2.009.

A kibocsátást annak keletkezésekor kell értékelni és számba venni. Ezért az előállításakor kell elszámolni és nem akkor, amikor a vásárló kifizeti.

2.010.

Az ESA 2010-ben a termelést folytonos folyamatként kezelik, amelyben az árukat és szolgáltatásokat egyéb árukká és szolgáltatásokká alakítják át. Ez a folyamat a termékektől függően különböző hosszúságú időtartamokat vehet igénybe, és ezen időtartamok túlnyúlhatnak az elszámolási időszakon. A termelés e jellemzése – az eredményszemlélet elvével kombinálva – így azt eredményezi, hogy a kibocsátást befejezetlen termelés formájában számolják el. Ezért az ESA 2010 (3.54. pontja) szerint a mezőgazdasági termékek kibocsátását úgy kell számba venni, mintha annak előállítása az egész termelési időszak alatt folyamatos lenne (és nem csupán akkor, amikor a termést betakarítják vagy az állatokat levágják). A fejlődésben levő növényeket, lábon álló faanyagot, emberi fogyasztásra tenyésztett hal- vagy állatállományt a termelés folyamatában lévő, befejezetlen termelési készletként kell kezelni, és akkor kell késztermékkészletté átminősíteni, amikor a termelés befejeződött. A kibocsátás kizárja a művelés alatt nem álló biológiai erőforrások bármilyen változását, pl. a vadon élő állatok, madarak és halak tenyésztése vagy erdők művelés nélküli növekedése esetén, de magában foglalja a vadon élő állatok, madarak és halak fogásait.

2.011.

A kibocsátás befejezetlen termelésként való elszámolása egyrészt kívánatos, másrészt szükséges a gazdasági elemzéshez, amennyiben a termelési folyamat az elszámolási időszakon túlnyúló időszak alatt megy végbe. Ennek segítségével megőrizhető a költségek és a kibocsátás nyilvántartásának konzisztenciája annak érdekében, hogy a hozzáadott értékről sokatmondó adatok állhassanak rendelkezésre. Mivel az EAA a naptári évre épül, a befejezetlen termelés elszámolása értelmezhető úgy, hogy az csak azokra a termékekre vonatkozik, amelyek termelési folyamata még nem fejeződött be a naptári év végeztével (továbbá olyan esetekben is, amikor az általános árszínvonal igen gyors változásokon megy keresztül az elszámolási időszak során).

2.012.

Azonban olyan gazdaságokban előállított termékek esetén, amelyek termelési ciklusa rövidebb az elszámolási időszaknál, szükségtelen lenne a kibocsátás befejezetlen termelésként való elszámolása. A kibocsátásnak a késztermékfázisban, vagyis a betakarítás időpontjában (növénytermesztés esetén) történő számbavételével valójában megőrizhető a kibocsátás és a termelési költségek közti konzisztencia megfelelő foka. Ez a helyzet áll fenn a legtöbb olyan mezőgazdasági kibocsátás esetében, amelyek termelési ciklusa egy évnél rövidebb. Nem szükséges az sem, hogy a rövidciklusú növénytermesztést befejezetlen termelésként számolják el, amelynek a termelési folyamata átnyúlik a második naptári évbe (vö. 2.172). Ezekben az esetekben a lábon álló növények nem minősülnek befejezetlentermelés-készletnek.

2.013.

A gyakorlatban csak a hosszú termelési ciklussal rendelkező termékekre vonatkozik a befejezetlen termelés formájában történő elszámolás. Ilyen termékek különösen az állatállományok, az olyan növényi termékek, mint például a bor (amelynek az érlelése a termelési folyamat szerves részét képezi), valamint az ültetvények. Az Európai Unióban az árak normál trendje általában nem túlzottan jelentős, és ez nem lehet ok egyes termékek befejezetlen termelésként történő elszámolására (bár ez megtörténhet bizonyos kivételes esetekben, vö. 2.172).

2.014.

Amikor egy befejezetlen termelésként elszámolt, hosszú termelési ciklussal rendelkező terméket betakarítanak (növénytermesztés esetében) vagy levágnak (állatok esetében), a termelési folyamat véget ér, és a befejezetlen termelés késztermék-készletté minősül át, amely készen áll az értékesítésre vagy egyéb célra történő felhasználásra. ►M6  A termelési folyamat alatt az egyes években befejezetlen termelés alatt kibocsátásként elszámolandó értéket úgy kapjuk meg, ha a késztermék értékét az egyes időszakokban fellépő költségek arányában osztjuk fel (SNA 2008, 6.112.). ◄

2.015.

Állatok: az állattenyésztéshez általában egy adott hosszúságú időszak szükséges, amely több elszámolási időszakot is felölelhet, mielőtt a folyamat véget ér. A születés idejétől kezdve lehetséges, és helyénvaló is bejegyzést készíteni a termelés minden egyes szakaszáról, azaz az egyes állatok minden egyes korcsoportjáról (a termelési folyamat születést megelőző része azonban nem számolható el, mivel az nem különíthető el a szülőállat tartásához igénybe vett szolgáltatásoktól).

2.016.

Az igavonó állatokra vonatkozó termelési folyamat hivatalosan véget ér a születésükkor; ettől kezdve állóeszközként számolják el azokat. Az állatok természetesen ekkor még nem állnak készen tervezett felhasználásukra, de az egyes fajtaváltozatok olyan eltérőek, hogy egy bizonyos életkor meghatározása az összes esetre igen önkényes lenne. A születés pillanatát gyakorlati okokból választották, különösen mivel a későbbi felhasználásuk már ebben a szakaszban eldöntött.

2.017.

Nem mindig ez az eset áll fenn a szarvasmarha, a sertés, a juh és egyéb állatok esetében, amelyek tartása történhet tenyésztési vagy vágási céllal. ►M6  Amennyiben lehetséges különbséget tenni a fiatal egyedek között a jövőbeli felhasználásuk alapján, a termelési tényezőként használni kívánt egyedeket a születésüktől kezdve bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni (sajátszámlás bruttó állóeszköz-felhalmozásként, amelyet keletkezésekor kell nyilvántartásba venni, azaz az állatok befejezetlen termelésnek számítanak, a növekedésüket pedig termelésként számolják el, vö. ESA 2010, 3.134.). ◄ Egyéb esetekben az állatok befejezetlen termelésként szerepelnek a készletekben, amíg el nem érik a megfelelő kort és meg nem kezdődik a termelési tényezőként történő felhasználásuk (pl. mint tejelő tehenek, tenyésztési vagy egyéb termelési célokra, mint például gyapjútermelésre használt állatok). Ekkor állóeszköz címen számolják el azokat. Azokat az állatokat, amelyeket a vágás előtt eltávolítanak a tenyészállományból szintén készletként, és nem állóeszközként kell elszámolni.

2.018.

A baromfitenyésztés különleges kezelést igényel, ha két elszámolási időszakra terjed ki. Az időszak végén inkubátorban keltetett tojásokat a csirkék kibocsátásának kell tekinteni, és az EAA rendszerében a baromfi-kibocsátás alatt kell elszámolni (befejezetlen termelés formájában) (vö. 2.048).

2.019.

Bor: a kibocsátást befejezetlen termelésként kell elszámolni, mivel a bor érlelése a termelési folyamat részét képezi, és több elszámolási időszakon át tarthat. Hasonlóképpen az erjedő szőlőmustot – amely bár már nem nyers must, de még nem is bor – a termelési folyamat végén az inkubátorban keltetett tojásokkal megegyező módon kell kezelni, és az EAA rendszerében befejezetlen termelés formájában lévő borként kell feltüntetni.

2.020.

Ültetvényeken termesztett eszközök: a sajátszámlás bruttó állóeszköz-felhalmozásra szánt árukat (az állatállomány kivételével), mint például az újratermő ültetvényeket bruttó állóeszköz-felhasználásként kell elszámolni az érintett eszközök termelésének idején.

2.021.

Az árukat és szolgáltatásokat akkor kell elszámolni, amikor bekerülnek a termelési folyamatba, tehát akkor, amikor valóban fel is használják azokat, és nem akkor, amikor megvásárolják, vagy raktárra kerülnek.

2.022.

Adott elszámolási időszakra vonatkoztatva az áruk felhasználása a gyakorlatban olyan áruvásárlásnak vagy árubeszerzésnek felel meg, amihez a nyitókészletet hozzá kell adni, az időszak végén meglévő zárókészletet pedig le kell vonni ( 15 ).

2.023.

A szolgáltatások elszámolása a vásárlás idején történik. Mivel a szolgáltatások nem tárolhatók, a vásárlás ideje egyben a fogyasztás ideje is.

2.024.

Az alábbi szolgáltatások kivételt képeznek e szabály alól:

2.025.

A bruttó állóeszköz-felhalmozást az érintett állóeszközök tulajdonjogának az azokat termelési célra felhasználni kívánó egységre való átruházása idején kell elszámolni. Mindazonáltal ezen alapelv alól van két kivétel: először is, a pénzügyi lízing útján szerzett eszközöket úgy kell elszámolni, mintha a felhasználó az áruk tulajdonosává válna, amikor azokat használatra a rendelkezésére bocsátják (vö. 2.122). Másodszor, a sajátszámlás bruttó állóeszköz-felhalmozást az érintett eszközök előállítása idején kell elszámolni (kivéve a szarvasmarha, sertés, juh és egyéb állatok esetén, amelyeknél a jövőbeni felhasználást nem lehet egyértelműen megállapítani, mivel ezek az állatok a készletekben befejezetlen termelésként szerepelnek, vö. 2.017).

2.026.

Ennek megfelelően gyümölcsösök és szőlőültetvények (saját létrehozású állóeszközök) telepítésekor – amennyiben az elszámolási időszak végéig nem fejeződik be az összes szükséges munkálat – az elszámolási év során felhasznált anyagok és nyújtott szolgáltatások értékét az időszak végén bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni.

2.027.

A föld vásárlását vagy eladását, valamint a kapcsolódó költségeket a tulajdon átruházásakor kell elszámolni. Azonban a nettó termőföldvásárlás nem szerepel a bruttó állóeszköz-felhalmozásban, mivel a termőföld nem termelt eszköz. A nettó termőföld- (és egyéb nem termelt tárgyi eszközök) vásárlást a tőkeszámlán (nem pénzügyi eszközök beszerzése számla) kell elszámolni.

2.028.

A készletváltozás megfelel a készletekhez az elszámolási időszak alatt hozzáadott, és az abból kivont áruk közötti különbségnek.

2.029.

A készletekhez hozzáadott áruk vagy a termelési folyamat későbbi pontján történő felhasználásra szánt áruk (input készletek), amely esetben a tulajdon átruházásának időpontjában kell őket elszámolni, vagy magából a nemzetgazdasági ágazatból származó, jövőbeni felhasználásra szánt áruk, pl. eladással vagy az egység állótőkéjébe való átvitellel (kibocsátási készletek), amely esetben készletekként kell elszámolni őket, amikor a termelésük véget ér.

2.030.

Az ágazatból származó befejezetlen termékek (befejezetlen termelésként elszámolva) esetében valamely elszámolási időszak alatt felhasznált anyagok és nyújtott szolgáltatások értékét szintén készletként számolják el az adott időszak végén (kivéve a rövidciklusú, lábon álló növényeket, vö. 2.012; ennek eredményeképpen az elszámolási időszak alatt felhasznált anyagok és nyújtott szolgáltatások egy részét anélkül számolják el, hogy a készletek értékében ellentételező növekedés lenne).

2.031.

A készletekből kivont áruk – az input készletek esetében – termelési folyamatba belépő áruk, vagy – az output készletek esetében – a nemzetgazdasági ágazatot elhagyó, eladandó vagy más célt szolgáló áruk. Az első esetben az árukat a termelési folyamatban történő tényleges folyó termelőfelhasználásuk idején le kell vonni az ágazat készleteiből; a második esetben az értékesítésük vagy egyéb felhasználásuk idején kell levonni őket a készletekből.

2.039.

Ez jelenti a kiindulópontot azon országok számára, amelyek hivatalos betakarítási statisztikái tartalmazzák a veszteségeket. Az ágazati koncepcióval összhangban az ágazaton belüli mezőgazdasági egységek mezőgazdasági tevékenységei által előállított összes terméket (az 1.62 és 1.63 pontban említettek értelmében) mérni kell. Az 1.31 pontban elfogadott egyezménynek (azaz, hogy a nem mezőgazdasági egységek másodlagos mezőgazdasági tevékenységeinek a kibocsátását nem létező, mivel a feltételezés szerint minden mezőgazdasági tevékenység elválasztható, és így a saját mezőgazdasági szakosodott telephely főtevékenységét alkotja) megfelelően az összes mezőgazdasági kibocsátást el kell számolni, kivéve azon egységek által előállított kibocsátást, amelyek esetében a mezőgazdasági tevékenység csak szabadidős célokat szolgál (vö. 1.24).

2.040.

Ez a tétel a készleten lévő áruk szokásos veszteségeire vonatkozik (vö. 2.041). Ide tartoznak a szántóföldi, a betakarítási és a gazdálkodással kapcsolatos egyéb (a termékek romlandó jellegéből, az időjárási hatásokból – mint például fagy, aszály stb. – eredő) veszteségek. Az értékesítés különböző fázisaiban – azaz a gazdaságból történő elszállítás, a kereskedőknél való tárolás, és a feldolgozóiparban a feldolgozás vagy kezelés során – történő veszteségek itt nem tüntethetők fel. Ezzel szemben elszámolhatok itt a termelők által eladásra felkínált, de el nem adott és így megromlott termékek (különösen gyümölcsök és zöldségek).

2.041.

Az ESA 2010 alapján három veszteségtípus jelentkezhet a termelőknél: készleten lévő termékek szokásos veszteségei (ESA 2010, 3.147.), kivételes veszteségek a készletekben (ESA 2010, 6.13. e), valamint katasztrófák miatti veszteségek (ESA 2010, 6.08. és 6.09.).

2.042.

A készleten lévő áruk veszteségeinek elszámolásához megkülönböztetést kell tenni egyrészről a szokásos veszteségek, másrészről a kivételes, valamint a katasztrófa okozta veszteségek között. A veszteségek elszámolása azonban a kibocsátás kiszámításának módszerétől és az egyes országok alapvető statisztikai adatainak típusától is függ.

2.043.

Ha a kibocsátást a nyitókészlet és a zárókészlet, az értékesítés, és esetenként egyéb felhasználási módok (mint például a saját előállítású állóeszköz) adatai alapján számítják, a szokásos veszteségeket már a készletváltozásból levonják, és ezek újbóli elszámolása a „veszteségek” tétel alatt kettős elkönyvelést eredményez. Ezzel szemben ha a kibocsátás számítása nem a készletadatokon, hanem olyan megalapozott számításokon alapul, mint például a tényleges születésszám, az érintett elszámolási időszakban a termelés során fellépő szokásos veszteségeket el kell számolni, csakúgy, mint a tartásra vagy hízlalásra importált vagy korábbi időszakok alatt született állatokat.

2.044.

A készleten lévő áruk kivételes vagy katasztrófa okozta veszteségeit a felhalmozási számlákon, nevezetesen az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlán kell elszámolni. A kibocsátás ily módon tartalmazza e veszteségek teljes értékét.

2.045.

Az állóeszközök (mint például tejelő tehenek, tenyészállatok stb.) veszteségeit (akár szokásos, akár kivételes vagy katasztrófa okozta) az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlán kell elszámolni. Ezek a veszteségek nincsenek befolyással a kibocsátás értékére. Hangsúlyozni kell, hogy a már termő ültetvényeket érintő veszteségeket vagy „értékcsökkenésként”, vagy „eszközök egyéb volumenváltozásaiként” kell elszámolni, a veszteség típusától függően.

2.046.

Azon országok esetében, amelyek elszámolási időszaki betakarítási statisztikái nem tartalmazzák a veszteségeket, ez az első tétel, amelyet meg kell adni. Ez képezi az elszámolási időszak rendelkezésre álló termelését, amelyet vagy értékesítenek, termelőeszközként használnak fel, a termelő maga dolgozza fel, saját háztartásában felhasználja, tárolja vagy esetleg saját előállítású állóeszközként használja.

2.047.

Ide tartoznak a mezőgazdasági üzemben az elszámolási év kezdetekor meglévő (azaz a termelők által birtokolt) saját termékek kész- vagy félkész készletei. Ennélfogva a különböző értékesítési fázisban lévő készleteket és az intervenciós készleteket nem itt kell elszámolni (vö. 2.201, valamint az állatállomány kezelésére vonatkozóan).

2.048.

A „baromfiállomány” nyitókészleténél kell elszámolni az elszámolási időszak kezdetekor inkubátorban keltetett tojásokat is, mivel azok félkész baromfiterméknek tekintendők (vö. 2.018).

2.049.

Az egységen belüli felhasználás alatt azokat a termékeket kell elszámolni, amelyeket a mezőgazdasági egységen (szakosodott telephelyen) belül állítottak elő, és az egység azokat ugyanazon elszámolási időszakon belül felhasználja a termelési folyamat ráfordításaként.

2.050.

Minden, a mezőgazdasági egység által más mezőgazdasági termelőegységeknek értékesített mezőgazdasági terméket (kivéve az állatállományt; vö. 2.067 és 2.208) értékesítésként, majd folyó termelőfelhasználásként kell elszámolni. Ide tartoznak a kezelésnek és feldolgozásnak alávetett áruk, valamint azok melléktermékei (pl. a fölözött tejből visszamaradt anyagok, a korpa, az olajpogácsa, a cukorrépapép és –fej, valamint a vetőmagok kezelés utáni maradékanyagai).

2.051.

Az egységen belüli felhasználás az érintett termékek felhasználása szerint bontható fel:

2.052.

Termékek, amelyeket a nemzetgazdasági ágazaton belül ugyanaz a mezőgazdasági tevékenység használ fel (azaz a ►M3  NACE Rev. 2. ◄ ugyanazon négy számjegyű tevékenységi szakágazata):

2.053.

Termékek, amelyeket az ágazaton belül eltérő mezőgazdasági tevékenység használ fel (azaz a ►M3  NACE Rev. 2. ◄ eltérő, négy számjegyű tevékenységi szakágazata):

Ide főleg állatok takarmányozására használt növényi termékek tartoznak, valamint egyéb tevékenységek termelési folyamatában felhasznált állati melléktermékek (a növénytermesztésben a talaj termőképességét növelő elemként használt hígtrágya és trágya). A takarmányozásban használt növényi termékek aszerint csoportosíthatók, hogy rendes körülmények között milyen mértékben értékesíthetők (ez általában becsléssel kapott eredmény):

2.054.

Az egységen belüli felhasználásban részt vevő mezőgazdasági termékek csak akkor szerepelnek az ágazat kibocsátásának mérésében, ha megfelelnek bizonyos követelményeknek. Az egységen belüli felhasználás elszámolására vonatkozó korlátozó kritériumok meghatározása két követelménynek is megfelel: először is egy módszertani követelménynek, mivel az ESA-szabály szövegétől való eltérés után felmerült annak szükségessége, hogy legalább szellemiségében kövessék azt (két eltérő tevékenység bevonásával); másodszor pedig egy gyakorlati követelménynek, mivel a kidolgozandó kritériumoknak pontos és összevethető keretrendszerként kellett szolgálniuk annak meghatározásához, milyen típusú egységen belüli felhasználást kell elszámolni ahhoz, hogy ez a kibocsátásmérő módszer megvalósítható legyen.

2.055.

E kritériumok a következők:

▼M3

▼B

2.056.

Az egységen belül felhasznált termékeknek a kibocsátás mérésébe történő felvételéhez szükséges kiválasztási kritériumok meghatározásával összhangban (vö. 2.055) az ágazatkibocsátásban csak az állatok takarmányaként (akár értékesíthető, akár nem) felhasznált növényi termékeket lehet elszámolni.

2.057.

Ha ezeket a termékeket elszámolják az ágazat kibocsátásában, akkor folyó termelőfelhasználásként is el kell számolni azokat, ezáltal eleget téve annak az alapelvnek, hogy az előállított, majd a referenciaéven belül egyéb termelési tevékenységhez felhasznált összes mennyiséget számításba kell venni (vö. 2.055). Amennyiben a kibocsátásból a folyó termelőfelhasználásba való átmenet tovább tart, mint a referenciaév, a megfelelő kibocsátás-mennyiségeket a referenciaév alatt az érintett termék „zárókészleteként” kell elszámolni.

2.058.

Az állati melléktermékek a mennyiségeikre és különösen az áraikra vonatkozó adatok el nem érhetőségével kapcsolatos gyakorlati nehézségek miatt nem szerepelhetnek az egységen belüli felhasználásban.

2.059.

A termelők általi feldolgozás alatt a mezőgazdasági termelők által további feldolgozásra termelt mennyiségeket kell elszámolni (pl. vaj vagy sajt előállításához termelt tej, almamust vagy almabor előállításához feldolgozott alma), de csak azon feldolgozási tevékenységek keretén belül, amelyek elkülöníthetők a mezőgazdasági főtevékenységtől (a számviteli bizonylatok alapján, vö. 1.26). Csak a nyersanyagokat (pl. nyerstej, alma) kell elszámolni, a belőlük előállított feldolgozott termékeket (pl. vaj, almamust és almabor) nem. Más szóval e helyen nem kell figyelembe venni a mezőgazdasági termékek feldolgozásába befektetett munkát.

2.060.

Amennyiben ezek a feldolgozási tevékenységek el nem különíthető, nem mezőgazdasági tevékenységek, e feldolgozási tevékenységek termékeit a mezőgazdasági ágazat kibocsátásának értékében kell elszámolni (vö. 1.25). Az ezen feldolgozási tevékenységek által folyó termelőfelhasználásként felhasznált alapvető mezőgazdasági termékeket sem kibocsátásként, sem folyó termelőfelhasználásként nem számolják el. Ez a szabály abból a tényből ered, hogy a két tevékenység (a mezőgazdasági termékek előállítása és az ilyen termékek feldolgozása) nem különíthető el egymástól a számviteli bizonylatok alapján. Ennek megfelelően e két típusú tevékenység költségeit együtt számolják el, és a kibocsátásukat a feldolgozott termékek kibocsátásaként mérik fel.

2.061.

Ez magában foglalja az alábbiakat:

2.062.

►M3  A mezőgazdasági egység által elkülöníthető módon feldolgozott (azaz nem mezőgazdasági szakosodott telephelyet létrehozásával) és a mezőgazdasági termelő háztartása által elfogyasztott mezőgazdasági termékeket a „Feldolgozóipar” nemzetgazdasági ágazat (a NACE Rev. 2. C. nemzetgazdasági ágazat) alatt saját végső fogyasztásként kell elszámolni. ◄ Ezzel szemben az el nem különíthető módon feldolgozott mezőgazdasági termékek mezőgazdasággal foglalkozó háztartások általi fogyasztását (azaz az el nem különíthető, nem mezőgazdasági tevékenységek kibocsátását) e tevékenységek saját végső fogyasztásaként kell elszámolni (vö. 2.080), és fel kell tüntetni a mezőgazdasági ágazat kibocsátásában.

2.063.

A saját tulajdonú lakóegység imputált bérleti díját nem itt kell elszámolni, hanem az „Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése” (NACE Rev. 2. 68.20-as szakágazat) alatt. A szálláshely bérlése nem mezőgazdasági tevékenység, amelyet mindig a mezőgazdasági tevékenységtől elkülöníthetőnek kell tekinteni.

2.064.

Ide tartozik a mezőgazdasági termékek mezőgazdasági egységek általi értékesítése más egységek számára (mezőgazdasági egységek vagy egyéb ágazatok egységei), beleértve a tároló- és intervenciós központokat is, az állóeszközök elidegenítését kivéve. A kategória az ágazaton kívüli belföldi értékesítésre, az egyéb mezőgazdasági egységeknek történő értékesítésre, valamint a külföldi értékesítésre osztható fel.

2.065.

Következésképpen az adott egység tekintetében az értékesítés megfelel az egység kibocsátásának piaci értékesítéséből származó árbevétellel. ►M6  Meg kell említeni, hogy az állóeszközként osztályozott állatok értékesítését, amelyek a termelő állományból kerültek kivételre (kivitel vagy vágás) nem értékesítésként kell elszámolni. ◄ Az állóeszközként osztályozott és a termelőállományból kivett állatokat az értékesítésük előtt készletbe kell venni, de ezeknek az állatoknak az (vágásra vagy kivitelre történő) értékesítése a számlákon készletcsökkentésként jelenik meg, amely csak a tőkeszámlán látható. A hozzá tartozó kibocsátást ekkor már a sajátszámlás állóeszközök ( 17 ) részeként beszámítják, majd a termelési számlán elszámolják.

2.066.

Készletként nyilvántartott állatok: a készletként nyilvántartott állatok eladása más gazdaságoknak a 2.064 pontban adott meghatározással összhangban értékesítésnek minősül. Ez az értékesítés ellentételezhető a készletből történő levonással, ha az állatállományt az elszámolási időszak kezdetekor készletként tartják nyilván (ellenkező esetben csak az értékesítést számolják el).

2.067.

Az állatállomány beszerzése készletnövekedést jelent, ha az elszámolási időszakon belül nem értékesítik újra a termékeket. A beszerzett állatállományt azonban nem lehet folyó termelőfelhasználásként kezelni, mivel – a meghatározás szerint – a folyó termelőfelhasználásként elszámolt áruk a termelési folyamat során eltűnnek (vagy legalábbis lényeges átalakuláson mennek keresztül). Ezeket az állatokat befejezetlen termelésnek kell tekinteni, mivel az állattenyésztés folyamata még nem ért teljesen véget (a folyamat a levágáskor fejeződik be). A beszerzéseket ezért befejezetlen termelés (termék) készletnövekedésként kell elszámolni, és így „negatív” értékesítésként kell elszámolni, nem pedig folyó termelőfelhasználásként. Rezidens gazdaságok közötti kereskedés esetében az értékesítések és a hozzá tartozó vásárlások ellensúlyozzák egymást (a tulajdon átruházásának költségeit kivéve) ( 18 ). Tekintetbe véve a mezőgazdasági egységek közötti élőállat-kereskedelem e különleges kezelését az „állatállomány és állati termékek” alatt nem számolható el folyó termelőfelhasználás ( 19 ).

2.068.

Állóeszközként besorolt állatállomány: az állóeszközként besorolt állatállomány mezőgazdasági egységek közötti kereskedelmét nem a fentiekben meghatározott értékesítésként, hanem eszközök kereskedelmeként kell elszámolni (a tőkeszámlán a mezőgazdaság bruttó állóeszköz-felhalmozásaként elszámolva). Rezidens gazdaságok közötti kereskedés esetében az értékesítések és a hozzá tartozó vásárlások ellensúlyozzák egymást (az átruházás költségeit kivéve).

2.069.

Az élő (nem azonnali vágásra szánt) állatok behozatalának elszámolása: a rezidens gazdaságok közötti kereskedelemhez hasonlóan a készletként kezelt (az azonnali vágásra szánt állatok kivételével) és az elszámolási időszak alatt a mezőgazdasági egységek által importált állatállományt a befejezetlen termelés készleteiként kell elszámolni, ezért az értékét le kell vonni az értékesítésből. Másrészről az állóeszközként besorolt és e minőségében importált állatállomány (mint például a tenyészállatok) nem vonható le az értékesítésből.

2.070.

Ettől függetlenül, mivel a gyakorlatban a rendelkezésre álló EU-adatok alapján gyakran nehezen lehet különbséget tenni az állatok különböző kategóriái (az állóeszközként, valamint a készletként osztályozott állatok) között, minden behozatalt készletek felállítását célzó állatállományként kell kezelni, és az összes importált állat (kivéve az azonnali vágásra szánt állatok) értékét le kell vonni az értékesítésből. Ez az elszámolási módszer garantálja, hogy az élő állatok külkereskedelme az állati eredetű termékek előállítására vonatkozó statisztikákban hasonló legyen a bruttó belföldi termelés kiszámítására elfogadott módszerhez.

2.071.

Ezek csupán a következőket foglalják magukban:

2.072.

Ide tartoznak az ágazat üzemei (azaz a termelők) által birtokolt késztermék- vagy befejezetlen termeléskészletei a referenciaév végén. A különböző értékesítési fázisokban lévő készletek (különösen a kereskedők és a feldolgozó vállalatok tartalékai), valamint az intervenciós készletek itt nem tüntethetők fel.

2.073.

Azok a termékeket, amelyeket csak átmenetileg vesznek fel a készletbe, és egy későbbi időpontban felhasználják azokat az ágazaton belül (pl. takarmányozásra szánt gabonafélék, vetőmagok és ültetési anyagok stb.), szintén itt kell elszámolni, mivel a készletbe vétel időpontjában nem ismert a termék végső felhasználási módja.

2.074.

Ez az érték a 7 q–11 q oszlopok összege.

2.075.

Az ágazat készletének (kivéve a különböző értékesítési szakaszokban lévő készleteket) a referenciaév alatti állományváltozásának mérése a készletnövekedések és azkészletcsökkenések közötti különbség, vagy a záró- és nyitókészlet közötti különbség kiszámításával történik. Az utóbbi esetben az egyéb volumenváltozásokat és az eszköztartási nyereségeket (a veszteségek utáni nettó értéket) le kell vonni az értékek kiszámítása során (vö. 2.179 és utána).

2.076.

A kibocsátás fogalmával, valamint az egységen belüli felhasználás (vö. 2.049 és utána), a mezőgazdasági termékek feldolgozása (vö. 2.059 és 2.060), és a saját végső fogyasztás (vö. 2.061, 2.062, 2.063) elszámolására vonatkozó szabályokkal összhangban a mezőgazdasági tevékenységek kibocsátása az alábbiak szerint ábrázolható:

2.077.

A mezőgazdasági tevékenység kibocsátásának mérésére vonatkozó „teljes kibocsátás” fogalom magában foglalja a mezőgazdasági áruk és szolgáltatások mezőgazdasági egységek közötti kereskedelmét, valamint az állati takarmányozásra használt termékek egységen belüli felhasználását is (legyen az akár értékesíthető, akár nem értékesíthető).

2.080.1.

Az ESA 2010 szerint a 3.82. Kutatás és fejlesztés (K+F) az ismeretek bővítése érdekében szisztematikusan végzett kreatív munka és ezen ismeretek felhasználása az új termékek felfedezése vagy kifejlesztése céljából, ideértve a meglévő termékek jobb kiviteleit vagy új termékek kifejlesztését, a meglévő termékek jobb kiviteleit vagy minőségét, illetve új vagy hatékonyabb termelési folyamatok felfedezését vagy kifejlesztését is. A főtevékenységgel összefüggő, jelentős méretű K+F-et a szakosodott telephely másodlagos tevékenységeként kell számba venni. Amennyiben lehetséges, a K+F számára olyan különálló szakosodott telephelyet vesznek figyelembe, amelyet nem rendeltek mezőgazdasági ágazathoz. A K+F tevékenységgel is foglalkozó egységek esetében, ha azok nem rendelhetők különálló szakosodott telephelyhez, és amennyiben lehetséges a mezőgazdasági tevékenységekre fordított K+F kiadások becslése, e becsléseket „egyéb el nem különíthető nem mezőgazdasági másodlagos tevékenységekként” és bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell nyilvántartásba venni (saját előállítás).

2.118.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az állóeszközök rezidens termelők általi, az adott időszakra vonatkozó beszerzésének és eladásának egyenlegéből áll, plusz a termelők vagy a szervezeti egységek termelőtevékenysége által realizált nem termelt eszközök értékének bizonyos növekményei (ESA 2010, 3.125–3.129.). Az állóeszközök egy évnél hosszabb ideig a termelésben felhasznált termelt eszközök (vö. ESA 2010, 3.124. és 7.1. melléklet).

2.119.

A nemzetgazdaság bruttó állóeszköz-felhalmozása alatt a referenciaévben előállított és egy évnél hosszabb ideig tartó, a termelési folyamatban termelőeszközként való használatra szánt bruttó hazai termék (GDP) arányát kell érteni (megkülönböztetve a magán- vagy állami háztartások végső fogyasztásától, a kiviteltől és a készletváltozástól). Következésképpen azokat a termékeket, amelyeket valamikor a múltban állítottak elő – így tehát szerepelnek a nemzeti termékben – és az elszámolási időszakban valamely más célból használják fel azokat, nem tartoznak bele a nemzetgazdaság bruttó állóeszköz-felhalmozásába. A felhasználási módban bekövetkező változás vagy a tulajdonosváltás nem jelenti azt, hogy ezek a termékek második alkalommal is a hazai termék részévé válnak, és semmi esetre sem változtatja meg a nemzetgazdaság egészének teljes állóeszköz-állományát. Az ilyen jellegű tranzakciók figyelembevétele azonban a homogén ágazatok, az ágazatok vagy szektorok szerinti elemzésekben játszik fontos szerepet.

2.120.

Ha a tulajdonosváltás eltérő felhasználási módot (azaz már nem állóeszközként való felhasználást) eredményez, csökken a nemzetgazdaság állóeszköz-állománya. Erre a leggyakoribb példák: háztartások által termelőegységektől megvásárolt használt gépjárművek, használt hajók külföldi értékesítése, valamint ide tartoznak a felbontott és valamely köztes felhasználásba vett tárgyi eszközök is. Mivel az új felhasználási mód ezekben az esetekben a nemzeti termék részét képezi (végső fogyasztás, kivitel vagy bármely más felhasználási mód, a hulladékból előállított termékek típusától függően), a bruttó állóeszköz-felhalmozást ennek eredményeképpen csökkenteni kell. Ez az oka annak, hogy az ►M6  ESA 2010 ◄ a bruttó állóeszköz-felhalmozás kiszámításához a meglévő előállított áruk nettó beszerzéseinek fogalmát alkalmazza: ez a kategória lehetővé teszi az állóeszköz-elidegenítések, azaz az állóeszköz csökkenéseinek figyelembevételét.

2.121.

A meglévő áruk nettó beszerzése lehet pozitív érték is, azaz jelenthet növekedést a nemzetgazdaság egészének tőkeeszközeiben. Ez a helyzet áll fenn például, amikor használt, a nemzeti termékben már végső fogyasztásként felsorolt gépjárműveket állóeszközként történő felhasználásra vásárolnak meg. Mivel a meglévő befektetési javak értékesítése meghaladja a vásárlást, a nettó beszerzés a nemzetgazdaság egészét tekintve negatív lesz. Ha azonban a bruttó állóeszköz-felhalmozást lebontják felhasználói ágazatokra, a nettó beszerzés egyes ágazatokra nézve pozitív is lehet.

2.122.

A gazdaság ágazatai és területei bruttó állóeszköz-felhalmozásának meghatározása a tulajdon (beszerzés, eladás) kritériumán alapul, és nem az áruk felhasználási módján. Meg kell említeni, hogy a pénzügyi lízing útján szerzett állóeszközöket (kivéve a pusztán bérlés útján szerzetteket) a bérlő eszközeiként kell kezelni (ha a bérlő termelő), és nem a bérbeadó eszközeiként, aki a névleges követeléssel egyenértékű befektetett pénzügyi eszközzel rendelkezik (vö. 2.109. d) pont és az ESA 2010 tartós javak kölcsönzése különböző formái közötti megkülönböztetésről szóló 15. fejezete) ( 21 ).

2.123.

►M6  A tulajdon kritériumának alkalmazása attól a statisztikai rendszertől függ, amely alapján a bruttó állóeszköz-felhalmozás kiszámítása történik. ◄ Ha a vevőktől származó adatokról van szó, akkor elméletileg nem adódhatnak nehézségek (az összes befektető elszámolásának gyakorlati nehézségétől eltekintve). Azonban gyakran előfordul (és ez különösen igaz a mezőgazdaságra), hogy a tárgyi eszközök előállítóitól származó, a kibocsátásukra és az értékesítésükre vonatkozó információk szolgálnak a számítások alapjául. Azokat az eseteket leszámítva, amikor nem teljesen egyértelmű, hogy egy adott termék a tárgyi eszközök kategóriába tartozik-e vagy sem, a tényleges vevőt is nehéz meghatározni, mivel a tárgyi eszközök jellege csak általános jelzést ad a felhasználó kilétéről. A mezőgazdaságban ezért fennáll annak a veszélye, hogy nem csak a mezőgazdasági üzemek által beszerzett, hanem az üzleti vállalkozások által kezelőszemélyzet nélküli bérbeadásra beszerzett tárgyi eszközöket is elszámolják.

2.124.

Az állóeszközök beszerzése új vagy meglévő beszerzett (vásárolt, barterügyletekben megszerzett, természetbeni tőketranszferként kapott vagy pénzügyi lízing keretében szerzett) állóeszközökből, a termelő saját használatára előállított és visszatartott állóeszközökből, az állóeszközök és a nem termelt tárgyi eszközök jelentősebb állapotjavításából, a mezőgazdasági eszközök (állatállomány és ültetvények) természetes gyarapodásából, valamint a nem termelt eszközök tulajdon-átruházásával kapcsolatos költségekből tevődik össze (vö. ESA 2010, 3.125. a) pont).

2.126.

►M6  A kezdeti telepítéshez szükséges tartós javak vásárlása vagy saját előállítása állóeszköz-felhalmozást jelent. ◄ Egy sörgyár vagy bortermelő vállalat palackkészlete (kivéve a nem visszaváltható palackokat) például eszközként elszámolandó árutömeget jelent, bár az egyes palackok értéke elhanyagolható. Ugyanez vonatkozik az éttermek székeire és asztalaira, az edényekre és az evőeszközökre, valamint a vállalkozások szerszámaira. Ezen áruk kezdeti telepítése állóeszköz-felhalmozást jelent: ettől függetlenül ezekben az esetekben nem számítanak értékcsökkenésre, mivel feltételezhető, hogy a telepítés befejezte után az elveszett vagy használhatatlanná vált tételek pótlása érdekében folytatott állandó vásárlás eredményeképpen ugyanezen a szinten maradnak. Az aktuális pótlási vásárlásokat folyó termelőfelhasználásként kell elszámolni. Ez az elméletben egyértelmű szabály a gyakorlatban néha nehezen megvalósítható, mivel a termelésre vagy értékesítésre vonatkozó statisztikai adatok nem adnak világos képet arról, hogy az adott árukat kezdeti telepítésként vagy a meglévő tételek pótlására vásárolták meg.

2.127.

A meglévő állóeszközökbe a fejlesztésük, újraépítésük, átalakításuk, élettartamuk meghosszabbítása vagy termelékenységük növelése érdekében beépített árukat és szolgáltatásokat azon tárgyi eszközökkel együtt kell elszámolni, amelyekbe beépítették azokat. Ezt a munkát új állóeszközök beszerzésének kell tekinteni. Elvben ebbe a kategóriába tartozik az állóeszközökbe beépített összes áru és szolgáltatás, amely jóval túllép az aktuális karbantartás és javítás körén. A folyó karbantartás alatt minden olyan szolgáltatást kell érteni, amelynek – a tárgyi eszközök szokásos élettartamával összevetve – viszonylag rövid időközönkénti biztosítása szükséges ahhoz, hogy az árukat javítható állapotban tartsák. Ide tartozik például a tárgyi eszközök gyorsan elkopó alkatrészeinek cseréje, a külső és belső festés, stb.

2.128.

Az ilyen jellegű karbantartásokra kifizetett összeg nagysága semmi esetre sem lehet annak a döntésnek a kritériuma, hogy az adott szolgáltatás eszköz létrehozásának vagy folyó karbantartásnak számít, mivel a nagy értékű tételek esetében a folyó karbantartási szolgáltatások is igen költségesek lehetnek (vö. 2.109. e) pont). Szigorú értelemben véve a meglévő állóeszközökön végrehajtott szolgáltatásokat vagy a „folyó karbantartás” vagy a „bruttó állóeszköz-felhalmozás” kategóriába történő kiosztását azon időtartam alapján kell eldönteni, amely a szolgáltatás szükséges megismétléséig eltelik, pl. azon cserealkatrészek esetében, amelyek általában elkopnak egy éven belül – mint például a tehergépkocsik gumiabroncsai –, folyó karbantartásról van szó, míg a motor cseréje állóeszköz-felhalmozást jelent, és nem a nagyobb érték miatt, hanem azért, mert a motort rendes körülmények között nem évente, hanem csak több év elteltével kell kicserélni. Az ilyen szolgáltatások eszközök kategóriában való elszámolása (azaz állóeszköz-felhalmozásként és nem folyó karbantartásként való kezelése) az értékcsökkenés rendszerén keresztül lehetővé teszi az érték egyenlő elosztását a teljes használati időszakra.

2.129.

Az SNA 2008 meghatározza, hogy az állóeszközök javításait vagy az állóeszközök jellemzőiben bekövetkező változások terjedelmére – azaz a méretükben, formájukban, teljesítményükben, kapacitásukban vagy várható élettartamukban bekövetkező főbb változások –, vagy arra a tényre alapozva kell eldönteni, hogy az adott típusú javítások nem olyan jellegű változtatások, amelyekre a hasonló típusú állóeszközök esetében rutinszerűen, a rendszeres karbantartási és javítási programok keretében szükség lenne (vö. SNA 2008, 10.43. és 10.46.).

2.130.

Az állóeszközök átadása magában foglalja az állóeszközök tulajdonos általi értékesítését, lebontását, selejtezését vagy megsemmisítését, vagy árucserébe, illetve természetbeni tőketranszferként való felajánlását (vö. ESA 2010, 3.125. b) pont és 3.126.). Ezek az átadási formák általában tulajdonosváltást eredményeznek és közvetlen gazdasági céllal rendelkeznek (ennélfogva a tulajdonosuk által a további gazdasági használat megakadályozása céljából lebontott, leselejtezett vagy megsemmisített állóeszközök nem szerepelnek ezen elidegenítések között) (vö. SNA 2008, 10.38.). Egyes esetekben azonban az átadott eszköz ugyanazon szervezeti egységen belül tartható, mint például a mezőgazdasági termelő által levágott és a családja által felhasznált állatok esetében.

2.131.

A bruttó állóeszköz-felhalmozást beszerzési áron (a tulajdon átruházásnak költségeivel, a telepítési és egyéb átruházási díjakkal együtt), vagy – ha saját előállítású – a hasonló állóeszközök alapárán (az alapár megkapható a felmerülő költségek összegéből) kell értékelni. Az elidegenítéseket az értékesítési áron kell elszámolni, amely megfelel a beszerzési árnak a tulajdon átruházása során felmerülő költségekkel, valamint a telepítési és átruházási díjakkal csökkentett összegével (vö. 2.130).

2.132.

Az eszközök tulajdonának átruházási költségei a beszerző félnél bruttó állóeszköz-felhalmozásként jelentkeznek, még akkor is, ha a költségek némelyikét az eladó fizette. Ide tartoznak az eszközök tulajdonba vétele érdekében felmerülő kiadások (telepítési és szállítási díjak stb.), a közvetítői díjak és jutalékok (ügyvédek, szakértők stb.), valamint az eszközök tulajdonának átruházása során felhasznált közvetítői szolgáltatások után fizetendő adók.

2.133.

A beszerző fél bruttó állóeszköz-felhasználása magában foglalja a beszerzett áruk értékét (az átruházási költségek nélkül) plusz a beszerzés során felmerülő összes átruházási költséget. Ezzel szemben az eladó bruttó állóeszköz-felhalmozása csak az eladott áruk értékét tartalmazza (az átruházási költségek nélkül) ( 22 ). A nem termelt eszközök (pl. termőföld vagy szabadalmazott eszközök, pl. termelési jogok) esetében, amelyek nem szerepelnek a bruttó állóeszköz-felhalmozásban, e költségeket el kell különíteni ezen eszközök beszerzésétől/eladásától, és más címen, a beszerző bruttó állóeszköz-felhalmozásaként kell elszámolni.

2.134.

A mérleg, amely a tulajdonban lévő eszközök és a vállalt kötelezettségek értékeinek részletes jegyzékét tartalmazza, tájékoztatást nyújt az eszközök értékváltozásainak különböző összetevőiről. ►M6  A mérlegben meghatározottak szerint (vö. ESA 2010, 7.12. és 7.13.) valamely eszköznek az elszámolási időszak kezdete és vége közötti értékváltozása az alábbiak szerint írható le: ◄

2.135.

A névleges eszköztartási nyereségek (veszteségek nélküli) megfelelnek a vizsgált időszak alatt felhalmozott, és azon eszközök árváltozásából származó eszköztartási nyereségeknek (veszteségek nélkül), amelyek gazdasági és fizikai (mennyiségi és minőségi) jellemzői az érintett időszak alatt változatlanok maradtak. Ezeket a változásokat az átértékelési számlán kell elszámolni.

2.136.

Az eszközök egyéb volumenváltozásai olyan gazdasági folyamatok, amelyek lehetővé teszik a természeti kincsek feltárásának, fokozatos csökkenésének és kimerülésének az elszámolását, valamint az eszközökből származó hasznot esetlegesen módosító kivételes események következményeinek elszámolását. Ami a mezőgazdasági ágazat eszközeit illeti, a volumenváltozások három kategóriába sorolhatók:

▼M7

▼B

2.137.

Ennélfogva a bruttó állóeszköz-felhalmozáson és az értékcsökkenésen (vö. 3.098–3.106) kívül az eszközök értékváltozásainak elemzése során más elemeket is figyelembe kell venni.

2.138.

Az ESA 2010 több olyan elemtípust különböztet meg, amelyet bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni (vö. ESA 2010, 3.127.):

2.139.

Az EAA esetében a bruttó állóeszköz-felhalmozás elemeinek a következő típusai különböztethetők meg:

2.140.

A mezőgazdasági eszközök esetében a bruttó állóeszköz-felhalmozás két eszköztípust érint (ültetvények és állatok), amelyeket ismételten és folyamatosan olyan termékek előállítására használnak, mint a gyümölcsök, gumi, tej stb.: gyümölcsfák, szőlőültetvények, komlóültetvények, bogyósgyümölcs-ültetvények és spárga-ágyások. A karácsonyfa-ültetvények (amelyek csak egy alkalommal szolgáltatnak végterméket) nem minősülnek állóeszköznek, ahogyan a gabona- és zöldségvetemények sem. Állóeszközként szolgáló állatok például a következők: tenyészállatok, tejelő tehenek, gyapjukért tartott juhok és igavonó állatok (a vágásra szánt állatok, köztük a baromfifélék, nem állóeszközök).

2.141.

Az ESA 2010 értelmében (3.125.) az ültetvények bruttó állóeszköz-felhalmozása megfelel a már termőképes újratermelődő természeti erőforrások (mint például gyümölcsfák) beszerzése és elidegenítése egyenlegének, plusz a még nem termőképes (termékek előállítani még nem képes) természeti erőforrások természetes gyarapodásának összegével az érintett elszámolási időszakban.

2.142.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás e meghatározása megfelel az alábbiaknak:

2.143.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás ültetvényekre vonatkozó felosztásának első két eleme a bruttó állóeszköz-felhalmozás saját előállítású mezőgazdasági kibocsátásának felel meg.

2.144.

Az ültetvények elidegenítése (amelyet negatív bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni) két formában történhet: lábon álló ültetvények értékesítése más (mezőgazdasági) egységeknek, amely esetben az EAA rendszerébe csak a tulajdon átruházásával kapcsolatos költségeket kell felvenni. A másik lehetőség az ültetvények kivágása. Ebben az esetben azonban – az elidegenítés általános meghatározásának megfelelően – a kivágott ültetvényeknek közvetlen gazdasági felhasználással kell rendelkezniük; más szóval egy ellentételező tételt kell bejegyezni áruk és szolgáltatások formájában való felhasználásként (mint például értékesítés faanyagok értékesítésére szakosodott vállalkozásnak ( 23 ). A második esetben az ültetvények negatív bruttó állóeszköz-felhalmozásként elszámolandó elidegenítésének alacsonyabb összeget kell képviselnie.

2.145.

Következésképpen az esetek többségében (kivéve a 2.144 pontban leírt második esetben) a kivágások értékét nem lehet levonni az ültetvényekbe beruházott értékből. A meglévő ültetvények megújítását szolgáló beruházásokat beruházásként, és nem szokásos karbantartási költségekként kell elszámolni.

2.146.

Az ültetvények kivágásának kezelését az értékcsökkenés kiszámításával kapcsolatosan kell elemezni. Az ►M6  ESA 2010 ◄ rendszerrel összhangban az ültetvények esetében akkor beszélhetünk az ültetvények értékcsökkenésének megfelelő állóeszköz-értékcsökkenésről, ha az ültetvények már elérték a termőképességet. Ennek megfelelően a kivágások ( 24 ) a következőképpen értelmezhetők:

2.147.

Az ültetvények értékében az elszámolási időszak alatt bekövetkezett változás tehát az alábbi négy összetevőből áll (vö. 2.134):

2.148.

A művelés alatt álló növényi eszközökkel, azaz ültetvényekkel kapcsolatos munkát az ilyen típusú mezőgazdasági szerződéses munkára (talaj-előkészítéssel, gépek rendelkezésre bocsátásával, növényi anyaggal, munkaerővel stb. együtt) szakosodott vállalkozások általi értékesítésként vagy saját számlára előállított állóeszközök kibocsátásaként kell elszámolni (vö. 1.75.).

2.149.

Az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás az alábbi elemeknek felel meg:

2.150.

Az ►M6  ESA 2010 ◄ rendszerrel összhangban az állatállományra vonatkoztatott bruttó állóeszköz-felhalmozás az év során megvalósított állatállomány-beszerzések (természetes gyarapodás és behozatal), beleértve a saját tenyésztésből származókat is, és az állatállomány-elidegenítések (vágásra ( 27 ), kivitelre vagy egyéb végső felhasználásra) közötti különbség mértéke, amelyhez hozzáadódik a tulajdon átruházásának költsége ( 28 ). Az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás végig jelen van az állat élete során. Először is a bruttó állóeszköz-felhalmozás elsősorban az állat természetes gyarapodásából áll. Amikor az állat eléri a kifejlett állapotot, a bruttó állóeszköz-felhalmozás mérése elsősorban az elidegenítések (értékesítés eladásra vagy kivitelre) segítségével történik. A behozatal, a kivitel és a tulajdon átruházásának költségei az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás olyan elemei, amelyek az állat hasznos élettartama alatt nagy valószínűséggel bármikor megjelenhetnek. Az állatállomány természetes gyarapodása (és a bruttó állóeszköz-felhalmozás egésze) képezi az állatállomány-állóeszközök saját mezőgazdasági előállítását.

2.151.

Az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás mérése az eszközök értékváltozásának csak az egyik eleme. Valójában a bruttó állóeszköz-felhalmozás az egyes állatkategóriák adott naptári évre vonatkozó átlagárán értékelt állatállomány számában bekövetkezett változáson keresztül csak akkor mérhető (kvantitatív módszer), ha teljesülnek az alábbi feltételek:

A számítás másik módszere (közvetlen módszer) az egyes állatkategóriák hozzáadási és kivonási folyamatainak méréséből áll, a megfelelő árakon történő számítással: a beszerzések és az elidegenítések mellett ez a módszer a hozzáadásokat (különösen születések) és az üzemből való kivonásokat is figyelembe veszi.

2.152.

Ebből kifolyólag a bruttó állóeszköz-felhalmozás általában nem mérhető az elszámolási időszak vége és eleje közötti állatállomány-értékek különbségével. Az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhasználás kiszámítására vonatkozó szabály közvetlenül függ az állatállomány (bruttó állóeszközön-felhalmozáson kívüli) értékváltozása három elemének elszámolására és mérésére elfogadott módszertől, és különösen az állóeszköz-értékcsökkenés elemétől. ►M6  Ez az ESA 2010-től való eltérés. ◄

2.153.

Az SNA esetében elméletben az állóeszköz értékcsökkenését az állatállományra kell kiszámítani ( 29 ). Valójában az állatállomány állóeszköz-értékcsökkenése megfelel az állatállománynak a termelési célból való felhasználása során a termelékenység várt visszaesése mérésének, amelyet az adott állatállományból származó jövőbeli bevétel frissített értéke is tükröz. Azonban, tekintetbe véve az állóeszköz értékcsökkenése kiszámításának gyakorlati nehézségeit (a számítási paraméterek meghatározása igen összetett, vö. 3.105. és 3.106.), a termelő állatállományokra nem kell kiszámítani az állóeszköz értékcsökkenését.

2.154.

Az állatállományra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás különböző módszerekkel mérhető. A folyamatos leltározás módszerének használatával a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2.149. pontban meghatározott összes eleme (az állatállomány természetes gyarapodása, a behozatal, az értékesítések vágásra és kivitelre, a tulajdon átruházásának költségei) pontosan értékelhető. Ettől függetlenül számos adat szükséges az értékeléshez (mint például a termelő állatállományra vonatkozó árak a hasznos élettartamuk során). Ugyanez vonatkozik az állatállomány termelési ciklusára alapuló módszerekre is. Szükséges tehát egy egyszerűbb módszer elfogadása, még akkor is, ha az kevésbé pontos.

2.155.

Az ajánlott módszer közvetett számítási megközelítést ( 30 ) alkalmaz. Az állatok számában bekövetkező változás számításán, és az alábbi két feltevésen alapul:

2.156.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az alábbi elemek összegéből áll:

2.157.

A „selejt állat értékkülönbözet” a termelő állatállományból való kivonása idején fennálló, a termelő állatokként értékelt állomány értéke (amelyet nevezhetünk „tőkeárnak”) és ugyanezen állatállomány vágásra szánt állatokként értékelt értéke (azaz a vágóhídi eladási ár) közötti különbségre vonatkozik.

2.158.

A „termelő állatállomány egyéb veszteségei” két veszteségtípusból áll össze:

2.159.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás számítása során elszámolandó veszteségek értéke megfelel az állatállománynak az időszak elején érvényes áron számított értéke és az állatok elidegenítési értéke közötti különbségnek. Ezeket az elidegenítéseket a vágásra (azaz értékesítésre vagy saját végső fogyasztásra) kerülő állatok eladási árán kell értékelni, vagy lehet nulla is, ha az állatokat nem hasznosítják (pl. ha kényszervágást hajtanak végre rajtuk stb.).

2.160.

A „termelő állatállomány egyéb veszteségei” és a „selejt állat értékkülönbözet” kifejezések a mérleg „eszközök egyéb volumenváltozásai” számláján elszámolt folyamatoknak felelnek meg. Kapcsolatot biztosítanak az eszközértékek változásának különböző összetevői és a bruttó állóeszköz-felhalmozás között, és biztosítják az ►M6  ESA 2010 ◄ -nek való megfelelést. Figyelembevételük elmulasztása az állatállományokra vonatkozó bruttó állóeszköz-felhalmozás reálértékének alulbecslését eredményezné.

2.161.

Az állatállomány mint saját előállítású állóeszköz – amely megfelel az állatok természetes gyarapodásának – becslése a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2.149. pontban említett meghatározásából származik, a teljes kifejlettséget még el nem ért állatok kategóriájára alkalmazva:

Saját előállítás = bruttó állóeszköz-felhalmozás + elidegenítések (vágások és kivitel) – beszerzések (behozatal) ( 31 ) – (tulajdon átruházásának költsége).

2.162.

A mezőgazdasági eszközöktől (ültetvények és állatállomány) eltérő állóeszközök az alábbi elemekből állnak:

2.163.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás megfelel ezen eszközök (az elszámolási időszak alatt előállított vagy importált új eszközök) beszerzésének az egyéb egységekhez (a mezőgazdasági ágazat vagy valamely más nemzetgazdasági ágazat egységeihez) irányuló transzferrel csökkentett értékének. Szem előtt kell tartani, hogy ha ez a gazdasági művelet a mezőgazdasági ágazat két egységére vonatkozik ugyanazon elszámolási időszakon belül, akkor a két folyamat kioltja egymást, és a megfelelő állóeszköz-kategória alatt csak a tulajdon átruházásával kapcsolatos költségeket kell elszámolni.

2.164.

Olyan építkezés vagy (értékesítésre szánt) tárgyi eszközök esetében, amelyek előállítása több időszakon nyúlik át, a termelés időszakában végzett munka értékét a termelő készleteinek állományváltozása alatt kell elszámolni befejezetlen termelés formájában. Ezeket az árukat (ingó vagy ingatlan) nem kell elszámolni a bruttó állóeszköz-felhalmozás alatt mindaddig, amíg a tulajdon átruházása meg nem történt. Ezzel szemben, ha a termelés saját előállítású, akkor ezt a munkát a termelési időszak egésze alatt bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni (vö. 2.025).

2.165.

Azokat az eszközöket, amelyek gazdasági felhasználása anélkül változik meg, hogy tulajdonosváltás következne be (pl. amikor valamely gazdasági épületet a mezőgazdasági termeléstől eltérő célra használnak), nem lehet eszközök elidegenítéseként elszámolni. Ezeket a változásokat az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlán kell elszámolni.

2.166.

A nem termelt tárgyi eszközökön végzett jelentősebb fejlesztések elsősorban a földterület fejlesztésére (jobb talajminőség és nagyobb terméshozamok öntözés, alagcsövezés és árvízvédelmi intézkedések stb. révén) vonatkoznak, és bármely más bruttó állóeszköz-felhalmozáshoz hasonlóan kell ezeket kezelni (ESA 2010, 3.128.).

2.167.

Ezek a beruházások a termőföld minőségének javítására és egyéb termelési felhasználásokra történő előkészítésére fordított kiadásoknak felelnek meg, a szokásos karbantartási kiadások kivételével (vö. 2.127–2.129). Ezeknek a kiadásoknak a gazdálkodóktól kell származniuk, vagy a ráfordítások eredményének az ő tulajdonukba kell kerülnie. ►M6  Ez különösen az olyan infrastruktúrával kapcsolatos munkálatokra vonatkozik, mint például az erdőirtás, a planírozás, az alagcsövezés, az öntözés és a talajkonszolidáció (vö. ESA 2010, 3.128. és SNA 2008, 10.79–10.81.). ◄

2.168.

A nem termelt eszközök tulajdonjogának átruházásával kapcsolatos költségek a termőföld és nem termelt immateriális javak (mint például szabadalmaztatott eszközök, termelési jogok stb.) mezőgazdasági egységek általi beszerzéseire vonatkoznak. Ezeket a beszerzéseket nem bruttó állóeszköz-felhalmozásként számolják el (hanem a tőkeszámla egy másik kategóriája alatt, mivel ezek nem termelt eszközök), és bruttó állóeszköz-felhalmozásként csupán a tulajdonjog átruházásával kapcsolatos költségeket számolják el (a beszerzőnél, de nem az eladónál).

2.168.1.

A kutatás és fejlesztés magában foglalja az ismeretek bővítése és ezen ismereteknek az új alkalmazások kidolgozása céljából történő felhasználása érdekében szisztematikusan végzett kreatív munkára fordított kiadások értékét. Kivéve, ha az érték észszerűen becsülhető, azt megegyezés szerint a költségek összegeként kell értékelni, beleértve a sikertelen kutatás és fejlesztés költségeit is (vö. ESA 2010, 7.1. melléklet).

2.169.

Az alábbi áruk és szolgáltatások nem tartoznak bele a bruttó állóeszköz-felhalmozásba:

▼M6

▼B

▼M6

▼B

2.170.

Az egyszerre szakmai és magáncélokra is használt állóeszközök (például gépjárművek) értékét a két lehetséges felhasználásukkal összhangban kell elszámolni; részben bruttó állóeszköz-felhasználásként, részben pedig végső felhasználásként.

2.171.

A készletek olyan árukból állnak, amelyek nem részei az állótőkének, és amelyek az adott pillanatban a termelőegység tulajdonában vannak. A készletek két típusát különböztetjük meg: az input készleteket és az output készleteket:

2.172.

Azt a jelenséget, hogy az európai mezőgazdaságban a lábon álló növényi állományokat nem befejezetlen termelésként számolják el, az támasztja alá, hogy a növények igen nagy többségének a termelési ciklusa rövidebb, mint az elszámolási időszak. Az az általános vélemény, hogy a betakarítás idején való elszámolásuk megfelelő konzisztenciát biztosít a termelési költségekkel ahhoz, hogy a tevékenységből származó bevétel elemzésében szerepeljen (vö. 2.012). Amennyiben a betakarítási, a talajelőkészítési és a vetési műveletek nem ugyanabban az elszámolási időszakban zajlanak le, annak az időszaknak a számlái, amelyben a költségek felmerültek, elszámolási veszteséget, míg a betakarítási időszak számlái elszámolási nyereséget mutatnak. Ez az elszámolási módszer azonban elfogadható lehet, ha a körülmények évről évre változatlanok, hozzávetőleges egyensúly alakul ki abban a tekintetben, hogy az adott időszak kiadásait kompenzálja az előző betakarítás értékesítéséből származó haszon. Ez a kompenzáció csak a termelésben bekövetkező jelentős változás vagy igen gyenge betakarítás esetén nem történik meg. Ilyen körülmények között a kibocsátás befejezetlen termelésként való elszámolása lenne javasolt (vö. 2.013).

2.173.

Meg kell említeni, hogy a szolgáltatásokat nem lehet készletként elszámolni, kivéve a készletekbe felvett áruk beszerzési árában benne foglalt szolgáltatásokat.

2.174.

Az ►M6  ESA 2010 ◄ értelmében a készletváltozást a készletbevétel értékéből a készletből való kivonásokat, valamint a készleten lévő áruk esetleges veszteségeit levonva kell kiszámítani.

2.175.

A készlet tételeit a készletbevétel napján kell értékelni, a készletből való kivonásokat pedig a készletből való kivonás idején érvényes árakon. A készletbe vételek és kivonások számbavétele (és értékelése) időpontjának konzisztensnek kell lennie termékekkel való egyéb gazdasági műveletek (kibocsátás és folyó termelőfelhasználás) időpontjával.

2.176.

A készletekváltozásnak (készletbe vétel, kivonás, vagy késztermékek vagy befejezetlen termelés ismétlődő veszteségei) az értékeléséhez az alapárat kell használni. A befejezetlen termelés készletbe vétele esetén az alkalmazott árat az időszak végéig felmerülő összes termelési költség arányos részét egy hasonló késztermék érvényes alapárára alkalmazva kell megbecsülni. ►M6  A befejezetlen termelés készletbevételi értékének becslésére alkalmazható a termelési költségnek a várható működési eredménnyel vagy a (becsült) vegyes jövedelemmel megnövelt összege is (vö. ESA 2010, 3.47. és 3.48). ◄

2.177.

Az ►M6  ESA 2010 ◄ rendszerben a készletnövelő és készletcsökkentő tételek elszámolására javasolt módszer a folyamatos leltározás módszere. Ez a megoldás azonban nem alkalmazható általánosan, tekintve a készletbe vételre és készletből való kivonásra vonatkozó információk megszerzésének nehézségeit. A folyamatos leltározás módszerével való összhang kialakítása érdekében az ►M6  ESA 2010 ◄ a „kvantitatív” módszert ajánlja, amely a készletváltozások az elszámolási időszak nyitó- és zárókészletének volumenei közötti különbségként való méréséből áll, az adott időszakban érvényben lévő átlagárak alapján értékelve. Azonban ez a módszer csak akkor alkalmazható, ha az árak az érintett időszak alatt változatlanok, vagy ha az elszámolási időszak alatt az árak és a készletezett mennyiségek változatlan ütemben nőnek vagy csökkennek.

2.178.

Ez a „mennyiségi módszer” az árak és a termelési folyamatból származó mennyiségek, valamint a kínálat és kereslet szerkezetének ingadozása miatt nem alkalmazható a növénytermelésre. ►M6  Ezt a mezőgazdaságra jellemző problémát az ESA 2010 felismerte (vö. 3.153. c) pont). ◄

2.179.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a készleteknek a 2.174. pont szerinti változása csak egyik összetevője a készletértéknek az elszámolási időszak kezdete és vége közötti változásában. Létezik egy olyan elszámolási alapegyenlet, amely összekapcsolja a készletállományok nyitó- és záróértékeit:

2.180.

Ezek a névleges eszköztartási nyereségek és veszteségek, valamint az egyéb volumenváltozások ( 32 ) nem szerepelnek a kibocsátás mérésében, az eszközök egyéb változásai számlán viszont igen (az átértékelési számlán, valamint az eszközök egyéb volumenváltozásai számlán).

2.181.

A készletváltozás értékelése kapcsán az EAA-ban a legfőbb nehézség a növényi termékekkel kapcsolatban adódik. Ezek a termékek valójában idényjellegű termékek, amelyek készletnövelő tételként csak a betakarítást követően jelennek meg, míg állománycsökkenésként a betakarítást követő több hónapon is áthúzódnak, sőt gyakran még a következő elszámolási esztendőre is átnyúlnak. Az áruk is jelentősen ingadozhat egyik időszakról a másikra, sőt még ugyanazon időszakon belül is.

2.182.

Az állatállomány-készletek változásainak értékelésekor nem bír túl nagy jelentősséggel, hogy az állatokat a születésüktől kezdve az országban tartották, vagy fiatalon importálták, és azt követően tartották és hizlalták az országban. Amikor az importált állatokat átveszi a gazdaság, amely folytatja a tartásukat az ország területén, az állatok a nemzeti termelés részévé válnak, és következésképpen bekerülnek a hazai termelésbe.

2.183.

Az állományban bekövetkezett változások elszámolási időszak végén történő értékeléséhez megkülönböztetést kell tenni a „készletként” és az „állóeszközként” besorolt állatok között (vö. 2.140 és 2.202). Az első kategóriába tartozó állatok esetében a különböző állatállomány-szakágazatokban az alapáron vett értéket kell tekinteni az átlagos állatok élete során felmerülő termelési költségek összegeként a referenciaévvel bezárólag, a becsült működési eredmény vagy becsült vegyes jövedelem értékével növelve (vö. 2.176). Ha egy állatot eredetileg importáltak a nemzeti területen eltöltött időszak előtt, a behozatal idején érvényes beszerzési ár tekinthető az addig az időpontig felhasznált termelési költségek összegeként.

2.184.

Mivel az állatok ára általában szabályosan változik, az állatállomány-készletek változásai megbecsülhetők az egyszerű közelítéses módszerrel, amely nem veszi figyelembe a névleges eszköztartási nyereségeket (veszteségek nélkül). Az állatok minden egyes kategóriája esetében a számviteli év vége és kezdete közötti populációváltozást meg kell szorozni az elszámolási időszak alatt tapasztalt átlagárral.

2.185.

Az idényjellegű termékek olyan termékek, amelyek esetében a mennyiségi módszer nem biztosítja a folyamatos leltározás módszerének megfelelő megközelítését, tekintve az árak és mennyiségek szabálytalan változásait. A mennyiségi módszer alkalmazása a névleges eszköztartási nyereségek vagy veszteségek figyelembevételét eredményezheti a készletváltozások mérése során. Megoldás lehet erre, ha a készletváltozásokat az elszámolási időszaknál rövidebb időszakokra (például minden negyedévben), alidőszakokra nézve mérjük, amelyek még több ár- és mennyiségi trenddel szolgálhatnak. Mindamellett az ilyen jellegű módszert gyakran nehéz alkalmazni az alapadatok hiánya miatt.

2.186.

Az idényjellegű termékek készletei értékelésének másik módszere a készletezett áruk áraiban mutatkozó trend vizsgálata. Az áruk ára a tárolás alatt megváltozhat, legalább három okból kifolyólag (SNA 2008, 6.143.):

2.187.

A termékek készletbe vételkor érvényes ára és a készletből való kivonáskor érvényes ára közötti különbség a tárolás során keletkezett kiegészítő kibocsátás értéket tükrözi (SNA 2008, 6.143.), mivel a több hónappal a betakarítás után a készletből kivont termékek – gazdasági értelemben véve – különböznek a tárolt termékektől. A termékek ilyen értéknövekedése nem számolható el névleges eszköztartási nyereségként.

2.188.

A készletértékek változásainak különböző összetevői, valamint a készleten lévő termékek árában bekövetkezett változásokat meghatározó tényezők alapján, és tekintve az eszköztartási nyereségek és veszteségek elszámolásának a szezonális kibocsátás értékeléséből való teljes kizárásának nehézségét, két módszer ajánlott. A két módszer különbözik a tárolási tevékenység, valamint az áruk készleten maradása okozta értékváltozás számbavételi időpontja értelmezésében. Az első módszer képezi az idényjellegű mezőgazdasági termékek kibocsátásának és készletváltozásának értékelésében alkalmazandó referenciamódszert. A második módszer egyedi esetekben használható (főleg olyan termékek esetében, amelyek árait nehéz előre jelezni).

2.189.

A referenciamódszer a készletváltozásnak az éves kibocsátási érték és ugyanazon év értékesítései (és egyéb felhasználásai) értékének különbségeként történő meghatározásából áll ( 33 ). Azon a feltevésen alapul, hogy az értékesítési év végén (a következő naptári év első felének végén) nem marad meg készlet. A módszer lényege, hogy közvetlenül értékeli az n év során betakarított teljes kibocsátást az (n/n + 1) gazdasági év súlyozott átlagárának használatával, majd levonja ebből a betakarítás évének megfelelő n naptári év ( 34 ) alatt realizált összes értékesítést (és egyéb felhasználást), az értékesítés (vagy egyéb felhasználások) idején alkalmazandó árakon.

2.190.

A referenciamódszer a raktározási tevékenységet az áruk tárolás alatti áremelkedését szolgáló tényezőként kezeli. Ezért különbséget tesz a raktározási tevékenység és annak a termékek áraira kifejtett hatása között. A raktározás alatti értéknövekedés „várható”, mivel felosztják az év (azaz a betakarítás éve, bár az értékesítés két naptári évet érint) kibocsátására, lehetővé téve az ártrendek túl nagy bizonytalanság nélküli előrejelzését, mivel ezek többnyire szabályos és előre jelezhető árak alapján jöttek létre (vö. 2.186).

2.191.

E módszer alkalmazása lehetővé teszi az eszköztartási nyereségeknek és veszteségeknek a kibocsátás mérésébe való beszámításának minimalizálását. Biztosítja a kibocsátás értékben és mennyiségben történő számítása közötti összefüggést, és megakadályozza a kibocsátás befejezetlentermelés-alapú elszámolását (amelyhez adatok szükségesek a naptári év végén és kezdetén fennálló készletek szintjéről és a megfelelő árakról). Emellett megkönnyíti a számlák állandó árakon történő kidolgozását is.

2.192.

A második módszer termékek azon egyedi esetében ajánlott, amelyeknél nehéz előre jelezni az árakat (mint például a gyümölcsök, zöldségek, burgonya és olívaolaj), és amelyek mezőgazdasági üzemekben való raktározása gazdasági szempontból jelentős mértéket ér el. Ez a módszer a referenciamódszernél kevésbé szigorú az eszköztartási nyereségeknek és veszteségeknek a kibocsátás méréséből való kizárása tekintetében; a raktározási tevékenységet a termelési folyamat időben való meghosszabbításának tekinti. A raktározott termékek árában bekövetkezett növekedés felvétele késleltetett, és arra az évre osztják fel, amelyben a raktározás történt.

2.193.

Ezzel a második módszerrel a szezonális kibocsátás közvetlenül kiszámítható az értékesítés, az egyéb felhasználás és a készletváltozások összegeként. A készletváltozások felbecslése a készleteknek az elszámolási időszak végén és elején, az aktuális áraik alapján történő értékelésével történik.

2.194.

Meg kell említeni, hogy e két módszer különbözik ugyan a készletváltozás mérésének módszerében, de az értékesítés (a készletből való kivonásra alkalmazandó alapáron értékelve) értékelésében nincs köztük eltérés.

2.195.

A bor olyan termék, amelyet érlelés céljából általában több évig tárolnak. Ez alatt a tárolási időszak alatt megváltozik a bor minősége. A gazdaságnál végzett e tárolási tevékenység tekinthető a bortermelés folyamata meghosszabbításának, mivel a tárolásból kikerülő bor minősége különbözik a korábban betárolt bor minőségétől. A tárolt bort ezért befejezetlen termelésként kell kezelni, és a meghatározott értéknövekedést a kibocsátás növekedésének kell tekinteni, és a tárolás alatt folyamatosan mérni kell.

2.196.

A bor értékében bekövetkező változást három tényező eredményezheti: a minőségváltozás, a kereslet és kínálat szerkezetében bekövetkező változások (azaz a fiatal és idősebb borok közötti relatív árak), valamint az árak általános növekedése. Míg a bor értékében az első két tényező eredményeképpen bekövetkező változást figyelembe kell venni a kibocsátás mérésekor, a borárakban bekövetkező bármely általános növekedést nem a kibocsátás értékében kell feltüntetni, hanem eszköztartási nyereségként kell kezelni (és az átértékelés számlán kell elszámolni).

2.197.

A bor értéke növekedésének a kibocsátás értékében történő elszámolását az érlelési folyamat során folyamatosan kell végezni. Azonban ehhez nagy mennyiségű adat hozzáférhetősége szükséges a borkészletek szerkezetére vonatkozóan a termelési év, minőség és termőterület, valamint a vonatkozó árak alakulása alapján. Mivel ezek az adatok általában nem állnak rendelkezésre a tagállamokban, kifejlesztettek két gyakorlati módszert, amelyek lehetővé teszik az érlelés eredményeképpen a bor értékében bekövetkezett növekedés megközelítő kiszámítását az EAA számára. Bár ez a két módszer a fogalmak szempontjából nem túl pontos, ettől függetlenül az adatok hozzáférhetőségét tekintve a jelenlegi helyzetben elfogadhatónak tűnik. A tagállamok boripariparuk szerkezetének és a statisztikai rendszerüknek megfelelően választják ki, melyik módszert alkalmazzák.

2.198.

A bor érleléséből származó értéknövekedésének előzetes számítása: az első módszer lényege, hogy a termelő által érlelendő, készletbe vett bormennyiségeket értékeli a már kiérlelt boroknak az év második felében megfigyelt eladási árainak segítségével. A várt értéknövekedést a szüret évének kibocsátásában előlegezik meg. Ez a növekedés csak részleges, mivel ezeket a borokat nem a valós eladási árukon értékelik, hanem más, azonos fajtájú, de régebbi borok árain. A valós eladási ár és a készletek értékelésére használt ár közötti különbség nem számít bele a kibocsátás értékébe, mivel eszköztartási nyereségként szerepel (Megj.: ebbe a különbségbe beletartoznak az inflációs hatások is). Mivel ez a módszer nem tesz különbséget a készletre kerülő vagy eladott bor szüretelési évének függvényében, azt feltételezi, hogy a minőségi borok piaca a bor korát tekintve egyenletes.

2.199.

A borok érlelésének késleltetett figyelembevétele: a második módszer lényege, hogy a készletbe vett bormennyiségeket a szüret idején az újborok árán értékeli, és nem számol el növekedést a bor befejezetlen termelésére (azaz érlelés alatti árnövekedést, függetlenül a borárak általános változásának hatásától), amíg az óbort nem értékesítik. Mivel az értékesítést az éves átlagáron értékelik, a szüret éve és az értékesítés éve közötti bármely értéknövekedést az értékesítés évének kibocsátásában kell elszámolni (ebből kifolyólag időben nem megosztott). Ehhez a módszerhez több adatra van szükség a borkészletek szerkezetére vonatkozóan, és ez a módszer azt feltételezi, hogy minden szüreti évre ismert a készletek (és a készletből való kivonások) eloszlása. Mindazonáltal ez a módszer pontosabb képet adhat a különböző szüretek értékesítése és készletei tekintetében.

2.200.

E két gyakorlati módszer egyike sem teszi lehetővé a bornak az érlelésből származó értéknövekedésének időbeli felosztását: azt az egyik módszer előre, a másik pedig késleltetve számolja el. Ez a hátrány mindkét esetben viszonylag jelentéktelennek tekinthető, ha feltételezik, hogy az „óborok” termelése időben bizonyos állandóságot mutat. Rövidebb érlelési időszak esetében az első módszer tűnik célszerűbbnek.

2.201.

A 2.140. és 2.151. pontban említettek értelmében az állatállomány számának változását (agrárstatisztikai célokból) bruttó állóeszköz-felhalmozásként vagy készletváltozásként kell elszámolni, az állat típusától függően.

a)

b)

1.   Állóeszközként értékelhető állatok:

2.   Készletként értékelhető állatok:

3.   A kezelés módja:

c)

d)

3.037.

A normál hozzáadottérték-adó rendszerének alábbi fogalmai az átalányrendszerekben is érvényesek:

3.038.

►M6  Az ESA 2010 4.17. pontjában szereplő rendelkezései a hozzáadottérték-adó elszámolására egyetlen módszert állapítanak meg. ◄ Ez a „nettó” rendszer, amelyben a kibocsátás és a ráfordítás árait a levonható hozzáadottérték-adó nélkül kell elszámolni.

3.039.

Az adójogszabályokban a hozzáadottérték-adó a termelők szempontjából „átmeneti tételnek” számít, és a levonható hozzáadottérték-adó, amelyet a termelő a beszerzéseire fizet ki, nem valódi költségösszetevőként jelenik meg a számításaiban, és pusztán a forgalma után kiszámítandó hozzáadottérték-adó előlegének tekintendő, így csak a különbözetet kell befizetnie az adóhatóságnak. Mivel általában a végső fogyasztónak kell megfizetnie a termékre kivetett hozzáadottérték-adót, a termelő (a szükséges folyó termelőfelhasználási termékek termelőivel együtt) ebből a szempontból gyakorlatilag az adóhatóság ügynökeként működik. Ezzel szemben, ha a termelőnek nincs lehetősége a beszerzéseire kifizetett hozzáadottérték-adó levonására (vagy visszaigénylésére) (le nem vonható hozzáadottérték-adó), akkor a hozzáadottérték-adót ezekben az esetekben költségösszetevőnek kell tekinteni.

3.040.

A normál rendszerbe tartozó mezőgazdasági termelők esetében nem áll fenn elszámolási nehézség; az eladott vagy egyéb módon elidegenített termékekre kiszámlázott hozzáadottérték-adót nem veszik figyelembe az EAA rendszerében, és nem jelenik meg a végső kibocsátás értékelésében használt egyik kibocsátási árban sem, míg a folyó termelőfelhasználás és az állóeszközök tételeinek beszerzésére kifizetett levonható hozzáadottérték-adót sem számolják bele a vonatkozó árakba az EAA kiadásainak kiszámítása során.

3.041.

Az átalányrendszerekbe tartozó mezőgazdasági termelők esetében azonban vannak elszámolási problémák (vö. 3.035 és a következők). Nyilvánvaló, hogy az egyes mezőgazdasági termelőknek nyújtott kompenzáció ritkán egyezik meg pontosan a beszerzéseik során megfizetett HÉA értékével. Az átalányrendszerek esetében a hozzáadottérték-adó elszámolásának módszere azonos a normál rendszer esetében használt módszerrel, azaz a végső kibocsátás egyes tételei a hozzáadottérték-adó nélkül, valamint és folyó termelőfelhasználás és a bruttó állóeszköz-felhalmozás egyes tételei a levonható HÉA nélkül.

Az átalányadózás alá tartozó mezőgazdasági termelőknek adott átalánytérítés és hozzáadottérték-adó – amely esetükben a normál hozzáadottértékadó-rendszerben levonható lenne – közötti különbség túlkompenzációt vagy alulkompenzációt jelent. A túl- és alulkompenzációkat az EAA-ban külön kell elszámolni.

3.042.

Az átalányrendszerben előforduló hozzáadottértékadó-túlkompenzációt vagy hozzáadottértékadó-alulkompenzációt az alábbi módon kell elszámolni:

A „vásárlások hozzáadottérték-adója” az a hozzáadottérték-adó, amelyet az átalányrendszer alá tartozó mezőgazdasági termelők levonhatnának, ha a normál hozzáadottértékadó-rendszer alá tartoznának.

3.043.

Ennek az elszámolási módszernek az az előnye, hogy biztosítja a mezőgazdasági kibocsátás, a folyó termelőfelhasználás és bruttó állóeszköz-felhalmozás egységes kezelését, függetlenül attól, hogy a mezőgazdasági termelők melyik hozzáadottértékadó-rendszer alá tartoznak. Ezen felül a hozzáadottérték-adó túl- vagy alulkompenzálásának az alapáron értékelt bruttó hozzáadott értékkel való összevetésben szimmetrikus kezelésére törekszik. Ez lehetővé teszi az alapáron értékelt bruttó hozzáadott érték kiszámítását, függetlenül az alkalmazott hozzáadottértékadó-rendszertől, amely előmozdítja a tagállamok EAA-rendszerének összehangolását és összevethetőségét (vö. 3.033).