1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról szóló, 2005. február 24‑i 2005/212/IB tanácsi kerethatározat (HL 2005. L 68., 49. o.) 4. és 5. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 49. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Delta Stroy 2003 EOOD (a továbbiakban: Delta Stroy) ellen indított, a társaság ügyvezetőjének és képviselőjének felrótt, a hozzáadottérték‑adóval (héa) kapcsolatos bűncselekmény miatti pénzbírság e társasággal szembeni kiszabása tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő.

3

A 2005/212 kerethatározat „Fogalommeghatározások” című 1. cikke a következőket írja elő:

„E kerethatározat alkalmazásában:

[…]”

4

E kerethatározat „Elkobzás” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy képesek legyenek – akár egészben akár részben – az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények elkövetési eszközeinek, illetőleg a bűncselekményekből származó jövedelmeknek, vagy az ilyen jövedelmekkel megegyező értékű vagyonnak az elkobzására.

(2)   Az adóügyi bűncselekmények vonatkozásában a tagállamok a büntetőeljárástól eltérő más eljárásokat is alkalmazhatnak annak érdekében, hogy az elkövetőt megfosszák a bűncselekményből származó jövedelmektől.”

5

Az említett kerethatározat „Jogorvoslat” című 4. cikke a következőket mondja ki:

„A tagállamok megteszik az annak biztosításához szükséges lépéseket, hogy a 2. és 3. cikk hatálya alá tartozó intézkedések által érintett érdekelt felek jogaik megőrzése érdekében hatékony jogorvoslati lehetőségekkel rendelkezzenek.”

6

Ugyanezen kerethatározat „Védőintézkedések” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E kerethatározat nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek – ideértve különösen az ártatlanság vélelmét – tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”

7

A kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról szóló, 2005. február 24‑i 2005/214/IB tanácsi kerethatározat (HL 2005. L 76., 16. o.) „Fogalommeghatározások” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E kerethatározat alkalmazásában:

[…]

[…]

A pénzbüntetés nem foglalja magában az alábbiakat:

[…]”

8

A bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló, 2014. április 3‑i 2014/42/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 127., 39. o.; helyesbítés: HL 2014. L 138., 114. o.) 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

9

Ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ezen irányelv felváltja [a Tanács által az Európai Uniót létrehozó szerződés K.3. cikke alapján elfogadott, a pénzmosásról, az elkövetéshez használt eszközök, valamint a bűncselekményekből származó jövedelmek azonosításáról, felkutatásáról, zárolásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, 1998. december 3‑i 98/699/IB együttes fellépést (HL 1998. L 333., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 97. o.)], [a pénzmosásról, valamint a bűncselekményhez felhasznált eszközök és az abból származó jövedelmek azonosításáról, felkutatásáról, befagyasztásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, 2001. június 26‑i 2001/500/IB tanácsi kerethatározat (HL 2001. L 182., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 158. o.)] 1. cikkének a) pontját, valamint 3. és 4. cikkét, továbbá a 2005/212/IB kerethatározat 1. cikkének első négy franciabekezdését és 3. cikkét azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve ezen irányelv kötelező, az e kerethatározatoknak a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidővel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.”

10

A zakon za administrativnite narushenia i nakazania (a közigazgatási szabálysértésekről és szankciókról szóló törvény; a DV 1969. november 28‑i 92. száma) alapügy tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: Zann) tartalmazza „A jogi személyekkel és egyéni vállalkozókkal szembeni büntető jellegű közigazgatási szankciók” című 4. fejezetet, amelyben e törvény 83., 83a., 83b. és 83d–83 g. cikke található.

11

E törvény 83. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A vonatkozó törvény, rendelet, minisztertanácsi rendelet vagy önkormányzati rendelet által előírt esetekben a jogi személyekkel és az egyéni vállalkozókkal szemben pénzbírság szabható ki, ha tevékenységük gyakorlása során nem teljesítik az állam vagy az önkormányzat felé fennálló kötelezettségeiket.

(2)   Ha a megfelelő normatív jogi aktus eltérően nem rendelkezik, az előző bekezdés szerinti szankció kiszabására az e törvényben meghatározott módon kerül sor.”

12

Ugyanezen törvény 83a. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Bármely jogi személlyel szemben, aki a büntető törvénykönyv 255. cikke […] szerinti bűncselekményből, valamint szervezett bűnözői csoport nevében vagy felbujtására elkövetett bűncselekményből származó gazdagodásra tett vagy tenne szert, anyagi előny esetén legalább az előny értékével megegyező, legfeljebb 1000000 BGN‑ig [bolgár leva, hozzávetőleg 511000 euró] terjedő pénzbírságot kell kiszabni, ha a bűncselekményt olyan személy követte el, aki

(2)   A pénzbírságot a Bolgár Köztársaság területén székhellyel nem rendelkező jogi személyekkel szemben is ki kell szabni, amennyiben az (1) bekezdésben említett jogsértést a Bolgár Köztársaság területén követték el.

(3)   A pénzbírság jogi személlyel szembeni kiszabására akkor is sor kerül, ha a jelzett jogsértések elkövetésére az (1) bekezdés 1., 2. és 3. pontjában említett személyek bujtottak fel, vagy annak elkövetésében közreműködtek, valamint ha a jogsértés kísérleti szakaszban maradt.

(4)   A pénzbírságot az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetésében részt vevő személyek büntetőjogi felelősségétől függetlenül kell kiszabni.

(5)   A jogi személy által az (1) bekezdésben említett bűncselekményből közvetlenül vagy közvetve szerzett jövedelmet el kell kobozni az állam javára, kivéve, ha az a büntető törvénykönyv alapján megtérítés, visszatérítés vagy elkobzás tárgyát képezi. Ha a bűncselekmény tárgyát képező dolog vagy vagyon nincs meg, vagy azt elidegenítették, akkor e dolog vagy vagyon levában (BGN‑ben) kifejezett ellenértékének elkobzását kell elrendelni.

[…]”

13

A Zann 83b. cikke értelmében:

„(1)   A 83а. cikkben említett eljárást a szóban forgó bűncselekményre vonatkozó ügy vagy ügyirat vizsgálatára illetékes ügyész indokolt indítványára a jogi személy székhelye szerinti Okrazhen sad [(regionális bíróság)], illetve a 83а. cikk (2) bekezdésében említett esetekben a Sofiyski gradski sad [(szófiai városi bíróság)] előtt kell megindítani:

[…]

(2)   Az indítvány:

[…]”

14

E törvény 83d. cikke a következőket mondja ki:

„[…]

(2)   Az egyesbíróként eljáró bíróság az indítványt nyilvános tárgyaláson vizsgálja meg, amelyen részt vesz az ügyész, és amelyre a jogi személyt idézik.

(3)   Ha a jogi személy képviselője a szabályos idézés ellenére nem jelenik meg a bíróság előtt, az nem akadályozza meg, hogy a bíróság az ügyben tárgyalást tartson.

(4)   A bíróság hivatalból vagy a felek kérelmére bizonyítékokat vesz fel.

(5)   A bíróság megvizsgálja az ügyet, és az összegyűjtött bizonyítékok alapján értékeli, hogy

(6)   A bíróság határozattal

(7)   A (6) bekezdés 1. pontjában említett határozat tartalmazza:

[…]”

15

Az említett törvény 83e. cikke szerint:

„[…]

(1)   Az Okrazhen sad [(regionális bíróság)] 83d. cikk (6) bekezdése szerinti határozata ellen [a szankcionált személy] fellebbezéssel vagy [az ügyész] kifogással (óvással) élhet az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] előtt, a felekkel való közléstől számított 14 napon belül.

(2)   Az ügyet nyilvános tárgyaláson bírálják el, amelyen részt vesz az ügyész. A tárgyalásra a jogi személyt is idézni kell.

(3)   Az eljárásban […] csupán az írásbeli bizonyítékok vehetők figyelembe.

(4)   Az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] határozattal

(5)   Az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] határozata jogerős.”

16

A Zann 83f. cikkének szövege a következő:

„[…]

(1)   Az Okrazhen sad [(regionális bíróság)] vagy az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] jogerős határozatával lezárt eljárás újból megnyitható, ha

(2)   Az eljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet az annak alapjául szolgáló körülményről való tudomásszerzéstől, illetve az (1) bekezdés 6. pontjában említett esetekben az Okrazhen sad [(regionális bíróság)] vagy az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] határozatának hatályossá válásától számított hat hónapon belül lehet benyújtani.

(3)   Az eljárás újbóli megnyitása iránti kérelem nem függeszti fel a hatályossá vált határozat végrehajtását, kivéve, ha a bíróság másként határoz.

(4)   Az eljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet nyújthat be

(5)   Az eljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet azon igazságügyi kerület Apelativen sadja [(fellebbviteli bíróság)] bírálja el, amelyben a jogerős határozatot hozó hatóság található.

(6)   Az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] a kérelmet három bíróból álló tanácsban bírálja el. Az eljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet, amennyiben az az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] határozatára vonatkozik, ezen Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] eltérő tanácsa bírálja el.

(7)   Az ügyet nyilvános tárgyaláson bírálják el, amelyen részt vesz az ügyész. A tárgyalásra a jogi személyt is idézni kell.

(8)   Ha a kérelmet megalapozottnak találja, az Apelativen sad [(fellebbviteli bíróság)] hatályon kívül helyezi a határozatot, és az ügyet újbóli elbírálás érdekében visszautalja, megjelölve azt az eljárási cselekményt, amelytől fogva az eljárást újra kell kezdeni.”

17

E törvény 83 g. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A 83b. és 83d–83f. cikkben nem szabályozott kérdésekben a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.”

18

A Nakazatelen kodeks (büntető törvénykönyv) 255. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Aki nagy összegű adókötelezettség megállapítását vagy megfizetését elkerüli, azáltal, hogy:

[…]

[…]

egytől hat évig terjedő szabadságvesztéssel és 2000 [BGN]‑ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.”

19

ZK a Burgaszban (Bulgária) székhellyel rendelkező Delta Stroy ügyvezetője és képviselője. Ebben a minőségében 2019. augusztus 5‑én ZK‑t megvádolták azzal, hogy folytatólagosan elkerülte összesen 11388,98 BGN (hozzávetőleg 5800 euró) összegű, a 2009. márciusi, áprilisi és júliusi adómegállapítási időszakra vonatkozóan fizetendő héának megfelelő adótartozás megfizetését, ami a büntető törvénykönyv 255. cikke (1) bekezdésének 2. és 3. pontjában szabályozott és büntetéssel sújtandó bűncselekmény. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének időpontjában e büntetőeljárás az Okrazhen sad – Burgas (burgaszi regionális bíróság, Bulgária) előtt volt folyamatban.

20

2020. december 9‑én az okrazhna prokuratura – Burgas (burgaszi regionális ügyészség, Bulgária) ügyésze e bíróság előtt, külön eljárásban, a Zann 83a. és azt követő cikkei alapján pénzbírság kiszabását indítványozta a Delta Stroy ellen, azzal az indokkal, hogy a ZK által elkövetett bűncselekményből vagyoni előnyben részesült. A ZK elleni vádiratot csatolták ehhez az indítványhoz.

21

Az Okrazhen sad – Burgasnak (burgaszi regionális bíróság) kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a Zann 83a. és azt követő cikkei, amennyiben lehetővé teszik a büntetőbíróság számára, hogy pénzbírságot szabjon ki valamely jogi személlyel szemben egy olyan bűncselekményért, amely miatt párhuzamosan a jogi személyt képviselő természetes személlyel szemben még jogerősen le nem zárt büntetőeljárás van folyamatban, összeegyeztethetők‑e a 2005/212 kerethatározattal és a Charta 49. cikkében foglalt, a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével.

22

E bíróság először is emlékeztet arra, hogy a Zann releváns rendelkezéseinek korábbi változata előírta, hogy valamely jogi személlyel szemben a természetes személy által e jogi személy tevékenységével összefüggésben elkövetett bűncselekmény miatt csak azt követően szabható ki pénzbírság, hogy az említett természetes személy elítéléséről szóló bírósági határozat jogerőre emelkedett. Márpedig e rendelkezések módosítását követően ezt a követelményt elhagyták.

23

Az említett bíróság kifejti, hogy a jelen ügyben párhuzamosan folyik két eljárás, amelyek közül az egyik a ZK‑val szemben a büntető törvénykönyv 255. cikkének (1) bekezdése alapján az általa elkövetett adóbűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárás, a másik pedig a Zann 83a. és azt követő cikkei alapján a Delta Stroy ellen folytatott, az e bűncselekményből származó vagyoni előnynek megfelelő összegű pénzbírság e társasággal szembeni kiszabására irányuló eljárás. Ugyanezen bíróság rámutat arra, hogy a Zann nem rendelkezik annak lehetőségéről, hogy a ZK elleni büntetőeljárás befejezéséig felfüggesszék a 83a. és azt követő cikkei alapján indított eljárást.

24

Ezt követően az előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a jogi személyre egy bűncselekmény természetes személy általi elkövetése miatt kiszabott pénzbírság, amely megfelel annak az előnynek, amelyet e jogi személy e bűncselekményből szerzett vagy szerezhet, a 2005/212 kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a bűncselekményből származó jövedelem egésze vagy egy része elkobzásának minősül.

25

Végül a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a Charta 49. cikke rögzíti a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét, amely tiltja a büntetés kiszabását a bűncselekmény megtörténtének megállapítása előtt. Márpedig, ami a Zannot illeti, az a kérdés, hogy ténylegesen elkövették‑e a bűncselekményt, nem szerepel azon elemek felsorolásában, amelyeket a büntetőbíróságnak a jogi személlyel szembeni esetleges büntetőjogi pénzbeli szankció kiszabása érdekében e törvény 83d. cikkének (5) bekezdése alapján vizsgálnia kell.

26

Így a Zann 83a. és azt követő cikkei szerinti eljárás a gyakorlatban lehetőséget ad arra, hogy egy jogi személlyel szemben kizárólag az e jogi személy ügyvezetője és képviselője által elkövetett olyan konkrét bűncselekmény miatt emelt vád elemei alapján szabjanak ki bírságot, amelynek megtörténtét még nem állapították meg jogerős bírósági határozattal.

27

E körülmények között az Okrazhen sad – Burgas (burgaszi regionális bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködés keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. A Bíróság feladata ugyanis az uniós jog minden olyan rendelkezésének értelmezése, amelyre a nemzeti bíróságoknak az eléjük terjesztett jogviták eldöntése érdekében szükségük van, még akkor is, ha e bíróságok az általuk feltett kérdésekben nem említik kifejezetten ezeket a rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben: 2022. július 7‑iPensionsversicherungsanstalt [Külföldön gyermekneveléssel töltött időszakok] ítélet, C‑576/20, EU:C:2022:525, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

E tekintetben elsősorban rá kell mutatni arra, hogy bár első kérdésével az előterjesztő bíróság a 2005/212 kerethatározat 4. és 5. cikkének értelmezését kéri, amely kerethatározat a bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzására vonatkozik, az alapeljárásban nem ilyen elkobzási eljárásról van szó.

30

Ami ugyanis először is az „elkobzás” fogalmát illeti, nem a 2005/212 kerethatározat 1. cikkének negyedik franciabekezdésében szereplő fogalommeghatározásra, hanem a 2014/42 irányelv 2. cikkének 4. pontjában szereplő fogalommeghatározásra kell utalni, mivel ezen irányelv váltja fel – a 14. cikkének (1) bekezdése értelmében – többek között e kerethatározat 1. cikkének első négy franciabekezdését. Márpedig ez utóbbi fogalommeghatározás szerint elkobzásnak minősül a „valamely bűncselekménnyel kapcsolatban bíróság által elrendelt végleges tulajdonvesztés”.

31

Ezt követően a 2005/212 kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a tagállamok megtegyék a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy képesek legyenek – akár egészben, akár részben – az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények elkövetési eszközeinek, illetőleg a bűncselekményekből származó jövedelmeknek, vagy az ilyen jövedelmekkel megegyező értékű vagyonnak az elkobzására.

32

Végül a 2014/42 irányelv 2. cikkének 1. pontjából kitűnik, hogy a „bűncselekményből származó jövedelem” a bűncselekményből származó bármely gazdasági előnynek felel meg, és az a vagyon bármely fajtáját magában foglalhatja.

33

Ebben az összefüggésben, ha egy pénzösszeg elkobozható „vagyonnak” minősül (lásd ebben az értelemben: 2021. október 21‑iOkrazhna prokuratura – Varna ítélet, C‑845/19 és C‑863/19, EU:C:2021:864, 58. pont), az ilyen vagyon a 2005/212 kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában csak akkor képezheti elkobzási intézkedés tárgyát, ha az a bűncselekményből eredő előnynek – vagyis az abból származó jövedelemnek –, vagy pedig e bűncselekmény elkövetési eszközének, vagyis az említett bűncselekmény elkövetéséhez használt vagy használni szándékozott tárgynak felel meg.

34

Ezzel szemben a 2005/214 kerethatározat 1. cikke b) pontjának i. alpontjában meghatározott „pénzbüntetés” fogalma a bűncselekmény elkövetése miatt történő elítélés alapján büntetőhatározatban kiszabott pénzösszeg megfizetésére vonatkozó valamennyi kötelezettséget magában foglalja. E rendelkezés pontosítja, hogy e fogalom nem foglalja magában többek között a bűncselekmény elkövetési eszközeinek vagy a bűncselekményből származó jövedelemnek az elkobzására vonatkozó határozatokat.

35

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a pénzbüntetés összege nem feltétlenül egyezik az e szankcióval büntetett bűncselekményből származó gazdasági előny értékével. Az ilyen szankció ugyanis ezen előny értékénél alacsonyabb, azzal egyenlő vagy azt meghaladó összegben is megállapítható, és akár ilyen előny hiányában vagy a bűncselekményből származó jövedelem elkobzásával egyidejűleg is kiszabható. Egyébiránt az ilyen pénzbüntetés a vizsgált bűncselekmény elkövetési eszközéhez sem hasonlítható.

36

Kitűnik tehát, hogy az uniós jogalkotó a 2005/212 és 2005/214 kerethatározat elfogadásával különbséget kívánt tenni a bűncselekményből származó jövedelmet és a bűncselekmény elkövetési eszközét képező vagyontárgyak elkobzására vonatkozó intézkedések, illetve az ilyen bűncselekményekkel kapcsolatos pénzbüntetésre vonatkozó intézkedések között.

37

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság meglátása szerint az, hogy a jogi személlyel szemben a bűncselekmény természetes személy általi elkövetése miatt az azon előnynek megfelelő pénzbírságot szabnak ki, amelyet a jogi személy e bűncselekményből szerzett vagy szerezhetne, a 2005/212 kerethatározat értelmében a bűncselekményből származó jövedelem egészben vagy részben történő elkobzását képezi. E bíróság ugyanakkor pontosítja, hogy a bolgár jog akár akkor is lehetővé teszi ilyen pénzbírság kiszabását, ha ténylegesen semmilyen előny megszerzésére nem került sor, vagy ha az előny nem vagyoni jellegű, és hozzáteszi, hogy a Zann 83a. és azt követő cikkeiben foglalt eljárás nem kizárólag a jogellenesen szerzett vagyontárgyakra irányul. Ezenkívül e 83a. cikk (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a kiszabható pénzbírság összege meghaladhatja a szerzett előny értékét.

38

A fentiekre tekintettel a Zann 83a. cikkének (1) bekezdésében előírthoz hasonló pénzbírság nem minősül a 2005/212 kerethatározat és a 2014/42 irányelv értelmében vett elkobzási intézkedésnek, még akkor sem, ha e szankció összege a bűncselekményből származó vagyoni előny értékének felel meg.

39

Ebből következik, hogy e kerethatározat nem alkalmazandó az alapeljárásra, következésképpen a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében nincs helye e kerethatározat 4. és 5. cikke értelmezésének.

40

Másodsorbon, ami az előterjesztő bíróság által a Zann 83a. és azt követő cikkeinek a Charta 49. cikkével való összeegyeztethetőségével kapcsolatban táplált kétségeket illeti, először is meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát egy társasággal szemben amiatt kiszabott pénzbírság képezi, hogy e társaság jogellenes vagyoni előnyre tett szert egy olyan bűncselekményből fakadóan, amelyet e társaság képviselője és ügyvezetője követett el a héabevallással kapcsolatban.

41

A Bíróság már megállapította, hogy a nemzeti adóhatóságok által kiszabott közigazgatási szankciók és a héa területén elkövetett bűncselekmények miatt indított büntetőeljárások – amennyiben e szankciók és bűncselekmények a héa pontos beszedésének biztosítására és a csalás elleni küzdelemre irányulnak – a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jog végrehajtásának minősülnek (lásd ebben az értelemben: 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 26. és 27. pont; 2022. május 5‑iBV ítélet, C‑570/20, EU:C:2022:348, 26. pont). Ugyanez vonatkozik a bíróságok által az ilyen büntetőeljárásokkal összefüggésben kiszabott szankciókra is. Ebből az következik, hogy a Charta alkalmazandó az alapügyre.

42

Másodszor, nem vitatott, hogy az alapeljárásban szóban forgó szankciórendszer büntető jellegű. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat különösen arra, hogy a Zann 83a. és azt követő cikkeiben foglalt eljárás a büntetőeljárás összes jellemzőjével rendelkezik.

43

Harmadszor, a Charta 49. cikke rögzíti többek között a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét, és – amint az az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) kitűnik – megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 7. cikkének.

44

A Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében, amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Így a Bíróságnak biztosítania kell, hogy a Charta 49. cikkére vonatkozó értelmezése olyan védelmi szintet biztosítson, amely nem sérti az EJEE‑nek az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett 7. cikkében biztosított védelmi szintet (lásd ebben az értelemben: 2021. november 23‑iIS [Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés törvénysértő jellege] ítélet, C‑564/19, EU:C:2021:949, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Márpedig, amint arra maga a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az EJEE 7. cikkével ellentétes az, ha valamely személyre büntető jellegű szankciót szabnak ki anélkül, hogy előzetesen megállapítanák és kimondanák személyes büntetőjogi felelősségét, ellenkező esetben emellett sérülne az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelme is (EJEB, 2018. június 28., G. I. E. M. s.r.l és társai kontra Olaszország, CE:ECHR:2018:0628JUD000182806, 251. §).

46

Mivel a Charta 49. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az előző pontban említett, az EJEE 7. cikkéből fakadókkal azonos előírásokat tartalmaz, e 49. cikk releváns az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válasz szempontjából.

47

Mindezzel együtt, amint azt a jelen ítélet 45. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat is megerősíti, az ilyen előírások emellett megfelelnek az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében előírt és a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten rögzített ártatlanság vélelmének elvéből fakadó előírásoknak.

48

Így a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyára tekintettel, amely lényegében a jogi személy büntetőjogi felelősségének az e jogi személy képviselője és ügyvezetője cselekményeire tekintettel, vélelem útján történő megállapításával kapcsolatos, az e kérdésre adandó válasz keretében elegendő a Charta 49. cikke helyett csupán a Charta 48. cikkének (1) bekezdésére hivatkozni, amelyet – a jelen ítélet 44. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlathoz hasonlóan – olyan védelmi szintet biztosító módon kell értelmezni, amely nem sérti az EJEE 6. cikkében biztosított védelmi szintet.

49

Ami a Chartának a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét rögzítő 48. cikke (2) bekezdését illeti, az szintén relevánsnak tűnik a kérdést előterjesztő bíróság számára adandó hasznos válasz szempontjából.

50

Következésképpen az első kérdést akként kell átfogalmazni, hogy az lényegében annak meghatározására irányul, hogy a Charta 48. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a nemzeti bíróság büntetőjogi szankciót szabhat ki a jogi személyre egy olyan bűncselekmény miatt, amelyért az e jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személy felelős, amennyiben még nem került sor e felelősség jogerős megállapítására.

51

A Charta 48. cikkének (1) bekezdése szerint minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Ezen elv alkalmazandó, amikor az uniós jogban előírt olyan jogsértés objektív tényállási elemeinek meghatározásáról van szó, amely büntető jellegű közigazgatási szankciók kiszabásához vezethet (2021. szeptember 9‑iAdler Real Estate és társai ítélet, C‑546/18, EU:C:2021:711, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ahogyan – a jelen ítélet 42. pontjában megállapítottak szerint – a jelen esetben is.

52

Egyébiránt a Charta 48. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását. A Bíróság már kimondta, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi (2010. szeptember 14‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 92. pont; 2021. július 15‑iBizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C‑791/19, EU:C:2021:596, 204. pont).

53

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a Zann 83a. cikke (1) bekezdésének, valamint 83b. és 83f. cikkének együttes rendelkezéseiből kitűnik, hogy a jogi személlyel szemben büntetőjogi szankció szabható ki abban az esetben, ha a jogi személy olyan bűncselekmény következtében gazdagodott vagy gazdagodhat, amely a jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személynek tudható be, akár azt megelőzően, hogy e természetes személyt e bűncselekmény miatt jogerősen elítélték volna.

54

Egyébiránt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az illetékes ügyésznek a Zann 83a. cikke (1) bekezdésén alapuló, a pénzbírság jogi személlyel szembeni kiszabására irányuló indítványát elbíráló bíróságnak e törvény 83d. cikkének (5) bekezdésével összhangban az ügyet kizárólag az ezen utóbbi rendelkezésben foglalt elemek alapján kell vizsgálnia, vagyis hogy a szóban forgó jogi személy jutott‑e jogtalan előnyhöz, áll‑e fenn kapcsolat az elkövető és a jogi személy között, áll‑e fenn kapcsolat a bűncselekmény és a jogi személy által szerzett előny között, valamint hogy az előny milyen jellegű és értékű, ha vagyoni előnyről van szó. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy mindezen tényezők azon az előfeltevésen alapulnak, hogy bűncselekményt követtek el, és hozzáteszi, hogy az illetékes ügyész indítványára eljáró bíróság nem vitathatja ezen előfeltevés megalapozottságát, mivel kizárólag a természetes személy ellen indított büntetőeljárás keretében vizsgálható az a kérdés, hogy bűncselekményt követtek‑e el.

55

Végül a Bíróság rendelkezésére álló iratokból egyáltalán nem tűnik ki, hogy a jogi személy teljes körű jogorvoslati lehetőséggel rendelkezne, amelynek révén az ellene indított eljárás későbbi szakaszában vitathatná a bűncselekmény megtörténtét.

56

Kitűnik ugyanis, hogy bár e jogi személy a Zann 83e. §‑a értelmében fellebbezést nyújthat be az elítélése ellen, a fellebbezés tárgyában eljáró bíróság szintén nem vizsgálhatja az említett előfeltevés valóságtartalmát.

57

Ehhez hasonlóan e törvény 83f. cikkével összhangban csupán bizonyos igen sajátos körülmények között indítható újra a jogi személy büntetőjogi szankcionálását eredményező eljárás. Ennélfogva – anélkül, hogy dönteni kellene arról, hogy az újbóli megnyitás ezen okai nyomán az ügyben eljáró bíróságot kiterjedtebb hatáskörök illetik‑e meg, mint amelyekkel e bíróság az első fokú vagy a fellebbezési eljárásban rendelkezett, elegendő megállapítani, hogy olyan rendkívüli jogorvoslatról van szó, amelyet az elítélt jogi személy az említett törvény 83a. és azt követő cikkei értelmében a törvény erejénél fogva nem gyakorolhat.

58

Ebből következik, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 50. és 52. pontjában lényegében rámutatott – a jogi személlyel szemben büntető jellegű szankció szabható ki olyan bűncselekmény miatt, amely a jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személynek tudható be, anélkül, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság megvizsgálhatná e bűncselekmény megtörténtét, vagy hogy a jogi személy hasznosan előadhatná az ezzel kapcsolatos észrevételeit.

59

Az ilyen helyzet nyilvánvalóan aránytalanul sérti az ártatlanság vélelmének elvét, valamint a védelemhez való jogot, amelyeket a Charta 48. cikke biztosít e jogi személy számára.

60

Igaz ugyan, hogy a Charta 48. cikkével nem ellentétes, ha valamely tagállam ténybeli vagy jogi vélelmeket állapít meg, e tagállam feladata, hogy észszerű keretek közé szorítsa a büntetőtörvényekben szereplő vélelmeket, figyelembe véve a büntetés súlyosságát és fenntartva a védelemhez való jogot, ellenkező esetben ugyanis aránytalanul sérülne az e cikk (1) bekezdésében rögzített ártatlanság vélelmének elve (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 9‑iAdler Real Estate és társai ítélet, C‑546/18, EU:C:2021:711, 47. pont).

61

Hasonlóképpen, az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a szerződő államok bizonyos feltételek mellett többek között büntetendővé minősíthetnek önmagában egy adott anyagi vagy objektív tényt. Ugyanakkor a büntetőjog területén az EJEE kötelezi őket egy bizonyos küszöb tiszteletben tartására. E küszöbön akkor lépnek túl, ha a vélelem azt eredményezi, hogy megfosztja a személyt a terhére rótt cselekmények alóli felmentés lehetőségétől, és ezáltal attól, hogy az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemben részesülhessen (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2018. június 28., G. I. E. M. s.r.l és társai kontra Olaszország, CE:ECHR:2018:0628JUD000182806, 243. §, valamint az idézett ítélkezési gyakorlat).

62

Márpedig a jelen ítélet 54. pontjában hangsúlyozottakkal összhangban a jogi személy szankcionálásának tárgyában eljáró bíróság csupán bizonyos konkrét elemekről határozhat, anélkül hogy vizsgálhatná az ilyen szankció alapjául szolgáló bűncselekmény megtörténtét. Ebből következik, hogy e jogi személy nem gyakorolhatja hatékonyan a védelemhez való jogát, mivel nem vitathatja e bűncselekmény megtörténtét, és végső soron a jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személy ellen indított külön eljárás fennállásának következményeit kénytelen viselni.

63

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog alanyi jellegű, így maguknak az érintett feleknek kell olyan helyzetben lenniük, hogy e jogokat ténylegesen gyakorolhassák (2021. szeptember 9‑iAdler Real Estate és társai ítélet, C‑546/18, EU:C:2021:711, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt egyáltalán nem zárható ki a jogi személy, illetve a jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személy közötti érdekösszeütközés.

64

Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg a jogi személy azon lehetősége, hogy a Zann 83f. cikke értelmében az eljárás újbóli megnyitását kérje a vele szemben kiszabott pénzbírság alóli mentesítés érdekében, különösen ha az e jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személyt felmentik az ellene felhozott vádak alól. A jelen ítélet 55. pontjában megállapítottak szerint ugyanis az ilyen jogorvoslati lehetőség nem tekinthető az e jogi személy által a törvény erejénél fogva gyakorolható korlátlan felülvizsgálati lehetőségnek.

65

Egyébiránt, bár igaz, hogy a Zann 83a. és azt követő cikkeivel bevezetett eljárás a héa megfelelő beszedésének biztosítása révén lehetővé teszi az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, ez nem változtat azon, hogy az ilyen célkitűzés nem igazolhatja a Charta 48. cikkében foglalt biztosítékok aránytalan sérelmét (lásd analógia útján: EJEB, 2006. november 23., Jussila kontra Finnország, CE:ECHR:2006:1123JUD007305301, 36. §). Végezetül nem bizonyított, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló eljárás szükséges a büntetlenség rendszerszintű kockázatának elkerüléséhez.

66

Ebből következik, hogy a Zann 83a. és azt követő cikkeiben előírthoz hasonló eljárás nyilvánvalóan aránytalanul sérti a Charta 48. cikkében biztosított jogokat.

67

A fenti megfontolásokból következik, hogy a Charta 48. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a nemzeti bíróság büntetőjogi szankciót szabhat ki a jogi személyre egy olyan bűncselekmény miatt, amelyért az e jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személy felelős, amennyiben az említett jogi személynek nem volt lehetősége e bűncselekmény megtörténtének vitatására.

68

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdést nem kell megválaszolni.

69

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 48. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a nemzeti bíróság büntetőjogi szankciót szabhat ki a jogi személyre egy olyan bűncselekmény miatt, amelyért az e jogi személyt terhelő kötelezettség vállalására vagy az e jogi személy képviseletének ellátására jogosult természetes személy felelős, amennyiben az említett jogi személynek nem volt lehetősége e bűncselekmény megtörténtének vitatására.