1

Keresetlevelében az Európai Közösségek Bizottsága azt kéri, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság – azáltal, hogy a gyógyszertárakról szóló törvény (Apothekengesetz) 2005. június 21-én hatályos szövegváltozata (a továbbiakban: ApoG) 14. §-ának (5) és (6) bekezdése értelmében a gyógyszerellátási szerződések megkötését olyan együttes feltételeknek vetette alá, amelyek hatásaként a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívüli tagállamokban lévő gyógyszertárak részére gyakorlatilag lehetetlenné tette a kórházak részére történő rendszeres beszállítást – nem teljesítette az EK 28. és az EK 30. cikkből eredő kötelezettségeit.

2

A kórházak gyógyszerekkel való ellátására vonatkozó rendelkezéseket az ApoG 14. §-ának (1)–(6) bekezdése tartalmazza.

3

E paragrafus szerint a kórházak választhatnak, hogy gyógyszerekkel való ellátásukkal a belső, vagyis az érintett kórház helyiségein belül üzemelő gyógyszertárat bízzák meg, amely általában a nagyközönség számára nem hozzáférhető, vagy valamely másik kórház gyógyszertárát, illetve kórházi létesítményen kívüli gyógyszertárat (a továbbiakban: külső gyógyszertárat). Amikor a kórház az ellátással valamely másik kórház gyógyszertárát bízza meg, vagy külső gyógyszertárat, e gyógyszertárral szerződést kell kötnie, mely szerződés az ApoG 14. §-a (4)–(6) bekezdésében (a továbbiakban: vitatott rendelkezések) foglalt feltételek hatálya alá tartozik.

4

Az ApoG 14. §-ának (1)–(6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kórházi létesítmény igazgatósága kérelmére kórházi gyógyszertár üzemeltetését kell engedélyezni, amennyiben:

A kórházi gyógyszertár vezetője vagy az általa megbízott gyógyszerész a gyógyszerekre vonatkozóan tájékoztatást és tanácsot ad a kórház orvosai részére, többek között a hatékony és gazdaságos gyógyszeres kezelések érdekében; ezen ajánlás az ambuláns kezelésekre is vonatkozik.

(2)   Az említett engedélyt vissza kell vonni, ha később bebizonyosodik, hogy annak megadásakor az (1) bekezdés első mondatában foglalt feltételek valamelyike nem állt fenn. Az engedélyt akkor is vissza kell vonni, ha az (1) bekezdés alkalmazásához szükséges feltételek valamelyike már nem áll fenn, vagy ha az engedély jogosultja, illetve a megbízott személy eljárása nyilvánvalóan vagy ismétlődő jelleggel sérti az említett törvény rendelkezéseit, az annak 21. §-a alapján hozott rendelet rendelkezéseit vagy a gyógyszerek előállítására és forgalmazására vonatkozó rendelkezéseket. A megadott engedélyt illetően az (5) bekezdés első és harmadik mondatának megfelelően ugyanígy kell eljárni, ha az (5) bekezdés második mondatában foglalt feltételek nem, illetve már nem állnak fenn.

(3)   Amennyiben az (1) bekezdésnek megfelelően a kórházi gyógyszertár üzemeltetésére jogosító engedély jogosultja az igazgatása alá nem tartozó kórháznak szándékozik gyógyszert szállítani, e célból köteles írásbeli szerződést kötni a kórház igazgatóságával.

(4)   Azon kórházi létesítmény igazgatósága, amely az ellátását az 1. § (2) bekezdése, vagy az Európai Unió valamely másik tagállamának joga, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes másik állam joga értelmében vett gyógyszertár üzemeltetésére feljogosító engedély jogosultjával szándékozik megoldani, az engedély jogosultjával köteles írásbeli szerződést kötni. A szerződésben foglalt ellátási (szállítási) kötelezettségek teljesítésének helye a kórház székhelye. A szerződésre a német jog az irányadó.

(5)   A szerződés érvényességéhez a (3), illetve a (4) bekezdés értelmében megkötött szerződést az illetékes hatóságnak jóvá kell hagynia. E jóváhagyás akkor adható meg, ha igazolják, hogy a kórháznak gyógyszerekkel valamely gyógyszertár általi ellátására vonatkozó, a kórház által az említett gyógyszertárral megkötött szerződés a (3) és (4) bekezdés értelmében megfelel a következő feltételeknek:

A szervezést illetően ugyanazon hatóság alá tartozó valamely másik kórház gyógyszerrel való ellátása valamely kórházi gyógyszertár által szintén az illetékes hatóság engedélyéhez van kötve. A második mondat rendelkezéseit ezen engedély megadására is megfelelően alkalmazni kell.

(6)   Az (1) bekezdés értelmében vett kórházi gyógyszertár, illetve a (4) bekezdés értelmében vett gyógyszertár vezetője vagy az általa megbízott gyógyszerész köteles a kórház gyógyszerkészletét az ellátás érdekében a gyógyszertárak üzemeltetésére vonatkozó rendeletnek megfelelően ellenőrizni, és e tekintetben különösen ügyelni a gyógyszerek kifogástalan minőségére és azok minőségének megfelelő megőrzésére […].”

5

2005. június 20-ig az ApoG eredeti változata olyan – „regionális elv” néven ismert –szabályokat tartalmazott, amelyek értelmében a külső gyógyszertárakkal kötött gyógyszerellátási szerződések megkötése csak azokkal a gyógyszertárakkal volt lehetséges, amelyeknek a székhelye ugyanabban a városban vagy ugyanabban a kerületben volt, mint az ellátandó kórház. 2003. július 11-i felszólító levelében, majd 2003. december 19-i indokolással ellátott véleményében a Bizottság vitatta ezen elvnek a közösségi joggal, különösen az EK-Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét.

6

A német kormány 2004. november 4-én jóváhagyta az említett törvény 14. §-át módosító törvényjavaslatot, amely lehetővé tette, hogy a kórházak több, eltérő gyógyszertárral köthessenek gyógyszerellátási (szállítási) szerződést. Ugyanakkor a Bundesrat nem fogadta el a törvényjavaslatot. A német kormány ezért kiigazításokat végzett az említett javaslaton, amelynek eredményeként 2005. június 21-én elfogadták az ApoG 14. §-át módosító törvényt, a paragrafus azon szövegezésével, amely a jelen ítélet 4. pontjában szerepel.

7

Mivel a Bizottság úgy vélte, hogy a 14. § szövegén eszközölt módosítások ellenére a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra sem szüntette meg a kifogásolt kötelezettségszegést, ezért 2005. október 18-án kiegészítő felszólító levelet címzett az említett tagállamnak. E levélben megállapította, hogy azon együttes feltételek, amelyeknek az ApoG 14. §-ának megfelelően a gyógyszerellátási szerződések megkötése alá van vetve, leplezetten a „regionális elv” fenntartásával egyeznek meg, ami az EK 28. cikkben foglaltak szerint nem fér össze az EK-Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel.

8

Az e felszólító levélre adott 2005. december 14-i válaszában a Németországi Szövetségi Köztársaság kétségbe vonta az EK 28. cikk alkalmazhatóságát, és úgy vélte, hogy a nemzeti szabályozás mindenesetre az EK 30. cikkre tekintettel indokolt. 2006. április 10-én a Bizottság indokolással ellátott véleményt címzett e tagállamhoz, amelyben fenntartotta az említett felszólító levélben foglalt elemzést.

9

2006. június 2-án a Németországi Szövetségi Köztársaság tájékoztatta a Bizottságot, hogy fenntartja álláspontját az ApoG 14. §-át illetően.

10

Emiatt a Bizottság a jelen kereset előterjesztése mellett döntött.

11

Keresetének alátámasztásaként a Bizottság arra hivatkozik, hogy a vitatott rendelkezések által a gyógyszerellátási szerződésekre vonatkozóan előírt együttes feltételek a C-267/91. és C-268/91. sz., Keck és Mithouard egyesített ügyekben 1993. november 24-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-6097. o.) értelmében vett értékesítési módot képeznek, amely az EK 28. cikk hatálya alá tartozik, mivel jobban zavarják a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívüli, más tagállamokból származó áruk piacára való bejutást, mint a nemzeti termékek piacára való bejutást.

12

A vitatott rendelkezések szerint a szerződő gyógyszertár felel a gyógyszerellátáshoz kapcsolódó valamennyi szolgáltatásért. Ezek közül egyes szolgáltatásokat, mint például a sürgős szállításokat, csak az a gyógyszerész tudja teljesíteni, akinek az irodája az ellátandó kórház közelében található, ezért e gyógyszertárak kiválasztása szükségszerűen azokra a gyógyszertárakra korlátozódik, amelyek az ellátandó kórház közelében helyezkednek el, ami ismét egy „íratlan” regionális elv bevezetését jelenti. Ily módon a más tagállamokból származó termékek piacára való bejutás nehezebbé válik, mint a nemzeti termékek piacára való bejutás.

13

Ennek következtében az említett rendelkezések az EK 28. cikk által tiltott, mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képeznek.

14

Az említett együttes feltételek egyébként nem igazolhatók közegészség-védelmi okokkal. E tekintetben a Bizottság pontosítja, hogy nem azt az előírást kifogásolja, miszerint a kórházat egyetlen gyógyszerész látja el gyógyszerekkel, hanem mindössze azt, hogy kizárólag helyi gyógyszerész köthet gyógyszerellátási szerződést a német kórházakkal.

15

Az általános ellátási szerződések megkötésének szükségességét illetően a Bizottság arra hivatkozik, hogy az alapellátás szétválasztása a sürgősségi ellátástól nem veszélyezteti az érintett kórház ellátottságának színvonalát. Másfelől még ha vitathatatlan is, hogy a kórházaknak a gyógyszerek kiválasztásához szükségük van az intézmény igényeit ismerő gyógyszerész tanácsaira, e tanácsokat nem feltétlenül annak a gyógyszerésznek kell adnia, aki ezt követően az említett kórházat gyógyszerrel látja majd el. Ugyanígy, egy másik gyógyszerész megbízása a gyógyszerkészlet felügyeletével nem változtatna az ellátottság színvonalán. Épp ellenkezőleg, tanácsos lenne szétválasztani a felügyeleti jellegű feladatokat a szállítási feladatoktól, a két téren az optimális színvonal biztosítása érdekében. Végül is a rendelkezésre álló kommunikációs eszközökre tekintettel nem szükséges feltétlenül helyben tanácsot adni ahhoz, hogy biztosítva legyen az ellátás magas színvonala. A Bizottság e tekintetben kiemeli, hogy a Bíróság C-322/01. sz. Deutscher Apothekerverband ügyben 2003. december 11-én hozott ítéletének (EBHT 2003., I-14887. o.) 113. pontjában elismerte, hogy a betegek részére az interneten keresztül is lehet gyógyszert értékesíteni.

16

A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezések mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képeznének a behozatalt érintően. Véleménye szerint e rendelkezések megfelelnek a Bíróság által a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben kimondott feltételeknek, és emiatt nem tartoznak az EK 28. cikk hatálya alá.

17

E tekintetben a Németországi Szövetségi Köztársaság először is arra hivatkozik, hogy a más tagállamban található gyógyszertárak általában nem rendelkeznek a Németországban engedélyezett gyógyszerekkel. Következésképpen az a tény, hogy a német kórházak részére más tagállamokból szállított gyógyszerek mennyisége kevésbé jelentős, nem a vitatott rendelkezéseknek tudható be. Másfelől, ez utóbbi államokban található gyógyszertáraknak van lehetőségük arra, hogy a kórházak belső gyógyszertárainak vagy a külső gyógyszertáraknak olyan gyógyszereket szállítsanak, amelyek megfelelnek a vitatott rendelkezésekben foglalt feltételeknek, anélkül hogy ehhez kötelező lenne gyógyszerellátási szerződést kötniük. Az EK 28. cikk nem írja elő, hogy a valamely tagállamban lévő kórházak részére a más tagállamokban lévő gyógyszertárak gyógyszert szállíthassanak. A Németországi Szövetségi Köztársaság ezenfelül arra hivatkozik, hogy mindez nem érinti jobban a más tagállamokból származó gyógyszerek értékesítését, mint az ellátandó kórháztól távol eső német régiókból származó gyógyszerek értékesítését. Másfelől, a német területen kívüli gyógyszertárak is köthetnek gyógyszerellátási szerződést a német kórházakkal, amennyiben megfelelnek az említett feltételeknek.

18

Egyébiránt az említett tagállam szerint a kórházak ellátási módjainak meghatározása, mivel elvi jelentőségű jogalkotási döntést képez, az EK 152. cikk (5) bekezdésének megfelelően kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik. A Bizottság annak megállapítására irányuló keresete, hogy a vitatott rendelkezések ellentétesek az EK 28. cikkel, túlterjeszkedik a közegészségügy terén való közösségi fellépés határain.

19

A Németországi Szövetségi Köztársaság másodlagosan arra hivatkozik, hogy az említett rendelkezéseket az EK 30. cikk értelmében vett közegészségügyi okok igazolják, és nem sértik az arányosság elvét. Ugyanis olyan jellegűek, hogy garantálják a megbízható és magas színvonalú ellátást, mivel az adott kórház teljes gyógyszerellátása az ezért felelős gyógyszerészen múlik.

20

E tekintetben az említett tagállam többek között arra hivatkozik, hogy az alapellátás és a sürgősségi ellátás szétválasztása nem lenne praktikus intézkedés, és célszerűtlen is volna. Egyébként az alapellátás és a gyógyszerek kiválasztásának elkülönítése valójában nem felelne meg a kórházi szolgáltatások egésze által megkövetelt igényeknek, és nem lenne kifizetődő sem. Az alapellátás minőségével kapcsolatos feladatok és a gyógyszerkészlet megfelelő minőségének megőrzésével kapcsolatos feladatok elválasztása az optimális ellátást sem biztosítaná. A gyógyszerellátást biztosító gyógyszerész és a kórház személyzete közötti személyes kapcsolat ezenfelül javítja az ellátás biztonságát. Végül pedig az egyetlen szállítóval megoldott ellátás elve biztosítja a gyógyszerek szállítása, a tanácsadás és az ellenőrzés optimális összhangját.

21

Előzetesen a Németországi Szövetségi Köztársaság azon érvét kell megválaszolni, miszerint a Bizottság annak megállapítására irányuló keresete, hogy a vitatott rendelkezések ellentétesek az EK 28. cikkel, túlterjeszkedik a közegészségügy terén való közösségi fellépés határain.

22

Való igaz, hogy miként az mind a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, mind az EK 152. cikk (5) bekezdéséből következik, a közösségi jog nem sérti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására, valamint különösen arra vonatkozó hatáskörét, hogy egészségbiztosítási rendszereik finanszírozásának egyensúlya, valamint az egészségügyi és orvosi szolgáltatások megszervezése és biztosítása érdekében a gyógyszerészeti termékek fogyasztásának szabályozására intézkedéseket hozzanak (a 238/82. sz., Duphar és társai ügyben 1984. február 7-én hozott ítélet [EBHT 1984., 523. o.] 16. pontja, és a C-372/04. sz. Watts-ügyben 2006. május 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-4325. o.] 92. és 146. pontja).

23

Mindazonáltal e hatáskörük gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani a közösségi jogot, különösen az EK-Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit (lásd a C-120/95. sz. Decker-ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1831. o.] 23–25. pontját). Az említett rendelkezések értelmében e szabadságnak az egészségügyi ellátások terén történő gyakorlásával szemben a tagállamok nem írhatnak elő és tarthatnak fenn nem igazolt korlátozásokat (a szolgáltatásnyújtás szabadságát illetően lásd a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 92. pontját).

24

Így a Bizottság jelen keresete arra szorítkozik, hogy többek között az EK 211. cikk szerinti feladatának teljesítése keretében gondoskodjon a Szerződés rendelkezéseinek alkalmazásáról, és annak ellenőrzéséről, hogy a tagállamok a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályaival összhangban jártak-e el.

25

Egyébiránt pontosítani kell, hogy a közösségi jog jelenlegi állapota szerint a kórházak gyógyszerrel való ellátása nem képezi közösségi szintű harmonizáció tárgyát, az e területre vonatkozó szabályok meghatározása továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik, a Szerződés – többek között az áruk szabad mozgására vonatkozó – rendelkezéseinek tiszteletben tartása mellett (lásd ebben az értelemben a C-369/88. sz. Delattre-ügyben 1991. március 21-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-1487. o.] 48. pontját).

26

Meg kell tehát vizsgálni a vitatott rendelkezéseknek az EK 28. cikkel és az EK 30. cikkel való összeegyeztethetőségét.

27

Az áruk szabad mozgása a Szerződés egyik alapelve, amelynek kifejeződése a tagállamok közötti behozatalt érintő mennyiségi korlátozásoknak és azokkal azonos hatású intézkedéseknek az EK 28. cikkben foglalt tilalma (a C-170/04. sz., Rosengren és társai ügyben 2007. június 5-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4071. o.] 31. pontja).

28

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések EK 28. cikk szerinti tilalma minden olyan tagállami szabályozásra kiterjed, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet (lásd többek között a 8/74. sz. Dassonville-ügyben 1974. július 11-én hozott ítélet [EBHT 1974., 837. o.] 5. pontját; a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítélet 66. pontját; a fent hivatkozott Rosengren és társai ügyben hozott ítélet 32. pontját; a C-297/05. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-7467. o.] 53. pontját, valamint a C-143/06. sz. Ludwigs-Apotheke ügyben 2007. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-9623. o.] 26. pontját).

29

A Bíróság ugyanakkor kifejtette, hogy az értékesítés egyes módjait korlátozó vagy megtiltó nemzeti rendelkezések – amelyek egyrészről a tevékenységüket az adott ország területén gyakorló valamennyi érintett gazdasági szereplőre vonatkoznak, másrészről mind jogilag, mind ténylegesen ugyanúgy érintik a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását – nem olyan jellegűek, hogy a fent hivatkozott Dassonville-üggyel kezdődött ítélkezési gyakorlat értelmében közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályoznák a Közösségen belüli kereskedelmet (ebben az értelemben lásd a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítélet 16. pontját).

30

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy az ApoG 14. §-a azokat a követelményeket határozza meg, amelyeknek a külső gyógyszertáraknak meg kell felelniük, amennyiben Németországban kórházaknak szeretnének gyógyszert szállítani.

31

Márpedig a vitatott rendelkezések nem a gyógyszerek jellemzőire vonatkoznak, hanem kizárólag azokra a módokra, amelyek szerint azok értékesíthetők (lásd ebben az értelemben a C-244/06. sz. Dynamic Medien ügyben 2008. február 14-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-505. o.] 31. pontját). Ebből következően az ilyen rendelkezéseket úgy kell tekinteni, mint a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítélet értelmében vett értékesítési módokra vonatkozó rendelkezéseket, amelyet egyébként a felek nem vitatnak.

32

Miként az a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletből következik, az ilyen értékesítési mód mindenesetre nem mentesülhet az EK 28. cikkben foglalt tilalom alól, csak amennyiben megfelel a jelen ítélet 29. pontjában foglalt két feltételnek.

33

Ami e feltételek közül az elsőt illeti, hangsúlyozandó, hogy a vitatott rendelkezéseket különbségtétel nélkül alkalmazzák a német területen tevékenységüket gyakorló valamennyi érintett gazdasági szereplőre, mivel azok valamennyi olyan gyógyszertárra vonatkoznak, amelyek német kórházaknak óhajtanak gyógyszert szállítani, akár Németországban, akár más tagállamban találhatók.

34

Ami az említett feltételek közül a másodikat illeti, annyi bizonyos, hogy a vitatott rendelkezések egy sor együttes feltételt határoznak meg, amelyek – ahogyan azt a Németországi Szövetségi Köztársaság egyébként kifejezetten elismerte – a gyakorlatban egyfajta földrajzi közelséget követelnek meg a gyógyszereket szállító gyógyszertár, és azon kórház között, amelynek részére azokat szállítják.

35

Meg kell állapítani, hogy a vitatott rendelkezések olyan jellegűek, amelyek nehezebbé és költségesebbé teszik a német kórházak gyógyszerekkel való ellátását azon gyógyszertárak számára, amelyek a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívüli más tagállamokban találhatók. Ugyanis azoknak a más tagállamokban található gyógyszertáraknak, amelyek magukban foglalják az adott német kórház közelében lévő határ menti régiókban találhatókat is, és amelyek e kórházzal gyógyszerszállítási szerződést szeretnének kötni, vagy át kell helyezniük a székhelyüket az adott kórház szomszédságába, vagy új gyógyszertárat kell nyitniuk annak közelében.

36

Következésképpen a német kórházak gyógyszerellátása tekintetében az említett rendelkezések hatása nem ugyanolyan a Németországi Szövetségi Köztársaság területén található gyógyszertárak által forgalmazott termékekre, mint a valamely más tagállamban található gyógyszertárak által forgalmazott termékekre.

37

E következtetést nem gyengíti az a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott tény, hogy a német kórházak részére történő gyógyszer-értékesítést illetően a vitatott rendelkezések nem kedvezőtlenebbek az e tagállamon kívül található gyógyszertárakra nézve, mint a Németországban található azon gyógyszertárakra nézve, amelyek székhelye távol van attól a kórháztól, amelynek a gyógyszereket szállítaná.

38

Ugyanis az említett rendelkezések korlátozó jellege nem szűnik meg mindössze attól, hogy az adott tagállam területének egy részén, nevezetesen azon a részen, amely távol esik az ellátandó kórháztól, e rendelkezések ugyanolyan hatással vannak a Németországban található gyógyszertárak által végzett gyógyszerforgalmazásra, mint a más tagállamokban található gyógyszertárak által végzettre (lásd ebben az értelemben a C-254/98. sz. TK-Heimdienst ügyben 2000. január 13-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-151. o.] 28. pontját).

39

Az sem állítható, hogy mindez nem érinti jobban a más tagállamokból származó gyógyszerek forgalmazását, mint az ellátandó kórháztól távol eső németországi régiókból származó gyógyszerek forgalmazását. Ugyanis ahhoz, hogy valamely tagállami intézkedés az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok értelmében hátrányosan megkülönböztetőnek vagy protekcionistának minősülhessen, nem szükséges, hogy ezen intézkedésnek az legyen a hatása, hogy valamennyi nemzeti termékre nézve kedvező legyen, vagy hogy kizárólag a nemzeti termékeket kiszorító módon importált termékekre nézve legyen kedvezőtlen (a C-1/90. és C-176/90. sz., Aragonesa de Publicidad Exterior és Publivía egyesített ügyekben 1991. július 25-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-4151. o.] 24. pontja, és a fent hivatkozott TK-Heimdienst ügyben hozott ítélet 27. pontja).

40

Szintén nincs jelentősége annak a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott körülménynek, hogy a rajta kívüli valamely más tagállamban található gyógyszertáraknak is lehetőségük van gyógyszert szállítani a kórházak belső gyógyszertárainak vagy külső gyógyszertáraknak, amelyek megfelelnek a vitatott rendelkezések által előírt együttes feltételeknek.

41

Ugyanis miként arra a főtanácsnok indítványának 81. pontjában rámutatott, az áruk szabad mozgására vonatkozó közösségi szabályok nem írják elő azt, hogy a tagállamokban lévő kórházaknak lehetőségük kell legyen arra, hogy külső gyógyszertárakkal szállíttassanak gyógyszereket, amennyiben viszont valamely tagállam ennek lehetőségéről rendelkezik, ezzel megnyitja e tevékenység előtt a piacot, és ennélfogva köteles tiszteletben tartani az említett szabályokat.

42

Nem fogadható el a Németországi Szövetségi Köztársaság azon érve, miszerint az a tény, hogy az e tagállamon kívül található gyógyszertárak kisebb mennyiségben szállítanak gyógyszert a német kórházaknak, nem a vitatott rendelkezéseknek tudható be, mivel e gyógyszertárak általában nem rendelkeznek elegendő mennyiségben a Németországban engedélyezett gyógyszerekkel.

43

Ugyanis a vitatott rendelkezések alkalmasak arra, hogy akadályozzák a Közösségen belüli kereskedelmet, ezért azokat az EK 28. cikk értelmében a behozatal mennyiségi korlátozásával azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni, anélkül hogy be kellene bizonyítani, hogy érzékelhető hatást gyakorolnak az említett kereskedelemre (lásd a C-166/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-6535. o.] 15. pontját).

44

Az előbbiekben kifejtett érvek egészéből az következik, hogy a vitatott rendelkezések alkalmasak arra, hogy akadályozzák a Közösségen belüli kereskedelmet, és az EK 28. cikk által tiltott, mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képeznek.

45

E körülményekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a vitatott rendelkezések igazolhatók-e olyan okokkal, mint a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott közegészség-védelmi okok.

46

E tekintetben emlékeztetni kell rá, hogy az emberek egészsége és élete az első helyen áll az EK 30. cikk által oltalmazott javak és érdekek között, és a tagállamok feladata eldönteni – a Szerződésben megállapított korlátok között –, hogy milyen szinten óhajtják biztosítani a közegészség védelmét, és azt milyen módon kívánják megvalósítani (a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítélet 103. pontja; a C-262/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 13-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-6569. o.] 24. pontja; a fent hivatkozott Rosengren és társai ügyben hozott ítélet 39. pontja, valamint a fent hivatkozott Ludwigs-Apotheke ügyben hozott ítélet 27. pontja).

47

Az bizonyos, hogy a vitatott rendelkezések – amelyeknek célja a Németországi Szövetségi Köztársaság szerint annak biztosítása, hogy a kórházak külső gyógyszertár által történő gyógyszerekkel való ellátása megbízható és színvonalas legyen – megfelelnek az EK 30. cikk által elismert közegészségügyi törekvéseknek, ennélfogva főszabály szerint igazolhatják az áruk szabad mozgásának akadályozását.

48

Ugyanakkor a Szerződés által garantált olyan alapvető szabadságot korlátozó jellegű szabályozás, mint az áruk szabad mozgása, csak akkor igazolt, ha az elérni kívánt cél megvalósítására alkalmas, és nem lépi túl az ahhoz szükséges mértéket (a C-14/02. sz. ATRAL-ügyben 2003. május 8-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-4431. o.] 64. pontja; a C-254/05. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2007. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4269. o.] 33. pontja; a C-227/06. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2008. március 13-án hozott ítélet 61. pontja, valamint a C-265/06. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2008. április 10-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-2245. o.] 37. pontja).

49

Ami egyrészről a vitatott rendelkezések megfelelő jellegét illeti, megjegyzendő, hogy annak előírásával, hogy az ellátási szerződéshez kapcsolódó valamennyi szolgáltatás egy közelben található gyógyszertár gyógyszerészére legyen bízva, az ilyen rendelkezések alkalmasak a német kórházak megbízható és színvonalas ellátásának garantálására szolgáló célkitűzés megvalósítására, és ennélfogva a közegészség védelmére, amit a Bizottság egyébként nem vitat.

50

Másrészről az említett rendelkezések szükségességével kapcsolatos értékelést illetően elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy mivel az EK 30. cikk az áruk Közösségen belüli szabad mozgásának elve alóli kivétel, amit megszorítóan kell értelmezni, a nemzeti hatóságok feladata annak bizonyítása, hogy e rendelkezések szükségesek az említett cél eléréséhez, és hogy e célt nem lehet elérni a Közösségen belüli kereskedelmet kevésbé tiltó vagy korlátozó, illetve azt kevésbé érintő intézkedésekkel (lásd ebben az értelemben a C-17/93. sz. Van der Veldt-ügyben 1994. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1994., 3537. o.] 15. pontját; a C-189/95. sz. Franzén-ügyben 1997. október 23-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-5909. o.] 75. és 76. pontját; a C-434/04. sz., Ahokainen és Leppik ügyben 2006. szeptember 28-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-9171. o.] 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Rosengren és társai ügyben hozott ítélet 50. pontját).

51

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, amelyet a jelen ítélet 46. pontjában idéztünk, a közegészségügy terén az arányosság elve betartásának értékelésekor figyelembe kell venni azt, hogy a tagállam eldöntheti, hogy milyen szinten óhajtja a közegészség védelmét biztosítani, és hogy azt milyen módon kell megvalósítani. Ez a szint tagállamonként változhat, ezért a tagállamok részére bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni (lásd ebben az értelemben a C-41/02. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2004. december 2-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-11375. o.] 46. és 51. pontját), és ebből következően az, hogy egy tagállam egy másik tagállaménál enyhébb szabályokat alkalmaz, nem jelenti azt, hogy ez utóbbi tagállam szabályai aránytalanok lennének (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 13-án hozott ítélet 37. pontja és a C-443/02. sz. Schreiber-ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-7275. o.] 48. pontja).

52

A jelen esetben emlékeztetni kell rá, hogy az ApoG 14. §-a értelmében a német kórházak választhatnak, hogy gyógyszerellátásukkal a kórház helyiségein belül üzemeltetett gyógyszertárat (a továbbiakban: belső ellátási rendszer), vagy valamely másik kórház gyógyszertárát, illetve külső gyógyszertárat (a továbbiakban: külső ellátási rendszer) bíznak meg.

53

A belső ellátási rendszerben a kórház gyógyszerésze felel a gyógyszerellátáshoz kapcsolódó valamennyi szolgáltatásért. Ez a rendszer a kórházon belül működik, ezért széleskörűen és gyorsan áll ez utóbbi rendelkezésére. E rendszer különböző elemeit a Bizottság nem kifogásolta.

54

Abban az esetben, amikor a kórház a külső ellátási rendszert választja, szerződést kell kötnie a kiválasztott gyógyszertárral, amely szerződés az ApoG 14. §-ában foglalt azon együttes feltételek hatálya alá tartozik, amelyek azt is előírják, hogy az ilyen típusú ellátáshoz kapcsolódó valamennyi szolgáltatás a szerződő gyógyszerészre van bízva, akinek széleskörűen és gyorsan rendelkezésre kell állnia a helyszínen.

55

Így a vitatott rendelkezések gyakorlatilag a belső ellátási rendszerre jellemzőkhöz hasonló követelményeket írnak elő a külső ellátási rendszerre.

56

Azt illetően, hogy a valamely másik kórház gyógyszertárával vagy valamely külső gyógyszertárral kötött ellátási szerződés a vitatott rendelkezéseknek van alárendelve, amelyek a belső ellátási rendszerben alkalmazandókhoz hasonló feltételeket írnak elő, vagyis azt, hogy szükség van egy gyógyszerészre, aki egyrészt felel a gyógyszerellátásért, másrészt pedig széleskörűen és gyorsan rendelkezésre áll a helyszínen, megjegyzendő, hogy e rendelkezések a németországi kórházak gyógyszerellátási rendszerének valamennyi tényezője közötti egyenértékűséget és kompatibilitást biztosítják, és így az említett rendszer egységét és egyensúlyát szavatolják.

57

Ennélfogva a vitatott rendelkezések szükségesnek tűnnek a közegészség-védelem magas szintjének biztosítására irányuló célkitűzés megvalósításához, és nem haladják meg az ehhez szükséges mértéket.

58

A Bizottság által képviselt megközelítés viszont, mivel lehetővé teszi a külső ellátási rendszerhez kapcsolódó szolgáltatásoknak olyan szerződő gyógyszerészekre való rábízását, akiknek az irodája nem az ellátandó kórház közelében található, veszélyeztetheti a németországi kórházak gyógyszerellátási rendszerének egységét és egyensúlyát, és ebből következően a Németországi Szövetségi Köztársaság által elérni kívánt magas szintű közegészség-védelmet.

59

Másfelől a gyakorlatban a Bizottság által előnyben részesített megközelítés arra kötelezné az ellátásukat külső gyógyszertárra vagy valamely másik kórház gyógyszertárára bízó német kórházakat, hogy az ellátáshoz kapcsolódó különféle feladatok ellátására több gyógyszerészt alkalmazzanak, ami – ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 122. pontjában rámutatott – többletköltségeket okozna az ilyen típusú megbízások esetében.

60

E tekintetben, még ha tisztán gazdasági célok nem is igazolhatják az áruk szabad mozgása alapelvének akadályozását, az olyan gazdasági közérdekeket illetően, amelyek célja a kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi és kórházi ellátás fenntartása, a Bíróság elismerte, hogy az ilyen cél a közegészségügyi okok miatti eltérések közé tartozhat, amennyiben hozzájárul az egészségvédelem magas szintjéhez (lásd analógia útján többek között a C-158/96. sz. Kohll-ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1931. o.] 50. pontját és a C-444/05. sz. Stamatelaki-ügyben 2007. április 19-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-3185. o.] 31. pontját).

61

Ugyanis a kórházi létesítmények számának, földrajzi elhelyezkedésének, berendezésének, a rendelkezésükre álló felszereléseknek és az általuk nyújtott orvosi ellátások jellegének tervezhetőnek kell lenni, amely tervezés célja főszabály szerint egyrészt az, hogy az adott tagállam területén biztosítsa a minőségi és kiegyensúlyozottan sokrétű kórházi ellátásokhoz való megfelelő és állandó hozzáférést, másrészt hozzájárul a költséghatékonyság biztosításához, valamint ahhoz, hogy amennyire csak lehetséges, elkerüljék az anyagi, műszaki és emberi erőforrások pazarlását (lásd a C-157/99. sz., Smits és Peerbooms ügyben 2001. július 12-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-5473. o.] 76–80. pontját, a C-385/99. sz., Müller-Fauré és van Riet ügyben 2003. május 13-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-4509. o.] 77–80. pontját, valamint a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 108. és 109. pontját).

62

E kettős szempontra tekintettel annak előírása, hogy az érintett kórház gyógyszerellátásához tartozó valamennyi feladattal kapcsolatos felelősség a közeli gyógyszertár gyógyszerészét terheli, szintén nem tűnik olyan intézkedésnek, amely túllépi a Németországi Szövetségi Köztársaság által elérni kívánt cél – nevezetesen a közegészség-védelem magas szintjének biztosítása – megvalósításához szükséges mértéket.

63

E tényezőkre tekintettel azt kell megállapítani, hogy a vitatott rendelkezéseket közegészség-védelmi okokból igazoltnak kell tekinteni.

64

Ennélfogva a Bizottság keresetét el kell utasítani.

65

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a Németországi Szövetségi Köztársaság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: