15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/1

1.1

Az EGSZB véleménye szerint nem lehetséges tartós, fenntartható, intelligens növekedés felzárkóztatás nélkül. Ezért az EU 2020 stratégia hármas célja, az „intelligens”, a „fenntartható” és a „befogadó-felzárkóztató” növekedés terve lényegét tekintve helyes, de megvalósításához a kiegyensúlyozott makrogazdasági intézkedéscsomag mellett strukturális reformok, több és jobb eszközök kellenek.

1.2

A stratégia értelmes megvalósításának jelentősége ebben a súlyos kihívásokkal teli időszakban felértékelődik. Ezt célszerű kiegészíteni, pontosítani, hozzáigazítva a megváltozott politikai, gazdasági és szociális helyzethez. A felelősség és a szolidaritás új egyensúlyára kell törekedni.

1.3

A szükséges hangsúlyváltás bekövetkezéséhez az Uniónak fel kellene mutatnia, hogy van politikai akarat és konkrét elképzelés az integráció érdemi elmélyítésére. Emellett gazdagítani kell a tagállamok és a régiók közötti többszintű együttműködés formáit is, a „több és jobb” Európa elérését.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint szükséges a kormányzás gazdaságpolitikai és fejlesztési célú további megerősítése, a központi források sokféleségének és mennyiségének növelése, a tagállami strukturális reformok felgyorsításának segítése.

1.5

Az EGSZB megállapítja, hogy az EU 2020 stratégia végrehajtását szolgáló szabályozási tervezetek, így a Többéves Pénzügy Keret (MFF) és a Közös Stratégiai Keret (CSF) általános szemléletével és irányultságával azonosulni lehet.

1.6

Az EGSZB ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a stabilitás, a növekedés és a foglalkoztatás bővülése, a szegénység csökkentése érdekében hozott intézkedések nem elégségesek, a meglévő eszközök gazdagítása elengedhetetlen.

1.7

Egyértelművé kell tenni az Unió és a tagországok között a felelősség megosztását. Jelentős lépés a növekedés alapjainak erősítése érdekében tett olyan intézkedés, mint például a bankszektor uniója (európai szabályozása, felügyelete, kimentése, betétbiztosítása) vagy a projekt-kötvények kibocsátása, amelyek megvalósítását fel kell gyorsítani. Erősíteni kell az Európai Központi Bank szerepét.

1.8

Az EGSZB megítélése szerint a fejlesztéspolitikában nem elégséges csak „keretek” (framework) meghatározása. Célzott beruházások növelésével, összeurópai, több szektort átfogó, többdimenziós programok európai szintű megvalósításával gyorsítani lehet a célok elérését. Ha számos országban most strukturális reformok végigvitele a döntő kérdés, akkor ott a fejlesztéspolitikának ezt segítenie kell.

1.9

Az „intelligens” és a „befogadó” növekedés egybekapcsolásának lehetőségét többek között a foglalkoztatás bővítésének célja és a tevékenységek széles körére kiterjedő hálózatosodás (network) ösztönzése biztosíthatja. Ehhez több területen erősíteni kell a versenyt az egységes piacon.

1.10

A kohéziós politika azonban nem koncentrálódhat továbbra is egyoldalúan a gazdaság fejlesztésére és a versenyképességre. Valamennyi alapot és programot nagyobb mértékben kell az Európa 2020 stratégia szociális céljaira, például a foglalkoztatás megteremtésére, a társadalmi szolgáltatásokra, a szegénység leküzdésére, az oktatásra és továbbképzésre stb. összpontosítani.

1.11

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozóan megfogalmazódott egyes javaslatok, mint például a makroszintű regionális stratégiák kialakítása, eszközökkel alátámasztandók.

1.12

Az „Európa Összekapcsolása” (Connecting Europe) program más közös európai célokkal bővítetten, a magánszektor forrásait is bevonva, jó példája lehetne az integráció erősítésének.

1.13

Az EU 2020 stratégia és a kohéziós politika összhangba hozása is igényel egy európai léptékű területi koncepciót és hozzátartozó eszközrendszert. Szükséges az európai területfejlesztési stratégia készítésének gyorsítása.

1.14

Az EGSZB véleménye szerint elengedhetetlen a szakemberek és a nyilvánosság sokkal szélesebb bevonása a döntések előkészítésébe. Ezért javasolja egy 12. tematikus célcsoport kijelölését a Közös Stratégiai Keretben, a „Kommunikáció és a Társadalmi Párbeszéd” erősítése érdekében.

2.1

Az elmúlt években – részben a globális változások, részben az Unió bővülése, a válság és az arra való európai reagálás nyomán – az Unió bonyolultabbá, de facto többsebességűvé vált, s élesebbek a tagországok közötti érdekkülönbségek is.

2.2

A társadalmi-politikai konfliktusok veszélye, a szélsőséges politikai erők szerepe felerősödött. Számolni kell azzal, hogy még az évtized közepén is, a gazdasági-pénzügyi és szociális-szolidaritási válság leküzdése lesz a fő európai feladat. Sajnos számos tagországban egyelőre a kibocsátás számottevően visszaesik. Ütközik a pénzügyi stabilizáció és a növekedés. Növekedés nélkül ütközik a stabilitás szándéka és a szolidaritás is.

2.3

Az EU 2020 stratégia nem erre épült. A stratégia számolt a válsággal, de nem annak ilyen mértékű mélyülésével és elhúzódásával.

2.4

Az EU-nak egyszerre van szüksége fiskális konszolidációra és hatékony növekedési programra. Van némi remény arra, hogy az elkerülhetetlen költségvetési konszolidáció miatt kialakuló keresletcsökkenés hosszú távon kompenzálható, amennyiben a konszolidációt intelligens módon és kiegyensúlyozottan tervezik meg.

2.5

Az EGSZB véleménye szerint az Európai Bizottság által javasolt többéves pénzügyi keret (MFF) a 2014–2020. időszakra egy viszonylag elfogadható kompromisszum. Ha sikerül megvalósítani az EU saját forrásainak bővítését, a hatékonyabb és hatásosabb felhasználást, az átrendezést az EU 2020-at és a strukturális reformokat közvetlenül szolgáló célokra, akkor ez elősegítheti a gazdasági fejlődést.

2.6

Másfelől viszont a javaslat nem kielégítően kezeli a felzárkózási problémákat és a szociális feszültségeket. Az egyensúlyi nehézségekkel küzdő országok (kétségkívül jelentős) pénzügyi megsegítése kimeríti a donor országok kapacitását.

2.7

A kohéziós politika azonban nem koncentrálódhat továbbra is egyoldalúan a gazdaság fejlesztésére és a versenyképességre. Valamennyi alapot és programot nagyobb mértékben kell az Európa 2020 stratégia szociális céljaira, például a foglalkoztatás megteremtésére, a társadalmi szolgáltatásokra, a szegénység leküzdésére, az oktatásra és képzésre stb. összpontosítani.

2.8

A kohéziós politika terén viszonylag jelentős változások készülnek. A makro- és mikrofeltételek erősítése, a területi konvergencia kerül a fókuszba. Ahhoz azonban, hogy az EU 2020 stratégiával összhangban a befogadó-felzárkóztató növekedés megvalósulhasson, paradigmaváltásra van szükség. A kohéziós politikára fordított források nem „adományok”, „támogatások”, hanem az európai befektetési, beruházási politika részei, a hatékony megvalósítás igényével együtt.

2.9

A befogadó és egyúttal fenntartható növekedés érdekében a hagyományos kritériumok mellett erősödik egyes „lágy” („soft”) tényezők meghatározó szerepe: például az egészségügyi és demográfiai helyzet, az oktatás-képzettség szintje és dinamikája stb., valamint nő az egészséges környezet iránti igény. A legújabb dokumentumok alig foglalkoznak az e téren szükséges közösségi támogatások lehetőségével.

2.10

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a munkaerőpiac megnyitására, melynek célja a kedvezőtlen tendenciák megfordítása. A támogatások a keresletet és kínálatot egyaránt élénkíthetik. Különösen fontos a nyugdíj hordozhatóságának megteremtése és a különböző jogi-adminisztratív és adózási akadályok lebontása.

3.1

Az EU 2020 stratégiában elvárt dinamikus fejlődés nem tükröződik kellőképpen az intézményrendszer egyszerűsödésében, hatékonyságának növekedésében, valamint az arányosan hozzárendelhető eszközök bővülésében.

3.2

A nehezebb helyzetben elsődleges a szellemi erőforrások minél teljesebb kihasználása. A törvényhozó és a végrehajtó testületek mellett működő állandó és/vagy ideiglenes elemző-tanácsadó és monitorozó-előrejelző testületek megerősítése indokolt. Érdemes elgondolkodni például:

3.3

Alapvető fontosságú az Unió működése átláthatóságának biztosítása, a részvételi demokrácia erősítése. Célszerű sokkal több internetes fórum használata, vagy ahol a személyes eszmecsere jobb, ott magas szintű és széleskörű konferenciák szervezése és/vagy támogatása, a nemzeti parlamentek párhuzamos vitája. Felmerül az EU-kommunikáció erősítése, egyes EU-alkuk nyilvánossá tétele, ritka esetben akár mindenki által elérhető internetes monitoring vagy szavazásos döntés.

3.4

Az EU 2020 hármas célkitűzése rendkívül ambiciózus. A kitűzött időtávlat viszont, mint azt az EGSZB több tanulmányában hangsúlyozta, nincs arányban a felvonultatott lehetőségekkel, de különösen azzal a „történelmi” tapasztalattal, amit negatív értelemben az első ún. Lisszaboni Stratégia, illetve pozitív értelemben a már hivatkozott, a gazdasági kormányzással kapcsolatos gyors és hatékony intézkedések jelentettek.

3.5

Eljárási, végrehajtási szempontból az EU 2020 céljainak kiteljesítése, a kohéziós, strukturális források felhasználása érdekében tervezett intézkedések, szabályozási tervezetek csak nagy vonalakban tükrözik a 2013-ig terjedő időszak tanulságait.

3.6

A Közös Stratégiai Keretben (CSF) megfogalmazott elvek, a témacsoport javaslatok, jó esélyt teremtettek a „több” és „jobb” Európa kialakulása irányába. Ahhoz azonban, hogy az esélyből valóság legyen, ez nem elégséges. Azért, hogy kibonthatóak legyenek a részletek, az egyes tagországok tervezési gondolkodásmódját is meg kellene változtatni.

3.7

Az elmúlt évtizedekben elsődlegesen a kutatás-fejlesztés területén, valamint a nagy infrastruktúra beruházások esetében alakult ki (ez utóbbi esetben a feladat jellegénél fogva elkerülhetetlenül) nagytávlatú, regionálisan értelmezhető európai szemlélet. Az EU stratégiái, beleértve a 11 tematikus célcsoportot is, hiányosak a gazdasági szektorok politikáit és a többdimenziós területi fejlesztés programjait illetően.

3.8

A kialakítandó területfejlesztési stratégia célokat és eszközöket határozhatna meg, amelyek ösztönzik a makroregionális gazdasági és társadalmi együttműködést is, többek között az alábbi területeken:

3.9

Az utóbbi évtized egyfelől az urbánus rendszerek által nyújtott lehetőségekben, másfelől a bennük felhalmozódott feszültségek már-már kezelhetetlen sűrűsödésében mutatkozott meg.

3.10

Az egyes európai települési központok, pólusok, az excellence fogalmába tartozó magas fejlettségű tevékenységkoncentrációk hálózatokba szervezése jó példái lehetnek a dinamikus és felzárkóztató, de fenntartható fejlődésnek.

3.11

Az Európa Összekapcsolása című koncepció – a makroregionális stratégiák részeként – kibővítve az infrastrukturális elemeket a politikai-intézményi, a gazdasági, valamint a társadalmi integráció által igényelt tematikus irányokkal, makroszinten jelentős hatékonyságbővülést eredményezne. A kibővítés nem mondhatna ellent az arányos és igazságos forrás-felosztásnak.

3.12

Az EGSZB más véleményében már új európai pénzügyi keret meghatározását is ajánlotta a „különös európai érdekeket” szolgáló, integrált projektelképzelések számára.

3.13

Megfontolandónak tűnik a teljes körű Európai Energiaközösség megvalósítása. Politikai támogatás esetén ugyanis a globális intézményeknél az EU „egy hanggal” tudna megjelenni, emellett a stratégiai, gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi aspektusokat is hatékonyabban tudná képviselni.

3.14

Európai szintű koncepcionális előrelépés hiányában a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó szabályozási tervezetek, a pénzügyi keretek kijelölése újabb kényszert fog teremteni a tagországok egyedi megoldásokat kereső, sok esetben alacsony hatékonyságú megoldásainak irányába.

3.15

Az EGSZB ott emelkedhetne hivatása magaslatára, ha éppen összetételénél fogva, tudatosan, módszertanilag is kidolgozottan fejezné ki azt a tudást, ami a gazdasági érdekek, a társadalmi értékek és a növekedés fenntarthatóságát meghatározó mértékek közötti viszonyrendszert tükrözi.

4.1

Az EU 2020, és a Kohéziós Alapok 2014 utánra tervezett megvalósítását támogató szabályozási rendszere, valamint a Közös Stratégiai Keret példája annak a felismerésnek, ami az integrált fejlesztésekben rejlik.

4.2

Az EGSZB szerint azonban a felismerésen túl, a globális verseny konkrétabb, átfogóbb programok tervezését és levezénylését is igényli.

4.3

Az EU 2020 stratégiában kitűzött intelligens és befogadó növekedés elsődleges célja makroszinten az Unió kibocsájtó- és befogadóképességének növelése, míg mikroszinten kell biztosítani az Unió polgárai életminőségének a foglalkoztatás minőségi és mennyiségi növelésére alapozott folyamatos, fenntartható javítását.

4.4

A hatékonyság és hatásosság érdekében az európai források felhasználásának tervezésénél figyelembe kell venni, hogy vannak olyan összekapcsolható, egymásra épülő, építendő tevékenységek, amelyek speciális, többdimenziós, integrált klaszterként (cluster) jeleníthetőek meg.

4.4.1

Az ilyen, makroszinten értelmezhető, ezért az Európai Unió versenyképességét befolyásoló, több szektort átfogó célkitűzések esetén, a fejlesztési folyamatban résztvevő, illetve általa közvetlenül befolyásolt, termelési, szolgáltatási kapcsolatban lévő szervezeteket.

4.4.2

A folyamatokban érintettek (kedvezményezettek) területi (regionális és települési) hálózatait, kapcsolatrendszerét, kell a tervezés folyamán figyelembe venni.

4.5

A fenti két összefüggéscsoport elemzése, tervezése, uniós szintű támogatása hordozza az intelligens és a befogadó növekedésre vonatkozó együttes hatás kibontakozásának a lehetőségét is.

4.6

Az elmúlt évtizedben, már nem kis részt az európai források által teremtett infrastrukturális fejlesztések bevonásával, lényegében alakult át a termelési folyamatok európai térszerkezete, maga után vonzva az elmaradottabb régiókban a termelési eszközök, a termelési kultúra fejlődését, a képzés, szakképzés megújulását, a foglalkoztatás bővülését, a jövedelmi viszonyok és a fogyasztás növekedését.

4.7

A gazdaság térszerkezetének alakulását olyan, a mikroszinten biztosítható feltételek határozzák meg, amelyek szoros összefüggésben vannak a Stratégiában megfogalmazott „fenntarthatóság” kritériumával.

4.8

Meghatározóak az olyan tényezők, mint a munkaerő képzettsége, kora, a szakképzés, általában a munkakultúra szintje, a foglalkoztatás bővítése, a szolgáltatások minősége. Jelentős feltétel a helyi társadalom egészségi állapota, a környezet minősége, de természetesen az üzleti és a fizikai infrastruktúra, valamint logisztikai rendszerek fejlettsége is.

4.9

Európa versenyképessége nagymértékben múlik az olyan összehangolt fejlesztéseken, amelyek képesek a makro- és a mikroszintek átkötésére.

4.10

A források új irányultságát indokolhatja, feltételezve a hatékony és hatásos felhasználást, hogy egyrészt:

4.11

Az általánosan elfogadott, hogy az európai forrásokból a gazdasági szektorok támogatását illetően, (a főként vissza nem fizetendő eszközök formájában nyújtott támogatásokra) mindenekelőtt a kis és közepes méretű vállalkozások által folytatott innovációs tevékenységek, valamint a strukturális változások érintette, hanyatló ipari területek esetében van szükség. Az intelligens és egyúttal befogadó/felzárkóztató növekedés érdekében, a termelési hálózatok esetében a „vállalkozás” fogalma egyes elmaradott régiókban vagy településeken a kkv-k támogatásának kiterjesztését igényelheti.

4.12

Megfontolandó, hogy nem kellene-e a jól működő innovációs láncok, klaszterek és helyi termelési rendszerek esetében nagyobb rugalmasságot biztosítani egyrészt a területileg beágyazódott nagyvállalatok irányába, másrészt a beszállítói oldalon elhelyezkedőknek, és többfajta, kombinált finanszírozást biztosítani számukra.

4.13

A többdimenziós stratégiák kialakításának egy példája lehet az „egészség” ügye. Az egészségipar hálózata a környezettudatos neveléstől kezdve a képzésen át, az egyes kapcsolódó termelési szektorokon, a környezetipar, az egészségipar, az egészség-, és gyógyturizmus, a biológiai kutatások, eszközgyártás és hozzákapcsolódó felsőoktatás, az innovációs parkok és bennük dolgozó kis- és középvállalatok részvételével, azokkal kölcsönhatásban teljesedik ki. Jelentős mértékben erősödik e téren az „őszülő” gazdaság szerepe.

4.14

Az EGSZB több tanulmányban elemezte a szociális gazdaság jelentőségét a befogadó-felzárkóztató növekedés politikájában meghatározó tényezőként.

4.15

A tagállami költségvetések strukturális átalakítására nagy hatással lehetne a példaként felhozott jellegű hálózatokba foglalható tevékenységek gazdasági és pénzügyi kölcsönhatása, és általa változtatható a társadalom szemlélete, magatartása.

4.16

A makroszintű regionális-fejlesztési gondolkodás a többközpontú (policentrikus) európai területi szerkezet kialakulását erősítené, ami által egyrészt a tevékenységek szükséges koncentrációja, másrészt a különböző települési adottságok kiteljesítésével olyan hálózati jellegű munkamegosztás erősödne meg, melyben a fenntarthatóság eszménye teljesedhetne ki.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/6

1.1

Jelen vélemény célja, hogy hozzájáruljon azoknak a jogalkotási vagy más jellegű intézkedéseknek az ismertetéséhez, megvitatásához és esetleges közösségi szintű továbbfejlesztéséhez, amelyek a gyermekek és fiatalok védelmét célozzák bizonyos típusú reklámokkal szemben, amelyek nem megfelelően használnak fel gyermekeket, ártalmas módon célozzák meg őket, vagy bármiféle módon kiteszik őket olyan üzeneteknek, amelyek károsak lehetnek egészséges testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődésükre.

1.2

A tét az ENSZ egyezménye, az Európai Alapjogi Charta 24. cikke, és az EUSZ 3. cikkének (3) bekezdése szerinti alapvető gyermekjogok EU-beli védelme. Ezeket a jogokat az Európai Bizottság Az EU gyermekjogi stratégiája felé (COM(2006) 367 final) című közleményében, az internetet és egyéb kommunikációs technológiákat használó gyermekek védelmére irányuló többéves közösségi programról szóló javaslatában (COM(2008) 106 final) (1), valamint Az EU gyermekjogi ütemterve (COM(2011) 60 final) című közleményében is megfelelően értelmezte.

1.3

A gyermekeket az őket közvetlenül érintő dolgokhoz nem kapcsolódó célokra helytelenül felhasználó reklámozás sérti az emberi méltóságot és a gyermekek testi és szellemi épségét, és ezért azt tiltani kellene.

1.4

A gyermekeket célzó reklámozás az érintett korcsoporttól függően további kockázatokat rejt, és negatív következményekkel jár a gyermekek testi, szellemi vagy erkölcsi egészségére. Különösen káros a túlfogyasztásra való ösztönzés, amely eladósodottsághoz és olyan élelmiszerek vagy más termékek fogyasztásához vezet, amelyek ártalmasak vagy veszélyesek testi és szellemi épségükre.

1.5

Általában elmondható, hogy egyes reklámok különösen erőszakos, rasszista, idegengyűlölő, erotikus vagy pornográf tartalma visszafordíthatatlan hatással lehet a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi fejlődésére, és erőszakos megnyilvánulásokat vagy szexuális koraérettséget okozhat.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy ezeket a problémákat nagyon alaposan meg kell vizsgálni, és – a szubszidiaritás és az arányosság elvének szem előtt tartása mellett – európai uniós keretbe kell foglalni. Mindez nem csupán az alapvető jogok védelmét célozza: azért is szükséges, mert az eltérő nemzeti szintű szabályok veszélyeztetik a belső piac zökkenőmentes működését. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy európai szinten határozzanak meg egy egységes minimális kort a konkrétan a gyermekeket célzó reklámozásra.

1.7

Az EGSZB szerint különös hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a gyermekeket már igen fiatal kortól képessé tegyük, tájékoztassuk és megtanítsuk az információs technológiák megfelelő használatára és a reklámüzenetek értelmezésére. Ezeket a témákat az iskolai tanterveknek minden szinten tartalmazniuk kellene. A szülőket fel kellene készíteni arra, hogy segítséget tudjanak nyújtani gyermekeik számára a reklámüzenetek értelmezésében.

1.8

Az EGSZB úgy véli, hogy általában a nagyközönségnek, és konkrétabban a családoknak és a tanároknak tájékoztatásban és képzésben kellene részesülniük, amelyek révén eredményesebben védelmezhetik a gyermekeket.

1.9

Az EGSZB felkéri a hirdetőket és szponzorokat, hogy mind önszabályozási, mind pedig együttszabályozási kezdeményezések (és azok között is nemcsak a már elfogadottak, hanem egyúttal a népszerűsítésre szorulóak) keretében fogadják el és alkalmazzák a gyermekek jogainak legmagasabb fokú védelmét, és biztosítsák azok érvényesülését.

1.10

Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi jogi keret nem felel meg a gyermekek jogainak a reklámüzenetekkel – különösen az audiovizuális médiák segítségével, az interneten és a közösségi hálózatokon terjesztettekkel – szembeni védelmével kapcsolatos jelenlegi igényeknek. Sürgeti, hogy az Európai Bizottság haladéktalanul vegye fontolóra szigorúbb, horizontális, az említett jogokat eredményesen garantáló intézkedések elfogadását.

1.11

Az EGSZB felkéri az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket, hogy eltökélten folytassák a gyermekek jogainak biztosításával kapcsolatos hagyományt ezen a különleges területen.

2.1

Az EGSZB olyan szociális piacgazdaságot támogat, amelyet megfelelően szabályoznak az egészséges és tisztességes verseny, valamint a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében azzal a céllal, hogy az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogrend és az emberi jogok elismerése értékeinek tiszteletben tartása mellett kiépüljön egy olyan belső piac, amely az európai polgárok élet- és munkakörülményei javításának eszköze.

2.2

Ennek kapcsán az EGSZB elismeri, hogy a reklámozás minden formája fontos szerepet tölt be, amit a Nemzetközi Reklámszövetség (IAA) is gondosan összefoglalt. A szövetség álláspontja külön kiemeli a reklám szerepét az innováció terjesztésében, a kreativitás ösztönzésében, a szórakoztatásban, a verseny előmozdításában és a választék szélesítésében. Az EGSZB elismeri, hogy a reklámozás az információ és a fogyasztói tájékoztatás fontos forrása, ami indokolja és megalapozza a közösségi szintű szabályozást.

2.3

Egy ilyen jellegű véleményben és ezt a célkitűzést szem előtt tartva érdemes lenne egy fejezetet szentelni az általában a média, különösen pedig a televízió, az internet és a közösségi hálózatok által kifejtett hatásnak. Ezek az eszközök a gyermekek és fiatalok mint felhasználók, illetve mint passzív nézők számára a legfontosabb reklámhordozókká váltak. Hasznos lenne tanulmányozni azt is, hogy miként változik a gyermekeknek a közösségi hálózatokhoz viszonyuló különféle magatartásmódja korcsoport és szociális háttér szerint, ideértve azt a közismert jelenséget is, hogy a gyermekek „példaképet” és „társadalmi viselkedési mintákat” vagy „életstílust” választanak személyiségük meghatározóiként, amit egyes reklámozási módszerek kihasználnak (2). Helyhiány miatt azonban ennek a kérdésnek az összes, és különösen a fent említett média által a fiatalok tájékoztatásában, képzésében, oktatásában és szórakoztatásában betöltött szereppel és a fiatalok által ezekkel eltöltött idő mennyiségével kapcsolatos vetületét kivizsgáltnak, közismertnek és elfogadottnak kell tekinteni. Egyes dimenziókat más EGSZB-vélemények már tárgyaltak, vagy éppen most vizsgálnak (3).

3.1

A gyermekeket felhasználó reklámozás kapcsán érdemes kiemelni az emberi méltóságot és a gyermekek jogait, amelyek kifejezetten rögzítésre kerültek számos nemzetközi egyezményben és az Európai Unió által is, különösen az Alapjogi Charta rendelkezéseiben (1. cikk és 2. cikk c) pont, illetve elsősorban a 24. és a 32. cikk).

3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy közösségi szintű harmonizációra van szükség annak biztosítása érdekében, hogy általános tilalom vonatkozzon az olyan reklámozásra, amely nem megfelelően és jogellenesen használ fel gyermekekről készült képeket hozzájuk közvetlenül nem kapcsolódó témákban.

4.1

A gyermekek egy bizonyos kor előtt nem szűrik a reklámokat, különösen ha az üzenet eltúlzott, és ugyanazt a hirdetést többször ismétli. A gyermekek hajlamosak arra, hogy minden üzenetet igaznak fogadjanak el, és így rávehetők arra, hogy kényszeres fogyasztókká váljanak. Ez a hatás annál erősebb, minél hátrányosabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkezik a gyermek. A gyermekek a reklámokban foglalt üzeneteket és figyelmeztetéseket nem értik meg, így azok nem tekinthetőek megelőző vagy visszatartó erejűeknek.

4.2

Ráadásul a reklámokat a különböző korcsoportok eltérőképpen értelmezik. A gyermekek öt éves korig nem képesek különbséget tenni a műsorok és a reklámok között, de még később sem ismerik fel, hogy a reklámok célja a meggyőzés. Ez a készség csupán nyolc éves kor körül alakul ki, és még akkor sem mindenkiben. Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy képesek felismerni, hogy a reklámok egyoldalú, az érintett termék pozitív tulajdonságát hangsúlyozó, a negatívabbakat pedig elhallgató üzenetek.

4.3

Amikor idősebb gyermekek szórakoztató műsorként tekintenek meg egy reklámot, akkor annak hatása nagyobb, és a reklámüzenetek feldolgozására való jobb képességük nem feltétlenül védi meg őket a reklámozástól és annak szándékaitól, hiszen esetleg más, igényesebb és ugyanolyan hatékony meggyőzési technikákat használnak fel magatartásuk befolyásolására.

4.4

A gyermekek kognitív és értelmezési készségeinek médiaismereti oktatási programok segítségével történő fejlesztése pozitív hatással van a reklámokkal való kapcsolatukra. Az azonban, hogy mind a szülők, mind pedig a gyermekek jobb médiaismeretekkel rendelkeznek és jobban megértik a reklámozást, nem elegendő a gyermekeket célzó reklámok káros hatásainak megszüntetéséhez. Alapvető, hogy felkészítsük a gyermekeket jövőbeli, fogyasztókként betöltendő szerepükre azzal, hogy már a legfiatalabb kortól fokozzuk a médiával kapcsolatos ismereteiket és felelősségüket. Ez azonban nem oldja meg a reklámok eltúlzott, sokszor ismételt jellegéből adódó rövid távú problémát, és nem képes arra sem, hogy minden gyermeket elérjen, különösen a hátrányos társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkezőket és a reklámozás ártalmas hatásai által leginkább érintetteket.

4.5

Tanulmányok kimutatják, hogy a család közvetítő szerepe nagy jelentőséggel bír a reklámok hatásainak csökkentésében. Azonban mind több gyermeknek – köztük az igen fiataloknak is – van televíziója és internete a saját szobájában, ami miatt ez a fajta tevékenység magányossá és felügyelet nélkülivé válik. A gyermekek reklámoknak és marketingtechnikáknak való kitettségét növelő további tényező az internet jelenlétének terjedése a napi rutintevékenységekben még a legfiatalabb gyermekek életében is. Amint az Európai Parlament éppen most készülő jelentéstervezete helyesen rámutat: „Az internet a gyermekek életének része, szerepe gyakran sokkal meghatározóbb, mint a családé, az iskoláé vagy a barátoké.”  (4) A közelmúltban készített tanulmányok – például a Kids online című – kimutatják, hogy a 9–12 éves gyermekek 38 %-a már rendelkezik internetes profillal, és ez az adat a 13-16 évesek körében 78 %-ra ugrik. Számos játék- és szórakoztatóipari márkának van honlapja, amelyen a gyermekek online játszhatnak és szórakozhatnak, de ahol meggyőzési és márkahűséget fokozó stratégiáknak is ki vannak téve.

4.6

A gyermekeket célzó egyes marketingüzenetek különösen a túlzott eladósodottsághoz vezető mértéktelen fogyasztásra való ösztönzés okán mohóság által jellemzett fogyasztási szokásokat válthatnak ki, olyan művi vágyakat alakítva ki, amelyek nem tükrözik a valós igényeket, és amelyek hamis boldogságképzetet teremtenek. Statisztikák kimutatják, hogy a tinédzserek 54 %-a érez kényszert bizonyos termékek megvásárlására kizárólag amiatt, hogy a barátaiknak már van olyan. Másképp fogalmazva: a fogyasztás végeredményben a társadalmi befogadás egyik tényezőjévé válik.

4.7

Ok-okozati összefüggés van a bizonyos reklámoknak való kitettség és a szülőkkel szembeni, egyes dolgok megvásárlásával kapcsolatos követelőzés között. A reklámoknak való kitettséghez és a vásárlási követelőzéshez kapcsolódó családi konfliktusok minden családban előfordulnak, de különösen az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszúakban, ahol a gyermekek a legtöbb időt töltik a televízió előtt. A pénzhiány vagy a párbeszédre való gyengébb képesség miatt végeredményben az alacsony jövedelmű családok fizetik a legnagyobb árat a reklámokért.

4.8

A fogyasztói társadalom reklámozás által ösztönzött kialakulása azzal a következménnyel is jár, hogy sok gyermek és fiatal vonzódik bizonyos márkákhoz, ami nehéz helyzetbe hozza azokat, akik nem jutnak hozzá ugyanezekhez a termékekhez. Példa erre az iskolákban a „márkaalapú zaklatás” (brand bullying), ami súlyosan érinti a bizonyos márkájú tárgyakkal nem rendelkező gyermekeket; ez magatartási zavarokat vagy jelentős személyes boldogtalanságot okozhat, és egyes esetekben kirekesztést, erőszakot és szenvedést eredményezhet, ami pedig lopásban vagy rablásban megnyilvánuló bűnözéshez vezethet.

4.9

Az egészségtelen élelmiszerek vagy más, a testi vagy szellemi épségre káros vagy veszélyes termékek fogyasztását ösztönző reklámozás kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a gyermekek befolyással vannak az élelmiszervásárlási döntésekre, különösen a készételek vagy a gyorséttermi ételek előnyben részesítése révén. A rossz étkezési szokások felé terelés állandó eleme a gyermekeket célzó reklámozásnak. A gyermekek elhízása már most hatalmas problémát jelent. A Consumers International fogyasztóvédelmi szövetség szerint világszerte minden tizedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Napjainkban 22 millió öt év alatti gyermek minősül túlsúlyosnak, és ennek elsősorban a cukrokban és zsírokban gazdag, nagymértékben feldolgozott termékek fogyasztása az oka.

4.10

A gyermekek élelmiszerreklámozásnak való kitettségével kapcsolatos számadatok – különösen a nekik szóló műsorokban – magasak, és a gyermekek fokozódó televízió-, internet- és közösségihálózat-használatával párhuzamosan emelkednek. Ráadásul a reklámok természete is változott: immár kifinomultabb termékmarketing-technikákat használnak, ami által meggyőzőbbekké váltak (5).

4.11

A reklámozásnak táplálkozási zavarok, például anorexia vagy bulimia is lehetnek a következményei. A gyermekeket és a tinédzsereket befolyásolja a reklámokban szereplő fiatalok testalkata és megjelenése. A vékony testalkat olyan hatással van a fiatalokra, különösen a lányokra, amely akár életveszélyes étkezési szokásokra is sarkalló szépségideált népszerűsít.

4.12

Az American Psychological Association (Amerikai Pszichológusszövetség) szerint a nyolc éven aluli gyermekeket célzó reklámozást korlátozni (vagy teljes mértékben tiltani) kellene, hiszen az ilyen korú gyermekek nem képesek feldolgozni a reklámoknak a meggyőzéssel kapcsolatos szándékát. A tiltás célja az lenne, hogy korlátozzuk a reklámozás káros hatásait az egészségtelen étkezési szokások népszerűsítése, a szülők és gyermekek között a reklámozott termékek megvásárlásának követelése kapcsán kialakuló konfliktus és az erőszaknak való kitettség terén (6).

4.13

Az EGSZB úgy véli, hogy ezekkel az aggályokkal, amelyeket néhány tagállam (7) és Európán kívüli ország már beépített jogszabályaiba, foglalkozni kellene uniós szinten is, és minimális életkort kellene meghatározni a konkrétan a gyermekeket célzó reklámozáshoz, amint azt a Kyriacos Triantaphylides európai parlamenti képviselő által készített jelentés (8) is javasolja, és az Európai Parlament 2012. május 22-i állásfoglalása (9) is megerősíti.

5.1

A reklámozás terén, amely a gyermekek szellemi és erkölcsi fejlődésére még akkor is komolyan kihat, ha konkrétan nem őket célozza, a legnagyobb jelentőséggel azok a reklámok bírnak, amelyek erőszakra vagy bizonyos típusú erőszakos magatartásra ösztönöznek. Ilyenek például az erőszakot dicsőítő játékok vagy játékszerek reklámjai.

5.2

Megbízható tanulmányok kimutatják az audiovizuális médiában megjelenő bizonyos reklámokban jelen levő erőszaknak való kitettség káros hatásait, amelyek elsősorban az agresszivitás, az erőszakra való nagyobb hajlandóság és a fokozottan ellenséges magatartás terjedésében jelentkeznek. Az erőszakos tartalmaknak ez a „fogyasztása” veszélyezteti a szellemi épséget, és szorongást, rettegést, alvászavarokat és hiperaktivitást okozhat.

5.3

Egyre többször használnak hírességeket az egészségre veszélyes termékek – például alkoholos vagy dohánytermékek – reklámozásához. Egy vonzónak tartott életstílus összekapcsolása ilyen termékekkel felébreszti a vágyat azok használata iránt, és pozitív képet alakít ki róluk.

5.4

A gyermekek normális lelki és erkölcsi fejlődésére a fajtalan, erkölcstelen vagy mértéktelen szexuális magatartást népszerűsítő erotikus vagy pornográf tartalmú reklámozás is kihat. A reklámok jelentős része nemi előítéleteket vagy szexuális töltetet tartalmaz, és a nőket a vágy tárgyaként állítja be, gyakran alárendelt, megalázott, vagy akár kizsákmányolt pozícióban. A túlzott szexuális töltet vagy erotikus, akár pornográf tartalom a gyermekek korai szexuális éréséhez vezet. Egyes ismert márkáknak vissza kellett vonniuk olyan reklámjaikat, amelyek hozzájárultak a gyermekek nemi koraérettségéhez, és amelyek a kiskorúak testéről készült képeknek reklámokban történő helytelen felhasználása miatt társadalmi felháborodást váltottak ki. Ennek ellenére nincsen egyértelmű európai szintű jogi definíció az ilyen helyzetekre.

5.5

Bár ezt a területet számos tagállamban szabályozzák (igaz, nagymértékben eltérő módon, ami akadályozza a belső piac zökkenőmentes működését, és alapvető kulturális indokokkal nem igazolható), az EGSZB szerint ezzel a területtel szintén érdemes lenne közösségi szinten is foglalkozni.

6.1

A jelenlegi keret kapcsán ki kell jelenteni, hogy a nemzeti jogi előírások és a szakemberek által a reklámozásban (amely a szó legszélesebb értelmében vett kereskedelmi kommunikációt jelenti) a gyermekekkel kapcsolatosan követendő eljárások egyáltalán nem egységesek a különböző tagállamokban.

6.2

A közösségi jogi keret a maga részéről szükségtelenül összetett és homályos, és a legtöbb esetben eltérő módon került átültetésre és végrehajtásra a tagállamokban. Ezt maga az Európai Bizottság is elismeri Egységes keret az elektronikus kereskedelem és az online szolgáltatások digitális egységes piacába vetett bizalom megerősítésére című közleményében (10), A gyermekek védelme a digitális világban című jelentésében (11) és A gyermekbarát internet európai stratégiájában  (12). A tagállamok többsége a vonatkozó közösségi irányelvek minimális átültetésére szorítkozott, miközben mások (13) szigorúbb szabványokat alkalmaznak, amelyek akár tiltják is a kiskorúakat célzó reklámozást (14).

6.3

A közösségi jogszabály egyetlen előírása sem véli úgy – helyesen –, hogy a kiskorúak és az emberi méltóság védelme érdekében „előzetes ellenőrzést” kellene végezni. Ez összhangban van a szólásszabadságnak az Európai Emberi Jogi Bíróság által határozottan leszögezett alapelveivel, és megfelel az ebben a tárgyban készült európai egyezménynek.

6.4

Alapvető tévedést tartalmaz azonban a kiskorúak és az emberi méltóság összehasonlítható, hatékony szintű védelmének megvalósításáról szóló, 1998. évi tanácsi ajánlás, amelynek első kifejezett aggálya az európai audiovizuális és információs szolgáltatási ágazat versenyképessége. Az ajánlás szerint a kiskorúakra és az emberi méltóságra potenciálisan káros audiovizuális vagy „online” tartalmak az Európai Unió jogalkotási hatáskörén kívül esnek (15), és ezeket végeredményben az „ízléshez és illemhez” kapcsolódó kérdéseknek tekinti, amelyek nem tartoznak közösségi szabályozás alá (16).

6.5

Az egyetemes kötelezettség terén a tagállamoknak csak azt kell biztosítaniuk, hogy a televízióműsorok (amelyek közé oda kell érteni a kereskedelmi közleményeket is) ne tartalmazzanak olyan adásokat, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a kiskorúak fizikai, értelmi vagy erkölcsi fejlődését – különös tekintettel a pornográfiával vagy indokolatlan erőszakkal kapcsolatos műsorokra –, hacsak ezek előtt „akusztikus figyelmeztetés” nem szerepel, vagy teljes időtartamuk alatt egy „vizuális jelkép” nincs jelen, kivéve, ha „az adás idejének megválasztásával vagy bármely más technikai intézkedéssel biztosítható, hogy az adás vételi körzetében a kiskorúak szokásos módon nem hallhatják vagy láthatják az ilyen adásokat”.

6.6

A hatályos jogszabályok arra hivatkozva, hogy „megnövekedett azon lehetőségek száma, amelyek révén a nézők elkerülhetik a reklámokat”, eltörölték a reklámbejátszások elhelyezésére vonatkozó tilalmat olyan esetekben, ahol azok nem károsítják jelentős mértékben a műsor egységét. A jogszabály nem veszi figyelembe a gyermekek sajátos jellemzőit, és passzív nézőknek tekinti őket.

6.7

A jelenleg hatályos egyetlen kifejezett közösségi szintű tilalom a dohánytermékekre és a kizárólag vényre kapható gyógyászati termékekre és gyógykezelésekre, illetve a „burkolt” és a „tudat alatt befolyásoló” reklámokra vonatkozik. A tilalom azonban nem terjed ki a „termékmegjelenítésre” (amelyet mindazonáltal „alapvetően meg kell tiltani”), amennyiben a nézőt megfelelő módon tájékoztatják a termékmegjelenítés létéről. Ezen túlmenően „szigorú szempontok” vannak érvényben a szesztartalmú termékek hirdetésével kapcsolatosan.

6.8

Csupán ebben az utolsó esetben kerül kijelentésre, hogy a hirdetés nem szólhat konkrétan a kiskorúakhoz. A kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének károsításával kapcsolatos összes többi aspektus kapcsán (ilyenek például a gyermekek közvetlen, vagy szüleik közvetett ösztönzése a reklámozott termékek vagy szolgáltatások megvásárlására, kihasználva tapasztalathiányukat vagy hiszékenységüket, illetve a gyermekműsorokban foglalt, olyan élelmiszerekre és italokra vonatkozó reklámok, amelyek „táplálkozási vagy élettani hatással bíró tápanyagokat és egyéb anyagokat tartalmaznak, különösen zsírt, transzzsírsavakat, sót/nátriumot és cukrokat”) a hatályos szabályok csupán általános ajánlásokat tartalmaznak, vagy „magatartási kódexekre” utalnak.

6.9

Rá kell mutatni arra is, hogy bár a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezik a fogyasztóknak konkrétan „koruk vagy hiszékenységük miatt”„különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportját” célzó tisztességtelen gyakorlatokról (17), ezt nem értelmezik úgy, hogy megtiltaná az ilyen gyakorlatokat, és nem is ültették át vagy hajtották végre ilyen értelemben a tagállamokban.

6.10

Ezen uniós jogi rendelkezéseken kívül más hagyományos eszközök is lefektetnek olyan középponti elveket, amelyek alapját képezik az alapvető uniós jogalkotás legújabb fejleményeinek (a Lisszaboni Szerződésnek és az Európai Alapjogi Chartának).

6.11

Ugyanakkor – úgy nemzetközi szinten, mint az egyes tagállamokban – a téma szakemberei (és különösen az EASA) (18) önszabályozási szabályrendszert alakítottak ki kereskedelmi gyakorlatukra, ami egyértelműen mutatja a gyermekek védelme melletti elkötelezettségüket. Ez nem szünteti meg azt az igényt, amit számos nemzetközi és közösségi testület is hangoztatott, hogy garantálni kell a gyermekek tiszteletben tartásának és védelmének magas szintjét annak érdekében, hogy biztosítsuk testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket, szem előtt tartva saját érdekeiket, jólétüket és a családi környezet és kapcsolatok fenntartását.

7.1

A reklám és a marketing európai piacán igen éles a verseny, a piac ki van téve a divat változásainak, és különösen érzékenyen reagál a gazdasági és pénzügyi válság hatásaira. A tagállami reklámszabályozások közötti számottevő eltérések nemcsak hogy befolyásolhatják az eredményeket, hanem gátolhatják is a reklámtevékenység belső piacon belüli fejlődését, továbbá a diszkrimináció és a kevésbé tisztességes verseny forrását is jelenthetik. Különösen a fiatalok és gyermekek – határozottan bővülő – szegmensében a tagállami jogszabályok jelentős különbségei és az eltérő követelmények miatt a reklámügynökségek egyenlőtlen feltételek között működnek, és költségeik is növekednek, mivel kampányaikat hozzá kell igazítaniuk az eltérő jogi követelményekhez. Ez arra ösztönzi a cégeket, hogy kevésbé tisztességes versenygyakorlatokat alkalmazzanak a fenti nehézségek elkerülése és a piacszerzés érdekében. Egy egész Európában hasonló feltételeket bevezető jogharmonizáció, amely kiteljesíti a belső piacot e téren, nagymértékben elősegítheti egy átláthatóbb piac kialakulását, amelyben valamennyi reklámcég a képességeire és ismereteire alapozva fejtheti ki tevékenységét a fogyasztók igényeinek eredményes kielégítése érdekében, ahelyett hogy – az egészséges és tisztességes verseny kárára – kihasználná a tagállamok jogszabályi eltéréseit.

8.1

A reklámozást uniós szinten szabályozó közösségi irányelvek jogalapját mindeddig általában a Szerződésnek a belső piac kiteljesedésével kapcsolatos rendelkezései alkották (a jelenlegi 26. és 114., ámbár erősen módosított cikk). Ez természetesen fontos aggály, azonban nem az egyetlen. Más, konkrétabban a televíziós műsorszórást célzó közösségi kezdeményezések jogalapja ehelyett az a szöveg, amely annak idején a letelepedési és a szolgáltatásnyújtási jogról szólt, és amelynek ma – jelentős változásokkal – a jelenlegi 49. és azt követő, illetve 56. és azt követő cikkek felelnek meg. Végezetül újabb, de a jelenlegi Lisszaboni Szerződést megelőző, a gyermekvédelemről és a gyermekpornográfiáról szóló kezdeményezések jogalapja a bűnügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések közül került ki.

8.2

Érdemes emlékeztetni arra, hogy a jelenleg hatályos Lisszaboni Szerződés jelentős változásokat vezetett be az összes említett dimenzió kapcsán, és számos új lehetőséget biztosít a közösségi fellépésre, amelyeket tudni kell értelmezni és végrehajtani. A legfontosabb újítás az Európai Alapjogi Charta beépítése az EU elsődleges joganyagába. Ezt követi a büntető- és polgári ügyekben való együttműködés jogi természetének módosítása, és végül a Szerződés számos – például a belső piac kiteljesedésére, a fogyasztóvédelemre és az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó – rendelkezésének módosítása. Az Európai Bizottság a közelmúltban a javasolt adatvédelmi rendeletet is az Európai Alapjogi Chartára és a Lisszaboni Szerződés fent említett rendelkezéseire alapozta.

8.3

A gyermekeket és fiatalokat célzó reklámok kérdése mindenekelőtt a polgársággal és az alapvető jogok védelmével kapcsolatos. A Charta fentiekben említett 1., 3., 24., 33. és 38. cikke lényeges, a közösségi fellépés szükségességét bőven indokoló jogalapot biztosít. Ezek mellett mindenképpen meg kell említeni az EUSZ 2. cikkét, 3. cikkének (5) és (6) bekezdését, illetve az EUMSZ 4., 9. és 10. cikkét.

8.4

Ezen a területen a tagállami kormányok mellett – akár a Tanácson belül, akár a megerősített együttműködés (EUSZ 20. cikk) keretében – a nemzeti parlamenteknek is fontos szerep jut az EUSZ 12. cikke értelmében, ezért kérjük őket, hogy vállalják fel ezt a felelősséget.

8.5

Ezen a téren a belső piac kiteljesítése is az egyike a legfontosabb célkitűzéseknek, amellyel ezenkívül az EUSZ 3. cikkének (3) bekezdése, illetve az EUMSZ 26., 114. és azt követő cikkei foglalkoznak. Az EUMSZ 12. és 169. cikke ezenkívül új lehetőségeket biztosít a fogyasztóvédelem terén. Az eljárási aspektusokra tekintettel az EUMSZ 67. és azt követő, és különösen a 81. és 82. cikke biztosítja a jogalapot a polgári és büntetőjogi kerethez, amely segíti kiegészíteni ezen a téren a gyermekek és fiatalok védelmének jogi keretét.

8.6

A téma közösségi szintű megközelítése végezetül megfelel a szubszidiaritási és az arányossági elvnek (EUSZ 5. cikk (3) és (4) bekezdés), mivel a határokon átnyúló vetülettel kapcsolatos célt a tagállamok kizárólag nemzeti rendszereiken belül nem képesek megfelelő mértékben megvalósítani. A kezdeményezés célját tehát EU-szintű fellépéssel jobban el lehet érni, összhangban a szubszidiaritás elvével. A kezdeményezés hatályát pedig azokra a vetületekre kell korlátozni, amelyek konkrét gyakorlati problémákat vetnek fel. A kezdeményezés nem foglalkozhat olyan szempontokkal, amelyeket nemzeti jogszabállyal megfelelőbben lehet szabályozni – ezáltal szem előtt tartható az arányosság elve.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/12

—

Fontos, hogy a megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló törekvést minden fellépési terület részévé tegyék, és mind az uniós, mind pedig a nemzeti költségvetésbe is beépítsék.

—

Mutatókra van szükség a tények megismeréséhez.

—

A megkülönböztetés elleni törekvések megvalósításának kapcsolódnia kell az Európa 2020 stratégiához.

—

Megfelelő és hatékony végrehajtási és nyomonkövetési mechanizmusokat kell bevezetni az előírások betartása feletti felügyeletre és ellenőrzésre mind uniós, mind pedig nemzeti szinten.

—

Mind minőségi, mind mennyiségi szempontból javítani kell a foglalkoztatást a kiszolgáltatott csoportok gazdasági függetlenségének biztosítása és növelése érdekében.

—

Törekedni kell a családon és a háztartáson belüli feladatkörök egyenlő elosztására a nemek között, és a társadalombiztosításhoz való jogot az egyéni körülményekhez kell igazítani.

—

Intézményes struktúrákat kellene kialakítani, például egy fogyatékossági kérdésekkel foglalkozó európai bizottságot.

—

Fennáll annak a veszélye, hogy a gazdasági és szociális válság hatására Európa-szerte nő az intolerancia, az idegengyűlölet, a rasszizmus és a homofóbia.

—

Az integráció összetett és hosszú távú, sokoldalú társadalmi folyamat, amelyben sok szereplő érintett, különösen helyi szinten.

3.1.1

Az Alapjogi Ügynökség 2009-ben két, az LMBT-k helyzetét elemző jelentést (8) tett közzé; az ügynökség néhány megállapítását az alábbiakban ismertetjük. Az egyik legelső megállapítás az, hogy a diszkrimináció okai között egyfajta hierarchia áll fenn: a nemi, faji és etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni védelem erősebb, mint a diszkrimináció egyéb formáival szembeni védelem. A tagállamokban azonban egyre inkább az a jellemző, hogy ugyanolyan szintű védelmet biztosítanak a diszkrimináció valamennyi formája esetében.

3.1.2

Az FRA szerint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelv végrehajtása 18 uniós tagállamban meghaladta a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéssel kapcsolatos minimumkövetelményeket. Az uniós tagállamok többsége ezért olyan szabályozást vezetett be, amely a munka és foglalkoztatás mellett más területeken is védelmet nyújt a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés ellen. Mintegy 20 tagállamban működik a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekért felelős hatóság.

3.1.3

Az FRA jelentései foglalkoznak az LMBT-k szabad mozgásával is, amely az EU egységes munkaerőpiacának fontos eleme. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a családjog a tagállamok nemzeti jogalkotói hatáskörébe tartozik, ami azt eredményezi, hogy a különböző tagállamokban különböző szabályok vonatkoznak az azonos nemű párokra. Az egyes országokban ezenkívül különböző hagyományok alapján alakítanak ki véleményeket többek között az azonos neműek közötti házasságról és partnerkapcsolatról, emiatt azonban többek között problémák merülhetnek fel, ha az érintettek a személyek szabad mozgásához fűződő jogaikat szeretnék gyakorolni.

3.1.4

Az FRA megjegyzi, hogy azonos nemű párok jelentős akadályokkal szembesülhetnek a személyek szabad mozgásához fűződő jogaik gyakorlása során, akár házasságban, akár bejegyzett élettársi kapcsolatban, akár tartós kapcsolatban élnek. Az ügynökség rámutat, hogy ez számos esetben közvetlen diszkriminációhoz vezet, és hogy tisztázni kell, milyen kötelességei vannak a tagállamoknak a szabad mozgásról szóló irányelv (9) értelmében.

3.2.1

Az Európai Bíróság két olyan ügyet vizsgált, amely a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetésre vonatkozott: a Römer- és a Maruko-ügyet. A Römer-ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az egyenlő bánásmódról szóló irányelv tiltja, hogy az élettársi kapcsolatban élő ellátásra jogosult alacsonyabb összegű kiegészítő nyugellátást kapjon, mint a házasságban élő ellátásra jogosult, továbbá szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés áll fenn amiatt, hogy a nemzeti jogban az említett élettárs a nyugellátás tekintetében a házas személyéhez hasonló jogi és ténybeli helyzetben van.

3.2.2

A Maruko-ügyben a Bíróság hasonlóképpen úgy ítélkezett, hogy az irányelv nem teszi lehetővé az olyan szabályozást, amelynek alapján a törvényes élettárs az élettársának halála után nem kapja meg azt a túlélő hozzátartozónak járó ellátásnak megfelelő ellátást, amelyet egy házastárs megkapna. Emellett azonban úgy vélte, hogy a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a túlélő élettárs a túlélő hozzátartozónak járó ellátásban részesülő házastárssal összehasonlítható helyzetben van-e. Azt is kiemelte, hogy az Unión belül nagy eltérések vannak, és többnyire nem tekintik a házassággal egyenértékűnek a partneri kapcsolat egyéb, jogilag elismert formáit.

3.3.1

A szexuális irányultság nyílt felvállalásával kapcsolatos problémák a munkahelyen: Kutatások azt mutatják, hogy az LMBT-k gyakran „láthatatlanok” a munkaerőpiacon. Ennek elsődleges oka az üldöztetéstől való félelem, ami ahhoz is vezet, hogy sokuk kerüli a munkatársakkal való társas érintkezést, nehogy „lelepleződjön”. Mindenekelőtt azt találták, hogy sokan félnek tudatni főnökeikkel a szexuális irányultságukat. Bizonyos ágazatokban, például a honvédelmi ágazatban vagy az egyházban az átlagosnál sokkal alacsonyabb a nyílt felvállalás aránya.

3.3.2

Konkrét problémák nehezítik meg a munkát: Az LMBT-knek a többi kiszolgáltatott csoporthoz képest sajátos helyzetük van a munkaerőpiacon, mivel a szexuális irányultság nyílt felvállalása kihat a munkahelyi életükre. Az LMBT-k általában stratégiákat dolgoznak ki arra, hogyan kerülhetik el, hogy kiderüljön szexuális irányultságuk, például témát váltanak, illetve otthagyják a munkahelyi beszélgetéseket. Kutatások kimutatták, hogy az ilyen állandó munkahelyi lavírozás az egészségre és a termelékenységre is kihat. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek csoportja által az Unióban elszenvedett hátrányosan megkülönböztető bánásmód a szégyenérzetre alapuló, érzelmi kirekesztéshez vezet. Ez pedig mind az egyénre, mind a munkaerő-piaci részvételre nézve következményekkel jár. Az EGSZB úgy véli, hogy a különböző uniós intézményeknek aktív erőfeszítésekkel kell küzdeniük az ezzel járó kirekesztés ellen.

3.3.3

A jogok munkaerő-piaci érvényesítésével kapcsolatos problémák: Ha valaki szexuális irányultsága miatt megkülönböztetés célpontjává válik, fontos, hogy hozzá tudjon férni panasztételi mechanizmusokhoz, például olyan nemzeti hatósághoz fordulhasson, amely az effajta megkülönböztetéssel kapcsolatos panaszügyeket kezeli. Sok tagállamban ilyen hatóság egyszerűen nem is létezik.

3.3.4

Ódzkodás a panasztételtől: Az olyan dokumentált esetek száma, amelyek során szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés állt fenn, feltűnően alacsony. Ennek oka valószínűleg az, hogy az LMBT-k vonakodnak attól, hogy nyilvánosságra kerüljenek, illetve lehet, hogy nincsenek tisztában jogaikkal. A panasztétel továbbá a munkahely elvesztésének kockázatát is magában hordozhatja. Egyes esetekben fontos, hogy a panasztevő védelmet kapjon a társadalomtól, hogy elkerülhetők legyenek a panasztétel negatív következményei.

3.3.5

Az ismeretek hiánya: Egy Eurobarométer-felmérés kimutatta, hogy a megkülönböztetésről szóló jogszabályokat nem ismerik eléggé. Az uniós polgároknak közel a fele (45 %-a) nem tudja, hogy léteznek jogszabályok, amelyek tiltják a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést az új munkaerő felvételekor. Az ESZSZ egy tanulmánya ugyancsak kimutatta, hogy a szakszervezetekben hiányos az LMBT-kkel kapcsolatos politikákra és fellépésekre vonatkozó tudás. A munkahelyi jogok ismeretének hiánya a más szexuális irányultságú személyekkel kapcsolatos helyzetre és tapasztalatokra vonatkozó információk és adatok általános hiányában is megmutatkozik. A kutatások azt mutatták ki, hogy igen alacsony a felvilágosultság szintje a munkahelyen a szexuális irányultsággal és a nemi identitással kapcsolatban. Ez azzal jár, hogy a más szexuális irányultságú személyeknek igen nehéz nemi identitásukról, illetve a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetésről beszélniük munkaadójukkal, illetve szakszervezetükkel. Ezért, különösen azokon a területeken, ahol kevés figyelmet kapnak ezek a kérdések, figyelemfelhívó intézkedésekre van szükség, hogy az emberek többet tudjanak az uniós polgári jogokról.

3.3.6

Jogi védelemmel és más intézkedésekkel enyhíthető a megkülönböztetés: Egyes országokban a jogi védelemnek és az egyenjogúság nemzeti szinten történő jobb támogatásának bevezetése hozzájárult a lakosság szélesebb körű, általánosabb felvilágosításához, ami a szakszervezetekre és a munkaadókra is kedvező hatással volt. Az FRA tanulmánya alig említi a munkaadók felelősségét, ami a vezetőség felelősségének jelentőségére mutat rá. A sokféleségre való törekvés és a nyitottság kultúrája az LMBT-k szempontjából kedvezően hat a munkahelyekre. A sokféleségre való törekvés lehet, hogy nem szorítja vissza jelentős mértékben a megkülönböztetést, mindenesetre fontos első lépés egy szervezetben.

3.3.7

A megkülönböztetés mértéke: Számos kutatást végeztek azzal céllal, hogy felmérjék az LMBT-kkel szembeni megkülönböztetés mértékét a munkahelyen. Ezek arra az eredményre jutottak, hogy az érintett csoportnak közel a fele nem vállalja fel nyíltan szexuális irányultságát a munkahelyen, azok közül pedig, akik igen, egyharmad és fél közé tehető azoknak az aránya, akik a munkahelyen közvetlenül szembesülnek megkülönböztetéssel, illetve becsmérlő kijelentésekkel és előítéletekkel.

3.3.8

Az EU-ban számos projektre került sor a munkaadók, szakszervezetek és az önkéntes szektor részvételével; az Európai Bizottság pedig pénzügyi támogatást nyújtott a projektekhez, ami kiemelte legitimitásukat. Franciaországban az egyik ágazatban a munkaadók és szakszervezetek megállapodást kötöttek az azonos nemű párok alkotta családok egyenlő jogait illetően. A Vision svéd szakszervezeti szövetség az LMBT-kérdésekről szóló képzést kínál, melynek célja a figyelemfelhívás a munkahelyi diszkriminációra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy teljességgel megvalósítható az együttműködés a más szexuális orientációval rendelkezők munkaerő-piaci helyzetének megváltoztatása érdekében. Az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy ritkaságszámba mennek az ilyen jellegű intézkedések, ezért felkéri az Európai Bizottságot a bevált gyakorlatok népszerűsítésére, valamint a szociális partnereket arra, hogy sokkal aktívabb intézkedések révén lépjenek fel az LMBT-kkel szemben megnyilvánuló munkahelyi diszkrimináció ellen.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/16

1.6.1

Az uniós politikaalkotóknak

1.6.2

Az uniós tagállamoknak

1.6.3

A helyi önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek – beleértve a szociálisa partnereket is –

3.1.1

Az uniós munkaerő-felmérés (7) kimutatja, hogy a migránsok vállalkozói tevékenységének a tendenciája EU-szerte változó: az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Belgiumban, Dániában és Svédországban a migráns vállalkozók aránya az összes foglalkoztatotthoz képest 1,5–2,9 százalékponttal meghaladja a helyi vállalkozók számát. Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Írországban, Németországban és Ausztriában viszont a helyi vállalkozókhoz képest alacsonyabb a migráns vállalkozók aránya.

3.1.2

A régiókat tekintve Európa déli, központi és keleti részén magasabb (a helyiek és a migránsok körében) az önfoglalkoztatás általános aránya. Közép- és Kelet-Európában ugyanakkor a migránsok nagyobb hajlandóságot mutatnak az önfoglalkoztatásra, mint a helyiek, míg Dél-Európában ennek az ellenkezője jellemző.

3.1.3

Az, hogy Lengyelországban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon az önfoglalkoztatók körében a migránsok túlreprezentáltak, részben a migráns vállalkozók esetében érvényes aránylag rugalmas vízumszabályozásoknak és ezen országok foglalkoztatási helyzetének tudható be. A migráns vállalkozók dél-európai országokbeli alacsonyabb aránya abból következhet, hogy a szóban forgó országok migránsainak még nem volt idejük a vállalkozásindításhoz szükséges humán, anyagi és társadalmi tőkét megteremteniük, mert esetleg nem beszélték folyékonyan az ország nyelvét, vagy nehézségbe ütközött szakképesítéseik elismertetése.

3.1.4

Az egy adott évben új vállalkozást indítókra vonatkozó számadatok azt is sugallják, hogy a migránsok vállalkozóbb kedvűek a helyiekhez képest. 1998 és 2008 között az új migráns vállalkozók évi átlagos száma kétszeresére nőtt Németországban (évi 100 000 fölé) és az Egyesült Királyságban (évi mintegy 90 000-re). Spanyolországban és Olaszországban az évenkénti átlagos számuk hatszorosára (évi 75 000 fölé), illetve nyolcszorosára (évi 46 000-re) nőtt. Franciaországban kisarányú növekedés (35 000-re) volt tapasztalható ugyanebben az időszakban. (8)

3.1.5

A migránsok ráadásul a népességbeli arányukhoz képest is nagyobb vállalkozói kedvvel rendelkeznek, mint a helyiek. Az Egyesült Királyságban például noha a migránsok az ország lakosságának 8 %-át teszik ki, az országban működő összes kkv 12 %-a az ő tulajdonukban van.

3.1.6

Ez a megállapítás összhangban van egy nemrégiben készült amerikai tanulmánnyal, amelyből kiderül, hogy a bevándorlók aránya a kisvállalkozással rendelkezők között 18 %-ot tesz ki, míg az összlakosság 13 %-át és a foglalkoztatottak 16 %-át adják. (9)

3.2.1

Miközben a vállalkozásalapítók száma évről évre az átlagosnál magasabb a migránsok körében, az üzletből kiszállók között is ők vannak többen. Az alacsonyabb fennmaradási arány utalhat arra, hogy az önfoglalkoztatás csak köztes lépés a fizetett munkaviszony felé, vagy arra, hogy a migránsok vállalkozásai magasabb arányban buknak el. Franciaországban például a külföldiek tulajdonában álló vállalkozásoknak csupán 40 %-a működik még öt évvel a megalapítása után is, szemben a francia állampolgárok tulajdonában álló vállalkozások 54 %-ával. (10) Az OECD tanulmánya (11) úgy találta, hogy a migránsok tulajdonában álló üzleti vállalkozásoknak még a képzettségek, tapasztalatok és más tényezők ellenőrzését követően is 27 %-kal kevesebb az esélye a fennmaradásra, mint a helyiek vállalkozásainak.

3.3.1

A migráns vállalkozók a tevékenységek éppolyan széles körét gyakorolják a befogadó államban, mint a helyiek. Korábban ez nem így volt: főként az etnikai csoportjuk tagjainak nyújtott szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások működtek. Ez a változás részben annak tudható be, hogy sok migráns egyre magasabb szintű végzettséget szerez, részben pedig a posztindusztriális társadalmak gazdasági rendszereiben végbemenő változásoknak.

3.3.2

Noha Európában a külföldön született vállalkozók nagyrészt a hagyományosan többnyire a migránsok által irányított vállalkozásokkal társított ágazatokban (vagyis a nagy- és kiskereskedelemben) tevékenykednek, sokan vannak azonban olyanok, akik a hagyományos etnikai vállalkozói ágazatoktól eltérő területen tevékenykednek: a migráns vállalkozók mintegy 18 %-a az építőiparban; körülbelül 8 %-a a szakmai, tudományos és technikai szektorban; mintegy 6 %-a a feldolgozóiparban, és további 6 %-a az egészségügyben és a szociális munka területén.

3.4.1

A migráns és a helyi vállalkozók általános profilja annyiban hasonlít, hogy a vállalkozók többnyire képzettek és férfiak, és több mint háromnegyedük 35 évnél idősebb. A migráns és a helyi vállalkozók átlagos életkora meghaladja a bérből vagy fizetésből élő munkavállalókét. Ez azzal magyarázható, hogy a vállalkozásindításhoz megfelelő társadalmi és fizikai tőke, valamint tapasztalat szükséges.

3.4.2

A migráns vállalkozók a helyieknél átlagosan magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, a migráns vállalkozók mintegy 30–40 %-a felsőoktatási végzettséget szerzett.

3.4.3

A migráns vállalkozók közel kétharmada több mint tíz éve él a befogadó országban, míg a bérből élő migránsoknak csupán valamivel több, mint 50 %-a.

3.4.4

A migránsok körében a vállalkozásindítási hajlamot változó mértékben határozza meg az, hogy melyik régióból származnak, közülük az ázsiai migránsok mutatják a legnagyobb, a latin-amerikai és az afrikai migránsok pedig a legkisebb hajlandóságot. Nagyrészt az oktatásbeli és vagyonbeli különbségek indokolják a migráns csoportok vállalkozói hajlandósága közötti különbségeket. További magyarázat lehet, hogy néhány származási ország gazdaságában hagyományosan nagyobb a vállalkozók aránya, és hogy az ilyen országokból érkező migránsok nagyobb valószínűséggel indítanak vállalkozásokat a befogadó országban.

3.4.4.1

Az ugyanazon régióból származó migránsok tapasztalatai azonban nem homogének. Az Egyesült Királyságra vonatkozó számadatok jelzik például, hogy amennyiben a foglalkoztatás aránya a pakisztáni és az indiai migráns közösségek esetében ugyanolyan magas volna, akkor a pakisztáni férfi munkavállalók aránya 24 %-kal, a pakisztáni női munkavállalók aránya pedig 136 %-kal növekedne, ami a munkavállalókra vetítve mintegy 96 000 főt jelent.

5.1.1

Az uniós munkaerő-felmérés (1998–2008) kiemeli a migráns vállalkozóknak a foglalkoztatáshoz való pozitív hozzájárulását, még akkor is, ha a legtöbb (helyi és migráns) vállalkozó csupán önmagát foglalkoztatja.

5.1.2

A migráns vállalkozók átlagosan 1,4–2,1 további munkahelyet teremtenek. A helyi vállalkozókkal való összehasonlítások ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy a migráns vállalkozók aránylag kevesebb munkahelyet teremtenek. Ez alól az általános megfigyelés alól kivételt képez a Cseh Köztársaság, Magyarország, a Szlovák Köztársaság és az Egyesült Királyság, ahol a migráns vállalkozók úgy tűnik, több munkahelyet teremtenek a helyi vállalkozókhoz képest.

5.1.3

Az átfogó foglalkoztatáshoz való ezen hozzájárulás növekedett az idők folyamán. 1998–2008 között a migráns vállalkozók által alkalmazott személyek száma nőtt Spanyolországban, Olaszországban, Ausztriában, Németországban és Hollandiában; az Egyesült Királyságban és Franciaországban viszont folyamatosan nagymértékű volt a foglalkoztatáshoz való hozzájárulásuk. 2007-ben és 2008-ban például a migráns vállalkozók évente több mint 750 000 főt foglalkoztattak Németországban, körülbelül fél millió főt az Egyesült Királyságban és Spanyolországban, csaknem 400 000 főt Franciaországban és mintegy 300 000 főt Olaszországban.

5.1.4

A foglalkoztatáshoz való ezen hozzájárulás viszonylagosan a teljes foglalkoztatott munkaerő 1,5–3 %-ának felel meg. Az összfoglalkoztatáshoz a migránsok a legnagyobb mértékben Luxemburgban (8,5 %) és Írországban (4,9 %) járultak hozzá. Jóllehet az adatok korlátozott hozzáférhetősége miatt nem lehet megállapítani, hogy a migránsok nagyrészt migránsokat vagy másokat alkalmaznak-e, néhány tanulmány kimutatta, hogy a migránsok egyaránt alkalmaznak helyieket és más migránsokat.

5.2.1

A migráns vállalkozók hozzájárulása nem merül ki a munkahelyteremtésben, hanem a befogadó országok általános gazdasági növekedésére is kiterjed. Nagyon nehéz valódi empirikus bizonyítékokat gyűjteni az uniós gazdasághoz való tényleges hozzájárulásukról, ugyanakkor rendelkezésünkre állnak adatok az Egyesült Királyságból, amelyek kimutatják, hogy az ország gazdaságához való hozzájárulásukat évi 25 milliárd angol fontra becsülik, – ez a kkv-k bruttó hozzáadott értékének a 6 %-a (2007-ben 430 milliárd font) (14).

5.2.2

Ezzel szemben egy az Egyesült Államokban elvégzett tanulmány azt mutatja, hogy az olyan kisvállalkozások, amelyek legalább 50 %-ban migránsok tulajdonában vannak, évente hozzávetőlegesen 776 milliárd amerikai dollár hozzájárulást nyújtanak, a kisvállalkozások összes hozzájárulásának 13 %-át (2007-ben 6 billió amerikai dollár).

5.2.3

Szintén segíthetnek az eligazodásban azok a Franciaországra vonatkozó adatok, melyek szerint a bevándorlók 2009-ben Franciaországban 47,9 milliárd eurót kaptak a francia államtól (jóléti, lakhatási, oktatási támogatás stb.), viszont 60,3 milliárd eurót fizetettek be. Más szóval a bevándorlók nettó 12,4 milliárd euróval járultak hozzá az államháztartáshoz. (15)

5.2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy uniós szinten nagyobb lehetne ez a hozzájárulás, amennyiben az informális gazdaságban tevékenykedő migráns vállalkozók megkapnák a formális gazdaságba való áttéréshez szükséges támogatást.

5.3.1

Kimutatták azt is, hogy a migráns vállalkozók segítenek a befogadó országban kereskedelmi lehetőségeket teremteni, a származási országaikkal való kereskedelemhez kapcsolódó tranzakciós költségek csökkentése révén, a kapcsolati hálózataikat és a származási országuk piacára vonatkozó ismereteiket felhasználva. Svédországban például a külföldiek tulajdonában lévő vállalkozások 22 %-a áruinak és szolgáltatásainak legalább egy részét a nemzetközi piacokra szánja, szemben a helyiek tulajdonában lévő vállalkozások 15 %-ával. (16) Kimutatták továbbá, hogy Svédországban a migránsok számának 10 %-os növekedésével átlagosan 6 %-kal emelkedik az export és 9 %-kal az import. (17) Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a migránsok fontos szerepet játszhatnak a külkereskedelem fellendítésében azáltal, hogy csökkentik a származási országaikhoz kapcsolódó implicit kereskedelmi korlátokat.

5.3.2

Egy másik példa az Egyesült Királyság. A migráns vállalkozók közvetlen hozzáférést biztosítanak a növekvő diaszpóraközösséghez, a rendelkezésre álló bevételük meghaladta a 30 millió eurót, valamint olyan globális piacokon nyitnak meg új üzleti lehetőségeket, mint India, Kína, valamint az afrikai, karibi-térségbeli és latin-amerikai országok.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/21

1.1

Az EGSZB már 2006-ban megfogalmazta véleményét a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakról (1), kifejezve a civil társadalom aggályait ebben a kérdésben. Az akkor megfogalmazott ajánlások továbbra is érvényesek, így ebben a véleményben nem ismételjük meg őket.

1.2

A civil társadalom képviselőjeként és tudatában annak, hogy a nemi alapú és különösen a családon belüli erőszak problematikája mindenkit érintő kérdés, az EGSZB megerősíti azzal kapcsolatos elkötelezettségét, hogy minden lehetséges eszközzel küzd e káros jelenség ellen, és többek között azt tervezi, hogy kétévente vitát rendez a tárgyban.

1.3

Az EGSZB az alábbi ajánlásokat intézi az európai intézményekhez és a tagállamokhoz:

2.1

Minden, személy elleni erőszakos cselekmény sérti az áldozat méltóságát, testi és lelki épségét, az emberi jogokat, valamint károsítja a demokratikus társadalom alapjait.

2.2

Mivel az államoknak kötelességük, hogy tiszteletben tartsák, védjék és előmozdítsák polgáraik jogait, ezért jelentős közforrásokat kell beruházniuk olyan speciális szolgáltatásokba és szakemberekbe, amelyek, illetve akik képesek ellátni ezt a feladatot.

2.3

A társadalom elítéli a nyilvánosan elkövetett erőszakot, és támogatja az állami fellépést az erőszakos cselekményben bűnös elkövetők üldözése és megbüntetése érdekében.

2.4

Van azonban egy másfajta, csendesebb fajtája is az erőszaknak, amely a családokon belül és esetenként durvább módon jelenik meg. Ez a családon belüli erőszak.

Egy család bármely tagja áldozatul eshet – alkalmanként vagy állandó jelleggel – különböző típusú erőszakos cselekményeknek, amelyek kimenetele akár halál is lehet.

2.5

Bár a család minden tagja megérdemli, hogy a hatóságok meghallgassák őket, foglalkozzanak velük és eljárjanak érdekükben, az igazság az, hogy a legszisztematikusabban érintett csoport a nőké. Világszinten a nők körében továbbra is a családon belüli erőszak az egyik legjelentősebb halálozási ok. Ez az oka annak, hogy e vélemény a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakot helyezi a középpontba.

2.6

Az Európai Unió a nők elleni erőszakot az alábbiak szerint határozza meg: „olyan, nemi alapú erőszakos cselekmény, amely a nők számára fizikai, szexuális vagy pszichológiai sérülést, illetve szenvedést eredményez vagy eredményezhet, beleértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert, vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, mind a közéletben, mind a magánélet területén” (3).

2.7

A hatóságok és a társadalom különféle, szervezett vagy szervezetlen szektorai által évtizedek óta kifejtett erőfeszítések ellenére az erőszaknak ezt a formáját továbbra is magánügynek tekintik, holott valójában az egész társadalmat érintő problémáról van szó.

2.8

A családon belüli erőszak bűncselekmény, amelyet a törvénynek büntetnie kell. Az EGSZB elismeri az EU különböző tagállamai által annak érdekében tett erőfeszítést, hogy szigorúbb intézkedésekkel sújtsák az elkövetőket. Mindazonáltal fel kellene tárni a jelenség mélyben gyökerező okait is, és meg kellene határozni az annak felszámolásához szükséges stratégiákat – amelyek tartalmazzák többek között a jelenség férfiak általi jobb megértését.

2.9

Másrészről a gazdasági válság az EU számos országában komolyan kihat a szociálpolitikára. Az alapvető közszolgáltatások, mint az egészségügy, az oktatás és a szociális szolgáltatások szintje csökken, miközben a családoknak, különösen pedig a nőknek nagyobb mértékben van ezekre szükségük. Tanúi lehetünk nőknek szánt segítségnyújtási szolgálatok és a bántalmazott nőket fogadó központok bezárásának, a nemek közötti egyenlőséget célzó központi részlegek költségvetése csökkentésének, a megelőzési projektek és a médiakampányok leállításának stb.

2.10

A gazdasági egyenlőtlenségek és a nőkkel szembeni megkülönböztetés – például a foglalkoztatás vagy a más gazdasági forrásokhoz való hozzájutás terén –, továbbá a nemi alapú sztereotípiák és a patriarchális társadalom makacs fennmaradása, valamint a gazdasági függetlenség hiánya csökkenti a nők fellépési képességét és fokozza kiszolgáltatott helyzetüket a családon belüli erőszakkal szemben.

2.11

A jelenlegi gazdasági válság és az abból való remélt kilábalás érdekében bevezetett politikák, valamint a gazdasági liberalizáció és az állami szektor privatizációja nemcsak a nemi alapú munkamegosztást erősítik meg, hanem fokozzák az egyenlőtlenséget is, erősítve azokat a tényezőket, amelyek kiváltják az erőszakot.

2.12

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapította (4), hogy a globalizáció káros hatásokkal jár a szociális struktúrákra. A szabályozatlan globalizáció következtében megjelenhetnek a nők elleni erőszak súlyosabb formái is, különös tekintettel az embercsempészetre.

2.13

A kisebbségi csoportokhoz tartozó nők, a migráns nők, a vidéki és távol eső településeken szegénységben élő nők, a börtönbüntetésüket töltő, intézményekben elhelyezett, mentális vagy fizikai fogyatékkal élő nők és az idősebb nők jobban ki vannak téve az erőszak veszélyének.

2.14

Ez a saját kezdeményezésű vélemény fel kívánja mérni a nők ellen, irányuló családon belüli erőszak mértékét Európában, igyekszik áttekintést nyújtani az eddig meghozott intézkedésekről, és jobban tudatosítani kívánja a társadalomban ezt a problémát.

2.15

A szervezett civil társadalom szószólójaként az EGSZB kész arra, hogy az ilyen jellegű erőszakkal foglalkozó szervezetekkel együttműködve vitafórumot szervezzen a jelenség megszüntetésére irányuló javaslatok megvitatására és a hatékony megelőző intézkedéseket eredményező bevált gyakorlatok példáinak megosztására.

3.1

2011-ben az Európa Tanács egyezményt fogadott el a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (5). Ez az első, jogilag kötelező érvényű nemzetközi eszköz, amely átfogó jogi keretet hoz létre az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők elítélése érdekében. A célja az, hogy a férfiak és a nők közötti jobb egyenlőség biztosítására szólítson fel, hiszen a nők elleni erőszak mélyen a nemek közötti egyenlőtlenségben gyökerezik, és a patriarchális kultúrának és a tényekkel szembeni közömbösségnek köszönhetően maradt fenn.

3.2

A szóban forgó egyezmény az erőszak összes formáját (fizikai és pszichológiai erőszak, szexuális zaklatás, kényszerházasság, női nemi szervek megcsonkítása, zaklatás, kényszersterilizáció, kényszerabortusz) figyelembe veszi, tekintet nélkül az áldozat korára, etnikai származására, nemzetiségére, vallására, szociális hátterére, esetleges bevándorló létére vagy szexuális irányultságára.

3.3

Mindeddig csupán húsz ország (6) írta alá ezt az egyezményt, közülük is néhányan (Németország, Szerbia és Málta) fenntartásokkal, és mindössze egy ország (7) ratifikálta. Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Uniót és annak összes tagállamát, hogy minél előbb írják alá, ratifikálják és hajtsák végre az isztambuli egyezményt.

4.1

Az EU-ban élő nők 45 %-a állítja, hogy esett már áldozatul nemi alapú erőszaknak. 40-45 %-uk számol be arról, hogy szexuális zaklatás érte a munkahelyén. Becslések szerint Európában naponta hét nő halálát okozza nemi alapú erőszak (8).

4.2

E jelenségnek egyébként erőteljes gazdasági hatása is van. A nők elleni erőszak az Európa Tanács 47 tagországában évente legalább 32 milliárd euróra becsülhető kárt okoz.

4.3

Az Eurobarométer egy 2010-es felméréséből kiderül, hogy a polgárok széles köre (a megkérdezett személyek 98 %-a) ismeri ezt a jelenséget, amelynek előfordulása igen gyakori (minden negyedik személy mondta azt, hogy ismer olyan nőt, aki családon belüli erőszak áldozata, minden ötödik személy pedig ismer olyan személyt, aki ilyen erőszakos cselekményeket követ el).

4.4

A nők jogi és társadalmi helyzetéről tartott második világkonferencia már 1980-ban rávilágított arra, hogy a nők elleni erőszak a leginkább elhallgatott bűncselekmény. Tizenhárom évvel később a bécsi emberi jogi világkonferencia emberi jogokként ismerte el a nők jogait. Az EU tagállamai elkötelezték magukat az 1995-ös pekingi cselekvési program alapvető célkitűzéseinek elérése mellett.

4.5

A „Nők a hatalomban” című második európai csúcstalálkozó (Cádiz, 2010. március) zárónyilatkozatában (9) 25 női miniszter és az EU összes tagállamának számos politikai vezetője elismerte, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőségnek még a tényekben is meg kell valósulnia, illetve hogy a nők elleni erőszak állandó probléma, amely az emberi jogok súlyos megsértése. A dokumentum megerősíti, hogy a szexista jellegű sztereotípiák továbbra is megkülönböztetéshez vezetnek, és figyelmeztet arra, hogy a fiatalabb nemzedékek lemásolják a szexista viselkedési mintákat.

4.6

Az európai intézmények különféle elemző és fellépési célú dokumentumokat állítottak össze, amelyeket – a teljesség igénye nélkül – az alábbiakban sorolunk fel:

4.7

A tagállamok egyébként – bár nem mindegyik – olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek célja a családon belüli erőszak bűncselekménnyé minősítése, az elkövető elleni szigorúbb eljárás, a családon belüli erőszak közrend elleni bűncselekménnyé minősítése stb.

4.8

Bár nemzeti és európai szinten továbbra sincs elegendő megbízható és összehasonlítható adat a családon belüli erőszak kapcsán, az ismert számok már így is elég ijesztőek ahhoz, hogy ne legyen kétségünk a probléma kiterjedését illetően (10).

4.9

A számadatok és a szigorúbb jogalkotás ellenére az igazság az, hogy a közvélemény általában továbbra is úgy véli, hogy az egyenlőség elvén felépülő társadalomban élünk. Ez nemcsak azt a vitát torzíthatja el, amely a családon belüli erőszakkal kapcsolatos, hanem azt is, amely az erőszak más típusairól és a férfiak és a nők közötti – például a fizetés és a pályafutás során való előléptetések terén tapasztalható– egyenlőtlenségről szól.

4.10

Az erőszak egyik elfelejtett – hiszen a külvilág számára láthatatlan – formája a lelki erőszak. Ideje megtörni a csendet, és elismerni, hogy az erőszaknak ez a formája az emberi jogok megsértését jelenti, amivel a nemi alapú erőszakról szóló jogszabályoknak is foglalkozniuk kell.

4.11

A lelki erőszakot átélt nők, akik sok esetben egész hátralevő életük során sem heverik ki a súlyos traumát, holisztikus, ágazatokon átívelő segítségnyújtást igényelnek biztonságos rehabilitációs környezetben. Mivel arra kényszerültek, hogy a társadalomtól elszigetelve éljenek, és nincsen kézzelfogható bizonyítékuk az erőszakos cselekményre, attól félnek, hogy senki nem hisz nekik. Újbóli beilleszkedésük érdekében alapvető, hogy a velük foglalkozók higgyenek nekik.

4.12

A családon belüli erőszak nemcsak a közvetlen áldozatot érinti, hanem azokat is, akik segítséget nyújtanak neki, vagy tudnak a problémáról. Ilyenek többek között a gyermekek, akiket érzelmi sérülékenységük különösen kiszolgáltatottá tesz, és előfordulhat, hogy a következményeket egész életük során érezni fogják.

4.13

Bár a családon belüli erőszak nem csupán a nők elleni támadásokban nyilvánul meg, fel kell tenni azt a kérdést, hogy miért van az, hogy a családon belül elkövetett egyéb bűncselekményeket – például a pedofíliát, amelynek 90 %-a esetében az elkövető közeli családtag – visszataszítónak tartjuk, miközben a családon belüli erőszak esetén továbbra is azt vizsgáljuk, hogy mi késztette a bántalmazót az ilyen fellépésre.

5.1

Meg kell válaszolni azt az alapvető kérdést, hogy a társadalom miért bocsátja meg gyakran az ilyen bűncselekményeket, avagy miért a megtámadott nőben keressük az elkövetett erőszakos tett igazolását. A gyakorta felhozott kulturális és társadalmi jellegű okok, azon túlmenően, hogy hamisak, csupán a jelenlegi helyzet fenntartását eredményezik.

5.2

Az az elképzelés, hogy a családon belüli erőszak egyfajta ősi kultúrában és hagyományban gyökerezik, megerősíti azt a hibás vélelmet, hogy a kultúra hiedelmek és gyakorlatok statikus elegye. Éppen ellenkezőleg: folyamatosan fejlődik és megújul. Pontosan abból, hogy a kultúra heterogén, és egymással versengő értékeket foglal össze, következik az, hogy természetéből adódóan fejlődőképes.

5.3

A kultúra szervesen kapcsolódik a hatalomgyakorláshoz: a normák és értékek akkor válnak uralkodóvá, ha az őket hangoztatók hatalomhoz vagy befolyásos pozícióhoz jutnak.

5.4

A nők is a kultúra szereplői, és befolyásolják azt a kultúrát, amelyben élnek. A társadalomban és a kultúrában való részvételük alapvető a róluk kialakult képre és a helyzetükre ártalmas gondolkodásmód, szokások és hagyományok átalakításához.

5.5

Ezért van akkora jelentőségük a nők különböző hatalmi szinteken való alulreprezentáltságával kapcsolatos megfontolásoknak. Mindaddig, amíg a probléma nincs megfelelően megoldva és a nők nem rendelkeznek a számuk és a képességeik által indokolt képviselettel a gazdaságban, a társadalomban és a politikában, az ellenük irányuló erőszak problémájának megoldása túlságosan nehéz és túlontúl lassú lesz. Bár a nemi alapú erőszak felszámolására irányuló állami politikáknak fontos szerepük van, a nők társadalomban elfoglalt helyéről kialakult hagyományos képet csak az változtathatná meg, ha a nők paritásos alapon vehetnének részt a hatalomgyakorlásban.

5.6

A nemi identitás modelljei, amelyek a passzivitást, a feladást és az alávetettséget évszázadokon keresztül női jellemzőknek minősítették, az agresszivitást, az erőt és a cselekvést pedig férfitulajdonságoknak tekintették, hozzájárultak az érzelmi kapcsolat egy olyan felfogásának kialakulásához, amely az évszázadok során a nőket alárendelt és függő helyzetbe skatulyázta be.

5.7

Immár nem elfogadható az olyan, identitásmodelleken alapuló kapcsolat, amelynek előfeltétele az egyik fél alárendeltsége a másikkal szemben. A férfiaknak és a nőknek ezért el kell gondolkodniuk arról, hogy miként viszonyulnak ezekhez a modellekhez. Ennek során a szabadság, az autonómia és a személyes kiteljesedés értékeiből kell kiindulniuk.

5.8

A nőgyilkosságok (11) áldozatainak jelentős százaléka korábban már tett feljelentést erőszak vagy fenyegetés miatt. Ez rámutat a megelőzés jelentőségére. Számtalan esetben semmiféle intézkedésre nem került sor az áldozatnak a támadója elleni megvédése érdekében.

5.9

A megelőzést célzó fellépések között többek között szerepelhet, illetve szerepelnie kell:

5.10

A családon belüli erőszak áldozatainak védelmére szakosodott részlegeknek olyan munkatársakra van szükségük, akik speciális képzésben részesültek, illetve olyan forrásokat igényelnek, amelyek garantálják a meghozott intézkedések végrehajtását; megfelelő források hiányában az intézkedések hatástalanok maradnak.

5.11

Fontos, hogy hozzanak létre multidiszciplináris támogatóközpontokat, ahol meghallgatják, megértik a nőket, és hitelt adnak szavaiknak. A családon belüli erőszak jelenségében pszichológiai, kulturális és vallási tényezők éppúgy szerepet játszanak, mint évszázadok óta meggyökerezett szokások. Az erőszaknak nincs egyetlen oka, és nem lehet kizárólag rendőri vagy büntetés-végrehajtási eszközökkel kezelni. A jelenség elleni küzdelemben alapvető a több területet átfogó, koordinált támogatás, amely megakadályozza, hogy a nő ismételten erőszaknak legyen kitéve. Különös figyelmet kell fordítani a fogyatékkal élő és a bevándorló nőkre, akik kiszolgáltatottabbak. Az ilyen támogató központoknak rendszeresen foglalkozniuk kell az erőszak közvetett áldozataival is, különösen a gyermekekkel.

5.12

Meg kell változtatni a biztonsággal kapcsolatos paradigmát, amit jelenleg túlságosan szorosan kapcsolunk a szervezett bűnözéshez, a terrorizmushoz, a személyek és vagyontárgyak elleni támadáshoz, a kábítószer-kereskedelemhez, azonban a nőkre sok esetben a családjukban vagy a munkahelyükön leselkedő veszélyekhez szinte soha. Sok életet menthetnénk meg, ha a biztonság fogalmában több humanista, elsősorban a megelőzésre koncentráló kritériumot alkalmaznánk. Az új technológiák fokozott védelmet nyújthatnak: ilyen például az elektronikus karperec, amely távoltartási végzés esetén megakadályozza a szabadlábon levő támadót abban, hogy megközelítse áldozatait.

5.13

A családon belüli erőszakkal kapcsolatos statisztikák nem festenek pontos képet erről a jelenségről, mivel nem mutatják ki a probléma valódi kiterjedését. Ezért sürgős a családon belüli erőszak nyilvántartási kritériumainak egységesítése, hogy az adatok európai szinten összehasonlíthatóak legyenek.

5.14

A kormányoknak előtérbe kell helyezniük, és – többek között pénzügyileg – támogatniuk kell a civil szervezetek (nőszervezetek, emberijog-védő szövetségek, szakszervezetek stb.) munkáját anélkül, hogy engednének a csábításnak, és megkísérelnék ellenőrizni azokat, vagy önállóságukat csökkenteni.

5.15

Különösen fontos az oktatás területe. Az oktatás éppúgy biztosíthatja a diszkriminatív modellek és gyakorlatok fennmaradását, mint ahogy szerepet játszhat az egyének és a közösségek mentalitásának és magatartásának megváltoztatásában. Az iskolának nemi előítéletektől mentes oktatást és olyan, koedukációs megközelítést kell népszerűsítenie, amely a jogok és az esélyek egyenlőségén alapul. Eközben az egyén átfogó fejlődését kell céloznia, eltávolodva a sztereotípiáktól és a nemi alapon kiosztott szerepektől, és el kell utasítania mindenfajta, a nőket hátrányos helyzetbe hozó megkülönböztetést. Az iskola alkalmas arra, hogy lebontsa a nők és férfiak szerepéről alkotott, általában a médiákban közvetített sztereotipizált képet, valamint rendkívül alkalmas a nemi alapú erőszak megfigyelésére.

5.16

Ahhoz, hogy az iskola betölthesse ezt a pozitív szerepet, alapvető, hogy a tanárok alap- és továbbképzése során legyen szó a nemi alapú, és különösen a családon belüli erőszakról. A tantervek és tankönyvek időszakos felülvizsgálatának állandósulnia kell ahhoz, hogy száműzzünk mindenféle szexista jellegű nyelvezetet.

5.17

Az egészségügy területe is alapvető jelentőséggel bír. Ha a nőket és a serdülőkorúakat az egészségügyi stratégiák középpontjába helyezzük, lehetőség nyílik annak a meggyőződésnek a megszilárdítására, hogy a nők ellen családon belül elkövetett erőszak kockázati tényező, nem pedig elszigetelt probléma.

5.18

Fontos időszakonként és rendszeresen felülvizsgálni a nyilvántartási és a bejelentéstételi eljárásokat, hogy elkerüljük az olyan szabályokat, amelyek a szakemberekre adminisztratív terheket rónak, vagy rugalmatlanok és nem fenntarthatóak. Ezeknek az eljárásoknak lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy az egészségügyi problémát kockázati tényezőként rögzítsék (például a családtervezési vagy terhességi tanácsadás keretében), illetve egyértelműen különbséget tegyenek a városi és a vidéki szükségletek között.

5.19

A nemi alapú erőszakhoz kapcsolódó összes területen fontos biztosítani, hogy a tájékoztatás és a képzés hatékony és a valósághoz illeszkedő legyen, illetve hogy rendelkezésre álljanak a szükséges eszközök és források. Ezenkívül rendszeresen fel kell mérni a helyzetet, hogy a rendelkezésre álló információk a valóságnak megfelelőek legyenek.

5.20

A tájékoztatás és a képzés kapcsán meg kell különböztetni a tájékoztatást (amely az intézményben dolgozóknak szól), a képzést (amelyben mindazoknak részt kell venniük, akik az áldozatokkal kapcsolatban vannak és hozzájárulhatnak a probléma feltárásához), illetve a specifikus képzést (amelyben az áldozatokat támogatóknak kell részesülniük). Különös figyelmet kell fordítani a rendőrök és bírók képzésére, tekintettel az általuk a panasz rögzítésében és a támadó elítélésében betöltött szerepre. Fellépésük hozzájárulhat ahhoz, hogy a traumát okozó tapasztalatból új remény szülessen. A büntetés-végrehajtási intézményeknek börtönön belüli programokat kell kidolgozniuk a nemi alapú erőszak női túlélői és férfi elkövetői számára, és a börtönökben dolgozók figyelmét valamennyi uniós tagállamban jobban fel kell hívni erre a problémakörre.

5.21

Végezetül az, hogy a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakot az emberi joggal kapcsolatos kérdésnek tekintik, fokozza a tagállamok felelősségét az ilyen típusú erőszak megelőzése, megszüntetése és büntetése terén, illetve kötelezettségüket arra, hogy beszámoljanak arról, hogy miként teljesítik ezt a feladatukat.

5.22

A nemi alapú erőszaknak az emberi jogokkal való összekapcsolása lehetővé teszi nagyszámú mechanizmus – emberi jogi szerződésekkel foglalkozó szervek, nemzetközi büntetőbíróságok vagy az emberi jogok európai regionális rendszere (Emberi Jogi Bíróság – az Európa Tanács szerve) – igénybevételét a tagállamok nemzetközi és regionális szintű felelősségre vonásához.

5.23

Ha a nők ellen irányuló erőszakot emberi jogi kérdésként kezeljük, akkor holisztikus és ágazatokon átívelő választ kell adnunk a problémára, amely az emberi jogok dimenziójával egészíti ki az egyes szektorokban meghozott intézkedéseket. Emiatt meg kell erősíteni és fel kell gyorsítani a kezdeményezéseket az összes területen – köztük az igazságügy, az egészségügy, a helyi és regionális fejlesztési politikák, az emberi jogi segítségnyújtás stb. terén – annak érdekében, hogy megelőzzük és megszüntessük a nők elleni erőszakot.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/27

a)

olyan tevékenységek, amelyeket mindenki elítél;

b)

olyan tevékenységek, amelyeket a lakosságnak csak egy része ítél el;

c)

olyan tevékenységek, amelyeket a lakosság messzemenően elfogad.

—

tudatában vannak, hogy a korrupció nem „szükséges rossz”, és hogy vannak olyan országok és rendszerek, amelyek jól megvannak nélküle;

—

kezdenek kialakulni olyan szövetségek, amelyek nem egyszerűen elítélik a korrupciót, hanem el is magyarázzák a lakosságnak, hogy milyen gazdasági és társadalmi terhet jelent;

—

több ország a jogi utat választotta: a korrupció elleni küzdelmet figyelembe vevő, új jogszabályokat hozott;

—

a lakosság tisztában van azzal, hogy jogállamot kell létrehozni, amely eltökélten küzd a korrupció és a kiváltságok ellen;

—

bizonyos választott képviselők, köztük olyanok is, akik kisebbségeket képviselnek, egyre inkább felveszik a politikai napirendre a korrupció elleni küzdelem kérdését;

—

jelzés értékű ítéletek születnek olyan felelősök ügyében, akiket korrupción értek;

—

több országban korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó szerveket hoznak létre.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/31

1.1

A közösségi hálózatok egyénekre és közösségekre gyakorolt hatásai, valamint a jövőbeli kilátások és következmények miatt, továbbá a digitális menetrenddel összhangban az uniós intézményeknek kiemelten kellene foglalkozniuk az idevonatkozó kötelező és nem kötelező érvényű szupranacionális intézkedések elfogadásával, melyek önszabályozáshoz vagy – lehetőleg – együttszabályozáshoz vezetnek, és céljuk az, hogy egy dinamikus digitális belső piac keretében előmozdítsák e hálózatok felelős és intelligens használatát, és megelőzzék a velük kapcsolatos problémákat és kockázatokat. Az EGSZB megítélése szerint a legjobb megoldást olyan „jogszabálymodellek” jelentenék, amelyek világviszonylatban szabályozzák a kérdést. Amíg azonban erre nincs lehetőség, uniós szinten kell elfogadni valamilyen megoldást.

1.2

Önszabályozáshoz vagy együttszabályozáshoz vezető intézkedéseket csak ideiglenes jelleggel szabadna elfogadni, és alkalmazásukat rendszeres időközönként értékelni kellene, ha pedig nem alkalmazzák őket, akkor kötelező érvényű szabályokat kell elfogadni.

1.3

Az EGSZB konkrétan arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a digitális jártasság előmozdítása keretében folytasson tudatosságnövelő és tájékoztató kampányokat, lehetőleg a legnagyobb kockázatnak kitett személyekre összpontosítva, a közösségi hálózatok nem megfelelő használatából eredő nemkívánatos hatások elkerülése, illetve enyhítése érdekében. Emellett célzott képzési intézkedéseket is folytatni kell a szülői felügyelet és közvetítés témájában, úgy erősítve meg az illegális tartalmak bejelentésére szolgáló online pontokat („hotline”), hogy ezek a magatartásformák is a hatáskörükbe tartozzanak.

1.4

Ezen intézkedések eredményességéhez ezenkívül a szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségek betartásával kapcsolatos bevált gyakorlatok terjesztése mellett a reklámok ellenőrzésére és a legfiatalabb felhasználók hozzáférésének felügyeletére is szükség van. Ezek együttesen hozzájárulhatnak a közösségi hálózatok káros használatának megakadályozásához, és ugyanakkor megmutathatják a bennük rejlő lehetőségeket és potenciális szinergiákat. A szociális hálózatok kapcsán is létezik a függőség jelensége, amelyről ajánlatos lenne tájékoztatni a felhasználókat, illetve figyelmeztetni kellene a fiatal tizenévesek – akik esetében a kockázat a legmagasabb – szüleit is.

1.5

Meg kell védeni a magánélethez való jogot a munkaügyi kapcsolatok terén és az új technológiák, különösen a közösségi hálózatok használata kapcsán a magánéletbe való beavatkozásokkal szemben, úgy, hogy a szociális partnerek a megfelelő megállapodásokban szabályozzák ezt a kérdést.

1.6

Végül az EGSZB megismétli (1), hogy várakozással tekint az internetes jogok európai uniós kódexének közzététele elé, amely világos és könnyen érthető módon összefoglalja a digitális felhasználóknak az Európai Unió területén meglévő jogait, és kitér a hálózatok felelős használatának előmozdítására, a kapcsolódó problémák megelőzésére és a jogellenesnek vagy károsnak minősíthető gyakorlatok felszámolására, különös tekintettel a személyre szabott reklámokra.

2.1

Ennek a saját kezdeményezésű véleménynek hármas célja van:

2.2

Általában a digitális társadalmi aktivitás utóbbi években tapasztalt erőteljes térnyerése, valamint konkrétan a virtuális közösségek fokozódó bővülése okán nyilvánvalóvá vált, hogy szükség volna a közösségi hálózatok felelős használatának előmozdítását és a hozzájuk kapcsolódó kockázatok és problémák megelőzését és a velük szembeni védelmet célzó politikák elfogadására.

2.3

A közösségi hálózatok – létrejöttük óta végbement – folyamatos fejlődése és méretbeli növekedése miatt folyamatosan felül kell vizsgálnunk a róluk alkotott képünket és ebből adódóan azt, hogy hogyan kezeljük őket. Ennek ellenére néhány alapvető jellemző tekintetében meg lehet állapodni, hogy meg lehessen határozni a megfelelő intézkedési keretet.

2.4

Ennek kapcsán elmondható, hogy a közösségi hálózatokat mint összetett környezetben működő, önkéntes közösségi érintkezési formákat a pozitív visszacsatoláson alapuló nyílt rendszerben végbemenő dinamikus kommunikáció élteti.

2.5

A hálózatok típusai és felhasználási módjai, valamint a felhasználók profiljai és a tartalmak tehát sokfélék, ami állandóan változó és fejlődő folyamatot eredményez, ezért pontosan meg kell határozni működésük általános szabályait. Emiatt rendszeres időközönként olyan terepvizsgálatokat/helyszíni felméréseket kellene végezni, amelyek segítséget nyújtanak ehhez, valamint ahhoz, hogy ismereteket szerezzünk egyes felhasználók egy vagy több adott hálózathoz való csatlakozásának körülményeiről. Ez iránymutatásul is szolgálhat a vizsgált területre jellemző rugalmas alkalmazkodási folyamat esetében szükséges technológiasemleges előírások kialakításához.

2.6

Az itt javasolt intézkedések emellett hozzájárulnak az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés tekintetében az Európa 2020 stratégiában (COM(2010) 2020 final) kitűzött uniós cél eléréséhez. Ezért van az, hogy a közösségi hálózatok jelensége egyesíti magában a tudásalapú társadalmat és a tömeges kiszervezést (crowdsourcing), a felhasználók aktívabb és felelős magatartásra ösztönzését és a hatékony virtuális piacot, illetve az együttműködő szellemet és a társadalmi integrációt.

2.7

Nemcsak az fontos, hogy a gyors, biztonságos, megkülönböztetés- és kirekesztésmentes – a felelős digitális polgárság kialakulását elősegítő – hozzáférés érdekében javítsuk az infrastruktúrákat, hanem az is, hogy az uniós polgárok garantáltan érvényesíthessék a digitális környezethez kapcsolódó jogaikat (a véleménynyilvánítás és az információhoz jutás szabadsága, a magánélet és az adatok védelme, átláthatósági követelmények, egyetemes telefonos és funkcionális internetes szolgáltatások, valamint a szolgáltatások minőségével kapcsolatos minimumkövetelmények) (COM(2010) 245 final/2).

2.8

A magánélet védelme alapvető a közösségi hálózatok használata során. Az EGSZB már kifejtette a véleményét az általános adatvédelmi rendeletre vonatkozó javaslatról, egyértelműen lándzsát törve „a személyes adatok tárolásának megszüntetéséhez való jog” és amellett, hogy a magánélet védelme „alapértelmezett beállítás” legyen, azaz nem fogadható el a hallgatólagos beleegyezés, hanem mindig a felhasználó kifejezett vagy nyilvánvaló hozzájárulása szükséges.

2.9

Az internetes keresőprogramokban olyan alapértelmezett biztonsági és magánélet-védelmi beállítások kellenek, melyekkel elkerülhető a felhasználók profiljának feltérképezése szokásaik alapján, és biztosítható a különösen kényes adatok védelme.

2.10

Emellett javítani kellene a szektor piacának irányítását, mind a szolgáltatók bevonása, mind pedig a szabályok betartása tekintetében, legyen szó akár a szolgáltatók tevékenységére vonatkozó konkrét és kötelező érvényű szabályokról, akár többek közt a reklámszabályozásra, a rendelkezésre álló információk felhasználására vagy a kapcsolódó üzleti lehetőségek (például a közösségi hálózatok felhasználóinak jogaival kapcsolatos kockázatokra fedezetet nyújtó biztosítások) kialakítására vonatkozó intézkedésekről.

2.11

A közös felelősségvállalás szellemében azonban a felhasználóknak figyelembe kell venniük az illetékes intézmények iránymutatásait és ajánlásait a közösségi hálózatok intelligens és felelős használatáról („a felhasználók társadalmi felelőssége”), optimalizálva ezáltal az elérhető erőforrásokat és növelve az információterjesztésből és az átláthatóságból eredő előnyöket, olyan együttműködési keretben, amely elősegíti a tanulást és a multikulturális gazdagodást, és túlmutat az egyes hálózatok saját céljain. Bár néha a jogszerűség arra a tévképzetre épül, hogy a felhasználó tájékozott és tudatos, a statisztikák szerint azonban valójában a felhasználók egy ezreléke sem olvassa el a használati feltételeket.

3.1

A közösségi hálózatok az elmúlt évek során gyorsan fejlődtek, ami a felhasználók számának látványos növekedésével járt. 2010-ben világszinten közel egymilliárd, többségükben fiatal felhasználóról beszéltek, ami az előző évhez képest 23 %-os növekedést jelentett. A közösségi hálózatok országonkénti indexével kapcsolatos adatok megtekinthetők a közösségi hálózatok megoszlását mutató, erre a célra készített világtérképeken.

3.2

A fiatalok sokkal nagyobb arányban használják a közösségi oldalakat, mint más korosztályok. Az Eurostat adatai szerint Európában 2010-ben a 16 és 24 év közötti uniós internetezők négyötöde használta erre a célra a világhálót, szemben a 25–54 éves korosztály kétötödével, illetve az 55–74 évesek kevesebb mint egyötödével (lásd az Európai Bizottság Risk and Safety on the Internet c. felmérését). Az EGSZB ezzel kapcsolatban utal arra, hogy véleményt dolgoz ki a gyermekeknek szóló reklámok témájában.

3.3

A közösségi hálózatok igen sokféle lehetőséget nyújtanak a felhasználóknak. Egy közösségi hálózatban az ember kapcsolatot tarthat távol élő barátaival és családtagjaival, új barátságokat köthet, multimédiás információkat cserélhet, ápolhatja/fejlesztheti munkakapcsolatait, ismertetheti terveit/projektjeit, társasági és szakmai kapcsolatokat építhet ki, kinyilváníthat vagy támogathat bizonyos elképzeléseket, ügyeket stb. Az újabb közösségi hálózatokban, amilyen az Instagram, a Pinterest és a Tumblr, amelyek felhasználóik számát tekintve már túlszárnyalták a YouTube-ot, a LinkedIn-t és a Google+-t, ezek a lehetőségek jelentős mértékben bővültek olyan területeken, mint a képek továbbítása, az interaktív grafika és a videó.

3.4

A felhasználók számára azonban a legfontosabb az, hogy azonnal megoszthatnak tartalmakat sok partnerrel, főképp azokkal, akiket a hálózaton kívülről ismernek (család, barátok, ismerősök), bár másodsorban új emberekkel való megismerkedésre is használják ezeket az internetes hálózatokat.

3.5

A kapcsolattartás új modellje szempontjából a közösségi hálózatoknak tagadhatatlan előnyei vannak, különösen, mivel hozzájárulnak (3):

3.6

A közösségi oldalak egyre hasznosabbak, mivel egyre szélesebb az alkalmazási területük (annak megfelelően, hogy a felhasználók különféle okokból csatlakoznak hozzájuk): például a családdal és ismerősökkel való kommunikáció, üzleti és hobbihoz kapcsolódó információcsere, szórakozás és szabadidőtöltés, személyes és érzelmi kapcsolatok, ismeretekhez való hozzáférés és tanulás, szakmai és munkakörnyezet, polgári szerepvállalás és önkéntesség, vagy vélemények, ötletek megvitatása.

3.7

Figyelembe kell venni, hogy „az internetes közösségi tereket egyenrangúnak tekintik a fizikai világ olyan környezeteivel, ahol a játékszabályokat nem a felhasználó határozza meg. A regisztrációval a felhasználó alárendeli magát a szolgáltató által szerződésben lefektetett szabályoknak. Bár a szolgáltatás látszólag ingyenes, igenis végbemegy egy tranzakció: személyes adatainkkal fizetünk. Egy közösségi oldalra történő regisztráció során általában nem olvassuk el a jogi tudnivalókat, nem tudjuk, adatainkat mire használhatják fel, illetve hogy hogyan épül fel a virtuális környezet, ki és milyen céllal tekinthet bele adatainkba” (El Derecho Fundamental a la Protección de Datos: Guía del Ciudadano. [Az adatvédelem alapvető joga. Állampolgári útmutató] Spanyol Adatvédelmi Hivatal. 2011. január (https://www.agpd.es/portalwebAGPD/index-ides-idphp.php).

3.8

Mindeközben a közösségi hálózatok felhasználóinak az az érzése, hogy ők irányítják ezeket a virtuális tereket, ők hozzák létre azokat, ők határozzák meg a tartalmukat és ellenőrzik a hozzájuk kapcsolódó információkat. Ezek a hálózatok az irányítás és a szabadság érzését nyújtják a felhasználóknak, akik ezért sokszor talán fel sem fogják, hogy a játékszabályokat mások állítják fel és alakítják, és ezért mások kezében van a valódi hatalom a rendszer és annak teljes tartalma felett, és mások határozzák meg az általuk megfelelőnek tartott korlátozásokat (köztük a felhasználó korára vonatkozót, amely valójában nem akadályozza meg a hozzáférést).

3.9

Ezzel párhuzamosan vannak törekvések olyan, akár önszabályozáson, akár közös szabályozáson alapuló etikai kódexek elfogadására, amelyek védik a közösségi hálózatok megfelelő és az eredeti cél szerinti használatával kapcsolatos értékeket.

3.10

Ez azonban nem hárítja el a közösségi hálózatok felhasználói elől a használatból eredő különféle kockázatokat. Ezek némelyike alapvetően az internethasználatból ered, és más alkalmazásokra is érvényes. A kifejezetten a közösségi hálózatokkal kapcsolatos problémák azonban, még ha internethasználat közben egyébként is jelen vannak, e hálózatokban fokozottan jelentkeznek, éspedig az olyan jellemzők miatt, mint például több millió polgár adatainak felhalmozása; az, hogy a résztvevők többsége olyan fiatal, akik semmiféle előzetes képzésben, illetve figyelmeztetésben nem részesültek a közösségi hálózatok intelligens és felelős használatáról, illetve ezek veszélyeiről (saját tapasztalataik és ismereteik alapján általában sem a szülők, sem pedig a tanárok nem tudnak megfelelő normákat átadni a megfelelő használatról). Mindehhez járul még az is, hogy a közösségi hálózatok újszerű és szédítő iramú fejlődésével kapcsolatos problémák és kihívások még ismeretlenek, ami miatt az internethasználók gyakorlatilag kísérleti nyulaknak tekinthetők.

3.11

Az egyre gyorsabban változó technológia és az olyan, a gyermekek számára új társas terek, amelyeket a szüleik még nem ismertek, társadalmi szorongást válthat ki, de jellemző még a szenzációhajhászás, a mítoszteremtés, és a hatóságok nem megfelelő reagálása is (az UNICEF Child Safety Online c. jelentése).

3.12

Az ezzel kapcsolatos különféle kockázatok közül megemlíthetjük az alábbiakat: az ilyen szolgáltatásokon keresztül közvetített inzultusok által okozott lelki trauma; gyermekek és fiatalok szexuális zaklatása (szexuális és egyéb jellegű internetes zaklatás és csábítás (grooming)); egy szervezeten belül a felettesek, a munkatársak vagy az alárendeltek által ismételten folytatott erkölcsi zaklatás (mobbing); munkahelyi zaklatás, akár zaklatás azáltal, hogy a munkáltató beleavatkozik munkavállalóinak magánéletébe, akár az okostelefonok túlzott használatából adódóan; meztelen vagy félmeztelen serdülőkorúakról készült fényképek vagy videók közzététele akár saját maguk, akár mások által (sexting); prostituáltakat és „kísérőket” (escort) közvetítő szolgáltatások nyílt hirdetése; a gyermekek szexualizációja a közösségi oldalakon, a személyes adatokkal való gyakori visszaélés, a hírnév és az emberi méltóság megsértése; a felhasználók testi és mentális egészségének veszélyeztetése; erőszakra, rasszizmusra és idegengyűlöletre való felbujtás; fasiszta jellegű vagy a nácizmust hirdető, totalitárius ideológiák terjesztése; valamint fiatalok által valószínűleg az ilyen hálózatokon közzétett intim részletek miatt elkövetett öngyilkosságok.

3.13

A jogászok figyelmeztetnek arra, hogy e hálózatok többsége úgy rendelkezik, hogy az általános szerződési feltételek elfogadásával a felhasználó a platform javára lemond az általa létrehozott tartalmak felhasználási jogáról, erről azonban az internetezők nagy része nem is tud.

3.14

A közösségi oldalak mások által – különösen kiskorúakat célzó – illegális vagy alantas célokra való felhasználásával kapcsolatos kockázatokhoz társulnak azok, amelyeket maga a felhasználó idéz elő, és amelyek kihathatnak családi, munkahelyi, társasági és magánéletükre. Kockázatot jelent továbbá az „online fizetés” lehetősége, amely a gyerekeket vásárlásra indíthatja.

3.15

Emellett fennáll a veszélye, hogy valaki csalárd szándékkal, önámítás vagy fantáziálás részeként álidentitást teremt magának. Ugyanakkor könnyebben elmosódnak az intimitás, a magánélet és a nyilvánosság határai, és erősödnek a hatásvadász és narcisztikus magatartásmódok, még ha ezek a valóságot nem is torzítják (Enrique Echeburúa és Paz de Corral). Másrészről, mint már fentebb jeleztük, a túlzásba vitt virtuális kommunikáció ronthat az emberi kapcsolatok minőségén, a szilárd és közvetlen kapcsolatokat gyengébb és gyakran bizonytalan kapcsolatokkal helyettesítve. Ennek következtében a felhasználók magányossá válhatnak, sőt, valódi életüket virtuálisra cserélhetik.

3.16

A felhasználók óvatossága alábbhagy, így könnyedén elfogadják idegenek barátkozási szándékát, ráadásul akár néhány órányi beszélgetés után rögtön kényes, intim és magánjellegű információkat – például lakcímüket, telefonszámukat, szüleik nevét stb. – osztanak meg velük; olyan adatokat, amelyeket jelszó-emlékeztető rendszerek szoktak kérdezni. Ezek révén egyéb bizalmas információkhoz is hozzájuthatnak pl. a munkahelyükkel, jövőre vonatkozó terveikkel, az általuk használt szoftverekkel stb. kapcsolatban.

3.17

Következésképpen, amint azt idevonatkozó tanulmányok is megjegyezték, a közösségi hálózatok felhasználói mindössze egy szimpatikus profilkép alapján baráti körükbe fogadnak ismeretleneket, és rövid internetes társalgást követően készek bármiféle személyes információt közölni magukról. Figyelembe véve, hogy e hálózatok többsége arra alapul, hogy a „barátok” korlátozás nélkül hozzáférhetnek minden tag információihoz és adataihoz, leszögezhetjük, hogy bármely ismerős vagy ismeretlen személy általános és válogatás nélküli baráttá fogadása azzal a következménnyel jár, hogy minden, a közösségi oldalon megosztott tartalom szabadon hozzáférhetővé válik.

3.18

Ezért megelőző célú tájékoztató kampányokat kell szervezni a Biztonságosabb internet program keretében a jelszóhasználatról, a számítógépes vírusok terjedéséről, az ismerősök listájáról, illetve arról, hogy a különféle szolgáltatások használata előtt tanácsos elolvasni a használatra és az adatvédelemre vonatkozó szabályokat, hogy meg kell fontolni, milyen tartalmat teszünk közzé, milyen információkat osztunk meg másokkal, és hogyan szabályozható, hogy ki férhet hozzá ezekhez. Különösen pedig arról, hogy a közösségi hálózatok keretében folytatott illegális tevékenység esetleges áldozatai hol kaphatnak támogatást. Hasonlóképpen kezdeményezéseket kell indítani a korai civil és digitális nevelés oktatóinak képzésére és tananyag összeállítására.

3.19

Ehhez nagyon fontos, hogy az Európai Bizottság programjai keretében támogassa a felhasználói szövetségeket és NGO-kat abban, hogy meg tudják őrizni a hatóságokkal és a gazdasági erőkkel szembeni valódi függetlenségüket, és demokratikusan működjenek.

4.1

Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint minden negyedik embernek problémája adódik az új technológiák túlzott használatából. Az ilyen jellegű függőséggel szemben a gyerekek és serdülőkorúak a legkiszolgáltatottabbak, mivel bár ők a leghozzáértőbb felhasználók, egyben ők a legéretlenebbek is.

4.2

Ezt a fajta függőséget „nem toxikus”, „anyag nélküli”, illetve „nem vegyi” függőségnek is nevezik. Míg egyes szakértők szerint nem szabadna szigorú értelemben vett „függőségről” beszélni (melyre különféle elnevezések vannak: „új típusú függőségek”, „társas függőségek”, „anyag nélküli függőségek”, vagy „nem vegyi függőségek”), hanem inkább visszaélési, helytelen használati vagy erős szenvedélyproblémákról. Mások szerint igenis használható ez a terminus, ugyanúgy, ahogy például a munka-, bevásárlás- vagy szexfüggőségről is beszélünk.

4.3

A virtuális közösségi hálózatok túlzott használata elszigetelődéshez, teljesítményromláshoz, a más témák iránti érdeklődés elvesztéséhez, viselkedészavarokhoz és komoly anyagi problémákhoz vezethet, a túl sok ülésről és az elhízásról nem is beszélve. A függőség alapját tehát az erős kötődés és az képezi, hogy a szokás fenntartása határozza meg az életmódot. Ezért a közösségi hálózatoktól való függőséget nem az ezzel kapcsolatos magatartásforma jellemzi, hanem a hálózathoz való viszony típusa (Alonso-Fernández, 1996; Echeburúa és Corral, 2009).

4.4

Ezek a függőségek elsősorban lelki betegségeket okoznak: felléphet időszakos szorongás, depresszió, megszállottság, alvászavar és személyiségváltozás, ezek pedig gyakran bántalmazáshoz, verekedéshez, közúti vagy munkahelyi balesetekhez, illetve öncsonkításhoz vezetnek.

4.5

Mindezek mellett meg kell említeni a felhasználók testi egészségére közvetlenül kiható problémákat, például az olyan fiziológiai bántalmakat, mint a nyaki fájdalmak, az íngyulladás, a kéztőalagút-szindróma és a látásromlás. Emellett jellemző a külső elhanyagolása, az alvásmennyiség csökkenése és az étkezési szokások megváltozása.

4.6

Az internethasználat – akár túlzott mértékű, akár nem – olyan pszichoszociális változókkal van összefüggésben, mint a lelki sérülékenység, a stressztényezők és a családi vagy szociális háttér. Vannak olyan kockázati tényezők, amelyek kifejezetten a közösségi hálózatok fiatalok általi túlzott használatához kötődnek.

4.7

Vannak olyan vészjelzések (az alvás, illetve egyéb fontos tevékenységek elhanyagolása, egy közeli ismerős panasza a túlzott internethasználat kapcsán, ha a hálózat tölti ki az illető minden gondolatát és többszöri próbálkozás ellenére sem képes korlátozni a hálózaton töltött időt, az időérzék elvesztése stb.), amelyek működésbe lépnek, mielőtt a hobbiszintű lelkesedés függőséggé válna. Ezért ha idejében észleljük ezeket, akkor megfelelő értékelési és diagnosztikai eszközök kidolgozása mellett lehetséges a korai felismerés és az azt követő terápiás kezelés.

4.8

Emellett szükség van ehhez a célhoz rendelt közforrásokra és megelőző intézkedésekre (tájékoztató és ismeretterjesztő kampányok, oktatóprogramok, a digitális jártasság növelése, támogató eszközök, nyomon követhetőség, értesítés a kockázatokról stb.), kiemelt figyelmet fordítva a legkiszolgáltatottabb helyzetű csoportok egyedi szükségleteire.

4.9

Ha meg kell szakítani a hálózaton végzett tevékenységet, ha nem sikerül csatlakozni vagy lassú a rendszer, fizikai és lelki elvonási tünetek – hangulatingadozás, ingerlékenység, türelmetlenség, nyugtalanság, szomorúság, szorongás – jelentkeznek (Estévez, Bayón, De la Cruz és Fernández-Liria, 2009; García del Castillo, Terol, Nieto, Lledó, Sánchez, Martín-Aragón et al., 2008; Yang, Choe, Balty és Lee, 2005).

4.10

Egyes esetekben bizonyos személyiségjegyek vagy lelkiállapotok növelhetik a függőségre való lelki hajlamot. Ilyen a lobbanékonyság, a diszfória (rendellenes lelkiállapot, melyet az érintett személy szubjektívan kellemetlenként él meg, és amelyet gyakori hangulatváltozás jellemez); a kellemetlen fizikai (fájdalom, álmatlanság és fáradtság) és lelki (bosszúságok, aggodalmak és felelősség) ingerekkel szembeni intolerancia; valamint az erős érzelmek túlzott hajszolása (Estévez, Bayón, De la Cruz és Fernández-Liria, 2009; García del Castillo, Terol, Nieto, Lledó, Sánchez, Martín-Aragón et al., 2008; Yang, Choe, Balty és Lee, 2005).

4.11

Vannak azonban olyan esetek, amikor a függőség mögött személyiségprobléma – pl. túlzott félénkség, alacsony önértékelés vagy a testképpel való elégedetlenség –, vagy a hétköznapi nehézségekkel való nem megfelelő szembenézés rejlik. Esetenként korábbi zavarok (depresszió, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), társas fóbia vagy ellenségesség) is növelik az internetfüggőség kockázatát (Estévez, Bayón, De la Cruz és Fernández-Liria, 2009; García del Castillo, Terol, Nieto, Lledó, Sánchez, Martín-Aragón et al., 2008; Yang, Choe, Balty és Lee, 2005).

4.12

A megelőzési stratégiákban kulcsszerepe van mind a szülői, mind a nevelői támogatásnak azért, hogy a közösségi hálózatok használata kapcsán a gyerekben egészséges szokások rögzüljenek. Emellett a hasonló korcsoporthoz tartozók (hozzáértőbb és a kockázatokat jobban ismerő barátok, akik segíteni tudnak a korukbeli vagy náluk fiatalabb gyerekeknek a veszélyek felismerésében és elkerülésében) együttműködése is fontos, akik a gyerekek online testőreinek tekinthetők.

4.13

A cél végső soron az, hogy megfelelő használattal kiaknázzuk a közösségi hálózatokban rejlő számos lehetőséget, melyek komoly társadalmi hatású (pl. munkavállalással, fogyasztással kapcsolatos) szempontokra is kiterjednek (Salcedo Aznal Alejandro, ¿Sociedad de consumo o redes de consumidores? Esbozo para un análisis social del consumidor actual [Fogyasztói társadalom vagy fogyasztói hálózatok? Vázlat napjaink fogyasztójának társadalmi elemzéséhez] (2008)). Ezek elemzése azonban kívül esik ennek a véleménynek a tárgyán. Neki kellene tehát látni az ahhoz szükséges reformok megvalósításának, hogy a munkaügyi jogszabályoknak megfelelően megakadályozzuk, hogy az új technológiák (mobiltelefonok, e-mail, közösségi oldalak stb.) felhasználásával elfogadhatatlan módon beavatkozzanak az emberek magánéletébe. Ennek során olyan megállapodásokra kell törekedni a szociális partnerek között, amelyek az Európa Tanács erről szóló ajánlásában szereplő elvekre épülnek.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/36

1.1

A Cecchini-jelentés 1988-as közzététele után mintegy negyedszázaddal újra felvetődő kérdés, „az európai egység hiányából fakadó költségek” problémája relevánsnak és érdekesnek tűnik az európai integráció folytatásáról szóló vita előrevitele szempontjából. Míg azonban a Cecchini-jelentés kizárólag az egységes piac szemszögéből vizsgálta a kérdést, ma már elengedhetetlen, hogy ezen jóval túllépjünk, és a vitát kiterjesszük az európai gazdasági és politikai unió befejezetlenségéből fakadó költségekre. Ezek a költségek már most is rendkívül magasak, és csak tovább nőhetnek, ha nem lépünk a tettek mezejére.

1.2

A probléma egyre jelentősebb súllyal bír egy olyan kontextusban, amikor az államok – a pénzügyi piacok nyomásának hatására, illetve az új kötelező intézményi szabályozások értelmében is – kénytelenek lesznek fokozni az adósságuk felszámolására irányuló erőfeszítéseket. Miként cselekedjünk, hogy ne áldozzuk fel a növekedést, amit egyébiránt a pénzügyi piacok is elvárnak? Annak elkerülésére, hogy egyre inkább belekerüljünk egy negatív spirálba, illetve hogy szegénységbe és nyomorba taszítsuk Európa lakosságának jelentős részét, a legjobb mód az, hogy bizonyos kiadásokat kölcsönösen megosztunk európai szinten, valamint ambiciózusabb európai politikákat követünk. Ez lehetővé tenné az Unió számára, hogy kedvező növekedési körforgásba kerüljön, erőteljes gazdasági, ipari és technológiai identitást teremtsen magának, és megvédje szociális modellünket, melynek jelentős része volt napjaink Európájának megformálásában.

1.3

Az európai egység hiányából fakadó költségek kérdésének a jelen véleményben javasolt felvetési módja kétségtelenül rendelkezik néhány módszertani és technikai hátránnyal, azonban megvan az az alapvető előnye, hogy racionális síkon nehezen vitatható érveket fejt ki a jelenlegi válságból való kilábalás és egy valódi gazdasági és politikai unió létrejötte érdekében Európában. Alapjában véve arról van szó, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokkal kellene meggyőzni a közvéleményt arról, hogyan lehet megoldást találni a problémákra, mégpedig úgy, hogy a szubszidiaritás iránytűje a több és jobb Európa irányába mutasson egy olyan időszakban, amikor egyes politikai erők bűnbakká próbálják tenni az utóbbit.

1.4

Ezzel kapcsolatban rendkívül érdekes elemeket tartalmaz az Európa 2020 stratégia. Üdvözlendő az a törekvés, mely a valódi konvergencia előmozdítását célozza, különösen a közös politikák és célok mentén, valamint a tagállamok közötti megerősített koordinációt szorgalmazza minden szinten és azokon a területeken, ahol az európai megközelítés nincs jelen vagy csak csírájában van meg. Mégis felmerül a kérdés, vajon meg tud-e felelni ez a stratégia annak a kihívásnak, amelyet egy valódi gazdasági és politikai unió megteremtése jelent, mely képes megerősíteni Európa helyzetét a globalizáció összefüggésében, és vajon – a jelenlegi feltételek mellett – jobb sorsra lesz-e érdemes, mint a Lisszaboni Szerződés.

1.5

Elengedhetetlennek tűnik, hogy messzebb menjünk és szót követeljünk a 17 tagú euróövezet, illetve a 27 tagállam vezetőinek félévente esedékes vitáiban, ráébresztve vezetőinket és a közvéleményt arra, hogy kopernikuszi forradalomra van szükség a tagállamok, Európa és a világ kapcsolataiban. A vita az európai egység hiányából fakadó – jelenleg ránk nehezedő és a jövőben várható – költségekről kiváló mozgatórugója lehet az ebbe az irányba történő elmozdulásnak. A gazdasági, politikai és stratégiai előnyök bemutatásával szembe kell szállnunk az euroszkeptikusokkal, és tanúul kell hívnunk a közvéleményt: Európa nem probléma, Európa a megoldás.

1.6

Egy ilyen megközelítésnek megvan az az előnye, hogy csökkenti a költségeket, optimalizálja a kiadásokat és maximalizálja a lehetőségeket, hogy megfelelő választ adhassunk a jelenleg előttünk álló kihívásokra és megtaláljuk a mindenki számára kedvező, felfelé vezető utat.

1.7

Mindezen elemek figyelembevétele mellett az európai egység hiányából fakadó költségeket jóval átfogóbb elemzésnek kell alávetni, mint azt az Európai Bizottság által megrendelt, „Az európai egység hiányából fakadó költségek: az egységes európai piac kiaknázatlan potenciálja” című tanulmány javasolja. Nincs szükségünk egy sokadik (egyébiránt valószínűleg nagyon jó minőségű) tanulmányra, mely a könyvtárban porosodik majd, és csak néhanapján lapoz bele egy-egy aprólékos szakértő.

1.8

Az EGSZB tehát arra kéri az Európai Bizottságot, hogy először is készítse el a lehető legpontosabb becslést az európai egység hiányának e véleményben tárgyalt összes költségéről, valamint azok foglalkoztatásra és növekedésre gyakorolt hatásáról. Ezt követően pedig javasoljuk, hogy építsék be e költségek csökkentésének számszerűsített célkitűzéseit az Európa 2020 stratégiába, egyértelmű cselekvési tervvel és rendszeres helyzetértékeléssel kiegészítve.

2.1

Az európai egység hiányából fakadó költségek kérdését több szempontból is vizsgálta az EGSZB az utóbbi években alkotott véleményeiben (1). 2010 végén az Európai Parlament és az Európai Bizottság újraindította az európai egység hiányáról szóló vitát. Az Európai Bizottság egyébiránt nagyívű tanulmányt rendelt a Cecchini-jelentés eredményeinek naprakésszé tétele érdekében (2)  (3).

2.2

Az Európai Bizottságnak és a Parlamentnek a tanulmány módszerével és tárgyával kapcsolatos választását nagymértékben befolyásolta a II. egységes piaci intézkedéscsomag (Single Market Act II) előkészítése, jóllehet mindkét intézmény közleményeiben szerepel a téma célzottabb vizsgálatának szükségessége, illetve az e módszerből fakadó „tudományos evidencia” (4) alapjának igénye. Ne felejtsük el, hogy a Cecchini-jelentés viszonylag összetett modellszámításai annak idején a közösségi GDP 4,5–7 %-ára becsülték az egységes piac előnyeit (a 12 tagállam esetében), 2–5 millió új munkahely megteremtését feltételezve az egységes térségben. Ezek a becslések azonban olyan módszertani megközelítésre és alapfeltételezésekre támaszkodtak, melyek nem óvják meg őket a kritikától és az esetleges vitáktól. Ezen túlmenően, a kommunikáció terén elért sikerük ellenére ezek az előrejelzések tudomásunk szerint sosem képezték alapos érvekkel alátámasztott jelentés tárgyát, mely lehetővé tenné pontosságuk utólagos értékelését (5).

2.3

Az EGSZB üdvözli, hogy a kérdés újra a figyelem középpontjába került, még ha meglepőnek is mondható, hogy erre a Cecchini-jelentés közzététele után mintegy negyed évszázaddal kerül sor. Mégis az a mód, ahogyan a kérdést megközelítik, vagyis ugyanannak a módszertannak az átvétele és az egységes piacon belüli kereskedelmi akadályok megszüntetése által gyakorolt lehetséges gazdasági hatás újbóli számszerűsítése a legjobb esetben is korlátozó, a legrosszabb esetben pedig egyszerűen nem adekvát legalább két, egymással összefüggő ok miatt.

2.4

Az első az a veszély, hogy megrekedünk egy tisztán technikai (hogy ne mondjuk: technokratikus) vitában az európai egység hiányából fakadó költségek kapcsán, miközben – az alkalmazható rendkívül összetett eszközök ellenére – a társadalomtudományokban a technikai aspektus sokszor csak látszat.

2.5

A második – és még alapvetőbb – ok az, hogy a jelenlegi időszak teljesen más. 1988-ban ugyanis a vita lényegében a közös piac helyzetéről szólt, melyet „egységes piacnak” kereszteltek át. Ebben az értelemben a Cecchini-jelentés nagyon hasznos volt, hiszen pontosan rámutatott az akadályokra és a késedelmekre, valamint számszerűsítette hatásaikat. Ezáltal igazolta egy fellendülést támogató program létjogosultságát, és tovább gazdagította a Delors-program és 1992-es célkitűzése által generált pozitív dinamikát.

2.6

2012-ben már nem az egységes piac helyzete áll a probléma középpontjában. Nemcsak, hogy erőteljesen előrehaladt az egységes piac kiépítése az elmúlt negyedszázadban, hanem elsősorban a kontextus változott jelentősen, és napjainkat legalább öt új kulcstényező jellemzi, melyek nem voltak jelen a 80-as évek végén: 1) jóval előrehaladottabb globalizáció, a feltörekvő országok, így Brazília, India és mindenekelőtt Kína betörésével a nemzetközi piacra, míg a 80-as években Európa versenytársai elsősorban a fejlett országok voltak; 2) 27 országból álló Európa, melyek fejlettségi szintje, gazdasági struktúrái és szociális rendszerei heterogénebbek, mint a 80-as években voltak; 3) az európai integráció lényegesen előrehaladottabb jellege, illetve bizonyos kulcsintézmények, így az euró és az EKB megjelenése; 4) a 30-as évek óta példátlan gazdasági válság, mely tovább pusztít, ma már „államadósság-válság” formájában; 5) végül annak sürgető szükségszerűsége, hogy az európai tagállamok az elkövetkezendő években csökkentsék adósságaikat.

2.7

Mindezen elemek ismeretében javasoljuk, hogy egészen másképpen közelítsük meg az európai egység hiányából fakadó költségekről szóló vitát. Az Európát sújtó hátrány jelenleg nem annyira az (egyébiránt mind a versenytársak, mind pedig maguk az európaiak számára is előnyös) egységes piac kiépítésével kapcsolatos késedelmekben mutatkozik meg, hanem inkább egy erős gazdasági, ipari és technológiai identitás megteremtésében a többpólusú globalizáció kontextusában, mely egyre keményebb versenyt kényszerít ránk főként az ún. feltörekvő hatalmak részéről, egy eddig példa nélkül álló rendszerszintű válság összefüggésében.

2.8

A vitáknak tehát az európai egység hiányának az európai integráció befejezetlen jellegéből eredő költségeire összességében kell vonatkozniuk. Ezek a költségek nem mérhetők azokhoz, amelyeket a közösségen belül esetleg megmaradt kereskedelmi akadályok miatt kell viselni. Az EGSZB tudatában van annak, hogy nem könnyű ilyen tág értelemben és alapvetően politikai szempontból megközelíteni a kérdést, azonban véleményünk szerint ez az egyetlen módszer, melynek létjogosultsága van a jelenlegi helyzetben (6).

3.1

60 évvel ezelőtt az európai polgárok azon vágya, hogy békében élhessenek, az első európai közösség, az ESZAK létrehozásával öltött konkrét formát. Az integráció felé vezető út lassú, de folyamatos volt 1992-ig. Az elmúlt 20 évben az Unió 27 tagállamra történő bővítése vitathatatlanul nagy előrelépés volt, azonban ez volt az egyetlen valóban végbement fejlődés. Az Unió már a 80-as évek elején bejelentett elmélyítése feledésbe merült. Az egységes pénznem, a belső piac, a kohéziós politikák vagy a KAP mindenképpen fontos vívmányok, azonban befejezetlenek és nem elegendőek egy valódi unió megteremtéséhez.

3.2

Magán a vita tárgyán túlmenően természetesen felmerül a megfelelő terminusok kérdése. Mit értünk költségek alatt? Mit jelent az európai egység hiánya? Sőt, mit jelent a hiány? Potenciálisan bármit lehet az európai egység részének vagy hiányának tekinteni. Objektíve nehéz kiválasztani az érintett eszközöket/politikákat/közjavakat, elkülöníteni azok hatását, meghatározni, melyik szinten alkalmazhatók a leghatékonyabban (európai/nemzeti/helyi), eldönteni, hogy milyen terminusokkal fejezzük ki a költségeket és a hasznot, vagy pedig milyen időkereten belül végezzük el az elemzésüket (és itt még nincs vége a nehézségek felsorolásának). Mindezen tényezőket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy nem könnyű egyetértésre jutni egy szigorú módszertani megközelítéssel kapcsolatban, illetve meghaladni a konszenzuson alapuló általánosságokat. Az Európai Parlament közleménye módszertani szempontokról értékes pontosításokkal szolgál a tárggyal kapcsolatban, és tökéletesen illusztrálja annak rendkívüli összetettségét.

3.3

Mégis bármilyen is a megközelítés, a fogalmak – akár legszélesebb értelemben vett – meghatározása sem teszi lehetővé, hogy a vita kiterjedjen az alapvető közjavak egy részére (például a békére vagy a személyek szabad mozgására), melyeket az európai integráció alig félévszázados fennállása alatt megvalósított.

3.4

Anélkül, hogy megpróbálnánk számszerűsíteni az európai polgárok jólétéhez való hozzájárulásukat vagy pedig alternatív történelmet próbálnánk írni (mi lett volna, ha az európai integráció nem jött volna létre mai formájában?) – egy olyan időszakban, amikor egyre divatosabbá válik az elmélkedés az európai egység hiányának költségeiről –, nem hiábavaló emlékeztetni arra, hogy kontinensünk történelme nem mindig volt olyan, mint amilyennek 1945-től napjainkig megismertük. A béke, a jólét, az alapvető jogok (az EU Chartájában rögzítettek értelmében (7)), a személyek és az áruk szabad mozgása, az egyazon pénznem használatának lehetősége a határok átlépésével, az árstabilitás és a mindennapi életünk részét képező más előnyök sokunknak (főként az ifjú generáció számára) teljesen hétköznapinak, egyfajta természetes állapotnak tűnnek: a Franciaország és Németország közötti határellenőrzéseket bosszantó furcsaságként, míg egy európai országok közötti háború rémének emlegetését rosszízű tréfaként élnénk meg. Egészen bizonyos, hogy nehéz, ha nem lehetetlen biztonsággal megmondani, mi lenne ma a helyzet, ha a tisztán nemzeti keretek között maradtunk volna, de nem tűnik oktalanságnak kijelenteni, hogy az európai integráció legalábbis megkönnyítette e közjavak érvényre jutását, illetve evidenssé és természetessé tette azokat mindenki számára.

3.5

Ez azt jelenti vajon, hogy most már mindig is jelen lesznek? Nem biztos. A 80-as években egy jugoszláv állampolgár számára abszurdnak és valószínűtlennek tűnt volna egy gyilkos testvérháború, mégis az ország felbomlása után rendkívül véres háború vette kezdetét. A vívmányok, melyek elérése évtizedeket vett igénybe, kárba veszhetnek: a határellenőrzések bevezetése vagy az euróövezet megkérdőjelezése most már olyan kérdések, amelyeket az elemzők vagy euroszkeptikus és/vagy populista politikai pártok, sőt – egyre gyakrabban – a hagyományos politikai mozgalmak is aggályok nélkül felvetnek különböző helyzetekben.

3.6

Végezetül anélkül, hogy a legszélsőségesebb forgatókönyveket vázolnánk fel, az európai egység hiányából fakadó költségekkel kapcsolatos kérdés megkerülhetetlenné válna abban az esetben, ha bizonyos kulcsintézmények, például az egységes pénznem teljesen vagy részlegesen eltűnnének. Az UBS bank egyik nemrégiben készült – ugyan módszertani szempontból kritizálható – tanulmánya (8) egy „gyenge” ország esetében a GDP 40–50 %-ára teszi az euróövezetből való kilépés költségeit, csupán az első évet tekintve. Még egy „erős” ország (mint például Németország) esetében is ez a költség csak az első évben elérné a GDP 20–25 %-át, azaz lakosonként a 6–8 000 euró összeget. És ehhez még nem vettük hozzá a politikai destabilizáló hatást, a lehetséges pénznemek közötti háborút a sorozatos kompetitív értékcsökkenésekkel, a protekcionista politikák újjáéledését nemzeti szinten és a gazdasági szereplők várakozásaira gyakorolt – minden bizonnyal katasztrofális – hatást. Ezek a jelenségek több évig tartós recesszióba taszíthatnák Európát. Senki sem tudja megjósolni az ilyen események következményeit, de várhatóan jelentős mozgalmak ütnék fel a fejüket a geopolitikai átalakulás érdekében, új szövetségeket hozva létre, melyek potenciálisan destabilizálnák Európát mint egységesített politikai és gazdasági tömböt.

4.1

Ellentétben azokkal a demagóg elgondolásokkal, amelyeket bizonyos politikai mozgalmak az EU számos országában terjesztenek, különösen a válság 2008–2009-es kitörése és az azóta bekövetkezett számos járulékos probléma óta, a jelenlegi gazdasági nehézségek nem függenek össze semmiféle „brüsszeli eurokrata túlkapásokkal”, hanem éppen hogy az európai integráció alapvetően befejezetlen mivoltához kapcsolódnak. A pénzügyi unió kiépítésének meghirdetett célkitűzése a valóságban soha nem teljesült. A tagállamok és az európai intézmények kárhoztatható közönyössége, amely miatt örökösen későbbre halasztották a valódi gazdasági integráció megvalósításához szükséges munkálatokat, valamint a tagállamokban a jogszerű és demokratikus döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen folyamatokat (melyek közül egyesek nagy médianyilvánosságot kaptak) végül – egy hallatlanul nagy erejű, aszimmetrikus külső sokkal szemben – a piacok bizalmatlanságának spirálját indították be. Ez a helyzet egyre többe kerül az Unió összes országának a versenyképesség, a növekedés, a foglalkoztatás, a társadalmi kohézió, de még a demokratikus legitimitás tekintetében is összeurópai szinten.

4.2

A valódi gazdasági unió nélkül létrehozott monetáris unió megmutatta korlátait, végső soron a konvergencia elősegítése helyett a divergenciát erősítve fel. Jelenleg Európa nincs abban a történelmi helyzetben, hogy ölbe tett kézzel várhassa, amíg „a dolgok maguktól, természetesen rendbe jönnek a távoli jövőben”. Két választási lehetőség van: vagy gyors léptekkel haladni előre a valódi európai gazdasági unió felé, mely hatékony mechanizmussal rendelkezik ahhoz, hogy kiállja az aszimmetrikus sokkokat, vagy vállalni a jövőben az unió megszűnésének potenciálisan igen súlyos költségeit.

4.3

Az euró jelenlegi nehézségei, mely lényege szerint egy „befejezetlen” valuta, pontosan ezt a helyzetet tükrözik. Az euróövezet egészét tekintve, sőt, akár a „kockázatosnak” tekintett európai országok többsége esetében is az államadósságok relatív szintje alacsonyabb számos más, „fejlettebbnek” mondott ország, például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Japán eladósodottsági szintjénél. Ám miközben a dollárt, az angol fontot vagy a jent valódi, „beteljesült” nagyhatalmak valutájának szokás tekinteni, az euró alaposan megsínyli egy olyan pénznem imázsát, melynek szuverenitási határai nem teljesen világosak (9), valamint az Európai Központi Bank korlátozott jogköreit és a valódi, európai szintű gazdasági kormányzás hiányát. Mindezen okok miatt elengedhetetlen, hogy valóban megvalósítsunk egy európai gazdasági uniót, minden egyes szinten egyértelmű, főként jogilag érvényesíthető szabályokkal és felelősségi körökkel. Ez csupán mélyreható politikai reformok révén valósulhat meg, melyek megadhatják egy ilyen uniónak a szükséges legitimitást.

4.4

Nehéz felmérni, milyen összköltségekkel jár a piacok említett bizalomhiánya, ami egyébként részben okozója a jelenlegi recesszió körülményeinek. Ugyanakkor pusztán a jelenlegi időszakban egyes államokra kirótt kockázati felárak alapján meg lehet becsülni, hogy „az európai egység hiányából fakadó költségek” az állami költségvetések számára 2012-ben a GDP 0,4–1,5 %-át (azaz 9–36 milliárd eurót), 2013-ban pedig akár a GDP 1,8–2,4 %-át (azaz a 42–56 milliárd eurót) is elérhetik az euróövezet egészét tekintve, természetesen az egyes országok esetében igen jelentős eltérésekkel (10).

4.5

A kiteljesedett gazdasági felépítmény, mely elsősorban szigorú feltételek és ellenőrzések melletti szorosabb költségvetési és pénzügyi integrációt biztosít, kiküszöbölhette volna ezeket a kockázati felárakat, megfelelő európai szintű kölcsönös kockázatvállalási mechanizmusok (például eurókötvények és egyéb eszközök) révén, az ad hoc jellegű, improvizatív sürgősségi beavatkozások helyett, melyeket a helyzet tarthatatlansága miatt újabbakkal és újabbakkal kell megtoldani. Az európai államoknak venniük kell a bátorságot, hogy ne reaktív módon cselekedjenek, hanem koherens cselekvési tervet és intézményi reformokat vezessenek be, globális választ kínálva a jelenlegi válságra, és valóban hiteles perspektívát vázolva fel a jövőre nézve.

4.6

A közelmúltban történtek biztos lépések ebbe az irányba. Sajnos azonban ezek a jelek szerint nem érnek fel a kihívásokhoz.

5.1

A 2011. december 9-i brüsszeli csúcson tett legutóbbi kötelezettségvállalások – a maastrichti stabilitási paktum fegyelméhez visszanyúlva – az államok által felhalmozott államadósság drasztikus csökkentését is magukba foglalják, a jövőben automatikusan életbe lépő szankciókat irányozva elő az „aranyszabály” bizonyított megszegésének eseteire. Vagyis az államok – immár nem csak a pénzügyi piacok nyomásának hatására, hanem az új kötelező szabályozások értelmében is – kénytelenek lesznek fokozni az adósságuk felszámolására irányuló erőfeszítéseket.

5.2

Az alapvető kérdés, amellyel több európai állam politikai vezetői szembesülnek az államadósság-helyzet kapcsán, a „kör négyszögesítéséhez” hasonló: hogyan lehet kezelni a piacok bizalmatlanságát, akik mindent és mindennek az ellentétét egyszerre követelik, vagyis az állami deficit drasztikus csökkentése mellett – gyakorlatilag azzal egyidőben – fellendülést és növekedést várnak el? E megoldhatatlan egyenlet megoldásának egyik módja a tagállamok közötti felesleges átfedések megszűntetése volna, közösen érve el jelentős megtakarításokat, és rakva ugyanakkor le a jövő európai szintű pénzügyi fellendülésének alapjait. Ezzel az eljárással elkerülhetőek – de legalábbis kordában tarthatóak – lennének a kinek-kinek „saját háza táján” végzett megszorító politikák depresszív hatásai, a polgároknak kínált közszolgáltatások minőségének romlása nélkül, és egyúttal választ adhatnánk arra a problematikára, amit a 27 féle eltérő politika okozta pazarlás vet fel, melyek egy-egy területen gyakran koordinálatlanul működnek. Ezt az elgondolást nyilvánvalóan lehetetlen a GDP 1 %-ának megfelelő közösségi költségvetésből megvalósítani, és tökéletesen összeférhetetlen a költségvetési kiadások általános megnyirbálásának javaslatával, amely az európai szintet is érintené.

5.3

Így például az európai államok összesített védelmi költségvetései 2010-ben megközelítették a 200 milliárd eurót, ugyanakkor – számos szakértői vélemény szerint – a vonatkozó nemzeti politikák széttöredezettek és többnyire kevéssé eredményesek (11). A számos európai és nemzeti szintű kezdeményezés ellenére a védelmi felszerelések és K+F programok előirányzatai (a teljes költségvetés 20 %-a) jelentik gyakorlatilag az egyetlen olyan területet, ahol valódi költségmegosztásról beszélhetünk, ami 2010-ben még itt is csak a költségek 22 %-át érintette az EVÜ szerint (12). A témában készült tanulmányok 32 %-os, azaz 13 milliárd euró nagyságrendű megtakarítási potenciált jósolnak ezeknél a tételeknél a költségek megosztása esetén (13).

5.4

Ugyanezt a logikát lehetne alkalmazni számos egyéb, az állam hagyományos privilégiumai közé számító területre is, például a diplomáciai szolgálatokra, a vámügyőrségre, a határőr-szolgálatokra, a polgári védelemre, a csalás elleni küzdelemre stb. A költségcsökkentés ezeken a területeken – a pontos számadatokkal kapcsolatos esetleges nézeteltérések ellenére – pusztán politikai akarat kérdése.

5.5

Az európai egység hiányának adózási költségei olyan járulékos kérdést jelentenek, mely tovább súlyosbítja a költségvetési kiadásokat. A tagállamok közötti adóügyi versenyt nem sikerült a közös európai érdekek mentén kordába szorítani. Ez az áthelyezhető tevékenységek változó adóalapjának alulértékelését és az egyéb tevékenységek túladóztatását eredményezi, adóbevétel-kieséseket (vagyis többletköltséget) okozva Európa és a tagállamok számára. A fenti helyzet emellett egyensúlytalanságokat, igazságtalanságot és főként súlyos szociális költségeket okoz, amit a közvélemény igen negatívan él meg.

5.6

Ami a szociális területet illeti, „az európai egység hiányából fakadó költségekről” folytatott vita ezen a területen nem új keletű. Az európai projekt nem épülhet pusztán a szabadkereskedelem elvének alapjára, ahol a versenypolitikai kérdések és a fogyasztói jólét minden más kérdésnél előbbre való, és amely lefelé történő nivellálást indít el. Emlékeztetni kell rá, hogy az állítólagos „európai diktátumokkal” kapcsolatban sűrűn hangoztatott vádakkal ellentétben – ismét csak – Európa hiányáról és nem pedig elburjánzásáról van szó. Az átélt igazságtalanságokon és a rendkívül jelentős – a mostani kontextusban különösen súlyos – szociális következményeken túlmenően több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy az európai egység hiánya ezen a területen is igen magas gazdasági veszteségeket okoz (14). Az empirikus adatok azt mutatják, hogy az igazságos és hatékony szociálpolitika hozzájárul a makrogazdasági stabilitáshoz, nevezetesen a ciklikus jelenségek súlyának csökkentése révén, elősegítve ugyanakkor a források jobb elosztását, valamint általában véve a polgárok jólétét is (15). Emellett a minőségi szociálpolitikák hajlamosak csökkenteni a „negatív szelekciós” jelenségeket, internalizálni bizonyos externáliákat, és megerősíteni a munkaerő és a tág értelemben vett „társadalmi tőke” minőségét. Az Európai Szociális Charta célja az volt, hogy e területen néhány alapszabályt állítson fel a tagállamok számára. A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, messzebb kell menni ennél, és strukturált konvergenciakeretet kell előirányozni a szociálpolitikák terén a túl nagy különbségek csökkentése, illetve annak elkerülése érdekében, hogy súlyosbodjanak a szociális egyensúlytalanságok, valamint hogy a szegénység általánossá vált növekedése végül komolyan akadályozza a jelentős, kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedést.

5.7

Egyébként az igen gyengén szabályozott adóügyi és szociális verseny az áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgása előtt kevés akadályt támasztó gazdasági térségben rendkívül káros tendenciákat szül a globalizált gazdasági kontextusban. Az ipari háló fokozatos szétbomlása számos európai országban immár tagadhatatlan realitás, amely nem csupán erőteljes ellenkezést vált ki a polgárokból, hanem egyúttal stratégiai problémákat is okoz országaink számára, hiszen rendkívül nagy jelentőségű folyamatokról van szó, melyeket rövid-/középtávon igen nehezen lehet megfordítani, ennélfogva súlyos következményeket vonnak maguk után (16). A nemzeti irányvonalak előtérbe helyezése miatti egyre növekvő inkoherencia az iparpolitika területén nem az együttműködésen alapuló és így az optimálistól elmaradó – sőt, olykor egyenesen kontraproduktív – megoldásokat eredményez (17), miközben a feltörekvő országok egyre „felszabadultabb” iparpolitikát folytatnak, a gyenge valutákra és az aktív állami támogatásra alapozva sikerüket (18). Az erőforrások megosztása, vagy legalábbis az erőforrás-felhasználás koordinálása helyett, melyek révén felvehetnék a kesztyűt ezekkel a kihívásokkal, több nagy európai ország egyre inkább arra kényszerül, hogy egy „Európai Energiaközösség” (19) híján kétoldalú megállapodásokat kössön harmadik országokkal, mégpedig olyan kulcsterületeken is, mint az energia vagy a K+F (20). Egyértelmű, hogy egy európai politika vitathatatlanul jóval eredményesebbnek bizonyulna.

5.8

Az Unió 2014–2020-as időszakra vonatkozó K+F költségvetése az uniós GDP 0,08 %-ának felel meg, ami 20–30-szor elmarad a nemzeti költségvetések mögött. Ugyanakkor egy tanulmány szerint minden, az állam által elköltött euró, amit az európai dimenziójú K+F tevékenységekbe fektetnek, 0,93 euró magánforrást vonz be (21). A hetedik közösségi kutatási keretprogram (FP7, 2007–2013), melyhez 50,5 milliárd eurónyi forrást rendeltek hozzá, jól mutatja, hogy nem csupán kegyes óhajról van szó, és hogy a közös politika e területen igenis lehetséges. A programnak jelentős hatásai vannak: a becslések szerint a keretprogramban felhasznált minden egyes euró hosszú távon az ipari hozzáadott érték 7–14 euró közötti emelkedését vonja magával. A Kutatási és Innovációs Főigazgatóság által végzett makrogazdasági elemzések alapján hosszú távon a hetedik keretprogram 900 000 új munkahelyet teremthet 2030-ig, amiből 300 000 kutatói állás. A versenyképesség növelése révén a keretprogram ugyanakkor az EU exportjának közel 1,6 %-os növekedését teszi lehetővé, miközben az import mintegy 0,9 %-kal csökkenhet.

5.9

A közös iparpolitikának egyébként kötelezően számon kell tartania a környezeti téteket is, és e területet szorosan koordinálni kell az Unió energiapolitikájával. Az energiával kapcsolatos kérdések nemzeti szinten való kezelése rövid- vagy középtávon ugyan megadhatja a könnyebbség illúzióját, de ugyanakkor hosszútávon igen sokba kerülhet, erőteljes függést alakítva ki a szénhidrogén-kitermelő országokkal szemben, és erősen megnövelve az energiaszámlát. A választ az energetikai infrastruktúrák fejlesztésébe való befektetés kínálhatná, illetve az új energiaforrások elterjesztése, az európai dimenzióban zajló K+F tevékenységeknek köszönhetően (22). Az Accenture által az Energiaügyi Főigazgatóság számára elkészített tanulmány szerint a megújuló energiaforrások kiaknázása – például a szélenergia az Egyesült Királyságban, vagy a napenergia Spanyolországban – a nemzeti hálózatok összekötésével együtt 2020-ig mintegy 110 milliárd euróval csökkenthetné az európai fogyasztók energiaszámláját.

5.10

A jelenlegi válságidőszakban egyre fenyegetőbb a hosszú távú, potenciálisan állandó munkanélküliség veszélye. Ez megakadályozhatja az egyéneket a szakmai önmegvalósításban, illetve megfoszthatja potenciáljától az európai gazdaságot. Egy ilyen helyzet összeegyeztethetetlen az „inkluzív növekedés” célkitűzésével, és olyan, hosszú távra szóló megoldások utáni alapos kutatásra ösztönöz, melyeknek magukban kellene foglalniuk többek között a közpénzekből finanszírozott inkluzív munkahelyteremtést – szem előtt tartva a munkához kapcsolódó szokások megőrzését –, valamint az átképzési tevékenységek támogatását annak érdekében, hogy az emberek jobban tudjanak alkalmazkodni a munkaerőpiac jövőbeli igényeihez.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/42

1.1

Az Európai Uniónak azok a polgárai, akik más tagállamból örökölnek vagyont, gyakran szembesülnek azzal, hogy két vagy több különböző tagállamban kell adót fizetniük (kettős vagy többszörös adóztatás), illetve adóügyi megkülönböztetés áldozataivá válnak. Ezek a problémák gyakorta okoznak méltánytalan nehézségeket a polgárok számára, és akadályozzák az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérését. Ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében az Európai Bizottság 2011-ben közleményt, illetve ahhoz kapcsolódóan ajánlást tett közzé.

1.2

Az EGSZB támogatja a kettős/többszörös, illetve a megkülönböztető adóztatás megszüntetését, és üdvözli az Európai Bizottság által alkalmazott megközelítést, amely tiszteletben tartja az egyes tagállamok adóügyi szuverenitását, eközben azonban a nemzeti adórendszerek jobb összehangolását kéri.

1.3

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy az Európai Bizottság az alábbiak segítségével eredményesebben érhetné el a végső célt:

1.4

Az Európai Unió adóügyi megfigyelőközpontja, amelynek az Európai Bizottság égisze alatt történő létrehozását az EGSZB több véleményében (1) javasolta. Ez a többszörös és a megkülönböztető adózással foglalkozó szerv lehetne a fent említett ajánlások végrehajtásának eszköze.

2.1

Azok az uniós polgárok, akik külföldi ingatlant örökölnek, gyakran kénytelenek több tagállamnak adót fizetni (többszörös adóztatás). Ráadásul számos tagállam nagyobb mértékű adót vet ki a külföldi örökösödésre, mint a helyben történőre (adóügyi megkülönböztetés). Ilyen esetekben a polgárok öröklésük során méltánytalan nehézségekkel szembesülhetnek. Különösen a kisvállalkozások átruházásánál merülhetnek fel nehézségek a tulajdonos elhalálozása esetén.

2.2

Vannak jogorvoslati lehetőségek a polgároknak az adóügyi megkülönböztetéstől való védelmére, a túlságosan magas költségek miatt azonban ezek gyakran nem hatékonyak. A többszörös adóztatás ellen semmi nem védi a polgárokat, hiszen lehetőség van arra, hogy több tagállam egyidejűleg gyakorolja adóztatási jogkörét. (2)

2.3

Eközben az Európai Unió egyik országából a másikba költöző uniós állampolgárok száma 2005 és 2010 között 3 millióval, 12,3 millióra nőtt, a külföldi ingatlantulajdonlás pedig 2002 és 2010 között közel 50 %-kal emelkedett az EU-ban. (3) Erőteljes növekvő tendencia figyelhető meg a határon átnyúló portfólióbefektetések terén is. Miközben a többszörös vagy a megkülönböztető adóztatatás az egyén szintjén súlyosan érintheti a polgárokat, az öröklésekre kivetett adókból befolyó bevételek az uniós tagállamok teljes adóbevételének csak nagyon kis részét, kevesebb mint 0,5 %-át adják. Önmagukban a határon átnyúló esetek még ennél a számnál is sokkal kisebb összeget jelentenek.

2.4

Ez a helyzet komoly akadályt jelent a személyek és a tőke egységes piacon belüli szabad áramlása előtt, és így gátolja az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérését. Ezenkívül éppen ellentétes az uniós polgárjogokkal is.

2.5

A problémák megoldására törekedve az Európai Bizottság által közzétett közlemény és a hozzá kapcsolódó ajánlás az alábbi hatásokat kívánja elérni:

3.1

Az EGSZB támogatja, hogy a polgárjogok védelme és az egységes piac előmozdítása érdekében foglalkozni kell a többszörös és a megkülönböztető adóztatás problémájával. Az EGSZB ezt már számos véleményében hangsúlyozta, és különösen javasolja a polgárokat sújtó többszörös és megkülönböztető adóztatás megszüntetését, valamint határokon átnyúló ügyekben az adminisztratív egyszerűsítés fokozását. (5)

3.2

Az EGSZB így üdvözli a határon átnyúló öröklés adóztatásával összefüggésben felmerülő akadályok kezeléséről szóló európai bizottsági közleményt, mivel az:

3.3

Az EGSZB ezenkívül üdvözli a közleményben alkalmazott megközelítést, amely tiszteletben tartja az egyes tagállamok adószuverenitását, és azt javasolja számukra, hogy igyekezzenek jobban összehangolni a nemzeti adórendszereket, és a nemzeti adózási kereteken belül szüntessék meg a megkülönböztető adóztatást.

4.1

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy az Európai Bizottság az alábbiak segítségével eredményesebben érhetné el a végső célt:

4.2

Az Európai Bizottság ezenkívül fontolóra vehetné, hogy ezeket a funkciókat egy uniós adóügyi megfigyelőközpont megbízatásának részévé tegye. A megfigyelőközpontnak az Európai Bizottság égisze alatt történő létrehozását az EGSZB már javasolta a többszörös adóztatással és az adóügyi megkülönböztetéssel foglalkozó véleményeiben. (6) A megfigyelőközpont kutatás és vizsgálatok révén folyamatosan hozzájárulna az örökösödési adózás terén fennálló akadályok eredményes megszüntetéséhez, és fórumot biztosítana a különböző nemzeti adóügyi joghatóságok közötti konzultációhoz, együttműködéshez és megállapodáshoz.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/45

—

hozzáférés a kölcsönökhöz,

—

hozzáférés a kockázati tőkéhez,

—

hozzáférés a tőkepiacokhoz.

—

versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP),

—

az EBB által a kkv-k hitelezésére rendelkezésre bocsátott eszközök,

—

a kohéziós politika eszközei,

—

a kockázatmegosztó eszköz a hetedik keretprogramban.

—

szabályozási intézkedések,

—

pénzügyi intézkedések a hitelezés és a kockázati tőkéhez való hozzájutás javítására az EU-ban,

—

intézkedések a kkv-k környezetének fejlesztésére.

4.1.1

Az EGSZB támogatja a kockázatitőke-alapok által végzett határokon átnyúló műveletek harmonizált rendszerének bevezetését. A javaslat üdvözlendő, mivel várhatóan hozzájárul a piaci hiányosságok csökkentéséhez egy olyan „európai útlevél” révén, amely lehetővé teszi az uniós kockázatitőke-alapok számára, hogy páneurópai alapon értékesítsék termékeiket és gyűjtsenek tőkét. Az EGSZB számos észrevételt tett a kockázati tőkéről szóló előző véleményében (4), és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye ezeket figyelembe.

4.1.2

Az EGSZB nyomatékosan támogatja azt a vizsgálatot, amelyet az Európai Bizottság 2012-ben fog végezni a prudenciális követelményekről szóló rendelet és a bankok, illetve biztosítótársaságok kockázatitőke-befektetései közötti kapcsolatról. A vizsgálatnak elemeznie kell, hogy ezek az eszközök a nagy nemzetközi bankok oligopóliumához vezetnek-e, vagy közép- vagy hosszú távon módosításra szorulnak.

4.1.3

Mivel a kkv-k többsége kisvállalkozás (tíznél kevesebb alkalmazottal), az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet a mikroméretű kockázatitőke-alapokra. Az ilyen alapok olyan vállalkozásokba fektetnek be, amelyek projektjei nem keltik fel eléggé a hagyományos kockázatitőke-alapok figyelmét, de ahhoz túl nagyok vagy kockázatosak, hogy hagyományos hitelforrásokból jussanak tőkéhez. Az ilyen alapok erősítik a vállalatok tőkealapját, és a befektetési időszakban alkalmazott különböző képzési módszerek révén fejlesztik a vállalkozók üzleti ismereteit (5). Kérjük a tagállamokat, hogy javasoljanak olyan eszközöket – pl. konkrét adózási intézkedéseket –, amelyek ösztönözhetik az ilyen alapok fejlődését az ilyen pénzügyi hiányosságok áthidalása érdekében.

4.2.1

Üdvözöljük az Európai Bizottságnak a határokon átnyúló kockázatitőke-befektetések adózási reformjára vonatkozó javaslatait. Az EGSZB ugyanakkor arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy javasoljanak egyértelmű intézkedéseket az adóelkerülés és az adócsalás megelőzésére.

4.2.2

A határokon átnyúló tranzakciók adóügyi akadályainak kezelése mellett az Európai Bizottságnak biztosítania kell azt is, hogy a tagállamok előmozdítsák saját adóreformjaikat a kkv-finanszírozási rendszerek érdekében.

4.2.3

Meg kell vizsgálni a néhány tagállamban létező jó példákat, és terjeszteni kell azokat az EU-ban és a kkv-k körében is (6). Számos országban alkalmaznak már pénzügyi ösztönzési csomagokat. Egyik ilyen példa Belgium, közelebbről Flandria, ahol néhány évvel ezelőtt olyan kölcsönösen előnyös hitelezési formát (win-win-loan) vezettek be, amelynek keretében magánszemélyek kölcsönözhetnek pénzt kkv-knak, és ezért adócsökkentést kapnak. További jó példa a Tante Agaath hitel  (7) néven ismert holland rendszer.

4.2.4

Az adómentességek szabályozása, mint pl. a francia ISF PME törvény (8), szintén tényleges haszonnal járhat a magas növekedést felmutató kkv-k számára. Az EGSZB üdvözli az ilyen modelleket, amennyiben az adómentesség összege ésszerű, és nem hat kedvezőtlenül a más, szintén fontos ágazatoknak juttatott hozzájárulásokra.

4.3.1

Az EGSZB támogatja az állami támogatási szabályok modernizálására tett javaslatot, melynek célja a kkv-k állami támogatására vonatkozó jelenlegi szabályok egyszerűsítése. Tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság az Európa 2020 stratégia céljainak eléréséhez felül fogja vizsgálni az általános csoportmentesítési rendeletet és számos állami támogatási iránymutatást, beleértve a kockázati tőkére vonatkozót is. Az EGSZB sürgeti e szabályok javítását, egyszerűsítését és egyértelműsítését. Kérjük az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy állami támogatást csak a piac nem megfelelő működésének kezelésére lehessen felhasználni.

4.4.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (MIFID) azt javasolja, hogy homogén kkv-növekedési piacot alakítsanak ki, és tegyék azt a befektetők számára vonzóvá a „gyorsan növekvő kkv-k piaca” besorolás által. Az EGSZB azonban olyan konkrét rendelkezések és intézkedések bevezetését javasolja (9), amelyek révén az irányelv hatékonyan és eredményesen végrehajtható.

4.5.1

Az EGSZB kéri Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a tőzsdén jegyzett kkv-k esetében egyszerűsítsék a számviteli szabályokat és csökkentsék az adatszolgáltatási terheket Európában. Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság előterjesztett egy javaslatot a számviteli szabályokról szóló irányelvek egyszerűsítésére és módosítására, és ezzel egy időben egy másik javaslatot is az átláthatósági irányelv felülvizsgálatára. Az EGSZB arra emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a 2012 elején elfogadott két véleményét (10), és úgy véli, hogy a kkv-knak fel kell szabadítaniuk forrásokat a beruházásokhoz, hogy tovább növekedhessenek.

4.6.1

Az EU-nak továbbra is vezető szerepet kell vállalnia a nemzetközi szinten elfogadott pénzügyi szabályozási reformok végrehajtásában. Az EGSZB azonban megjegyzi, hogy a Bázel III EU-ban való végrehajtásával kapcsolatos különböző tőkekövetelmények, amelyek jelenleg megvitatás alatt állnak és nemsokára életbe lépnek (CRD IV/CRR), különféle problémákat okozhatnak a kkv-k számára (11).

4.6.2

Az EGSZB támogatja az európai intézmények által a pénzügyi rendszer ellenálló képességének növelése érdekében tett erőfeszítéseket, melyek célja az, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a válságok. A pénzügyi piacok erősebb szabályozása azonban nem mehet a kis- és középvállalatok finanszírozásának kárára. Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Parlament által 2012. májusban elfogadott Karas-jelentést, amely további lépést jelent a tőkekövetelményekről szóló Bázel III rendelkezéseinek EU-ban való ésszerű és megvalósítható végrehajtásához.

4.6.3

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság konzultálni fog az Európai Bankhatósággal (EBA) az új irányelv (CRD IV) hatálybalépésétől számított 24 hónapon belül, és hogy az EBA jelentést készít a kkv-knak és természetes személyeknek történő hitelezésről. Az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Bizottság teljes mértékben vonja őt be a kockázati súlyozás újraértékelésébe azáltal, hogy vélemény kidolgozására kéri fel a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek elküldendő jelentésről.

4.7.1

Az Európai Bizottság úgy rendelkezik, hogy az irányelvet 2013. március 16-ig kell végrehajtani. Az EGSZB arra ösztönzi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a kkv-k gyorsabban profitálhassanak a rendszerből. Nagyon fontos az is, hogy az Európai Bizottság nyomon kövesse az irányelv megfelelő időben történő végrehajtását minden tagállamban. Az Európai Bizottságnak ezenkívül igen szorosan nyomon kell követnie, hogy a tagállamok milyen módon hajtják végre a 4. cikk (5) bekezdését, amely lehetőséget ad nekik az ellenőrzési eljárás 30 napon túli meghosszabbítására, kivéve, ha ez nagymértékben méltánytalan lenne a hitelezővel szemben. Az Európai Bizottságnak alaposan figyelemmel kell kísérnie a tagállamokat is annak megelőzése érdekében, hogy a tagállamok ezt a cikket a kifizetések mesterséges késleltetésére használják, különösen mivel a közhivatalok általi kifizetések késedelme jelentős hatással van a kkv-k készpénzforgalmára és likviditására.

4.7.2

Az EGSZB kéri az európai intézményeket, hogy jó példát mutatva időben fizessék ki alvállalkozóikat, és ne sújtsák őket szükségtelen adminisztratív és pénzügyi terhekkel.

4.8.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az európai szociális vállalkozási alapokról szóló rendeletre irányuló javaslatát, és emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy a szociális vállalkozások megfelelő tőkéhez jutásának javítását kiemelt helyen kell kezelni a napirenden. Ezzel kapcsolatban az EGSZB 2012 elején kifejtette véleményét (12). Az egyik kihívást a portfólióvállalkozások társadalomra gyakorolt szociális és általános hatásainak mérése és az erről való jelentéstétel jelenti. Az EGSZB uniós szintű közös tanulmány elvégzését ajánlja, hogy kritériumokat és mutatókat lehessen kidolgozni az ilyen kérdések kezeléséhez. Az EGSZB emlékezteti az Európai Bizottságot arra, hogy az ilyen alapok csak egyikét képezhetik a számos még kidolgozandó, sürgősen szükséges pénzügyi eszközöknek.

4.8.2

Az EGSZB a tagállamokat is kéri arra, hogy javítsák a szociális vállalkozások különböző formáinak elismerését. Ha nagyobb elismerést kapnának az ilyen vállalkozások, akkor csökkenne a kockázati súlyozás a nekik nyújtott kölcsönök esetében, és nem lennének többé hátrányos helyzetben a hagyományos vállalkozásokhoz képest.

6.1.1

Az EGSZB üdvözli azt a javaslatot, hogy a pénzügyi közvetítők több tájékoztatást kapjanak, a bankokat és pénzintézeteket pedig arra ösztönözzék, hogy lássák el ügyfeleiket minden szükséges eszközzel, ami segíthet nekik finanszírozást találni. Az EGSZB ezen túlmenően fontosnak tartja a kkv-k pénzügyi képzésének elmélyítését. A tagállamoknak nyomatékosan ajánlja, hogy vegyenek részt ebben a kezdeményezésben, és – szoros együttműködésben a kkv-szervezetekkel – dolgozzanak ki konkrét „beruházási készségfejlesztő” programokat a kkv-k számára.

6.1.2

A kkv-k többségének egyik legnagyobb gondját a testre szabott tanácsadáshoz való hozzáférés jelenti. Az EGSZB támogatja az Enterprise Europe Network (EEN) elvét és szerepét, de úgy véli, hogy ennek a hálózatnak a lehetőségeit maradéktalanul ki kellene használni (15). Az EGSZB következésképpen javasolja az EEN pénzügyi tanácsadási kapacitásának megerősítését. Hangsúlyozza azonban, hogy a kkv-szervezeteket ebbe a kampányba is szorosan be kell vonni, amelyet úgy kell kialakítani, hogy kiemelje a kkv-k sokféleségét.

6.2.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság már korábban is foglalkozott ezzel a kérdéssel (felmérések a kkv-k finanszírozáshoz való hozzájutásáról, illetve a kkv-k finanszírozásának indexe). Üdvözli azt az európai bizottsági javaslatot, hogy szorosabban együtt kell működni a bankszövetségekkel, és tanácsot kell kérni más intézményektől (EKB, EBH). Az EGSZB ajánlja, hogy kkv-szervezeteket és tagállami szintű intézményeket is vonjanak be. Az EGSZB sajnálja, hogy a cselekvési terv nem említi a nemzetközi szervezetekkel, például az OECD-vel való együttműködés megerősítését annak érdekében, hogy adatokat és statisztikákat (16) lehessen gyűjteni a finanszírozáshoz való hozzáférésről.

6.3.1

A kizárólag mennyiségi minősítési modellek gyakran nem alkalmasak a kkv-k értékelésére, mivel túlságosan merevek. A szokásos mennyiségi elemzés minőségi tényezőkkel való kiegészítése kifejezetten üdvözlendő. Ezért a bankok fontolóra vehetnék, hogy kiegyensúlyozott értékelési módszert alkalmazzanak a kkv-k hitelképességének vizsgálatára, bőséges teret engedve a személyes kapcsolatokon alapuló bankszolgáltatásoknak (relationship banking). A bevált módszerekről folytatott eszmecserék során ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell. Az EGSZB sajnálja, hogy egyes bankok, úgy tűnik, inkább eltávolodnak ettől az elképzeléstől, mintsem támogatnák azt.

6.4.1

Az EGSZB fontosnak véli, hogy egy egészséges innovációs finanszírozási lánc biztosítása érdekében az üzleti angyalok és a korai szakaszban megjelenő kockázatitőke-alapok kapcsolatba kerüljenek a későbbi szakaszban megjelenő kockázati alapokkal. Ezen túlmenően határozott ösztönzést érdemelnek azok a kezdeményezések, amelyek támogatják, hogy regionális szinten intenzívebb párbeszéd alakuljon ki az üzleti angyalok, a kockázatitőke-alapok és a helyi vállalkozók között.

6.4.2

Fontos volna vizsgálni és alkalmazni olyan megoldásokat, amelyek innovatív módon közelítik meg a kockázati tőkét. Ilyen például a közösségi finanszírozás (crowd funding), melynek keretében nem bankok vagy szakértők, hanem polgárok fektetnek be kkv-kba, és ezt nem a tőzsde, hanem egy online platform segítségével teszik.

6.4.3

Meg kellene erősíteni a támogatás, saját tőke és kölcsöntőke (például nyereségmegosztásos kölcsön) jellegű elemeket tartalmazó hibrid tőke (17) testre szabott formáit, mivel ezek a korai szakaszokban, de a teljes életciklus alatt is jobban illenek a kkv-khoz.

7.1.1

Meg kellene fontolni egy olyan keret kidolgozását, amely ösztönözné a kockázat- és nyereségmegosztás filozófiája szerint működő intézmények hitelnyújtását, mivel a kkv-k minden bizonnyal profitálhatnának ebből. Az Európai Bizottságnak komolyan meg kellene vizsgálnia olyan lehetőségeket, mint a nyereség és veszteség megosztásán alapuló banki finanszírozás. Az EGSZB szívesen venné, ha az Európai Bizottság zöld könyvet dolgozna ki, amelynek alapján európai szintű vita indulhatna a nyereség és veszteség megosztásán alapuló banki finanszírozásról. Több ország – például az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Málta – külön-külön is indított kezdeményezéseket. Ezek előremutatóak, de akadályozhatják a pénzügyi szolgáltatások ágazatának további integrációját az EU-n belül. Ráadásul feltételezhető, hogy a különálló, nem koordinált kezdeményezések nem járnak olyan eredménnyel, amilyen ettől a finanszírozási típustól elvárható (például kockázatmegosztás, nyereségmegosztás és a finanszírozás társadalmilag felelős megközelítése). Az iszlám finanszírozásra utaló, konkrét befektetési politikákkal társuló mikrofinanszírozás ösztönzése is fellendíthetne új vállalkozási tevékenységeket, miközben elősegítené a szegénység elleni küzdelmet egyes régiókban. Ezzel összefüggésben európai bizottsági közleményt kellene kidolgozni, amely feltérképezi, megvizsgálja és ösztönzi az alternatív finanszírozási módokat – annak biztosítása érdekében, hogy ezek a módszerek egyenrangúak legyenek a hagyományos finanszírozási módszerekkel.

7.1.2

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság górcső alá vette a hitelközvetítők munkáját és eredményeit, valamint azokat a gondokat, amelyekkel a hitelfinanszírozást kereső kkv-k szembesülnek (18). Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy a hitelfolyamatok jobb átláthatósága érdekében szintén tegyenek így. Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a tőkekövetelményekről szóló irányelv (CRD III) 145. cikkének (4) bekezdése és a tőkekövetelményekről javasolt rendelet (CRD IV) 418. cikkének (4) bekezdése olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a kkv-k tájékoztatást kérjenek a bankoktól minősítésükről és eredményeikről. Fontos, hogy ezeket a rendelkezéseket maradéktalanul ültessék át a gyakorlatba.

7.1.3

A bankszektorbeli versenyt illetően az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a helyzetet és biztosítsa, hogy a kkv-ra irányuló pénzügyi termékek terén a bankszektorban kellő szintű verseny legyen az egyes tagállamokon belül és a tagállamok között. Itt van például a finanszírozási veszteség problémája (lásd alább), ugyanakkor a folyószámlahitel-kamatok a kisebb vállalkozások számára továbbra is igen magasak, annak ellenére is, hogy az EKB refinanszírozási kamatlábai még sosem voltak ilyen alacsonyak. A nagyvállalatok más megoldásokat (például közvetlen kölcsönöket) is alkalmazhatnak, de a kisvállalatok nem vehetnek igénybe ilyen termékeket.

7.1.4

Finanszírozási veszteség: több tagállamban a bankok díjat számítanak fel, ha a vállalkozások idő előtt kívánják törleszteni a kapott hitelt. Ha a hitelt a szerződésben foglaltaknál korábban visszafizetik, a bank ezt az úgynevezett „finanszírozási veszteséget” annak kompenzálására számítja fel, hogy a pénzt esetleg alacsonyabb kamattal tudja csak újra befektetni, mint amennyit kapott volna, ha a hitelt nem törlesztették volna a vártnál korábban.

7.1.5

Gond azonban, hogy ezek a finanszírozási veszteség kompenzálására megállapított díjak gyakran igen magasak, és sokszor nincsenek világosan ismertetve a szerződésben, amely ráadásul jövőbeli, egyelőre ismeretlen kamatlábakra hivatkozik. Ez a vállalkozások számára nagyon megnehezíti a korai visszafizetés esetén a finanszírozási veszteség kompenzálásaként felszámítható díj összegének megbecslését. A vállalkozások többsége egyébként nincs is tisztában azzal, hogy fizetnie kell a finanszírozási veszteségért.

7.1.6

Ezért elengedhetetlen, hogy a bankok még a hitelszerződés aláírása előtt világosabb tájékoztatást adjanak ezekről a díjakról. A finanszírozási veszteség kompenzálásaként felszámítható díj összegét pedig ésszerű szinten korlátozni kellene.

7.2.1

Az EGSZB különféle finanszírozási forrásokat feltüntető, egységes, többnyelvű, online adatbázis létrehozása mellett száll síkra, amely a kkv-k finanszírozáshoz való hozzáférésének megkönnyítése érdekében összefogja az európai, nemzeti és regionális intézkedéseket. Az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság széles körben terjessze az általa kidolgozott gyakorlati útmutatót (19), amely arról tájékoztat, miként lehet hozzáférni 50 milliárd EUR összegű közfinanszírozáshoz a 27 tagállamban.

7.2.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a „Horizont 2020” program kapcsán a teljes program 15 %-át kitevő célzott költségvetés és az egységes irányítási struktúra nélkülözhetetlen a kkv-k innovációs lehetőségeinek maximális kiaknázásához. Az eljárás a pénzügyi és adminisztratív kérdések szempontjából javításra szorul. Például az uniós finanszírozást élvező kutatási projektekben részt vevő kkv-k közül sokan még mindig komoly héa-vonatkozású problémákba ütköznek saját hazájukban. Igen gyakran ez jelenti az egyik legnagyobb akadályt azok számára, akik valóban a kezdetektől fogva részt vesznek. Minden tagállamban be kellene vezetni olyan szabályokat, amelyek egyértelműen megszabadítják a kkv-kat ezektől a terhektől. Az EU által finanszírozott projektekkel kapcsolatos héa minden körülmények között visszaigényelhető kell hogy legyen.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/52

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) üdvözli a biztonságos, átlátható és innovatív fizetési környezet egész EU-ban való népszerűsítésére irányuló európai bizottsági kezdeményezést. A hatékonyabb, korszerűbb és biztonságosabb fizetési eszközök előfeltételt jelentenek az egységes piac további előnyeinek kiterjesztéséhez és az európai gazdaság globális versenyképességének erősítéséhez.

1.2

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által javasolt széles körű párbeszédet, amely ténylegesen magában foglalja a jelenlegi és előrelátható fizetési körülmények főbb kérdéseit az EU-ban. Ahhoz azonban, hogy teljes képet kapjunk, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a készpénzes fizetésre. Bár fokozatosan csökken használata, a készpénz még mindig a legjelentősebb fizetésmód bizonyos piacokon. A tagállami tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy a készpénz elvileg kevésbé hatékony, és jelentős eszközöket lehetne megtakarítani, ha a fogyasztók áttérnének az elektronikus fizetésre. Egyes tagállamok tényleges haladást értek el a készpénz nélküli társadalom megvalósításának útján. Az EGSZB mindenesetre úgy véli, hogy a készpénz tényleges költsége még mindig nem ismert a nagyközönség számára. Ezenkívül úgy véli, hogy a készpénz megkönnyíti az árnyékgazdaság működését. Ezért minden érintett szereplőnek azokat a fizetésmódokat kell népszerűsítenie, amelyek hozzájárulnak az árnyékgazdaság visszaszorításához, kevésbé költségesek és biztonságosabbak. Ezzel kapcsolatban látnunk kell, hogy ezek a fizetésmódok számtalan előnnyel járnak minden érintett számára, de gondolnunk kell arra is, hogy az ügyfeleiknek ilyen fizetési módokat kínáló kkv-k költségei elfogadhatóak maradjanak. E téren további kezdeményezésekre van szükség a tagállamokban, az Európai Bizottság kifejezett támogatásával.

1.3

A kártyás fizetés a legnépszerűbb nem készpénzes fizetésmód az EU-ban és világszerte. A közgazdasági irodalomban egyre nagyobb az egyetértés arra vonatkozóan, hogy a nem készpénzes tranzakciók adóügyi és gazdasági szempontból átláthatóbbak, azonkívül az egész társadalom számára olcsóbbak, kényelmesek, biztonságosak és innovatív jellegűek. Az EGSZB ezért támogatja, hogy a nagyobb piaci integrációból származó előnyök kihasználása érdekében az Európai Bizottság az ilyen tranzakciók alkalmazására törekedjen. Az egységes piac jelentette lehetőségeket azonban még nem sikerült teljes mértékben kiaknázni a történelmi akadályok, valamint a szabványosítás és az interoperabilitás hiánya, illetve a közérdekű információk felhasználásának aszimmetriái és hiányosságai miatt. Mindez a kártyás, internetes és mobiltelefonos fizetés szélesebb körű használatával orvosolható. Következésképpen a versenyben, az innovációban és a hatékonyságban sok lehetőség rejlik még. Az EGSZB piaci kezdeményezéseket sürget, amelyek mielőbb megvalósítható megoldásokat javasolnak, különösen olyanokat, amelyek a pénzügyi és digitális integrációt is előmozdítják.

1.4

A bankközi díjakon alapuló üzleti modellekkel kapcsolatos jelenlegi jogbizonytalanság akadályozza a kártyás, elektronikus és mobiltelefonos fizetés terjedését és a készpénz kiszorítását. A fizetési rendszerekre irányuló beruházások és innovációk szempontjából rendkívül fontos az egyértelműség. Az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Bizottság valamennyi szereplő számára stabilizálja az üzleti környezetet. Az egységes eurófizetési térség (SEPA) céljaival összhangban nem különbözhetnek a belföldi és a határokon átnyúló tranzakciók díjai és egyéb követelményei.

1.5

A bankszámlán lévő pénzösszeg rendelkezésre állásával kapcsolatos információk hozzáférhetőségét illetően alaposan meg kell fontolni számos szempontot, így a biztonságot, az adatvédelmet, a fogyasztók jogait, a versenyt és a számlavezető bankok kompenzációját is. Az EGSZB megjegyzi, hogy az információkhoz hozzáférni kívánó intézményeket kockázati profiljuknak megfelelően kell szabályozni és felügyelni. Az európai jogi keretnek egyértelműen tükröznie kell az érintett szereplők kötelességeit és felelősségeit.

1.6

Számos piacon előfordulhat, hogy a fogyasztók nem fogadják el a felárakat, és áttérnek a készpénzes fizetésre, mivel úgy vélik, hogy az díjmentes. Bár a fogyasztók jogairól szóló irányelv 2014. június 13-tól elvileg megvédi a fogyasztókat a túlzott feláraktól, nem világos, hogyan biztosítható ez a védelem az igen dinamikus online környezetben.

1.7

Az e-fizetést a hazai piacokon méltányolják a fogyasztók. Az internetes banki ügyintézésen alapuló, egész Európában alkalmazott megoldások azonban még váratnak magukra. Ez megnehezíti az e-kereskedelem kibontakozását. Az EGSZB kéri az ilyen rendszerek üzemeltetőit, hogy nyílt és átlátható módon dolgozzanak az interoperabilitás kérdéseinek megoldásán, és mielőbb foglalkozzanak az e-kereskedelem még megoldatlan kérdéseivel.

1.8

Az EGSZB annak biztosítására kéri az Európai Bizottságot, hogy a mobiltelefonos fizetésmódok már kifejlesztésük korai szakaszától kezdve tartsák tiszteletben a platformokhoz való nyílt hozzáférés elvét, az alkalmazások hordozhatóságát, a biztonságot, valamint az ilyen fizetést fogadni kívánó üzemeltetők által fizetendő költségek megduplázódásának elkerülését.

1.9

Az EGSZB elismeri a fizikai fizetési terminálokkal kapcsolatos csalások visszaszorítása terén a piaci szereplők által elért sikereket. Jelenleg az online csalások jelentik a legnagyobb veszélyt. További biztonsági intézkedéseket kellene megvalósítani, de nem a fogyasztók kényelmének kárára. A közintézmények által javasolt biztonsági intézkedéseknek technológiai szempontból a lehető legsemlegesebbnek kell lenniük.

1.10

Az EGSZB üdvözli az egységes eurófizetési térség (SEPA) jelenlegi irányításának erősítését célzó erőfeszítéseket, és támogatja a SEPA irányításának központosítására irányuló szándékokat, például a SEPA tanács égisze alatt. Sürgeti azonban az Európai Bizottságot és az Európai Központi Bankot, hogy mielőbb dolgozzák ki a részleteket, mivel a gyakorlatban jelenleg fennálló joghézag akadályozza a végrehajtást.

2.1

A SEPA létrehozása az Európai Bizottság egyik prioritása az egységes piac megvalósítása érdekében. A szabványosítás és az interoperabilitás terén elért eredményeket a harmonizált jogi kerettel együtt már most felhasználhatják a gazdasági szereplők a SEPA-átutalások és beszedési megbízások formájában, amelyek 2014. február 1-jétől az euróövezetben alkalmazott eddigi rendszereket váltják fel.

2.2

A SEPA alkalmazási köre azonban szélesebb ennél, és más pilléreket is magában foglal. Az egyik ilyen pillér a kártyás fizetéssel kapcsolatos, amely a legjelentősebb fizetési eszköz az Európai Unióban és világszerte. Egy másik ilyen pillér az e-fizetés, vagyis az interneten történő kifizetés vásárlás céljából. Ezek a fizetésmódok jelenleg csak csekély részét teszik ki az összes nem készpénzes fizetésnek, de arányuknak kétszámjegyű növekedése várható. Az Európai Pénzforgalmi Tanács (EPC), amely az európai bankszektor koordináló és döntéshozatali szerve a fizetési forgalmat illetően, az e-fizetések irányába is kiterjesztette együttműködési tevékenységét, és kidolgozta az e-fizetés SEPA-keretét. Az EPC-ről az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága nemrég információkat kért.

2.3

A legújabb pillér az m-fizetés (mobiltelefonos fizetés). Az EPC más szereplőkkel együttműködve koordinált intézkedéseket hozott az m-fizetéssel kapcsolatban: technikai dokumentumokat készített elő az interoperabilitással kapcsolatos iránymutatásokról, és számos fehér könyvet bocsátott ki. Az m-fizetés még korai fejlesztési szakaszban van, de jövőbeli helyzetét illetően igen magasak az elvárások. A kártyás fizetés, az e-fizetés és az m-fizetés fejlettségi szintjüket, elterjedtségüket és üzleti modelljeiket tekintve különbözőek ugyan, de az európai intézmények és a piaci szereplők egyetértenek abban, hogy további előrelépések szükségesek integrációjuk, átláthatóságuk és versenyképességük terén. Fennáll a veszély, hogy a létező üzleti modellek esetében megfigyelhető hátrányok esetleg a jövőbeli m-fizetéseknél is jelentkeznek.

2.4

Minden polgár, üzleti vagy közigazgatási szereplő részt vesz fizetési folyamatokban – hagyományos fizetésmódok (pl. készpénz) vagy modern fizetési szolgáltatások (pl. e-fizetés) révén. Az Európai Központi Bank statisztikája szerint (1) 2010-ben 86,4 milliárd nem készpénzes tranzakcióra került sor az Európai Unióban, amelyeknek legnagyobb része kártyás fizetés volt (39 %, azaz 33,9 milliárd). Ez 4,4 %-os növekedést jelent az előző évhez képest. A kártyás fizetések értéke 1,8 billió eurót tett ki, évente 6,7 %-os növekedéssel, amely több mint a háromszorosa az euróövezetben regisztrált 1,8 %-os tényleges GDP-növekedésnek. Bár a kártyahasználat terén jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes országok között, az általános tendencia az, hogy a kártyás fizetés az egyik legdinamikusabb nem készpénzes fizetési eszköz.

2.5

A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) által végzett felmérés (2) megmutatta, hogy a bankközi díjak meghatározása és alkalmazása nem egységes az Európai Unióban. A bankközi díjak megválasztása, szerkezete és szintje igen különböző, és számos lehetőségtől és dimenziótól függ. A bankközi díj a kereskedői díjak legfőbb összetevője. Az Európai Bizottság és a nemzeti versenyügyi hatóságok megvizsgálták a bankközi díjak versenyügyi vetületét, és számos döntés hoztak, amelyek némelyike a határokon átnyúló tevékenységekre vonatkozott, mások azonban nemzeti szintre korlátozódtak.

2.6

A díjak átláthatósága szempontjából sajnálatos, hogy nem készítettek hivatalos felméréseket és nem tettek közzé átfogó nemzeti vagy országokat hasonlító statisztikákat a fogyasztók által fizetett költségekről, például a különböző fizetési eszközökhöz közvetlenül kapcsolódó különféle díjakról, pedig a nemzeti felügyeleti szervek el tudják érni ezeket az információkat, csak többségük semmit sem bocsát belőlük rendelkezésre.

2.7

A szabványozásra irányuló jelenlegi magánkezdeményezések dacára bizonyos tranzakciók területén még mindig a széttöredezettség jellemző: a kártyaelfogadó és kártyakibocsátó fizetési szolgáltatók között, a kártya és a terminál, valamint a terminálok és a kártyaelfogadó fizetési szolgáltatók között. A gyakran eltérő kereskedelmi érdekek miatt és az egyértelmű végrehajtási menetrendek hiányából kifolyólag azonban ezek a kezdeményezések csak korlátozottan vezettek konkrét eredményekhez.

2.8

Az, hogy minden szereplő jelentős beruházásokat és erőfeszítéseket tett a mágnescsíkról az EMV-chip technológiára való átállás érdekében, kedvezően hatott a személyesen elkövetett kártyacsalások visszaszorítására. A legújabb tendenciák azonban azt mutatják, hogy a csalás szempontjából időközben az internetes kártyaműveletek jelentik a legnagyobb kockázatot, bár ezek csak töredékét teszik ki a kártyaműveletek teljes számának. A felügyeleti és felülvizsgálati szervek felfigyeltek erre a problémára, és 2011-ben az Európai Központi Bank vezetésével egyesítették erőiket a „SecuRe Pay Forum” keretében az elektronikus fizetési szolgáltatások és eszközök biztonsági szintjének és a beléjük vetett bizalom növelésének érdekében. A fórum 2012-ben technológiafüggetlen ajánlásokat fog közzétenni az internetes fizetés biztonságát illetően.

2.9

Az Európai Bizottság zöld könyve számos fizetéssel kapcsolatos kérdéssel foglalkozik, amelyek sikeres megoldása integráltabb és biztonságosabb fizetési szolgáltatások alapját jelentené, mégpedig mind a hagyományos üzletekben, mind a gyorsan fejlődő elektronikus környezetben. Nagyobb versennyel, a fogyasztók számára nagyobb választékkal és nagyobb átláthatósággal, több innovációval, biztonságosabb fizetéssel és nagyobb fogyasztói bizalommal Európa élre törhet a 21. században alkalmazott fizetési folyamatok terén.

2.10

Az Európai Bizottság egy integrált piac képét írja le, azonosítja a jelenlegi helyzet és a jövőkép közötti szakadékokat, valamint az utóbbiak hátterében álló korlátozásokat. Az Európai Bizottság öt átfogó intézkedést határoz meg a piaci integráció felgyorsítása érdekében, és mérlegeli, hogyan kellene irányítani ezek megvalósítását. Az első témakör tartalmazza a legtöbb kérdést, és a piac széttöredezettségével, a hozzáféréssel és a határokon átnyúló kérdésekkel foglalkozik. A többi témakör az átlátható és költséghatékony árképzést, a szabványosítást, az interoperabilitást és a biztonsági kérdéseket fogja át. Az irányítással kapcsolatos iránymutatásokat a jelenlegi SEPA-rendszerekre (SCT, SDD), valamint a kártyás fizetésre, az e-fizetésre és az m-fizetésre kell alkalmazni.

3.1

A fizetésmódokkal kapcsolatos, régóta vita tárgyát képező és jövőorientált kérdéseket – kivéve a SEPA-átutalásokat és -beszedéseket – illető közösségi álláspont még mindig nem alakult ki, és átfogó jelentőségű az egységes piac valamennyi szereplője számára. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság zöld könyvét, és megfelelő nyomonkövetési tevékenységeket vár el a jelenlegi hiányosságok kiküszöböléséhez. Az EGSZB kéri, hogy valamennyi fizetési tranzakció esetében a biztonságos, hatékony, kényelmes és gyors fizetésmódok elérhetőségéhez fűződő fogyasztói érdekeket helyezzék a középpontba.

3.2

A zöld könyv az elektronikus fizetésre összpontosít, nem foglalkozik azonban a készpénz még mindig domináns szerepével (Európában a fizetési tranzakciók 80 %-át teszi ki). A költségek nagyobb átláthatósága egyformán fontos az elektronikus és a készpénzes fizetés esetében, és elsődleges referenciaként kell szolgálnia a nem készpénzes fizetésmódok elemzése folyamán. A nyilvánosság körében még mindig elterjedt az az elképzelés, hogy a készpénzes fizetés díjmentes. Jelentős hatékonyságnövelést lehetne elérni, ha a fizető felek megváltoztatnák szokásaikat, és korszerű, kevésbé költséges fizetésmódokat alkalmaznának. Az adatok tanúsága szerint ezenkívül a készpénzes fizetés dominanciája pozitív korrelációt mutat az árnyékgazdaság szintjével, mivel a készpénzforgalmat nehéz nyomon követni. Az EGSZB ezért bátorítja a tagállamok által tett, az Európai Bizottság határozott támogatását élvező további kezdeményezéseket a készpénz modern gazdaságokban betöltött szerepének újragondolása terén.

3.3

Az EGSZB szerint az átláthatóság növelését célzó további intézkedéseket, különösen a kötelező érvényűeket, alaposan meg kell vizsgálni, hogy ne terheljük túl a fogyasztókat információkkal, mivel a nem megfelelő időben (pl. csúcsidőszakban) és bonyolult formátumban nyújtott információ zűrzavart okozna a vásárlás során és megzavarná a kereskedők számára a fizetési folyamatot.

3.4

A nemzetközi és sok esetben a belföldi kártyarendszerek üzleti modellje is bankközi díjakon alapul, amelyeket több-kevesebb mértékben mind a nemzeti versenyhatóságok, mind pedig az Európai Bizottság kifogásolt. Nemrég a Bíróság is megerősítette az Európai Bizottság 2007-es, a MasterCard határokon átnyúló bankközi díjait tiltó döntését. Az EGSZB megjegyzi, hogy a bankközi díjon alapuló üzleti modellek mindeddig nem tudtak megfelelni a SEPA céljainak, vagyis annak, hogy ne legyen különbség a határokon átnyúló és a belföldi tranzakciók díjai között. Ezenkívül hiányzik az az önszabályzó mechanizmus is, amely biztosítja, hogy több tranzakció esetén kevesebb a bankközi díj, valamint hiányoznak az alacsony értékű fizetések esetében alkalmazható alternatív árképzési lehetőségek is. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy valamennyi szereplő számára stabilizálja a hosszú távú üzleti környezetet, figyelembe véve a más olyan régiók (pl. Ausztrália) tapasztalataiból levont tanulságokat is, amelyek szabályozást fogadtak el ezen a téren, valamint egyenlő versenyfeltételeket biztosítva a kártyarendszerek különböző üzleti modelljei számára.

3.5

A különböző fizetési rendszerek védjegyeinek a plasztikkártyán vagy a leendő mobiltelefonos platformokon való együttes feltüntetése nem szabad, hogy aláássa a fogyasztóknak a védjegyek közötti választáshoz való jogát vagy korlátozza a kereskedők esetleges ösztönzőit. A védjegyek együttes feltüntetése fontos a piacra belépő új rendszerek számára, és ebből következően megkönnyíti a választást és a versenyt is. Egyes esetekben egy adott védjegy további követelményeket támaszt a saját hálózatán keresztül végzett tranzakciókkal szemben, akkor is, ha azokat egy másik védjegy révén kezdeményezték. Az EGSZB szerint biztosítani kell, hogy egyetlen védjegy se kerülhessen olyan pozícióba, hogy ilyen feldolgozási követelményeket állítson.

3.6

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a rendszerirányítási funkcióknak a feldolgozástól való elválasztása kulcsfontosságú a fizetési kártyák versenyképes piacának létrehozásához, mivel az úgynevezett vertikális silók kereszttámogatást vehetnek igénybe független adatfeldolgozókkal való verseny esetében. Ezenkívül a jelenlegi helyzet kevésbé kedvező a feldolgozók közötti interoperabilitást ösztönző tervezett kezdeményezésekre nézve. Ezért egy ilyen, lehetőleg vállalati szinten megvalósított elválasztás erősítené az integrációs és versenyfolyamatokat az egységes piacon.

3.7

A jelenlegi jogi keretben a fizetéssel és elektronikus pénzzel foglalkozó intézmények nem férhetnek hozzá az elszámolások véglegességéről szóló irányelv értelmében kialakított fizetési rendszerekhez. Ezek a rendszerek lényegében a nagy összegű és lakossági fizetési folyamatokra irányulnak. Amennyiben az Európai Bizottság a jelenlegi keret bármiféle módosítását tervezi, az EGSZB arra kérné, hogy fontolja meg azt a kockázatot, amelyet az új résztvevők (vagyis pénzforgalmi és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények) jelentenének a jelenlegi fizetési rendszerekre (infrastruktúrákra) nézve, szem előtt tartva például azt, hogy nem férnek hozzá a központi banki finanszírozáshoz.

3.8

Az eredetileg az Európai Pénzforgalmi Tanács által kidolgozott SEPA-kártyakeretrendszernek nem volna szabad korlátoznia a más szereplők által kidolgozott üzleti modelleket. A SEPA-kártyakeretrendszert alaposan felül kellene vizsgálni a SEPA új irányítási struktúrája keretében, valamennyi érdekelt fél hozzájárulását figyelembe véve.

3.9

Az EGSZB attól tart, hogy olyan szereplők kívánnak hozzáférni bizalmas számlainformációkhoz, melyekre sem szabályozás, sem felügyelet nem vonatkozik. Ezenfelül a részt vevő szereplők kötelességeit és felelősségeit nem tükrözi megfelelően az európai jogi keret, és ez az adatokkal való visszaélés vagy csalás esetén nem várt következményekkel járhat a fogyasztókra nézve. Alaposan meg kell vizsgálni a bankszámlán lévő pénzösszeggel kapcsolatos információk hozzáférhetőségét, olyan tényezőket figyelembe véve, mint a biztonság, az adatvédelem, a fogyasztók jogai, a verseny és a számlavezető bankok kompenzálása.

3.10

A kereskedők felárakkal terhelhetik a tranzakciókat kártyahasználat esetén. Ezt a lehetőséget a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv elfogadása óta EU-szerte elismerték, hacsak egy tagállam kifejezetten nem tiltotta. A bizonyos esetekben alkalmazott felárakkal kapcsolatos korábbi tapasztalatokból nem lehet következtetéseket levonni, legalábbis rövid távon. 2005 elején például a dánok hevesen reagáltak a belföldi kártyahasználatra való díjkivetésre, amelynek következtében az ilyen tranzakciók száma jelentősen csökkent, míg a bankautomatából való pénzfelvétel gyakoribbá vált. Más piacokon végzett felmérések is ezt a tendenciát erősítik. Bár a fogyasztók jogairól szóló irányelv 2014. június 13-tól elvileg megvédi a fogyasztókat a túlzott feláraktól, nem világos, hogyan biztosítható ez a védelem az igen dinamikus online környezetben. Az EGSZB úgy véli, hogy a felárak alkalmazását nem kell összeurópai gyakorlatként ösztönözni.

3.11

A kártyás fizetés területére a szabványosítás és az interoperabilitás hiánya jellemző. A terminálüzemeltetőknek például akár hét tanúsítási folyamatot is el kell végezniük ahhoz, hogy uniós szinten működhessenek. Az EGSZB arra szólítja fel a magánszektor szereplőit, hogy egyesítsék erőiket és érjenek el konkrét eredményeket, többek között a végrehajtási keretet és az ambiciózus határidőket illetően. Ha azonban a piaci megoldások lassan haladnak, az Európai Bizottságnak kellene előállnia jogalkotási javaslatokkal.

3.12

Az e-fizetési szolgáltatások elérhetősége főként a nemzeti határokon belülre korlátozódik. Az EGSZB kéri az ilyen rendszerek üzemeltetőit, hogy nyílt és átlátható módon dolgozzanak az interoperabilitás kérdéseinek megoldásán, és mielőbb foglalkozzanak az e-kereskedelem még megoldatlan kérdéseivel. Ha azonban a piac nem hozza meg a várt eredményeket, az Európai Bizottságnak szabályozási követelményekről kell gondoskodnia az e-fizetési rendszerek egész Európában való elérhetősége érdekében.

3.13

Az EGSZB annak biztosítására kéri az Európai Bizottságot, hogy a mobiltelefonos fizetésmódok már kifejlesztésük korai szakaszától kezdve tartsák tiszteletben a platformokhoz való nyílt hozzáférés elvét, az alkalmazások hordozhatóságát, a biztonságot, valamint az ilyen fizetést fogadni kívánó üzemeltetők által fizetendő költségek megduplázódásának elkerülését. Ezenfelül az adatvédelmi hatóságoknak támogatniuk kell az üzemeltetőket a felhasználóbarát megoldások kifejlesztésében.

3.14

A biztonság kulcsfontosságú a közvélemény fizetési eszközökbe vetett bizalmát illetően, és ideális esetben a tervezési szakaszban kell foglalkozni vele. A biztonság kapcsán alapvetően fontos, hogy a fizetési értékláncban minden szolgáltatót megfelelően szabályozzanak és felügyeljenek. Az EGSZB elismeri a fizikai fizetési terminálokkal kapcsolatos csalások visszaszorítása terén a piaci résztvevők által elért sikereket, de megjegyzi, hogy online környezetben a szereplők ki vannak téve a csalás veszélyének. A biztonsági intézkedéseknek nem szabad aláásniuk a fogyasztók kényelmét, és, amennyiben közhivatalok javasolják azokat, a lehető legnagyobb mértékben technológiasemlegesnek kell lenniük. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli a SecuRe Pay fórumban részt vevő intézmények ajánlásait az internetes fizetés biztonságáról, valamint az elektronikus fizetési rendszerek biztonságának és a beléjük vetett bizalomnak a növelése érdekében végzett erőfeszítéseiket. Az ajánlások korrekt megvalósítását az illetékes hatóságoknak továbbra is felügyelniük kell.

3.15

A csalások visszaszorításához azonban további intézkedések szükségesek a tagállami hatóságok részéről. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli az Europol számítástechnikai bűnözéssel foglalkozó új európai központjának létrehozását, amely 2013. január 1-jén kezdi meg működését, és remélhetőleg az EU szakértői központja lesz a csalók elleni küzdelemben. Ezt a kezdeményezést az EGSZB már a nem készpénzes fizetőeszközökkel összefüggő csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló, 2008. október 23-án elfogadott saját kezdeményezésű véleményében támogatta. (3) Az EGSZB megjegyzi, hogy az ebben a véleményben szereplő egyéb intézkedések továbbra is igen jelentősek, és ezeket is figyelembe kell venni.

3.16

A fizetési folyamatokban sok szereplő vesz részt, és érdekeiket – ha néha eltérőek is – figyelembe kell venni a jövőbeli fizetési környezetek kiépítése során. Az új SEPA-irányításnak biztosítania kell a nyitottságot, az átláthatóságot és az egyenlő versenyfeltételeket ennek a kialakulóban lévő és ambiciózus projektnek a folyamán. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank jelenlegi erőfeszítéseit a SEPA irányításának központosítására, például a SEPA tanács égisze alatt. Az EGSZB azonban a folyamat felgyorsítását kéri, mivel a gyakorlatban jelenleg fennálló joghézag akadályozza a végrehajtást.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/57

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) támogatja az európai alapítvány (FE) statútumáról szóló tanácsi rendeletre vonatkozó európai bizottsági javaslatot, amely lehetővé teszi az európai alapítvány (Fundatio Europea) létrehozását. Az EGSZB azért szorgalmazta ennek a statútumnak a létrehozását (1), hogy elősegítse a közhasznú alapítványok határon átnyúló tevékenységeit és az Európai Unión belüli együttműködését, hozzájárulva ezzel az uniós gazdasági és társadalmi kohézió támogatásához.

1.2

Az EGSZB most azt javasolja az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, hogy késlekedés nélkül fogadják el a javaslatot. Az alapítványok minden eddiginél nagyobb mértékben foglalkoznak olyan témákkal, amelyek a nemzeti határokon átnyúlnak, és hatékony szervezeti formát igényelnek. A tudomány, a kutatás és a társadalmi kérdések területén tevékeny európai szintű alapítványoknak olyan jogi formára van szükségük, amelyet valamennyi uniós tagállam elismer.

1.3

Maga az alapítványi szektor, valamint nemzeti és uniós szintű képviseleti szervezetei és hálózatai ismételten sürgették az európai alapítvány statútumának létrehozását mint a leginkább költséghatékony megoldást a határokon átnyúló akadályok felszámolására és így az alapítványi tevékenységek ösztönzésére egész Európában.

1.4

Az európai alapítvány (Fundatio Europaea – FE) fakultatív lesz, és nem lép a helyi és nemzeti jogszabályok helyébe. A statútumot elfogadó alapítványok számára azonban megteremti a lehetőséget arra, hogy az EU bármely országában tevékenykedhessenek anélkül, hogy helyi struktúrákat kelljen létrehozniuk, feltéve hogy az alapítványt elismerik a származása vagy létrehozása szerinti országban.

1.5

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a javasolt intézkedés teljes mértékben megfelel a szubszidiaritás elvének. Uniós szintű intézkedés szükséges azon nemzeti akadályok és jelenlegi korlátozások megszüntetéséhez, amelyekkel a több tagállamban is működő alapítványok szembesülnek. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a nemzeti intézkedések nem adnak megfelelő választ a problémára, és a tárgy transznacionális jellege európai keretet tesz szükségessé az olyan alapítványok fejlődésének biztosításához, amelyek küldetéséhez tartozik, hogy európai szintű tevékenységet folytassanak. Ennek a célkitűzésnek az eléréséhez a tagállamok egyéni intézkedései az egységes piac elvei szempontjából nem garantálnának optimális eredményt.

1.6

A javaslat mögött az az érv húzódik meg, hogy olyan innovatív jogi keretet kell létrehozni, amely kiegészíti a meglévő nemzeti jogszabályokat, amelyek formájukat és hatályukat tekintve változatlanok maradnak. A tagállamoknak továbbra is megmarad a lehetőségük arra, hogy a nemzeti alapítványi formákat megőrizzék, illetve új formákat alakítsanak ki.

1.7

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a javaslathoz a rendeleti formát választották. Ez a legmegfelelőbb jogi eszköz annak biztosítására, hogy valamennyi tagállamban egységes legyen a statútum, és hogy növekedjék a bizalom, mivel ehhez a szabályok közvetlen és egységes alkalmazása szükséges. Ezt tovább erősítik a felügyeleti hatóságok közötti, illetve az adóhatóságok és a felügyeleti hatóságok közötti együttműködésről szóló 47. és a 48. cikkek.

1.8

Az EGSZB egyetért az európai alapítvány statútumára vonatkozó európai bizottsági javaslat főbb jellemzőivel. A javaslat egyensúlyt kíván teremteni a statútumnak az alapítványok felállításakor való egyszerű elérhetősége, illetve a megbízhatóság, vagyis az átláthatóság és elszámoltathatóság között.

1.9

A javaslat adóügyi elemeket is tartalmaz, amelyek nem hoznak létre új rendszert, de a nemzeti közhasznú szervezetekkel automatikusan egyenjogúvá teszik az európai alapítványokat. A javaslatnak ezt a fejezetét alaposan meg kell vizsgálni, hogy ne veszélyeztesse a javasolt rendelet nagyon is szükséges elfogadását.

2.1

Uniós szinten nincs lehetőség azoknak a jogszabályi kereteknek a harmonizálására, amelyeken belül a közhasznú szervezetek az EU-ban tevékenységeiket végzik. EU-szerte becslések szerint ötvennél is több jogszabály szabályozza az alapítványok létrehozását és működését. A tagállamok polgári jogi és adójogi jogszabályai közötti különbségek költségessé teszik és megnehezítik az ilyen szervezetek határokon átnyúló műveleteit, emellett jogi, adójogi és adminisztratív akadályok is gátolják az alapítványok határokon átnyúló tevékenységeit. Ennek eredményeképp a forrásoknak és támogatásoknak a határokon át, közhasznú célokra való eljuttatása messze elmarad a lehetőségektől.

2.2

E problémák megoldása érdekében az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő, amely egy olyan új európai jogi formát hoz létre, amelynek célja, hogy megkönnyítse az alapítványok létrehozását és az egységes piacon való működésüket. Ez a jogi forma lehetővé teszi, hogy az alapítványok több tagállamot érintő viszonylatban hatékonyabban irányítsák közhasznú célokra a magánforrásokat az Európai Unióban. Ennek pedig azt kell eredményeznie, hogy több forrás áll rendelkezésre közhasznú tevékenységekre, és így pozitív hatást kell gyakorolnia az európai polgárok szempontjából a közjóra, valamint összességében az Unió gazdaságára is.

2.3

A javaslat meghatározza az európai alapítvány fő jellemzőit, alapításának módszereit és a szervezetére vonatkozó szabályokat. Emellett bizonyos feltételekhez kötve tartalmazza az európai alapítvány közhasznú szervezetté való visszaalakításának, illetve megszüntetésének lehetőségét is.

2.4

A rendelet tagállamonként meghatározza a felügyeleti hatóságok minimális hatásköreit, hogy lehetővé tegye számukra az adott tagállamban bejegyzett európai alapítványok tevékenységének hatékony felügyeletét. Emellett előírja, hogy az európai alapítványokra és a részükre adományozókra automatikusan alkalmazni kell ugyanazokat az adókedvezményeket, amelyekben a belföldi közhasznú szervezetek részesülnek.

3.1

Az EGSZB korábbi véleményeiben elismerte, hogy az alapítványok értékes hozzájárulást nyújtanak számos olyan területhez, mint az emberi jogok tiszteletben tartása, a kisebbségek védelme, a foglalkoztatás és a társadalmi fejlődés, a környezet és az európai örökség védelme, valamint a tudományos és technológiai előrehaladás. Kulcsszerepet játszanak az Európa 2020 stratégia által megállapított, az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést kitűző célok elérésének elősegítésében is.

3.2

Az Unión belül a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke általában szabadon és határokat átívelve áramolhat, ez viszont általában nem érvényes a közhasznú célokat követő cselekvésekre és forrásokra. Ezért hozták létre az európai alapítványt, egy olyan új fakultatív jogi személyt, amely az uniós országokban már létező jogi formák mellett fog létezni.

3.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai alapítvány statútuma révén az alapítványok előnyös módon egységesebb feltételekkel rendelkeznek majd EU-szerte – azáltal, hogy egy jogi eszközt és igazgatási struktúrát alkalmaznak, amely valamennyi tagállamban összehasonlítható lesz –, ami nagyobb jogbiztonságot és kevesebb megfeleltetési költséget eredményez majd.

3.4

A statútum elő fogja segíteni az alapítványok szaktudásának és forrásainak egybegyűjtését és továbbfejlesztését. Az, hogy az alapítványok felismerhető európai formát öltenek majd, a határon átnyúló kezdeményezéseket és a támogatásokat is ösztönözni fogja. Az egyes tagállami gazdaságokon belül valószínűleg több finanszírozás áll majd rendelkezésre olyan fontos területeken, mint a kutatás és az oktatás, a szociális és az egészségügyi szolgáltatások, a kultúra vagy a környezet védelme.

3.5

Az EGSZB üdvözli, hogy az európai bizottsági javaslat kizárólag a közhasznú alapítványokra összpontosít. Megjegyzi, hogy a közhasznú alapítványoknak az 5. cikkben rögzített definíciója a tagállamok többségében előforduló legelterjedtebb célok zárt listáján alapul. Ez a közhasznúságot illetően nagyobb jogbiztonságról gondoskodik, ám naprakésszé tétele körülményesnek bizonyulhat, mivel erre csupán a rendelet hatálybalépését követő hetedik évben elvégzett első felülvizsgálata alkalmával, Tanács egyhangú határozatát és az Európai Parlament egyetértését követően kerülhet sor.

3.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az általában vett közérdek szolgálatának fogalmát finomítani lehetne a rendeletben, és rögzíteni kell, hogy az európai alapítványnak egy vagy több meghatározható közhasznú céllal kell rendelkeznie és általában véve a közérdeket és/vagy a nagyközönség egy részét kell szolgálnia. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a következő szempontokat is vegyék figyelembe annak megállapítása során, hogy egy testület közhasznú tevékenységet biztosít-e, illetve ez-e a szándéka:

3.7

Az EGSZB üdvözli az európai alapítvány statútumának a javasolt rendeletben szereplő más fő jellemzőit is, amelyekre egy korábbi véleményében már javaslatot tett, így például az alábbiakat:

3.8

Az EGSZB megjegyzi, hogy a rendelet meg kívánja könnyíteni az Európai Bíróság közelmúltbeli ítéleteinek (2) végrehajtását, lehetővé téve, hogy az európai alapítványok transznacionális adományokat kapjanak, valamint hogy az európai alapítványokra mint közhasznú alapítványokra a helyi adójogi jogszabályok vonatkozzanak. Az EGSZB úgy véli, hogy az európai alapítványnak adóügyi szempontból standard nonprofit státuszt kellene kapnia, teljes mértékben tiszteletben tartva azon tagállam adóügyi hatóságának hatáskörét és gyakorlatát, amelyben az adott alapítvány adóköteles, a tekintetben, hogy az alapítvány adóügyi kezelését a nemzeti szintű alkalmazandó adószabályoknak megfelelően határozzák meg. A tagállamok nem különböztethetik meg hátrányosan az európai alapítványokat a nemzeti közhasznú alapítványokkal szemben, mivel az ellentétes lenne az Európai Unóról szóló szerződéssel és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatával, megválaszthatják viszont az alkalmazandó adórendszert. A tagállamoknak azt is meg kellene határozniuk, hogy milyen adórendszer vonatkozzon az európai alapítványokra, ha törvénykezésükben a nonprofit szervezetekre vonatkozóan több rendszer is létezik.

3.9

Végül pedig a javasolt rendeletnek teljes mértékben figyelembe kellene vennie az alapítványi szektor ajánlásait annak biztosítása érdekében, hogy a végleges eszköz egyrészt valódi európai dimenzióval rendelkezzen és ne hivatkozzon indokolatlanul nemzeti rendelkezésekre, másrészt pedig átfogó és egyértelmű legyen, és így minél több esetben vegyék majd igénybe.

4.1

A korábban említett EGSZB-véleményben felvázoltaknak megfelelően az európai alapítvány statútumának alapvetően négyféle előnye és haszna lenne: a hatékonyság és az egyszerűség, az elszámoltathatóság, a gazdasági haszon, valamint a politikai és a polgári haszon. Az EGSZB úgy véli, hogy a javasolt rendelet megfelelő egyensúlyt teremt e tényezők között, ám néhány javaslatot az alábbiaknak megfelelően finomítani lehetne.

4.2

Az EGSZB szeretné felhívni a figyelmet a javaslatban szereplő szakkifejezések, konkrétan a „közhasznúság”(public benefit) fogalmának fordítására, amelyet néhány nyelvre esetleg közérdekűnek vagy általános érdekűnek lehet fordítani, és amely egy létező, igen specifikus, egymással szorosan összefüggő jogok és kötelezettségek jellemezte nemzeti jogi formára utal. Ez elsősorban olyan tekintetben vezethet némi félreértéshez – hacsak a tagállamok adnak erre világos meghatározást –, hogy mely nemzeti közhasznú testületeket lehet európai alapítvánnyá alakítani.

4.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamok feladata meghatározni, hogy mely közhasznú szervezetek és alapítványok alakíthatók át európai alapítvánnyá vagy egyesíthetőek európai alapítványi forma keretében. Ez értelemszerűen kizárná az olyan jogi személyiség nélküli szervezeteket, mint például a vagyonkezelő alapítványok, ugyanakkor lefedne olyan közhasznú célokkal rendelkező alapítványokat, amelyek néhány tagállamban nem önálló alapokat is magukban foglalnak, valamint közhasznú alapítványokat.

4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a korlátlan időre alapított európai alapítványoknak közhasznú jellegüknél és adójogi helyzetüknél fogva éves bevételüket egy ésszerű időszakon (például 4 éven) belül kellene elkölteniük, biztosítva ugyanakkor azt a lehetőséget, hogy forrásaik egy részét (például egyharmadát) alapítványuk értékének megtartására és/vagy növelésére fordítsák. Utóbbi nem vonatkozna azokra az európai alapítványokra, amelyeket korlátozott időtartamra hoznak létre, valamint az olyan alapítványokra, amelyek meghatározott időszak alatt valamennyi forrásukat el kívánják költeni (spend-down foundation).

4.5

Az EGSZB szeretne rámutatni arra, hogy az európai bizottsági javaslat átláthatóságra irányuló követelményei, különösen ami a külső audit kérdését illeti, a szükséges vagyon méretéhez képest nagyobb követelményeket támasztanak az európai alapítványokkal szemben, mint a nemzeti alapítványokra vonatkozó, az EU különböző országaiban létező követelmények. Ez elveheti a kedvet európai alapítványi forma jövőbeli igénybevételétől. A könyvvizsgálati követelményeknek csupán bizonyos küszöbérték(ek) túllépésekor (például 150 000 eurótól) kellene életbe lépniük, és/vagy akkor, ha az alapítvány átlagosan legalább 50 főt foglalkoztat. A javasolt 150 000 eurós küszöbnél kevesebb eszközzel rendelkező európai alapítványok könyvvizsgáló helyett független vizsgálót vehetnének igénybe. A jelenlegi gyakorlatok alapján is az figyelhető meg, hogy nyolc tagállam nem követel meg külső könyvvizsgálatot, és hogy azokban a tagállamokban, ahol ezt megkövetelik, a küszöbérték 15 000 eurótól (Észtország) egészen 2,5 millió euróig (Lengyelország) és 50 főnél több alkalmazottig terjed (3). Ez a könyvvizsgálatot illetően alkalmazott arányos megközelítés nem mentesíti az európai alapítványt attól, hogy megfeleljen a rendeletben rögzített további átláthatósági és elszámoltathatósági követelményeknek, különös tekintettel a rendszeres (évenkénti) nyilvános beszámolóra.

4.6

Míg az európai alapítványoknak lehetőségük kell hogy legyen arra, hogy „kapcsolódó” – vagyis közhasznú küldetésükhöz kapcsolódó – gazdasági tevékenységeket folytassanak, a nem kapcsolódó gazdasági tevékenységek fogalmát nehezebb meghatározni. Talán egyértelműbb lenne a dolog, ha az európai alapítványoknak csupán közvetett módon, egy másik jogi személy útján volna lehetőségük nem kapcsolódó gazdasági tevékenységeket vállalni.

4.7

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendeletnek rendelkezéseket kell meghatároznia az európai alapítvány munkavállalóinak azon joga tekintetében, hogy ha az európai alapítvány jelentős számú munkavállalóval rendelkezik különböző tagállamokban, akkor a megfelelő transznacionális szinten tájékoztassák őket és konzultációt folytassanak velük, az alábbiak szerint:

4.8

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendelet a jelenlegi formájában gyakorlatilag néhány teljesen új rendelkezést hoz létre az önkéntesekre vonatkozóan, eközben azonban az önkéntesek nem rendelkeznek európai státusszal, nem létezik rájuk jogi meghatározás, és jogaik és kötelezettségeik sincsenek rögzítve. Az EGSZB úgy véli, hogy ilyen alapvető elemek hiányában a hatályos nemzeti jogszabályoknak megfelelően kell az európai alapítványok önkénteseinek tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt végrehajtani. Az önkéntesek transznacionális tájékoztatásának és a velük folytatandó transznacionális konzultációnak a gyakorlati megvalósítását elsősorban az európai alapítványban részes felek közötti megállapodás útján kell meghatározni. Ennek nem az a célja, hogy az önkéntesekre és státuszukra vonatkozó meglévő jogszabályokat megkerüljük, vagy hogy a való életben szerepet nem játszó további követelményeket támasztva bonyolulttá és nehézkessé tegyük az európai alapítványok alkalmazását. Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy az önkéntesek tájékoztatáshoz és a velük folytatandó konzultációhoz való jogát nem lehet összehasonlítani a munkavállalók hasonló jogaival; ez precedens nélküli jogokhoz és jogi nehézségekhez vezetne.

4.9

Az EGSZB üdvözli, hogy a javasolt rendelet követi azt a kezdeti ajánlását, hogy az európai alapítványok felügyeletét a tagállamokban kijelölt illetékes hatóságokra kellene ruházni az európai alapítvány statútumára vonatkozó rendeletben a regisztrációval, jelentéstétellel és felügyeleti követelményekkel kapcsolatban lefektetett, közösen meghatározott EFS-normák alapján. Ahol nem léteznek még ilyen hatóságok, ott az EGSZB szerint a cégnyilvántartási hatóságok tölthetnék be ezt a szerepet. Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamokra kell bízni a döntést, hogy kijelöljenek egy vagy több felügyeleti hatóságot, az igényeknek és a gyakorlatoknak megfelelően.

4.10

Amennyiben az uniós jogalkotók meg kívánnák tartani az adóügyi elemeket a rendelet végső változatában, az EGSZB azt tanácsolja, hogy megfelelőképpen vegyék figyelembe, mely megközelítést ajánlanák a gyakorló alapítványi szakemberek. Ez magában foglalhatná például a polgári jogi eszköz (az Európai Bizottság rendelete) és a tagállamok által lényegesnek tartott adójogi követelmények (például az éves bevétel ésszerű időszakon belüli kifizetése) kombinációját.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/61

1.1

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv érvényesítésére vonatkozó európai bizottsági irányelvjavaslat azoknak a javaslatoknak az egyike, melyek célja egyfelől az, hogy megerősítsék a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó szabályokat, másfelől pedig az, hogy kodifikálják a határokon átnyúló esetekre vonatkozó kollektív fellépés jogával kapcsolatos hatályos jogszabályokat. Ezek a javaslatok jelentik a választ arra a vitára, amely négy európai bírósági ítélet (Viking Line, Laval, Rüffert és Luxembourg) nyomán bontakozott ki a szociális jogok és a gazdasági szabadságjogok közötti egyensúlyról.

1.2

Az EGSZB két véleményben is kérte, hogy többek között a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv rendelkezéseinek pontosítása és hatékonyabbá tétele, valamint a tagállami hatóságok szorosabb együttműködése révén erősítsék meg a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó szabályokat. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság végrehajtási irányelvre tett javaslatának céljait, és hangsúlyozza a kiküldött munkavállalók védelméről való gondoskodásnak, a különféle tagállami munkaerő-piaci modellek tiszteletben tartásának, valamint a szociális dömping és a tisztességtelen verseny elleni küzdelemnek a jelentőségét. Az EGSZB következésképpen úgy véli, hogy az EU-nak több figyelmet kellene fordítania a szociális szempontokra.

1.3

Az EGSZB üdvözli a hatályos irányelv érvényesítésére irányuló szándékot, melynek megvalósítása során a jobb végrehajtásra és a tagállamok közötti eredményes adminisztratív együttműködésre kívánnak összpontosítani. Az eredeti irányelvnek kulcsszerepe van a szolgáltatók (beleértve más tagállamok szolgáltatóit is) közötti tisztességes verseny légkörének megteremtésében azáltal, hogy egyenlő versenyfeltételeket, valamint jogbiztonságot garantál a szolgáltatók, a szolgáltatást igénybe vevők és a szolgáltatásnyújtás érdekében kiküldött munkavállalók számára.

1.4

Az EGSZB szerint fontos, hogy a javaslat szavatolja a kiküldött munkavállalók védelmét és tartsa tiszteletben a tagállamonként különböző munkaerő-piaci modelleket, ugyanakkor bővítse a határokon átnyúló kereskedelem lehetőségeit, elsősorban a felesleges adminisztratív költségek elkerülése révén.

1.5

Annak érdekében, hogy előmozdítsuk a tisztességes verseny légkörében megvalósuló határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, fontos, hogy egyenlő foglalkoztatási minimumfeltételek szerepeljenek az egyes nemzeti jogokban és a kollektív megállapodásokban.

1.6

Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említett elemek nem teljes listának, hanem egy – minden számottevő tényezőt figyelembe vevő – általános értékelés részének tekintendők.

1.7

Az irányelvnek gondoskodnia kell arról, hogy nagyobb tiszteletben tartsák a szociális partnerek autonómiáját, illetve szerepüket a különféle munkaerő-piaci modellekben. Az EGSZB emlékezteti a tagállamokat a hatékony ellenőrzés garantálása terén meglévő felelősségükre, és rendkívül fontosnak tekinti az intézkedések jegyzékének három év utáni felülvizsgálatát.

1.8

A munkavállalói jogok védelme érdekében fontos, hogy a tagállamoknak módjukban álljon olyan kapcsolattartó kijelölésére kötelezni a külföldi szolgáltatót, aki megfelelő hatáskörökkel rendelkezik ahhoz, hogy a vállalkozás nevében tárgyaljon. A 11. cikk (3) bekezdésének pedig biztosítania kell, hogy a fogadó tagállam szakszervezetei és egyéb felei a nemzeti gyakorlatoknak megfelelően elláthassák a kiküldetésben lévő munkavállalók jogainak védelmét.

1.9

Az EGSZB az alvállalkozói helyzetekre vonatkozó egyetemleges felelősségről szóló javaslatot a javasolt irányelv sarkalatos pontjának tartja. A javaslat védelmet biztosít egy olyan ágazat munkavállalói számára, ahol az alvállalkozásba adás igen elterjedt, ugyanakkor tiszteletben tartja a munkáltató biztonságra való igényét a felelősségek tekintetében. Az EGSZB ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a javaslatnak tiszteletben kell tartania a tagállamokban az egyetemleges felelősség már létező rendszereit. Az EGSZB határozottan ajánlja azoknak a tagállamoknak, ahol nem léteznek ilyen rendszerek, hogy a szociális partnerekkel történő konzultációt követően vezessék be azokat. Arra biztatja továbbá az Európai Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel együtt gondoskodjon a kellő gondosság pontosabb meghatározásáról, ahogy egyes tagállamok már meg is tették ezt. Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a kellő gondosság fogalma – a nemzeti szintű szociális párbeszéd sérelme nélkül – azt feltételezi, hogy azok a vállalatok, amelyek biztosítják alvállalkozóik megfelelő ellenőrzését és felügyeletét, nem tehetők felelőssé.

2.1

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv érvényesítésére vonatkozó európai bizottsági irányelvjavaslat egy javaslatcsomag része. A végrehajtási irányelvvel együtt az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő, amely kodifikálja a határokon átnyúló esetekre vonatkozó kollektív fellépés jogával kapcsolatos hatályos jogszabályokat (1). Az Európai Bizottság megállapítása szerint mindkét javaslatnak az a célja, hogy – az egységes piac korszerűsítése és hatékonyabbá tétele révén, de a munkavállalói jogok csorbítása nélkül – több és jobb munkahely jöjjön létre, illetve növekedjen az EU versenyképessége.

2.2

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv érvényesítésére vonatkozó európai bizottsági irányelvjavaslat az alábbiakat tartalmazza:

3.1

Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a kiküldött munkavállalók csak szerény részét képezik ugyan az EU összes munkaerejének, egyes tagállamokban azonban igen sok kiküldött munkavállaló dolgozik, és egyre általánosabb jelenségről van szó. Nincsenek megbízható adatok, de becslések szerint évente mintegy egymillió munkavállaló dolgozik kiküldetésben. Ez az összes munkaerőnek csak igen kis része – a jelenlegi tagállamokban kevesebb mint 1 %-a –, de a határokon átnyúló munkavállalói mobilitásnak mintegy 20 %-át képezi. A leginkább érintett országok Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium és Lengyelország.

3.2

Az európai bizottsági javaslatot mélyreható vita előzte meg, amely négy európai bírósági ítélet (Viking Line, Laval, Rüffert és Luxembourg) nyomán bontakozott ki a szociális jogok és a gazdasági szabadságjogok közötti egyensúlyról. 2008 októberében az Európai Bíróság ítéleteire reagálva az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el. Az európai szociális partnerek pedig az Európai Bizottság és a (2008 második félévében hivatalban lévő) francia elnökség felkérésére közös elemzést készítettek az európai bírósági döntésekről.

3.3

A fenti kérdéseket Mario Monti professzor is felvetette az egységes piac fellendítéséről készített 2012-es jelentésében. A jelentés a sztrájkhoz való jog alkalmazásának garantálását, illetve tisztázását, valamint az irányelv alkalmazásához kapcsolódó munkajogi viták informális megoldására szolgáló mechanizmus kidolgozását ajánlotta.

3.4

Az EGSZB két véleményében foglalkozott a kiküldetésben lévő munkavállalókról szóló irányelvvel kapcsolatos európai bírósági döntésekkel: Az egységes piac szociális dimenziója,  (2) illetve Egységes piaci intézkedéscsomag – Tizenkét mozgatórugó  (3).

Véleményeiben az EGSZB az alábbi lépéseket sürgette:

4.1

Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság irányelvjavaslatát, mely a kiküldetésben lévő munkavállalók munkafeltételeinek tisztázása révén kívánja elősegíteni a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtását és javítani az illetékes nemzeti hatóságok, a vállalkozások és a munkavállalók közötti együttműködés és információcsere feltételeit. Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a javaslat képes legyen garantálni a kiküldetésben lévő munkavállalók védelmét, tiszteletben tartsa a tagállamokban működő különböző munkaerő-piaci modelleket, és hatékonyan valóra tudja váltani a szociális dömping és a tisztességtelen verseny visszaszorítására irányuló szándékát, továbbá sikeresen élénkíteni tudja a határokon átnyúló kereskedelmet, például a felesleges adminisztratív költségek megelőzése révén. Annak érdekében, hogy előmozdítsuk a tisztességes verseny légkörében megvalósuló határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, fontos, hogy egyenlő foglalkoztatási minimumfeltételek szerepeljenek az egyes nemzeti jogrendszerekben és a kollektív megállapodásokban.

4.2

Az EGSZB szerint a jogbiztonság rendkívül fontos, és utal arra, hogy a munkaerő-kölcsönző cégek által kiközvetített külföldi munkavállalók helyzete viszont jogilag bizonytalan. E munkavállalókra a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv és a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül történő munkavállalásról szóló irányelv is vonatkozik. E kétértelműség megszüntetése érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy a végrehajtási irányelv biztosítsa az irányelv hatályának az ideiglenes munkavállalókra való kiterjesztését is, kivéve, ha a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül történő munkavállalásról szóló irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében kedvezőbb foglalkoztatási feltételekben állapodnak meg.

4.3

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a határokon átnyúló szolgáltatások rendkívül fontos elemei a belső piac fejlődésének. Ahhoz, hogy növelni tudja politikai elfogadottságát és az Unión belüli szolidaritást, az EU-nak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie politikáinak szociális aspektusaira. A belső piac teljes potenciálja csak akkor aknázható ki, ha az EU megerősíti szociális dimenzióját. Az irányelvjavaslat helyes irányba tett lépés, de nem megy elég messzire ahhoz, hogy megfeleljen az EGSZB elvárásainak. Ehhez a javaslat további pontosítására és megerősítésére volna szükség.

4.4

Az EGSZB támogatja az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében kifejtett szándékot, az ún. postafiókcégek problémájának kezelését, vagyis az olyan vállalkozások kiszűrését, amelyeknek nincs valódi tevékenységük a bejegyzés szerinti országban, és csak azért vannak, hogy megkerüljék a fogadó tagállamban rájuk háruló kötelezettségeket. Az egyértelműség, a jogbiztonság, illetve a 3. cikk (2) bekezdésével való összhang garantálása érdekében azt, hogy a vállalkozás valóban folytat-e számottevő tevékenységet abban az országban, ahol be van jegyezve, átfogó értékelés keretében kell elemezni, amely releváns tényezőt figyelembe vesz, vagyis a felsorolás nem tekinthető kimerítőnek.

4.5

Az irányelvjavaslat 3. cikkének (2) bekezdése azt hivatott tisztázni, mikor tekinthető úgy, hogy a munkavállaló a munkáját ideiglenes jelleggel végzi egy másik tagállamban. A fogadó tagállamban végzett ideiglenes, illetve állandó munka közötti megkülönböztetésnek igen nagy a jelentősége, mert ettől függ, hogy melyik ország munkajogi törvényeit kell alkalmazni, és hogy a helyzet kiküldetésként értelmezhető-e. Az EGSZB üdvözli a javaslatban foglalt pontosításokat, különösen az arra való utalást, hogy átfogó, objektív elemzésre van szükség.

4.6

Az EGSZB üdvözli a tájékoztatásra vonatkozó új szabályokat, de úgy véli, hogy az 5. cikk (4) bekezdésének egyértelművé kell tennie a szociális partnerek önállóságának teljes mértékű tiszteletben tartását, illetve a különböző munkaerő-piaci modellekben játszott szerepüket. Biztosítani kell továbbá azt is, hogy egyes feladatok – pl. a fordítás – finanszírozásának adminisztratív terheit ne háríthassák át a szociális partnerekre. Támogatni kell az ágazati szociális partnereknek az információk terjesztésére irányuló kezdeményezéseit.

4.7

Ami az ellenőrzéseket illeti (7. cikk), fontos, hogy a fogadó tagállam hatóságai teljes körű felelősséget vállaljanak azért, hogy kiszűrjék a más országból kiküldetésben lévő munkavállalókkal szemben elkövetett visszaéléseket, illetve hogy a származási ország hatóságai együttműködjenek a fogadó tagállam hatóságaival. Lehetővé kellene tenni, hogy ilyen ellenőrzések elvégzését a fogadó tagállam hatóságai is kezdeményezhessék, ne csak a vállalkozás székhelye szerinti ország hatóságai.

4.8

A 9. cikk (1) bekezdésének d) pontja alapján a tagállamok előírhatják a külföldi szolgáltatóknak, hogy a szolgáltatás nyújtásának idejére kapcsolattartót nevezzenek ki, aki – szükség esetén – a kiküldetés helyszínéül szolgáló tagállamban a munkaadó nevében tárgyal az érintett szociális partnerekkel, a tagállami jogszabályoknak és gyakorlatnak megfelelően. Egyes országokban elegendőnek bizonyulhat kapcsolattartót kinevezni, mivel a hatóságok képesek garantálni a törvények és egyezmények betartását. Más tagállamokban viszont, ahol eltérő munkaerő-piaci modellek érvényesülnek, a kapcsolattartónak jogosultnak kell lennie arra, hogy a hatóságoknál és szakszervezeteknél képviselje a vállalkozást. Az irányelvnek tehát figyelembe kell vennie a különböző munkaerő-piaci modelleket. A 11. cikk (5) bekezdése b) pontjának tartalmaznia kellene a társadalombiztosítási járulékokra/adókra, illetve megfizetésük helyére vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget.

4.9

A 11. cikk (3) bekezdése szerint a tagállamok biztosítják, hogy a szakszervezetek és más szervezetek, amelyeknek legitim érdekük az irányelvben foglalt rendelkezések betartásának biztosítása, a kiküldött munkavállalók vagy munkaadóik nevében részt vehessenek bírósági vagy közigazgatási eljárásokban. Ennek a cikknek biztosítania kellene, hogy a fogadó tagállam szakszervezetei és az egyéb felek a nemzeti gyakorlatoknak megfelelően elláthassák a kiküldetésben lévő munkavállalók jogainak védelmét.

4.10

Az EGSZB az alvállalkozói helyzetekre vonatkozó egyetemleges felelősségről szóló javaslatot a javasolt irányelv sarkalatos pontjának tartja. A javaslat védelmet biztosít egy olyan ágazat munkavállalói számára, ahol az alvállalkozásba adás igen elterjedt, ugyanakkor tiszteletben tartja a munkáltató biztonságra való igényét a felelősségek tekintetében. Az EGSZB ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a javaslatnak tiszteletben kell tartania a tagállamokban az egyetemleges felelősség már létező rendszereit. Az EGSZB határozottan ajánlja azoknak a tagállamoknak, ahol nem léteznek ilyen rendszerek, hogy a szociális partnerekkel történő konzultációt követően vezessék be ezeket. Arra biztatja továbbá az Európai Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel együtt gondoskodjon a kellő gondosság pontosabb meghatározásáról, ahogy egyes tagállamok már meg is tették ezt. Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a kellő gondosság fogalma – a nemzeti szintű szociális párbeszéd sérelme nélkül – azt feltételezi, hogy azok a vállalatok, amelyek biztosítják alvállalkozóik megfelelő ellenőrzését és felügyeletét, nem tehetők felelőssé.

15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/65

1.1

Az EGSZB üdvözli az ökoinnovációs terv előterjesztését. Külön kiemeli azt a cselekvési tervben megfogalmazott szándékot, hogy feltérképezzék és felszámolják az akadályokat, illetve erősítsék az előremutató változásokat ösztönző tényezőket.

1.2

Az „ökoinnováció” fogalmát nem lehet általános érvénnyel meghatározni, a társadalomban (és a különféle kultúrák között) ugyanis nagymértékben eltérnek a vélemények arról, hogy mi tekinthető „innovatívnak”, illetve haladó szelleműnek. Az Európai Bizottságnak ezért minél világosabb minőségi vagy – ha lehetséges – akár mennyiségi odaítélési kritériumokat kellene megállapítania azokon a területeken, amelyeken fellépést tervez.

1.3

A majdani cselekvési tervből profitáló vállalkozásokat kötelezni kellene arra, hogy egy rövid tanulmányban foglalják össze, ők maguk miben látják technológiáik megvalósításának, illetve forgalomba hozatalának legnagyobb akadályait.

1.4

Az EU által támogatott ökoinnovációk a teljes életciklus során forráskímélőek, tisztességesek és fenntarthatóak kell, hogy legyenek. Az ökoinnovációk támogatását össze kell kapcsolni az uniós fenntarthatósági politika kritériumaival.

1.5

Kiemelt figyelmet kell fordítani a nem ipari méretekben működő, testreszabott környezetvédelmi technológiákra. Az EGSZB már a „Testreszabott környezetvédelmi technológiák jelenéről és jövőjéről a csatlakozó országokban” című véleményében (1) is rámutatott, hogy a nagy, központi megoldások mellett sokszor más alternatívák is léteznek, illetve kifejlesztendők. A kutatóintézetek és a befektetők érdeklődése gyakran nem terjed ki a testreszabott, decentralizált, kisipari technológiai megoldásokra, mert ezekkel nem vagy csak kismértékben lehet pénzt keresni, éppen azért, mivel olcsóak, mégis hatékonyak. Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy az akkori véleményben megfogalmazott ajánlásokat építse be új cselekvési tervébe.

1.6

Rendszeres időközönként felül kell vizsgálni, nem kell-e a hatályos irányelveket és rendeleteket, illetve a strukturális alapok és az agrárpolitika keretében biztosított támogatások feltételeit az újabb környezettechnológiai innovációkhoz igazítani.

1.7

Az Európai Bizottságnak emellett végre listát kell készítenie a környezetre káros szubvenciókról, és ezeket fokozatosan meg kell szüntetnie. Az ugyanis, hogy komoly ráfordítással támogassuk az ökoinnovációt, ugyanakkor – egy elhibázott szubvenciós politika révén – magunk is hozzájáruljunk a környezet rombolásához, ma már elfogadhatatlan.

2.1

Az Európa 2020 stratégiának, az Európai Bizottság jelenlegi politikatervezési és -alakítási eszközének végrehajtása és konkretizálása keretében tudvalevőleg hét kiemelt kezdeményezést indítottak el, nevezetesen a következőket:

2.2

Az „Innovatív Unió” kiemelt kezdeményezés konkrét tartalommal való megtöltését egyebek mellett az „Ökoinnovációs cselekvési terv” szolgálja, de a cselekvési terv természetesen más kiemelt kezdeményezéseket, például az „Erőforrás-hatékony Európa” vagy az „Új készségek és munkahelyek menetrendje” kezdeményezéseket is érinti.

2.3

A cselekvési terv utal arra, hogy a környezetvédelmi technológiákkal egyrészt rohamosan növekvő piacok feltárása valósulhat meg, másrészt számos új munkahely is teremthető.

2.4

A cselekvési terv a régi, 2004-es környezettechnológiai cselekvési tervre (ETAP) épül, de már nem csupán az új környezetbarát technikák és technológiák hagyományos kutatására és fejlesztésére koncentrál. Az új cselekvési terv inkább egy átfogó ökoinnovációs koncepció intézkedéscsomagjának tekintendő, amely azt is fel kívánja tárni, hogy az új technológiák megvalósítása során mi jelent motiváló tényezőt, illetve akadályt, és ezek miként támogathatók, illetve szüntethetők meg.