1

Fellebbezésében D. Gordon az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-175/04. sz., Gordon kontra Bizottság ügyben 2007. február 7-én hozott ítéletének (az EBHT-ban még nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, mely ítéletben az Elsőfokú Bíróság egyrészt az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt okafogyottnak minősítette az Európai Közösségek Bizottságának a 2001. július 1-je és 2002. december 31. közötti időszakra vonatkozólag a fellebbezőről készült szakmai előmeneteli jelentést megerősítő, 2003. április 28-i határozat ellen benyújtott panaszt elutasító, 2003. december 11-i határozata (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránt a fellebbező által indított keresetet, másrészt a fellebbezőt állítólag ért kár megtérítése iránti keresetet – mint elfogadhatatlant – elutasította.

2

Az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának az eljárás tárgyát képező tényállás idején hatályos szövegének (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 43. cikke értelmében a tisztviselők alkalmasságáról, teljesítményéről, és a feladataik teljesítése során tanúsított magatartásáról – az A 1 és A 2 besorolási fokozatba tartozók kivételével – rendszeresen, de legalább minden második évben egyszer az egyes intézmények által a személyzeti szabályzat 110. cikkével összhangban meghatározott feltételek szerint értékelést kell készíteni.

3

A Bizottság 2002. április 26-án határozatot fogadott el a személyzeti szabályzat 43. cikkének általános végrehajtási rendelkezéseiről (a továbbiakban: általános végrehajtási rendelkezések), és határozatot fogadott el a személyzeti szabályzat 45. cikkének általános végrehajtási rendelkezéseiről. E határozat új értékelési rendszert vezetett be. Az általános végrehajtási rendelkezések 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő átmeneti rendelkezésből következően az ezen új rendszer alapján elvégzendő értékelés első értékelési időszaka 2001. július 1-jétől2002. december 31-ig tart.

4

A személyzeti szabályzat 45. cikke általános végrehajtási rendelkezései 5. cikkének (3) bekezdése értelmében a tisztviselőt főszabály szerint akkor kell előléptetni, amikor egyfelől a szakmai előmeneteli jelentésben szereplő értékelésnek megfelelő, egy vagy több értékelési időszakban szerzett érdempontjainak, másfelől az ezen általános végrehajtási rendelkezések 6., 7. és 9. cikke alapján, egy vagy több értékelési időszakban juttatott elsőbbségi pontjainak összege meghaladja az „előléptetési küszöböt”.

5

A tisztviselők értékelésére irányuló eljárást, a szakmai előmeneteli jelentés elkészítését és vitatását főként az általános végrehajtási rendelkezések 7. és 8. cikke szabályozza.

6

Az általános végrehajtási rendelkezések 7. cikkének (2) bekezdése kimondja: „[a]z értékelő az értékelési időszak végén a munkakört betöltő személlyel tartott alakszerű találkozón vizsgálja meg e személy teljesítményét, bizonyított képességeit és feladatainak teljesítése során tanúsított magatartását; megvitatja e személlyel annak képzési és további szakmai előmeneteli elvárásait […]. Ennek az évenkénti megbeszélésnek az alakszerű lebonyolítása az értékelő alapvető vezetői feladata.”

7

Az általános végrehajtási rendelkezések 7. cikkének (5) bekezdése szerint „[…] amennyiben a munkakört betöltő személy nem ért egyet a jelentés tartalmával, erről haladéktalanul tájékoztatja az értékelőt, és a »megjegyzések« céljára szolgáló rovatban közli, hogy egyeztetni kíván az ellenjegyzővel, egyben kifejti kérelmének indokait. Az ellenjegyző az érintettel öt munkanapon belül megbeszélést tart a megegyezés érdekében, és e megbeszélést követően a jelentést megváltoztatja vagy megerősíti, majd újból megküldi azt az érintettnek. Az érintett a jelentést öt munkanapon belül elfogadólag aláírja/kézjegyével látja el, és visszaküldi az értékelőnek, aki azt haladéktalanul aláírja/kézjegyével látja el […]”.

8

Ugyanezen 7. cikk (6) bekezdése rögzíti: „[h]a a munkakört betöltő személy nem ért egyet az ellenjegyző döntésével, öt munkanapon belül kérheti tőle a 8. cikkben meghatározott értékelési vegyes bizottság összehívását”.

9

Az általános végrehajtási rendelkezések 8. cikkének (5) bekezdése szerint „[a]z értékelési vegyes bizottság az érintett munkájának értékelése tekintetében nem helyezkedhet az értékelő szerepébe, azonban meg kell bizonyosodnia arról, hogy a jelentést méltányosan, tárgyilagosan és a szokásos értékelési szabályoknak megfelelően készítették el. E bizottság felülvizsgálja az eljárási szabályok (a megbeszélés[ek] szabályai, határidők stb.) betartását is. Evégett felvilágosítást kér, ha azt szükségesnek tartja”.

10

Az általános végrehajtási rendelkezések 8. cikkének (7) bekezdése kimondja: „[a]z értékelési vegyes bizottság véleményét közölni kell a munkakört betöltő személlyel, az értékelővel és az ellenjegyzővel, majd meg kell küldeni a fellebbviteli értékelőnek. A fellebbviteli értékelő a jelentést három munkanapon belül megerősíti vagy módosítja, ezután megküldi azt az érintettnek. Ha a fellebbviteli értékelő eltér az értékelési vegyes bizottság véleményében szereplő javaslattól, döntésének indokait igazolnia kell. A jelentés másolatát meg kell küldeni az értékelési vegyes bizottságnak. Ekkor a jelentés véglegesnek tekintendő”.

11

A személyzeti szabályzat 53. cikkének szövege a következő:

„Azon tisztviselőt, akivel kapcsolatban a rokkantsági bizottság úgy találja, hogy alkalmazni kell a 78. cikk rendelkezéseit, azon hónap utolsó napján, amelyben a kinevezésre jogosult hatóság megállapítja a feladatainak ellátására való tartós alkalmatlanságot, automatikusan nyugdíjazni kell [helyesen: ellátására való végleges alkalmatlanságot, hivatalból nyugdíjazni kell].”

12

A személyzeti szabályzat 78. cikke ekként rendelkezik:

„Az a tisztviselő, aki a csoportjába tartozó beosztáshoz kapcsolódó feladatok ellátásában akadályozó teljes végleges rokkantságban [helyesen: akadályozó tartós teljes rokkantságban] szenved, a VIII. melléklet 13–16. cikkében meghatározott módon rokkantsági támogatásra [helyesen: rokkantsági nyugdíjra] jogosult.

[…]”

13

A személyzeti szabályzat VIII. melléklete állapítja meg a nyugdíjrendszer részletes szabályait. E melléklet „Rokkantsági támogatás [helyesen: Rokkantsági nyugdíj]” című 3. fejezete 13–16. cikkének szövege a következő:

„13. cikk

Az 1. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseire is figyelemmel az a 65 évesnél fiatalabb tisztviselő, akire vonatkozóan a rokkantsági bizottság a nyugdíjjogosultság megszerzésének ideje alatt olyan tartós teljes rokkantságot állapít meg, amely megakadályozza egy, az előmeneteli csoportja szerinti beosztással járó feladatok ellátásában, és akinek erre való tekintettel meg kell szüntetnie a Közösségeknél fennálló szolgálati jogviszonyát, a munkaképtelenség időtartamára a személyzeti szabályzat 78. cikke szerinti rokkantsági nyugdíjra jogosult. Rokkantsági nyugdíj és öregségi nyugdíj egyidejűleg nem folyósítható.

14. cikk

A rokkantsági nyugdíj folyósítása iránti jog a tisztviselő – a személyzeti szabályzat 53. cikke szerinti – nyugdíjazását követő naptári hónap első napján nyílik meg.

Amennyiben a volt tisztviselő a nyugdíjfolyósítás követelményeinek már nem felel meg, vissza kell helyezni az előmeneteli csoportjának megfelelő első beosztásba, amely a besorolási osztályán vagy szolgálatán belül megüresedik, feltéve hogy megfelel az adott beosztásra vonatkozó követelményeknek. Amennyiben visszautasítja a felajánlott beosztást, ugyanazon feltételek mellett megtartja a visszahelyezésre vonatkozó jogát, amennyiben az előmeneteli csoportjának megfelelő, besorolási osztályán vagy szolgálatán belüli következő hely megüresedik; amennyiben másodszor is visszautasítja a beosztást, lemondásra szólítható fel; ebben az esetben a 16. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni.

A rokkantsági nyugdíjra jogosult volt tisztviselő elhalálozása esetén a nyugdíjjogosultság azon naptári hónap végén szűnik meg, amelynek során a halál bekövetkezett.

15. cikk

A rokkantsági nyugdíjra jogosult 60 évesnél fiatalabb volt tisztviselőt az intézmény időközönként orvosi vizsgálatra kötelezheti, hogy meggyőződjön arról, hogy a tisztviselő változatlanul megfelel a nyugdíjfolyósítás követelményeinek.

16. cikk

Amennyiben a rokkantsági nyugdíjban részesült volt tisztviselőt visszahelyezik az intézményéhez vagy a Közösségek bármely más intézményéhez, azon időszakot, amikor számára a rokkantsági nyugdíjat folyósították, öregségi nyugdíjának kiszámítása során a járulékhátralék megfizetése nélkül [helyesen: a járulékhátralék megfizetésére történő kötelezés nélkül] kell számításba venni.”

14

A releváns tényállást a megtámadott ítélet 7–12. pontja a következőképpen írja le:

15

A fellebbező az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. május 7-én benyújtott keresetlevelében a vitatott határozat megsemmisítése és kártérítés iránti keresetet indított.

16

A Bizottság 2005. március 1-jén a megsemmisítés iránti kereset tekintetében a fellebbező nyugdíjazása miatt az eljárás okafogyottságának megállapítása iránti kérelmet terjesztett elő, előadva, hogy a tartós teljes rokkantsága miatt nyugdíjazott tisztviselőnek többé nem fűződik érdeke a rá vonatkozó szakmai előmeneteli jelentés megtámadásához, mivel e jelentés létének egyedüli indoka az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett szakmai előmenetelével kapcsolatos jövőbeli döntések megalapozása. A Bizottság a kártérítési kereset elfogadhatóságát is vitatta. Az Elsőfokú Bíróság 2005. június 10-i végzésével elrendelte az eljárás okafogyottságának megállapítása iránti kérelemnek az eljárást befejező határozatban való elbírálását, a költségekről pedig egyelőre nem határozott.

17

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben határozott a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetről, a kártérítési keresetről és a fellebbező pervezető intézkedés iránti kérelméről.

18

Az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet a következő, a megtámadott ítélet 27–39. pontjában kifejtett indokok alapján minősítette okafogyottnak:

19

Az Elsőfokú Bíróság a kártérítési kérelmet a következő, a megtámadott ítélet 42–45. pontjában kifejtett indokok alapján nyilvánította elfogadhatatlannak:

20

Az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a felperes arra irányuló kérelme, hogy kötelezzék a Bizottságot különféle okiratok – az értékelési vegyes bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, az egységének tisztviselőiről a 2001. július 1-jétől2002. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan készült két legkedvezőbb és két legkedvezőtlenebb szakmai előmeneteli jelentés, valamint a fordítási egységek ugyanezen időszakra vonatkozó hivatalos mennyiségi normáit tartalmazó dokumentum – bemutatására, semmilyen jelentőséggel nem bír a jogvita eldöntése szempontjából, és így azt el kell utasítani.

21

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

22

A Bizottság a fellebbezés elutasítását és a felperes minden költség viselésére való kötelezését kéri.

23

A fellebbező fellebbezésének alátámasztásául négy jogalapot ad elő. Az első három jogalap az Elsőfokú Bíróság határozatának a megsemmisítés iránti keresetet érintő része elleni, a negyedik az Elsőfokú Bíróság határozatának a kártérítési kérelmet érintő része elleni fellebbezést támasztja alá.

24

A fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor akként vélekedett, hogy egyrészt a szakmai előmeneteli jelentéshez az értékelt tisztviselőnek csak akkor fűződik érdeke, ha még van előmeneteli lehetősége, másrészt hogy a tartós rokkantság miatti nyugdíjazás a feladatok ellátásának végleges abbahagyásával egyenértékű, és harmadszor, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való, foglalkozási megbetegedés esetén fennálló jog nem jogosítja a fellebbezőt a vitatott határozat megtámadására.

25

A fellebbező elsősorban előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem vette figyelembe a szakmai előmeneteli jelentés pontos szerepét.

26

A fellebbező előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság által ítélete megalapozásául a megtámadott ítélet 28. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat már nem irányadó, mivel az a 2003 előtt hatályban lévő, régi értékelési rendszerre vonatkozik, amelynek értelmében az értékelő jelentésnek az előléptetés szempontjából csupán járulékos szerepe volt. Márpedig a jelenlegi értékelési rendszer számtani kapcsolatban áll az előléptetéssel és az elbocsátással, és lényegesen nagyobb mérlegelési mozgásteret biztosít az előmenetel gyorsítása vagy lassítása tekintetében. A fellebbező szerint ebben az új rendszerben nem helytálló „belső” dokumentumnak minősíteni az olyan dokumentumot, amely jelentős objektív következményekkel jár. Emellett a tisztviselőt az értékelési eljárásban megillető szerep nem szorítható másodlagos szintre az adminisztráció szerepéhez képest.

