E. SHARPSTON

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2006. május 4.¹(1)

C‑479/04. sz. ügy

Laserdisken ApS

kontra

Kulturministeriet

1.        Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) (a továbbiakban: szerzői jogi irányelv vagy irányelv) 4. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik nyilvános terjesztésének engedélyezésére, illetve ennek megtiltására.

2.        A 4. cikk (2) bekezdése szerint ez a jog nem merül ki a Közösségen belül, kivéve, ha az első eladást a Közösségen belül a jogosult vagy az ő hozzájárulásával más végezte.

3.        A jog kimerülése azt eredményezi, hogy a jogosult nem hivatkozhat erre a jogra annak érdekében, hogy a további terjesztést megakadályozza.

4.        Az Østre Landsret (keleti regionális bíróság) (Dánia) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése arra irányul, hogy a 4. cikk (2) bekezdése megakadályozza‑e a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét (vagyis azt a szabályt, miszerint a jog az első eladással kimerül, függetlenül attól, hol történt az eladás), és ha igen, úgy érvényes‑e a 4. cikk (2) bekezdése.

 A szerzői jogi irányelv

5.        A szerzői jogi irányelv az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. cikk és az EK 95. cikk alapján került elfogadásra.

6.        A 47. cikk (2) bekezdése felhatalmazza a Tanácsot, hogy irányelveket bocsásson ki az önálló vállalkozói tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó tagállami rendelkezések összehangolására. Az 55. cikk a 45–48. cikk rendelkezéseit rendeli alkalmazni a szolgáltatások területére. A 95. cikk felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy elfogadja azokat a tagállami intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése.

7.        Az irányelv a következő preambulumbekezdéseket tartalmazza:

„(1) A Szerződés rendelkezik a belső piac létrehozásáról és a belső piaci verseny torzulását akadályozó rendszer bevezetéséről. E célok elérését elősegíti a tagállamok szerzői jogi és szomszédos jogi szabályainak összehangolása.

[...]

(3)   A javasolt harmonizáció elősegíti a négy belső piaci szabadság megvalósítását, valamint összefügg az alapvető jogelvek – különösen a szellemi tulajdont is magában foglaló tulajdon, a véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a közérdek – tiszteletben tartásával.

(4)   A szerzői jog és a szomszédos jogok szabályozási kereteinek harmonizálása a jogbiztonság növekedése, illetve a szellemi tulajdon magas szintű védelme révén jelentős erőforrásokat mozgósít az alkotó és újító tevékenységek [...] fejlesztésére [...].

[...]

(7)   [...] [a] szerzői jog és szomszédos jogok védelmének közösségi jogi kereteit módosítani kell, illetve ki kell egészíteni a belső piac zavartalan működéséhez szükséges mértékben. Ennek érdekében egymáshoz kell igazítani azokat a szerzői jogi és szomszédos jogi nemzeti rendelkezéseket, amelyek tagállamonként jelentős eltéréseket mutatnak, vagy amelyek a belső piac zavartalan működését akadályozó [...] jogbizonytalanságot eredményeznek [...].

(9)   A szerzői jog és szomszédos jogok harmonizációjának a magas szintű védelemből kell kiindulnia, tekintve, hogy ezek a jogok elengedhetetlenek a szellemi alkotáshoz. Az általuk nyújtott védelem hozzájárul az alkotó tevékenység fenntartásához és fejlődéséhez a szerzők, az előadóművészek, az előállítók és a fogyasztók, valamint a kultúra, az ipar és a nagyközönség érdekében. A szellemi tulajdon ennek megfelelően a tulajdon részeként nyert elismerést.

(10) Ahhoz, hogy a szerzők és előadóművészek a jövőben is alkotó és művészi tevékenységet folytathassanak, műveik felhasználásáért megfelelő díjazásban kell, hogy részesüljenek ugyanúgy, mint a producerek, annak érdekében, hogy a művek pénzügyi hátterét biztosítani tudják. Az olyan termékek előállítása, mint a hangfelvételek, a filmek vagy a multimédia-termékek, illetve az olyan szolgáltatások nyújtása, mint a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel, jelentős befektetést igényelnek. A megfelelő díjazás biztosításához, illetve a befektetés kielégítő mértékű megtérüléséhez a szellemi tulajdonjogok megfelelő szintű védelme szükséges.

(11) A szerzői jog és szomszédos jogok szigorú és hatékony védelme az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy Európában a kulturális alkotótevékenység hozzájusson a szükséges forrásokhoz, illetve a szerzők és előadók megőrizhessék függetlenségüket és méltóságukat.

(12) A szerzői jogilag védett művek és egyéb teljesítmények megfelelő védelme kulturális szempontból is jelentős kérdés. A Szerződés 151. cikke a Közösség számára előírja, hogy tevékenysége során a kulturális szempontokat is figyelembe vegye.

[...]

(14) Ennek az irányelvnek az is célja, hogy ösztönözze a tanulást és a kultúrát a művek és más teljesítmények védelme által; ezzel párhuzamosan rendelkezni kell az oktatás és nevelés terén a közérdeket szolgáló kivételekről és korlátozásokról.

[...]

(28) Az ebben az irányelvben biztosított szerzői jogi védelem magában foglalja az anyagi hordozón rögzített művek terjesztésének ellenőrzésére vonatkozó kizárólagos jogot. Az eredeti műnek, illetve többszörözött példányának a jogosult vagy annak hozzájárulásával más által megvalósított első Közösségen belüli eladása kimeríti az adott műpéldány Közösségen belüli újraeladásának ellenőrzésére irányuló jogot. E jog nem merül ki az eredeti műnek vagy többszörözött példányának a jogosult, illetve annak hozzájárulásával más által a Közösségen kívül megvalósított eladása esetén. [...]”

8.        Az 1. cikk (1) bekezdése szerint az irányelv „tárgya a szerzői jog és a szomszédos jogok védelme a belső piac keretében, különös tekintettel az információs társadalomra”.(3)

9.        A 4. cikk „A terjesztési jog” címet viseli. A következőképpen rendelkezik:

„(1) A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik eredeti vagy többszörözött példányai adásvétellel vagy más módon megvalósuló nyilvános terjesztésének engedélyezésére, illetve ennek megtiltására.

(2)   A terjesztési jog nem merül ki a Közösségen belül a mű eredeti vagy többszörözött példánya tekintetében, kivéve, ha annak első eladását vagy tulajdonjogának más módon való első átruházását a Közösségen belül a jogosult vagy az ő hozzájárulásával más végezte.”

 A nemzeti szabályozás

10.      Mielőtt Dánia átültette a szerzői jogi irányelvet, az Ophavsretlov (szerzői jogi törvény) a nemzetközi jogkimerülés szabályát írta elő a következőket megállapítva: „Ha a mű többszörözött példányát a jogosult hozzájárulásával más részére eladják, vagy más módon átruházzák, a többszörözött példány tovább terjeszthető.”(4)

11.      Az Ophavsretlovot 2002-ben módosították a szerzői jogi irányelv átültetése érdekében.(5) Ez úgy történt, hogy a „más részére” fordulat után a szöveget kiegészítették az „Európai Gazdasági Térség” szavakkal.

12.      Általános az egyetértés abban, hogy ez a módosítás azt eredményezi, hogy a nemzetközi jogkimerülés elvét felváltja az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belüli jogkimerülés elve. A következőkben a „regionális jogkimerülés” kifejezést használom az EGT‑n vagy az EU‑n belüli jogkimerülés jelölésére.(6)

 Az alapügyek és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13.      A felperes, egy korlátolt felelősségű társaság, 2002‑ig filmművészeti alkotásokat árult három dániai üzletben. Az eladott műveket többnyire közvetlenül más – EU‑n belüli vagy EU‑n kívüli – országból importálta. A felperes kínálatába elsősorban a mozirajongóknak szánt filmek széles választéka tartozott, köztük különleges kiadások (például eredeti amerikai változatok), speciális technikával rögzített kiadványok és Európában nem kapható alkotások.

14.      2003-ban a felperes keresetet indított az Østre Landsret előtt a kulturális minisztériummal szemben, arra hivatkozva, hogy az Ophavsretslov módosítása nem alkalmazandó az EGT‑n kívüli országokban jogszerűen árusított DVD‑lemezek behozatalára és eladására.

15.      Az Østre Landsret felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette elő előzetes döntéshozatalra:

„1)   Érvénytelen‑e az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése?

2)     Akadályozza‑e az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét?”

16.      A felperes, a lengyel kormány, a Tanács, a Parlament és a Bizottság írásbeli észrevételt terjesztett elő, és a lengyel kormány kivételével mindegyikük részt vett a tárgyaláson.

17.      Jóllehet nem fogalmazódott meg kifejezetten, hogy az első kérdés csak abban az esetben merül fel, amennyiben a második kérdésre adott válasz igenlő, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből ez kitűnik. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kér választ, hogy amennyiben a 4. cikk (2) bekezdése megakadályozza a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét, úgy érvénytelennek minősül‑e. Amint arra a Bizottság rámutat, a második kérdést (akadályozza‑e a 4. cikk (2) bekezdése a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét?) ésszerű az első kérdés megválaszolása előtt (érvénytelen‑e a 4. cikk (2) bekezdése?) megválaszolni.

 Hasonló jogok kimerülésére vonatkozó közösségi jogalkotás

18.      A szerzői és a szomszédos jogokon kívüli más szellemi tulajdonjogokra vonatkozóan számos jogi norma rendelkezik az adott jog kimerüléséről.

19.      A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv(7) 9. cikkének (2) bekezdése hasonlóan fogalmaz, mint a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése. Eszerint a 9. cikk (1) bekezdésében az előadóművészeknek, a hangfelvétel-előállítóknak, a filmek előállítóinak és műsorsugárzó szervezeteknek biztosított kizárólagos terjesztési jog „a Közösségen belül foglalt védelem alatt álló teljesítmények [előadásaik rögzítése, hangfelvételeik, filmjeik eredeti és többszörözött példányai, illetve műsoraik rögzítése] tekintetében csak a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával más által végzett Közösségen belüli első eladás által merül ki”.

20.      Más rendelkezések pozitívabban és talán egyszerűbben fogalmaznak. Így az ún. „szoftver”-irányelv(8) 4. cikkének c) pontja szerint „a program valamely példányának a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával a Közösségen belül történő első eladása kimeríti az adott példány Közösségen belüli terjesztésére vonatkozó jogot”. Hasonlóképpen rendelkezik az ún. „adatbázis”-irányelv(9) 5. cikkének c) pontja, amely szerint „az adatbázis valamely példányának a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával a Közösségen belül történő első eladása kimeríti az adott példány Közösségen belüli viszonteladásának ellenőrzésére vonatkozó jogot”.

21.      A „védjegy”-irányelv(10) 7. cikkének (1) bekezdése más megfogalmazással úgy rendelkezik, hogy a „védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba a Közösségben”.

22.      Hasonló rendelkezések találhatók más megfogalmazásban a formatervezési minták területén(11) és a félvezető termékek topográfiájának oltalmával(12) kapcsolatban.

 A második kérdés

23.      A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése arra irányul, hogy a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése akadályozza‑e a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét.

24.      A felperes és a lengyel kormány úgy véli, hogy a kérdésre nemmel kell válaszolni. A Bizottság ellentétes állásponton van. A Tanács és a Parlament nem nyilatkozott a második kérdéssel kapcsolatban.

25.      Úgy vélem, hogy a kérdésre igennel kell felelni, vagyis a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése megakadályozza a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét.

26.      Először is, a rendelkezés szövege elég világos. A 4. cikk (2) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a terjesztési jog „nem merül ki a Közösségen belül […], kivéve, ha annak első eladását […] a Közösségen belül a jogosult vagy az ő hozzájárulásával más végezte”. A 4. cikk (2) bekezdése kivételt fogalmaz meg a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt azon szabály alól, amely szerint a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak. Éppen ezért megszorítóan kell értelmezni. A (28) preambulumbekezdés(13) is egyértelműen fogalmaz e tekintetben.

27.      Az indokolásban továbbá kifejezetten az olvasható, hogy ez a rendelkezés (amely az irányelv első javaslatához(14) képest lényegében nem változott(15)), „kizárja azt a lehetőséget, hogy a tagállamok alkalmazzák a nemzetközi jogkimerülés szabályát”. Szándékosan éltek tehát ezzel a megfogalmazással.

28.      A Bíróság már határozott hasonló kérdésben a „védjegy”-irányelvvel kapcsolatban.(16) A Silhouette International Schmied ügyben(17) azt a kérdést tették fel a Bíróságnak, hogy ellentétesek‑e a „védjegy”-irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti szabályok, amelyek szerint kimerülnek a védjegyhez fűződő jogok, ha a védjegyjogosult vagy az ő hozzájárulásával más az EGT‑n kívül az adott védjeggyel jelölt árut hoz forgalomba.(18)

29.      A Bíróság megállapította, hogy a 7. cikk szövege alapján a jogkimerülés csak akkor következik be, amikor az árukat az EGT‑ben forgalomba hozták.(19) Ezzel szemben úgy érveltek, hogy a Bíróság EK 28. és EK 30. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatának(20) megfelelően a 7. cikk csak a Közösségen belüli jogkimerülés biztosítására kötelezi a tagállamokat. A 7. cikk eszerint nem szabályozza átfogóan a védjegyhez fűződő jogok kimerülésének a kérdését, hanem lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az ebben a rendelkezésben kifejezetten szereplő szabályokon túl további jogkimerülési szabályokat fogadjanak el.(21) Az ilyen szabályok körébe így a nemzetközi jogkimerülés is beletartozhat.

30.      A Bíróság elutasította ezt az érvet. Úgy határozott, hogy a szerzői jogoknak az EGT‑n kívül forgalomba hozott áruk esetében biztosított kimerülését előíró nemzeti szabályok ellentétesek az EGT‑megállapodással módosított irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével.

31.      Minthogy a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése adott esetben még egyértelműbb is, mint a szerzői jogi irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, nem látom indokoltnak, miért kellene másképpen értelmezni a 4. cikk (2) bekezdését, mint ahogyan a Bíróság azt a Silhouette International Schmied ügyben tette.

32.      Végül pedig ez az értelmezés felel meg a szerzői jogi irányelvben egységes az piacra vonatkozóan megállapított célkitűzéseknek. A továbbiakban ezt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, most tárgyalandó első kérdéssel összefüggésben fogom vizsgálni.

 Az első kérdés

33.      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése arra irányul, hogy érvénytelen‑e a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése.

34.      A felperes és a lengyel kormány úgy véli, hogy a kérdésre igennel kell válaszolni. A Bizottság, a Tanács és a Parlament ezzel ellentétes állásponton van.

35.      Egyetértek az intézményekkel abban, hogy a 4. cikk (2) bekezdése nem érvénytelen.

36.      Mint azt fentebb említettem,(22) az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kér választ, hogy amennyiben a 4. cikk (2) bekezdése megakadályozza a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét, úgy érvénytelennek minősül‑e. Ebből kiindulva közelítem meg a kérdést.

37.      Célszerű néhány szót ejteni a szellemi tulajdonjogok közösségi kimerülésének elvéről.

38.      A Deutsche Grammophon ügyben(23) a Bíróság a közösségi jogkimerülést egy szomszédos joggal kapcsolatban mondta ki,(24) a következők megállapításával:

„Ha a szerzői jog egyik szomszédos jogára azért hivatkoznak, hogy valamely tagállamban megakadályozzák egy terméknek a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával valamely másik tagállam területén történő forgalmazását, csupán azért, mert ez a terjesztés nem valósult meg a nemzeti területen, az ilyen, a nemzeti piacok elszigetelődését legitimmé tévő tilalom a – nemzeti piacok egységes piaccá történő egyesítésére törekvő – Szerződés alapvető céljába ütközne.

Ezt a célt nem lehetne elérni, ha a tagállamok eltérő jogrendszerei értelmében az állampolgáraiknak lehetősége volna a piac felosztására, valamint az önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának megvalósítására.

Következésképpen ellentétes a közös piacon belül az áruk szabad mozgását biztosító rendelkezésekkel, ha egy hangfelvételgyártó, a valamely tagállam jogszabályaiból ráruházott, az oltalom alatt álló termékekre vonatkozó kizárólagos forgalmazási jogát azért gyakorolja, hogy megtiltsa ennek a tagállamnak a területén olyan termékek forgalmazását, amelyeket más tagállam területén saját maga helyezett forgalomba, vagy az ő hozzájárulásával helyeztek forgalomba, kizárólag azért, mert az ilyen terjesztés nem az első tagállam területén valósult meg.”(25)

39.      A Dansk Supermarked ügyben(26) a Bíróság a szűkebb értelemben vett szerzői jogokkal kapcsolatban megismételte ezt az elvet:

„[Az EK 28. és az EK 30. cikket] úgy kell értelmezni, hogy a tagállami bíróságok a szerzői jog vagy a védjegyjog alapján nem tilthatják meg az ilyen joggal védett terméknek ezen állam területén történő forgalomba hozatalát, ha a terméket valamely másik tagállam területén a jogosult által vagy annak hozzájárulásával már jogszerűen forgalomba hozták”.(27)

40.      Meg kell jegyezni, hogy 1974‑ben a Bíróság hasonló közösségi jogkimerülési szabályokat dolgozott ki mind a védjegyekkel,(28) mind a szabadalmakkal(29) kapcsolatban.

41.      A közösségi jogkimerülés szabályának alkalmazása azt eredményezi, hogy a Közösség – ahogy ennek lennie kell – egységes piacnak minősül. A felperes és a lengyel kormány ezért tévednek, amikor előadják, hogya regionális jogkimerülés elvének átültetése azt eredményezi, hogy a belső piac „elkülönülő területekre és piacokra oszlik”, és a regionális jogkimerülés a piac felosztásához vezet, mivel a jogosultak dönthetnek arról, hogy bevezessék‑e a terméket az adott nemzeti piacra. Épp ellenkezőleg: a közösségi jogkimerülés szabálya azt biztosítja, hogy ha a terméket a jogosult hozzájárulásával már forgalomba hozták valamely tagállam nemzeti piacán, akkor szabadon továbbértékesíthető az egységes EU‑piac 25 nemzeti piacán.

42.      Ennek ismeretében veszem figyelembe a felperes és a lengyel kormány érvelését.

 A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv

43.      A felperes felvázolja a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv 9. cikke (2) bekezdésének történetét, ennek szövege ugyanis lényegében megegyezik a szerzői jogi irányelv 4. cikke (2) bekezdésének szövegével. Előadja, hogy a Bizottság csak 1994-ben (tehát két évvel a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv elfogadása után), Geoffrey Hoon európai parlamenti képviselő írásbeli kérdésére válaszul mondta ki azt, hogy a terjesztési jogra vonatkozó rendelkezéseket a nemzetközi jogkimerülés tilalmaként érti. A felperes úgy véli, hogy a Bíróságnak a 9. cikk (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata abban az időszakban nem zárta ki a nemzetközi jogkimerülést; és így a nemzetközi jogkimerülés tilalmát nem jogszabály, hanem jogalkotáson kívüli tényező eredményezte.

44.      Úgy tűnik, a felperes azzal érvel, hogy amikor a Bizottság előterjesztette a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelvre vonatkozó javaslatát,(30) nem akarta a 9. cikk (2) bekezdésével megtiltani a nemzetközi jogkimerülést.

45.      Kétségkívül nem derül ki világosan a javaslathoz fűzött indokolásból,(31) hogy a Bizottság így értette ezt a rendelkezést, jóllehet emellett szól az a megállapítás, hogy „a közösségi jog alapján történő jogkimerülés csak a Közösségen belüli terjesztésre vonatkozik”. Mindenesetre még ha bizonyos körülmények között hasznosak lehetnek is az indokolásban található megállapítások, a már elfogadott jogszabály joghatása nem függhet a Bizottságnak a javaslat valószínű hatására vonatkozó korábbi véleményétől. A Bíróság mondja ki a végső szót. A jogszabályok helyes értelmezéséről szóló határozat meghozatalakor a Bíróság különös figyelmet szentel az utolsóként elfogadott változat céljának, felépítésének és szövegének.

46.      A jelen ügyben úgy tűnik számomra, hogy a felperes nem állít mást, minthogy a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv 9. cikkének (2) bekezdése nem volt egyértelmű az elfogadásakor. Bár nem kívánatos, aligha kivételes, sőt néha elkerülhetetlen jelenség, hogy egy közösségi jogszabály félreérthető. Éppen ilyen esetekben fordulnak a Bírósághoz az adott rendelkezés értelmezése végett.

47.      Amennyiben a Bíróság már értelmezte a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv 9. cikkének (2) bekezdését, úgy gondolom, hogy a Silhouette International Schmied ügy analógiájára ugyanarra a következtetésre kell jutni. Ez a rendelkezés azonban nem tárgya a jelen ügyben a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseknek.

 A Silhouette International Schmied ügy

48.      A felperes előadja, hogy a Bíróság tévesen állapította meg azt a Silhouette International Schmied ügyben, hogy a nemzetközi jogkimerülés akadálya lehet a belső piac működésének; épp ellenkezőleg: a belső piac működését az biztosítaná, ha eltörölnék a közösségi jogkimerülést, és helyette a nemzetközi jogkimerülést alkalmaznák.

49.      Ez az álláspont akkor lenne helytálló, ha a nemzetközi jogkimerülés valamennyi tagállamra nézve kötelező lenne. Ez azonban nem merül fel.(32) Mint azt fentebb kifejtettem,(33) a kérdést előterjesztő bíróság kérdése arra irányul, hogy a 4. cikk (2) bekezdése megakadályozza‑e a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét (lásd a fentebb tárgyalt második kérdést), és ha igen, úgy érvénytelennek minősül‑e ez a rendelkezés. A Bíróság a Silhouette International Schmied ügyben kifejezetten foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a nemzetközi jogkimerülés választható lehetősége(34) akadályozná‑e a belső piacot. Arra a megállapításra jutott, hogy az ilyen választási lehetőség kizárása „az egyetlen értelmezés, amely képes teljes körűen biztosítani a [„védjegy”-]irányelv céljának megvalósítását, nevezetesen a belső piac működésének védelmét. Abban az esetben, ha néhány tagállam előírhatná a nemzetközi jogkimerülést, míg mások csak a közösségi jogkimerülést, ez elkerülhetetlenül akadályozná az áruk szabad mozgását és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.”(35)

50.      A felperes igyekszik csekély jelentőséget tulajdonítani a Silhouette International Schmied ügyben hozott ítéletnek, amikor arra hivatkozik, hogy a szerzői jogi irányelven kívüli más irányelveknek a 4. cikk (2) bekezdéshez hasonló szövegű rendelkezéseire vonatkozó bírósági ítélkezési gyakorlat irreleváns a jelen esetben.

51.      Nem értek egyet. A Bíróság a közösségi jogkimerülés szabályát a szellemi tulajdon több fajtájára vonatkozóan, az EK 28. és az EK 30. cikk alkalmazásával fejlesztette ki.(36) A közösségi jogalkotás a szellemi tulajdon különböző fajtáival kapcsolatban számos, az EK 95. cikken alapuló jogharmonizációs irányelvben rendelkezett a közösségi jogkimerülésről.(37) A szellemi tulajdon minden fajtája tekintetében alapul szolgáló elv közvetlenül az áruk belső piaci szabad mozgásának követelményéből ered. Ahogyan a védjegyirányelv, úgy a szerzői jogi irányelv is az EK 95. cikken alapul. Jogharmonizációs irányelv, amelynek terjedelmes preambulumbekezdéseiből egyértelműen kitűnik, hogy fő célja „a piaci verseny torzulását akadályozó rendszer bevezetés[e]”, amely „elősegíti a négy belső piaci szabadság megvalósítását” és „a belső piac zavartalan működés[ét]”.(38) Nem látom indokoltnak, hogy ne tulajdonítsunk jelentőséget a Bíróság hasonló rendelkezésekre vonatkozó, hasonló összefüggésben született ítéleteinek.

52.      Kétségkívül nincsen olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok, amely indokolná azt, hogy a jogkimerülés valamennyi közösségi jogilag harmonizált szellemi tulajdonjog esetében azonos földrajzi területre terjedjen ki. Egyetértek azonban a Tanáccsal abban, hogy nehezen lehetne megindokolni azt, ha egy irodalmi vagy művészi alkotás szerzőjének terjesztési joga korlátozottabb lenne, mint egy adatbázis szerzőjéé. Ezenkívül az olyan kép- és hanghordozók, mint amilyenekről a jelen ügyben szó van, a szerzői és szomszédos jogon kívül gyakran védjegyjogi oltalomban is részesülnek. A szerző terjesztési joga nemzetközi kimerülésének biztosítása tehát nem járt volna a felperes által kívánt hatással, mivel a védjegyjogok jogosultja mindenképpen meg tudta volna akadályozni az olyan felvételek párhuzamos behozatalát, amelyeket nem ő, vagy nem az ő hozzájárulásával adtak el a Közösségben.

 Az arányosság elve

53.      A felperes, akit a lengyel kormány támogat, előadja, hogy amennyiben (és szerinte ez az eset áll fenn) a nemzetközi jogkimerülés elvének alkalmazása ugyanolyan hatással van a belső piacra, mint a közösségi jogkimerülés, és más szempontból kevésbé korlátozó, akkor az arányosság elve alapján a nemzetközi jogkimerülést kell alkalmazni a közösségi jogkimerülés helyett.

54.      Az arányosság elvének gyakran van jelentősége akkor, ha a közösségi jogalkotással elfogadott átfogó politika keretében hozott konkrét intézkedések és döntések értékeléséről van szó. Nem lehet azonban annak megítélésénél alkalmazni, hogy jogszerű‑e a közösségi jogalkotónak a kötelező nemzetközi jogkimerülés és a kötelező regionális jogkimerülés közötti alapvető politikai döntése. Az ilyen politikai szempontok értékelése nem a Bíróság feladata.(39)

55.      Szintén az arányosság elvével összefüggésben hivatkozik a felperes arra, hogy a regionális jogkimerülés elve nem kapcsolódik a szerzői jogi kalózkodás elleni küzdelemhez, amely a szerzői jogi irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében foglalt legitim célkitűzés. A felperes szerint ezért a Bizottság visszaélt a hatáskörével.

56.      Mint ahogy azonban a Tanács és a Bizottság is helytállóan előadja, nem a szerzői jogi kalózkodás volt a rendelkezés elfogadásának az elsődleges célja. Mindenesetre úgy tűnik számomra, hogy az a tény, hogy a kizárólagos terjesztési jog a kalózpéldányok esetében nem merül ki (mivel ezeket a példányokat nem a szerző hozzájárulásával hozták forgalomba), azt támasztja alá, hogy a 4. cikk valóban megfelelő eszköz a jogellenes terjesztés elleni küzdelemben.

57.      Általánosabban szólva: úgy tűnik számomra, hogy az egész kereset lényegét valójában a felperesnek az a szilárd meggyőződése adja, hogy a közösségi jogalkotó téves politikai döntést hozott, amikor a regionális jogkimerülés mellett döntött, nem pedig a nemzetközi jogkimerülés mellett. Jóllehet teljességgel jogszerű, ha a felperes ezt az álláspontot képviseli, és megpróbálja ezt érvényesíteni, ám a Bíróság nem a megfelelő fórum ennek eléréséhez.

 Verseny

58.      A felperes és a lengyel kormány előadja, hogy a közösségi jogkimerülés elve sérti az Unión belüli erőteljesebb verseny elősegítésére irányuló alapvető közösségi célkitűzést. A közösségi jogkimerülés túlságosan is a jogosult érdekeinek kedvez, és szűkíti a fogyasztók választási lehetőségét.

59.      Ez az érv is arra a kérdésre irányul, hogy jobb politikai döntés lett volna‑e a nemzetközi jogkimerülést kötelezővé tenni, mint megtiltani. Az ilyen kérdésről nem lehet állást foglalni.(40) Amennyiben csupán a közösségi jogkimerülés elvét kívánja kétségbe vonni, véleményem szerint nem adható neki hely. Az abból eredő piaci szabálytalanságok kiküszöbölése, hogy bizonyos tagállamok alkalmazzák a nemzetközi jogkimerülést, míg egyesek nem, valójában fokozza a versenyt az egységes piacon. A közösségi jogkimerülés ezért erősíti az egységes piacon belüli versenyt: éppen ez a célja. Amennyiben a felperes a nemzetközi szintű verseny fokozására törekszik, csak egyetérteni tudok a Parlamenttel abban, hogy ez nem szerepel a közösségi célkitűzések között.

 A véleménynyilvánítás szabadsága

60.      A felperes előadja, hogy a közösségi jogkimerülés elve ellentétes az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságával, mivel a harmadik országból történő behozatal tilalmát eredményezi, és ezáltal akadályozza a polgárok információhoz jutását.

61.      Ez a cikk azt mondja ki, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, amely jog magában foglalja az információk, az eszmék megismerésének és közlésének szabadságát, országhatárokra tekintet nélkül, és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Az általános felfogás szerint a 10. cikk oltalma az eszmék filmekben történő közlésére is kiterjed.(41)

62.      Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania az Egyezmény által biztosított alapvető jogokat.(42)

63.      A nemzetközi jogkimerülés tilalma természetesen nem egyenértékű a harmadik országból származó import tilalmával. Viszont azt jelenti, hogy a bizonyos szerzői jog és szomszédos jogok révén oltalmazott és a Közösségen belül nem terjesztett árucikkekhez a Közösségben nem lehet hozzájutni, vagy csak a Közösségen kívüli legalacsonyabb árnál magasabb áron.

64.      Mivel az ilyen árucikk szerzője biztosítani tudja a Közösségen belüli hozzáférhetőséget azzal, hogy az árut valamelyik tagállamban piacra dobja, egyértelmű, hogy a közösségi jogkimerülés elve nem sérti a szerző eszmék közlésére vonatkozó szabadságát.

65.      Másrészt a nemzetközi jogkimerülés tilalma elvben sértheti az eszmék közlésére vonatkozó jogot, mivel ha valaki a Közösségen belül ilyen cikket akar szerezni, ezt esetleg nem, vagy csak a Közösségen kívülinél magasabb áron tudja megtenni. Jóllehet az Emberi Jogok Bírósága kimondta, hogy „az információk megismerésére vonatkozó jog lényegében megtiltja a kormányoknak, hogy megakadályozzanak valakit olyan információk megismerésében, amelyeket mások meg akarnak vagy akarhatnak osztani vele”.(43) A nemzetközi jogkimerülés tilalma nem jár együtt a jog ilyenfajta korlátozásával.

66.      Még ha a Bíróság azt állapítaná is meg a jelen ügyben, hogy korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát, véleményem szerint a korlátozás indokolt volna. Az Egyezmény 10. cikkének (2) bekezdése szerint a véleménynyilvánítás szabadsága, mint „kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadság[ok] gyakorlása, a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban, […] mások […] védelme […] céljából”.

67.      A Bíróság kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozható, amennyiben a korlátozás valóban megfelel a közérdeknek megfelelő célnak, és az általa elérni kívánt célhoz képest nem minősül aránytalan és elviselhetetlen, a jog lényegét sértő beavatkozásnak. A fennálló érdekeket az ügy valamennyi körülményére tekintettel kell mérlegelni annak megállapításához, hogy sikerült‑e megőrizni az egyensúlyt.(44)

68.      Egyértelműnek tűnik, hogy a fakultatív nemzetközi jogkimerülés helyett a kötelező közösségi jogkimerülés választása a fennálló érdekek megfelelő kiegyenlítését tükrözi. A szerzői jogok közösségi szabályozásában a jogosult érdekei és az áruk szabad mozgásához fűződő, előbbivel versengő érdek közötti egyensúly megteremtésére való törekvés tükröződik. A szerzői jogi irányelv kifejezetten törekszik ennek az egyensúlynak a megteremtésére: a preambulumbekezdések hangsúlyozzák mind a belső piac,(45) mind a szellemi tulajdon magas szintű védelmének(46) jelentőségét. A (3) preambulumbekezdés továbbá kiemeli, hogy a jogalkotás tudatában volt az ütköző érdekeknek, ugyanis azt állapítja meg, hogy a javasolt harmonizáció „összefügg az alapvető jogelvek – különösen a szellemi tulajdont is magában foglaló tulajdon, a véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a közérdek – tiszteletben tartásával”.

69.      A Bíróság kimondta, hogy az Egyezmény 10. cikkének (2) bekezdése értelmében „a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására vonatkozó különös korlátozások igazolhatóak a mások jogainak védelmére irányuló legitim céllal”.(47)

70.      A Bíróság azt is megállapította, hogy a nemzeti hatóságok mérlegelési jogköre, amelyet a véleménynyilvánítás szabadsága és a 10. cikk (2) bekezdésében említett célok mérlegelésekor alkalmaznak, aszerint változik, hogy milyen cél igazolja a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó korlátozásokat, és a szóban forgó tevékenység jellegétől is függ. Ha a véleménynyilvánítás szabadsága nem eredményez közérdekű vitát,(48) és olyan összefüggésben merül fel, amikor a tagállamok bizonyos fokú mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, az ellenőrzés csak a beavatkozás ésszerűségének és arányosságának vizsgálatára korlátozódik.(49)

71.      Úgy tűnik számomra, hogy a jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy a közösségi jogalkotó döntése ésszerűtlen vagy aránytalan volt, amikor a kötelező közösségi jogkimerülést választotta a fakultatív nemzetközi jogkimerülés helyett.

 Egyenlő elbánás

72.      A felperes azt állítja, hogy a közösségi jogkimerülés elve sérti az egyenlő elbánás elvét. Ennek szemléltetésére előadja, hogy egy török filmelőállító ellenőrzést gyakorolhat a török kiadványoknak az EU‑ban történő forgalmazása fölött, míg egy görög filmelőállító nem teheti meg ugyanezt. Ezzel szemben a görög engedélyes (például egy könyv esetében) hozzáférhet a teljes EU‑piachoz, míg a török engedélyes nem.

73.      Ezek a példák azonban egyfelől a harmadik országban letelepedett jogosultra vagy az engedélyesre, másfelől a Közösségben letelepedett jogosultra vagy engedélyesre vonatkoznak. A tényállások tehát nyilvánvalóan különböznek. Az egyenlő elbánás elve azt tiltja, hogy azonos tényállásokat eltérő módon, vagy eltérő tényállásokat azonos módon kezeljenek anélkül, hogy bármely objektív alapja lenne ennek a bánásmódnak. Mint ahogyan azt a Tanács, a Parlament és a Bizottság is előadta, az egyenlő elbánás elve mindenképpen tiltja, hogy ezeket a tényállásokat azonos módon kezeljék.

 Jogi alap és harmadik országgal kötött megállapodások

74.      A felperes előadja, hogy a szerzői jogi irányelvet nem megfelelő jogi alappal fogadták el, és a 4. cikk (2) bekezdése a harmadik országokkal kötött megállapodásokkal való lehetséges konfliktus veszélyét hordozza magában. Sajnos a felperes egyik előterjesztés tekintetében sem szolgál további érvekkel.(50)

75.      A jogi alappal kapcsolatban egyetértek a Tanáccsal és a Bizottsággal abban, hogy az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. és az EK 95. cikk(51) megengedi a jogalkotónak, hogy a nemzeti szerzői jogok harmonizálása révén megtegye a belső piac működéséhez szükséges intézkedéseket. Az irányelv és különösen a 4. cikk célja a belső piac megvalósítása (lásd elsősorban a (3) preambulumbekezdést(52)). A terjesztési jog kimerülésére vonatkozó, közösségi szinten egységes kritérium megállapítása kétségtelenül lehetővé teszi ennek a célnak az elérését, hiszen ennek hiányában két különböző rendszer létezne egymás mellett a piacon – pontosan ez a helyzet indította a Bíróságot annak megállapítására a Silhouette International Schmied ügyben,(53) hogy a védjegyekkel kapcsolatban hasonló harmonizáció alapítható az EK 95. cikkre. Semmi más nem utal az irányelvben arra, hogy más célra irányulna. Az a körülmény, hogy harmadik országbeli és közösségi vállalkozásokra egyaránt vonatkozik, nem érinti a jogi alapját.

76.      Ami a harmadik országokkal kötött megállapodásokat illeti, ezzel kapcsolatban a felperes nem említett egyetlen olyan nemzetközi egyezményt vagy a Közösség által kötött kétoldalú megállapodást, amely kötelezi a Közösséget a nemzetközi jogkimerülés elfogadására. A felperes arra sem utalt, hogy a Tanácsnak az irányelv elfogadásakor figyelembe kellett volna vennie a harmadik országbeli szellemi tulajdonjogi jogosultak helyzetét. Az ilyen jogosultak bármely hátrányos megkülönböztetése miatt ezért nem tekinthető érvénytelennek az intézkedés. A belső piaci intézkedések szükségszerű velejárója, hogy érintik a harmadik országból származó importot. Mindazonáltal az EK 95. cikk megfelelő alapul szolgál számukra.(54)

 Oktatás és kulturális örökség

77.      Végül a felperes előadja, hogy a közösségi jogkimerülés elve sérti az oktatáshoz való jogot (az EK 153. cikk (1) bekezdése(55)), valamint a dán és európai kulturális örökséget (EK 151. cikk(56)).

78.      Úgy tűnik, a felperes azon az állásponton van, hogy sérült az oktatáshoz való jog, valamint a dán és európai kultúra kibontakozása amiatt, hogy a tagállami kereskedők nem importálhatnak árut a Közösségen kívülről, különösen az Egyesült Államokból. Az EK 153. cikk (1) bekezdésére tekintettel a Tanács, a Parlament és a Bizottság lényegében arra hivatkozik, hogy az irányelv oktatási célra is irányul (lásd a (14) preambulumbekezdést) azáltal, hogy az 5. cikk (3) bekezdésének a) pontjában „kizárólag oktatási szemléltetés vagy tudományos kutatás céljából” kivételt enged a szerzői jog alól. A Tanács kulturális szempontokat is figyelembe vett, ahogyan ez a (9), (11) és (12) preambulumbekezdésből is kitűnik. A Bizottság hozzáfűzi, hogy nem érti, hogyan sérthetné a 4. cikk a hivatkozott jogokat. Én sem.

 Végkövetkeztetések

79.      A fentiek alapján úgy vélem, hogy az Østre Landsret által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen kell megválaszolni:

(1)      Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel kapcsolatban nem merült fel olyan tényező, amely kétségbe vonná az érvényességét.

(2)      A 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése akadályozza a tagállamokat abban, hogy saját jogukban megtartsák a nemzetközi jogkimerülés elvét.

---

1 – Eredeti nyelv: angol.

---

2 – HL 2001. L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.

---

3 – A közösségi jog kontextusában a szerzői jog („droit d’auteur”) a szerzők, zeneszerzők, művészek stb. kizárólagos jogait foglalja magában, míg a szomszédos jogok („droit voisins”) az előadók (zenészek, színművészek stb.) és vállalkozások (kiadók, filmproducerek) megfelelő jogait ölelik fel.

---

4 – 19. §.

---

5 – A 2002. december 17‑i 1051. sz. törvénnyel.

---

6 – Mint a következőkben (38. és 39. pont) látható, a jogkimerülés Bíróság által kifejlesztett elve nem meglepő módon a Közösségen belüli eladással történő jogkimerülésre korlátozódott. Az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.) kiterjesztette a szabályt a jogosult hozzájárulásával az EGT‑n belül bárhol vásárolt árukra (lásd a szellemi alkotásokról szóló 28. jegyzőkönyv 2. cikkével összefüggésben értelmezett 6. 11. és 13. cikket) A 7–12. lábjegyzetben hivatkozott irányelvek közül a legtöbbet valamennyi EGT-országra (a tagállamok, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia) kiterjesztették, és a jogkimerülésre vonatkozó rendelkezéseiket az EGT‑re kiterjedő értelemben módosították. A jelen ügy elemzése szempontjából az alapelvek ugyanúgy vonatkoznak az EU‑n és az EGT‑n belüli jogkimerülésre. Mivel nincsen jelentősége ennek a megkülönböztetésnek, a továbbiakban az indítványban felváltva használom a „közösségi jogkimerülés” és a „regionális jogkimerülés” fogalmakat.

---

7 – A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 1992. november 19‑i 92/100/EGK irányelv (HL L 346., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.).

---

8 – A számítógépi programok jogi védelméről szóló, 1991. május 14‑i 91/250/EGK irányelv (HL L 122., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 114. o.)

---

9 ^–     Az adatbázisok jogi védelméről szóló, 1996. március 11‑i 96/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 77., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 459. o.).

---

10 – A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.).

---

11 – A formatervezési minták oltalmáról szóló, 1998. október 13‑i 98/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 289., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 120. o.) 15. cikke.

---

12 – A félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló, 1986. december 16‑i tanácsi irányelv (HL 1987. L 24., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 231. o.) 5. cikkének (5) bekezdése.

---

13 – Lásd a 7. pontban.

---

14 – Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvről szóló javaslat, COM(97) 628 végleges (HL 1998. C 108., 6. o.).

---

15 – Az egyetlen változtatás az volt, hogy az „annak” szó helyébe „a mű” került.

---

16 – Hivatkozás a 10. lábjegyzetben.

---

17 – A C‑355/96. sz. ügyben 1998. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑4799. o.).

---

18 – Lásd a 6. lábjegyzetet a 7. cikk (1) bekezdésnek az egész EGT‑re való kiterjesztésére vonatkozóan.

---

19 – 18. pont.

---

20 – Lásd a 38–40. pontot.

---

21 – Lásd a 21. pontot.

---

22 – 17. pont.

---

23 – A 78/70. sz. ügyben 1971. június 8‑án hozott ítélet (EBHT 1971., 487. o.).

---

24 – Lásd a 3. lábjegyzetet.

---

25 –      12. és 13. pont.

---

26 – Az 58/80. sz. ügyben 1981. január 22‑én hozott ítélet (EBHT 1981., 181. o.).

---

27 –      12. pont.

---

28 – A 16/74. sz., Centrafarm kontra Winthrop ügyben 1974. október 31‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 1183. o.).

---

29 – A 15/74. sz., Centrafarm kontra Sterling Drug ügyben 1974. október 31‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 1147. o.).

---

30 – A bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló szóló tanácsi irányelvre vonatkozó, 1991. január 24‑i javaslat (HL 1991. C 53., 35. o.).

---

31 – COM(90) 586 végleges, a 7. cikk (2) bekezdéshez (a későbbi 9. cikk (2) bekezdéshez) fűzött kommentár.

---

32 – A Silhouette ügyben sem merült fel: lásd Jacobs főtanácsnok indítványának 31. pontját és az ítélet 19. pontját.

---

33 – 17. pont.

---

34  – Azaz a tagállamoknak az a választási lehetősége, hogy a közösségi jogalkotó által bevezetett (kötelező) közösségi jogkimerülés mellett megtartsák a nemzetközi jogkimerülést.

---

35 – 27. pont. Lásd még a főtanácsnoki indítvány 41. és 42. pontját.

---

36 – Lásd a 38–40. pontot.

---

37 – A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv (hivatkozás a 7. lábjegyzetben); a „szoftver”-irányelv irányelv (hivatkozás a 8. lábjegyzetben); az „adatbázis”-irányelv (hivatkozás a 9. lábjegyzetben); a „védjegy”-irányelv (hivatkozás a 10. lábjegyzetben); a formatervezési minták oltalmáról szóló 98/71 irányelv (hivatkozás a 11. lábjegyzetben); a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló 87/54 irányelv (hivatkozás a 12. lábjegyzetben).

---

38 – (1), (3) és (7) preambulumbekezdés (lásd a 7. pontban).

---

39 – A Silhouette ügyben ismertetett főtanácsnoki indítvány 51. pontja. Meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdése nem vonatkozik a kötelező nemzetközi jogkimerülés előírására.

---

40 – Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezt az érvet sikertelenül hozták fel a Silhouette ügyben: lásd a főtanácsnoki indítvány 48–53. pontját.

---

41 – Az Emberi Jogok Európai Bírósága ezt az Otto‑Preminger Institut kontra Austria (A 295‑A [1994]) ügyben fogadta el.

---

42 – Az Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikkének (2) bekezdése, amely az ítélkezési gyakorlatban kikristályosodott elveket fogalmazza meg újra (lásd például a C‑112/00. sz. Schmidberger-ügyben 2003. június 12‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑5659. o.] 71–73. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

---

43 – A Leander kontra Sweden ügyben hozott ítélet (A 116 [1987]), 74. pontja, kiemelés tőlem.

---

44 – A Schmidberger-ügyben hozott ítélet (hivatkozás a 42. lábjegyzetben) 80. és 81. pontja.

---

45 – Lásd különösen a 7. pontban ismertetett (1), (3) és (7) preambulumbekezdést.

---

46 – Lásd különösen a 7. pontban ismertetett (4), (9) és (10) preambulumbekezdést.

---

47 – A C‑274/99. P. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑1611. o.) 46. pontja. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az Egyezményhez fűzött Első Jegyzőkönyv a szellemi tulajdont is magában foglaló tulajdonjog védelmét irányozza elő: Smith Kline és French Laboratiories kontra Hollandia (66 DR 70., 79. o. [1990]).

---

48 – A közérdekű vitában való részvétel értelmében lásd a VGT Verein gegen Tierfabriken kontra Svájc ügyben hozott ítéletet (Reports of Judgments and Decisions, 2001‑VI., 69–70. pont), amelyben a Hertel kontra Svájc ügyben hozott ítéletre hivatkoztak, amelyben az Emberi Jogok Bírósága a következőket fejtette ki: „A mérlegelési jogkört azonban korlátozni kell, amikor nem magánszemélyek tisztán »üzleti« kijelentéseiről van szó, hanem a közérdeket érintő, például a közegészségügyről szóló vitában való részvételükről” (47. pont).

---

49 – A C‑71/02. sz. Karner-ügyben 2004. március 25‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑3025. o.) 51. pontja, amely ismerteti az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát (ideértve a VGT Verein gegen Tierfabriken ügyet [hivatkozás a 48. lábjegyzetben] is).

---

50 – Jóllehet a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a jogi alap hiánya abból ered, hogy a közösségi jogkimerülés előírása korlátozza a versenyt. Ezzel az érvvel az 57. és 58. pontban foglalkoztam.

---

51 – Lásd a 6. pontot.

---

52 – Lásd a 7. pontot.

---

53 – Hivatkozás a 17. lábjegyzetben.

---

54 – Lásd még a Silhouette ügyben ismertetett főtanácsnoki indítvány 46. pontját, amely megmagyarázza, hogy a szerzői jogi irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, amennyiben a nemzetközi jogkimerülés tilalmaként értelmezik, miért nem „szabályozza a tagállamok és harmadik országok közötti viszonyt”, valamint lásd az ebben az ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontját.

---

55 – „A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében a Közösség hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz (…) való jogaik megerősítéséhez.”

---

56 – „A Közösség hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához […]”.