–

az Energieversorgungscenter Dresden‑Wilschdorf GmbH & Co. KG képviseletében T. Heymann és C. Telschow Rechtsanwälte,

–

a Bundesrepublik Deutschland képviseletében I. Budde, J. Steegmann és A. Leskovar, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller és S. Eisenberg, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Wils, B. De Meester és A. C. Becker, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. április 23‑i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 140., 63. o.) módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 275., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.; a továbbiakban: 2003/87 irányelv), különösen annak 2. cikke (1) bekezdése és 3. cikke e) pontja értelmezésére, továbbá az Európai Bizottság honlapján elérhető Data Collection Template‑ben (adatgyűjtési sablon) foglalt „corrected eligibility ratio” (korrigált kvóta), valamint a kibocsátási egységekre vonatkozó harmonizált ingyenes kiosztás uniós szintű átmeneti szabályainak a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10a. cikke értelmében történő meghatározásáról szóló, 2011. április 27‑i 2011/278/EU bizottsági határozat (HL 2011. L 130., 1. o.), különösen annak 6. cikke (1) bekezdése értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Energieversorgungscenter Dresden‑Wilschdorf GmbH & Co. KG (a továbbiakban: EDW) és a Bundesrepublik Deutschland (Németországi Szövetségi Köztársaság) között üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek (a továbbiakban: kibocsátási egységek) egy gázmotoros kapcsolt energiatermelésű, abszorpciós hűtőberendezéseket mellékberendezésként tartalmazó ipari erőmű számára történő ingyenes kiosztása iránti kérelem tárgyában folyamatban levő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2003/87 irányelv (20) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„Ezen irányelv ösztönzi a nagyobb energiahatékonyságú technológiák alkalmazását – köztük a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelést – amelyek egységnyi energia előállítása során kevesebb kibocsátást eredményeznek, míg a belföldi energiapiac hasznos hő‑keresletén alapuló kogenerációs energiatermelés ösztönzéséről szóló jövőbeni európai parlamenti és tanácsi irányelv konkrétan ösztönzi a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelési technológia alkalmazását.”

4

Ezen irányelv „Alkalmazási kör” című 2. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„Ezen irányelvet az I. mellékletben felsorolt tevékenységekből származó kibocsátásokra és a II. mellékletben felsorolt üvegházhatású gázokra kell alkalmazni.”

5

Az említett irányelv „Fogalommeghatározás” című 3. cikke kimondja:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

6

A 2003/87 irányelvnek „A 96/61/EK irányelvvel való összehangolás” című 8. cikke az alábbiakat írja elő:

„A tagállamok megteszik az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a [környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló, 1996. szeptember 24‑i] 96/61/EK [tanácsi] irányelv [(HL 1996. L 257., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 80. o.)] I. mellékletében megjelölt tevékenységeket folytató létesítmények üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedélyeinek kiállításához meghatározott feltételek, illetve a kapcsolódó engedélyezési eljárás összhangba kerüljön a fenti irányelv által szabályozott engedély feltételeivel, illetve eljárásával. Ezen irányelv 5., 6., és 7. cikkében foglalt követelmények beépíthetők a [96/61] irányelv szerinti eljárásokba.”

7

Ezen irányelvnek „A harmonizált ingyenes kiosztás közösségi szintű átmeneti szabályai” című 10a. cikke értelmében:

„(1)   A Bizottság 2010. december 31‑ig közösségi szintű, teljes mértékben harmonizált végrehajtási intézkedéseket fogad el a kibocsátási egységek […] kiosztására vonatkozóan […].

[…]

Az első albekezdésben előírt intézkedések lehetőség szerint közösségi szintű előzetes referenciaértékeket határoznak meg annak biztosítására, hogy a kiosztás módja ösztönözze az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és az energiafelhasználás tekintetében hatékony műszaki megoldásokat, figyelembe véve a leghatékonyabb műszaki megoldásokat, a helyettesítő megoldásokat, az alternatív termelési folyamatokat, a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelést, a hulladékgázokból való hatékony energia‑visszanyerést, a biomassza‑használatot, valamint a CO2 elkülönítését és tárolását, amennyiben rendelkezésre állnak ilyen létesítmények, továbbá az intézkedések nem ösztönöznek a kibocsátás növelésére. […]

[…]

(3)   A (4) és (8) bekezdésre is figyelemmel és a 10c. cikkre tekintet nélkül nem részesülhetnek ingyenes kiosztásban a villamosenergia‑termelők, a szén‑dioxid elkülönítését szolgáló létesítmények, a szén‑dioxid szállítására szolgáló csővezetékek és a szén‑dioxid tárolóhelyek.

(4)   Ingyenes kiosztásban részesül távfűtés és a [hasznos hőigényen alapuló kapcsolt energiatermelés belső energiapiacon való támogatásáról és a 92/42/EGK irányelv módosításáról szóló 2004. február 11‑i] 2004/8/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [(HL 2004. L 52., 50. o.; magyar nyelvű különkiadás: 12. fejezet, 3. kötet, 3. o.)] értelmében vett nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés a gazdaságilag indokolt módon, kereslet kielégítése céljából folytatott hőtermelés vagy hűtési szolgáltatások tekintetében. […]

[…]

(11)   A 10b. cikk rendelkezéseire is figyelemmel az e cikk (4)–(7) bekezdése értelmében 2013‑ban ingyenesen kiosztott kibocsátásiegység‑mennyiségnek az (1) bekezdésben előírt intézkedésekkel összhangban meghatározott mennyiség 80%‑ának kell megfelelnie. Ezt követően az ingyenesen kiosztott mennyiséget évente mindig azonos mennyiséggel úgy kell csökkenteni, hogy 2020‑ra 30%‑ot érjen el, majd 2027‑re megszűnjön az ingyenes kiosztás.

(12)   A 10b. cikkre is figyelemmel, 2013‑ban, majd azt követően 2020‑ig minden évben a szénszivárgás [helyesen: kibocsátásáthelyezés] kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokban vagy alágazatokban működő üzemeltetők [helyesen: létesítmények] az (1) bekezdésben hivatkozott rendelkezésekkel összhangban meghatározott mennyiség 100%‑a erejéig ingyenes kiosztásban részesülhetnek az (1) bekezdésnek megfelelően.

[…]”

8

Az említett irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik kereskedelmi időszak 8 évre, 2013‑tól 2020‑ig szól (a továbbiakban: harmadik kereskedelmi időszak).

9

A 2011/278 határozat „Fogalommeghatározások” című 3. cikkének szövege a következő:

„E határozat alkalmazásában:

[…]

[…]”

10

E határozat „Létesítményrészekre történő felosztás” című 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E határozat alkalmazásában a tagállamok a [2003/87] irányelv 10a. cikkének értelmében ingyenes kiosztásra jogosult valamennyi létesítményt egy vagy több létesítményrészre osztanak fel az előírtaknak megfelelően:

A létesítményrészeknek a lehetséges mértékben meg kell felelniük a létesítmény fizikai részeinek.

A hő‑referenciaérték, a tüzelőanyag‑referenciaérték és technológiai kibocsátások szerinti létesítményrészek [helyesen: hő‑referenciaértékkel, tüzelőanyag‑referenciaértékkel és technológiai kibocsátásokkal rendelkező létesítményrészek] esetében a tagállamoknak – a NACE‑ és Prodcom‑kódok alapján – egyértelműen különbséget kell tenniük aközött, hogy a vonatkozó folyamat a [CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok és alágazatok listájának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti meghatározásáról szóló, 2009. december 24‑i] 2010/2/EU [bizottsági] határozatban [(HL 2010. L 1., 10. o.)] meghatározott, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben kitett ágazatot vagy alágazatot szolgál‑e ki, vagy sem.

Ha az uniós rendszerben részt vevő létesítmények egyike az uniós rendszeren kívüli létesítmény vagy egyéb entitás számára termelt vagy exportált mérhető hőt, a tagállamok ezt úgy értékelik, hogy a kérdéses hő esetében a hő‑referenciaérték szerinti létesítményrész [helyesen: hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész] vonatkozó eljárása nem olyan ágazatot vagy alágazatot szolgál, amely a [2010/2] határozatban foglaltaknak megfelelően a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben ki van téve, hacsak az illetékes hatóság kielégítő bizonyítékkal nem rendelkezik a tekintetben, hogy a mérhető hő fogyasztója a [2010/2] határozatban foglaltak szerint a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatnak vagy alágazatnak [helyesen: ágazatba vagy alágazatba tartozónak] minősül.”

11

Az említett határozat „Alapadatok gyűjtése” című 7. cikke kimondja:

„(1)   A tagállamok a [2003/87] irányelv 10a. cikke értelmében ingyenes kiosztásra jogosult valamennyi meglévő létesítmény esetében – beleértve a csak alkalmanként üzemeltetett, különösen a tartalék‑ vagy készenléti üzemmódban tartott, illetve a szezonális rendszerben üzemelő létesítményeket – a 2005. január 1. és 2008. december 31. közötti időszak, vagy adott esetben a 2009. január 1. és 2010. december 31. közötti időszak valamennyi olyan évére vonatkozóan, amikor a létesítmény üzemelt, összegyűjtenek az üzemeltetőtől valamennyi vonatkozó információt és adatot a IV. mellékletben felsorolt minden egyes paraméterre vonatkozóan.

[…]

(5)   A tagállamoknak oly módon kell beszerezniük, nyilvántartásba venniük és dokumentálniuk az adatokat, hogy az illetékes hatóság azokat megfelelően fel tudja használni.

A tagállamok az adatszolgáltatáshoz megkövetelhetik az üzemeltetőtől elektronikus formanyomtatvány használatát, vagy meghatározhatnak egy fájlformátumot. El kell azonban fogadniuk a tagállamoknak, ha az üzemeltető bármely olyan elektronikus formanyomtatványt vagy fájlformátumot használ, amelyet a Bizottság az e cikk szerinti adatgyűjtés céljából tett közzé, kivéve, ha a tagállam által előírt formanyomtatvány vagy fájlformátum szükségessé teszi legalább ugyanazon adatok szolgáltatását.

[…]”

12

A 2011/278 határozat „Múltbeli tevékenységi szint” című 9. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

„A hőhöz kapcsolódó múltbeli tevékenységi szint a létesítmény határain belül az alapidőszak során termékek előállítása vagy – a villamos energia előállítását kivéve – mechanikai energia termelése, hőtermelés vagy hűtési szolgáltatások céljából elfogyasztott, de nem villamosenergia‑ellátási célú mérhető hő termeléséhez, illetve az uniós rendszerben részt vevő létesítménytől való behozatalához, illetve mindkettőhöz, valamint az uniós rendszerben nem szereplő létesítmény vagy egyéb entitás számára történő kivitelhez, de nem villamosenergia‑termelés célú kivitelhez kapcsolódó, terajoule/évben kifejezett éves múltbeli medián értéke.”

13

E határozatnak „A létesítmény szintjén történő kiosztás” című 10. cikke értelmében:

„(1)   A 7. cikk szerint gyűjtött adatok alapján a tagállamok a (2)–(8) bekezdéssel összhangban minden évre kiszámítják a 2013‑tól kezdődően ingyenesen kiosztandó kibocsátási egységek számát a területükön található valamennyi meglévő létesítmény vonatkozásában.

(2)   E számítás alkalmazásában a tagállamok először is minden létesítményrész esetében külön‑külön határozzák meg az ingyenesen kiosztott kibocsátási egységek előzetes számát a következők szerint:

[…]

[…]”

14

A 2010/2 határozat mellékletének 1.4 pontja a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok között említi az Európai Közösségeken belüli gazdasági tevékenységek általános osztályozása (NACE) 3210. sz. kódjának körébe tartozó elektronikai szelepek, csövek és más alkatrészek gyártását.

15

A 2010/2 határozatot hatályon kívül helyező, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok és alágazatok 2015–2019‑es időszakra vonatkozó listájának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti meghatározásáról szóló, 2014. október 27‑i 2014/746/EU bizottsági határozat (HL 2014. L 308., 114. o.) mellékletének 1.1. pontja az ilyen kockázatnak kitett ágazatok között a jelenleg a NACE 2611. sz. kódnak megfelelő elektronikai alkatrész gyártását is megemlíti.

16

A kibocsátási egységek harmonizált ingyenes kiosztására vonatkozó uniós szintű átmeneti szabályoknak a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10a. cikke értelmében történő meghatározásáról szóló, 2018. december 19‑i (EU) 2019/331 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2019. L 59., 8. o.) tartalmazza az „Az adatok nyomonkövetési módszere” című VII. mellékletet. E mellékletnek „A nettó mérhető hő meghatározásának szabályai” című 7. pontja tartalmazza az „Általános elvek” című 7.1. pontot, amely negyedik albekezdésében a következőket írja elő:

„Amennyiben a hőt abszorpciós hűtési folyamattal történő hűtésre használják, az adott hűtési folyamatot hőfogyasztó folyamatnak kell tekinteni.”

17

A 2008/1 irányelvvel hatályon kívül helyezett és felváltott 96/61 irányelv a „Fogalommeghatározások” című 2. cikkében a következőképpen rendelkezett:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

18

Az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 334., 17. o.; helyesbítések: HL 2012. L 158., 25. o.; HL 2017. L 22., 86. o.; HL 2017. L 158., 51. o .) hét irányelvet átdolgozott, köztük a 2008/1 irányelvet, amint az az (1) preambulumbekezdéséből kitűnik.

19

A 2010/75 irányelv „Fogalommeghatározás” című 3. cikke kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]”

20

Az 1974. március 15‑i Bundes‑Immissionsschutzgesetz (a szennyezés elleni védelemről szóló szövetségi törvény, BGBl. 1974. I, 721. o.) 2013. május 17‑i változatában (BGBl. 2013. I, 1274. o.; a továbbiakban: BImSchG) az „Engedélyezés” című 4. § (1) bekezdése előírja:

„Engedélyköteles az olyan létesítmények építése és üzemeltetése, amelyek jellemzőik vagy működésük miatt különösen káros hatást gyakorolhatnak a környezetre, és veszélyeztethetik, illetve jelentős kárt vagy kellemetlenséget okozhatnak a közösségnek vagy a szomszédságnak […]”

21

A 2011. július 21‑i Treibhausgas‑Emissionshandelsgesetz (az üvegházhatású gázok kibocsátáskereskedelméről szóló törvény) (BGBl. 2011. I, 1475. o., a továbbiakban: TEHG) „Hatály” címet viselő 2. §‑a így rendelkezik:

„(1)   Ez a törvény az 1. melléklet 2. részében felsorolt üvegházhatású gázok ott felsorolt tevékenységek általi kibocsátására alkalmazandó. Ezt a törvényt akkor is alkalmazni kell az 1. melléklet 2. részében említett létesítményekre, ha azok az 1. melléklet 2. részében fel nem sorolt létesítmény részei vagy mellékberendezései.

(2)   Az 1. melléklet 2. részének 2–31. pontjában felsorolt létesítmények esetében e törvény hatálya kiterjed:

1. minden olyan létesítményrészre és folyamati lépésre, amely az üzemeltetéshez szükséges, továbbá

2. minden olyan mellékberendezésre, amely az 1. pontban említett létesítményrészekkel és folyamati lépésekkel térbeli és üzemeltetéstechnikai összefüggésben áll, és az 1. melléklet 2. részében szereplő üvegházhatású gázok keletkezése szempontjából jelentőséggel bírhat.

