1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2004/83/EK irányelv ( 2 ) 4. cikkének, valamint a 2005/85/EK irányelv ( 3 ) 8. és 23. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2.

E kérelmet az alapeljárás felperese, X, egy harmadik országbeli állampolgár által az International Protection Appeals Tribunal (a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyek fellebbviteli bírósága, Írország; a továbbiakban: IPAT) azon határozatával szemben benyújtott fellebbezés keretében terjesztették elő, amellyel az IPAT elutasította a felperesnek a menedékjog iránti és a kiegészítő védelem iránti kérelmét elutasító határozatokkal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeit. A jogvita az alapeljárás felperese és az IPAT, a Minister for Justice and Equality (igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszter, Írország), Írország és az Attorney General (főügyész, Írország) (a továbbiakban együtt: alperesek) között van folyamatban.

3.

A High Court (felsőbíróság, Írország) előzetes döntéshozatal céljából hét kérdést terjeszt elő, amelyek három problémakör köré csoportosulnak: az első az eljáró hatóságot terhelő, a nemzetközi védelmet kérelmezővel való együttműködésre vonatkozó kötelezettség terjedelmére és az e kötelezettség esetleges megsértéséből eredő következményekre vonatkozik, a második a menedékjog és a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos határozatok észszerű időn belül történő meghozatala elmulasztásának következményeire, a harmadik pedig a kérelmező által az eredeti kérelmében tett, azonban ezt követően az első alkalommal megmagyarázott és visszavont valótlan tartalmú nyilatkozatnak a kérelmező általánosságban vett szavahihetőségére gyakorolt hatására.

4.

A menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény ( 4 ) 1. cikke A. része (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a „menekült” kifejezés minden olyan személyre alkalmazandó, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva […] ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni”.

5.

A jelen ügy szempontjából az elsődleges jog bizonyos rendelkezésein, tudniillik az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. és 47. cikkén kívül a 2004/83 irányelv ( 5 ) 4. cikke és 15. cikkének c) pontja, valamint a 2005/85 irányelv ( 6 ) 8. cikkének (2) és (3) bekezdése, 23. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint 39. cikke (1) bekezdésének a) pontja releváns.

6.

Az alapeljárás felperese pakisztáni állampolgár, aki 2015. július 1‑jén érkezett Írországba, miután 2011 és 2015 között az Egyesült Királyságban tartózkodott anélkül, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott volna be.

7.

2015. július 2‑án az alapeljárás felperese Írországban menekült jogállás iránti kérelmet nyújtott be. A kezdetben egy valótlan tartalmú, de az alapeljárás felperese által később visszavont nyilatkozaton alapuló kérelem alapja az a tény volt, hogy Pakisztánban egy gyászszertartás alatt elkövetett, körülbelül negyven ember, köztük a felperes két ismerőse halálát okozó terrorista merénylet során egy bombarobbanásra a felperes közvetlen közelében került sor. Az alapeljárás felperese azt állítja, hogy ez az esemény jelentős hatással volt rá, amely folytán fél Pakisztánban élni, és fél attól, hogy az oda történő visszaküldése esetén súlyos sérelmet szenvedne el. Állítása szerint szorongásban, depresszióban és alvászavarban szenved. Kérelmét az Office of the Refugee Applications Commissioner (a menedékkérelmek elbírálásáért felelős biztos hivatala, Írország) 2016. november 14‑én elutasította.

8.

2016. december 2‑án az alapeljárás felperese e határozattal szemben keresetet indított a Refugee Appeals Tribunal (menekültügyi fellebbviteli bíróság, Írország) előtt. Az e keresettel kapcsolatos eljárást a korábban előírt különböző nemzetközi védelmi eljárásokat egységesítő és többek között az International Protection Office‑t (nemzetközi védelemmel foglalkozó hivatal, Írország, a továbbiakban: IPO) és az IPAT‑ot létrehozó International Protection Act 2015 (a nemzetközi védelemről szóló 2015. évi törvény) hatálybalépéséből adódóan a 2016. december 31‑én bekövetkezett jogszabályi változások miatt felfüggesztették.

9.

2017. március 13‑án az alapeljárás felperese kiegészítő védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelyet az IPO elutasított. Az alapeljárás felperese 2018. február 13‑án e határozattal szemben keresetet indított az IPAT előtt.

10.

2019. február 7‑i határozatával az IPAT elutasította a két keresetet.

11.

2019. április 7‑én az alapeljárás felperese fellebbezést nyújtott be a High Court (felsőbíróság) előtt, amelyben kérte az IPAT e határozatának hatályon kívül helyezését.

12.

E fellebbezés alátámasztása érdekében az alapeljárás felperese arra hivatkozott először is, hogy a származási országra vonatkozóan az IPAT által lekérdezett, a 2015–2017 közötti időszakból származó információk hiányosak és elavultak voltak, így az IPAT nem vette figyelembe a Pakisztánban a 2019. február 7‑i határozat elfogadásakor fennálló helyzetet. Ezenkívül az IPAT nem vizsgálta megfelelően a rendelkezésére álló információkat.

13.

Másodszor, a 2015. július 2‑i kérelemről nyilvánvalóan észszerűtlen időn belül hoztak határozatot, ami sérti a tényleges érvényesülés elvét, a Charta 47. cikkét és az uniós jog által megállapított minimumszabályokat.

14.

Harmadszor, az IPAT‑ot tájékoztatták az alapeljárás felperesének mentális egészségi állapotáról, az IPAT azonban elmulasztotta biztosítani, hogy a kérelmek megfelelő elbírálásához szükséges valamennyi bizonyíték a rendelkezésére álljon. Közelebbről, az IPAT‑nak – az általában a megkínzott személyek menedékjog iránti kérelmének alátámasztására használt – igazságügyi orvosszakértői véleményt vagy akár a felperes mentális egészségi állapotára vonatkozó más szakértői véleményt kellett volna kérnie.

15.

Negyedszer, ami a kérelme szempontjából releváns egyéb tényezőket illeti, az alapeljárás felperesétől megtagadták a kétség esetén a kérelmező javára történő elbírálást, annak ellenére, hogy a mentális egészségi állapotát nem állapították is meg és vették figyelembe megfelelően. Így érvelése egyes releváns elemeit nem ellenőrizték, illetve figyelmen kívül hagyták, és közte és az illetékes intézmények között nem valósult meg együttműködés, különösen az említett igazságügyi orvosszakértői véleményt illetően.

16.

Ötödször, az ügy körülményei között, amikor az alapeljárás felperese elismerte, hogy az ismertetett események korábbi változata nem volt igaz, és fennállt a lehetősége annak, hogy mentális egészségi problémákkal küzd, irracionális volt azt a következtetést levonni, hogy az érvelése lényeges szempontjait illetően nem szavahihető.

17.

A High Court (felsőbíróság) mindenekelőtt úgy véli, hogy az IPAT megsértette az együttműködési kötelezettségét, mivel nem szerezte be sem a származási országra vonatkozó megfelelő információkat, sem pedig az igazságügyi orvosszakértői véleményt. A kérdést előterjesztő bíróságban ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy az IPAT az uniós jog alapján köteles volt‑e ilyen szakértői vélemény beszerzésére, és hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az, ha a nemzeti jognak megfelelően megkövetelik, hogy az alapeljárás felperese az IPAT határozatának megsemmisítése érdekében bizonyítsa az e kötelezettség megsértéséből eredő sérelem fennállását.

18.

E bíróság ezt követően azt kérdezi, hogy milyen következtetéseket kell levonnia abból a tényből, hogy több mint három és fél év telt el a 2015. július 2‑i kérelem benyújtása és az IPAT határozatának 2019. február 7‑i elfogadása között, amely időtartamot e bíróság észszerűtlennek tartja.

19.

Végül a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az alapeljárás felperese által tett egyetlen valótlan nyilatkozat, amelyet az alapeljárás felperese az első alkalommal megmagyarázott és visszavont, indokolhatja‑e a felperes szavahihetőségének általános jelleggel történő megkérdőjelezését.

20.

E körülmények között a High Court (felsőbíróság) 2021. november 23‑i, a Bíróság Hivatalához 2021. december 9‑én érkezett határozatával felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

21.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a jelen ügyet a Bíróság alapokmányának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

22.

2021. december 17‑én a Bíróság első tanácsa az előadó bíró javaslatára a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy e kérelemnek nem kell helyt adni.

23.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be az alapeljárás felperese, az alperesek, a német és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság. Az alapeljárás felperese, az ír kormány, valamint a Bizottság részt vett a 2022. november 16‑án tartott tárgyaláson.

24.

A Bíróság 2022. szeptember 20‑i felvilágosításkérésében felhívta a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy pontosítsa az alkalmazandó jogszabályokat és az IPAT által betöltött szerepet. Ez a bíróság a 2022. október 21‑i beadványában válaszolt.

25.

Az alperesek vitatják az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hét kérdés elfogadhatóságát.

26.

Először is azt állítják, hogy az első kérdés hipotetikus jellegű, mivel a kérdést előterjesztő bíróság által nem alátámasztott előfeltevésen alapul, mégpedig két okból. Egyrészt ellentétben azzal, amit e kérdés szövege sugall, a kérdést előterjesztő bíróság nem állapította meg az „együttműködési kötelezettség teljes mértékű megsértését”, és az ügy tényállása alapján nem is tehetett ilyen megállapítást. Másrészt az említett kérdés arra hívja fel a Bíróságot, hogy a jelen ügy tényállására vonatkozóan meghatározó határozatot hozzon, ami nem tartozik a Bíróság hatáskörébe. Az alperesek szerint ezek a megfontolások az első kérdéssel való összefüggésük miatt a második és a harmadik kérdésre is érvényesek.

27.

Másodszor az alperesek azt állítják, hogy a negyedik és az ötödik kérdés is hipotetikus, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem állapította meg az észszerű időn belüli határozathozatalra vonatkozó kötelezettség megsértését.

28.

Harmadszor, az alperesek azt az álláspontot képviselik, hogy a hatodik kérdés nem szükséges az alapügy elbírálásához, mivel az IPAT figyelembe vette az alapeljárás felperese által benyújtott orvosi bizonyítékokat anélkül, hogy azokat megkérdőjelezte volna.

29.

Végül negyedszer, az alperesek arra hivatkoznak, hogy a hetedik kérdés hipotetikus jellegű, így arra nem kell választ adni, mivel az alapeljárás felperese jelezte, hogy nem vitatja az IPAT‑nak a szavahihetőségével kapcsolatos következtetéseit, továbbá, mivel ellentétben azzal, amit e kérdés megfogalmazása sugall, nem a valótlan nyilatkozat volt az egyetlen körülmény, amelynek alapján az IPAT úgy ítélte meg, hogy az alapeljárás felperesének szavahihetősége nem bizonyított. E tekintetben más releváns tényezők arra vonatkoztak, hogy a felperes csak nagyon későn említett a múltbeli eseményekkel kapcsolatos kulcsfontosságú elemeket, és eredeti kérelmében nem kért védelmet.

30.

Ezek a kifogások számomra nem meggyőzőek.

31.

Emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem csak akkor elfogadhatatlan, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 9 )

32.

Ebben az összefüggésben nehezen állítható, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések semmilyen összefüggésben nincsenek a valósággal, hipotetikusak vagy nem szolgálnak a szükséges ténybeli elemekkel.

33.

A jelen ügyben az első, a második, a harmadik és a hatodik kérdés állítólagosan hipotetikus jellegét illetően kétségtelenül igaz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által leírt ténybeli elemek nem utalnak az „együttműködési kötelezettség [IPAT általi] teljes mértékű megsértésére”. ( 10 ) E kérdésekből azonban kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság pontosan arra keresi a választ, hogy e tények az illetékes hatóságoknak a kérelmezővel való együttműködésre vonatkozó kötelezettsége megsértésének felelnek‑e meg, és hogy adott esetben milyen következtetéseket kell levonnia e megállapításból az e hatóságok számára a nemzeti jog által előírt korlátokra tekintettel. ( 11 )

34.

Ami a negyedik és az ötödik kérdést illeti, az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság még nem állapította meg az észszerű határidőn belül történő határozathozatalra vonatkozó kötelezettség megsértését, azonban ezt tervezi, szintén nem elegendő indok annak megállapításához, hogy a jelen ügyben hipotetikus kérdésekről van szó.

35.

Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a hatodik kérdés az alapeljárás felperese által benyújtottakat kiegészítő igazságügyi orvosszakértői vélemény beszerzésére vonatkozó esetleges kötelezettségre vonatkozik. Az, hogy az IPAT figyelembe vette az érintett által benyújtott orvosi igazolásokat anélkül, hogy azokat megkérdőjelezte volna, nem függ össze ezzel a kötelezettséggel, és nem teheti kétségessé e kérdés relevanciáját.

36.

Végül a hetedik kérdést illetően meg kell állapítani, hogy az alperesek vitatják a kérdést előterjesztő bíróság ténybeli megállapításait, valamint az e kérdésnek az alapügy elbírálása szempontjából fennálló relevanciájára vonatkozó értékelését. Márpedig nem a Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata az alapügy felperesének szavahihetőségével kapcsolatos tények megállapítása és értékelése.

37.

Összefoglalva, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia az – uniós jog értelmezését igénylő – adott ügy jogi tétjét.

38.

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket elfogadhatónak kell tekinteni, és azokat érdemben kell elemezni.

39.

Mielőtt rátérnék az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálatára, hasznosnak tartom röviden felidézni a keretet, amelybe a 2004/83 irányelv és a 2005/85 irányelv illeszkedik.

40.

Elsősorban megjegyzem, hogy a 2004/83 irányelv (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi. Hasonlóképpen, ezen irányelv (16) és (17) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy azért fogadták el a menekült jogállás nyújtásának feltételeire, valamint e jogállás tartalmára vonatkozó rendelkezéseket, hogy közös fogalmakra és feltételekre támaszkodva segítsék a tagállamok illetékes hatóságait ezen egyezmény alkalmazása során. ( 12 ) Ezenkívül a 2005/85 irányelvet illetően annak (2), (3), (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az az említett Egyezmény teljes tiszteletben tartását lehetővé tévő garanciák egységes keretét hozza létre. Ezen Egyezmény 33. cikke rögzíti a visszaküldés tilalmának elvét. Ezt az elvet a Charta 18. cikke és 19. cikkének (2) bekezdése alapvető jogként biztosítja. ( 13 )

41.

Ebből következik, hogy a 2004/83 és a 2005/85 irányelv rendelkezéseit ezen irányelvek általános rendszerének és célkitűzésének fényében kell értelmezni, tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében ( 14 ) említett egyéb vonatkozó szerződéseket. Ezenkívül, amint az a 2004/83 irányelv (10) preambulumbekezdéséből és a 2005/85 irányelv (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen értelmezés során tiszteletben kell tartani Alapjogi Charta által elismert jogokat is. ( 15 )

42.

Másodsorban azt is szeretném kiemelni, hogy míg a 2004/83 irányelv célja a harmadik országbeli állampolgárok nemzetközi védelemre jogosultként való elismerése feltételeinek és e védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályok megállapítása, addig a 2005/85 irányelv célja a kérelmek vizsgálatára irányuló eljárásokra vonatkozó minimumszabályok megállapítása, pontosítva a menedékkérők jogait.

43.

Ebben az összefüggésben fogom tárgyalni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket. Legelőször az eljáró hatóság 2004/83 irányelv 4. cikke értelmében vett együttműködési kötelezettségének terjedelmét, valamint az e kötelezettség esetleges megsértéséből eredő következményeket vizsgálom meg (B. rész). Ezt követően rátérek a menedékjog és a nemzetközi védelem iránti kérelmekre vonatkozó határozatok észszerű időn belül történő meghozatalának elmaradásából a 2005/85 irányelv 23. cikkére tekintettel eredő következményekre (C. rész). Végül megvizsgálom a kérelmező általános szavahihetőségére vonatkozó kérdést (D. rész).

44.

Első, második, harmadik és hatodik kérdésével, amelyeket együtt kívánok megválaszolni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettség kötelezi‑e az eljáró hatóságot arra, hogy a menedékkérő és nemzetközi védelmet kérelmező származási országára vonatkozó naprakész információkat, továbbá, amennyiben olyan mentális egészségi problémákra utaló jelek merülnek fel, amelyek potenciálisan valamely, ebben az országban bekövetkezett traumatikus eseményből erednek, a kérelmező mentális egészségére vonatkozó igazságügyi orvosszakértői véleményt szerezzen be. A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül arra keresi a választ, hogy e kötelezettség megsértése önmagában eredményezheti‑e az e kérelmeket elutasító határozat megsemmisítését, vagy a kérelmező kötelezhető‑e annak bizonyítására, hogy a határozat e kötelezettség megsértése hiányában eltérő lehetett volna.

45.

Úgy vélem, hogy az e kérdésekre adandó válasz a 2004/83 irányelv 4. cikke értelmében vett, a tagállamra vonatkozó együttműködési követelmény jelentőségének vizsgálata útján kapható meg.

46.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező által a származási országra vonatkozóan szolgáltatott információk még abban az időpontban sem voltak naprakészek, amikor a kérelmező azokat benyújtotta. Közelebbről, egy, a vitatott határozatban található kulcsfontosságú megállapítás ( 16 ) keretében az IPAT egy 2015. évi osztrák tényfeltáró küldetésre, ( 17 ) valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) egy 2017. évi jelentésére ( 18 ) hivatkozik. E bíróság szerint tulajdonképpen nem tekinthető úgy, hogy ezek az elemek ezen – 2019. február 7‑én hozott ( 19 ) – határozat keretében a származási országra vonatkozó naprakész információknak minősülnek. Így a kérdést előterjesztő bíróság a 2004/83 irányelv Bíróság által az M. ítéletben értelmezett 4. cikke alapján úgy ítéli meg, hogy az IPAT nem teljesítette együttműködési kötelezettségét, mivel nem szerzett be a kérelmező származási országára vonatkozó megfelelő és naprakész információkat.

47.

Ez a megközelítés számomra első ránézésre észszerűnek tűnik. Mindazonáltal célszerű tisztázni bizonyos elemeket.

48.

Emlékeztetőül, amint az a címéből is kitűnik, a 2004/83 irányelv 4. cikke a nemzetközi védelem iránti kérelem „tényeinek és körülményeinek értékelésére” vonatkozik. A Bíróság szerint ez az „értékelés” két külön szakaszból áll. Az első szakasz azon ténybeli körülmények megállapítását érinti, amelyek a kérelmet alátámasztó bizonyítékoknak minősülhetnek, a második pedig ezen információk jogi értékelését foglalja magában, amely annak eldöntésében áll, hogy az adott ügyet jellemző tényekre tekintettel a 2004/83 irányelv 9. és 10. vagy 15. cikkében a nemzetközi védelem megadására vonatkozóan előírt érdemi feltételek teljesülnek‑e. ( 20 )

49.

Ebben az összefüggésben merül fel a kérdés, hogy konkrétan milyen jelentőséggel bír a kérelmezővel való együttműködés követelménye ebben a két szakaszban.

50.

Kiindulásként emlékeztetek arra, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint bár általában a kérelmező kötelezettsége, hogy bemutasson minden, a kérelmének megalapozásához szükséges bizonyítékot, továbbra is fennáll, hogy az e kérelem releváns információinak meghatározására vonatkozó szakaszban az érintett tagállamnak e kérelmezővel együtt kell működnie. ( 21 ) Másként fogalmazva, e rendelkezés „pozitív kötelezettséget” ró a tagállamok hatóságaira azt illetően, hogy a kérelmező közreműködésével értékeljék ezeket a bizonyítékokat. ( 22 )

51.

E tekintetben a 2004/83 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem igazolására alkalmas bizonyítékok a kérelmezőtől kapott információknak és a kérelmező rendelkezésére álló, az egyéni helyzetével kapcsolatos, különösen az életkorára, hátterére, személyazonosságára, állampolgárságára vagy állampolgárságaira vonatkozó dokumentumoknak felelnek meg. Ez a rendelkezés tehát a kérelem igazolása szempontjából releváns valamennyi bizonyítékra hivatkozik, és ennélfogva a kérelmező hátterét jellemző ténybeli körülményekre, többek között a „korábbi tartózkodási helye(i)[vel], illetve a korábbi tartózkodási helye(i) szerinti ország(ok)[kal]” kapcsolatos információkra és dokumentumokra vonatkozik.

52.

Emlékeztetek arra is, hogy az értékelés ezen első szakaszában a tagállamra háruló együttműködési követelmény jelentőségét a Bíróság már tisztázta. A Bíróság kifejtette, hogy ha a nemzetközi védelmet kérelmező által benyújtott bizonyítékok bármely okból nem teljesek, nem naprakészek vagy nem relevánsak, e tagállamnak az eljárás e szakaszában a kérelmezővel aktívan együtt kell működnie annak érdekében, hogy a kérelem alátámasztására alkalmas valamennyi információ összegyűlhessen. ( 23 ) Azt is jelezte, hogy a tagállami hatóságok bizonyos típusú dokumentumokhoz gyakran könnyebben hozzáférhetnek, mint a kérelmező. ( 24 )

53.

Ennélfogva véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az értékelés azon ténybeli körülmények megállapítására vonatkozó első szakasza keretében, amelyek a kérelmet alátámasztó bizonyítéknak minősülhetnek, a 2004/83 irányelv 4. cikkében rögzített együttműködési követelmény azt írja elő az eljáró hatóság számára, hogy a menedékkérő és nemzetközi védelmet kérelmező származási országára vonatkozó teljes körű és naprakész információkat szerezzen be.

54.

Mindemellett felmerül még a kérdés, hogy fennáll‑e az érintett tagállam hatóságait terhelő ilyen „együttműködési” kötelezettség az értékelés második szakasza keretében.

55.

Emlékeztetek arra, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontja a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi alapon történő értékelését illetően előírja, hogy ezt az értékelést többek között a kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény figyelembevételével kell elvégezni, ideértve a származási ország törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, valamint azok alkalmazási módját is.

56.

A kérelem ezen egyedi értékelése, amint azt már kifejtettem, ( 25 ) a 2004/83 irányelv 4. cikke értelmében vett, a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelem „tényei és körülményei értékelésének” második szakasza. Ez a szakasz a kérelem alátámasztása végett benyújtott bizonyítékok jogi értékelésére vonatkozik annak meghatározása érdekében, hogy ezek a bizonyítékok ténylegesen teljesítik‑e a kért menekült jogállás vagy nemzetközi védelem megadásához megkövetelt feltételeket. ( 26 )

57.

Márpedig, amint azt a Bíróság már megállapította, a kérelem megalapozottságának vizsgálata az illetékes nemzeti hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik, így az eljárás ezen szakaszában irreleváns a 2004/83 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második mondatában előírt, az e hatóságnak a kérelmezővel való együttműködésére vonatkozó követelmény. ( 27 ) E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2005/85 irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből és 8. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az eljáró hatóság felelős a kérelmek „megfelelő elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért]”, amely után meghozza e tárgyban a határozatát. ( 28 ) Közelebbről, ezen irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontjából kitűnik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a menedékkérők származási országában uralkodó általános helyzetről szóló pontos és naprakész információ beszerzésére kerüljön sor ( 29 ) különböző forrásokból, mint például az UNHCR. ( 30 )

58.

Ennélfogva teljes mértékben egyetértek a Bizottság azon álláspontjával, amely szerint e rendelkezésekből kitűnik, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében az eljáró hatóság a származási országban fennálló helyzetre vonatkozó információk tekintetében köteles túllépni a kérelmezővel való puszta együttműködési kötelezettségen. A tagállamoknak ugyanis el kell ismerniük a kért nemzetközi védelmet, amennyiben valamely személy eleget tesz a 2004/83 irányelvben előírt feltételeknek, mivel hatóságaik e tekintetben nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel. ( 31 ) Márpedig, tekintettel arra, hogy a 2005/85 irányelv 28. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tagállamok csak akkor minősíthetnek egy kérelmet megalapozatlannak, ha az eljáró hatóság azt állapította meg, hogy a kérelmező a 2004/83 irányelv értelmében nem felel meg a menekültstátuszhoz előírt feltételeknek, e hatóság nem utasíthat el egy kérelmet anélkül, hogy elvégezte volna annak „megfelelő megvizsgálását”, tehát a származási országban fennálló helyzetre vonatkozó naprakész információk figyelembevétele nélkül.

59.

Közelebbről, ez még inkább igaz a súlyos sérelem 2004/83 irányelv 15. cikkének c) pontjában foglalt – nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy sértetlenségének súlyos és egyedi fenyegetettségére vonatkozó – feltételét illetően, mint amelyre az alapügyben hivatkoztak. ( 32 ) A Bíróság ugyanis megállapította, hogy az ilyen típusú fenyegetettség fennállása nem függ azon feltételtől, hogy e személy bizonyítsa a konkrétan a személyes helyzetére jellemző tényezők miatti érintettségét. A Bíróság szerint a fennálló fegyveres konfliktust jellemző megkülönböztetés nélküli erőszak mértékét a kérelmet elbíráló illetékes nemzeti hatóságok vagy az ilyen kérelmet elutasító határozatot elbíráló tagállami bíróságok értékelik. ( 33 ) Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy annak értékelését, hogy a megállapított körülmények olyan fenyegetettséget jelentenek‑e, hogy az érintett személy egyéni helyzetére tekintettel megalapozottan félhet üldözési cselekmények tényleges elszenvedésétől, minden esetben körültekintően és óvatosan kell elvégezni, mivel a személy testi épségével és személyes szabadságaival kapcsolatos kérdésekről van szó, amely kérdések az Unió alapvető értékei közé tartoznak. ( 34 )

60.

Következésképpen a fentiekből következik, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontja előírja az eljáró hatóság számára, hogy a kérelem megfelelő vizsgálatára irányuló kötelezettsége keretében a menedékkérő és nemzetközi védelmet kérelmező származási országára vonatkozó pontos és naprakész információkat szerezzen be, a 2005/85 irányelv 8. cikke (2) bekezdése b) pontjának megfelelően. Másként fogalmazva, e hatóság nem szorítkozhat a kérelmező által a kérelme alátámasztására szolgáltatott részleges vagy elavult információk vizsgálatára, hanem naprakész információkat kell beszereznie.

61.

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy az alapeljárás felperese az IPO előtt benyújtott egy orvosi jelentést, amely hangsúlyozta az abból eredő mentális zavarok fennállását, hogy a felperes a származási országában egy terrorista merénylet során történt bombarobbanás közvetlen közelében tartózkodott. ( 35 ) E bíróság kifejti, hogy az IPO az IPAT előtt arra hivatkozott, hogy egy ilyen jelentés nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a kérelmező mentális zavarait e robbanás okozta‑e vagy sem. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az IPAT osztotta ezt az álláspontot, és úgy ítélte meg, hogy egy igazságügyi orvosszakértői vélemény, vagyis egy „Spirasi‑jelentés” valójában „hasznosabb lehetett volna”. ( 36 ) Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy mind az IPO, mind az IPAT úgy ítélte meg, hogy az alapeljárás felperese által benyújtott orvosi jelentés nem elegendő, és hogy egy igazságügyi orvosszakértői vélemény releváns lett volna.

62.

Ebben az összefüggésben felmerül a kérdés, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettség kötelezi‑e a nemzeti hatóságokat ilyen vélemény beszerzésére.

63.

Elsősorban az értékelésnek a ténybeli körülmények megállapítására vonatkozó első szakaszát illetően megjegyzem, hogy ilyen követelmény nem tűnik ki e rendelkezés szövegéből. A 2004/83 irányelv célja ugyanis azon feltételekre vonatkozó minimumszabályok megállapítása, amelyeknek a harmadik országok állampolgárainak meg kell felelniük ahhoz, hogy nemzetközi védelemben részesülhessenek. Márpedig, ha az uniós jogalkotó a tagállamok számára ilyen kötelezettséget kívánt volna előírni, akkor azt kétségtelenül kifejezett módon előírta volna. Következésképpen a nemzeti hatóságoknak mérlegelési mozgástérrel kell rendelkezniük annak meghatározása érdekében, hogy egy igazságügyi orvosszakértői vélemény releváns‑e azon egyedi értékelés szempontjából, amelyet a nemzeti hatóságoknak a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően el kell végezniük. ( 37 )

64.

Ugyanakkor az alperesek állításával ellentétben, amennyiben – mint a jelen ügyben is – e hatóságok úgy vélik, hogy a szóban forgó igazságügyi orvosszakértői vélemény releváns vagy szükséges a nemzetközi védelem iránti kérelem értékeléséhez, ( 38 ) véleményem szerint a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett együttműködési kötelezettségből következik, hogy erről tájékoztatniuk kell a kérelmezőt, és együtt kell működniük vele annak érdekében, hogy ilyen szakértői véleménnyel rendelkezhessenek. ( 39 ) Amint azt már megjegyeztem, a nemzeti hatóságokra vonatkozó együttműködési követelményből az következik, hogy amennyiben az eljáró hatóság úgy ítéli meg, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező által szolgáltatott információk hiányosak, elavultak vagy nem relevánsak, aktívan együtt kell működnie a kérelmezővel annak érdekében, hogy valamennyi olyan információ összegyűlhessen, ( 40 ) amely azon ténybeli körülmények megállapításához szükséges, amelyek a kérelmet alátámasztó bizonyítékoknak minősülhetnek.

65.

Másodsorban, ami az értékelésnek a kérelem alátámasztására előterjesztett bizonyítékok jogi értékelésére vonatkozó második szakaszát illeti, emlékeztetek arra, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontjából kitűnik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelését a kérelmező releváns nyilatkozatai és az általa bemutatott dokumentumok figyelembevételével kell elvégezni, ideértve az arra vonatkozó információkat is, hogy a kérelmező üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek ki volt‑e téve, illetve, hogy ezek veszélye fennáll‑e, valamint a kérelmező helyzetének és személyes körülményeinek figyelembevételével, annak megállapítása érdekében, hogy e körülményeket figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek‑e. Közelebbről, a Bíróság már megállapította, hogy ezen irányelv 4. cikkének (3) bekezdése nem zárja ki azt, hogy a tények és körülmények értékelésére irányuló folyamat keretében szakértői véleményt kérjenek. ( 41 ) Az illetékes hatóságoknak a nyilatkozatok és a dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok értékelési módjait tehát a nemzetközi védelem iránti kérelmek egyes kategóriáinak sajátosságaihoz kell igazítaniuk. ( 42 )

66.

E tekintetben azt a követelményt, hogy a kérelmező mentális egészségére vonatkozó igazságügyi orvosszakértői véleményt kell beszerezni, ha a nemzeti hatóságok ezt a bizonyítékok értékelése céljára relevánsnak vagy szükségesnek ítélik, megerősíti a 2005/85 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése és 8. cikkének (2) bekezdése. E rendelkezések az eljáró hatóság számára arra vonatkozó kötelezettséget írnak elő, hogy elvégezze a kérelmek „megfelelő megvizsgálását”, amely után meghozza e tárgyban a határozatát. ( 43 ) Ez a hatóság ugyanis nem tudja elvégezni a kérelmek e rendelkezések értelmében vett ilyen megfelelő vizsgálatát, ha nem szerez be igazságügyi orvosszakértői véleményt, noha úgy ítéli meg, hogy az a szóban forgó kérelem egyedi vizsgálatának elvégzéséhez relevánsnak vagy szükségesnek tekinthető.

67.

Következésképpen úgy vélem, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja arra kötelezi az eljáró hatóságot, hogy a kérelem 2005/85 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett megfelelő vizsgálatának elvégzésére irányuló kötelezettsége keretében a kérelmező mentális egészségére vonatkozó igazságügyi orvosszakértői véleményt szerezzen be, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ilyen szakértői vélemény releváns vagy szükséges e kérelem egyedi elbírálása szempontjából. Véleményem szerint az ettől eltérő értelmezés ellentétes lenne a 2004/83 irányelv céljával, és kiüresítené mind ezen irányelv 4. cikkének (3) bekezdését, mind a 2005/85 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését.

68.

Az együttműködési kötelezettség és a kérelem megfelelő vizsgálatára vonatkozó kötelezettség megsértéséből eredő következmények elemzése előtt (c) és d) rész) meg kell határozni, hogy a 2005/85 irányelv 39. cikke megköveteli‑e – amint azt a német kormány és a Bizottság állítja –, hogy az elsőfokú bíróság ex nunc érdemi felülvizsgálatot gyakorolhasson a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozat tekintetében (a) rész). Igenlő válasz esetén felmerül a kérdés, hogy az IPAT‑ot a 2005/85 irányelv 39. cikke értelmében vett igazságszolgáltatási szervnek kell‑e tekinteni (b) rész).

69.

Emlékeztetőül, a 2005/85 irányelv 39. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a tagállamok biztosítják a menedékkérők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot a menedékjog iránti kérelem ügyében hozott határozatokkal szemben. E rendelkezés azonban nem pontosítja, hogy e bíróságnak lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy e felülvizsgálatot ex nunc hatállyal gyakorolhassa. E tekintetben a Bizottság írásbeli észrevételeiben jelzi, hogy álláspontja szerint ezek a követelmények kitűnnek a Bíróság által kialakított ítélkezési gyakorlatból.

70.

E tekintetben megjegyzem, hogy ez a követelmény egyértelműen kitűnik a 2013/32 irányelv 46. cikkéből, amely a 2005/85 irányelv 39. cikkét váltotta fel, és amely a jelen ügyben nem alkalmazható. Ugyanakkor hasznosnak tartom megjegyezni, amint azt a Bizottság a jogalkotási eljárás során e 46. cikkel kapcsolatban megállapította, hogy e rendelkezés „nagyban támaszkodik az Európai Közösségek Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága vonatkozó ítélkezési gyakorlatának jelenlegi alakulására”. ( 44 ) Meg fogom tehát vizsgálni, hogy a 2005/85 irányelv Bíróság által értelmezett 39. cikke előírja‑e ezt a követelményt.

71.

Először is, a Bíróság már megállapította, hogy a 2005/85 irányelv 39. cikkében előírt jogorvoslat jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely a hatékony bírói jogvédelem elvének megerősítését képezi, és amelynek értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. ( 45 ) Megállapította különösen, hogy annak érdekében, hogy e jog gyakorlása hatékony legyen, biztosítani kell, hogy a nemzeti bíróság – alapos vizsgálat keretében – megvizsgálhassa azon indokok megalapozottságát, amelyek az illetékes közigazgatási hatóságot annak megállapítására vezették, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozatlan. ( 46 ) E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadására vonatkozó valamennyi határozatnak egyedi értékelésen kell alapulnia. ( 47 )

72.

Másodszor, a Bíróság a 604/2013/EU rendelet ( 48 ) keretében megállapította, hogy egy közigazgatási határozattal szemben indított megsemmisítés iránti kereset, amelynek keretében az eljáró bíróság nem vehet figyelembe a határozat meghozatalát követően felmerült körülményeket, nem biztosít olyan, kielégítő bírói jogvédelmet, amely lehetővé teszi az érintett személy számára az e rendeletből és a Charta 47. cikkéből eredő jogainak gyakorlását. ( 49 )

73.

Harmadszor, hozzá kell tenni, hogy – amint arra Mengozzi főtanácsnok emlékeztetett – a „teljes körű vizsgálat” szükségességét, amely nem korlátozódik az alkalmazandó jogszabályok tiszteletben tartására, hanem kiterjed a tényállás megállapítására és értékelésére is, már régóta megállapította az Emberi Jogok Európai Bírósága. ( 50 ) E bíróság szerint e vizsgálatnak gondosnak, függetlennek, szigorúnak és teljes körűnek kell lennie, és el kell oszlatnia valamennyi jogszerűséggel összefüggő kétséget a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozatlan jellege vonatkozásában, függetlenül az ellenőrzéssel megbízott hatóság hatáskörének terjedelmétől. ( 51 )

74.

Meg kell tehát állapítani, hogy a 2005/85 irányelv 39. cikke a Charta 47. cikkének fényében megköveteli, hogy az elsőfokú bíróság a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozat tekintetében ex nunc felülvizsgálatot gyakorolhasson.

75.

A Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszában a kérdést előterjesztő bíróság rámutat egyrészt arra, hogy első fokon az IPO hozza meg a nemzetközi védelem megadására vagy elutasítására vonatkozó, a 2005/85 irányelv 23. cikke szerinti határozatot. ( 52 ) Másrészt e bíróság kifejti, hogy az IPAT egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló jogvitában elsőfokú bírósági felülvizsgálatot ellátó igazságszolgáltatási szervként jár el, amely előtt az eljáró hatóság (az IPO) által hozott elsőfokú határozattal szemben a tények és a jogkérdések tekintetében az ezen irányelv 39. cikke szerinti jogorvoslattal lehet élni. ( 53 ) Hangsúlyozza többek között, hogy az IPAT ex nunc határozatokat hoz, és hatáskörrel rendelkezik arra, hogy megkövetelje, hogy az igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszter vizsgálatokat folytasson és információkat szolgáltasson a számára. ( 54 )

76.

Következésképpen az a véleményem, hogy mivel az eljáró hatóságnak határozatát a 2004/83 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a 2005/85 irányelv 8. cikke (2) bekezdése c) pontjával együttesen értelmezett a)–c) pontja értelmében „megfelelő vizsgálatot” követően kell meghoznia, figyelembe véve a származási országra vonatkozó összes releváns tényt, beleértve – amennyiben e hatóság relevánsnak vagy szükségesnek ítéli – a kérelmező mentális egészségére vonatkozó igazságügyi orvosszakértői véleményt, az e hatóság indokai megalapozottságának elsőfokú bíróság általi felülvizsgálata magában foglalja – amint azt a Bizottság észrevételeiben helytállóan állítja – a származási országra vonatkozó azon pontos és naprakész információk vizsgálatát, amelyek többek között a felülvizsgálat tárgyát képező közigazgatási határozat alapjául szolgáltak.

77.

Hasonlóképpen, ha e bíróság úgy ítéli meg, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok nem elegendőek azon nyilatkozatának alátámasztásához, amely szerint már súlyos sérelem érte, sem pedig többek között a felperes mentális egészségi állapotának értékeléséhez, lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy bizonyításfelvételt rendelhessen el annak érdekében, hogy a kérelmező igazságügyi orvosszakértői véleményt nyújthasson be. Ez azt jelenti, hogy a keresetet vizsgáló elsőfokú bíróság ex nunc vizsgálatot folytathat, vagyis nem azon körülményeken alapuló vizsgálatot, amelyekről a határozatot hozó hatóságnak tudomása volt vagy kellett volna, hogy legyen a határozat meghozatalakor, hanem amelyek a bíróság határozatának meghozatalakor fennálltak.

78.

Következésképpen az IPAT mint a 2005/85 irányelv – Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett – 39. cikke szerinti bíróság köteles a kérelmező származási országában fennálló helyzetre vonatkozó pontos és naprakész információkat beszerezni és megvizsgálni, az igazságügyi orvosszakértői véleményt is beleértve, amennyiben azt relevánsnak vagy szükségesnek ítéli, tekintettel azon kötelezettségre, hogy az eljáró hatóság – a jelen ügyben az IPO – menedékjogot vagy nemzetközi védelmet megtagadó határozatával szemben hatékony jogorvoslatot biztosítson.

79.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy egy ilyen kötelezettség önmagában eredményezheti‑e a menedékjog és a nemzetközi védelem iránti kérelmeket elutasító határozat megsemmisítését.

80.

Pontosítanom kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszában a _D. és A. ítélet 102. és 103. pontjára hivatkozva rámutatott arra, hogy a menekült jogállás megadására és visszavonására vonatkozó ír rendszer magában foglalja annak lehetőségét is, hogy e bíróság előtt sor kerüljön az IPO‑nak és az IPAT‑nak a kérelem elbírálása során elkövetett téves jogalkalmazás tekintetében történő felülvizsgálatára. ( 55 ) Ennélfogva a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet ilyen bírósági felülvizsgálat keretében terjesztették elő.

81.

Számomra úgy tűnik, hogy ez azt jelenti, hogy a kérdést előterjesztő bíróság másodfokú felülvizsgálatot biztosít. Ennélfogva a vizsgálata az esetleges téves jogalkalmazásra korlátozódik, így a jelen ügyben a mind az eljáró hatóságot, mind az elsőfokú bíróságot terhelő azon kötelezettség megsértésére, hogy a kérelmező származási országáról pontos és naprakész információkat szerezzenek be, ideértve az igazságügyi orvosszakértői véleményt is, amennyiben azt relevánsnak vagy szükségesnek tartják.

82.

Noha az ilyen kötelezettség megsértése az e kérelmeket elutasító határozat megsemmisítését eredményezheti, a kérdést előterjesztő bíróság a felvilágosításkérésre adott válaszában pontosítja, hogy amennyiben úgy ítéli meg, hogy téves jogalkalmazás történt, az ügyet visszautalja az IPAT elé annak érdekében, hogy e bíróság a tények és a jogkérdések tárgyában új fellebbviteli határozatot hozzon. A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát az ilyen téves jogalkalmazás fennállásának értékelése.

83.

Kötelezhető‑e a kérelmező annak bizonyítására, hogy a határozat a kérelem megfelelő vizsgálatára vonatkozó kötelezettség megsértése hiányában eltérő lehetett volna?

84.

A német kormány írásbeli észrevételeiben helyesen állítja, hogy ha az elsőfokú bíróság maga teljes körű vizsgálatot folytat annak meghatározása érdekében, hogy a menedékkérő a jelenlegi ténybeli körülmények alapján jogosult‑e nemzetközi védelemre, nem szükséges, hogy az eljárásban részt vevő felek bizonyítsák, hogy az eljáró nemzeti hatóság határozata eltérő lehetett volna.

85.

E tekintetben megjegyzem, hogy bár kétségtelenül igaz, hogy ez a kérdés a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik, ugyanakkor – amint azt már kifejtettem – a menedékjog vagy a nemzetközi védelemhez való jog tényleges gyakorlása, valamint a Charta 47. cikkéből és a visszaküldés tilalmának elvéből eredő követelmények tiszteletben tartása ( 56 ) az elsőfokú bíróság részéről – a 2005/85 irányelv 39. cikke szerinti – ex nunc felülvizsgálatot követel meg. ( 57 )

86.

Következésképpen a szóban forgó alapvető jogoknak a menedékjog és a nemzetközi védelem iránti kérelem keretében fennálló jelentőségére figyelemmel számomra nem tűnik megfelelőnek, hogy az eljáró hatóság és az elsőfokú bíróság azon kötelezettségének megsértése esetén, hogy elvégezzék a kérelem megfelelő vizsgálatát, a kérelmező viselje a bizonyítási terhet a tekintetben, hogy a határozat e kötelezettség megsértése hiányában eltérő lehetett volna. Ellenkezőleg, e vizsgálat keretében az ilyen bizonyítás elvégzésének terhe véleményem szerint túlzottnak tekinthető, mivel e kötelezettség e nemzeti hatóságra és e bíróságra, nem pedig a kérelmezőre hárul.

87.

Negyedik és ötödik kérdésével, amelyeket véleményem szerint együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a menedékjog iránti kérelem benyújtása és az IPAT határozata között eltelt több mint három és fél éves időtartam igazolható‑e az Írországban ezen eljárás során bekövetkezett jogszabályi módosításokkal, és ha nem ez a helyzet, önmagában indokolhatja‑e ezen, a kérdést előterjesztő bíróság által „észszerűtlennek” minősített időtartam az alapeljárásban szóban forgó kérelmeket elutasító határozat megsemmisítését.

88.

E kérdések megválaszolása előtt röviden megvizsgálom, hogy melyek a 2005/85 irányelv 23. és 39. cikkében említett határidők, valamint azok jellege közötti különbségek.

89.

Először is meg kell jegyeznem, hogy a 2005/85 irányelv szerkezetéből és rendszeréből, különösen a III. fejezetben előírt elsőfokú eljárások és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárások közötti különbségtételből kitűnik, hogy különbséget kell tenni az eljáró hatóság határozatának meghozatalára vonatkozó, ezen irányelv 23. cikkében előírt határidő, valamint az elsőfokú bíróság határozatának meghozatalára vonatkozó, az említett irányelv 39. cikkében előírt határidő között.

90.

Ami először is a 2005/85 irányelv 23. cikkében előírt határidő jellegét illeti, emlékeztetek arra, hogy e cikk (2) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy – a megfelelő és teljes vizsgálat követelményeinek sérelme nélkül – az ilyen eljárások a lehető legrövidebb időn belül lezáruljanak. ( 58 ) E rendelkezés szövegéből tehát kitűnik, hogy az kizárólag az eljáró hatóság számára a vizsgálati eljárás keretében történő határozathozatal szempontjából megfelelő időtartamra vonatkozik. E hat hónapos időtartam tehát tájékoztató jellegű határidő, és egyáltalán nem kötelező e hatóságra nézve.

91.

Ezt egyrészről a 2005/85 irányelv célja is megerősíti. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróságnak már volt alkalma hangsúlyozni, hogy az ezen irányelvvel bevezetett eljárások minimumszabályokat képeznek, és hogy a tagállamok több tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e rendelkezések végrehajtásakor a nemzeti jog sajátosságainak figyelembevétele mellett. ( 59 ) Közelebbről, a Bíróság rámutatott, hogy az uniós jogalkotó azon szándéka, hogy ilyen mérlegelési mozgásteret biztosítson, többek között a 2005/85 irányelv (11) preambulumbekezdésének és a vizsgálati eljárásra vonatkozó 23. cikknek a megfogalmazásában is kifejezésre jut. ( 60 ) A menedékjog iránti kérelmek rövid időn belüli elbírálása ugyanis – amint ebből a preambulumbekezdésből következik – a tagállamok és a menedékkérők közös érdeke. ( 61 )

92.

Ezen időtartam tájékoztató jellegét másrészről a 2005/85 irányelv 23. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja is megerősíti. E rendelkezés előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy amennyiben hat hónapon belül nem kerül sor határozathozatalra, úgy az érintett kérelmezőt tájékoztatják a késedelemről, vagy kérelmére tájékoztatják arról a határidőről, amelyen belül kérelme ügyében határozat meghozatalára számíthat. E rendelkezés szerint az ilyen tájékoztatás nem jelent kötelezettséget a tagállam számára az érintett kérelmező felé, hogy a jelzett határidőn belül a határozatot meghozzák.

93.

Ami másodszor a 2005/85 irányelv 39. cikkében előírt határidők jellegét illeti, emlékeztetek arra, hogy e cikk (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok határidőt állapíthatnak meg az elsőfokú bíróság számára az eljáró hatóság határozatának felülvizsgálatára. ( 62 ) Következésképpen e rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy az nem ír elő – tájékoztató vagy kötelező jellegű – határidőt, amelyen belül e bíróságnak az eljáró hatóság határozatával szembeni jogorvoslatról határoznia kellene.

94.

Ennek tisztázását követően meg kell jegyeznem, hogy a jelen ügyben az IPO elutasító határozatát több mint tizenhat hónappal azután hozták meg, hogy az alapeljárás felperese benyújtotta a menekült jogállás iránti kérelmet, míg az IPAT e határozattal szemben benyújtott keresetet elutasító határozatát két évvel és két hónappal a felperes keresetének benyújtását követően hozták meg. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság számára az tűnik problematikusnak, hogy a nemzetközi védelem alapeljárás felperesétől való megtagadását megerősítő határozatot az elsőfokú bíróság három évvel és hét hónappal a felperes menedékjog iránti első kérelmének benyújtását követően hozta meg.

95.

Következésképpen, még ha – amint azt kifejtettem – különbséget kell is tenni a vizsgálati eljárásnak a 2005/85 irányelv 23. cikkének (2) bekezdésében előírt tájékoztató jellegű határideje és a jogorvoslati eljárás tagállamok által megállapítható, ezen irányelv 39. cikkének (4) bekezdésében szereplő határideje között, és noha osztom a Bizottság azon véleményét, amely szerint a 2005/85 irányelv nem határoz meg kötelező határidőt, amelyen belül a végleges határozatot meg kell hozni, felmerül mindazonáltal az a kérdés, hogy ez a több mint három és fél éves időtartam észszerűtlen időtartamot jelent‑e.

96.

Nem gondolom így, mégpedig a következő okokból.

97.

Elsősorban, kétségkívül igaz, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos eljárási szabályokra vonatkozó uniós jogi szabályozás hiányában – az eljárási autonómia elvének megfelelően – továbbra is a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy az alapvető jogok és a nemzetközi védelemre vonatkozó uniós jogi rendelkezések teljes körű érvényesülésének tiszteletben tartása mellett szabályozzák ezeket az eljárásokat. ( 63 )

98.

Mindazonáltal emlékeztetek arra egyrészről, hogy a nemzetközi védelmi jogálláshoz való tényleges hozzáféréshez a Bíróság szerint az szükséges, hogy a kérelem vizsgálata észszerű időben történjen meg. ( 64 ) Amint azt Bot főtanácsnok jelezte ugyanis, a menedékjog és a kiegészítő védelem iránti kérelmeknek „észszerű határidőn belül történő alapos vizsgálat tárgyát kell képezniük, hiszen az eljárás gyorsasága nem csak a kérelmező jogbiztonságát szolgálja, hanem a beilleszkedését is”. ( 65 )

99.

E tekintetben véleményem szerint figyelembe kell venni mind az eljáró hatóság előtti kérelmek vizsgálatára irányuló eljárás, mind pedig az elsőfokú bíróság előtti jogorvoslati eljárás – a jelen esetben az IPO, illetve az IPAT előtti eljárás – időtartamát.

100.

Másrészt megjegyzem, hogy a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a Charta 41. cikkében szereplő megfelelő ügyintézéshez való jog az uniós jog egyik alapelvét fejezi ki. Így a megfelelő ügyintézéshez való jogból következő követelményeket – többek között azt a minden személyt megillető jogot, hogy ügyeiben észszerű időn belül járjanak el – alkalmazni kell az illetékes nemzeti hatóság által folytatott, menekült jogállás vagy kiegészítő védelem nyújtására irányuló, az alapügyben is szóban forgóhoz hasonló eljárás során. ( 66 )

101.

Ez azt jelenti, hogy a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó eljárás teljes időtartamának tiszteletben kell tartania a Charta 41. cikkében biztosított megfelelő ügyintézéshez való jogot és a hatékony jogorvoslathoz való jog tényleges érvényesülését. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése kimondja többek között, hogy „[m]indenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja” ( 67 ). Arra is rá kell mutatnom, hogy a menedékkérők vagy nemzetközi védelmet kérelmezők egyéni helyzetére figyelemmel annak a tagállamnak, amelyben e kérelmező tartózkodik, ügyelnie kell tehát arra, hogy az e kérelmező alapvető jogainak megsértésével járó helyzetet ne súlyosbítsa észszerűtlenül hosszú ideig tartó vizsgálati eljárásokkal.

102.

Másodsorban, ami az ilyen észszerűtlen határidő igazolását illeti, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely tagállam nem hivatkozhat az alapeljárás során bekövetkezett jogszabályi módosításokra annak érdekében, hogy igazolja a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelmekről észszerű időn belül történő határozathozatalra vonatkozó kötelezettsége tiszteletben tartásának elmulasztását. ( 68 )

103.

Harmadsorban és végül, azon kérdést illetően, hogy az észszerű határidő be nem tartása önmagában igazolhatja‑e a menedékjog vagy nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozat megsemmisítését, osztom a Bizottság véleményét, amely szerint az e kérelmekről észszerű határidőn belül történő határozathozatalra vonatkozó kötelezettség megsértése nem minősül releváns indoknak annak – a 2005/85 irányelv 39. cikke szerinti jogorvoslat keretében történő – elbírálása szempontjából, hogy a nemzetközi védelem megtagadása megfelel‑e a 2004/83 irányelvben megállapított szabályoknak és kritériumoknak.

104.

A 2005/85 irányelv 39. cikke szerinti jogorvoslat célja ugyanis annak elbírálása, hogy az eljáró hatóság megalapozottan tekintette‑e úgy, hogy valamely kérelmező nem felel meg a nemzetközi védelemre való jogosultság feltételeinek. E tekintetben azt, hogy valamely személynek valóban szüksége van‑e erre a védelemre, az ilyen védelem biztosítására vonatkozó, a 2004/83 irányelvben megállapított kritériumok alapján kell értékelni. Az a körülmény, hogy a nemzetközi védelem szükségességére vonatkozó határozatot nem észszerű időn belül hozták meg, ezen értékelés keretében nem releváns és nem szolgálhat a védelem biztosításáról való döntés alapjául.

105.

Mindemellett emlékeztetek arra, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése kimondja, hogy „[m]indenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez”. ( 69 ) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog általános alapelvének minősül. ( 70 ) A jelen ügyben, ha az eljárás teljes időtartama a menedékkérő és nemzetközi védelmet kérelmező személy védelemhez való jogának megsértéséhez vezet, az észszerű határidő be nem tartása e jog megsértése miatt önmagában igazolhatja az említett kérelmeket elutasító határozat megsemmisítését, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. ( 71 )

106.

Hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy egy, az eredeti kérelemben szereplő valótlan nyilatkozat, amelyet a kérelmező az első alkalommal visszavont, indokolja‑e a kérelmező szavahihetőségének megkérdőjelezését.

107.

Emlékeztetek arra, hogy a 2004/83 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamok számára arra, hogy a kérelmező kötelezettségének tekintsék, hogy alátámassza a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és e kötelezettség a Bíróság szerint abban áll, hogy „bemutasson minden […] szükséges bizonyítékot”. ( 72 ) Ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése úgy határozza meg ezeket a bizonyítékokat, hogy azok közé tartoznak többek között a „kérelmezőtől kapott, az alábbiakra vonatkozó információk [helyesen: a kérelmezőtől kapott információk], valamint a kérelmező rendelkezésére álló […] dokumentumok”. Ezenkívül az említett irányelv 4. cikkének (5) bekezdéséből kitűnik, hogy amennyiben a kérelmező egyes állításait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, ( 73 ) úgy ezen állításokat nem kell bizonyítani, amennyiben öt együttes feltétel teljesül, amelyek közül az egyik feltételt az jelenti, hogy „általánosságban megállapítható a kérelmező szavahihetősége”. ( 74 )

108.

Megjegyzem azonban, hogy sem a 2004/83 irányelv, sem a 2005/85 irányelv nem pontosítja, hogy mi értendő „szavahihetőség” alatt, és semmilyen támponttal nem szolgál a kérelmező „általánosságban vett szavahihetőségének” az illetékes nemzeti hatóságok és bíróságok általi értékelése céljára figyelembe veendő tényezőkkel kapcsolatban.

109.

Az UNHCR szerint „[a] szavahihetőség akkor állapítható meg, ha a kérelmező logikailag összefüggő és valószerű kérelmet nyújt be, amely nem ellentétes az ismert általános információkkal, amely tehát összességében véve elhihető”. ( 75 ) E meghatározásból kitűnik, hogy ezek a kritériumok a 2004/83 irányelv 4. cikkének (5) bekezdésében előírt együttes feltételek egyikének felelnek meg, tudniillik annak, amely szerint „megállapítható, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek, és nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert általános és egyedi információknak”. ( 76 ) Következésképpen ez a meghatározás számomra nem tűnik relevánsnak az ezen irányelv 4. cikke (5) bekezdése e) pontjának értelmében vett „általánosságban vett szavahihetőség” kritériumának meghatározása szempontjából. Abból inkább azt a következtetést vonom le, hogy e kritériumot az eljáró hatóságnak a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelésére vonatkozó kötelezettsége keretében kell értékelnie, figyelembe véve többek között a kérelmező egyéni helyzetét és személyes körülményeit, az említett irányelv 4. cikke (3) bekezdése c) pontjának megfelelően.

110.

E tekintetben megjegyzem, hogy a Bíróság már emlékeztetett az illetékes hatóságokkal szemben a 2005/85 irányelv 13. cikke (3) bekezdésének a) pontja ( 77 ) és a 2004/83 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése által előírt azon követelményre, hogy a meghallgatást a kérelem hátterében álló személyes és általános körülményeknek, többek között a kérelmező sérülékenységének a figyelembevételével végezzék, és hogy e kérelem értékelése egyedi alapon, minden egyes kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei figyelembevételével történjék. ( 78 )

111.

Ebben az összefüggésben az, hogy a kérelmező valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, önmagában véve, arra utaló további tényezők fennállása nélkül, hogy a kérelmező állításai megalapozatlanok, nem jelenti azt, hogy e nyilatkozat a kérelem kimenete szempontjából jelentős vagy meghatározó lenne. ( 79 ) Számos oka lehet ugyanis annak, hogy egy kérelmező miért tett valótlan tartalmú nyilatkozatot. ( 80 ) Így, amennyiben egy bizonyíték ellentmond a kérelmező nyilatkozatainak, a vizsgálatot végző tisztviselőnek foglalkoznia kell ezzel, és lehetőséget kell adnia a kérelmezőnek arra, hogy megmagyarázza a következetlenségeket. ( 81 )

112.

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felperesének kérelme eredetileg egyetlen valótlan tartalmú nyilatkozaton alapult, és hogy a kérelmező e nyilatkozatot az első lehetséges alkalommal megmagyarázta és visszavonta. Ráadásul nem zárható ki, hogy a mentális egészségi problémák, amelyekkel az alapeljárás felperese küzdeni látszik, befolyásolhatták az első nyilatkozatát.

113.

Ennélfogva osztom a Bizottság azon álláspontját, amely szerint nem lenne arányos egyetlen valótlan nyilatkozat alapján, amelyet a kérelmező az első lehetséges alkalommal megmagyarázott és visszavont, úgy tekinteni, hogy a kérelmező nem szavahihető.

114.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a High Court (felsőbíróság, Írország) részére a következő választ adja: