korlátozására, felfüggesztésére, valamint visszavonására vagy megszüntetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseit alkalmazhatja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély jogosultjára, és szükség esetén e célból lecserélheti az engedélyt.

[…]

(4)   Egy tagállam megtagadhatja egy másik tagállam által olyan személy részére kiállított vezetői engedély érvényességének elismerését, akivel szemben az előbbi állam területén a (2) bekezdésben említett egyik intézkedést alkalmazták.

[…]

(6)   Ha egy tagállam egy harmadik ország által kiadott vezetői engedélyt cserél le egy közösségi minta szerinti vezetői engedélyre, akkor az ilyen cserét, miként minden további megújítást vagy cserét is, ez utóbbi államban nyilvántartásba veszik [helyesen: akkor az ilyen cserét, miként minden további megújítást vagy cserét is, a vezetői engedélybe bejegyzik].

Ilyen cserére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a harmadik ország által kiállított engedélyt a cserét végző tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál benyújtották. Amennyiben az ilyen engedély jogosultja szokásos tartózkodási helyét egy másik tagállamba helyezi át, ez utóbbinak nem kell alkalmaznia az 1. cikk (2) bekezdésében foglaltakat.”

17

A 91/439 irányelv 10. cikke szerint a Bizottság egyetértésével a tagállamok megfeleltetik egymásnak az irányelv végrehajtása előtt kiadott és a 3. cikkben meghatározott engedélykategóriákat.

18

A 91/439 irányelv 12. cikke előírja:

(1)   „A tagállamok a Bizottsággal folytatott konzultációt követően, 1994. július 1-jéig elfogadják azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 1996. július 1-jétől megfeleljenek.

[…]

(3)   A tagállamok segítik egymást ennek az irányelvnek a végrehajtásában, és szükség esetén információcserét folytatnak az általuk nyilvántartott engedélyekről.”

19

A 2002. március 25-i 2002/256/EK bizottsági határozattal (HL L 87., 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 6. kötet, 103. o.) módosított, az egyes vezetőiengedély-kategóriák egyenértékűségéről szóló, 2000. március 21-i 2000/275/EK bizottsági határozat (HL L 91., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 7. kötet, 392. o.; a továbbiakban: 2000/275 határozat) 1. cikke úgy rendelkezik, hogy a határozat a tagállamokban kiadott és még érvényes, forgalomban lévő vezetői engedélyekre alkalmazandó.

20

Az említett határozat 2. cikke szerint a 91/439/EGK irányelv végrehajtása előtt a tagállamokban kiadott vezetői engedélyek, és a 91/439/EGK irányelv 3. cikkében meghatározott egységesített kategóriák közötti egyenértékűségi táblázatok e határozat mellékletében vannak feltüntetve.

21

A személyek közúti közlekedésben való részvételének engedélyezéséről szóló 1998. augusztus 18-i (BGBl. 1998. I., 2214. o.) Verordnung über die Zulassung von Personen zum Straßenverkehr (Fahrerlaubnis-Verordnung), (vezetői engedélyekre vonatkozó rendelet, a továbbiakban: FeV) 28. §-ának (1), (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Azon személyek, akik az [EU-ban] vagy az [Európai Gazdasági Térségben a továbbiakban: EGT) kiadott] vezetői engedéllyel rendelkeznek, és szokásos tartózkodási helyük a 7. § (1) vagy (2) bekezdése értelmében Németországban van, jogosultak – a (2)–(4) bekezdésben foglalt korlátozásokra is figyelemmel – az engedélyben feltüntetett jogosultság keretein belül belföldön gépjárműveket vezetni. A külföldi vezetői engedély kikötéseit belföldön is figyelembe kell venni. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, ezekre a vezetői engedélyekre a jelen rendeletben foglaltak alkalmazandók.

[…]

(4)   Az (1) bekezdés szerinti jogosultság nem vonatkozik azokra az EU-ban vagy az EGT-ben kiadott vezetői engedéllyel rendelkező személyekre,

[…]

[…]

(5)   A (4) bekezdés 3. és 4. pontjában foglalt határozatok valamelyikét követően az EU-ban vagy az EGT-ben kiadott vezetői engedély Németországban történő használatára vonatkozó jog kérelem alapján adható meg, ha a visszavonás vagy az eltiltás alapjául szolgáló okok már nem állnak fenn. […]”

22

A büntető törvénykönyv (Strafgesetzbuch) 69. §-a szerint a büntetőbíróság a vezetői engedélyt visszavonja, ha az elkövetett cselekményből az következik, hogy az eljárás alá vont személy a járművezetésre alkalmatlan. Ugyanezen törvénykönyv 69a. §-a szerint, ha a bíróság az engedélyt visszavonja, köteles elrendelni, hogy hat hónaptól öt évig terjedő időtartamra nem adható ki új vezetői engedély (eltiltás). Az eltiltás bizonyos körülmények között végleges hatályú is lehet.