Az első mondat az 1. melléklet 2. részének 1. pontjában említett tüzelőberendezésekre értelemszerűen alkalmazandó.

[…]

(4)   Ha az 1. melléklet 2. részének 2–30. pontjában felsorolt létesítmények a BImSchG 4. §‑a (1) bekezdésének harmadik mondata alapján engedélykötelesek, a BImSchG alapján kiadott engedélyben foglalt előírások irányadóak a létesítmények (2) és (3) bekezdés szerinti elhatárolása szempontjából. Az első mondatot az 1. melléklet 2. részének 1. pontjában említett tüzelőberendezésekre is alkalmazni kell. Az (1) bekezdés második mondatában foglalt esetekre az első mondat értelemszerűen alkalmazandó a BImSchG alapján kiadott engedélyben a létesítményrészek vagy mellékberendezésekre vonatkozó előírások tekintetében is.”

22

A TEHG „A kibocsátás engedélyezése” című 4. §‑a kimondja:

„(1)   A létesítmény üzemeltetőjének engedélyt kell kérnie az 1. melléklet 2. részének 1–32. pontjában felsorolt tevékenységekből származó üvegházhatású gázkibocsátásokra. Az engedélyt a létesítmény üzemeltetőjének kérelmére az illetékes hatóság adja ki, amennyiben a hatóság a kérelemmel együtt benyújtott dokumentáció alapján meg tudja állapítani a (3) bekezdésben említett információkat.

[…]

(4)   A BImSchG rendelkezései alapján 2013. január 1‑je előtt engedélyezett létesítmények esetében az (1) bekezdés értelmében kiadott engedély a szennyezésvédelmi jogi engedély. Mindazonáltal, az első mondatban szereplő esetben, a létesítményüzemeltető az (1) bekezdés alapján külön engedélyt is kérhet. Ez esetben az első mondat csak addig alkalmazható, amíg a külön engedélyt meg nem adják.”

23

Az említett TEHG „Kibocsátási egységeknek a létesítményüzemeltetők részére történő ingyenes kiosztása” című 9. §‑ának (2) bekezdése előírja:

„A kibocsátási egységek ingyenes kiosztásának feltétele az illetékes hatósághoz benyújtott kérelem. […]”

24

A TEHG 2019. január 18‑i változata (BGBl. 2019. I, 37. o.) „Átmeneti rendelkezés a létesítményüzemeltetők tekintetében” című 34. §‑ának (1) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   Az 1–36. § 2019. január 24‑ig alkalmazandó változatát a 2013–2020 közötti kereskedelmi időszak vonatkozásában továbbra is alkalmazni kell az 1. melléklet szerinti tevékenységekkel összefüggésben kibocsátott üvegházhatású gázokra.”

25

A 2011. szeptember 26‑i Verordnung über die Zuteilung von Treibhausgas‑Emissionsberechtigungen in der Handelsperiode 2013 bis 2020 (az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek a 2013–2020 közötti kereskedelmi időszakra történő kiosztásáról szóló rendelet) (BGBl. 2011 I., 1921. o.) „Fogalommeghatározások” című 2. §‑a a „Hő‑referenciaértékkel rendelkező kiosztási elem” című 30. pontjában a következőképpen rendelkezik:

„A 28. pont szerinti kiosztási elem által magában nem foglalt ráfordítás, teljesítmény és a megfelelő kibocsátás összessége, amely a mérhető hő termeléséhez vagy e hőnek a [TEHG] hatálya alá tartozó létesítményből történő behozatalához kapcsolódik, feltéve hogy a hőt nem villamos energiából fejlesztették és nem is salétromsav előállítása során, továbbá nem villamos energia előállítása érdekében használták fel és nem villamos energia előállításához exportálták; továbbá amennyiben

26

Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek a 2013 és 2020 közötti kereskedelmi időszakra történő kiosztásáról szóló rendeletnek „A kiosztási elemek létrehozása” című 3. §‑a kimondja:

„[…]

(2)   Az (1) bekezdés 2. pontjában említett kiosztási elem meghatározása céljából a mérhető hő hőelosztó hálózat részére történő átadását a 2. § 30. pontjának b) alpontja szerinti egyéb berendezés részére történő átadásnak kell tekinteni […]

(3)   Az (1) bekezdés 2–4. pontjában említett kiosztási elemek tekintetében a kérelmezőnek külön kiosztási elemeket kell létrehoznia a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatokra vonatkozó termékek gyártási folyamata és az egyéb folyamatok tekintetében. […]

(4)   A hő‑referenciaértékkel rendelkező kiosztási elemek tekintetében a (3) bekezdés értelmében vett külön kiosztási elemként való meghatározás során a következőképpen kell eljárni:

1. Amennyiben a TEHG hatálya alá nem tartozó ügyfélnek közvetlenül szállítanak hőt, e hőt a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatoknak kell tulajdonítani, amennyiben az üzemeltető bizonyítja, hogy az ügyfél a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatba tartozik; egyebekben a hőt a kibocsátásáthelyezésnek nem kitett ágazatoknak kell tulajdonítani;

2. Amennyiben a hőt hőelosztó hálózatokba szállítják, a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatoknak kell tulajdonítani a hálózat üzemeltetője által a 8. § (1) bekezdése szerinti releváns szállítási időszakban szállított hő teljes mennyiségéből a kibocsátásáthelyezésnek kitett ágazatok fogyasztóinak szállított hőmennyiségnek megfelelő részt; egyebekben a hőt a kibocsátásáthelyezésnek nem kitett ágazatoknak kell tulajdonítani.

[…]”

27

Az alapeljárás felperese, az EDW egy nagy teljesítményű, gázmotoros kapcsolt energiatermelésű, az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek uniós szintű kereskedelmi rendszere (a továbbiakban: ETS) hatálya alá tartozó ipari erőművet üzemeltet. Ez a kapcsolt energiatermelésű erőmű mellékberendezésként többek között abszorpciós hűtőberendezéseket (a továbbiakban: hűtőberendezések) foglal magában, amelyek hőt alakítanak hűtésre alkalmassá. E hűtőberendezések nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat.

28

Az említett kapcsolt energiatermelésű erőmű kizárólag a Global Foundries félvezetőgyártó üzemét szolgálja ki, amely nem az EDW tulajdonában áll. A Global Foundries ETS hatályán kívül eső tevékenysége a 2010/2 határozat és a 2014/746 határozat értelmében a kibocsátásáthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatba tartozik.

29

A kapcsolt energiatermelésű erőmű 80 °C‑os meleg vizet és vízgőzt állít elő. A kazánból a 80 °C‑os meleg vizet egyrészt közvetlenül a Global Foundries részére szállítják, másrészt a vízgőzzel együtt a kapcsolt energiatermelésű erőmű hűtőberendezéseit látják el. E hűtőberendezések a félvezetők gyártásához a Global Foundries üzeme számára 5 °C, vagy 11 °C hőmérsékletű hideg víz formájában hűtést biztosítanak. 32 °C‑os langyos vizet is előállítanak a hűtőberendezésekből származó hő, valamint azon hő felhasználásával, amely a Global Foundries hűtési köréből víz formájában 11 °C, vagy 17 °C hőmérsékleten visszaáramlik e berendezések felé.

30

A BImSchG által megkövetelt engedély megadása szempontjából a kapcsolt energiatermelésű erőművet és annak mellékberendezéseit – az utóbbiak működéséből eredő zajkibocsátások miatt – úgy kell tekinteni, hogy azok egy és ugyanazon létesítményt alkotnak.

31

2012. január 19‑én az EDW kibocsátási egységek ingyenes kiosztása iránti kérelmet nyújtott be a Deutsche Emissionshandelsstellehez (német kibocsátáskereskedelmi hatóság, a továbbiakban: DEHSt), amely a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrészre vonatkozó rendelkezések alapján a 2014. február 17‑i határozattal 63770 ingyenes kibocsátási egységet, a 2017. április 28‑i panasz alapján pedig további 14497 egységet osztott ki az EDW számára.

32

Nevezetesen a DEHSt a kiosztásról szóló határozatban és a panasz tárgyában hozott határozatban megállapította, hogy az abszorpciós hűtőberendezések az EDW ETS hatálya alá tartozó létesítményének részét képezik. Egyébként pedig megtagadta a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokra és alágazatokra irányadó kedvezményes rendszer alkalmazását a Global Foundriesnek szolgáltatott hűtés tekintetében. Ezenkívül a DEHSt megtagadta a jogok biztosítását a 32 °C‑os langyos víz hőárama tekintetében, amennyiben a hő a hűtőberendezések működése során keletkező villamos energiából származik. A DEHSt az EDW által kért hőmennyiségekből levonta az ETS hatálya alá nem tartozó létesítményből származó hő behozatalát is.

33

Az EDW 2017. június 1‑jén a Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság, Németország) elé terjesztett keresetében fenntartotta további 121013 kibocsátási egység ingyenes kiosztása iránti kérelmét.

34

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntése mindenekelőtt attól a kérdéstől függ, hogy összeegyeztethető‑e a 2003/87 irányelvvel, és különösen annak 2. cikke (1) bekezdésével és 3. cikke e) pontjával az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy az ETS hatálya alá tartozó létesítmények körülhatárolása érdekében adott esetben figyelembe kell venni a környezetszennyezésre vonatkozó egyéb nemzeti jogszabályok alapján kiadott engedélyben az e létesítményekre meghatározott előírásokat, ami azzal a következménnyel járhat, hogy az említett létesítményekbe az olyan mellékberendezéseket is bele kell érteni, mint az alapügyben szereplő hűtőberendezések, amelyek nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Az említett bíróság rámutat arra, hogy annak eldöntése, hogy ezek a hűtőberendezések az alapügy tárgyát képező, az ETS hatálya alá tartozó létesítmény határain belül vagy azon kívül vannak, hatással van arra, hogy hány ingyenes kibocsátási egységet kell kiosztani az EDW‑nek.

35

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kérdezi, hogy adott esetben hogyan kell meghatározni a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrészek tekintetében ingyenesen kiosztásra kerülő kibocsátási egységek mennyiségét. Különösen arra keresi a választ, hogy az ETS hatálya alá nem tartozó létesítményekből származó hő tekintetében hogyan kell kiszámítani és alkalmazni az adatgyűjtési modellben foglalt korrigált kvótát, és különösen, hogy az érintett létesítmény hőáramának átfogó megközelítését kell‑e alkalmazni, vagy e hőbehozatal beszámítása érdekében a különböző hőáramok közötti különbség figyelembe vehető.

36

Végezetül e bíróság a 2011/278 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése alapján a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokra vagy alágazatokra alkalmazandó rendszer végrehajtásának feltételeiről kérdez az EDW hűtőberendezésekben termelt, a Global Foundries részére szállított hűtést illetően.

37

Ilyen körülmények között a Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen ügyet az eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése szerinti gyorsított eljárásban bírálja el.

39

Kérelmének alátámasztása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozott, hogy a német bíróságok ítélkezési gyakorlata szerint az ingyenes kibocsátási egységekhez való jogok elvesznek, ha nem képezik a kiosztásról szóló határozat tárgyát a harmadik kereskedelmi időszak lejártát követő év április 30‑a előtt, mivel nincsenek olyan rendelkezések, amelyek lehetővé tennék e kibocsátási egységeknek a negyedik kereskedelmi időszakra történő átvitelét. Ennélfogva, amennyiben ez az értelmezés összeegyeztethető az uniós joggal, az EDW 2021. április 30. előtt jogerőre emelkedett határozat hiányában elveszítheti az általa hivatkozott további ingyenes kibocsátási egységeket. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy ez a kérdés az előtte folyamatban lévő ügyek meglehetősen jelentős részében felmerül.

40

A Bíróság eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében az említett eljárási szabályzat rendelkezéseitől eltérve gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

41

2020. január 22‑én a Bíróság elnöke úgy határozott, hogy az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően elutasítja a kérdést előterjesztő bíróság arra irányuló kérelmét, hogy a jelen ügyet gyorsított eljárásban bírálják el.

42

E határozatot az indokolta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott indokok nem voltak alkalmasak annak bizonyítására, hogy az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek a jelen ügyben teljesülnek (lásd analógia útján: 2021. február 25‑iGmina Wrocław [Haszonélvezeti jog átalakítása] ítélet, C‑604/19, EU:C:2021:132, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy önmagában a jogalanyok azon érdeke – bármily jogos is –, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározzák az uniós jogból eredő jogaik terjedelmét, nem alkalmas arra, hogy az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kivételes körülmény fennállását megalapozza (a Bíróság elnökének 2019. január 18‑iVW [Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a meg nem jelenés esetén] végzése, C‑659/18, nem tették közzé, EU:C:2019:45, 7. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

E tekintetben az a tény, hogy az EDW a jogorvoslati kérelmet 2017. június 1‑jén nyújtotta be, azaz több mint két és fél évvel azelőtt, hogy a nemzeti bíróság úgy döntött, hogy az ügyet előzetes döntéshozatalra utalja a Bíróság elé, viszonylagossá teszi az alapügy sürgősségét (lásd analógia útján: a Bíróság elnökének 2019. január 18‑iAdusbef és társai végzése, C‑686/18, nem tették közzé, EU:C:2019:68, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyszerű gazdasági érdekek – bármilyen fontosak és jogosak is – önmagukban nem igazolhatják a gyorsított eljárás alkalmazását (lásd analógia útján: 2021. február 25‑iGmina Wrocław [Haszonélvezeti jog átalakítása] ítélet, C‑604/19, EU:C:2021:132, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy önmagában az a tény, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a Bírósághoz az előzetes döntéshozatali kérelemmel való fordulást követően meghozni szükséges határozata esetlegesen sok személyt vagy számos jogviszonyt érint, nem minősülhet a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolására alkalmas rendkívüli körülménynek (lásd ebben az értelemben: 2020. december 8‑iStaatsanwaltschaft Wien [Hamisított átutalási végzések] ítélet, C‑584/19, EU:C:2020:1002, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2003/87 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének e) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy olyan mellékberendezések szerepeljenek az ETS hatálya alá tartozó létesítmény határain belül, amelyek nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat.

48

A jelen esetben az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás azt írja elő, hogy az ETS alkalmazását illetően a létesítmény határait az e létesítménynek a környezetszennyezésre vonatkozó egyéb nemzeti szabályozás alapján kiadott engedélyben szereplő előírásoknak megfelelően kell meghatározni. Ennek alapján az alapügy tárgyát képező hűtőberendezéseket, amelyek nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat, a zajkibocsátásuk miatt ezen engedély alkalmazásában a létesítmény határain belülre sorolták.

49

Emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében létesítmény minden olyan helyhez kötött műszaki egység, amelyben egy vagy több, az I. számú mellékletben felsorolt tevékenység vagy bármely más, azzal közvetlenül együtt járó tevékenység folyik, amely műszakilag kapcsolódik az adott telephelyen folytatott tevékenységhez, és amely hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre.

50

Következésképpen, amennyiben nem zajlik az ezen I. mellékletben feltüntetett semmilyen tevékenység, az alapügy tárgyát képező hűtőberendezésekhez hasonló mellékberendezések csak akkor sorolhatók az ETS hatálya alatt álló létesítményhez, ha először is tevékenységük közvetlenül kapcsolódik a létesítményben folyó valamely, az említett I. mellékletben felsorolt tevékenységhez, továbbá e közvetlen kapcsolat a műszaki kapcsolat révén kifejeződik oly módon, hogy az érintett tevékenységek közötti kapcsolat hozzájárul az ugyanezen irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó tevékenység átfogó műszaki folyamatának integritásához (lásd ebben az értelemben: 2021. április 29‑iGranarolo ítélet, C‑617/19, EU:C:2021:338, 42. és 45. pont).

51

Másodszor, amennyiben ezek a kritériumok teljesülnek, a harmadik kritérium – miszerint az érintett tevékenység hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre – tekintetében meg kell jegyezni, hogy a 2003/87 irányelvnek az alkalmazási körről rendelkező 2. cikkének (1) bekezdése alapján az irányelvet a II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázok „kibocsátására” kell alkalmazni, amelyek között „az I. mellékletben felsorolt tevékenységekből származó” szén‑dioxid is szerepel (2019. június 20‑i ExxonMobil Production Deutschland ítélet, C‑682/17, C:2019:518, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Így a Bíróság megállapította, hogy az említett I. mellékletben említett tevékenységek csak akkor tartoznak e melléklet alkalmazási körébe, ekként pedig az ETS‑be, ha az e II. mellékletben felsorolt üvegházhatású „gázkibocsátásokat” keletkeztetnek (2018. február 28‑iTrinseo Deutschland ítélet, C‑577/16, EU:C:2018:127, 45. pont).

53

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az uniós jogalkotó – úgy rendelkezve, hogy a 2003/87 irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységek is valamely létesítmény részét képezhetik – előírta, hogy az ETS hatálya alá tartozhatnak azok a tevékenységek, amelyek nem felelnek meg az ezen irányelv hatályát körülhatároló feltételeknek, és különösen amelyek nem szerepelnek ezen I. mellékletben (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑iElektriciteits Produktiemaatschappij Zuid‑Nederland EPZ ítélet, C‑158/15, EU:C:2016:422, 28. és 29. pont).

54

Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az említett irányelv 3. cikkének e) pontjában előírt harmadik kritérium teljesül, ha az érintett tevékenység, amely ugyan kibocsátásokkal és légszennyezéssel jár, nem bocsát ki az ugyanezen irányelv II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázokat.

55

A 2003/87 irányelv 3. cikkének b) pontja szerint ugyanis az irányelv alkalmazásában a „kibocsátások” az üvegházhatású gázoknak valamely létesítményben található forrásokból a légkörbe történő kiengedését jelentik. Így már önmagában e rendelkezés szövegéből következik, hogy az annak értelmében vett kibocsátás valamely üvegházhatású gáz légkörbe történő kiengedését feltételezi (2019. február 6‑iSolvay Chemicals végzés, C‑561/18, EU:C:2019:101, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Következésképpen e meghatározás fényében kell értelmezni az ezen irányelv 3. cikkének e) pontjában említett kibocsátásokat és légszennyezést, amelyek tehát csak az említett irányelv II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázokra vonatkozhatnak.

57

Ebből következően az alapügy tárgyát képező hűtőberendezések működése által okozott zajkibocsátás nem felel meg a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjában előírt, a kibocsátásokra és a légszennyezésre kifejtett hatásra vonatkozó harmadik kritériumnak. Emiatt nem tekinthető tehát úgy, hogy e hűtőberendezések és az EDW kapcsolt energiatermelésű erőműve az ETS alkalmazásában egy és ugyanazon létesítményként kezelhetők.

58

Következésképpen az ilyen hűtőberendezések nem tekinthetők az ETS hatálya alá tartozó létesítménybe tartozónak kizárólag azon az alapon, hogy azokat az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás előírása szerint az ilyen zajkibocsátások miatt úgy kell tekinteni, mint amelyek a környezetszennyezésre vonatkozó egyéb nemzeti jogszabályok alapján megadott engedély alkalmazásában a létesítmény határain belül helyezkednek el.

59

Egyértelművé kell tenni, hogy ezt a következtetést nem lehet megkérdőjelezni a német kormány azon érvelése alapján, amely szerint tekintettel arra, hogy az uniós jogalkotó a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjában a „létesítmény” ezen irányelv szerinti fogalmának a környezetszennyezés integrált megelőzésére és csökkentésére vonatkozó uniós szabályozásban – különösen a 96/61 és a 2010/75 irányelvben – szereplő hatályos meghatározásával lényegében azonos megfogalmazását kívánta elfogadni, az ETS alkalmazása céljából megengedett az érintett létesítmény – az utóbbi irányelveket végrehajtó nemzeti jogszabályok alapján korábban megállapított – lehatárolásának megtartása.

60

Először is meg kell állapítani, hogy a 2003/87 irányelv 8. cikke kétségtelenül előírja, hogy a tagállamok megteszik az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a 96/61 irányelv – amelynek helyébe legutóbb a 2010/75 irányelv lépett – I. mellékletében megjelölt tevékenységeket folytató létesítmények üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedélyeinek kiállításához meghatározott feltételek, illetve a kapcsolódó engedélyezési eljárás összhangba kerüljön a 96/61 irányelv által szabályozott engedély feltételeivel, illetve eljárásával.

61

Ez az eljárási jellegű rendelkezés azonban nem módosíthatja az ETS alkalmazására vonatkozó anyagi jogi feltételeket, különösen a hatálya alá tartozó létesítmények meghatározását illetően.

62

Másodszor és e tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 96/61 és a 2010/75 irányelv – azáltal, hogy egyrészt a 96/61 irányelv a 2. cikkének 2. és 5. pontjában, illetve a 2010/75 irányelv a 3. cikkének 2. és 4. pontjában akként rendelkezik, hogy a „környezetszennyezés” fogalma úgy értendő, mint az emberi tevékenység eredményeképpen anyag, rezgés, hő vagy zaj közvetlen vagy közvetett kibocsátása a levegőbe, talajba vagy a vízbe, amely veszélyt jelenthet az emberi egészségre vagy a környezet minőségére, kárt okozhat az anyagi javakban, illetve akadályozza vagy zavarja a környezet élvezetét vagy annak más jogszerű használatát, másrészt ezen irányelvek a „kibocsátás” fogalmát úgy határozzák meg, hogy az anyag, rezgés, hő vagy zaj közvetlen vagy közvetett kiengedése a létesítmény egyedi vagy diffúz forrásaiból a levegőbe, vízbe vagy a talajba – e fogalmaknak a 2003/87 irányelv keretében érvényesülőnél tágabb megközelítésén alapulnak.

63

Ezért a német kormány a jelen ítélet 59. pontjában kifejtett érvelésének elfogadása azzal a következménnyel járna, hogy a jelen ügyben az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban megfosztaná az ETS uniós jogalkotó által meghatározott határait a hatékony érvényesüléstől, és következésképpen _– amint azt a főtanácsnok az indítványának 49. pontjában kifejtette – figyelmen kívül hagyná az uniós jogalkotó által egyfelől a 2003/87 irányelv, másfelől a 96/61 és a 2010/75 irányelv révén elérni kívánt különböző célkitűzéseket.

64

Mindemellett pontosítani kell, hogy a 2003/87 irányelv II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázok kibocsátására és a légszennyezésre vonatkozó e korlátozás sérelme nélkül ezen irányelv 3. cikke e) pontjának szövegéből következik, hogy nem szükséges szigorúan értelmezni azokat a feltételeket, amelyek mellett az e cikkben foglalt harmadik kritérium teljesültnek tekinthető.

65

Egyrészt ugyanis e rendelkezés nem követeli meg azt, hogy az érintett tevékenységek maguk is üvegházhatású gázokat bocsássanak ki, hanem csupán azt, hogy azok e tekintetben hatással lehetnek. Másrészt, mivel csak annak a lehetőségnek kell fennállnia, hogy a tevékenység ilyen hatással járhat, e kritérium nem követeli meg a kibocsátásokra és a légszennyezésre gyakorolt tényleges hatás megállapítását, hanem csak azt, hogy e hatás lehetősége megállapítható legyen.

66

Ebből következik, hogy amennyiben a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjában előírt többi kritérium teljesül, az olyan tevékenység, amely befolyásolhatja az ezen irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó valamely tevékenység üvegházhatásúgáz‑kibocsátása szintjét, ugyanazon létesítmény határai közé tartozhat, mint ez utóbbi tevékenység.

67

Ezt az értelmezést erősítik továbbá az ETS célkitűzései is. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/87 irányelv célja a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének létrehozása, amely az üvegházhatású gázok légkörbe való kibocsátásának olyan szintre való csökkentésére irányul, amely megakadályozza az éghajlat veszélyes, emberi eredetű befolyásolását, és amelynek végső célja a környezet védelme (2020. december 3‑iIngredion Germany ítélet, C‑320/19, EU:C:2020:983, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

Ez a rendszer azon a gazdasági logikán alapul, hogy az említett rendszer valamennyi résztvevőjét arra ösztönzik, hogy a számára eredetileg kiosztott kibocsátási egységeknél kisebb mennyiségű üvegházhatású gázokat bocsásson ki, hogy a fennmaradó részt átengedhesse egy másik, olyan résztvevőnek, akinek a kibocsátása meghaladta a számára kiosztott kibocsátási egységeket (2020. december 3‑iIngredion Germany ítélet, C‑320/19, EU:C:2020:983, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

E célok megvalósításának összefüggésében meg kell jegyezni, hogy – amint az a 2003/87 irányelv (20) preambulumbekezdéséből és 10a. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – az irányelv célja, hogy ösztönözze az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és az energiahatékonyság növelését a leghatékonyabb műszaki megoldások alkalmazása útján (lásd ebben az értelemben: 2018. január 18‑iINEOS ítélet, C‑58/17, EU:C:2018:19, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. április 12‑iPPC Power ítélet, C‑302/17, EU:C:2018:245, 27. pont; 2018. június 21‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑5/16, EU:C:2018:483, 61. pont).

70

Márpedig olyan körülmények között, amikor az üzemeltető által az említett irányelv I. mellékletében felsorolt valamely tevékenység végzésének szintje és ezáltal az abból eredő üvegházhatású gázok kibocsátásának szintje az e mellékletben nem szereplő olyan egyéb tevékenységtől függ, amely az említett irányelv 3. cikke e) pontjának további – a jelen ítélet 50. pontjában felidézett – kritériumai szerint hozzá közvetlenül kapcsolódik és a műszaki kapcsolat fennállása révén az általános műszaki folyamatba integrálódik, nem zárható ki, hogy – bár az említett mellékletben nem szereplő tevékenység önmagában üvegházhatású gázokat nem bocsát ki – az ETS résztvevőjét arra ösztönzik, hogy javítsa teljesítményét az ugyanezen I. melléklet hatálya alá tartozó tevékenységhez kapcsolódó igényei – és következésképpen az abból származó kibocsátások – csökkentése érdekében.

71

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy az EDW kapcsolt energiatermelésű ipari erőművében a hőtermelés egy részét a hűtőberendezései szükségleteinek kielégítése érdekében végzik, ily módon e szükségletek meghatározzák ezen erőmű tevékenységi fokát, és ennélfogva az abból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának szintjét.

72

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 65. pontjában rámutatott, úgy lehet tehát tekinteni, hogy a hűtőberendezések hatással lehetnek a kibocsátásokra és a légszennyezésre, és ennélfogva – amennyiben a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjában meghatározott többi feltétel teljesül – ezek a hűtőberendezések és az EDW hőerőműve egy és ugyanazon létesítményt alkotnak, aminek vizsgálata adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

73

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/87 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének e) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján az ETS hatálya alá tartozó létesítmény határain belül szerepelhetnek olyan mellékberendezések, amelyek nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat, amennyiben e mellékberendezések megfelelnek az említett irányelv 3. cikkének e) pontjában előírt kritériumoknak és különösen, ha hatással lehetnek az ugyanezen irányelv II. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázok kibocsátására és a légszennyezésre.

74

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Bizottság által a 2011/278 határozat 7. cikkének (5) bekezdése alapján kidolgozott adatgyűjtési modellben foglalt korrigált kvóta egységes kvótának minősül‑e – beleértve azt is, amikor az ETS hatályán kívüli létesítményből átvett mérhető hő egy adott hőáramnak tudható be –, többek között egy hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész számára ingyenesen kiosztott kibocsátási egységek számának e létesítményrész hőáramaira vonatkozó globális megközelítés alapján történő kiszámítása és alkalmazása céljából.

75

E bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy amennyiben az alapügy tárgyát képező hűtőberendezések a létesítmény határain belül szerepelnek, ilyen átfogó megközelítést kell‑e alkalmazni, még akkor is, ha a Global Foundriesből származó, 11 °C vagy 17 °C hőmérsékletű víz formájában történő hőbehozatal a kapcsolt energiatermelésű erőmű hűtőberendezései által termelt 32 °C‑os langyos víz hőáramának tudható be.

76

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/87 irányelv 10a. cikke (3) bekezdésének megfelelően – többek között e cikk (4) bekezdésére is figyelemmel – nem részesülhetnek ingyenes kiosztásban az ezen irányelv 3. cikkének u) pontja értelmében vett villamosenergia‑termelők. E (4) bekezdés értelmében ingyenes kiosztásban részesül a 2004/8 irányelv értelmében vett nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés a gazdaságilag indokolt módon, kereslet kielégítése céljából folytatott hőtermelés vagy hűtési szolgáltatások tekintetében.

77

A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy az EDW egy nagy teljesítményű, kapcsolt energiatermelésű ipari erőművet üzemeltet, ezért – fenntartva, hogy ennek vizsgálatára a kérdést előterjesztő bíróság hivatott – mindenképpen a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (4) bekezdésében előírt rendelkezések hatálya alá tartozik.

78

E bevezető megjegyzések után szükséges megállapítani, hogy a 2011/278 határozat 7. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok a 2003/87 irányelv 10a. cikke értelmében ingyenes kiosztásra jogosult valamennyi meglévő létesítmény esetében a 2005. január 1. és 2008. december 31. közötti időszak, vagy adott esetben a 2009. január 1. és 2010. december 31. közötti időszak valamennyi olyan évére vonatkozóan, amikor a létesítmény üzemelt, összegyűjtenek az üzemeltetőtől valamennyi vonatkozó információt és adatot az e határozat IV. mellékletben felsorolt minden egyes paraméterre vonatkozóan.

79

Egyébiránt e 7. cikk (5) bekezdésének második albekezdése értelmében az említett tagállamok az adatszolgáltatáshoz megkövetelhetik az üzemeltetőtől elektronikus formanyomtatvány használatát, vagy meghatározhatnak egy fájlformátumot. El kell azonban fogadniuk a tagállamoknak, ha az üzemeltető bármely olyan elektronikus formanyomtatványt vagy fájlformátumot használ, amelyet a Bizottság az említett cikk szerinti adatgyűjtés céljából tett közzé, kivéve, ha a tagállam által előírt formanyomtatvány vagy fájlformátum szükségessé teszi legalább ugyanazon adatok szolgáltatását.

80

Ebben az esetben a Bíróság rendelkezésére álló információkból úgy tűnik, hogy a DEHSt átvette a Bizottság által közzétett adatgyűjtési modellt, amely a korrigált kvótára az „»EnergyFlows« – Data on Energy Input, Measurable Heat and Electricity” („»Energiaáramok« – Az energiabevitelre, a mérhető hőre és a villamos energiára vonatkozó adatok”) című E lapján a „Complete balance of measurable heat at the installation”(„A létesítményben mérhető hő teljes mérlege”) című II.2. szakaszának j) pontjában hivatkozik.

81

A második kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell állapítani, hogy a 2011/278 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy e határozat alkalmazásában a tagállamok a 2003/87 irányelv 10a. cikke értelmében ingyenes kiosztásra jogosult valamennyi létesítményt egy vagy több létesítményrészre osztanak fel az előírtaknak megfelelően, és ezek között szerepel a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész, amely alapján az alapügy tárgyát képező kibocsátási egységek ingyenes kiosztására sor került.

82

E tekintetben az említett határozat 3. cikkének c) pontja a „hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész” fogalmát úgy határozza meg, hogy az a létesítményrész termék‑referenciaértékével le nem írható olyan ráfordítás, teljesítmény és a megfelelő kibocsátás, amely a létesítmény határain belül termékek előállítása vagy – a villamos energia előállítását kivéve – mechanikai energia termelése, hőtermelés vagy hűtési szolgáltatások céljából a létesítmény határain belül elfogyasztott, de nem villamosenergia‑ellátási célú, mérhető hő termeléséhez, illetve az uniós rendszerben részt vevő másik létesítménytől vagy egyéb entitástól való behozatalához, illetve mindkettőhöz, vagy az uniós rendszerben nem szereplő létesítmény vagy egyéb entitás számára történő kivitelhez kapcsolódik, kivéve a villamos energia termelési célú kivitelét.

83

Egyébiránt – fenntartva, hogy ennek vizsgálatára a kérdést előterjesztő bíróság hivatott – az alapügy tárgyát képező létesítmény a 2011/278 határozat 3. cikkének a) pontja értelmében a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjára tekintettel értelmezendő „meglévő létesítménynek” minősül.

84

E tekintetben e határozat 10. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében a létesítményrésznek ingyenesen kiosztott kibocsátási egységek előzetes éves számának az említett határozat 7. cikke szerint gyűjtött adatok alapján történő kiszámítása a mérhető hőre vonatkozó hő‑referenciaérték I. mellékletben említett értéke és a mérhető hő fogyasztására vonatkozó, hővel kapcsolatos múltbeli tevékenységi szint szorzatának felel meg.

85

Ugyanezen határozat 9. cikkének (3) bekezdése értelmében az említett múltbeli tevékenységi szint főszabály szerint a létesítmény határain belül az alapidőszak során termékek előállítása vagy – a villamos energia előállítását kivéve – mechanikai energia termelése, hőtermelés vagy hűtési szolgáltatások céljából elfogyasztott, de nem villamosenergia‑ellátási célú mérhető hő termeléséhez, illetve az uniós rendszerben részt vevő létesítménytől való behozatalához, illetve mindkettőhöz, valamint az uniós rendszerben nem szereplő létesítmény vagy egyéb entitás számára történő kivitelhez, de nem villamosenergia‑termelés célú kivitelhez kapcsolódó éves múltbeli medián értéke.

86

Meg kell tehát állapítani, hogy e rendelkezés értelmében a kibocsátási egységek ingyenes kiosztása – a 2011/278 határozat 3. cikkének c) pontja értelmében vett „hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész” fogalmi alkotóelemeinek megfelelően – átfogó, nem pedig külön értékelést végez az érintett létesítmény hőárama tekintetében.

87

Másodszor, a fenti megfontolásokra tekintettel meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által közzétett adatgyűjtési modell megfelel az e határozatban az ingyenes kibocsátási egységek azon mennyiségének meghatározása érdekében előírt követelményeknek, amelyre a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész üzemeltetője igényt tarthat.

88

Ez az adatgyűjtési modell ugyanis egyrészt az E lapja II.2. szakaszának a)–e) pontjával összhangban megköveteli a létesítményben rendelkezésre álló összes mérhető hő kiszámítását, másrészt pedig a „ratio of »ETS heat« to »Total heat«” (a továbbiakban: az „ETS hatálya alá tartozó hő” és a „teljes hő” aránya) meghatározását, amely a mérhető hőből a kibocsátási egységek ingyenes kiosztására jogosult rész és a teljes rendelkezésre álló mérhető hő arányának felel meg.

89

Az említett határozatnak megfelelően ugyanis e kiosztás céljából kizárólag az érintett létesítményben termelt mérhető hő és az ETS hatálya alá tartozó létesítményből átvett mérhető hő vehető figyelembe, kizárva az ETS hatálya alá nem tartozó gazdálkodó egységektől átvett mérhető hőt. A jelen ügyben e kvóta a Global Foundries‑tól átvett hő mennyiségének beszámítására szolgál, amely az ingyenesen kiosztandó kibocsátási egységek kiszámítása során nem vehető figyelembe, mivel a Global Foundries nem tartozik az ETS hatálya alá.

90

Mindazonáltal korrigálni kell az említett kvótát, mivel e mérhető hő bizonyos mennyiségeit – azon felhasználás függvényében, amelyre azokat szánták – ki kell zárni az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának a 2011/278 határozat rendelkezéseinek megfelelő kiszámítása céljából. Így az adatgyűjtési sablon E lapja II.2. szakaszának f)‑h) pontjai előírják a mérhető hőnek a létesítményben villamosenergia‑termelés céljából felhasznált, a termék‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrészben felhasznált és az ETS hatálya alá tartozó létesítménybe kivitt aránya kiszámítását.

91

Adott esetben azt is meg kell határozni, hogy a felhasználásának céljára tekintettel kizárt mérhető hő milyen mértékben származik vagy sem olyan hőmennyiségből, amely a kibocsátási egységek ingyenes kiosztására jogosít fel.

92

Ebből a célból, ha a hőáramok tényleges értékelése alapján ennek meghatározása nem lehetséges, a létesítményben villamosenergia‑termelés céljából felhasznált mérhető hő arányára az adatgyűjtési modell E lapja II.2. szakaszának e) pontjában kiszámított „ETS hatálya alá tartozó hő” és „teljes hő” arányát kell alapul venni, amint azt többek között az e II.2. szakasz f) pontja előírja.

93

Az említett II.2. szakasz f)–h) pontjában kiszámított adatok alapján az e szakasz j) pontjában említett korrigált kvóta – figyelembe véve az ugyanezen II.2. szakasz i) pontjának megfelelően a felhasználás célja alapján kizárandó mérhető hő mennyiségét – lehetővé teszi a támogatható mérhető hő származás szerinti súlyozását a létesítményben rendelkezésre álló teljes mérhető hőhöz viszonyítva.

94

Ebből következik, hogy a korrigált kvóta a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész hőáramának átfogó megközelítése alapján kiszámított és alkalmazott egységes kvóta.

95

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 82. pontjában rámutatott, az adatgyűjtési modell az E lap II.2. szakasza o) pontjában előírja, hogy végső soron a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrésznek tulajdonítható hőmennyiség meghatározásához a korrigált kvótát a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrésznek esetlegesen tulajdonítható teljes hőre alkalmazzák, amely egyrészt a létesítményben fogyasztott, ingyenes kiosztásra jogosító mérhető hőből, másrészt az ETS hatálya alá nem tartozó létesítményekbe vagy gazdálkodó egységekbe irányuló mérhető hőből áll.

96

Ez a következtetés – az EDW állításával ellentétben – nem kérdőjelezhető meg a Bizottság honlapján elérhető, 2011. április 14‑i és 2011. június 29‑i„Guidance Document no 3 on the harmonised free allocation methodology for the EU‑ETS post 2012 (Data collection guidance)” (az EU ETS‑re 2012 után alkalmazandó harmonizált ingyenes kiosztás módszeréről szóló 3. sz. iránymutatás [adatgyűjtési sablon]) című dokumentum alapján.

97

Amint ugyanis a jelen ítélet 91. és 92. pontjából kitűnik, a létesítményben lévő mérhető hő teljes mérlegének egyik lépése annak meghatározása, hogy a felhasználásának célja alapján kizárt mérhető hőmennyiség milyen mértékben származik olyan hőmennyiségből, amely ingyenesen kiosztható kibocsátási egységekre jogosít. Ebben a lépésben el kell végezni a hőáram tényleges értékelését, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az adatgyűjtési modell E lapja II.2. szakaszának e) pontjában kiszámított, „ETS hatálya alá tartozó hő” és „teljes hő” arányát kell alapul venni.

98

Ennek a műveletnek a fényében kell értelmezni a „Guidance Document no 3 on the harmonised free allocation methodology for the EU ETS post 2012 (Data collection guidance)” (az EU‑ETS‑re 2012 után alkalmazandó harmonizált ingyenes kiosztás módszeréről szóló 3. sz. iránymutatás [adatgyűjtési sablon]) 46. oldalán található utalást arra, hogy ezen arány csak olyan esetben szükséges, amikor nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy az egyes hőáramok pontosan mekkora hányadát termelik az ETS hatálya alá tartozó létesítmények határain belül és kívül.

99

Így ezen utalás alapja az érintett hőtermelő létesítményrész hőáramainak átfogó megközelítése, és nem lehet belőle arra következtetni, hogy lehetővé teszi az ingyenes kibocsátási egységek kiosztását az említett egyedi hőáramok elszigetelt értékelése alapján, ami ráadásul nem felelne meg a 2011/278 határozatban foglalt azon követelményeknek, amelyekre a jelen ítélet 86. pontja hivatkozik.

100

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Bizottság által a 2011/278 határozat 7. cikkének (5) bekezdése alapján kidolgozott adatgyűjtési modellben említett korrigált kvóta egységes kvótát képez különösen a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrésznek ingyenesen kiosztott kibocsátási egységek számának az adott létesítményrész hőáramaira vonatkozó átfogó megközelítés alapján történő kiszámítása és alkalmazása céljából, még akkor is, ha az ETS hatálya alá nem tartozó létesítményből átvett mérhető hőmennyiség egy adott hőáramnak tulajdonítható.

101

Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/278 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész valamely eljárása a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatot, illetve alágazatot szolgál, amennyiben ez az eljárás az ETS‑en kívüli, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatba tartozó gazdálkodó egységbe szállított és ott fogyasztott hűtés előállítása céljából felhasznált hőre vonatkozik.

102

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (11) bekezdése értelmében az e cikk (4)–(7) bekezdése értelmében 2013‑ban ingyenesen kiosztott kibocsátásiegység‑mennyiségnek az e cikk (1) bekezdésében előírt intézkedésekkel összhangban meghatározott mennyiség 80%‑ának kellett megfelelnie. Ezt követően az ingyenesen kiosztott mennyiséget évente mindig azonos mennyiséggel úgy kellett csökkenteni, hogy 2020‑ra 30%‑ot érjen el, majd 2027‑re megszűnjön az ingyenes kiosztás.

103

Az említett irányelv 10a. cikkének (12) bekezdése az ilyen szabály alóli kivételt írt elő. Így 2013‑ban, majd azt követően 2020‑ig minden évben a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokban vagy alágazatokban működő üzemeltetők az e cikk (1) bekezdésében hivatkozott rendelkezésekkel összhangban meghatározott mennyiség 100%‑a erejéig ingyenes kiosztásban részesülhetnek az említett cikk (1) bekezdésének megfelelően.

104

E tekintetben a 2011/278 határozat 6. cikke (1) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy többek között a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrészek esetében a tagállamoknak egyértelműen különbséget kell tenniük aközött, hogy a vonatkozó eljárás a 2010/2 határozatban meghatározott, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben kitett ágazatot vagy alágazatot szolgál‑e ki, vagy sem. Továbbá, e rendelkezés harmadik albekezdése szerint, ha az ETS‑ben részt vevő létesítmények egyike az e rendszeren kívüli létesítmény vagy egyéb entitás számára termelt vagy exportált mérhető hőt, a tagállamok ezt úgy értékelik, hogy a kérdéses hő esetében a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész vonatkozó eljárása nem olyan ágazatot vagy alágazatot szolgál, amely a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben ki van téve, hacsak az illetékes hatóság kielégítő bizonyítékkal nem rendelkezik a tekintetben, hogy a mérhető hő fogyasztója ilyen ágazatba vagy alágazatba tartozónak minősül.

105

Ebből mindenesetre az következik, hogy a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokra vagy alágazatokra vonatkozó rendelkezések alkalmazása megköveteli, hogy a kivitt mérhető hőt olyan gazdálkodó egység használja fel, amely az ilyen kockázatnak kitett ágazatba vagy alágazatba tartozik.

106

Márpedig a „hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész” fogalmának a 2011/278 határozat 3. cikkének c) pontjában szereplő meghatározása értelmében a hűtéshez használt mérhető hő fogyasztása ilyen létesítményrészhez tartozik.

107

Így az EDW állításával ellentétben ebből azt a következtetést kell levonni – amint azt a főtanácsnok is megjegyezte indítványának 91. és 92. pontjában –, hogy az ilyen kockázatnak kitett ágazatba vagy alágazatba tartozó gazdálkodó egység által fogyasztott hűtés nem egyenértékű az előállításához felhasznált hővel. E hő felhasználása azon a létesítményen belül történik, amelyben a hűtést azért állítják elő, hogy egy ilyen gazdálkodó egységbe szállítsák. Ennélfogva az így felhasznált hőre vonatkozó eljárás nem tekinthető az említett határozat 6. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének értelmében vett, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazat vagy alágazat számára végzett eljárásnak.

108

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Global Foundries üzemébe szállított hűtés termeléséhez szükséges mérhető hő felhasználása az EDW hűtőberendezéseiben zajlik olyan módon, hogy a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatokra vagy alágazatokra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók az ilyen okból történő felhasználásra.

109

Az EDW állításával ellentétben a Bizottság „Frequently Asked Questions on Free Allocation Rules for the EU ETS post 2020” (az Európai Unión belüli ingyenes kiosztásra vonatkozó 2020 utáni szabályokkal kapcsolatban gyakran ismételt kérdések) című dokumentuma nem alkalmas e következtetés megkérdőjelezésére. Amint ugyanis arra a főtanácsnok indítványának 95–97. pontjában rámutat, azon túl, hogy e dokumentum nem rendelkezik kötelező erővel, továbbá az alapügyben szereplő időszakot követő kereskedelmi időszakra vonatkozik, meg kell állapítani, hogy a 2019/331 felhatalmazáson alapuló rendelet VII. mellékletének 7.1. szakaszára hivatkozó e dokumentumot úgy kell értelmezni, hogy a hő felhasználása abszorpciós hűtési folyamattal történő hűtésre – mint az EDW hűtőberendezései esetében – hőfogyasztó folyamatnak minősül.

110

A fenti megfontolások fényében a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/278 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését úgy kell értelmezni, hogy a hő‑referenciaértékkel rendelkező létesítményrész valamely eljárása nem olyan ágazatot vagy alágazatot szolgál, amely a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben ki van téve, amennyiben ez az eljárás az ETS‑en kívüli, a CO2‑kibocsátás‑áthelyezés kockázatának általános megítélés szerint jelentős mértékben kitett ágazatba vagy alágazatba tartozó gazdálkodó egységbe szállított és ott fogyasztott hűtés előállítása céljából felhasznált hőre vonatkozik, feltéve hogy a hő fogyasztója nem ez a gazdálkodó egység.

111

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: