—

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

a spanyol kormány képviseletében J. García‑Valdecasas Dorrego, meghatalmazotti minőségben,

—

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes és R. Chambel Margarido, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. Owsiany‑Hornung és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyrészt a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL L 242., 6. o., HL 2011. L 124., 47. o.; a továbbiakban: „Brüsszel I”‑rendelet) 34. cikke 2. pontjának, másrészt pedig a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről [helyesen: kézbesítéséről és közléséről] („iratkézbesítés” [helyesen: „iratkézbesítés és iratközlés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 324., 79. o.) 19. cikke (4) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Emmanuel Lebek és Janusz Domino között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya egy francia bíróság által meghozott ítélet végrehajthatóságának a Lengyelországban való elismerése.

3

A „Brüsszel I”‑rendelet (2), (6), (16), (17) és (18) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

[…]

[…]

4

A „Brüsszel I”‑rendelet 26. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak peres eljárást, és az alperes a bíróság előtt nem jelenik meg, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve, ha e rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkezik.

(2)   A bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.”

5

Az említett rendelet 26. cikkének (3) bekezdése értelmében az említett 26. cikk (2) bekezdésének a rendelkezései helyett a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről [helyesen: kézbesítéséről és közléséről] szóló, 2000. május 29‑i 1348/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 227. o.) 19. cikkét kell alkalmazni, amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot az 1348/2000 rendelet alapján egyik tagállamból a másikba kellett továbbítani.

6

A „Brüsszel I”‑rendelet 33. cikkének (1) bekezdése értelmében a „[v]alamely tagállamban hozott határozatot más tagállamban külön eljárás nélkül elismerik”.

7

E rendelet 34. pontjának 2. pontja előírja, hogy nem ismerik el a határozatot, ha „az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére [helyesen: nem kézbesítették az alperes részére, vagy nem közölték vele] megfelelő időben [helyesen: megfelelő időben és módon] ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését [helyesen: kivéve, ha az alperes a határozat ellen nem nyújtott be jogorvoslati kérelmet], annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.

8

Az említett rendelet 35. cikkének a szövege a következő:

„(1)   A határozat nem ismerhető el továbbá, amennyiben a II. fejezet 3., 4. és 6. szakaszának rendelkezéseivel ellentétes, illetve a 72. cikkben meghatározott esetben.

(2)   Az előző bekezdésben említett joghatósági okok vizsgálata során a megkeresett bíróság vagy hatóság kötve van ahhoz a tényálláshoz, amelyre a származási tagállam bíróságának joghatóságát alapította.

(3)   Az (1) bekezdésre is figyelemmel a származási tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A közrendnek a 34. cikk 1 pontjában említett vizsgálata a joghatósággal kapcsolatos szabályokra nem alkalmazható.”

9

A „Brüsszel I”‑rendelet 38. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Valamely tagállamban hozott és ebben az államban végrehajtható határozatot más tagállamban akkor hajtanak végre, ha azt bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánították.”

10

A rendelet 45. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az a bíróság, amelynél a 43. vagy 44. cikk alapján jogorvoslatot nyújtottak be, kizárólag a 34. és 35. cikkben meghatározott okok egyike alapján utasíthatja el vagy vonhatja vissza a végrehajthatóságot megállapító határozatot. A bíróság késedelem nélkül határozatot hoz.

(2)   A külföldi határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.”

11

Az 1393/2007 rendelet (6), (7) és (12) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

12

E rendelet 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezt a rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, amennyiben bírósági és bíróságon kívüli iratokat kell továbbítani az egyik tagállamból a másikba az utóbbiban történő kézbesítés [helyesen: kézbesítés vagy közlés] céljából. E rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre, illetve a közhatalom gyakorlásával összefüggő cselekményekért és mulasztásokért (»acta iure imperii«) fennálló állami felelősségre.

(2)   E rendelet nem alkalmazható, ha az irat címzettjének címe ismeretlen.

[…]”

13

Az említett rendelet 19. cikkének (4) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés [helyesen: kézbesítés vagy közlés] céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és határozatot hoztak olyan alperessel szemben, aki nem jelent meg, a bíróság mentesítheti az alperest a jogorvoslati határidő elmulasztásának következményei alól, amennyiben a következő feltételek teljesülnek:

Mentesítésre irányuló kérelem csak észszerű határidőn belül nyújtható be azt követően, hogy az alperes tudomást szerzett a határozatról.

Minden tagállam a 23. cikk (1) bekezdésének megfelelően közölheti, hogy a kérelmet elutasítja [helyesen: a kérelem elfogadhatatlan], ha azt a közleményében megjelölt határidő lejárta után nyújtják be; ez a határidő azonban nem lehet rövidebb, mint a határozat keltétől számított egy év.”

14

Az 1393/2007 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] tagállamok megküldik a Bizottságnak a 2., 3., 4., 10., 11., 13., 15. és a 19. cikkben említett tájékoztatást […]”

15

A Francia Köztársaság az említett 23. cikk (1) bekezdése alapján a közleményében azt nyilatkozta, hogy az alperes által a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránt esetlegesen előterjesztett kérelem határidejét a határozat közlésétől számított egy évben állapítja meg.

16

A code de procédure civil (polgári perrendtartás) 540. cikke abban a változatában, amelyet a décret no 2011–1043 du 1er septembre 2011 relatif aux mesures conservatoires prises après l’ouverture d’une succession et à la procédure en la forme des référés (az öröklés megnyílását követő biztosítási intézkedésekről és az ideiglenes intézkedések formájában való eljárásról szóló, 2011. szeptember 1‑jei 2011–1043. sz. rendelet) (JORF, 2011. szeptember 2., 14884. o.; a továbbiakban: CPC) eredményezett, a következőket írja elő:

„Ha az ítélet meghozatalára az alperes távollétében vagy kontradiktórius eljárás alapján került sor, a bíróság mentesítheti az alperest a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alól, amennyiben az alperes – önhibáján kívül – nem értesült időben a határozatról ahhoz, hogy jogorvoslattal élhessen, vagy ha cselekvőképtelen volt.

A jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmet az ellentmondás vagy a fellebbezés tárgyában történő határozathozatalra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság elnökéhez kell benyújtani. Az elnök az ideiglenes intézkedés iránti eljárásnak megfelelően jár el.

A kérelem azon naptól számított két hónapos határidőn belül nyújtható be, amelyen sor került az első irat személyesen az érintett részére történő kézbesítésére, vagy ennek hiányában az adóst a vagyontárgyai feletti rendelkezési jogától részben vagy egészben megfosztó első végrehajtási intézkedés napjától számított két hónapos határidőn belül.

[…]”

17

A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező lengyel bíróságok előtti első eljárás keretében E. Lebek kérelmezte a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság, Franciaország) 2010. április 8‑i ítéletének az elismerését és végrehajtását, mely ítélet J. Dominót arra kötelezte, hogy fizessen E. Lebek számára havi 3000 euró összegű tartásdíjat.

18

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) elé terjesztett, az eljárást megindító iratot nem kézbesítették az alperes, J. Domino számára, és nem közölték vele, mivel J. Domino párizsi címe, melyet E. Lebek adott meg, téves volt, és az alperes 1996 óta Lengyelországban élt. Így J. Domino, mivel nem rendelkezett tudomással a folyamatban lévő eljárásról, nem tudott védekezni.

19

J. Domino az említett francia bíróság által meghozott ítéletről csupán 2011 júliusában, azaz ezen ítélet kihirdetése után több mint egy évvel szerzett tudomást, amikor a Sąd Okręgowy w Jeleniej Górze (jelenia górai regionális bíróság, Lengyelország) az ezen utóbbi bíróság előtt megindított eljárás keretében közölte vele a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) ítéletének a hitelesített másolatait, valamint az E. Lebek által az ezen ítélet végrehajthatóságának az elismerése iránt előterjesztett kérelmet.

20

A Sąd Okręgowy w Jeleniej Górze (jelenia górai regionális bíróság) a 2011. november 23‑i végzésével, illetve a Sąd Apelacyjny we Wrocławiu (boroszlói fellebbviteli bíróság, Lengyelország) a 2012. január 31‑i végzésével elutasította E. Lebek kérelmét amiatt, hogy nem tartották tiszteletben J. Domino védelemhez való jogát, mivel J. Domino a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) ítéletéről csupán olyan időpontban szerzett tudomást, amikor már nem volt lehetősége rendes jogorvoslattal élni.

21

E. Lebek ezt követően egy második keresetet indított a Sąd Okręgowy w Jeleniej Górze (jelenia górai regionális bíróság) előtt, melynek a korábban elutasított kérelemmel azonos volt a tárgya, és új tényekre hivatkozott, nevezetesen arra, hogy a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) az alperesnek az 1939/2007 rendelet rendelkezéseivel összhangban 2012. május 17‑én és 31‑én kézbesíttette az ítéletet. E kézbesítések egy ítéletet, valamint az alperesnek szóló tájékoztatást tartalmaztak, amely többek között idézte a CPC 540. cikkét. E tájékoztatás szerint az alperes az ítélet kézbesítésétől számított két hónapon belül kérelmezheti a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítést.

22

A Sąd Okręgowy w Jeleniej Górze (jelenia górai regionális bíróság) a 2012. december 14‑i ítéletben, amely megállapította, hogy az alperes az ily módon meghatározott határidőn belül nem terjesztett elő ilyen kérelmet, helyt adott E. Lebek második kérelmének, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a védelemhez való jog biztosított volt, valamint megállapította a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) ítéletének a Lengyelországban fennálló végrehajthatóságát.

23

A J. Domino által benyújtott kereset nyomán hozott 2013. május 27‑i határozatban a Sąd Apelacyjny we Wrocławiu (boroszlói fellebbviteli bíróság) megváltoztatta a megtámadott ítéletet, és elutasította az elismerés iránti kérelmet, azzal az indokolással, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy a jogvszető határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem puszta lehetősége nem jelenti azt, hogy valóságos lehetőség volt a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) ítélete elleni jogorvoslatra, mivel e jogorvoslat valójában a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti említett kérelemnek a francia bíróság által való elbírálásától függ.

24

E. Lebek a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) előtt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Sąd Apelacyjny we Wrocławiu (boroszlói fellebbviteli bíróság) ezen határozatával szemben.

25

A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) véleménye szerint abban az esetben, ha az alperesnek lehetősége volt arra, hogy az érintett határozat származási államában a határozat elleni jogorvoslatra rendelkezésre álló határidő újbóli megnyitását kérelmezze, az alperes nem hivatkozhat a határozat végrehajthatósága megállapításának megtagadására vonatkozó, a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontjában foglalt szabályozásra.

26

E bíróságnak az az álláspontja, hogy a „jogorvoslati kérelemnek” a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontjában szereplő fogalmát tágan kell értelmezni, mivel e rendelkezés ratio legise az alperesnek az arra az esetre vonatkozó védelmében áll, ha ellene ítéletet hoztak annak ellenére, hogy az eljárást megindító iratot nem kézbesítették a számára. Az ilyen védelem biztosított abban az esetben, ha a jogorvoslati határidő újbóli megnyitása iránti kérelem benyújtására lehetőség van.

27

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá emlékeztet arra, hogy az 1393/2007 rendelet 19. cikkének (4) bekezdése és 23. cikkének (1) bekezdése értelmében az a határidő, amelynek során a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem elfogadható, az érintett ítélet kihirdetésétől számított egy év.

28

Következésképpen, ha az említett rendelet 19. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az kizárja a jogorvoslati határidő meghosszabbítására vonatkozó kérdést szabályozó, olyan nemzeti rendelkezések alkalmazását, mint a CPC 540. cikke, ez azt jelentené, hogy az alperesnek többé nincs joga ahhoz, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítést kérelmezze, mivel az egyéves határidő lejárt, és következésképpen az alperes többé nem terjeszthet elő a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikke 2. pontjának utolsó tagmondata értelmében vett jogorvoslati kérelmet.

29

A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azonban úgy véli, hogy az 1393/2007 rendelet 19. cikkének (4) bekezdése nem mutat ilyen kizárólagos jelleget, és azzal nem ellentétes a határidő újbóli megnyitását szabályozó nemzeti rendelkezések alkalmazása. E rendelkezés tehát csupán az olyan távol lévő alperes védelmének a minimumszabályait határozzák meg, akinek részére nem kézbesítették a keresetet, és meghagyja a tagállamoknak annak lehetőségét, hogy kedvezőbb szabályokat alkalmazzanak.

30

Ilyen körülmények között a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

Az első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „jogorvoslati kérelemnek” a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontjában szereplő fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy az magában foglalja a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmet is, ha a rendes jogorvoslat iránti kérelem határideje már lejárt.

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a „Brüsszel I”‑ rendeletből a tagállamokra és az érdekelt személyekre nézve keletkező jogok és kötelezettségek egyenlőségének és egységességének a lehetséges legnagyobb mértékű biztosítása érdekében a „jogorvoslati kérelemnek” a „Brüsszel I”‑ rendelet 34. cikkének 2. pontja értelmében vett fogalmát nem egyszerűen valamely érintett állam vagy államok belső jogára való utalásként kell értelmezni. Az említett meghatározást önálló fogalomként, többek között az említett rendelet céljára hivatkozással kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2009. április 28‑iApostolides‑ítélet, C‑420/07, EU:C:2009:271, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ami az említett rendelet céljait illeti, annak (2), (6), (16) és (17) preambulumbekezdéséből következik, hogy az a polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamokból származó határozatok szabad mozgásának a biztosítására törekszik az alakiságoknak az e határozatok gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából történő egyszerűsítése útján (2006. december 14‑iASML‑ítélet, C‑283/05, EU:C:2006:787, 23. pont).

34

Ez a cél azonban nem járhat a védelemhez való jogok bármilyen módon történő gyengítésével, amint azt a Bíróság a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o., a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 27. cikkének 2. pontjával kapcsolatban megállapította (2006. december 14‑iASML‑ítélet, C‑283/05, EU:C:2006:787, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ezenfelül a „Brüsszel I”‑rendelet (18) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása érdekében az alperesnek lehetőséget kell adni arra, hogy adott esetben kontradiktórius eljárás keretében vizsgált jogorvoslati kérelmet terjesszen elő valamely határozat végrehajthatóságának a megállapítása ellen, amennyiben úgy véli, hogy végrehajtást kizáró ok áll fenn.

36

E tekintetben a „Brüsszel I”‑rendelet (16)–(18) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a rendelet által a határozatok elismerésének és végrehajtásának megtámadhatósága érdekében létrehozott jogorvoslati rendszer célja a megfelelő egyensúly megteremtése egyrészről az igazságügyi együttműködés terén az Unión belüli kölcsönös bizalom elve (amely azt indokolja, hogy az egyik tagállamban hozott határozatokat főszabály szerint a többi tagállamban is teljes mértékben elismerjék és végrehajtsák), másrészről a védelemhez való jog elve között (amely megköveteli, hogy az alperes adott esetben kontradiktórius eljárás keretében vizsgált jogorvoslati kérelmet terjeszthessen elő a végrehajthatóvá nyilvánítással szemben, amennyiben úgy véli, hogy a végrehajthatóság valamelyik feltétele hiányzik) (2009. április 28‑iApostolides‑ítélet, C‑420/07, EU:C:2009:271, 73. pont).

37

A Bíróság azt is megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból származó alapvető jogok – mint amilyen a védelemhez való jog is – nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem tartalmazhatnak korlátozásokat. Mindazonáltal e korlátozásoknak ténylegesen meg kell felelniük a szóban forgó intézkedés által követett közérdekű céloknak, és az elérni kívánt célra tekintettel nem jelenthetik az említett jogok aránytalan sérelmét (lásd ebben az értelemben: 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet, C‑327/10, EU:C:2011:745, 50. pont).

38

A „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontja tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés – a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 2. pontjától eltérően – nem feltétlenül követeli meg az eljárást megindító irat kézbesítésének szabályszerűségét, hanem csak a védelemhez való jog tényleges tiszteletben tartását (lásd: 2006. december 14‑iASML‑ítélet, C‑283/05, EU:C:2006:787, 20. pont).

39

A „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontja, amelyre e rendelet 45. cikkének (1) bekezdése hivatkozik, a származási tagállamban megindított eljárás során távol lévő alperes védelemhez való jogainak a tiszteletben tartását célozza kettős ellenőrzési rendszer alkalmazása útján. E rendszer alapján a végrehajtás helye szerinti tagállam bíróságának jogorvoslat esetén meg kell tagadnia, vagy vissza kell vonnia az alperes távollétében hozott külföldi határozat végrehajtását, ha az eljárást megindító vagy az azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették a távol lévő alperes részére ahhoz megfelelő időben és módon, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes e határozattal szemben annak ellenére nem terjesztett elő jogorvoslati kérelmet a határozathozatal helye szerinti tagállam bíróságai előtt, hogy lehetősége lett volna rá (2012. szeptember 6‑iTrade Agency ítélet, C‑619/10, EU:C:2012:531, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat ).

40

A „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontja ugyanakkor nem írja elő, hogy az alperes köteles volna a jogai védelméhez szükséges rendes gondosságon túlmenő olyan új intézkedéseket is tenni, mint például a más tagállamban hozott határozat tartalmáról való tájékozódás (2006. december 14‑iASML‑ítélet, C‑283/05, EU:C:2006:787, 39. pont).

41

Következésképpen annak megállapításához, hogy a távol lévő alperesnek a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontja értelmében véve „lehetősége volt” jogorvoslati kérelem előterjesztésére a vele szemben a távollétében hozott határozattal szemben, az szükséges, hogy ismerje e határozat tartalmát, ami egyben feltételezi, hogy azt részére kézbesítették, vagy közölték vele (2006. december 14‑iASML‑ítélet, C‑283/05, EU:C:2006:787, 40. pont).

42

Konkrétabban a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem tekintetében pontosítani kell, hogy az ilyen kérelemnek az a célja, hogy visszaállítsa a távol lévő alperesnek az arra vonatkozó jogát, hogy az e jog gyakorlására vonatkozó jogszabályban előírt határidő leteltét követően jogorvoslati kérelmet terjeszthessen elő.

43

Az ilyen kérelem tehát a rendes jogorvoslati kérelem előterjesztésére vonatkozó lehetőséghez hasonlóan a védelemhez való jognak a távol lévő alperes tekintetében való tényleges biztosítását célozza.

44

Az 1393/2007 rendelet 19. cikkének (4) bekezdése szerint azonban a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem előterjesztésének az az előfeltétele, hogy az alperes – önhibáján kívül – ne értesüljön megfelelő időben az érintett iratról ahhoz, hogy jogorvoslattal élhessen, és az általa előterjesztett jogalapok ne tűnjenek megalapozatlanoknak. Ezt a kérelmet ezenfelül észszerű határidőn belül kell benyújtani.

45

Abban az esetben, ha az 1393/2007 rendelet 19. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek, tekintettel arra, hogy az alperesnek még lehetősége van annak a kérelmezésére, hogy a rendes jogorvoslati kérelem előterjesztésére vonatkozó jogát visszaállítsák, nem állapítható meg, hogy az alperes már nem gyakorolhatja hatékony módon a védelemhez való jogát. E körülmények között a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem előterjesztése nem tekinthető a távol lévő alperes védelemhez való jogának védelméhez szükséges rendes gondosságon túlmenő új intézkedésnek.

46

Ha ezen alperes annak ellenére nem hivatkozott a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés kérelmezésére vonatkozó jogára, hogy erre lehetősége volt, akkor mivel a jelen ítélet 44. pontjában említett feltételek teljesülnek, és az alperes távollétében az alperes hozott ítélet elismerése nem tagadható meg a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontja alapján.

47

Ezzel szemben az alperes távollétében hozott ítélet nem ismerhető el, ha a távol lévő alperes kérelmezte a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítést, amelyet ezt követően annak ellenére utasítottak el, hogy az 1393/2007 rendelet 19. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételek teljesültek, és az alperes önhibája nem merült fel.

48

Ez a megoldás biztosíthatja a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint az igazságos egyensúlyt egyrészt a valamely tagállamban hozott határozatoknak a más tagállamban való főszabály szerinti elismertsége és teljes mértékben való végrehajthatóvá nyilvánítása biztosításának a szükségessége, másrészt pedig a védelemhez való jog tiszteletben tartása között.

49

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „jogorvoslati kérelemnek” a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének 2. pontjában szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmet is, ha a rendes jogorvoslat iránti kérelem határideje már lejárt.

50

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az 1393/2007 rendelet 19. cikke (4) bekezdésének utolsó albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az kizárja a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmek rendszerére vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását abban az esetben, ha az ilyen kérelmek benyújtására vonatkozó, és az említett rendelkezés által hivatkozott tagállami közleményben meghatározott elfogadhatósági határidő lejárt.

51

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikk második bekezdése szerint a rendelet általános hatályú uniós jogi aktus, amely teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Ennélfogva – magából a természetéből és az uniós jogforrások rendszerén belül betöltött funkciójából adódóan – közvetlen joghatásokat vált ki, és alkalmas arra, hogy a magánszemélyeknek olyan jogokat biztosítson, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük (2011. július 14‑iBureau national interprofessionnel du Cognac ítélet, C‑4/10 és C‑27/10, EU:C:2011:484, 40. pont; 2013. december 10‑iAbdullahi‑ítélet, C‑394/12, EU:C:2013:813, 48. pont).

52

E tekintetben a rendeleti forma választása jelzi azt, hogy az uniós jogalkotó mekkora jelentőséget tulajdonít az 1393/2007 rendelet rendelkezései közvetlen alkalmazhatóságának és egységes alkalmazásának (lásd analógia útján: 2005. november 8‑iLeffler‑ítélet, C‑443/03, EU:C:2005:665, 46. pont; 2009. június 25‑iRoda Golf & Beach Resort ítélet, C‑14/08, EU:C:2009:395, 49. pont).

53

Az 1393/2007 rendelet 19. cikke (4) bekezdésének utolsó albekezdése minden tagállam számára lehetőséget biztosít arra, hogy e rendelet 23. cikke (1) bekezdésének megfelelően közölje, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem elfogadhatatlan, ha azt a közleményében megjelölt határidő lejárta után nyújtják be, ez a határidő azonban nem lehet rövidebb, mint az érintett határozat meghozatalától számított egy év.

54

A jelen ügyben a Francia Köztársaság élt az említett 19. cikk (4) bekezdésében előírt lehetőséggel, és a közleményében úgy nyilatkozott, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem elfogadhatatlan, ha azt az említett határozat meghozatalától számított egyéves időtartam után nyújtják be.

55

Ezenfelül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az elévülési határidők rendeltetése általában véve az, hogy biztosítsák a jogbiztonságot (2010. október 28‑iSGS Belgium és társai ítélet, C‑367/09, EU:C:2010:648, 68. pont; 2011. szeptember 8‑iQ‑Beef és Bosschaert ítélet, C‑89/10 és C‑96/10, EU:C:2011:555, 42. pont).

56

Márpedig az alapügyben nem vitatott, hogy J. Domino a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) ítéletéről csupán 2011 júliusában szerzett tudomást, amikor az ezen ítélet meghozatalától számított egyéves határidő már lejárt.

57

Következésképpen ellentétes lenne a jogbiztonság elvével és az uniós rendeletek kötelező erejével az 1393/2007 rendelet 19. cikke (4) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem még előterjeszthető a nemzeti jog által előírt határidőn belül, jóllehet az e rendelet kötelező és közvetlenül alkalmazandó rendelkezése alapján már nem fogadható el.

58

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1393/2007 rendelet 19. cikke (4) bekezdésének utolsó albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az kizárja a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmek rendszerére vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását abban az esetben, ha az említett rendelkezés által hivatkozott tagállami közleményben az ilyen kérelmek benyújtására vonatkozóan meghatározott elfogadhatósági határidő lejárt.

59

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: