CHRISTINE STIX‑HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2006. május 11. ¹(1)

C‑193/05. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Luxemburgi Nagyhercegség

„Tagállami kötelezettségszegés – Az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16-i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv – Nyelvismeret ellenőrzése – A társaságok javára történő székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlásának tilalma – A saját ország által kiállított igazolás évenkénti bemutatásának kötelezettsége”

I –    Bevezető megjegyzések

1.        Jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás, a párhuzamos előzetes döntéshozatal iránti kérelemhez(2) hasonlóan, az ügyvédi hivatás Luxemburgban történő gyakorlását érinti. Különösen a luxemburgi törvényhozás által szabályozott feltételek és az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16-i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) (a továbbiakban: 98/5 irányelv) összeegyeztethetőségéről van szó.

II – Jogi háttér

A –    Közösségi jog

2.        A 98/5 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelv célja az ügyvédi hivatás folyamatos gyakorlásának lehetővé tétele [helyesen: elősegítése] önálló ügyvédként vagy alkalmazotti minőségben, az ügyvédi minősítés megszerzése országától eltérő másik tagállamban.

3.        A 2. cikk első albekezdése szerint bármely ügyvéd jogosult állandó jelleggel bármely másik tagállamban a saját tagállamában megszerzett szakmai címmel az 5. cikkben meghatározott tevékenységek folytatására.

4.         A 98/5 irányelv 3. cikkének (1), (2) és (4) bekezdése, amely a hatáskörrel rendelkező hatóságnál történő bejegyzést szabályozza, a következőképpen rendelkezik:

„(1) Annak az ügyvédnek, aki másik tagállamban kíván működni, mint ahol ügyvédi képesítését megszerezte, az adott ország hatáskörrel rendelkező hatóságánál be kell jegyeztetnie magát.

(2) A fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságának be kell jegyeznie az ügyvédet, ha az ügyvéd bemutatja a saját tagállamának hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzését bizonyító igazolást. A hatóság előírhatja, hogy a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzést bizonyító igazolás nem lehet három hónapnál régebbi. A bejegyzésről a hatóságnak értesítenie kell az ügyvéd saját tagállamának hatáskörrel rendelkező hatóságát.

[…]

(4) Ha a hatáskörrel rendelkező hatóság a fogadó tagállamban közzéteszi a bejegyzett ügyvédek névsorát, az ezen irányelv alapján bejegyzett ügyvédek névsorát is közzé kell tennie.”

5.        A 98/5 irányelv 5. cikke, amely a tevékenységi kört szabályozza, a következőket mondja ki:

„(1) A (2) és (3) bekezdésre is figyelemmel, a saját országa szakmai címét használva működő ügyvéd ugyanolyan ügyvédi tevékenységet folytat, mint a fogadó tagállamban használatos vonatkozó szakmai címmel tevékenységet folytató ügyvéd, többek között jogi tanácsot adhat saját tagállamának jogáról, a közösségi jogról, a nemzetközi jogról és a fogadó tagállam jogáról. Az ügyvédnek minden esetben be kell tartania a nemzeti bíróságok előtt érvényes eljárási szabályokat.

(2) Azok a tagállamok, amelyek engedélyezik, hogy területükön az ügyvédek egy meghatározott csoportja olyan okiratot készítsen, amelyek elhunyt személyek hagyatékának kezelésére jogosítanak vagy ingatlanok tulajdonjogának keletkezésére vagy átruházására vonatkoznak, amely okiratok készítését más tagállamok az ügyvédi szakmától [helyesen: hivatástól] eltérő más szakma számára tartanak fenn, e tevékenységek gyakorlásából kizárhatják a saját országuk szakmai címével az utóbbi tagállamokban működő ügyvédeket.

(3) A jogi eljárásokban az ügyfelek képviseletének vagy védelmének ellátása vonatkozásában, amennyiben a fogadó tagállam joga az ilyen tevékenységet az illető tagállam szakmai címét használva működő ügyvédei számára tartja fenn, a fogadó tagállam előírhatja a saját országuk szakmai címével működő ügyvédeknek, hogy olyan ügyvéddel együttműködve járjanak el, aki az adott bíróságnál eljárhat, és aki szükség esetén felelősségre vonható, vagy egy, az adott bíróságnál működő »avoué«-val működjenek együtt.

A tagállamok azonban külön szabályokat állapíthatnak meg a legfelsőbb szintű bíróságok előtti eljárásra vonatkozóan az igazságszolgáltatási rendszer zavartalan működése érdekében, például előírhatják az ilyen eljárásra szakosodott ügyvédek alkalmazását is.”

6.        A 98/5 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2) A saját országa szakmai címét használva működő ügyvéd elleni fegyelmi eljárás kezdeményezését megelőzően a fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságának minden lényeges adatot rendelkezésére bocsátva, a lehető legrövidebb időn belül kell tájékoztatnia a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát.

Az első albekezdést megfelelően kell alkalmazni olyan esetekben, amikor a fegyelmi eljárásokat a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága kezdeményezi, és ennek megfelelően tájékoztatja a fogadó tagállam(ok) hatáskörrel rendelkező hatóságát.”

B –    Nemzeti jog

7.        A nyelvhasználat idevágó szabályait a nyelvhasználatról szóló, 1984. február 24-i törvény (loi du 24 février 1984 sur le régime des langues; a továbbiakban: 1984-es törvény)(4) tartalmazza.

8.        Ennek 2. cikke szerint a jogalkotási aktusok és azok végrehajtási rendelkezései francia nyelven kerülnek megszövegezésre. Az egyéb rendelkezéseket más nyelven is meg lehet szövegezni. Hitelesnek mindenkor a megszövegezés nyelve minősül.

9.        Az 1984-es törvény 3. cikke szerint a közigazgatási eljárások során, valamint az igazságszolgáltatásban a francia, a német és a luxemburgi nyelv egyaránt használható, az egyes területekre vonatkozó különös rendelkezések sérelme nélkül.

10.      A 98/5 irányelvnek a Luxemburgi Nagyhercegség jogába történő átültetését szolgáló törvény a 2002. november 13-i törvény (a továbbiakban: 2002-es törvény)(5), amely módosította a luxemburgi jog bizonyos előírásait(6).

11.      A székhelyszolgáltatást végzők tevékenységének gyakorlására vonatkozó szabályozás a 2002. november 13-i törvény 15. cikkével módosított 1999. május 31-i törvény(7) 1. cikkének (1) bekezdésében található. Eszerint az 1991-es törvény 8. cikkének (3) bekezdése értelmében csak az I. ügyvédi névjegyzékbe bejegyzett ügyvédek végezhetnek székhely-szolgáltatási tevékenységet.

12.      A 2002-es törvény 14. cikkével módosított 1991-es törvény 8. cikkének (3) bekezdése szerint négy ügyvédjegyzék van: I. névjegyzék (ügyvédek, akik megfelelnek az 5. cikk, azaz a bejegyzés és a 6. cikk bejegyzési feltételeket és eskütételt érintő feltételeinek, és sikeres vizsgát tettek). II. névjegyzék (ügyvédek, akik megfelelnek az 5. és a 6. cikk feltételeinek), III. és IV. névjegyzék (ügyvédek, akik tevékenységüket a saját tagállamukban megszerzett szakmai címet használva gyakorolják)

13.      A nemzeti jog további rendelkezéseit a C-506/04. sz. ügyben szintén mai dátummal tett indítványom melléklete tartalmazza.

III – A tényállás, a pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

14.      2003 során a Bizottsághoz panasz érkezett, amelyben azt állították, hogy Luxemburgban akadályok állnak fenn a tevékenységüket eredeti szakmai címük használatával gyakorló ügyvédek tevékenysége vonatkozásában. Ezen akadályok egyrészt a 2002-es törvény alapján megkövetelt nyelvismerettel, másrészt a székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlásának tilalmával, továbbá a saját tagállam által kiállított igazolás évenkénti bemutatásának kötelezettségével kapcsolatosak.

15.      A Bizottság a 2003. október 17-i felszólító levelével az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indított Luxemburg ellen. Luxemburg 2003. december 23-i válaszát követően a Bizottság 2004. július 9-én indoklással ellátott véleményt küldött, amelyre Luxemburg 2004. szeptember 23-i levelével válaszolt.

16.      2005. április 29-én a Bizottság a Luxemburgi Nagyhercegség ellen az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított az Európai Közösségek Bíróságánál, és kérte, hogy a Bíróság:

1)         állapítsa meg, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség azáltal, hogy fenntartotta az eredeti szakmai cím megtartásával történő letelepedés nyelvismereti feltételeit, a székhelyszolgáltatást nyújtó tevékenység gyakorlásának tilalmát, valamint azon kötelezettséget, hogy évente be kell mutatni a saját tagállamban kiállított igazolást, megsértette az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16-i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből, különösen annak 2., 3. és 5. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2)         kötelezze a Luxemburgi Nagyhercegséget az eljárás költségeinek viselésére.

IV – A nyelvismeretre vonatkozó követelményekre alapított első jogalapról

A –    A felek érvei

1.      A Bizottság

17.      A nyelvismeret ellenőrzésének mint az „európai ügyvéd” névjegyzékbe való bejegyzése feltételének bevezetése ellentétben áll a 98/5 irányelv azon általános céljával, hogy elősegítse az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlását, és sérti különösen a 98/5 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, amely szerint a fogadó államnak a bejegyzést kizárólag az alapján el kell végeznie, „ha az ügyvéd bemutatja a saját tagállamának hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzését bizonyító igazolást”.

18.      Mint ahogyan az a Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben(8) hozott ítéletből is következik, a közösségi jogalkotó az olyan szabályozást részesíti előnyben, amely ötvözi a fogyasztók tájékoztatását, bizonyos, a hivatáshoz kötődő tevékenységek gyakorlásának terjedelme, illetve módja korlátozásait, a követendő működési szabályok kumulálását, a biztosítási kötelezettséget, valamint a saját tagállam és a fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságait tömörítő fegyelmi rendszert, szemben egy olyan rendszerrel, amely a fogadó állam joga szerint előzetesen ellenőrzi az ismereteket, különösen a fogadó állam hivatalos nyelveinek ismeretét.

19.      A luxemburgi kormány által képviselt állásponttal ellentétben, azon „európai ügyvédekkel” szemben, akik a fogadó államban eredeti szakmai címük használatával szeretnék tevékenységüket gyakorolni, nem lehet ugyanazokat a – különösen nyelvismereti – feltételeket támasztani, mint azokkal az ügyvédekkel szemben, akik hivatásukat az e tagállamban érvényes szakmai cím használatával kívánják gyakorolni.

20.      Ha közelebbről megvizsgáljuk azon ügyek fajtáit, amelyekkel a 98/5 irányelv hatálya alá tartozó ügyvédek általában foglalkoznak (lásd különösen a 98/5 irányelv ötödik preambulumbekezdését), nyilvánvaló, hogy azokhoz a fogadó állam hivatalos nyelveinek ismerete nem feltétlenül szükséges.

21.      A nyelvismeret ellenőrzésének, mint az „európai ügyvéd” névjegyzékbe való bejegyzése feltételének bevezetése, ellentétben áll a 98/5 irányelv azon általános céljával, hogy elősegítse az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlását, és sérti különösen a 98/5 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, amely szerint a fogadó államnak a bejegyzést kizárólag az alapján el kell végeznie, „ha az ügyvéd bemutatja a saját tagállamának hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzését bizonyító igazolást”.

2.      A luxemburgi kormány

22.      A nyelvi követelmények különbségtétel nélkül minden ügyvédre vonatkoznak, akik a luxemburgi állam területén bármely ügyvédi jegyzékbe be kívánják magukat jegyeztetni. Az ügyvéd ugyanis nem hivatkozhat külföldi szakmai címére abból a célból, hogy a luxemburgi hatóságok vagy a luxemburgi bíróságok előtt a Luxemburgban szokásos hivatalos nyelvektől eltérő nyelven fejezhesse ki magát.

23.      E helyen utalni kell a fogorvosi hivatást érintő Haim-ügyben hozott ítéletre, ahol a felhozott, a fogadó tagállam ügyfeleivel, közigazgatási hatóságaival, és szakmai szervezeteivel folytatott kommunikáció szükséges hitelességére alapított indokok a nyelvismeretnek a Luxemburgban eredeti szakmai címük használatával működni kívánó európai ügyvédek számára történő előírása mellett szólnak.

24.      Mivel az eredeti szakmai címe használatával tevékenykedő ügyvéd jogi tanácsot adhat a luxemburgi joggal kapcsolatban, ezért indokolt, hogy számára előírják azon nyelvek ismeretét, amelyek számára lehetővé teszik a luxemburgi jogszabályok szövegeinek olvasását és megértését.

25.      Továbbá hangsúlyozni kell, hogy a rendőrség közlekedési balesetekkel kapcsolatos jegyzőkönyvei német nyelven készülnek, akárcsak a Luxemburgban hatályos adótörvények, amelyek szükségessé teszik a német nyelvű ítélkezési gyakorlat és kommentárok ismeretét.

26.      Ezenkívül az alsóbb szintű bíróságok előtt, ahol nem kötelező a bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd általi képviselet, a védelmükben személyesen eljáró luxemburgi ügyfelek általában a luxemburgi nyelvet használják. Továbbá a luxemburgi állampolgárok nagy része kizárólag saját anyanyelvét használja az ügyvédekkel való konzultáció során.

27.      Ahogyan az a luxemburgi ügyvédi kamara szabályzatából következik(9), a működési szabályok pedig francia nyelvűek.

B –    Értékelés

28.      Mindenekelőtt utalni kell arra, hogy a vita tárgyát képező szabályozás olyan nyelvismereti ellenőrzésre vonatkozik, amelyen az olyan másik tagállamban képesítést szerzett ügyvédeknek kell átesniük, akik tevékenységüket tartósan saját tagállamuk szakmai címét használva kívánják gyakorolni.

29.      Erre vonatkozóan a 2002-es törvény 3. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az „európai ügyvédeknek” ahhoz, hogy ügyvédi tevékenységüket eredeti szakmai címüket használva gyakorolhassák, be kell jegyeztetniük magukat. E bejegyzésre azonban a hivatkozott előírás (2) bekezdése szerint csak a francia, a luxemburgi és a német nyelvek ismeretek ellenőrzésére kiterjedő szóbeli elbeszélgetést követően kerülhet csak sor.

1.      A 98/5 irányelv szövege

30.      Azon kérdés megválaszolásához, hogy az ilyen követelmény összeegyeztethető-e a 98/5 irányelv biztosítékaival, az irányelv szövegét kell megvizsgálni.

31.      A 98/5 irányelv nem tartalmaz kifejezetten a nyelvismeret ellenőrzésére vonatkozó rendelkezést. Ezért azt kell vizsgálni, hogy legalább implicite levezethető-e belőle, hogy mely nyelvek és azok milyen mértékű ismerete várható el. Az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint bármely ügyvéd jogosult állandó jelleggel bármely másik tagállamban a saját tagállamában megszerzett szakmai címmel az 5. cikkben meghatározott tevékenységek folytatására. Ennek feltételeként a 98/5 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése az adott ország hatáskörrel rendelkező hatóságánál történő bejegyzést írja elő. A bejegyzéshez az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint a saját tagállamának hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzését bizonyító igazolás bemutatása szükséges.

32.      A 98/5 irányelv a bejegyzés feltételeinek vonatkozásában teljes harmonizációt ír elő.

33.      Az ilyen igazolás bemutatása az egyetlen, a 98/5 irányelvben kifejezetten szabályozott bejegyzési feltétel. Ebből arra lehetne következtetni, hogy további feltételeket – mint például a nyelvi ismeretek ellenőrzésére szolgáló elbeszélgetés sikerességét – a közösségi jogalkotó szándékosan nem írt elő, és így ilyen nem jöhet szóba. Ezt támasztja alá a 2. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása is(10), amely nem tesz lehetővé fenntartásokat.

34.      Más szemszögből kell azonban vizsgálni a kérdést akkor, ha a nyelvismeret ellenőrzésével kapcsolatos szabályok megalkotására csupán azért nem került sor, mert az ilyen szabályozás lehetőségét már a 98/5 irányelv egyéb rendelkezései implicite magukban hordozzák. A 6. cikk (1) bekezdése szerint a saját országának szakmai címe használatával működő ügyvédre a fogadó tagállam működési szabályai is érvényesek. Ebből azonban nem következik, hogy a valamely fogadó tagállam szakmai szabályaiban előírt nyelvismeret-ellenőrzés automatikusan összeegyeztethető a 98/5 irányelvvel. Különben a tagállamok tetszőleges nehezítéseket írhatnának elő szabályozásaikban az „európai ügyvédek” számára, és ezzel meghiúsíthatnák a 98/5 irányelv céljait. Ezért a 6. cikket nem lehet úgy értelmezni, hogy az megengedi a szóban forgó vizsga előírását.

35.      A 98/5 irányelv szövege tehát a nyelvismeret ellenőrzésének az irányelvvel való összeegyeztethetősége ellen szól.

2.      A 98/5 irányelv célja

36.      Az irányelv 1 cikkének (1) bekezdése szerinti célja a szerződésben foglalt szabad mozgás lehetővé tétele [helyesen: elősegítése] az ügyvédek vonatkozásában.

37.      A jogalkotás fejlődésében az első mérföldkövet e tekintetben az ügyvédi szolgáltatásnyújtás szabadsága tényleges gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1977. március 22-i 77/249/EGK tanácsi irányelv(11) (a továbbiakban: 77/249 irányelv) jelenti. A következő lépést a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21-i 89/48/EGK tanácsi irányelv(12) (a továbbiakban: 89/48 irányelv) elfogadása jelentette.

38.      Mivel azonban a 89/48 irányelv több szabályozott szakmára vonatkozik, azt nem tartották elégségesnek az ügyvédek alapvető szabadságainak megvalósításához. Az ügyvédi hivatás sajátosságainál fogva különös szabályozásra volt szükség, amelyet a 98/5 irányelv meg is valósított. Ezen irányelv célja abban áll, hogy megkönnyítse a migráns ügyvédek adott csoportja számára a letelepedés szabadságának gyakorlását, mégpedig azokét, akik eredeti szakmai címük használatával kívánják tevékenységüket gyakorolni(13).

39.      A különös szabályozás szükségessége a 98/5 irányelv (5) preambulumbekezdése szerint a jogi szolgáltatásokat igénybe vevők megváltozott szükségleteiből adódott, akik a belső piac megvalósítása következtében jogi tanácsot kérnek olyan ügyletek lebonyolításához, amelyekben a nemzetközi, a közösségi és a nemzeti jogszabályok gyakran fedik egymást. Ezért a 98/5 irányelvnek, szemben az oklevelek elismerésének általános rendszerével (89/48 irányelv) többek között a fogadó tagállam ügyvédi hivatásrendjébe való beilleszkedést kell „elősegítenie”.

40.      A nyelvi ismeretek ellenőrzésének nemzeti szinten való megkövetelése azonban ahhoz vezetne, hogy valamely másik tagállam ügyvédi hivatásrendjébe való beilleszkedés hasonló akadálynak lenne kitéve, mint a 89/48 irányelv esetében: ezen irányelv 4. cikke megengedi a tagállamoknak, hogy az ügyvédi hivatás vonatkozásában alkalmassági vizsgát írjanak elő. Mivel a nyelvi és a szakmai vizsgák hatásai hasonlóak, a hivatásrendbe való beilleszkedés alig lenne „könnyebb”, mintha az elismerés általános rendszerét alkalmaznánk. Ezzel azonban veszélybe kerülne a 98/5 irányelv azon célja, hogy az integráció egy további lépését valósítsa meg a 89/48 irányelvhez képest.

41.      Végül hangsúlyozni kell, hogy a nyelvismereteknek magától értetődően nagy jelentősége van bármely gazdasági haszonnal járó tevékenység szempontjából. Ez vonatkozik különösen az állam nyelvének, illetve nyelveinek ismeretére, amely elengedhetetlen az ügyfelekkel és az érintett tagállam hatóságaival való kapcsolattartásban. Ha tehát egy ügyvéd maga nem rendelkezik a szükséges nyelvtudással, igénybe kell vennie egy másik, a nyelvet beszélő ügyvéd segítségét. Így nézve, a korlátozott, illetve hiányzó nyelvtudás kihatással van az adott „európai ügyvéd” tevékenységének tartalmi részére is, és korlátozza annak tevékenységi körét.

42.      Ezen összefüggésben újból utalni kell arra, hogy az eljárás tárgyát képező probléma a tevékenységüket saját országuk szakmai címének használatával gyakorló ügyvédeket érinti, és nem az úgynevezett belföldi ügyvédeket, tehát azokat, akik a fogadó állam szakmai címét használják. Már csak ennél fogva sem szabad az „európai ügyvédek” ezen csoportjával szemben ugyanazon követelményeket támasztani, mint azon ügyvédekkel szemben, akik a fogadó állam szakmai címét használva kívánják folytatni tevékenységüket.

3.      A 98/5 irányelv keletkezéstörténete

43.      A nyelvi ismeretek ellenőrzése előírásának elfogadhatatlansága mellett szól a jogalkotási folyamat vizsgálata is. Ezt a folyamatot a Bizottság 1995. március 30-i első javaslatától(14) egészen az 1998. február 16-i végleges szövegig a módosítások nagy száma jellemezte. Így például a Bizottság javaslatának 2. cikke 5 évre korlátozta az ügyvédi hivatásnak a saját ország szakmai címével valamely másik tagállamban való gyakorlását.

44.      Feltűnő azonban, hogy a hivatásgyakorlás egyetlen feltétele kezdettől fogva változatlanul a saját tagállam igazolása alapján történő bejegyzés volt. Ugyanígy, a 98/5 irányelvre vonatkozó javaslat 2. cikkéhez fűzött bizottsági indoklás is kifejezetten a bejegyzés „egyetlen feltételéről” beszél. Egyedül a Gazdasági és Szociális Bizottság fejezte ki kétségeit állásfoglalásában(15) azon megoldással kapcsolatban, miszerint anélkül lehet a fogadó tagállam jogára vonatkozó jogi tanácsot adni, hogy a (nyelv)ismeretet előzetesen ellenőrizték volna. E kétségek azonban a jogalkotási eljárás további részében nem kerültek felvetésre, valamint ilyenek az Európai Parlament és a Tanács közleményeiben sem lelhetőek fel.

45.      Így tehát a 98/5 irányelv nagyszámú módosítással jellemezhető keletkezéstörténetének egyik változatlan eleme a bejegyzésnek pusztán a saját tagállam igazolásának bemutatásához kötése.

46.      Ez arra utal, hogy a jogalkotásban meghatározó módon részt vevő valamennyi szerv abból indult ki, hogy nem megengedhető, hogy a tagállamok nyelvi követelményeket írjanak elő.

4.      A Bíróság alapvető szabadságokra vonatkozó ítélkezési gyakorlata

47.      A szöveg, a cél és a keletkezéstörténet vizsgálatából levezetett következtetések megfelelnek a Bíróság idevágó, alapvető szabadságokra vonatkozó általános ítélkezési gyakorlatának.

48.      Ezen általános iránytól eltérőként lehet azonban megemlíteni a Groener-ügyben(16) és a Haim-ügyben(17) hozott ítéleteket. Ezekben a Bíróság úgy döntött, hogy a nyelvi követelmények ugyan akadályt jelenthetnek a szerződésben biztosított szabadság gyakorlásában, nyomós közérdekből azonban mégis igazolhatóak(18). Ezek közé tartozott a betegekkel, valamint a közigazgatási hatóságokkal és szakmai szervezetekkel folytatott kommunikáció.

49.      A jelen eljárásban hasonló indokok lehetnének irányadóak, nevezetesen a kommunikáció az ügyvéd és az ügyfél között, ez utóbbi védelme az ügyvéd nyelvismeretének hiányából adódó szakszerűtlen tanácsadással szemben, valamint az igazságszolgáltatás zavartalan működésének biztosítása. Ha a fent említett döntések alkalmazhatóak lennének a jelen esetre, akkor ez a nyelvismeretnek a tagállam által előírt ellenőrzése lehetősége mellett szólna.

50.      A Groener-ügyben a Bíróság a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK rendelet(19) előírásaival összeegyeztethetőnek ítélte azt az ír szabályozást, amely egy közintézményben teljes munkaidőben tartósan foglalkoztatandó előadó kinevezését a megfelelő ír nyelvtudás igazolásától tette függővé.

51.      A Bíróság itt az 1612/68/EGK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének második albekezdésére támaszkodott, amely a nyelvismeret vonatkozásában kifejezett kivételt állapít meg az (1) bekezdés második franciabekezdésében foglalt alapelv alól, miszerint valamely tagállam törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései nem alkalmazhatóak, ha azok célja, illetve hatása a többi tagállam állampolgárainak távoltartása a betölthető munkahelytől. Ilyen kivételt, illetve megengedő szabályt a 98/5 irányelv azonban nem tartalmaz.

52.      A Bíróság érvelése továbbá azon alapul, hogy éppen az előadói szakmának a tanítás és a diákokkal való kiemelt kapcsolat miatt lényeges szerep jut a nemzeti identitás és kultúra megőrzéséért folytatott politika megvalósításában. A Luxemburgi Nagyhercegség különleges nyelvi helyzete ugyan kétségkívül hasonló az Ír Köztársaságéhoz(20). Az ügyvédi szakma azonban nem hasonlítható az előadóéhoz. Az ügyvédnek nem az a feladata, és nincs is abban a helyzetben, hogy óvja a nyelvet, amely a nemzeti identitás és kultúra megtestesítője(21).

53.      A bemutatott különbségek okán a Groener-ügyre nem lehet a nemzeti nyelv ismeretének ellenőrzése melletti érvként hivatkozni.

54.      A Haim-ügyben hozott ítéletében a Bíróság megállapította, hogy a tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai a fogadó országban végzett szakmai tevékenységhez szükséges nyelvi ismeretek meglététől tehetik függővé az olyan fogorvosnak a társadalombiztosítási rendszer keretében való működése engedélyezését, aki valamely másik tagállam állampolgára, és ott letelepedett, teljes jogú fogorvos.

55.      A Haim-ügyre vonatkozó közösségi jogszabályok azonban egy meghatározó pontban eltérnek a 98/5 irányelvtől.

56.      Ugyanis a fogorvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, illetve a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága eredményes gyakorlását elősegítő intézkedésekről szóló, 1978. július 25-i 78/686/EGK tanácsi irányelv(22) (a továbbiakban: 78/686 irányelv) 18. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a tagállamok ellenőrzik [helyesen: gondoskodnak arról], hogy a 78/686 irányelv kedvezményezettjei betegeik érdekében megszerezték a fogadó tagállamban a tevékenység gyakorlásához szükséges nyelvismeretet. A 98/5 irányelv azonban nem tartalmaz ehhez hasonló előírást.

57.      A Haim-ügyben ugyan nem lehetett a 78/686 irányelvet alkalmazni, mivel Haim úr nem az Európai Unióban, hanem Törökországban szerezte fogorvosi diplomáját. A Mischo főtanácsnok által ezen ügyben ismertetett indítványban(23) foglalt indoklásból azonban kitűnik, hogy a Bíróság nyelvi ismeretek megkövetelését megengedő ítéletét a 78/686 irányelv 18. cikke (3) bekezdésének különös szabályozására alapozta. Ennek következtében a nyelvismereti feltétel, amelyet az említett irányelv azon közösségi polgárokkal szemben támaszt, akik másik tagállamok által kiállított diplomával rendelkeznek, és ezáltal a 18. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak, még inkább alkalmazandó másik tagállamok olyan polgáraira, akik valamely harmadik országban szereztek diplomát.

58.      Ezért a jelen ügytől való különbözősége miatt a Haim-ügyben hozott ítéletet sem lehet a 98/5 irányelv vonatkozásában a nyelvismeret ellenőrzése melletti érvként figyelembe venni.

5.      A Bíróság 98/5 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlata

59.      A Bíróság ítélkezési gyakorlatában több, a nyelvismeret ellenőrzésének megengedhetősége ellen szóló megállapítás is található, méghozzá a Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletben(24).

60.      Ezen eljárás keretében a Bíróságnak a Luxemburg által a 98/5 irányelv megsemmisítése iránt benyújtott keresetéről kellett döntenie. Luxemburg többek között azért vitatta a 98/5 irányelv érvényességét, mivel az nem írja elő a saját országuk szakmai címét használva tevékenykedő ügyvédek esetében a fogadó állam jogára vonatkozó ismereteinek előzetes ellenőrzését. Luxemburg szerint ez gyengíti a fogyasztók védelmét és a hatékony igazságszolgáltatáshoz fűződő érdeket, mint nyomós közérdeket.

61.      Ítéletében a Bíróság azonban elutasította Luxemburg ezen érveit. A jogharmonizációt szolgáló intézkedések meghozatalánál a közösségi jogalkotó feladata, hogy tekintettel legyen a különböző tagállamok által megvalósítani szándékozott közérdekre, és hogy olyan védelmi szintet állapítson meg, amely ezen érdek védelmében a Közösség egészében elfogadható(25). Az ítélet 34–43. pontjában a Bíróság részletesen kifejti, hogy az irányelv 4., 5., 6. és 7. cikke már megfelelő intézkedéseket tartalmaznak az említett közérdek védelmére.

62.      A Bíróság ezen ítéletben továbbá kifejtette, hogy a saját országa szakmai címét használó ügyvéd például köteles arra, hogy e szakmai címet a fogyasztó tájékoztatása érdekében a saját országa hivatalos nyelvén is megjelenítse annak érdekében, hogy megakadályozza a fogadó állam szakmai címeivel való összecserélést. Továbbá az említett ügyvéd a szakma gyakorlásának terjedelmét és módjait, valamint a fogadó ország szakmai szabályait illetően bizonyos korlátozásoknak van alávetve. Azzal, hogy a fogyasztók védelmének és a zavartalanul működő igazságszolgáltatás biztosításának e módját és szintjét választotta, szemben a tárgyi tudás előzetes ellenőrzésének rendszerével, a közösségi jogalkotó nem lépte túl mérlegelési jogkörét.

63.      A továbbiakban tehát azt kell vizsgálni, hogy a Bíróság ezen elemzését úgy kell-e értelmezni, hogy a nyelvismeret ellenőrzése összeegyeztethetetlen a 98/5 irányelvvel. Ehhez két feltételnek kellene teljesülnie. A Bíróság kijelentései egyrészt a fogadó ország jogára vonatkozó (tárgyi) tudást ellenőrzésére vonatkoznak. Ennélfogva ugyanennek kell vonatkoznia a nyelvi ismeretek ellenőrzésére is. Másrészt az ítélet egy semmisség megállapítása iránti eljárásban született. Abból a tényből, hogy a jogalkotó nem lépte túl mérlegelési jogkörének határait, annak is következnie kell, hogy a tagállamok nem írhatnak elő más védelmi rendszert.

64.      Az első feltétel vonatkozásában, azaz, hogy a jogi tudás ellenőrzése összehasonlítható-e a nyelvismeret ellenőrzésével, arra kell utalni, hogy – mint ahogy azt a Bíróság kifejti – a közösségi jogalkotó nem a nemzeti jog ismeretének kötelezettségét szünteti meg, csupán az alól mentesíti az ügyvédet, hogy ezen ismereteket előzetesen igazolja. Ezzel a Bíróság elfogadja, hogy a (jogi) ismereteket a gyakorlati tevékenység során fokozatosan lehet megszerezni.

65.      A nyelvi ismeretek is fejleszthetők a fogadó államban végzett mindennapos tevékenység során. Ezenkívül a jogi ismeretekre vonatkozóan előírt védelmi mechanizmus a nyelvtudásbeli fogyatékosság esetén is működik: így a fogadó ország szakmai és etikai szabályaihoz való kötöttség szintén az ügyfelek érdekeinek védelmét szolgálja. A hatályos etikai szabályokban az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak Tanácsa (CCBE) által elfogadott szakmai etikai kódex 3.1.3. pontja értelmében az alkalmazandó etikai szabályok között szerepel az a fegyelmi szempontból szankcionált kötelezettség is, hogy az ügyvéd ne vállaljon olyan ügyet, amelyről tudja, vagy tudnia kellene, hogy hiányoznak hozzá a megfelelő ismeretei. Ez természetesen alkalmazható a hiányos nyelvismeretre is.

66.      Ha az ügyvéd nyelvi ismeretei nem elégségesek ahhoz, hogy valamely tényállást a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva érthetően elemezzen, éppúgy nem fogadhatja el a megbízást, mint a jogi ismeretek hiánya esetén.

67.      Így tehát a Bíróságnak a szaktudásra vonatkozó megállapításai a nyelvi ismeretekre is alkalmazhatóak.

68.      A továbbiakban azonban a második feltételnek is teljesülnie kellene. Első ránézésre úgy lehetne érvelni, hogy az a körülmény, hogy a közösségi jogalkotó előzetes vizsga nélküli védelmi rendszert létrehozva mérlegelési jogköre határain belül maradt, nem vezet automatikusan valamely ettől eltérő rendszer tilalmához. Valójában a Bíróság érveléséből nem derül ki, hogy az előzetes ellenőrzés rendszere ne esett volna a közösségi jogalkotó mérlegelési jogkörébe.

69.      Ezt a kérdést mindenesetre nem szabad összekeverni azzal a kérdéssel, hogy milyen lehetőségei maradnak a tagállamoknak, miután a közösségi jogalkotó már döntött egy – jogilag elfogadható – védelmi rendszer mellett. Ha a közösségi jogalkotó már valamely meghatározott módot szabályozott, akkor – kifejezett megengedő rendelkezés hiányában – a tagállamok attól már nem térhetnek el.

70.      Ezzel a második feltétel is teljesült. Így a Bíróságnak a C‑168/98. sz. ügyben a 98/5 irányelv megsemmisítése iránti eljárásban tett megállapításai a jelen eljárás szempontjából is jelentőséggel bírnak. Ezáltal a szöveg és a keletkezéstörténet vizsgálatánál levont következtetést, miszerint a nyelvismeret ellenőrzése összeegyeztethetetlen a 98/5 irányelvvel, a Bíróság ítélkezési gyakorlata is megerősíti.

6.      A 2005/36 irányelv hatásai

71.      Lehetséges, hogy a 98/5 irányelvet az új, a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(26) (a továbbiakban: 2005/36 irányelv) fényében kell értelmezni. Ennek 53. cikke előírja, hogy a szakmai képesítések elismerésének hatálya alá tartozó személyeknek a szakmának a fogadó tagállamban való gyakorlásához szükséges nyelvismerettel kell rendelkezniük.

72.      Jelen eljárásban ezzel szemben a tevékenységnek a fogadó államban a saját ország szakmai címét használva történő gyakorlásáról van szó. Mint ahogyan azt a Bíróság a Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben az ügyvédek két csoportjára vonatkozó eltérő bánásmód kapcsán kifejtette(27), a két említett csoport nem hasonlítható össze egymással(28).

73.      Ebből az következik, hogy a tényállások különbözősége miatt a saját ország szakmai címével történő tevékenység végzésének a vita tárgyát képező területe vonatkozásában nem lehet a fogadó ország szakmai címével folytatott tevékenység területén felhozott érvekre hivatkozni. A 98/5 irányelvet ezért nem a 2005/36 irányelvre figyelemmel kell értelmezni. Továbbra is fennáll tehát az a következtetés, hogy a nyelvismeret ellenőrzése összeegyeztethetetlen az előbbi irányelvvel.

7.      Összehasonlítás a 77/249 irányelvvel

74.      Végül a 77/249 irányelvvel való összehasonlítás is a nyelvismeret előzetes ellenőrzése tilalmának irányába mutat. Ahogyan az a Luxemburg által a C‑168/98. sz. ügyben felhozottakból következik(29), a Luxemburgi Nagyhercegség nem vitatja a külföldi ügyvédek azon lehetőségét, hogy a 77/249 irányelv alkalmazásában saját országuk szakmai címét használva a nyelvtudás előzetes igazolása nélkül végezhessenek tanácsadói tevékenységet a fogadó állam jogára vonatkozóan.

75.      Így sok minden szól amellett, hogy ez a 98/5 irányelvre is vonatkozik. Ugyanis a jelen esetben meghatározó előírások vonatkozásában a két irányelv sok mindenben megegyezik. Az egyetlen különbség, hogy az egyik a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozik, míg a másik az EK 43. és azt követő cikkeivel kapcsoaltos.

76.      Mindenesetre alátámasztható az is, hogy már pusztán ebből is jelentős különbség adódik, amely indokolja az eltérő bánásmódot, ugyanis a kizárólag a valamely másik tagállamban csupán szolgáltatást nyújtó ügyvéd csak rövid ideig tartózkodik e tagállamban, és ott lényegesen kevesebb ügyben folytat képviseletet, mint az érintett tagállamban le is telepedett ügyvéd. Ennélfogva azt lehetne megállapítani, hogy annak a veszélye, hogy az ügyfelek szakszerűtlen tanácsadásban részesülnek, jóval kisebb a 77/249 irányelv alapján, mint a 98/5 irányelv alapján.

77.      Azonban az alaposabb vizsgálat megmutatja, hogy erről szó sincs. Mint ahogyan az a 77/249 irányelv 4. cikkének (1), (2) és (4) bekezdéséből, valamint 7. cikkének (2) bekezdéséből a contrario adódik, a szolgáltatást nyújtó ügyvéd nincs azonos mértékben alávetve a fogadó ország szakmai szabályainak, valamint az ezzel összefüggő fegyelmi szankcióknak, mint a letelepedett „európai ügyvéd”. Ez a csekélyebb „elrettentő erő” az előbbit adott esetben kockázatosabb magatartásra csábíthatná a hiányos nyelvtudás tekintetében. Ráadásul a letelepedett ügyvéd a helyi jogrendszerhez, az ottani nyelvhez vagy nyelvekhez fűződő szorosabb kapcsolata miatt alapvetően megbízhatóbb tanácsokkal tud szolgálni(30).

78.      Következésképpen a letelepedett „európai ügyvéd” hiányos nyelvismeretéből adódóan az ügyfeleket és az igazságszolgáltatást fenyegető veszélyek nem feltétlenül nagyobbak, mint a szoros értelemben vett ügyvédi szolgáltatás során felmerülő veszélyek.

8.      Közbenső következtetés

79.      Mindezekből az következik, hogy a fogadó állam hatáskörrel rendelkező hatóságai nem jogosultak a nyelvismeret előzetes ellenőrzésétől függővé tenni az ügyvédi hivatásnak a saját ország szakmai címe alatt a fogadó országban, azaz a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamban történő gyakorlását.

80.      Még ha a Bíróság azon a véleményen lenne is, hogy a nyelvismeret ellenőrzése alapvetően összeegyeztethető a 98/5 irányelv biztosítékaival, a továbbiakban akkor is felmerül a kérdés, hogy ezen irányelv a Luxemburgban hatályos nyelvismeretekre vonatkozó feltételeket is megengedi-e.

81.      Mint ahogy azt már fentebb kifejtettem, e kérdéses nyelvi ismeretek a francia, a luxemburgi és a német nyelvek ismeretére terjednek ki.

82.      Bár a nyelvhasználatról szóló 1984. február 24-i törvény(31) 3. cikke értelmében Luxemburgban úgy a közigazgatásban, mint az igazságszolgáltatásban mindhárom nyelvet használni lehet. Ez azonban az arányosság értelmében semmiképpen sem követeli meg azt, hogy az „európai ügyvédnek” mindhárom nyelvet előzetesen/eleve ismernie kellene.

83.      Mint ahogyan az ugyanis az említett törvény 2. cikkéből következik, Luxemburgban valamennyi törvény és az ezek végrehajtását szolgáló jogi aktus francia nyelvű. A Nagyhercegség által nyújtott információk alapján az ügyvédi szakmai és etikai szabályok nyelve is a francia. Csupán az általános adójog egyes részei, méghozzá a német jogrendszerből átvett adózási szabályok (az ún. „Abgabenordnung”) német nyelvűek.

84.      Ezért még a luxemburgi – és talán a német – nyelv ismerete sem elengedhetetlenül szükséges annak biztosítása érdekében, hogy a jogi tanácsadás megbízható legyen az ügyfelek és a zavartalanul működő igazságszolgáltatás védelme szempontjából.

85.      Az első jogalap így megalapozott.

V –    A székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlásának tilalmára alapított második jogalapról

A –    A felek érvei

1.      A Bizottság

86.       A 98/5 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint bizonyos, a 98/5 irányelv 5. cikkének (2) és (3) bekezdésében szabályozott kivételekre figyelemmel, a saját országa szakmai címét használva működő ügyvéd ugyanolyan ügyvédi tevékenységet folytat, mint a fogadó tagállamban használatos vonatkozó szakmai címmel tevékenységet folytató ügyvéd. A tagállamoknak így nincs joga a 98/5 irányelv átültetése keretében egyéb kivételeket előírni. A székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlásának tilalma így a 98/5 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésébe ütközik.

87.      A luxemburgi kormány érvelésével ellentétben az „európai ügyvéd” nem hasonlítható az ügyvédi kamara II. névjegyzékébe bejegyzett azon luxemburgi ügyvédjelöltekhez (avocat stagiaire), akik számára szintén nem megengedett a székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlása. Míg az említett ügyvédjegyzék olyan ügyvédekre vonatkozik, akik szakmai gyakorlati idejüket töltik, és akiknek a végleges névjegyzékbe vétele a gyakorlat végén leteendő vizsga sikerességétől függ, addig az „európai ügyvédek” végleges képesítéssel rendelkező ügyvédek.

88.      A helyi jog ismeretének követelménye sem igazolhatja a tevékenységét eredeti szakmai címén gyakorló ügyvéd tevékenységének bárminemű korlátozását. Ahhoz, hogy a luxemburgi kormánynak lehetősége legyen a közrend veszélyeztetésére mint igazolási alapra hivatkozni, valamely olyan tényleges és kellően súlyos veszélyeztetések kellene fennállnia, amely a társadalom valamely alapvető érdekét érinti, ami azonban hiányzik abban az esetben, amikor arról van szó, hogy valamely másik tagállamban képesítést szerzett ügyvéd a területén székhely-szolgáltatási tevékenységet végez.

89.      A 98/5 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének teljes érvényesülése céljából a 98/5 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése a tagállamok számára előírja annak lehetőségét, hogy a fogadó tagállam előírja a saját országa szakmai megnevezésével működő ügyvéd számára ügyvédi felelősségbiztosítási szerződés megkötését, vagy azt, hogy belépjen valamely ügyvédi biztosítópénztárba.

2.      A luxemburgi kormány

90.      A luxemburgi jogalkotó szándéka az volt, hogy a közrend védelme érdekében az 1999-es törvénnyel a társaságok javára történő székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlását kizárólag a helyi jogot és a helyi gyakorlatot ismerő ügyvédek részére tartsa fenn, abból a célból, hogy bizonyos, a luxemburgi piac hírnevét károsító, fiktív székhelyekkel kapcsolatos visszaéléseket megakadályozzon.

91.      Mivel a székhely-szolgáltatási tevékenységet végző személy feladata annak vizsgálata, hogy a társaság tiszteletben tartja-e a kereskedelmi szakma jogi feltételeit, valamint a társadalombiztosítási számla nyitására és a közgyűlések összehívására vonatkozó nemzeti rendelkezéseket, a székhelyszolgáltatást végző tevékenysége szakmai tapasztalatot igényel a társasági jog területén, és ez utóbbi alapos ismeretét, ami arra indította a luxemburgi jogalkotót, hogy a II. névjegyzékbe bejegyzett ügyvédjelölteket („avocats stagiaires”) és az „európai ügyvédeket” ebből a tevékenységből kizárja.

92.      A saját tagállamukban végleges képesítést szerzett ügyvédek, mindaddig, amíg saját tagállamuk szakmai címét használva gyakorolják tevékenységüket, nem esnek a fogadó tagállam ügyvédjeivel azonos megítélés alá. Azonban a 98/5 irányelv alapján (lásd a negyedik preambulumbekezdést), az e tagállamban a szakmai tapasztalat megszerzéséhez szükségesnek ítélt idő elteltével és a 98/5 irányelv 10. cikkében foglalt feltételek között beilleszkedhetnek a fogadó tagállam hivatásrendjébe. Ez idő alatt az „európai ügyvédek”a 2002-es törvény 5. cikkének (4) bekezdése szerint, akárcsak az ügyvédjelöltek (avocats stagiaires), csak egy bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéddel (avocat à la Cour) együtt járhatnak el, aki jogilag viseli a felelősséget a törvények és rendeletek által az ilyen ügyvédek részére fenntartott ügyek és eljárások szabályainak betartásáért.

B –    Értékelés

93.      Először is látni kell, hogy a luxemburgi szabályozás, amely szerint csak az I. névjegyzékbe bejegyzett ügyvédek végezhetnek székhely-szolgáltatási tevékenységet, ezáltal e tevékenységből kizár más ügyvédeket; konkrétan a II–IV. listába bejegyzett ügyvédeket.

94.      E „kizárt” ügyvédek tehát nem végezhetik ugyanazt a szakmai tevékenységet, mint a fogadó ország mindenkori szakmai címét használva tevékenykedő ügyvédek.

95.      Az eljárás tárgyát képező szabályozás ezzel olyan hatást vált ki, amely megtagadja a saját országának szakmai címét használva működő ügyvédek számára a 98/5 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon alapvető jogát, hogy ugyanazokat az ügyvédi tevékenységeket folytathassa.

96.      Bár a 98/5 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bizonyos kivételeket határozzanak meg ezen alapvető jog alól, de az eljárás tárgyát képező szabályozás nem felel meg a (2) és (3) bekezdésben e vonatkozásban szabályozott tényállások egyikének sem.

97.      Ezzel szemben nem hozható fel érvként az sem, hogy egyes meghatározott luxemburgi ügyvédek, mégpedig a II. névjegyzékbe bejegyzett ügyvédjelöltek („avocats stagiaires”) sem végezhetnek székhely-szolgáltatási tevékenységet. Ez a csoport ugyanis nem hasonlítható össze az „európai ügyvédek” csoportjával, mert az utóbbiak olyan ügyvédek, akik már végleges képesítéssel rendelkeznek. E két csoport tehát túlságosan különböző ahhoz, hogy e tekintetben ugyanazon jogi szabályozás vonatkozhasson rájuk.

98.      Az efféle eltérő bánásmód azzal sem igazolható, hogy a székhelyszolgáltatást végzők tevékenységével kapcsolatos feladatok megkövetelik a szakmai tapasztalatot, valamint a jogi helyzet, különösen a társasági jog és a helyi gyakorlat különösen alapos ismeretét. Az ügyvédi tevékenység eleve megkövetel – és nem csak a felelősség szempontjából – bizonyos mértékű gondosságot és a joganyag ismeretét.

99.      Ezenfelül a társasági jog olyan jogterület, amely összehasonlítva a többi jogterülettel, a közösségi jog szintjén erősen harmonizált. Ezért valószínű, hogy az „európai ügyvéd” saját országában is túlnyomó részben hasonló szabályozás érvényesül.

100. Azt, hogy a vita tárgyát képező kötelezettség előírását lehet-e úgy tekinteni, hogy az a közrend érdekében szükségesnek minősül, a Bíróság e vonatkozásban igen szigorú ítélkezési gyakorlatából(32) következően sem kell mélyebben vizsgálni. Jelen eljárásban még azt sem lehet megállapítani, hogy a vitatott szabályozás a társadalom mely alapvető érdekét hivatott védeni, és miért áll fenn ezen érdek tényleges és aktuális veszélyeztetése.

101. Következésképpen a második jogalap is megalapozottnak tűnik.

VI – A saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzés igazolásának évente történő bemutatása kötelezettségére alapított harmadik jogalapról

A –    A felek érvei

1.      A Bizottság

102. A Bizottság álláspontja szerint a luxemburgi kormány az indoklással ellátott véleményre adott válaszában kijelentette, hogy tudomásul vette a Bizottság azon érvét, amely szerint a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzés évente történő újbóli igazolásának követelménye a 98/5 irányelv rendelkezéseire tekintettel indokolatlan adminisztratív terhet jelent.

103. A Bizottság azonban rámutat arra, hogy ez a követelmény, amely az indoklással ellátott véleményben megnevezett okokból kifolyólag ellentétes a 98/5 irányelv szövegével, továbbra is részét képezi a 98/5 irányelvet a luxemburgi jogba átültető törvénynek.

2.      A luxemburgi kormány

104. A luxemburgi kormány e pontnál utal az indoklással ellátott véleményre adott válaszára. Abban tudomásul vette a Bizottság érvét, amely szerint a vita tárgyát képező kötelezettség indokolatlan adminisztratív terhet jelent.

B –    Értékelés

105. A 2002-es törvény 3. cikkének (2) bekezdésében szabályozott azon követelmény vonatkozásában, hogy a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzés igazolását évente be kell mutatni, először is látni kell, hogy a luxemburgi kormány, úgy tűnik, elismeri a kötelezettségszegést e vonatkozásban.

106. A luxemburgi jog e követelménye vonatkozásában ténylegesen ki kell jelenteni, hogy itt olyan kötelezettségről van szó, amelyet a 98/5 irányelv nem szabályoz kifejezetten. Az ilyen követelmény igazolhatóságát egyéb módon sem lehet ezen irányelvből levezetni. E követelmény ellentétes ezen irányelv célkitűzéseivel és az általa szabályozott mechanizmusokkal.

107. Így a 98/5 irányelv a saját országot a fogadó állammal való együttműködésre kötelezi. Ezt különösen az irányelv 7. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szabályozott azon kötelezettség mutatja, hogy a fegyelmi eljárásokról azok megindítása előtt tájékoztatni kell a fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát.

108. A luxemburgi jogalkotás által előírt kötelezettség, különösen a szóban forgó rendelkezés évenként ismétlődő jellege folytán, olyan adminisztratív akadályt képez, amely egyébként az arányosság alapelvének sem felel meg.

109. Így a harmadik jogalap is megalapozott.

VII – A költségekről

110. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. § a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Luxemburgi Nagyhercegséget, mivel pervesztes lett, kötelezni kell a költségek viselésére.

VIII – Végkövetkeztetések

111. Mindezek alapján azt indítványozom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon:

1)      A Bíróság megállapítja, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – azáltal, hogy érvényben tartotta azokat a rendelkezéseket, amelyek a saját ország szakmai címe használatával való letelepedéshez a nyelvismeret ellenőrzését írják elő, illetve tiltják a székhely-szolgáltatási tevékenység gyakorlását, valamint előírják, hogy évente be kell mutatni a saját ország illetékes hatóságainak igazolását – nem teljesítette az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16-i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeit.

2)      A Luxemburgi Nagyhercegséget kötelezi a költségek viselésére.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – A C‑506/04. sz. Wilson ügy, indítványom ezen ügyben szintén a mai dátummal (2006. május 11.).

---

3 – HL L 77., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 83. o.

---

4 – Mémorial A, 16. sz., 1984. február 27., 196. o.

---

5 – Mémorial A, 140. sz., 2002. december 17., 3202. o.

---

6 – Az ügyvédi hivatásról szóló, 1991. augusztus 10-i törvény (Mémorial A, 58. sz., 1991. augusztus 27., 1110. o.) és az 1999. május 31-i törvény.

---

7 – Mémorial A, 77. sz., 1999. június 21., 1681. o.

---

8 – A C‑168/98. sz., Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben 2000. november 7-én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑9131. o.] 33–43. pontja.

---

9 – Mémorial A, 53. sz., 2005. április 20.

---

10 – E vonatkozásban lásd Jacques Pertek, „La Communauté peut instituer un système de reconnaissance mutuelle des autorisations nationales d’exercice permettant de pratiquer toutes les activités typiques de l’avocat dans un État d’accueil“, La Semaine juridique – édition générale 2001. II. 10637., 2258. és 2260. o.

---

11 – HL L 78., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 52. o.

---

12 – HL L 19., 1989., 16. o.

---

13 – A C‑168/98. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 43. pontja

---

14 – HL C 128., 1995., 6. o.

---

15 – HL C 256., 1995., 14. o.

---

16 – A 379/87. sz. Groener-ügyben 1989. november 28-án hozott ítélet [EBHT 1989., 3967. o.] 17-20. pontja.

---

17 – A C‑424/97. sz. Haim-ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑5123. o.] 52-61. pontja.

---

18 – Lásd a C‑281/98. sz. Angonese-ügyben 2000. június 6-án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4139. o.] 42–44. pontját és a C‑473/93. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 1996. július 2-án hozott ítélet [EBHT 1996., I‑3207. o.] 35. pontját.

---

19 – A Tanács 1968. október 15-i rendelete (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.)

---

20 – A C‑473/93. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 18. lábjegyzetben) 35. pontja.

---

21 – Lásd Bryan McMahon, Common Market Law Review, 1990., 136., 137. oldal.

---

22 – HL L 233., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 67. o.

---

23 – Mischo főtanácsnok által a C-424/97. sz. ügyben 1999. május 19-én előterjesztett indítvány (az ítéletre való hivatkozást lásd a 17. lábjegyzetben) 89–91. pontja.

---

24 – A C‑168/98. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 32–44. pontja.

---

25 – A C‑168/98. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 32. pontja és a C‑233/94. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 1997. május 13-án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2405. o.] 17. pontja.

---

26 – HL L 255., 22. oldal.

---

27 – A C‑168/98. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 20–29. pontja.

---

28 – A Bíróság eljárásmódjával kapcsolatban kritikusan, de eredményében egyetértő: Pedro Cabral, Common Market Law Review 2002., 140–143. o.

---

29 – A C‑168/98. sz. ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 20. és 21. pontja; valamint ezen irányban: Georges Friden, Cour de justice des communautés européennes, Annales du droit luxembourgeois 2000, 283., 284. o.

---

30 – Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok C-168/98. sz. ügyben 2000. február 24-én előterjesztett indítványának (az ítéletre hivatkozást lásd a 8. lábjegyzetben) 43. és azt követő pontja.

---

31 – Mémorial A (hivatkozás a 4. lábjegyzetben), 196. és következő o.

---

32 – A 79/85. sz. Segers-ügyben 1986. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1986., 2375. o.], a C‑114/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1998. október 29-én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑6717. o] és a C‑355/98. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2000. március 9-én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1221. o.].