23

Ennek megfelelően a vezetői engedélyt kiadó hatóság az FeV 46. §-a értelmében köteles azt visszavonni, ha bebizonyosodik, hogy az engedély jogosultja alkalmatlan a járművezetésre.

24

Az FeV „Alkalmasság” címet viselő 11. §-a értelmében:

„(1)   A vezetői engedélyt kérelmezőknek meg kell felelniük az ehhez szükséges testi és szellemi követelményeknek. E követelményeknek különösen akkor nem felelnek meg, ha a 4. vagy 5. melléklet szerinti megbetegedés vagy fogyatékosság áll fenn, amely a gépjárművek] vezetésére való alkalmasságot vagy feltételes alkalmasságot kizárja. […]

(2)   Ha olyan tényekre derül fény, amelyek a vezetői engedélyt kérelmező személy testi vagy szellemi alkalmasságával kapcsolatban kétségekre adnak okot, úgy a vezetői engedély kiállítására jogosult hatóság a vezetői engedély kiadására vagy meghosszabbítására, illetve a korlátozások vagy kikötések elrendelésére vonatkozó határozat előkészítése érdekében elrendelheti, hogy a kérelmező nyújtson be orvosi szakvéleményt […].

(3)   Az alkalmassággal kapcsolatos kétségek tisztázására a (2) bekezdésben foglalt célok érdekében államilag elismert, vezetésre való alkalmassági vizsgálat elvégzésére jogosult szakértői szerv által készített szakvélemény (orvosi-pszichológiai szakvélemény) benyújtása rendelhető el [többek között]

[…]

[…]

(8)   Ha az érintett személy nem hajlandó magát alávetni a vizsgálatnak, vagy ha a vezetői engedély tárgyában hatáskörrel rendelkező hatóság részére határidőn belül nem nyújtja be a szakvéleményt, amelynek benyújtására előzőleg felszólították, az illetékes hatóság határozatában vélelmezheti az érintett személy alkalmatlanságát. […]”

25

Az FeV „Alkalmasság alkohollal összefüggő problémák esetén” című 13. §-a felhatalmazza az illetékes hatóságokat arra, hogy bizonyos körülmények esetén orvosi-pszichológiai szakvélemény benyújtását rendeljék el a vezetői engedély kiállítása vagy meghosszabbítása, vagy a vezetési joggal kapcsolatos korlátozások, illetve kötelezettségek előírása végett. Erre különösen akkor kerül sor, ha orvosi szakvélemény vagy bizonyos tények túlzott alkoholfogyasztásra utalnak, vagy ha a közúti közlekedés szabályainak többszöri megsértésére alkoholos befolyásoltság állapotában került sor.

26

Az FeV 20. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a vezetői engedély korábbi visszavonás után történő újbóli megadására a vezetői engedély első alkalommal történő megadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. E § (2) bekezdése szerint az illetékes hatóság eltekinthet ugyan az engedély megadásával kapcsolatos vizsgák újbóli letételének előírásától, ha semmi nem utal arra, hogy a kérelmező már nem rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel és alkalmassággal; ugyanezen § (3) bekezdése szerint azonban ez nem érinti az FeV 11. §-ának (3) bekezdése első albekezdésének 5. pontjában előírt orvosi-pszichológiai szakvélemény benyújtásának kötelezettségét.

27

A Straßenverkehrgesetz (közúti közlekedésről szóló törvény, a továbbiakban: StVG) 21. §-ának (1) bekezdése értelmében, aki az ahhoz szükséges engedély nélkül gépjárművet vezet, egy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

28

1964. október 28-án a Verkehrsamt Wien (Bécsi [Ausztria] Közlekedési Hatóság) A és B kategóriájú vezetői engedélyt állított ki K. Schwarz részére.

29

K. Schwarz osztrák vezetői engedélyét 1968-ban 1. és 3. kategóriás német vezetői engedéllyé íratta át. Az osztrák vezetői engedélyt nem kellett visszaadnia.

30

1988. május 9-én K. Schwarz lemondott a német vezetői engedélyről, és visszaadta azt.

31

Sikeres orvosi-pszichológiai vizsgálat után 1994. május 3-án az Ordnungsamt Mannheim (Németország) új német vezetői engedélyt állított ki K. Schwarz részére. Osztrák vezetői engedélyét nem kellett visszaadnia.

32

Az Amtsgericht Mannheim 1997. december 1-jén ittas járművezetés miatt 40 napi tétel pénzbüntetésre ítélte K. Schwarzot, egy napi tétel összegét 50 DM-ben határozta meg. Vezetési jogát megvonták, és vezetői engedélyét visszavonták. Az ítélet ezen kívül hat hónapos tilalmi időt határozott meg, amelyen belül nem kérelmezheti új vezetői engedély kiállítását.

