Az arányosság elve

Az arányosság elvét az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (4) bekezdése fekteti le. Célja, hogy az Európai Unió (EU) intézményei által tett intézkedések tekintetében korlátokat határozzon meg.

Az arányosság elvének értelmében az EU intézkedéseinek:

• alkalmasnak kell lenniük a kívánt cél elérésére;
• szükségesnek kell lenniük a kívánt cél eléréséhez; és
• nem róhatnak az elérendő célkitűzéshez képest aránytalanul nagy terhet az egyénekre (szűk értelemben vett arányosság).

Az arányosság elve szorosan kapcsolódik a szubszidiaritás elvéhez, amelynek értelmében az EU csak akkor hozhat intézkedéseket, ha a nemzeti, regionális vagy helyi szintnél hatékonyabban tud fellépni. Egy másik kapcsolódó elv a hatáskör-átruházás elve, amely kimondja, hogy minden szakpolitikai terület, amelyről a tagállamok nem állapodtak meg kifejezetten a szerződésekben, tagállami hatáskörben marad.

Az elv alkalmazásának feltételeit a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazásáról szóló, a szerződésekhez csatolt (2. sz.) jegyzőkönyv határozza meg.

Az arányosság elvének megsértése esetén, és amennyiben a feltételek teljesülnek, a felperesek megtámadhatják az adott intézkedések érvényességét az Európai Unió Bírósága előtt.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

• Az Európai Unió Bírósága
• Hatáskörök megosztása
• Európai Unió
• Tagállamok
• A hatáskör-átruházás elve
• A szubszidiaritás elve
• Szerződések
• A hatáskörök elosztása az Európai Unión belül
• Az Európai Unióról szóló szerződés (összefoglaló)