Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
CCMI/167
Az éghajlat- és energiapolitikák összehangolása ipari-ágazati szempontból
VÉLEMÉNY
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
Az éghajlat- és energiapolitikák összehangolása ipari-ágazati szempontból[saját kezdeményezésű vélemény]
Előadó: Aurel Laurenţiu PLOSCEANU
Társelőadó: Enrico GIBELLIERI
|
Közgyűlési határozat:
|
2019. 01. 24.
|
|
Jogalap:
|
az eljárási szabályzat 32. cikkének (2) bekezdése
|
|
|
saját kezdeményezésű vélemény
|
|
|
|
|
Illetékes szerv:
|
Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI)
|
|
Elfogadás a CCMI ülésén:
|
2019. 06. 03.
|
|
Elfogadás a plenáris ülésen:
|
2019. 07. 17.
|
|
Plenáris ülés száma:
|
545.
|
|
A szavazás eredménye:
(mellette/ellene/tartózkodott)
|
148/3/3
|
1.Következtetések és ajánlások
1.1Az európai erőforrás- és energiaigényes iparágak (eei-k) stratégiai fontosságúak az EU ipari értékláncai számára. Az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló uniós politika megköveteli tőlük, hogy mélyreható változásokat és hatalmas beruházásokat hajtsanak végre az éghajlat-semlegesség 2050 előtt történő megvalósítása érdekében.
1.2A jelenlegi kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) célja, hogy az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának beárazásával ösztönözze ezt a beruházást, a követelmények azonban ellentmondanak egymásnak: (1) az éghajlat-politikai célok eléréséhez magasabb árakra van szükség, de (2) a külső versenyképesség biztosítása érdekében az eei-knek alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a külső versenytársaknál az ár alacsony vagy nincs is ilyen rendszer.
1.3Az EGSZB aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a globális piacokon eltérő árak vonatkoznak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására, az eei-k esetében fennáll a kibocsátásáthelyezés vagy a beruházásáthelyezés (azaz hogy a termelést vagy a beruházást ott végzik, ahol a kibocsátáskereskedelmi rendszert nem alkalmazzák), valamint ebből következően a munkahely-megszűnések kockázata.
1.4Egy korábbi véleményében az EGSZB egy globális kibocsátáskereskedelmi rendszer létrehozását szorgalmazta annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket lehessen teremteni az eei-k közötti nemzetközi versenyben. Ez a remény mind ez idáig nem teljesült.
1.5Az EGSZB elengedhetetlennek tartja, hogy az ipar- és energiapolitikákat összehangolják az éghajlat-politikával annak érdekében, hogy mozgósítsák az eei-k nulla szén-dioxid-kibocsátású gazdasági modellre való átállásához szükséges hatalmas beruházást. „Igazságos átállást” kell megvalósítani, és a szociális partnereket aktívan be kell vonni annak meghatározásába és végrehajtásába.
1.6Az EU és a tagállamok beruházásainak elő kell mozdítaniuk a K+F+I-t és a nulla vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológiák eei-kben való bevezetését, beleértve az általuk igényelt extra villamosenergia-termelést, valamint a munkaerő oktatását és képzését is. A következő (2021–2027-es) többéves pénzügyi keretben ezért növelni kell az InvestEU programra, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb beruházási programokra vonatkozó európai bizottsági javaslatokban erre a célra szánt finanszírozást.
1.7Az EGSZB hozzá kíván járulni az Európai Tanács által szorgalmazott hosszú távú iparstratégia előkészítő folyamataihoz azzal, hogy megvizsgálja, technikai és jogi szempontból megvalósítható-e a jelenleg nyilvános szakpolitikai viták tárgyát képező lehetőségek egyike: az, hogy az ipari termékekben található ipari fémek, vegyi és egyéb anyagok ÜHG-kibocsátás-tartalma alapján határ menti kiigazításokat vezessenek be az ÜHG-kibocsátások belső árát illetően. Rámutat, hogy már 2014-ben, az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású uniós gazdaság – piaci alapú eszközök” című véleményében felhívta a figyelmet arra, hogy meg kellene vizsgálni és esetlegesen be kellene vezetni egy ilyen mechanizmust, de sem az Európai Bizottságtól, sem a Tanácstól nem kapott érdemi választ.
1.8Az EGSZB azt tanácsolja az Európai Bizottságnak, hogy mélyrehatóbban vizsgálja meg ezt és más szakpolitikai lehetőségeket, például a kibocsátáskereskedelmi rendszer reformját, a szén-dioxiddal kapcsolatos határ menti kiigazítást, a szén-dioxid-intenzitáshoz igazított héakulcsot, és hasonlítsa össze azokat az alábbiak tekintetében:
·milyen hatással lesz a szén-dioxid-kibocsátás és a beruházások áthelyezésére, ha a jövőben az árak magasabbak lesznek és kevesebb kibocsátási egység áll rendelkezésre az EU-ban,
·a WTO-szabályok betartásával kapcsolatos jogbiztonság,
·a kereskedelmi partnerek általi elfogadhatóság,
·technikai megvalósíthatóság, különösen a globálisan elfogadott számviteli és mérési szabványok, valamint megbízható és elismert adatbázisok meglétét illetően.
1.9Az EGSZB azt is tanácsolja az Európai Bizottságnak, hogy minél hamarabb kezdjen konzultációt az EU fő kereskedelmi partnereivel, hogy megismerje a véleményüket a mérlegelt lehetőségekről.
2.Általános megjegyzések
2.1Az éghajlat-politika erőforrás- és energiaigényes iparágakban való alkalmazásának dilemmája
Az éghajlat-politika itt egy belső ellentmondással szembesül.
2.1.1Először is, e politika célja az, hogy jelentősen csökkentse az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) (mind a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből, mind az ipari folyamatokból származó) kibocsátását. Az EU célja, hogy 2050-re elérje a szén-dioxid-semlegességet, amint azt „Tiszta bolygót mindenkinek” című bizottsági közlemény is ösztönzi. E csökkentésekkel a globális felmelegedés várhatóan jóval 2 °C alatt – és remélhetőleg 1,5 °C alatt – marad úgy, hogy az összeegyeztethető legyen az emberiséget élelmezni képes mezőgazdasággal. Egy piacgazdaságban nagyon hatékony eszközt jelent, ha megszabják az ÜHG-kibocsátások árát. Ily módon a gazdasági szereplők nyereségesen fektethetnek be kibocsátáscsökkentő berendezésekbe vagy folyamatokba (ideértve a szén-dioxid leválasztását és tárolását/felhasználását), vagy pénzt takaríthatnak meg azáltal, hogy csökkentik az anyagfogyasztást (pl. tartósabb termékek használatával), vagy pedig az anyagbeszerzés során olyan anyagokat választanak, amelyek kevesebb ÜHG-kibocsátást eredményeznek (például újrafeldolgozott anyagok). Ahhoz, hogy ez a módszer eredményes legyen, az ÜHG-kibocsátások árának kellően magasnak és kiszámíthatónak kell lennie ahhoz, hogy beruházásra vagy magatartásváltozásra ösztönözzön.
2.1.2Másrészről az energiaköltségek az eei-k teljes költségének nagy hányadát teszik ki: az acélipar esetében 25%-ot, az alumíniumipar esetében 22–29%-ot, az üvegipar esetében pedig 25–32%-ot.
2.1.3Ha az energiaköltség növekszik amiatt, hogy az ÜHG-kibocsátásoknak az EU-ban másokhoz képest magas árat szabnak, illetve amiatt, hogy az eei-kben és az ellátásukhoz szükséges, kapcsolódó villamosenergia-termelési, szállítási és tárolási kapacitás kiépítésében nagy arányú és korai beruházásokat végeznek alacsony vagy nulla kibocsátású technológiákba, melyek magas amortizációs költséggel járnak, az veszélyezteti az uniós székhelyű eei-k külső versenyképességét, mivel energiahatékonysági törekvéseik ellenére végső soron magasabb áron termelnek, mint külső versenytársaik. Ezeken a piacokon, ha a termékek nagyon szabványosítottak, a magasabb ár piaci részesedésvesztéshez és a kapcsolódó munkahelyek megszűnéséhez vezet. Ilyen helyzetben az ÜHG-kibocsátások egyszerűen áttevődnek az uniós gyártóktól a máshol működő (gyakran kevésbé energiahatékony) gyártókhoz, ami (jobb esetben) nincs hatással a globális ÜHG-kibocsátásra. Ez a jelenség az úgynevezett „CO2-kibocsátás-áthelyezés”. Egy olyan globális versenykörnyezetben, ahol az ÜHG-kibocsátásnak nincs ára, ez azt jelenti, hogy a szén-dioxid árát a lehető legalacsonyabban – akár nullában – kell meghatározni.
Ezt a jelenséget kiegészíti a „beruházásáthelyezés”. Még ha alacsony is lenne az ÜHG-kibocsátások ára az EU-ban, az ár alakulásával kapcsolatos bizonytalanság eleve visszafogja az eei-telephelyek karbantartásába és korszerűsítésébe való beruházásokat, ami rendkívül aggasztóan tovább rontja az uniós gyártók versenyképességét. Az uniós székhelyű eei-k esetében a beruházásáthelyezés drámaian növekedne, ha az ÜHG-kibocsátások ára nemcsak változékony, hanem magas is lenne.
2.1.4Az EU jelenleg a kibocsátáskereskedelmi rendszerrel (ETS) törekszik az ÜHG-kibocsátások árának meghatározására. Összességében véve a rendszer nem volt eredményes: a kibocsátások ára évekig nagyon alacsony volt (még ha nemrégiben emelkedett is), de kellőképpen változékony ahhoz, hogy a beruházások áthelyezéséhez vezessen. Emellett bonyolult és tele van mentességekkel. Ennek az eredménytelenségnek és bonyolultságnak az egyik strukturális oka az lehet, hogy az ETS rendszer nem tudta feloldani a fent ismertetett belső ellentmondást, mely szerint a különböző szereplők magas, illetve alacsony ÜHG-kibocsátási árakat szeretnének.
Ezért szükségessé válhat e dilemma megoldása és a két ellentmondó szakpolitikai cél – az éghajlatváltozás mérséklése, illetve az európai eei-k külső versenyképessége – összehangolása. Mindeközben teljesíteni kell az Európai Tanács által szorgalmazott hosszú távú ipari stratégia keretébe tartozó összes többi szakpolitikai célkitűzést, például a szabad és tisztességes kereskedelmet.
2.2A határon alkalmazott kiigazítások: lehetséges megoldás
2.2.1Az uniós intézmények e dilemma megoldására azt tartanák jónak, ha egy globális kibocsátáskereskedelmi rendszer az egész világra kiterjedően meghatározná az ÜHG-kibocsátások árát. Ez azonban hiú remény. Az unilateralizmus irányába mutató közelmúltbeli geopolitikai fejlemények nem sok reménnyel kecsegtetnek, hogy egy egész világra kiterjedő megállapodás valaha létrejön.
Aszimmetrikus éghajlat-politikák és az EU növekvő éghajlat-politikai ambíciói mellett az Európai Bizottság által meghatározott rendelkezések (az ETS-ből származó bevételek visszaforgatása az iparba, innovációtámogatás, térítésmentes kibocsátási egységek, a közvetett költségek tagállami megtérítésének engedélyezése stb.) nem feltétlenül nyújtanak elegendő biztosítékot a kibocsátás- vagy a beruházásáthelyezés ellen. Ez az oka annak, hogy számos szereplő lehetséges megoldásként alternatív megközelítéseket szorgalmazott az éghajlat-politikai céloknak és az eei-k külső versenyképességének az összehangolására. Ezek a megközelítések a határ menti kiigazításoknak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által meghatározott koncepciójához kapcsolódnak. E vélemény célja, hogy egy konkrét javaslat révén megvizsgálja egy ilyen lehetőség technikai és jogi megvalósíthatóságát.
2.3A WTO jogelvei: a belföldi fogyasztási adókra vonatkozó, határ menti kiigazítások nem hozhatják hátrányba a külső gazdasági szereplőket.
2.3.1A határ menti kiigazítások elve a következő: ha egy joghatóságban belső fogyasztási adót állapítanak meg, fennáll a kockázata, hogy a helyi termelők (akikre ez az adó vonatkozik) versenyhátrányba kerülnek külső versenytársaikkal szemben (akikre nem), mind a belső piacon (ahol a verseny a helyi termelők és az importőrök között zajlik), mind pedig az exportpiacokon. E joghatóság hatóságai kétféleképpen állíthatják helyre a tisztességes verseny feltételeit: (1) adót vetnek ki az importárukra, illetve (2) visszatérítik az exportált árukra befizetett adót.
2.3.2Bizonyos feltételek teljesülése esetén ezeket a termékekkel kapcsolatos, határ menti kiigazításokat az ilyen kiigazítások 1970-ben végzett felülvizsgálatát követően (a határon alkalmazott kereskedelmi kiigazításokkal foglalkozó munkacsoport jelentése) a WTO jogszerű eszközként elfogadta, anélkül hogy a protekcionizmussal kapcsolatos aggályt vetett volna fel. E feltételek értelmében az intézkedések nem hozhatják hátrányos helyzetbe a külső gazdasági szereplőket (a GATT-megállapodás II-2a., III-2. és VI-4. cikke), ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az importált árukra nem szabad magasabb adót kivetni, mint a helyi termelők áruira, az exportált áruk esetében pedig legfeljebb a helyi piacon már megfizetett adó téríthető vissza.
2.4A tervezett mechanizmusok a következők: egy átlátható elszámolási rendszer az exportőrök számára; az importőrök csak az alapanyagok ÜHG-kibocsátás-tartalmáért fizetnek
2.4.1A határ menti kiigazítások általános elképzelését a következő mechanizmusok révén tervezik az ÜHG-kibocsátások kontextusába átültetni:
·az exportőrök számára visszatérítendő összeg meghatározása érdekében egy átlátható számviteli rendszer nyomon követi az egyes iparcikkekbe beépített ÜHG-bocsátást, és a számlákon külön sorban feltüntetve az értéklánc mentén megjeleníti,
·az iparcikk előállításához felhasznált alapanyagokban megtestesülő ÜHG-kibocsátásokat az importőrök fizetik, az azok átalakítása vagy formálása során keletkező ÜHG-kibocsátásokat viszont nem, ahogyan a logisztikai mozgásokéit sem. Ez egy nagyon jó megközelítés, mivel az ipari termékek ÜHG-kibocsátásának több mint 90%-át az alapanyagok testesítik meg. A vámhatóság számára vitathatatlan bizonyítékot szolgáltat az adóalap meghatározásához (az egyes anyagok jellege és tömege). Még némi előnyt is biztosít az importőröknek, hogy ne állíthassák, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket.
Ezeket a mechanizmusokat az alábbiakban részletesebben is ismertetjük és tárgyaljuk.
2.5Az exportált árukba beépített ÜHG-kibocsátás árának visszatérítése elszámolás kérdése
2.5.1A rendszer a következőképpen működne: Ha egy eei-nek fizetnie kellett az ÜHG-kibocsátásaiért (akár úgy, hogy a piacon változó kilogrammonkénti áron CO2 egyenértékű ETS kibocsátási egységeket vásárolt, akár rögzített áron, szén-dioxid-adó formájában), nyomon kell követnie ezt a kifizetést (és az annak megfelelő ÜHG-kibocsátást) könyvelési rendszerében, és azt a számlázás során tovább kell számláznia a vevőinek (többek között felszerelései ÜHG-kibocsátás-tartalmának amortizációját is). Ez a rendszer az ÜHG-elszámolás jelenlegi, fejlett rendszerét használná fel, amelyet az EU a kibocsátáskereskedelmi rendszerben biztosított ingyenes kibocsátási egységek kiszámítása céljából fejlesztett ki, és amely egyértelműen értékes eszköz. A héa tekintetében az elmúlt több mint 50 év során szerzett tapasztalatok vélhetően bizonyítják egy ilyen költség-továbbszámlázási rendszer technikai megvalósíthatóságát.
2.5.2Még nem határozták meg, hogy az ellátási lánc melyik szakaszában kellene ezt a kifizetést feltüntetni a számlákon. Ha áthárítanák a végfogyasztóra, az a következő következményekkel járna:
·a javasolt rendszert közelebb hozná a belső fogyasztási adók – például a héa vagy a jövedéki adó – típusához, amely esetében a WTO kifejezetten elfogadta a határ menti kiigazítások jogszerűségét, így növelné a jogbiztonságot,
·elkerülhetővé tenné, hogy a köztes vállalatok hátrányt szenvedjenek,
·ösztönözné a fogyasztók éghajlatbarátabb magatartásformákra való áttérését.
2.5.3Amikor egy vállalat ÜHG-kibocsátásokkal kapcsolatos kiadásokkal járó árut exportál, a számviteli rendszeréből le kell vonnia az exportált termék ÜHG-kibocsátás-tartalmát, és ezt a termékben található ÜHG-kibocsátások mennyisége erejéig vissza kell téríttetnie az állammal (akár úgy, hogy az ennek megfelelő kibocsátási egységeket újraértékesíti a piacon, akár úgy, hogy a szén-dioxid-adót visszakapja).
2.5.4Ha megmaradna a kibocsátási egységek jelenlegi ingyenes kiosztása a legjobban teljesítő uniós gyártóknak, ez a visszatérítés az uniós gazdaság szintjén az ETS kibocsátási egységek átlagos költsége mellett történne, az azonnali piaci ár és az uniós termelőknek ingyenesen kiosztott kibocsátási egységek aránya alapján.
2.5.5Ez a számviteli rendszer azt bizonyítja, hogy az exportőrnek visszatérítik az ellátási lánc során a termékbe beépített valamennyi ÜHG-kibocsátás pontos költségét. Az exportőr nem részesült indokolatlan előnyben, ezért a rendszer összhangban áll a WTO követelményeivel. A rendszer méltányossága könnyebben bizonyítható eseti alapon, ha az ÜHG-kibocsátások ára rögzítve van (például a szén-dioxid-adó esetében). Ez azonban csak az ETS-piacokon a szerencsés és a nem szerencsés spekulánsok, valamint a nagy és az alacsony teljesítményt nyújtó, különböző mennyiségű ingyenes kibocsátási egységet kapó uniós gyártók átlagára érvényes, ha az ÜHG-kibocsátások ára változó (mint egy ETS-piacon).
2.6Az importált áruk esetében alkalmazott kiigazítás a beépített ipari fémek, vegyi anyagok vagy egyéb anyagok ÜHG-kibocsátás-tartalmán alapulhat
2.6.1Egy ipari termék ÜHG-kibocsátás-tartalma lényegében az anyagaiban keresendő.
Egy ipari termék ÜHG-kibocsátás-tartalma három fő összetevőre bontható, amelyek a hozzáadott értéket teremtő műveletek különböző kategóriáinak felelnek meg:
·a terméket közvetlenül vagy közvetve alkotó ipari fémek, vegyi anyagok és egyéb anyagok ÜHG-kibocsátás-tartalma (pl. acél, etilén, benzol, ammónia, sósav, üveg, fa stb.),
·az ipari fémek, vegyi vagy egyéb anyagok átalakítását és formálását eredményező ipari műveletek (pl. polimerizáció, öntés, megmunkálás, vágás stb.) ÜHG-kibocsátás-tartalma,
·a különböző értéknövelő szakaszok közötti, a telephelyeken belüli és azok közötti logisztika ÜHG-kibocsátás-tartalma.
Egy ipari termék ÜHG-kibocsátás-tartalmának túlnyomó részét a beépített ipari fémek, vegyi és egyéb anyagok adják (különösen, ha azok nem újrafeldolgozottak). Egy gépi megmunkálású acéldarab példája, ahol a folyamat során felhasznált energia 2,8 kWh, míg az anyagban megtestesülő energia 117 kWh, azaz az előbbi 40-szerese, jól szemlélteti az összetevők relatív súlyának nagyságrendjét. A műtrágyák, műanyagok, elasztomerek, oldószerek, kenőanyagok és textilszálak esetében a végtermék ÜHG-tartalmának meghatározó része abban a vegyi alapanyagban rejlik, amelyből gyártották őket, ezt pedig a képletükből lehet kikövetkeztetni. Ez azt jelenti, hogy egy ipari termék teljes ÜHG-kibocsátás-tartalma megbecsülhető a beépített ipari fémek, vegyi és egyéb anyagok ÜHG-kibocsátás-tartalmából.
2.6.2Az importált áruk esetében alkalmazott kiigazítás kiszámítása
2.6.2.1Annak érdekében, hogy a határ menti kiigazításokért felelős vámhatóságok hatékonyan és mind a saját maguk, mind a jóhiszemű importáló vállalat szempontjából jogbiztonság mellett végezhessék a munkájukat, mind az adóalapot, mind pedig az adómértéket úgy kell megállapítani, hogy minél kisebb esély legyen különféle értelmezésekre vagy jogvitákra.
Az ÜHG-kibocsátások árának meghatározása kapcsán az adó mértékét vagy úgy határozzák meg, hogy előírják az importált termékbe beépített ÜHG-kibocsátásmennyiségnek megfelelő kibocsátási egységek megvásárlását az exportőröknek adott visszatérítéssel megegyező ETS-egységáron (piaci alapú rendszer esetében), vagy pedig a szén-dioxid-adót alkalmazzák (rögzített adómérték esetén).
2.6.2.2Az adóalapnak a behozott áru elemzésével ellenőrizhetőnek kell lennie, mivel ez a legkevésbé vitatható bizonyíték. A szóban forgó esetben az ideális adóalap az importált áru teljes ÜHG-kibocsátás-tartalma lenne.
Egy iparcikk teljes ÜHG-kibocsátás-tartalmát nehéz meghatározni a terméken az értéklánc mentén végzett értéknövelő műveletek összetettsége miatt, amelyek közül soknak nincs is nyoma a termékben.
A javasolt opció a fent említett egyszerű, de működő becslés alkalmazása: egy importált termék teljes ÜHG-kibocsátás-tartalma megbecsülhető a beépített ipari fémek, vegyi és egyéb anyagok ÜHG-kibocsátás-tartalmából, de csak azokat véve figyelembe, amelyek meghaladják az össztömeg pl. 1%-át. A számításokban azonban szerepelnie kell a mikroelektronikának, amely kis tömege ellenére jelentős ÜHG-kibocsátást generál.
A termékben jelen lévő anyagok teljes ÜHG-kibocsátás-tartalmát a következőképpen számítjuk ki: a termékben jelentős arányban jelen lévő minden egyes ipari fém, vegyi és egyéb anyag tömegét megszorozzuk az adott ipari fém, vegyi és egyéb anyag ÜHG-kibocsátási intenzitásával (azaz az anyag egy kilogrammjába beépített kibocsátással).
Az ÜHG-kibocsátás átlagos intenzitását az egyes országok szintjén a legtöbb ipari fém, vegyi és egyéb anyag tekintetében meghatározták. A számadatok egy sor nyilvánosan hozzáférhető (például az ÜHG-jegyzőkönyvben felsorolt) adatbázisban rendelkezésre állnak, és fejlett életciklus-értékelési módszereken alapulnak, egyebek mellett Kínára vonatkozóan is.
2.6.2.3Annak érdekében, hogy ösztönözzék és jutalmazzák egyedi létesítmények alacsonyabb ÜHG-kibocsátási intenzitását, valamint az adatok nyilvánosságra hozatalát, a következő „jótékony körforgást” generáló mechanizmus javasolt.
·Ha egy gyártó megbízhatóan bizonyítani tudja tényleges ÜHG-kibocsátási intenzitását, akkor ez az érték vonatkozik az EU-ba importált termékeire. Ha azonban ilyen megbízható adatokat nem bocsát rendelkezésre, akkor a származási ország átlagos ÜHG-kibocsátási intenzitását kell figyelembe venni. Ezt az átlagot az után számítják ki a fennmaradó termelés és ÜHG-kibocsátások alapján, hogy levonták azokat, amelyek megbízható adatokat bocsátottak rendelkezésre.
·Így az elszámolási eljárásban először az ország leginkább éghajlatbarát termelői vesznek részt (annak érdekében, hogy ne érje őket hátrány a nemzeti átlag alkalmazása miatt). Emiatt az országos átlag – miután az „érdemes” termelők kikerültek a számításból – idővel romlik, ami további termelőket ösztönöz arra, hogy megbízható adatokat szolgáltassanak.
2.6.2.4Az EU ezenfelül technikai támogatást nyújthatna a külföldi vállalatoknak az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó megbízható elszámolási rendszerek létrehozásában, és így fenntarthatná a kereskedelmi partnerekkel szembeni jelenleg jóindulatú hozzáállását.
2.6.2.5Annak megakadályozása érdekében, hogy tisztességtelen szereplők egy létesítmény alacsony ÜHG-kibocsátási intenzitását indokolatlanul egy másiknak tulajdonítsák, ki lehetne fejleszteni és használni lehetne egy, például blokkláncon alapuló nyomonkövethetőségi rendszert.
Kelt Brüsszelben, 2019. július 17-én.
Luca JAHIER
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke