–

az Okrazhna prokuratura – Varna képviseletében I. Todorov és V. Chavdarov, meghatalmazotti minőségben,

–

a bolgár kormány képviseletében M. Georgieva, T. Mitova és E. Petranova, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll és F. Zeder, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében kezdetben S. Grünheid, Y. Marinova és R. Troosters, később S. Grünheid és Y. Marinova, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló, 2014. április 3‑i 2014/42/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 127., 39. o., helyesbítés: HL 2014. L 138., 114. o.) 2. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket a DR (C‑845/19. sz. ügy) és TS (C‑863/19. sz. ügy) (a továbbiakban együttesen: érintettek) ellen folyamatban lévő büntetőeljárások keretében, az érintettek forgalmazás céljából különösen veszélyes kábítószerek birtoklása miatti elítélését követően azon pénzösszegek elkobzása iránti kérelmek tárgyában terjesztették elő, amelyekről az érintettek azt állítják, hogy harmadik személyek tulajdonában vannak.

3

A tiltott kábítószer‑kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25‑i 2004/757/IB tanácsi kerethatározat (HL 2004. L 335., 8. o.) „A kábítószerek és prekurzorok kereskedelméhez köthető bűncselekmények” című 2. cikkében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Minden tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a következő szándékos cselekmények – amennyiben azokat jogellenesen követték el –, büntetendőek legyenek:

[…]

[…]”

4

E kerethatározat 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében:

„Minden tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett bűncselekményeket maximálisan legalább 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék az alább felsorolt valamennyi esetben:

[…]

5

A 2014/42 irányelv (11), (19)–(21), (33) és (38) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

[…]

6

A 2014/42 irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   Ez az irányelv minimumszabályokat állapít meg a vagyon esetleges későbbi elkobzás céljából történő befagyasztása, valamint a büntetőügyekben elrendelt vagyonelkobzás tekintetében.

(2)   Ez az irányelv nem érinti azokat az eljárásokat, amelyeket a tagállamok a szóban forgó vagyon elkobzásának céljából alkalmazhatnak.”

7

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

8

Az említett irányelv „Hatály” című 3. cikke a következőket írja elő:

„Ez az irányelv a következők hatálya alá tartozó bűncselekményekre alkalmazandó:

[…]

[…]”

9

A 2014/42 irányelv „Elkobzás” című 4. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy – a bűncselekmény elkövetése miatti bűnösséget megállapító jogerős ítélettől függően, amelynek meghozatalára a terhelt távollétében lefolytatott eljárás keretében is sor kerülhet –, lehetővé tegyék az elkövetési eszközök és a bűncselekményből származó jövedelem, vagy az ilyen elkövetési eszközök vagy jövedelem értékének megfelelő vagyon egészben vagy részben történő elkobzását.”

10

Ezen irányelv „Kiterjesztett hatályú elkobzás” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok elfogadják az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személy tulajdonában lévő vagyon egészben vagy részben történő elkobzását, amely közvetve vagy közvetlenül valószínűleg gazdasági hasznot eredményez, amennyiben az ügy körülményei, köztük a konkrét tények és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – így például annak alapján, hogy a vagyon értéke nem áll arányban az elítélt személy jogszerű jövedelmével – a bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó vagyon bűncselekményből származik.

(2)   E cikk (1) bekezdése alkalmazásában a »bűncselekmény« fogalma legalább a következőket foglalja magában:

[…]

11

Ugyanezen irányelvnek a „Harmadik féltől történő elkobzás” címet viselő 6. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan, bűncselekményből származó jövedelem vagy az annak megfelelő értékű más vagyon elkobzását, amelyet – közvetlenül vagy közvetve – a gyanúsított vagy vádlott harmadik felekre ruházott át, vagy amelyet harmadik felek a gyanúsítottól vagy vádlottól szereztek, legalább azokban az esetekben, amikor az említett harmadik feleknek konkrét tények és körülmények alapján tudomásuk volt vagy tudomásuk kellett, hogy legyen arról, hogy az átruházás vagy a szerzés célja az elkobzás elkerülése volt, ideértve azt is, hogy az átruházásra vagy szerzésre ingyenesen vagy a piaci értéknél jelentősen alacsonyabb összeg ellenében került sor.

(2)   Az (1) bekezdés nem sértheti jóhiszemű harmadik felek jogait.”

12

Ugyanezen irányelv „Jogi biztosítékok” című 8. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy az ezen irányelv alapján előírt intézkedések által érintett személyek – jogaik védelme érdekében – rendelkezzenek a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal.

[…]

(6)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy bármely, elkobzást elrendelő határozatot megindokoljanak, és a határozatot közöljék az érintett személlyel. A tagállamok rendelkeznek arról, hogy annak a személynek, akivel szemben elkobzást rendeltek el, tényleges lehetősége legyen a határozat bíróság előtti megtámadására.

(7)   A [büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.) és a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU irányelv (HL 2013. L 294., 1. o.)] sérelme nélkül, annak a személynek, akinek a vagyonát az elkobzást elrendelő határozat érinti, a bűncselekményből származó jövedelem és az elkövetési eszközök meghatározására vonatkozó elkobzási eljárás során jogai védelmének érdekében joga van ügyvédi segítség igénybevételéhez. Az érintett személyt tájékoztatni kell e jogáról.

(8)   Gondoskodni kell arról, hogy az 5. cikkben említett eljárás során az érintett személynek tényleges lehetősége legyen arra, hogy vitassa az ügy körülményeit, beleértve azokat a konkrét tényeket és rendelkezésre álló bizonyítékokat, amelyek alapján az érintett vagyon bűncselekményből származó vagyonnak minősül.

(9)   Harmadik felek is jogosultak tulajdonjog vagy más vagyoni jogok érvényesítésére, ideértve a 6. cikkben foglalt eseteket is.

[…]”

13

A nakazatelen kodeks (bolgár büntető törvénykönyv, a továbbiakban: NK) 53. cikke szerint:

„(1)   A büntetőjogi felelősségtől függetlenül el kell kobozni az állam javára:

(2)   Az állam javára el kell kobozni továbbá:

(3)   A (2) bekezdés b) pontja értelmében:

14

Az NK 354a. cikke következőképpen rendelkezik:

„(1)   Aki szabályszerű engedély nélkül kábítószert vagy ahhoz hasonló anyagot forgalmazás céljából előállít, feldolgoz, megszerez vagy birtokol, vagy kábítószert vagy ahhoz hasonló anyagot forgalmaz, különösen veszélyes kábítószer vagy ahhoz hasonló anyag esetében két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel és [5000 bolgár levától 20000 bolgár leváig (BGN) (hozzávetőleg 2500 eurótól 10000 euróig)] terjedő pénzbüntetéssel, veszélyes kábítószer vagy ahhoz hasonló anyag esetében pedig egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztéssel és [2000 BGN‑től 10000 BGN‑ig (hozzávetőleg 1000 eurótól 5000 euróig)] terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. […]

[…]

(3)   Aki szabályszerű engedély nélkül kábítószert vagy ahhoz hasonló anyagot megszerez vagy birtokol, az alábbiak szerint büntetendő:

[…]”

15

A nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvény, a továbbiakban: NPK) 306. cikke (1) bekezdésének 1. pontja a következőket írja elő:

„(1)   A következő kérdésekről a bíróság végzéssel is határozhat:

[…]”

16

2019. február 21‑én Várna városában (Bulgária) DR és TS forgalmazás céljából engedély nélkül különösen veszélyes kábítószereket birtokoltak. E bűncselekmény elkövetése miatt az NK 354a. cikke alapján DR‑t egy év szabadságvesztésre, valamint 2500 BGN (körülbelül 1250 euró) pénzbüntetésre, TS‑t pedig két év – négy év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint 5000 BGN (körülbelül 2500 euró) pénzbüntetésre ítélték.

17

A nyomozás keretében az illetékes hatóságok által abban a lakásban folytatott házkutatás során, ahol DR az anyjával és nagyszüleivel élt, valamint gépkocsijának átvizsgálása során e hatóságok 4447,06 BGN (hozzávetőleg 2200 euró) összegű pénzt találtak.

18

Az abban a lakásban folytatott házkutatás során, ahol TS az anyjával élt, és amely házkutatásra szintén nyomozás keretében került sor, az illetékes hatóságok 9324,25 BGN (hozzávetőleg 4800 euró) összegű pénzt találtak.

19

Az érintettek büntetőjogi elmarasztalását követően az Okrazhna prokuratura – Varna (várnai regionális ügyészség, Bulgária, a továbbiakban: ügyészség) az Okrazhen sad Varnától (várnai regionális bíróság, Bulgária) mint elsőfokú bíróságtól az NPK 306. cikke (1) bekezdésének 1. pontja alapján e pénzösszegek állam javára történő elkobzását kérte. Az elsőfokú bíróság az érintettek és két ügyvédjük részvételével zajló nyilvános tárgyaláson vizsgálta az ügyészség ezen kérelmét.

20

E bíróság előtt DR azt állította, hogy a jelen ítélet 17. pontjában említett pénzösszeg a nagymamája tulajdonát képezi, aki azt egy bankhitel alapján szerezte meg. Ezenkívül DR írásbeli bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a nagyanyja 2018 decemberében 7000,06 BGN (hozzávetőleg 3500 euró) összeget vett fel a bankszámlájáról. DR nagyanyja nem vett részt az elsőfokú bíróság előtti eljárásban, mivel a bolgár jog nem ad lehetőséget arra, hogy abban az érintett bűncselekmény elkövetőjétől elkülönülő félként vegyen részt. Őt tanúként sem hallgatták ki.

21

E bírósági eljárás keretében TS azt állította, hogy a jelen ítélet 18. pontjában említett pénzösszeg az anyja és a leánytestvére tulajdonát képezi. E tekintetben írásbeli bizonyítékot is szolgáltatott, amely szerint az édesanyja 2018 márciusában a DSK‑EAD banknál 17000 BGN (hozzávetőleg 8500 euró) összegű fogyasztói kölcsönt vett fel. TS anyjának szintén nem volt lehetősége részt venni az elsőfokú bíróság előtti eljárásban. Tanúként ugyanakkor kihallgatták a fiával közösen lakott lakásban talált pénzösszeggel kapcsolatban.

22

Az elsőfokú bíróság megtagadta az alapügyek tárgyát képező pénzösszegek elkobzásának elrendelését, mivel úgy ítélte meg, hogy az a bűncselekmény, amely miatt az érintetteket elítélték – vagyis kábítószerek forgalmazás céljából történő birtoklása –, nem olyan jellegű, hogy gazdasági hasznot eredményez. E tekintetben e bíróság úgy ítélte meg, hogy bár léteznek bizonyítékok, mégpedig arra vonatkozó tanúvallomások, hogy az alapügyekben érintett személyek értékesítettek kábítószereket, ugyanakkor nem teljesültek az állam javára történő elkobzás NK 53. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételei, mivel az ügyészség az érintettek ellen kábítószerek értékesítésével kapcsolatban nem emelt vádat, és a kábítószer‑kereskedelem fennállását a későbbi ítéletekben sem állapították meg.

23

Az ügyészség megtámadta az elsőfokú bíróság által hozott ítéletet a kérdést előterjesztő bíróság előtt, azzal érvelve, hogy az elsőfokú bíróság nem a 2014/42 irányelv fényében alkalmazta az NK 53. cikkének (2) bekezdését. Az érintettek nem értenek egyet az ügyészség álláspontjával, és úgy vélik, hogy kizárólag az azon bűncselekmény közvetlen következményeként szerzett anyagi javak elkobozhatók, amely miatt elítélték őket.

24

Ebben az összefüggésben az Apelativen sad – Varna (várnai fellebbviteli bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C‑845/19. és a C‑863/19. sz. ügyekben azonos módon megfogalmazott kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2014/42 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy a kábítószer forgalmazás céljából történő birtoklása abban az esetben is ezen irányelv hatálya alá tartozik, ha e bűncselekmény elkövetésének valamennyi tényállási eleme egyetlen tagállamra korlátozódik.

26

Előzetesen meg kell határozni, hogy a 2014/42 irányelv tárgyi hatálya alá tartozik‑e az NK 354a. cikkének (1) bekezdése értelmében a kábítószer forgalmazás céljából történő birtoklásában megvalósuló, az alapügyekben szereplőhöz hasonló bűncselekmény.

27

E tekintetben meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 3. cikkének bevezető fordulata felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyekre az említett irányelvet alkalmazni kell, vagyis azokat, amelyek az említett cikk a)–k) pontjában említett jogi eszközök hatálya alá tartoznak.

28

Közelebbről, a 2014/42 irányelvet a 3. cikkének g) pontja értelmében a 2004/757 kerethatározat hatálya alá tartozó bűncselekményekre kell alkalmazni.

29

Márpedig e kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja e bűncselekmények között tartalmazza „a kábítószer birtoklás[át] vagy vásárlás[át]” az említett kerethatározat 2. cikk (1) bekezdésének a) pontjában felsorolt tevékenységek valamelyikének – mégpedig a kábítószer forgalmazásának és értékesítésének – folytatása céljával.

30

Ezért a jelen ítélet 26. pontjában említetthez hasonló jogsértés a 2014/42 irányelv tárgyi hatálya alá tartozik.

31

Az előterjesztett kérdést illetően meg kell állapítani, hogy a 2014/42 irányelv többek között az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdésén alapul.

32

Az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében az Európai Unió szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék. Egyébiránt, amint az az említett bekezdés második albekezdéséből következik, e bűnözés egyik területe a „tiltott kábítószer‑kereskedelem”.

33

Így a kábítószer forgalmazás céljából történő birtoklása olyan különösen súlyos bűncselekmények közé tartozik, amelyek az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdése értelmében jellegüknél vagy hatásuknál fogva több államra kiterjedő vonatkozásúak lehetnek, ezért e rendelkezés alapján az uniós jogalkotó hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az érintett területen a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására a harmonizációt biztosító szabályozási minimumokat fogadjon el, és ez a hatáskör nem csak azokra a helyzetekre terjed ki, amelyekben a konkrét bűncselekmény elkövetésének tényállási elemei nem korlátozódnak egyetlen tagállamra. Végeredményben ilyen korlátozás nem következik a 2014/42 irányelv rendelkezéseiből sem.

34

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/42 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a kábítószer forgalmazás céljából történő birtoklása abban az esetben is ezen irányelv hatálya alá tartozik, ha e bűncselekmény elkövetésének valamennyi tényállási eleme egyetlen tagállamra korlátozódik.

35

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkben bevezetett együttműködési eljárásban a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróság részére olyan hasznos választ adjon, amely számára lehetővé teszi az előtte folyamatban lévő ügy elbírálását. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. A Bíróság feladata ugyanis az uniós jog minden olyan rendelkezésének értelmezése, amelyre a nemzeti bíróságoknak az eléjük terjesztett jogviták eldöntése érdekében szükségük van, még akkor is, ha e bíróságok az általuk feltett kérdésekben nem jelölik meg kifejezetten ezeket a rendelkezéseket (2019. május 8‑iPI ítélet, C‑230/18, EU:C:2019:383, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A második és a harmadik kérdés a 2014/42 irányelv 2. cikkének 1. pontjában szereplő fogalom, a „közvetve bűncselekményből származó gazdasági előny” értelmezésére vonatkozik.

37

Konkrétabban e kérdésekkel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy egyrészt e rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem írja elő a közvetve bűncselekményből származó gazdasági előny elkobzását, másrészt pedig hogy az érintettek és családjuk lakóhelyén, valamint az egyik érintett személy által használt személygépkocsiban lefoglalt pénzösszegek ilyen gazdasági előnynek minősülnek‑e.

38

E tekintetben pontosítani kell, hogy a „közvetve bűncselekményből származó gazdasági előny” fogalma a 2014/42 irányelv 2. cikkének 1. pontjában szereplő „bűncselekményből származó jövedelem” fogalmába tartozik, amely szerint e jövedelem a „közvetlenül vagy közvetve bűncselekményből származó bármely gazdasági előny”, amely „a vagyon bármely fajtáját magában foglalhatja, beleértve a közvetlenül a bűncselekményből származó jövedelemnek a későbbi újrabefektetését vagy átalakítását, és bármely értékkel bíró hasznot”.

39

Amint az a 2014/42 irányelv alapjául szolgáló, a bűncselekményből származó jövedelmek Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(2012) 85 final) indokolásának 2.6 pontjából kitűnik, a „bűncselekményből származó jövedelem” ezen irányelv értelmében vett fogalmának meghatározását kiterjesztették e fogalomnak a bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról szóló, 2005. február 24‑i 2005/212/IB tanácsi kerethatározatban (HL 2005. L 68., 49. o.) szereplő meghatározásához képest annak érdekében, hogy lehetővé váljon az abból keletkező valamennyi anyagi előny – így a közvetett jövedelem – elkobzása.

40

Ezenkívül, amint arra a főtanácsnok az indítványának 49. pontjában rámutatott, az uniós jogalkotó azzal, hogy a 2014/42 irányelv 2. cikkének 1. pontjában kifejezetten utalt a közvetlen vagy közvetett gazdasági előnyökre, nem kívánt két egymástól független fogalmat kialakítani. Ugyanis ezen irányelv, amint az annak (11) preambulumbekezdéséből következik, a „bűncselekményből származó jövedelem” fogalmát pontosította annak érdekében, hogy az kiterjedjen az érintett bűncselekményből közvetlenül származó vagyonon túl e vagyontárgyak minden átalakítására, valamint az azokból keletkező egyéb értéknövekedésre egyaránt.

41

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy a nemzeti szabályozás, amint az NK 53. cikkének (2) bekezdéséből következik, „a bűncselekményből származó közvetlen, vagy közvetett jövedelem” elkobzását írja elő. Egyébiránt az NK 53. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy „közvetett jövedelemnek minősül minden olyan gazdasági előny, amely a közvetlen jövedelemmel való rendelkezés eredményeként keletkezett, valamint minden olyan vagyon, amelyet a közvetlen jövedelem ezt követő teljes vagy részleges átalakításával szereztek”.

42

Ily módon úgy tűnik – fenntartva, hogy ennek vizsgálatára a nemzeti jog értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező, kérdést előterjesztő bíróság hivatott –, hogy az alapügyek tárgyát képező szabályozás kifejezetten előírja a 2014/42 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett, bűncselekményből származó közvetett gazdasági előny elkobzását.

43

Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy ezt az irányelvet hiányosan vagy helytelenül ültették át a bolgár jogba, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően valamely tagállam önmagában valamely irányelvre magánszeméllyel szemben nem hivatkozhat az ezen irányelvvel ellentétes belső jogi rendelkezés avégett történő mellőzése céljából, hogy e magánszemélyre nézve kötelezettségeket keletkeztessen (lásd ebben az értelemben: 2020. október 8‑iSubdelegación del Gobierno en Toledo [a Zaizoune ítélet következményei] ítélet, C‑568/19, EU:C:2020:807, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Mindemellett magából a 2014/42 irányelv 2. cikke 1. pontjának szövegéből kitűnik, hogy a gazdasági előnynek ahhoz, hogy „bűncselekményből származó jövedelemnek” minősüljön – legyen az előny akár közvetlen, akár közvetett –, mindenképpen bűncselekményből kell származnia.

45

A jelen ügyben egyrészt, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, az érintettek elmarasztalására azért került sor, mert különösen veszélyes kábítószereket birtokoltak forgalmazás céljából és e bűncselekmény önmagában nem keletkeztetett gazdasági előnyt. Másrészt, bár voltak bizonyítékok arra, hogy az érintettek kábítószereket értékesítettek, de ez utóbbi bűncselekmény miatt nem folytattak velük szemben büntetőeljárást, és nem is marasztalták el őket.

46

Ilyen körülmények között ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, a jelen ítélet 35. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően úgy kell tekinteni, hogy a második és harmadik kérdésével e bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2014/42 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy csak az olyan bűncselekményből származó „gazdasági előnyt” képező vagyon elkobzását írja elő, amely bűncselekmény miatt az említett bűncselekmény elkövetőjét elítélték, vagy pedig az említett elkövető tulajdonában lévő olyan vagyon elkobzásáról is rendelkezik, amelyről bizonyítható, hogy más bűncselekményből származó gazdasági előnyt képez.

47

A 2014/42 irányelv az 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően minimumszabályokat állapít meg többek között a büntetőügyekben elrendelt vagyonelkobzás tekintetében.

48

Közelebbről, ezen irányelv a 4., 5. és 6. cikke értelmében azt követeli meg a tagállamoktól, hogy a bűncselekményből származó jövedelmek elkobzását három esetben – amelyeket célszerű egymást követően megvizsgálni – írják elő.

49

Először is, ami az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdését illeti, az arra kötelezi a tagállamokat, hogy meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy – a bűncselekmény elkövetése miatti bűnösséget megállapító jogerős ítélettől függően, ideértve a terhelt távollétében lefolytatott eljárást – lehetővé tegyék többek között a bűncselekményből származó jövedelem, nevezetesen a közvetlenül vagy közvetve bűncselekményből származó gazdasági előny egészben vagy részben történő elkobzását.

50

E tekintetben meg kell állapítani, hogy miközben e rendelkezés bűncselekmény elkövetése miatti bűnösséget megállapító jogerős ítéletre utal, azt nem pontosítja, hogy szükségszerűen arról a bűncselekményről van‑e szó, amelyből a szóban forgó jövedelem származik, vagy lehet egy másik, az előbbivel esetlegesen összefüggő bűncselekmény is.

51

Amint azt a főtanácsnok az indítványának 56. pontjában lényegében megjegyezte, a 2014/42 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének hatálya jobban megérthető az ezen irányelv 5. cikkében hivatkozott elkobzás esetéhez viszonyítva, valamint annak (19) preambulumbekezdésére tekintettel.

52

A 2014/42 irányelv 5. cikke értelmében a tagállamok kötelesek elfogadni az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személy tulajdonában lévő vagyon egészben vagy részben történő elkobzását, amely közvetve vagy közvetlenül valószínűleg gazdasági hasznot eredményez, amennyiben az ügy körülményei, köztük a konkrét tények és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó vagyon bűncselekményből származik.

53

Ezen irányelv (19) preambulumbekezdése kimondja, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a szervezett bűnözés elleni hatékony küzdelem érdekében helyénvaló, hogy a bűnösséget megállapító ítéletet követően ne csupán a konkrét bűncselekménnyel kapcsolatos vagyont kobozzák el, hanem azt a további vagyont is, amely esetében a bíróság megállapítja, hogy egyéb bűncselekményekből származó jövedelemnek minősül. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint ezt a megközelítést az említett irányelv 5. cikke értelmében „kiterjesztett hatályú elkobzás”‑nak nevezik.

54

Így meg kell állapítani, hogy az ezen 5. cikkben foglalt kiterjesztett hatályú elkobzás olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben ugyanezen irányelv 4. cikke nem alkalmazható a szóban forgó vagyontárgy és az azon bűncselekmény közötti kapcsolat hiánya miatt, amelynek tekintetében a jogerős ítéletet kihirdették.

55

Következésképpen a 2014/42 irányelv 4. cikkét – az 5. cikkével és (19) preambulumbekezdésével összefüggésben – úgy kell értelmezni, hogy csak akkor alkalmazható, ha abból a bűncselekményből származik az elkobozni tervezett jövedelem, amelyért az elkövetőjét jogerősen elítélték.

56

A jelen ügyben, amennyiben – amint az a jelen ítélet 45. pontjából következik – az a bűncselekmény, amelyért az érintetteket jogerősen elítélték, azaz a különösen veszélyes kábítószerek forgalmazás céljából történő birtoklásának bűncselekménye önmagában nem alkalmas arra, hogy gazdasági hasznot eredményezzen, így az elkobozni indítványozott pénzösszegek nem ebből a bűncselekményből származnak.

57

Ebből következik, hogy az ilyen pénzösszegek elkobzásáról a 2014/42 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése nem rendelkezik.

58

Másodszor, ami a 2014/42 irányelv 5. cikkét illeti, azzal a pontosítással, hogy az abban szereplő „vagyon” fogalma az ugyanezen irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében „mindennemű” vagyonra, és ennélfogva pénzösszegekre is kiterjed, meg kell jegyezni, hogy ezen 5. cikk (1) bekezdése – amint az a szövegéből kitűnik – egy vagyontárgy elkobzásához három feltétel együttes fennállását követeli meg.

59

Először is, az a személy, akihez a vagyontárgy tartozik, „bűncselekmény” elkövetése miatt elítélt személy.

60

E tekintetben a 2014/42 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy ez a „bűncselekmény” fogalom – amint e (2) bekezdés e) pontjából kitűnik – magában foglalja az olyan bűncselekményt, amely az ugyanezen irányelv 3. cikkében foglalt, vonatkozó jogi eszközökkel összhangban büntetendő, és amelyre a maximálisan kiszabható szabadságvesztés legalább négy év.

61

A jelen ügyben, miként azt a jelen ítélet 29. pontja megállapítja, a kábítószer forgalmazás céljából történő birtoklása a 2004/757 kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint büntetendő bűncselekmény, amely kerethatározatra a 2014/42 irányelv 3. cikkének g) pontja hivatkozik.

62

Ezen túlmenően, ami a jelen ítélet 60. pontjában említett azon követelményt illeti, hogy a bűncselekményt legalább négy évig terjedő szabadságvesztéssel kell büntetni, meg kell jegyezni, hogy az említett kerethatározat 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a 2. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt bűncselekményre a maximálisan kiszabható szabadságvesztés legalább öt év, különösen, amennyiben a bűncselekmény olyan kábítószerekkel kapcsolatos, amelyek a legnagyobb mértékű egészségkárosító hatást fejtik ki.

63

A jelen ügyben, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, az érintetteket különösen veszélyes kábítószerek birtoklása miatt ítélték el, ami arra utal, hogy ezek a büntetések a 2004/757 kerethatározat 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a legnagyobb mértékű egészségkárosító hatást kifejtő kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekre vonatkoztak, ily módon úgy tűnik, hogy az érintettek által elkövetett bűncselekményre a maximálisan kiszabható szabadságvesztés legalább négy év.

64

Másodszor, az a bűncselekmény, amely miatt a személyt bűnösnek találták, közvetve vagy közvetlenül valószínűleg gazdasági hasznot eredményez.

65

E tekintetben a 2014/42 irányelv (20) preambulumbekezdése kimondja, hogy annak meghatározásakor, hogy valamely bűncselekmény közvetlenül vagy közvetve gazdasági hasznot eredményezhet‑e, „a tagállamok figyelembe vehetik az elkövetés módját, például azt, ha a bűncselekmény tényállási eleme, hogy azt szervezett bűnözéssel összefüggésben vagy rendszeres haszonszerzés szándékával követték el”. Az említett preambulumbekezdés második mondata ugyanakkor pontosítja, hogy az említett eljárásmód figyelembevétele „általában véve nem sértheti a kiterjesztett hatályú elkobzás alkalmazásának lehetőségét”.

66

A jelen ügyben tehát a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alapügyek tárgyát képező, különösen veszélyes termékek forgalmazás céljából történő birtoklásában megnyilvánuló bűncselekmény alkalmas‑e arra, hogy közvetlenül vagy közvetve gazdasági hasznot eredményezzen, figyelembe véve adott esetben a bűncselekmény elkövetési módját, különösen pedig, ha a bűncselekmény tényállási eleme, hogy azt szervezett bűnözéssel összefüggésben vagy rendszeres haszonszerzés szándékával követték el.

67

Harmadszor, amint az a 2014/42 irányelv (21) preambulumbekezdéséből kitűnik, a bíróságnak mindenesetre meg kell győződnie az eset körülményei alapján, ideértve a tényeket és a rendelkezésre álló bizonyítékokat, hogy az adott vagyon bűncselekményből származik. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a 2014/42 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően figyelembe veheti többek között a vagyon értéke és az elítélt személy jogszerű jövedelme közötti aránytalanságot. Ugyanakkor e személynek tényleges lehetőséget kell biztosítani arra, hogy vitassa az ügy körülményeit, beleértve a 2014/42 irányelv 8. cikkének (8) bekezdése értelmében vett azon konkrét tényeket és rendelkezésre álló bizonyítékokat, amelyek alapján az érintett vagyon bűncselekményből származó vagyonnak minősül.

68

Harmadszor, ami a 2014/42 irányelvnek a harmadik felek vagyonának elkobzására vonatkozó 6. cikkét illeti, az arra kötelezi a tagállamokat, hogy meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan, bűncselekményből származó jövedelem vagy az annak megfelelő értékű más vagyon elkobzását, amelyet – közvetlenül vagy közvetve – a gyanúsított vagy vádlott harmadik felekre ruházott át, vagy amelyet harmadik felek a gyanúsítottól vagy vádlottól szereztek, legalább azokban az esetekben, amikor az említett harmadik feleknek tudomásuk volt vagy tudomásuk kellett, hogy legyen arról, hogy az átruházás vagy a szerzés célja az elkobzás elkerülése volt.

69

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2014/42 irányelv 6. cikke szerinti elkobzás feltételezi annak bizonyítását, hogy a jövedelmet harmadik félre átruházták, illetve hogy harmadik fél ilyen jövedelmet szerzett, valamint hogy e harmadik fél tudomással bírt arról, hogy a gyanúsított vagy a vádlott számára az átruházás vagy a szerzés célja az elkobzás elkerülése volt.

70

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok nem utalnak arra, hogy az alapügyekben ez lenne a helyzet, így a 2014/42 irányelv 6. cikke ezen ügyekben nem tűnik relevánsnak.

71

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/42 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az nem csak az abból a bűncselekményből származó, gazdasági hasznot eredményező vagyon elkobzásáról rendelkezik, amely miatt e bűncselekmény elkövetőjét elítélték, hanem az ugyanezen elkövető tulajdonában lévő olyan vagyon elkobzásáról is, amelynek tekintetében az eljáró nemzeti bíróság ezen irányelv 8. cikkének (8) bekezdésében előírt biztosítékoknak megfelelően meggyőződött arról, hogy más bűncselekményekből származik, feltéve hogy az a bűncselekmény, amely miatt az említett elkövető büntetőjogi felelősségét megállapították, szerepel az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében felsoroltak között, és e bűncselekmény ugyanezen irányelv értelmében közvetlenül vagy közvetve valószínűleg gazdasági hasznot eredményez.

72

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 47. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi olyan vagyontárgynak az állam javára történő elkobzását, amelyről azt állítják, hogy a szóban forgó bűncselekmény elkövetőjétől különböző személy tulajdonát képezi, anélkül hogy e harmadik személynek lehetősége lenne az eljárásban félként részt venni.

73

Emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre (2021. január 14‑iOkrazhna prokuratura – Haskovo és Apelativna prokuratura – Plovdiv ítélet, C‑393/19, EU:C:2021:8, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az NK 53. cikke (2) bekezdésének b) pontját a zakon za izmenenie i dopalnenie na nakazatelnia kodeks (a büntető törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény; a DV 2019. január 22‑i 7. száma) vezette be, valamint hogy e törvény a 2014/42 irányelvnek a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett végrehajtására irányult a bolgár jogban. Így ugyanezen törvény elfogadásával a bolgár jogalkotónak tiszteletben kellett tartania a Charta 47. cikkében biztosított alapvető jogokat.

75

E tekintetben arra is rá kell mutatni, hogy a Charta 47. cikkének első és második albekezdése értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz, különösen pedig ahhoz, hogy ügyét tisztességesen tárgyalják. Egyébiránt az említett 47. cikkben szereplő alapvető jogokat maga a 2014/42 irányelv is megerősíti, amelynek 8. cikke (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy az ezen irányelv alapján előírt intézkedések által érintett személyek – jogaik védelme érdekében – rendelkezzenek a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal.

76

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2014/42 irányelv 8. cikke (1) bekezdése szövegének általános jellegére tekintettel azok a személyek, akik számára a tagállamoknak garantálniuk kell a hatékony jogorvoslati lehetőségeket és a tisztességes eljárást, nemcsak a bűncselekmény elkövetésében bűnösnek kimondott személyek, hanem azon harmadik személyek is, akiknek vagyonát a vagyonelkobzást elrendelő határozat érinti (lásd analógia útján: 2021. január 14‑iOkrazhna prokuratura – Haskovo és Apelativna prokuratura – Plovdiv ítélet, C‑393/19, EU:C:2021:8, 61. pont).

77

Ez az értelmezés következik a 2014/42 irányelv (33) preambulumbekezdéséből is, amely kimondja, hogy ezen irányelv lényegesen érinti a személyek jogait, nem csupán a gyanúsítottakét vagy vádlottakét, hanem a büntetőeljárás alá nem vont harmadik felekét is, miközben arra hivatkoznak, hogy ők az érintett vagyontárgyak tulajdonosai. Ezért e preambulumbekezdés szerint különleges biztosítékokat és jogorvoslatokat kell előírni annak érdekében, hogy ezen irányelv végrehajtása során biztosítani lehessen e személyek alapvető jogainak védelmét.

78

Amint az a 2014/42 irányelv 8. cikkéből következik, a 2014/42 irányelv különleges biztosítékokat ír elő az ilyen harmadik személyek alapvető jogai védelmének biztosítása érdekében ezen irányelv végrehajtása során.

79

E biztosítékok között szerepel az említett irányelv 8. cikkének (7) bekezdésében foglalt biztosíték, amely szerint annak a személynek, akinek a vagyonát az elkobzást elrendelő határozat érinti, a bűncselekményből származó jövedelem és az elkövetési eszközök meghatározására vonatkozó elkobzási eljárás során jogai védelmének érdekében joga van ügyvédi segítség igénybevételéhez. Ráadásul e rendelkezés szerint az érintett személyt tájékoztatni kell e jogáról.

80

Tekintettel a jelen ítélet 76. és 77. pontjára és amennyiben a 2014/42 irányelv 8. cikkének (7) bekezdése nem csak a bűncselekmény elkövetésével vádolt vagy elítélt személyre, hanem általánosabban azokra a személyekre vonatkozik, akiknek a vagyonát érinti, ez a rendelkezés azokra a harmadik felekre is vonatkozik, akik az elkobzandó vagyontárgyak tulajdonosának vallják magukat, és akik az említett irányelv 8. cikkének (9) bekezdésével összhangban jogosultak az e vagyontárgyakra vonatkozó tulajdonjoguk érvényesítésére, ideértve az említett irányelv 6. cikkében foglalt eseteket is.

81

Egyébiránt az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a teljes vagyonelkobzási eljárás során nyilvánvalóan magában foglalja e harmadik személynek az ezen eljárás keretében történő meghallgatáshoz való jogát, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint biztosítja jogosultja számára azt a lehetőséget, hogy hasznos módon és ténylegesen ismertethesse álláspontját (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iSacko ítélet, C‑348/16, EU:C:2017:591, 34. pont), amit megerősít a 2014/42 irányelv (33) preambulumbekezdése, amelynek értelmében a harmadik személyek alapvető jogai védelmének biztosítása érdekében az említett irányelv végrehajtása során a különleges biztosítékok és jogorvoslatok magukban foglalják azon harmadik felek meghallgatáshoz való jogát is, akik azt állítják, hogy az érintett vagyon tulajdonosai.

82

Így a 2014/42 irányelv 8. cikkének (1), (7) és (9) bekezdéséből az következik, hogy azt a harmadik felet, aki a vagyonelkobzási eljárás keretében azt állítja, vagy róla azt állítják, hogy az elkobozni kért vagyontárgy tulajdonosa, tájékoztatni kell azon jogáról, hogy az említett eljárásban félként vegyen részt, valamint a meghallgatáshoz való jogáról, és lehetőséget kell biztosítani számára e jogok gyakorlására, és arra, hogy a vagyonelkobzásról szóló határozat meghozatala előtt gyakorolhassa e jogait, illetve érvényesíthesse a tulajdonjogát.

83

A jelen ügyben a bolgár kormány a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy a bolgár jog értelmében az alapeljárásokban szereplőkhöz hasonló harmadik személyek nem vehetnek részt félként magában az NPK 306. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában előírt vagyonelkobzási eljárásban. Mindazonáltal e kormány szerint a bolgár jog minden olyan harmadik személynek, aki azt állítja, hogy az ilyen eljárásban megsértették a tulajdonjogát, lehetőséget biztosít arra, hogy követelését polgári bíróság előtt érvényesítse. Pontosabban, e harmadik személy a zakon za sobstvenostta (a tulajdonról szóló törvény) (a DV 1951. november 16‑i 92. száma) 108. cikkében szabályozott, dolog kiadása iránti keresetet indíthat.

84

Meg kell azonban állapítani, hogy a bolgár jog szerinti ilyen kereset megléte nem teszi lehetővé a 2014/42 irányelv 8. cikkének (1), (7) és (9) bekezdéséből eredő, a jelen ítélet 82. pontjában meghatározott követelmény teljesítését. Az ilyen keresettel ugyanis a harmadik fél legfeljebb csak reagálhat a tulajdonjogának a vagyonelkobzást elrendelő határozatból eredő esetleges megsértésére, az ilyen határozat elfogadásának megakadályozása érdekében azonban tulajdonjogát nem tudja érvényesíteni.

85

A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/42 irányelv 8. cikkének (1), (7) és (9) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi olyan vagyontárgynak az állam javára történő elkobzását amelyről azt állítják, hogy a bűncselekmény elkövetőjétől különböző személy tulajdonát képezi, anélkül hogy az említett személynek lehetősége lenne az eljárásban félként részt venni.

86

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: