1. 

A jelen ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Consiglio di Stato (Olasz Államtanács) (Olaszország) számos kérdést terjeszt a Bíróság elé a tisztességes versennyel, a szolgáltatásnyújtás szabadságával, a véleménynyilvánítás szabadságával, valamint a tömegtájékoztatás sokszínűségének elvével kapcsolatban. Az alapeljárásban egy olyan televíziós társaság érintett, amely számára még évekkel azután sem jelölték ki a koncessziók gyakorlásához szükséges, műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciákat, hogy a műsorszolgáltató tevékenységre irányuló koncessziót nyilvános pályázati eljárásban elnyerte. Eközben a nemzeti szabályozás a már működő csatornák számára lehetővé tette műsorszolgáltató tevékenységük folytatását és a műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciák használatát, ezáltal lényegében meghosszabbította a nyilvános pályázati eljárás eredményével ellentétes helyzet fennállását. A kérdéseket előterjesztő bíróság által felvetett kérdéseket elsősorban a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó szabályok fényében fogom vizsgálni.

2.

A vonatkozó nemzeti jogi hátteret törvények és törvényrendeletek komplex keveréke adja, a nemzeti televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozó szabályozás sarkkövét mindazonáltal három egymást követő jogszabályi intézkedés képezte: a 223/1990. sz. törvény (a továbbiakban: Mammì-törvény) ( 2 ), a 249/1997. sz. törvény (a továbbiakban: Maccanico-törvény) ( 3 ) és a 112/2004. sz. törvény (a továbbiakban: Gasparri-törvény) ( 4 ).

3.

A Maccanico-törvényt 1997 júliusában fogadták el, miután a Corte Costituzionale (olasz alkotmánybíróság) (Olaszország) egy 1994 decemberében hozott határozatában ( 5 ) kimondta, hogy a Mammì-törvény trösztellenes rendelkezései nem voltak alkalmasak a tömegtájékoztatás sokszínűségének veszélyeztetésére alkalmas erőfölényes helyzetek megakadályozására. A Maccanico-törvény létrehozta az Autorità per le garanzie nelle comunicazionit (a kommunikációs garanciák hatósága, a továbbiakban: AGCom), és a nemzeti televíziós műsorszolgáltatás piacán új korlátozásokat vezetett be az összefonódásokkal kapcsolatban annak érdekében, hogy biztosítsa a versenyt és a pluralizmus elvének betartását. A Maccanico-törvény értelmében 1998. április 30-tól senki nem működtethette a nemzeti műsorszolgáltató csatornák több mint 20%-át.

4.

A Maccanico-törvény átmeneti rendelkezéseket is tartalmazott azon – már működő – gazdasági szereplők vonatkozásában, akik a létező csatornák több mint 20%-át működtették. Az átmeneti szabályok úgy rendelkeztek, hogy ezek a gazdasági szereplők 1998. április 30-a után ideiglenes jelleggel tovább folytathatják műsorszolgáltató tevékenységüket, feltéve hogy földfelszíni frekvenciákon sugároznak, és a műsorokat egyidejűleg műholdon vagy kábelen keresztül is sugározzák. A törvény előírta, hogy a határértékeket túllépő csatornáknak a frekvenciák kijelölésére vonatkozó nemzeti terv elfogadását követően esetlegesen be kell szüntetniük a földfelszíni műsorszolgáltatást.

5.

A Maccanico-törvény célkitűzéseire tekintettel 1999 márciusában nyilvános pályázati eljárás indult a földfelszíni frekvenciákon történő nemzeti televíziós műsorszolgáltatási jogok vonatkozásában. A földfelszíni csatornák száma műszaki korlátok miatt nem haladhatta meg a 11-et. A közszolgálati televízió számára három csatornát tartottak fenn, míg a magán gazdasági szereplők legfeljebb nyolc csatornához férhettek hozzá.

6.

Mivel a Centro Europa 7 Srl (a továbbiakban: Europa 7) a pályázati eljárás győztese lett, megszerezte a nemzeti televízió műsorszolgáltatás koncesszióját. A koncesszió odaítéléséről az 1999. október 28-án kihirdetett, 1999. július 28-án kelt miniszteri rendelet rendelkezett. A különleges frekvenciákkal kapcsolatban a rendelet a nemzeti kijelölési tervre utalt, amelynek végrehajtására akkor még nem került sor. A rendelet kimondta, hogy az AGComnak és a hírközlési minisztériumnak a rendelet kihirdetésétől számított 24 hónapon belül kell végrehajtania a nemzeti kijelölési tervet. „Objektív akadályok” esetében ez a határidő további 12 hónappal meghosszabbítható volt.

7.

A nemzeti kijelölési terv végül nem valósult meg. Következésképpen az Europa 7 nem kapott frekvenciát, és a műsorszolgáltatási koncesszió elnyerése ellenére ténylegesen nem tudta megkezdeni a műsorszolgáltatást. Eközben több egymást követő törvény és bírósági döntés tette lehetővé a már működő csatornák – köztük a pályázati eljárásban nem nyertes csatornák – számára műsorszolgáltatási tevékenységük folytatását.

8.

Például az analóg televíziózásról a digitális televíziózásra történő átállást szabályozó 66/2001. sz. törvény ( 6 ) a digitális televíziós műsorszolgáltatásra használt rádiófrekvenciák kijelölésére vonatkozó nemzeti terv végrehajtásáig megengedte e gazdasági szereplőknek a földfelszíni frekvenciákon történő műsorszolgáltatás folytatását. E terv hatálybalépését legkésőbb 2002. december 31-ére várták. A határidő lejártáig a terv el sem készült.

9.

2002. november 20-i ítéletében a Corte Costituzionale kimondta, hogy a 20%-os trösztellenes határértéket túllépő csatornáknak legkésőbb 2003. december 31-ig át kell állniuk a földfelszíni műsorszolgáltatásról a kábelen vagy műholdon keresztül történő műsorszolgáltatásra, tekintet nélkül a digitális televíziózás fejlettségi állapotára. ( 7 ) Ezen ítélet ellenére a 352/2003. sz. törvényrendelet ( 8 ) (amelyet később a 43/2004. sz. törvény ( 9 ) módosított) és a Gasparri-törvény tovább bővítette a már működő gazdasági szereplők azon lehetőségét, hogy továbbra is használják a trösztellenes határértéket túllépő csatornák földfelszíni frekvenciáit.

10.

A Gasparri-törvény lényegében lehetővé tette a már működő gazdasági szereplők számára a trösztellenes határértéket túllépő csatornák frekvenciáinak használatát, ezáltal megakadályozta, hogy e frekvenciákat a digitális televíziós műsorszolgáltatásra használt rádiófrekvenciák kijelölésére vonatkozó nemzeti terv végrehajtásáig olyan új gazdasági szereplők számára osszák ki, mint amilyen az Europa 7. A Gasparri-törvény értelmében továbbá csak a működő gazdasági szereplők pályázhattak a digitális televíziózáshoz használható frekvenciák használati jogának megszerzésére. Végül a Gasparri-törvény módosította a Maccanico-törvény által bevezetett 20%-os határérték meghatározását.

11.

Így az alapügy szempontjából releváns időszakban a nemzeti televíziós műsorszolgáltatás bizonyos gazdasági szereplői nem nyertek el műsorszolgáltatási koncessziót, mégis folytathatták műsorszolgáltató tevékenységüket, jóllehet túllépték a trösztellenes határértéket. Mivel az Europa 7 nem kapta meg a szükséges frekvenciákat, annak ellenére nem kezdhette meg működését, hogy műsorszolgáltatási koncessziót nyert el. Ráadásul az Europa 7 nem nyerhette el a digitális televíziózással kapcsolatos műsorszolgáltatási koncessziót, mivel nem volt működő gazdasági szereplő.

12.

A műsorszolgáltatási engedélyének lejártáról való értesítést követő 24 hónapos időszak után az Europa 7 keresetet indított a Tribunale Amministrativo Regionale Lazio (Latiumi Regionális Közigazgatási Bíróság) előtt. Kérelme arra irányult, hogy az illetékes közigazgatási hatóságokat kötelezzék a szükséges frekvenciák kijelölésére, valamint az eltelt időszakban elszenvedett károk megtérítésére. Amennyiben a frekvenciák kijelölése lehetetlennek bizonyulna, úgy az Europa 7 kérelme másodlagosan kártérítésre irányult. A Tribunale Amministrativo Regionale Lazio kimondta, hogy az Europa 7 nem rendelkezik kikényszeríthető joggal („diritto soggettivo”) arra vonatkozóan, hogy a részére kijelölt meghatározott frekvenciákkal rendelkezzék, és teljes egészében elutasította a keresetet. Az Europa 7 ezt követően fellebbezést nyújtott be a Consiglio di Statóhoz.

13.

A nemzeti jogi eljárásban az olasz hatóságok ellenkérelmükben a 352/2003. sz. törvényrendeletre és a Gasparri-törvényre hivatkoztak. Az üggyel kapcsolatban a Consiglio di Stato egy sor kérdést terjesztett a Bíróság elé:

14.

Első kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság az EJEE 10. cikkének értelmezését, továbbá azon kötelezettségek körének tisztázását kéri a Bíróságtól, amelyeket a véleménynyilvánítás szabadságához való jog, valamint ahhoz kapcsolódóan a tömegtájékoztatás sokszínűségének fogalma ró a tagállamokra.

15.

A véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása az Európai Unió egyik alapját képező elv. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a Bíróság jogosult lenne azt vizsgálni, hogy valamely tagállam megsértette-e a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. Mint azt a Bíróság számos alkalommal kifejtette, a Bíróság csak a közösségi jog hatálya alá tartozó nemzeti szabályoknak az alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét vizsgálhatja. ( 11 )

16.

Korábban több érv is felmerült a Bíróság azon szerepkörének kiterjesztése érdekében, hogy a tagállami intézkedéseket az alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségük szempontjából értékelje. Jacobs főtanácsnoknak a Konstantinidis-ügyre vonatkozóan előterjesztett indítványában kifejtett véleménye szerint bármely tagállami állampolgár, aki egy másik tagállamban végez gazdasági tevékenységet, a közösségi jog szempontjából hivatkozhat alapvető jogainak védelmére:

„Álláspontom szerint egy közösségi állampolgár, aki munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként egy másik tagállamba megy […], nem csak arra jogosult, hogy szakmáját vagy hivatását gyakorolja és ugyanazokat az élet- és munkakörülményeket élvezze, mint a fogadó állam állampolgárai; ezen felül jogosult azt feltételezni, hogy bárhová is menjen az Európai Közösségen belül kereső tevékenységet folytatni, őt az alapvető értékek, különösen az emberi jogok európai egyezményében lefektetett értékek közös kódexének megfelelően fogják kezelni. Más szóval: mondhatja azt, hogy »civis europeus sum«, és erre a helyzetre az alapvető jogait érő bármely sérelem elleni védekezés érdekében hivatkozhat.” ( 12 )

17.

A Bíróság azonban nem követte ezt a javaslatot. Vagyis a Bíróság nem fogadta el azt az álláspontot, amely szerint egy másik tagállam állampolgára valamely alapvető jogának a fogadó állam általi bármely megsértése akadályozhatja a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását. Bár nem szándékom azt javasolni, hogy a Bíróság e kérdésben vizsgálja felül hosszú ideje követett gyakorlatát, úgy hiszem, eljött az ideje ezen ítélkezési gyakorlat finomításának.

18.

Az Amszterdami Szerződés elfogadása óta az alapvető jogok tiszteletben tartása az európai uniós tagság formális jogi feltétele. ( 13 ) Az Amszterdami Szerződés által módosított EU 6. cikk immár határozottan rögzíti, hogy az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban. Arra az esetre, ha egyértelmű a veszélye annak, hogy egy tagállam ezen alapelveket súlyosan megsérti, az EU 7. cikk egy mechanizmust állít fel szankciók kivetésére vonatkozóan, ezáltal megerősíti, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása az EU-tagság elengedhetetlen feltétele.

19.

E rendelkezéseknek nyilvánvalóan nem célja, hogy az alapvető jogoknak mint az EU-jog tárgyának alkalmazási körét valamennyi tagállami intézkedésre kiterjesszék. Mégsem tagadható, hogy azt a szilárd meggyőződést fejezik ki, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása az EU jogrendjének része, és nélkülük az európai népek közös cselekvése és az európai népekért történő közös fellépés értéktelen és megvalósíthatatlan lenne. Ebben az értelemben az Európai Unió létezése alapvetően az alapvető jogok tiszteletben tartásán alapul. Ennek megfelelően az alapvető jogok „közös kódexének” védelme az uniós jogrend létezésének feltételét jelenti.

20.

E körülmények között a Bíróság biztosítja az alapvető jogok mint általános jogelvek tagállamok általi betartását. ( 14 ) E tekintetben különbséget kell tenni egyrészről a nemzeti intézkedéseknek az alapvető jogok fényében való felülvizsgálatára vonatkozó hatáskör, másrészről pedig annak vizsgálatára vonatkozó hatáskör között, hogy a tagállamok biztosítják-e az alapvető jogokkal kapcsolatos védelem szükséges szintjét annak érdekében, hogy az uniós tagságból fakadó egyéb kötelezettségeiket megfelelő módon tudják teljesíteni. A felülvizsgálat első típusa még nem létezik, és jelenleg nem tartozik az Unió hatáskörébe. A felülvizsgálat második típusa azonban logikusan következik az európai integráció folyamatának természetéből. Célja annak biztosítása, hogy az alapvető feltételek adottak legyenek az uniós jogrend megfelelő működéséhez és az európai polgárok számára biztosított számos jog hatékony gyakorlásához. Jóllehet az alapvető jogok nemzeti szintű védelme fokának nem kell pontosan megegyeznie az alapvető jogok európai uniós szintű védelmének fokával, bizonyos mértékű egyenértékűségnek fenn kell állnia annak biztosítása érdekében, hogy az Unió joga a nemzeti jogrendben hatékonyan tudjon működni.

21.

Első ránézésre valószerűtlennek tűnhet a forgatókönyv, mégsem vetem el rögtön azt a felvetést, amely szerint egy tagállamban az alapvető jogok komoly és tartós megsértése egyrészt lehetetlenné teheti, hogy e tagállam számos uniós kötelezettségét teljesítse, másrészt hatékonyan korlátozhatja az egyének azon lehetőségét, hogy az uniós jog által számukra biztosított jogokat teljes mértékben élvezzék. Nehéz lenne például elképzelni, hogy az Unió polgárai egy olyan tagállamban gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogukat, ahol rendszeresek az alapvető jogok védelmével kapcsolatos hiányosságok. Ezek a rendszeres hiányosságok valójában a szabad mozgással kapcsolatos szabályok sérelmét jelentik.

22.

Úgy vélem, hogy az EU 6. cikk (2) bekezdése szerinti alapvető jogok bármely megsértése önmagában nem jelenti a szabad mozgásra vonatkozó szabályok megsértését. Álláspontom szerint csak azok a súlyos és tartós jogsértések minősülnek a szabad mozgásra vonatkozó szabályok megsértésének, amelyek az adott tagállamban az alapvető jogok védelmével kapcsolatban rendszeresen előforduló problémára világítanak rá, figyelemmel arra a közvetlen veszélyre, amelyet e jogsértések az európai állampolgárság nemzetek feletti dimenziójára és az EU jogrendjének integritására jelentenek. Amíg az alapvető jogok védelme ebben az értelemben nem súlyosan hiányos valamely tagállamban, addig álláspontom szerint a Bíróságnak csak akkor kellene a nemzeti intézkedéseket az alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségük alapján felülvizsgálnia, ha ezek az intézkedések az eddigi ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság hatáskörébe tartoznak. ( 15 )

23.

A jelen ügy tekintetében azt javasolom, hogy a Bíróság maradjon hű az általa követett hagyományos megközelítéshez. Ez nem jelenti azt, hogy a nemzeti bíróság által a szabad véleménynyilvánításhoz való joggal kapcsolatban feltett első kérdés irreleváns lenne. Azonban, mint azt látni fogjuk, jelentősége másodlagos ahhoz a kérdéshez képest, hogy a szabad mozgás korlátozása megtörtént-e.

24.

Ez elvezet minket a nemzeti bíróság által előterjesztett további kérdésekhez. Sajnos e kérdések megfogalmazása több szempontból is problematikus. Mindenekelőtt a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében a nemzeti szabályozás közösségi joggal való összeegyeztethetőségének megállapítását kéri a Bíróságtól. Az előzetes döntéshozatali eljárás során azonban ez a Bíróságnak nem feladata. Szerepe a közösségi jog vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésére korlátozódik. A kérdéseket előterjesztő bíróság feladata annak eldöntése, hogy a saját nemzeti joga e rendelkezésekkel összeegyeztethető-e. ( 16 )

25.

Továbbá mérsékelni szükséges a kérdéseket előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmének terjedelmét. A Consiglio di Stato kérdései az olasz jogalkotás számos vonatkozását érintik. Azonban nem volna megfelelő, ha a Bíróság olyan közösségi jogi kérdésekkel foglalkozna, amelyek nem szükségesek az alapeljárásban felmerült vita megoldásához. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az ilyen kérdések elfogadhatatlanok. ( 17 ) Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem fogok foglalkozni a kérdéseket előterjesztő bíróság azon kérdéseivel, amelyek a digitális televíziózással kapcsolatos koncessziók megszerzésének alkalmassági feltételeire, valamint a releváns műsorszolgáltatási piac Gasparri-törvény szerinti, új meghatározására vonatkoznak.

26.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem másik része más okból elfogadhatatlan. Az előzetes döntéshozatali eljárással összefüggésben szükséges, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság meghatározza az általa feltett kérdés ténybeli körülményeit annak érdekében, hogy a Bíróság a közösségi jog vonatkozó rendelkezéseinek hasznos értelmezését tudja adni. ( 18 ) Mint azt a Bíróság a Telemarsicabruzzo-ügyben hozott ítéletében kifejtette, „e követelmények különösen érvényesek a versenyjog területén, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek” ( 19 ).

27.

Látható, hogy amikor a kérdéseket előterjesztő bíróság második kérdésével a Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak értelmezését kéri, ezt elsősorban az EK 82. cikkel együttesen értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésére tekintettel teszi. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint egy tagállam akkor szegi meg az e két rendelkezésben kimondott tilalmakat, ha úgy juttat különleges vagy kizárólagos jogokat egy vállalkozásnak, hogy „már pusztán [e jogok] gyakorlása is e vállalkozás erőfölényének visszaélésszerű kihasználásával jár, vagy ha e jogok ilyen visszaélés elkövetésére indító helyzetet teremthetnek” ( 20 ). Azonban az előzetes döntéshozatalra utaló határozat semmiféle utalást nem tartalmaz különösen az érintett piac behatárolásával, valamint az e piacon működő különböző vállalkozások piaci részesedésének kiszámításával és az erőfölényes helyzettel való feltételezett visszaéléssel kapcsolatban. E körülmények között a kérdéseket előterjesztő bíróságnak a Szerződés versenyre vonatkozó szabályaival kapcsolatos kérelmét elfogadhatatlannak kell minősíteni. ( 21 )

28.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható része lényegében a következő átfogó kérdést veti fel: „Ellentétes-e a közösségi joggal az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a nemzeti televíziós műsorszolgáltatás már működő szolgáltatói folytathatják a sugárzást a műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciákon úgy, hogy ezáltal megakadályozzák a műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciák azon új gazdasági szereplők részére történő kiosztását, akik jogot szereztek ugyanazon szolgáltatások nyújtására?” Ezt a kérdést az EK 49. cikk ( 22 ) és az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozása fényében fogom vizsgálni. ( 23 )

29.

Lehet azzal érvelni, hogy még az ily módon átfogalmazott előzetes döntéshozatal iránti kérelem is elfogadhatatlannak bizonyul az EK 49. cikkre tekintettel, mert az alapeljárás tényállásának láthatólag nincsenek több országra kiterjedő vonatkozásai. Ez az érvelés azonban nem meggyőző.

30.

A Guimont-ügyben ( 24 ), valamint az Anomar és társai ügyben hozott ítéletében ( 25 ) a Bíróság elfogadta a nemzeti bíróság által előterjesztett, a Szerződés szabad mozgásra vonatkozó szabályaival kapcsolatos kérdéseket, jóllehet azokat olyan ügyben vetették fel, amelynek nem volt több országra kiterjedő vonatkozása. Hasonlóképpen, a Cipolla és társai ügyben, ahol az ügy tényállása Olaszország területére korlátozódott, a Bíróság kimondta, hogy „a válasz mindazonáltal hasznos lehet a kérdést előterjesztő bíróság számára, különösen amennyiben nemzeti joga az alapügyhöz hasonló eljárásban előírná, hogy valamely olasz állampolgárt ugyanazon jogokban kell részesíteni, mint amelyekkel más tagállam állampolgára hasonló helyzetben rendelkezne a közösségi jog alapján” ( 26 ). Véleményem szerint ezt a megközelítést a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti együttműködés szelleme, valamint az annak megelőzése iránti igény indokolja, hogy a nemzeti jog közösségi joggal együttes alkalmazása kedvezőtlen bánásmódot eredményezzen valamely tagállam saját állampolgáraival szemben. ( 27 ) Ezért a Bíróságnak a jelen ügyben is ugyanúgy kellene értelmeznie az EK 49. cikket.

31.

A tagállamok a Szerződés alapján nem kötelesek meghatározott piaci ágazatok privatizálására. A Szerződés alapján elviekben fenntarthatnak állami monopóliumokat vagy bizonyos cégek állami tulajdonát. ( 28 ) Mindazonáltal a Szerződés nem jogosítja fel őket arra, hogy ezen ágazatok privatizálását követően szelektív módon korlátozzák a piaci szereplők hozzáférését bizonyos gazdasági ágazatokhoz. ( 29 )

32.

Következésképpen a közösségi jog a gazdasági szereplők számára rendszerint nem biztosít jogot egy meghatározott ágazatban történő működésre. A Szerződés azonban tiltja az olyan korlátozásokat, amelyek a többi tagállam gazdasági szereplői számára nehezebbé tennék a nemzeti piacra való bejutást, mint a belföldi szereplők számára. ( 30 ) A szabad mozgásra vonatkozó szabályok értelmében bármely tagállami intézkedés, amely ténylegesen vagy potenciálisan ilyen hatással járna, csak akkor tartható fenn, ha az intézkedés alkalmas valamely törvényes közérdek megvalósítására, és ahhoz szükséges is, és ha a hazai, illetve a más tagállamból származó gazdasági szereplőkre gyakorolt eltérő hatás az e gazdasági szereplők közötti objektív különbségekkel arányos. ( 31 )

33.

A gazdasági szereplők számát egy bizonyos piaci ágazatban korlátozó nemzeti intézkedések a szabad mozgás korlátozását eredményezik, mivel ezek az intézkedések magukban hordozzák annak kockázatát, hogy megszilárdítják a hazai piaci struktúrákat, és védik azon gazdasági szereplők helyzetét, akik az adott ágazatban erős pozíciót szereztek meg. Ráadásul ezek a szereplők valószínűleg belföldi szereplők. Ezért a nemzeti piac valamely ágazatában előforduló gazdasági szereplők számával kapcsolatos korlátozásokat igazolni kell.

34.

Mint azt a Placanica és társai ügyben hozott ítélet is mutatja, a belföldi területen működő gazdasági szereplők teljes létszámát korlátozó engedélyezési rendszert igazolhatják a közérdekkel kapcsolatos megfontolások. ( 32 ) Tehát a szolgáltatások piaca valamely ágazatában működő gazdasági szereplők teljes létszámának tagállami szintű korlátozása az EK 49. cikk alapján elviekben megengedett lehet. Ehhez azonban nem csak a gazdasági szereplők létszámára vonatkozó korlátozás törvényes okára van szükség, hanem egy olyan kiválasztási eljárásra is, amely kizárja az önkényes hátrányos megkülönböztetést azáltal, hogy megfelelő garanciákat nyújt arra vonatkozóan, hogy az üzemeltetési koncessziót objektív kritériumok alapján ítélik oda. Ezért amikor egy tagállam ilyen jogot ad meg, ezt átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárások keretében kell tennie. E követelmény célja annak biztosítása, hogy a gazdasági szereplők az egész Közösségen belül egyenlő esélyekkel férhessenek hozzá a belső piac bármely részéhez.

35.

Ugyanez az indokolás alapozza meg az állami szerződések és koncessziók odaítélésére irányuló eljárások közösségi szabályait. Ezeket az eljárásokat a hátrányos megkülönböztetés tilalma, valamint az átláthatóság elvei vezérlik. Bizonyos területeken a másodlagos jogalkotás kiegészíti ezen elveket, és speciális közbeszerzési szabályokat határoz meg. ( 33 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint azonban a tagállamoknak az elsődleges közösségi jog alapján még azon szerződések tekintetében is tiszteletben kell tartaniuk a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és az átláthatóság elvét, amelyek nem tartoznak e harmonizált szabályok hatálya alá. ( 34 )

36.

Ugyanez igaz abban a helyzetben, amikor egy tagállam korlátozott számú magán gazdasági szereplőnek ítéli oda a nemzeti televíziós műsorszolgáltatás rádiófrekvencia útján történő nyújtásának jogát. Előfordulhat, hogy a tagállamok korlátozni akarják az e konkrét piachoz való hozzáférést, és ezáltal gátolják a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A korlátozás a közrend alapján akkor igazolható, ha az a káros rádiózavarok kockázata csökkentésének alkalmas és szükséges eszköze, kivéve, ha a korlátozás önkényes hátrányos megkülönböztetést eredményez. Következésképpen a nemzeti műsorszolgáltatási koncesszió odaítélésére irányuló pályázati eljárásnak az EK 49. cikk alapján meg kell felelnie a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint az ezt biztosító átláthatóság elvének.

37.

Ezek az elvek az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásában is fontos helyet foglalnak el. ( 35 ) A közös keretszabályozás, amelyet a tagállamoknak 2003. július 25-ig kellett átültetniük, felállítja a műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciákkal való gazdálkodásra vonatkozó szabályokat és az e frekvenciákkal kapcsolatos használati jogok korlátozására irányuló eljárást. A keretirányelv 9. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a „rádiófrekvenciák kiosztását és kijelölését a nemzeti szabályozó hatóságok tárgyilagos, átlátható, megkülönböztetéstől mentes és arányos kritériumok alapján végezzék”. Hasonlóképpen az engedélyezési irányelv 7. cikkének (3) bekezdése is kimondja, hogy „ha a rádiófrekvencia-használati jogok megadásának korlátozására van szükség, a tagállamok az ilyen jogokat tárgyilagos, átlátható, megkülönböztetéstől mentes és arányos kiválasztási feltételek alapján kötelesek megadni”. A közös keretszabályozás tehát kiterjed a Szerződésből fakadó elvekre.

38.

Ezen elvek tiszteletben tartása természetesen azt is jelenti, hogy a tagállamoknak végre kell hajtaniuk azt a döntést, amely azon gazdasági szereplőknek ad működési koncessziót, akiket átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárások során választottak ki. Ezen eljárások alapvető céljával ellentétes lenne, ha valamely tagállamnak nem kellene az eljárások eredményét tiszteletben tartania, hanem megengedhetné, hogy a már működő magán gazdasági szereplők határozatlan időre elfoglalják a piacot, meghiúsítva ezáltal a szabad mozgásra vonatkozó szabályok alkalmazását. Mint azt a Bizottság a koncessziókról szóló közleményében helyesen megállapította, „az egyenlő bánásmód elve nem csak azt követeli meg, hogy valamely gazdasági tevékenységhez hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételek alapján lehessen hozzáférni, hanem azt is, hogy az állami hatóságok megtegyék az e tevékenység gyakorlásának biztosításához szükséges valamennyi intézkedést” ( 36 ). A közösségi jog alapján tehát a nemzeti televíziós műsorszolgáltatási jogok magán gazdasági szereplők részére történő odaítélésével kapcsolatban átlátható és megkülönböztetéstől mentes kiválasztási eljárásokat kell lefolytatni, és ezen eljárások eredményét teljes mértékben érvényre kell juttatni.

39.

Annál is inkább be kell tartani ezeket a követelményeket egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapeljárás tárgyát képező helyzet, ahol a műsorszolgáltatási jogokra vonatkozóan kiírt nyilvános pályázati eljárást a tömegtájékoztatás sokszínűségének biztosítása érdekében folytatták le. A média által gyakran játszott, a nyilvános szféra szerkesztője szerep ( 37 ) létfontosságú az olyan nyílt és befogadó társadalom előmozdításához és védelméhez, ahol a közjó különböző fogalmait megjelenítik és megvitatják. E tekintetben az Emberi Jogok Európai Bírósága hangsúlyozza, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető szerepe egy demokratikus társadalomban „csak akkorl vaósítható meg sikeresen, ha az a pluralizmus elvén alapul, amelynek végső biztosítéka az állam” ( 38 ), különösen, ha célja az, hogy információt és gondolatokat közvetítsen a nyilvánosság felé. Ennek megfelelően a közösségi jog nemzeti műsorszolgáltatás területén történő alkalmazása, amelyet a pluralizmus elve vezérel, ott bír különös jelentőséggel, ahol ezen elv védelmét erősíti. ( 39 )

40.

Következésképpen a nemzeti bíróságoknak, amelyek feladata a közösségi jog hatékony alkalmazásának biztosítása, alaposan meg kell vizsgálniuk azokat az okokat, amelyekre egy tagállam annak érdekében hivatkozik, hogy késleltesse a frekvenciák olyan gazdasági szereplő részére történő kijelölését, aki nyilvános közbeszerzési eljárás során nyert el nemzeti műsorszolgáltatási jogokat, továbbá szükség esetén megfelelő jogorvoslatról kell rendelkezniük e jogok tényleges érvényesülése érdekében.

41.

A jogorvoslatok nemzeti bíróságok előtti igénybevételére vonatkozó szabályok és feltételek elviekben a belső jog tárgykörébe tartoznak. ( 40 ) Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy ha a belső jogszabályok alapján nem áll rendelkezésre hatékony jogorvoslat, a nemzeti bíróságok mindazonáltal a közösségi jog alapján kötelesek ilyen jogorvoslatot biztosítani az olyan helyzetek megelőzése érdekében, ahol „a közösségi normák érvényesülése kérdésessé válna, és az általuk biztosított jogok védelme gyengülne” ( 41 ).

42.

A Bizottság írásbeli észrevételeiben kiemelte, hogy figyelembe kellene venni a működő gazdasági szereplők jogos elvárásait és tulajdonhoz való jogát. A Bíróság részére a jelen eljárásban szolgáltatott információk alapján lehetetlen ezt a kérdést mélységében vizsgálni. Osztom azt a véleményt, amely szerint a közösségi jog alkalmazásában a bizalomvédelem elvét és a tulajdonhoz való jogot általános jogelvekként kell tiszteletben tartani. Azonban míg ezen elvek betartása megkövetelheti, hogy az állam kártérítést fizessen a már működő gazdasági szereplőknek, az nem szükségképpen indokolja egy olyan helyzet fenntartását, amelyben az újonnan belépők jogai a már létező gazdasági szereplők megerősített jogaira tekintettel kiüresednek. ( 42 )

43.

A fenti indokokra tekintettel a Consiglio di Stato által előterjesztett kérdésekre az alábbi válaszok adását javasolom:

„Az EK 49. cikk alapján a nemzeti televíziós műsorszolgáltatási jogok korlátozott számú magán gazdasági szereplő részére történő odaítélésével kapcsolatban átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes kiválasztási eljárásokat kell lefolytatni, és ezen eljárások eredményét teljes mértékben érvényre kell juttatni.

A nemzeti bíróságoknak alaposan meg kell vizsgálniuk azokat az okokat, amelyekre egy tagállam annak érdekében hivatkozik, hogy késleltesse a frekvenciák olyan gazdasági szereplő részére történő kijelölését, aki így nyert el nemzeti műsorszolgáltatási jogokat, továbbá szükség esetén megfelelő jogorvoslatról kell rendelkezniük e jogok tényleges érvényesülése érdekében.”