PHILIPPE LÉGER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2006. április 6.¹(1)

C‑351/04. sz. ügy

Ikea Wholesale Ltd

kontra

Commissioners of Customs & Excise

(A High Court of Justice [England & Wales], Chancery Division [Egyesült Királyság] előzetes döntéshozatal iránti kérelme)

„Dömping – Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatala – Az 1994. évi GATT – A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Vitarendezési Testületének ajánlásai és határozatai – Joghatások – Rendes érték – Az értékesítési, általános és igazgatási költségek, valamint a nyereség összege – Dömpingkülönbözet – »Zeroing« módszer – Kár fennállása – Releváns gazdasági tényezők és mutatók – A megfizetett vámok visszatérítése”

1.     A jelen előzetes döntéshozatali eljárásra az Indiából és Pakisztánból származó pamut ágynemű Közösségbe történő behozatala címén kivetett dömpingellenes vám visszatérítésével kapcsolatos jogvita alapján került sor. Az említett vámok bevezetése miatt indult vitarendezési eljárás a Kereskedelmi Világszervezetnél (a továbbiakban: WTO), amely megállapította azoknak az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodással való összeegyeztethetetlenségét (a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás)(2).

2.     A High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (Egyesült Királyság) a jelen ügyben azt kéri a Bíróságtól, hogy értékelje a szóban forgó dömpingellenes vámokat bevezető rendeletek érvényességét, tekintettel a közösségi jogra, figyelembe véve a WTO Vitarendezési Testületének (a továbbiakban: DSB) ajánlásait és határozatait. Amennyiben e rendeletek közül bármelyik érvénytelenségének megállapítására kerülne sor, ebben az esetben a kérdést előterjesztő bíróság arra is szeretne választ kapni, hogy mi lehet a módja a vámok esetleges visszatérítésének.

3.     A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem vizsgálata során különösképpen azt vizsgálom, hogy a DSB által megfogalmazott ajánlásokat és határozatokat figyelembe kell‑e venni az érvényesség vizsgálatánál. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó dömpingellenes intézkedések meghozatala céljából a közösségi hatóságok által elfogadott gazdasági elemzési módszert meghatározó jogszabályok érvényesek‑e.

I –    Jogi háttér

A –    Az uruguayi forduló keretében megkötött többoldalú nemzetközi megállapodások

4.     Az Európai Közösség 1994. április 15‑én aláírta a többoldalú kereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulójának záróokmányát, a WTO‑t létrehozó egyezményt, valamint valamennyi megállapodást és egyezményt, amelyek az egyezmény 1–4. mellékletében szerepelnek (a továbbiakban: WTO‑megállapodások).

5.     E mellékletekben szerepel többek között az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (a továbbiakban: 1994. évi GATT), valamint a vitarendezési eljárásokról és szabályokról szóló egyetértési megállapodás (a továbbiakban: egyetértési megállapodás)(3).

6.     Ezen aláírást követően a Tanács elfogadta az uruguayi forduló többoldalú tárgyalásai (1986–1994) során elért megállapodásoknak az Európai Közösség hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében az Európai Közösség nevében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK tanácsi határozatot(4).

1.      A WTO‑t létrehozó egyezmény

7.     A WTO‑t létrehozó egyezmény preambuluma értelmében a szerződő felek olyan megállapodásokat szándékoztak kötni, amelyek „viszonossági alapú[ak] és kölcsönösen előnyös[ek], a vámok és más kereskedelmi akadályok lényeges csökkentésére és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban a megkülönböztető elbánás felszámolására irányulnak”.

8.     Az említett egyezmény III. cikkének (2) bekezdése szerint a WTO „tárgyalási fórumot biztosít tagjai számára multilaterális kereskedelmi kapcsolataikat illetően […]”.

9.     Ezen egyezmény II. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „az 1., 2. és 3. mellékletekben szereplő megállapodások és a kapcsolódó jogi aktusok […] minden tagra nézve kötelezőek”(5).

2.      Az 1994. évi GATT

10.   Ezen egyezmény a WTO‑t létrehozó egyezmény 1.A. mellékletében szereplő, többoldalú árukereskedelmi megállapodás.

11.   Az 1994. évi GATT VI. cikkének (1) bekezdése szerint az olyan dömping, „amely lehetővé teszi, hogy egy ország termékeit a rendes értékükhöz képest alacsonyabb áron lehessen bevinni egy másik ország piacára, elítélendő, amennyiben jelentős kárt okoz vagy okozhat bármelyik szerződő fél területén működő termelési ágazatnak, vagy nagymértékben késlelteti egy nemzeti termelési ágazat kiépítését”.

12.   E rendelkezést a dömpingellenes megállapodás hajtja végre, amely meghatározza a dömpingellenes intézkedések meghozatalának feltételeit.

13.   E megállapodás „A dömping tényének a megállapítása” címet viselő 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „egy termék akkor tekinthető dömpingeltnek – azaz egy másik ország kereskedelmébe a rendes értéknél alacsonyabb értéken bevezetett terméknek –, ha az egyik országból a másik országba exportált termék exportára alacsonyabb, mint a hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban érvényesülő összehasonlító ára akkor, ha e terméket az exportáló országban való felhasználásra szánták”.

14.   A dömping tényének megállapításához szükséges tehát a származási ország belföldi piacán megtalálható hasonló termék rendes értékének (2.2. cikk), valamint az érintett termék exportárának (2.3. cikk) meghatározása, a dömpingkülönbözet (2.4. cikk) meghatározása érdekében(6).

15.   A dömping tényének megállapításán túl azt kell megállapítani, hogy e gyakorlat jelentős kárt okoz‑e az importáló ország belföldi termelési ágazatának. E célból a dömpingellenes megállapodás 3. cikkének (4) bekezdése felsorolja azon tényezőket, amelyeket figyelembe kell venni a dömpingelt importnak az érintett belföldi termelési ágazatra gyakorolt hatásának vizsgálata során.

16.   Végül a 18. cikk (4) bekezdése szerint e megállapodás valamennyi szerződő félnek előírja, hogy tegyen meg „minden szükséges, általános vagy egyedi jellegű intézkedést annak biztosítására […] hogy törvényi, rendeleti előírásai és közigazgatási eljárásai összhangba kerüljenek e megállapodás rendelkezéseivel […]”.

3.      Az egyetértési megállapodás

17.   Az egyetértési megállapodás a WTO‑t létrehozó egyezmény 2. mellékletében szerepel. Az ennek alapján elfogadott ajánlások és határozatok végrehajtása a DSB hatáskörébe tartozik(7).

18.   E megállapodás célja – 3. cikkének (2) bekezdése értelmében – az, „hogy az az idetartozó megállapodások tagjai jogainak és kötelezettségeinek védelmét szolgálja, és az egyezmények rendelkezéseit tisztázza a nemzetközi közjog értelmezésének szokásos szabályai szerint”.

19.   A vitában részt vevő felek számára kölcsönösen elfogadható megoldás hiányában az ezen egyetértési megállapodás által szabályozott vitarendezési mechanizmus célja az említett megállapodás 3. cikkének (7) bekezdése értelmében az, „hogy biztosítsa az érintett intézkedések visszavonását, amennyiben úgy találják, hogy ezek nem állnak összhangban bármely idetartozó megállapodás rendelkezéseivel”.

20.   Amennyiben az összeegyeztethetetlen intézkedés azonnali visszavonása nem lehetséges, az érintett tag részére az egyetértési megállapodás 21. cikkének (3) bekezdése értelmében erre ésszerű határidő engedélyezhető.

21.   E határidő lejártakor, az összehangolás megtörténtének hiányában e megállapodás 22. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi az érintett tag számára is, hogy a vitában résztvevő valamennyi féllel ideiglenesen tárgyalásokat kezdeményezzen kölcsönösen elfogadható kompenzáció kialakításának céljából. Ennek hiányában valamennyi fél kérheti a DSB‑től, hogy az érintett taggal szemben ideiglenesen függessze fel az engedmények vagy más kötelezettségek alkalmazását.

B –    A közösségi szabályozás

1.      Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemmel kapcsolatos szabályok

22.   E szabályokat az alapeljárás tekintetében irányadó időszakban a 384/96/EK tanácsi rendelet állapította meg(8).

23.   E rendeletet a Közösség a dömpingellenes megállapodás 18. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségének teljesítése érdekében fogadta el. A rendelet célja e megállapodás kikötéseinek a lehető legteljesebb mértékben történő átültetése, a megfelelő és átlátható alkalmazás biztosítása érdekében(9).

24.   Az említett rendelet értelmében a vizsgálat és az átmeneti jellegű dömpingellenes vám kivetése a Bizottság hatáskörébe tartozik. A végleges vámok elfogadása azonban a Tanács hatáskörébe tartozik(10). Ilyen vámokat rendelet útján lehet bevezetni, beszedésükről – az azokat bevezető rendelet által meghatározott formában és mértékben – a tagállamok gondoskodnak(11).

25.   Valamely dömpingellenes intézkedés bevezetéséhez a közösségi hatóságoknak meg kell állapítaniuk a dömping fennállásának, valamint ebből eredően a „Közösség gazdasági ágazatának” okozott jelentős kárnak a tényét(12). A hatóságoknak azt is értékelniük kell, hogy a Közösség érdekeinek védelme szükségessé teszi‑e dömpingellenes vám kivetését.

26.   Az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint „[d]ömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz”.

27.   Ugyanezen cikk (2) bekezdésének értelmében „egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek[(13)] a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra[(14)] megállapított összehasonlítható ára”.

28.   A hasonló termék rendes értékének meghatározása az említett rendelet 2. cikkében előírt feltételek szerint történik. A rendes értéket általában a származási országban alkalmazott tényleges árak függvényében határozzák meg. Ugyanakkor ha a rendes kereskedelmi forgalomban nem értékesítenek hasonló terméket, az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a termék „számtanilag képzett” rendes értékét alkalmazzák, amelyet a származási országban felmerülő előállítási költség és az ehhez hozzászámított ésszerű értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség alapján számítanak ki.

29.   Ugyanezen rendelet 2. cikkének (10) bekezdése ezt követően meghatározza azon ismérveket, amelyek alapján az intézményeknek el kell végezniük az érintett termék exportárának és valamely hasonló termék rendes értékének „fair” összehasonlítását. Ezen összehasonlítás – amelyet az ugyanezen rendelet 2. cikkének (11) bekezdésében meghatározott három módszer szerint lehet elvégezni – lehetővé teszi a dömpingkülönbözet meghatározását. A dömpingkülönbözet „az az összeg, amellyel a rendes érték az exportárat meghaladja”(15).

30.   Az alaprendelet 3. cikke határozza meg azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén megállapítható, hogy fennáll a Közösség gazdasági ágazatának okozott kár.

31.   Amennyiben megállapításra kerül, hogy a Közösségbe történő dömpingelt behozatal jelentős kárt okoz, e rendelet 21. cikke értelmében meg a közösségi hatóságoknak kell meghatározniuk, hogy a Közösség érdekeinek védelme szükségessé teszi‑e dömpingellenes intézkedések bevezetését(16).

32.   Mindenesetre az említett rendelet 9. cikkének (4) bekezdése kimondja, hogy a végleges dömpingellenes vám összege „nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, és e különbözetnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi iparnak okozott kár elhárítására”(17).

33.   Ennek hiányában az alaprendelet 11. cikkének (8) bekezdése előírja, hogy „az importőr a beszedett vámok visszatérítését kérheti, ha bizonyítható, hogy a vám megfizetésének alapjául szolgáló dömpingkülönbözet megszűnt, vagy olyan szintre csökkent, amely az érvényben levő vám szintje alatt van”.

2.      Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatalára vonatkozó, jogvita tárgyát képező dömpingellenes vámok

a)      A jogvita tárgyát képező dömpingellenes vámok bevezetése

34.   Miután a Bizottság ideiglenes dömpingellenes vámot vezetett be az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk(18) Közösségbe történő behozatalára, a Tanács az alaprendelet alapján elfogadta a 2398/97/EK rendeletet(19).

35.   A jogvita tárgyát képező rendelet megerősíti a Bizottság következtetéseit, miszerint e dömpingelt behozatal jelentős kárt okoz a közösségi iparnak, és a Közösség érdekeinek védelmében végleges dömpingellenes vámot vet ki.

b)      A DSB által megkérdőjelezett, jogvita tárgyát képező dömpingellenes vámok

36.   Miután a jogvita tárgyát képező rendelettel végleges dömpingellenes vámot vetettek ki az ágyneműk exportjára, az Indiai Köztársaság 1998. augusztus 3‑án a DSB‑hez fordult, és konzultációt kezdeményezett az Európai Közösséggel(20). Mivel e konzultációk nem hoztak kölcsönösen elfogadható megoldást, az Indiai Köztársaság az egyetértési megállapodás 4. cikkének (7) bekezdése értelmében azt kérte a DSB‑től, hogy állítson fel egy vizsgálóbizottságot annak kivizsgálására, hogy az említett rendelet összeegyeztethető‑e a WTO vonatkozó rendelkezéseivel.

37.   A DSB vizsgálóbizottsága a 2000. október 30‑án közzétett jelentésében(21) egyrészt úgy véli, hogy a Közösség megsértette a dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikkét azáltal, hogy negatív dömpingkülönbözetre alkalmazta a „zeroing” módszert a dömpingkülönbözet súlyozott átlagának megállapításakor. Másrészt megállapította, hogy a Közösség e megállapodás 3.4. cikkével összeegyeztethetetlen módon járt el a közösségi iparnak okozott kár megállapításakor, azáltal, hogy olyan gyártókkal kapcsolatos információkat vett figyelembe, akik nem tartoznak a vizsgálattal megbízott hatóságok által meghatározott nemzeti termelési ágazathoz, továbbá hogy nem értékelte az összes olyan érdemi tényezőt, amely befolyásolja ezen ágazat helyzetét.

38.   A Közösség által benyújtott kereset kapcsán a DSB állandó Fellebbviteli Testülete a 2001. március 1‑jei jelentésében(22) megerősítette a vizsgálóbizottság megállapítását, miszerint a Közösség által a szóban forgó dömpingellenes vizsgálat keretében alkalmazott „zeroing” módszer összeegyeztethetetlen a dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikkével. Ezen túlmenően a Fellebbviteli Testület megállapította, hogy a Közösség ugyanezen megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjával is összeegyeztethetetlen módon járt el a termék „számtanilag képzett” rendes értékének és többek között a nyereséggel kapcsolatos összegeknek a kiszámításakor.

39.   A DSB 2001. március 12‑én elfogadta a vizsgálóbizottság és a Fellebbviteli Testület jelentéseit, és az egyetértési megállapodás 19. cikkének (1) bekezdése értelmében arra kérte a Közösséget, hogy az intézkedését hozza összhangba a dömpingellenes megállapodással.

40.   Az egyetértési megállapodás 21. cikke (3) bekezdésének b) pontjával összhangban az Indiai Köztársaság és a Közösség a DSB ajánlásainak és határozatainak végrehajtására ésszerű – 2001. augusztus 14‑én lejáró – határidőt fogadtak el.

c)      A jogvita tárgyát képező dömpingellenes vámok Bizottság általi felülvizsgálata a DSB ajánlásainak és határozatainak figyelembevételével

41.   A Tanács 2001. július 23‑án elfogadta a WTO Vitarendező Testülete által dömping‑ és szubvencióellenes ügyekkel kapcsolatban elfogadott jelentés után a Közösség által hozható intézkedésekről szóló 1515/2001/EK rendeletet(23).

42.   E rendelet célja a negyedik preambulumbekezdés szerint az, hogy a Közösség számára lehetővé tegye, hogy az alaprendelet alapján hozott intézkedéseket – ha helyénvalónak tekinti – összehangolja a DSB által elfogadott jelentésben foglalt ajánlásokkal és döntésekkel.

43.   E célból az 1515/2001 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a Tanács hatályon kívül helyezheti vagy módosíthatja a vitatott intézkedést.

44.   Ezen túlmenően e rendelet 2. cikknek (1) bekezdése értelmében „a Tanács az 1. cikk (1) bekezdésében említett intézkedések bármelyikét annak érdekében is meghozhatja, hogy figyelembe vegye a DSB által elfogadott jelentésben tett jogi értelmezéseket egy nem vitatott intézkedés vonatkozásában”.

45.    Végül az említett rendelet 3. cikke kimondja, hogy ezen intézkedések „hatálybalépésük időpontjától kezdve hatályosak, és – eltérő rendelkezés hiányában – nem szolgálnak az ezen időpont előtt beszedett vámok visszatérítésének alapjául”.

46.   Az 1515/2001 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a Tanács 2001. augusztus 7‑én elfogadta az 1644/2001/EK rendeletet(24), amely a DSB ajánlásai szerint módosítja a jogvita tárgyát képező rendeletnek az Indiából származó behozatalra vonatkozó következtetéseit.

47.   E felülvizsgálat érinti a hasonló termék „számtanilag képzett” rendes értékét, a dömpingkülönbözet súlyozott átlagának kiszámítását (zeroing módszert nem alkalmaztak), és végül a kár tényének megállapítását.

48.   E felülvizsgálatra tekintettel a Tanács megerősítette az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó behozatal révén a közösségi iparnak kárt okozó dömping fennállásának tényét. Ugyanakkor az India által végzett export tekintetében csekély mértékű dömpinget állapított meg, és csökkentette a jogvita tárgyát képező rendelet által bevezetett dömpingellenes vámok mértékét(25). A Tanács továbbá úgy határozott, hogy felfüggeszti a dömpingellenes intézkedések alkalmazását(26).

49.   Ezt követően az 1515/2001 rendelet 2. cikke alapján a Tanács célszerűnek vélte felülvizsgálni az Egyiptomból és Pakisztánból származó behozatalra vonatkozó intézkedéseket is (amelyek korábban nem képezték tárgyát a DSB előtti vitának), a 160/2002/EK rendelet elfogadása útján(27).

50.   E rendelet 1. cikke felfüggeszti a jogvita tárgyát képező rendelet által bevezetett dömpingellenes vámok alkalmazását az Egyiptomból származó behozatal vonatkozásában, és előírja e vámok 2002. február 28‑ával történő hatályon kívül helyezését(28).

51.   Az említett rendelet 2. cikke megszünteti a Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozó eljárást, mivel az új számítás kimutatta, hogy az érintett termék egyik pakisztáni társaság által történő kivitele sem dömpingelt.

52.   Tekintettel a Pakisztánból származó behozatalra vonatkozó intézkedések eltörlésére és az Egyiptomból származó behozatalra vonatkozó intézkedések hatályon kívül helyezésére, a Tanács új vizsgálatot rendelt el az Indiából származó behozatalra vonatkozó következtetésekkel kapcsolatban. Az alaprendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerint elvégzett felülvizsgálat alapján(29) a Tanács elfogadta a 696/2002/EK rendeletet(30), ami megerősítette az 1644/2001 rendelettel módosított, Indiából származó behozatalokra kivetett végleges dömpingellenes vámot.

II – A jogvita és az alapeljárás

53.   2002. június 10‑i levelében az Ikea Wholesale Ltd (a továbbiakban: Ikea vagy felperes) azzal a kérelemmel fordult a Commissioners of Customs & Excise‑hoz (a továbbiakban: Commissioners), hogy térítsék vissza részére az Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatala címén megfizetett dömpingellenes vámokat. Az Ikea azt kéri, hogy a 2000. március hó és 2002 januárja közötti időszakban Pakisztánból származó behozatalokra kivetett vámoknak megfelelő 230 301,74 GBP, továbbá a 2000. március hó és 2001 augusztusa közötti időszakban Indiából származó behozatalokra kivetett vámok egy részének megfelelő 69 902,29 GBP összeget térítsék vissza részére.

54.   E visszatérítési kérelmet a Közösségi Vámkódex 236. és 239. cikke alapján nyújtották be(31). Kérelmének alátámasztására az Ikea azt állította, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet és különösen az e vámok kiszámítására irányuló, a közösségi hatóságok által végzett vizsgálatok jogellenesek. A felperes különösen a DSB jelentéseinek következtetéseire támaszkodott.

55.   A Commissioners elutasította e kérelmet, és hivatalos közigazgatási felülvizsgálati eljárást követően megerősítette e határozatot, és megállapította egyrészt, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet végleges dömpingellenes vámot vetett ki a szóban forgó időszak alatti behozatalokra, másrészt, hogy az 1644/2001 és a 160/2002 rendelet nem rendelkezik a már beszedett vámok visszamenőleges hatályú visszatérítéséről.

56.   Az Ikea ezt követően keresetet nyújtott be a VAT and Duties Tribunalhoz (London). Ez utóbbi 2003. szeptember 8‑i határozatával többek között azon indokkal utasította el a keresetet, hogy az EK 230. cikk értelmében benyújtott megsemmisítés iránti kereset hiányában a szóban forgó rendeletek jogerőssé váltak a felperessel szemben.

57.   Az Ikea 2003. október 31‑én fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Divisionhöz. Az Ikea egyrészt azt állította, hogy az EK 230. cikk értelmében a szóban forgó rendeletek őt nem érintették közvetlenül és személyében. Másrészt a felperes úgy vélte, hogy e rendeletek jogellenesek voltak.

58.   Az említett bíróság hatályon kívül helyezte a VAT and Duties Tribunal ítéletét, és megállapította, hogy az Ikea az EK 230. cikk alapján nem rendelkezett a közösségi bíróság előtti közvetlen keresetindítási joggal a megsemmisítés iránt, mivel sem a jogvita tárgyát képező rendelet, sem az 1644/2001 és 160/2002 rendelet nem érintette őt közvetlenül és személyében. Ennélfogva a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes e rendeleteket az e bírósághoz a vámok visszatérítésének elutasításával szemben benyújtott fellebbezésében vitathatja, és a bíróság hatáskörébe tartozik, hogy a szóban forgó rendeletek érvényességével kapcsolatban előzetes döntéshozatali kérdést terjesszen a Bíróság elé.

III – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

59.   A jogvita tárgyát képező rendelet, valamint az 1644/2001, 160/2002 és 696/2002 rendelet (a továbbiakban: egymást követő rendeletek) érvényességével kapcsolatban felmerült kételyek miatt a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárását, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránt:

„1)      Figyelemmel a WTO Vitarendezési Testülete vizsgálóbizottságának 2000. október 30‑án kelt, WT/DS1412/R. számú jelentésének 7.2. g) és h) pontjában, valamint a WTO Vitarendezési Testülete fellebbviteli testületének 2002. március 1‑jén kelt, WT/DS1141/AB/R. számú határozatának 86. és 87. bekezdésében foglaltakra, ellentétes‑e az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára végleges dömpingellenes vámot kiszabó 1997. november 28‑i 2398/97/EK tanácsi rendelet a közösségi joggal, amennyiben:

a)      rossz módszert alkalmazott az értékesítési, általános és igazgatási költségek, valamint a nyereség számítására, a többször módosított, az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatalokkal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontjával, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjával ellentétben;

b)      rossz módszert alkalmazott, beleértve a „zeroing” módszerét, amikor meghatározta a dömpingkülönbözet meglétét, miközben a rendes értéket az exportárral vetette össze, ellentétben a 384/96 rendelet 2. cikkének (11) bekezdésével és a dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikkével; és/vagy

c)      elmulasztotta értékelni az összes kártényezőt, amely hatással van a közösségi ipar állapotára, és tévedett a közösségi ipart ér kár meghatározásában azáltal, hogy olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyek közösségi iparon kívüli társaságoktól származtak, ellentétben a 384/96 rendelet 3. cikkének (5) bekezdésével és a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkével?

2)      Az alábbiak közül bármelyik vagy mindegyik:

a)      az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára végleges dömpingellenes vámot kiszabó 2398/97/EK rendeletet módosító, és az Indiából származó ágyneműk tekintetében az alkalmazását felfüggesztő 1644/2001/EK tanácsi rendelet;

b)      az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára végleges dömpingellenes vámot kiszabó 2398/97/EK rendeletet módosító, és a Pakisztánból származó import tekintetében az eljárást megszüntető 160/2002/EK tanácsi rendelet; és/vagy

c)      az 1644/2001/EK tanácsi rendelet által módosított, majd felfüggesztett 2398/97/EK rendelet által az Indiából származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára kiszabott végleges dömpingellenes vámot megerősítő 696/2002/EK tanácsi rendelet

összeegyeztethetetlen‑e a közösségi joggal (beleértve a 384/96 rendelet 1. cikkét, 7. cikke (1) bekezdését és 9. cikke (4) bekezdését, figyelemmel a dömpingellenes megállapodás 1., 7.1. és 9. cikkére), amennyiben azokat i. olyan információk újraértékelése alapján fogadták el, melyeket az eredeti vizsgálati időszak alatt gyűjtöttek, és amely újraértékelés megmutatta, hogy az eredeti vizsgálati időszak alatt nem történt dömping vagy csekély mértékű dömping történt; de ii. a fenti rendelkezések mindezek ellenére mégsem rendelkeznek a 2398/97 rendelet alkalmazásában már megfizetett összegek visszafizetéséről?

3)      az 16[4]4/2001, a 160/2002 és a 696/2002 rendelet ezenkívül összeegyeztethetetlen‑e a 384/96 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével és 9. cikkének (4) bekezdésével, és az arányosság elvével, amennyiben olyan szintű dömpingellenes vámot írnak elő, amely nem szigorúan arányos a dömping mennyiségével, vagy a kárral, melyet a kérdéses vám hivatott kompenzálni?

4)      A fenti kérdésekre adott válaszok különböznek‑e az Indiából származó export tekintetében a pakisztánival szemben, tekintettel:

a)      a WTO DSB előtt folytatott eljárásra és/vagy

b)      az 16[4]4/2001, a 160/2002 és a 696/2002 rendeletben található bizottsági megállapításokra?

5)      A fenti kérdésekre adott válaszokra figyelemmel:

a)      vissza kell‑e fizetnie egy nemzeti vámhivatalnak az általa a 2398/97 rendelet alapján beszedett dömpingellenes vámokat vagy azok egy részét; és

b)      ha igen, kinek és milyen feltételek mellett kell a fizetést teljesítenie?”

IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgya

60.   Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy vizsgálja meg a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességét. Azt kívánja megtudni, hogy a DSB által az ágyneműk behozataláról szóló jelentések keretében megfogalmazott ajánlások és határozatok kötik‑e a Bíróságot egyrészt az említett rendelet érvényességének a közösségi jog tekintetében történő vizsgálatánál, másrészt a szóban forgó végleges dömpingellenes vámok bevezetése során a közösségi hatóságok által végzett vizsgálat érvényességének értékelesénél.

61.   Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a későbbi rendeletek érvényességére vonatkozóan kéri a Bíróság válaszát. Azt kívánja megtudni, hogy e rendeletek – azáltal, hogy nem rendelkeznek a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásában beszedett dömpingellenes vámok visszatérítéséről – nem ellentétesek‑e az alaprendelettel (tekintettel a dömpingellenes megállapodásra), és többek között az arányosság elvével.

62.   E vonatkozásban a kérdést előterjesztő bíróság a negyedik kérdésével arra vár választ, hogy az előbbi kérdésekre adandó válaszok eltérőek‑e aszerint, hogy az import Indiából vagy Pakisztánból származik.

63.   Végül, ötödik kérdésével azt kéri a Bíróságtól, hogy amennyiben szükségessé válik, határozza meg a jogvita tárgyát képező rendelet értelmében befizetett vámok esetleges visszatérítésének módjait.

64.   A feltett kérdéseket a fenti sorrend szerint vizsgáljuk meg.

V –    A jogvita tárgyát képező rendelet érvényességéről

65.   Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy összeegyeztethetetlennek kell‑e nyilvánítani a jogvita tárgyát képező rendeletet az alaprendelettel, amennyiben a DSB megállapította az említett első rendelet dömpingellenes megállapodással való összeegyeztethetetlenségét.

66.   Emlékeztetünk arra, hogy e kérdés tulajdonképpen csak azért merül fel, mert az alaprendelet célja – annak ötödik preambulumbekezdése értelmében – a dömpingellenes megállapodás rendelkezéseinek a közösségi jogba történő átültetése, a megfelelő és átlátható alkalmazás biztosítása érdekében.

67.   E szabályok között szerepelnek többek között a dömping és a kár tényének megállapítására vonatkozó szabályok. Ezzel a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjában és a 2.4.2. cikkében szereplő számítási módszereket, valamint a fent említett megállapodás 3.4. cikkében említett kár tényének megállapítását lehetővé tévő tényezőket szinte azonos szövegezéssel ültették át az alaprendeletbe.

68.   A Petrotub et Republica kontra Tanács ügyben 2003. január 9‑én hozott ítéletében(32) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az alaprendelet elfogadásával a Közösség a dömpingellenes megállapodásból eredő nemzetközi kötelezettségeinek kívánt eleget tenni. E tekintetben megjegyezte, hogy a közösségi hatóságok e rendelet 2. cikkének (11) bekezdésével az említett megállapodás 2.4.2. cikkében szereplő egyedi kötelezettségeiket szándékozták végrehajtani(33).

69.   Ilyen körülmények között a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Nakajima kontra Tanács ügyben 1991. május 7‑én hozott ítéletével(34) kialakított ítélkezési gyakorlatának megfelelően nemcsak a közösségi jog, hanem a dömpingellenes megállapodás tekintetében is az ő hatáskörébe tartozik az alaprendelet alapján végleges dömpingellenes vámokat kivető tanácsi rendeletek – akárcsak a jogvita tárgyát képező rendelet – jogszerűségének ellenőrzése.

70.   Véleményem szerint e következtetés ebben az ügyben ugyanúgy érvényes. A Közösség ugyanis az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontjával, és 3. cikkének (5) bekezdésével a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjában, és 3.4. cikkében a tárgyra vonatkozóan előírt egyedi kötelezettségeknek szándékozott eleget tenni.

71.   Ilyen körülmények között és a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásában úgy gondolom, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességét nemcsak az alaprendelet alkalmazandó rendelkezéseire, hanem a dömpingellenes megállapodás megfelelő rendelkezéseire való tekintettel is meg kell vizsgálni.

72.   Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet vonatkozó rendelkezései és a dömpingellenes megállapodásban szereplő idevágó rendelkezések megfogalmazásai között nincsen jelentős eltérés.

73.   A jelen ügy valójában annak kapcsán merült fel, hogy a DSB a dömpingellenes megállapodás vonatkozó szabályait másképpen értelmezte, mint ahogyan a közösségi intézmények a jogvita tárgyát képező rendelet elfogadásakor az alaprendelet megfelelő rendelkezéseit értelmezték.

74.   Ilyen körülmények között azt kell meghatározni, hogy a dömpingellenes megállapodás vonatkozó rendelkezéseinek a DSB általi értelmezése kötheti‑e a Bíróságot az alaprendelet vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésénél, következésképpen a jogvita tárgyát képező rendelet jogszerűségének az e megállapodás tekintetében történő vizsgálatánál.

75.   Másszóval a dömpingellenes megállapodás kikötéseinek a közösségi jogba való átültetése során köti‑e a DSB által adott értelmezés a Közösséget?

76.   A jogvita tárgyát képező rendelet érvényességének vizsgálata előtt azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a dömpingellenes megállapodás kikötéseit értelmező DSB‑ajánlások és ‑határozatok köthetik‑e a Bíróságot ebben az esetben.

A –    A DSB ajánlásainak és határozatainak hatályáról a jogvita tárgyát képező rendelet érvényessége vizsgálatának keretében

77.   Egyetértek a Tanáccsal és a Bizottsággal a tekintetben, hogy a dömpingellenes megállapodásnak a DSB által a pamut ágyneműk behozataláról szóló jelentések során adott értelmezése nem köti a Bíróságot a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességének vizsgálatánál.

78.   Ugyanis ha ez az értelmezés kötelező hatályú lenne, az óhatatlanul prejudikálná a közösségi jog vonatkozó rendelkezéseinek a Bíróság általi értelmezését.

79.   Márpedig egy ilyen megoldás a közösségi jogrendszernek a célkitűzései eléréséhez szükséges önállóságát veszélyeztetné.

80.   A nemzetközi szerződéseket ugyanis nemcsak a szövegük szerint, hanem a célkitűzéseik fényében is értelmezni kell. A szerződések jogáról szóló 1969. évi május 23‑i Bécsi Egyezmény 31. cikkének (1) bekezdése(35) e tekintetben kimondja, hogy „a szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésében szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni.”(36).

81.   A dömpingellenes megállapodás rendelkezéseinek és az ezeknek megfelelő közösségi rendelkezések szövegének egyezősége véleményem szerint nem jelenti azt, hogy azokat szükségszerűen azonos módon kell értelmezni.

82.   A DSB által adott értelmezést ugyanis a WTO jellege és saját céljai befolyásolják. Márpedig ez utóbbiak jelentősen eltérnek a közösségi jog célkitűzéseitől.

83.   Habár a WTO‑t létrehozó egyezmény a szerződő felek számára kötelező érvényű szabályok(37) egész halmazát tartalmazza, mindenekelőtt tárgyalási fórumot biztosít tagjai számára multilaterális kereskedelmi kapcsolataikat illetően.

84.   A nemzetközi kereskedelmi rendszer célja nem az, hogy jogközösséget teremtsen, sem az, hogy az Európai Közösségen belül létrehozott egységes piachoz hasonlót valósítson meg(38). Sokkal inkább közös intézményi keretet jelent, amelyben a szerződő felek viszonossági alapú és kölcsönösen előnyös”(39) módon tárgyalnak a jogokról és a kötelezettségekről, nevezetesen a kereskedelmi korlátok felszámolásáról, valamint a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban a megkülönböztető elbánás felszámolásáról(40).

85.   E célkitűzései megvalósítása során a WTO‑megállapodások rendelkezéseit eltérően értelmezi a közösségi bíróság által előnyben részesített megközelítésektől és módszerektől.

86.   Az egyetértési megállapodás 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban e rendelkezéseket „a nemzetközi közjog értelmezésének szokásos szabályai szerint” kell tisztázni(41). Másfelől, e megállapodások hivatalos értelmezése a WTO politikai szerveinek, azaz a WTO Miniszteri Konferenciájának(42) és az Általános Tanácsnak a hatáskörébe tartozik(43).

87.   Ilyen körülmények között – figyelembe véve a WTO és a Közösség természetét és saját célkitűzéseit – úgy vélem, hogy annak elismerése, hogy a DSB értelmezései köthetik a Bíróságot, veszélyeztetné a közösségi jogrendszer önállóságát.

88.   Ennek ellenkezőjének az elismerése szintén az EK 220. cikk által a közösségi bíróságra ruházott – a közösségi jogszabályok értelmezésére vonatkozó – kizárólagos bírósági hatáskör megkérdőjelezéséhez vezetne.

89.   Igaz ugyan, hogy a Bíróság az 1/91. sz. véleményében(44) elfogadta, hogy „ha egy nemzetközi megállapodás saját bírósági rendszert állít fel, amelynek keretében olyan bíróságot hoznak létre, amely hatáskörrel rendelkezik a szóban forgó megállapodás Szerződő Felei közötti jogviták rendezése és ebből következően a megállapodás rendelkezéseinek értelmezése tekintetében, úgy e bíróság határozatai kötik a Közösség intézményeit, beleértve az Európai Bíróságot is”(45). A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy az „[o]lyan nemzetközi megállapodás, amely ilyen bírósági rendszert állít fel, elvben összeegyeztethető a közösségi joggal, [illetve] a Közösségnek a nemzetközi kapcsolatok terén meglévő hatásköre és a nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó jogképessége szükségszerűen magában hordozza annak lehetőségét, hogy azok rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása tekintetében alávesse magát az így megkötött megállapodások alapján létrehozott vagy kinevezett bíróságnak.”(46)

90.   Mindazonáltal a Bíróság e véleményben megjegyezte, hogy a szóban forgó megállapodás hatására a közösségi jogrendbe tekintélyes mennyiségű jogszabály épül be a közösségi jogszabályok azonos szövegezésű csoportja mellé.(47) Így a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó megállapodás célja „nemcsak e megállapodás saját rendelkezéseinek értelmezését [követeli meg], hanem a közösségi jog megfelelő szabályainak értelmezését is.”(48)

91.   Következésképpen a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a szabad mozgás és a versenyjog területére tartozó közösségi jogi szabályok jövőbeni értelmezésének befolyásolásával a megállapodás által létrehozni kívánt bírósági rendszer sérti az EGK‑Szerződés 164. cikkét [jelenleg EK 220. cikk], és általában a Közösség alapjait(49).

92.   Ilyen körülmények között még ha a dömpingellenes megállapodás és a közösségi jog szabályainak átfedése nem is olyan nagy mértékű, mint ahogyan azt a Bíróság e véleményben hangsúlyozta, úgy véljük, hogy a közösségi bíróság megállapításai annál inkább érvényesek a WTO megállapodások által felállított vitarendezési mechanizmusra.

93.   Valójában a GATT‑tól a WTO‑ba való átmenettel együtt járó – különösen a vitarendezési mechanizmus megerősítésével bekövetkezett – jelentős fejlődés ellenére(50) a WTO jogrendszere véleményem szerint nem írja elő bírósági szerv létrehozását.

94.   Így az egyetértési megállapodás 19. cikke értelmében a vizsgálóbizottságok és a fellebbviteli testületek által készített jelentések csupán ajánlások(51). Ami a határozatokat illeti, véleményem szerint sem alaki értelemben, sem érdemben nem képeznek kötelező érvényű jogi aktust. E határozatokat ugyanis a WTO Általános Tanácsa fogadta el, amely még akkor is politikai szervnek minősül, ha vitarendezési szervként jár el.

95.   Másfelől a DSB határozata ellenére az egyetértési megállapodás nagy jelentőséget tulajdonít a vitában részt vevő felek közötti tárgyalásnak.

96.   Amint arra már utaltam, ez az egyetértési megállapodás mindenekelőtt a „viták pozitív megoldására” törekszik(52). Így annak ellenére, hogy a szerződő felek kötelesek „azonnal” eleget tenni a DSB ajánlásainak, illetve határozatainak(53), megfelelő határidőn belül megállapodhatnak abban, hogy elállnak a jogvitától. Ennek hiányában az említett felek „ideiglenes intézkedésekben”(54), például a „kölcsönösen elfogadható” kompenzációban vagy az engedmények, illetve más kötelezettségek felfüggesztésében állapodhatnak meg(55). Bár az elfogadott ajánlások vagy határozatok végrehajtásának felügyeletét a DSB gyakorolja(56), az egyetértési megállapodás szövegében semmi sem zárja ki, hogy ezen – főszabály szerint ideiglenes jelleggel elfogadott – intézkedések fennmaradjanak.

97.   Mivel az egyetértési megállapodás nagy jelentőséget tulajdonít a tárgyalásnak, a Bíróság továbbra is úgy ítéli meg, hogy „amennyiben arra kötelezik az igazságszolgáltatási szerveket, hogy akadályozzák meg a belső jog azon szabályainak alkalmazását, amelyek ellentétesek a WTO‑megállapodásokkal, mindez azzal a következménnyel járhat, hogy a jogalkotó vagy végrehajtó szervek pozíciója gyengül a vita kölcsönösen kielégítő megoldásában és a WTO rendelkezéseivel összhangban”(57).

98.   Az előzőekre tekintettel úgy gondolom tehát, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességének vizsgálatánál a Bíróságot nem köti a DSB által az ágyneműk behozataláról szóló jelentésekben megfogalmazott értelmezés.

B –    Az alaprendeletre és a dömpingellenes megállapodásra való tekintettel a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességéről

99.   Az előzetes döntéshozatali kérdésekkel a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a közösségi hatóságok az alaprendelet és a dömpingellenes megállapodás alkalmazandó rendelkezéseivel ellentétesen jártak‑e el egyrészt a termék számtanilag képzett rendes értékének meghatározásakor, másrészt a „zeroing” módszer alkalmazásakor a globális dömpingkülönbözet meghatározásánál, harmadrészt pedig a közösségi iparnak okozott kár tényének és jelentőségének felmérésekor.

100. Véleményem szerint előzetesen két megállapítást kell tennünk.

101. Az első a közösségi bíróság kontrolljának terjedelmére vonatkozik a dömpingellenes intézkedések Tanács általi bevezetésével kapcsolatban.

102. Emlékeztetni kell arra, hogy a kereskedelempolitikai védintézkedések területén a közösségi intézmények – az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből kifolyólag – széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.(58)

103. E jogkör nemcsak az alaprendelet elfogadására terjed ki – a dömpingellenes megállapodás által kijelölt határokon belül –, hanem az annak alapján elfogadott meghatározott dömpingellenes védintézkedésekre is(59).

104. A Bíróság több alkalommal úgy ítélte meg, hogy az alaprendeletekben meghatározott különféle dömpingkülönbözet‑számítási módszerek közötti választásnak, valamint a termékek rendes értéke felbecsülésének(60) vagy a kár ténye meghatározásának(61) előfeltétele az összetett gazdasági helyzetek értékelése.

105. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint pedig az ilyen mérlegelés bírósági kontrolljának az eljárási szabályok tiszteletben tartására, a vitatott választást megalapozó tények helyességére, e tényekkel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hiba hiányára vagy a hatáskörrel való visszaélés hiányára kell korlátozódnia(62). A közösségi bíróság azonban nem helyettesítheti a saját értékelését az e választással megbízott intézményekével.

106. Másfelől e kontrollnak csupán azokra az elemekre kell kiterjednie, amelyek a jogvita tárgyát képező rendelet elfogadásakor az intézmények rendelkezésére állnak(63).

107. A második megjegyzés az EK 253. cikk értelmében a dömpingellenes intézkedéseik meghozatalakor a közösségi intézményekre háruló indokolási kötelezettségre vonatkozik.

108. Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és félreérthetetlenül be kell mutatnia a kifogásolt jogi aktust elfogadó közösségi hatóság érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a Bíróság afölött kontrollt tudjon gyakorolni. E bíróság szerint azonban nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns tény‑ és jogkérdésre kitérjen. Az indokolási kötelezettség terjedelmét azon körülmények, azon eljárás, valamint az azon témakörre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével kell megítélni, amelyek keretében a megtámadott rendeletet elfogadták(64).

109. E tekintetben, mivel végleges dömpingellenes vámot kivető rendeletről van szó, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a közösségi hatóságok nem kötelesek érvelésük valamennyi részletét pontosítani, amennyiben az nem képezi semmilyen, az érdekelt társaságok által a közigazgatási eljárás során emelt kifogás tárgyát(65).

110. E pontosítások után azt kell megvizsgálni, hogy e hatóságok nem követtek‑e el nyilvánvaló értékelési hibát a szóban forgó dömpingellenes vámok kivetésekor, egyrészt a termék számtanilag képzett rendes értékének meghatározásakor, másrészt a „zeroing” módszer alkalmazásakor a globális dömpingkülönbözet meghatározásánál, harmadrészt pedig a közösségi iparnak okozott kár tényének és jelentőségének felmérésekor.

1.      A termék számtanilag képzett rendes értékének kiszámításáról

111. A kérdést előterjesztő bíróság először is azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a közösségi intézmények részéről az indiai és pakisztáni társaságok által exportált termékek rendes értékének meghatározása során alkalmazott módszer összeegyeztethető‑e az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontjával és a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjával.

112. Emlékeztetek arra, hogy az alaprendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében „egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára”(66). A dömping tényének a megállapításához szükség van egyrészt a vizsgálatban érintett termék exportárának, másrészt a származási ország belföldi piacán megtalálható hasonló termék rendes értékének összehasonlítására(67).

113. A hasonló termék rendes értékének meghatározása a vizsgálattal megbízott hatóságok számára az esetlegesen fennálló dömping megállapításához elengedhetetlen lépés.

114. Az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében a hasonló termék rendes értéke „rendszerint az exportáló országokban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik”(68).

115. Ha a rendes kereskedelmi forgalomban hasonló terméket nem értékesítenek, vagy az nem kielégítő mértékben kerül értékesítésre(69), e termék rendes értékét az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerint számtanilag képezik, a származási országban felmerülő előállítási költségeknek és az ehhez hozzászámított értékesítési, általános és adminisztratív költségeknek, valamint a nyereség ésszerű összegének alapján. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint e módszer célja a termék értékesítési árának olyan módon történő meghatározása, mintha azt a származási vagy exportáló országában értékesítenék(70).

116. Az értékesítési, általános és adminisztratív költségeknek, valamint a nyereség összegének megfelelő összegek meghatározása az említett rendelet 2. cikkének (6) bekezdésében szereplő négyféle számítási módszer szerint történhet.

117. Ezen összegeknek rendszerint a vizsgált gyártó vagy exportőr hasonló terméke előállításának, illetve a rendes kereskedelmi forgalomban történő értékesítésének tényleges adatain kell alapulniuk.

118. Ha ezek alapján az összegek megállapítása nem lehetséges, akkor azokat „a vizsgálat alá eső többi exportőrre vagy gyártóra nézve, a hasonló terméknek a származási ország belföldi piacán való előállítására és értékesítésére vonatkozóan megállapított tényleges összegek súlyozott átlaga alapján” [a) pont] lehet meghatározni.

119. Az összegeket a „kérdéses gyártóknál vagy exportőröknél az azonos általános kategóriába tartozó termékek előállítására és értékesítésére a rendes kereskedelmi forgalomban a származási ország belföldi piacán alkalmazandó tényleges összegek alapján” [b) pont] vagy bármilyen más „elfogadható módszer” alapján [c) pont]. is meg lehet határozni.

120. A Bíróság úgy véli, hogy e számítási módszereket az ismertetésük sorrendjében kell figyelembe venni, mindegyiket olyan módon kell alkalmazni, hogy megőrizzék e számítás elfogadhatóságát(71).

121. Az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontja szinte azonos kifejezésekkel veszi át a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjában szereplő számítási módszert(72).

122. A felperes az észrevételeiben úgy véli, hogy sem az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontja, sem a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontja nem teszi lehetővé a közösségi hatóságok számára, hogy az értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség megfelelő összegének kiszámításához egyetlen exportőr vagy gyártó ide vonatkozó adatait vegyék figyelembe, illetve kizárjanak az értékesítésből más olyan exportőröket vagy gyártókat, akik a rendes kereskedelmi forgalomban nem vettek részt(73).

123. Elsőként azt kell megvizsgálni, hogy a fent említett rendelkezések szerint az értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség összegének kiszámításakor a közösségi intézmények jogosan vehették‑e figyelembe mindössze egyetlen exportőr ide vonatkozó adatait.

124. Először is meg kell jegyezni, hogy a származási ország érintett gyártóinak és exportőreinek nagy száma miatt a Bizottság az alaprendelet 17. cikke (1) bekezdésével összhangban a mintavétel mellett döntött(74). Így a Bizottság valamennyi exportáló ország esetében összeállított egy társaságokból álló mintát(75).

125. Miután megállapították, hogy a származási ország piacain alkalmazott belföldi árak nem alkalmasak a rendes érték megállapítására, a közösségi hatóságok úgy döntöttek, hogy az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdésével összhangban az indiai, pakisztáni és egyiptomi társaságok által a Közösségbe exportált valamennyi típusú pamut ágyneműre fogják e rendes értéket képezni.

126. E rendes értéket úgy határozták meg, hogy az egyes társaságok által exportált termékek előállítási költségéhez hozzáadtak egy, az egyrészt az értékesítési, általános és adminisztratív költségeknek, másrészt a megtermelt nyereség összegének megfelelő, elfogadható összeget.

127. Ami az Indiából származó behozatalt illeti, a közösségi hatóságok indokolásaiból kiderül, hogy a mintavételben csupán egyetlen olyan társaság szerepel, amely a vizsgált időszakban a belföldi piacon hasonló termék reprezentatív értékesítését végezte(76). Azt is megállapították, hogy ezen értékesítések rendes kereskedelmi forgalomban történő értékesítésnek számíthattak volna, mivel nyereségesek voltak.

128. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a Pakisztánból származó behozatalokra(77).

129. Ilyen körülmények között a hasonló indiai és pakisztáni termék számtanilag képzett rendes értékének meghatározása céljából felhasznált értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség összege megegyezik egy indiai és egy pakisztáni társaság által viselt értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint az általuk megtermelt nyereség összegével.

130. Észrevételeiben az Ikea azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontjában, illetve a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjában található kifejezések szó szerinti értelmezéséből az következik, hogy azok egyértelműen megtiltják a csupán egyetlen exportőrre vonatkozó adatok felhasználását(78).

131. A felperessel ellentétben nem gondolnám, hogy az efféle elemzés ebben az ügyben nyilvánvaló értékelési hibán alapulna.

132. Úgy vélem ugyanis, hogy az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontjában a „többi exportőr vagy gyártó” kifejezés használata nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy mindössze egyetlen társaság adatait vegyék figyelembe. E következtetés még inkább érvényes abban az esetben, amikor a vizsgálat alá eső többi társaság közül csupán egy társaság végzi a vizsgált időszakban a hasonló terméknek a származási ország belföldi piacán történő reprezentatív értékesítését.

133. Ami a „súlyozott átlag” kifejezés e rendelkezésben való alkalmazását illeti, a Tanácshoz hasonlóan úgy vélem, hogy ez egyetlen gyártó vagy exportőr ügyleteinek súlyozott átlagára is alkalmazható.(79) Ebben az ügyben ez az eset áll fenn(80).

134. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy amikor – amint az ebben az ügyben is fennáll – csupán egyetlen társaság végzett reprezentatív értékesítést hasonló termékből az érintett származási országban, a közösségi hatóságoknak a mérlegelési jogkörük keretében megengedhető, hogy csakis az e társaságra vonatkozó adatokat vegyék figyelembe.

135. Másodsorban azt kell megvizsgálni, hogy az árrés meghatározásánál a többi gyártó vagy exportőr rendes kereskedelmi forgalomban nem szereplő értékesítései figyelmen kívül hagyásának ténye megfelelő módszer‑e a rendes érték számtani meghatározásához.

136. A jelen ügyben a közösségi hatóságok azt állapították meg, hogy belföldi piacon történt hasonló termékértékesítések – mivel az előállítási költségnél alacsonyabb áron történtek – nem a rendes kereskedelmi forgalomban zajlottak, és ennélfogva nem jelenthettek megfelelő alapot a rendes érték kiszámításához.

137. A felperes által megfogalmazott észrevételekkel ellentétben(81) úgy gondolom, hogy a közösségi intézmények által a szóban forgó vizsgálat keretében alkalmazott számítási módszer nem ellentétes az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének a szövegével és azok szellemével.

138. E módszer egyfelől összhangban áll az alaprendelet és a dömpingellenes megállapodás által meghatározott azon elvvel, miszerint a rendes értéknek rendszerint a rendes kereskedelmi forgalomban történt értékesítésekkel kapcsolatos adatokon kell alapulnia. Ezen elv véleményem szerint világosan kitűnik az alaprendelet 1. cikke (2) bekezdésének és a 2. cikke (1) bekezdésének(82), valamint a dömpingellenes megállapodás 2.1. cikkének a szövegéből.

139. Még abban az esetben is, amikor a rendes értéket számtanilag kell képezni, az említett rendelet 2. cikkének (6) bekezdése és a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikke kifejezetten előírja, hogy az értékesítési, általános és adminisztratív költségeknek, valamint a nyereségnek megfelelő összegeknek a hasonló termék előállításának, illetve a rendes kereskedelmi forgalomban történő értékesítéseinek tényleges adatain kell alapulniuk.

140. A Bíróság egyébként a Goldstar kontra Tanács ügyben 1992. február 13‑án hozott ítéletében(83) elismerte ezt az elvet. A közösségi bíróság a jelen ügyben úgy ítélte meg, hogy a rendes kereskedelmi forgalom kifejezés „a rendes érték meghatározásakor kizárja azokat az eseteket, amelyekben a belföldi piacon történő értékesítések nem a rendes kereskedelmi forgalomban zajlanak, többek között, amikor egy terméket az előállítási költségéinél alacsonyabb áron értékesítenek […]”(84).

141. Másfelől az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontja, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontja a nem a rendes kereskedelmi forgalomban történő értékesítések kizárását kifejezetten nem tiltja. E rendelkezések egyszerűen csak azt pontosítják, hogy a hasonló termék azon értékesítéseit kell figyelembe venni, amelyek a származási ország belföldi piacán zajlanak.

142. Ilyen körülmények között a közösségi intézmények véleményem szerint nem tévedtek, amikor a termék rendes értékének számtani meghatározásakor kizárták az exportőrök és gyártók azon értékesítéseit, amelyeket nem a rendes kereskedelmi forgalom feltételei mellett bonyolítottak(85).

143. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a hasonló termék számtanilag képzett rendes értékét az Indiából és Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozóan megfelelően állapították meg.

2.      A dömpingkülönbözet meghatározásáról

144. A kérdést előterjesztő bíróság ezt követően azt kívánja megtudni, hogy a globális dömpingkülönbözet meghatározása céljából alkalmazott „zeroing” módszer, amelyet a szóban forgó dömpingellenes vizsgálat keretében alkalmaztak, összeegyeztethető‑e az alaprendelet 2. cikkének (11) bekezdésével, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikkével.

145. Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikkének (12) bekezdése szerint a dömpingkülönbözet „az az összeg, amellyel a rendes érték az exportárat meghaladja”. Ezt a különbözetet a vizsgálattal megbízott hatóságok határozzák meg úgy, hogy „tisztességes összehasonlítást”(86) végeznek a hasonló termék rendes értéke és a Közösség irányában alkalmazott exportár között.

146. E rendelet 2. cikkének (11) bekezdése értelmében háromféle összehasonlítási módszer létezik. Az első kettő úgynevezett „szimmetrikus” módszer, amely lehetővé teszi a rendes érték súlyozott átlagának a Közösségbe irányuló összes exportügylet árainak súlyozott átlagával való összehasonlítását vagy az egyes rendes értékeknek a Közösségbe exportált termékek egyes exportáraival való, ügyletenkénti összehasonlítását.

147. Mindazonáltal egy harmadik, ún. „aszimmetrikus” számítási módszer is alkalmazható, amennyiben az exportárak vásárlónként, területenként vagy időszakonként jelentős eltéréseket mutatnak (ez esetben „szelektív dömpingről” vagy „célzott dömpingről” beszélhetünk), illetve amennyiben a szimmetrikus módszerek nem tükrözik a gyakorolt dömping teljes mértékét(87). E körülmények között a dömpingkülönbözet fennállásának meghatározása a súlyozott átlag alapján meghatározott rendes értéknek a Közösségbe irányuló összes egyedi exportügylet áraival való összehasonlításával lehetséges.

148. A dömpingellenes megállapodás 2.4. cikke azt is előírja, hogy a rendes érték és az exportár összehasonlításának „tisztességesnek” kell lennie. Ezen túlmenően ugyanezen megállapodás 2.4.2. cikke az első szimmetrikus módszerrel kapcsolatban kimondja, hogy a rendes érték súlyozott átlagát össze kell hasonlítani az összes „összehasonlítható exportügylet”(88) árainak súlyozott átlagával.

149. Ebben az esetben az ideiglenes rendelet negyvenhatodik preambulumbekezdéséből az derül ki, hogy a dömpingkülönbözetet rendszerint a számtanilag képzett rendes érték terméktípusonkénti súlyozott átlagának az exportár terméktípusonkénti súlyozott átlagával való összehasonlítása alapján számították ki. E számítási módszert megerősítette a jogvita tárgyát képező rendelet huszonkilencedik preambulumbekezdése.

150. A dokumentumokból ugyanakkor kiderül, hogy a közösségi hatóságok a globális dömpingkülönbözet kiszámítása során a negatív dömpingkülönbözeteknél a „zeroing” módszert alkalmazták(89).

151. Sajnálatos módon az ideiglenes és a jogvita tárgyát képező rendeletekben e módszerrel kapcsolatos valamennyi indokolás hiányzik(90), mindamellett úgy tűnik, hogy ez abban az időben bevett gyakorlat volt. Egyetlen fél sem emelt külön kifogást a közigazgatási eljárás során, amely adott esetben szükségessé tehette volna a globális dömpingkülönbözet kiszámításának sokkal részletesebb indokolását(91).

152. Tekintettel a Tanács és a Bizottság által szolgáltatott dokumentumokra, az e jogvita során alkalmazott módszer röviden az alábbiak szerint írható le. A közösségi hatóságok először is meghatározták a vizsgálat tárgyát képező terméket – a pamut ágyneműt –, amely bizonyos számú terméktípust vagy különböző terméktípusokat jelentett. Ezen terméktípus mindegyikénél kiszámították a rendes érték súlyozott átlagát, valamint az exportár súlyozott átlagát, majd azokat minden egyes terméktípus esetében összehasonlították. Bizonyos terméktípusok esetében a rendes érték magasabb volt az exportárnál, így megállapították a dömping tényét („pozitív” dömpingkülönbözet). Más termékek esetében a rendes érték alacsonyabb volt az exportárnál, itt nem állapították meg a dömping fennállását, és az intézmények „negatív” dömpingkülönbözetet mutattak ki(92). A közösségi hatóságok ezt követően az összes olyan terméktípus esetében, amelynél megállapították a dömping fennállását, hozzáadták a dömping összegét annak érdekében, hogy kiszámítsák a vizsgált termék globális dömpingösszegét. Azon terméktípusok esetében, amelyeknél nem állapították meg a dömping fennállását, az intézmények az összes negatív dömpingkülönbözetet lenullázták. A globális dömping összegét ezt követően valamennyi terméktípus összes exportügylete összesített értékének százalékában fejezték ki, függetlenül attól, hogy a termék dömpingelt volt‑e, vagy sem.

153. A felperes azt állítja, hogy e módszer a negatív dömpingkülönbözetek „eltorzításához” vezet(93). Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a közösségi hatóságok ma már elismerik e gyakorlat jogellenességét a Bizottság által az Amerikai Egyesült Államok ellen a WTO előtt indított jelenlegi jogvitára(94) alapozva érvelésüket.

154. Úgy tűnik, hogy a negatív dömpingkülönbözeteknél alkalmazott „zeroing” módszer – amelyet ebben az ügyben is alkalmaztak – vitatható. Még akkor is, ha a vizsgálattal megbízott hatóságok szabadon választhatják meg a legmegfelelőbb számítási módszereket, e módszereknek azonban tükrözniük kell a kifejtett dömping teljes mértékét(95).

155. Igaz ugyan, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Toyo kontra Tanács ügyben elfogadta e módszer alkalmazását, az eset körülményei azonban eltértek az alapeljárásétól.

156. Ebben az ügyben a dömpingkülönbözetet a rendes érték súlyozott átlaga és a kiszámított exportár összehasonlítása alapján, ügyletenkénti módszerrel határozták meg. E számítás során a rendes értéknél magasabb exportárakat „fiktív” módon a rendes érték szintjére csökkentették. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a közösségi hatóságok által alkalmazott ügyletenkénti módszer valószínűleg az egyetlen, amely képes „megakadályozni bizonyos, a különböző, a rendes árnál hol magasabb, hol alacsonyabb árak alkalmazásával dömpingeltitkolást célzó lépéseket”(96).

157. Ez az elemzés ugyanakkor a jelen eset körülményeire nem alkalmazható.

158. Egyfelől nem ügyletenkénti, hanem „súlyozott átlag súlyozott átlaggal” történő összehasonlításáról van szó a jelen esetben.

159. Másfelől ezt a módszert olyan ágyneműtípusokra alkalmazták, amelyeknél negatív dömpingkülönbözetet állapítottak meg, ugyanakkor a közösségi hatóságok a dömpingkülönbözetet a termékek összességére számították ki(97).

160. Véleményem szerint ebben az ügyben nem ez a helyes módszer a globális dömpingkülönbözet kiszámítására.

161. Valójában számomra úgy tűnik, hogy amikor a dömpingkülönbözetet terméktípusonként megállapított, többféle átlag alapján számolják, a dömpingkülönbözetnek a vizsgálat tárgyát képező termék esetében az összehasonlítások összességének eredményeit kell tükröznie, beleértve a vizsgált időszakban történt olyan terméktípusügyleteket is, amelyeknél az exportár súlyozott átlaga magasabb a rendes ár súlyozott átlagánál.

162. Márpedig ebben az ügyben alkalmazott „zeroing” módszer nem teszi lehetővé, hogy teljes mértékben és pontosan figyelembe vegyék azon exportügyletek tényleges árát, amelyek bizonyos terméktípusok esetén a vizsgált időszakban megtörténtek. Amint azt már jeleztem, bizonyos dömpingkülönbözetek nullára csökkentésével a hatóságok a negatív dömpingkülönbözetű terméktípusok vonatkozásában a dömpingkülönbözetet nullára módosították. Azaz úgy vélték, hogy az exportár súlyozott átlaga megegyezik a rendes érték súlyozott átlagával, holott az valójában magasabb volt.

163. E módszer alkalmazásának következtében az elvégzett összehasonlítások eredményei mesterségesen módosultak, és a termékek összességére megállapított dömpingkülönbözet növekedett.

164. Egy konkrét számokon alapuló (noha teljes egészében kitalált) egyszerű példa lehetővé teszi a „zeroing” módszer hatásának bemutatását. E példa egy harmadik országbeli gyártóra vonatkozik, aki a Közösségbe kétféle ágyneműtípust exportál, az A terméktípust és a B terméktípust.

E terméktípusok mindegyikénél a rendes érték súlyozott átlagát bizonyos számú belföldi ügylet alapján, az exportár súlyozott átlagát pedig bizonyos számú exportügylet alapján számították ki.

Rendes érték súlyozott átlaga	Exportár súlyozott átlaga	Dömpingkülönbözet	Dömpingkülönbözet (a „zeroing” módszer alkalmazásával)
A terméktípus	100	75	+25	+25
B terméktípus	125	150	-25	0
Termék (A terméktípus + B terméktípus)			0	+25

Az A terméktípus esetén a rendes ár súlyozott átlagának az exportár súlyozott átlagával való összehasonlítása 25 pontos „pozitív” dömpingkülönbözetet(98) állapít meg.

A B terméktípus esetén ugyanaz az összehasonlítás –25 pontos „negatív” dömpingkülönbözetet állapít meg.

Amennyiben a globális dömpingkülönbözetet a termékek összességére e két terméktípus alapján megállapított különbözetet alapul véve számítják ki, az A terméktípusnál (+25) megállapított pozitív dömpingkülönbözetet kiegyenlíti a B terméktípusnál (–25) megállapított negatív dömpingkülönbözet, következésképpen semmilyen dömpinget nem mutatnak ki.

Ha a B terméktípusnál megállapított negatív dömpingkülönbözetet lenullázzuk, a termékek összességére megállapított globális dömpingkülönbözet magasabb (+25).

E dömpingkülönbözet valamennyi terméktípus összes exportügylete összessített értékének százalékában kifejezve a következővel egyezik meg:

25 / 225 x 100 = 11,1%

Így a B terméktípusra – amelynél semmilyen dömpinget nem mutattak ki – az A terméktípushoz hasonlóan dömpingellenes vámot vetnek ki.

165. A „zeroing” módszer alkalmazása nemcsak a dömpingkülönbözet nagyságát torzíthatja, hanem nem létező dömpinget is kimutathat egy bizonyos terméknél.

166. Meg kell jegyezni továbbá, hogy az alaprendelet 2. cikkének (10) és (11) bekezdése, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.4. cikke szerint az összehasonlításnak „tisztességesnek” kell lennie. E megállapodás 2.4.2. cikke azt is kimondja, hogy a rendes érték súlyozott átlagát „az összehasonlíthatóösszes exportügylet árának súlyozott átlagával kell összehasonlítani”(99).

167. Márpedig mivel bizonyos terméktípusoknál a megállapított negatív dömpingkülönbözetet nullára csökkentették, a vizsgálattal megbízott hatóságok nem a termék egészére állapították meg a dömpingkülönbözetet, a rendes érték súlyozott átlagának és az összehasonlítható összes exportügylet, azaz a vizsgált termék valamennyi típusára vonatkozó összes ügylet ára súlyozott átlagának összehasonlítása alapján. Az ilyen összehasonlítás továbbá a fent említett rendelkezések értelmében számomra nem tűnik „tisztességesnek”.

168. A Tanács az észrevételeiben(100) azt állítja, hogy a terméktípusonként alkalmazott „zeroing” módszer lehetővé tette a közösségi hatóságok számára, hogy megfelelően kezeljék azon eseteket, amelyekben az exportőrök a vizsgált terméktípusokat dömpingelni kívánták. Úgy vélem, ha ez lett volna a helyzet, a közösségi intézményeknek pontosabban kellett volna meghatározniuk e terméket.

169. Másfelől azon egyszerű tény, miszerint bizonyos ügyletek negatív különbözettel zárulnak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy célzottan dömpingeltek.

170. Ilyen körülmények között hajlok arra, hogy úgy véljem, hogy a bizonyos típusú ágyneműk esetén megállapított negatív dömpingkülönbözet nullára történő csökkentésével a közösségi intézmények nem megfelelően állapították meg az Indiából, Egyiptomból és Pakisztánból származó pamut ágyneműkre vonatkozó dömpingkülönbözetet.

3.      A kár fennállásának megállapításáról

171. A kérdést előterjesztő bíróság végül azt kéri a Bíróságtól, hogy az vizsgálja meg a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességét az alaprendelet 3. cikkének (5) bekezdésére és a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkére tekintettel, mivel a kár felmérésének céljából olyan gyártók adatait is figyelembe vették, akik nem tartoznak a közösségi gazdasági ágazat meghatározásába. Továbbá azt is felróják a közösségi hatóságoknak, hogy nem vizsgálták meg az ezen ipar helyzetét befolyásoló összes releváns tényezőt.

172. Az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében egy dömpingellenes intézkedés bevezetéséhez nem elegendő annak megállapítása, hogy egy termék dömpingelt. A dömpingelt termék Közösségbe történő behozatalának ezen túlmenően jelentős hátrányt kell okoznia a közösség gazdasági ágazatának, vagy hátrány okozásával való fenyegetést(101), illetve az ilyen gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását kell jelentenie(102).

173. E rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a kárt tényleges bizonyíték alapján kell megállapítani, és objektív vizsgálatot kell folytatni többek között a dömpingelt behozataloknak a közösségi gazdasági ágazatára gyakorolt hatásairól.

174. E vizsgálatnak az említett rendelet 3. cikkének (5) bekezdése szerint fel kell mérnie az összes olyan releváns gazdasági tényezőt és mutatót, amely befolyásolja e közösségi gazdasági ágazat helyzetét(103) és a Közösségben alkalmazott árakat(104).

175. Emlékeztetnünk kell arra, hogy ez utóbbi rendelkezés a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkéből eredő kötelezettségeknek(105) felel meg.

176. Elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy a közösségi hatóságok nyilvánvaló értékelési hibát követtek‑e el, ami a kár fennállásának téves értékeléséhez vezetett, azáltal, hogy olyan társaságokra vonatkozó információkat vettek figyelembe, amelyek nem tartoznak a közösségi gazdasági ágazat meghatározásába.

177. Ebben az ügyben az alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint úgy határozták meg a közösségi gazdasági ágazatot, mint azt a 35, vizsgálatban együttműködő társaságot, amely a vizsgált időszakban a pamut ágyneműk teljes közösségi gyártásának jelentős hányadát képviselte(106).

178. E rendelet 17. cikkének (1) bekezdésével összhangban(107) a közösségi hatóságok úgy határoztak, hogy a közösségi gazdasági ágazatot képviselő, 17 gyártóból álló mintát állítanak össze(108).

179. Az ideiglenes rendelet hatvankettedik preambulumbekezdéséből az következik, hogy a közösségi gazdasági ágazatnak okozott kár vizsgálatához szükséges adatokat nem kizárólag a közösségi gazdasági ágazat vagy különösen a mintavételben szereplő közösségi gyártók szintjén elemezték. Ez az elemzés a Közösség egészére vonatkozó adatokra is kiterjedt. Ezen adatok az ágazat (többek között az Eurocoton) által elismert forrásokból származtak, és a Közösségen belüli gyártás, fogyasztás, behozatal, kivitel és piaci részesedés alakulására vonatkoztak.

180. Ezen adatok összességének elemzése lehetővé tette a Bizottság számára annak megállapítását, hogy – az ideiglenes dömpingellenes vám kivetésének keretében – a Közösség egészében megfigyelt helyzet a közösségi gazdasági ágazatot alkotó 35 gyártó szintjén nem volt megfigyelhető. A Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy a közösségi gazdasági ágazat a panasz benyújtásának napján kizárólag már létező társaságokból állt, és nem vette figyelembe azon vállalkozások helyzetét, amelyek az értékelési időszak alatt (azaz a panasz benyújtásakor) szüntették be a termelésüket(109).

181. Az igazgatási eljárás során az exportőrök azt állították, hogy az azon társaságokkal kapcsolatos információkat, amelyek nem tartoznak a közösségi gazdasági ágazat meghatározásába, nem lehet felhasználni a kár fennállásának meghatározásához.

182. E kifogást követően a Tanács részletesen pontosította a Bizottság által végzett értékelést. A Tanács, még ha el is ismeri, hogy a panaszt kiváltó ágazat gazdasági helyzetének értékelése a közösségi gazdasági ágazat elemzésén alapszik, ezen értékelésnek – véleménye szerint – figyelembe kell vennie az érintett ágazat szerkezetét és felépítését(110).

183. Ebben az ügyben a közösségi szintű adatok szerint az ágazat nagyszámú erős versenyhelyzetben lévő gazdasági szereplő jelenlétével jellemezhető. Következésképpen a Tanács úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó behozatalok hatásai következtében valószínűleg eltűntek gazdasági szereplők a vizsgált időszakban. Így a károk értékelése nem korlátozódhat csupán azon társaságokra, amelyek az értékelési időszak végén még aktívan tevékenykednek, és amelyek a közösségi gazdasági ágazathoz tartoznak.

184. Nem gondolom, hogy ebben az ügyben az elemzés nyilvánvaló értékelési hibán alapulna.

185. Igaz ugyan, hogy az alaprendelet 3. cikkének (5) bekezdése szerint vizsgálatot kell folytatni a dömpingelt behozataloknak a közösségi gazdasági ágazatra gyakorolt hatásairól. Mindazonáltal e rendelet 3. cikke (2) bekezdésének szövegéből az következik, hogy a károk fennállása megállapításának objektív vizsgálat alapján kell megtörténnie.

186. Márpedig ebben az ügyben a meghatározás szerinti közösségi gazdasági ágazat, úgy tűnik, nem tükrözi a Közösség piac tényleges feltételeit. Az összegyűjtött adatok tanulmányozása ugyanakkor rámutat arra, hogy a Közösség szintjén tapasztalt tendenciák bizonyos esetekben nagymértékben eltértek a közösségi gazdasági ágazatban megállapítottaktól(111).

187. Ilyen körülmények között, és azzal a céllal, hogy a lehető legobjektívebb módon határozzák meg a szóban forgó behozatalok hatásainak vizsgálatát, úgy tűnik számomra, hogy a közösségi hatóságok jogosan végezték el az érintett piac helyzetének globális értékelését. Az adatok teljes körű elemzése – beleértve a Közösség egészére vonatkozó adatokat is – csak megerősíti azon értékelés érvényességét, amelyet e hatóságok az alaprendelet 3. cikke értelmében kötelesek elvégezni.

188. Másfelől az ügy irataiból az derül ki, hogy a közösségi szintű adatokat csak bizonyos mértékben vették figyelembe(112). Feltűnik, hogy a jelentős kár fennállásával kapcsolatos következtetés lényegében a közösségi gazdasági ágazat árainak összetételén alapul, amit a mintában szereplő társaságoknál figyeltek meg. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott adatoknak az 1644/2001 rendelet keretében történő kizárása nem befolyásolta a jelentős kár fennállásának megállapítását(113).

189. Ilyen körülmények között nem minősíthetjük nyilvánvalóan hibásnak a közösségi hatóságok azon megfontolását, miszerint a közösségi gazdasági ágazatnak okozott kár vizsgálata céljából helyénvaló volt a közösségi gyártás egészére vonatkozó adatok figyelembevétele.

190. Másodsorban azt kell megtudni, hogy a közösségi hatóságok nyilvánvaló értékelési hibát követtek‑e el azáltal, hogy nem vizsgálták meg a közösségi gazdasági ágazat helyzetét befolyásoló, az alaprendelet 3. cikkének (5) bekezdése, valamint a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikke által előírt összes releváns tényezőt.

191. Ebben az ügyben a közösségi hatóságok az alaprendelet 3. cikkének (5) bekezdésében, valamint a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkében felsorolt tényezők közül csak néhányat vettek figyelembe annak meghatározása céljából, hogy a közösségi gazdasági ágazat jelentős kárt szenvedett‑e. Figyelembe vették többek között a társaságok termelékenységével kapcsolatos mutatókat, olyanokat, mint a nyereségesség és a foglalkoztatás, és figyelembe vették az árszínvonalat, az értékesítések és a piaci részesedések szintjét (nagyságát és értékét)(114).

192. A felperes észrevételeiben tett állításával(115) szemben nem vélem úgy, hogy a fent említett rendelkezések a felsorolt összes tényező vizsgálatát előírják. Számomra úgy tűnik, hogy az alkalmazott kifejezések egyértelműen diszkrecionális jogkörrel ruházzák fel a közösségi hatóságokat e mutatók vizsgálatában és értékelésében.

193. Egyrészt e rendelkezések csupán azt írják elő, hogy meg kell vizsgálni az összes olyan „releváns gazdasági tényezőt és mutatót, amely befolyásolja e [közösségi gazdasági ágazat] helyzetét”(116).

194. Másrészt az alaprendelet 3. cikke (5) bekezdésének utolsó mondatából, valamint a dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkének szövegéből az derül ki, hogy a felsorolt gazdasági tényezők és mutatók felsorolása „nem kimerítő”. E rendelkezésekkel összhangban ezen ismérvek közül egynek vagy többnek a fennállása sem ad szükségszerűen döntő útmutatást.

195. Úgy tűnik tehát, hogy e felsorolás csupán útmutató jellegű.

196. Véleményem szerint a közösségi hatóságok e rendelkezések szerint csak azon tényezőket kötelesek megvizsgálni, amelyek az elszenvedett kár értékelése szempontjából relevánsak. Ebben az ügyben a Bizottság részletesen felsorolta a kárt okozó tényezőket(117), és úgy tűnik, hogy az érintett felek egyike sem fogalmazott meg kifogást ezen értékeléssel szemben.

197. Az e tényezők relevanciájával kapcsolatos vizsgálat, véleményem szerint, egy olyan összetett gazdasági helyzetértékelés részét képezi, amelyben – emlékeztetek rá – a közösségi intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Így a vizsgálattal megbízott hatóságok jogosan vélhették úgy, hogy a felsorolt elemek már megfelelő és döntő útmutatást jelentenek.

198. Meg kell tehát állapítani, hogy a dömpingelt behozatalok hatásának vizsgálata céljából a közösségi gazdasági ágazat helyzetét befolyásoló releváns tényezők vizsgálatával ezen intézmények nem lépték túl azon mérlegelési jogkörüket, amely az összetett gazdasági helyzet értékelésekor megilleti őket.

199. Ilyen körülmények között és a fentiekre tekintettel azt a következtetést lehet levonni, hogy a közösségi intézmények nem követtek el semmilyen nyilvánvaló értékelési hibát sem a termék számtanilag képzett rendes értékének meghatározásakor, sem a közösségi gazdasági ágazatnak okozott kár fennállásának és nagyságának értékelésekor.

200. E következtetés nemcsak az Indiából, hanem a Pakisztánból származó behozatalokra is érvényes.

201. A hasonló termék rendes értékének számtanilag történő kiszámítását illetően láthattuk, hogy a közösségi hatóságok azonos módszert alkalmaztak India és Pakisztán esetében(118).

202. A kár fennállásának megállapítását illetően a közösségi intézmények az Indiából, Egyiptomból és Pakisztánból származó behozatalok közösségi gazdasági ágazatra kifejtett hatásainak kumulatív vizsgálatát végezték el(119). Ilyen körülmények között a közösségi hatóságok következtetései véleményem szerint nemcsak az Indiából származó behozatalokra, hanem a Pakisztánból származó termékekre is érvényesek.

203. Ezzel szemben úgy vélem, hogy e hatóságok ellentétesen jártak el az alaprendelet 2. cikkének (11) bekezdése, valamint a dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikke esetében, azáltal, hogy a vizsgált termék dömpingkülönbözetének számításakor a „zeroing” módszert alkalmazták a negatív dömpingkülönbözetet mutató terméktípusokra. E számítási módszer jogellenessége befolyásolja a jogvita tárgyát képező, az Indiából, Egyiptomból és Pakisztánból származó pamut ágyneműk Közösségbe történő behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vám mértékét meghatározó rendelet 1. cikkének érvényességét.

204. Ezen okok miatt ki kell jelenteni, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet 1. cikke érvénytelen, mivel a Tanács – ebben az ügyben – a szóban forgó behozatalok esetében a dömpingkülönbözet meghatározása céljából a „zeroing” módszert alkalmazta a negatív dömpingkülönbözetet mutató terméktípusoknál.

VI – A későbbi rendeletek érvényességéről

205. A második és harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kéri a Bíróságot, hogy értékelje a rendeletek érvényességét a közösségi jogra tekintettel. E kérdések azzal kapcsolatban merültek fel, hogy – mivel a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásával beszedett dömpingellenes vámok visszatérítését e későbbi rendeletek nem írják elő – vajon nem ellentétesek‑e egyrészt az alaprendelet (dömpingellenes megállapodás 1., 7.1. és 9. cikkével összefüggésben értelmezett) 1. cikkével, 7. cikke (1) bekezdésével, és 9. cikke (4) bekezdésével, másrészt az arányosság elvével, amint azt ugyanezen rendelet 7. cikkének (2) bekezdése és 9. cikkének (4) bekezdése megfogalmazza.

206. Habár az alaprendelet 7. cikke előírja azon feltételeket, amelyek mellett a Bizottság ideiglenes dömpingellenes vámot vethet ki, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet 9. cikke határozza meg pontosan a végleges vám kivetése lehetőségének eseteit.

207. Az említett rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 9. cikkének (4) bekezdése szerint e vámokat csak akkor vethetik ki, amennyiben a dömping és az ebből következően a Közösség valamely gazdasági ágazatának okozott kár ténye időleges megállapítást (ideiglenes vám) vagy végleges megállapítást (végleges vám) nyert, és ha a Közösség érdekei beavatkozást kívánnak meg a kár megelőzése céljából.

208. Az alaprendelet 7. cikke (2) bekezdésének és a 9. cikke (4) bekezdésének utolsó mondata szerint e vámok összege nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, és a különbözetnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi gazdasági ágazatnak okozott kár megszüntetésére.

209. E rendelkezések lényegében a dömpingellenes megállapodás 7.1., 7.2. és 9.1. cikkének kifejezéseit ültették át.

210. A felperes az észrevételeiben(120) arra hivatkozik, hogy a Tanács az 1644/2001 rendeletben az Indiából származó behozatalokkal kapcsolatban csekély mértékű dömpinget állapított meg. Ugyanakkor azt is előadja, hogy a Tanács a 160/2002 rendeletben a Pakisztánból származó behozatalokkal kapcsolatban kizárta a dömping tényét. A felperes szerint az alaprendelet által előírt feltételek nem teljesültek tehát a jogvita tárgyát képező rendelet keretében történő végleges dömpingellenes vám kivetésekor. Következésképpen az Ikea úgy véli, hogy a közösségi hatóságoknak biztosítaniuk kellett volna e rendeletek visszaható hatályát és a jogvita tárgyát képező rendelet értelmében megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítését. A visszatérítés hiányában az Ikea úgy véli, hogy a későbbi rendeletek sértik az arányosság elvét, mivel a közösségi gazdasági ágazat ezáltal a szükségesnél sokkal nagyobb védelmet élvez.

211. Ellenőrizni kell tehát, hogy a közösségi hatóságok az alaprendelet és a dömpingellenes megállapodás vonatkozó rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen módon jártak‑e el azáltal, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásában megfizetett összegek visszatérítéséről nem rendelkeztek. E célból különbséget kell tenni egyrészt az 1644/2001 és a 160/2002 rendelet, másrészt a 696/2002 rendelet között, ugyanis azokat eltérő jogi alapon fogadták el.

A –    Az 1644/2001 és a 160/2002 rendelet érvényességéről

212. Az 1644/2001 és a 160/2002 rendeletet az 1515/2001 rendelet alapján fogadták el. Emlékeztetni kell arra, hogy ez utóbbi lehetővé teszi a Közösség számára, hogy egy, az alaprendelet keretében meghozott intézkedést a DSB dömpingellenes intézkedésekkel kapcsolatos ajánlásaival és határozataival összehangoljon.

213. Emlékeztetni kell arra, hogy az 1644/2001 rendelet a DSB ajánlásai alapján módosítja az Indiából származó behozatalokkal kapcsolatban a jogvita tárgyát képező rendelet keretében hozott következtetéseket. E felülvizsgálatra való tekintettel a Tanács csekély mértékű dömpinget mutatott ki e behozatalok kapcsán, következésképpen módosította a jogvita tárgyát képező rendelet által kivetett dömpingellenes vám mértékét.

214. A 160/2002 rendelet megszünteti a Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozó eljárást, mivel az új számítás kimutatta, hogy az érintett termék egyik pakisztáni társaság által történő kivitele sem dömpingelt.

215. E két rendelet egyike sem írja elő a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásában megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítését. Mindazonáltal – a felperessel ellentétben – nem gondoljuk, hogy a közösségi intézmények kötelesek – ebben az esetben – ilyen visszatérítést előírni.

216. Az 1515/2001 rendelet 3. cikke ugyanakkor kifejezetten előírja, hogy „[az e rendelet] alapján hozott intézkedések hatálybalépésük idejétől kezdve hatályosak és – eltérő rendelkezés hiányában – nem szolgálnak az ezen időpont előtt beszedett vámok visszatérítésének alapjául”(121). Ennek az az oka – amint azt e rendelet hatodik preambulumbekezdése kifejti –, hogy a DSB által megfogalmazott ajánlások és határozatok csak jövőbeli hatállyal bírnak. Az egyetértési megállapodás kizárólag az érintett tagtól követeli meg, hogy azonnal vagy az ésszerű határidő lejártával tegyen eleget ezen ajánlásoknak és határozatoknak(122).

217. A Tanácsnak csupán az a kötelessége, hogy a WTO‑t létrehozó megállapodás szerinti kötelezettségei értelmében összhangba hozza a jogvita tárgyát képező rendeletet a DSB következtetéseivel. Egyáltalán nem volt kötelessége tehát, hogy visszamenőleges hatállyal lássa el az Indiából és Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozó dömpingellenes vámok új kiszámítását.

B –    A 696/2002 rendelet érvényességéről

218. Az 1644/2001 és a 160/2002 rendelettel ellentétben a 696/2002 rendeletet nem azzal a céllal fogadták el, hogy a DSB ajánlásaira és határozataira tekintettel módosítsák a jogvita tárgyát képező rendeletet. E rendelet csak megerősíti az 1644/2001 rendelettel módosított, indiai behozatalokra kivetett végleges dömpingellenes vámot. Az alaprendelet 11. cikkének (3) bekezdésén alapuló e felülvizsgálat célja csupán az volt, hogy az ágynemű‑behozatalokra kivetett dömpingellenes vámokat a Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozó intézkedések hatályon kívül helyezését követően, valamint az Egyiptomból származó behozatalokra vonatkozó intézkedések lejártát követően a jövőhöz igazítsa(123). Következésképpen úgy tűnik, hogy a Tanács nem volt köteles e felülvizsgálat keretében a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásában megfizetett vámok visszatérítését előírni.

219. A fentiekre tekintettel tehát úgy vélem, hogy a közösségi hatóságok nem jártak el az alaprendelet és a dömpingellenes megállapodás rendelkezéseivel ellentétesen azáltal, hogy a későbbi rendeletek keretében nem írták elő a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásában megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítését.

VII – A jogvita tárgyát képező rendelet érvénytelenségéből levonható következtetésekről

220. Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy pontosítsa a jogvita tárgyát képező rendelet alkalmazásával kivetett dömpingellenes vámok visszatérítésének módjait.

221. Ami a visszatérítendő dömpingellenes vámok összegének megállapítását illeti, úgy vélem, hogy az EK 233. cikk szerint az a Közösség hatáskörrel rendelkező intézményeinek hatáskörébe tartozó feladat. Ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az említett hatóságok kötelesek valamennyi, az előzetes döntések végrehajtásához szükséges intézkedést meghozni.(124)

222. Mivel arra a következtetésre jutottam, hogy a jogvita tárgyát képező rendelet 1. cikke érvénytelen, hiszen téves módszert alkalmaz a dömpingkülönbözet kiszámítására, véleményem szerint a hatáskörrel rendelkező közösségi hatóságok feladata a jogvita tárgyát képező rendelet felülvizsgálata, és az eredeti vizsgálati időszak alatt gyűjtött információk alapján az Indiából, Egyiptomból és Pakisztánból származó behozataloknál a dömpingkülönbözet újbóli kiszámítása.

223. Amennyiben megállapításra kerül, hogy a végleges vám megfizetésének alapjául szolgáló tényleges dömpingkülönbözet megszűnt, vagy olyan szintre csökkent, amely a megfizetett dömpingellenes vám szintje alatt van, a hatáskörrel rendelkező hatóságok feladata a jogvita tárgyát képező rendelet által kivetett dömpingellenes vám mértékét módosítani és a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatósággal a visszatérítendő dömpingellenes vámok összegét közölni.

224. A visszatérítésben részesíthető személyeket illetően úgy gondolom, hogy valamennyi importőrnek, amely a jogvita tárgyát képező rendelet szerint vámot fizetett, az alaprendelet 11. cikkének (8) bekezdése szerint biztosítani kell a jogot, hogy visszatérítés iránti kérelmet nyújthasson be, amennyiben megállapításra kerül, hogy a vámok megfizetésekor a szóban forgó dömpingellenes vámok nem voltak jogszerűek.

225. E rendelet „Időtartam, felülvizsgálat és visszatérítés” című 11. cikkének (8) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „az importőr a beszedett vámok visszatérítését kérheti, ha bizonyítható, hogy a vám megfizetésének alapjául szolgáló dömpingkülönbözet megszűnt, vagy olyan szintre csökkent, amely az érvényben lévő vám szintje alatt van”.

226. Véleményem szerint e rendelkezés alkalmazási területe az említett rendelet 11. cikkének (2)–(7) bekezdése szerint nem csupán a Bizottság által megindított felülvizsgálati eljárás feltételezéseire korlátozódik. Úgy vélem, hogy az ilyen rendelkezésnek azon esetekre is ki kell terjednie, amelyeknél a dömpingkülönbözet számítására alkalmazott módszer érvénytelenségét megállapító bírósági ítéletet követően megállapítják, hogy a dömpingkülönbözet megszűnt, vagy alacsonyabb szintre csökkent.

VIII – Végkövetkeztetések

227. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az alábbiak szerint válaszoljon a High Court of Justice (England & Wales) Chancery Division által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

„1)      Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 1997. november 28‑i 2398/97/EK tanácsi rendelet első cikke érvénytelen, mivel az Európai Unió Tanácsa a vizsgálat tárgyát képező termékre vonatkozóan a dömpingkülönbözet meghatározásához a negatív dömpingkülönbözetre mindegyik érintett terméktípus esetében a »zeroing« módszert alkalmazta.

2)      Az Európai Közösség hatáskörrel rendelkező intézményeire hárul az a feladat, hogy meghozzák az előzetes döntéshozatali kérelmet elbíráló ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

3)      Mivel az importőrök a 2398/97 rendelet értelmében vámot fizettek, az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatalokkal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (8) bekezdése értelmében visszatérítés iránti kérelmet nyújthatnak be.”

---

1 – Eredeti nyelv: francia

---

2 – HL L 336., 103. o.

---

3 – HL 1994. L 336., 234. o.

---

4 – HL L 336., 1. o.

---

5 – Lásd ugyanezen egyezmény XVI. cikkét is, amely a (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy „minden tag biztosítja törvényi, rendeleti előírásainak és közigazgatási eljárásainak összhangját a mellékelt megállapodások szerinti kötelezettségeivel”.

---

6 – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem többek között a dömpingellenes megállapodás 2.2.2. cikkének ii. pontjára, a 2.4.2. és 3.4. cikkére hivatkozik. Az érthetőség kedvéért elemzésem során pontosítom e rendelkezések tartalmát.

---

7 – A WTO‑t létrehozó egyezmény IV. cikkének (3) bekezdése értelmében a WTO Általános Tanácsa látja el e feladatokat, ahol az összes tag képviselteti magát.

---

8 – Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.; a továbbiakban: alaprendelet).

---

9 – Lásd az ötödik preambulumbekezdést.

---

10 – Lásd az alaprendelet 6., 7. és 9. cikkét. Az egyszerűség kedvéért a Bizottságot és a Tanácsot „közösségi hatóságok” vagy „közösségi intézmények” általános elnevezéssel illetjük saját feladataik ellátása vonatkozásában.

---

11 – Lásd az alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdését.

---

12 – Az alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a „Közösség gazdasági ágazata” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az „a hasonló termékek közösségi gyártóinak összességére vagy közülük azokra vonatkozik, akiknek együttes termelése az érintett termék teljes közösségi termelésének […] jelentős hányadát teszi ki […]”. Ugyanezen rendelet 5. cikkének (4) bekezdése értelmében az együttes termelésnek meg kell haladnia a hasonló termék termelésének 50%‑át.

---

13 – Az alaprendelet 1. cikkének (4) bekezdése értelmében a „hasonló termék” kifejezés olyan terméket jelent, amely a szóban forgó termékkel azonos, illetve olyan terméket, amely anélkül, hogy azzal minden tekintetben megegyezne, „azzal szoros hasonlóságot mutató tulajdonságokkal rendelkezik”.

---

14 – Az alaprendelet 1. cikkének (3) bekezdése értelmében az exportáló ország rendszerint a szóban forgó termék származási országa.

---

15 – Lásd ugyanazon rendelet 2. cikkének (12) bekezdését.

---

16 – A dömpingellenes vámok kivetése előtt a közösségi intézményeknek eltérő érdekeket kell mérlegelniük, és nemcsak a vizsgálat tárgyát képező exportőrök és importőrök érdekeit kell figyelembe venniük, hanem a közösségi gazdasági ágazatnak, a felhasználóknak és a fogyasztóknak az érdekeit is. Ezen érdekek mérlegelését az alaprendelet 9. cikkének (4) bekezdése tartalmazza, amely úgy rendelkezik, hogy a dömpingellenes vám mértéke nem lehet magasabb annál, mint ami a közösségi iparnak okozott kár elhárításához szükséges. E tekintetben lásd az Elsőfokú Bíróság a T‑87/98. sz., International Potash Company kontra Tanács ügyben 2000. szeptember 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., II‑3179. o.) 42. pontját, és a T‑132/01. sz., Euroalliages és társai kontra Bizottság ügyben 2003. július 8‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑2359. o.) 45. pontját.

---

17 – Az alaprendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében ezen elv a Bizottság által kivetett ideiglenes dömpingellenes vámra is vonatkozik.

---

18 – A Tanács 1997. június 12‑i 1069/97/EK rendelete (HL L 156., 11. o., a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

---

19 – Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 1997. november 28‑i rendelet (HL L 332., 1. o., a továbbiakban: jogvita tárgyát képező rendelet).

---

20 – E konzultáció kezdeményezésére az egyetértési megállapodás 4. cikke, az 1994. évi GATT XXIII. cikke és a dömpingellenes megállapodás 17. cikke alapján került sor.

---

21 – Lásd a WTO honlapján megtalálható „Európai Közösségek – az Indiából származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára kiszabott dömpingellenes vámról” szóló jelentést (http://www.wto.org, WT/DS141/R. sz. alatt).

---

22 – Lásd a WTO honlapján megtalálható „Európai Közösségek – az Indiából származó pamut jellegű ágyneműk behozatalára kiszabott dömpingellenes vámról” szóló jelentést (http://www.wto.org, WT/DS141/AB/R. sz. alatt).

---

23 – HL L 201., 10. o.

---

24 – Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a vám alkalmazásának az Indiából származó behozatalok tekintetében történő felfüggesztéséről szóló, 2398/97/EK tanácsi rendeletet módosító rendelet (HL L 219., 1. o.).

---

25 – A 1644/2001 rendelet 1. cikke.

---

26 – Ugyanazon rendelet 2. cikke.

---

27 – Az Egyiptomból, Indiából és Pakisztánból származó pamut ágyneműk behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2398/97/EK tanácsi rendeletet módosító és a Pakisztánból származó behozatalokra vonatkozó eljárás megszüntetéséről szóló, 2002. január 28‑i rendelet (HL L 26., 1. o.).

---

28 – Az Egyiptomból származó ágyneműk behozatalára kivetett dömpingellenes vám a 160/2002 rendelet 1. cikkének (2) bekezdésével összhangban 2002. február 28‑án ténylegesen lejárt, mivel az e rendeletben előírt határidőn belül semmilyen felülvizsgálati kérelem nem érkezett a Bizottsághoz.

---

29 – E rendelkezés lehetővé teszi, hogy a közösségi hatóságok felülvizsgálják ezen intézkedések fenntartásának szükségességét, amennyiben az indokolt (például akkor, amikor dömpinggel és a kárral kapcsolatos körülmények érezhetően megváltoztak).

---

30 – Az 1644/2001 rendelettel módosított és hatályon kívül helyezett, az Indiából származó pamut ágyneműk behozatalára a 2398/97 rendelettel kivetett végleges dömpingellenes vám megerősítéséről szóló, 2002. április 22‑i rendelet (HL L 109., 3. o.).

---

31 – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.).

---

32 – A C–76/00. P. sz. ítélet (EBHT 2000., I‑79. o.)

---

33 – Az 56. pont.

---

34 – A C‑69/89. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 1989., I‑2069. o.). Ebben az ítéletben a Bíróság úgy vélte, az ő feladata annak ellenőrzése, hogy a közösségi intézmények magatartása az 1947. évi GATT rendelkezéseire tekintettel jogszerű‑e, amennyiben a Közösség a WTO keretében vállalt valamely egyedi kötelezettséget szándékozik végrehajtani. A klasszikus ítélkezési gyakorlat két kivételének egyikéről van szó, ugyanis figyelemmel szerkezetükre és felépítésükre, a WTO‑megállapodások főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság vizsgálhatja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (lásd különösen a Bíróság C‑149/96. sz., Portugália kontra Tanács ügyben 1999. november 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1999., I‑8395. o.) 47. pontját; a C‑27/00. és C‑122/00. sz., Omega Air és társai egyesített ügyekben 2002. március 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., I‑2569. o.) 93. pontját; a fent hivatkozott Petrotub et Republica kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 53. pontját; a C‑93/02. P. sz., Biret International kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑10497. o.) 52. pontját; a C‑377/02. sz. Van Parys‑ügyben 2005. március 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑1465. o.) 39. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑151/00. sz., Laboratoire du Bain kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑23. o.) 102. pontját. A Bíróság a 70/87. sz., Fediol kontra Bizottság ügyben 1989. június 22‑én hozott ítéletének (EBHT 1989., I‑1781. o.) 19‑22. pontjában szereplő, második kivétel akkor alkalmazandó, ha a szóban forgó közösségi jogi aktus kifejezetten utal a WTO‑megállapodások egyedi rendelkezéseire (lásd különösen a WTO‑megállapodásokkal kapcsolatban a fent hivatkozott Portugália kontra Tanács ügyben hozott ítélet 49. pontját és a Biret International kontra Tanács ügyben hozott ítélet 53. pontját).

---

35 – Az egyezmény az alábbi honlapon található meg: http://untreaty.un.org/ilc/texts/instruments/francais/traites/1_1_1969_francais.pdf

---

36 – Kiemelés tőlem.

---

37 – E tekintetben lásd a WTO‑t létrehozó egyezmény II. cikkének (2) bekezdését és a XVI. cikkének (4) bekezdését.

---

38 – Lásd különösen a 26/62. sz. Van Gend & Loos ügyben 1963. február 5‑én hozott ítéletet (EBHT 1963., 1. o.).

---

39 – A WTO‑t létrehozó egyezmény preambulumának (3) bekezdése (kiemelés tőlem).

---

40 – Lásd a WTO‑t létrehozó egyezmény első és harmadik preambulumbekezdését, valamint az 1994. évi GATT preambulumát.

---

41 – Lásd a dömpingellenes megállapodás 17. cikke (6) bekezdésének ii. pontját is (kiemelés tőlem).

---

42 – A WTO‑t létrehozó egyezmény IV. cikkének (1) bekezdése szerint a Miniszteri Konferencia a WTO összes tagjának képviselőiből áll. A Miniszteri Konferencia jogosult valamennyi, a multilaterális kereskedelmi megállapodások hatálya alá tartozó ügyben döntést hozni, és a WTO politikai iránymutatásait meghatározni.

---

43 – A WTO‑t létrehozó egyezmény IV. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése szerint az Általános Tanács a WTO összes tagjának képviselőiből áll. Az Általános Tanács látja el többek között a Kereskedelempolitikai Felülvizsgálati Bizottság és a Vitarendezési Testület feladatait.

---

44 – A Bíróság 1991. december 14‑én hozott „Megállapodástervezet az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról egyrészről a Közösség, másrészről az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagjai között” (EBHT 1991., I‑6079. o.) című véleménye. E vélemény többek között a megállapodásban előírt bírósági felülvizsgálati rendszernek az EGT‑Szerződéssel való összeegyeztethetőségét vizsgálta.

---

45 – A 39. pont.

---

46 – A 40. pont.

---

47 – A 42. pont.

---

48 – A 45. pont.

---

49 – A 46. pont.

---

50 – A WTO vitarendezési rendszerén végrehajtott javítások bemutatásaként lásd különösen Cottier, T. „Dispute settlement in the World Trade Organization: characteristics and structural implications for the European Union” című cikkét, Common Market Law Review, 1998, 325. o.; de Eeckout, P. „The domestic legal status of the WTO agreement: interconnecting legal systems” című cikkét, Common Market Law Review, 1997, 37. o., és de Paemen, H. „The significance of the Uruguay Round” című cikkét a Bourgeois J.H.J.‑ban, valamint Berrod, F. és Gippini Fournier, E. The Uruguay Round Results című művét, European Interuniversity Press, Brüsszel, 1995, 33. o., különösen 39. o.

---

51 – Érdekes megemlíteni, hogy a vizsgálóbizottság 2005. október 31‑én készített, a WTO honlapján (http://www.wto.org, a WT/DS294/R. sz. hivatkozás alatt) elérhető „Az Egyesült Államok – Törvények, szabályok és a dömpingkülönbözet kiszámításának módszere (zeroing módszer)” című jelentésének keretében ez utóbbi úgy vélte, hogy nem kötik őt a fellebbviteli testület korábbi ajánlásai (7.30. pont).

---

52 – Lásd az egyetértési megállapodás 3. cikkének (7) bekezdését.

---

53 – Lásd a 21. cikk (1) bekezdését.

---

54 – Lásd a 22. cikk (1) bekezdését.

---

55 – Lásd a 3. cikk (7) bekezdését és a 22. cikk (1) bekezdését.

---

56 – Lásd a 21. cikk (6) bekezdését.

---

57 – Lásd különösen a fent hivatkozott Van Parys‑ítélet 48. és 51. pontját.

---

58 – Lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑162/94. sz., NMB France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., II‑427. o.) 72. pontját; a T‑97/95. sz., Sinochem kontra Tanács ügyben 1998. január 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑85. o.) 51. pontját; a T‑118/96. sz., Thai Bicycle kontra Tanács ügyben 1998. július 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑2991. o.) 32. pontját, valamint a T‑340/99. sz., Arne Mathisen kontra Tanács ügyben 2002. július 4‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑2905. o.) 53. pontját.

---

59 – Lásd például az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Arne Mathisen kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 114. pontját.

---

60 – Lásd különösen a 240/84. sz., Toyo kontra Tanács ügyben 1987. május 7‑én hozott ítéletének (EBHT 1987., 1809. o.) 19. pontját és a 255/84. sz., Nachi Fujikoshi kontra Tanács ügyben hozott ítéletének (EBHT 1987., 1861. o.) 21. pontját.

---

61 – Lásd különösen a Bíróság C‑156/87. sz., Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ügyben 1990. március 14‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑781. o.) 43. pontját; a C‑305/86. és C‑160/87. sz., Neotype Techmashexport kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben 1990. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑2945. o.) 48. és azt követő pontját; a C‑320/86. és C‑188/87. sz., Stanko France kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben 1990. július 1‑jén hozott ítéletét (EBHT 1990., I‑3013. o.), valamint az Elsőfokú Bíróság T‑164/94. sz., Ferchimex kontra Tanács ügyben 1995. szeptember 28‑án hozott ítéletét (EBHT 1995., II‑2681. o.).

---

62 – Lásd például a Bíróság fent hivatkozott Toyo kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 19. pontját; az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Thai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 33. pontját; T‑2/95. sz., Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben 1998. október 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑3939. o.) 292. pontját; a fent hivatkozott Euroalliages és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját, valamint a fent hivatkozott Arne Mathisen kontra Tanács ügyben hozott ítélet 54. pontját.

---

63 – A fent hivatkozott Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben hozott ítélet 306. pontja.

---

64 – Lásd például a fent hivatkozott Tribunal International Potash Company kontra Tanács ügyben hozott ítélet 65. pontját és a T‑134/03. sz., Common Market Fertilizers kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 27‑én hozott ítélet (EBHT 2005., II‑3923. o.) 156. pontját.

---

65 – Az alaprendelet 20. cikke értelmében a Bizottságnak tájékoztatnia kell az érintett feleket azok kérésére olyan lényeges tényekről és megfontolásokról, amelyek alapján az intézkedéseket bevezették, feltéve ha ezzel nem sérti meg az üzleti titkot.

---

66 – Kiemelés tőlem.

---

67 – A dömpingellenes megállapodás 2.1. cikke értelmében arra kell emlékeztetni, hogy „egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha […] exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára” (kiemelés tőlem).

---

68 – Kiemelés tőlem.

---

69 – Az alaprendelet 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerint a rendes értéket rendszerint a belföldi felhasználásra szánt hasonló termék értékesítései alapján állapítják meg, ha ezek az értékesítések elérik az érintett termék Közösségben eladott mennyiségének öt vagy ennél nagyobb százalékát. Ezen értékesítések „reprezentatívnak” minősülnek.

---

70 – Lásd különösen a C‑175/87. sz., Matsushita Electric kontra Tanács ügyben 1992. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑1409. o.) 32. pontját.

---

71 – A fent hivatkozott Nakajima kontra Tanács ügyben hozott ítélet 35. és 61. pontja.

---

72– E rendelkezés kimondja:

---

„az értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség összegének a rendes kereskedelmi forgalomban a vizsgált gyártó vagy exportőr hasonló terméke előállításának, illetve értékesítésének tényleges adatain kell alapulnia. Ha ennek alapján az összeg megállapítása nem lehetséges, az összeget a következőképpen lehet meghatározni:

---

[…]

---

ii. a vizsgálat alá eső többi exportőrre vagy gyártóra nézve, a hasonló terméknek a származási ország belföldi piacán való előállítására és értékesítésére vonatkozóan megállapított tényleges összegek súlyozott átlaga alapján;

---

[…] ” (kiemelés tőlem).

---

73 – Lásd a 8–17. pontot.

---

74 – E rendelkezés lehetővé teszi a vizsgálatot végző hatóságok számára, hogy mintavételezéshez folyamodjanak, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy az importőrök, a termék‑ vagy ügylettípusok száma jelentős. Így a vizsgálat statisztikailag reprezentatív mintavétel alkalmazásával a felek, a termékek vagy az ügyletek ésszerű számára korlátozódik.

---

75 – Lásd az ideiglenes rendelet tizenötödik és azt követő preambulumbekezdéseit.

---

76 – Lásd az ideiglenes rendelet huszonharmadik és azt követő preambulumbekezdéseit, valamint a jogvita tárgyát képező rendelet tizennyolcadik preambulumbekezdését, amely kimondja, hogy a vizsgálatban együttműködő indiai vállalatok túlnyomó többsége olyan exportvállalat, amely a saját belföldi piacán nem értékesített hasonló termékeket. Csupán kettő indiai gyártó/exportőr nyilatkozott a kiválasztáskor úgy, hogy a saját belföldi piacán hasonló termékeket értékesített. A vizsgálat ugyanakkor kimutatta, hogy közülük csupán egy végzett reprezentatív értékesítést.

---

77 – Lásd az ideiglenes rendelet harmincharmadik és azt követő preambulumbekezdéseit.

---

78 – Lásd a felperes írásbeli észrevételeinek 11. pontját. A felperes többek között az „összegek” és a „többi exportőr vagy gyártó” kifejezés többes számú használatára hivatkozik, valamint az „összegek” „súlyozott átlagára”.

---

79 – Lásd az észrevételeinek a 61. pontját.

---

80 – A jogvita tárgyát képező rendelet tizennyolcadik preambulumbekezdéséből az következik, hogy a rendes érték számtanilag történő kiszámításához felhasznált árrés megfelel az indiai vállalat általi, a belföldi értékesítéseivel elért nyereség súlyozott átlagának.

---

81 – A 12. pont.

---

82 – Lásd az alaprendelet hatodik preambulumbekezdését is, amely kimondja, hogy „[a rendes értéknek] minden esetben a rendes kereskedelmi forgalmában mutatkozó reprezentatív értékesítéseken kell alapulnia […]” (Kiemelés tőlem).

---

83 – A C–105/90. sz. ügy (EBHT 1992., I‑677. o.).

---

84 – A 13. pont. Lásd az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Thai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 47. pontját is. (Kiemelés tőlem.)

---

85 – A Tanács az 1644/2001 rendelet hetvennegyedik preambulumbekezdésében elismerte, hogy e módszer nem alkalmas a jelen ügy vizsgálatához. A Tanács szerint ugyanis e módszer hátrányos megkülönböztetést jelentene egyrészt azon exportőrök között, akiknek a rendes kereskedelmi forgalomban realizált saját árrését veszik figyelembe, másrészt azon exportőrök között, akiknél az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontja szerint az értékesítési, általános és adminisztratív költségek, valamint az értékesítések során realizált nyereség súlyozott átlagát veszik figyelembe.

---

86 – A „tisztességes” eljárás érdekében ezen összehasonlítást az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdésével összhangban ugyanazon kereskedelmi szakaszban kell elvégezni a lehető legközelebbi időpontokban lebonyolított értékesítésekre, figyelembe véve más, az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb tényezőket, mint például az értékesítési körülményeket és a termék adóztatását, annak fizikai jellemzőit vagy a valutaátváltást.

---

87 – Lásd a fent hivatkozott Petrotub et Republica kontra Tanács ügyben hozott ítélet 49. pontját.

---

88 – A dömpingellenes megállapodás 2.4.2. cikke a következőképpen fogalmaz:

---

„[…] a vizsgálat ideje alatt fennálló dömpingkülönbözet létezését általában úgy kell megállapítani, hogy össze kell hasonlítani a rendes érték súlyozott átlagát az összes összehasonlítható exportügylet árainak súlyozott átlagával, vagy pedig úgy, hogy a rendes értéket tranzakciónként kell összevetni az exportárakkal. A súlyozott átlag alapján megállapított rendes értéket akkor lehet összehasonlítani az egyes exportügyletek áraival, ha a hatóságok olyan exportárakat találnak, amelyek jelentősen eltérnek az egyes vásárlók, régiók vagy időszakok esetében, és ha az exportőr magyarázatot nyújt arra nézve, miért nem lehet ezeket a különbségeket megfelelőképpen figyelembe venni a súlyozott átlagonkénti vagy a tranzakciónkénti összehasonlítás alkalmazásakor”.

---

89 – Lásd különösen a Tanács észrevételeinek 63. pontját és a felperes észrevételeinek 21. pontját.

---

90 – E kérdés egyébiránt kifejezetten tárgya a Metro International GmbH vállalat és a Hauptzollamt Düsseldorf közötti jogvita keretében (C–245/05) a jogvita tárgyát képező rendelet érvényességének vizsgálatával kapcsolatban a Finanzgericht Düsseldorf (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek.

---

91 – Lásd e következtetés 108. és 109. pontját.

---

92 – Pozitív dömpingkülönbözetet kapunk, amikor dömping áll fenn, és negatív dömpingkülönbözetet, ha nem áll fenn dömping. Az e számításban részt vevő összegek pozitív és negatív értéke pontosan megmutatja, hogy mennyivel magasabb vagy alacsonyabb az exportár a rendes értéknél.

---

93 – Lásd az észrevételeinek 22. pontját.

---

94 – Lásd az ezen indítvány 51. lábjegyzetében említett jelentést.

---

95 – Lásd az alaprendelet 2. cikke (11) bekezdésének második mondatát, valamint a fent hivatkozott Petrotub et Republica kontra Tanács ügyben hozott ítélet 11. pontját (a 110. pontban).

---

96 – Lásd az ítélet 23. pontját.

---

97 – Emlékeztetni kell arra, hogy a vizsgálat tárgyát képező termék különböző típusú ágyneműkből állt, amelyeket a vizsgálattal megbízott hatóságok helyettesíthetőnek véltek (lásd az ideiglenes rendelet tizedik preambulumbekezdését).

---

98 –      A dömpingkülönbözeteket abszolút értéken hagyjuk, habár ezek a közösségi határparitásos ár százalékában vannak kifejezve, amitől e példák esetében eltekintünk.

---

99 – Kiemelés tőlem.

---

100 – A 65. pont.

---

101 – Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdésével összhangban a „közösségi gazdasági ágazat” kifejezés a hasonló termékek közösségi gyártóinak összességére, vagy közülük azokra vonatkozik, akiknek együttes termelése az érintett termék teljes közösségi termelésének jelentős hányadát teszi ki.

---

102 – Lásd az alaprendelet 3. cikkének (1) bekezdését.

---

103 – E gazdasági tényezők és mutatók között szerepel „az a tény, hogy valamely gazdasági ágazat még a korábbi dömpingelt vagy szubvencionált behozatal hatásaiból való felépülés folyamatában van; figyelembe kell venni a dömpingkülönbözet tényleges nagyságát; az értékesítések, a nyereség, a termelés, a piaci részesedés, a termelékenység, a beruházások megtérülésének vagy a kapacitások kihasználtságának tényleges vagy potenciális visszaesését”.

---

104– E tényezők között szerepelnek „a pénzáramlásra (cash flow), az árukészletekre, a foglalkoztatottságra, a bérekre, a növekedésre, a tőkebevonási vagy beruházási képességre gyakorolt tényleges és potenciális kedvezőtlen hatások”.

---

105– A dömpingellenes megállapodás 3.4. cikkének értelmében „[a] dömpingelt import a vizsgált belföldi termelési ágazatra gyakorolt hatásának vizsgálata ki kell hogy terjedjen valamennyi olyan releváns gazdasági tényező és mutató értékelésére, amely befolyásolhatja a termelési ágazat állapotát, beleértve az értékesítés, a termelés, a nyereség, a piaci részesedés, a termelékenység, a befektetések megtérülésének, illetve a kapacitás kihasználtságának tényleges és potenciális visszaeséseit; a belföldi árakat befolyásoló tényezőket; a dömpingkülönbözet nagyságát; a cash flow‑ra, az árukészletekre, a foglalkoztatottságra, a fizetésekre, a növekedésre, valamint a tőkebevonási és befektetési képességre gyakorolt tényleges és potenciális kedvezőtlen hatásokat. A fenti felsorolás nem teljes körű, és a tényezők közül egynek vagy többnek a megléte nem szükségszerűen döntő jelentőségű”.

---

106 – Lásd az ideiglenes rendelet ötvenkettedik–ötvenhetedik preambulumbekezdését.

---

107 – Lásd a 74. lábjegyzetet.

---

108 – Lásd az ideiglenes rendelet hatvanegyedik preambulumbekezdését.

---

109 – Lásd az ideiglenes rendelet nyolcvanegyedik preambulumbekezdését.

---

110 – Lásd a jogvita tárgyát képező rendelet negyvenedik és azt követő preambulumbekezdéseit.

---

111 – Szemléltetésképpen lásd az ideiglenes rendelet nyolcvankettedik preambulumbekezdését, amely rámutat arra, hogy az értékesítések nagysága a Közösségben 17%‑kal csökkent a vizsgált időszakban, míg a közösségi gazdasági ágazatot alkotó és a mintába bekerült gyártók száma csupán 1,5%‑kal.

---

112 – Lásd a jogvita tárgyát képező rendelet negyvenedik preambulumbekezdését, valamint a Tanács észrevételeinek 69. pontját.

---

113 – Lásd az említett rendelet ötvenegyedik preambulumbekezdését.

---

114 – Lásd az ideiglenes rendelet nyolcvanegyedik–kilencvennegyedik preambulumbekezdését.

---

115 – Lásd a 27–30. pontot.

---

116 – Kiemelés tőlem.

---

117 – Lásd e következtetés 115. lábjegyzetét.

---

118 – Lásd e következtetés 128. és 129. pontját.

---

119 – Lásd az ideiglenes rendelet hatvannegyedik és azt követő preambulumbekezdését.

---

120 – Lásd a 47. és azt követő pontokat.

---

121 – Kiemelés tőlem.

---

122 – Lásd különösen az egyetértési megállapodás 21. cikkének (3) bekezdését.

---

123 – E felülvizsgálatra azért volt szükség, mert a jogvita tárgyát képező rendelet keretében megállapított kár és az okozati összefüggés megállapítása az Indiából, Egyiptomból és Pakisztánból származó behozatalokkal összefüggő hatások együttes vizsgálatán alapult (lásd a 696/2002 rendelet harmadik preambulumbekezdését).

---

124 – Lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T–220/97. sz., H & R Ecroyd kontra Bizottság ügyben 1999. május 20‑án hozott ítéletének (EBHT 1999., II‑1677. o.) 49. pontját.