Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62006CJ0135

    A Bíróság (második tanács) 2007. december 18-i ítélete.
    Roderich Weißenfels kontra Európai Parlament.
    Fellebbezés - Díjazás - Eltartott gyermek után járó támogatás - Egyéb forrásból származó hasonló jellegű támogatás összegéből való levonás - Korlátlan felülvizsgálati jogkör - Pénzügyi természetű jogviták.
    C-135/06 P. sz. ügy

    Határozatok Tára 2007 I-12041;FP-I-B-2-00045
    Határozatok Tára – Közszolgálati ügyek 2007 II-B-2-00357

    ECLI identifier: ECLI:EU:C:2007:812

    A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

    2007. december 18. ( *1 )

    „Fellebbezés — Díjazás — Eltartott gyermek után járó támogatás — Egyéb forrásból származó, hasonló jellegű támogatás összegéből való levonás — Korlátlan felülvizsgálati jogkör — Pénzügyi természetű jogviták”

    A C-135/06. P. sz. ügyben,

    a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. március 10-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

    Roderich Weißenfels, az Európai Parlament tisztviselője (lakóhelye: Bereldange [Luxemburg], képviseli: G. Maximini Rechtsanwalt)

    fellebbezőnek

    a másik fél az eljárásban:

    az Európai Parlament (képviselik: L. G. Knudsen, M. Ecker és U. Rösslein, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg),

    alperes az elsőfokú eljárásban,

    A BÍRÓSÁG (második tanács),

    tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, L. Bay Larsen, K. Schiemann, P. Kūris és J.-C. Bonichot (előadó) bírák,

    főtanácsnok: J. Kokott,

    hivatalvezető: R. Grass,

    tekintettel az írásbeli szakaszra,

    a főtanácsnok indítványának a 2007. szeptember 20-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

    meghozta a következő

    Ítéletet

    1

    Fellebbezésében R. Weißenfels az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-33/04. sz., Weißenfels kontra Parlement ügyben 2006. január 25-én hozott ítéletének (EBHT-KSZ 2006., I-A-2-1. és II-A-2-1. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri; ezen ítélettel az Elsőfokú Bíróság elutasította az Európai Parlament több határozatának megsemmisítésére irányuló keresetét, amely határozatokban a Parlament az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 67. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy levonja a luxemburgi jog alapján fizetett, súlyosan fogyatékos személyeknek járó különleges támogatás (a továbbiakban: luxemburgi támogatás) összegét a fellebbező részére a személyzeti szabályzat 67.cikkének (3) bekezdése alapján nyújtott, eltartott gyermekek után járó megkétszerezett összegű támogatás (a továbbiakban: személyzeti szabályzat szerinti támogatás) összegéből.

    2

    A fellebbező kéri továbbá, hogy a Bíróság semmisítse meg a Parlament szóban forgó 2003. június 26-i és 2004. április 28-i határozatait, valamint a fellebbező 2003. június 4-i kérelmét elutasító hallgatólagos határozatot, és kötelezze a Parlamentet a személyzeti szabályzat szerinti támogatás egy részének levonása miatt a fellebbező által elszenvedni vélt kár megtérítésére. A fellebbező másodlagosan kéri ennek alapján a Parlament kötelezését a kártérítés törvényes kamatokkal növelt összegének megfizetésére.

    3

    A fellebbező végül azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze a Parlamentet mindkét eljárás költségeinek viselésére.

    Jogi háttér

    4

    A megtámadott ítélet 1–4. pontjában az Elsőfokú Bíróság a következőképpen mutatta be a jogi hátteret:

    „1.

    A [személyzeti szabályzat] 62. cikke harmadik bekezdésének a jelen ügyben alkalmazandó szövegváltozata […] előírja, hogy a tisztviselő díjazása magában foglalja többek között a családi támogatásokat.

    2.

    A személyzeti szabályzat 67. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a családi támogatások magukban foglalják többek között az eltartott gyermek után járó támogatást.

    3.

    A személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) és (3) bekezdése ekként rendelkezik:

    »(2)   A […] családi támogatásokban részesülő tisztviselők kötelesek az egyéb forrásból származó, hasonló jellegű támogatásokat bejelenteni; ez utóbbi támogatásokat le kell vonni a [személyzeti szabályzat] […] szerint folyósított támogatásokból.

    (3)   Az eltartott gyermek után nyújtott támogatás olyan orvosi igazolások alapján, amelyek szerint az érintett gyermek olyan szellemi vagy testi fogyatékosságban szenved, amely a tisztviselőre súlyos anyagi terhet ró, a kinevezésre jogosult hatóság különleges, indokolással ellátott határozatával megkétszerezhető.«

    4.

    A fogyatékos személyek különleges támogatásának létrehozásáról szóló, 1979. április 16-i luxemburgi törvény (a továbbiakban: 1979. április 16-i luxemburgi törvény) – amelyet a tartós ellátások hatályba léptetéséről szóló, 1998. június 19-i törvény hatályon kívül helyezett, azonban ez utóbbi törvény átmeneti rendelkezései alapján a jelen ügyben továbbra is alkalmazandó – az 1–5. cikkében ekként rendelkezik:

    »1. cikk Minden súlyosan fogyatékos személy, aki a Luxemburgi Nagyhercegség területén rendelkezik lakóhellyel, és már legalább tíz éve ebben az államban tartózkodik, jogosult a jelen törvény szerinti kedvezményekre.

    Ez a jog a fogyatékos gyermekeket hároméves koruktól illeti meg […]

    2. cikk Súlyosan fogyatékosnak kell tekinteni a jelen törvény értelmében azt a személyt, akinek egy vagy több testi vagy szellemi képessége […] olyan mértékben csökkent, hogy harmadik személy segítsége vagy állandó gondozása nélkül nem képes önálló életre.

    […]

    3. cikk Minden súlyosan fogyatékos személy […] jogosult […] különleges ellátásra […].

    4. cikk Az ellátást […] fel kell függeszteni […] valamely ugyanolyan jellegű külföldi ellátás összegének erejéig.

    5. cikk A támogatás […] mentes az adó- és a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség alól […].«”

    Ténybeli háttér

    5

    A jogvita előzményei a megtámadott ítéletből kiindulva a következőképpen foglalhatók össze.

    6

    A fellebbező A*12 (korábban A 4) besorolási fokozatú tisztviselő, aki 1982. április 1-jén lépett a Parlament szolgálatába Luxemburgban. A fellebbező idősebbik fia 1982. január 31-én született. Gyermekkora óta súlyosan fogyatékos.

    7

    A személyzeti szabályzat 67. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt, eltartott gyermek után járó támogatást a fellebbező részére a Parlamentnél való hivatalba lépésétől kezdve nyújtották. 1987. július 31-én a Parlament akként határozott, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikke (3) bekezdésének értelmében, 1987. május 1-jétől kezdődő hatállyal megkétszerezi a fellebbező fia vonatkozásában fizetett, eltartott gyermek után járó támogatást. Az 1997. július 8-i határozattal az eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatást megadták az 1997. július 1-je és 2000. június 30. közötti újabb időszakra.

    8

    A Fonds national de solidarité luxembourgeois (luxemburgi nemzeti szolidaritási alap) az 1979. április 16-i törvény alapján hozott 1999. április 26-i határozatában úgy határozott, hogy a fellebbezőnek, mint fia törvényes képviselőjének, 1998. december 1-jétől folyósítja a súlyosan fogyatékos személynek járó különleges támogatást.

    9

    A fellebbező 1999. október közepén tájékoztatta a Parlamentet a luxemburgi támogatás folyósításáról.

    10

    A Parlament az 1999. október 22-i határozatával a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése alapján az eltartott gyermek után járó, a személyzeti szabályzat szerinti megkétszerezett támogatásnak megfelelő összeget 1998. december 1-jei hatállyal csökkentette a luxemburgi támogatás összegével.

    11

    A 2000. szeptember 20-i határozattal az eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatást engedélyezték a 2000. július 1-je és 2003. június 30. közötti újabb időszakra. A 2000. szeptember 18-i határozattal az eltartott gyermek után járó, a személyzeti szabályzat szerinti megkétszerezett támogatásnak megfelelő összeget csökkentették a luxemburgi támogatás összegével.

    12

    A 2003. július 1-jei határozattal az eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatást engedélyezték a 2003. július 1-je és 2006. június 30. közötti újabb időszakra.

    13

    Eközben a fellebbező a 2003. június 4-i levelében a következőképpen vitatta a luxemburgi támogatás összege Parlament általi levonásának elvét.

    „Ahogyan azt már 2003. május 28-án kiemeltem, a fogyatékosság miatti járadékot nem számomra, hanem a fiam számára engedélyezik […], azonban nekem fizetik mint törvényes képviselőnek. A személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének megfelelő levonás a részemre a 67. cikk (3) bekezdése alapján engedélyezett, eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatásból nem jöhet számításba.

    Ez a helyzet egyrészt abból adódik, hogy két különböző jogosult személyről (jogalany) van szó, másrészt abból, hogy a járadék önálló ellátásnak és nem »támogatás[nak]« minősül.

    Végül nincs szó »hasonló jellegű« [támogatásról], mivel a (3) bekezdés értelmében a támogatás a tisztviselőre nehezedő súlyos anyagi teher enyhítésére szolgál, míg a járadék a fogyatékos személy számára nyújtott ellátásnak minősül.

    Következésképpen kérem a tőlem a múltban tévesen levont, az eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatás visszatérítését.”

    14

    A 2003. június 26-i határozatában a Parlament mégis alkalmazta a levonást.

    15

    A 2003. augusztus 13-i levelében a fellebbező a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 2003. június 26-i határozattal szemben. Az említett panaszt a Parlament 2003. november 10-i levelében elutasította.

    16

    2004. április 28-án a jelen ügyben a keresetlevél nyilvántartásba vételét követően a Parlament a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdését alkalmazva levonásról szóló határozatot hozott a luxemburgi támogatás aktualizált összege alapján. 2004. június 8-án a fellebbező panaszt terjesztett elő a 2004. április 28-i határozattal szemben, amelyet a Parlament 2004. szeptember 15-i határozatával elutasított.

    Az Elsőfokú Bíróság előtti kereset és a megtámadott ítélet

    17

    Az Elsőfokú Bíróság Hivatalába 2004. február 2-án benyújtott keresetlevéllel a fellebbező kérte a 2003. június 26-i és november 10-i határozatok megsemmisítését. A fellebbező úgyszintén kérte, hogy a Parlamentet kötelezzék a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése alapján a díjazásából levont teljes – törvényes kamatokkal növelt – összeg megtérítésére.

    18

    A fellebbező a válaszában újrafogalmazta a kereseti kérelmeinek egy részét. A fellebbező kiterjesztette a megsemmisítési kérelmét a 2004. április 28-i és szeptember 15-i határozatra, és megtérítési kérelmét akként egészítette ki, hogy kérte a Parlament kötelezését az őt ért kár megtérítésére a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) cikke alapján a díjazásából levont teljes összeg törvényes kamatainak erejéig.

    19

    A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság elfogadhatatlannak minősítette a kereseti kérelmeket, amelyek arra irányultak, hogy a kötelezzék a Parlamentet a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése alapján a fellebbező díjazásából levont összegek megtérítésére.

    20

    Az Elsőfokú Bíróság először is kifejtette, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikke alapján hozzá benyújtott kereset keretében nem feladata az, hogy a közösségi intézményekhez felszólításokat intézzen, és hogy a Parlament valamely jogi aktus megsemmisítése esetén az EK 233. cikk értelmében mindenesetre köteles megtenni az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

    21

    Az Elsőfokú Bíróság kifejtette továbbá, hogy elfogadhatatlan a fellebbező azon kérelme, hogy a Parlamentet kötelezzék a fellebbezőt ért kár megtérítésére, mivel az az EK 235. cikk értelmében kártérítési kérelemnek minősül, amely a válasz szakaszában megváltoztatta a jogvita tárgyát.

    22

    Az Elsőfokú Bíróság egyebekben úgy vélte, hogy a fellebbező megsemmisítés iránti kérelmét úgy kell tekinteni, hogy az kizárólag a 2003. június 26-i határozat ellen irányul.

    23

    Az Elsőfokú Bíróság e következtetést abból vonta le, hogy a 2003. november 10-i határozat megsemmisítése iránti kérelemnek a 2003. június 26-i határozat megsemmisítése iránti kérelem viszonylatában nincs önálló tárgya és jelentősége.

    24

    Az Elsőfokú Bíróságnak továbbá az volt az álláspontja, hogy a 2003. június 4-i kérelmet elutasító hallgatólagos határozatnak és a 2003. június 26-i határozatnak azonos volt a tárgya, ezért az ezen első határozat megsemmisítése iránti kérelem lefedi a 2003. június 26-i határozat megsemmisítése iránti kérelmet.

    25

    Az Elsőfokú Bíróság ezt követően úgy ítélte meg, hogy a 2004. április 28-i határozat pusztán megerősíti a 2003. június 26-i határozatot, és ebből következően a 2004. április 28-i és szeptember 15-i határozat megsemmisítése iránti kérelemnek a 2003. június 26-i és november 10-i határozat megsemmisítése iránti kérelem viszonyában nincs önálló tárgya és jelentősége.

    26

    Az Elsőfokú Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a fellebbező a tárgyalás során elismerte, hogy a különböző megsemmisítés iránti kérelmeknek valójában ugyanaz a tárgyuk, azaz a 2003. június 26-i határozat megsemmisítése.

    27

    Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva úgy tekintette, hogy a fellebbező megsemmisítés iránti kérelme kizárólag a 2003. június 26-i határozat ellen irányul.

    28

    Ezt követően az Elsőfokú Bíróság – mint megalapozatlant – elutasította a Parlament által felhozott elfogadhatatlansági kifogást, amely arra vonatkozott, hogy a 2003. június 26-i határozat megsemmisítése iránti kérelmet elkésetten nyújtották be, mivel ez a határozat mindössze aktualizálta a díjazásból levonandó luxemburgi támogatásnak az 1999. október 22-i határozatban rögzített összegét.

    29

    Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is hangsúlyozta, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (3) bekezdése alapján meghozott, az eltartott gyermek után járó támogatás megkétszerezésének meghosszabbításáról szóló határozat új határozatnak minősül, mivel azt határozott időre fogadják el, és meghozását újabb – többek között orvosi – vizsgálat előzi meg, amelyet az érintett új kérelme alapján végeznek el.

    30

    Az Elsőfokú Bíróság úgy vélte továbbá, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése alapján később hozott levonásról szóló határozat úgyszintén új határozatnak minősül, mivel azt egy annak megállapítására irányuló vizsgálatot követően hozták, hogy az egyéb forrásból származó hasonló jellegű támogatásról van-e szó, még akkor is, ha nemrég fogadták el a személyzeti szabályzat szerinti támogatás megkétszerezéséről szóló határozatot.

    31

    Ebből következően az Elsőfokú Bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a 2003. június 26-i határozat az 1999. október 22-i határozattól különböző határozatnak minősül.

    32

    Mivel megállapította, hogy a fellebbező a 2003. június 26-i határozatot a személyzeti szabályzatban előírt határidőn belül vitatta, az Elsőfokú Bíróság a keresetet elfogadhatónak nyilvánította.

    33

    Az Elsőfokú Bíróság ezt követően megvizsgálta a fellebbezőnek a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapját.

    34

    Az Elsőfokú Bíróság először is emlékeztetett arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint e cikk értelmében kizárólag azok az ellátások hasonló jellegűek, amelyek összehasonlíthatók, és amelyeknek ugyanaz a céljuk (a 106/76. sz., Gelders-Deboeck kontra Bizottság ügyben 1977. október 13-án hozott ítélet [EBHT 1977., 1623. o.] 16. pontja).

    35

    Az Elsőfokú Bíróságnak ezt követően az volt az álláspontja, hogy az azokat bevezető jogszabályszövegek megfogalmazására tekintettel mind a személyzeti szabályzat szerinti támogatás, mind a luxemburgi támogatás azon költségek fedezéséhez nyújt segítséget, amelyekkel egy súlyosan fogyatékos személy számára szükséges segítségnyújtás és gondozás jár, ezért azoknak összehasonlítható a jellegük és azonos a céljuk.

    36

    Az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta, hogy az a tény, hogy a szóban forgó két támogatás átalányjellegű és adómentes, fokozza azok összehasonlíthatóságát.

    37

    Az Elsőfokú Bíróság azt is kifejtette, hogy nincs jelentősége annak, hogy formálisan a fogyatékos gyermek vagy annak apja a támogatás kedvezményezettje.

    38

    Az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező azon érvét, amely szerint a szóban forgó két támogatás nem hasonló jellegű a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében, mivel a luxemburgi támogatás a személyzeti szabályzat szerinti támogatással ellentétben nem a fellebbező illetményét egészíti ki. Az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta ebben a tekintetben egyrészt, hogy a személyzeti szabályzat szerinti támogatásokat a jellegüknél fogva a tisztviselői beosztással rendelkezőknek fizetik, másrészt a két támogatás jellegének értékelésénél döntő az a szempont, hogy azok azon költségek fedezéséhez nyújtanak segítséget, amelyekkel egy súlyosan fogyatékos személy számára szükséges segítségnyújtás és gondozás jár.

    39

    Az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező azon érvét is, amely arra a nyelvi különbségre vonatkozik, hogy a személyzeti szabályzat német nyelvű változata a „Zulage” azaz „pótlék” kifejezést használja, míg a luxemburgi törvény éppúgy, mint a személyzeti szabályzat francia nyelvű változata az „allocation” azaz „támogatás” kifejezést használja.

    40

    Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat szerinti támogatás és a luxemburgi támogatás hasonló jellegűek a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében.

    41

    Következésképpen az Elsőfokú Bíróság a keresetet teljes egészében elutasította, és a feleket kötelezte saját költségeik viselésére.

    A felek kérelmei a Bíróság előtt

    42

    A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

    helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

    saját maga hozzon ítéletet a keresetről és semmisítse meg a 2003. június 26-i határozatot, a 2003. június 4-i kérelmét elutasító hallgatólagos határozatot és a 2004. április 28-i határozatot;

    kötelezze a Parlamentet a fellebbező által a díjazása egy részének levonása miatt elszenvedett kárának megtérítésére, a szóban forgó összegek utáni törvényes kamatok megfizetésére, valamint a két eljárás költségeinek viselésére.

    43

    A Parlament keresetében azt kéri, hogy a Bíróság:

    utasítsa el a fellebbezést;

    kötelezze a fellebbezőt a fellebbezés költségeinek viselésére.

    A fellebbezésről

    44

    A fellebbező három jogalapra hivatkozik. Az első jogalapban a fellebbező úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy nem külön kezelte a 2003. június 26-i határozat, a 2003. június 4-i kérelmét elutasító hallgatólagos határozat és a 2004. április 28-i határozat megsemmisítése iránti kérelmeit. A második jogalapban a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó összegek kamatainak elvesztéséből eredő kár megtérítése iránti kérelmét – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani. A harmadik jogalapban a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat szerinti és a luxemburgi támogatás „hasonló jellegű” a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének értelmében.

    A fellebbezés tárgyáról

    A felek érvei

    45

    Az első érvében a fellebbező felrója az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az tévesen úgy vélte, hogy a megsemmisítés iránti kérelmet úgy kell tekinteni, hogy az kizárólag a Parlament 2003. június 26-i határozata ellen irányul. A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróságnak az összes megsemmisítésre irányuló kérelméről határoznia kellett volna, amelyek szintén azon határozat ellen irányultak, amellyel a Parlament elutasította a levonások jövőbeni megszüntetésére, valamint a múltban a díjazásából levont összegek megtérítésére vonatkozó 2003. június 4-i kérelmét, valamint amelyek a 2004. április 28-i határozat ellen irányultak, amely kérelmektől az Elsőfokú Bíróság álláspontjával ellentétben egyáltalán nem állt el.

    46

    A Parlament először is úgy érvel, hogy az első jogalap hatástalan, és mint ilyet el kell utasítani, mivel a megtámadott ítélet rendelkező részét más jogi indokok támasztják alá, a jelen esetben a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének helyes értelmezése, amely szükségszerűen a fellebbező kérelmeinek elutasítását eredményezi.

    47

    A Parlament ezt követően az első jogalapot elfogadhatatlannak tekinti, mivel a Bíróság alapokmánya 58. cikkében előírtakkal ellentétben a fellebbező nem hivatkozott az érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, és ilyen szabálytalanságot nem bizonyított.

    48

    A Parlament végül úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen korlátozta a kereset tárgyát a 2003. június 26-i határozat vitatására – amely az egyetlen sérelmet okozó aktus – azonban az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben elfogadottaktól eltérő indokok alapján.

    49

    Ebben a tekintetben a Parlament először is azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy létezik a múltbeli levonások megtérítése iránti kérelmet elutasító hallgatólagos határozat. A Parlament ugyanis úgy véli, hogy ezt a kérelmet a 2003. június 26-i határozattal kifejezetten elutasította.

    50

    Egyebeken a Parlament úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak elfogadhatatlanság miatt el kellett volna utasítania a 2004. április 28-i határozat megsemmisítése iránti kérelmet, mivel ezt a határozatot az eljárást kezdeményező keresetlevél nyilvántartásba vételét követően hozták.

    A Bíróság álláspontja

    51

    A fellebbező az első jogalapban azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a 2003. június 26-i határozat, a 2003. június 4-i kérelmét elutasító hallgatólagos határozat és a 2004. április 28-i határozat megsemmisítése iránti kérelmeit úgy kell tekinteni, hogy azok kizárólag a 2003. június 26-i határozat ellen irányulnak, és ezáltal szabálytalanul korlátozta az előtte folyamatban lévő jogvita tárgyát.

    52

    A fellebbezőnek a 2003. június 4-i kérelme egyrészt arra vonatkozott, hogy ne végezzék el a vitatott levonást, másrészt, hogy a Parlament térítse vissza számára azokat az összegeket, amelyeket az illetményéből korábban levont. A 2003. június 26-i határozat szövege ugyan csak a 2003. július 1-jétől kezdődő időszakra utal, azt azonban ebben a kontextusban úgy kell értelmezni, hogy elutasítja a fellebbezőnek az illetményéből korábban levont összegek megtérítése iránti, 2003. június 4-i kérelemét is. A fellebbező 2003. június 4-i kérelme ennélfogva a 2003. június 26-i határozat általi elutasítás tárgyát képezte.

    53

    Az Elsőfokú Bíróság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a fellebbező kérelmeit egyedül ezen utóbbi határozat ellen irányulónak kell tekinteni.

    54

    A 2004. április 28-i határozatot illetően meg kell állapítani, hogy az – a 2003. június 26-i határozathoz hasonlóan – R. Weißenfels helyzetére vonatkozik a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdésére tekintettel, és annak tárgya a személyzeti szabályzat szerinti támogatásból levont luxemburgi támogatás összegének aktualizálása. Még annak elismerése esetén is, hogy a 2004. április 28-i határozatot a 2003. június 26-i határozat megerősítésének lehet tekinteni, az ellene irányuló kérelmeket ebből az indokból nem lehet elfogadhatatlannak nyilvánítani, mivel a 2003. június 26-i határozatot az előírt határidőn belül támadták meg. Valamely megerősítő határozattal szembeni kereset ugyanis csak akkor elfogadhatatlan, ha a megerősítő határozat az érintett vonatkozásában jogerőre emelkedett, mivel az előírt határidőn belül nem támadták meg. Ellenkező esetben az érdekelt személy jogosult vagy a megerősített határozat, vagy a megerősítő határozat, vagy mindkét határozat megtámadására (lásd a 193/87. és 194/87. sz., Maurissen és Union syndicale kontra Számvevőszék egyesített ügyekben 1989. május 11-én hozott ítélet [EBHT 1989., 1045. o.] 25. és 26. pontját).

    55

    Az igaz, hogy a fellebbező a 2004. április 28-i határozat megsemmisítésére irányuló kérelmét csak a válasz szakaszában nyújtotta be, ennélfogva annak elfogadhatatlansága az Elsőfokú Bíróság által elkövetett téves jogalkalmazás ellenére ebből a szempontból jogszerűen igazolhatná ítéletének rendelkező részét (lásd a C-30/91. P. sz., Lestelle kontra Bizottság ügyben 1992. június 9-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-3755. o.] 28. pontját).

    56

    Azonban az olyan határozat esetében, amely ugyanarra a kérdésre vonatkozik – azaz az érintett azon jogára, hogy különböző időszakok vonatkozásában az eltartott gyermek után járó emelt összegű támogatást kapjon, és az esetleg tévesen levont összeget számára kifizessék – a gondos igazságszolgáltatással ellentétes lenne, hogy az érintettet a 2004. április 28-i határozat ellen az Elsőfokú Bíróság előtt új kereset benyújtására kötelezzék (lásd ebben az értelemben a 351/85. és 360/85. sz., Fabrique de fer de Charleroi kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. szeptember 29-én hozott ítélet [EBHT 1987., 3639. o.] 11. pontját).

    57

    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy – a fellebbező állításának megfelelően – az Elsőfokú Bíróság tévesen ítélte meg az előtte folyamatban lévő jogvita terjedelmét azáltal, hogy elutasította a fellebbezőnek a 2004. április 28-i határozat ellen irányuló kérelmeit; a megtámadott ítéletet ezen részében hatályon kívül kell helyezni.

    A Parlament kötelezése bizonyos összegek megfizetésére

    A felek érvei

    58

    A második jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy elfogadhatatlanság miatt elutasította a Parlamentnek – a fellebbező illetményéből való, álláspontja szerint téves levonások miatt – az általa elszenvedett kár megtérítésére való kötelezése iránti kérelmet azzal az indokolással, hogy ezt a kérelmet csak a válasz szakaszában terjesztették elő.

    59

    A Parlament úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság jogosan ítélte elfogadhatatlannak a fellebbező kártérítési kérelmét, mivel azt a fellebbező csak a válasz szakaszában nyújtotta be.

    60

    A Parlament ehhez hozzáteszi, hogy ezt a kérelmet elfogadhatatlannak lehetett volna nyilvánítani amiatt is, hogy a fellebbező nem számszerűsítette az elszenvedett kár összegét, és nem adta meg azokat a körülményeket sem, amelyek megakadályozták a kár számszerűsítésében (lásd ebben az értelemben a C-150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-8691. o.] 62. pontját).

    A Bíróság álláspontja

    61

    A fellebbező kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Parlamentet a díjazásából, szerinte helytelenül, levont összegeknek, valamint azok kamatainak megfizetésére. A Parlament ellenkérelmeire tekintettel a fellebbező akként fogalmazta át a kérelmét, hogy Parlamentet a szóban forgó összegek és azok kamatai erejéig kötelezzék az illetményéből történt levonások miatt elszenvedett kára megtérítésére.

    62

    Először is meg kell állapítani, hogy a fellebbező által alkalmazott kifejezésektől függetlenül a kérelmei nyilvánvalóan egyedül azon – a törvényes kamatokkal növelt – összeg megfizetésére irányulnak, amelyet a Parlament a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése szerinti ellátások halmozódásának tilalma alapján – szerinte helytelenül – levont a díjazásából.

    63

    E körülmények között, jóllehet a fellebbező a megtérítési kérelmét utólag kártérítési kérelemként is előterjesztette, a Parlament nem állíthatja megalapozottan, hogy ezek a kérelmek azért elfogadhatatlanok, mert azokat elkésetten terjesztették elő.

    64

    Egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése, amely az Elsőfokú Bíróságra és a Közszolgálati Törvényszékre egyaránt alkalmazandó, ebben a tárgyban korlátlan felülvizsgálati jogkört ruház a bíróságra:

    „Az Európai Közösségek Bírósága rendelkezik hatáskörrel a Közösségek és az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az adott személyt a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében hátrányosan érintő intézkedés jogszerűségére vonatkozik. A Bíróság a pénzügyi természetű jogviták terén teljes körű mérlegelési [helyesen: felülvizsgálati] jogkörrel rendelkezik.”

    65

    E rendelkezés értelmében „pénzügyi természetű jogviták[nak]” nem csak az alkalmazottaknak valamely intézmény ellen irányuló felelősség megállapítása iránti keresetei minősülnek, hanem valamennyi olyan jogvita is, amely valamely intézmény által valamely alkalmazott részére olyan összeg megfizetésére irányul, amely a személyzeti szabályzat vagy a munkaviszonyt szabályozó más jogi aktus alapján őt megítélése szerint megilleti (lásd ebben az értelemben a C-449/99. P. sz., BEI kontra Hautem ügyben 2001. október 2-án hozott ítéletet [EBHT 2001., I-6733. o.]).

    66

    Ebből következően a fellebbező arra irányuló kérelme, hogy a Parlament fizesse meg részére azokat az összegeket, a törvényes kamattal növelten, amelyek szerinte tévesen kerültek levonásra az illetményéből, a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése szerint „pénzügyi természetű jogvitának” minősül.

    67

    A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében a közösségi bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör e bíróság feladatává teszi, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitákban teljes körű megoldást adjon, azaz határozzon az alkalmazott valamennyi jogáról és kötelességéről, azzal hogy a szóban forgó felülvizsgálattal érintett intézményre kell bíznia az ítélet megfelelő részének az általa pontosan meghatározott feltételek szerinti végrehajtását.

    68

    Ennélfogva a Parlament állításával ellentétben a közösségi bíróság feladata, hogy adott esetben valamely intézményt olyan összeg megfizetésére kötelezzen, amelyre a fellebbező a személyzeti szabályzat vagy más jogi aktus értelmében jogosult.

    69

    Ebből következik, hogy mivel az Elsőfokú Bíróság elvből elutasította a Parlament kötelezését a fellebbezőnek járó összegek megfizetésére, tévesen ítélte meg a hatáskörének terjedelmét.

    70

    Ebből következik, hogy a fellebbező második jogalapja szintén megalapozott, és a megtámadott ítéletet ebben a részében is hatályon kívül kell helyezni.

    Az érintett azon jogáról, hogy a személyzeti szabályzat szerinti támogatás teljes összegét megkapja

    A felek érvei

    71

    A harmadik jogalapjában a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat szerinti és a luxemburgi támogatás „hasonló jellegű” a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében, ezért a második támogatás összegét le kell vonni az első összegéből.

    72

    A fellebbező álláspontja szerint a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése kettős azonosságot követel meg mind „formai”, mind „tárgyi” szempontból.

    73

    A fellebbező azt állítja, hogy a két szóban forgó támogatás formai szempontból nem azonos, mivel a személyzeti szabályzat szerinti támogatás valamely díjazáshoz járuló ellátás, míg a luxemburgi támogatás esetében – amelynek juttatása nem kötődik foglalkoztatási viszonyhoz – nem ez a helyzet (lásd ebben az értelemben a 186/85. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1987. május 7-én hozott ítélet [EBHT 1987., 2029. o.] 27–30. és 33. pontját, valamint a 189/85. sz., Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet [EBHT 1987., 2061. o.] 26. pontját.

    74

    A fellebbező azt állítja, hogy ezt az elemzését megerősíti a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének német nyelvű változata, és hogy ez az első különbség önmagában bizonyítja, hogy a két ellátás nem azonos jellegű.

    75

    A fellebbező úgy érvel továbbá, hogy a szóban forgó két támogatás tárgyi szempontból sem azonos.

    76

    A fellebbező ebben a tekintetben hangsúlyozza, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése összehasonlítható támogatásokra vonatkozik. A fellebbező szerint ez a cikk kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha az érintett támogatások között valódi azonosság áll fenn.

    77

    A fellebbező úgy érvel, hogy a szóban forgó két támogatás esetében nem ez a helyzet, mivel csak a tisztviselő jogosult a személyzeti szabályzat szerinti támogatásra, amelynek az a célja, hogy a lakóhelyétől függetlenül lehetővé tegye számára egy fogyatékos gyermek eltartásának fedezését, míg a luxemburgi támogatásnak az a célja, hogy magának a fogyatékos személynek a szükségleteit lássa el, amíg az – akár a családjával, akár szakintézményben – Luxemburgban lakik.

    78

    A Parlament úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy úgy határozott, hogy indokolt a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése szerinti ellátások halmozódása tilalmának alkalmazása.

    79

    Az első pontot illetően a Parlament úgy véli, hogy a fellebbező azon érvét, amely szerint csak a személyzeti szabályzat szerinti támogatás jellege szerint bérhez járuló ellátás, nem támasztják alá jogi érvek, és emiatt azt el kell utasítani. A Parlament ehhez hozzáteszi, hogy az Elsőfokú Bíróság ezenkívül kellően megindokolta az e kérdésről szóló elemzését.

    80

    Az Parlament azt állítja, hogy a fellebbező által fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium és Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítéletek a jelen esetben nem bírnak jelentőséggel. A Parlament hangsúlyozza, hogy ezeket az ítéleteket eltérő kontextusban hozták, és úgy érvel többek között, hogy azokban olyan kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásokról volt szó, amelyekben a Bizottságnak az volt az álláspontja, hogy a szóban forgó tagállamok nemzeti joga veszélyezteti a közösségi családi támogatásoknak a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdéséből következő kiegészítő jellegét. A Parlament ezenkívül úgy véli, hogy a Bíróság ebben a két ítéletben annak a körülménynek az azonosítására szorítkozott, amely esetén a szóban forgó tagállamok nemzeti joga nem zárhatja ki valamely nemzeti támogatás kifizetését, vagy nem vonhatja le egy ilyen támogatás összegéből a személyzeti szabályzat alapján fizetett támogatások összegét. A Parlament szerint ez a körülmény arra az esetre korlátozódik, amikor a tisztviselő házastársa kereső tevékenységet folytat.

    81

    A Parlament úgy véli, hogy valamely nemzeti támogatásnak a kereső tevékenységhez való kapcsolódása semmi esetre sem tekinthető az értékelés meghatározó szempontjának a személyzeti szabályzat 67. cikk (2) bekezdése keretében, és az Elsőfokú Bíróság helyesen szorítkozott annak a vizsgálatára, hogy a szóban forgó támogatások összehasonlíthatók-e, és azonos-e a céljuk.

    82

    Ebben a tekintetben a Parlament úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte úgy, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében a szóban forgó támogatások jellege értékelésének meghatározó szempontja abban a tényben keresendő, hogy a szóban forgó két támogatás célja pénzügyi segítségnyújtás azon költségek fedezéséhez, amelyekkel egy fogyatékos személy számára szükséges segítségnyújtás és gondozás jár.

    83

    A Parlament azt is hangsúlyozza, hogy mindkét szóban forgó támogatás átalányjellegű.

    84

    A Parlament végül az Elsőfokú Bíróság T-117/89. sz., Sens kontra Bizottság ügyben 1990. május 10-én hozott ítéletére (EBHT 1990., II-185. o.) hivatkozik annak alátámasztására, hogy a szóban forgó támogatások kedvezményezettjei azonosságának hiánya nem minősül lényeges szempontnak a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének alkalmazása vonatkozásában.

    A Bíróság álláspontja

    85

    A fellebbező a harmadik jogalapjában úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a levonás azért volt indokolt, mert a személyzeti szabályzat szerinti és a luxemburgi támogatások hasonló jellegűek a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében.

    86

    Előzetesen meg kell vizsgálni e jogalapnak – a Parlament által vitatott – elfogadhatóságát.

    87

    Az EK 225. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontjából az következik, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni azon ítélet vagy végzés vitatott pontjait, amelynek hatályon kívül helyezését kérik, és a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket (lásd különösen a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 34. pontját).

    88

    A fellebbezésből kitűnik, hogy a fellebbező a megtámadott ítélet különböző részeit kifogásolta, és megjelölte az e kérelmet alátámasztó pontos jogi érveket. A fellebbező tehát jogszerűen terjesztette a Bíróság elé a jogalapot.

    89

    A jogalap megalapozottságát illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében kizárólag azok az ellátások hasonló jellegűek, amelyek összehasonlíthatóak, és ugyanaz a céljuk (a fent hivatkozott Gelders-Deboeck kontra Bizottság ügyben hozott ítélet a16. pontja).

    90

    A fellebbezés keretében a Bíróság általi felülvizsgálat alá tartozó jogkérdésről van szó.

    91

    A személyzeti szabályzat 67. cikkének (3) bekezdése szerint az eltartott gyermek után nyújtott támogatás megkétszerezhető, ha az érintett gyermek olyan szellemi vagy testi fogyatékosságban szenved, amely a tisztviselőre súlyos anyagi terhet ró.

    92

    Ebből következik, hogy az összehasonlítható támogatást az eltartott gyermek után járó támogatásnak csak abból a részéből lehet levonni, amely a megkétszerezés miatt járul ahhoz a részhez, amely az alkalmazott számára mindenképpen jár.

    93

    Meg kell állapítani főképpen, hogy a luxemburgi támogatás számos szempontból egyértelműen különbözik a személyzeti szabályzat szerinti támogatástól.

    94

    A luxemburgi támogatás, amelyet önmagában a luxemburgi területen való tartózkodás miatt és a foglalkoztatási viszonyra való tekintet nélkül nyújtanak, megfelelő intézkedések útján a törvény által pontosan meghatározott fogyatékosság esetén való segítségnyújtásra irányul. Végül annak összege jóval magasabb, mint az eltartott gyermek után járó támogatás összegének a megkétszerezésből adódó része.

    95

    A luxemburgi támogatást azoknak a személyeknek nyújtják, akiknek egy vagy több testi vagy szellemi képessége a megfelelő kezelés, képzés vagy rehabilitáció és megfelelő felszerelés használata ellenére olyan mértékben csökkent, hogy a szóban forgó személy valamely harmadik személy segítsége vagy gondozása nélkül nem képes önálló életre.

    96

    A luxemburgi támogatásnak nyilvánvalóan lehetővé kell tennie azon költségek fedezését, amelyet valamely harmadik személy legalább részmunkaidős alkalmazása megkíván, amit nem tesz lehetővé a személyzeti szabályzat szerinti támogatás megkétszerezésének megfelelő része, amelynek összegét felemészthetik többek között az olyan költségek, mint a gondozási költség, a rehabilitáció, a segédeszközök, a speciális oktatás vagy a lakás berendezése.

    97

    Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy 2004-ben az eltartott gyermek után járó támogatásnak a személyzeti szabályzat 67. cikkének (3) bekezdése szerinti megkétszerezése 260,96 eurós növelésnek felelt meg, míg a luxemburgi támogatás összege 553,96 euró volt.

    98

    Ebből következik, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikkének (3) bekezdése szerint nyújtott eltartott gyermek után járó támogatásnak és a luxemburgi támogatásnak sem a tárgya, sem a célja nem azonos.

    99

    Ennélfogva a személyzeti szabályzat szerinti támogatás és a luxemburgi támogatás nem hasonló jellegű a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében.

    100

    Az előzőekből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság – azáltal, hogy a luxemburgi támogatást és a személyzeti szabályzat szerinti támogatást hasonló jellegűnek ítélte a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében – a megtámadott ítéletben tévesen alkalmazta a jogot.

    101

    A fellebbező harmadik jogalapja ennélfogva megalapozott.

    102

    Ennélfogva teljes egészében helyt kell adni a fellebbezésnek, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

    A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésének következményeiről

    103

    A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdéséből következik, hogy ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, illetve azt határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.

    104

    A jelen esetben a per állása lehetővé teszi a határozathozatalt.

    105

    Ahogyan az előzőleg kifejtésre került, a személyzeti szabályzat szerinti támogatás és a luxemburgi támogatás nem hasonló jellegű a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében, és a fellebbező ebből következően megalapozottan kérheti a 2003. június 26-i határozat és a 2004. április 28-i határozat megsemmisítését, amennyiben azok a luxemburgi támogatásnak az eltartott gyermek után járó megkétszerezett támogatásból való levonását írják elő.

    106

    A fellebbező jogainak meghatározását illetően rá kell mutatni, hogy a 2000. szeptember 18-án közölt levonásról szóló határozat annak valamennyi pénzügyi következményével együtt véglegessé vált, mivel azt nem támadták meg a jogorvoslatra nyitva álló határidőn belül. Határozni kell azonban arról, hogy a Parlament köteles megfizetni a fellebbező részére azokat az összegeket, a kamatokkal növelten, amelyeket 2003. július 1-jétől – a 2003. június 26-i határozat hatálybalépésétől – tévesen vont le az illetményéből.

    A költségekről

    107

    Az eljárási szabályzat 122. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről. Ugyanezen szabályzat 69. cikke 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel R. Weißenfels fellebbezésének helyt adtak, és a Parlament 2003. június 26-i és 2004. április 28-i határozatát hatályon kívül helyezték, kötelezni kell a Parlamentet a saját költségein kívül az R. Weißenfels részéről mind az elsőfokú eljárás, mind a jelen eljárás keretében felmerült költségek viselésére is az utóbbi kérelmének megfelelően.

     

    A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

     

    1)

    A Bíróság az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-33/04. sz., Roderich Weißenfels kontra Európai Parlament ügyben 2006. január 25-én hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.

     

    2)

    A Bíróság az Európai Parlament 2003. június 26-i és 2004. április 28-i határozatát megsemmisíti.

     

    3)

    A Bíróság kötelezi az Európai Parlamentet, hogy a fellebbező részére fizesse meg az eltartott gyermek után járó támogatásnak a törvényes kamatokkal növelt azon hátralékát, amelyet 2003. július 1-jétől kellett volna megkapnia.

     

    4)

    Az Európai Parlament maga viseli a saját költségeit, valamint az R. Weißenfels részéről az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága és az Európai Közösségek Bírósága előtt felmerült költségeket.

     

    Aláírások


    ( *1 ) Az eljárás nyelve: német.

    Top