52014DC0284

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

a makroregionális stratégiák irányításáról

1. Bevezetés

Az uniós balti-tengeri stratégia 2009-es elindulása óta egyre fokozódik a nagyobb európai régiók szintjén történő együttműködés iránti érdeklődés Európában. A makroregionális stratégiák új lehetőséget jelentenek a nagyobb régiók átfogó fejlesztésére, a közös problémák kezelésére és a közös lehetőségek kiaknázására. Egyértelműen uniós hozzáadott értéket képviselnek, és megerősítik az EU meglévő horizontális szakpolitikáit. A makroregionális stratégiák többek között az alábbi kérdéseket kezelik:

· a Balti-tenger környezeti állapotának romlása;

· a hajózhatóság és a vízminőség javítására vonatkozó kihasználatlan lehetőségek a Duna régió vonzerejének növeléséért;

· gazdasági, társadalmi és környezeti sokféleség és szétaprózódás az adriai- és jón-tengeri régióban, valamint

· területi, gazdasági és társadalmi egyensúlytalanságok az Alpok városai és vidéki térségei között, amit az alpesi régióra vonatkozó lehetséges jövőbeni uniós stratégia keretében kell kezelni.

A makroregionális stratégiákban alkalmazott integrált megközelítés lehetővé teszi a fontos, átfogó szakpolitikai célok – például az éghajlatváltozás elleni fellépés általános érvényesítése, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság előmozdítása és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló társadalom támogatása – beillesztését a regionális fejlesztésre irányuló munkába.

Az uniós balti-tengeri stratégia és a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia keretében már léteznek példák a sikeres makroregionális tevékenységek bevált gyakorlataira. A Balti-tenger környezeti állapota a szennyezés csökkentését célzó kollektív fellépéseknek – például a CleanShip projektnek – köszönhetően javul. A dunai hajózás a megerősített karbantartási munkák eredményeként könnyebbé vált. Folyamatban van a környezettel és a tiszta technológiával kapcsolatos innovációk, illetve ökoinnovációk kifejlesztése például a BONUS balti-tengeri kutatási és fejlesztési program[1]1 keretében, és a Duna régióban is hasonló munka zajlik.

A munka előrelendülésével egyidejűleg azonban a tapasztalat[2] felszínre hozta a végrehajtás akadályait is. Például a Duna régióban 2013-ban pusztító áradások nyomán a magas szintű politikai kezdeményezések ellenére sem születtek kellően összehangolt válaszintézkedések. Változásokra van szükség.

Ez a jelentés válaszként készült a Tanács arra vonatkozó felhívására, hogy a makroregionális stratégiák irányításának javítása érdekében ösztönözni kell a párbeszédet és 2014 végéig jelentést kell tenni a fejleményekről[3]. A jobb irányítás keretében tisztázni kell a megközelítés sikeréhez elengedhetetlen feltételeket, köztük a stratégiát kezdeményező országok hatékonyabb felelősségvállalását.

Az „irányítás” kifejezés írja le a szóban forgó folyamatot: ki által és hogyan történik a stratégia végrehajtása, valamint a közös fellépések kezdeményezése és finanszírozása. Az irányítás jelenlegi kulcselemei konkrétabban az alábbiakat foglalják magukban:

–          a tagállamok és a Bizottság magas politikai (azaz miniszteri) szintű szerepvállalása, ami biztosítja a politikai elkötelezettséget és kijelöli a stratégiai irányvonalat;

–          nemzeti kapcsolattartó pontok[4], vagyis minden egyes részt vevő országban magas szintű tisztviselők, akik összehangolják a felsőbb közigazgatási szinteken zajló munkát;

–          szakértők[5] minden részt vevő országból, akik az egyes tematikus prioritásokért (pl. környezet, közlekedés, kutatás és innováció stb.) vagy horizontális kérdésekért (pl. éghajlatváltozás, területfejlesztés) felelősek, és rendszerint a témának megfelelő, makroregionális szintű irányítócsoportba tömörülnek.

Ezek az elemek alkotják azt a struktúrát, amelyet felül kell vizsgálni és meg kell erősíteni annak biztosítása érdekében, hogy a stratégiák végrehajtása egyértelmű hatásokkal és jobb eredményekkel járjon.

2. A szükségletek

A meglévő stratégiák[6] elemzése és tapasztalatai alapján az rajzolódik ki, hogy elsősorban az alábbi területeken van szükség javításokra:

· Erősebb politikai vezetés és döntéshozatal az érintett országok és régiók részéről: a munkát összehangoló minisztereknek és nemzeti hatóságoknak teljes körű felelősséget kell vállalniuk, és egyértelműbben kell irányt adniuk a helyszíni történéseknek;

· Átláthatóbb munkaszervezés: a napi szintű végrehajtásban dolgozó hatóságoknak egyértelmű felelősségi körökre, hatékony koordinációra és elegendő erőforrásra van szükségük.

A makroregionális stratégiák jobb irányítása tehát korántsem új pénzforrásokról vagy új intézményekről szól. Éppen ellenkezőleg: a jobb irányításnak a meglévő erőforrások ésszerűbb felhasználására kell törekednie[7]. Emellett tudatosítani kell, hogy egy egyenmegoldás nem célravezető. Meg kell ismerni és számításba kell venni a makrorégiók és a részt vevő országok különböző erősségeit. Különösen a meglévő regionális szervezetekben rejlő lehetőségeket kellene jól kihasználni. A stratégiáknak ki kell egészíteniük az egyéb formában végrehajtott munkát. A kapcsolódó kezdeményezések – például az integrált tengerpolitika keretében kidolgozott, tengeri medencékre vonatkozó stratégiák – szintén részesülhetnek az itt felvázolt megközelítések kedvező hatásaiból.

Ez a jelentés a következő szempontok alapján vizsgálja a meglévő stratégiákat:

· Politikai vezetés és felelősségvállalás: Ki határozza meg a stratégiai irányvonalat? Ki hozza a fő döntéseket? Hogyan biztosítható a stratégiákkal való azonosulás, valamint a stratégiákkal kapcsolatos tájékoztatás és elszámoltathatóság?

· Koordináció: Ki a felelős az átfogó adminisztratív koordinációért a részt vevő országok (vagy régiók) szintjén?

· Végrehajtás: Kinek kell vezetnie a napi szintű végrehajtást, kit kell bevonni, és milyen támogatást kell ehhez nyújtani? Hogyan biztosítható a stratégiákban részt vevő nem uniós országok maradéktalan szerepvállalása?

Ezek a szintek kölcsönösen összefüggenek egymással. Az egyértelmű politikai vezetés a hatékony koordináció és végrehajtás előfeltétele. A Bizottság és a részes országok által elfogadott, a felelősségek hierarchiáját meghatározó struktúra elengedhetetlen egy közép- és hosszú távra szóló, szilárd keret megteremtéséhez.

3. Politikai vezetés és felelősségvállalás

Az eredményes makroregionális stratégiák meghatározó összetevője a magas szintű és strukturált politikai dimenzió, amely megadja az átfogó irányt, kijelöli a prioritásokat és meghozza a kulcsfontosságú döntéseket.

Ez a politikai szint felelős a stratégiáért, a prioritások kijelöléséért és a fő kérdések – mint például a makroregionális megközelítéshez nyújtott finanszírozás összehangolása – kezeléséért. Biztosítania kell, hogy a végrehajtásban érintett hatóságok elegendő erőforrás és megfelelő hatáskörök birtokában végezhessék munkájukat. A technikai szinten megoldatlan problémákkal politikai szinten kell foglalkozni.

A jelenlegi rendszer a stratégiai vezetés tekintetében erősen az Európai Bizottságra támaszkodik. A Bizottság lendületet ad a tevékenységeknek, közvetít a patthelyzetekben és kulcsfontosságú eseményeket szervez. Támogatást nyújt a legfontosabb szereplőknek és központi szerepet tölt be a jelentéstételben és az értékelésben. A Bizottság továbbá a folyamatok kulcsfontosságú ösztönzője, és az uniós dimenziót is garantálja.

Mindazonáltal nem kívánatos, hogy a Bizottságtól való túlzott függés váljon a fő hajtóerővé. A siker érdekében a makroregionális stratégiákon belül jobban ki kell egyensúlyozni a részt vevő országok és régiók által biztosított vezetést és a Bizottság szerepét.

A meglévő bevált gyakorlatok közé tartoznak például a következők:

– Ágazati miniszteri találkozók a balti-tengeri régióban, amelyek keretében kötelezettséget vállaltak a Balti-tenger környezetminőségének javítására (a Helsinki Bizottság miniszteri találkozói), valamint a Duna régióban, amelyek keretében kötelezettséget vállaltak a folyók fokozott karbantartására (a közlekedési miniszterek tematikus találkozója);

– A Duna régióra vonatkozó stratégia éves fórumához kapcsolódó miniszteri találkozók. Emellett a 2013-as fórum keretében a regionális fejlesztési miniszterek rendkívüli ülésén megerősítették az európai strukturális és beruházási alapok és a stratégia közötti összhangot;

– A meglévő együttműködési kereteken belül tartott magas szintű balti találkozókon (pl. a Balti-tengeri Államok Tanácsának csúcstalálkozói, Balti-tengeri Parlamenti Konferencia stb.) rendszeresen napirendre kerül a balti-tengeri stratégia;

– A külügyminiszteri szintű Adriai- és Jón-tengeri Tanács a hamarosan működésbe lépő adriai- és jón-tengeri stratégia kulcsfontosságú mozgatórugója.

A miniszteri találkozók azonban még nem eléggé szisztematikusak és konkrétak ahhoz, hogy világos stratégiai vezetést biztosítsanak. A miniszteri nyilatkozatok és az eredmények közötti lehetséges különbségeket át kell hidalni. Ha döntések születnek, azokat együttes, összehangolt intézkedésnek kell követnie. Érdemes megfontolni egyes miniszteri találkozók rendszeresebbé tételét a helyszíni végrehajtás előmozdítása érdekében.

A nemzeti kapcsolattartó pont feladatait ellátó minisztereknek stratégiaibb nemzeti koordinációs szerepet kell betölteniük kormányukban. Vannak bevált gyakorlatok: Svédországban a miniszter és a minisztériumi tisztviselők tájékoztatják a nemzeti ügynökségeket, a parlamentet, a szakminisztériumokat és minisztereiket a makroregionális stratégia folyamatban lévő kezdeményezéseiről és kihívásairól, ezáltal megerősítve a nemzeti/regionális koordinációt és az összes érintett kormányzati szereplő részvételét. A nemzeti kapcsolattartó pont kulcsszerepet tölt be ennek elősegítésében. Ez a modell máshol is sikeresen alkalmazható.

A vezetéshez hasonlóan a felelősségvállalás is lényeges szempont. Az érdekelt felek – köztük a parlamentek különböző szintjei, a regionális kormányok és a civil társadalom – szerepvállalását fokozni kell. A balti-tengeri régió, illetve a Duna régió uniós és nemzeti parlamentjeinek tagjai már jelenleg is tartanak üléseket[8]. A civil társadalom egyre nagyobb szerephez jut a végrehajtásban (pl. a Duna régió „biodiverzitás” prioritása, valamint a balti-tengeri régió „energia” prioritása tekintetében) és az alpesi régióra vonatkozó lehetséges uniós stratégia kidolgozásában, ám még több erőfeszítést lehetne tenni.

3.1. Lehetőségek és ajánlások

· A részt vevő országoknak és régióknak miniszteri szinten fel kell vállalniuk az általános stratégiai vezetést. A nemzeti kapcsolattartó pont feladatait ellátó miniszterek legyenek a végső döntéshozók, és együttesen hozzanak létre egy rendszeresen ülésező döntéshozói formációt. Vállaljanak felelősséget az eredmények értékeléséért, a végrehajtás irányvonalának meghatározásáért és patthelyzetek kialakulása esetén a kiút megtalálásáért. Üléseiket az éves fórummal egyidejűleg kell tartani. A stratégiai vezetés biztosításának további lehetőségei közé tartoznak az alábbiak:

– az egyes stratégiák meghatározott időszakra kinevezett soros elnöke, amely kinevezés egy közösen elfogadott rotációs elven alapul[9]. A soros elnöki tisztség betöltése egyben az éves fórum házigazda és szervezési feladataira is kiterjedhet, ami közvetlen kapcsolatot biztosít a végrehajtással;

– az adott stratégia különleges képviselőjének kinevezése az érintett országok jóváhagyásával. A különleges képviselő feladatai közé tartozhat a végrehajtás irányítása, a problémák orvoslása és a miniszteri szintnek történő jelentéstétel. A TEN-T[10] európai koordinátoraihoz hasonlóan a különleges képviselőt miniszteri vagy azzal azonos szinten neveznék ki. A finanszírozását a transznacionális együttműködési program keretében vagy egyéb eszközök révén biztosítanák;

· Az ágazati minisztereknek ösztönözniük kell az előrehaladást szakterületükön. Az egyes munkaterületeken a miniszteri szintű vezetést elsősorban a szóban forgó prioritási területen vezető szerepet betöltő országnak kell ellátnia. Rendszeres találkozókat lehet beütemezni, és érdemes megfontolni a Tanács üléseinek alkalmával tartott találkozók lehetőségét. A különleges képviselőnek proaktív tevékenységet kell folytatnia az ilyen találkozókon;

· A nemzeti kapcsolattartó pont feladatait ellátó minisztereknek stratégiai koordinációs szerepet kell betölteniük nemzeti vagy regionális kormányukon belül, rendszeres tájékoztatást nyújtva a kormánynak a folyamatban lévő tevékenységekről, és biztosítva a szakpolitikák és a finanszírozás közötti összhangot;

· A nemzeti kapcsolattartó pontoknak nemzeti szinten koordinálniuk kell a tematikus szakértők munkáját, ezáltal biztosítva, hogy a döntések tényleges fellépéseket eredményezzenek;

· A Bizottságnak folytatnia kell a stratégiai támogatás nyújtását. A Bizottság megkönnyíti az eredményértékelést, feltérképezi a politikai szinten kezelendő hiányosságokat és megoldásokat javasol a végrehajtás holtpontjainak kezelésére. Biztosítania kell az uniós szakpolitikákkal és álláspontokkal való koherenciát, különösen a makroregionális megközelítés uniós szakpolitikákba történő beágyazása tekintetében;

· Több erőfeszítésre van szükség az eredmények és a tevékenységek jobb kommunikációja terén, hogy nyilvános vita alakulhasson ki a makroregionális megközelítésről és annak eredményeiről. Valamennyi szereplőt – köztük a stratégiák nemzeti és regionális, állami és magánszereplőit is – részvételre kell ösztönözni;

· A részt vevő országoknak és a Bizottságnak maradéktalanul ki kell aknázniuk a transznacionális együttműködési programok[11] – és az együttműködéshez uniós szintű támogatást biztosító INTERACT program[12] – kínálta új lehetőségeket a fentiekben bemutatott politikai szintű tevékenységek előmozdítása és támogatása érdekében.

4. Koordináció

Egy erős és működőképes makroregionális stratégiához szakszerű menedzsmentre és koordinációra van szükség mind nemzeti, mind makroregionális szinten.

Ez a koordináció teremt kapcsolatot a politikai vezetés és a végrehajtással megbízott szereplők között. Olyan feladatokkal jár, mint például az operatív iránymutatás, jelentéstétel, teljesítményértékelés, nemzeti/regionális koordináció és a jelentős események előmozdítása. Ki kell terjednie továbbá a meglévő regionális szervezetekkel való együttműködésre is.

Jelenleg a koordinációval és menedzsmenttel kapcsolatos feladatok csupán részben valósulnak meg. Ebben az összefüggésben a nemzeti kapcsolattartó pontok és a Bizottságban dolgozó partnereik a meghatározó szereplők. Tisztázni kell a nemzeti kapcsolattartó pontok szerepét, hogy ennek nyomán minden egyes adminisztráción belül megerősödjön a menedzsment és a koordináció.

Ez idáig a Bizottság kizárólag a koordinációs tevékenységekben vett részt, elsősorban a stratégiák kezdeti fázisában. A napi szintű technikai segítségnyújtás azonban eltérítette az erőforrásokat a legnagyobb hozzáadott értéket eredményező alapvető feladatoktól, például az uniós célkitűzésekkel való koherencia biztosításától és az EU tematikus és szakpolitikai szakértői segítségnyújtásától[13].

A balti-tengeri, illetve a Duna régióra vonatkozó stratégia nemzeti kapcsolattartó pontjai egyre nagyobb mértékben látnak el menedzsmenttel kapcsolatos feladatokat a végrehajtás folyamán. Kapcsolatot teremtenek a stratégiák és az európai strukturális és beruházási alapok között, mint például Lettországban és Magyarországon. Ez bevált gyakorlat. Mindazonáltal, míg egyes kapcsolattartó pontok kellő háttérrel rendelkeznek fő feladataik ellátásához, sokan mások több erőforrást igényelnének.

A legtöbb nemzeti kapcsolattartó pont nemzeti koordinációs platformot hozott létre, amely a végrehajtás elősegítése céljából összehozza a nemzeti/regionális érdekelteket. Ausztria és Lengyelország jó példával jár elöl: a platformban részt vesznek központi/föderális és regionális szereplők, ágazati miniszterek, a programok irányító hatóságai, valamint helyi egyesületek, például tudományos kutatóintézetek.

Ezen túlmenően a 28 uniós tagállam képviselőiből (nemzeti kapcsolattartó pontok vagy velük azonos szintű szereplők), illetve a nem uniós országok képviselőiből álló magas szintű csoport találkozóin az összes makroregionális stratégiára vonatkozó átfogó megközelítésről tárgyalnak. E találkozókkal párhuzamosan tartják a nemzeti kapcsolattartó pontok regionális megbeszéléseit. A magas szintű csoport szerepét, valamint a más intézményekkel és kulcsszereplőkkel folytatott párbeszédét világosabb keretbe kell foglalni. A hamarosan elinduló adriai- és jón-tengeri stratégia, valamint az alpesi régióra vonatkozó lehetséges stratégia nyomán még nagyobb jelentőséggel fog bírni az információcsere, a bevált gyakorlatok megosztása és a nem uniós országok és régiók részvétele.

4.1. Ajánlások

· A nemzeti kapcsolattartó pontoknak vezető szerepet kell játszaniuk a koordinációban és az operatív vezetésben. Ezt a nemzeti szabályozás révén is elő kell segíteni. Rendszeres találkozókat kell tartaniuk a folyamatos koordináció és a zökkenőmentes információáramlás biztosítása érdekében. Az üléseket a makroregionális stratégia soros elnökségét ellátó ország vagy egy kijelölt különleges képviselő elnökölhetné;

· A Bizottságnak továbbra is kulcsszerepet kell betöltenie, amennyiben ez a szerepvállalás egyértelmű hozzáadott értéket képvisel. A fentiekben vázolt feladatokon kívül ez magában foglalja a nemzeti kapcsolattartó pontok bevonásával olyan kérdések kezelését, mint például az elégtelen munkaerő-ellátottság, a csekély szinergiák a meglévő intézményekkel vagy a kormányhatóságok nem egyenlő mértékű elkötelezettsége. Amennyiben ezek a nehézségek aggályossá teszik a teljesítmény előrehaladását és a prioritási területek hozzáadott értékét, közös döntést kell hozni a jövőbeli életképességről;

· A magas szintű csoportnak tevékenyebben részt kell vennie a makroregionális stratégiák közötti koherencia biztosításában és általában véve az uniós fellépésekben és a célkitűzések teljesítésében. A csoportnak meg kell osztania a bevált gyakorlatokat például az irányítás, a célok és mutatók meghatározása, a nyomon követés és értékelés, valamint a nyilvánosság tájékoztatása terén. Olyan fórumként kell működnie, ahol összehasonlítják minden egyes régió megközelítéseit és gyakorlatait, hogy ezek ismeretében maximalizálni lehessen az eredményeket és a multiplikátorhatást.

· Az érintett transznacionális együttműködési programoknak és az INTERACT programnak célzott segítséget kell biztosítaniuk e kulcsfontosságú koordinációs szint számára. A feladatok kiterjedhetnek a meglévő, folyamatban levő, tervezett és javasolt projektekkel kapcsolatos tervezési és továbbfejlesztési munkára, a finanszírozási forrásokra és a célterületekre. Elő kell segíteni a jelentéstételt és a népszerűsítést.

· Fontos biztosítani, hogy a makroregionális stratégiák az EU-28 szintű tárgyalások és egyúttal az Európai Parlament, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottsági napirendjén is megjelenjenek.

5. Végrehajtás

A stratégiák végrehajtása olyan feladatokkal jár, mint például a kezdeményezések és projektek kidolgozásának és végrehajtásának ösztönzése, mutatók és célok meghatározása, a kapcsolódó támogatási programokkal – így az európai strukturális és beruházási alapokkal, a Horizont 2020 keretprogrammal, valamint a LIFE és a COSME programmal – fennálló kapcsolatok megszilárdítása és adott esetben a programbizottságokban való részvétel. Törekedni kell az Unió külső eszközeivel – elsősorban az Előcsatlakozási Támogatási Eszközzel és az Európai Szomszédsági Támogatási Eszközzel – alkotott szinergiákra.

A tematikus szakértők és irányítócsoportjaik jelentik a végrehajtás szakmai szempontból megalapozott előrehaladásának fő mozgatórugóját. Jelenleg többek között az alábbi kihívásokkal kell számolni:

– Kapacitások és erőforrások: míg egyesek kiváló munkát végeznek, mások számára a stratégiához kapcsolódó feladatok a rendes kötelezettségeken túli további terhet jelentenek, és a hatóságaik sem biztosítják számukra a kellő intézményi és pénzügyi hátteret. Bár a tematikus területek többségén már létrejöttek a nemzeti szakértőkből álló irányítócsoportok, nem mindegyik esetében kielégítő a részvétel. Jó példaként említhető a Duna régióra vonatkozó stratégia „emberi erőforrások és készségek”, valamint a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégia „biztonság” vagy „hajózás” prioritási területe;

– A nem uniós országok és régiók szerepvállalása hivatalosan teljes körű. A gyakorlatban azonban a kapacitások és az erőforrások hiánya gyakran gátat szab aktív részvételüknek;

– Az elszámoltathatóság rendje jelenleg nem egyértelmű a célok teljesítése terén elért eredményekről való jelentéstételt és a teljesítmény átfogó értékelését illetően;

– A koordinátorok ideiglenes pénzügyi támogatásban[14] részesülnek, ugyanakkor a napi szintű szakszerű és tartós segítségnyújtás hiányzik a stratégiából. A transznacionális együttműködési programok lehetővé teszik e hiányosság orvoslását. Alapvető fontosságú, hogy elegendő forrást különítsenek el ezekre a programokra;

– Bár az ITERACT támogatási program megkönnyítette a konkrét kommunikációs tevékenységet és az átfogó ösztönzést, most tovább kell fejleszteni a programot, hogy általános tervezési és fejlesztési ösztönzőket biztosítson, különösen a konkrét makroregionális transznacionális programok támogatásának kiegészítése érdekében, elsősorban a jó ötletek és bevált megközelítések régiók közötti megosztásának előmozdításáért;

– A finanszírozás rendelkezésre állása mindeddig gyakran fölmerülő probléma volt, ám a 2014–2020 közötti programozás új szabályozási kerete és az új pénzügyi időszak kezdete egyben azt is jelenti, hogy a projektek ezentúl uniós programok útján is támogathatóvá válnak. Mindazonáltal még sok a tennivaló a források és a stratégiák célkitűzései közötti megfelelő összhang megteremtése terén.

5.1. Ajánlások

· Az ágazati miniszterek (vagy adott esetben a prioritási területeket vezető egyéb intézményi vezetők) teljes mértékű elszámoltathatóságára van szükség a tematikus területeken végzett munka és a tematikus szakértők, illetve az irányítócsoport tagjai számára biztosított munkakörülmények tekintetében. Hivatalosan kell kinevezni őket, és egyértelmű mandátumot, valamint elegendő erőforrást kell kapniuk;

· A tematikus szakértőknek és az irányítócsoportoknak a napi szintű végrehajtás szakmai hajtóerejévé kell válniuk. Az egyes területeken irányítócsoportokat kell felállítani, az összes érintett országot képviselő tagok bevonásával. Szerepük, kapacitásaik, erőforrásaik és fellépésük a siker nélkülözhetetlen elemei. A Bizottságnak ezzel megegyező tematikus szakértelmet kell biztosítania. Az információs és kommunikációs technológiák hozzájárulhatnak a találkozók közötti, jól működő kommunikációs csatornák kialakításához;

· Elő kell segíteni a stratégiában részt vevő nem uniós országok és régiók integrációját azáltal, hogy érvényesítik a Duna régióban kialakított, az irányítócsoport ülésein való részvételre vonatkozó bevált megközelítést, valamint kihasználják a kommunikációs technológiák nyújtotta lehetőségeket;

· A meglévő intézményekkel folytatott együttműködés a feladatok megkettőzésének és a tevékenységek közötti átfedések elkerülése érdekében elengedhetetlenül szükséges. A meglévő regionális intézményeknek egyetértés esetén, a balti-tengeri térség jó példáira építve részt kell vállalniuk a végrehajtásban;

· A transznacionális együttműködési programokat – a jelenlegi célkitűzéseik megőrzése mellett – a stratégiák koordinációja és végrehajtása terén is hatékonyan fel kell használni. Segítségükkel ki kell aknázni a hálózatépítésre és a párbeszédekre vonatkozó innovatív megközelítéseket. A platformok és kapcsolattartó pontok – amelyek adott esetben a meglévő regionális intézmények keretében működnek – többek között az alábbi feladatokat láthatják el:

– a végrehajtás legjelentősebb szereplői által végzett munka támogatása mind a gyakorlati megvalósítás, mind az adatgyűjtés, az elemzés és a tanácsadás terén;

– platform biztosítása a civil társadalom és a regionális, illetve többszintű irányítási szintek bevonásához, továbbá a parlamenti párbeszédhez;

– az éves fórum előmozdítása.

· A kezdeti támogatási munka során kialakult tapasztalatokra, készségekre és hálózatokra építve az INTERACT programnak átfogó tervezési és fejlesztési segítséget kell biztosítania. Ez a következő feladatokat foglalja magában:

– a makroregionális stratégiákat felölelő átfogó szolgáltatások (például kommunikáció) nyújtása és az együttműködési eredmények felhasználása;

– a bevált gyakorlatok megosztása a meglévő és a jövőbeli makroregionális stratégiák között;

– a makroregionális stratégiák és a finanszírozási programok közötti kapcsolódási pontok kialakulásának ösztönzése;

– a tematikus szinergiák előmozdítása.

6. Következtetések

Összegzésképpen elmondható, hogy az érdemi eredményeket felmutató és a meglévő szakpolitikák kedvező hatását megsokszorozó makroregionális stratégiák előfeltétele a jól teljesítő irányítási rendszer. Ennek szükséges elemei:

· politikai vezetés és egyértelműbb felelősségek, egyértelmű döntéshozói formáció, továbbá a stratégiák horizontális érdekként és felelősségként való kezelése valamennyi kormányzati szinten;

· a Bizottság folyamatos szerepvállalása partnerségben az országokkal és a régiókkal, ezáltal biztosítva az uniós szinten összehangolt megközelítést;

· az adott politikai szint, a koordináció és a végrehajtás közötti szisztematikus kapcsolódási pontokat biztosító, fenntartható keret, amely egyértelmű felelősségi köröket jelöl ki a rendszeres miniszteri találkozók és adott esetben egy különleges képviselő kinevezése révén;

· a nem uniós országok valamennyi szinten történő maradéktalan részvételét biztosító továbbfejlesztett mechanizmusok;

· a már működő regionális szervezetek munkájának jobb kihasználása és jobb kiegészítése a megfelelő szinten;

· erősebb menedzsment a stratégiai koordinációt biztosító és a végrehajtást nyomon követő nemzeti kapcsolattartó pontok szintjén;

· a meglévő források célirányosabb felhasználása és az ágazati kezdeményezések és programok jobb koordinációja a végrehajtás kulcsszereplői, valamint a Bizottság révén, adott esetben a magánszféra és a nemzetközi pénzügyi szervezetek bevonásával;

· a végrehajtás kulcsszereplőinek folyamatos támogatása elsősorban a 2014–2020-ra vonatkozó, újonnan összehangolt transznacionális programok által nyújtott intézményi és kapacitásépítési támogatás útján;

· nagyobb nyilvánosság és hatékonyabb kommunikáció a megvalósuló munkát illetően;

· az információs és kommunikációs technológiák szélesebb körű alkalmazása az érdekelt felek közötti korszerű, gyors és olcsó kommunikáció megkönnyítéséért;

· a civil társadalom fokozottabb bevonása többek között a nemzeti és regionális parlamentek, illetve konzultatív hálózatok és platformok keretében, ezáltal javítva a stratégiai célkitűzésekről és az ütemezésről való tájékozottságot.

A Bizottság felkéri a többi intézményt, valamint az érintett országokat és régiókat a bemutatott ajánlások jóváhagyására és a Bizottsággal való együttműködésre a stratégiák irányításának javítása érdekében, hogy a különböző makroregionális összefüggéseket figyelembe véve maximális eredményeket és hatásokat lehessen elérni.

1 A balti-tengeri kutatási és fejlesztési programot (BONUS) a 862/2010/EU határozat hozta létre az EUMSZ 185. cikke alapján.

[2] Közlemény a balti-tengeri régióra vonatkozó európai uniós stratégiáról, 2012. március 23., COM(2012) 128 final; Jelentés az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiájának végrehajtásáról, 2013. április 8., COM(2013) 181 final; Jelentés a makroregionális stratégiák hozzáadott értékéről, 2013. június 27., COM(2013) 468 final; Az Általános Ügyek Tanácsának következtetései, 2013. október 22.

[3] Az Általános Ügyek Tanácsának következtetései, 2013. október 22.

[4] A megnevezés felülvizsgálható, hogy jobban tükrözze a központi koordinációs feladatkört.

[5] További elterjedt megnevezéseik: a prioritási intézkedések koordinátorai, a horizontális intézkedések vezetői, a pillérek koordinátorai stb.

[6] Lásd a 2. lábjegyzetet.

[7] Lásd a 2. lábjegyzetet.

[8] 2013-ban, a litván uniós elnökség alatt tartott konferenciák, valamint a Duna régió parlamenti képviselőinek részvételével tartott konferenciák.

[9] A balti-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia jelenlegi gyakorlatának megfelelően a stratégia soros elnökségére vonatkozó rotációs elv figyelembe vehetné a Tanács uniós elnökségét, más makroregionális intézmények elnökségét, vagy önkéntes alapon is megvalósulhatna.

[10] Transzeurópai közlekedési hálózatok

[11] Az európai strukturális és beruházási alapok transznacionális együttműködési programjai, mint például a Balti-tenger program vagy a Duna régió program.

[12] Az ITERACT programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozza, ezáltal elősegítve az európai területi együttműködési programok, illetve a makroregionális stratégiák keretében folytatott munkát. www.interact-eu.net.

[13] A stratégia és a szakpolitikai szintű tárgyalások közötti kapcsolatot megteremtő bizottsági iránymutatásra kitűnő példa a balti-tengeri régióra vonatkozó fenntartható kék növekedés menetrendjéről szóló bizottsági szolgálati munkadokumentum.

[14] Az Európai Parlament által az uniós költségvetésbe beillesztett támogatás kísérleti projektekre és előkészítő tevékenységekre.