Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Pénzügyi képzés

A Bizottság a pénzügyi képzést alapvető fontosságúnak tartja az egységes piac létrehozásához, ezért az európai polgárokat az alapvető személyes pénzügyi ismeretek elsajátítására kívánja ösztönözni. E közleménynek az a célja, hogy meghatározza a minőségi pénzügyi képzést biztosító nemzeti programok alapelveit, valamint az, hogy bemutassa az Európai Unió által ezen a területen folytatott kezdeményezéseket.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye (2007. december 18.) – Pénzügyi képzés [COM(2007) 808 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

Tekintettel arra, hogy a fogyasztók pénzügyi termékekkel kapcsolatos ismeretei igen hiányosak, valamint az említett termékek növekvő választékára és bonyolultságára válaszolva a Bizottság úgy döntött, hogy előmozdítja a pénzügyi képzést az Európai Unión (EU) belül.

Célkitűzések

Ez a közlemény az „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című bizottsági jelentésben meghatározott lakossági pénzügyi szolgáltatási intézkedéscsomag részét képezi, és az a célja, hogy az alábbiak révén támogassa az érdekelt feleket a pénzügyi képzési programok kidolgozásában:

  • az alacsony szintű pénzügyi ismeretek hiányának problémájára való figyelemfelhívás szükségessége;
  • színvonalas pénzügyi oktatás az Unión belül;
  • a bevált gyakorlatok megosztása;
  • gyakorlati eszközök kidolgozása az iskolai keretek közötti jobb pénzügyi képzés elősegítéséhez.

A pénzügyi képzés jelentősége, valamint gazdasági és társadalmi hasznai

A pénzügyi képzés hasznos az egyén számára (például lehetővé teszi, hogy pénzügyi tartalékok képzésével felkészüljön az előre nem látható eseményekre), hasznos a társadalom számára (csökkenti a pénzügyi kirekesztés kockázatait, továbbá előre tervezésre és megtakarításra ösztönzi a fogyasztókat), és hasznos a gazdaság egésze számára (elősegíti a körültekintő magatartást és a pénzügyi piacok kiegészítő likviditásának megteremtését).

Az Európai Bizottság által finanszírozott két közelmúltbeli tanulmány többek között feltárja, hogy számos szereplő (felügyeleti hatóságok, szociális munkások, közoktatás stb.) kínál pénzügyi képzést a tagállamokban, és hogy az e területen indított kezdeményezések száma igen változó.

A tagállami szinten folytatott referenciafelmérések segítenek a prioritások kijelölésében, és megkönnyítik az időarányos előrehaladás nyomon követését. Másrészt számos tanulmány rámutat a pénzügyi képzési programokban való részvétel fogyasztói magatartásra gyakorolt pozitív hatására is.

Az Európai Unió fellépési lehetőségei

Az oktatás a tagállamok hatáskörébe tartozó terület. Az Uniónak azonban a fogyasztók tájékoztatására és képzésére irányuló intézkedések keretében, valamint a tagállami politikát támogató és kiegészítő intézkedések végrehajtásával lehetősége nyílik a fellépésre.

A már elindított intézkedések között a Bizottság létrehozta a Dolceta elnevezésű, online képzési eszközt, amely felnőttek számára kínál képzést a fogyasztás terén, továbbá bevezette az „Europa Diary” elnevezésű, középiskolás diákoknak szóló tájékoztató füzetet.

A lakossági pénzügyi szolgáltatásokról szóló, 2007. májusi zöld könyv kiemelte, hogy többet is lehetne tenni a pénzügyi képzés előmozdítása érdekében. Ezt a zöld könyvre adott válaszok is megerősítették, különösen a bevált gyakorlatok Bizottság általi terjesztése és a pénzügyi képzési szolgáltatók támogatását célzó, nem kötelező szabályok elfogadása tekintetében.

A magas színvonalú pénzügyi képzési programok alapelvei

A Bizottság nyolc olyan alapelvet határozott meg, amelyek segíthetik a pénzügyi képzés terjesztésében részt vevő érdekelteket a pénzügyi képzési programok kidolgozásában és végrehajtásában:

  • a pénzügyi képzést folyamatosan, minden korosztály számára hozzáférhetővé kell tenni, és tevékenyen ösztönözni kell;
  • a pénzügyi képzési programokat úgy kell kialakítani, hogy azok pontosan megfeleljenek a polgárok igényeinek, és időben és térben könnyen hozzáférhetők legyenek;
  • a fogyasztók gazdasági és pénzügyi képzését a lehető leghamarabb, már az iskolákban meg kell kezdeni, és lehetőség szerint be kell építeni az általános tantervekbe;
  • a pénzügyi képzési programoknak általános eszközök révén fel kell hívniuk a figyelmet a pénzügyekkel és a pénzügyi kockázatokkal kapcsolatos ismeretek tökéletesítésének szükségességére;
  • a pénzügyi szolgáltatók által nyújtott pénzügyi képzési programoknak tisztességesnek, átláthatónak és pártatlannak kell lenniük, és mindig a fogyasztó érdekét kell figyelembe venniük;
  • a pénzügyi oktatóknak megfelelő képzésben kell részesülniük, és el kell látni őket a szükséges oktatási segédanyagokkal;
  • ösztönözni kell az érdekeltek közötti nemzeti koordinációt, és a bevált gyakorlatok cseréjét elősegítendő támogatni kell a pénzügyi képzési szolgáltatók nemzetközi együttműködését;
  • a pénzügyi képzési szolgáltatóknak rendszeresen értékelniük és szükség esetén korszerűsíteniük kell az általuk irányított programokat.

Tervezett kezdeményezések és gyakorlati segítség

A pénzügyi képzés kétségkívül a tagállamok hatáskörébe tartozik, de az Unió ehhez jelentős gyakorlati segítségnyújtással tud hozzájárulni. A Bizottság így az alábbi kezdeményezéseket határozta meg prioritásként:

  • egy pénzügyi képzési szakértői csoport létrehozása, amelynek többek között az lesz a feladata, hogy előmozdítsa és megossza a pénzügyi képzés területén bevált gyakorlatokat, és tanácsadást biztosítson a Bizottságnak a pénzügyi képzési politikájának kidolgozásával kapcsolatban;
  • védnökség biztosítása (többek között támogató üzenet és európai logók használata) a tagállamok és a magánszektorbeli szereplők számára országos és regionális konferenciák szervezéséhez, valamint a pénzügyi képzés előmozdítását célzó valamennyi egyéb kezdeményezéshez;
  • az EU-ban létező pénzügyi képzési programok és a vonatkozó kutatási eredmények online adatbázisának megnyitása az e területen bevált gyakorlatokra és elért kutatási eredményekre vonatkozó források hozzáférhetőségének elősegítése érdekében;
  • 2008-tól az oktatók pénzügyi műveltségi tárgyú képzésére szolgáló új Dolceta-modul kifejlesztése, amelynek célja, hogy ösztönzést és segítséget nyújtson az általános és középiskolai pedagógusok számára a pénzügyi kérdések általános tantervbe való beemeléséhez.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Bizottság 2008/365/EK határozata (2008. április 30.) a pénzügyi képzéssel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról [Hivatalos Lap L 125., 2008.5.9.] A határozat létrehozza a pénzügyi képzéssel foglalkozó szakértői csoportot, amelynek feladata az e területen bevált gyakorlatok alkalmazásának ösztönzése, valamint tanácsadás biztosítása a Bizottság számára a 2007-es közleményében foglalt alapelvek végrehajtásával kapcsolatban. A csoport az állami és a magánszektort képviselő szakemberekből áll, akiket a Bizottság nevez ki; megbízatásuk három évre szól, és megújítható.

Utolsó frissítés: 04.07.2011

Top