27

A fellebbező másodsorban előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben téves álláspontot foglalt el a rokkantság következményei tekintetében. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis végleges állapotként értelmezte a rokkantságot. Márpedig a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 14. cikkéből egyértelműen kitűnik, hogy a rokkantság visszafordítható állapot, ami egyébként meg is felel annak a gyakorlatnak, amely szerint a Bizottság orvosi szolgálata általában minden rokkantsági esetet kétévente felülvizsgál.

28

Emellett a fellebbező hangsúlyozza, hogy a nyugdíjazását kimondó, 2005. február 15-i határozatot kétéves időtartamra hozták, azt a Bizottság orvosi szolgálata 2007-ben csak egy évre újította meg, ami azt bizonyítja, hogy a szolgálatba való visszahelyezése nem csupán hipotetikus lehetőség, és így a vitatott határozat megsemmisítéséhez létrejött és fennálló érdeke fűződik.

29

A fellebbező harmadsorban azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a hatékony bírói jogvédelem általános elvének következményeit.

30

A fellebbező előadja, hogy a jelen ügyben az orvosok nem zárták ki a rokkantság foglalkozási eredetét. A rokkantsági bizottság azonban ennek eldöntése előtt helyesebbnek látta bevárni a hatáskörrel rendelkező szervek – azaz szerinte az Elsőfokú Bíróság – véleményét. Minthogy az Elsőfokú Bíróság az ügy érdemében nem határozott, a helyzet mind a fellebbező, mind a Bizottság orvosi szolgálata, mind pedig a rokkantsági bizottság szempontjából megakadt.

31

Márpedig a fellebbező szerint annak a kérdésnek az eldöntése, hogy foglalkozási eredetű-e a rokkantsága, meghatározza munkakörébe való visszahelyezésének részleteit, illetve ellenkező esetben rokkantnyugdíjának összegét. Ezért a fellebbező azt állítja: az eljáráshoz fűződő érdeke nem mondható pusztán hipotetikusnak, és az sem mondható, hogy csak a munkakörébe való visszahelyezése esetén lehetne e kérdésben dönteni.

32

A fellebbező előadja: minthogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog alapvető jognak minősül, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és jogi körülmények nem értelmezhetők megszorítóan.

33

Az első jogalapról szólva a Bizottság vitatja a fellebbező azon érvét, miszerint az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 28. pontjában szereplő okfejtése azért nem irányadó, mert az a hatályos értékelési rendszer helyett a 2003 előttire vonatkozik.

34

Bevezetésképpen a Bizottság előadja, hogy a vitatott szakmai előmeneteli jelentés 2003 előtti – tudniillik a 2001. július 1-je és 2002. december 31. közötti – időszakra vonatkozik. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy a fellebbező a 2001 júliusában bevezetett értékelési rendszerre utal.

35

A Bizottság azt állítja, hogy mindig is létezett összefüggés a tisztviselők értékelése és előléptetése között. Jelenleg is ez a helyzet, mert a 2004-ben elfogadott új személyzeti szabályzat vonatkozó rendelkezései továbbra is az „Értékelések, magasabb fizetési fokozatba lépés és előléptetés” című fejezetben szerepelnek. A Bizottság álláspontja szerint a tisztviselők értékelése és előléptetése közötti kapcsolat hiánya megfosztaná funkciójától az értékelő jelentést. Úgy véli, hogy a fellebbező álláspontjának alátámasztása érdekében nem adott elő semmilyen komoly érvet, nem hivatkozott e szabályok semmilyen, állítólag lényeges megváltozására, és nem utalt az ítélkezési gyakorlatban bekövetkezett semmiféle új fejleményre.

36

A rokkantság miatti nyugdíjazást kimondó határozat következményeivel kapcsolatos, második jogalapról szólva a Bizottság előadja, hogy a fellebbező a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 14. cikkére való hivatkozásra szorítkozik, és nem is említi a személyzeti szabályzat 53. és 78. cikkét. Márpedig, mint az a megtámadott ítéletből kitűnik, e 14. cikk nem tekinthető önmagában. A személyzeti szabályzat ugyanis egyértelműen megkülönbözteti az időleges munkaképtelenséget (59. cikk) a tartós rokkantságtól (53. cikk). Míg az időleges munkaképtelenség betegszabadságra jogosít, a tartós rokkantság az érintett tisztviselő nyugdíjazását eredményezi.

37

A Bizottság úgy véli, hogy az a tény, hogy az orvosi szolgálat két év helyett egy évre újította meg a fellebbezőt rokkanttá nyilvánító határozatot, közömbös a rokkantság jelentőségének megítélése szempontjából. Az orvosi vizsgálatok közötti idő ugyanis nem lehet szempont annak meghatározásakor, hogy a tisztviselő rokkantsága időleges-e, vagy pedig tartós. Amennyiben valamely rokkantság a személyzeti szabályzat 78. cikkének hatálya alá tartozik, azt tartósnak kell tekinteni. Egyébként pedig a rokkantságot – a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 14. cikkétől függetlenül – teljes tartama alatt tartósnak kell tekinteni.

38

A hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésével kapcsolatos, harmadik jogalapot illetően a Bizottság azt állítja, hogy e jogalap kiindulópontja téves. Ellentétben ugyanis a fellebbező által előadottakkal, a fellebbező személyében magállapított rokkantság eredetének meghatározása nem feladata az Elsőfokú Bíróságnak. A Bizottság szerint ez orvosi kérdés, amely a személyzeti szabályzat 73. cikkének alkalmazására szolgáló részletes szabályok 19. és azt követő cikkei alapján orvosi fórumok – a kinevezésre jogosult hatóság orvosa vagy orvosi bizottság – hatáskörébe tartozik. Ebből a Bizottság álláspontja szerint az következik, hogy ha a rokkantsági bizottság a rokkantság eredetének vizsgálatára irányuló eljárását a „hatáskörrel rendelkező fórumok” véleményére várva felfüggesztette, akkor az orvosi fórumok véleményére, nem pedig a megtámadott ítéletre utalt.

39

A Bizottság hozzáteszi, hogy a fellebbezőnek bármikor lehetősége volt a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárást indítani annak meghatároztatása érdekében, hogy rokkantsága foglalkozási eredetű-e. Így e tekintetben semmiféle bírói jogvédelemtől nem fosztották meg.

40

Emellett a Bizottság előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem fosztotta meg a fellebbezőt a vitatott szakmai előmeneteli jelentés tekintetében a bírói jogvédelemtől, mivel nem zárta ki teljesen annak lehetőségét, hogy – szolgálatba való visszahelyezése esetén, azt követően – érdeke fűződhessen a szakmai előmeneteli jelentés vitatásához.

41

Bevezetésképpen hangsúlyozandó, hogy minden közösségi intézményhez hasonlóan a Bizottságot is minősített átláthatósági kötelezettség terheli alkalmazottainak értékelése, előmenetele és előléptetése kapcsán, amely kötelezettség teljesítését a személyzeti szabályzat 43. és 46. cikkében előírt alakszerű eljárás biztosítja.

42

Ezért a szakmai előmeneteli jelentés lényeges dokumentum az intézmények alkalmazottainak értékeléséhez, mivel – mint az a személyzeti szabályzat 43. cikkében szerepel – lehetővé teszi a tisztviselő alkalmassága, teljesítménye, és a feladatai teljesítése során tanúsított magatartása értékelésének bizonyítását. E jelentést legalább minden második évben évente egyszer, az egyes intézmények által a személyzeti szabályzat 110. cikkének megfelelően meghatározott feltételek szerint kell elkészíteni.

43

Emellett, mint azt a főtanácsnok indítványának 49. pontjában hangsúlyozta, a szakmai előmeneteli jelentés a felettesei értékítélete arról, hogy a vizsgált időszakban hogyan látta el az értékelt tisztviselő a rábízott feladatokat, és milyen magatartást tanúsított feladatai teljesítése során.

44

Megállapítandó ugyanis egyrészt, hogy a szakmai előmeneteli jelentés jövőbeli hasznosságától függetlenül a tisztviselő által végzett munka minőségének írásos és alakszerű bizonyítéka. Az ilyen értékelés nem csupán a vizsgált időszakban elvégzett feladatok puszta leírását, hanem az értékelt személy szakmai tevékenységének kifejtése során megnyilvánult emberi tulajdonságainak értékelését is tartalmazza.

45

Ezért minden tisztviselőt megilleti a jog, hogy munkáját igazságosan és méltányosan készített értékelésben jellemezzék. Következésképpen a hatékony bírói jogvédelemhez való jog alapján mindenképpen el kell ismerni a tisztviselő ahhoz való jogát, hogy a róla készült szakmai előmeneteli jelentést – annak tartalma miatt, vagy azért, mert nem a személyzeti szabályzatban előírtak szerint készítették el – vitassa.

46

Másrészt igaz ugyan, hogy a rokkantsági bizottság által elismerten tartós teljes rokkantságban szenvedő tisztviselőt a személyzeti szabályzat 53. és 78. cikke alapján hivatalból nyugdíjazni kell, ám az ilyen tisztviselő helyzete különbözik a nyugdíjkorhatárt betöltő, lemondó vagy elbocsátott tisztviselő helyzetétől, mert állapota visszafordítható.

47

Az ilyen rokkantságban szenvedő tisztviselő ugyanis a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 16. cikkére tekintettel még visszahelyezhető valamely közösségi intézményhez. E tekintetben a személyzeti szabályzat 53. cikkét mint általános szabályt a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 13–15. cikkében írt különös szabályokkal együttesen kell értelmezni. A rokkanttá nyilvánított tisztviselő munkavégzése csupán szünetel, mivel az intézményen belüli helyzetének alakulása a rokkanttá nyilvánítás feltételeinek rendszeresen ellenőrizhető fennállásától függ.

48

A jelen ügyben a tartós teljes rokkantság miatti hivatalbóli nyugdíjazás személyzeti szabályzat VIII. melléklete 13. cikkében írt valamennyi feltételének a fellebbező személyében történt megvalósulása nem tekinthető véglegesnek. Ezt erősíti meg az is, hogy a Bizottság orvosi szolgálata, amely a fellebbező rokkantságát vizsgálta, 2007. január 31-én csupán egy évre újította meg a fellebbező rokkanttá nyilvánítását, nem pedig kettővel, mint a rokkantsági bizottság eredeti, 2005. február 1-jei határozata. Ez azt bizonyítja, hogy a fellebbező szolgálatba való visszahelyezésének lehetősége nem hipotetikus, hanem valós.

49

Márpedig a tartós teljes rokkantságban szenvedő tisztviselő, aki visszahelyezhető az intézmények szolgálatába, az aktív tisztviselőt megilletővel egyenértékű joggal rendelkezik arra, hogy szakmai előmeneteli jelentését méltányosan, tárgyilagosan és a rendszeres értékelés szabályainak megfelelően készítsék el.

50

A szolgálatba való visszahelyezés esetén a szakmai előmeneteli jelentés hasznos a tisztviselő szervezeti egységén, illetve a közösségi intézményeken belüli előmenetele tekintetében. E jelentés a tisztviselő képességeinek és az intézménynél szerzett tapasztalatainak konkrét és alakszerű bizonyítéka, amelyre a tisztviselő hivatkozhat. E jelentés teszi lehetővé a tisztviselő felettesei számára az esetlegesen előléptetésre jelölt vagy áthelyezésre jelentkező tisztviselők érdemeinek összehasonlítását is.

51

Következésképpen megállapítható, hogy a személyzeti szabályzat 53. és 78. cikkének értelmében vett tartósan és teljesen rokkant tisztviselő megőrzi a szakmai előmeneteli jelentés vitatásához fűződő érdekét.

52

Minthogy a D. Gordont tartósan és teljesen rokkanttá nyilvánító határozatból nem vezethető le, hogy az érintettet ne lehetne visszahelyezni a közösségi intézményekbe, nem zárható ki, hogy esetleges visszahelyezése után a szakmai előmeneteli jelentésre hivatkozhasson.

53

E megfontolások összességére tekintettel az első két jogalap megalapozottnak tekintendő. Következésképpen a megtámadott ítéletnek a vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmet okafogyottá minősítő részét hatályon kívül kell helyezni, és nem szükséges a harmadik – ennél szélesebb körű hatályon kívül helyezést lehetővé nem tévő – jogalapot vizsgálni.

54

A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen nyilvánította elfogadhatatlannak a kártérítési kérelmét azzal az indokolással, hogy nem határozták meg pontosan a kár jellegét és terjedelmét. Előadja ugyanis, hogy – az Elsőfokú Bíróság által magában a megtámadott ítéletben hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján – a kár terjedelmének a keresetlevélben való pontos meghatározása és a kért kártérítés összegének számszerű megjelölése különleges körülmények fennállása esetén nem elengedhetetlen.

55

A fellebbező azt is előadja, hogy soha nem várta el, és nem is kérte, hogy a megsemmisítés iránti keresetének elbírálása nélkül határozzanak a kártérítésről. Közli, hogy az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott válaszbeadványában kifejezetten fenntartotta az Elsőfokú Bíróság által hozandó ítélet utánra az őt ért kár megtérítése iránti bármely eljárás kezdeményezésének jogát.

56

A fellebbező úgy véli, hogy különleges körülményekre és helyzetének összetettségére tekintettel a kártérítésről csak azután kell határozni, hogy a Bíróság helyt adott a megsemmisítés iránti keresetnek.

57

A fellebbező azonban már most közli: amennyiben a Bíróság kimondja, hogy valóban méltánytalanul és súlyosan igazságtalanul értékelték, valamint hogy ezért előmenetelében valóban helyrehozhatatlan kár esett, 1,5 millió euró összegű kártérítés nem lenne eltúlzott.

58

A Bizottság azt állítja, hogy a kár pontos terjedelme keresetlevélben történő rögzítésének kötelezettségétől való eltekintés lehetősége kivételnek minősül. A megtámadott ítélet 44. pontjából kitűnik: az Elsőfokú Bíróság akként vélekedett, hogy a fellebbező nem tartozik e kivétel hatálya alá. A Bizottság álláspontja szerint a fellebbező az Elsőfokú Bíróság előtt nem hivatkozott arra, hogy esetében akár a főszabálytól való eltérést lehetővé tévő legcsekélyebb körülmény is fennállna. Továbbá a fellebbező a fellebbezésében nem közölte, hogy álláspontja szerint miért járt el helytelenül az Elsőfokú Bíróság, amikor e főszabályt alkalmazta. Ebből a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a fellebbező érve az álláspontot alátámasztó érvelés hiányában újabb elfogadhatatlansági kifogást kockáztat.

59

A Bizottság vitatja továbbá a fellebbező azon érvét, miszerint az Elsőfokú Bíróságnak azért nem kellett volna határoznia a kárról, mert a fellebbező jelezte, hogy később külön eljárást kíván indítani az őt állítólag ért kár megtérítése érdekében. E szándékot ugyanis az elsőfokú eljárás iratai nem támasztják alá.

60

Megállapítandó, hogy az Elsőfokú Bíróság azért utasította el a kártérítési kérelmet mint elfogadhatatlant, mert egyrészt a felperes anélkül követelt kártérítést az előmenetelében, egészségében és jólétében esett kárért, hogy összegszerűen megjelölte volna a kárt, és kellő pontossággal közölte volna a kármérték meghatározását lehetővé tévő körülményeket, másrészt a nem vagyoni kárt illetően a felperes e kár értéke közlésének elmulasztásán kívül nem is hozta az Elsőfokú Bíróságot olyan helyzetbe, hogy az megállapíthassa a kár mértékét és jellegét.

61

E tekintetben elegendő megállapítani: annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a fellebbező kellően igazolta-e az általa követelt kártérítés összegét, ténybeli mérlegelést igényel, amely nem tartozik a Bíróság hatáskörébe, mely hatáskör csupán a jogszabályok megtámadott ítélet általi betartásának vizsgálatára terjed ki (lásd ilyen értelemben a C-209/94. P. sz., Buralux és társai kontra Tanács ügyben 1996. február 15-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-615. o.] 21. pontját).

62

Emellett, amint azt a főtanácsnok indítványának 78. pontjában megállapította, 1,5 millió euró összegű kártérítési követelés előterjesztése arra az esetre, ha a Bíróság érdemben foglalkozik a jogvitával, a Bíróság eljárási szabályzatának 113. cikke értelmében vett új kérelemnek minősül, melyet elfogadhatatlanná kell nyilvánítani.

63

Következésképpen a fellebbezésnek a kártérítési kereset Elsőfokú Bíróság által ezen ítéletben kimondott elutasítását vitató részét el kell utasítani mint elfogadhatatlant.

64

A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondata szerint az Elsőfokú Bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén a Bíróság, ha a per állása megengedi, az ügyet maga is érdemben eldöntheti. A jelen ügyben a megsemmisítés iránti kereset tekintetében ez a helyzet.

65

A fellebbező elsősorban a 2001. július 1-je és 2002. december 31. közötti időszakra vonatkozólag róla készült szakmai előmeneteli jelentést megerősítő, 2003. április 28-i határozat ellen benyújtott panaszt elutasító vitatott határozat megsemmisítését kéri.

66

E kereset alátámasztásaként három jogalapot ad elő, melyek közül az elsőt a lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésére alapítja.

67

A fellebbező e tekintetben előadja, hogy a vitatott szakmai előmeneteli jelentés elleni belső jogorvoslati eljárásban több szabálytalanságot is elkövettek. Azt állítja többek között, hogy ezen eljárás második szakaszát, amely az e jelentéssel kapcsolatos alaki és érdemi körülmények értékelési vegyes bizottság általi vizsgálatából áll, nem folytatták le szabályosan.

68

Így az e bizottság által végzett vizsgálat eljárási szempontokra korlátozódott, és nem terjedt ki érdemi kérdésekre. Minthogy ugyanis a szakmai előmeneteli jelentés ellenjegyzőjével nem került sor alakszerű megbeszélésre, e bizottság e megbeszélés megtartását javasolta. Márpedig a fellebbezőre vonatkozó iratokat e megbeszélés után nem terjesztették ismét e bizottság elé annak vizsgálata végett, hogy a szakmai előmeneteli jelentést – mint azt az általános végrehajtási rendelkezések 8. cikkének (5) bekezdése előírja – méltányosan, tárgyilagosan és a szokásos értékelési szabályoknak megfelelően készítették-e el.

69

A fellebbező álláspontja szerint e hiányosság a belső jogorvoslati eljárás súlyos szabálytalanságának minősül. Ugyanis az értékelési vegyes bizottság összetétele folytán az egyetlen olyan jogorvoslati szerv, amelyben a fellebbezővel azonos feladatokat teljesítő alkalmazottak vizsgálhatták volna a fellebbező értékelését. Ezenkívül e bizottság véleménye jelentős súllyal rendelkezik, mert a fellebbviteli értékelőnek indokolnia kell határozatát, ha nem követi e bizottság véleményét.

70

A Bizottság azt állítja, hogy a fellebbező nem használhatja fel érvként azt, hogy az értékelési vegyes bizottság annak megállapítására szorítkozott, hogy a szakmai előmeneteli jelentés ellenjegyzőjével nem került sor alakszerű megbeszélésre, mert ő maga mulasztotta el tájékoztatni e bizottságot, hogy e megbeszélés 2003. március 25-én megtörtént.

71

Az ügy irataiból kitűnik, hogy az értékelési vegyes bizottság nem foglalt állást a vitatott szakmai előmeneteli jelentés tartalmáról, noha arra köteles olyankor, ha – mint a jelen ügyben is – a szakmai előmeneteli jelentést vitatva fordulnak hozzá. E bizottság ugyanis a fellebbviteli értékelőnek küldött 2003. április 11-i véleményében csupán annyit állapított meg, hogy nem került sor alakszerű megbeszélésre az ellenjegyzővel, ami ellentétes az általános végrehajtási rendelkezések 7. cikkével.

72

Így a fellebbviteli értékelő 2003. április 28-i határozatában nem foglalhatott állást a fellebbező belső jogorvoslati kérelméről, miközben az értékelési vegyes bizottság sem adhatott véleményt a vitatott szakmai előmeneteli jelentés tartalmáról, ezért e jelentés nem vált véglegessé.

73

Mint azt a főtanácsnok indítványának 96. pontjában hangsúlyozta: a fellebbviteli értékelő 2003. április 28-i határozatában ekként állást foglalva puszta formalitásként kezelte a fellebbezőnek az értékelési vegyes bizottság előtti jogorvoslathoz való jogát. Márpedig ha a szakmai előmeneteli jelentést vitatva e bizottsághoz fordulnak, az érintett szakmai előmeneteli jelentés tartalmi vizsgálata lényeges alaki követelménynek minősül, mert egyrészt e bizottság az értékelési eljárásban közreműködő egyetlen olyan testület, amelyben az alkalmazottak képviselői is helyet kaptak, másrészt a fellebbviteli értékelőnek meg kell fontolnia e bizottság véleményét.

74

Ezért megállapítható: az, hogy az értékelési vegyes bizottság nem foglalt állást az általános végrehajtási rendelkezések 8. cikkének megfelelően a vitatott szakmai előmeneteli jelentésről, a szakmai előmeneteli jelentés elkészítésére vonatkozó eljárási szabályok lényeges megsértésének minősül, és sérti a fellebbező jogait.

75

Így a vitatott határozatot – a megsemmisítés iránti kereset alátámasztására előadott többi jogalap elbírálásának szükségessége nélkül – meg kell semmisíteni.

76

Az eljárási szabályzat 122. cikkének értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

77

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely ugyanezen szabályzat 118. cikkének értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, D. Gordon kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: