52006DC0187

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 02.05.2006

COM(2006) 187 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSEA TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló 2002. július 19-i tanácsi kerethatározat 10. cikke alapján {SEC(2006) 525}

TARTALOMJEGYZÉK

1. BEVEZETÉS 3

1.1. Háttér 3

2. A KERETHATÁROZAT ÉRTÉKELÉSÉNEK MÓDSZERE ÉS KRITÉRIUMAI 4

2.1. Az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke (2) bekezdésének b) pontján alapuló kerethatározatok 4

2.2. Értékelési kritériumok 4

2.3. Az értékelés jogi környezete 5

3. ÉRTÉKELÉS 5

4. KÖVETKEZTETÉS 8

BEVEZETÉS

Háttér

A Bizottság az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló 2002. július 19-i tanácsi kerethatározat (továbbiakban: a kerethatározat) 10. cikkének (2) bekezdése alapján írásbeli jelentést készít arról, hogy a tagállamok megtették-e a szükséges intézkedéseket, hogy a kerethatározatnak[?] megfeleljenek.

A cikk (1) bekezdése kötelezi a tagállamokat, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy e kerethatározatnak 2004. augusztus 1-ig megfeleljenek. A (2) bekezdés értelmében ugyanezen határidőig a tagállamok továbbítják a Tanács Főtitkárságának és a Bizottságnak azoknak a rendelkezéseknek a szövegét, amelyekkel az e kerethatározatból fakadó kötelezettségeket nemzeti jogukba átültetik. Ezen információk és a Bizottságtól kapott írásbeli jelentés alapján a Tanács 2005. augusztus 1-jéig értékeli, hogy a tagállamok milyen mértékben tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megfeleljenek e kerethatározat rendelkezéseinek.

Éppen ezért e jelentés értéke és pontossága nagyban függ a tagállamok által a Bizottsághoz eljuttatott információk minőségétől és pontosságától. A Bizottság a 2004. július 29-én küldött levél útján figyelmeztette a tagállamokat kötelezettségükre.

2004. augusztus 1-jéig azonban mindössze csak négy tagállam (Franciaország, Finnország, Ciprus és Ausztria) értesítette a Bizottságot a kerethatározat végrehajtása érdekében meghozott intézkedésekről. 2005 februárjáig tizenöt tagállam (az előbbiek plusz Németország, Észtország, a Cseh Köztársaság, Málta, Spanyolország, Görögország, Lettország, Magyarország, a Szlovák Köztársaság, Svédország és az Egyesült Királyság) juttatta el a szükséges információkat a Bizottságnak. Olaszország, Hollandia és Szlovénia 2005 májusáig válaszolt, Dánia 2005. július 13-ig, Belgium pedig 2005. szeptember 29-ig juttatta el a végleges választ. Bár Lengyelország 2006. január 4-én megküldte az információkat, a jelentés csak korlátozott információkat tartalmaz a kerethatározat lengyelországi végrehajtásával kapcsolatban.

Végül a Bizottság a kerethatározat végrehajtásával kapcsolatban 2005 végéig négy tagállamtól – Portugália, Luxemburg, Írország és Litvánia – egyáltalán nem vagy csak előzetes információkat kapott. Következésképpen a végrehajtási intézkedések elemzésekor a jelentés nem fog kitérni e négy tagállamra.

Tehát a jelentésben – bár a végrehajtási intézkedések szövegének továbbítására vonatkozó határidő 2004 augusztus volt – a lehetőségek szerinti mértékben figyelembe vették a 2006. január végéig megadott adatokat.

Így e jelentés a Bizottsághoz 2006. január végéig eljuttatott nemzeti átültetési jogszabályokról ad összegzést. Az e jelentéshez mellékelt bizottsági munkadokumentum részletes elemzést tartalmaz azokról a nemzeti intézkedésekről, amelyeket a tagállamok annak érdekében hoztak, hogy megfeleljenek a kerethatározatnak.

A KERETHATÁROZAT ÉRTÉKELÉSÉNEK MÓDSZERE ÉS KRITÉRIUMAI

Az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke (2) bekezdésének b) pontján alapuló kerethatározatok

A jelen kerethatározat az Európai Unióról szóló szerződésen (EUSz.) alapul, különös tekintettel annak 29. cikkére, 31. cikkének (e) pontjára és 34. cikke (2) bekezdésének (b) pontjára.

A kerethatározatokat az irányelv[?] jogi aktusával lehet legjobban összehasonítani. Mindkét jogi aktus kötelező a tagállamokra az elérendő célokat illetően, a végrehajtás formáját és az eszközök megválasztását azonban a nemzeti hatóságokra hagyják. A kerethatározatok ugyanakkor nem rendelkeznek közvetlen hatállyal. A Bizottság a Bírósággal szemben – legalább is az európai jogfejlődés jelenlegi állapota szerint – nem rendelkezik olyan jogi eszközzel, amely lehetővé tenné a kerethatározatok tagállamok általi átültetésének kikényszerítését. A Bíróság mindazonáltal jogosult ítélkezni a tagállamok közötti minden olyan vitában, amelynek tárgya a kerethatározat értelmezése vagy alkalmazása (beleértve az átültetést is). E jog lehetséges gyakorlása szilárd tárgyi alapot igényel, amelyhez a Bizottság határozata is hozzájárulhat.

Értékelési kritériumok

Annak érdekében, hogy objektív alapon lehessen értékelni, hogy egy tagállam teljes mértékben végrehajtott-e egy kerethatározatot, az irányelvekkel kapcsolatban néhány általános kritérium került kidolgozásra, amelyek a szükséges változtatásokkal a kerethatározatokra is alkalmazandók, az alábbiak szerint:

1. Az elérendő cél végrehajtásának formáját és eszközeit úgy kell megválasztani, hogy az irányelv, céljainak figyelembevételével, hatékonyan érvényesüljön[?];

2. Az irányelveket minden tagállam köteles az átláthatóság és jogbiztonság követelményeit kielégítő módon végrehajtani, és így az irányelv rendelkezéseit kötelező erejű nemzeti jogszabályként átültetni[?];

3. Az átültetést nem szükséges az irányelv szövegének megfelelő, szó szerinti jogi rendelkezés formájában törvénybe iktatni; Így például a már létező megfelelő intézkedések is megfelelőek, ha az az irányelv teljes végrehajtása megfelelő egyértelműséggel és pontossággal biztosított.[?];

4. Az irányelveket az azokban előírt határidőre kell végrehajtani[?].

Mindkét típusú jogi aktus kötelező erővel bír „az elérendő célokat illetően”. Ez olyan jogi vagy ténybeli helyzetként határozható meg, amely eleget tesz a kérdéses jogi aktus Szerződés szerinti elérendő céljának[?].

Annak általános vizsgálata, hogy a tagállamok milyen mértékben feleltek meg a kerethatározatnak, ahol lehetséges, az említett kritériumokon alapul.

Az értékelés jogi környezete

Az előzetes megfigyelés a jogi környezetet, és az értékelő jelentés nyomon követését vizsgálja. A korábban említetteknek megfelelően az első pillér tekintetében a Bizottság jogosult jogsértési eljárást kezdeni egy tagállam ellen. Mivel az EUSz. alapján ez a lehetőség nem áll fenn, ennek a jelentésnek a jellege és célja különbözik az első pillér szerinti irányelvnek a tagállamok általi végrehajtásáról szóló jelentéstől. Mivel azonban a Bizottság teljes mértékben részt vesz a harmadik pillér körébe tartozó témákban[?], logikus, hogy megbízzák a végrehajtási intézkedések tényszerű elemzésének feladatával. Ezek alapján a Tanács megvizsgálhatja, milyen mértékben hozták meg a tagállamok a jelen kerethatározatnak történő megfelelés érdekében szükséges intézkedéseket.

A második előzetes megfigyelés a szabályozott terület sajátos jellegére irányul. A kerethatározat az emberkereskedelem elleni küzdelemre irányul, és bevezeti a büntetések minimális harmonizációját.

Az 1997-es tanácsi közös fellépés elfogadása óta, amely az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedésekre[?] irányul, nemzeti és regionális szinten is jelentősen megnövekedett a kezdeményezések száma. A Bécsi Cselekvési Terv[?] és a tamperei Európai Tanács[?] is további rendelkezéseket tűzött ki célul a büntetőjog és a büntetőeljárás bizonyos aspektusainak további szabályozására.

Ez a kerethatározat arra irányult, hogy kiegészítse az emberkereskedelem elleni küzdelemben használatos meglévő eszközöket.

Ezért bár az értékelés minden cikkre hivatkozhat és hivatkozni fog, ezeket nem lehet egymástól elkülönítve szemlélni. Valamely cikk, vagy a cikk bizonyos részének részleges átültetése, vagy átültetésének hiánya kapcsolatban állhat a külön figyelembevett kapcsolódó rendelkezésekkel és megfelelhet a kerethatározat előírásainak, és az egész rendszerre kihatással van. Az értékelés, amennyire indokolt, figyelembe veszi a tagállamok általános büntetőjogi hátterét.

ÉRTÉKELÉS

A kerethatározat célja a tagállamok törvényeinek közelítése az emberkereskedelem elleni küzdelemmel kapcsolatos büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén. Ezen kívül olyan európai szintű rendelkezésekből álló közös keretet vezet be, melynek célja, hogy olyan kérdéseket vessen fel, mint a büntetendőség, a büntetések és más szankciók, a súlyosbító körülmények, a joghatóság, a bűnvádi eljárás, valamint az sértettek védelmének és támogatásának kérdése.

Nem minden tagállam küldte el a Bizottság részére az ebben a tekintetben idevágó összes végrehajtási rendelkezés szövegét. Ezért a ténybeli értékelés és az abból levont következtetések helyenként hiányos információn alapulnak. A Bizottság például nem kapott a kerethatározat végrehajtására vonatkozó információt Írországtól, Luxemburgtól, Portugáliától és Litvániától.

Meg kell jegyezni azt is, hogy a tagállamok jogrendszerei között nagy eltérések állhatnak fönn, és sok esetben a jogi koncepciókat és kifejezéseket nem mindig könnyű összehasonlítani. Ezen kívül a jogszabályok jelenléte nem mindig garantálja a teljes végrehajtást: ezt az is befolyásolhatja, hogy a nemzeti bíróságok és /vagy hatóságok milyen szinten és szellemben juttatják érvényre ezeket a jogszabályokat. A tagállamok által nyújtott tájékoztatás ilyetén természete miatt a Bizottság nem feltétlenül rendelkezik a végrehajtás értékeléséhez szükséges információval.

1. cikk

Az 1. cikk meghatározza a munkára kényszerítés vagy szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelmet. A tagállamok kötelesek büntetendőnek nyilvánítani a definíció alá tartozó személy toborzásának, szállításának, átadásának vagy bújtatásának, illetve a rá irányuló bánásmód minden formáját. Így különösen minden olyan szabálysértő magatartás, mely egy személy fizikai vagy mentális kiszolgáltatottságából hasznot húz, büntetendő.

Ezen a ponton szinte minden tagállam jogszabályai követni látszanak a kerethatározat rendelkezéseit. A tagállamok nagy többsége úgy tűnik, hogy megfelelésben van az 1. cikkel – és ezáltal eleget tesz a kerethatározatban e tekintetben szereplő előírásoknak. Minden tagállam létrehozta a külön az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények jogintézményét, bár akad némi eltérés a különböző módszertani hagyományok miatt. Ezen kívül az sértettnek a kizsákmányolásba történő beleegyezése[?] az olyan eszközök, mint kényszer vagy megtévesztés stb. alkalmazása esetén nem vehető figyelembe. Egyes tagállamokban léteznek olyan rendelkezések, melyek kifejezetten megfelelnek az 1. cikk (2) bekezdésével (Németország, Belgium, Olaszország, Svédország, Szlovákia, Ausztria, Málta, Franciaország és Hollandia).

Ennek ellenére a Bizottság számára a Lengyelország és Észtország jogszabályairól továbbított dokumentumban nem szerepelnek a kerethatározatban megfogalmazott különös bűncselekmények.

2. cikk

A Bizottság számára benyújtott információk alapján a legtöbb tagállam egyszerűen csak a kapcsolódó bűnüldöző rendszereken belüli, a bűnsegélyre és a bűncselekményre való felbujtásra vonatkozó, már létező általános szabályokra utal. Egyes tagállamok nem nyújtottak részletes tájékoztatást a bűnpártolásra vonatkozó rendelkezéseket illetően. Az általuk továbbított dokumentumokban említést tesznek arról, hogy a bűnpártolókra vonatkozóan milyen rendelkezéseket hoztak (Dánia, Lettország, Szlovákia és Észtország). Ciprus és Finnország nem nyújtott be a Bizottság részére felbujtásra vonatkozó információkat. Görögország és Szlovénia nem nyújtott be a Bizottság részére a kerethatározat 2. cikkével kapcsolatos információkat. Következésképpen a kerethatározat ezen előírásának, úgy tűnik, a tagállamok csaknem minden esetben megfeleltek, bár néhány tagállamban speciális rendelkezések vonatkoznak erre a területre. Általánosabban fogalmazva: a tagállamokban általában a felbujtásra, bűnsegélyre és kísérletre vonatkozó általános rendelkezések vannak érvényben, melyek az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekre is vonatkoznak.

3. cikk

Az emberkereskedelem súlyos bűncselekmény, melyet gyakran különösen kiszolgáltatott személyek ellen követnek el, és hatékony, arányos és elrettentő módon kell büntetni. Nem csupán egyéni nemzeti akció keretei között kell a megoldást keresni, hanem olyan átfogó megközelítéssel, melynek a bűntény alkotóelemeinek az összes tagállam együttműködésével meghatározott közös definíciója képezi alapját. Különös figyelmet kell szentelni azon bűncselekmények büntetésének, melyeket súlyosbító körülmények között követtek el, például a sértett élete veszélybe került, vagy a sértett ellen súlyos erőszakot alkalmaztak. Arra a kérdésre, hogy a tagállamok által előírt büntetőjogi szankciók eléggé hatékonyak és elrettentő jellegűek-e, válaszolhatunk igennel. A legtöbb esetben a tagállamok a legszigorúbb büntetést szabják ki az emberkereskedelemre vonatkozó bűncselekményekre; különösen a súlyosbító körülmények között elkövetett bűncselekmények esetén, ahol egyes esetekben a szankció az életfogytig tartó börtönbüntetés. A kerethatározat 3. cikke (2) bekezdése b) pontjának megfelelően a tagállamok különböző szankciókat alkalmaznak attól függően, hogy milyen korú a szexuális kizsákmányolás céljából elkövetett bűncselekmények sértettje. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a gyermekek ellen elkövetett bármely emberkereskedelemnek minősülő bűncselekmény (azaz ideértve a munka céljából történő kizsákmányolásra irányuló kereskedelmet, minden 18 évnél fiatalabb személyre, valamint nem csupán a nemi értelemben vett nagykorúságot el nem ért személyekre vonatkozóan) nem tekintendő-e súlyosbító körülmények között elkövetett bűncselekménynek. Egy ilyen átfogó megközelítés úgy tűnik, biztosítani tudja a gyermekek megfelelőbb védelmét, és hűebben követi a legfontosabb nemzetközi gyermekjogi eszközt, a gyermekek jogairól szóló , 1989-i egyezményt [?] , mely szintén tartalmaz gyermekkereskedelemről szóló rendelkezéseket[?], és minden 18 év alatti gyermekre vonatkozik.

4. és 5. cikk

A kerethatározat bevezeti a természetes személyek felelőssége mellett párhuzamosan a jogi személyek felelősségének elvét. Egy jogi személy felelősnek tekintendő azért a bűncselekményért, melyet a jogi személy hasznára egy egyénileg vagy a jogi személy testületének tagjaként cselekvő, vagy például döntéshozatali hatalmat gyakorló bármely személy követett el. A jogi személyekre vonatkozó szankcióknak „hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek” kell lenniük; ölthetik büntetőjogi vagy nem büntetőjogi jellegű pénzbeli szankciók formáját, és tartalmazhatnak olyan különleges szankciókat, mint például átmeneti vagy tartós eltiltás a kereskedelmi tevékenységtől, igazságügyi felszámolási eljárás, valamint kizárás az állam által nyújtott kedvezményekből vagy előnyökből. A legtöbb tagállam jogszabályai büntetőjogi vagy adminisztratív intézkedések révén lehetővé teszik jogi személy szankcionálását. A jogi személyek bűncselekményért való felelősségre vonását csupán Csehország, Lettország és a Szlovák Köztársaság jogszabályai nem teszik lehetővé. A kerethatározat 5. cikke előírja, hogy a jogi személyekre irányuló szankciók kapcsán a legcsekélyebb mértékű kötelezettség a büntetőjogi vagy nem büntetőjogi jellegű pénzbeli szankciók kiszabása. Mint ilyen, a 4. és az 5. cikk nagyrészt végrehajtásra került.

6. cikk

A 6. cikk (1) bekezdése a) pontjának végrehajtása tekintetében valószínűleg minden tagállam képes lesz megfelelni ennek a cikknek. Az országhatáron túli joghatóság tekintetében a legtöbb tagállam rendelkezik vagy rendelkezni fog a 6. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontjában előírt aktív és passzív személyiség elvének különböző mértékben megfelelő szabályokkal. Úgy tűnik, hogy a tagállamok nagy többsége a 6. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően olyan joghatóságot hoz létre, mely az adott tagállam állampolgára által külföldön elkövetett bűncselekmények ügyében dönt. Ez annál is fontosabb, mivel az emberkereskedelem nemzeteken átívelő jelenség. A tanácsi kerethatározat 6. cikke (1) bekezdésének egy adott tagállam területén letelepedett jogi személy javára elkövetett bűncselekmények joghatóságáról szóló c) pontjára tekintettel az általános helyzet kevésbé egyértelmű. Egyes tagállamok, például az Egyesült Királyság, végrehajtotta a rendelkezést. Más tagállamok, például Dánia úgy döntött, hogy nem alkalmazza ezt a joghatósági szabályt, ha a bűncselekményt területén kívül követik el. Erről a döntéséről a 6. cikk (2) és (4) bekezdése értelmében értesítette a Bizottságot. Magyarország sem hoz létre joghatóságot a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja értelmében, még ha a magyar törvénykezés általánosságban szabályozza is a jogi személyek felelősségét.

7. cikk

A 7. cikk két különböző kérdéskörrel foglalkozik; először is lehetővé teszi, hogy az emberkereskedelmi bűncselekmények ne függjenek a sértett által tett jelentéstől vagy az általa emelt vádtól. Általában a tagállamok – úgy tűnik – megfelelnek ennek a kötelezettségnek. Másodsorban a 7. cikk arra kötelezi a tagállamokat, hogy speciális védelmet és támogatást biztosítsanak a sértettek, különösen pedig a gyermekek részére. Ez főként a büntetőeljárásban a sértettek jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat végrehajtására vonatkozik. Azonban csupán kevés tagállam küldött a Bizottság részére megfelelő információt a 7. cikk végrehajtására vonatkozóan. Emiatt nehéz értékelni a végrehajtást.

8. cikk

A Bizottság nem kapott információt a kerethatározat Gibraltár jogrendszerébe történő átültetéséről.

KÖVETKEZTETÉS

Szükséges megjegyezni, hogy nem minden tagállam küldte el a Bizottság részére az ebben a tekintetben idevágó összes végrehajtási rendelkezés szövegét. Ezért az értékelés és a jelentés következtetései helyenként hiányos információkon alapulnak.

A szolgáltatott információk alapján úgy tűnik, a tagállamok jórészt betartották a tanácsi kerethatározatban megfogalmazott előírásokat – vagy a már létező nemzeti jogszabályok eredményeként, vagy pedig önálló új jogszabályok végrehajtása révén. Amennyiben a tanácsi kerethatározat egyes elemei nem kerültek átültetésre a nemzeti rendelkezések közé, a Bizottság felszólítja az adott tagállamot, hogy végrehajtási rendelkezések elfogadása útján a lehető leghamarabb orvosolja a helyzetet.

Mindazonáltal a tanácsi kerethatározat eredményeként a tagállamok mára már általában rendelkeznek a szexuális célból vagy munka céljából történő kizsákmányolás érdekében folytatott emberkereskedelem szankcionálására szolgáló speciális büntetőjogi rendelkezésekkel, amely szankciók biztosítják a hatékony, arányos és visszatartó erejű hatást. Súlyosbító körülmények esetén emellett különösen súlyos büntetést helyeznek kilátásba. Másfelől a tagállamokban érvényben lévő szankciók jelentős eltéréseket mutatnak, és szükség lehet arra, hogy a Bizottság e tekintetben megvizsgálja a további harmonizáció lehetőségét. Általában nem volt szükség arra, hogy a tagállamok módosítsák nemzeti jogszabályaikat a tanácsi kerethatározat 6. cikkének való megfelelés érdekében, mivel már érvényben voltak a meglévő intézkedések. A tagállamok általában véve megfelelnek a kerethatározat 7. cikke (1) bekezdésének; mindenesetre további vizsgálatra lehet szükség a védelmi és támogatási rendszereket illetően, mivel a Bizottság csak korlátozott információkat kapott a 7. cikk (2) és (3) bekezdésének végrehajtásával kapcsolatban.

A Bizottság a különösen kiszolgáltatott sértettekkel kapcsolatban is csak korlátozott információkat kapott, így e tekintetben nem tud részletes értékelést készíteni. A Tanács által 2005. december 1-2-án elfogadott cselekvési tervnek megfelelően a Bizottság folytatja a büntetőeljárásokban érintett kiszolgáltatott sértettekre vonatkozó jogszabályok kidolgozását. Ehhez a Bizottságnak további részletes információkra lesz szüksége a megfelelő tagállami jogszabályokkal kapcsolatban. A Bizottságnak továbbá esetlegesen össze kell gyűjtenie a sértettek támogatásával foglalkozó hatóságok vagy szervezetek véleményét tükröző információkat annak érdekében, hogy képes legyen teljes körűen – és a lehető legobjektívebb formában – értékelni a kerethatározatnak az áldozatok támogatási és segélyezési gyakorlatára gyakorolt hatását. Végezetül meg kell jegyezni, hogy amint benyújtották a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló, 2003. december 22-i tanácsi kerethatározatra[?] vonatkozó jelentést – amelynek végrehajtási határideje 2006. január 20-a volt –, a Bizottság átfogóbb képet tud majd készíteni az emberkereskedelemre vonatkozó tagállami jogszabályok végrehajtásáról. A kép további kiegészítése érdekében jelentést készít a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről szóló 2002/946/IB tanácsi kerethatározat, valamint a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló 2004/81/EK tanácsi irányelv végrehajtásáról, amely jelentést a Bizottságnak 2008. augusztus 6-ig kell elkészítenie (az irányelv 16. cikke).

[1] HL L 203., 2002. augusztus 1.

[2] EK-Szerződés, 249. cikk.

[3] Lásd az irányelvek végrehajtására vonatkozó esetjogot: 48/75 sz. Royer ügy (EBHT 1976., 497 - 518).

[4] Lásd az irányelvek végrehajtására vonatkozó esetjogot: 85/239 sz. Bizottság kontra Belgium (EBHT 1986., 3645, 3659.) Továbbá lásd 81/300 sz. Bizottság kontra Olaszország (EBHT 1983., 449, 456.)

[5] Lásd az irányelvek végrehajtására vonatkozó esetjogot, például 84/29 sz. Bizottság kontra Németország (EBHT1985., 1661, 1673.)

[6] Lásd az irányelvek végrehajtására vonatkozó anyagi esetjogot, például : 75/52 sz. Bizottság kontra Olaszország (EBHT 1976., 277, 284.) Lásd általánosságban, a Bizottság éves jelentéseit a közösségi jog alkalmazásának monitoringjáról, például COM (2001) 309 (végleges).

[7] Lásd PJG Kapteyn and P. Verloren van Themaat „Bevezetés az Európai Közösségek jogába”, harmadik kiadás, 1998., 328. o.

[8] Az Európai Unióról szóló szerződés 36. cikkének (2) bekezdése.

[9] HL L 63, 1997.3.4., 2 o.

[10] HL C 19, 1999.1.23., p. 1.

[11] http://europa.eu.int/council/off/conclu/oct99/oct99_en.htm

[12] A 2002/629/IB tanácsi kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése.

[13] HL L 13, 2004.1.20., 44. o.

[i] A továbbiakban: GYJE. Tartalmáról és a jóváhagyási folyamat jelenlegi állásáról további részletes információkat az UNHCHR ( http://www.unhchr.ch/html/menu2/6/crc/treaties/crc.htm ) vagy az UNICEF ( http://www.unicef.org/crc/crc.htm ) internetes oldalain talál.

[ii] A GYJE-nek megfelelően a gyermekek nem csupán (valós vagy potenciális) áldozatok, akiknek szükségük van a védelemre, hanem jogaik is vannak, melyeket a GYJE világosan megfogalmaz: a gyermek legelőnyösebb érdekeinek elősegítése (3. cikk), a megkülönböztetés tilalmának elve (2. cikk), a részvételhez való jog (12. cikk), a túléléshez és fejlődéshez való jog (6. cikk). A gyermek véleményét életkorának és érettségének megfelelően figyelembe kell venni a GYJE 12. cikkének értelmében. A GYJE tartalmaz olyan különleges rendelkezéseket (32., 33., 34., 35. és 36. cikkek), melyek a kizsákmányolással, visszaéléssel és emberkereskedelemmmel foglalkoznak. A “kizsákmányolás” definíciójára tekintettel a GYJE értelmében a gyermekeknek joguk van védelmet élvezni a „gazdasági kizsákmányolással, valamint bármely olyan munkavégzéssel szemben, mely kockázatos, vagy amely a gyermeket akadályozza tanulmányai folytatásában, káros a gyermek egészségére vagy fizikai, mentális, lelki, erkölcsi vagy szociális fejlődésére”, illetve a szexuális kizsákmányolás és szexuális visszaélés bármely formájával szemben, főként a gyermekeknek a prostitúció vagy a pornográfia területén történő kizsákmányolásával szemben. Más kapcsolódó cikkek tartalmazzák a családjuktól megfosztott gyermekek védelemhez való jogát (20. cikk) és a fogvatartás tilalmát (37. cikk).