33

2000. július 24-én K. Schwarz az Ordnungsamt Mannheimnál új, 3. kategóriás vezetői engedély kiállítását kérelmezte. E kérelmét 2001. április 2-án elutasították, mivel nem nyújtotta be a szükséges alkalmassági igazolást.

34

2005. április 11-én megállapítást nyert, hogy K. Schwarz az ahhoz szükséges engedély nélkül vezetett járművet. Ezért az Amtsgericht Mannheim 30 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 25 euróban határozva meg. K. Schwarz a kiszabott pénzbüntetést megfizette, hogy elkerülje annak szabadságvesztésre történő átváltoztatását.

35

E tekintetben K. Schwarz előadta, hogy nem tudott kifogást emelni e tárgyalás mellőzésével hozott végzés ellen, mert azt Bécsbe küldték utána, és késve kapta meg.

36

2005. december 23-án egy közúti ellenőrzés során K. Schwarz az osztrák vezetői engedélyét mutatta fel. Ennek következtében az Amtsgericht Mannheim 2006. június 22-i ítéletével felmentette az StVG 21. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, engedély nélküli járművezetés vétségének vádja alól.

37

A Staatsanwaltschaft Mannheim ezen ítélet ellen fellebbezést jelentett be a Landgericht Mannheimhoz, kérve K. Schwarz büntetőjogi felelősségének megállapítását engedély nélküli járművezetés miatt.

38

Ilyen körülmények között a Landgericht Mannheim felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal végett az alábbi két kérdést terjesztette a Bíróság elé:

39

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, úgy értelmezendő-e a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam állampolgára, aki e tagállam által kiállított közösségi vezetői engedéllyel rendelkezik, ezen kívül egy másik tagállam által korábban kiállított vezetői engedéllyel is rendelkezzen, ha mindkét engedélyt ez utóbbi államnak az Unióhoz való csatlakozása előtt szerezte meg.

40

K. Schwarz és a Bizottság álláspontja szerint lehetséges a tartózkodási hely szerinti tagállam által kiállított vezetői engedély, illetve előzőleg egy másik tagállam által annak az Unióhoz való csatlakozását megelőzően kiállított, másik vezetői engedély egyidejű birtoklása, annak ellenére, hogy ez a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdésébe ütközik. Ez a helyzet ugyanis – bár nem kívánatos az irányelv értelmében – csak akkor fog megszűnni, ha létrehozzák a vezetői engedélyek összes tagállamra vonatkozó, központi nyilvántartását.

41

A német kormány szintén úgy véli, hogy elvileg lehetséges két eltérő tagállam által kiállított két külön vezetői engedéllyel rendelkezni, ha mindkettőnek a megszerzésére az egyik államnak az Unióhoz való csatlakozását megelőzően került sor.

42

E kormány rámutat azonban, a nemzeti jog értelmében lehetséges, hogy egy harmadik ország által kiállított vezetői engedély belföldön érvénytelenné vált ez utóbbi államnak az Unióhoz való csatlakozása előtt. Ez lenne a helyzet egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló esetben a német jog szerint, amelynek értelmében egy harmadik ország által kiállított, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező járművezető elveszti ezen engedély használatának jogát, ha fő tartózkodási helyének németországi létesítésétől számítva tizenkét hónapnál hosszabb idő telt el.

43

Mindenesetre az 1964-ben kiállított vezetői engedély esetleges feléledése ellentétes volna a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdésével, amelynek célja, hogy megakadályozza két érvényes vezetői engedély egyidejű birtokolását.

44

Az olasz kormány, megjegyezve, hogy az osztrák vezetői engedély érvényességi ideje valószínűleg nem volt korlátozott, a Bíróságra bízza annak megállapítását, hogy két vezetői engedély birtoklása esetén úgy kell-e értelmezni a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdését, hogy az előírja az érintett tagállam számára, hogy adott esetben a kölcsönös segítségnyújtási eljárást igénybe véve vagy a korábban kiállított vezetői engedély automatikus megszűnését, vagy a később kiállított vezetői engedély ex novo semmisségét engedje meg.

45

A portugál kormány megjegyzi, hogy a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése értelmében valamely tagállamban a vezetési jog kizárólag egyetlen közösségi vezetői engedély alapján gyakorolható. Az esetleges korlátozó intézkedések tehát ezen egyetlen engedély vonatkozásában valósulnak meg. Közigazgatási szempontból ezen egyetlen vezetői engedély teszi lehetővé az esetleges szankciók figyelemmel kísérését és alkalmazását. A 91/439 irányelv helyes átültetése érdekében a Németországi Szövetségi Köztársaságnak ezért biztosítania kellett volna, hogy a területén tartózkodási hellyel rendelkező valamennyi járművezető csak egyetlen közösségi vezetői engedéllyel rendelkezzen.

46

A 91/439 irányelv 7. cikke (5) bekezdése értelmezésének kérdése, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság megfogalmazza, a két vezetői engedély egyidejű érvényességét feltételezi.

