Európai klímarendelet

FŐBB PONTOK

Az uniós intézményeknek és az uniós tagállamoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük a rendelet céljainak elérése érdekében úgy, hogy közben figyelembe veszik a méltányosság, a szolidaritás és a költséghatékonyság elvét.

A rendelet létrehoz egy független, az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testületet. A testület feladatai közé tartozik az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentéseiből kapott legújabb tudományos eredményeknek és az éghajlattal kapcsolatos tudományos adatoknak a figyelembe vétele, különös tekintettel az Unió szempontjából releváns információkra; de ugyanúgy magukban foglalják a tudományos tanácsadást és jelentések készítését.

A tagállamoknak fel kell állítaniuk egy olyan nemzeti éghajlat-politikai tanácsadó szervet, amely tudományos szaktanácsadást nyújt az érintett nemzeti hatóságok számára.

A rendelet az alábbi köztes uniós lépéseket határozza meg, melyek célja annak segítése, hogy az EU elérje a 2050-re meghatározott klímasemlegességi célkitűzését.

• Az Unión belüli nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak az 1990-es szinthez képest legalább 55%-kal való csökkentése 2030-ig; 2023-ban az EU elfogadta az „Irány az 55%!” intézkedéscsomagot, amely a meglévő uniós jogszabályokat aktualizálja és új kezdeményezéseket sorakoztat fel az új célszám elérésére.
• A nettó elnyeléseknek legfeljebb 225 millió tonna szén-dioxid (CO₂) egyenértékkel megegyező értékre korlátozása annak biztosítására, hogy 2030-ra fordulva erőfeszítéseinkkel kellő mértékben törekedjünk a kibocsátások csökkentésére. A 2050-ig teljesítendő klímasemlegességi célkitűzés elérésével összhangban az EU szénelnyelésével² kapcsolatban a rendelet azt is előírja, hogy az Uniónak törekednie kell arra, hogy 2030-ban nagyobb nettó szénelnyelési mértéket érjen el.
• Kötelező érvényű éghajlat-politikai cél kitűzése, mely szerint 2040-re a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást (az elnyelések levonása utáni kibocsátást) az 1990-es szinthez képest 90 %-kal csökkenteni kell.
• Annak előírása az Európai Bizottság számára, hogy – már a 2030 utáni időszakra készülve – részletes hatásvizsgálatok alapján vizsgálja felül a vonatkozó uniós jogszabályokat annak érdekében, hogy lehetővé váljon a 2040-re kitűzött célszám és a klímasemlegességi célkitűzés elérése, és hogy tovább erősítse a támogató keretet az érintett jogi és természetes személyeknek az átállás során történő támogatására.
• A Bizottság kötelezése annak biztosítására, hogy a 2030 utáni jogalkotási javaslatok megfelelően tükrözzenek egy sor elemet, többek között a következőket:
  • a Párizsi Megállapodás 6. cikke szerinti magas színvonalú nemzetközi jóváírások megfelelő mértékű hozzájárulása (az 1990. évi uniós nettó kibocsátások legfeljebb 5 %-áig, 2036-tól);
  • a belföldi végleges elnyelések szerepe az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében (ETS);
  • fokozott rugalmasság az ágazatokon és eszközökön belül és azok között;
  • a tisztességes, igazságos, pragmatikus, költséghatékony és társadalmilag kiegyensúlyozott átállás szükségessége;
  • technológiasemlegesség és költséghatékonyság;
  • az energia rendelkezésre állása, megfizethetősége, ellátásbiztonsága és energiahatékonysága; valamint
  • beruházási szükségletek és lehetőségek.
• Annak előírása a Bizottság számára, hogy kétévente értékelje ki a köztes célszámok és a dekarbonizációs pályák megvalósulását, és arról jelentést tegyen, figyelembe véve a legújabb tudományos bizonyítékokat, a technológiai fejlődést, valamint az uniós globális versenyképességet érintő változó kihívásokat és lehetőségeket. Az értékelést adott esetben jogalkotási javaslatok kísérhetik.

• Annak előírása a Bizottság számára, hogy a Párizsi Megállapodásban említett első globális értékelést követő 6 hónapon belül jelentést készítsen az Európai Parlament és a Tanács számára a rendelet működéséről. Ebben a jelentésben a Bizottságnak többek között olyan tényezőket kell figyelembe vennie, mint az európai iparágak versenyképessége, az energiaárak alakulása, a társadalmi-gazdasági hatások, a technológiai fejlődés, a nettó elnyelések becsült uniós szintje, a köztes célok megvalósítása terén elért előrehaladás, valamint a tagállamok számára biztosított rugalmasság arra vonatkozóan, hogy a 2030 utáni céljaik és erőfeszítéseik legfeljebb 5 %-ára magas minőségű nemzetközi krediteket használhassanak fel.

• Az épületekre, a közúti közlekedésre és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS2) elindításának 2028-ig való elhalasztása – mely rendszerrel a 2003/87/EK irányelv IVa. fejezete foglalkozik (lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot). A 2003/87/EK irányelv 30k. cikke (2) bekezdésének a)–e) pontjában (lásd az összefoglalót) meghatározott szabályokat kell alkalmazni. A 2003/87/EK irányelv 10a. cikke (8b) bekezdésének rendelkezései 2026-ban is alkalmazandók.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás szükségessé teszi, hogy

• az uniós intézmények és tagállamok fokozzák az alkalmazkodóképességüket, erősítsék meg rezilienciájukat és csökkentsék az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottságukat, és biztosítsák azt, hogy az alkalmazkodásra irányuló szakpolitikák koherensek legyenek, kölcsönösen támogassák egymást, előnyökkel járjanak az ágazati politikák számára, segítsenek abban, hogy ezek az intézkedések beépüljenek valamennyi szakpolitikai területbe, és különösképpen a legkiszolgáltatottabb lakosságra és ágazatokra összpontosítsanak;
• a Bizottság egy uniós alkalmazkodási stratégiát is elfogadjon és kapcsolódó iránymutatást fogalmazzon meg 2022. július 30-ig, amelyek meghatározzák a projektek és a programok tervezése, kidolgozása, végrehajtása és nyomon követése során az éghajlati kockázatok azonosítására, osztályozására és kezelésére vonatkozó közös elveket és gyakorlatokat;
• a tagállamok számára, hogy nemzeti alkalmazkodási stratégiákat és terveket fogadjanak el és hajtsanak végre, figyelembe véve a különösen kiszolgáltatott ágazatokat (mint például a mezőgazdaságot, a vízellátási és élelmezési rendszereket, továbbá az élelmezésbiztonságot), illetve annak szükségességét, hogy ezek előmozdítsák a természet- és ökoszisztéma-alapú megoldásokat.

Az uniós és a nemzeti előrehaladás értékelése megköveteli a Bizottságtól, hogy:

• 2023. szeptember 30-ig, majd ezután ötévente értékelje azt, hogy milyen előrehaladást értek el a tagállamok és az EU a 2050. évi, valamint az alkalmazkodási célkitűzések elérését illetően, valamint hogy az e célkitűzések elérésére meghozott uniós és nemzeti intézkedések következetesek-e;
• értékelje, hogy ezek az uniós intézkedéstervezetek és jogalkotási javaslatok – köztük a költségvetési javaslatok – összhangban állnak-e a 2030. évi és a 2040. évi célszámokkal, valamint a 2050. évi klímasemlegességi célkitűzésekkel, és az alkalmazkodással kapcsolatban az előrehaladás biztosításával;
• rendszeresen értékelje a vonatkozó nemzeti intézkedések következetességét, és ajánlásokat fogalmazzon meg a tagállamok számára, amennyiben a klímasemlegességi célkitűzés, illetve az alkalmazkodóképesség fokozása, a reziliencia megerősítése és az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottság csökkentése szempontjából inkonzisztenciákat vél felfedezni.

A rendelet a következő rendeleteket módosítja:

• 401/2009/EK rendelet az Európai Környezetvédelmi Ügynökségről és az európai környezeti információs és megfigyelőhálózatról (lásd az összefoglalót) és az (EU) 2018/1999 rendelet az energiaunió irányításáról (lásd az összefoglalót).