52005DC0014

Brüsszel, 27.01.2005

COM(2005)14 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi integrációról (tervezet) {SEC(2005)69}

Tartalomjegyzék

Bevezetés 3

1. Szociális védelem és társadalmi integráció: Reagálás a változásokra 3

2. A társadalmi integráció előmozdítása 4

3. Nyugdíjak és aktív öregedés 8

4. Központi kérdések 9

Bevezetés

A Lisszaboni stratégia a fenntartható fejlődés olyan modelljét kívánja előmozdítani az Unióban, amely a gazdasági növekedésnek a társadalmi kohézióval és a környezet védelmének hangsúlyos összekapcsolásával valamennyi európai polgár életszínvonalát felemeli. Ennek során nagy súlyt fektet az EU-szintű koordinációs mechanizmusok tökéletesítésére, hogy következetes és egymást kölcsönösen erősítő szakpolitikákat dolgozzon ki a gazdaságban, a foglalkoztatásban és a szociális szférában.

Míg a gazdaság és a foglalkoztatás markáns növekedése a szociális védelmi rendszerek fenntarthatóságának elengedhetetlen feltétele, a magasabb szintű társadalmi kohézió megvalósításában elért haladás és a hatékony oktatási és képzési rendszerekkel együtt a növekedés elősegítésének kulcsfontosságú tényezője. Ebben az összefüggésben a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló első együttes jelentés a szociális védelem rendszereinek határozott és meggyőző reformstratégiákkal való modernizálása mellett száll síkra.

A társadalmi integráció, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem nemzeti stratégiái kimagasló helyet kaptak ebben a jelentésben, amely a társadalmi integrációt érintő nyitott koordináció módszerén alapul a 15-tagú EU szintjén lezajlott fordulóra, majd 2004-ben tíz új taggal történt sikeres kibővítésre támaszkodva. Kisebb terjedelemben ugyan, de szó esik a nyugdíjakról is. A jelentés alapvetően a méltányos és fenntartható nyugdíjakról szóló 2003. évi együttes jelentésre épít. Más elemei a szociális védelemmel foglalkozó bizottság az utóbbi időben végzett munkájából származnak, kiegészülve az Európai Bizottság és az új tagállamok között még a csatlakozásukat megelőzően lezajlott kétoldalú eszmecserék eredményeivel.

Ennek az együttes jelentésnek az a célja, hogy kiegészítse az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatás együttes foglalkoztatásügyi jelentését és végrehajtási jelentését, s így kiegyensúlyozott és integrált képet alakítson ki azokról a kihívásokról, amelyekkel a tagállamoknak szembe kell nézniük, amennyiben meg akarják valósítani a lisszaboni stratégia ambíciózus céljait. A jelentés megismétli a független szakértők magasszintű csoportjának (Kok-csoport) jelentésében foglalt ajánlásokat arról, hogy sokkal célratörőbben kell dolgozni a lisszaboni célok megvalósításán és minden szinten markánsabb politikai elkötelezettségre van szükség.

1. Szociális védelem és társadalmi integráció: Reagálás a változásokra

A magas szintű szociális védelem biztosítja a tagállamok számára azokat az eszközöket, amelyek segítségével szembeszállhatnak a nyomorral, illetve felszámolhatják és megakadályozhatják a szegénység legsúlyosabb és legembertelenebb formáinak kialakulását. A megfelelően kialakított szociális védelmi rendszerek a gazdaság fejlődéséhez is hozzájárulnak a gazdasági növekedésre nézve kedvező környezet biztosításával, amelyben az emberek és a vállalkozások bizalommal viszonyulnak a fogyasztáshoz és a befektetéshez; valamint az átalakításnak a dolgozókat érintő hatásainak enyhítésével elősegítik a szerkezeti változásokat; illetve stabilizálják a gazdasági ciklus összesített keresletét és kedvező feltételeket teremtenek a fellendüléshez.

Ahhoz, hogy a szociális védelmi rendszerek betölthessék kulcsszerepüket az európai társadalomban és gazdaságban, általánosságban is reagálni kell tudniuk a szociális tendenciák változásaihoz. Összetett demográfiai, gazdasági és társadalmi tényezők, amelyek eddig is és a jövőben is az egész EU-ban szerkezeti változásokat idéznek elő, alkalmazkodásra és megújulásra késztetik a szociális védelmi rendszereket.

A lakosság korösszetételében bekövetkező nagyobb változások jelentős hatással lesznek a szociális politikák egészére . A 0-14 év közötti korcsoport csökkenése annak fontosságát hangsúlyozza, hogy gyermekbarát környezetet kell teremteni, beleértve a korai fejlesztés és alapfokú oktatás megfelelő támogatását. A 15-29 év közötti korcsoport létszámának csökkenése pedig előtérbe helyezi az iskolából a munkába való átmenet optimalizálásának fontosságát. Az 50-64 év közötti korcsoport létszámának gyors növekedése nagymértékben megnöveli az aktív öregkor jelentőségét. A 65 éven felüliek létszámának növekedése még sürgetőbbé teszi a megfelelő nyugdíjak fenntarthatóságának biztosítását. Végül pedig a 80 éven felüliek korcsoportjának bővülése az életkorhoz kötődő egészségvédelem és hosszú távú gondozás iránti igény progresszív növekedéséhez fog vezetni.

A magasabb nettó bevándorlás a munkaerő-kínálatban mutatkozó hiány ellentételezésével képes lehet a demográfiai változásokból eredő egyensúlyhiány kiigazítására és a nyugdíjreform révén a nyugdíjrendszerek pénzügyi fenntarthatóságának javítására. Társadalmaink csak abban az esetben lesznek képesek learatni a potenciális előnyöket, ha megteremtik a bevándorlók integrálódásához szükséges feltételeket a hivatalos munkaerőpiacon és ha megtanulják az interkulturális feszültségek kezelését és képesek felszámolni a bevándorlók gazdasági és szociális integrációjának gátjait[1].

A demográfiai változásokat kiegészíti a kulturális értékek, a társadalmi viszonyok, a családszerkezet és a munka jellegének kiterjedt átalakulása.

A szociális igények lényegesen árnyaltabbá és sokrétűbbé váltak, miközben az életminőség, illetve a munka és a szabadidő egyensúlya iránti igény egyre hangsúlyosabb. Az egyéni választásnak egyre nagyobb a jelentősége. A sokszínűségnek - különösen a nagyvárosok központjaiban - nem lebecsülendő etnikai dimenziója is van. A nők megnövekedett aránya a foglalkoztattak körében új társadalmi igényekben tükröződik (pl. a gyermekintézmények, az idősek és rászorulók gondozásának intézményei) és a családokon belül is új alapokra helyezi a felelősségek hagyományos megosztását. Szembetűnő változások mentek végbe a családok szerkezetében, úgy az egy háztartáson belül élők számát, mind a növekvő sokféleségüket illetően, a kisebb hajlandóság az együttélésre, és gyakoribb a felbomlásuk is. Ennek következtében gyengülnek a családi kapcsolatok és szükséghelyzetükben egyre többen szorulnak alternatív támogatási formákra. Egyébként pedig a munkakörnyezet sokkal változékonyabb és vegyesebb lett. Egyre erősödik a képzett munkaerő iránti kereslet, még ha ezzel párhuzamosan nagyon sok alacsony termelékenységű munkaalkalmat is teremtenek.

A változó körülmények között a szociális védelmi rendszereket úgy kell alakítani, hogy megfeleljenek a jövő gazdasági és társadalmi igényeinek is. A társadalmi integrációt szolgáló szakpolitikák nemcsak a szegénység megelőzése és leküzdése szempontjából fontosak, hanem a munkaerő-kínálat növeléséhez is hozzájárulhatnak az emberek munkaképességének fejlesztése és aa munka kifizetődővé tétele révén. A fenntartható és méltányos nyugdíjakat biztosító reformoknak arra kell törekedniük, hogy a megfelelő ösztönzők révén a dolgozók minél tovább maradjanak aktívak, a munkaadók pedig felvegyék és megtartsák az idősebb dolgozókat is. A mindenki számára elérhető, minőségi és fenntartható egészségvédelmi rendszerek nemcsak a betegségek és a társadalmi kirekesztés fenyegetése elleni küzdelemben, hanem a termelékeny munkaerő fenntartásában is életfontosságú szerepet játszanak.

2. A társadalmi integráció előmozdítása

2.1. A társadalmi intregráció helyzete a 25 tagállamban

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni fellépés továbbra is nagy kihívást jelent az Európai Unió és tagállamai számára. Az egész Unióban igen sokan élnek a szegénység a társadalmi kirekesztettség körülményei között, hiszen 2002-ben több mint 68 millió embert, vagyis az EU lakosságának 15 %-át veszélyeztette a szegénység. Arányuk Csehországban, Svédországban, Dániában és Magyarországon 10 % vagy kevesebb, Írországban, Szlovákiában, Görögországban és Portugáliában 20 %, vagy több.

A szegénység veszélye lényegesen nagyobb az egy szülős munkanélküli családokban (amelyekben többnyire nő a családfő), az egyedülálló idősek (különösen a nők) és olyan családok esetében, ahol több eltartott is van. A gyermekeket gyakran sokkal mélyebben érinti a szegénység: a szegénységben élő gyermekek esetében nagyobb a valószínűsége, hogy rossz lesz az egészségi állapotuk, rosszabbul tanulnak és nagyobb a veszélye, hogy munkanélküliek vagy antiszociálisak lesznek. Kimutatható összefüggés van a szennyezett környezet és a társadalmi elutasítottság között.

A szegénység kockázatának mértéke csak a kép egy részét mutatja és a legfrissebb adatok az anyagi nélkülözés mértékét főként azokban az országokban érzékeltetik, amelyekben a szegénység belföldi küszöbe lényegesen alacsonyabb.

A szegénység és az anyagi nélkülözés gyakran kapcsolódik össze a társadalmi életben megvalósuló teljes fokú részvételre való képtelenséggel, ami a munkavállaláshoz, az oktatáshoz és képzéshez, a lakhatáshoz, a közlekedéshez vagy az egészségvédelemhez való elégtelen hozzájutásból ered.

A foglalkoztatás a társadalmi integráció alapvető tényezője, nem csupán azért, mert jövedelem keletkezik belőle, hanem azért is, mert előmozdítja a társadalmi aktivitást és a személyes fejlődést, valamint a nyugdíjjárulékok halmozódása révén hozzájárul a megfelelő időskori életszínvonal fenntartásához A munkanélküli álláshoz jutása jelentősen csökkenti annak a valószínűségét, hogy a szegénység veszélyével kelljen szembenéznie, ráadásul a munkaképes korban lévő munkanélküli vagy nem kereső még nagyobb veszélyben van, amennyiben a családnak nincs munkából származó jövedelme.

Az EU-ban még mindig nem állnak rendelkezésre a szegénységre és a társadalmi kirekesztettségre vonatkozó statisztikai adatok némely erősen veszélyeztetett csoportot illetően. A nemzeti foglalkoztatási cselekvési tervek (a továbbiakban: cselekvési tervek) arra világítanak rá, hogy az emigránsok, az etnikai kisebbségek és a romák, a fogyatékkal élők, a hajléktalanok, az emberkereskedők áldozatai, a gondozóintézetekben lévők vagy onnan kikerülők, illetve a saját ellátásukat biztosító földművelők veszélyeztetettek. Ugyancsak lényeges, hogy bizonyos városi és vidéki közösségekben és földrajzi térségekben, ahol az emberek a kirekesztettség mélyen gyökerező és nemzedékről nemzedékre átöröklődő tényezőibe ütköznek, összegződnek a hátrányok.

Az új stratégia kidolgozását közvetlenül megelőző éveket a relatív szegénység csökkenésének tendenciája jellemezte és ennek során az (akkor még 15 tagú) EU átlagos szegénységi mutatója az 1995-ös 18 %-ról 2000-ben 15 %-ra csökkent. Ez a tény nagy mértékben a munkaerő-piaci helyzet jelentős javulásának köszönhető. Egyértelmű viszont ma az a kockázat, hogy a gazdasági növekedés közelmúltban elindult lassulása, amely együtt jár a munkanélküliség növekedésével és a munkaalkalmak csökkenésével, több embert fenyeget elszegényedéssel és társadalmi kirekesztéssel.

Ez a kihívás még nagyobb az új tagállamokban, amelyekben a gyors gazdasági növekedés az ipar és a mezőgazdaság kiterjedt szerkezeti átalakítására épül, ami a társadalmi kirekesztés elleni megfelelő intézkedések híján azzal a következménnyel járhat, hogy megnő a szegénység kockázatának kitett népesség száma.

2.2. A legfontosabb politikai prioritások

A társadalmi integráció folyamatának pozitív eredménye az, hogy egyértelműbbé váltak a szegénység és a társadalmi kirekesztés kezelésére szolgáló szakpolitikai elsőbbségek, ami egyébként a tagállamok által elfogadott szakpolitikai megközelítésekben is megmutatkozik. Az alábbi hét szakpolitikai elsőbbség et lehet elkülöníteni az Unióban:

1. A munkapiaci részvétel erősítése: A legtöbb tagállam ezt látja a prioritások élén, és úgy értelmezhető, mint az aktív munkaerő-piaci politika tágítása és a szociális védelem, az élethossziglan tartó tanulás és a munkaerőpiaci reformok jobb összekapcsolása, kölcsönös erősítésük érdekében.

2. A szociális védelem rendszereinek módosítása: Ez annak biztosítását jelenti, hogy a fenntartható szociális védelmi konstrukciók mindenki számára megfelelők és hozzáférhetők legyenek és a munkaképeseknek járó ellátások hatékonyan ösztönözzék a munkavállalást és megfelelő biztonságot nyújtsanak az embereknek a változásokhoz való alkalmazkodáshoz.

3. Az oktatási és képzési hátrányok leküzdése: A hangsúly a hivatalos iskolai és képzési rendszerből való korai kilépés megakadályozása; az iskolából a munkába való átmenet megkönnyítése, különösen az alacsonyvégzettséget szerzők esetében; a hátrányos helyzetű csoportok oktatáshoz és képzéshez jutásának növelése és a hagyományos rendszerbe való integrálásuk; az élethossziglan tartó tanulás előtérbe helyezése mindenki számára, beleértve at e-tanulást is. Egyre nagyobb elfogadottságra tesz szert az, hogy valamennyi életkorban többet és hatékonyabban kell befektetni az emberi erőforrásokba.

4. A gyermekszegénység felszámolása: Kulcsfontosságú a szegénység nemzedékek közötti öröklődésének leküzdésében. Különösen nagy figyelem övezi a hátrányos helyzetű gyermekek javát szolgáló korai beavatkozást és korai oktatást és a családok és egyedülálló szülők jövedelempótlásának és támogatásának fokozását. Egyes országok szakpolitikáik kidolgozásában egyre erősebb hangsúlyt helyeznek a gyermekjogok előmozdítására.

5. Az elfogadható lakhatás biztosítása: Egyes tagállamokban a lakáskörülmények javítására figyelnek; mások szociális lakást biztosítanak az arra rászoruló csoportoknak. Néhány tagállam integráltabb megközelítést alakít ki a hajléktalanság kezelésére.

6. A minőségi szolgáltatásokhoz való hozzájutás javítása: Felöleli az egészségvédelmi és a hosszú távú gondozási szolgáltatásokhoz, a szociális szolgáltatásokhoz és a közlekedéshez való hozzájutást, a helyi környezet jobbítását, valamint befektetéseket a megfelelő infrastruktúrába és a mindenki számára hozzáférhető informatikai és hírközlési technológiák potenciáljának hasznosítását.

7. A diszkrimináció leküzdése és az etnikai kisebbségek, illetve a bevándorlók integrációja. Az egyes meghatározott csoportokat – különösen a romákat – nagy mértékben sújtó kirekesztés elleni küzdelembe beletartozik egyaránt beletartozik az alapvető szolgáltatásokhoz és lehetőségekhez való hozzáférés növelése, a diszkriminációellenes jogalkotás megerősítése és célirányos megközelítések kidolgozása az egyes konkrét szituációk kezeléséhez.

A prioritások megvalósításához a tagállamoknak helyi és regionális szinten és különösen a halmozottan hátrányos helyzetű városi és vidéki közösségekben integrált és összehangolt stratégiákat kell kidolgozniuk. Ezeknek a stratégiáknak a helyi körülményekhez kell igazítaniuk az intézkedéseket és valamennyi szereplőt számításba kell venniük. Arra is ügyelni kell, hogy a prioritásokban úgy kezeljék a nemeket, hogy azzal elősegítsék a nemek közötti egyenlőséget.

2.3. A társadalmi integráció erősítése

A cselekvési tervek fejlesztése és megvalósítása során minden tagállam erőfeszítéseket tesz a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem fokozására. Többek között az a határozott politikai elkötelezettség, amelyet az EU tíz új tagja tanúsít, új lendületet adott a folyamatnak és más téren pedig a nyitott koordináció módszerének alkalmazhatóságát hangsúlyozza.

A tagállamok által képviselt megközelítésekben nagy eltérések lehetnek a kiinduló helyzettől, a jóléti rendszertől és a szegénység elleni stratégiák kidolgozásában szerzett tapasztalataiktól függően. A legtöbb tagállam a szakpolitikák széles skáláját illetően átfogó megközelítéseket alakított ki a szegénység és a társadalmi kirekesztés leküzdésével kapcsolatban. Folyamatos a társadalmi kirekesztés problémáinak kezelését szolgáló intézményi megoldások erősítése. A lényegesen integráltabb válaszlépés elérése érdekében több figyelemben részesül a különböző kormányfőhatóságok és kormányzati szintek közötti koordináció. Végezetül pedig különös figyelem övezi a legfontosabb érdekeltek (szociális partnerek, nem kormányzati szervezetek és vállalkozások) részvételének ösztönzését.

Összességében a a társadalmi kirekesztés esetében a nyitott koordináció módszere ezidáig hasznos hozzájárulásnak bizonyult és megfelelő alapokat biztosít a további fellépésekhez. A társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos közösségi cselekvési program ebben a tekintetben jelentősen hozzájárult a tanulmányok, a szakértői értékelések, a transznacionális csereprogramok és az EU-szintű hálózatépítés előmozdítása terén. Az is világos azonban, hogy amennyiben el akarjuk érni a társadalmi integrációs folyamat azon átfogó célját, hogy 2010-ig döntő befolyást gyakoroljunk a szegénység gyökeres felszámolására, nemzeti és európai uniós szinten egyaránt többre van szükség. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy:

- Erősebben kapcsolódjanak ki a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikához: Ezeket a kapcsolatokat erősíteni kell, főként azzal, hogy nagyobb átláthatóságot érjünk el a nemzeti integrációs cselekvési tervekben foglalt célok eléréséhez szükséges költségvetési források tekintetében és abban, hogy a Struturális Alapokat miként használjuk fel a társadalmi integrációs célok kezeléséhez.

- Erősítsék a megvalósítás képességét: ebbe beletartozik a közigazgatási és intézményi képességek erősítése - ideértve a szociális védelem rendszereit, a szociális szolgáltatásokat és a nemek közötti egyenlőség megvalósításának értékelését szolgáló eszközöket -, a különböző kormányzati területek és szintek közötti jobb koordináció (azaz nemzeti, regionális, helyi), az érdekeltek bevonását szolgáló mechanizmusok tökéletesítése.

- A legfontosabb kérdésekre összpontosítsanak és nagyratörőbb célokat tűzzenek ki: a tagállamok jelentősen erősítenék a folyamatokat, ha megjelölnék a számukra alapvetően fontos kérdéseket és ezekhez összegszerű megvalósítási célokat rendelnének. A célok elérése során elért eredményeket figyelemmel kell kísérni és azokról tájékoztatni kell a tagállamokat. Azon tagállamok, amelyek egyes területeken lemaradásban vannak, a legjobban teljesítő tagállamok teljesítményét viszonyítási alapul használhatnák.

- A szakpolitika ellenőrzésének és értékelésének erősítése: A jobb teljesítés kulcsa az, ha hatékonyabb intézkedéseket vezetnek be a szakpolitikai hatásainak figyelemmel kísérésére és értékelésére valamennyi résztvevő tekintetében, beleértve a szociális partnereket is és ha időszerűbb és tárgyszerűbb adatokat hoznának létre.

Az EU szintjén a Bizottságnak és a Tanácsnak arra kell törekednie, hogy:

- Az európai uniós szakpolitikák egészében erősítsék a társadalmi integrációs célok figyelemmel kísérését: Az EU szakpolitikáinak megtervezése és végrehajtása során alapvető a társadalmi integráció figyelembe vétele, hogy támogatni tudják a társadalmi integrációt előmozdító nemzeti erőfeszítéseket. A hozzáférhető, minőségi és fenntartható rendszerek biztosítása érdekében megfontolandó a nyitott koordináció módszerének az egészségügyre és a hosszú távú gondoskodásra való kiterjesztése.

- A hatékony eredmények elérése érdekében szélesebb körben kell felhasználniuk a nyitott koordináció módszerét: A bevált gyakorlat kicserélését ki kell egészíteni a jó és rossz gyakorlat átlátható azonosításának, hogy azt a tagállamok az irányelveik kidolgozása során haszonnal alkalmazhassák. A közös mutatóknak ebben a tekintetben kulcsszerepet kell betölteniük.

- Biztosítaniuk kell, hogy a Strukturális Alapok továbbra is kulcsszerepet játsszanak a társadalmi beilleszkedés előmozdításában: A Strukturális Alapoknak – különösen az Európai Szociális Alapnak – a szegénység és a társadalmi kirekesztéshez való potenciális hozzájárulását tovább kell erősíteni és teljesen ki kell használni. Ezt a kulcsszerepet a 2007-től 2013-ig terjedő pénzügyi terv jövőbeni megvitatása során is figyelembe kell venni.

- Tovább kell fejleszteniük a közös mutatókat és tökéletesíteni kell az adatforrásokat: Annak ellenére, hogy a mutatók és a statisztikai képességek javultak – különösen a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztika, EU-SILC elindításának köszönhetően –, még mindig vannak hiányosságok az adatok időszerűségét és tárgyszerűségét illetően, ami nehezíti az összehasonlító elemzést. Igen fontos, hogy a társadalmi kirekesztést és a szegénységet sokdimenziós jellegében kell megragadni.

3. Nyugdíjak és aktív öregedés

3.1. A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságával és méltányosságával szembeni kihívások

A tagállamok már régóta tisztában vannak azzal, hogy mik a demográfiai elöregedés következményei a felosztó-kirovó nyugdíjrendszereikre és ma már ugyancsak ráébrednek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerekkel szembeni kihívásaikra is. Ez a helyzet hitelt érdemlő reformokat igényel, amelyek célja a méltányos jövőbeni ellátások pénzügyileg fenntartható módon való biztosítása. A lisszaboni stratégia összefüggésében a nyugdíjakkal kapcsolatos nyitott koordinációs módszert annak érdekében fejlesztették ki, hogy előmozdítsák a három nagy közös célra, nevezetesen a méltányosságra, a pénzügyi fenntarthatóságra és a modernizálásra irányuló reformok megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseket,, amelyek révén számolni lehet a társadalomban végbemenő változásokkal.

A méltányos és fenntartható nyugdíjakról szóló első együttes jelentés azt igazolta, hogy a 15 tagú EU már majdnem minden tagállama jelentős haladást ért el a nyugdíjcélú közkiadások visszafogásában. Néhány tagállam azóta további reformokat fogadott el. A nemzeti stratégiai jelentések következő fordulója során ismét értékelik az elért előrehaladás, most már a tíz újonnan csatlakozott ország tekintetében is.

A közös jelentés rámutatott a fenntarthatóság és a méltányosság elválaszthatatlanságára. A jövő nyugdíjrendszerei (továbbra is) csak akkor biztosíthatnak méltányos nyugdíjakat, ha pénzügyileg fenntarthatók és ha jól alkalmazkodnak a változó szociális környezethez, ellenben ha a nyugdíjrendszerek nem képesek méltányos jövedelmeket biztosítani a nyugdíjasoknak, akkor további költségek fognak felmerülni, például a megnövekedett szociális segélyek kiadások formájában. A nagy kihívást ekkor a méltányosságot nem veszélyeztető pénzügyi fenntarthatóság elérése fogja jelenteni.

Az együttes jelentés rámutatott, hogy a jövőbeni kiadások emelkedésének visszafogását célzó számos reformba olyan intézkedések is beletartoztak, amelyek a szegénységet az idős emberek minimáljövedelmeire adott garanciák erősítésével szándékoznak megakadályozni. A reformok egy része jelentős csökkenést okoz majd a kötelező nyugdíjak rendszerének megtérülési rátáiban, aminek következtében súlyos tőkemegfelelési problémák keletkezhetnek a jövőben, amennyiben a tagállamok erre nem azzal reagálnak, hogy az embereket a későbbi nyugdíjbavonulásra ösztönzik és nem teszik a kiegészítő nyugdíjgondoskodást még hozzáférhetőbbé.

3.2. A két fő megoldás: az aktív életkor meghosszabbítása és a magán-nyugdíjellátások erősítése

A szociális védelmi rendszerek modernizálása elősegítheti a későbbi nyugdíjbavonulást. Fontos, hogy az előírt nyugdíjkorhatár vagy az előírt szolgálati évek betöltése előtt csak azok részesülhessnek nyugdíjellátásban, akik valóban keresőképtelenek vagy akik elfogadják nyugdíjuk biztosításmatematikai alapon történő csökkentését. A nyugdíjrendszereknek azonban egyidejűleg lehetőséget kell biztosítaniuk arra is, hogy a meghosszabbított munkavállalással magasabb nyugdíjjogosultsághoz lehessen jutni. Ebből az következik, hogy a tényleges nyugdíjkorhatár felemelése a tőkemegfelelőség és a pénzügyi fenntarthatóság összebékítésének legfontosabb eszköze.

A szociális védelemmel foglalkozó bizottság tanulmánya megmutatta, hogy a munkaerőpiacról korán kivezető útvonalakat – különösen a korkedvezményes nyugdíjat, munkanélküli segélyt és rokkantsági ellátásokat – a legtöbb tagállamban kritikusan felülvizsgálják. Ezzel együtt több lehetőséget kínálnak a nyugdíjasoknak a magasabb jövedelmek elérésére, a nyugdíjba vonulás elhalasztása fejében adott nyugdíjemeléssel vagy a munkából származó jövedelem és a nyugdíj összekapcsolásának lehetővé tételével (fokozatos nyugdíjba vonulás vagy a nyugdíj utáni részmunkaidős foglalkoztatás). Ennek ellenére a legtöbb tagállamban még mindig bőven van lehetőség a reformokra.

A szociális védelemmel foglalkozó bizottság vizsgálja a magán-nyugdíjpénztárak szerepét is. A legtöbb tagállam várakozása szerint a magánnyugdíj nagyobb szerepet fog játszani a jövőben a szakmai vagy személyes (önkéntes) nyugdíjpénztárak révén, bár az állami nyugdíjalapok néhány ország kivételével továbbra is a legfontosabb nyugdíj jellegű jövedelemforrások maradnak. Az önkéntes rendszerek általánosságban és egyének szintjén is növelhetik a nyugdíjrendszerek összetettségét. Emiatt átfogó tájékoztatási és felügyeleti rendszereket kell kialakítani, tisztázni kell a magán- és állami gondoskodás közötti kapcsolódásokat, különösen a magángondoskodási rendszerek adóügyi kezelését illetően és a magán-nyugdíjellátás és a nyugdíjasok számára garantált állami jövedelem közötti interakciókat. Különösen fontos az egyének tájékoztatása annak érdekében, hogy meghozhassák a jövedelmeiket és életszínvonalukat hosszú távon befolyásoló nehéz döntéseiket.

3.3. A nyugdíjrendszerek korszerűsítése

Megfelelő és méltányos nyugdíjat csak úgy lehet mindenki számára biztosítani, ha a nyugdíjrendszerek jól illeszkednek az egyének felmerülő igényeihez. Figyelembe kell venniük az egyre változatosabb foglalkoztatási formákat és a nemek közötti nagyobb egyenlőségre való törekvést. Emellett az irányítás kérdéseire is tekintettel kell lenni, különösen arra, hogy a reformokat megalapozott információkra és szilárd konszenzusra kell építeni.

A nyugdíjak és főként a szociális védelem rendszereinek korszerűsítésére úgy kell tekinteni, mint a lisszaboni stratégiában foglalt célok megvalósításának meghatározó elemére. Az elöregedés kihívására adandó válaszhoz felül kell vizsgálni a hagyományos életpályamodelleket, valamint a tanulás, a munka és a gondoskodás szakaszai közötti különbségeknek egyre inkább el kell mosódniuk. A szociális védelem rendszereinek alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz és lehetővé kell tenni, illetve ösztönözni kell, hogy az emberek minél jobban éljenek a dinamikus gazdaság és a munkaerőpiac kínálta lehetőségekkel.

4. KÖZPONTI KÉRDÉSEK

- A szociális védelem megfelelőségének javítása elengedhetetlen nemcsak a növekedés és a foglalkoztatás, de a szociális kohézió szempontjából is. Az aktív életkor meghosszabbításának és a foglalkoztatottsági szint emelésének a szociális védelem korszerűsítése fő hajtóerejének kell maradnia. Megfordítva is igaz, hogy az életpálya során felmerülő egyéni szükségletekre regálva a szociális védelem rendszerei elősegítik az új kockázatok kezelését.

- Az EU szintjén az egészségvédelem kibővítése és az összes szociális védelmi és integrációs folyamat 2006-ra tervezett ésszerűsítését arra kell felhasználni, hogy a terület egészében nagyobb hangsúlyt fektessenek a megvalósításra és a szinergiákra. A társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos nyitott koordináció keretében tiszteletben kell tartani az összes alkérdés - integráció, nyugdíjak, egészségvédelem és hosszú távú gondoskodás - sajátosságait.

- A társadalmi integráció területén az eddig összegyűjtött eredmények arra utalnak, hogy mind az állhatatosság, mind a törekvés indokolt. Az állhatatosság azért szükséges, mert a szegénység és a kirekesztés gyökereinek kitépése 2010 után is összehangolt erőfeszítéseket fog igényelni; ambícióra pedig azért, mert az érdekeltek az egész EU-ra kiterjedő kollektív cselekvése ma már teljesen kialakult.

- Noha a társadalmi integrációt szolgáló politikáknak alkalmazkodniuk kell a tagállamokban jelentkező különféle kihívásokhoz, a sokrétűségen alapuló megközelítések prioritása megmarad. Az eddig elvégzett munka több kiemelt politikai prioritás alkalmazhatóságát is megerősíti. Előtérbe helyezésük hozzájárul néhány különösen sürgető kérdés orvoslásához, mint a gyermekszegénység, a családok gondviselő képességének támogatása, a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése, a hajléktalanság leküzdése és az etnikai kisebbségek és migránsok integrációjához vezető új utak megnyitása.

- A 2005-ben lebonyolítandó értékelési folyamatnak az eredményekre kell összpontosítania a 2006 utáni újabb nyitott koordinációs forduló előkészítése érdekében. A tagállamoknak és a Bizottságnak különösen azt kell felmérniük, hogy a nemzeti stratégiákat hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a kitűzött célok, a viszonyítási alapok és mutatók, a gazdaság- és foglalkoztatási politikák közötti jobb kapcsolatokkal, a hatékony felügyelettel és értékeléssel, és az Európai Szociális Alapok strukturális alapjainak használatával. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a nemzeti stratégiák mennyire voltak képesek bevonni a helyi és regionális önkormányzatokat, a szociális partnereket és más érdekelteket, és mennyire sikerült tudatosítaniuk, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés az egyik legégetőbb probléma.

- Az emberek ismételt bevonása a munkába, a dolgozók munkahelyeinek megőrzése, a foglalkoztathatóság és a munkaerő-piaci részvétel növelése elengedhetetlen a lisszaboni stratégia versenyképességi, foglalkoztatási és társadalmi integrációs céljainak megvalósításában. A lisszaboni stratégia a kibővült Európában is nagy kihívásokkal kerül szembe, ha a munkaerőpiacokról leginkább kirekesztett rétegek helyzetét tekintjük. Az integráció ügyében folyó nyílt koordinációból és az Európai Foglakoztatási Stratégiából levonható tanulságok alapján a Bizottságnak 2005-ben konzultálnia kell a szociális partnerekkel, a tagállamokkal és az összes fontos érdekelttel arról, hogy milyen további EU-szintű cselekvésre lehet szükség ezen kihívások megválaszolására.

- A nyugdíjak terén az idős munkavállalók foglalkoztatásának fenntartása az egész Európai Unióban kiemelten fontos kihívásnak számít. A nyugdíjrendszerek jövőbeni megfelelőségét és pénzügyi fenntarthatóságát biztosító reformok folyamatában prioritást kell biztosítani az idősebbek foglalkoztatásának. A várható élettartam emelkedése a munkaerőpiacot elhagyók korhatárának további emelését teszi szükségessé, amivel együtt jár a korkedvezményes nyugdíjba vonulás különböző ösztönzőinek fokozatos visszavonása. A tagállamoknak fel kell mérniük a szociális védelem rendszereinek az aktív életkor meghosszabbításában játszott szerepét.

[1] Lásd: a Bizottság javaslatát a gazdasági migráció Commission' proposal for an in-depth discussion on economic migration in COM(2004)881, "Green paper on an EU approach to managing economic migration".