52012DC0022

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Kereskedelem, növekedés és fejlődés A leginkább rászoruló országokra szabott kereskedelmi és beruházási politika kialakítása

1. Cél

Az utóbbi évtizedben a világ gazdasági színterén drámai fordulatok következtek be, ami komoly kereskedelem-, beruházás- és fejlesztéspolitikai hatással jár. A minden eddiginél alacsonyabb vámtarifák és a nemzetközi kereskedelem globális ellátási láncon mentén való átszervezése a kereskedelempolitikákról egyre inkább áthelyezi a hangsúlyt a szabályozási és más belső kérdésekre. A fejlődő országok radikális változásokon mennek keresztül. Néhányuknak, mint pl. Kínának, Indiának és Brazíliának sikerült előnyt faragnia a nyitott és egyre integráltabb világpiacokból, ezáltal mostanra már a legnagyobb és legversenyképesebb világgazdaságok között szerepelnek, míg más országoknál folyamatosan megfigyelhető, hogy lemaradnak a többiektől, ezenfelül pedig a további marginalizáció veszélyével néznek szembe. A legkevésbé fejlett országok (LDC-országok), főleg Afrikában, továbbra is sok nehézséggel néznek szembe és a millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető útról ők tértek le a leginkább.

Ennek eredményeként a „fejlődő országok” mint csoport fogalma kezdi elveszíteni jelentőségét. Hogy e változásnak eleget tegyünk, ki kell igazítani a kereskedelem-, beruházási és fejlesztéspolitikákat. A fejlesztés kérdése és a fejlesztésre irányuló kereskedelem különleges szerepe ezért továbbra is sürgető. Az EU-nak mint a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmának, és sok LDC-ország és más alacsony jövedelmű vagy a közepes jövedelmű országok alsó sávjába tartozó ország legnagyobb kereskedelmi partnerének, valamint a világ legnagyobb fejlesztési támogatást (többek között kereskedelemmel kapcsolatos programok formájában) nyújtó szervezetének különleges szerepe van mindebben.

A kereskedelemről, növekedésről és globális ügyekről szóló 2010. évi közleményt[1] követően ez a közlemény aktualizálja a kereskedelemről és fejlesztésről szóló 2002. évi közleményt[2], hogy számításba vegye a gazdasági realitásban bekövetkezett változásokat, számot vessen arról, hogy az EU hogyan teljesíti kötelezettségvállalásait, és felvázolja az utat, amelyet a következő évtizedben a fejlődés érdekében az EU kereskedelem- és beruházási politikájának követnie kell. Ez a közlemény – noha megerősíti a 2002-ben megnevezett alapelveket – hangsúlyozza, hogy a fejlődő országok között egyre inkább különbséget kell tenni annak érdekében, hogy a leginkább rászorulókra lehessen koncentrálni, és javítani lehessen eszközeink működését. Azt is kiemeli, hogy a partnereink között szereplő fejlődő országoknak belső reformokat kell végrehajtaniuk, a többi fejlett és feltörekvő gazdaságnak pedig együtt kell működniük azon kezdeményezéseinkkel, amelyek szerint meg kell nyitni a piacokat a leginkább rászoruló országok előtt.

Ez a közlemény konkrét lépéseket javasol a kereskedelem- és fejlesztéspolitikák közötti szinergiák fokozására. A hatékony kereskedelempolitika elengedhetetlen ahhoz, hogy Európában és azon túl egyre nagyobb legyen a növekedés és egyre több munkahely jöjjön létre, valamint hogy a világban az uniós értékeket és érdekeket képviselje. A szakpolitikák fejlesztési célú koherenciájának uniós elvével[3]összhangban álló kereskedelempolitika a fejlesztés szempontjából is komoly húzóerő lehet. A hatékony fejlesztéspolitika elengedhetetlen ahhoz, hogy a fejlődő országokban a kereskedelem és beruházások számára jobb körülmények jöjjenek létre, és a szegénység felszámolása érdekében az előnyeik méltányos elosztása biztosítva legyen. A „Változtatási program”[4] című közlemény nagyobb támogatást ígér annak érdekében, hogy javuljon az üzleti környezet, fokozódjon a regionális integráció, és élni lehessen azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a világpiacok mint az inkluzív növekedés és a fenntartható fejlődés hajtóerői jelentenek. Az EU-t minden külső fellépésében létrejöttének alapvető értékei vezérlik, többek között az emberi jogok tisztelete és előmozdítása is[5].

2. Változó világ 2.1. Komoly átrendeződés a világgazdaságban

A világgazdaság eddig példátlan léptékben változik. Számos ország sikeresen kezelte a nyitott kereskedelmi rendszert arra, hogy fellendítsék az előállított áruk és a hagyományos árukivitellel kapcsolatos szolgáltatások exportját, és élvezhessék a tartós GDP-növekedést. Az EU után Kína lett a világ legnagyobb exportőre, valamint az EU és az USA után a világ harmadik legnagyobb gazdasága. India, Brazília és más feltörekvő gazdaságok hasonló utat járnak be. Közvetlen külföldi befektetéseket (kkb-ket) vonzottak magukhoz, és most már maguk is fontos globális befektetők. A feltörekvő gazdaságok vezérlik a világ növekedését, és nemzetközileg is elismerik őket mint jelentős gazdasági és politikai szereplőket. Fokozzák jelenlétüket a szegényebb országokban, és egyben megerősítik a hozzájuk fűződő kapcsolataikat. Az utóbbi időkben először történik meg, hogy a fejlődő országok összesen a világgazdaság több mint felét teszik ki. A gazdasági és pénzügyi világválság felgyorsította a gazdasági hatalom eltolódását a fejlett országokról a feltörekvő gazdaságok felé, amelyek szintén szerepet játszanak a válságból való kilábalásban.

A fejlődő országok kereskedelmi teljesítménye

Forrás: IMF

Bár ezek a változások emberek százmillióinak segítettek kiemelkedni a szegénységből, nem mindegyik fejlődő ország tett szert ilyen típusú nyereségre. Mindenekelőtt az LDC-országok marginalizálódtak tovább[6]. Noha a GDP és a kereskedelem néhányuk esetében jelentősen nőtt, ez elsősorban az olaj- és áruexport meglódulásának köszönhető, ami csak korlátozott hatással volt a szegénység csökkentésére. Sok LDC egyre inkább néhány exporttermékre, főleg a nyersanyagok exportjára van utalva[7]. Ennek ellenére néhány LDC-ország, mint pl. Banglades és Kambodzsa alacsony technológiai szintet képviselő termékeiknek, főleg a textíliáknak köszönhetően jó eredményeket értek el. Néhány nem olaj/áruexportáló afrikai ország szintén jól teljesített az utóbbi évtizedben, és bővítették szolgáltatásaikat. Részben egy olyan program eredményeként, amely célja a mezőgazdasági termékek, pl. a kávé exportjának és az idegenforgalomnak a fellendítése, Ruanda átlagos éves exportnövekedése 2001 óta 19 %-os, amely mellett a gazdasági növekedés is magas arányokat mutatott, és a humán fejlettségi mutatók is egyenletes fejlődésre engednek következtetni. Másik példa a Zöld-foki-szigetek, amely a jó makroökonómiai irányításnak és kormányzásnak köszönhetően – ideértve a fokozatos piaci nyitást és a világgazdaságba való integrálódást is – 2007-ben meghaladta az LDC-státuszt, és a közepes jövedelmű országok alsó sávjába került.

Az LDC-k és a feltörekvő országok között található országok teljesítménye változó volt, különösen belső reformjaik hatókörének és a világgazdaságba való integrációjuk szempontjából.

2.2. Tanulságok a fejlődés érdekében folytatott kereskedelmi és beruházási politika számára

A sikeres növekedési és fejlesztési stratégiák kulcseleme a kereskedelemre való nyitottság. Egy ország sem tudott még hosszú távú növekedést fenntartani anélkül, hogy integrálódott volna a világgazdaságba. A külföldi piacokhoz való hozzáférés nagyobb méretgazdaságosságot és specializációt tesz lehetővé, emellett az olcsóbb és változatosabb forrásokhoz való hozzáférés, ideértve a hatékonyabb szolgáltatásokat is, új előállítási lehetőségeket nyit meg. A kkb-k szintén komolyan hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez és az exportteljesítményhez (pl. a külföldi leányvállalatok Kína kereskedelmének 75 %-áért felelősek). A személyek mobilitása előtti nyitottság hozzájárulhat a készségek átadásához és a fejlődő országokba való befektetéshez, különösen, ha figyelembe vesszük a diaszpórákban élő közösségek erre irányuló szerepét[8].

Jóllehet a kereskedelem szükséges feltétel a fejlődéshez, de mégsem elegendő. A kereskedelem a gazdaság szerkezetétől, a kereskedelmet liberalizáló intézkedések megfelelő sorrendjétől és a kiegészítő politikáktól függően elősegítheti a növekedést és a szegénységben élők számának csökkentését. A belső reformok kulcsfontosságúak a kereskedelem és beruházás vezette növekedéshez. Az LDC-országok gazdasági teljesítményét gyakran nemcsak az hátráltatja, hogy a gazdaságok és exportalapok nem elég változatosak, az infrastruktúra és a szolgáltatások nem megfelelőek, és hiányoznak a megfelelő készségek, hanem a helytelen szabályozáshoz, korrupcióhoz és csaláshoz kapcsolódó politikai tényezők, az emberi jogok védelmének és az átláthatóságnak a hiánya, az elégtelen közigazgatási kapacitás, az eredménytelen adózási politikák és a széles körű adócsalás, az elégtelen átcsoportosítási eszközök, a gyenge szociális és környezetvédelmi politikai keretek, a természetes erőforrások nem fenntartható hasznosítása, a biztonsági veszélyek és a stabilitás hiánya is.

A fejlődést támogató kereskedelemhez sokkal több kell, mint a vámtarifák csökkentése. A modern és fejlődést célzó kereskedelmi politikáknak összetett problémákra kell megoldást találniuk, egészen a kereskedelem helyi és regionális szintű megkönnyítésétől, a technikai, szociális és környezetvédelmi rendeleteken, az alapvető jogok tiszteletén, a beruházásokat támogató intézkedéseken, a szellemitulajdon-jog védelmén, a szolgáltatások szabályozásán, a versenypolitikákon és átláthatóságon át a közbeszerzési piacra jutásig. Az ezeken a területeken elért haladás fokozza az átláthatóságot, a megjósolhatóságot és az elszámoltathatóságot, amelyek elengedhetetlenek az inkluzív fejlődéshez és a szegénység enyhítéséhez, amelyeket a vámtarifák csökkentése önmagában nem tud biztosítani. Végezetül: a kereskedelem megnyitásából adódó kedvezőtlen hatások minimalizálására aktív szakpolitikákra van szükség.

A fejlődő országok egyre nagyobb heterogenitása miatt az uniós szakpolitikák tervezésében és végrehajtásában is sokféleségre van szükség. A feltörekvő gazdaságoknak és a szegényebbeknek különböző lehetőségeik, igényeik és célkitűzéseik vannak, amelyek mind más szakpolitikai megközelítést tesznek szükségessé. A szakpolitikát a különböző helyzetekhez mérten körültekintően kell megtervezni. Összhangban a fejlesztéspolitikai területen javasoltakkal[9]azoknak az országoknak kell prioritást élvezniük, amelyeknek külső segítség nélkül csak korlátozott lehetőségeik lennének a hosszú távú növekedésre és a fenntartható fejlődésre, ezek elsősorban az LDC-országok és más rászoruló országok. Ezzel párhuzamosan nagyobb szerepet vállalunk a feltörekvő gazdaságokkal kapcsolatban, mint ahogy a kereskedelemről, növekedésről és globális ügyekről szóló 2010. évi közleményben is említésre kerül. Velük fenntartott kapcsolataink jellege azonban változik: kevésbé összpontosít a fejlesztésre, és jobban a partnerségeknek a közös érdekeken és előnyökön alapuló új formáira, valamint az egyforma arányban megosztott globális felelősségi körökre[10].

3. Az eddigi lépések

A kereskedelemről és fejlesztésről szóló, 2002. évi közleményben kötelezettséget vállaltunk aziránt, hogy a fejlődő országok jobban hozzáférhessenek az uniós piachoz, megfelelő finanszírozást biztosítsunk a kereskedelemmel kapcsolatos segítségnyújtáshoz, és a kereskedelmet a fejlesztési stratégiák központi részévé tegyük. A kötelezettségvállalások között szerepelt a piachoz való hozzáférés elősegítéséhez kereskedelmi megállapodások alkalmazása, a regionális integráció támogatása és a fejlesztés elősegítésére a kereskedelmi szabályok javítása. A fejlődő országok számára az uniós piac a legnyitottabb. Az üzemanyagokat leszámítva többet importálunk az LDC-országoktól, mint az USA, Kanada, Japán és Kína összesen. Betartottuk kötelezettségvállalásainkat, és gyakran elől jártunk a világban. Szükség van azonban további előrelépésekre.

3.1. Innovatív önálló rendszerek

Az általános preferenciarendszer (GSP)[11] részeként két új preferenciarendszert hoztunk létre:

· A 2001-es „fegyver kivételével mindent” (Everything But Arms,EBA) kezdeményezés radikális intézkedéssel – vámtarifák és kvóták alkalmazása nélkül – teljesen megnyitotta az uniós piacot az LDC-k előtt. Tíz évvel később az EBA eredményes mozgatórugónak bizonyult ahhoz, hogy fellendítse az LDC-országoknak a mi piacunkra irányuló exportját. Az LDC-országokból történő uniós import több mint 25 %-kal gyorsabban nőtt, mint a preferenciális rendszerekben nem kedvezményezett országoktól származó importok (kimagasló példa a bangladesi textilexport)[12]. Az exportkínálat diverzifikációjának másfelől azonban vegyes hatása van. A kihasználtsági arányokon még mindig lehetne javítani. Erősebbé vált a fejlettebb preferenciális partnerek (amelyek a GSP-n belüli preferenciális exportok több mint 40 %-át teszik ki) felőli versenykényszer és a preferenciaerózió, ami arra utal, hogy meg kell reformálni a GSP-rendszert (lásd: 4.1.1. pont).

· A 2006-ban létrehozott GSP+ rendszer az uniós kereskedelempolitika igen innovatív eszköze, amely a fenntartható fejlődést támogatja, elsősorban az veszélyeztetett fejlődő országokra összpontosítva. Kiegészítő preferenciái erőteljes ösztönzők azon országok számára, amelyek elkötelezettek az emberi jogok alapvető nemzetközi egyezményeinek végrehajtása, a munkajogok, a környezetvédelem és a jó kormányzás iránt. Jelenleg 16 kedvezményezett van[13], amelyeknek az Unióba irányuló exportja a rendszer hatására fellendült, ezzel együtt pedig gyakorlatilag mindegyikük profitált bevételi szinten is. A jövő egyik kihívása a hozzáférési kritériumok és ösztönzők kibővítése, valamint az alapvető nemzetközi egyezmények eredményes végrehajtására irányuló ellenőrzések támogatása.

A meglévő preferenciarendszerek könnyebb igénybevétele érdekében is komoly erőfeszítéseket tettünk:

· A 2011 óta alkalmazandó, új GSP származási szabályok[14] arra bírálatra reagálnak, amely szerint a szigorú származási szabályok gátolják a fejlődő országokat abban, hogy teljes mértékben kiaknázzák az uniós preferenciákat. Az új szabályok egyszerűbbek, és könnyebb nekik megfelelni. Szélesebb körű beszerzési lehetőségeket kínálnak, új lehetőségekkel az országok közötti regionális és transzregionális kumulációra. Az LDC-országok további rugalmasságot élvezhetnek azon felül, amelyet a legtöbb többi fejlett ország saját GSP-típusú rendszerén belül kínál. A gazdasági partnerségi megállapodásokat (GPM) előkészítő tárgyalások (lásd a 3.3. pontot) során szintén javaslat született kiigazított szabályokra.

· A Bizottság 2004-ben az uniós piacra jutás gyakorlati szempontjairól online szolgáltatást indított a fejlődő országok potenciális exportőrei számára, ez az Export Helpdesk[15]. Ez a szolgáltatás részletes tájékoztatást nyújt az uniós behozatali vámkontingensekről, a származási szabályokról, a vámeljárásokról, a technikai követelményekről stb. Ez az eszköz az egész világon egyedülálló, bár az LDC-országokban jobban ki lehetne használni.

3.2. A kereskedelemösztönző támogatás (AfT) fejleményei

· Az EU és tagállamai a globális AfT-erőfeszítések mozgatórugói, ennek következtében a globális folyamatok több mint egyharmadáért felelősek. Az EU 2007-ben közös stratégiát fogadott el az uniós tagállamokkal. Megdupláztuk erőfeszítéseinket: 2009-ben 10,5 milliárd EUR-t értünk el, amellyel meghaladtuk céljainkat. Most már az uniós fejlesztéstámogatás több mint harmada a kereskedelemmel kapcsolatos igényeket támogatja. Mindemellett aggodalomra ad okot, hogy az LDC-országok az AfT-nek csak korlátozott arányában részesülnek (22 %). Azon dolgozunk, hogy a kereskedelmi lehetőségekhez való jobb igazodással fokozzuk az eredményességet, többek között nagyobb nemzetközi koherenciával és ellenőrzéssel, bár elismerjük, hogy ezen a téren is szükség van még további előrelépésekre.

Kollektív uniós kereskedelemösztönző támogatás (EU és uniós tagállamok)

3.3. Megújult kétoldalú és regionális törekvések

A Cotonoui Megállapodást követően gazdasági partnerségi megállapodások (GPM-ek) céljából 2002-ben tárgyalások indultak bizonyos afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országokkal. A Karib-térségben a CARIFORUM államcsoporttal átfogó regionális GPM-et írtak alá és alkalmaztak ideiglenesen. Más országokkal és régiókkal tárgyalás útján átmeneti GPM-et kötöttünk, hogy a cotonoui preferenciák 2007 végi lejárta után is biztosítva legyen az árukereskedelem folytonossága. A megerősített megállapodások megkötésére irányuló tárgyalások minden régióban folytatódnak. Mivel az átmeneti GPM-ek megerősítése addig nem történt meg, 2007 decemberében ideiglenes intézkedéseket fogadtak el[16]. A Bizottság 2011 szeptemberében azt javasolta, hogy 2013 után csak azon országok esetében tartja fenn ezeket a piacra jutási intézkedéseket, amelyek megteszik a szükséges lépéseket saját GPM-jük megerősítése felé[17].

A Globális Európáról szóló közlemény[18] 2006-ban a magasabb fejlettségi szintű fejlődő országokkal új tárgyalássorozatot indított a szabadkereskedelmi megállapodásokról. Indiával és a Mercosur országaival már folynak a tárgyalások. Mivel az ASEAN-országokkal a régióközi megközelítés lassú előrehaladást mutatott, a tárgyalások most Szingapúrral és Malajziával kétoldalúan folytatódnak. Átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokról Peruval, Kolumbiával, Közép-Amerikával és Ukrajnával is tárgyalásokat folytattunk.

Az EU következetesen törekszik a regionális integráció elősegítésére, főleg hogy orvosolja a kis és fragmentált piacok hátrányait, az országokat vonzóbbá tegye a kkb-k számára, és ösztönözze a gazdasági növekedést. Közép-Amerikával és a CARIFORUM országaival kötött megállapodásaink erőteljesen támogatják a regionális integrációs folyamatokat, de rájöttünk, hogy ahol a politikai szándék vagy a regionális kapacitás nem elég erős, változtatnunk kell a megközelítésünkön. Néhány esetben a régióközi megállapodások hosszabb távú célkitűzése felé vezető úton köztes lépésként kétoldalú szinten kell továbblépnünk, ám annak akadályozása nélkül, hogy a többi regionális partner bármikor csatlakozhasson, amikor készen áll. A regionális integrációra jelentős forrásokat fordítottunk, noha az eredmények gyakran elmaradtak a várakozásoktól. Egyik fő nehézség a regionális szervezetek korlátozott kapacitása arra, hogy életképes és a tagjai által támogatott projektjavaslatokat dolgozzanak ki.

3.4. A globális kép vegyes

2001-ben az EU kulcsszerepet vállalt a többoldalú kereskedelmi tárgyalások dohai fejlesztési fordulójának elindításában. A tíz éve tartó tárgyalások ellenére még mindig nincs megállapodás. Még a legszegényebb országok számára készült intézkedéscsomagról szóló átmeneti megállapodás is bizonytalannak tűnik. Komoly erőfeszítéseket tettünk a tárgyalások előmozdítására, többek között olyan példátlan ajánlatokat tettünk, amelyek a fejlődő országok számára jelentős előnyökkel járna akár a piacra jutás, akár a mezőgazdasági támogatások szabályai kapcsán. Többször is javaslatot tettünk kompromisszumos megoldásra. A strukturális nehézségek és ezekkel együtt néhány WTO-tag elkötelezettségének hiánya azonban azt jelentették, hogy az alapvető paraméterekben nem lehetett megállapodásra jutni.

A gazdasági és pénzügyi világválság kezdetén a protekcionizmustól való tartózkodás iránti elkötelezettség, amelyet az EU erősen hangoztatott, sikeresebb volt, bár még mindig ébernek kell lennünk[19]. Az EU szintén támogatta több fejlődő ország csatlakozását a WTO-hoz (pl. legutóbb Szamoa és Vanuatu).

4. A következő évtized feladatai

Az utóbbi idők eredményeire és törekvéseire építve, de egyben tanulva azokból a tapasztalatokból is, amikor az előrehaladás nem volt olyan sikeres, mint reméltük, az EU fokozza erőfeszítéseit, hogy segítsen a leginkább rászoruló országoknak abban, hogy javukra fordíthassák az egyre integráltabb világpiacok előnyeit. Ez a siker azonban elsősorban a fejlődő országok az iránti felelősségvállalásán és készségén múlik, hogy véghez vigyék a szükséges belső reformokat. Még sok azonban a tennivaló a többoldalú kereten belül, ahol a leginkább rászoruló országok nevében tett törekvéseinket még össze kell hangolni a többi kereskedelmi nagyhatalommal.

4.1. Mit tud Európa nyújtani

Az EU-nak a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb országokra kell összpontosítania, és gondoskodnia kell róla, hogy ezek a törekvések figyelembe veszik ezen országok igényeit és korlátait, miközben a kereskedelem-, a fejlesztéspolitika és más szakpolitikák között koherenciát és komplementaritást biztosít.

4.1.1.   Célirányosabb preferenciák

A Bizottság a GSP-rendszer reformját javasolta annak biztosítására, hogy a vonatkozó preferenciák a legrászorulóbb országok előnyére váljanak[20]. Az áttekintés figyelembe veszi a fejlődő országok közötti egyre nagyobb különbségeket és különböző igényeiket, valamint a támogathatósági követelmények és az átsorolási mechanizmusok felülvizsgálatát javasolja annak biztosítására, hogy ténylegesen csak az LDC-országok, az alacsony jövedelmű vagy a közepes jövedelmű országok alsó sávjába tartozó országok részesülhessenek a rendszerből azokban az ágazatokban, ahol a leginkább szükség van a segítségre. A nyitott rendszernek és a szükséges kiigazítások céljából átláthatóbb eljárási lépéseknek köszönhetően a gazdasági szereplők számára a kiszámíthatóság is fokozódni fog, megfelelő átmeneti időszakok biztosításával.

A fejlődő országokban tevékenykedő kisebb piaci szereplők kereskedelmét előmozdító csomag

Sok fejlődő országban, különösen a hatalmas informális szektorban a kisvállalatok képezik a gazdaságok alapját, akikre aránytalanul nagy terhet rónak a bonyolult adminisztratív folyamatok, valamint a tájékoztatás, a képzés, a kapcsolatok és a forrásokhoz való hozzáférés hiánya. Ezen aggodalmak orvoslására a következő kezdeményezéseket mérlegeljük:

· A kereskedelmi politikákról és a piaci információkról való gyakorlati tájékoztatás kiterjesztése. Az EU Export Helpdesk kiegészítéseként olyan többoldalú kereskedelmi átláthatósági kezdeményezést fogunk támogatni, amely minden piacon hasonló információkat nyújt. Ez különösen a Dél-Dél közötti és a regionális kereskedelem számára hasznos.

· A szellemitulajdon-jogi eszközök kistermelők és kisgazdálkodók általi alkalmazásának megkönnyítése, hogy a termékazonosság és –minőség kialakításával és védelmével, védjegyek, földrajzi jelzések és egyedi kivitelezés használatával elősegíthető legyen áruik gazdasági értékének maximalizálása[21].

· A diaszpórákban élő uniós kiskereskedők számára hálózatok kialakításának ösztönzése (pl. kereskedelmi eljárások, szabványok, forrásokhoz való hozzáférés), hogy hozzájárulhassanak származási országuk fejlődéséhez.

· A 2011-ben létrehozott, Afrikáról szóló kis- és középvállalkozói pénzügyi fórum, valamint az Afrikai Unió Bizottságával 2011. november 30-án aláírt egyetértési megállapodás keretében a kis- és középvállalatokkal párbeszéd elősegítése.

· A fejlődő országok kisebb exportőrei/kiskereskedői számára a forrásokhoz való hozzáférés elősegítése. Készen állunk a nemzetközi pénzügyi intézetek ezen a területen végzett munkájának, valamint a G20 által az alacsony jövedelmű országokban felmért igények áttekintésének a támogatására[22].

· Az egyszerűsített eljárás kiterjesztése a származási igazolás beszerzésére. A kisebb tranzakciókra viszonylag kevésbé alkalmaznak kereskedelmi preferenciákat, részben főleg a származási igazolás beszerzésének magas költség/haszon aránya miatt. A GSP származási szabályainak 2011. évi reformja az összes szállítmány megfelelőségi nyilatkozata alapján egyszerűsített eljárást tesz lehetővé, az exportőr előzetes nyilvántartása alapján. Ha ez a rendszer jól működik, fontolóra vesszük más preferenciális rendelkezésekre való kiterjesztését is.

· A kisvállalalkozások részvételének támogatása olyan kereskedelmi rendszerekben, amelyek biztosítják a termelők számára a hozzáadott értéket, ideértve a fenntarthatóságra reagáló termelőket is (pl. méltányos, etikus vagy ökológiai kereskedelem), valamint a földrajzi származási követelményeket a harmadik országokkal folytatott fejlesztési együttműködésben. Mindez eredményes módja lehet annak, hogy a termelők különböző termékekkel állhassanak elő, jobb alkupozícióba kerülhessenek, és felárhoz juthassanak.

4.1.2.   Célirányosabb kereskedelemösztönző támogatás

Továbbra is arra ösztönözzük a fejlődő országokat, hogy vonják be a kereskedelmet fejlesztési stratégiáikba. Ezzel összefüggésben az AfT különösen fontos lehet, és a továbbiakban is arra törekszünk, hogy tovább fejlesszük az AfT programozását és megvalósítását.

· A kereskedelem- és fejlesztéspolitika közötti kiegészítő jelleg javítása: Amikor a kereskedelempolitikai intézkedések több lehetőséget kínálnak a fejlődő partnereknek (pl. GPM-ek, az új GSP, új származási szabályok által), készen állunk AfT-t biztosítani ahhoz, hogy az intézkedéseket a javukra fordíthassák. Olyan eszközök, mint pl. az ágazati programok vagy költségvetési támogatás kiegészíthetik a gazdasági reformokat, amelyek a kereskedelmi és beruházási lehetőségek kiaknázásához szükségesek[23]. A földrajzi programok mellett új tematikus programokat lehet alkalmazni a kereskedelmek megnyitásához[24].

· Hangsúly az LDC-országokon. Fent kell tartanunk az AfT beazonosításával, rangsorolásával és végrehajtásával kapcsolatos kapacitás megerősítésére irányuló eredményes támogatást, a több adományozó által kialakított megerősített integrált keretre építve, amely támogatja az LDC-országokat a kereskedelem fejlesztésében.

· Hangsúly a kisebb piaci szereplőkön. Biztosítanunk kell, hogy a kisebb piaci szereplők, ideértve a vidéki kisgazdálkodókat is, megfelelően hozzáférnek az AfT-hez a külső piacokban való részvételük megkönnyítése érdekében.

· A gazdasági partnerségek, szabályozási párbeszédek és vállalati együttműködések fokozása. Az uniós tapasztalat segítheti a partnerországokat belső reformjaik irányításában (lásd a 4.2. pontot) és az uniós piacra jutásban. A Bizottság által javasolt új partnerségi eszköz különösen a feltörekvő gazdaságokban támogathatja ezeket a kezdeményezéseket, és elősegítheti az együttműködés új formáit olyan országokban, amelyek a kétoldalú fejlesztési segítségnyújtás segítségével jobb státuszba kerültek.

· A regionális integrációt támogató megközelítés áttekintése. Az integrációért felelős regionális és nemzeti adminisztrációk kapacitásépítésére való összpontosítás folytatása mellett ezeket a kérdéseket a fejlődő országokkal folytatott politikai párbeszédünkben stratégiaibb módon kell kezelnünk. A kereskedelem megkönnyítésére és az hálózatépítésre külön AfT regionális programokat lehetne tervezni. Ha a regionális szervezetek ésszerűsítik szerkezetüket, hogy jobban tükrözzék a gazdasági és politikai realitást, támogatólag mellettük állunk.

· Az emberek felkészítése a változásra: A készségekkel és oktatással, munkajogokkal és szociális védelemmel kapcsolatos, elsősorban a kereskedelmi reformokra irányuló politikák különösen a népesség legszegényebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben levő rétegei számára a legrelevánsabbak, ideértve a nőket és gyerekeket is,. Ezt a dimenziót ezért teljes egészében integrálni kell az EU fejlesztési együttműködésébe, összhangban a méltányos munka, az emberi jogok és a szociális védelem támogatásának folytatásával[25].

· A segély hatékonyságának javítása: Az AfT megvalósításának a segélyek hatékonyságáról szóló magas szintű fórumokon megállapított elveket és kötelezettségvállalásait kell követnie[26]. A busani fórumon hozott megegyezés szerint az AfT-nek az eredményekre és a hatásra kell összpontosítania, hogy ezáltal termelői kapacitást építsen ki, elősegítse a piaci kudarcok kezelését, megerősítse a tőkepiacokhoz való hozzáférést, és olyan megközelítéseket segítsen elő, amelyek enyhítik a magánszféra gazdasági szereplői előtt álló kockázatot. Az uniós donorok között mindenképpen jobb koordinációra van szükség. Az EU-n kívüli hagyományos vagy feltörekvő donorokkal folytatott együttműködés javítására szintén szükség lesz. Mint ahogyan erről Busanban megegyezés született, az országos szintű kötelezettségvállalások végrehajtására fogunk összpontosítani, és támogatjuk az új, inkluzív, a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerséget[27].

4.1.3.   A kkb-kat fellendítő kiegészítő eszközök

Míg a fejlődő országokba irányuló, vagy az onnan származó kkb-k száma az utóbbi évtizedben megugrott, a rossz gazdasági kilátások és a kedvezőtlen beruházási feltételek miatt nagyban elkerülte a legrászorulóbb országokat. A beruházóknak stabil, átlátható és kiszámítható szabályozási környezetre van szükségük. Az EU elő tudja segíteni az üzleti környezet javítását az AfT-vel és egy sor kkb-vel kapcsolatos eszközzel, amelyet a lisszaboni szerződés most kiterjesztett. A lisszaboni szerződés a beruházást az EU kereskedelmi politikája keretébe helyezte, amely az EU kizárólagos kompetenciája[28].

· Az EU szabadkereskedelmi megállapodásaiban foglalt rendelkezések a piacra lépés és a működési feltételek tekintetében nagyobb jogbiztonságot nyújtanak. Olyan ágazatokat vonunk be (pl. telekommunikáció, közlekedés, bank, energia, környezetvédelmi szolgáltatások, építkezés és terjesztés), amelyek elősegítik a kedvezőbb üzleti környezet kialakítását és az infrastruktúra fejlesztését. Az EU ezeken a tárgyalásokon rugalmasságot és érzékenységet tanúsít partnereink igényei iránt: csak a külön felsorolt ágazatok érintettek, és az országok megőrzik szabályozási jogukat és a korlátozások bevezetésére irányuló jogukat is.

· A kétoldalú beruházási megállapodások (BIT-ek) által nyújtott beruházási védelem szintén fokozhatja a kkb-potenciált, mivel egy ilyen védelem további garanciákat biztosít, és növeli a jogbiztonságot a beruházók számára. Az uniós tagállamoknak már kiterjedt BIT-hálózatuk van a fejlődő országokkal. Fokozatosan uniós szintű beruházásvédelmi megállapodásokat kívánunk bevetni, vagy a szabadkereskedelmi megállapodásokra irányuló, folyamatban lévő tárgyalások részeként, vagy különálló megállapodásokként. Készen állunk az ezen lehetőség iránt érdeklődő fejlődő országok kérelmeit megvizsgálni.

· Az EU ötvözésre szolgáló mechanizmusaival ki lehet egészíteni a fejlődő országok hazai és külföldi beruházásait[29]. A támogatást pl. hitelekkel vagy kockázati tőkével lehetne kombinálni a stratégiai beruházások pénzügyi életképességének támogatása érdekében. A célunk az lesz, hogy a 2014–2020-as többéves pénzügyi keretbe tartozó új pénzügyi eszközök közötti ilyen innovatív pénzügyi eszközök segítségével nagyobb arányú segély valósulhasson meg[30]. Azokban az országokban, ahol az államadósság fenntarthatósága érzékeny, az ilyen pénzügyi eszközök használatát esetenként fogjuk értékelni. További mérlegelendő eszközök pl. a garanciák, a magántőke és az állami-magán partnerségek. Együttműködésre törekednek az Európai Beruházási Bankkal és a tagállamok fejlesztési pénzügyi ügynökségeivel vagy más ilyen ügynökségekkel. A kereskedelmi és beruházási megállapodásokkal is nagyobb koherenciára van szükség.

4.1.4.   Átfogó és modulált kétoldalú/regionális megállapodások

A Globális Európa menetrendjét[31] követve átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokra fogunk törekedni, továbbra is figyelembe vesszük partnereink fejlettségi szintjét, és rugalmas megközelítéseket kínálunk, amelyek az egyes országok igényeihez és kapacitásaihoz lesznek mérve.

GPM-tárgyalásokat folytatására törekszünk minden érdekelt AKCS-országgal és régióval, összhangban a Cotonoui Megállapodás célkitűzésével, amely szerint támogatni kell a mélyebb regionális integrációt, korszerűsíteni kell gazdasági kapcsolatainkat, és a gazdasági növekedés fellendítésére a kereskedelmet kell használni. Az idő rendkívül fontos tényező a gazdasági szereplők számára bizonyosság és kiszámíthatóság biztosításához. Minél előbb születnek meg ezek a megállapodások, annál hamarabb valósulnak meg a fejlesztési előnyök[32]. Ha az AKCS-országok úgy döntenek, a GPM-ek tartalmazhatnak kötelezettségvállalásokat olyan szolgáltatásokról, beruházásokról és kereskedelemmel kapcsolatos területekről, amelyeket a Cotonoui Megállapodás a növekedés fontos mozgatórugójának ítélt meg. Ha átfogó és regionális megállapodások elérhetetlennek bizonyulnak, változó geometriát vagy többsebességű megállapodásokat lehet bevezetni. Megerősítjük, hogy azoknak az AKCS-országoknak, amelyek korábban cotonoui kereskedelmi preferenciákban részesültek, szabad belépést biztosítunk az EU piacára, és jobb származási szabályokat kínálunk, miközben az AKCS-országok részben és fokozatosan liberalizálnak. Pragmatikus megoldásokat terjesztettünk elő a tárgyalások során megmaradt akadályokra, és továbbra is nyitottak maradunk ezek finomítására. Megoldásainkat az az alapelv vezérli, hogy a megszületendő szabadkereskedelmi megállapodásoknak igazodnia kell a Cotonoui Megállapodás víziójához, amely szerint elő kell segíteni az AKCS-országok és régiók fejlődését. Azok az országok, amelyek nem állnak készen arra, hogy vállalják a WTO-val összeegyeztethető kereskedelmi megállapodások kötelezettségeit, amennyiben támogathatók, választhatják, hogy a GSP-ből profitálnak. Ez azonban a regionális integráció, a fokozott beruházás és a jobb üzleti környezet szempontjából nem kínál ugyanolyan fejlődési lehetőséget, mint a szabadkereskedelmi megállapodások.

Az „arab tavaszra” adott válaszként az EU – a piacra lépésen jóval túlmutató – partnerségeket jelentett be a demokráciáért és a közös jólétért, hogy ezáltal tovább mélyítse az integrációt a dél-mediterrán térség országaival, valamint előmozdítsa az emberi jogokat, a jó kormányzást és a demokratikus reformokat[33]. Tárgyalásokat indítunk Egyiptommal, Tunéziával, Jordániával és Marokkóval mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodások megkötése céljából. Szorosabb kereskedelmi köteléket építünk ki keleti szomszédságunkban Örményországgal, Grúziával és Moldovával is. A végső cél egy olyan, közös jóléti térség kialakítása, amely mindkét régióban az országok számára felkínálja a lehetőséget arra, hogy a feltételek teljesülése esetén részt vehessenek az EU belső piacán[34].

4.1.5.   Értékalapú kereskedelmi menetrend a fenntartható fejlődés elősegítésére

Az EU egyik alapvető célkitűzése annak biztosítása, hogy a gazdasági növekedés és a fejlesztés együtt járjon a szociális igazságszolgáltatással, ideértve az alapvető munkaügyi előírásokat és a fenntartható környezetvédelmi gyakorlatokat, a külpolitikán keresztül is. Ezek a törekvések különösen relevánsak a fejlesztési kontextusban, amelyben az országok jelentős kihívásokkal néznek szembe.

A GSP+ rendszer kulcsfontosságú uniós kereskedelempolitikai eszköz, amely támogatja a fejlődő országokban a fenntartható fejlődést és a jó kormányzást. A Bizottság azt javasolta, hogy még vonzóbbá teszi azáltal, hogy megszünteti a kedvezményezettek átsorolását, enyhíti a gazdasági belépési kritériumokat, és lehetővé teszi, hogy az országok bármikor jelentkezhessenek. Ezzel egyidőben az ellenőrző és kivonási mechanizmusok megerősödnek, hogy biztosítható legyen a kedvezményezett országok által tett kötelezettségvállalások hatékony végrehajtása.

A nemrégiben kötött uniós szabadkereskedelmi megállapodások rendszeresen tartalmaznak rendelkezéseket a kereskedelemről és a fenntartható fejlődésről. A cél az, hogy a partnerországok együttműködési folyamatban vegyenek részt a civil társadalommal, valamint megerősödjenek a hazai és nemzetközi munkaügyi és környezetvédelmi előírások. A rendelkezések független és pártatlan felülvizsgálatot is lehetővé tesznek. Amint ezek a megállapodások életbe lépnek, biztosítanunk kell, hogy ezeket a mechanizmusokat hatékonyan használják, és fejlesztési együttműködésünk keretében megfelelő támogatást kell nyújtanunk.

Kötelezettséget vállalunk aziránt, hogy jobban értékeljük a kereskedelmi kezdeményezések Unióra és kereskedelmi partnereire gyakorolt hatását, ideértve a fejlődő országokat is[35]. Gondoskodunk róla, hogy az elemzések, amelyeket egy új szakpolitika kialakításánál (hatásvizsgálat), vagy a megállapodást előkészítő tárgyalások során (fenntarthatósági hatásvizsgálat), vagy a megállapodást végrehajtásakor végeznek (ex-post elemzések), kitérnek minden jelentős gazdasági, szociális, emberi jogi és környezetvédelmi hatásra, és az érdekeltekkel folytatott széles körű konzultáción alapulnak. Ilyen elemzések elősegítik a kísérő AfT-intézkedések megtervezését is.

Intézkedéseket fogadtunk el néhány kulcsfontosságú természeti erőforrás, mint pl. az EU-ba importált fával és hallal való fenntartható gazdálkodás elősegítésére[36]. Segítséget nyújtunk fejlődő partnereinknek ezen rendszerek végrehajtásában, hogy maximalizálhassák a növekedési fejlődésre irányuló lehetőségeiket. Hasonló előírások elősegítése céljából más olyan országokkal is együttműködünk, amelyek fontos piacok a természeti erőforrások számára.

Elősegítjük az olyan árukra és szolgáltatásokra vonatkozó vámjellegű és nem vámjellegű akadályok megszüntetését, amelyek környezetvédelmi előnyöket hozhatnak. Mindez segíti törekvéseinket, hogy a fejlődő országok számára könnyebb hozzáférést biztosíthassunk a zöld technológiához.

A kereskedelmi ösztönzők nemcsak a kormányzati intézkedésekből adódnak, hanem abból is, hogy a piacok átállnak a fenntartható termékekre. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos rendszerek (pl. méltányos, etikus vagy ökológiai) hatékony módja lehet annak, hogy a fejlődő országokban támogassák a fenntartható és inkluzív növekedést[37]. A közigazgatási szervek elősegíthetik ezeket a kezdeményezéseket. Megerősítjük támogatásunkat a fenntartható fejlődési rendszerekben részt vevő, fejlődő országok termelői felé azáltal, hogy tovább mobilizáljuk az együttműködést, ideértve az AfT-intézkedéseket is, javítjuk a kapcsolódó tevékenységek ellenőrzését, és továbbra is arra ösztönözzük partnerországainkat, hogy segítsék elő a méltányos és etikus kereskedelmet. A közeljövőben létrejövő közbeszerzési irányelvek áttekintése keretében tovább kívánjuk könnyíteni Európában a közigazgatási szervek méltányos és etikus beszerzési döntéseit.

A vállalati szociális felelősség szintén egyre nagyobb szerepet játszik nemzetközi szinten, mivel a vállalatok az emberi jogok, valamint tevékenységeik szociális és környezeti hatásának fokozottabb figyelembevételével hozzá tudnak járulni az inkluzív és fenntartható növekedéshez. Arra ösztönözzük a vállalatokat, hogy használják ezen a területen a nemzetközileg elismert iránymutatásokat és elveket[38], mint pl. a multinacionális vállalatoknak szóló OECD-iránymutatásokat, kereskedelmi partnereinket pedig ezek betartására ösztönözzük. Megállapodásaink a beruházók felelősségteljes üzleti viselkedésének elősegítéséről is tartalmaznak rendelkezéseket.

4.1.6.   A legsebezhetőbb országok támogatása ellenállóképességük és válságkezelésük javításában

Az LDC-országok és egyéb sebezhető országok könnyebben válsághelyzetbe kerülnek, ami veszélyezteti hosszú távú fejlesztési törekvéseiket, különösen azon országoknál, amelyek elsősorban exportközpontú növekedési stratégiával rendelkeznek, mivel ha az exportbevételek csökkennének, vagy az importköltségek emelkednének, a globális árusokkok vagy belföldi természeti katasztrófák súlyos nehézségeket okozhatnak a fizetési mérlegben. Segíteni tudunk a külső csapásokkal szembeni ellenállóképesség és a reagálási kapacitás fokozásában:

· A természeti katasztrófák komoly destabilizáló hatással lehetnek a szállítói láncokra, valamint a kereskedelmi és gazdasági tevékenységekre. A 2010. júliusi áradásokat követően az EU további preferenciákat javasolt Pakisztánnak, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy ez a megközelítés nem hozott elég gyors reakciót. Amiatt is aggodalmak merültek fel, hogy ez esetleg más szegény országok kereskedelemére is eltérítő hatással lehet. A jövőben arra törekszünk, hogy a válság sújtotta országokban az új GSP származási szabályokban alkalmazzunk az ideiglenes eltéréseket a származási szabályok követelményeiben. A természeti katasztrófákra való felkészültség növelése érdekében arra törekszünk, hogy az EU humanitárius segítségnyújtásra vonatkozó politikája keretében az igények felmérésekor vegyük figyelembe a kereskedelmi sebezhetőséget. Az EU innovatív index alapú időjárási kockázati biztosítás kidolgozásában is segít a partnerországokban, és tanulhatunk az időjárással kapcsolatos kockázatok pénzügyi piacra való átvitelének sikeres példáiból, pl. katasztrófakötvények használatával, hogy ki lehessen védeni a földrengés miatt a kormány költségvetését érintő pénzügyi kockázatot.

· Több fejlődő országban vannak konfliktusok, amelyek gyakran a természeti katasztrófák ellenőrzéséhez kötődnek. A Bizottság irányelvtervezetet terjesztett elő annak elősegítésére, hogy a nyersanyagtermelő és erdészeti iparágak tekintetében a kormánynak szóló kifizetéseket közzétegyék mind az EU tőzsdéin jegyzett vállalatok[39], mind más nagy uniós vállalatok[40] esetében. Ez az első lépés az átlátható beruházási környezet felé vezető úton, amely csökkenteni tudja a korrupció kockázatát és az adókikerülést. A kimberley-i folyamatból, a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára vonatkozó kezdeményezésből (EITI), erdészeti jogszabályok végrehajtása, erdészeti irányítás és erdészeti termékek kereskedelméből (FLEGT) és a fatermékekre vonatkozó rendeletből szerzett tapasztalatokra építve felderítjük az egész szállítói láncban az átláthatóság javításának lehetőségeit is, ideértve az átvilágítás szempontjait is. Ezzel egyidőben a multinacionális vállalatoknak szóló nemrég aktualizált OECD-iránymutatások, valamint az OECD kellő gondosságról és az ellátási láncok felelősségteljes igazgatásáról szóló ajánlásai nagy támogatását és alkalmazását hirdetjük – mindezt az OECD-országokon kívül is elő kell mozdítanunk. Ezzel párhuzamosan a fenntartható bányászat, a geológiai ismeretek és természeti erőforrás-gazdálkodás jó kormányzása terén továbbra is együttműködünk a fejlődő országok közé tartozó partnereinkkel, és támogatjuk őket[41].

· A fogyasztói árak ingadozása hatással van a partnerországok kormányzati költségvetésére. Támogatjuk a partnerországokat abban, hogy hasznukra fordítsák a piaci alapú biztosítási mechanizmusokat, mint pl. az árutőzsdéket a bevétel-elmaradás kivédésére. A 2009-ben létrehozott sebezhetőségi FLEX-mechanizmusra (V-FLEX) építve, amely enyhíti a globális élelmiszer- és pénzügyi válság következményeit az AKCS-országokban, új sokkenyhítő eszköz felállításán dolgozunk, amely a több országra kiterjedő, szélesebb körű külső sokkhatásokra összpontosít[42].

4.2. A belső reformok és a jó kormányzás kulcsfontosságúak a kereskedelem vezérelte növekedéshez

A gazdasági növekedés lendülete mindenekelőtt a hazai gazdaságból adódik. A magánszektor fejlődéséhez és bármilyen fenntartott kereskedelem és beruházás vezérelte növekedéshez a jó kormányzás különösen fontos. A kiindulópont a stabil politikai intézmények és gyakorlatok, a független igazságszolgáltatás, az emberi jogok védelme, a közpénzek, szabályok és intézmények átláthatósága, valamint komoly fellépés a csalás és korrupció ellen. A magánszféra fejlődését támogató politikák, rendeletek és intézmények, megfelelő munkahelyek és export-versenyképesség szintén jelentősek. Az ellátási kapacitás és az indulótőke (ideértve a humán tőkét is) javítására, a közlekedési költségek csökkentésére, a mezőgazdasági és ipari termelékenység növelésére, bizonyos munkaügyi és környezetvédelmi előírások végrehajtásának javítására és a beruházási kedv fokozására belső reformokra van szükség. Elengedhetetlenek ahhoz, hogy enyhítsék a vámtarifa-bevételek esetleges veszteségeit, és hatékony adózáson és az eszközök és biztonsági hálók átcsoportosításán keresztül lehetővé tegyék a szükséges kiigazítást. Igen fontosak ahhoz, hogy a gazdasági növekedés előnyei a szegénység hatékony felszámolásában mutatkozzanak meg.

A külső segítség és a kereskedelmi megállapodások támogatják ezt a folyamatot. Számos országban az újítók igazság szerint kétoldalú vagy regionális kereskedelmi megállapodások megkötésére törekednek ahhoz, hogy megerősítsék saját belső politikájukat, és véghezvigyék belső reformjaikat. A hatékonyság érdekében az ilyen megállapodásoknak olyan szabályokat is kell tartalmazniuk, amelyek elősegítik az átláthatóságot, a kiszámíthatóságot és az elszámoltathatóságot.

A felelősségvállalás kulcskérdés a siker érdekében. A megoldásokat nem lehet kívülről előírni. A fejlődő országoknak előbb-utóbb saját döntéseket kell hozniuk. Peru, Kolumbia, Közép-Amerika és a CARIFORUM-országok minőségi változáson mennek keresztül, és az egyoldalú kereskedelmi preferenciákra építés helyett olyan nagyratörő megállapodásokat kötöttek az EU-val, amelyek gazdaságaikban strukturális változásokat idéznek elő. Ezek a megállapodások elősegítik azon legfontosabb reformok megszilárdítását, amelyeket a latin-amerikai országok már elvégeztek az importkiváltó politikák alkalmazása óta. Ez egyértelmű példa arra, hogy a politikai szándék fontosabb, mint a fejlettség szint, ugyanis Honduras, Nicaragua és Haiti nem tartozik a leggazdagabb országok közé.

4.3. A többoldalú menetrend 2020-ig

Erős többoldalú kereskedelmi rendszer létfontosságú a fejlődő országok hosszú távú érdekében, az összes fontos piacon mind a szabályzat, mind a piacra lépés szempontjából. A piacok egyre inkább magukban a fejlődő országokban találhatók. Az utóbbi időkben most először a dél-dél kereskedelem nagyobb, mint az észak-dél kereskedelem annak ellenére, hogy a dél-dél kereskedelem előtt álló akadályok sokkal nagyobbak, mint a fejlődő országok piacaira való jutás előtti akadályok[43]. A többoldalú tárgyalások ezért elengedhetetlenek. Folyamatos tárgyalásokat kell folytatnunk ahhoz, hogy lefektessük a későbbi tárgyalások alapját, és finomítsuk a többoldalú rendszert, hogy a kereskedelem hatékonyabban működjön a fejlődés érdekében.

4.3.1.   A dohai fejlesztési menetrend fejlesztési dimenziójának megvalósítása

A többoldalú menetrend továbbra is prioritás az EU számára. A dohai fejlesztési menetrend súlyos patthelyzetben van, de túl sok olyan lehetőséget kínál a általában a fejlődő országoknak és különösen a LDC-országoknak, amelyet nem lenne célszerű kihagyni. Az EU továbbra is kötelezettséget vállal a dohai fejlesztési menetrend és az LDC-országokra vonatkozó külön csomag iránt. Úgy véljük, a WTO-tagoknak 2012-ben és később tárgyalásokat kell folytatnia többek között olyan témákról, mint a kereskedelem megkönnyítése, nem vámjellegű akadályok és a vitarendezés, ugyanis ezeknek mind jelentős fejlesztési dimenziója van.

A kereskedelem megkönnyítéséről szóló megállapodás számottevő fejlesztési előnyöket kínál azáltal, hogy mind a belső, mind az exportpiacokon folytatott kereskedelem megkönnyítése céljából minden WTO-tagországban koherens reformokat biztosít. Amellett, hogy minden WTO-tagállamnak előnyére válnának ezek a reformok, különösen a fejlődő országok profitálnának belőle, köztük is tengerparttal nem rendelkező országok. A végrehajtás minden egyes ország igényeihez és kapacitásaihoz lenne szabva, és szükség esetén külső segítségnyújtás is támogatná. A tárgyalások mihamarabbi befejezése mindenkinek az előnyére válik.

Továbbra is azokat a konkrét eredményeket akarjuk látni, amelyek az LDC-országoknak kedveznek. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a WTO-tagoknak sosem sikerül végrehajtaniuk a vám- és kvótamentes piacra jutással kapcsolatos meglévő határozatokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az LDC-országok számára új, biztonságos kereskedelmi lehetőségek jöjjenek létre. A mezőgazdasági tárgyalások során a gyapottal kapcsolatban is fontos kedvező eredményeket elérni. A származási szabályok nemrégiben tett reformjára építve az LDC-országokat érintő preferenciális szabályok nagyobb koherenciájára törekszünk, ideértve a nagyon átláthatóságot, egyszerűséget és a jobb piacra lépési lehetőségeket is. Ez a szolgáltatások alóli mentesség az LDC-országok számára, amelyet 2011 decemberében a WTO nyolcadik miniszteri konferenciáján fogadtak el, és amellyel a WTO-tagállamok a szolgáltatások terén preferenciális piacra lépést biztosítanak az LDC-országoknak, csak az első lépés az LDC-csomag felé.

A dohai fejlesztési menetrend tárgyalásain kívül, és hogy minél több ország profitálhasson a rendszerből, továbbra is támogatjuk és megkönnyítjük az LDC-országok WTO-hoz való csatlakozását, és aktívan hozzájárulunk a csatlakozási iránymutatások felülvizsgálatához, hogy 2012 júliusáig megfelelő ajánlások születhessenek. A csatlakozás útja hasznos folyamat, és előreviszi a reformokat, de gyakran hosszadalmas és nehézkes is egyben. A WTO-szabályok integritásának megőrzése mellett a piacok megnyitása terén továbbra is megfelelő mérsékletességet gyakorlunk, és segítséget nyújtunk az LDC-országoknak az új szabályok betartásában és végrehajtásában. Ezenkívül amikor megvizsgáljuk az LDC-országoknak a kereskedelmi vonatkozású szellemi tulajdonjogokról szóló WTO-megállapodás (TRIPS) végrehajtásával kapcsolatos igényeit és követelményeit, kedvezően bíráljuk el a 2013-as korábbi végrehajtási határidő meghosszabbításának kérését, emellett megfelelő technikai segítséget nyújtunk.

4.3.2.   Szilárd jövőbeli alap teremtése

Elsőszámú prioritásunk a többoldalú kereskedelmi rendszer megőrzése és megerősítése. A WTO bármilyen gyengülése a legkisebb és leggyengébb tagoknak kárt okozna. Ez különösen komoly kérdés válság idején, amikor nagy a kísértés a protekcionizmushoz folyamodás felé.

A dohai fejlesztési menetrend mostani holtpontja a WTO szerkezetének alapvető gyengeségére mutat rá, amely nem fejlődött olyan gyorsan, mint a gazdasági realitások. A WTO-rendszer nem tükrözi eléggé a fő kereskedelmi partnerek közötti relatív gazdasági hatalmakban létrejött nagy váltást. Egyre nagyobb az egyenlőtlenség a nagy feltörekvő országok által a többoldalú kereskedelmi rendszerek felé tett hozzájárulásai és az ebből származó előnyök között. Ez egyre jobban érezhető a szegényebb országokban, amelyek azt látják, hogy egyre nagyobb a szakadék köztük és a feltörekvő országok között. Ez már a dohai fejlesztési forduló kezdetén is kézzelfogható volt, de a tendencia azóta jelentősen nőtt, és a jövőben még inkább fog.

A differenciálás kérdése és a feltörekvő gazdaságok szerepével a többoldalú rendszer érdekében és a fejlesztés hasznára foglalkozni kell. A feltörekvő országoknak jobban kézbe kell venniük a helyzetüket, és nagyobb felelősséget kell vállalniuk az iránt, hogy preferenciális rendszereken keresztül megnyissák piacaikat az LDC-országok felé, de egyúttal ne kezeljék őket megkülönböztetve a többi WTO-tagországgal szemben, amelyek négyötöde fejlődő ország.

Véleményünk szerint ez nem arra utal, hogy a dohai fejlesztési forduló eredményeként a fejlett országokkal teljesen kölcsönös kötelezettségvállalások lennének, de hozzájárulásuk arányosabb a rendszerből szerzett előnyökkel.

4.3.3.   A megjelenő kihívásokkal való szembenézés

A fejlődő országok erős és végrehajtható többoldalú szabályokkal rendelkeznek. A modern globális gazdaságban a kereskedelmi akadályok egyre kevésbé vámtarifa jellegűek, és egyre inkább a szükségtelen terhet jelentő vagy kölcsönösen összeférhetetlen szabályozási intézkedésekben nyilvánulnak meg, amelyek gyakran nagyobb kihívást jelentenek a legszegényebb fejlődő és az igen korlátozott adminisztratív kapacitású országoknak.

Több figyelmet kell szentelni annak, hogy a kereskedelem hogyan befolyásol más olyan kérdéseket, amelyek a legszegényebb fejlődő országokat érintik. Ez volt már a helyzet a kereskedelem és az élelmiszerbiztonság összekapcsolása tekintetében is, különösen a G20 és az ENSZ addig még megválaszolatlan felkérésére, hogy humanitárius célokból tartósan szüntessék meg az élelmiszerek exportkorlátozásait és az Élelmezési Világprogram élelmiszervásárlásaira kivetett adókat. Az élelmiszerekkel kapcsolatos exportkorlátozások átláthatóságának a javításáért is lehetne még többet tenni, megfelelően figyelembe véve ezek hatásait és a többi WTO-taggal folytatott konzultációt. A szegény fejlődő országok más globális kihívásokkal is szembenéznek, ilyen pl. elegendő, megbízható energiakészletek biztosítása vagy gazdasági rendszereiknek a változó globális éghajlati viszonyokhoz való hozzáigazítása, természeti forrásaik fenyegetettsége, valamint vállalataik versenyképességének elősegítése és megőrzése a globális piacon. A WTO-tagoknak az elkövetkező években nagyobb figyelmet kell szentelnie ezekre a fontos kérdésekre. A feltörekvő országokkal folytatott hatékony együttműködés különösen fontos.

5.         Következtetés

A feltörekvő országok felemelkedése hatásos jelzés arra nézve, hogy a fejlődés lehetséges, és hogy ebben az egyre integráltabb világgazdaságban a nyitott piacok fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban. Sok fejlődő ország még mindig le van maradva. Segítségre van szükségük, és ez azt jelenti, hogy az EU-nak fent kell tartania, sőt növelnie kell a komoly elkötelezettségét, jobban összpontosítva a legrászorultabb országokra.

A támogatás partnerségek formájában érkezik, amelyekben a fejlődő országoknak szintén vannak választási lehetőségeik és felelősségi köreik a kereskedelem és beruházás hosszú távú előnyeinek megszilárdítása érdekében. A felelősségteljesség és a jó kormányzás központi fontosságú ebből a szempontból. A fejlesztési együttműködésen át támogatást nyújtunk, és olyan kereskedelmi és beruházási megállapodásokat kínálunk, amelyek támogatják és rögzítik a fejlődéshez szükséges intézményi változásokat.

Előretekintve a jövőre, mindegyik félnek alkalmazkodnia kell az utóbbi évtizedek gazdasági hatalmi változásaihoz. A dél-dél kereskedelem először nagyobb a történelem folyamán, mint az észak-dél kereskedelem. Sok fejlődő és feltörekvő országnak még fel kell zárkóznia az EU-nak a szegényebb fejlődő országok felé tett nyitottságához. Mindehhez mindenképpen többoldalú intézkedésekre van szükség, ideértve a dohai fejlesztési fordulót és mást is, illetve alaposan felül kell vizsgálni a többoldalú tárgyalások alapjait. A nagy feltörekvő országoknak kezükbe kell venniük a vezető szerepet és a többoldalú kereskedelmi rendszerben felelősséget kell vállalniuk a rendszer és a globális fejlődés érdekében.

2011 májusában Isztambulban az LDC-konferencián ambiciózus célt tűztek ki: 2020-ra meg kell duplázni az LDC-országok részesedését a globális exportból. Az ebben a közleményben leírt megközelítés segíthet e cél elérésében. Ennek tükröződnie kell a nagy nemzetközi konferenciákon is, különösen 2012 áprilisában Dohában az UNCTAD XIII-on és 2012 júniusában a Rio+20 fenntartható fejlődési konferencián, amely új irányt mutat a zöld gazdaság felé vezető úton.

[1]               „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme”, COM(2010)612, 2010.11.9.

[2]               „Trade and Development: Assisting Developing Countries to Benefit from Trade”, (Kereskedelem és fejlesztés: segítségnyújtás a fejlődő országoknak a kereskedelem kiaknázásában), COM(2002)513, 2002.9.18.

[3]               Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikke megköveteli az EU-tól, hogy azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, vegye figyelembe a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit, amelyek közül a legfontosabb a szegénység felszámolása.

[4]               „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele”, COM(2011)637, 2011.10.13.

[5]               „Emberi jogok és demokrácia az Európai Unió külső tevékenységének központjában: Egy hatékonyabb megközelítés felé”, COM (2011)886, 2011.12.12.

[6]               2010-ben a világ GDP-jének 0,6 %-át tették ki összesen, míg 2000-ben ez az érték 0,7 % volt.

[7]               Átlagosan három exporttermék az összes export több mint 75 %-át teszi ki. 8 LDC-ország esetében ez az arány 95 % felett van.

[8]               „A migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítés” COM(2011)743, 2011.11.18., valamint irányelvjavaslat a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről, COM(2010) 378, 2010.7.13.

[9]               COM(2011)637

[10]             Az Európai Tanács következtetései, 2010.9.16.

[11]             A GSP-rendszert 2006-ban vizsgálták felül, hogy több termékre terjedjen ki, egyszerűsítse a szabályokat, és fokozza a megjósolhatóságot. A reform fellendítette a kedvezményezett országok exportját és a kkb-t, valamint sok országban támogatta az exportkínálat diverzifikációját.

[12]             CARIS, az EU GSP-jének középtávú értékelése, 2010.

[13]             Azerbajdzsán, Bolívia, Costa Rica, Ecuador, Grúzia, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Mongólia, Nicaragua, Örményország, Panama, Paraguay, Peru, El Salvador és a Zöld-foki-szigetek.

[14]             A Tanács 1063/2010/EK rendelete, 2010.11.18.

[15]             www.exporthelp.europa.eu

[16]             A Tanács 1528/2007/EK rendelete, 2007.12.20.

[17]             COM(2011) 598, 2011.9.30.

[18]             „Globális Európa – Nemzetközi versenyképesség”, COM(2006) 567 végleges, 2006.10.4.

[19]             Lásd az EU nyolcadik jelentését a potenciálisan kereskedelemkorlátozó intézkedésekről (2010. október – 2011. szeptember) http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2011/october/tradoc_148288.pdf

[20]             COM(2011) 241, 2011.5.10.

[21]             Lásd a hamarosan megjelenő bizottsági közleményt „Strategy for the protection and enforcement of intellectual property rights in third countries” (Stratégia a harmadik országokbeli szellemi tulajdonjogok védelmére és érvényesítésére) címmel.

[22]             A G20-ak cannes-i csúcsa – Zárónyilatkozat, „Building Our Common Future: Renewed Collective Action For The Benefit Of All” (Közös jövőnk kiépítése: Megújult közös fellépés mindenki javára), 2011.11.4.

[23]             „A harmadik országoknak nyújtott uniós költségvetés-támogatás jövőbeni megközelítése”, COM(2011) 638, 2011.10.13.

[24]             A Fejlesztési Együttműködési Eszköz „Globális közjavak és kihívások” tematikus programja, amelyet a Bizottság a „Globális Európa: az EU külső tevékenységei finanszírozásának megújítása”, COM(2011) 865, 2011.12.7. közleményében javasol, többek között előirányozza a kereskedelempolitikák és kereskedelmi megállapodások meghatározását és végrehajtását, a többoldalú kereskedelmi rendszerbe való integrálásra irányuló segítségnyújtást, valamint az EU és a partnerországok és -régiók közötti beruházási kapcsolatok elősegítését.

[25]             COM(2011)637

[26]             Róma: 2003, Párizs: 2005, Accra: 2008, Busan: 2011

[27]             A hatékony fejlesztési együttműködés busani partnersége, negyedik magas szintű fórum a segélyek hatékonyságáról, Busan, Koreai Köztársaság, 2011.11.29.–2011.12.1.

[28]             „Egy átfogó európai nemzetközi beruházási politika felé” című közleményében (COM(2010) 343, 2010.7.7.) a Bizottság felvázolta az EU jövőbeli beruházási politikájának a célkitűzéseit.

[29]             Ilyen pl. az EU–Afrika Infrastruktúraalap, a Szomszédsági Beruházási Keret, a Latin-amerikai Beruházási Keret és a Közép-Ázsia Beruházási Keret

[30]             COM(2011)865

[31]             COM(2006) 567, 2006.10.4.

[32]             Amint az egyik AKCS-ország megkötötte a szabadkereskedelmi megállapodást, természetesen más AKCS-országok is kérhetik a csatlakozást.

[33]             „Partnerség a demokráciáért és a közös jólétért a dél-mediterrán térséggel", COM(2011) 200, 2011.3.8.

[34]             „Az átalakuló szomszédság új megközelítése”, COM(2011)303, 2011.5.25.

[35]             COM(2010)612

[36]             „Fa-rendelet” (az EP és a Tanács 995/2010/EU rendelete, 2010.10.20.) és a "jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni rendelet" (a Tanács 1005/2008/EK rendelete, 2008.10.29.)

[37]             „Hozzájárulás a fenntartható fejlődéshez: A méltányos kereskedelem és a fenntarthatóságot garantáló nem kormányzati kereskedelmi rendszerek szerepe”, COM(2009) 215, 2009.5.5.

[38]             „A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia”, COM(2011) 681, 2011.10.25.

[39]             Az Európai Parlament és a Tanács 2004/109/EK irányelve (2004.12.15.) a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról   

[40]             Irányelvjavaslat a meghatározott jogi formájú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, konszolidált pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, COM(2011) 684

[41]             Közlemény az árupiacokról és nyersanyagokról, COM(2011) 25, 2011.2.2.

[42]             A többéves pénzügyi keret az EU AKCS-országokkal és a tengerentúli országok és területekkel folytatott együttműködésének finanszírozására vonatkozóan a 2014–2020 közötti időszakban (11. Európai Fejlesztési Alap)

[43]             P. Kowalski és B. Shepherd (2006), „South-South Trade In Goods” (Az árucikkek dél-dél kereskedelme), OECD kereskedelempolitikai munkadokumentuma, 40. számában lévő becslések szerint csaknem háromszor nagyobb.