52008DC0371

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 19.6.2008

COM(2008) 371 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Ötödik helyzetjelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról Növekedésben a régiók, növekedésben Európa

{SEC(2008) 2047 végleges}

(előterjesztő: a Bizottság)

TARTALOMJEGYZÉK

1. Bevezetés 3

2. Kohéziós politika: a vita állása 4

2.1. Célkitűzések és prioritások 4

2.2. A kohéziós politika irányítása 6

2.3. A következő lépések 7

3. Konvergencia, növekedés és gazdasági szerkezetváltás az EU régió között 7

3.1. A gyorsan növekvő ágazatok regionális eloszlása Európában 8

3.1.1. Konvergenciarégiók 8

3.1.2. Átmeneti régiók 9

3.1.3. Regionális versenyképesség és foglalkoztatás 9

3.2. A gyorsan növekvő ágazatok hozzájárulása a konvergenciához 10

3.3. Oktatás, készség- és tudásorientált munkavállalók 11

3.4. Következtetések 11

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Ötödik helyzetjelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról Növekedő régiók, növekedő Európa

BEVEZETÉS

A szakpolitikai terület prioritásaira, szervezésére és irányítására vonatkozó elképzelések összegyűjtése érdekében a Bizottság 2007 szeptemberében nyilvános konzultációt indított a kihívásokról, amelyekkel a kohéziós politikának az elkövetkező évek során szembe kell néznie.

A kohéziós politika alapjait az EK-Szerződés 158. cikke fekteti le, amely kimondja, hogy a Közösség a harmonikus fejlődés előmozdítására törekszik, és ennek érdekében úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését eredményezze. A Lisszaboni Szerződés, amelynek ratifikációja jelenleg folyik, a gazdasági és társadalmi kohézió mellett kiegészíti ezt a megfogalmazást a területi kohézióra való hivatkozással is.

A konzultációt a költségvetés párhuzamosan folyó felülvizsgálatának szélesebb keretei között kell értelmezni, amelyhez szintén hozzájárul. A konzultációt kiegészítették további olyan fontos események, mint a regionális fejlődésért felelős miniszterek 2007. november 23–24-én az Azori-szigeteken lebonyolított informális találkozója, a szlovén elnökség által Mariborban megrendezett, 2008. április 7–8-i magas szintű konferencia, továbbá az Európai Parlament[1], a Régiók Bizottsága[2] és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság[3] negyedik kohéziós jelentéssel kapcsolatban megfogalmazott véleményei.

További fontos mérföldkő lesz 2008 folyamán a területi kohézióról szóló zöld könyvnek a Bizottság általi elfogadása, amelynek elsődleges célja, hogy széles körű, nyilvános vitát indítson a területi kohézió fogalmának a Szerződésbe való bevételének következményeiről, különösen a kohéziós politika vonatkozásában.

2008-ban a Bizottság a megújított szociális menetrendről is el fog fogadni egy közleményt. Az európai „szociális valóságról” folytatott széles körű, nyilvános konzultáció eredményeire építve közleményében a Bizottság fel fogja vázolni, hogy Európa miként tud választ adni a változó szociális helyzetre, és különösen azt, hogy az uniós politikákat miként lehet még inkább a lehetőségek, a hozzáférés és a szolidaritás előmozdítása érdekében felhasználni.

Ennek a jelentésnek az első része a 2007 szeptembere és 2008 februárja között beérkezett észrevételeket foglalja össze. Az egyeztetés első szakasza segít meghatározni a megvitatandó kérdések körét és az eszmecsere irányát, amelyet a Bizottság nagy súllyal fog figyelembe venni a költségvetési felülvizsgálat kapcsán.

A jelentés második része a regionális politikát meghatározó trendekről ad mélyebb elemzést. A helyzetjelentés vezérfonalát az európai növekedési ágazatok adják, amelyek régiós teljesítménye nagy mértékben meg fogja határozni az elkövetkező évek regionális gazdasági fejlődését.

KOHÉZIÓS POLITIKA: A VITA ÁLLÁSA

A Bizottsághoz több mint száz észrevétel érkezett[4], elsősorban a szakpolitikai terület irányítóinak köréből, a tagállamok több mint felét képviselve (majdnem 80%-át lefedve az EU népességének), a regionális hatóságok számos képviselőjétől, regionális és helyi szervezetek csoportjaitól, gazdasági és szociális partnerektől; civil szervezetektől; felsőoktatási- és kutató intézményektől; valamint néhány polgártól.

A válaszok nagy része, elsősorban pedig a nemzeti kormányok válaszai, nem a végleges álláspontokat tükrözik. Ez normálisnak mondható a vita korai szakaszára és az EU költségvetéséről folyó szélesebb körű egyeztetésre való tekintettel.

A nyilvános konzultáció visszaigazolta azt, hogy a kohéziós politika iránti érdeklődés továbbra is jelentős. Az első általános jellegű következtetés, amelyet az egyeztetés alapján le lehet vonni, az annak az érintett felek általi elismerése, hogy a kohéziós politika fontos szerepet tölt be az Európai Unió építésében, valamint a politika folytatása iránti támogatás. A szakpolitika tagállami szintre történő visszahelyezésére irányuló próbálkozások szinte egységes elutasításban részesültek.

Sok észrevétel visszaigazolta azt, hogy a kohéziós politika irányt mutat és elősegíti a növekedést Európa szerte; olyan beruházásokat ösztönöz, amelyekre egyébként nem kerülne sor; támogatja a versenyképességet a legkiszolgáltatottabb régiókban; segíti a társadalmi fejlődést és a szolidaritást; fejleszti a fizikai, a társadalmi és a humán tőkét, mint a növekedés motorjait, az innovációs képességet, az igazgatási kapacitásokat és segíti a közigazgatás modernizációját; ösztönzi a többéves stratégiai és pénzügyi irányítást; elősegíti a know-how és a bevált módszerek régiók és tagállamok közötti áramlását; továbbá erősíti az értékelési és monitoring szemléletet. Ehhez hasonlóan az észrevételek többsége pozitívan értékeli a szakpolitika által ösztönzött partnerségi megközelítést. Egy közelmúltbeli Eurobarométer felmérés[5] eredményeivel összhangban a konzultáció visszaigazolta a kohéziós politika szerepét abban, hogy átláthatóbbá teszi az EU-t európai polgárok számára.

Célkitűzések és prioritások

Az észrevételek mindegyike egyetért abban, hogy a kohéziós politika elsődleges célkitűzése az európai régiók fejlettségi szintjei közötti gazdasági és társadalmi különbségek mérséklése. A politika középpontjában tehát az elmaradott régióknak kell maradniuk. A észrevételek többsége ugyanakkor – és az Európai Parlament is – amellett érvel, hogy a szakpolitikának az EU teljes területét le kell fednie, mivel a kohéziós politika nem pusztán a szolidaritás eszköze, de egyben az európai régiók belső fejlődési lehetőségeinek előmozdítására is törekszik.

Az érintett felek nagy többsége a területi együttműködést a kohéziós politika fontos részeként ismeri el, és helyesli, hogy immáron teljes értékű célkitűzésként szerepel. Hangsúlyozzák, hogy a területi együttműködés az egyik legjobb példa a politika hozzáadott értékére, és ezen oknál fogva meg kell erősíteni.

A negyedik kohéziós jelentés kihívások egész sorát határozta meg, amelyekkel a régióknak és a tagállamoknak jelenleg – a jövőben pedig még inkább – szembe kell nézniük: Globalizáció, demográfiai változások és társadalmi feszültségek, éghajlatváltozás, valamint növekvő energiaárak. Miközben széles körben elfogadott, hogy a kohéziós politikának az ilyen kihívásokkal is foglalkoznia kell, az észrevételek többsége rávilágít arra, hogy a kohéziós politika nem lehet az egyetlen eszköz, de mégcsak a legfontosabb sem. Egyesek szerint az ezeknek a kihívásoknak való megfelelést már felvállalta a lisszaboni, illetve a göteborgi program. Mások emlékeztetnek arra, hogy e kihívások nem terelhetik el a figyelmet a kohéziós politikának a Szerződésben lefektetett alapvető célkitűzéseiről.

Az észrevételek némelyike arra szólítja fel a Bizottságot, hogy a vásárlóerőparitáson kifejezett egy főre jutó GDP mellett a jólét és az életszínvonal egyéb mutatószámait is vegye figyelembe.

A kohéziós politika tartalma vonatkozásában jelen állás szerint az alábbi átfogó kérdésekben rajzolódik ki egyetértés:

- A versenyképesség áll a kohéziós politika középpontjában. A pénzügyi forrásoknak a növekedést és a foglalkoztatást célzó megújított programhoz kapcsolódó meghatározó beruházásokra való elkülönítésére vonatkozó követelményt egyértelmű támogatás övezi. Különösen a kutatás, az innováció, a tudásalapú gazdaság előmozdítása érdekében történő készségfejlesztés, az oktatáson és a szakképzésen keresztül a humán tőke fejlesztése, az alkalmazkodókészség, az üzleti szolgáltatások fejlesztése (különösen a kis- és középvállalkozások számára), az intézményi kapacitás megerősítése és a vállalkozói kultúra erősítése azok a kulcsfontosságú területek, ahová a beruházásokat összpontosítani kell.

- Az aktív munkaerőpiaci politikák szintén központi helyen vannak a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió növelésére, illetve a szegénység kockázatának csökkentésére irányuló fellépések között. A véleménynyilvánítók jelentős hányada gondolja úgy, hogy a kohéziós politikának a legkiszolgáltatottabb csoportok, így a fiatalok, az idősek, a fogyatékossággal élők, a bevándorlók és a kisebbségekhez tartozók foglalkoztatási kilátásainak javítása révén hozzá kell járulnia Európa szociális dimenziójához.A szociális és gazdasági partnerek, valamint a civil szervezetek hangsúlyozzák a szociális piacgazdaságnak a minőségi munkahelyek teremtésben, az innováció előmozdításában, a vidéki területek fejlődéséhez való hozzájárulásában, valamint számos közérdekű szolgáltatás nyújtásában betöltött fontos szerepét. Kiemelik továbbá a kapacitásépítésnek a jó kormányzás és a partnerség elvéhez való hozzájárulását. A civil társadalom néhány képviselője pedig amellett érvel, hogy a kohéziós politikának olyan csoportokat kellene támogatnia, amelyek számára különös nehézséget jelent a munkaerőpiacra való bejutás.

- A harmadik átfogó téma a fenntartható fejlődés. Sok észrevétel érkezett arra vonatkozóan, hogy a kohéziós politikának erősítenie kellene a göteborgi program célkitűzésének elérése felé való irányultságát. Az energiahatékonyságot és a megújuló energiák fejlesztését előmozdító, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését célzó politikákon keresztül a kohéziós politika elsősorban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez járulhatna hozzá.

A fenti témákon kívül számos további kérdés részesült megkülönböztetett figyelemben.

A területi kohéziónak a Lisszaboni Szerződésbe történő bekerülését általában helyeselték. Az észrevételek némelyikében ugyanakkor sürgetik a Bizottságot, hogy a koncepció jobb megértése érdekében dolgozza ki a területi kohézió fogalmának meghatározását és mutatóit. Ezzel egyidejűleg számos nemzeti kormány van azon az állásponton, hogy a területi kohézió már része a kohéziós politikának, és hogy a kohézió gazdasági, társadalmi és területi dimenziói elválaszthatatlanok egymástól.

A területi kohézióra főleg a regionális és helyi szereplők úgy tekintenek, mint a regionális és helyi hatóságok, illetve a politika végrehajtásában érintett többi résztvevő szerepének megerősítésére kínálkozó lehetőségre. A gazdasági, társadalmi és területi kohézió fontos dimenziójaként sok észrevétel hangsúlyozza a városi területek szerepét és kölcsönös függőségüket a vidéki területekkel. A városokat gyakran úgy határozzák meg, mint a társadalmi kirekesztettség, a szegénység és a kiegyensúlyozatlan fejlődés helyszíneit. Egyes sajátos adottságokkal rendelkező területek, mint a legkülső régiók vagy a ritkán lakott északi területek támogatására már jelenleg is létező támogatások létjogosultságát nem kérdőjelezik meg.

Sokan biztosak abban is, hogy a területi kohézió fogalma segíteni fog a területi dimenziónak az európai szakpolitikák tervezésébe és végrehajtásába történő jobb beépítésében.

Egyetértés látszik kialakulni arról, hogy a területi együttműködés nagyobb rugalmasságot igényel annak érdekében, hogy a régiók ne csak a szomszédos vagy ugyanazon földrajzi területhez tartozó régiókkal tudjanak együttműködni. Az EU-val szomszédos régiókkal és országokkal kialakított együttműködésnek szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak.

A kohéziós politika irányítása

A kohéziós politikának a stratégiai szemlélet felé való elmozdulásra irányuló reformját az észrevételek többsége támogatja.

Sokan megemlítik, hogy a program végrehajtása éppen csak megkezdődött, így egy átfogó elemzést nem lehet elvégezni addig, amíg az értékelések eredményei meg nem születnek.

Ugyanakkor az érintett felek jelentős többsége a különböző intézményi szintek (Bizottság, tagállamok, régiók és egyéb szereplők) közötti felelősségmegosztás további tisztázását szorgalmazza. Sok érintett fél, különösen a regionális és a helyi szinten, helyeselné a felelősségi körök további decentralizációját. Kiemelték még a helyi szinten történő végrehajtás fontosságát, különösen az Európai Szociális Alap (ESZA) vonatkozásában. Hasonló megállapításokat tettek a gazdasági és szociális partnerek, valamint a civil társadalom képviselői is. Ezek az érintett felek ragaszkodnak továbbá a partnerség elvének tágabb meghatározásához is.

Az egyszerűsítés iránti igény szintén sok észrevételben megfogalmazódik. Sok észrevételben fogalmaztak meg aggályokat az újonnan bevezetett „egy program, egy alap” elvvel kapcsolatban, mivel az nem feltétlenül fogja megkönnyíteni a politika végrehajtását.

Sok a panasz a bürokráciával és a politika végrehajtásával összefüggő ellenőrzési követelményekkel kapcsolatban. Ezekről az a vélekedés, hogy sok lehetséges kedvezményezettet tartanak távol, és hátráltatják fontos projektek végrehajtását a helyi szinteken. A Bizottságtól azt várják, hogy egyszerűsítsen a jelenlegi eljárásokon, legalább a kis programok esetében.

Egy másik sűrűn visszatérő felvetés az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap közötti koordinációval kapcsolatos. Egyes hozzászólók a koherensebb stratégiai fejlődés érdekében az egy alapba történő összevonásukat szorgalmazzák.

Megoszlani látszanak a vélemények arról, hogy a kohéziós politikát lehet-e az aszimmetrikus sokkok vagy szerkezetváltási folyamatok miatt bekövetkező válsághelyzetek azonnali kezelésének eszközeként alkalmazni: míg egyesek a nagyobb rugalmasság mellett érvelnek, mások rámutatnak, hogy a kohéziós politika elsősorban strukturális politika, amelyet a közép és hosszú távú stratégiai tervezés jellemez.

A hozzászólások egy része a pénzügyi eszközök a támogatáson kívüli egyéb formáinak, így szorgalmazza a banki kölcsön, a mikrohitel, a kockázati tőke eszközei vagy a köz- és magánszféra partnersége eszközeinek további megvizsgálását.

Végezetül a konzultáció kapcsán előtérbe került még a kohéziós politika, a többi közösségi politika és a nemzeti politikák közötti koordináció kérdése is. Sokan vélik úgy, hogy a Közösség ágazati politikáinak jobban figyelemmel kellene lenniük a regionális szempontokra. Számos érintett fél gondolja továbbá úgy, hogy fontos lenne koherens, integrált megközelítést kidolgozni, különösen a kohéziós politika és a vidékfejlesztés között.

Kritikus fontosságúnak tekintik továbbá a nemzeti politikákkal való koordinációt. Az érintettek némelyike például úgy találja, hogy az addicionalitás elvét meg kellene erősíteni. A gazdasági és szociális partnerek egy része pedig azon az állásponton van, hogy a kohéziós politikát a növekedésről és foglalkoztatásról szóló integrált iránymutatásoknak és a nemzeti reformprogramoknak kellene meghatározniuk.

A következő lépések

A kohéziós politika jövőjéről folytatott vita éppencsak megkezdődött, és folytatódni fog az elkövetkező években is. A vita fonalát megadó számos fontos esemény közül érdemes kiemelni a költségvetés felülvizsgálatáról folyó nyilvános konzultációt, a területi kohézióról szóló zöld könyvvel kapcsolatos nyilvános konzultációt, amelyet a Bizottság 2008 őszén fog elindítani, továbbá a különböző elnökségek alatt megrendezésre kerülő miniszteri és magas szintű rendezvényeket.

A Bizottság az egyeztetések alakulásáról a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló hatodik helyzetjelentésben fog beszámolni 2009 tavaszán.

A 2008–2009-es költségvetési felülvizsgálatról a Bizottság megfelelő időben közzéteszi majd jelentését, amelyben felvázolja az EU jövőbeli kiadási prioritásainak szerkezetére és irányaira vonatkozó általános elképzelését.

KONVERGENCIA, NÖVEKEDÉS ÉS GAZDASÁGI SZERKEZETVÁLTÁS AZ EU RÉGIÓ KÖZÖTT

Az európai régiók közötti konvergencia erős maradt az elmúlt években is, ami az egy főre jutó GDP, a foglalkoztatási ráta és különösen a munkanélküliségi ráta tekintetében mutatkozó különbségek csökkenését eredményezte. A trendet nagyrészt a legszegényebb régiókban bekövetkezett javulás határozta meg (lásd 1. ábra).

Az alábbi elemzés céljából a régiók három csoportba sorolhatók: a konvergencia, az átmenet[6], illetve a regionális versenyképesség és foglalkoztatás (RVF) régiói, amelyek mindegyike sajátos társadalmi, gazdasági jellemzőkkel rendelkezik.

A konvergenciarégiókban az egy főre eső GDP még mindig jelentősen alacsonyabb, az EU-s átlag 58%-a, míg az átmeneti régiók közelítenek az EU átlagához. 2000 és 2005 között a régiók mindkét csoportja mintegy 5 százalékponttal csökkentette elmaradását az EU átlagához képest (lásd 1. Táblázat és a GDP-kimutatást).

A konvergenciarégiókban a foglalkoztatási szint alacsonyan, 58%-on áll, szemben a RVF régiók 68%-os szintjével. A konvergenciarégiók 2000 óta nem tudták csökkenteni ezt a különbséget. Az átmeneti régiók viszont mérsékelték a különbséget, a foglalkoztatási ráta jelenleg 63%-on áll, de még mindig jelentősen elmarad a RVF régiók szintjétől (lásd 1. Táblázat). A munkanélküliségi ráta a konvergenciarégiókban még mindig négy százalékponttal magasabb mint az RVF régiókban, de ez a különbség majdnem kétszer ekkora volt 2000-ben.

A gyorsan növekvő ágazatok regionális eloszlása Európában

Ez a rész a regionális gazdaságok ágazati szerkezetével foglalkozik középpontba helyezve az EU növekedési ágazatait (lásd melléklet). A regionális szinten három növekedési ágazatot kell elemezni: 1) pénzügyi és üzleti szolgáltatások, 2) kereskedelem, közlekedés és távközlés és 3) építőipar. A csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóipar növekedési ágazata az ipar részét képezi, így regionális szinten nem lehet automatikusan elkülöníteni.

A háromfajta régió eltér egymástól gazdasági szerkezetüket, növekedési trendjeiket és termelékenységüket tekintve is. A konvergenciarégiókban például a termelékenység az RVF régiók szintjének a fele, vagy még annyit sem ér el (lásd 3. Táblázat), a foglalkoztatás pedig csökkent a konvergenciarégiókban és nőtt a másik két régiótípusban.

Konvergenciarégiók

A három növekedési ágazat kisebb jelentőséggel bír a konvergenciarégiókban, ahol a foglalkoztatásnak mindössze 40%-át adják, szemben a többi régió 50%-os szintjével. A pénzügyi és üzleti szolgáltatások aránya különösen alacsony. A bruttó hozzáadott érték (gross value added, GVA) és különösen a foglalkoztatás növekménye mindazonáltal sokkal magasabb ebben az ágazatban mint az összes többiben. A kereskedelem, közlekedés és a távközlés ágazataiban szintén erős növekedés volt tapasztalható mind a foglalkoztatás, mind a GVA tekintetében, miközben az építőipar növekedési rátái hasonlóak az EU átlagához.

Az ipar nagyobb jelentőséggel bír a konvergenciarégiókban mint a többiben, és a legnagyobb GVA növekedést könyvelhette el. Az iparban foglalkoztatottak száma csökkent, de kisebb mértékben mint a többi régióban. Ugyanakkor az ipari termelékenység még mindig csak harmada az RVF régiók szintjének. A csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma azonban 1%-kal nőtt 2000 és 2005 között.

A mezőgazdaság fontos ágazat maradt a konvergenciarégiókban, és a foglalkoztatás 15%-át teszi ki, ami ötször magasabb mint az RVF régiókban. Mindez az ágazatot jellemző csökkenő foglalkoztatás és növekvő termelékenység mellett figyelhető meg[7]. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatásnak a növekedési ágazatokban tapasztalt erős emelkedése ellenére a foglalkoztatás teljes szintje csökkent a konvergenciarégiókban.

Átmeneti régiók

Az átmeneti régiókban a növekedési ágazatok ugyanakkora részét adják a foglalkoztatásnak és a GVA-nak mint az RVF régiók, de a pénzügyi és üzleti szolgáltatások tekintetében sokkal alacsonyabb a részesedésük. A 4%-os éves növekedési rátájával ez az ágazat gyorsabban fejlődött mint bármelyik másik, de a különbség jelentős maradt.

A másik két növekedési ágazat, a kereskedelem, közlekedés és távközlés , illetve az építőipar , szintén átlag feletti ütemben növekedett. Az átmeneti régiókban különösen az építőipar részesedése sokkal magasabb mint az összes többi régióban. Ez részben az erős gazdasági növekedéssel, az emelkedő jövedelmekkel és a fizikai infrastruktúra egy részének fejlesztése iránt folyamatosan megmutatkozó igénnyel magyarázható. A régiók egy részében az építőipar növekedése visszavezethető továbbá a második otthonok és az idegenforgalmi szálláshelyek iránti kereslet növekedésére is. Az ágazat erősen ciklikus jellege miatt azonban ezek a gazdaságok továbbra is kiszolgáltatottak.

Az ipar kisebb jelentőséggel bír az átmeneti régiókban mint a másik két régiótípusban.

Regionális versenyképesség és foglalkoztatás

Az RVF régiókban a pénzügyi és üzleti szolgáltatások egyre inkább specializálódó ágazatában lehetett tapasztalni a legnagyobb növekedést a foglalkoztatás és a GVA tekintetében. A másik két növekedési ágazat részesedése a GVA-ból és a foglalkoztatásból alacsonyabb mint a másik két régiótípusban, és az EU átlagához közeli növekedési rátát ért el.

Az ipar részesedése a GVA-ból az RVF régiókban a konvergenciarégiók szintjéhez hasonló, de az RVF régiókban a foglalkoztatás szintje ebben az ágazatban sokkal alacsonyabb, ami a magasabb hozzáadott értéket előállító tevékenységekre való sikeres átállás eredményeit tükrözi. A foglalkoztatás ebben, valamint a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóipar ágazatában is visszaesett.

A GDP arányában kimutatott K+F kiadások majdnem háromszor magasabbak az RVF régiókban mint a konvergenciarégiókban. Ugyanakkor az innovációs verseny globálissá válik, ami azt jelenti, hogy az EU-nak globális szinten kell versenyeznie. Az RVF régiók GDP-jük 2,1%-át fordítják K+F-re, miközben az USA 2,5%-ot költ ugyanerre. Az USA államainak első 10%-ának a GDP arányában kifejezett K+F kiadásai negyedével magasabbak, mint az ennek megfeleltethető EU régiók kiadásai.

A három csoport közül a RVF csoportba tartozik a legtöbb régió és így ez a csoport változatosabb képet is mutat. A gazdasági szerkezet nagyon eltérő lehet. Egyes régiók a pénzügyi és üzleti szolgáltatásokra specializálódtak, mint Luxembourg és Île de France, ahol a GVA 40%-át ez az ágazat termeli meg. Más régiók, például Tirol, Prága és a Baleár-szigetek, növekedése erősen függ a kereskedelem, közlekedés és a távközlés ágazatától, amely legalább 30%-át adja a GVA-nak. A gazdasági teljesítmény szintén eltérő képet mutat. 2000 és 2005 között 17 RVF régióban csökkent a foglalkoztatás, a GDP növekedési üteme pedig 22 régióban maradt 0,5% alatt.

A gyorsan növekvő ágazatok hozzájárulása a konvergenciához

A fenti elemzés azt mutatja, hogy a növekedési ágazatok jelentős mértékben hozzájárultak a konvergenciához mind a konvergencia-, mind az átmeneti régiókban, de a kép nem egységes.

A konvergenciarégiókban a három növekedési ágazat jelentős foglalkoztatásbővítést generált, de nem eleget a mezőgazdasági ágazatban tapasztalt foglalkoztatáscsökkenés ellensúlyozásához. A GVA növekedése szintén jelentős volt a növekedési ágazatokban, különösen a pénzügyi és üzleti szolgáltatások, valamint a kereskedelem, közlekedés és távközlés ágazataiban.

A GVA növekedése ugyanakkor nagyobb volt az iparban, ami az ebben az ágazatban előállított GVA magas és növekvő arányát eredményezte. A foglalkoztatás magas szintjével kombinálva ez a trend akár kockázatos is lehet, mivel EU-szinten számos ipari ágazat hanyatlást mutat (lásd 2. ábra). Az iparon belül a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú gyártóipar – mely ágazatban az EU a legnagyobb versenyelőnnyel rendelkezik – foglalkoztatásának részaránya mindössze 24% a konvergenciarégiókban, szemben az RVF régiók 40%-os szintjével. 2000 óta a konvergenciarégióknak mindössze 1 százalékponttal sikerült csökkenteniük ezt a különbséget.

A nemzeti adatok azt mutatják, hogy a legtöbb tagállamban a GVA gyorsabban nő a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóiparban mint a gyártóipar többi ágazatában. Ezzel együtt sok helyen, így különösen Románia, Bulgária, a balti államok, Görögország és Portugália esetében, még mindig alacsony a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóiparban előállított GVA aránya. Emiatt és alacsony ágazati termelékenységükből kifolyólag ezen országok kiszolgáltatottak maradhatnak a fokozott globális versennyel szemben.

Az átmeneti régiók gyorsan zárkóznak fel az RVF régiókhoz köszönhetően a három növekedési ágazatban elért jó teljesítményüknek és a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóiparnak. Ennek következtében az átmeneti régiók gazdasági szerkezete egyre inkább hasonlít az RVF régiókéhoz.

Oktatás, készség- és tudásorientált munkavállalók

A készségek és a képzettség fontos meghatározói az egyén jövedelemszerző képességének és foglalkoztathatóságának, valamint jelentős mértékben hozzájárulnak a munkaerő termelékenységéhez. Mérőszámai továbbá annak is, hogy a regionális gazdaságok milyen mértékben álltak át a tudás intenzívebb hasznosítására. Az EU mindazonáltal csak a GDP 1,2%-át fordítja a felsőoktatásra, miközben az USA 2,9%-ot.

A jól képzett 25–64 éves emberek aránya számottevően alacsonyabb a konvergenciarégiókban (17%) mint az RVF régiókban (25%). Ugyanakkor a 2000 és 2006 között az arányok egyformán nőttek, a növekedés kicsit erősebb volt az átmeneti régiókban, ahol mostanra már majdnem elérte az RVF régiók szintjét.

A tudomány és technológia területén foglalkoztatott emberi erőforrások aránya (HRST alapmutató)[8] szintén a konvergenciarégiók (12%) elmaradását mutatja az RVF régiókhoz (17%) képest. A konvergenciarégióknak sikerült azonban egy százalékponttal csökkenteniük ezt a lemaradást 2000 óta. A tudomány és technológia területén foglalkoztatott emberi erőforrások aránya különösen magas a tudásintenzív szolgáltatások, mint az egészségügyi szolgáltatások, az oktatás, valamint a csúcstechnológiai és a közepesen fejlett technológiájú feldolgozóipar esetében.

Az összesített arány a konvergenciarégiókban 2006-ban még mindig 10 százalékponttal maradt el az RVF régiók szintjétől. Jelentős a növekedés ugyanakkor a tudásorientált munkavállalók arányát tekintve. 2000 és 2006 között 3,4 százalékponttal nőtt az arány, és ez a növekedés egyaránt jelentkezett a konvergencia és az RVF régiókban.

A tudásorientált munkavállalók[9] aránya különösen magas a fővárosi régiókban és a többi jelentős nagyvárosi régióban, amelyekben székhelyek és specializált szolgáltatások találhatók. A tudásorientált munkavállalók aránya alacsony szinten van Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban és Bulgáriában, még a fővárosi régióikban is. Az arány különös mértékben növekedett sok spanyol, francia, görög, osztrák és szlovén régióban, ami azt jelzi, hogy a tudásalapú gazdaságra való átállás nem kizárólag a jelentős nagyvárosi régiók kiváltsága.

Következtetések

Ez a rövid elemzés rámutatott, hogy az európai növekedési ágazatok nagyban hozzájárulnak a konvergenciához. Ugyanakkor a régiók három csoportja között jelentős különbségek vannak gazdasági szerkezetük tekintetében, és a felzárkózás más-más útját követik a konvergencia és az átmeneti régiók. Ennek szakpolitikai szempontból számos következménye van.

Az európai növekedési, azaz az átlag feletti foglalkoztatást vagy GVA-növekedést generáló ágazatok előmozdítása érdekében tett erőfeszítések helyesnek tűnnek. Nem csak hogy ezek azok az ágazatok, amelyekben az európai gazdaságnak a legegyértelműbb globális növekedési kilátásai vannak, hanem egyben az EU konvergenciafolyamatának erőteljes motorjai is lehetnek.

Az elemzés rámutat továbbá, hogy a konvergenciarégiók nagyszabású gazdasági szerkezetváltáson mennek keresztül. Jelentős számú új munkahely jön létre a szolgáltatási ágazatban, miközben a mezőgazdaságban tovább csökken a foglalkoztatás. A GVA növekedése különösen magas az iparban és a szolgáltatások terén, a termelékenység növekedése pedig háromszorosa a RVF régiókénak. Egy ilyen szerkezetváltás testreszabott szakpolitikai választ igényel.

A konvergenciarégiókban meg kell könnyíteni a munkavállalóknak a szolgáltatási ágazatokba való átáramlását, különösen azokba az ágazatokba, amelyek nem igényelnek magas szintű végzettséget, továbbá folytatni kell a mezőgazdasági ágazat modernizációját. Mivel az ipar fontos ágazat a konvergenciarégiókban, a szakpolitikának elő kell segítenie az ipar fokozatos átállását a magas termelékenységű, nagy hozzáadott értéket előállító tevékenységekre annak érdekében, hogy elkerülje a különösen erős nemzetközi versenynek kitett és rossz növekedési kilátású ipari ágazatokra történő specializálódást.

A konvergenciarégióknak célul kell kitűzni a munkaerőállomány képzettségi szintjének javítását is, mivel a magasabb hozzáadott értéket előállító tevékenységekre való átállás meg fog fogja növelni az ilyen munkaerő iránti igényt. Ez hatással lesz arra is, hogy milyen sebességgel tudják átvenni az új technológiákat, és segíteni fog a termelékenységi különbségek csökkentésében.

Végezetül az RVF régiók magas termelékenységi szintje nem csak európai szinten, de világszinten is vezető helyzetbe hozza ezeket a régiókat. Ezt a magas termelékenységet részben a jelentős K+F beruházásoknak köszönhetik, amelyek messze felülmúlják a konvergenciarégiók szintjeit. A globális vezető szerep megtartásához ezeknek a régióknak képesnek kell lenniük arra, hogy világszintű versenytársakkal is szemben is helytálljanak, amelyek még nagyobb arányban ruháznak be a K+F-be és a felsőoktatásba. Ezzel egyértelművé válnak annak előnyei, hogy a kohéziós politika az RVF régiókban egyre inkább az innováció és a humán tőkébe való beruházás irányába orientálódik.

[1] A6-9999/2008 [REF] , elfogadva 2008. február 21-én.

[2] COTER IV-011 [REF], elfogadva 2007. november 29-én.

[3] ECO IV-011 [REF], elfogadva 2007. december 13-án.

[4] Lásd: http://ec.europa.eu/regional_policy/conferences/4thcohesionforum/all_contrib_en.cfm?nmenu=6

[5] http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_234_en.pdf

[6] A phasing in és phasing out régiókat átmeneti régiók csoportjaként vonták össze mivel mindkettő átmeneti támogatásban részesül.

[7] Lásd a vidéki területek foglalkoztatási helyzetéről szóló bizottsági közleményt, SEC(2006) 1772.

[8] Lásd SEC(2008) […] a meghatározásért.

[9] Idem.