VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. március 6.¹(1)

C‑1/06. sz. ügy

Bonn Fleisch Ex‑ und Import GmbH

kontra

Hauptzollamt Hamburg‑Jonas

(A Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Export – A mezőgazdasági termékek után járó export‑visszatérítés szabályozása – A 3665/87/EGK rendelet 47. cikkének (3) bekezdése – A termékek exportjára vonatkozó igazolás benyújtása − Egyenértékű igazolás benyújtása – Igazoló dokumentumok egyenértékű igazolásként való hivatalból történő elismerése, egyenértékűség elismerése iránti, indokolással ellátott, kifejezett kérelem hiányában”

I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatalra irányuló eljárás tárgya egyrészről annak a kérdése, hogy az illetékes nemzeti hatóság a mezőgazdasági termékek után járó export‑visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló, 1987. november 27‑i 3665/87/EGK bizottsági rendelet(2) (a továbbiakban: 3665/87 rendelet) 47. cikkének (3) bekezdése szerinti, exporttámogatás megállapítására irányuló eljárásban köteles‑e más egyenértékű igazolásokat hivatalból elismerni, ha az exportőr neki be nem tudható körülmények miatt a T5 ellenőrzőpéldányt nem tudja bemutatni, másrészről pedig az a kérdés, hogy ráutaló magatartással másodlagosan benyújthat‑e az exportőr ezen rendelet 47. cikkének (3) bekezdése szerint más egyenértékű igazolások elismerése iránti kérelmet.

2.        A 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének értelmezésére irányuló kérdések a Finanzgerichtshof Hamburg előtt a Bonn Fleisch Ex‑ und Import GmbH (a továbbiakban: Bonn Fleisch) és a Hauptzollamt Hamburg‑Jonas (a továbbiakban: Hauptzollamt) között folyamatban lévő jogvitában merültek fel, amelynek tárgya előzetesen kifizetett export‑visszatérítés visszafizetését a termékek a Közösség vámterületéről Oroszország területére a 60 napos határidőn belül történő kivitelének az elmaradása miatt elrendelő határozatok jogszerűsége.

II – A jogi háttér

A –    A közösségi jog

3.        A 3665/87 rendelet határozta meg a mezőgazdasági termékek után járó export‑visszatérítési rendszer alkalmazásának közös részletes szabályait. Ezt a rendeletet hatályon kívül helyezte a mezőgazdasági termékek után járó export‑visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló, 1999. április 15‑i 800/1999/EK bizottsági rendelet(3), és az említett rendelet helyébe lépett 1999. július 1‑jétől.

4.        A 3665/87 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján:

„A 6. és a 16. cikk sérelme nélkül a visszatérítés kifizetése annak igazolásától függ, hogy az elfogadott kiviteli nyilatkozatok hatálya alá tartozó termékek változatlan állapotban, az elfogadástól számított 60 napon belül elhagyták‑e a Közösség vámterületét.”

5.        A 3665/87 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Amennyiben a Közösség vámterületének elhagyása előtt az elfogadott vámnyilatkozat hatálya alá tartozó termék az exportáló tagállam területén kívüli közösségi területen halad át, azt, hogy a termék elhagyta a Közösség vámterületét, a 2823/87/EGK rendelet 1. cikkében előírt T5 ellenőrzőpéldány megfelelően záradékolt eredeti példányával kell igazolni.” [nem hivatalos fordítás]

6.        A 3665/87 rendelet 47. cikke, amely „A visszatérítés kifizetésére vonatkozó eljárás” című 4. címben szerepel, a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A visszatérítést az exportőr külön kérelmére az a tagállam fizeti ki, amelynek területén a kiviteli nyilatkozatot elfogadták.

[…]

(2)      A visszatérítés kifizetéséhez vagy a biztosíték visszatérítéséhez kapcsolódó iratokat ‑ a vis maior esetét kivéve ‑ a kiviteli nyilatkozat elfogadását követő tizenkét hónapon belül kell benyújtani.

(3)      Amennyiben a 6. cikkben említett T5 ellenőrzőpéldányt az exportőrnek be nem tudható körülmények miatt nem küldik vissza az indító hivatalhoz vagy a központi szervhez a kiállítástól számított három hónapon belül, az exportőr a központi szervhez indokolással ellátott kérelmet nyújthat be más dokumentumok egyenértékűségének elismerése iránt.

A benyújtandó igazoló dokumentumoknak tartalmazniuk kell a következőket:

a)      amennyiben ellenőrzőpéldányt állítottak ki annak igazolása érdekében, hogy az áruk elhagyták a Közösség területét:

–        a fuvarokmányt

és

–        valamely olyan dokumentumot, amely igazolja, hogy az árut bemutatták valamely harmadik ország vámhivatalánál, vagy a 18. cikk (1), (2) és (4) bekezdésében előírt dokumentumok közül egyet vagy többet;

[…]

A (4) bekezdés rendelkezései az egyenértékű igazolás rendelkezésre bocsátására is alkalmazandók.

(4)      Amennyiben a 18. cikkben előírt dokumentumokat a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem lehetett rendelkezésre bocsátani annak ellenére, hogy az exportőr kellő gondossággal járt el annak érdekében, hogy azokat az említett határidőben beszerezze és közölje, az exportőr számára e dokumentumok benyújtására kiegészítő határidőt lehet engedélyezni.

(5)      A (3) bekezdésben említett egyenértékűség elismerése iránti kérelmet – akár igazoló okmányokkal együtt, akár azok nélkül –, valamint a (4) bekezdésben meghatározott kiegészítő határidő engedélyezése iránti kérelmet a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül kell benyújtani.” [nem hivatalos fordítás]

7.        A 800/1999 rendelet 54. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdése előírja, hogy 3665/87 rendelet rendelkezéseit azonban továbbra is alkalmazni kell az e rendelet hatálybalépése előtt elfogadott kiviteli nyilatkozatokkal érintett exportokra.

B –    A nemzeti jog

8.        Az 1996. május 24‑i Ausfuhrerstattungsverordnung(4) (az export‑visszatérítésről szóló rendelet, a továbbiakban: AEVO) a következő szabályozást tartalmazza az export‑visszatérítéssel kapcsolatban:

9.        Az AEVO 1. §‑a előírja, hogy az AEVO a közös piaci szervezetek és kereskedelmi szabályozások keretében az export‑visszatérítéssel kapcsolatban az EK által kibocsátott jogi aktusok végrehajtását szolgálja.

10.      Az AEVO 3. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy 3665/87 rendelet 3. cikke (5) bekezdésének a 800/1999 rendelet hatálybalépése előtt hatályos szövege értelmében vett okmányként a szövetségi pénzügyminiszter által az erre a célra meghatározott, és a szövetségi pénzügy‑minisztérium (Bundesfinanzverwaltung) hivatalos lapjában „kiviteli nyilatkozat (kiegészítő lap) a közösségi export‑visszatérítéshez” elnevezéssel közzétett egységes okmányt (kiviteli nyilatkozat a visszatérítéshez) kell alkalmazni.

11.       Az AEVO 4. cikke (1) és (2) bekezdésének a 800/1999 rendelet hatálybalépése előtt hatályos szövege a következő:

„(1) Az export‑visszatérítés tekintetében annak igazolása, hogy az árutétel a Közösség vámterületét elhagyta (exportigazolás), a rendelet hatálya alá tartozó területen a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 793. cikkének (2) bekezdése által megjelölt kiléptető vámhivatal által történik a kiviteli nyilatkozatban.

(2) Az olyan árutételek esetében, amelyekre vonatkozóan a kiviteli nyilatkozatot az Európai Unió más tagállamában fogadták el, az e rendelet hatálya alá tartozó területen az illetékes kiléptető vámhivatal adja meg az exportigazolást a T5 ellenőrzőpéldányon”.

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A –    A tényállás

12.      A Bonn Fleisch és a Hauptzollamt között jogvita van folyamatban a Finanzgericht Hamburg előtt, amelynek tárgya a Bonn Fleischt export‑visszatérítés visszafizetésére kötelező határozatok jogszerűsége.

13.      A Bonn Fleisch az áru későbbi, 1997 decemberében, illetve 1998 januárjában Oroszországba történő kivitelére hivatkozva marhahúst helyezett vámraktárba, és kérelmének megfelelően négy, 1998. január 21‑i és 1998. január 23‑i keltű határozat alapján, előfinanszírozás útján összesen 47 597,81 euró összegben export‑visszatérítésben részesült.

14.      1998. április 8‑án a Bonn Fleisch benyújtotta a marhahúsra vonatkozó kiviteli nyilatkozatot.

15.      1998. április 9‑én a mukrani indító pályaudvaron a fuvarokmányt ellátták a vámkezelés igazolásával. Az eljárás szóbeli szakaszában a Bonn Fleisch a Bíróság előtt előadta, hogy a Zollamt Mukran 2000. október 13‑i levelének megfelelően az exportigazolásokat ez a vámhivatal szabályosan átvette.

16.      A Hauptzollamt Stralsund – amelyhez a Zollamt Mukran tartozik –pontosan meg nem határozott időpontban postán elküldte a Hauptzollamtnak a kiviteli nyilatkozatot. Tény ugyanakkor, hogy ez az export‑visszatérítéshez szükséges kiviteli nyilatkozat nincs a Hauptzollamt igazgatási aktájában. Az eljárás szóbeli szakaszában a Bíróság előtt az a feltevés fogalmazódott meg, hogy ez az irat a szolgálati úton elveszett.

17.      A Bonn Fleisch által exportált marhahúst az orosz behozatali okmány szerint Oroszországban 1998. május 20‑án bocsátották szabad forgalomba.

18.      A Bonn Fleisch 1998. július 13‑án a Hauptzollamt számára elküldte a vámkezelés‑igazolással ellátott fuvarokmányt, valamint az 1998. május 20‑i keltezésű orosz behozatali okmányt.

19.      A Hauptzollamt a Bonn Fleischt 1999. július 21‑én és 1999. november 18‑án telefonon tájékoztatta arról, hogy nem kapta meg az exportigazolással ellátott kiviteli nyilatkozatot.

20.      A Hauptzollamt négy 2000. június 23‑i határozatával visszakövetelte az általa előzetesen kifizetett export‑visszatérítést, illetve ezenfelül 20%‑os pótlék megfizetését követelte, mivel a Bonn Fleisch az áruknak a Közösség vámterületén kívülre történő exportját nem igazolta az előírt hatvannapos határidőn belül az exportigazolást tartalmazó kiviteli nyilatkozat benyújtásával. A Bonn Fleisch jogorvoslati kérelmet nyújtott be ezen négy határozattal szemben. Indokolásul előadta, hogy a kiviteli nyilatkozatot a vámigazgatáson belül automatikusan továbbították a Hauptzollamt számára. Ezen túlmenően a 3665/1987 rendelet nem írja elő az exportőr kötelezettségeként, hogy a kiviteli nyilatkozatot a Hauptzollamtnak benyújtsa.

21.      A Bonn Fleisch a jogorvoslati eljárás későbbi szakaszában a 2000. november 2‑i levelében hivatkozott arra, hogy a fuvarokmányt, valamint az orosz behozatali okmányt az 1998. július 13‑án elküldte a Hauptzollamtnak a 3665/87 rendelet 47. cikkének (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos határidőn belül. Ezen iratok benyújtása egyúttal arra irányuló, ráutaló magatartással benyújtott kérelemnek is minősül, hogy ezeket az iratokat ismerjék el az áruknak a Közösség vámterületéről történő kivitelére vonatkozó egyenértékű igazolásnak abban az esetben, ha a kiviteli nyilatkozat nem került az iratok közé. Egyidejűleg a Bonn Fleisch előterjesztette másodlagos kérelmét arra vonatkozóan, hogy az 1998. július 13‑án benyújtott fuvarokmányt és behozatali okmányt ismerjék el egyenértékűnek.

22.      A Hauptzollamt ezt a kérelmet késedelem miatt a 3665/87 rendelet 47. cikkének (5) bekezdésére hivatkozva 2001. december 13‑án elutasította. Az elutasító határozat indokolása arra hivatkozik, hogy az iratok egyenértékűségének elismerése iránt kifejezett kérelmet kell benyújtani, és a Hauptzollamt nem köteles hivatalból elismerni az iratok egyenértékűségét. Ezzel a határozattal és a 2000. június 23‑i határozatokkal szemben a Bonn Fleisch előtt kifogásokat terjesztett elő, amelyeket a jogorvoslati eljárásban hozott 2003. február 20‑i határozattal utasítottak el. Ezt az elutasító határozatot a Bonn Fleisch 2000. március 20‑i keresetével megtámadta a Finanzgericht Hamburg előtt.

B –    Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

23.      A kérdést előterjesztő bíróság a 3665/87 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésére hivatkozva abból indul ki, hogy a termékeknek a kiviteli nyilatkozatok elfogadásától számított 60 napon belül történő kivitele anyagi jogi feltétel, és hogy a kivitel megtörténte tekintetében a tények előadása és az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher az exportőrt terheli.

24.      A bizonyítási teher kapcsán a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 3665/87 rendelet 6. cikke szerint a kivitelt a T5 ellenőrzőpéldány megfelelően kitöltött eredeti példányával kell igazolni abban az esetben, ha a visszatérítéssel érintett áru a Közösség vámterületének elhagyása előtt az exportáló tagállam területén kívüli közösségi területen halad át (tranzit‑, illetve közvetett export). Ezzel szemben a közvetlen export esetére vonatkozóan, amely az alapügy tárgyát képezi, a közösségi jogalkotó nem szabályozta, hogy a kivitelt milyen módon kell igazolni. A német jogalkotó ezt a joghézagot ezért pótolta az AEVO 4. § (1) bekezdésével, amely szerint az áru a Közösség vámterületéről történő kivitelének az igazolása a visszatérítés céljából kiállított kiviteli nyilatkozatban történik.

25.      A kérdést előterjesztő bíróság felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy az alapeljárás különlegessége abban rejlik, hogy a Bonn Fleisch 1998. július 13‑i levelével – és így a 3665/87 rendelet 47. cikkének (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos határidőn belül – mind a fuvarokmányt, mind az orosz behozatali okmányt benyújtotta. Ezekből az iratokból kétséget kizáróan kitűnik, hogy a visszatérítéssel érintett áru 60 napon belül elhagyta a Közösség vámterületét. Alapvetően mindkét irat szóba jöhet a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése szerinti egyenértékű igazolásként. A kérdést előterjesztő bíróság ezért hajlik arra az álláspontra, hogy az iratok egyenértékű igazolásként történő elismerését az illetékes hatóság bizonyos feltételek fennállása esetén hivatalból is vizsgálhatja.

26.      A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése, amely e rendeletnek „A visszatérítés kifizetésére vonatkozó eljárás” című 4. címében szerepel, csupán eljárásjogi szabály, és nem minősül a jogosultság anyagi jogi feltételének. A rendelkezésből nem következik, hogy más iratok egyenértékű igazolásként hivatalból történő elismerése a limine kizárt lenne.

27.      Más iratok egyenértékűségének elismerése iránti kérelmet a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint csak kifejezett formában lehet előterjeszteni. Ez ugyanakkor nem zárja ki a kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint azt, hogy egyedi esetben ráutaló magatartással benyújtott és másodlagos kérelemnek tekintsék azt, ha olyan egyenértékű iratok benyújtása alapján, amelyek a visszatérítéssel érintett árunak a Közösség vámterületéről határidőn belül történő kivitelét igazolják, az adott körülményekből egyértelműen megállapítható az exportőr ilyen irányú szándéka.

28.      A Finanzgericht Hamburg, mivel kétségei voltak a 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban, az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő két kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Jogosult‑e, illetve köteles‑e az illetékes hatóság arra, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése szerint hivatalból tekintsen dokumentumokat egyenértékű dokumentumoknak?

2)      Benyújtható‑e ráutaló magatartással és másodlagosan az arra irányuló kérelem, hogy dokumentumokat egyenértékű dokumentumoknak tekintsenek a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése szerint?”

IV – Elemzés

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

1.      A felek érvei

29.      A Bonn Fleisch véleménye az, hogy az első kérdésre igenlő választ kell adni. Az igenlő válasz a Bonn Fleisch szerint a rendelet 47. cikk (3) bekezdésének szóhasználatából és céljából következik. Az előírás szövegéből nem következik az, hogy kizárólag az exportőr kérelme alapján lehet a vámigazgatási eljárásban más iratok egyenértékűségét elismerni. A 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének célja az ötvenedik preambulumbekezdés alapján az exportőr védelme azon kockázatoktól, amelyek az ellenőrzőpéldány igazgatási eljárás keretében történő feldolgozásával összefüggésben állnak elő, és amelyekről az exportőrnek nincsenek ismeretei, amelyekért nem felelős, és amelyekre nincsen befolyása.

30.      A Hauptzollamt ez első kérdésre nemleges választ javasol. Véleménye az, hogy az illetékes hatóságnak nem áll fenn általános kötelezettsége annak vizsgálatára, hogy a benyújtott iratok a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése értelmében egyenértékű iratoknak minősülhetnek‑e. Ennek vizsgálatára csak erre irányuló kérelem esetén kerülhet sor.

31.      A Görög Köztársaság álláspontja szerint a kifizetésre illetékes hatóság hivatalból elismerheti az iratok egyenértékűségét, ha azokat az exportőr a 3665/87 rendelet 47. cikke szerinti tizenkét hónapos határidőn belül benyújtotta, és a visszatérítés anyagi jogi feltételei fennállnak. Ilyen esetben a körülményekből világosan és egyértelműen kiderül, hogy a benyújtott iratok egyenértékűségének az elismerése iránti kérelemről van szó.

32.      A Bizottság álláspontja az, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése nem alkalmazható per analogiam a közvetlen export esetére. Az eljárás szóbeli szakaszában a Bizottság a Bíróság előtt előadta, hogy az exportőr közvetett export esetén legalább két különböző tagállam közigazgatási jogrendjével kerül kapcsolatba. Mivel a közvetett export esetén több tagállam közigazgatása, és így több közigazgatási jogrend érintett, a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése a tagállamok határain átnyúló közigazgatási eljárás során esetlegesen fellépő nehézségek megelőzését szolgálja.

33.      Ezzel szemben a Bizottság álláspontja szerint a közösségi jogalkotó nem tartotta szükségesnek a közvetlen exportra vonatkozó egyes tagállami eljárási rendelkezések megfelelő egységesítését. Közvetlen export esetén nincsen határon átnyúló kapcsolódási pont, amely miatt az erre vonatkozó szabályozás a nemzeti eljárási autonómia körébe tartozik, és így az AEVO 4. § (1) bekezdése alkalmazandó. Az új 800/1999 rendelet sem változtat ezen az értelmezésen.

34.      Amennyiben azonban a Bíróság mégis arra a következtetésre jutna, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése per analogiam alkalmazható a közvetlen export esetére is, a Bizottság álláspontja másodlagosan az, hogy az igazgatási intézkedések jogszerűségének elve értelmében a gazdasági szereplőket nem érheti hátrány a hatóságok hibái miatt, így az exportőrnek lehetőséget kellene kapnia arra, hogy más módon is igazolja, hogy a termékeket exportálta. Az illetékes hatóságnak ezért hivatalból kezdeményeznie kell az iratok egyenértékűségének elismerését, vagy fel kell hívnia az exportőr figyelmét a nemzeti irat hiányára, vagy az iratok benyújtására rendelkezésre álló határidőt meg kell hosszabbítania.

2.      A főtanácsnok álláspontja

a)      A 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdésének ratione materiae alkalmazása a közvetlen exportra

35.      Bár a kifizetési eljárás előírásai az újabb ítélkezési gyakorlat értelmében közigazgatási formalitásoknak minősülnek(5), ezeket ugyanolyan komolyan kell venni, mint az anyagi jogi feltételeket. E formalitások megsértése ugyanis az export‑visszatérítés csökkenéséhez vagy akár teljes elvesztéséhez is vezethet ugyanúgy, mint az anyagi jogi feltételek be nem tartása.(6)

36.      A 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése a T5 ellenőrzőpéldány kapcsán utal a rendelet 6. cikkére. A 6. cikk (1) bekezdése értelmében a T5 ellenőrzőpéldány alkalmazása ratione materiae a közvetlen exportra korlátozódik.

37.      A közvetett export lényeges tényállási eleme, hogy az elfogadott vámnyilatkozat hatálya alá tartozó termék az exportáló tagállam területén kívüli közösségi területen halad át azt megelőzően, hogy a termék elhagyta a Közösség vámterületét.

38.      A közvetlen exportra(7) a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése nem tér ki. A jelen ügy tényállásából egyértelműen kiderül, hogy a marhahúst Németországból közvetlenül Oroszországba exportálták. A termékek az exportáló tagállam területén kívüli közösségi területen nem haladtak át azt megelőzően, hogy elhagyták a Közösség vámterületét.

39.      Felmerül így a kérdés, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének alkalmazását közvetlen export esetén el kell‑e utasítani, vagy a rendelet 47. cikkének (3) bekezdését analóg módon a közvetlen export esetére is alkalmazni kell.

40.      A 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének hallgatása a közvetlen export tekintetében ugyanakkor nem utal joghézagra. A közvetlen export és a közvetett export eljárásjogi feldolgozása különböző folyamatok keretében történik, amelyek nem ugyanarra a tényállásra vonatkoznak. Közvetlen export esetén az exportőr csak egyetlen tagállam vámhatóságaival kerül kapcsolatba, tehát mind az indító vámhivatal, mind a kiléptető vámhivatal ugyanabban a tagállamban található.

41.      Közvetett export esetén ugyanakkor a gazdasági szereplők nemcsak egy közigazgatási jogrenddel kerülnek kapcsolatba, hanem legalább még egy további tagállam közigazgatási jogrendjével is. Az egységes T5 ellenőrzőpéldányt egy külföldi vámhivatal állítja ki, tehát egy másik tagállam kiléptető vámhivatala, amit az exportáló tagállam illetékes hatósága dolgoz fel. Ez a kiléptető vámhivatal a T5 ellenőrzőpéldányt nem az exportőrnek kézbesíti, hanem továbbítja azt az exportáló tagállam központi szervéhez(8). Ezért tehát abból kell kiindulni, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikke (3) bekezdésének célja az, hogy megelőzze azokat a közigazgatási eljárási nehézségeket, amelyek a gazdasági szereplőket a tagállami határon átnyúló közigazgatási folyamat során érhetik.

42.      Ezért egyet kell érteni a Bizottsággal abban, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható per analogiam a termékek közvetlen exportjának esetére.

b)      Arról a kérdésről, hogy jogosult‑e, illetve köteles‑e az illetékes hatóság más iratok egyenértékűségét hivatalból elismerni

43.      Ez a kérdés kizárólag a kivitel igazolását érinti, és nem az export anyagi jogi feltételeit. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az exportőrnek az export‑visszatérítés kifizetéséhez a jogelmélet szerint nemcsak az ahhoz szükséges anyagi jogi feltételeket kell szabályszerűen teljesítenie, hanem ezen túlmenően a kifizetési eljárás feltételeit is be kell tartania(9).

44.      Az export‑visszatérítések engedélyezése a harmadik preambulumbekezdés(10) szerint szorosan kapcsolódik a termékek Közösség területéről történő kivitelének igazolásához. A ratio legis ennek megfelelően a termékek kivitele a Közösség vámterületéről.

45.      A közvetett export esetében az igazolás a T5 ellenőrzőpéldány benyújtásával történik meg. A szóban forgó igazolás esetében az eredeti kiviteli igazolásról van szó, amit a kiléptető vámhivatal állít ki(11). Mivel azonban ez az ellenőrzőpéldány az exportőr akaratától függetlenül a vámhivatalok közötti szolgálati út során elveszhet, a 3665/87 rendelet lehetővé teszi azon iratok egyenértékűségének elismerését, amelyek a rendelet negyvenkilencedik preambulumbekezdésének(12) (a német nyelvű verzió esetében az ötvenedik preambulumbekezdésének) értelmében az exportőr rendelkezésére állnak annak érdekében, hogy a gazdasági szereplőket védje azoktól a hátrányoktól, amelyek a vámhatóság hibái miatt állhatnak elő. Az exportőr ennek megfelelően a tizenkét hónapos határidőn belül bizonyíthatja a kivitel tényét az elismerésre irányuló eljárásban a fuvarokmány és a harmadik országbeli behozatali okmány(13) benyújtásával. Ki kell emelni, hogy mind a kérelem, mind az iratok egyenértékűségének elismerése attól függ, hogy az export anyagi jogi feltételeit teljesítették‑e.

46.      Amennyiben az alakszerű igazolástól eltérő igazolás alapján megállapítható, hogy az export‑visszatérítési igény anyagi jogi feltételei teljesültek, akkor az alakszerű igazolás – mint a T5 ellenőrzőpéldány – hiányára történő hivatkozás pusztán formalizmus, és ezért az nem elfogadható(14).

47.      Az export‑visszatérítési igény anyagi jogi feltételeit a közösségi jogalkotó határozza meg. A 3665/87 rendelet 4. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az export‑visszatérítési igény két anyagi jogi feltételét kell igazolni, nevezetesen egyrészről a kiviteli nyilatkozat elfogadását, másrészről annak tényét, hogy az exportáru a Közösség vámterületét változatlan állapotban elhagyta legkésőbb az elfogadástól számított 60 napon belül.

48.      A közvetlen kivitel kapcsán Németország megköveteli, hogy az export‑visszatérítési igény anyagi jogi feltételének igazolása nemzeti kiviteli okmánnyal történjen. Ilyen esetben a vonatkozó nemzeti okmányt a kiléptető nemzeti vámhivatal közvetlenül a központi nemzeti szervnek – amely a jelen esetben a Hauptzollamt – továbbítja. Így a közvetlen export esetében is kikerülnek az iratok az exportőr befolyása alól.

49.      A jelen ügy arra az esetre vonatkozik, amikor a nemzeti jogalkotó a német AVEO‑ban egy tisztán belső tagállami helyzetben, tehát a közvetlen export esetében, egy közösségi előírás tartalmára utal.(15) Még akkor is tehát, ha a jelen ügy közvetlen exportra vonatkozik, és ezért nem tartozik a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdésének hatálya alá, az értelmezési problémák, amelyeket a Finanzgericht tisztázni próbál, lényegében az export‑visszatérítések 3665/87 rendelet által szabályozott rendszerére vonatkoznak.

50.      Ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdések közösségi jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság főszabályként köteles határozatot hozni. Nem következik ugyanis sem az EK 234. cikk értelméből, sem az e cikk által létrehozott eljárás céljából, hogy a Szerződés alkotói ki akarták volna zárni a Bíróság hatásköréből a közösségi rendelkezésekre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket abban a sajátságos esetben, amikor egy tagállam nemzeti joga e rendelkezés tartalmára utal az ezen állam tisztán belső jogviszonyára alkalmazandó szabályok meghatározása érdekében.(16)

51.      Amikor ugyanis egy belső jogszabály a tisztán belső jogviszonyokra adott megoldásaiban összhangban van a közösségi joggal, főleg annak érdekében, hogy elkerüljék a külföldi állampolgárokkal szembeni megkülönböztetést, illetve a verseny esetleges torzulását, egyértelmű közösségi érdek, hogy a közösségi jogból vett rendelkezéseket vagy fogalmakat egységesen értelmezzék a jövőbeli eltérő értelmezések megakadályozása érdekében, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között alkalmazzák azokat.(17)

52.      Az iratok egyenértékűségének elismerésére irányuló eljárásra az illetékes központi szerv illetékes, amely jelen ügyben a Hauptzollamt. Ez közigazgatási eljárás(18). Ennyiben különbözik a jelen ügy a C‑430/93. és C‑431/93. sz. egyesített ügyektől, amelyekben a Bíróság a nemzeti bírósági eljárást érintő kérdésekkel foglalkozott(19).

53.      A C‑430/93. és C‑431/93. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletben arról a kérdésről volt szó, hogy egy bíróságnak a közösségi szabályokat hivatalból kell‑e alkalmaznia, és ennek során fel kell‑e adnia a számára alapvetően előírt passzivitást, amennyiben ez a felek közötti jogvita határait átlépi és/vagy más tényeken vagy körülményeken alapul, mint amelyre az a peres fél, akinek érdekében áll azok alkalmazása, a kérelmét alapozta(20). Ez az ítélkezési gyakorlat azonban nem vonatkoztatható a jelen ügyre, mivel itt egy vámjogi közigazgatási eljárásról van szó, amelyre más jogi előírások vonatkoznak, mint a bírósági eljárásra.

54.      A közigazgatási eljárást kifejezett eltérő rendelkezés hiányában kérelemre is és hivatalból is meg lehet indítani.(21) Az elméletben kiemelik, hogy a közigazgatási eljárás hivatalból történő megindítása csak akkor kizárt, ha a közigazgatási eljárást kizárólag a felek kérelmére lehet megindítani(22). Ezen okból egyet kell érteni a kérdést előterjesztő bíróság véleményével, mely szerint az iratok egyenértékűségének hivatalból történő elismerése nem a limine kizárt.

55.      Az illetékes közigazgatási hatóságnak a tényállás hivatalból való vizsgálatának elve értelmében még akkor is hivatalból vizsgálnia kell azt, hogy a döntés szempontjából releváns tényállás valóban fennáll‑e, ha a közigazgatási eljárás az egyik fél kérelmére indult(23). A polgári peres eljárásra jellemző a bizonyítékok szolgáltatásának elve – amely szerint a feleknek kell előterjeszteniük az üggyel kapcsolatos tények bizonyítékait, olyan formában és mértékben, ahogyan az az érdekeiket szolgálja, és a felek ezáltal meghatározzák így az ügy tárgyát, és kötik a bíróságot, amely köteles az ügyben secundum allegata et probata partium (a felek előadásának és bizonyítékainak megfelelően) dönteni(24) – nem érvényesül a közigazgatási eljárásban. Ellenkezőleg, a hatóságnak kötelessége a döntéshez szükséges tényállás tisztázása(25). A hatóság határozza meg a tényállás tisztázásának módját és mértékét, különösen azt, hogy fel kell‑e használni bizonyítási eszközöket, és ha igen, melyeket. Az eljárás résztvevői bizonyítási indítványokat terjeszthetnek elő. A hatóságot azonban ezek nem kötik; az eljárás résztvevőinek a bizonyítási indítványait el is utasíthatja, és más bizonyítási eszközöket is beszerezhet. A hatóság ugyanakkor nem járhat el egyoldalúan, hanem köteles az adott ügyben jelentős valamennyi körülményt megvizsgálni és figyelembe venni(26).

56.      Az iratok egyenértékűségének elismerésére irányuló eljárás megindításának kérdését e szempont szerint kell vizsgálni.

57.      Az export‑visszatérítések rendszerének jellegzetessége egyfelől az, hogy a közösségi támogatást csak azzal a feltétellel lehet engedélyezni, ha az exportőr azt kérelmezi(27). Mivel a rendszer nem kötelező nyilatkozatokon alapul, az exportőr – amikor saját elhatározásából úgy dönt, hogy igénybe kívánja venni – köteles a szükséges tájékoztatást megadni a visszatérítésre való jogosultság és annak összege megállapításához. (28) Ezzel egyezően írja elő az AEVO 16. § (1) bekezdésének második mondata, hogy a kérelmezőnek a visszatérítési igény feltételeire vonatkozóan nyilatkoznia kell, és a feltételek teljesítését köteles bizonyítani. Az előírt bizonyítási kötelezettség azonban nem változtat semmit az illetékes vámhivatal arra vonatkozó kötelezettségén, hogy a döntéshez szükséges tényállást hivatalból vizsgálja.

58.      Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében a fuvarokmány és a harmadik országbeli behozatali okmány tartalmaznak releváns adatokat arra az esetre, ha a T5 ellenőrzőpéldány vagy a vonatkozó nemzeti vámokmány az exportőrnek fel nem róható okból nincs az igazgatási aktában. Ezen iratok segítségével könnyen bizonyítható, hogy a termékek a Közösség vámterületét elhagyták, és hogy azokat valamely harmadik ország vámhivatalának bemutatták. Ilyen esetekben teljesülnek az export‑visszatérítési igény anyagi jogi feltételei. Ilyen iratok továbbítása esetén tehát az illetékes hatóság hivatalból meg tudja indítani az egyenértékűség megállapítására irányuló eljárást. Amennyiben az exportőr benyújtja a megfelelő iratokat, abból tömeges eljárások esetén is kikövetkeztethető, hogy az exportőr a szokásos ügymenet szerint a kivitel tényét próbálja meg igazolni.

59.      Másfelől ez nem jelenti azt, hogy az exportőr hiányos kérelmeket nyújthatna be.

60.      Az igazolás fogalmát közvetlen export esetén a közösségi jog nem szabályozza. Ebből következően alapvetően minden bizonyítási eszköz felhasználható, amelyet a német eljárásjog hasonló eljárásokban megenged. Ezért a nemzeti hatóságoknak egy, az alapügyhöz hasonló ügyben a bizonyításra vonatkozó nemzeti joguk alapján kell meghatározniuk, hogy a konkrét ügyben a közvetlen export ténye bizonyítást nyert‑e(29). Az 1998. április 9‑én vámkezelés‑igazolással ellátott fuvarokmány és az 1998. május 20‑i dátummal ellátott orosz behozatali okmány megítélésem szerint olyan bizonyítási eszközök, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a visszatérítési igény anyagi jogi feltételeinek teljesülését igazolják.

61.      A görög kormánnyal egyet kell érteni annyiban, hogy az egyenértékű igazolásokat a kiviteli nyilatkozat elfogadásának napjától számított, a 3665/87 rendelet 47. cikk (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos jogvesztő határidőn belül kell benyújtani.

62.      Ebből következően azt javaslom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésére a Bíróság azt a választ adja, hogy a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható a termékek közvetlen exportjára. Az illetékes nemzeti hatóság ugyanakkor közvetlen export esetén hivatalból megindíthatja az iratok egyenértékű igazolásként történő elismerésére irányuló eljárást, ha legalább a következő feltételek teljesülnek:

–        A nemzeti kiviteli okmány olyan okból nem nyújtható be, amelyért az ügyfél nem felelős;

–        Az előterjesztett igazolásokat a kiviteli nyilatkozat elfogadásának napjától számított, a 3665/87 rendelet 47. cikk (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos jogvesztő határidőn belül kell benyújtani;

–        A benyújtott iratok kétséget kizáróan igazolják, hogy az export‑visszatérítés kifizetésének anyagi jogi feltételei teljesültek. Ilyen kétséget kizáró bizonyítás lehetséges például a fuvarokmány és harmadik ország vámokmányának benyújtásával.

B –    Arról a kérdésről, hogy az egyéb iratok egyenértékű igazolásként történő elismerése iránti kérelem másodlagosan, ráutaló magatartással is benyújtható‑e

1.      A felek érvei

63.      A Bonn Fleisch előadja, hogy az iratok egyenértékű igazolásként történő elismerése iránti kérelmet másodlagosan, ráutaló magatartással is be lehet nyújtani. A 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése nem tartalmaz arra vonatkozóan rendelkezést, hogy egy ilyen kérelmet milyen formában kell benyújtani. Ezért csupán az szükséges, hogy az exportőrnek az iratok egyenértékűségének elismertetésére irányuló szándéka kellően egyértelmű legyen. Ebből következően a 3665/87 rendelet nem zárja ki a kérelem ráutaló magatartással és másodlagosan történő előterjesztésének a lehetőségét.

64.      A Hauptzollamt előadja, hogy az iratok egyenértékű igazolásként történő elismeréséhez általában kérelemre van szükség. Egyedi esetben ugyan értelmezhető az iratok megküldésével kapcsolatban tett nyilatkozat ráutaló módon előterjesztett elismerés iránti kérelemként, ebben az esetben azonban a nyilatkozattevő tényleges akaratának a jóhiszeműség elve szerint a kereskedelmi szokás figyelembevételével egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. A jelen ügyben azonban ilyen szándék nem ismerhető fel. Egyrészről a fuvarokmány és a harmadik országbeli vámokmány megküldéséből nem lehet arra következtetni, hogy azzal egyúttal az egyenértékűség elismerése iránti kérelmet is elő kívántak terjeszteni. Figyelembe kell venni továbbá, hogy az export‑visszatérítési eljárás tömeges eljárás, amelyben a nyilatkozatok értelmezése csak indokolt szempontok alapján lehetséges. A Hauptzollamt álláspontja szerint ezért el kell utasítani a ráutaló magatartással a megfelelő iratok puszta megküldése útján előterjesztett másodlagos kérelmet.

65.      Görögország véleménye az, hogy amennyiben a benyújtott iratokból egyértelműen kitűnik, hogy a rendelet által meghatározott cél megvalósult, az a körülmény, hogy az exportőr nem terjesztett elő az egyenértékűség elismerésére irányuló kifejezett vagy formális kérelmet, nem vezethet az export‑visszatérítés exportőr részére történő engedélyezésének elutasításához olyan esetben, ha annak anyagi jogi feltételei teljesültek. Nem szabad elfelejteni, hogy az exportőr nem rendelkezhet biztos tudomással a T5 ellenőrzőpéldány indító vámhivatalhoz vagy a kifizető hatósághoz történő visszaküldésének időpontjáról. Ezen okok miatt nem zárható ki az, hogy az exportőr érdekei védelme érdekében arra az esetre, ha a T5 ellenőrzőpéldány nem kerül vissza, másodlagosan az egyenértékűség elismerésére irányuló kérelmet terjeszthessen elő.

66.      A Bizottság emlékeztet arra, hogy álláspontja szerint a 3665/87 rendelet 47. cikk (3) bekezdése a közvetlen export esetére nem alkalmazható.

2.      A főtanácsnok álláspontja

67.      A felek érveiből következik, hogy az egyéb iratok egyenértékűségének elismerése iránti kérelem ráutaló magatartással történő benyújtásának elméleti lehetőségét egyik fél sem vitatja. A felek között abban a tekintetben van vita, hogy milyen feltételeknek kell ahhoz teljesülni, hogy a hatóság a kérelmező cselekményét ráutaló magatartással előterjesztett másodlagos kérelemként kezelje.

68.      Az egyéb iratok egyenértékűségének elismerése iránt ráutaló magatartással előterjesztett kérelem is akaratnyilatkozat, amelynek tartalmát ugyanakkor értelmezéssel kell meghatározni. A közösségi jogban az akaratnyilatkozatok értelmezése tekintetében az általános jogelvekhez kell visszanyúlni. Az akaratnyilatkozatok értelmezésével kapcsolatos általános jogelvekre vonatkozóan a Principles of European Contract Law (Az európai szerződési jog alapszabályai) című mű 5. fejezetében találhatók meghatározások(30). Olyan műről van szó, amely összefoglalja a tagállamok szerződési jogának közös lényegét.

69.      A ráutaló magatartással benyújtott kérelem tekintetében a kérelem tartalma a benyújtás körülményei alapján állapítható meg.

70.      Az akarat vizsgálatára a tagállamok jogában túlnyomórészt a szubjektív és objektív módszer kombinációját alkalmazzák(31).

71.      A szubjektív alkotóelem megkívánja először is, hogy megállapítható legyen a cél, amit a fél az akaratnyilatkozattal el kívánt érni. A jelen ügyben a szubjektív elemet az export‑visszatérítés kifizetése iránti kérelem mutatja. Amennyiben valamely exportőr export‑visszatérítést igényel, úgy a szokásos ügymenettől nem idegen, hogy a maiori ad minus ezzel a kérelemmel az export‑visszatérítés engedélyezéséhez szükséges valamennyi közbenső kérelmet is előterjesztett. Az egyéb iratok egyenértékű igazolásként történő elismerésére irányuló eljárás közbenső eljárás az export‑visszatérítés kifizetésére irányuló eljárásban, amellyel azt az előzetes kérdést tisztázzák, hogy az export‑visszatérítéshez szükséges igazolásokat rendelkezésre bocsátották‑e. Az ilyen elismerésre irányuló közbenső eljárást megfelelő alapeljárás nélkül sem kifejezetten, sem ráutaló magatartással nem lehet megindítani. Ezért a szubjektív oldal meglétének elfogadásához szükséges alapvető feltétel a kérelem benyújtása, hogy az export‑visszatérítés kifizetése iránt eljárás legyen folyamatban, és hogy az egyéb iratok egyenértékűségének elismerésére irányuló eljárást a folyamatban lévő export‑visszatérítési eljáráson belül indítsák meg.

72.      Az ehhez kapcsolódó objektív elem bevonja az értelmezésbe a kereskedelmi szokást, tehát azt, hogy a kereskedelmi forgalomban mi a szokásos, illetve egy objektív szemlélő számára a kereskedelmi szokás figyelembevételével mi tűnik ésszerűnek(32).

73.      A közbenső eljárás követelménye abból a körülményből fakad, hogy a nemzeti kiviteli okmány, illetve a T5 ellenőrzőpéldány olyan okból nem jutott el az illetékes hatóság igazgatási aktájába, amelyért az ügyfél nem felelős. Ennek megfelelően az első objektív elem az a tény, hogy a nemzeti kiviteli okmány, illetve a T5 ellenőrzőpéldány olyan okból nincs az illetékes hatóság igazgatási aktájában, amelyért az ügyfél nem felelős.

74.      A tizenkét hónapos határidő betartása, amelyen belül az iratok egyenértékűségének elismerése iránti kérelmet be kell nyújtani, egy további objektív elem, ami a 3665/87 rendelet 47. cikkének (5) bekezdéséből következik. Ebből következően ráutaló magatartással ezen határidőn belül kell benyújtani a kérelmet.

75.      E tekintetben alkalmasnak kell tekinteni a visszatérítési igény anyagi jogi feltételeinek bizonyítására egyrészről annak igazolását, hogy a termékek a kiviteli nyilatkozat elfogadásától számított 60 napon belül változatlan állapotban elhagyták a Közösség vámterületét, másrészről azt, hogy a termékeket egy harmadik ország vámhivatalának bemutatták.

76.      Ha legalább ez a négy körülmény megvalósult, akkor az objektív szemlélő, illetve harmadik személy számára a kereskedelmi szokás szerint ésszerűnek tűnik, hogy az exportőr az export‑visszatérítés tekintetében ráutaló magatartással másodlagosan kérte az egyéb iratok egyenértékű igazolásként történő elismerését.

77.      Ebből következően azt javaslom a Bíróságnak, hogy a második kérdésre azt a választ adja, hogy az egyéb iratok egyenértékű igazolásként történő elismerése iránti kérelem közvetlen export esetén – amelyre a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható – a következő feltételek teljesülése esetén másodlagosan, ráutaló magatartással is előterjeszthető:

–        benyújtottak kérelmet a 3665/87 rendelet 47. cikkének (1) bekezdése szerinti export‑visszatérítés kifizetése iránt;

–        a nemzeti kiviteli okmány, illetve a T5 ellenőrzőpéldány olyan okból nincs az illetékes hatóság igazgatási aktájában, amelyért az ügyfél nem felelős;

–        a benyújtott igazolásokat a kiviteli nyilatkozat elfogadásának napjától számított, a 3665/87 rendelet 47. cikk (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos határidőn belül nyújtották be;

–        a benyújtott igazolások bizonyítják, hogy a termékek a kiviteli nyilatkozat elfogadásától számított 60 napon belül változatlan állapotban elhagyták a Közösség vámterületét, és hogy a termékeket egy harmadik ország vámhivatalának bemutatták.

V –    Végkövetkeztetések

78.      A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Finanzgericht Hamburg részére a következő válaszokat adja:

1.      Az illetékes nemzeti hatóság közvetlen export esetén – amelyre a mezőgazdasági termékek után járó export‑visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló, 1987. november 27‑i 3665/87/EGK bizottsági rendelet 47. cikk (3) bekezdése nem alkalmazható – hivatalból megindíthatja az iratok egyenértékű igazolásként történő elismerésére irányuló eljárást, ha legalább a következő feltételek teljesülnek:

–        A nemzeti kiviteli okmány olyan okból nem nyújtható be, amelyért az ügyfél nem felelős;

–        Az előterjesztett igazolásokat a kiviteli nyilatkozat elfogadásának napjától számított, a 3665/87 rendelet 47. cikk (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos jogvesztő határidőn belül kell benyújtani;

–        a benyújtott iratok kétséget kizáróan igazolják, hogy az export‑visszatérítés kifizetésének anyagi jogi feltételei teljesültek. Ilyen kétséget kizáró bizonyítás lehetséges például a fuvarokmány és harmadik ország vámokmányának benyújtásával.

2.      Az egyéb iratok egyenértékű igazolásként történő elismerése iránti kérelem közvetlen export esetén – amelyre a 3665/87 rendelet 47. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható – a következő feltételek teljesülése esetén másodlagosan, ráutaló magatartással is előterjeszthető:

–        Benyújtottak kérelmet a 3665/87 rendelet 47. cikk (1) bekezdése szerinti export‑visszatérítés kifizetése iránt;

–        a nemzeti kiviteli okmány, illetve a T5 ellenőrzőpéldány olyan okból nincs az illetékes hatóság igazgatási aktájában, amelyért az ügyfél nem felelős;

–        a benyújtott igazolásokat a kiviteli nyilatkozat elfogadásának napjától számított, a 3665/87 rendelet 47. cikk (2) bekezdése szerinti tizenkét hónapos határidőn belül nyújtották be;

–        a benyújtott igazolások bizonyítják, hogy a termékek a kiviteli nyilatkozat elfogadásától számított 60 napon belül változatlan állapotban elhagyták a Közösség vámterületét, és hogy a termékeket egy harmadik ország vámhivatalának bemutatták. Ez bizonyítható a fuvarokmánynak és harmadik ország vámokmányának benyújtásával.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – HL L 351., 1. o.

---

3 – HL 1999. L 102., 11. o. (magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 129. o.).

---

4 – BGBl, I., 766. o.

---

5 – A C‑385/03. sz. Käserei Champignon Hofmeister ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2297. o.) 26. pontja.

---

6 – Ezt az álláspontot képviseli Reiche K. a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott Käserei Champignon Hofmeister ügyben hozott ítéletre vonatkozó „Das Zahlungsverfahren der Ausfuhrerstattung” (ZfZ [2006.], 110. o.) című kommentárjában. A továbbiakban a szerző elemzi az export‑visszatérítések kifizetésére vonatkozó eljárás anyagi jogi és eljárásjogi aspektusainak kölcsönhatását.

---

7 – Reiche szerint (i.m., 111. o.) közvetlen kivitelről akkor van szó, ha a terméket az exportáló tagállam területéről közvetlenül egy harmadik országba viszik ki.

---

8 – Lásd Reiche hivatkozott művének 111. oldalát a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 912. és 912c. cikkére történő hivatkozással. A rendelet 912c. cikkének (4) bekezdése előírja: „Valamennyi szükséges alakiság elvégzése után a rendeltetési vámhivatal visszaküldi a T5 ellenőrzőpéldány eredetijét a B rovatban (»Visszaküldeni: …«) feltüntetett címre, a szükséges megjegyzések feltüntetésével.”

---

9 – Reiche, i.m., 110. o.

---

10 – A 3665/87/EGK bizottsági rendelet harmadik preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik: „A Tanács által előírt alapvető szabályok előírják, hogy a visszatérítést engedélyezni kell, ha bizonyítást nyer, hogy a termékeket a Közösség területéről kivitték [...]” [nem hivatalos fordítás]

---

11 – Reiche, i.m., 111. o.

---

12 – A 3665/87 rendelet negyvenkilencedik preambulumbekezdésének (a német nyelvű verzió esetében az ötvenedik preambulumbekezdésének) a szövege a következő: „[…] mivel előfordulhat, hogy az exportőrnek be nem tudható körülmények miatt az ellenőrzőpéldány nem nyújtható be annak ellenére, hogy az áru elhagyta a Közösség vámterületét, vagy megérkezett valamely meghatározott rendeltetési helyre; mivel az ilyen helyzet akadályozhatja a kereskedelmet; mivel ilyen körülmények között más dokumentumokat kell egyenértékűnek elismerni”. [nem hivatalos fordítás]

---

13 – Reiche, i.m., 111. o. A szerző rámutat arra, hogy az egyenértékűség elismerésére irányuló eljárásban fennáll annak a lehetősége, hogy normális esetben a kivitel a harmadik ország behozatali okmányával és a fuvarokmánnyal igazolható.

---

14 – Ugyanígy Reiche (i.m., 116. o.), aki az export‑visszatérítések kifizetésére vonatkozó eljárás anyagi jogi és eljárásjogi aspektusainak kölcsönhatásából arra következtet, hogy az előírt alakiságnak megfelelő igazolás benyújtását nem szabad összetéveszteni a visszatérítési jogosultság anyagi jogi feltételével.

---

15 – Hasonlóan rendelkezik a C‑231/89. sz. Gmurzynska–Bscher ügyben 1990. november 8‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4003. o.) 25. pontja. Ebben az ügyben a Bíróság a közösségi jog értelmezésére vonatkozó hatáskörét olyan esetben állapította meg, amelyben a közösségi jogot egy tagállam joga alapján a közösségi jog által előírt tárgyi hatályon kívül eső tényállásra kellett alkalmazni. A Bíróság ebben az ügyben kifejtette, hogy sem az EK‑Szerződés 177. cikkének (jelenleg EK 234. cikk) szóhasználatából, sem az ezen cikkel létrehozott eljárás céljából nem következik, hogy a Szerződés alkotói a Bíróság hatásköréből ki akarták volna zárni azokat az előzetes döntéshozatalra irányuló eljárásokat, amelyekben a közösségi jognak abban a különleges esetben történő meghatározásáról van szó, amelyben egy tagállam nemzeti joga ezen rendelkezés tartalmára utal annak meghatározása érdekében, hogy milyen előírások alkalmazandók az ezen tagállam területére korlátozódó tényállásra.

---

16 – A C‑3/04. sz. Poseidon Chartering ügyben 2006. március 16‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑2505. o.) 15. pontja. Ebben a Hollandiából származó ügyben a Bíróság a tagállamok önálló vállalkozóként működő kereskedelmi ügynökökre vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló, 1986. december 18‑i 86/653/EGK tanácsi irányelvet (HL L 382., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 177. o.) értelmezte. Az irányelvet a holland jogba a Burgerlijk Wetboek (polgári törvénykönyv) 428–445. §‑a ültette át. A BW 7:428. § (1) bekezdése előírja: „Az ügynöki szerződés olyan szerződés, amellyel az egyik – megbízónak nevezett – fél megbízza a másik – kereskedelmi ügynöknek nevezett – felet, hogy meghatározott vagy határozatlan ideig díjazás fejében közvetítőként járjon el szerződések tárgyalásakor, amelyeket adott esetben a megbízó nevében és annak javára, attól függetlenül megköthet.” A Bíróság ebben az ügyben megállapította, hogy a kereskedelmi ügynök fogalma az irányelv értelmében az olyan vállalkozókkal kötött szerződéseket is magában foglalja, akiket szolgáltatásokra vonatkozó szerződés, és nem áruk eladására vagy vételére vonatkozó szerződés tárgyalásának lefolytatásával bíztak meg. A Bíróság kifejti, hogy az irányelv ugyan nem szabályozza közvetlenül a szóban forgó helyzetet, az is biztos azonban, hogy az irányelv rendelkezéseinek a belső jogba való átültetésekor a nemzeti jogalkotó úgy döntött, azonos bánásmódot alkalmaz a két helyzetre.

---

17 – A fenti 16. lábjegyzetben hivatkozott Poseidon Chartering ügyben hozott ítélet 16. pontja és a C‑130/95. sz. Giloy‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4291. o.) 21. pontja.

---

18 – Reiche, i.m., 113. o. A szerző vizsgálatában hivatkozik a közigazgatási eljárásról szóló, 1976. május 25‑i törvény (Verwaltungsverfahrensgesetz, BGBl. 1976. I., 1253. o.) 25. §‑ára.

---

19 – A C‑430/93. és C‑431/93. sz. van Schijndel egyesített ügyekben 1995. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4705. o. A Bíróságnak ebben az ügyben arra a kérdésre vonatkozóan kellett határoznia, hogy a nemzeti bíróság jogosult‑e hivatalból vizsgálni a nemzeti jognak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét. Az ítélet 22. pontjában megállapította, hogy a közösségi jog nem írja elő a nemzeti bíróságok számára a közösségi rendelkezések megsértésére vonatkozó érv hivatalból történő figyelembevételét, amennyiben ezen érv vizsgálata arra kötelezné, hogy feladja a rá vonatkozó kérelemhez kötöttséget, és kilépjen a jogvita felek által meghatározott kereteiből, olyan további tényeket és körülményeket figyelembe véve, amelyek túlmutatnak azokon, amelyekre a fél, akinek az említett rendelkezések alkalmazása érdekében áll, a kérelmét alapozta.

---

20 – A fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott van Schijndel‑ügyben hozott ítélet 16. pontja.

---

21 – Lásd Thienel, R.: Verwaltungsverfahrensrecht, Bécs, 2004., 138. o.; Wollf, Decker, A.: Studienkommentar VwGO und VwVG, München, 2005., 566. és 567. o., Maurer, H.: Allgemeines Verwaltungsrecht, 15. kiadás, München, 2005., 489. o.

---

22 – Lásd Thienel, i.m., 138. o.

---

23 – Lásd Thienel, i.m., 170. o.

---

24 – Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok a C‑106/03. P. sz. Vedial/HABM ügyre vonatkozó 2004. július 15‑i indítványának (EBHT 2004., I‑3573. o.) 29. és 31. pontjában helyesli a bizonyítékok szolgáltatása elvének a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek, formatervezési minták) előtti közigazgatási eljárásban is történő alkalmazását. Álláspontja szerint ezen alapelv alkalmazása attól függ, hogy a felek ténylegesen mennyire urai az eljárásnak.

---

25 – Lásd Thienel, i.m., 177. o.

---

26 – Maurer, i.m., 490. o. A szerző kiemeli, hogy a tényállás hatóság általi tisztázásának elve alapvető jelentőséggel bír, mivel ilyen esetben a döntés lényegében a döntéshez szükséges tények szabályos és helyes feltárásától függ.

---

27 – Phillipe Léger főtanácsnoknak a C‑120/05. sz. Schulze‑ügyre vonatkozó 2006. június 1‑jei indítványának (EBHT 2006., I‑10745. o.) 37. pontja. A főtanácsnok ezt a nyilatkozatot a Szerződés II. mellékletében nem szereplő áruk formájában exportált egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó export‑visszatérítési rendszer alkalmazásának közös részletes szabályairól, valamint az e visszatérítések összegének megállapítására szolgáló szempontokról szóló 1994. május 30‑i 1222/94/EK bizottsági rendelet (HL L 136., 5. o.) 7. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmezése kapcsán tette.

---

28 – A C‑309/04. sz. Fleisch–Winter ügyben 2005. december 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2005., I‑10349. o.) 31. pontja. Ez az ügy az 1994. december 2‑i 2945/94/EK bizottsági rendelettel módosított, a mezőgazdasági termékek után járó export_visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló 3665/87/EGK bizottsági rendelet (HL L 310., 57. o.) 11. cikkének értelmezésével kapcsolatos.

---

29 – A C‑310/98. és C‑406/98. sz. Met‑Trans és Sagpol egyesített ügyekben 2000. március 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑1797. o.) 29. és 30. pontjában a Bíróság a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet megsértésének megállapítása kapcsán kifejtette, hogy a nemzeti hatóságoknak a bizonyításra vonatkozó nemzeti joguk alapján kell meghatározniuk, hogy konkrét esetben az összes körülmény figyelembevételével a megsértés helyét sikerült‑e bizonyítani, tehát például egy tanúvallomás elfogadható‑e, és annak bizonyító erő tulajdonítható‑e.

---

30 – Lando, O., Beale, H.: Principles of European Contract Law, Parts I and II, Den Haag, 2000., 287. és azt követő oldalak. Ferreri, S.: Chapter 5, Interpretation, in Antoniolli, L., Venezian, A.: Principles of European Contract Law and Italian Law, Den Haag, 2005., 251. és azt követő oldalak.

---

31 – Lando, Beale, i.m., Parts I and II, 288. o., mely szerint „following the majority of laws of EU Member states, the general rules on interpretation combine the subjective method, according to which pre-eminence is given to the common intention of the parties, and the objective method which takes an external view by reference to objective criteria such as reasonableness, good faith etc”.

---

32 – Hasonlóan Lando, Beale: i.m., Parts I and II, 289. o.