27.9.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 279/13

(1)

Az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának elve az Európai Unió működéséről szóló szerződés 21. cikke (1) bekezdésében és 45. cikke (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően a személyek szabad mozgásának alapvető biztosítéka. Ez az elv magában foglalja a tagállamok állampolgárai közötti mindenfajta megkülönböztetés eltörlését.

(2)

A Gottardo-ügyben (3) a Bíróság ezzel az alapelvvel kapcsolatban a Szerződés 45. cikkében megállapítottaknak megfelelően járt el egy olyan, az Európai Unióban lakóhellyel rendelkező személy vonatkozásában, aki Franciaországban, Olaszországban és Svájcban vállalt munkát. Ennek a személynek nem volt elegendő nyugdíjjogosultsága Olaszországban, és azt kérte, hogy – az Olaszország és Svájc között az állampolgáraik javára kötött kétoldalú egyezményben előírtaknak megfelelően – halmozzák a Svájcban és Olaszországban megszerzett biztosítási időszakait.

(3)

A Bíróság ebben az ügyben úgy határozott, hogy ha egy tagállam egy harmadik országgal a szociális biztonság tárgyában olyan kétoldalú nemzetközi egyezményt köt, amely az említett harmadik országban megszerzett biztosítási időszakoknak az öregségi nyugellátásra való jogosultság megszerzésekor történő figyelembevételéről rendelkezik, az említett tagállam az egyenlő elbánás általános elvénél fogva köteles a többi tagállam állampolgárainak ugyanazon előnyöket biztosítani, mint amelyek az említett egyezmény értelmében saját állampolgárait megilletik, amennyiben ennek megtagadását nem tudja objektív szempontokkal indokolni (4).

(4)

Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a 883/20004/EK rendelet 1. cikkének l) pontjában szereplő „jogszabályok” kifejezés értelmezése nem érintheti az egyes tagállamok arra vonatkozó kötelezettségét, hogy eleget tegyenek az egyenlő elbánást illetően a Szerződés 45. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott elvnek.

(5)

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy tagállam és egy harmadik ország között létrejött kétoldalú nemzetközi egyezmény egyensúlyának és kölcsönösségének megzavarása nem minősül olyan objektív indoknak, amelyre hivatkozva az egyezményben részes tagállam a saját állampolgárait az egyezmény alapján megillető előnyöket a többi tagállam állampolgáraitól megtagadhatja.

(6)

A Bíróság azokat a kifogásokat sem fogadta el, hogy egy nemzetközi egyezményben részes tagállam a harmadik ország illetékes hatóságaival való kapcsolattartás során felmerülő pénzügyi terhek és adminisztratív nehézségek esetleges növekedésére hivatkozva elmulaszthatja a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését.

(7)

Az említett ítéletből minden megfelelő következtetést le kell vonni, mivel az ítélet döntő jelentőségű az Unió azon állampolgárai számára, akik a másik tagállamban a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolták.

(8)

Ezért egyértelművé kell tenni, hogy a tagállamok és a harmadik országok között a szociális biztonság tárgyában létrejött kétoldalú nemzetközi egyezményeket úgy kell értelmezni, hogy az egyezményben részes tagállam állampolgárai által élvezett előnyöket elvileg a többi tagállam azon állampolgárai számára is biztosítani kell, akik objektív szempontok szerint mérlegelve ugyanolyan helyzetben vannak.

(9)

A Gottardo-ítélet egyedi esetekre történő egységes alkalmazásától függetlenül a meglévő kétoldalú egyezményeket ezért elvileg felül kell vizsgálni. A korábban létrejött megállapodások tekintetében a Szerződés 351. cikke a következőket állapítja meg: „az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére”, továbbá az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkének (3) bekezdése a következőt írja elő: „a tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket.”

(10)

A valamely tagállam és harmadik ország között a szociális biztonság tárgyában létrejött új kétoldalú egyezmények tekintetében fontos figyelembe venni, hogy ezeknek konkrét utalást kell tartalmazniuk a más tagállamok olyan állampolgáraival szemben állampolgárság alapján alkalmazott megkülönböztetés tilalmának elvére, akik az érintett egyezményben részes tagállamban a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolták.

(11)

A Gottardo-ítélet egyedi esetekre történő alkalmazása jelentős mértékben függ harmadik országok együttműködésétől, különösen mivel igazolniuk kell az érintett személy által teljesített biztosítási időszakokat.

(12)

Az igazgatási bizottságnak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, mivel a Gottardo-ítélet tárgya a szociális biztonság területén az egyenlő elbánás elvének alkalmazása.

(1)

A valamely állam saját állampolgárai, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 21. cikke (1) bekezdésének és 45. cikke (1) bekezdésének értelmében más tagállamok szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló állampolgárai közötti megkülönböztetés tilalmának elvével összhangban a harmadik országgal létrejött szociális biztonsági tárgyú egyezmények rendelkezéseit elvileg a többi tagállam azon állampolgáraira is alkalmazni kell, akik a tagállam saját állampolgáraival azonos helyzetben vannak.

(2)

Tagállam és harmadik ország között a szociális biztonság tárgyában létrejött, új kétoldalú megállapodásoknak elvileg kifejezetten hivatkozniuk kell az egyezményben részes tagállamban vagy tagállamból szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló más tagállamok állampolgáraival szembeni – állampolgárság alapján történő – megkülönböztetés tilalmának elvére.

(3)

A tagállamoknak tájékoztatniuk kell ezen ajánlás következményeiről mindazon országok intézményeit, amelyekkel olyan szociális biztonsági tárgyú megállapodásokat írtak alá, amelyeknek rendelkezései csak saját állampolgáraikra vonatkoznak. Azok a tagállamok, amelyek ugyanazokkal a harmadik országokkal kötöttek kétoldalú egyezményeket, az ilyen együttműködés kérelmezése során közösen járhatnak el. Ez az együttműködés egyértelműen alapvető fontosságú az uniós jognak való megfelelés szempontjából.

(4)

A P1. sz. ajánlás ezen ajánlás hatályba lépésének napjával hatályát veszti.

(5)

Ezt az ajánlást az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni. Az ajánlást a közzétételét követő második hónap első napjától kell alkalmazni.