47

A német kormány arra hivatkozik, hogy a német jog szerint K. Schwarznak tizenkét hónappal azután, hogy szokásos tartózkodási helyét Németországba helyezte át, el kellett volna veszítenie az 1964-ben kiállított, és 1968-ban becserélt osztrák vezetői engedélye használatának jogát.

48

Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy a Bíróság hatásköre kizárólag a közösségi jogi rendelkezések vizsgálatára terjed ki, és nem feladata a nemzeti jog tárgyában határozni (e tekintetben lásd a C-453/04. sz. innoventif-ügyben 2006. június 1-jén hozott ítélet [EBHT 2006., I-4929. o.] 29. pontját).

49

Mindenesetre az EK 234. cikk szerinti eljárás során a Bíróság kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg a közösségi jogi rendelkezés értelmezését vagy érvényességét (lásd a 104/77. sz. Oehlschläger-ügyben 1978. március 16-án hozott ítélet [EBHT 1978., 791. o.] 4. pontját és a C-11/07. sz., Eckelkamp és társai ügyben 2008. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-6845. o.] 52. pontját).

50

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy K. Schwarznak nem kellett leadnia az osztrák vezetői engedélyét, amikor azt 1968-ban német vezetői engedéllyé írták át, illetve amikor 1994-ben német vezetői engedélyt állítottak ki számára, valamint, hogy ez az osztrák engedély érvényes maradt.

51

Az 1994-ben kiállított német vezetői engedély érvényességét illetően egyrészt a 80/1263 irányelv alkalmazásának kérdése merül fel, és különösen annak 8. cikke (3) bekezdéséé, amely úgy rendelkezik, hogy amikor egy tagállam becserél egy harmadik ország által kiállított vezetői engedélyt a közösségi minta szerinti vezetői engedélyre, ez a csere csak úgy történhet, hogy a harmadik ország által kiállított engedélyt leadják a cserét végző tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál.

52

Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben, mivel a német vezetői engedély 1994-es kiállítása nem az osztrák vezetői engedély lecserélését vagy átírását jelentette, hanem a német jog szerinti új vezetői engedélynek a megadását, amint azt a német kormány állítja, a vezetői engedély cseréjére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandók.

53

Másrészt a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése, amely szerint senki nem rendelkezhet több mint egy tagállam által kiállított vezetői engedéllyel, nem volt releváns 1994-ben, a német vezetői engedély kiállításakor, mivel az említett irányelv csak 1996. július 1-jén lépett hatályba, amikor a 80/1263 irányelvet hatályon kívül helyezték (lásd a C-230/97. sz. Awoyemi-ügyben 1998. október 29-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-6781. o.] 33. pontját).

54

Még abban az esetben is, ha a német vezetői engedély 1994. májusi kiállítása, szemben a német kormány állításával, nem a vezetői engedély újbóli megadásának, hanem a meglévő engedély cseréjének tekintendő, le kell szögezni, hogy a tagállamok állampolgárait nem érheti sérelem amiatt, hogy két vezetői engedéllyel rendelkeznek, még akkor sem, ha a második engedély kiállítása szabálytalanság eredménye a tekintetben, hogy a kiállító tagállam nem tartotta tiszteletben a közösségi jogot, amikor elmulasztotta az előzőleg egy másik tagállam által kiállított vezetői engedélyt ezen állam hatóságainak visszajuttatni. Az ilyen engedély jogosultjával szemben ugyanis valamely tagállam nem alkalmazhat szankciót azon kötelezettségek teljesítésének elmulasztása miatt, amelyek az említett államot a közösségi jog alapján terhelik.

55

A 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése szerint senki nem rendelkezhet több mint egy tagállam által kiállított vezetői engedéllyel. Ebből következik, hogy a tagállamok nem állíthatják ki a közösségi engedélyt, ha az azt kérelmező személy már rendelkezik másik tagállam által kiállított másik vezetői engedéllyel.

56

Noha a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése biztosítja a közösségi vezetői engedély egyediségét (lásd a C-329/06. és C-343/06. sz., Wiedemann és Funk egyesített ügyekben 2008. június 26-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-4635. o.] 70. pontját, valamint a C-334/06–C-336/06. sz., Zerche és társai egyesített ügyekben [EBHT 2008., I-4691. o.] hozott ítélet 67. pontját), e rendelkezés egyetlen hatása, hogy azzal ellentétes egy második közösségi engedély kiadása az említett rendelkezés hatálybalépését, tehát 1996. július 1-jét követően, amikor a 80/1263 irányelvet hatályon kívül helyezték.

57

Nem ellentétes azonban a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdésével, ha valamely tagállami állampolgár továbbra is egynél több érvényes engedéllyel rendelkezik, ha az említett engedélyt valamely tagállamban annak csatlakozása előtt állították ki, és amennyiben az ilyen engedély nem vált érvénytelenné.

58

Ilyen helyzetben tehát két érvényes engedély egyidejű megléte esetén az említett rendelkezés nem érinti ezen engedélyek valamelyikének érvényességét. Hasonló helyzetben a rendelkezés nem állít fel alkalmazási sorrendet, és sem az első engedély automatikus elvesztését, sem a második engedély semmisségét nem írja elő.

59

Ezért ha az első vezetői engedélyt valamely állam az Unióhoz történő csatlakozását megelőzően állította ki, a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése két érvényes vezetői engedély birtoklása esetén sem a korábban, ezen állam által a csatlakozása előtt kiállított engedély automatikus elvesztését, sem egy másik tagállam által később, szintén az említett csatlakozás előtt kiállított engedély semmisségét nem követeli meg.

60

A fentiek alapján az első kérdésre az a válasz, hogy a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése úgy értelmezendő, hogy azzal nem ellentétes, ha valamely tagállam állampolgára egyidejűleg két érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, amelyek közül az egyik közösségi engedély, a másik pedig egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély, amennyiben mindkettőt ez utóbbi államnak az Unióhoz való csatlakozása előtt szerezte meg.

61

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, ellentétes-e a 91/439 irányelv 1. cikkével, és 8. cikkének (2) és (4) bekezdésével, ha egy tagállam megtagadja egy másik tagállam által, annak az Unióhoz való csatlakozása előtt kiállított vezetői engedély elismerését, ha ezt az engedélyt korábban állították ki, mint az azon előbbi tagállam által kiállított vezetői engedélyt, ahol ezt a második engedélyt jogosultjának járművezetésre való alkalmatlansága miatt visszavonták, és a visszavonást kísérő tilalmi idő már letelt.

62

K. Schwarz rámutat, hogy egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély elismerésének valamely tagállam általi megtagadása a közúti közlekedés tárgyában hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határozata alapján történhet, ilyen határozatot viszont az alapügyben nem hoztak.

63

Az alapügyben K. Schwarz álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel, tehát nem állapíthat meg szankciót vele szemben engedély nélküli járművezetés miatt. Német vezetői engedélyének 1997-ben, új engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi idő megállapításával történt visszavonása egyébként az említett tilalmi idő letelte után nem igazolhatja az 1964-ben kiállított osztrák vezetői engedélye elismerésének határozatlan időre való megtagadását.

64

A Bizottság kifejti, hogy valamely tagállamban egy korábbi vezetői engedély másik tagállamban történt visszavonását követően kiállított vezetői engedély nem ismerhető el ez utóbbi állam által, ha a második engedélyt az új vezetői engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi idő alatt állították ki abban a tagállamban, amely az első engedélyt visszavonta.

65

Lehetséges azonban újra gépjárművet vezetni az új vezetői engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi idő letelte után valamely tagállamban kiállított második vezetői engedély alapján. Az új engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi idő előtt, és nem ezen időszak alatt kiállított vezetői engedéllyel kapcsolatban a Bizottság megjegyzi, hogy az ilyen engedély jogosultjával kapcsolatban az engedély kiadásakor rendszerint nincs bírósági előzmény, valamint, hogy ezért az említett engedélyt el kellene ismerni, ha különleges körülmények ennek ellenkezőjét nem indokolják.

66

Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben sem az a körülmény, hogy az Osztrák Köztársaság még nem csatlakozott az Unióhoz, sem az, hogy a Németországban később kiállított vezetői engedélyt visszavonták, nem befolyásolja az Osztrák Köztársaság által kiállított érvényes vezetői engedély elismerésének kötelezettségét a visszavonást kísérő tilalmi idő letelte után.

67

Tekintettel az első kérdésre javasolt válaszára, a német kormány csak másodlagosan hivatkozik arra, hogy a 91/439 irányelvvel nem ellentétes az FeV 28. §-ának azon szabálya, amelynek alapján K. Schwarz az osztrák vezetői engedélye alapján nem vezethet járművet, amennyiben orvosi-pszichológiai szakvélemény benyújtásával nem bizonyítja, hogy a később kiállított német vezetői engedély visszavonásának indokai már nem állnak fenn. Megfosztaná a német vezetői engedély visszavonását hatásától, ha a hatóságok kötelesek lennének a korábban kiállított külföldi engedély elismerésére.

68

Úgy véli továbbá, hogy a 91/439 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése megengedi a külföldi vezetői engedély megszerzését követően tanúsított magatartást szankcionáló intézkedések meghozatalát.

69

Az érdekelt egyébként, olyan személytől eltérően, aki német vezetői engedélyének visszavonása után egy másik tagállamban új vezetői engedélyt kapott, semmiképpen sem bizonyította kétszer a járművezetésre való alkalmasságát. A 80/1263 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése és a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése pontosan megmutatja a közösségi jogalkotó annak elkerülésére irányuló szándékát, hogy a személyek kétszeresen kapjanak járművezetési jogot.

70

A német kormány azt is állítja, hogy egy nemzeti vezetői engedély visszavonása együtt kell, hogy járjon egy korábban kiállított külföldi vezetői engedély érvényessége vitatásának lehetőségével, mivel a 91/439 irányelv célja, a közúti közlekedésbiztonság javítása, megköveteli annak megtiltását, hogy az arra alkalmatlan személyek a közutakon gépjárművet vezessenek.

71

Végül a német kormány rámutat, az alapügyben nem releváns, hogy az új vezetői engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi idő letelt, mivel a gyanúsított annak leteltekor nem kapott új vezetői engedélyt. K. Schwarz jogai ezért nem szenvedtek túlzott sérelmet, tekintve, hogy nem tiltották meg számára, hogy a tilalmi idő leteltekor új vezetői engedélyt szerezzen.

72

Hasonlóképpen az olasz kormány előadja, hogy semmi nem akadályozza a 91/439 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének alkalmazását, mely szerint a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam a vezetés jogának korlátozására, felfüggesztésére, valamint visszavonására vagy megszüntetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseit alkalmazhatja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély jogosultjára.

73

Az alapügyben német vezetői engedélyének visszavonása után K. Schwarzot nem vetették alá egy másik tagállam hatósága által végzett, a vezetésre való alkalmassági vizsgálatnak. A visszavonásról szóló határozatot követően tehát nem történt olyan esemény, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy az érdekelt visszanyerte volna vezetésre való alkalmasságát. K. Schwarznak egyébként az FeV 28. §-ának (5) bekezdése alapján jogában áll újabb vezetői engedély iránti kérelmet benyújtani.

74

A 91/439 irányelv első preambulumbekezdéséből következik, hogy az ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a tagállamok által kiállított vezetői engedélyek kölcsönös elismerésének általános elvét különösen azon személyek mozgásának megkönnyítése érdekében állították fel, akik a letelepedési helyüktől eltérő tagállamban tették le a járművezetői vizsgát (a C-476/01. sz. Kapper-ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5205. o.] 71. pontja; a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 49. pontja; a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 46. pontja és a C-1/07. sz., Weber-ügyben 2008. november 20-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-8571. o.] 26. pontja).

75

A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az említett 1. cikk (2) bekezdése a tagállamok által kiállított vezetői engedélyek minden külön formai követelmény nélküli kölcsönös elismerését írja elő. E rendelkezés egyértelmű és pontos kötelezettséget ró a tagállamokra, amely nem biztosít mérlegelési mozgásteret a teljesítése érdekében hozott intézkedések terén (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Awoyemi-ügyben hozott ítélet 41. és 42. pontját; a C-246/00. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7485. o.] 60. és 61. pontját; a fent hivatkozott Kapper-ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 50. pontját; a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 47. pontját; a fent hivatkozott Weber-ügyben hozott ítélet 27. pontját, valamint a C-227/05. sz. Halbritter-ügyben 2006. április 6-án hozott végzés 25. pontját és a C-340/05. sz. Kremer-ügyben 2006. szeptember 28-án hozott végzés 27. pontját).

76

A kiállító tagállam feladata annak vizsgálata, hogy teljesülnek-e a közösségi jogszabályok által, többek között a szokásos tartózkodási helyre és a vezetésre való alkalmasságra vonatkozóan a 91/439 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt minimumkövetelmények, és következésképpen igazolt-e a vezetői engedély kiadása (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 52. pontját, valamint Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 49. pontját).

77

Ezért, ha valamely tagállam hatóságai a 91/439 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően kiállítottak egy vezetői engedélyt, a többi tagállamnak nincs joga azt vizsgálni, hogy az engedély megadása az ezen irányelv által előírt követelményeknek megfelelően történt-e. Azt ugyanis, hogy valaki valamely tagállam által kiállított vezetői engedéllyel rendelkezik, annak bizonyítékaként kell tekinteni, hogy ennek az engedélynek a jogosultja az engedély kiállítása napján megfelelt az említett követelményeknek (a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontja, valamint Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 50. pontja).

78

A jelen ügyben megjegyzendő, hogy az Ausztria által 1956. január 1-je és 1997. november 1-je között kiállított vezetői engedélyek szerepelnek a 2002/256 határozattal módosított 2000/275 határozathoz mellékletként csatolt egyenértékűségi táblázatokban.

79

Az irányelv 8. cikkének (2) és (4) bekezdése azonban – amint az a 91/439 irányelv utolsó preambulumbekezdéséből következik, bizonyos körülmények között, és különösen a közúti közlekedésbiztonsággal kapcsolatos okokból – bizonyos körülmények között megengedi a tagállamoknak, hogy a vezetői engedélyek korlátozására, felfüggesztésére, visszavonására, valamint érvénytelenítésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseiket alkalmazzák minden vezetői engedély jogosultjára, aki a területükön szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

80

A 91/439 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti lehetőség kizárólag az érdekeltnek a vezetői engedély más tagállam általi kiállítását követően tanúsított magatartása miatt vehető igénybe (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 59. pontját, Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontját, valamint a fent hivatkozott Halbritter-ügyben hozott végzés 38. pontját, Kremer-ügyben hozott végzés 35. pontját és a C-225/07. sz. Möginger-ügyben 2008. július 3-án hozott végzés 36. pontját).

81

Bár a 91/439 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése nem engedi meg a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállamnak egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély elismerésének megtagadását kizárólag amiatt, hogy ezen engedély jogosultjának korábbi vezetői engedélyét az első tagállamban visszavonták, e rendelkezés lehetővé teszi számára, hogy a büntetőjogi és a rendőrségi jogszabályok területiségére vonatkozó elvre is figyelemmel az engedély korlátozására, felfüggesztésére, valamint visszavonására vagy megszüntetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseit alkalmazza, ha a jogosultnak az ezen engedély kiállítását követően tanúsított magatartása azt indokolttá teszi (a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontja és a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 63. pontja).

82

A 91/439 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének első albekezdése alapján valamely tagállam megtagadhatja egy másik tagállam által olyan személy részére kiállított vezetői engedély érvényességének elismerését, akinek engedélyét az előbbi állam területén korlátozták, felfüggesztették, visszavonták vagy érvénytelenítették.

83

A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy nem ellentétes a 91/439 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének és 8. cikke (4) bekezdésének rendelkezéseivel, ha valamely tagállam olyan személytől, akinek vezetői engedélyét új engedély kérelmezésére vonatkozó meghatározott tartamú tilalmi időszak előírásával visszavonták, megtagadja egy másik tagállam által ezen tilalmi időszak alatt kiállított új vezetői engedély elismerését (a fent hivatkozott Wiedemann és Funk ítélet 65. pontja, Zerche és társai ítélet 62. pontja, valamint a fent hivatkozott Möginger-ügyben hozott végzés 38. pontja).

84

A 91/439 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében adott felhatalmazás azonban kivételt jelent a vezetői engedélyek kölcsönös elismerésének elve alól, és ezért szigorúan értelmezendő (lásd a fent hivatkozott Wiedemann és Funk ítélet 60. pontját, Zerche és társai ítélet 57. pontját, valamint Weber-ítélet 29. pontját).

85

Márpedig a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett 8. cikk (4) bekezdése alapján a tagállamok egy másik tagállam által esetlegesen később, a tilalmi idő letelte után kiállított bármely vezetői engedély érvényességének elismerését nem tagadhatják meg határozatlan időre olyan személlyel szemben, akinek e tagállam által kiállított vezetői engedélyét visszavonták vagy érvénytelenítették (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Kapper-ítélet 76. pontját, Wiedemann és Funk ítélet 63. pontját, Zerche és társai ítélet 57. pontját, valamint a fent hivatkozott Halbritter-ügyben hozott végzés 28. pontját és Kremer-ügyben hozott végzés 29. pontját).

86

Így, ha egy személytől valamely tagállam területén visszavonták a vezetői engedélyt, az említett 8. cikk (4) bekezdése e tagállam számára főszabály szerint nem teszi lehetővé, hogy megtagadja saját területén egy másik tagállamban az új engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi időszak leteltét követően kiállított vezetői engedély érvényességének elismerését (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Kapper-ítélet 76. pontját, Wiedemann és Funk ítélet 64. pontját, Zerche és társai ítélet 60. pontját, valamint a fent hivatkozott Halbritter-ügyben hozott végzés 27. pontját, Kremer-ügyben hozott végzés 29.pontját és Möginger-ügyben hozott végzés 44. pontját).

87

A jelen ügyben, csakúgy, mint a fenti pontokban hivatkozott ítéletek és végzések alapját képező esetekben, az alapügyben szereplő vezetői engedély kiadására és használatára az új engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi időszakon kívül került sor.

88

Hátravan azonban annak vizsgálata, hogy az a körülmény, hogy a vezetői engedély tagállam általi kiállítására egy másik tagállam által kiállított másik vezetői engedély kiállítása előtt került sor, következésképpen ez utóbbi visszavonását megelőzően, befolyásolja-e ez utóbbi államnak az első állam által kiállított vezetői engedély elismerésére irányuló kötelezettségét.

89

Ugyanis, bár az alapügyben szereplő osztrák engedélyhez hasonló vezetői engedélyt az új vezetői engedély kérelmezésére vonatkozó tilalmi időszakon kívül állították ki, és annak jogosultja az említett időszakon kívül használta azt, ezt az engedélyt, ellentétben az említett ítéletek és végzések [alapjául szolgáló esetekkel], a német vezetői engedély kiállítása előtt, nem pedig az után adták ki, így tehát az említett engedély visszavonását megelőzően.

