52006DC0159

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 4.4.2006

COM(2006) 159 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Iránymutatások a munkavállalók szolgáltatásnyújtás keretében történő kiküldetéséről

{SEC(2006) 439}

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Iránymutatások a munkavállalók szolgáltatásnyújtás keretében történő kiküldetéséről

1. E KÖZLEMÉNY TÁRGYA

Az EK-Szerződés 49. cikke megállapítja azt az elvet, amely szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell a szolgáltatásnyújtás szabadságát a Közösségen belül. Ez az alapvető szabadság magában foglalja a valamely tagállamban letelepedett, szolgáltatást nyújtó személy azon jogát, hogy ideiglenesen munkavállalókat küldjön ki egy másik tagállamba, hogy ott szolgáltatást nyújtson. Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy mint a Szerződés alapelvét, a szolgáltatásnyújtás szabadságát csak az EK-Szerződés 46. cikkében felsorolt okokkal, valamint a közérdek nyomós okaival indokolt rendelkezésekkel lehet korlátozni, a megkülönböztetésmentesség és az arányosság elvének tiszteletben tartásával.

A 96/71/EK irányelv (továbbiakban: az irányelv) meghatározza azokat a befogadó országban hatályos kötelező szabályokat, amelyeket a kiküldött munkavállalókra alkalmazni kell, megállapítva a munkaviszonyokra vonatkozó szabályok „kemény magját”, és kötelezővé téve azokat azon vállalkozások számára, amelyek a munkavállalókat a szokásos munkavégzésük helyétől eltérő tagállam területére küldik ki. Az irányelv végcélja egyértelmű: annak biztosítása, hogy a munkáltató a kiküldött munkavállalók számára a kiküldetés alatt betartsa a befogadó tagállam bizonyos védelmi szabályait. E szabályok a következőkre vonatkoznak:

- maximális munkaidő és minimális pihenőidő,

- minimális fizetett éves szabadság,

- minimális bérszint,

- munkavállalók rendelkezésre bocsátásának feltételei, különösen a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások esetében,

- munkahelyi biztonság, egészség és higiénia,

- védintézkedések a várandós vagy gyermekágyas nők, gyermekek és fiatalok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat illetően.

A tagállamok jogilag kötelesek az irányelv megfeleléséhez szükséges rendelkezések elfogadására, az e rendelkezések be nem tartása esetére vonatkozó megfelelő intézkedések meghozatalára, és annak biztosítására, hogy a munkavállalók és/vagy képviselőik rendelkezésére álljanak azon megfelelő intézkedések, amelyekkel betartathatják az ezen irányelvben meghatározott kötelezettségeket; valamint kötelesek együttműködni a közigazgatással.

Az irányelv célja, hogy összeegyeztesse egyrészről a vállalkozásoknak az EK-Szerződés 49. cikkéből eredő, a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtáshoz fűződő jogát, másrészről az e szolgáltatások nyújtására ideiglenes jelleggel külföldre kiküldött munkavállalók jogait.

A belső piacon nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó irányelvre irányuló javaslatról szóló jogalkotási állásfoglalásnak az Európai Parlament általi, 2006. február 16-i elfogadását követően a Bizottság módosított javaslatot terjesztett elő, amelyben nem szerepel többé az eredeti javaslatnak a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmazó 24. és 25. cikke. A Bizottság e cikkekkel javasolt megszüntetni egyes, a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó igazgatási követelményeket. E követelmények megszüntetéséhez a tagállamok közötti igazgatási együttműködés megerősítésére irányuló intézkedések társultak.

A Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy olyan iránymutatásokat állapít meg, amelyek tükrözik a közösségi jognak a 24. és 25. cikkben tárgyalt igazgatási eljárásokkal kapcsolatos jelenlegi helyzetét. Ez a közlemény megmutatja a tagállamoknak a követendő utat a közösségi vívmányoknak való megfeleléshez, – ahogy azokat az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmezi az EK-Szerződés 49. cikkére utalva –, valamint az irányelv által megkövetelt eredmények hatékonyabb eléréséhez. A Bizottság szolgálatai által az e közleményhez csatolt SEC(2006) 439 jelentésben[1] összegyűjtött információk rámutatnak arra, hogy az információkhoz való hozzáférést, az igazgatási együttműködést és a jogszabályok betartásának ellenőrzését jelentősen lehetne javítani, különösen a legjobb gyakorlatok meghatározásának és terjesztésének köszönhetően.

E közlemény nem érinti sem a Szerződésben meghatározott bizottsági előjogokat, amelyek a közösségi jog betartásának biztosítására vonatkoznak, sem a vízummal kapcsolatos követelményekre vonatkozó általános szabályokat.

2. IRÁNYMUTATÁSI ELEMEK: ELLENŐRZŐ INTÉZKEDÉSEK

Ítélkezési gyakorlatában[2] a Bíróság elismerte, hogy a tagállamok vizsgálhatják, hogy nem történik-e visszaélés a szolgáltatásnyújtás szabadságával, például a harmadik országok munkavállalóinak a befogadó tagállam munkaerő-piacára történő juttatásával. Elismerte továbbá azon ellenőrző intézkedések megalapozottságát, amelyek a közérdekű okokkal indokolt követelmények betartásának vizsgálatához szükségesek. Mindazonáltal a Bizottság emlékeztetni kíván arra, hogy az irányelv végrehajtásának keretében folytatott ellenőrzések során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a EK-Szerződés 49. cikkét, és tartózkodniuk kell a Közösségen belül a szolgáltatásnyújtás szabadságát érintő, indokolatlan és aránytalan korlátozások létrehozásától vagy fenntartásától. A Bíróság valóban több ízben hangsúlyozta, hogy ezeknek az ellenőrzéseknek az arányosság tiszteletben tartása mellett anélkül kell alkalmasnak lenniük a kitűzött célok elérésére, hogy ezt a szabadságot a szükségesnél nagyobb mértékben korlátoznák[3].

2.1. Általánosan alkalmazandó intézkedések

Az egyes tagállamok által alkalmazott ellenőrző intézkedések közül (amelyeket a Bíróságnak az EK-Szerződés 49. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján egyértelművé kell tenni) a következők különösen fontosak[4]:

- képviselő meglétének követelménye a befogadó tagállam területén;

- a befogadó tagállam illetékes hatóságaitól engedély beszerzésének, vagy az e hatóságoknál való nyilvántartásba vételnek a követelménye, vagy bármely, ezzel egyenértékű kötelezettség;

- nyilatkozattételi követelmény;

- a szociális jog által előírt dokumentumokkal való rendelkezés, és azok megőrzésének követelménye a befogadó ország területén és/vagy a területén alkalmazandó feltételek mellett.

a) A befogadó tagállam területén lakóhellyel rendelkező képviselő meglétének követelménye

A Bíróság[5] „ gyakorlatilag a szolgáltatásnyújtás szabadsága megtagadásának ” minősítette azt a követelményt, hogy a nemzeti területen fiókteleppel kell rendelkezni. A szolgáltató azon kötelezettsége, hogy egy adott tagállamban lakóhellyel rendelkező képviselőt kell kijelölnie, hogy ott szolgáltatást kínálhasson, összeegyeztethetetlennek tűnik az EK-Szerződés 49. cikkével[6] egy ilyen kötelezettség ahhoz a Bíróság által már elítélt követelményhez hasonlít, amely szerint lakóhellyel rendelkező hivatalos megbízottra van szükség.

Az Arblade és társai ügyben hozott ítéletében[7] a Bíróság úgy határozott, hogy egyes dokumentumok felmutatásának és megőrzésének kötelezettsége a befogadó tagállamban lakóhellyel rendelkező azon természetes személy lakóhelyén, aki azokat az őt kijelölő munkáltató képviselőjeként vagy megbízottjaként tartja magánál még azt követően is, hogy a munkáltató már nem alkalmaz munkavállalókat az adott államban, csak akkor fogadható el, ha a nemzeti hatóságok ellenőrzési feladatukat ilyen kötelezettség hiányában nem tudnák hatékonyan ellátni. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmezését eseti alapon kell elvégezni; de úgy tekinthető, hogy e feladat ellátásához elegendőnek kell lennie, ha a kiküldött munkavállalók közül kijelölnek valakit, például egy felügyelőt, aki kapcsolatot tart a külföldi vállalkozás és a munkaügyi felügyelet között.

Következtetés: A meglévő ítélkezési gyakorlat alapján meg kell állapítani, hogy egy tagállam által a területére munkavállalókat kiküldő vállalkozással szemben felállított azon követelmény, hogy a vállalkozásnak olyan képviselője legyen, aki a befogadó tagállamban lakóhellyel rendelkezik, aránytalan az e munkavállalók munkaviszonyára vonatkozó szabályok ellenőrzésének biztosításával kapcsolatos célkitűzéshez viszonyítva. Elegendő kell, hogy legyen a kiküldött munkavállalók egyikének, például egy felügyelőnek a kijelölése, aki kapcsolatot tart a külföldi vállalkozás és az illetékes ellenőrzési hatóság között. |

b) A befogadó tagállam illetékes hatóságaitól engedély beszerzésének, vagy az e hatóságoknál való nyilvántartásba vételnek a követelménye, vagy bármely, ezzel egyenértékű kötelezettség

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az a nemzeti szabályozás, amely a szolgáltatásnyújtásnak egy másik tagállamban letelepedett vállalkozás által a nemzeti területen történő gyakorlását általánosságban és valamennyi tevékenységre vonatkozóan igazgatási engedély kiadásától teszi függővé, az EK-Szerződés 49. cikke értelmében korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát (lásd különösen a Vander Elst ügyben hozott ítéleteket[8]).

Meghatározott számban léteznek olyan tevékenységek, amelyek gyakorlását a tagállamokban az egyes tevékenységekre vonatkozó engedélyezési rendszert magukban foglaló törvényi vagy rendeleti rendelkezések szabályoznak. A tagállamok jelentős része előír például a munkaerő-kölcsönzést folytató vállalkozások tekintetében olyan belső engedélyezési rendszereket, amelyek célja annak biztosítása, hogy e vállalkozások rendelkezzenek az e tevékenység gyakorlásához szükséges biztosítékokkal.

A befogadó tagállam csak meghatározott tevékenységek előzetes engedélyezését követelheti meg, függetlenül a kiküldetés tényétől, azzal a feltétellel, hogy az engedélyezés a közérdek nyomós okaival legyen indokolható, valamint legyen összeegyeztethető és arányos a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel. Ennek a követelménynek figyelembe kell vennie a küldő tagállamban már végrehajtott ellenőrzéseket és vizsgálatokat.

Következtetés: A meglévő ítélkezési gyakorlat alapján meg kell állapítani, hogy aránytalan az a szabályozás, amely a vállalkozók kiküldetését rendszeres előzetes ellenőrzéstől teszi függővé, beleértve a kiküldetésre vonatkozó engedély vagy előzetes nyilvántartásba vétel megkövetelése útján történő ellenőrzést is. |

c) Nyilatkozattételi követelmény

A tagállamok majdnem fele megköveteli a területükre munkavállalókat kiküldő szolgáltatóktól, hogy hatóságaiknál előzetes nyilatkozatot tegyenek.[9] Úgy tűnik, e nyilatkozatok célja egyrészről az, hogy lehetővé tegyék a nemzeti hatóságok számára az in situ ellenőrzések során beszerzett, kiküldetéssel kapcsolatos információ hitelességének ellenőrzését, másrészről hogy a munkaügyi felügyeleteknek segítséget nyújtsanak a kockázatértékelések lefolytatásához annak érdekében, hogy e felügyeletek ellenőrzéseiket a nagy kockázatú helyzetekre vagy vállalkozásokra irányítsák.

Jelenleg még nem létezik olyan bírósági ítélet, amely kimondottan a kiküldetéssel kapcsolatos nyilatkozattételi kötelezettség megengedhetőségével foglalkozna. A Bizottság kontra Luxemburg ügyben[10], amely egy harmadik állam állampolgáraként, szolgáltatásnyújtás keretében kiküldött munkavállaló munkája megkezdésének engedélyezésére vonatkozó követelmény előírásával foglakozik, a Bíróság kijelentette, hogy „a kérdéses követelményhez képest ugyanilyen hatékony és kevésbé korlátozó intézkedés lenne, ha a szolgáltatást nyújtó vállalkozást arra köteleznék, hogy előzetesen értesítse a helyi hatóságokat a kiküldött munkavállalója, illetve munkavállalói tartózkodásáról, a tartózkodás előrelátható időtartamáról és a kiküldetést indokoló szolgáltatásról vagy szolgáltatásokról. Ez lehetővé tenné e hatóságok számára, hogy a kiküldetés időtartama alatt ellenőrizzék a luxemburgi szociális szabályozás betartását, figyelembe véve azokat a kötelezettségeket, amelyek a vállalkozást már a küldő tagállam szociális joga alapján terhelik” .

Harmadik ország állampolgárainak közösségi szolgáltatóval történő kiküldetését illetően a Bíróság a Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítéletében[11] megállapította, hogy „amint a főtanácsnok indítványa 27. pontjában kifejtette, a szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozás kötelezése arra, hogy előzetes nyilatkozatot nyújtson be a helyi hatóságoknak arról, hogy az érintett munkavállalók helyzete jogszerű abban a tagállamban, ahol ez a vállalkozás alkalmazza őket, (…) a kiküldetést megelőző ellenőrzéshez képest kevésbé korlátozó és éppolyan hatékony garanciát jelenthetne az említett hatóságok számára arra vonatkozóan, hogy e munkavállalók helyzete jogszerű, illetve hogy azok főtevékenységüket abban a tagállamban fejtik ki, ahol a szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozás székhelye található. Ez a kötelezettség lehetővé tenné a nemzeti hatóságok számára, hogy utólagosan ellenőrizzék ezeket az adatokat, illetve hogy megtegyék az említett munkavállalók szabálytalan foglalkoztatása esetén szükséges intézkedéseket”.

A Bíróságnak ez az ítélkezési gyakorlata olyan intézkedésként ismeri el a nyilatkozatot, mint amely egyszerre ugyanolyan hatékony és kevésbé korlátozó, mint egy előzetes engedély, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy mindenkor tájékozódjanak a harmadik országokból a területükre kiküldött munkavállalók tartózkodásáról.

A tagállamoknak tartózkodniuk kell attól, hogy e nyilatkozatokat az információszerzéstől eltérő célokra, különösen a szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozások ellenőrzésének vagy nyilvántartásba vételének céljaira használják fel, ami egyenértékű lenne egy engedélyezési rendszerrel.

Következtetés: A meglévő ítélkezési gyakorlat alapján a Bizottság úgy véli, hogy a befogadó tagállamnak, azért hogy vizsgálhassa az irányelvben megállapított, munkaviszonyra vonatkozó szabályok betartását, az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy a szolgáltatótól legkésőbb a munka megkezdésekor olyan nyilatkozatot követeljen meg, amely megjelöli a kiküldött munkavállalókat, valamint a szolgáltatás időtartamát, helyét és típusát. A nyilatkozat tartalmazhat olyan említést, amely tanúsítja, hogy a harmadik országból kiküldött munkavállalók helyzete a szolgáltató letelepedése szerinti tagállamban jogszerű, ideértve a vízumra vonatkozó követelményeket is, valamint tanúsítja, hogy ott őket jogszerűen foglalkoztatják. |

d) A szociális jog által előírt dokumentumokkal való rendelkezés, és azok megőrzésének követelménye a befogadó ország területén és/vagy a területén alkalmazandó feltételek mellett

A Bíróság kifejtette véleményét a kiküldött munkavállalókat érintően a befogadó tagállamban a szociális jog által előírt dokumentumokkal való rendelkezésnek és azok megőrzésének kötelezettségéről.

Az Arblade és társai ügyben hozott ítéletében[12], a Bíróság megállapította, hogy a munkavállalók hatékony védelme, különösen a biztonságot és az egészséget, valamint a munkaidőt érintően, megkövetelheti a bizonyos dokumentumokkal való rendelkezést egy, a befogadó tagállam területén található, az ezen állam ellenőrzések lefolytatásáért felelős hatóságai számára elérhető és egyértelműen azonosítható helyen, „ különösen egy, a 96/71/EK irányelv 4. cikkében előírt, tagállamok közötti együttműködésre vagy információcserére szolgáló szervezett rendszer hiányában” .

Mindemellett a Bíróság ugyanebben az ítéletben kifejtette, hogy mielőtt ilyen kötelezettséget rónának a szolgáltatóra, a befogadó tagállam illetékes hatóságainak meg kell győződniük arról, hogy az érintett munkavállalók szociális védelme nem biztosított kellően a letelepedés szerinti tagállamban található dokumentumok ésszerű határidőn belül történő bemutatásával[13]. A Finalarte ügyben hozott ítéletében[14] a Bíróság elismerte, hogy a befogadó tagállamon kívül letelepedett vállalkozásoktól szélesebb körű tájékoztatás követelhető meg, mint az ebben az államban letelepedett vállalkozásoktól, amennyiben ez a bánásmódbeli különbség az e vállalkozások és a befogadó tagállamban letelepedett vállalkozások közötti objektív különbségeknek tulajdonítható.

Ugyanakkor a Bíróság azt is megállapította, hogy meg kell győződni arról, hogy a letelepedés szerinti tagállam szabályozása által megkövetelt dokumentumokban foglalt információ összességében elegendő-e a befogadó tagállamban szükséges ellenőrzések lehetővé tételéhez[15].

Miután 1999-ben az irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárt, és miután fokozatosan bevezették a 4. cikkben előírt tájékoztatási együttműködést, a tagállamoknak korlátozott azon lehetősége, hogy meghatározott, a szociális jog által előírt dokumentumokkal való rendelkezést követeljenek meg a kiküldetés tagállamában. Mindemellett a Bizottság úgy véli, hogy a befogadó tagállam továbbra is megkövetelheti meghatározott olyan dokumentumokkal való rendelkezést a munkahelyen, amelyeket szükségszerűen állítanak ki és tartanak a helyszínen, mint például a tényleges munkaidőre vonatkozó nyilvántartások, vagy a munkahelyen az egészségügyi és biztonsági feltételekkel kapcsolatos dokumentumok. Annak érdekében, hogy a befogadó tagállam hatóságai ellenőrizhessék a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat az irányelvvel összhangban, a szolgáltatóktól megkövetelhetik az ezen ellenőrzések lefolytatásához szükségesnek ítélt dokumentumok ésszerű határidőn belül történő bemutatását.

Mindazonáltal nem fogadható el az, hogy a befogadó tagállam másodjára a saját szabályozásának megfelelő dokumentumokat is bekérje, pusztán abból a tényből kifolyólag, hogy bizonyos formai és tartalmi különbségek állnak fenn a letelepedés szerinti tagállam szabályozásának megfelelő dokumentumokhoz képest. Nem fogadható el továbbá, hogy szociális biztonsági dokumentumokat követeljenek meg, mivel azok az 1408/71/EGK rendeletnek megfelelően különleges eljárás hatálya alá tartoznak a küldő országban. A Bíróság azonban elismerte az Arblade és társai ügyben hozott ítéletében[16], hogy „ a letelepedés szerinti tagállam valamint a befogadó tagállam által megkövetelt információ elemei (…) annyiban eltérőek lehetnek, amennyiben a befogadó tagállam által megkövetelt ellenőrzéseket a letelepedés szerinti tagállam szabályozásának megfelelően tartott dokumentumok alapján nem lehet lefolytatni”.

Következtetés: A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján meg kell állapítani, hogy a befogadó tagállamnak, annak érdekében, hogy meggyőződhessen az irányelvben megállapított, munkaviszonyra vonatkozó szabályok betartásáról, az arányosság elvének betartása mellett rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy megkövetelhesse egyes olyan dokumentumok munkahelyen tartását, amelyeket jellegüknél fogva ott állítanak ki, mint például a „time sheets” (jelenléti ívek), vagy a munkahelyen az egészségügyi és biztonsági feltételekkel kapcsolatos dokumentumok. A befogadó tagállam másodjára nem kérhet be újabb dokumentumokat, amennyiben a letelepedés szerinti tagállam szabályozása által megkövetelt dokumentumok összessége lehetővé teheti a befogadó tagállamban szükséges ellenőrzések elvégzését. |

2.2. Azon kiküldött munkavállalókra alkalmazandó intézkedések, akik harmadik ország állampolgárai

A szolgáltatásnyújtás EK-Szerződés 49. cikk szerinti szabadságáról szóló meglévő ítélkezési gyakorlatában (lásd például a Vander Elst [17] és a Bizottság kontra Luxemburg [18] ügyekben hozott ítéleteket), a Bíróság úgy határozott, hogy amennyiben a (küldő) tagállamban letelepedett szolgáltató rendszeresen és szokásosan alkalmaz munkavállalókat, ezeket a munkavállalókat kiküldheti egy másik (befogadó) tagállamba, anélkül, hogy őket olyan adminisztratív követelményeknek vetnék alá, mint például a munka megkezdésének engedélyezése.

A Bíróság úgy határozott továbbá, hogy egyes tagállamok által a harmadik országok munkavállalóinak kiküldetésére szabott egyes kiegészítő feltételek aránytalanok. A Bizottság kontra Németország ügyben[19] a Bíróság úgy határozott, hogy a EK-Szerződés 49. cikkével összeegyeztethetetlen a német jogszabályok által egy másik tagállamban letelepedett vállalkozás által kiküldött, harmadik ország állampolgárságával rendelkező munkavállalókkal szemben megállapított azon követelmény, hogy őket e vállalkozásnak legalább egy éve alkalmaznia kell ahhoz, hogy számukra tartózkodási vízumot állítsanak ki. Ebben az ügyben a Bíróság megerősítette a Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítéletét[20], ahol úgy határozott, hogy az a jogszabály, amely előzetesen hathónapos munkaviszonyban eltöltött időt szab feltételként, túllép azon, amit a harmadik ország állampolgárságával rendelkező munkavállalók szociális védelme címén meg lehetne követelni, és így nem indokolt. Ez utóbbi ítéletében a Bíróság elítélte a határozatlan időre szóló szerződéssel kapcsolatos követelményt is.

Következtetés: A meglévő ítélkezési gyakorlat alapján meg kell állapítani, hogy a befogadó ország azon jogának sérelme nélkül, hogy e feltételek meglétét a szolgáltató lepelepedése szerinti tagállamban ellenőrizhesse, nem megengedett, hogy a befogadó tagállam adminisztratív követelményeket vagy kiegészítő feltételeket állapítson meg a harmadik országokból származó kiküldött munkavállalókra, amennyiben őket egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató törvényesen alkalmazza. |

3. TÁJÉKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS

a) Az információhoz való hozzáférés

Az irányelv 4. cikkének (3) bekezdése egyértelműen a tagállamok feladatává teszi, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információ általánosan elérhető legyen a külföldi szolgáltatók és a munkavállalók számára.

A kiküldetés során alkalmazandó, munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal, valamint a betartandó kötelezettségekkel kapcsolatos információ terjesztésére szolgáló eszközök használata határozottan javítható. A következő szempontok kézzelfogható jobbítása további erőfeszítéseket igényel:

- noha a kiküldetéssel foglalkozó nemzeti internetes oldalak száma jelentősen emelkedett, továbbra is szükséges, hogy a tagállamok jobban kiaknázzák az internetben rejlő lehetőségeket, és javítsák a nemzeti weboldalakon szolgáltatott információk elérhetőségét és egyértelműségét[21];

- a tagállamoknak pontosítaniuk kell, hogy nemzeti joguk mely részét kell a külföldi szolgáltatóknak alkalmazniuk, továbbá kerülniük kell, hogy csak általános tájékoztatást adjanak a munkajogról, anélkül, hogy megjelölnék, hogy mely feltételeket kell a kiküldött munkavállalókra alkalmazni;

- az információknak a befogadó ország nemzeti nyelvétől/nyelveitől eltérő nyelveken is rendelkezésre kellene állniuk;

- az összekötő hivatalokban olyan személyzetet kell alkalmazni, és olyan egyéb forrásokkal kell rendelkezni, amelyek lehetővé teszik e hivatalok számára, hogy tájékoztatási kötelezettségeiknek eleget tehessenek;

- a tagállamoknak kapcsolattartót kell kijelölniük, akinek feladata a tájékoztatás iránti kérelmek intézése, mivel így jobb eredmények érhetőek el, mint egy nagy anonim struktúra révén;

- az összekötő hivataloknak is hatékony struktúrára kell támaszkodniuk. Képesnek kell lenniük arra, hogy közvetítsenek a tájékoztatást kérő személyek és az egyéb illetékes nemzeti szervezetek között.

Kötelezettségeik teljesítése érdekében a Bizottság felkéri a tagállamokat arra, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a szolgáltatók által alkalmazandó, munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információ javítása és könnyebb elérhetősége megerősítése céljából, valamint abból a célból, hogy összekötő hivatalaik hatékonyan láthassák el feladataikat. A Bizottság továbbra is támogatja a tagállamokat e területen, különösen a szakértői csoporton belül, és figyelemmel kíséri erőfeszítéseiket annak biztosítása érdekében, hogy azok a legjobb gyakorlatok felé irányuljanak. |

b) A tagállamok közötti együttműködés

Az irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése egyértelmű kötelezettségeket állapít meg a nemzeti hatóságok közötti együttműködéssel kapcsolatban, és a tagállamok feladatává teszi, hogy az ezen együttműködéshez szükséges feltételeket megteremtsék. Ez a kötelezettség magában foglalja egy ellenőrző hatóság létrehozását, amely képes megválaszolni olyan indokolt kérelmeket, amelyek például arra vonatkoznak, hogy vajon a transznacionális szolgáltatást nyújtó társaság ténylegesen letelepedett-e a küldő tagállamban, vagy olyan bizonyító erejű dokumentumok iránti kérelmeket, amely dokumentumokból megállapítható, hogy a munkavállaló a befogadó tagállam jogszabályai szerint munkavállalónak minősül-e.

A tájékoztatás iránti kérelmek ugyanígy a másik irányban is működhetnek, amikor például a kiküldött munkavállaló kiküldetése leteltekor meg kívánja tudni, hogy mindent megkapott-e, amire a kiküldetése során jogosult volt.

Az irányelv 4. cikkének való megfelelés érdekében a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy az összekötő hivatalokat és az ellenőrző hatóságokat úgy szervezzék meg és szereljék fel, hogy lehetővé tegyék számukra feladataik hatékony ellátását, és a gyors válaszadást a kérdésekre. Ebben az összefüggésben szükségesnek mutatkozhat, hogy az összekötő hivatalok és/vagy az ellenőrző hatóságok vizsgálatokat folytassanak, vagy más forrásokból vagy szervezetektől (például társadalombiztosítási intézményektől) szerezzenek be információt; ennek során tehát ugyanúgy járnak el, mint belső ügyek esetében és a nemzeti jogszabályoknak megfelelően.

A Bizottságnak a szakértői csoportok keretében tett kezdeményezései (különösen a megfelelő együttműködésre vonatkozó magatartási kódex kidolgozása, és a hatóságok közötti információcserére vonatkozó többnyelvű formanyomtatvány létrehozása) hozzájárulhatnak a határokon átnyúló együttműködés javításához. Az információcserét megkönnyítheti a Bizottság által a szolgáltatásokról szóló irányelvhez létrehozandó elektronikus rendszer kellő időben történő használata.

Kötelezettségeik teljesítése érdekében a Bizottság felkéri a tagállamokat arra, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy összekötő hivatalaik és/vagy ellenőrző hatóságaik rendelkezzenek az ahhoz szükséges felszereléssel és forrásokkal, hogy hatékonyan tudjanak válaszolni a más tagállamok illetékes hatóságaitól érkező, tájékoztatás iránti és határokon átnyúló együttműködés iránti kérelmekre. A Bizottság továbbra is támogatja a tagállamokat e területen, különösen a megfelelőbb elektronikus rendszerek rendelkezésre bocsátásával, és közelről kíséri figyelemmel haladásukat. |

4. AZ IRÁNYELV BETARTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS BE NEM TARTÁSA ESETÉN HOZANDÓ INTÉZKEDÉSEK

A tagállamok a területükön kötelesek meghatározott feltételeket és körülményeket garantálni a kiküldött munkavállalók számára az irányelv 3. cikke értelmében, valamint kötelesek intézkedéseket hozni a szolgáltatók illegális magatartásának (amilyen például az ilyen feltételek és körülmények engedélyezésének visszautasítása) megelőzése és leküzdése céljából. Ez a tisztességes verseny alapvető feltétele, a munkavállalók határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő kiküldetése hitelességének záloga. A tagállamoknak így meg kell győződniük arról, hogy a szükséges mechanizmusok rendelkezésre állnak a munkavállalók kiküldetését érintő végrehajtási intézkedések betartásának biztosítása érdekében.

A kiküldött munkavállalóknak és/vagy az őket képviselő szervezeteknek rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy közvetlenül a befogadó tagállam illetékes hatóságához fordulhassanak panasszal, és a munkavállalók vagy a versenytárs vállalkozások panaszait intézkedések meghozatalának kell követniük. Jóllehet ez a lehetőség hozzájárulhat a jogszabályok ellenőrzésének és alkalmazásának javításához, azt is feltételezi, hogy az ellenőrző hatóság rendelkezik a panaszok kivizsgálásának biztosításához szükséges forrásokkal és hatáskörökkel.

A tagállamok kötelesek a munkaügyi felügyeletek és más ellenőrző rendszerek hatékonyságának folyamatos értékelésére, és az azok javítására alkalmas eszközök átgondolására, az irányelv értelmében rájuk háruló kötelezettségekkel összhangban. Ezt a cselekvést támogathatja az irányelv szempontjainak ellenőrzésért felelős nemzeti hatóságok, (köztük a munkaügyi felügyeletek) közötti együttműködés megerősítése. A munkaügyi felügyeletek, vagy az irányelv alkalmazásáért felelős más szervezetek képviselőinek legalább évente egyszer ülésezniük kell a munkavállalók kiküldetésével foglalkozó szakértői csoport keretében.

Az irányelvből eredő kötelezettségek be nem tartása esetén a tagállamoknak az 5. cikk értelmében meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket. Rájuk tartozik a végrehajtandó megfelelő intézkedések megválasztása, de azoknak olyan jellegűnek kell lenniük, hogy az érintett személyek számára biztosítsák jogaik hatékony védelmét, és hasonlónak kell lenniük a tisztán nemzeti helyzetekben, a nemzeti jog megsértése esetén alkalmazott eszközökhöz.

Szabálytalanságok megállapítása esetén a tagállamok feladata, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal járó intézkedéseket írjanak elő. Ugyanígy megfelelő eljárásokat is bevezethetnek, amelyek lehetővé teszik a munkavállalók és/vagy képviselőik számára, hogy jogaikat érvényesítsék. Ebben az összefüggésben elengedhetetlen feltételnek minősül annak megkönnyítése, hogy a kiküldött munkavállalók a nemzeti munkavállalókkal azonos alapon fordulhassanak bírósághoz, beleértve a választott bírósági eljárást és a közvetítést is.

Az Európai Közösségek Bírósága egy előzetes döntéshozatali ügyben[22] nyilatkozott a fővállalkozók együttes és egyetemleges felelősségi rendszeréről. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az irányelv 5. cikke, az EK-Szerződés 49. cikkének fényében értelmezve nem tiltja egy ilyen rendszernek az irányelv be nem tartása esetére szóló megfelelő intézkedésként történő alkalmazását. A Bíróság azt is megállapította, hogy az ilyen intézkedés nem léphet túl az általa kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéken, és visszautalta az ügyet a nemzeti bírósághoz, hogy ezt az ítéletet a kérdéses ügyben alkalmazza.

A Bizottság felkéri a tagállamokat arra, hogy értékeljék egy ilyen típusú, arányos és nem diszkriminatív intézkedésnek a nemzeti jogukba történő bevezetésének a hatásait. Azoknak a tagállamoknak, amelyek már rendelkeznek hasonló rendszerrel, értékelniük kellene ezeknek az intézkedéseknek, mint az irányelv be nem tartása esetére hozott, arányos és nem diszkriminatív intézkedéseknek a hatékonyságát.

Kötelezettségeik teljesítése érdekében a Bizottság felkéri a tagállamokat arra, hogy vizsgálják felül az irányelv ellenőrzésére és végrehajtására vonatkozó rendszerüket. A Bizottság különösen felhívja őket, hogy győződjenek meg arról, hogy egy mechanizmus a mulasztások orvoslása céljából, illetve megfelelő és arányos ellenőrző intézkedések rendelkezésre állnak, és hogy a jogsértő szolgáltatók ténylegesen szankcionálva legyenek. A Bizottság kötelezettséget vállal arra, hogy együtt dolgozik a tagállamokkal annak érdekében, hogy javítsák a munkaügyi felügyeletek határokon átnyúló együttműködését a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelvben tárgyalt területeken. |

5. KÖVETKEZTETÉSEK

Sürgető azoknak az ellenőrző intézkedéseknek az egyértelművé tétele, amelyekhez a tagállamok az EK-Szerződésnek a Bíróság ítéletei által értelmezett 49. cikke értelmében folyamodhatnak, továbbá sürgető az információhoz való hozzáférés és az igazgatási együttműködés javítása. A tagállamoknak cselekedniük kell, hogy az e közleményben foglalt iránymutatásokat a lehető leghamarabb konkrét hatások kövessék. A Bizottság az elkövetkezendő tizenkét hónapban jelentést fogad el, amely bemutatja az egyes tagállamokban fennálló helyzetet az e közleményben tárgyalt szempontok összességével kapcsolatban, oly módon, hogy értékeli az e területen elért haladást. Annak érdekében, hogy figyelemmel kísérje a helyzet alakulását a tagállamokban, és hogy tárgyilagos értékelésbe foghasson az iránymutatás fent kifejtett elemei alapján, a Bizottság:

- a legrövidebb időn belül részletes kérdőívet küld a nemzeti hatóságoknak és a szociális partnereknek, és felkéri őket arra, hogy ne csak saját intézkedéseikhez fűzzenek magyarázatot, hanem ugyanígy mutassák be, hogy milyennek látják vagy ítélik a más hatóságok vagy szociális partnerek intézkedéseit vagy fellépését;

- az internetes oldalán a felhasználók rendelkezésére bocsát egy formanyomtatványt, hogy lehetővé tegye számukra pozitív vagy negatív tapasztalataik megosztását az információk beszerzésével, a nemzetközi együttműködéssel és a jogszabályok ellenőrzésével és alkalmazásával kapcsolatban;

- folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a tagállamok által az információhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint a helyes magatartásra vonatkozó szabályzat és az információcserére vonatkozó szabványosított formanyomtatvány alkalmazása érdekében hozott intézkedéseket.

Ha a Bizottság ezen nyomon követési gyakorlatokat követően arra a következtetésre jut, hogy a jelen esetben alkalmazandó közösségi jogi rendelkezések betartása és/vagy az irányelv 4. és 5. cikkében előírt, tagállamok közötti együttműködés jelentősen nem javult, meghozza az e helyzet orvoslásához szükséges intézkedéseket.

[1] Ez a jelentés az Európai Parlamentnek a 2004. január 15-i P5_TA (2004)0030 állásfoglalásában található kérelmét követte, amelyet a Bizottsághoz címeztek.

[2] A C-113/89. sz. Rush Portuguesa Lda kontra Office national d’immigration ügyben 1990. március 27-én hozott ítélet, 17. pont, és a C-369/96. és 376/96. sz. Ministère public kontra Jean-Claude Arblade és társai egyesített ügyekben 1999. november 23-án hozott ítélet, 62. pont.

[3] Lásd ebben az értelemben a C-445/03. sz. Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet 40. bekezdését, és a C-244/04. sz. Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet 36. bekezdését.

[4] Ezeket az intézkedéseket a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez címzett, a szolgáltatások belső piacának helyzetéről szóló jelentése nevezte meg – COM(2002) 441, 2002. július 30.

[5] A C-279/00. sz. Bizottság kontra Olasz Köztársaság ügyben 2002. február 7-én hozott ítélet, 18. pont.

[6] Lásd ebben az értelemben, például a Bíróságnak a C-478/01. sz. ügyben 2003. március 6-án hozott ítéletét, 19. pont.

[7] Lásd a .2 lábjegyzetet, 76. pont.

[8] A C-43/93. sz. Raymond Vander Elst kontra Office des migrations internationales ügyben 1994. augusztus 9-én hozott ítélet.

[9] A következő államokról van szó: Ausztria, Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Magyarország, Lettország, Málta, Hollandia és Portugália. Szlovénia és a Cseh Köztársaság hasonló kötelezettséget állapít meg a szolgáltatás címzettjei számára.

[10] Lásd a 3. lábjegyzetet, 31. pont.

[11] Lásd a 3. lábjegyzetet, 41. pont.

[12] Lásd a 2. lábjegyzetet, 61. pont.

[13] Lásd a 2. lábjegyzetet, 65. pont.

[14] A C-49/98. sz., 50/98. sz., 52/98. sz., 54/98. sz., 68/98. sz. és 71/98. sz. Finalarte Sociedade de Construção Civil Lda kontra Urlaubs- und Lohnausgleichskasse der Bauwirtschaft és társai egyesített ügyekben 2001. október 25-én hozott ítélet, 69-74. pont.

[15] Lásd a 2. lábjegyzetet, 64-65. pont.

[16] Lásd a 2. lábjegyzetet, 63. pont.

[17] Lásd a 8. lábjegyzetet.

[18] Lásd a 3. lábjegyzetet.

[19] Lásd a 3. lábjegyzetet.

[20] Lásd a 3. lábjegyzetet.

[21] A Bizottságnak a munkavállalók kiküldetésével foglalkozó weboldala kapcsolódási lehetőséget kínál a nemzeti weboldalakhoz: http://europa.eu.int/comm/employment_social/labour_law/postingofworkers_fr.htm

[22] A C-60/03. sz. Wolff & Müller GmbH & Co. KG kontra José Filipe Pereira Félix ügyben 2004. október 12-én hozott ítélet, 37. pont.