Access to European Union law
<a href="https://eur-lex.europa.eu/content/help/eurlex-content/experimental-features.html" target="_blank">More about the experimental features corner</a>
Choose the experimental features you want to try
EUR-Lex
Access to European Union law

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

You are here
Use quotation marks to search for an "exact phrase". Append an asterisk (*) to a search term to find variations of it (transp*, 32019R*). Use a question mark (?) instead of a single character in your search term to find variations of it (ca?e finds case, cane, care).
Search tips
Need more search options? Use the Advanced search

Document 52018IP0081

Az Európai Parlament 2018. március 15-i állásfoglalása az ugandai kegyelemgyilkosságokról (2018/2632(RSP))

HL C 162., 2019.5.10, p. 112–115 (BG, ES, CS, DA, DE, ET, EL, EN, FR, HR, IT, LV, LT, HU, MT, NL, PL, PT, RO, SK, SL, FI, SV)

Date of document:
15/03/2018; szavazás napja
Date of vote:
15/03/2018
Date of debate:
15/03/2018
Author:
Európai Parlament
Form:
Állásfoglalás
Parliamentary term:
Nyolcadik parlamenti ciklus
Internal reference:
2018/2632(RSP)
Session:
2017-2018
Treaty:
Szerződés az Európai Unióról , Szerződés az Európai Unió működéséről
Legal basis:
Link
Link
Link
Select all documents mentioning this document
Instruments cited:
Link

10.5.2019   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 162/112

P8_TA(2018)0081

Kegyelemgyilkosságok Ugandában

Az Európai Parlament 2018. március 15-i állásfoglalása az ugandai kegyelemgyilkosságokról (2018/2632(RSP))

(2019/C 162/12)

Az Európai Parlament,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amelyet 1948. december 10-én fogadtak el, és amelynek Uganda részes fele,

—

tekintettel az AKCS–EU partnerségi megállapodásra („Cotonoui Megállapodás”), és különösen 8. cikkének a megkülönböztetésmentességgel foglalkozó (4) bekezdésére,

—

tekintettel az Ugandai Köztársaság alkotmányára,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, amelyet 1989. november 20-én fogadtak el, és különösen annak 2. és 6. cikkére, amelyek kifejezetten rögzítik a – többek között fogyatékosságon alapuló – megkülönböztetéstől való mentesség elvét, valamint az élethez való jogot,

—

tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, 2006-ban elfogadott ENSZ-egyezményre (CRPD) és különösen annak 32. cikkére, amely kimondja, hogy minden félnek bele kell foglalnia a fogyatékosság kérdéskörét és a fogyatékossággal élő személyeket a nemzetközi együttműködésre irányuló erőfeszítéseikbe,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a fogyatékossággal élő személyek emberi jogairól szóló legutóbbi, 2014. április 14-i és 2014. július 14-i határozatára,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 19. cikkére, az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 6. cikkére, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 14. cikkére, amely tiltja a megkülönböztetés minden formáját, valamint 21. és 26. cikkére, amelyek meghatározzák a fogyatékossággal élő személyek jogait,

—

tekintettel az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a fejlődő országokban a fogyatékossággal élő személyek befogadásáról szóló, 2011. november 23-án elfogadott állásfoglalására,

—

tekintettel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank 2011 júniusában közzétett, fogyatékosságról szóló világjelentésére,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának (OHCHR) „A fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó bizottság Uganda jelentését vizsgálja”című, 2016. április 8-i jelentésére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének (UNGA) „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása a fogyatékossággal élő személyek számára 2015-ig és azon túl”című, 65/186. sz. és 64/131. sz. határozataira,

—

tekintettel az EU küldöttségei és szolgálatai számára készült, a fogyatékosságról és fejlesztésről szóló európai uniós útmutatóra,

—

tekintettel a 2015. szeptember 25-én New Yorkban elfogadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendre és fenntartható fejlesztési célokra,

—

tekintettel Ugandának a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend végrehajtásáról szóló, „Hogy senki se maradjon le”című, 2016. július 1-jei felülvizsgálati jelentésére, amelyet New Yorkban az ENSZ magas szintű politikai fóruma előtt ismertettek,

—

tekintettel a fogyatékosságról és fejlesztésről szóló, 2006. január 19-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az Ugandáról szóló korábbi állásfoglalásaira,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel a „kegyelemgyilkosságok”ugandai gyakorlata azt jelenti, hogy a fogyatékkal született gyermekeket szüleik megölik, szándékosan halálra éheztetik vagy megtagadják tőlük az orvosi segítséget abban a hitben, hogy jobbat tesznek így nekik, mintha a gyermekeknek fájdalmakkal járó és gyógyíthatatlan fogyatékossággal kellene élniük;

B.

mivel Uganda nem az egyetlen ország, amely ezzel a jelenséggel küzd; mivel számos fejlődő országban jelentős – noha csak részleges – előrelépés történt a fogyatékossággal élők fejlesztési programokba való bevonása érdekében;

C.

mivel egyes szülők bevallják, hogy a „kegyelemgyilkosságra”azért van szükség, hogy a fogyatékos gyermekeket megkíméljék az egész életükön át tartó fájdalmas szenvedéstől; mivel bár egyes édesanyák vagy túlélők hajlandóak tanúskodni róla, az említett gyakorlat továbbra is tabunak számít;

D.

mivel a társadalmi megbélyegzés Ugandában olyannyira erős, hogy az anyákat és gyermekeiket a közösség kiveti magából és alacsonyabb rendű társadalmi státuszba kényszeríti őket, ellehetetlenítve számukra a társadalom életében való maradéktalan részvételt; mivel a nyomás olyannyira nagy, hogy az anyák megölik saját gyermekeiket, miután évekig küszködtek a fogyatékossággal született gyermek gondozásával kapcsolatos erőfeszítések és áldozathozatal súlya alatt;

E.

mivel a fogyatékossággal született gyermekeket a velük kapcsolatos hiedelmek inkább kiszolgáltatják az erőszaknak és a gyilkosságoknak, mint nem fogyatékossággal született társaikat; mivel a fogyatékkal született gyermekek folyamatosan ki vannak téve az erőszak, a megkülönböztetés különböző formáinak és a negatív beállítottságból, babonákból, elhanyagolásból, társadalmi normákból és gyakorlatokból fakadó marginalizálódásnak; mivel a fogyatékkal élő gyermekekre leselkedő legnagyobb veszélyt az állapotukra vonatkozó téves hiedelmek jelentik, beleértve azt is, hogy a gyermek jelenléte még több fogyatékos gyermek születéséhez vezet;

F.

mivel a klánok és a nagy létszámú családok – a fogyatékosság okait keresve és a felelősséget rájuk hárítva – túl nagy nyomást helyeznek az anyákra; mivel bizonyos esetekben az anyákat kitaszítják a férjük által uralt háztartásból azért, mert fogyatékos gyermekeket hoztak világra;

G.

mivel az orvosok és az egészségügyben dolgozók nem képesek megérteni vagy megmagyarázni a gyermek fogyatékos voltának természetét és okát, az egészségügyi rendszer pedig nem eléggé jól felszerelt ahhoz, hogy diagnosztizálja és kezelje a fogyatékosság számos olyan típusát, amely a minimumra szorítható vagy akár megszüntethető lenne; mivel az alapjogok – így az egészségügyhöz, az oktatáshoz, a támogatáshoz és a rehabilitációhoz való hozzáférés – megtagadása a fogyatékossággal élő gyermekektől súlyosan hátráltatja, hogy teljes mértékben kibontakoztathassák képességeiket;

H.

mivel Uganda egyike a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CRPD) 162 részes felének; mivel Uganda az egyezményt és annak fakultatív jegyzőkönyvét 2008. szeptember 25-én fenntartások nélkül ratifikálta; mivel Uganda kötelezte magát, hogy a fogyatékossággal élőknek ugyanazon jogokat biztosítja, mint valamennyi többi polgárának;

I.

mivel 2016 áprilisában a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság felülvizsgálta a CRPD végrehajtásának ugandai eredményeit, a tapasztaltakat és az ajánlásokat pedig a következőképpen összegezte: „A bizottság aggodalommal állapítja meg, hogy a jogalkotás és a szakpolitikák nem járnak sikerrel a fogyatékossággal élő gyermekek jogainak védelme terén”, továbbá „aggasztja továbbá a siket és siketvak gyermekekkel kapcsolatos információk, valamint a védelmüket és társadalmi beilleszkedésüket célzó intézkedések hiánya”;

J.

mivel az ugandai kormány rendelkezésére áll számos, fogyatékossági záradékot tartalmazó átfogó törvény és szakpolitika; mivel az ország rendelkezik fogyatékosságra vonatkozó jogszabályokkal; mivel a fogyatékosság meghatározása jogszabályról jogszabályra változhat;

K.

mivel Ugandában a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének két legfőbb akadálya egyrészt „láthatatlanságuk”, másrészt az őket sújtó negatív megítélés; mivel a fogyatékos gyermekek nevelése a család és különösen az anyák társadalomból való kirekesztéséhez vezet, hiszen a fogyatékossággal élő gyermeket a család szégyenének és gyengeségének tekintik;

L.

mivel Uganda vidéki részein kevés államilag működtetett segítő intézmény létezik a fogyatékos gyermeket nevelő szülők számára, és mivel ennek következtében a családok – és elsősorban a fiatal anyák – gyakran nehezen tudják ellátni fogyatékossággal élő gyermekeiket;

M.

mivel nem állnak rendelkezésre hivatalos számadatok, lévén hogy Ugandában sem a rendőrség, sem az igazságügyi rendszer nem foglalkozik a jelenséggel; mivel az adatok hiánya megnehezíti a „kegyelemgyilkosságok”gyakorlata elleni fellépést;

N.

mivel a civil társadalmi csoportok és az emberijog-védők munkája kulcsfontosságú a peremre szorult és kiszolgáltatott csoportok jogainak védelméhez; mivel Ugandában a nem kormányzati szervezetek súlyos nehézségekkel és akadályokkal szembesülnek, amikor segítséget kívánnak nyújtani a fogyatékossággal élő gyermekeknek és azok szüleinek; mivel a fogyatékossággal élő gyermekekkel kapcsolatos számos balhiedelem Ugandában kihívást jelent az emberi jogok vizsgálói által végzett fejlesztő tevékenység és munka szempontjából;

O.

mivel a fogyatékossággal élőket támogató egyesületeknek különösen fontos szerepük van a fogyatékossággal élők sajátos érdekeinek képviselete és közvetítése szempontjából a politikusok és a nyilvánosság felé; mivel nem állnak rendelkezésre információk, amelyek birtokában a nyilvánosságban tudatosítani lehetne a fogyatékossággal élőket megbélyegző és fejlődésüket hátráltató kulturális gyakorlatokat, így ők képtelenek a társadalom összes más tagjához hasonlóan élni jogaikkal;

1.

 határozottan elítéli a fogyatékossággal élő gyermekek és az így született újszülöttek igazolhatatlan és embertelen meggyilkolását; kifejezi legmélyebb aggodalmát a fogyatékossággal élő gyermekek „kegyelemből”történő meggyilkolása miatt Ugandában és valamennyi érintett országban; felszólít arra, hogy vessenek véget a gyermekek elleni hasonló erőszakos cselekményeknek, kegyetlenségnek és kínzásnak;

2.

 felszólítja Uganda és mindazon országok hatóságait, ahol „kegyelemből”vagy rituális okokból gyermekeket gyilkolnak, hogy kötelezzék el magukat a gyermekek ellen irányuló erőszakot fenntartó káros babonás hiedelmekkel szembeni fellépés mellett;

3.

 emlékeztet rá, hogy az állam elsődleges feladata polgárainak védelme, beleértve a kiszolgáltatott csoportokat is; emlékeztet rá, hogy az ugandai hatóságok kötelesek országuk alkotmányának megfelelően fellépni, különösen a 21. cikknek, a 32. cikknek és a 35. cikk (1) bekezdésének, amely kimondja, hogy a fogyatékossággal élők jogait és emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, az államnak és a társadalomnak pedig megfelelő intézkedéseket kell hoznia annak biztosítása érdekében, hogy teljes mértékben kiteljesíthessék szellemi és fizikai lehetőségeiket;

4.

 emlékeztet az ugandai parlamentnek a fogyatékossággal élőkkel szembeni, az alkotmány 35. cikkének (2) bekezdésében rögzített külön kötelezettségére, amelynek alapján a parlamentnek megfelelő törvényeket kell hoznia a fogyatékossággal élők védelmére; felszólítja az ugandai kormányt, hogy támogasson minden olyan fellépést, amely a fogyatékossággal élők polgári és emberi jogainak javítását célozza;

5.

 felszólít a fogyatékossággal élők családjainak támogatására, hogy azok gyermekeiket otthonukban nevelhessék; felhívja az ugandai kormányt, hogy az országban mindenütt hozzon létre minőségi segítő szolgáltatásokat a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családok számára, ideértve elégséges mértékű pénzügyi támogatást és juttatásokat a családok számára ahhoz, hogy azok fogyatékossággal élő gyermekeiket megfelelően gondozhassák;

6.

 felhívja a hatóságokat, hogy segítsék elő a társadalmi tudatosságot és tájékozottságot a fogyatékossággal élők helyzetével kapcsolatban, biztosítsanak képzéseket, tájékoztatást és tanácsadást a fogyatékossággal élő gyermekek szülei és gondozóik számára e gyermekek társadalmi életben való részvételének megkönnyítése érdekében;

7.

 felhívja Uganda kormányát annak biztosítására, hogy a fogyatékossággal élőkkel és azok egészségügyi problémáival közvetlen kapcsolatba kerülő orvosok megfelelő képzésben részesüljenek és tisztában legyenek betegeik szükségleteivel;

8.

 üdvözli az esélyegyenlőségi bizottságra vonatkozó 2007. évi törvényt, amelynek célja a peremre szorult csoportok – így a fogyatékossággal élők – egyenlő esélyeinek előmozdítása;

9.

 üdvözli az Ugandai Köztársaság 1995. évi alkotmánya alapján létrehozott ugandai emberi jogi bizottság (UHRC) létrejöttét; emlékeztet – egyebek mellett – azon szerepére, hogy létrehozza és ébren tartsa a társadalmi tudatosságot az alkotmány, azaz Uganda népének alaptörvénye rendelkezéseivel kapcsolatban, továbbá hogy szemmel tartsa, hogy a kormány a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel összhangban cselekszik-e;

10.

 felhívja az UHRC-t, hogy dolgozzon ki konkrét nemzeti tervet ellenőrző funkciójának teljesítéséhez, valamint mozdítsa elő a strukturáltabb és intézményesítettebb interakciót az ország valamennyi fogyatékossággal élőket támogató szervezetével;

11.

 sürgeti a hatóságokat, hogy gondoskodjanak valamennyi megszületett gyermek, köztük a fogyatékossággal születettek nyilvántartásba vételéről;

12.

 felhívja az ugandai hatóságokat, hogy fokozzák a fogyatékossággal született gyermekek jogaival és méltóságával kapcsolatos tudatosság növelését célzó erőfeszítéseiket; hangsúlyozza e tekintetben, hogy az oktatás kiemelkedő szerepet játszik a megbélyegzés elleni küzdelemben; erőteljesen felhívja a figyelmet arra, hogy a fogyatékossággal élők szervezetei kulcsfontosságú szerepet játszanak a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésével és az előttük tornyosuló kihívásokkal kapcsolatban;

13.

 hangsúlyozza, hogy a médiának aktívabb szerepet kell játszania a sztereotípiák felszámolásában és a befogadás előmozdításában; felhívja a nemzetközi, nemzeti és helyi döntéshozókat, hogy a médián, az oktatáspolitikán és lakossági kampányokon keresztül biztosítsák és ösztönözzék a figyelemfelkeltést;

14.

 hangot ad súlyos aggodalmának az emberi jogok védelmezői és a civil társadalmi csoportok – például az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság és az előmozdításukkal foglalkozó fórum – elleni növekvő számú támadás miatt; nyomatékosan felszólítja az ugandai hatóságokat, hogy garantálják az emberijog-védők biztonságát, folytassanak büntetőeljárást az ellenük intézett támadások miatt, és tegyék lehetővé, hogy munkájukat fenyegetésektől és akadályoktól mentesen végezhessék;

15.

 felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az ugandai kormány, a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalom arra irányuló erőfeszítéseit, hogy kidolgozzák és végrehajtsák a fogyatékossággal élő személyek szükségleteivel és jogaival foglalkozó, megkülönböztetésmentességen és társadalmi befogadáson, valamint az egészségügyhöz és más szociális szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésen alapuló politikákat;

16.

 felszólít a bevált gyakorlatok cseréjére a fejlődő és fejlett országok körében egyaránt; kéri a Bizottságot, hogy más nemzetközi adományozókkal együtt hozzanak létre egy platformot a fogyatékossággal élő gyermekekre vonatkozó helyes befogadási gyakorlatok megosztása érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy maradéktalanul tegyen eleget a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény 32. cikke szerinti kötelezettségeinek;

17.

 felhívja az Uniót, hogy használja ki a fejlesztési támogatási programok, nevezetesen a költségvetés-támogatási programok által biztosított politikai befolyását az emberi jogok Ugandán belüli védelmének és előmozdításának javítása érdekében; felhívja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy akár finanszírozás vagy a helyi intézményekkel való koordináció útján van-e jobb módja a segítségnyújtásnak a fogyatékossággal élő gyermekek orvosi támogatása és a családjuk számára sürgős támogatás bővítése érdekében;

18.

 hangsúlyozza, hogy a befogadási politikákat valamennyi vonatkozó ENSZ- és nemzetközi fórumon elő kell mozdítani, mivel a fogyatékosság kérdése jelenleg számos magas szintű nemzetközi tárgyaláson nem jelenik meg, és annak a politikai napirenden kiemelt helyen kell szerepelnie;

19.

 utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Ugandai Köztársaság elnökének, az ugandai parlament elnökének, valamint az Afrikai Uniónak és intézményeinek.

(1)  HL C 287. E, 2006.11.24., 336. o.

Top