EUR-Lex Access to European Union law
This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52019DC0355
REPORT FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT AND THE COUNCIL assessing the extent to which the Member States have taken the necessary measures in order to comply with Council Framework Decision 2003/568/JHA of 22 July 2003 on combating corruption in the private sector
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló, 2003. július 22-i 2003/568/IB tanácsi kerethatározatnak való megfelelés érdekében szükséges intézkedések tagállamok általi bevezetése mértékének értékeléséről
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló, 2003. július 22-i 2003/568/IB tanácsi kerethatározatnak való megfelelés érdekében szükséges intézkedések tagállamok általi bevezetése mértékének értékeléséről
COM/2019/355 final
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2019.7.26.
COM(2019) 355 final
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló, 2003. július 22-i 2003/568/IB tanácsi kerethatározatnak való megfelelés érdekében szükséges intézkedések tagállamok általi bevezetése mértékének értékeléséről
Bevezetés
1.1.Háttér
1.1.1. A kerethatározat és a jelentés alkalmazási köre
A magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló, 2003. július 22-i 2003/568/IB tanácsi kerethatározat 1 (a továbbiakban: a kerethatározat) célja az alábbiak biztosítása:
·a magánszektorban tapasztalható aktív és passzív korrupció bűncselekményként történő meghatározása az EU valamennyi tagállamában;
·a jogi személyek (azaz üzleti vállalkozások, nem kormányzati szervezetek vagy közjogi szervezetek) felelősségre vonhatósága az ilyen bűncselekményekért; valamint
·e bűncselekmények hatékony, arányos és visszatartó erejű szankcionálása.
A 2. cikk a „profitorientált és nonprofit jogalanyokon belül végzett üzleti tevékenységre” alkalmazandó, ami a magánszektorból származó természetes személyek által elkövetett korrupcióra korlátozza a kerethatározat alkalmazási körét.
A kerethatározat szerint a tagállamoknak két magatartástípust kell büntetniük:
– bármilyen jogtalan előny megígérése, ajánlása vagy megadása bármilyen magánszektorbeli személynek azért, hogy e személy kötelességeit megszegve cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől;
– bármilyen jogtalan előny kérése, vagy jogtalan előnynek vagy annak ígéretének az elfogadása a magánszektorban végzett munka során azért, hogy kötelességeit megszegve cselekedjék vagy tartózkodjon a cselekvéstől.
A kerethatározat 9. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket, hogy a rendelkezéseknek 2005. július 22-e előtt megfeleljenek. A 9. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak el kell juttatniuk a Tanács Főtitkárságának és a Bizottságnak a kerethatározat alapján rájuk háruló kötelezettségek nemzeti jogba történő átültetéséről szóló rendelkezések szövegét.
Bár a kerethatározat eredetileg kötelező volt rá nézve, az Egyesült Királyság 2014. szeptember 1-jén úgy határozott, hogy a Szerződésekhez csatolt 36. jegyzőkönyv 2 10. cikkének (4) bekezdése alapján nem ülteti át azt a nemzeti jogba. A jelenlegi jelentés ezért nem terjed ki az Egyesült Királyságra.
1.1.2. A végrehajtási jelentés célja
A Lisszaboni Szerződés jelentős változásokat vezetett be a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés terén. 2014. december 1-jén lejárt a Szerződésekhez csatolt 36. jegyzőkönyv 10. cikkének (1) bekezdésében előírt ötéves átmeneti időszak. Ezzel megszűntek az Európai Unió Bírósága által gyakorolt bírósági ellenőrzésre, valamint a Bizottság végrehajtási jogkörére vonatkozó korlátozások a bűncselekményekkel kapcsolatos rendőrségi és igazságügyi együttműködés terén. Ezek a jelentős változások hozzájárultak a szabadság, biztonság és a jog unión belüli érvényesülésének hatékonyságához, valamint megerősítették a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat és az uniós polgárok Unióba vetett hitét.
A Bizottság legutóbbi, 2007. 3 és 2011. 4 évi végrehajtási jelentése óta számos jelentős büntetőjogi reformra került sor egyes tagállamokban. Ezenkívül az aktív és passzív megvesztegetés – magánszektorra is kiterjedő – bűncselekménnyé nyilvánítása kötelező az Európa Tanács korrupcióról szóló büntetőjogi egyezménye, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének korrupcióról szóló egyezménye (UNCAC) 5 szerint, amelyeknek valamennyi tagállam részes fele. Ezek a fejlemények arra ösztönözték a tagállamokat, hogy még jobban összehangolják nemzeti végrehajtási intézkedéseiket a nemzetközi és európai normákkal. E harmadik végrehajtási jelentés az új fejleményeket veszi sorra, és tájékoztatja a társjogalkotókat, valamint a nagyközönséget a tagállamok e területen elért előrehaladásáról. E jelentés megállapításai nem érintik a Bizottság Szerződések szerinti végrehajtási jogköreit.
1.1.3. Információgyűjtés és módszertan
2014. december 15-én a Bizottság minden tagállami hatóságot felszólított arra, hogy 2015. március 1-jéig küldjön értesítést a Bizottságnak az MNE-adatbázison keresztül (Mesures Nationales d’Exécution) a korábbi harmadik pillér szerinti eszközökre vonatkozó nemzeti végrehajtási intézkedésekről. 2018-ban a Bizottság felkérte a tagállamokat, hogy nyújtsanak naprakész információt a kerethatározat végrehajtásával kapcsolatban. Az e jelentésben szereplő leírás és elemzés a tagállamok által 2018. augusztus 1-jéig szolgáltatott információkon alapul.
2014-ben továbbá a Bizottság hivatalos statisztikai adatokat gyűjtött össze arról, hogyan kezelik a tagállamokban a korrupciós ügyeket a büntetőjogi eljárás különböző szakaszaiban 6 . A bűnözéssel kapcsolatos adatokra irányuló szakpolitikai igényekkel foglalkozó szakértői csoporton és a korrupcióval kapcsolatos nemzeti kapcsolattartók hálózatán keresztül 26 tagállamból érkezett válasz a 2011-es, 2012-es és 2013-as referenciaévekre vonatkozólag. 2018-ban az adatgyűjtés kibővült a 2014-es, 2015-ös és 2016-os referenciaévekre is. Az adatokat benyújtó 22 tagállamból 7 csupán 7 8 tudott adatokat szolgáltatni a 2014 és 2016 közötti referenciaévek bármelyikére vonatkozó, „magánszektorbeli vesztegetésekkel kapcsolatos jogerős ítéletek” tekintetében. Bár az adatok eleve korlátozottak, és óvatosan, valamint a rendelkezésre bocsátott módszertani megjegyzések 9 alapos figyelembevételével kell értelmezni őket, hasznosak a kerethatározatban foglalt büntetés-végrehajtás illusztrációja tekintetében.
ELEMZÉS
Az alábbi szakasz részletesen ismerteti az elemzést, és áttekintést ad a kerethatározat nemzeti jogba történő átültetésének helyzetéről. A nemzeti átültetés értékelésére minden tagállamban csupán egy kritérium szerint került sor, nevezetesen az alapján, hogy a kerethatározat rendelkezéseit magukban foglalják-e a nemzeti jogszabályok.
A jelentés a kerethatározat 2–7. cikkére összpontosít. A jelentés nem terjed ki a 8–11. cikkekre (azaz a hatályon kívül helyezésre, végrehajtásra, területi hatályra és hatálybalépésre), mivel azokat nem kell átültetni a nemzeti jogba.
1.1.2. cikk – Aktív és passzív korrupció a magánszektorban
1.1.1.Általános megjegyzések
A 2. cikk a kerethatározat kulcsfontosságú rendelkezése. Meghatározza az üzleti tevékenységek során végzett, aktív és passzív korrupcióval érintett bűncselekményeket. A 2. cikk (1) bekezdésének alkalmazási köre magában foglalja a profitorientált és a nonprofit jogalanyokon belül végzett üzleti tevékenységeket is.
A 2. cikk (1) bekezdésének hét összetevőből álló követelményei az alábbiakban láthatók.
|
2. cikk (1) bekezdés a) pont – aktív korrupció |
2. cikk (1) bekezdés b) pont – passzív korrupció |
|
„[...] megígérése, ajánlása vagy megadása” „közvetlenül vagy közvetítő útján” „olyan személynek, aki bármilyen minőségben vezeti [...], vagy annak dolgozik” „a magánszektorba tartozó jogalanyt” „bármilyen jogtalan előny” „e személy vagy egy harmadik személy javára” „hogy e személy kötelességeit megszegve cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől” |
„bármilyen jogtalan előny kérése, vagy jogtalan előnynek vagy annak ígéretének az elfogadása” „közvetlenül vagy közvetítő útján” „[...] vezetőjének vagy alkalmazottjának minőségében” „a magánszektorba tartozó jogalany” „bármilyen jogtalan előny” „akár a maga, akár egy harmadik személy javára” „hogy kötelességeit megszegve cselekedjék vagy tartózkodjon a cselekvéstől” |
A fenti táblázatban csak az először felsorolt elemek („megígérése, ajánlása vagy megadása”/„kérése, elfogadása vagy annak ígéretének elfogadása”) térnek el jelentősen az aktív és a passzív korrupció esetén. Ennek értelmében a tagállamok általánosságban a hat fennmaradó elemet hasonló megfogalmazással ültették át a nemzeti jogukba. Az aktív és passzív korrupció e hat összetevőjét ezért az alábbiakban együttesen kezeljük.
Részletes elemzés
1.1.1.1.2. cikk (1) bekezdés a) pont – aktív korrupció – „megígérése, ajánlása vagy megadása”
Az elkövető által végzett három tevékenység némileg eltér, azonban vannak átfedések. A „megígérése” kifejezés például kiterjedhet olyan helyzetekre, ahol a vesztegető fél ígéretet tesz arra, hogy a későbbiekben jogtalan előnyt fog biztosítani, vagy a vesztegető fél és a megvesztegetett személy között megállapodás születik arról, hogy a vesztegető fél a későbbiekben jogtalan előnyt fog biztosítani. Az „ajánlása” kifejezés az olyan helyzetekre terjed ki, amelyekben a vesztegető fél hajlandóságot mutat arra, hogy bármikor jogtalan előnyt biztosítson. Végezetül a „megadása” kifejezés azokat a helyzeteket is magában foglalja, amelyekben a vesztegető fél jogtalan előnyt biztosít.
19 tagállam (BG, CZ, DK, DE, EL, ES, FR, HR, IT, CY, LT, NL, AT, PT, RO, SK, SI, FI és SE) majdnem szó szerint ültette át a „megígérése, ajánlása vagy megadása” kifejezéseket a nemzeti jogába.
Ezenkívül hét további tagállamban (BE, EE, IE, LU, HU, MT és PL) a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint az átültetett kifejezések azonos jelentéssel bírnak. Észtországban, Magyarországon, Írországban és Lengyelországban a „vesztegetés ajánlása” nem szerepel az aktív vesztegetés aktuális definíciójában, azonban az ítélkezési gyakorlat kiterjed rá. Belgiumban és Luxemburgban a büntető törvénykönyv „bármilyen jellegű ajánlat, ígéret vagy előny felkínálása” 10 kifejezést alkalmazza. Máltán a „vesztegető” személy bűntársként felelős. Az a személy, aki más személyt bűncselekmény elkövetésére próbál ösztönözni, akkor is büntetendő, ha a kísérlete sikertelen 11 .
Lettországban a „vesztegetés megígérése” nem szerepel pontosan a jogban.
2. cikk (1) bekezdés b) pont – passzív korrupció – „kérése, elfogadása vagy annak ígéretének elfogadása”
Passzív korrupciós bűncselekmény esetén a lényegi elemek magukban foglalják a jogtalan előny kérését, elfogadását vagy annak ígéretének elfogadását. A „kérése” kifejezés például utalhat egyoldalú cselekvésre, azaz nem lényeges, hogy a kérést ténylegesen teljesítették-e. Az „elfogadása” azt jelenti például, ha valaki ténylegesen elfogadja az előnyt 12 . A jogtalan előny „ígéretének elfogadása” olyan helyzetekre utal, amelyekben a megvesztegetett személy beleegyezik abba, hogy a későbbiekben elfogadja az előnyt.
18 tagállam (BE, BG, DE, EL, HR, LT, LU, HU, MT, AT, PT, SK, FI, IT, RO, NL, PL és SE) majdnem szó szerint ültette át nemzeti jogába a „kérése, elfogadása vagy annak ígéretének elfogadása” kifejezéseket.
Hat tagállamban (CZ, DK, EE, FR, IE és SI) ugyan a büntető törvénykönyvben használt átültető kifejezés eltérő, a jelentésük a joggyakorlat szerint egyenértékű. Ezenkívül Lettországban a „vesztegetés ígéretének elfogadása” expressis verbis nem szerepel a jogban, míg a „vesztegetés ajánlatának elfogadása” igen. Csehországban a „jogtalan előny ígéretének elfogadása” nem szerepel kifejezetten a passzív korrupció jelenlegi definíciójában, amely szerint az adott személy „beleegyezik bármilyen ajándék vagy ellenérték ösztönzőként vagy jutalomként történő elfogadásába”.
Spanyolországban a „vesztegetés ígéretének elfogadása” kifejezés nem szerepel kifejezetten a jogban, mivel az csak az „indokolatlan kedvezmény vagy előny” elfogadását tartalmazza.
2. cikk (1) bekezdés a)–b) pont: a fennmaradó öt összetevő
„Közvetlenül vagy közvetítő útján”
Függetlenül attól, hogy a jogtalan előny fogadója vagy kedvezményezettje a vesztegetést megkapó személy vagy harmadik fél-e, a 2. cikk előírja, hogy a büntethetőségnek a közvetítőkre is ki kell terjednie.
14 tagállamban (nevezetesen BE, CZ, ES, EL, FR, HR, CY, LV, LT, LU, MT, PT, RO és SK) ezt az aspektust szó szerint átültették.
Ezenkívül 12 tagállamban (BG, DE, DK, IE, IT, HU, NL AT, PL, FI, SI és SE) „a közvetlenül vagy közvetítőn keresztül” kifejezés nincs pontosan átültetve. Észtországban ez az aspektus nem szerepel az aktív vesztegetés definíciójában, azonban a passzív vesztegetésében tükröződik. Az észt hatóságoktól kapott tájékoztatás nem egyértelmű a tekintetben, hogy a kizárólag a passzív vesztegetés definíciójában szereplő egyes elemek az aktív vesztegetésre is alkalmazandók-e.
Azonban a „közvetlenül vagy közvetítőn keresztül” kifejezés említése nélkül a nemzeti jogszabályok azt sugallják, hogy mindkét esetre kiterjednek, ezért valamennyi tagállam foglalkozik ezzel az aspektussal.
„Olyan személynek, aki bármilyen minőségben vezeti [...], vagy annak dolgozik” / „[...] vezetőjének vagy alkalmazottjának minőségében”
12 tagállam (BG, BE, DE, EL, ES, FR, LV, LU, HU, MT, PL és FI) szó szerint átültette ezt az elemet.
10 tagállam továbbá (CZ, DK, HR, LT, NL, AT, PT, SE, SK és SI) enyhe módosítással ültette át.
Horvátországban, Hollandiában és Ausztriában a jogszabályok nem hivatkoznak a „vezető” kifejezésre, csak a „dolgozik” kifejezésre. Portugáliában sem utal a definíció a „vezető” kifejezésre, helyette passzív korrupció esetén a „magánszektorbeli munkavállalókat”, aktív korrupció esetén pedig „bármely személyt 13 ” említi. Litvániában a magánszektorbeli vesztegetés csak akkor büntetendő, ha „megfelelő irányítási jogkörrel” rendelkező, „az ügynökség, vállalat vagy szervezet nevében eljárni jogosult” vagy „közfeladatot ellátó” személyekről van szó. Litvánia szerint a vezetéssel vagy munkavégzéssel járó kötelezettségeket a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata egyértelműsíti. Csehországban és Szlovákiában nincs a vezetésre vagy munkavégzésre vonatkozó korlátozás, mivel a megfogalmazás látszólag a magánvállalattal fennálló valamennyi kapcsolati formára kiterjed. Svédországban a jogszabályok (passzív korrupció esetén) „munkavállalóra vagy megbízással rendelkező személyre” vagy (aktív korrupció esetén) „bármely személyre” hivatkoznak. Ez látszólag mind a vezetési, mind pedig a munkavégzési aspektusra kiterjed. Dániában és Szlovéniában feltételezhető, hogy ezek az elemek szerepelnek a jogban, mivel a jog nem határozza meg az elkövető és a jogi személy közötti kapcsolatot.
Észtország esetében a „vezető vagy dolgozó” aspektus nem szerepel az aktív vesztegetés definíciójában, míg a passzív vesztegetés ezt szélesebb körben értelmezi, azaz kiterjed azokra a személyekre, akik „jogosultak arra, hogy gazdasági tevékenységet végezzenek”. Az észt hatóságoktól kapott tájékoztatás nem egyértelmű a tekintetben, hogy a passzív vesztegetés definíciójában szereplő egyes elemek az aktív vesztegetésre is alkalmazandók-e.
Romániában a „vezetés vagy munkavégzés” nincs kifejezetten megemlítve az aktív és passzív korrupció definíciójában. A szöveg azokra utal, „akik állandó vagy ideiglenes jelleggel olyan feladatot vagy kötelezettséget látnak el, amely révén részt vesznek a döntéshozatalban vagy befolyásolják azt”. Ez látszólag lefedi a vezető beosztásokat, azonban nem feltétlenül foglalja magában a munkaviszonyok valamennyi típusát. Írországban és Cipruson az aktív és passzív korrupció cselekedete az eljáró személy „elsődleges tevékenységeivel vagy üzletvitelével kapcsolatos” magatartására korlátozódik, ami leszűkíti a definíciót.
Olaszországban az aktív és passzív korrupció csak a vezető beosztásokra vonatkozik, például a menedzserekre, az ügyvezető igazgatókra, a mérlegek elkészítéséért felelős igazgatókra, a polgármesterekre vagy bárkire, aki „különböző vezetői feladatokat lát el 14 ”, és kihagyja a vezető beosztással nem rendelkező személyeket.
„A magánszektorba tartozó jogalany”
10 tagállamban (BG, CZ, FR, EE, EL, IT, LV, HU, MT and PT) ez az elem kifejezetten szerepel a nemzeti átültető intézkedésekben. Nem szerepel azonban kifejezetten 14 tagállamban (BE, DK, ES, HR, IE, CY, LT, LU, NL, PL, RO, SK, SI és SE) , mivel ezekben az országokban a bűncselekmény általában bármilyen személyre („bárkire”) vonatkozik. Mindazonáltal amennyiben a hivatkozás széles körű, az összhangban áll a kerethatározattal.
Németországban, Ausztriában és Finnországban a rendelkezés hatálya a vállalkozásokra/vállalatokra 15 korlátozódik, ami szűkebb értelmezést ad, mint a „magánszektorba tartozó jogalany” kifejezés. Spanyolország hasonlóképpen korlátozta az alkalmazási kört 16 . A témával kapcsolatban lásd alább a 2. cikk (2) bekezdését.
„Bármilyen jogtalan előny”
A jogtalan előny lehet gazdasági, azonban lehet nem anyagi jellegű is. Az a fontos, hogy az elkövető vagy bármely más személy, például rokon jobb helyzetbe kerül, mint a bűncselekmény elkövetése előtt, és nem jogosult az előnyre. Ez magában foglalja például a pénzt, a nyaralást, a kölcsönt, az élelmiszert és italt, a gyorsabban kezelt ügyeket, a jobb karrierlehetőségeket stb. A „jogtalan” kifejezést úgy kell értelmezni, mint valami amelynek elfogadására vagy átvételére a fogadó fél jogszerűen nem jogosult. Ez az értelmezés kizárja a jog vagy közigazgatási szabályok által engedélyezett előnyöket a bűncselekmény alkalmazási köréből.
19 tagállam (BE, BG, DE, DK, ES, EL, CY, LT, LV, LU, HU, MT, AT, PL, PT, RO, FI, IT és SE) szó szerint átültette ezt az elemet.
Néhány tagállam enyhe módosításokkal ültette át.
Hollandiában a végrehajtási rendelkezés nem „jogtalan előnyre”, hanem „ajándékra”, „szolgáltatásra” vagy „ígéretre” hivatkozik. Cipruson a „jogtalan előnyt” „bármilyen, ösztönzőnek vagy jutalomnak minősülő ajándékként vagy ellenértékként” ültették át. Franciaország jogszabályai „bármilyen előnyt” magukban foglalnak, ami némileg szélesebb körű értelmezést tesz lehetővé, míg Horvátországban a jog a „szívességeket” említi. Szlovéniában a jog a „jogosulatlan jutalmat, az ajándékot vagy egyéb javakat” említi. Írországban a passzív vesztegetési bűncselekmény az „ajándék, ellenérték vagy előny” kifejezésekre utal, míg az aktív vesztegetési bűncselekmény csak az „ajándékra vagy az ellenértékre”.
Szlovákia a vesztegetésen kívül nem említi kifejezetten a bármilyen típusú, jogtalan előny felajánlását. Az „előny” kifejezést a szlovák büntető törvénykönyv vesztegetésről szóló rendelkezései nem alkalmazzák, helyette a „vesztegetés” szót használják 17 : „a vesztegetés olyan dolog, vagyon vagy nem anyagi jellegű tárgy átruházása, amellyel kapcsolatban nem áll fenn jogszerű jogosultság”. Csehországban a „bármilyen jogtalan előny” magában foglalja a „vesztegetés” definíciója, amely szerint a vesztegetés „közvetlen anyagi meggazdagodásból vagy egyéb előnyből álló jogtalan előny, .... amelyre az adott személy nem jogosult 18 ”.
Észtországban passzív vesztegetés esetén a jogtalan előnyre „vagyoni vagy egyéb előnyökként” utalnak, míg aktív vesztegetés esetén a jogszabályok a vesztegetésre hivatkoznak, amely a jogtalan előnyhöz képest korlátozott értelemmel bír. Az elérhető információk alapján nem egyértelmű, hogy a passzív vesztegetés definíciójában szereplő egyes elemek az aktív vesztegetésre is alkalmazandók-e.
„akár a maga, akár egy harmadik személy javára”
22 tagállam szó szerint átültette ezt az elemet (BE, BG, CZ, DE, DK ES, EL, FR, HU, HR, CY, LT, LV, LU, MT, AT, PT, SK, SI, FI, IE és SE).
Lengyelországban a harmadik félre vonatkozó aspektus csak közvetlenül van lefedve, az „áruk, szolgáltatások vagy egyéb teljesítés vevőjének vagy fogadó felének javára” kifejezéssel.
Két tagállamban (NL és RO) ez az elem nem szerepel kifejezetten. További két tagállamban (EE és IT) ez az elem az aktív vesztegetés tekintetében nem szerepel a jogszabályokban.
„hogy e személy/ saját kötelességeit megszegve cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől”
13 tagállamban (BE, BG, DE, DK, FR, EL, IE, IT, CY, LV, LU, AT és SK) ezt az elemet szó szerint átültették a nemzeti jogszabályokba.
Hét tagállam (LT, LV, HU, MT, PT, RO és SE) ezt az elemet kisebb módosításokkal ültette át. Romániában ez az aspektus kizárólag a passzív vesztegetés definíciójában tükröződik. Litvániában „a jogkörei gyakorlása során végzett, (...) jogszerű vagy jogszerűtlen cselekedetként vagy annak elmulasztásaként” szerepel. Portugáliában a „kötelességszegés” csak a passzív vesztegetés definíciójában szerepel, az aktívéban nem. Lettországban a „kötelességeit megszegve cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől” összetevőt szélesebb értelemben ültették át, azaz a cselekvésnek vagy az attól való tartózkodásnak a „jogkörét felhasználva” kell megtörténnie, és nem feltétlenül fogalja magában a kötelességek megszegését. Magyarországon, Máltán és Svédországban a jogszabályok nem hivatkoznak a „kötelességeit megszegve cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől” elemre. Ez azt jelenti, hogy ezen elemek kihagyása nem hat ki a „kötelességeit megszegve” kifejezésre, amely a büntető törvénykönyvben van meghatározva – nincs különbség a között, hogy ez a fogalmazás explicit vagy implicit-e.
Észtországban erre az aspektusra passzív korrupció esetén a „jogköreivel való visszaélés” kifejezés hivatkozik, míg az aktív korrupció definíciójában egyáltalán nem szerepel. Az észt hatóságoktól kapott tájékoztatás nem egyértelmű a tekintetben, hogy a passzív vesztegetés definíciójában szereplő egyes elemek az aktív vesztegetésre is alkalmazandók-e.
Csehországban a büntető törvénykönyv nem korlátozza a magánszektorbeli vesztegetésekre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóságát azokra az esetekre, amelyekben kötelezettségszegés történt.
Spanyolországban a „kötelességeit megszegve” kifejezést eltávolították a jogból. Ezenkívül a „cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől” aspektus nem tükröződik az aktuális megfogalmazásban. A cikk hatálya szintén korlátozott („áruk vásárlása vagy eladása során vagy szolgáltatásokra vagy kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó szerződések esetén”).
Finnországban és Horvátországban a kötelezettségszegés nincs meghatározva, és a megfogalmazás a „cselekedjen vagy tartózkodjon a cselekvéstől” kifejezés helyett a vesztegető vagy más személy előnyben részesítésére hivatkozik. Szlovéniában a jog a szervezet vagy egyéb természetes személy érdekeinek figyelmen kívül hagyását vagy a szerződés megkötésekor vagy megtartásakor történő károkozást említi. Hollandiában a „kötelességszegést” „a jóhiszeműség megszegéseként” ültették át, ami magában foglalja az „ajándékok, ígéretek vagy szolgáltatások munkaadótól vagy megbízótól való elfogadásának vagy kérésének elrejtését” 19 .
Lengyelországban a „kötelességszegés” kifejezést az „adott személyre rótt kötelezettség teljesítésének elmaradása, amely anyagi kárt okozhat az adott egység számára, vagy tisztességtelen versenynek vagy az áruk, szolgáltatások vagy egyéb teljesítés vevője vagy fogadója számára történő elfogadhatatlan előnyben részesítésnek minősülhet”.
További korlátozások
A másik 25 tagállammal ellentétben Belgiumban és Luxemburgban mind a passzív, mind pedig az aktív vesztegetési bűncselekmények esetén korlátozás áll fenn, amely azokra az esetekre vonatkozik, ahol a kötelezettségszegésről a felettes nem tudott.
2. cikk (2) bekezdés
A 2. cikk (2) bekezdése meghatározza, hogy a 2. cikk (1) bekezdése a profitorientált és a nonprofit jogalanyokon belül végzett üzleti tevékenységekre is alkalmazandó.
A legtöbb tagállam kifejezetten hivatkozik a jogszabályaiban a nonprofit jogalanyok bevonására is, a többiek pedig olyan széles körben fogalmazták meg jogszabályaikat, hogy a nonprofit jogalanyok se legyenek kizárva (BE, BG, CZ, DK, EE, FR, EL, HR, IE, IT, CY, LV, LT, LU, HU, NL, MT, PL, PT, RO, SK, SI és SE).
Négy tagállamban (DE, FI, AT és ES) a bűncselekmény alkalmazási köre eltérő. Németországban, Finnországban és Ausztriában a rendelkezés hatálya a vállalkozásokra/vállalatokra 20 korlátozódik, ami szűkebb értelmezést ad, mint a „magánszektorba tartozó jogalany” kifejezés. Spanyolország hasonlóképpen korlátozta az alkalmazási kört. A vonatkozó bűncselekmények alkalmazási körének vállalkozásokra való leszűkítése egyes esetekben kizárja a nonprofit szervezetek nevében vagy javára vesztegetést végző természetes személyek büntetőjogi felelősségét. A nonprofit szervezetek a magánszektor részét képezik, lehetnek például alapítványok, szervezetek, sportklubok, egyházi szervezetek és jótékonysági intézmények. A nonprofit szervezetek gyakran végeznek üzleti tevékenységet, azonban a bevételt jellemzően a fő szociális, oktatási vagy jótékonysági céljaik elérése érdekében használják fel, nem pedig arra, hogy elosszák a szervezet részvényesei, vezetői vagy tagjai között.
A kerethatározat 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározott tevékenységek esetében továbbá a tagállamok nyilatkozhatnak arról, hogy az alkalmazási kört olyan magatartásra korlátozzák, amely versenytorzulást von vagy vonhat maga után az áruk, illetve kereskedelmi szolgáltatások beszerzéséhez kapcsolódóan. Németország, Olaszország, Ausztria és Lengyelország tett ilyen nyilatkozatot. A nyilatkozatok 2010. július 22-ig voltak érvényesek. (2. cikk (4) bekezdés). Mivel a Tanács nem hozott döntést az érvényességük meghosszabbításáról, a Bizottság úgy véli, hogy azok már nem érvényesek.
Németországban a büntető törvénykönyv 299. szakaszának aktuális megfogalmazása kizárhatja azokat a helyzeteket, amelyekben a magánszektorbeli ágazatok részt vesznek vagy amelyekkel találkoznak a gyakorlatban, és amelyek nem kapcsolódnak szorosan a beszerzési műveletekhez. Összehasonlításképpen a 2. cikk az „üzleti tevékenység folytatása során” elkövetett vesztegetésre utal, amely a legszélesebb körben foglalja magában a tevékenységek körét.
Spanyolország esetében az aktív és a passzív korrupció az „áruk vásárlására vagy eladására vagy a szolgáltatásokra vagy kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó szerződésekre” korlátozódik.
Szlovéniában a bűncselekmény az alábbi lehetséges korlátozást tartalmazza: „szerződés megkötésekor vagy megtartásakor”.
3. cikk – Felbujtás és bűnsegély
A 3. cikk a korrupcióban való, felbujtáson és bűnsegélyen keresztüli részvételre összpontosít. Azonban nem nevezi meg a megkísérelt bűncselekményeket 21 .
25 tagállamban (BE, BG, CZ, DE, DK, ES, EE, EL, FR, HR, CY, LT, LV, LU, HU, MT, NL, AT, PL, PT, RO, SK, SI, FI és SE) a nemzeti jogszabályok tartalmazzák afelbujtást és a bűnsegélyt. Írország szerint ugyan a felbujtás nem szerepel kifejezetten a nemzeti jogban, az ítélkezési gyakorlat kezeli azt.
Olaszország úgy véli, hogy ezeket a kifejezéseket a büntető törvénykönyv cikke a „szívességek” 22 kifejezés alatt tárgyalja. Az e tekintetben kapott tájékoztatás azonban nem volt meggyőző.
4. cikk – Büntetések és egyéb szankciók
A 4. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a bűncselekményeket „hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetéssel” kell büntetni. Valamennyi tagállam joga átvette a 4. cikk (1) bekezdését.
A 4. cikk (2) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a magánszektorbeli passzív és aktív korrupciót legalább egytől három évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel büntessék. A Bizottság megállapítja, hogy a büntetésre vonatkozó határértékeket valamennyi tagállam jogszabályaiba átültették.
A 4. cikk (3) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy bizonyos körülmények között a természetes személyeket átmenetileg eltiltsák ezen egyedi vagy hasonló üzleti tevékenység hasonló beosztásban vagy minőségben történő folytatásától. 24 tagállam szó szerint átültette ezt az elemet (BE, BG, CZ, DE, DK, EE, EL, FR, HR, IE, IT, LV, LT, LU, HU, MT, NL, AT, PT, PL, RO, FI, SK és SI). Svédország szerint ezeket az intézkedéseket a kereskedelmi tevékenységektől való eltiltásról szóló törvény alapján lehet végrehajtani, azonban nem biztosított ennél részletesebb magyarázatot.
A Ciprus és Spanyolország által rendelkezésre bocsátott tájékoztatás nem volt elegendő annak megállapításához, hogy nemzeti jogszabályaikba átültették-e a 4. cikk (3) bekezdését.
5. cikk – Jogi személyek felelőssége
Az 5. cikk a jogi személyek felelősségéről rendelkezik az aktív és a passzív korrupció tekintetében. A tagállamok dönthetnek a büntetőjogi és a közigazgatási jogi felelősség között.
Az 5. cikk (1) bekezdésével összhangban a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a jogi személyeket felelősségre lehessen vonni az „olyan személy által, akár egyénileg, akár a jogi személy egy szervének részeként eljárva a javukra elkövetett” vesztegetésért, aki a jogi személy keretében vezető beosztást tölt be.
Az 5. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a jogi személyek akkor is felelősségre vonhatóak legyenek, ha a felügyelet vagy ellenőrzés hiánya tette lehetővé a bűncselekmény elkövetését.
A jogi személyek felelőssége nem zárja ki a büntetőeljárást azon természetes személyek ellen, akik a bűncselekményben tettesként, felbujtóként vagy bűnsegédként vesznek részt (5. cikk (3) bekezdés).
Jelenleg 16 tagállam (BE, DK, DE, ES, EL, FR, CY, LV, LT, LU, HU, AT, PL, FI, SK és SI) rendelkezik olyan jogszabályokkal, amelyek átültették ezt a rendelkezést. Egyes tagállamok büntetőjogi intézkedéseket alkalmaznak, míg mások közigazgatási intézkedéseket érvényesítenek a jogi személyek ellen. Mindkét megközelítés egyformán elfogadható a kerethatározat szerint. Írországban a jogi személyek felelőssége az ítélkezési gyakorlaton alapul. Írország nem biztosított elegendő információt ahhoz, hogy fel lehessen mérni az 5. cikk (2) bekezdésének és az 5. cikk (3) bekezdésének átültetését.
Portugáliában a jogi személyek és az azzal egyenértékű jogalanyok felelőssége ki van zárva, ha az elkövető az azon személyek utasításai vagy instrukciói ellenére cselekedett, akik jogosultak ezek kiadására. Horvátországban a jogi személyek felelőssége két alternatív kritériumtól függ, amelyek közül az egyik a jogi személy vagy a harmadik személy „jogtalan előnyszerzésére” hivatkozik. Észtországban a jogi személy mentesül a büntetőjogi felelősség alól, ha az annak illetékes képviselője által elkövetett cselekedet „elkerülhetetlen” volt a jogi személy számára. Írországban a „common law”-ra és a vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a jogi személy felelős az „ellenőrzést végző tisztviselői” által elkövetett cselekedetekért.
Az 5. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a jogi személyek akkor is felelősségre vonhatóak legyenek, ha a felügyelet vagy ellenőrzés hiánya tette lehetővé a bűncselekmény elkövetését. Nyolc tagállamban nincs elegendő információ ahhoz, hogy fel lehessen mérni, hogy a felügyelet vagy ellenőrzési hiánya szerepel-e a nemzeti jogban (BG, CZ, EE, IT, MT, NL és PT), vagy hogy az ítélkezési gyakorlat kiterjed-e ezekre az aspektusokra (IE).
Az 5. cikk (3) bekezdése negatív feltételt határoz meg. Amennyiben a tagállamoknak nincs ellentmondó jogszabályuk vagy gyakorlatuk, feltételezhető, hogy megfelelnek e feltételnek, azaz a jogi személyek felelőssége nem zárja ki a büntetőeljárást azon természetes személyek ellen, akik a bűncselekményben tettesként, felbujtóként vagy bűnsegédként vesznek részt.
6. cikk – Jogi személyekre alkalmazandó szankciók
A 6. cikk előírja a tagállamok számára, hogy hatályos, arányos és visszatartó (büntetőjogi és nem büntetőjogi szankciókat vezessenek be a jogi személyek tekintetében az aktív és passzív korrupció, felbujtás és bűnsegély, valamint a felügyelet vagy ellenőrzés hiányán keresztül a bűncselekmény elkövetésének lehetővé tétele esetén. A 6. cikk (1) bekezdése a pénzbeli büntetések mellett más példákat is ad az alkalmazható szankciókra, úgymint kizárás az állami juttatásokra vagy támogatásokra való jogosultságból, átmeneti vagy tartós eltiltás a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától, bírói felügyelet alá helyezés vagy bírósági felszámolási végzés. A 6. cikk (2) bekezdése szerint a szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.
18 tagállam (BE, BG, CZ, DE, DK, EL, FR, HR, LV, LU, HU, MT, AT, PL, SK, SI, FI és CY) nyújtott tájékoztatást, amely arra utal, hogy a 6. cikk (1) bekezdését átültető jogszabályokkal rendelkeznek. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás a többi tagállam részéről nem volt meggyőző.
A 6. cikk (2) bekezdését 26 tagállam nemzeti joga vette át. Írország a 6. cikk átültetését egy 1906-ban elfogadott jogi aktussal erősítette meg. Ez a jogi aktus azonban csak a természetes személyekre vonatkozó büntetéseket foglalja magában, a jogi személyekre vonatkozóakat nem. A rendelkezésre bocsátott információ ezért nem elegendő az átültetés értékeléséhez.
7. cikk – Joghatóság
A 7. cikk előírja a tagállamok számára, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket joghatóságuk megállapítására a kerethatározat alkalmazási körébe tartozó bűncselekményre vonatkozóan, ha a bűncselekményt egészében vagy részben a tagállam területén követték el, vagy az elkövető a tagállam állampolgára; vagy a bűncselekményt olyan jogi személy javára követték el, amelynek a tagállam területén van a székhelye. A tagállamok az utolsó két joghatósági szabály alkalmazása tekintetében mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.
Valamennyi tagállam bevezetett az e rendelkezés átültetésére irányuló nemzeti intézkedést.
A 7. cikk (2) bekezdésével összhangban 16 tagállam (BG, DE, DK, FR, EL, IT, IE, LT, LU, HU, MT, NL, AT, PL, FI és SE) döntött úgy, hogy nem alkalmazza a joghatóságra vonatkozó egyes szabályokat (ha a bűncselekményt valamely állampolgára követte el, vagy ha a bűncselekményt olyan jogi személy javára követték el, amelynek a tagállam területén van a székhelye). Egyes tagállamokban (például Finnországban, Franciaországban vagy Dániában) a 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerint a kettős büntethetőség követelménye van előírva, amely további feltételekhez köthető, például az áldozat által benyújtott feljelentéshez (FR) vagy az ügyész által indított eljáráshoz (FR).
KÖVETKEZTETÉSEK
A tagállamoktól kapott információk alapján megállapítható, hogy 2011 óta számos tagállamban jelentős reformokra került sor. Görögország például 2014-ben módosította a korrupcióról szóló büntetőjogi rendelkezéseit, Bulgária, Németország, Észtország és Spanyolország pedig 2015-ben tette meg ezt. Belgium 2016-ban és 2018-ban módosította a büntető törvénykönyvét, Olaszország 2017-ben. Magyarország 2012-ben új büntető törvénykönyvet fogadott el, és felülvizsgálta az összes kapcsolódó jogi eszközt. Szlovákia 2016-ban a jogi személyek felelősségéről szóló törvényt fogadott el.
A kerethatározat átültetésének szintje összességében egyértelműen javult a 2011. évi végrehajtási jelentés óta. A nemzeti büntető törvénykönyvekbe bevezetett szankciók szintje valamennyi tagállamban összhangban áll a kerethatározatban meghatározott minimumszintekkel.
A kerethatározat egyes rendelkezéseinek átültetése azonban egyes tagállamokban nehézségekbe ütközött. Például a vesztegetés ígéretének elfogadására nem terjednek ki minden tagállamban a nemzeti jogszabályok, és egyes országokban a bűncselekmény olyan személy általi elkövetése, aki vezető szerepben van, vagy munkát végez, bizonyos pozíciókra vagy jogkörökre korlátozódik. A harmadik feleknek kínált vagy adott jogtalan előny látszólag nincs teljes mértékben lefedve néhány tagállamban. A jogtalan előny továbbá olyan fogalom, amelyet többféleképpen határoznak meg, és amely néha a feltétlenül szükségesnél szélesebb körre terjed ki, néha azonban fontos elemeket nem foglal magában. Néhány tagállam továbbá korlátozásokat vezetett be a magánszektorbeli korrupciós bűncselekmények alkalmazási köre tekintetében, azáltal, hogy bizonyos feltételeket határozott meg a bűncselekmény elkövetésére vonatkozóan, vagy azáltal, hogy a bűncselekményt vállalatokra vagy egyéb, profitorientált jogalanyokra korlátozta, kihagyva ezáltal a nonprofit szervezeteket. Egyes tagállamokban a büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezései nem terjednek ki a nonprofit jogalanyokra.
Míg számos tagállam tett erőfeszítéseket a nemzeti jogszabályaik módosítása érdekében, ezeket ki kell terjeszteniük a büntetőjogi intézkedések végrehajtására is. A 2018. évi, 2014–2016-os referenciaévekre vonatkozó frissítés keretében statisztikákat benyújtó 22 tagállam közül csupán 13 23 tagállam bocsátott rendelkezésre a magánszektorbeli vesztegetésre vonatkozó adatokat. A jelentés tárgyát képező évek során magánszektorbeli korrupciós ügyekben csak nagyon kevés ítélet született.
A Bizottság továbbra is támogatja a tagállamokat az uniós jogszabályok megfelelő szintű átültetésében, végrehajtásában és érvényesítésében. Ennek keretében ellenőrzi, hogy a nemzeti jogszabályok teljes mértékben megfelelnek-e a kerethatározat vonatkozó rendelkezéseinek, közös megbeszéléseket szervez a tagállamok nemzeti hatóságaival, valamint elősegíti egyes területeken a bevált gyakorlatok kialakítását és cserét. A Bizottság szükség esetén kötelezettségszegési eljárások keretében érvényesíti a Szerződéseken alapuló végrehajtási hatáskörét. Végezetül a Bizottság folytatja a magánszektorbeli korrupciókkal kapcsolatos büntetőjogi statisztikák gyűjtését.
