11.1.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 9/8

—

hangsúlyozza, hogy egy makroregionális stratégia nem ölelhet fel minden cselekvési területet, hanem a partnerek által közösen elvégzett értékelés során az adott makrorégióval kapcsolatban meghatározandó kihívásokra és problémákra kell összpontosítania, és emlékeztet arra, hogy a makrorégiónak mint funkcionális területnek nincsenek előre meghatározott határai, és a meghatározása szorosan kötődik azon közös kihívásokhoz, amelyekkel szembe kell nézni;

—

úgy véli, hogy ez a megközelítés kézzelfoghatóvá teheti a területi kohézió célkitűzését;

—

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó makroregionális stratégia jelentős hozzáadott értéke az EU-nak a Nyugat-Balkán iránt tanúsított figyelmében rejlik; jelentős tényezőt alkotva a területek közötti megbékélés elősegítésében, és hozzájárulva ezáltal az európai integráció folyamatához;

—

emlékeztet arra, hogy az érintett terület három tagállamot (Olaszország, Görögország és Szlovénia), két tagjelölt országot (Horvátország és Montenegró), illetve három potenciális tagjelölt országot (Albánia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia) foglal magában; megjegyzi, hogy a makroregionális megközelítésnek a tengeri dimenzió mellett minden olyan alapvető kérdést tekintetbe kell vennie, amely erre a térségre vonatkozik (környezetvédelem és megőrzés, energia, éghajlatváltozás, kutatás és innováció stb.);

—

emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság „három nem” elvét (nem születhetnek új szabályok, új intézmények és további finanszírozás) „három igen”-nek kell kísérnie: meglévő szabályok alkalmazása és ellenőrzése a makrorégióban; platform, hálózat vagy EGTC létrehozása; a meglévő pénzügyi források összehangolt felhasználása.

Előadó

Gian Mario SPACCA (IT/ALDE), Marche régió elnöke

1.

üdvözli, hogy miután az Európai Tanács 2009 októberében jóváhagyta a balti-tengeri makrorégióra vonatkozó európai stratégiát, megnyílt a lehetőség arra, hogy a makroregionális stratégiák eszköze néhány európai régió számára lehetséges vagy már ténylegesen működő megoldást kínáljon a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés problémáira;

2.

emlékeztet arra, hogy kezdettől fogva szerepet játszik az európai uniós makroregionális stratégiák kidolgozásában, mivel azok lehetővé teszik a regionális és helyi önkormányzatok részvételének előmozdítását, amennyiben európai uniós hozzáadott értéket képviselnek;

3.

üdvözli, hogy a 2010. április 13-án az „Európai makrorégiók: Integráció a területi együttműködés révén” témában rendezett fórum alkalmából számos európai régió erősítette meg a témával kapcsolatos érdeklődését, és a Régiók Bizottsága fóruma kapcsán lezajlott vita és az azt követő alaposabb vizsgálatok alátámasztják azt, hogy a makrorégió a területi együttműködés innovatív módja lehet mind interregionális, mind pedig transznacionális szinten, és a pénzügyi eszközök felhasználásának racionalizálásával, a helyi és regionális önkormányzatok szerepének a többszintű kormányzás elvei alapján való érvényre juttatásával és a civil társadalmi szervezetek szélesebb körű bevonásával erősítheti a különböző ágazatokban végrehajtott politikai intézkedések koherenciáját és koordinációját;

4.

megállapítja, hogy az intézkedések feltételei és területei révén a makroregionális megközelítés koherens módon kapcsolódhat az Európai Unió más politikai stratégiáihoz, úgymint az Európa 2020 stratégiához, a kohéziós politikához és az integrált tengerpolitikához;

5.

hangsúlyozza, hogy tekintettel jellegzetességeire, a makroregionális stratégia nem ölelhet fel minden cselekvési területet, hanem a partnerek által közösen elvégzett értékelés során az adott makrorégióval kapcsolatban meghatározandó kihívásokra és problémákra kell összpontosítania, az együttműködés elvei mellett egyidejűleg a szubszidiaritás elvét is szem előtt tartva;

6.

kiemeli, hogy a makrorégiónak mint funkcionális területnek nincsenek előre meghatározott határai, és a meghatározása szorosan kötődik azon közös kihívások milyenségéhez és mennyiségéhez, amelyekkel szembe kell nézni; ezért megvalósításának a megoldható kérdésekre irányuló együttműködéssel kapcsolatos konkrét (földrajzi összeköttetéseken alapuló) kritériumokon kellene nyugodnia; ezáltal lehetővé kellene tenni az egyéb térségekkel, például a közép-európai és az alpesi térséggel, valamint a Duna-medencével való jobb összekapcsolódást;

7.

úgy véli, hogy mindezen elgondolásokat szem előtt tartva a makroregionális stratégia fontos eszközzé válhat a Lisszaboni Szerződés által erőteljesen támogatott területi kohézió célkitűzésének kézzelfoghatóvá tételében, valamint a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok európai uniós csatlakozási folyamatainak megerősítése érdekében, a „régi” és az „új” tagállamok, valamint a harmadik országok régióinak közös érdekeire gyakorolt fellendítő hatás révén, ahogyan azt az Európai Unió balti-tengeri és dunai stratégiáinak példája már megmutatta;

8.

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó makroregionális stratégia jelentős hozzáadott értéke az, hogy kiemeli az EU-nak a Nyugat-Balkán iránt tanúsított figyelmét, ahhoz a figyelemhez hasonlóan, ami a múltban a közép- és kelet-európai területek integrációjának esetében is megmutatkozott;

9.

jelzi, hogy az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó makroregionális stratégia az Adriai- és a Jón-tengertől keletre fekvő területek közötti megbékélést elősegítő jelentős tényező, és ezzel egyidejűleg elismeri, és újra felfedezi azokat az egységesítő értékeket, amelyek évszázadok óta összefogják a két régiót;

10.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiának további értéke, hogy a földközi-tengeri medence szélesebb régiójának szintén részét képező területeken belül alkalmat ad a regionális együttműködés megerősítésére az európai integráció folyamatához való hozzájárulás mellett;

11.

hangsúlyozza, hogy a makrorégió nem egy újabb intézményi szintet jelent az Európai Unión belül, hanem egy hálózatot, egy olyan operatív módszert vagy még inkább egy olyan közösségi fellépést, amely összefogja a különböző európai, nemzeti, regionális és helyi szereplőket, valamint a különböző politikákat és finanszírozási programokat; kívánatos valamennyi szereplő, eszköz és kezdeményezés rugalmas és bürokráciamentes hálózatba szerveződése;

12.

megjegyzi, hogy az Adriai- és a Jón-tenger régiója nemzetközi tengeri medence, valamint nemzetközi régió. Mind történelmi, mind pedig földrajzi, gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi szempontból tekintve az itt található országok közötti kölcsönhatás mindig is kulcsfontosságú volt. Az Adriai- és a Jón-tenger fontos tengerészeti és tengeri (öko)régiók Európában, amelyek folyamatos, élő kapcsolatban állnak a Földközi-tenger központi részével, egy félig zárt tengerrel, ahol alacsony a vízcsere mértéke;

13.

kiemeli, hogy az adriai- és jón-tengeri makrorégió (AIMR) tengerparton fekvő uniós tagállamokat, tagjelölt és potenciális tagjelölt országokat foglal magában. Gazdasági, környezeti és kulturális szempontból egyaránt rendkívül heterogén terület. Az érintett nyugat-balkáni országok folyamatban lévő csatlakozási tárgyalásainak keretében az Adriai- és Jón-tengert – közös örökségük mellett – még inkább érinteni fogja az emberek, áruk és szolgáltatások szabad mozgása;

14.

emlékeztet arra, hogy a stratégia által érintett földrajzi terület három tagállamot (különösen Olaszország adriai- és jón-tengeri régiói, Görögország és Szlovénia), két tagjelölt országot (Horvátország és Montenegró), illetve három potenciális tagjelölt országot (Albánia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia) foglal magában; a tengeri területeken kívül közel 450 ezer négyzetkilométernyi területre terjed ki, melyen mintegy 60 millió lakos él. A régió túllép a tengeri medencén, és mivel természeténél fogva területeket köt össze, népek és intézmények közötti kapocsként szolgál, kitűnően alkalmas egy olyan közösségi stratégia kialakítására, amely képes lehetőséget teremteni a fenntartható fejlődés számára, illetve a gondolatok, személyek, áruk és szolgáltatások áramlásának optimalizálására;

15.

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri medence egy „félig zárt tengert”, előretekintve pedig egyre inkább egy „belső tengert” jelent az Európai Unió számára. Egy olyan medencéről van szó, amely a balti-tengeri területekhez hasonlóan tenger, hasonló problémákkal és kihívásokkal küzd, valamint mindkettő uniós tagállamok és harmadik országok közötti kapcsot képvisel és egyúttal a dunai területek természetes tengeri kivezetését jelenti;

16.

hangsúlyozza, hogy valamennyi európai térség funkcionális összeköttetésben áll egymással, ezért a balti térséget és a dunai térséget célszerű lenne az adriai- és jón-tengeri térséghez kapcsolni, mivel ez az európai területi együttműködési politika természetes kiegészítését és megerősítését jelenti;

17.

megjegyzi, hogy az adriai- és jón-tengeri régióval az 1970-es évek vége óta számos különböző szervezet és kezdeményezés foglalkozik, melyek közül a legfontosabbak:

amelyek mellé számos további, infrastrukturális (mint a North Adriatic Port Association/NAPA), kulturális, oktatási és képzési vonatkozású hálózat is társul.

18.

emlékeztet arra, hogy a terület ezenkívül érdekelt az Európai Unió más fontos intézkedéseiben is, amelyeket tematikus programokból (közlekedés, energia, környezetvédelem stb.), az európai kohéziós politikával (1. és 2. célkitűzés) összefüggő nemzeti és regionális programokból, valamint az európai területi együttműködési programokból, mint az Adriai IPA CBC programok, a határokon átnyúló együttműködésre (pl. Olaszország–Szlovénia, Görögország–Olaszország), illetve a transznacionális együttműködésre (közép-európai program – CENTRAL EUROPE / CE, dél-kelet-európai program – SOUTH EAST EUROPE / SEE, földközi-tengeri program – MED, alpesi térségi program – ALPINE SPACE) irányuló megfelelő programokból, az ERFA alapokból és az IPA előcsatlakozási eszközből finanszíroznak. A makrorégióra irányuló európai uniós stratégia sürgető volta és hozzáadott értéke pontosan az ezen programozások, illetve a nemzeti, regionális és helyi szinten megvalósítottak közötti erőteljes integráció, valamint az Európai Beruházási Bank, a helyi hitelrendszer és a magánszereplők beruházásai által jelentett előnyökben mutatkozik meg. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy egy ilyen folyamat nem korlátozódhat kormányközi logikára, hanem szükségessé teszi az uniós intézmények politikai és intézményi fellendítő hatásának és technikai szakértelmének haladéktalan alkalmazását;

19.

hangsúlyozza, hogy a kapcsolatok e kiterjedt hálózata fontos referenciapontként szolgál, és szükséges alapot nyújt a helyi és regionális politikák európai dimenziójának fejlesztéséhez; a határokon átnyúló, transznacionális és régióközi partnerségi rendszerek támogatása területi szinten stratégiai jelentőségűvé válik és – a Lisszaboni Szerződéssel összhangban – hozzájárul a helyi önkormányzatok, a régiók és a központi közigazgatás közötti párbeszéd és együttműködés szerkezetének kialakításához;

20.

úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri kezdeményezés (AII) saját megkülönböztető ismérvei és különösen a benne részt vevő tagállamoknak a tengervizek és tengerpartok védelméhez kapcsolódó érdekei megvalósítása céljából még kifejezettebben földközi-tengeri dimenziót ölthet, amely még inkább előtérbe helyezi e térség földrajzi adottságait és az ehhez kapcsolódó témaköröket. Az AII célja, hogy hozzáadott értéket képviseljen a térség stabilizációs folyamataiban és különösen az európai integráció dinamikájában anélkül, hogy átfedésbe kerülne más, eltérő összetételű és jelentőségű intézményekkel;

21.

emlékeztet arra, hogy 2010. május 5-én Anconában az adriai- és jón-tengeri kezdeményezés (AII) társult államainak külügyminisztereiből álló tanács nyilatkozatot fogadott el, amelyben – egyetértve az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó makroregionális stratégiára irányuló javaslattal – felhívja az uniós tagállamokat (Olaszországot, Görögországot és Szlovéniát) a közösségi intézmények részéről szükséges jóváhagyás előmozdítására;

22.

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri tanács további nyilatkozatot fogadott el 2011. május 23-án Brüsszelben, melyben amellett, hogy kedvezően fogadja a 2011. április 11-i európai tanácsi határozatot – mely arra kéri a tagállamokat, hogy folytassák a jövőbeli makrorégiók létrehozására irányuló munkájukat –, újra megerősíti elkötelezettségét az Adriai- és Jón-tengerre irányuló makroregionális stratégia támogatása mellett, melynek megvalósítása az Európai Bizottsággal együttműködésben történik, a nemzeti, regionális és helyi intézmények bevonásával;

23.

kiemeli, hogy a 2010. április 29-én Bariban (Olaszország) és 2011. április 11-én Budvában (Montenegró) megrendezett 8. és 9. konferenciájukon az adriai- és jón-tengeri kezdeményezésben (AII) részt vevő nemzeti parlamentek elnökei specifikus végleges nyilatkozatokat fogadtak el, melyekben a parlamentek kötelezettséget vállaltak arra, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a kezdeményezésben részt vevő valamennyi nyugat-balkáni ország uniós csatlakozási folyamatához való hozzájárulás érdekében, és arra kérték az európai intézményeket, hogy az adriai- és jón-tengeri medence vonatkozásában dolgozzanak ki makroregionális stratégiát Délkelet-Európa számára;

24.

emlékeztet arra, hogy a stratégiában érintett területek az Adriai- és a Jón-tenger működési vonzáskörébe esnek, ahol geomorfológiai jellegzetességeik, a városi fejlődés jelentette erős nyomás és a demográfiai különbségek miatt az Adriai-medence két partja és belső területei jelentős eltéréseket mutatnak a táj képe és a környezet szempontjából. A régió erőteljes összeköttetésben és kölcsönhatásban áll Ausztria bizonyos területeivel és a földközi-tengeri térség közép-keleti területeivel is;

25.

megállapítja, hogy egyes part menti területekre nagymértékű városiasodás jellemző, amely az iparterületeken és az idegenforgalom által leginkább érintett területeken csúcsosodik ki. A tengerparti élőhelyek művelésbe vonására irányuló kényszer, a helyi igények és ezen élőhelyek ebből fakadó átalakulása széles körű túlnépesedéshez és a természetes környezet folyamatos visszaszorulásához vezetett. Ennek ellenére léteznek környezeti szempontból igen értékes helyek, valamint nemzeti és regionális védett területek;

26.

rámutat arra, hogy néhány part menti területen zavartalan tájjal és környezeti örökséggel találkozhatunk, amelyet azonban egyre inkább fenyegetnek a fejlődési folyamatok. Problémát jelent a szennyvíz- és hulladékártalmatlanító rendszerek hiánya, a part menti területeken egyre fokozódó urbanizáció, a közlekedésből és az ipari folyamatokból, illetve az energiatermelésből származó szennyező anyagok folyamatos légkörbe bocsátása;

27.

hangsúlyozza, hogy általánosabb értelemben véve az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra irányuló stratégiája nemcsak az érintett területek, hanem az EU egésze számára értékes eszközzé kíván válni, mivel teljes mértékben meg kíván felelni az intelligens, fenntartható és inkluzív fejlődésre irányuló európai uniós stratégiai iránymutatásoknak, és különösen az EU 2020 stratégiának. A stratégiai tervezési időszak várhatóan 2012–2013-ban indul oly módon, hogy lehetővé váljon ez az összehangolás, továbbá a következő többéves pénzügyi keret, illetve a kapcsolódó közös stratégiai keretek és operatív programok prioritásaival való maximális koherencia biztosítása;

28.

úgy véli, hogy az európai uniós stratégia fő feladatát az „összeköt és véd” szófordulattal lehetne jellemezni: összeköti a makrorégió területeit, hogy ezáltal elősegítse a fenntartható fejlődést, miközben védi az érzékeny tengeri, tengerparti és belső területi környezetet. A két balti-tengeri és dunai európai makrostratégia az adriai- és jón-tengeri makrorégióra irányuló európai uniós stratégiával, valamint a többi jövőbeli uniós stratégiával (1) együtt összeköttetéseket és szinergiákat tud teremteni – az infrastruktúra terén is, ahogyan az az Általános Ügyek Tanácsa 2011. április 13-i ülése következtetéseinek 18. pontjában szerepel. Ideális tengelyt kellene képezniük Európa északi és déli része között, amelyen belül az adriai- és jón-tengeri makrorégió javítaná és megkönnyítené Európa délkeleti hozzáférését a világ felé, kiterjedve a Földközi-tenger középső és keleti térségére is, a balti-tengeri–adriai folyosónak az Európai Bizottság 2011. június 29-i, COM (2011) 500 jelű közleményében előirányzott meghosszabbítása és az intermodális hálózatokhoz történő kapcsolódása révén. Tekintettel az adriai- és jón-tengeri, illetve a dunai stratégia közötti esetleges jelentős területi átfedésekre az Európai Bizottságnak megfelelő összehangolási mechanizmusokat kellene kialakítania;

29.

úgy véli, hogy egy tengeri medence – lényegéből eredően – a vele határos országokat és régiókat összekapcsoló közös erőforrás, valamint olyan közös érték, amelyet védeni kell. A tengernek azonban közös beavatkozásokra is szüksége van annak érdekében, hogy értéket termelhessen és fejlődjön. A tenger érzékeny rendszer: ez különösen igaz az Adriai- és a Jón-tengerre, melyek olyan tengerek, ahol alacsony a vízcsere mértéke, és a Földközi-tengerhez kapcsolódnak, amely ugyancsak egy félig zárt tenger. Az adriai- és jón-tengeri környezet megóvása érdekében a tengerstratégiáknak az AIS részét kell képezniük;

30.

megállapítja, hogy ebből a szempontból az AIMR tengeri közösségnek tekinthető. A stratégiának ezért a régiót érintő kihívások leküzdése érdekében nem csupán terveket, hanem fellépéseket, mégpedig konkrét és látható fellépéseket kell felmutatnia. Az államoknak, a régióknak és a többi érdekelt félnek proaktív partnerekként kell felelősséget vállalniuk az olyan konkrét prioritási területekért és kiemelt projektekért, amelyeket a páneurópai közlekedési folyosókkal kapcsolatos tengerészeti, közlekedés- és kikötői politika integrált megközelítése inspirált;

31.

kiemeli, hogy a makroregionális megközelítésnek a tengeri dimenzió mellett minden olyan alapvető kérdést tekintetbe kell vennie, amely ma az adriai- és jón-tengeri makrorégióra vonatkozik: a környezetvédelemtől és fajmegőrzéstől az energiáig, az éghajlatváltozástól a kutatásig és az innovációig, a víz alatti élővilág és a kulturális erőforrások megóvásától a versenyképességig és a munkahelyteremtésig, ideértve a kereskedelmet, a logisztikát és az adriai- és jón-tengeri térség állami irányítóinak képzését;

32.

emlékeztet az Európai Bizottság azon álláspontjára, amely szerint a makroregionális stratégiák kialakításakor figyelembe kell venni a „három nem” elvét: nem születhetnek új szabályok, új intézmények és további finanszírozás. Megismétli azonban véleményét, amely szerint mindhárom említett területen vannak megoldási lehetőségek („három igen”): meglévő szabályok közösen elfogadott alkalmazása és ellenőrzése a makrorégióban; regionális és helyi önkormányzatok és tagállamok platformjának/hálózatának/klaszterének létrehozása az érdekelt felek bevonásával, az Unió intézményeinek felelősségi körében; az Unió meglévő pénzügyi forrásainak összehangolt felhasználása makroregionális stratégiák kialakítása és megvalósítása céljából;

33.

szorgalmazza, hogy az Európai Tanács 2012–2013-ig bízza meg az Európai Bizottságot az adriai- és jón-tengeri makroregionális stratégia kidolgozásával, mely kellően megalapozott vitát követően európai szinten felelős döntésnek bizonyul az európai intézmények részéről, mivel ily módon konszenzus és egyúttal pragmatikus megközelítés érhető el a makroregionális stratégia három tengelye vonatkozásában a 2014-től 2020-ig terjedő új programozási időszakra;

34.

megjegyzi a szubszidiaritás és az arányosság kérdésével kapcsolatban, hogy ahogy a Balti-tenger és a Duna-medence, úgy az adriai- és jón-tengeri térség esetében is meg lehet határozni egy európai stratégiát, amely – kamatoztatva a számos, már létező együttműködési hálózatot, kihasználva a már folyamatban lévő kezdeményezések, programok és projektek sokféleségét, valamint megfelelően alakítva és koordinálva a különböző résztvevők rendelkezésére álló eszközöket – a civil társadalomnak a döntéshozatali folyamatba és a konkrét intézkedések megvalósításába való nagyobb fokú bevonása révén hozzájárul az integrációs folyamat konszolidálásához mind az államok között, mind az államokon belül;

35.

hangsúlyozza, hogy ilyen körülmények között az adriai- és jón-tengeri térségre irányuló makroregionális stratégia a „többszintű kormányzás” kiváló, gyakorlatban is megvalósuló példájaként tűnik fel, mivel lehetőséget teremt az együttműködés és az interakció jelentőségének növelésére és optimalizálására minden olyan fél szempontjából, akit érintenek az e területen körvonalazódó jelentős kihívások;

36.

emlékeztet arra, hogy ebben a fázisban, amikor az intézkedések többsége részben az Európai Unió, részben a tagállamok hatáskörébe tartozó jogalapokra támaszkodik, az Európai Bizottságnak kezdetben arra kell szorítkoznia, hogy javasoljon bizonyos fellépéseket, amelyeket aztán az összes érdekelt kormányzási szint együttműködésével dolgoznak ki az adott hatáskörök szerint; ezt követően később felelősséget és szerepet vállalhat a stratégia összehangolásában, felügyeletében, megvalósításának elősegítésében és nyomon követésében. E feladat ellátásához lehetőleg már meglévő, megfelelő struktúrákat kell felhasználni;

37.

megállapítja, hogy tekintettel az adriai- és jón-tengeri tanács (az adriai- és jón-tengeri kezdeményezésben részt vevő külügyminiszterek ülése) által elfogadott nyilatkozatokra, valamint a sürgető problémákra és az aktuális kihívásokra, azonnal el kell kezdeni az adriai- és jón-tengeri térségre irányuló európai stratégia kidolgozását; ezért kéri az Európai Tanácsot, hogy bízza meg az említett stratégia kidolgozásával az Európai Bizottságot;

38.

sürgeti az Európai Parlamentet, hogy az adriai- és jón-tengeri kezdeményezésben (AII) részt vevő nemzeti parlamentek elnökeinek konferenciáin született nyilatkozatok alapján, illetve az uniós csatlakozási folyamat befejezésének stratégiai értékére való tekintettel tegyen határozott politikai kezdeményezést egy adriai- és jón-tengeri makrorégióra irányuló európai uniós stratégia beindítására;

39.

kéri az Európai Parlamentet, mely fontos dokumentumok elkészítését vállalta az integrált tengerpolitika, a területi vízgazdálkodás és a közlekedéspolitika megvalósítása tárgyában, hogy vegye figyelembe az adriai- és jón-tengeri makroregionális vetületet;

40.

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri makroregionális stratégia teljes mértékben összeegyeztethető az eurorégiók fejlesztésével – amelyek középpontjában a határ menti régiók közötti együttműködés áll –, valamint európai struktúrák határokon átnyúló, nemzeteken átívelő és régiók közötti projektek – jogi formájukat tekintve területi együttműködési csoportosulások (EGTC) – keretén belüli fejlesztésével;

41.

javasolja, hogy az Európai Unió politikái, és különösen a 2013 utáni kohéziós politika teljes mértékben foglalja bele a makroregionális stratégiákat a területi együttműködési politikába – mindenekelőtt a határokon átnyúló és a transznacionális együttműködés tekintetében, oly módon, hogy a következő programozási időszak (2014–2020) regionális operatív programjai hozzájárulhassanak a makroregionális stratégiák eredményes megvalósításához;

42.

kéri az Európai Bizottságot, hogy az Általános Ügyek Tanácsa 2011. április 13-i ülése következtetéseinek 21. pontjával és az Európai Tanács 2011. június 23–24-i ülésének következtetéseivel összhangban, valamint tekintettel arra, hogy a nemzeti és helyi intézmények egy ideje már foglalkoznak egy makroregionális stratégia tervezetének kidolgozásával, haladéktalanul végezze el az adriai- és jón-tengeri térségben jóváhagyott vagy jóváhagyásra váró, végrehajtás alatt lévő stratégiai projektek részletes nyomon követését, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy alkalmazza a jelen vélemény 32. pontjában kifejtett „három igen” elvét;

43.

elengedhetetlennek és sürgetőnek tartja, hogy a makrorégiók szerepét és működését további tanulmányozásnak vessék alá, illetve határozzák meg egy zöld könyvben, ahogyan azt az Európai Bizottság 2010. évi jogalkotási és munkaprogramjára vonatkozó állásfoglalásában már kérte;

44.

hangsúlyozza, hogy az adriai- és jón-tengeri térségre irányuló stratégia a szubszidiaritás elvének alkalmazásán alapul: ennek megfelelően olyan kérdésekkel és problémákkal foglalkozik, amelyeket nem lehet kizárólag helyi, regionális vagy országos szinten kezelni;

45.

megállapítja, hogy a fent említett stratégiát széles körű nyilvános konzultáció keretében, a Balti-tengerrel és a Duna-medencével foglalkozó uniós stratégiákkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok figyelembevételével kell kidolgozni, és a térségben már létező hálózatokkal és szervezetekkel, valamint a Régiók Bizottságával – mint a regionális és helyi önkormányzatok és más fontos partnerek képviselőivel – való szoros együttműködésben kell megvalósítani;

46.

emlékeztet arra, hogy az Általános Ügyek Tanácsa a makroregionális stratégiák átláthatóságával, ismertségével és a velük kapcsolatos legjobb gyakorlatok cseréjével foglalkozó 2011. április 13-i ülésének ajánlásával összhangban az adriai-jón makrorégió partnerség a 2011. évi Open Days alkalmával alaposan meg kívánja vizsgálni a makroregionális kérdéseket, különös tekintettel az adriai- és jón-tengeri térségre irányuló makroregionális stratégiára vonatkozó javaslatra, mégpedig a partnerségben részt vevő 13 régió és város képviselői közötti vita, valamint a köz- és a magánszektor közötti partnerségek számára tartandó workshop formájában, a végrehajtás szakaszában lévő specifikus projektek ismertetésével;

47.

kéri az elnököt, hogy továbbítsa ezt a saját kezdeményezésű véleményt az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a Tanács soros elnökségének és az elnökségi trióban részt vevő partnereinek.