90

Amint arra a főtanácsnok indítványának 40. pontjában rámutatott, a 91/439 irányelv a jelen ítélet 74. pontjában hivatkozott célkitűzésnek megfelelően a személyek szabad mozgásának megkönnyítésére hivatott kölcsönös elismerés elvét kívánja összehangolni az említett irányelvnek a közúti közlekedés biztonságának javítására irányuló céljával különösen azáltal, hogy megengedi a tagállamoknak, hogy a jelen irányelv 8. cikkének (2) és (4) bekezdése alapján bizonyos körülmények között a vezetői engedélyek visszavonására, felfüggesztésére, és megszüntetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseiket alkalmazzák.

91

Ennek megfelelően a Bíróság kimondta, hogy egy tagállam nem tagadhatja meg saját területén egy másik tagállamban később kiállított vezetői engedélyből eredő vezetési jog, és ezáltal ezen engedély érvényességének elismerését, ameddig annak jogosultjánál nem teljesülnek az ezen első tagállam által e visszavonást követően újabb vezetői engedély megadására előírt feltételek, ideértve a vezetésre való alkalmasság vizsgálatát is, amely tanúsítja, hogy az említett visszavonás indokai már nem állnak fenn (lásd a fent hivatkozott Wiedemann és Funk ítélet 64. pontját, Zerche és társai ítélet 61. pontját, valamint a fent említett Halbritter-ügyben hozott végzés 32. pontját és Kremer-ügyben hozott végzés 38. pontját).

92

Ezekben az ügyekben a vezetői engedély valamely tagállamban történő visszavonásával szankcionált vezetésre való alkalmatlanságot megszüntette egy másik tagállam által egy későbbi vezetői engedély kiállítása során végzett alkalmassági vizsgálat.

93

Ekkor ugyanis az engedélyt kiállító tagállamnak, amint arra a Bíróság a jelen ítélet 76. pontjában rámutat, többek között azt kell vizsgálnia, hogy teljesülnek-e a vezetésre való fizikai és szellemi alkalmasságra vonatkozóan a 91/439 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt minimumkövetelmények.

94

Az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között valamely tagállam által kiállított vezetői engedély visszavonása megkérdőjelezi jogosultjának vezetésre való alkalmasságát, tehát ezzel együtt hallgatólagosan azt a vezetői engedélyt [is], amelyet korábban egy másik tagállam állított ki számára.

95

Márpedig amint azt a német és az olasz kormány kifejtette, eltérően a fent hivatkozott Halbritter- és Kremer-ügyben hozott végzések alapjául szolgáló ügyektől, a jogosultat német vezetői engedélyének visszavonása után nem vetették alá egy másik tagállam hatóságai által elrendelt vezetésre való alkalmassági vizsgálatnak. Ezért semmilyen módon nem nyert bizonyítást, hogy az említett jogosult a 91/439 irányelv által előírt alkalmassági követelményeknek megfelelően alkalmas a vezetésre és a közúti közlekedésben való újbóli részvételre.

96

A közúti közlekedés biztonságát veszélyeztetné, ha az alapügyben alkalmazotthoz hasonló, [az engedély] visszavonására irányuló nemzeti intézkedés megkerülhető volna az alkalmatlanság miatt visszavont vezetői engedélynél korábban kiállított másik vezetői engedély annak bizonyítása nélkül történő felhasználásával, hogy az e korábbi engedélyt bemutató személy annak használatakor a 91/439 irányelv értelmében alkalmas a vezetésre.

97

Képtelen dolog lenne továbbá egy tagállamot olyan vezetői engedélyből eredő vezetési jog elismerésére kötelezni, amelyet egy másik tagállam állított ki az első tagállam által kiállított vezetői engedély kiállítását megelőzően, ha e második engedélyt jogosultjának vezetésre való alkalmatlansága miatt visszavonták. Ha ugyanis egy tagállami állampolgár egy másik tagállam által kiállított egyetlen vezetői engedéllyel rendelkezik, az első tagállam, például alkalmatlanság miatt, a 91/439 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése alapján alkalmazhatja rá a vezetői engedélyek visszavonására vonatkozó rendelkezéseit.

98

A fentiekből következően nem ellentétes a 91/439 irányelv 1. cikkével és 8. cikkének (2) és (4) bekezdésével, ha egy tagállam megtagadja egy másik tagállam által annak az Unióhoz való csatlakozása előtt kiállított vezetői engedélyből fakadó vezetési jog elismerését, ha ezt az engedélyt korábban állították ki, mint az azon első tagállam által kiállított vezetői engedélyt, ahol ezt a második engedélyt jogosultjának járművezetésre való alkalmatlansága miatt visszavonták. Az a körülmény, hogy az elismerés megtagadása az új vezetői engedély kérelmezésére vonatkozó, a visszavonást kísérő tilalmi idő letelte után történt, e tekintetben nem releváns.

99

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: