27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/1

—

felhívja a figyelmet arra, hogy mindazok az országok (1), amelyeket a bővítése stratégia érint, már hivatalosan ratifikálták az Európa Tanács emberi jogokról szóló egyezményét, valamint a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját. Az RB arra kívánja ösztönözni az országokat, hogy ezeknek a vállalásoknak tegyenek eleget, és hajtsák is végre azokat;

—

felhívja a figyelmet a többszintű kormányzás kialakulásának és fejlődésének, valamint a független médiának és a civil társadalomnak az alapvető jelentőségére a tagjelölt országokban, és felszólítja ezeket az országokat arra, hogy támogassák a polgári szabadságjogok és a demokratikus folyamatok tiszteletben tartását a politikai életben;

—

kiemeli az EU-bővítés minden szakaszában a felelős nemzeti közigazgatási szervek és a helyi és regionális önkormányzatok közötti formalizált konzultációs eljárás jelentőségét, az ugyanis szélesíti a társadalmi részvételt, elősegíti a szubszidiaritási elv alkalmazását, és közelebb hozza a polgárokat. Megkönnyíti továbbá a jogszabályok végrehajtását, és hozzájárul az előcsatlakozási eszközökkel való jobb gazdálkodáshoz, feltéve, hogy a helyi és regionális szintű képviselők kellő ismeretekkel rendelkeznek az integrációs folyamatról;

—

ösztönzi a helyi és regionális hatóságokat összefogó szervezetek létrehozását, illetve megerősítését, valamint az uniós tagállamok megfelelő partnerszervezeteivel való együttműködést. Ez mind a tapasztalatcserét, mind az integrációs folyamat előmozdítását szolgálhatja;

—

kedvezően vélekedik a tagjelölt országokban zajló integrációs folyamatról, és úgy véli, hogy azt egyúttal az átlátható végrehajtásra épülő decentralizációs folyamat szerves részeként kellene kezelni;

—

hangsúlyozza, hogy kulcsfontossággal bír az EU-tagállamok, tagjelölt országok és más országok közötti jószomszédi kapcsolatok elvének tiszteletben tartása, valamint kiemeli az ezek az országok közötti – határokon átnyúló és regionális – együttműködés fejlődésének szerepét és jelentőségét.

Előadó

Stanisław SZWABSKI (EA/PL), Gdynia városi tanácsának elnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Bővítési stratégia és a legfontosabb kihívások 2011–2012

COM(2011) 666

1.

rámutat arra, hogy az Európai Unió bővítésének célja a békés fejlődés és az együttműködés övezetének kiterjesztése Európában. Az Európai Unió ezért nyitott bármely csatlakozni kívánó európai ország iránt, amely tiszteletben tartja a demokratikus értékeket és elkötelezett ezek iránt, valamint teljesíti a tagság kritériumait; utal arra, hogy a bővítésre csupán abban az esetben van lehetőség, amennyiben biztosított a csatlakozásra váró ország sikeres integrációja;

2.

felhívja a figyelmet arra, hogy mindazok az országok, (2) amelyeket a bővítése stratégia érint, már hivatalosan ratifikálták az Európa Tanács emberi jogokról szóló egyezményét, valamint a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját. Az RB arra kívánja ösztönözni az országokat, hogy ezeknek a vállalásoknak tegyenek eleget, és hajtsák is végre azokat;

3.

örömmel fogadja az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy nagyobb mértékben használják fel az előcsatlakozási támogatásokat az eredményorientált reformtörekvések támogatása és felgyorsítása érdekében. Ha bevonják a helyi és regionális önkormányzatokat – ahol annak értelme van –, az javíthatja a kedvezményezett országban a felvevőképességet és előmozdíthatja a kapacitásépítést, és ezáltal az előcsatlakozási eszközök is hatékonyabban használhatók fel;

4.

hangsúlyozza, hogy a bővítési folyamatnak stabilitást és nagyobb mértékű jólétet kell biztosítania mind az EU, mind a tagjelölt országok polgárainak, emellett pedig a béke, a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés olyan növekvő térségének fejlődéséért vállalt közös felelősséghez kell vezetnie, amelyben belső piac működik, és amely a gazdasági, társadalmi és területi kohézió, a diszkriminációmentesség, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a nemek közötti egyenlőség céljaiért küzd;

5.

emlékeztet rá, hogy a sikeres és fenntartható reformfolyamatokhoz az összes társadalmi szint bevonása szükséges. Az a helyes kormányzás, amely magában foglalja az állami szektor korszerűsítését is a nemzeti, a regionális és a helyi szinttel összehangolva, jobb feltételeket teremt az átfogó és mélyreható demokráciához, a jobb átláthatósághoz, valamint az olyan rendszer kialakulásához, amelyre kevésbé jellemző a korrupció és a protekció. Egy decentralizált rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy a polgárok elszámoltathassák a közszférát, valamint megkönnyíti számukra a döntéshozatali folyamatokban való részvételt;

6.

felhívja a figyelmet a többszintű kormányzás kialakulásának és fejlődésének, valamint a független médiának és a civil társadalomnak az alapvető jelentőségére a tagjelölt országokban, és felszólítja ezeket az országokat arra, hogy támogassák a polgári szabadságjogok és a demokratikus folyamatok tiszteletben tartását a politikai életben;

7.

kiemeli az EU-bővítés minden szakaszában a felelős nemzeti közigazgatási szervek és a helyi és regionális önkormányzatok közötti formalizált konzultációs eljárás jelentőségét, az ugyanis szélesíti a társadalmi részvételt, elősegíti a szubszidiaritási elv alkalmazását, és közelebb hozza a polgárokat, megkönnyíti továbbá a jogszabályok végrehajtását, és hozzájárul az előcsatlakozási eszközökkel való jobb gazdálkodáshoz, feltéve, hogy a helyi és regionális szintű képviselők kellő ismeretekkel rendelkeznek az integrációs folyamatról;

8.

ösztönzi a helyi és regionális hatóságokat összefogó szervezetek létrehozását, illetve megerősítését, valamint az uniós tagállamok megfelelő partnerszervezeteivel való együttműködést. Ez mind a tapasztalatcserét, mind az integrációs folyamat előmozdítását szolgálhatja;

9.

kedvezően vélekedik a tagjelölt országokban zajló integrációs folyamatról, és úgy véli, hogy azt egyúttal az átlátható végrehajtásra épülő decentralizációs folyamat szerves részeként kellene kezelni;

10.

kiemeli, hogy a bővítési folyamat előrehaladása és sikere jelentős mértékben függ attól, hogy milyen konkrét eredményeket érnek el a tagjelölt országok a koppenhágai kritériumok teljesítéséhez szükséges reformok végrehajtása terén;

11.

hangsúlyozza, hogy fontos felgyorsítani az adriai- és jón-tengeri makroregionális stratégia Európai Tanács általi jóváhagyásának folyamatát: a stratégia hozzáadott értéke, hogy zökkenőmentesebbé teszi és megerősíti a délkelet-európai térség tagjelölt és potenciális tagjelölt országainak csatlakozási folyamatát az Európai Unióhoz, emellett pedig lehetőséget biztosít a demokratikus folyamatok konszolidációjára a földközi-tengeri medence szélesebb régiójához tartozó területeken;

12.

hangsúlyozza, hogy kulcsfontossággal bír az EU-tagállamok, tagjelölt országok és más országok közötti jószomszédi kapcsolatok elvének tiszteletben tartása, valamint kiemeli az ezek az országok közötti – határokon átnyúló és regionális – együttműködés fejlődésének szerepét és jelentőségét;

13.

arra kéri az uniós tagságra törekvő országok hatóságait, hogy a helyi és regionális szintű adminisztratív szervekkel karöltve dolgozzanak ki koherens előírásokat és nemzeti stratégiákat, és bocsássák a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére a társadalom peremére szorult csoportok integrációját célzó stratégia megvalósításához szükséges eszközöket;

14.

kiemeli, hogy átfogó és kiegyensúlyozott tájékoztatásra van szükség a tagjelölt országokban az EU-ról és intézményeiről, az integrációs folyamatról és arról, hogy az milyen változásokat jelent az egyes országok életében, illetve milyen kihívásokat és lehetőségeket tartogat a polgárok számára. Ezek az információk, melyeknek terjesztése főképp a csatlakozó országok hatóságainak feladata, elengedhetetlenek ahhoz, hogy a polgárok aktívan részt vehessenek országuk uniós integrációjában, és felismerjék a lehetséges tagság előnyeit;

15.

arra kéri a tagjelölt országokat, hogy formális lehetőségeik keretein belül vállaljanak szerepet az EU és a közösségi intézmények fejlesztésében és megerősítésében;

16.

figyelmeztet annak szükségességére és fontosságára, hogy az EU-nak világosan és egyértelműen meg kell erősítenie azt az elkötelezettségét, hogy a csatlakozási feltételeket teljesítő tagjelölt országok részesei lehetnek a bővítési folyamatnak;

17.

megelégedéssel fogadja a csatlakozási szerződés aláírását Horvátországgal, ez ugyanis az európai integráció fontos mozzanata. A ratifikációs folyamat sikeres lezárásának függvényében a Régiók Bizottsága várakozással tekint arra, hogy 2013. július 1-jétől új tagállamként üdvözölheti Horvátországot;

18.

nagy megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a csatlakozási kérelem 2003-as benyújtásától a tárgyalások 2011. júniusi sikeres lezárásáig Horvátország eredményes volt az EU-tagság feltételeinek teljesítésében, és ugyancsak örömmel fogadja az Európai Bizottságnak a Horvátország uniós csatlakozását kedvezően értékelő 2011. októberi véleményét;

19.

üdvözli, hogy Szlovénia és Horvátország megállapodott arról, hogy lezáratlan határvitájukat választottbíróság elé terjesztik, és várakozással tekint a Szlovénia és Horvátország közötti kétoldalú határrendezési megállapodás végrehajtása elé;

20.

hangsúlyozza Horvátország magas fokú felkészültségét a tagságra, ugyanakkor az uniós vívmányok további konszolidálására és teljes mértékű végrehajtására kéri fel az országot, különös tekintettel az igazságszolgáltatásra, a korrupció elleni küzdelemre, a diszkriminációellenes joganyag végrehajtására, a versenypolitikára, a médiaszabadságra és a médiapluralizmusra vonatkozóan;

21.

üdvözli a horvát csatlakozásról 2012 januárjában tartott népszavazás kedvező eredményét;

22.

üdvözli az Izlanddal folytatott csatlakozási tárgyalások során elért haladást. Hangsúlyozza az Izland és az EU közötti kiváló együttműködést az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a schengeni övezet keretén belül;

23.

úgy véli, hogy a „saját érdemek” elvének alapján Izland a közeljövőben csatlakozhat az EU-hoz, és amellett foglal állást, hogy a fennmaradó szakpolitikai területeken késlekedés nélkül folytatni kell a jogszabályok közelítését;

24.

elismeréssel szól arról, hogy Izland – bizonyos szinten – sikeresen megoldotta gazdasági nehézségeit, és folytatja a szükséges reformok végrehajtását;

25.

aggodalommal figyeli a lakosság széles körű támogatásának hiányát az integrációs folyamat vonatkozásában;

26.

megelégedéssel fogadja Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak a csatlakozási folyamat során tanúsított erőfeszítéseit;

27.

üdvözli Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság kormányának arra irányuló kezdeményezéseit, hogy népszerűsítse Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság csatlakozását az EU-hoz. Aggodalommal figyeli azonban, hogy nem tettek eredményes lépéseket az ország nevével kapcsolatos formális kérdés kielégítő megoldása érdekében; rendkívül fontosnak tartja a jószomszédi kapcsolatok megőrzését, amihez egy, az ország nevével kapcsolatos, kölcsönösen elfogadható megoldásnak az ENSZ égisze alatt történő megtárgyalása is hozzátartozik;

28.

kedvezően ítéli meg a nemzeti jogrendszer fokozatos hozzáigazítását az EU-s joganyaghoz. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy az igazságügy, a nők és a kisebbségek alapvető jogai, valamint a közigazgatás területén folytatni kell a reformokat;

29.

felhívja a figyelmet a magas szintű korrupció elleni küzdelemnek és a médiában való véleménynyilvánítási szabadság biztosításának a szükségességére;

30.

elismeri a kormányzati intézmények, a különböző szintű önkormányzatok és a nem kormányzati szervezetek közötti együttműködés terén tett előrelépéseket;

31.

üdvözli a nyelvtörvény, a decentralizáció és a méltányos képviselet megvalósítása terén elért előrelépést, és az erőfeszítések folytatására bátorít az olyan kihívást jelentő területek kezelésében, mint például az oktatás és az összes közösség közötti harmonikus kapcsolatok;

32.

tekintettel arra, hogy a Tanács bejelentése szerint 2012 júniusában megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, üdvözli a montenegrói joganyag megváltoztatásának és harmonizálásának folyamatát a közigazgatási reform, a nemzeti statisztikák elkészítése, a médiaszabadság, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén. Némi előrelépés következett be az emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség és a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása vonatkozásában is;

33.

üdvözli a korrupció visszaszorítását szolgáló kezdeményezéseket, de azt ajánlja, hogy tegyenek még többet a korrupció leküzdése érdekében, különösen a privatizáció, a területrendezés, az oktatás és az egészségügy terén, illetve a területi önkormányzatokban;

34.

nagyra értékeli a kisebbségi jogok védelmével, illetve a kisebbségek jogi testületekben és önkormányzati szervekben való képviseletével kapcsolatban tett előrelépéseket;

35.

megelégedéssel veszi a konzultatív vegyes bizottság létrehozására vonatkozó határozatot. Ez a bizottság fórumot biztosít az EU Régiók Bizottsága és a montenegrói helyi hatóságok közötti párbeszédnek;

36.

kedvezően értékeli a politikai és társadalmi élet demokratizálódásának irányába mutató átalakulásokat Törökországban. Rámutat, hogy Törökországnak jószomszédi viszonyt kell ápolnia, és felszólítja az országot, hogy tartózkodjon a tagállamok és azok szuverén jogai elleni mindennemű fenyegetéstől és a tagállamok elleni fellépéstől, ahogyan erről a koppenhágai kritériumok, továbbá az EU és Törökország közötti 2005. október 3-i tárgyalási keret intézkedik. Elégedetlenségének ad hangot Törökország azon nyilatkozatai miatt, amelyek szerint az ország 2012 második félévében befagyasztja az EU elnökségével fenntartott kapcsolatait, és hisz a regionális együttműködés fejlesztésében;

37.

csalódottságát fejezi ki amiatt, hogy Törökország nem teljesíti az EK és Törökország közötti társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt kötelezettségvállalásait, és felszólítja az országot, hogy tegyen lépéseket a jegyzőkönyv teljes körű végrehajtására;

38.

aggodalommal figyeli a koppenhágai kritériumokkal összhangban elfogadott joganyag végrehajtásának alacsony szintjét Törökországban. Sajnálatosnak tartja, hogy nem történt egyértelmű előrelépés a helyi és regionális önkormányzatok fejlődésének és a civil társadalom kiépítésének a területén. Reméli azonban, hogy a jelenleg zajló alkotmányreform-folyamat jelentős előrelépéseket hoz. Megjegyzi, hogy a Régiók Bizottsága és a török helyi és regionális önkormányzatok közötti konzultatív vegyes bizottság létrehozásának hozzá kellene tudni járulnia a decentralizációval kapcsolatos uniós követelmények figyelembevételéhez;

39.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy nem születtek kielégítő eredmények a szólásszabadságnak, a médiaszabadságnak, a vallásszabadságnak, a nők jogainak és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának, valamint a ciprusi kérdés méltányos rendezésének a vonatkozásában. Arra szólítja a török kormányt, hogy aktívan támogassa a folyamatban lévő tárgyalásokat, és tegyen intézkedéseket a ciprusi kérdés teljes körű rendezésének érdekében;

40.

igen nagy aggodalommal figyeli az alapvető jogok és szabadságok törvények általi és gyakorlatban megvalósuló tiszteletben tartásának kérdését, és a helyzet javítására kéri fel Törökországot. A média szabadságának gyakorlati korlátozása, az írók, újságírók, egyetemi tanárok, a választott képviselők és az emberi jogok védelmezői ellen folyó bírósági eljárások, valamint a honlapok gyakori betiltása súlyos aggodalomra ad okot, ezért ezekkel a kérdésekkel a török kormánynak foglalkoznia kell;

41.

arra kéri Törökországot, hogy fokozza a helyi közigazgatás reformját a nagyobb decentralizáció, valamint a helyi és regionális szint hatékonyabb kihasználása érdekében. Ennek fontos alkotóelemei a helyi közigazgatás nagyobb mértékű, méltányos finanszírozása, a különböző szintek közötti konzultációs formák kialakítása a többszintű kormányzás alapelveivel összhangban, valamint a helyi szint uniós integrációjának nagyobb támogatása;

42.

aggodalommal veszi tudomásul, hogy a társadalomban és a médiában meredeken csökken az érdeklődés és a bizalom Törökország EU-csatlakozása iránt. Ezért arra kéri az Európai Uniót, hogy a tárgyalási folyamatot a „pozitív napirend” szerint vezesse, amelynek ahhoz kell vezetnie, hogy Törökország teljesíti a csatlakozási kritériumokat;

43.

kedvezően ítéli meg azt az európai bizottsági javaslatot, amely az uniós tagállamok helyi és regionális önkormányzatai és a török partnereik közötti együttműködés megerősítésére irányul;

44.

hangsúlyozza, hogy az RB szívesen kihasználja az EU és Törökország közötti együttműködéshez létrehozott mechanizmusokat, a határokon átnyúló programokat, a regionális együttműködéseket és az önkormányzati intézmények közötti együttműködéseket annak érdekében, hogy fejlődjenek a helyi önkormányzatok, illetve bővüljön azoknak a területeknek a köre, ahol érvényre jut a szubszidiaritásnak és a közélet demokratizálódásának az elve;

45.

felkéri az albán hatóságokat a reformok folytatására, mivel az idáig megvalósultak csupán bizonyos szintig közelítik az országot a koppenhágai kritériumok teljesítéséhez;

46.

felhívja a figyelmet arra, hogy az integrációs folyamat szempontjából kulcsfontosságú a jószomszédi kapcsolatok elvének és a regionális együttműködésnek a megvalósítása, valamint a demokratikus eljárások, a helyi önkormányzatiság és a civil társadalom fejlesztése;

47.

az albán kormányt és ellenzéket a konstruktív politikai párbeszéd megújítására, majd folytatására ösztönzi az alapvető demokratikus intézmények megfelelő működésének és függetlenségének megerősítése érdekében; arra kéri az albán hatóságokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az előcsatlakozási folyamathoz szükséges reformok előmozdításának és végrehajtásának érdekében, különösképpen az emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség, a kisebbségek és a tulajdonhoz fűződő jog védelme, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén, valamint a konstruktív migrációs politika tekintetében;

48.

aggodalommal állapítja meg, hogy hiányzik a határozott fellépés a közélet számos területén tapasztalható korrupció ellen. A korrupció a jövőben komoly gondot jelenthet az ország fejlődése szempontjából;

49.

arra kéri az albán kormányt, hogy az illetékes szereplőkkel együtt tevékenyen törekedjen a decentralizációra és az uniós integrációra.

50.

üdvözli a Bosznia-Hercegovina hatóságai által végrehajtott reformokat. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy fokozni kell az intézkedések közötti koordinációt az összes kormányzati szinten, ideértve a Bosznia-Hercegovinai Föderációt és a Boszniai Szerb Köztársaságot (Republika Srpska) is;

51.

úgy véli, hogy e reformok végrehajtása érdekében Bosznia-Hercegovina hatóságainak fokozottabb erőfeszítéseket kell tenniük. Felhívja a figyelmet arra, hogy a reformoknak a koppenhágai kritériumokkal összhangban álló középtávú végrehajtása csak a hatóságok jelentős közreműködésével lehetséges, míg a környezetvédelmi reformokra csak hosszú távon lehet számítani;

52.

aggodalmát fejezi ki az országban tapasztalható politikai patthelyzet miatt, valamint hogy nem lehet felülemelkedni az egyes politikai csoportosulások egyéni érdekein, ezek ugyanis jelentősen késleltetik Bosznia-Hercegovina csatlakozási folyamatát. Ha szélesebb körben és szorosabban bevonják az érdekelt feleket, különösen a helyi önkormányzatokat, azzal hatékonyabban fel lehet használni az előcsatlakozási eszközöket, ezáltal a polgárok egyértelműbben élvezhetik ennek hasznát, és így az egyének számára az uniós integráció előnyei is világosabbá válnak;

53.

egyetért az Európai Bizottság helyzetfelmérésével, amely Bosznia-Hercegovinában ellentétekről, patthelyzetekről és megbénult politikai légkörről számol be, ezért hangsúlyozni kívánja a 2010-ben megfogalmazott javaslatait. (3) A megosztott Boszniának olyan vezetésre van szüksége, amely képes az ellentéteket áthidalni, és közös megoldásokat tud kezdeményezni. Az EU részéről világossá kell tenni, hogy az jelenti az egyetlen politikai alternatívát, ami az ország előtt megnyitja a belső piac négy szabadságát;

54.

kiemeli, hogy gyenge az együttműködés az ország különféle adminisztratív szintjei között. Ezen javítani kell, amihez az országban minden politikai erő részéről határozott támogatásra van szükség;

55.

úgy véli, hogy ahhoz, hogy konstruktív együttműködési légkör alakulhasson ki az országban, olyan működő közigazgatási struktúrára van szükség, amelyben a különböző politikai szintek kiegészítik egymást és áthidalják az ellentéteket. Az RB ismételten hangsúlyozza, hogy Bosznia-Hercegovinában a nemzeti szintet több területen meg kell erősíteni. Támogatni kell az egyrészt az állam megerősítésére, másrészt a megerősített helyi önkormányzatok kialakulásával járó decentralizációs folyamatra irányuló reformtörekvéseket;

56.

meg van győződve arról, hogy el kell mélyíteni a határokon átnyúló konkrét együttműködést, valamint a központi, regionális és helyi hatóságok közötti együttműködést is;

57.

örömmel fogadja, hogy az európai integrációs folyamat keretében Koszovó elkötelezte magát az európai út mellett;

58.

reméli, hogy az uniós tagállamok Koszovó hivatalos státusára vonatkozó eltérő álláspontja nem fogja akadályozni az EU és Koszovó közötti szerződéses kapcsolatok kialakítását célzó lépéseket, és úgy véli, hogy egy Koszovó státusával kapcsolatos semleges megközelítés alapján most gyakorlati, ad hoc megoldásokat lehetne keresni és támogatni;

59.

hangsúlyozza, hogy az általa elfogadott elvekkel összhangban az EU egyértelműen elkötelezte magát a Nyugat-Balkán – beleértve Koszovót – európai perspektívája mellett;

60.

üdvözli a Szerbia tagjelölt státusának megadására vonatkozó európai bizottsági ajánlást;

61.

üdvözli a Szerbia tagjelölt státusának megadására vonatkozó európai tanácsi döntést, és ösztönzi Szerbiát, hogy folytassa a rendszerek és struktúrák reformját. Hangsúlyozza a Koszovóval fennálló kapcsolatok normalizálására irányuló lépések szükségességét, a stabilizációs és társulási folyamat feltételeivel összhangban és teljes mértékben tiszteletben tartva a valamennyi érintett fél részvételével megvalósuló regionális együttműködés elveit; ugyanakkor reméli, hogy nem kerül sor olyan lépésekre, amelyek a két ország közötti közeledési folyamatot veszélyeztethetik;

62.

a szerb hatóságokat a régióbeli együttműködés és stabilitás fejlesztése érdekében tett konstruktív lépések folytatására bátorítja;

63.

kedvezően ítéli meg Szerbiának az előcsatlakozási folyamatban elért eredményeit, ideértve a számos területen elvégzett kiigazítást, az emberi jogoktól az igazságügyön és a médiaszabadságon keresztül a helsinki kritériumokig;

64.

felhívja a figyelmet arra, hogy az integrációs folyamat szempontjából fontos a jószomszédi kapcsolatok és a regionális együttműködés elvének végrehajtása, illetve a demokratikus eljárások, a kisebbségi jogok, a helyi önkormányzatiság és a civil társadalom fejlesztése;

65.

örömmel veszi a hagyományos kisebbségek nyelvhasználati jogának tiszteletben tartását, a 2011 szeptemberében elfogadott törvényt a köztulajdonról, valamint a hatáskörök egy részének Vajdaság tartományra és a helyi önkormányzatokra való átruházását;

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/7

—

megállapítja, hogy annak szükségessége, hogy a családegyesítés problematikáját minden szempontból kezeljék, ugyanakkor jelentkezik, amikor „Az integráció új európai programja” (CdR 199/2011) és „a többszintű kormányzás európai kultúrája” (CdR 273/2011) témákra vetül a figyelem, ami különösképpen szükségessé teszi a Régiók Bizottságának az intézkedését,

—

megjegyzi, hogy a zöld könyv arra mutat rá, hogy az irányelv alkalmazását néhány esetben elrettentő eszközként használják, és hangsúlyozza, hogy a családegyesítés szabályozását nem szabad a bevándorlás feltartóztatási eszközeként alkalmazni. A családegyesítés specifikus céljai a legális bevándorlók jobb integrációja, valamint a családalapításhoz való jog biztosítása,

—

kiemeli, hogy az egyénnek az egységes család elve által meghatározott közösségi élethez való joga, valamint az a joga és egyben kötelessége, hogy eltartsa a gyermekeket, valamint oktatást és képzést biztosítson nekik – és ebből fakadóan magánál tartsa őket – az állampolgárságtól független alapvető jog és kötelesség; emlékeztet arra is, hogy ezt számos, e kérdést tekintve egybehangzó nemzeti és nemzetközi nyilatkozat is elismeri,

—

emlékeztet arra, hogy a tagállamok gyakorlati intézkedéseinek meg kell felelniük az arányosság és a szubszidiaritás konkurens elveinek, hogy nagyobb szerepet biztosítsanak a régióknak és a helyi önkormányzatoknak az integrációs intézkedések megvalósításában, valamint hogy stabil és jogilag megalapozott hivatkozási keretet nyújtsanak számukra,

—

az RB azt kéri, hogy a helyi szintet nagyobb mértékben vonják be a többszintű kormányzásba, mert ez elengedhetetlen feltétele egy olyan, következetes, az alapvető jogokat tiszteletben tartó bevándorlási politikának, amely alkalmas mind a befogadó társadalmak, mind a bevándorló közösségek jólétének előmozdítására.

Előadó

Sergio SOAVE (IT/PES), Savigliano polgármestere (CN)

Referenciaszöveg

Zöld könyv az Európai Unióban élő harmadik országbeli állampolgárok családegyesítési jogáról (2003/86/EK irányelv)

COM(2011) 735 final

1.

kedvezően fogadja az Európai Bizottságnak a családegyesítésről szóló vita megnyitására vonatkozó kezdeményezését – e téma egyébként már a 2003/86/EK irányelvnek is tárgyát képezi –, mivel ennek köszönhetően foglalkozni lehet néhány olyan problémával, amely az irányelv alkalmazása során lépett fel, és jobban meg lehet vizsgálni azokat az észrevételeket, amelyeket több fél is (NGO-k, helyi közösségek, felsőoktatás) megfogalmazott;

2.

üdvözli azt a döntést, hogy a vita annak a zöld könyvnek az alapján folyik majd, amelyben az irányelv néhány alapvető szempontjának kiemelése mellett egy sor kérdést is megfogalmaznak. Egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság csak a konzultáció végén dönt majd az esetleges konkrét meghozandó intézkedésekről;

3.

emlékeztet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok alapvető szerepet játszanak az integrációs és a szociális kohéziós politikák irányításában, és hogy erre való tekintettel teljes mértékben be kell őket vonni a családegyesítésre vonatkozó szabályok végrehajtásáról folytatott tárgyalásokba, annak érdekében, hogy elősegítsék egyrészt a bevándorlók teljes beilleszkedését a célországokban, másrészt pedig az irányelv esetleges átdolgozását;

4.

hangsúlyozza, hogy e kezdeményezésnek követnie kell a 2009. decemberi Stockholmi Program, valamint a 2008. szeptemberi Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum iránymutatásait;

5.

megállapítja, hogy annak szükségessége, hogy a családegyesítés problematikáját minden szempontból kezeljék, ugyanakkor jelentkezik, amikor „Az integráció új európai programja” (CdR 199/2011) és „a többszintű kormányzás európai kultúrája” (CdR 273/2011) témákra vetül a figyelem, ami különösképpen szükségessé teszi a Régiók Bizottságának az intézkedését;

6.

kellő módon figyelembe veszi azt a tényt, hogy az Európát alapjaiban megrázó gazdasági válság eltorzíthatja az irányelv megítélését. Ez annál is inkább igaz, mivel ezzel egy időben egy Európába irányuló újabb bevándorlási hullámmal kell szembesülni, amelyet többek között a mediterrán térség déli partvidékén fekvő több államot is érintő, „arab tavasznak” nevezett – egyébként jelentős és kedvező – politikai mozgalom hatásai váltottak ki;

7.

megjegyzi, hogy a zöld könyvet néhány esetben elrettentő eszközként használják, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a családegyesítés szabályozását nem szabad a bevándorlás feltartóztatási eszközeként alkalmazni – ezt a problémát a gyökerénél kell megragadni és másképpen kell megközelíteni. A családegyesítés specifikus céljai a legális bevándorlók jobb integrációja, valamint a családalapításhoz való jog biztosítása – ez olyan alapelv, amelyet minden jogi charta elismer;

8.

kiemeli, hogy az egyénnek az egységes család elve által meghatározott közösségi élethez való joga, valamint az a joga és egyben kötelessége, hogy eltartsa a gyermekeket, valamint oktatást és képzést biztosítson nekik – és ebből fakadóan magánál tartsa őket – az állampolgárságtól független alapvető jog és kötelesség; emlékeztet arra is, hogy ezt számos, e kérdést tekintve egybehangzó nemzeti és nemzetközi nyilatkozat is elismeri, különösképpen az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikke jellemzi úgy a családot, mint „a társadalom természetes és alapvető közössége, amelynek joga van a társadalom és az állam védelmére”. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 9. cikke pedig az egyén alapvető jogai közé sorolja a családalapításhoz való jogot;

9.

reményének ad hangot, hogy a bevándorlás kezelésére irányuló politikák teljes mértékben elismerik majd ezeket az alapvető jogokat, a strasbourgi és a luxemburgi bíróságok ítélkezési gyakorlatával összhangban, ezek ugyanis világosan és többször is állást foglaltak e kérdésben;

10.

szükségesnek tartja továbbá, hogy gyakorlati síkon vizsgálják a családegyesítés hatásait. Már az irányelv is megállapítja, hogy a családegyesítés hozzájárul az integrációt elősegítő szociokulturális stabilitás megteremtéséhez, lehetővé téve a gazdasági és társadalmi kohézió előmozdítását, ami a befogadó helyi közösségek előnyére válik. Azt is el kell ismerni, hogy a családegyesítési jog alkalmazása minőségi előrelépést jelent a migrációs politikákban, amelyek érettebbé válnak azáltal, hogy figyelmet szentelnek az itt tartózkodó bevándorlók stabilizálásának, ez ugyanis elengedhetetlen eszköze a befogadó országban történő hatékony társadalmi és gazdasági integrációnak. Utóbbi konkrét következményekkel járó meghatározó lépésnek is tűnik, amely hozzájárul az illegális bevándorlás csökkentéséhez és a társadalmi kirekesztés veszélyes formáinak csökkentéséhez;

11.

megállapítja, hogy a családi köteléket valamennyi európai ország alkotmánya konkrét kötelezettségek forrásának tartja, a gazdasági és társadalmi szolidaritással összefüggésben. A bevándorlók családjainak a vonatkozásában e kapcsolatnak a családegyesítési jog határozottabb elismerésén keresztüli kidomborítása ezért speciális eszközként jelenik meg, amely elősegíti az idegenek számára annak megértését, hogy a sokféle (adminisztratív és szervezési természetű) kötelezettség, amelyekkel szembesülnek, nem egyszerűen az elnyomó politikákból vagy a rendőri eszközökből erednek, hanem egy általánosabb projekt részei, amelynek célja a társadalom globális kiteljesedése, és amelyhez a bevándorlók aktív közreműködésére is számítanak, nemcsak jogaik követelése, hanem saját kötelezettségeik elismerése által, ami táplálja a közösségi lojalitás és a másokkal szembeni felelősség elvét;

12.

ennek érdekében az RB kívánatosnak tartja, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az ún. „szűk család” védelmére, amely szintnek már az irányelv is a lehető legnagyobb figyelmet szenteli, és hogy ezen a hivatkozási kereten belül részletesen vizsgálják meg a kiskorú gyermekek családegyesítési jogát, számukra ugyanis sajátos és kiemelt védelmet kell biztosítani. Az egyéb típusú családok vonatkozásában, figyelembe véve a bevándorló származási országának előírásait és szokásait is, az RB úgy véli, hogy a tagállamokra kell hagyni az egyes egyéni helyzetek vagy az általános tényállások értékelését. Ha azonban a konzultáció eredményeként az Európai Bizottság arra a következtetésre jut, hogy európai szinten egységesen kellene definiálni a „család” fogalmát, akkor ügyelni kell arra, hogy az összhangban legyen a más uniós jogalkotási eszközökben;

13.

ezeknek az általános elveknek és értékeléseknek a jelentőségére tekintettel nem tartja célszerűnek, hogy jelentősen korlátozzák az egyes tagállamok mérlegelési mozgásterét, amelyeket egyébként az irányelv elismer és a Lisszaboni Szerződés is megerősít. Emlékeztet ezért arra, hogy a tagállamok gyakorlati intézkedéseinek meg kell felelniük az arányosság és a szubszidiaritás konkurens elveinek, hogy nagyobb szerepet biztosítsanak a régióknak és a helyi önkormányzatoknak az integrációs intézkedések megvalósításában, valamint hogy stabil és jogilag megalapozott hivatkozási keretet nyújtsanak számukra.

14.

érthetőnek tartja, hogy egy ilyen jogot meghatározott feltételektől tesznek függővé – valamennyi, az EU-ban jogszerűen tartózkodó, harmadik országbeli polgár családegyesítési jogának sérelme nélkül –, feltéve, hogy eközben megőrzik az irányelv szellemét, azaz a beilleszkedés és a stabilizálás elősegítése a cél;

15.

megítélése szerint jelenlegi formájában az irányelv jogbizonytalanságot és értelmezési problémákat okozhat; kéri, hogy vizsgálják meg, hogy európai szinten meg lehetne-e határozni egy minimális tartózkodási időtartamot, ami az önkéntes visszatérési programokban való részvétel esetében a körkörös migráció modelljeivel összhangban mind a stabilitás követelményének, mind a családi élethez való jog tiszteletben tartásának megfelel;

16.

azt javasolja, hogy a házastársnak a családegyesítés engedélyezéséhez megkövetelt minimális életkora általánosságban feleljen meg a nagykorúsággal kapcsolatban a befogadó államban érvényes korhatárnak, alacsonyabb életkort engedélyező rendkívüli eltérések kivételével. Ennek a lehető legnagyobb egységesség biztosítása és az életkor alapján történő esetleges megkülönböztetések elkerülése a célja;

17.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kiskorú gyermekekkel kapcsolatos családegyesítési jogra vonatkozó két eltérést (a 4. cikk (1) bekezdésének utolsó albekezdése és a cikk (6) bekezdése) törölni lehetne, mivel a gyakorlatban csak ritkán alkalmazzák őket. Mindenképpen azt javasolja, hogy a szóban forgó döntéseket mindig úgy hozzák meg, hogy elsősorban a gyermek érdekeit veszik figyelembe, és a kiskorú gyermek jogait helyezik előtérbe; ezenkívül azt javasolja, hogy ugyanezen okok miatt a kiskorú gyermekek családegyesítéshez fűződő jogát akkor is garantálják, ha a szülők között nincs házastársi kapcsolat. Ez azt a célt is szolgálná, hogy a házasságban és házasságon kívül született gyermekek közötti megkülönböztetés minden formáját kizárják;

18.

ennek érdekében az RB kívánatosnak tartja, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az ún. „szűk család” védelmére, amely szintnek már az irányelv is a lehető legnagyobb figyelmet szenteli, és hogy ezen a hivatkozási kereten belül részletesen vizsgálják meg a kiskorú gyermekek családegyesítési jogát, számukra ugyanis sajátos és kiemelt védelmet kell biztosítani. Az egyéb típusú családok vonatkozásában, figyelembe véve a bevándorló származási országának előírásait és szokásait is, az RB úgy véli, hogy a tagállamokra kell hagyni az egyes egyéni helyzetek vagy az általános tényállások értékelését.

19.

azt javasolja, hogy előzetesen értékeljék a már meghozott intézkedések (az indulást megelőző intézkedések és a befogadó országban alkalmazott intézkedések) hatékonyságát. Ennek az első elemzésnek az alapján azt javasolja, hogy ne alkalmazzanak az elutazást megelőző intézkedéseket. amelyeket a családegyesítő családtagjai nem tudnak betartani az írástudatlanság, az anyagi költségek, a városközpontoktól való távolság miatt, amelynek következménye, hogy gyakorlatilag le kell mondaniuk a családegyesítésről. Az RB egyébiránt célszerűnek tartja, hogy amennyiben a kérelmezőknek nyelvtanfolyamra és/vagy állampolgári ismereteket és/vagy a befogadó ország történelmét és kultúráját oktató tanfolyamra kell járniuk a befogadó országba történő megérkezés után, ezek a tanfolyamok a jövedelmekkel kapcsolatos megkülönböztetés elkerülése érdekében ingyenesek legyenek, akár többek között az európai beilleszkedési modulok (European integration modules) igénybe vételével;

20.

a valamely tagállamban tartózkodó családegyesítő számára előírt egyéb anyagi feltételek (szállás rendelkezésre állása, betegbiztosítás, elégséges, stabil pénzügyi források) értékelésével kapcsolatban azt javasolja, hogy ez az arányosság elvének megfelelően történjen, és ne kerüljön sor önkényes korlátozásokra; különösen azt tartja fontosnak, hogy az irányelv alkalmazása során a tagállamok olyan szabályozást fogadjanak el, amely e feltételek meglétét objektív, ellenőrizhető kritériumok szerint vizsgálja, nem pedig önkényesen, korlátozó módon értelmezhető általános rendelkezések alapján;

21.

azt javasolja, hogy a családegyesítés engedélyezésére vonatkozó lehetőség értékelésének elemei közül töröljék a tagállam „befogadó képességét”, mivel ez a az Európai Unió alapjogában kifejtett elvekkel ellentétesen a migrációs hullámok szabályozásának további eszközeként jelenik meg;

22.

megítélése szerint a családegyesítő családtagjai részére adott tartózkodási engedély időtartamát a családegyesítőéhez kell igazítani, és olyan megoldásokon kellene gondolkodni, amelyek az önkéntes visszatérési programokban való részvétel esetében összhangban vannak a körkörös migráció modelljeivel

23.

a harmadik országokból származó azon állampolgárok családegyesítésével kapcsolatban, akik a védelem sajátos formáit (menedék, menekültstátusz, kiegészítő védelem) élvezik, úgy véli, hogy a stockholmi program követelményeinek megfelelően a különféle státuszokat egyedi, autonóm szabályok szerint kellene kezelni, amelyek figyelembe veszik az ezeket a védelmi formákat élvező személyek sajátos helyzetét (többek között azokat a gyakorlati problémákat, amelyek az információk nyújtására és a személyazonossági iratok bemutatására vonatkozó kötelezettségekből adódnak). Ezért az ezeket a védelmi formákat élvező külföldiek családtagjaira nem kellene vonatkoznia a családegyesítési rendszerek általános szabályozásáról szóló irányelvnek; az ő családegyesítésükre autonóm szabályozást kellene alkalmazni, amely a befogadó ország területére lépést követően esetleg létrejött családi kötelékeket is tekintetbe veszi;

24.

úgy véli, hogy egyes tagállamoknak az a határozata, amely alapján DNS-vizsgálatokat végeznek a szülők és gyermekek közötti családi kapcsolat bizonyítására, megsértheti az arányosság, valamint az alapvető jogok, így a magán- és családi élet tiszteletben tartásának (lásd Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. cikkét) elvét, kivéve, ha végső megoldásként alkalmazzák;

25.

ami a névleges házasság formájában jelentkező csalással kapcsolatos aggodalmakat illeti, arra kéri az Európai Bizottságot és/vagy a tagállamokat, hogy gyűjtsenek adatokat a jelenség elterjedtségének valós mértékéről. Konkrét tények hiányában úgy véli, hogy célszerűcélzott felméréseket végezni minden tagállamban, hogy pontosabb képet kapjunk a valóságról, és hogy előmozdítsuk az e problémák elleni küzdelemmel kapcsolatos jó gyakorlatokat;

26.

a családegyesítésnek a kérelmezőt terhelő költségeivel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra a kockázatra, hogy bizonyos államok mesterségesen megemelik a közigazgatási díjakat, olyan eszközként, amely önkényesen korlátozza a belépéseket, teljes ellentétben az arányosság elvével, amely szerint az eszközöket a célhoz kell igazítani – márpedig a cél a szóban forgó jog gyakorlása, nem pedig akadályozása. Célszerű lenne tehát felkérni a tagállamokat, hogy úgy állapítsák meg a díjakat, hogy azzal ne tegyék lehetetlenné az irányelv bármilyen konkrét alkalmazását;

27.

véleménye szerint a tagállamoknak azt kellene javasolni, hogy tartsák tiszteletben azt a határidőt, amelyen belül – az irányelv értelmében – meg kell hozniuk a családegyesítés iránti kérelemről szóló döntésüket. Minden, valamely tagállam által meghatározott eltérési eljárás, amely e határidő ésszerű mértéken túli meghosszabbítására irányul, akadályozza az irányelv teljes mértékű alkalmazását;

28.

ami az irányelv által előírt kötelező horizontális rendelkezésekkel kapcsolatos állítólagos nehézségeket illeti, reméli, hogy az Európai Bizottság az összes olyan eszközt és intézkedést elfogadja, amelyeket a Szerződések annak biztosítása érdekében írnak elő, hogy a tagállamok teljes mértékben tiszteletben tartsák az uniós jogot.

29.

A Régiók Bizottsága azt kéri, hogy a helyi szintet nagyobb mértékben vonják be a többszintű kormányzásba, mert ez elengedhetetlen feltétele egy olyan, következetes, az alapvető jogokat tiszteletben tartó bevándorlási politikának, amely alkalmas mind a befogadó társadalmak, mind a bevándorló közösségek jólétének előmozdítására. Európa számos régiója és közössége igen kedvező tapasztalatokat szerzett a beilleszkedés terén, és – éppen a helyi intézmények gyakorlati tapasztalatainak segítségével – sikeresen megoldották a nemzeti jogszabályoknak az irányelv konkrét értelmezésével kapcsolatos sok kétértelműségét. Az RB hangsúlyozza, hogy minél több információt kell gyűjteni a tárggyal kapcsolatban, és felajánlja a tagállamoknak és a többi uniós intézménynek, hogy teljes mértékben együttműködik velük a helyi vagy regionális szinten rendelkezésre álló információk és bevált gyakorlatok gyűjtésének és terjesztésének tekintetében.

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/11

—

úgy véli, hogy a levegőminőség javulásának lelassulása irányába mutató tendencia jórészt az EU túlságosan visszafogott forráspolitikájának és a túlságosan kevés tagállami intézkedésnek a következménye. A gondok megoldásával kapcsolatban sok terhet és felelősséget hárítottak a helyi és regionális önkormányzatokra. Többszintű megközelítés szükséges, amelynek keretében minden egyes kormányzati szint (az európai, nemzeti, regionális és helyi szint) felvállalja a saját felelősségét, és meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket az adott szinten meg lehet és meg kell hozni,

—

fontosnak tartja, hogy összekapcsolják az EU immisszió- és emissziópolitikáját. Ehhez arra van szükség, hogy a politikák kialakításának szakaszában egyenlő szintű ambíciókat és egymással párhuzamos ütemterveket dolgozzanak ki a kibocsátási forrásokra irányuló uniós politika és az uniós immissziópolitika számára,

—

ajánlja az EU kibocsátásokkal kapcsolatos politikájának szigorítását mindenekelőtt annak révén, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelvet elegendően ambiciózus módon dolgozzák át ahhoz, hogy egész Európában csökkenjen a háttér-koncentráció; szigorítják egyrészt a járművekre vonatkozó euroszabványokat az NO2/NOx és a finompor tekintetében, másrészt a más mobil forrásokra vonatkozó kibocsátási követelményeket; megszüntetik a szakadékot a járművek általi kibocsátásra vonatkozó uniós szabványok és a valós körülményeknek megfelelő, tényleges kibocsátás között; illetve kezelik a hajózásból és a légi forgalomból adódó kibocsátást, valamint a mezőgazdaságra visszavezethető ammónia-kibocsátást,

—

ajánlja, hogy a levegőminőségről szóló irányelvek (2008/50/EK és 2004/107/EK) átdolgozásakor mindenekelőtt csökkentsék az érintett anyagok, illetve a cél- és határértékek számát azáltal, hogy a leginkább szennyező anyagokra és az egészségi szempontokat legjobban tükröző mutatókra összpontosítanak; vizsgálják meg, hogy a részecskekoncentráció és az EC/korom nem alkalmasabb mutatók-e, és milyen módon lehetne felvenni őket az irányelvbe; mérlegeljék a PM10-re vonatkozó éves határértékátlag többéves átlagos koncentrációk alapján történő tesztelését; az NO2-szintek csökkentése tekintetében specifikus körülmények között terjesszék ki a további eltérés lehetőségét; illetve – az összehasonlíthatóság érdekében – konkrétabb szabályokat határozzanak meg a mérőállomások elhelyezésére vonatkozóan.

Előadó

Cor LAMERS (NL/EPP) Houten polgármestere

Referenciaszöveg

Az Európai Bizottság alelnökének 2011. július 19-i levele.

1.

tudatában van annak, hogy az Európai Bizottság 2013-ban egy teljes egészében átdolgozott európai levegőminőségi politikát szándékozik előterjeszteni, melyben új hosszú távú célokat tűz ki a 2020 utáni időszakra. A tervek szerint az igen széles körű átdolgozás az alábbiakra terjed ki:

2.

méltányolja, hogy az Európai Bizottság előretekintő vélemény kidolgozására kérte fel a Régiók Bizottságát az EU levegőminőséggel kapcsolatos politikájának jövőjéről;

3.

megjegyzi, hogy a véleményben (1) – mivel az uniós döntéshozatali folyamat szakértői szakaszában készülő, előretekintő véleményről van szó – mind irányítási/politikai, mind pedig technikai jellegű szempontok (jogalkotásra vonatkozó ajánlások és intézkedésjavaslatok) helyet kapnak;

4.

megállapítja, hogy a levegő minősége a városi és a vidéki területeken is befolyásolja a polgárok mindennapi életét és egészségét. Fontos, hogy a levegőminőség javítása során a közegészség és a környezet álljon a középpontban. Ugyanakkor egyensúlyra kell törekedni a gazdasági fejlődés és a levegőszennyezés kezelése között. A környezet és az egészség védelmének javítása egyidejűleg gazdasági lendületet is adhat, és csökkentheti az emberek egészségromlása és -károsodása okozta ökonómiai költségeket;

5.

örömmel veszi, hogy a levegőminőséggel kapcsolatos uniós politika, valamint a tagállami (nemzeti, regionális és helyi kormányzati szintről kiinduló) politikák és intézkedések kombinációjának köszönhetően Európában sokat javult a levegő minősége. Az elmúlt két évtizedet egyre jobb eredmények jellemezték. E javuló tendencia jelenlegi lassulása azonban aggasztja az RB-t;

6.

megjegyzi, hogy a városi agglomerációkban a levegőszennyezés okozza a legnagyobb gondokat és nehézségeket. A helyi és regionális intézkedések ellenére sok európai város nem tud időben megfelelni a finomporra (PM10 és PM2,5) és az NO2-re érvényes szabványoknak, következésképpen az európaiak nagy része olyan területen él, ahol a légszennyező anyagok koncentrációja káros az egészségre;

7.

megállapítja másfelől, hogy a levegőszennyezés a vidéki és a városkörnyéki térségeket is érinti, és ennek a környezetre, a termesztett növényekre és a természetes élőhelyekre gyakorolt hatását nem szabad figyelmen kívül hagyni;

8.

leszögezi, hogy a levegőszennyezést csökkenteni kell, ugyanakkor továbbra is szavatolni kell városaink megfelelő társadalmi és gazdasági működését. A tagállamok többségében a (főként dízelolajt és benzint fogyasztó) gépjármű- és áruforgalom tekinthető az NO2-szennyezési problémákért közvetlenül felelős legfontosabb tényezők egyikének. Elengedhetetlen, hogy hatékonyabban lépjünk fel ezen a téren mind a kibocsátási előírások, mind a forgalomszabályozás szintjén;

9.

úgy véli, hogy a levegő minőségével foglalkozó uniós politika átdolgozásakor azt a kérdést kell középpontba helyezni, hogy az uniós jogalkotás miként (azaz milyen típusú jogszabályokkal és milyen intézkedésekkel) vezethet a levegő minőségének javulásához. Ehhez elsősorban a következő szempontok fontosak: többszintű és átfogó megközelítés, valamint az uniós jogszabályok tényleges megvalósítása az európai városokban. Ezért az uniós irányelv alkalmazhatóságát, valamint a városokban és régiókban felmerülő végrehajtási problémákat kell előtérbe állítani;

10.

megállapítja, hogy az irányítás fontos szempont kell, hogy legyen a levegőminőséggel kapcsolatos új uniós jogszabályok megalkotásában. A levegőszennyezésnek határokon átnyúló és országos vetülete is van, ezért minden kormányzati szinten (azaz európai, nemzeti, regionális és helyi szinten is) megköveteli a cselekvést. Az RB többszintű megközelítést ajánl, amelynek keretében minden egyes kormányzati szint felvállalja a saját felelősségét, és meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket leginkább az adott szinten lehet és kell meghozni;

11.

az új uniós jogszabályok kidolgozását illetően hangsúlyozza az átfogó megközelítés jelentőségét. A szennyezést amennyire csak lehet, meg kell előzni. Alapvetően fontos, hogy azonosítsák a szennyezés okait, és a kibocsátást a forrásnál kezeljék – gazdaságilag a lehető leghatékonyabban és a legkörnyezetbarátabb módon;

12.

leszögezi, hogy a jobb közegészség érdekében ambiciózus uniós politikára van szükség a levegőminőséggel kapcsolatban. A szennyező anyagok uniós határértékeit meghatározó immissziópolitika elképzelhetetlen a kibocsátási forrásokra irányuló uniós intézkedéseket tartalmazó, hatékony emissziópolitika nélkül. Ezért az átdolgozott irányelvet az ambíciók szintjén gondosan össze kell hangolni a nemzeti kibocsátási határértékekkel és (a kibocsátási forrásokra irányuló) uniós emissziópolitikával. Ebben az összefüggésben az RB úgy véli, hogy a levegőminőségről szóló irányelveknek (2008/50/EK és 2004/107/EK) a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló átdolgozott irányelvvel (2001/81/EK) való összevonása elősegíti az ambíciók különféle szintjeinek összehangolását;

13.

úgy véli, hogy a levegőszennyezésről szóló tematikus stratégia hozzájárult ahhoz, hogy a polgárok kevésbé legyenek kitéve a levegőszennyezésnek, és javuljon a környezet állapota;

14.

sajnálja, hogy a tematikus stratégiában bejelentett, kibocsátási forrásokra irányuló intézkedések között maradt olyan, amelyet ténylegesen nem hajtottak végre. A legfeltűnőbb hiányzó uniós intézkedések a következők:

15.

úgy látja, hogy a települések és régiók sok erőfeszítést tesznek a levegő minőségének javítására olyan intézkedések révén, mint például:

16.

hangsúlyozza, hogy az európai politikát minden szinten továbbra is elsősorban a közúti gépjármű- és áruforgalom mennyiségi csökkentésére, valamint térbeli és ágazati átalakítására kellene jobban ösztönözni. Ugyanakkor utalni kell arra is, hogy a PM10-re, a PM2,5-re és az NO2-re vonatkozó határértékek betartását az ilyen intézkedések önmagukban nem biztosíthatják. Ennek okait három kategóriába oszthatjuk: korlátozott befolyás, korlátozott lehetőségek és korlátozott politikai mozgástér (lásd a 17., 19. és 22. pontot);

17.

úgy véli, hogy az egyes helyi és regionális önkormányzatok csak területileg korlátozott mértékben tudják befolyásolni a helyi levegő minőségét (az akadályok első kategóriája). A helyi és regionális politika a helyi források általi kibocsátás csökkentésére irányul, miközben elsősorban a helyi finompor-koncentráció (PM10, PM2,5) és ózonkoncentráció nagymértékben a határokon és/vagy régiókon átnyúló kibocsátások következménye;

18.

megállapítja, hogy a szennyezőanyagok magas háttér-koncentrációja és a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló 2001/81/EK irányelv átültetésének és átdolgozásának sok szempontból elégtelen volta csökkentheti annak esélyeit, hogy a helyi és regionális önkormányzatok intézkedései eredményesek legyenek a levegő minőségére vonatkozó uniós szabványoknak való megfelelés tekintetében. Az összes (helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi) kibocsátás együttesen okozza az úgynevezett háttér-koncentrációt. E háttér-koncentráció olyan magas is lehet, hogy helyi szinten már egy enyhe szennyezés is elegendő a határértékek megközelítéséhez vagy túllépéséhez. Ilyen esetekben az érintett városok és régiók ráhatási lehetőségei természetesen igen korlátozottak;

19.

úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak csak korlátozott mértékben van lehetőségük arra, hogy intézkedéseket hozzanak (az akadályok második kategóriája). A városi politika a mobilitásra, a területrendezésre és a légszennyezés szempontjából kritikus pontok kezelését szolgáló specifikus intézkedésekre összpontosít. A helyi és regionális önkormányzatok alig tudnak ténylegesen a szennyezés forrásának jellemzőire irányuló intézkedéseket hozni;

20.

kiemeli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a levegőminőséggel kapcsolatos politikájuk kidolgozásakor számítottak a kibocsátási forrásokra irányuló, EU-szerte érvényes intézkedések bevezetéséből származó előnyökre. Utólag meg kell állapítani, hogy a túlságosan visszafogott forráspolitika – amely ráadásul az európai utakon nem mindig eredményezte a várt hatást – lényegesen közrejátszik abban, hogy helyi és regionális szinten túllépik a határértékeket;

21.

megállapítja, hogy a helyi koncentráció kizárólag helyi eszközökkel történő további csökkentésének komoly hatása lehet a mindennapi életre és jelentős ráfordítással járhat. Ezekhez olyan pénzügyi eszközök szükségesek, amelyek gyakran nem is állnak a települések és régiók rendelkezésére, illetve amelyekre nem minden tagállamban terjed ki hivatalosan a hatáskörük. Ráadásul a költségek szempontjából jóval hatékonyabb, ha a kibocsátási forrásokra irányuló politikát nemzetközi és európai szinten irányítják;

22.

megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hatásköre korlátozott (az akadályok harmadik kategóriája). Számos tagállamban sajnos nem – vagy nem elegendő mértékben – hoznak nemzeti szintű támogató intézkedéseket, ami csak még inkább gyengíti a helyi és regionális önkormányzatok hatalmát. Például nem minden tagállam készített nemzeti levegőminőségi tervet. A levegőminőséget illetően általában nem az integrált és minden kormányzati szinten kötelező megközelítést választják. Az is előfordul, hogy a nemzeti szintű kormányzat eltanácsolja a helyi és regionális önkormányzatokat a kiegészítő vagy szigorúbb intézkedésektől, sőt akadályozza is őket ezek meghozatalában. Egyes tagállamokban például az alacsony kibocsátású övezetek bevezetése nem a helyi önkormányzatok, hanem kizárólag a nemzeti kormány hatáskörébe tartozik. Az EU belső piaci szabályai is korlátozzák a helyi és regionális szakpolitikai lehetőségeket. A nagy (például regionális) környezetvédelmi övezetek bevezetése, illetve az utak és hidak lezárása akadályozza ugyanis az áruk és személyek szabad mozgását. Éppen ezért lehetetlenség a szennyező járművek országos betiltása is;

23.

megjegyzi, hogy több tagállamban olyan nemzeti törvényeket készítenek elő, amelyekkel a hivatalos uniós felszólítások alapján kiszabott pénzbírságot a településeken és a régiókon lehet behajtani. A helyi és regionális önkormányzatok kötelesek a korlátozott mértékben rendelkezésükre álló lehetőségekkel és eszközökkel betartani a határértékeket. Az európai és nemzeti kormányzati szinteknek jóval több és hatékonyabb lehetőségük és eszközük van. Ezért a határértékek be nem tartásakor továbbra is a tagállamoknak kell felelniük a pénzbírságok kifizetéséért. Az RB igazságtalannak tartja és ellenzi, hogy a bírságokat bármiféle módon „átruházzák” a helyi és regionális önkormányzatokra;

24.

meggyőződése, hogy a levegőminőség javulásának lelassulása irányába mutató tendencia jórészt az EU túlságosan visszafogott forráspolitikájának és a túlságosan kevés tagállami intézkedésnek a következménye. A gondok megoldásával kapcsolatban sok terhet és felelősséget hárítottak a helyi és regionális önkormányzatokra;

25.

azt is megállapítja, hogy a levegőszennyezés elleni küzdelem nincs kellően összehangolva a tagállamok között. Ennek megfelelően a szomszédos országokban különbözőek a tájékoztatási és riasztási küszöbértékek, a súlyos szennyezettségi időszakok esetén alkalmazandó valós idejű információcsere nincs megszervezve a tagállamok között, és a cselekvési tervek sincsenek összehangolva közöttük a több tagállamra kiterjedő nagy szennyezési övezetekben;

26.

kiemeli, hogy sem a levegőminőségi problémák megoldásához, sem pedig az uniós politika végrehajtásához nem elég egyetlen kormányzati szint. Többszintű megközelítés szükséges, amelynek keretében minden egyes kormányzati szint (az európai, nemzeti, regionális és helyi szint) felvállalja a saját felelősségét, és meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket az adott szinten meg lehet és meg kell hozni;

27.

megjegyzi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok részben függnek azoktól a kibocsátási forrásokra irányuló nemzeti és nemzetközi intézkedésektől, amelyek a kibocsátás csökkentése révén hozzájárulnak a háttér-koncentráció számottevő csökkenéséhez. A helyi és regionális önkormányzatok ezek alapján tudják aztán kialakítani saját politikájukat, például olyan módon, hogy szigorítják a környezetvédelmi övezetekbe való belépés követelményeit;

28.

úgy véli, hogy a levegőminőséggel kapcsolatos jogszabályok végrehajtása nem csak a jogi (a nemzeti törvényekbe való) átültetés kérdése. Ha az adott tagállam belső felépítése lehetővé teszi, az RB a levegőminőséggel kapcsolatban integrált és összehangolt megközelítésen alapuló nemzeti és/vagy föderális tervek és/vagy csökkentési programok kidolgozását ajánlja, amelyekben figyelembe veszik a leküzdendő jelenség transznacionális szempontjait. Támogatja egyben a többszintű megközelítést, illetve utal a tagállamokon belül létrehozandó belső irányítási csoportokra, amelynek keretében a különféle kormányzati szinteket képviselő szakértők közösen alakítják ki a nemzeti terveket és programokat (2). Ez elősegíti a nemzeti és/vagy föderális, regionális és helyi intézkedések közötti egységet és összehangolást;

29.

méltányolja az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy felhívja a figyelmet a helyi és regionális önkormányzatoknál követett legjobb gyakorlatokra, és kéri e politika továbbvitelét;

30.

megjegyzi, hogy fontos a nemzetközi fejleményekkel való összhang és szinergia, és felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló 2001/81/EK irányelv felülvizsgálatakor figyelembe kell venni az átdolgozott göteborgi jegyzőkönyvben szereplő kibocsátási határértékeket;

31.

fontosnak tartja, hogy összhang és szinergia legyen a különféle szennyező anyagokra irányuló intézkedések között. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a levegő minőségével kapcsolatos uniós politikát más – főként az éghajlatra, az iparra, a közlekedésre, a lakhatásra és az energiára vonatkozó – szakpolitikákkal együtt, átfogó módon közelítsék meg. A közlekedéspolitika fenntarthatóvá tétele és az energiatermelés és -fogyasztás fenntartható formáinak bevezetése a levegőszennyezés jelentős csökkenéséhez vezethet;

32.

sajnálja, hogy az intézkedések között gyakran nincs szinergia. Az egyik területen kedvező hatású intézkedések más területen károsan is hathatnak. A biomassza (pl. kisméretű berendezésekben a biodízel) fokozott használata például a koromkibocsátás növekedéséhez vezethet, ami mind a levegőminőségre, mind a közegészségre nézve kockázatot jelent. A dízelmeghajtású járművek terjedése a szén-dioxid-kibocsátás csökkenéséhez vezethet ugyan, de fokozza a finompor-kibocsátást. A finompor-kibocsátás csökkentését szolgáló technológiák viszont a dízelmeghajtású járművek nitrogén-dioxid-kibocsátását befolyásolhatják kedvezőtlen irányban, ami lassítja a nitrogén-dioxid-koncentráció csökkenésének tendenciáját. A politikák fokozott integrációjával amennyire csak lehet, meg kell előzni az ilyen negatív hatásokat, és tanácsos olyan viszonyokra törekedni, amelyek minden érintett szakpolitika számára előnyösek, vagy legalább arra vonatkozó kritériumokat meghatározni, hogy mikor célszerű kiemelten kezelni egy célkitűzést, és mikor nem;

33.

megállapítja, hogy célszerű volna a levegőminőség javítására irányuló politikát összekötni az alternatív energiaforrások használatát támogató politikával. Az alternatív energiaforrások alkalmazása (például földhőt felhasználó berendezések, napkollektorok stb.) nagyban hozzájárulna a levegő minőségének javulásához;

34.

rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos politikákat és a levegő minőségének javítására irányuló politikákat nem hangolták össze megfelelően. A levegőminőséggel kapcsolatos politika általában kedvezően hat az éghajlatváltozás kezelésére. Az éghajlati politika azonban csak korlátozott mértékben befolyásolja a levegőszennyezést. Az éghajlati politikának ugyanis egyéni dinamikája és időmértéke van. Az éghajlati politika inkább hosszú távra tekint – nem úgy, mint a levegőminőséggel kapcsolatos politika, amely rövid és középtávra irányul;

35.

úgy véli, hogy a levegőminőséggel és a környezeti zajokkal kapcsolatos politikák között igen sok szinergia lehetséges, főként ha forgalomcsökkenés érhető el. Megállapítja egyben, hogy itt is tanácsos olyan viszonyokra törekedni, amelyek mindkét szakpolitika számára előnyösek (4);

36.

kéri az emissziók és immissziók mérésének kiterjesztését egy ún. integrált nyomonkövetési rendszer (integrated monitoring) által, amelynek részét képezi az emissziók összehangolt mérése és értékelése, a mért anyagok körének bővítése – feltéve egyfelől, hogy megfelelően bizonyítható, hogy ezek valóban hatnak az emberi egészségre vagy a környezetre, másfelől, hogy az értékelés a modellezés általi nyomon követésre korlátozódik –, de magában foglalja a terjedés modellezését, valamint a tér- és időbeli terhelés és a hatás felmérését is. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha nem vezet az adminisztratív terhek túlzott növekedéséhez;

37.

kiemeli, hogy (az uniós határértékekkel kapcsolatos) immissziópolitika és (a kibocsátási forrásokra irányuló uniós intézkedésekkel kapcsolatos) emissziópolitika között nélkülözhetetlen az összhang és a szinergia. Az immissziók (koncentrációs szintek) ugyanis a kibocsátási szintektől, a kibocsátás helyétől és a transzmissziótól, illetve a terjedés körülményeitől függnek. Az immissziókat ráadásul egy ambiciózus kibocsátási politika révén lehet a leghatékonyabban csökkenteni;

38.

úgy véli, hogy az ambiciózus uniós immissziópolitika nem eredményezett automatikusan ambiciózus emissziópolitikát, és így megingott az egyensúly e két politika között. Következésképpen a sok európai városra jellemző végrehajtási gondok (lásd a B. fejezetet) és a levegőminőség késedelmes javulása jórészt az uniós immissziópolitika és az uniós emissziópolitika közötti ellentmondásoknak tudható be, ezért az egyensúly helyreállítása érdekében az e területre vonatkozó politikák és eszközök jövőbeli kidolgozásakor foglalkozni kell ezekkel:

39.

fontosnak tartja, hogy a kívánt levegőminőséggel kapcsolatos új ambíciók (a határértékek szigorítása) realisztikusak és megvalósíthatók legyenek, ezért olyan (forrás)intézkedésekkel kell párosulniuk, amelyek egész Európában ténylegesen csökkentik a kibocsátást. Össze kell kapcsolni az EU immisszió- és emissziópolitikáját. Ehhez arra van szükség, hogy a politikák kialakításának szakaszában egyenlő szintű ambíciókat és egymással párhuzamos ütemterveket dolgozzanak ki a kibocsátási forrásokra irányuló uniós politika és az uniós immissziópolitika számára (lásd az előző pontot). Az RB a végrehajtási szakaszra is felhívja a figyelmet, amelynek során előfordulhat a következő: egyes, az átdolgozott tematikus stratégiában bejelentett forrásintézkedések nem kerülnek bevezetésre vagy a gyakorlatban nem vezetnek a tervezett (az emissziópolitikában meghatározott) kibocsátáscsökkentéshez. Az RB javasolja, hogy ilyen helyzetekben az Európai Bizottság hozzon kompenzációs intézkedéseket. Ezzel meg lehet előzni, hogy az immissziópolitika és az emissziópolitika között újra kialakuljon a jelenlegi ellentmondás, amely ismét megoldhatatlan feladat elé állítaná a regionális és helyi önkormányzatokat;

40.

az immisszió- és emissziópolitika közötti összefüggés érdekében az alábbi ütemtervet javasolja a levegőminőségre vonatkozó jövőbeli uniós politika kidolgozásával kapcsolatban:

41.

megállapítja, hogy levegőszennyezést főként a közúti és légi forgalom, a hajózás, a fűtés, a háztartások, az ipar és a nagyüzemi állattartás okoz. A kibocsátási források tekintetében ambiciózus politikára van tehát szükség (5). Figyelembe kell venni, hogy a városi területeken a közúti gépjárműforgalom azoknak a tényezőknek az egyike, amelyek a legtöbb közvetlen problémát okozzák a levegőszennyezés terén;

42.

a levegőminőség szempontjából kedvezően ítéli meg az „Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé” című fehér könyv (COM(2011) 144 final) ambiciózus jellegét. Annak érdekében azonban, hogy a levegőminőséget támogató törekvések megfelelően ambiciózusak legyenek, az RB európai cselekvési terv kidolgozása mellett száll síkra, amely köztes célokat, konkrét intézkedéseket (például kibocsátási forrásokra irányuló uniós intézkedéseket) és értékelési momentumokat tartalmaz (6);

43.

arra szólít fel, hogy az EU az eddiginél rendszeresebb módon vegye figyelembe az egyes mobil vagy helyhez kötött forrásokból származó emissziók csökkentése mellett a források összességéből származó összes emisszió csökkentését is. Az ilyen mennyiségpolitikai intézkedésekért eddig elsősorban a települések és régiók voltak felelősek. Az EU hozzájárulása kezdetben a következő intézkedésekre vonatkozhatna:

44.

úgy véli, hogy az uniós kibocsátási politikát szabványokra (és célokkal kapcsolatos előírásokat tartalmazó célirányos politikára) kell alapozni, a további technikai innovációk fékezésének elkerülésére;

45.

azt javasolja, hogy a hulladékkal kapcsolatos keretjoghoz hasonlóan vezessenek be elkerülési szabályt, ami lehetővé teszi a meglévő erőforrásokkal való megfelelő gazdálkodást;

46.

utal arra, hogy az NO2-határértékek elterjedt túllépései lényegében arra vezethetők vissza, hogy az EU (teherjárművekre vonatkozó) kibocsátáskorlátozásai nem kielégítőek, illetve elkésettek, ajánlja ezért a járművekre vonatkozó euroszabványok sürgős szigorítását az NO2/NOx és a finompor tekintetében. Fontos, hogy pontosan betartsák az EURO VI szabványok bevezetésének menetrendjét;

47.

ajánlja, hogy más mobil források – például a nem közútra szánt járművek és a már forgalomban levő járművekbe szerelendő szűrők (retrofit) – tekintetében is szigorítsák a kibocsátási követelményeket, és a motorkerékpárokra vonatkozó európai előírásokat is frissíteni kellene;

48.

felhívja a figyelmet az uniós jogszabályok és a gépjárművek általi tényleges kibocsátás közötti résre. Az EURO V szabványok ambiciózusak (voltak) ugyan, ez az ambíció mégsem vezetett a levegőszennyezés jelentős csökkenéséhez. Ez elsősorban azért van így, mert szakadék tátong az uniós jogszabályok joggyakorlata és a közúton közlekedő járművek általi tényleges kibocsátás között. Már az EURO III teherautók bevezetésekor kiderült, hogy a kibocsátás a valós vezetési körülmények között magasabb a vártnál, és nem vezet a várt kibocsátáscsökkentéshez. Ugyanez a gond volt megfigyelhető az EURO IV és az EURO V szabvány kapcsán a dízelüzemű teherautók, illetve – jóllehet kisebb mértékben – a dízelüzemű személygépjárművek NOx-kibocsátásával kapcsolatban. Az uniós jogszabályok ambícióinak megvalósításához a járművek általi kibocsátásra vonatkozó EURO VI szabványoknak a tesztfázisban nagyobb összhangban kell lenniük azzal a kibocsátással, amely a gyakorlatban egy átlagos városi táv megtételével jár;

49.

utal továbbá arra, hogy a gyakorlatban a frissen szállított új tehergépjárműveken gyakran műszaki változtatásokat végeznek, aminek következtében a járművek „valós” körülmények között több nitrogénoxidot és finomport bocsátanak ki, mint amennyi a típus-jóváhagyási teszt alapján várható. Ez a gyakorlat az EURO VI-tehergépjárművek bevezetésekor – amennyire csak lehet – megelőzendő és büntetendő. Az említett gondok elkerülése végett az RB arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyék hathatósabbá a jogszabályokat, a tehergépjárművek ellenőrzését, illetve a fentiekkel kapcsolatos inspekciókat. Meg kell vizsgálni továbbá, van-e mód arra, hogy a jövőben technikailag lehetetlenné váljanak az ilyen jellegű műszaki változtatások;

50.

kiemelt figyelmet kér az általánosságban leginkább szennyező járművek, azaz a nehézgépjárművek (buszok és teherautók) számára. A közepesen nehéz járművek (köztük a kishaszonjármű-forgalom) is jóval több NOx-t bocsátanak ki, mint az átlagos személyforgalom. Az uniós kibocsátási politikában ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az említett nehézgépjárművek és a közepesen nehéz járművek, s mellettük a dízelüzemű személygépkocsik kibocsátási szabványainak szigorítására, ezzel párhuzamosan megfelelő intézkedéseket kell hozni a kereskedelmi logisztika területén, valamint a helyi tömegközlekedés támogatására és tökéletesítésére;

51.

megállapítja, hogy a gumiabroncsok és a féktárcsák, valamint az útburkolat kopása és a közutakon levő finompor felverődése hozzájárul a finompor magas koncentrációjához, és azt ajánlja, hogy az európai kutatási keretprogram keretében vizsgálják meg az ilyen jellegű kibocsátások csökkentésének lehetőségeit. Az RB javasolja továbbá egy bevált gyakorlatokon alapuló útmutató kidolgozását, amely ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozóan, miként lehet a port megkötni, és így megelőzni, hogy a légszennyező anyagok újból felverődjenek;

52.

megállapítja, hogy az ipar még mindig nagymértékben hozzájárul az európai összkibocsátáshoz. Az ambiciózus technikai referenciadokumentumok (BREF-ek), valamint az ezekből levonható következtetések alapvetően fontos eszközök a háttér-koncentrációk csökkentéséhez. Annak érdekében, hogy a jövőben az elérhető legjobb technikákkal (BAT) dolgozhassunk, szükség van a BREF-ek és következtetéseik rendszeres felülvizsgálatára és arra, hogy ezek a dokumentumok elegendően ambiciózusak legyenek ahhoz, hogy egész Európában csökkentsék a háttér-koncentrációkat. A mentességek alkalmazását is a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell (7);

53.

megállapítja, hogy a mezőgazdasági üzemek hozzájárulnak a levegő szennyezéséhez. Az ammónia-kibocsátás nagymértékben hozzájárul a savasodáshoz és az eutrofizálódáshoz. A természetvédelmi célok megvalósításához, többek között a Natura 2000 területek védelméhez, az NH3 további csökkentésére van szükség. A szóban forgó kibocsátás csökkentését az ipari kibocsátásokról szóló irányelv (2010/75/EU, IED) szabályozza. Az iparszerű termelési rendszerben működő mezőgazdasági nagyüzemek szempontjából is fontos, hogy a jövőben az elérhető legjobb technikákkal (BAT) dolgozhassunk, és ezért szükség van a technikai referenciadokumentumok (BREF-ek) rendszeres felülvizsgálatára;

54.

megállapítja, hogy a hajózás jelentősen befolyásolhatja a levegőszennyező anyagok koncentrációját a kikötővárosokban és a kikötői területeken, a nagy forgalmú belvízi útvonalak mentén, valamint a part menti városokban és régiókban. Az RB sürgeti a nemzeti hatóságokat, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) iránymutatásait valamennyi európai part menti vízi területre alkalmazzák. A belvízi hajók számára emissziócsökkentési intézkedéseket kellene előírni, mind a részecske-, mind pedig a NOx-kibocsátás tekintetében;

55.

megállapítja, hogy a légi közlekedés kibocsátása hozzájárul a légszennyező anyagok háttér-koncentrációihoz. Az RB ezért felszólítja az EU-t és a nemzeti hatóságokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, és szigorítsák a repülőgépek emissziójára vonatkozó előírásokat;

56.

kiemeli, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv a lehető legjobb eszköz a háttér-koncentrációk csökkentésére. A határokon átnyúló levegőszennyezés számos tagállamban igen jelentős részét teszi ki a háttér-koncentrációknak, és ez a szint bizonyos levegőszennyező anyagok esetében több mint 50 %-ot is elérhet (átlagosan az országra vetítve). Az RB szerint igen fontos, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv átdolgozása elegendően ambiciózus legyen ahhoz, hogy egész Európában csökkenjen a háttér-koncentráció, mivel így lesz realisztikus és megvalósítható a helyi és regionális szintű levegőminőségi politika;

57.

megállapítja, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv fontos eszköze annak, hogy a tagállamokat a kibocsátási forrásokra irányuló intézkedések meghozatalára kényszerítsék. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv átdolgozása és a kibocsátási forrásokra irányuló uniós politika az ambíciók szintjén illeszkedjen a levegőminőségről szóló irányelvekhez (2008/50/EK és 2004/107/EK). A levegőminőségről szóló irányelvek igen ambiciózus céljait csak akkor lehet elérni, ha az imént említett munkák is nagyra törnek. Ebben az összefüggésben az RB úgy véli, hogy a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv és a levegőminőségről szóló irányelvek összevonása elősegíti az ambíciók különféle szintjeinek összehangolását;

58.

aggódik amiatt, hogy a tagállamok kevéssé ambiciózusan közelítik meg a göteborgi jegyzőkönyv küszöbön álló átdolgozását. (Ez a dokumentum rögzíti a kibocsátási határértékekre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat.) Az átdolgozás hatással van a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv átdolgozására, következésképpen arra is, hogy a levegőminőséggel kapcsolatos új uniós jogszabályok mennyire lesznek ambiciózusak. Az RB felszólítja a tagállamokat, hogy a göteborgi jegyzőkönyv küszöbön álló átdolgozásakor ambiciózusabb megközelítést válasszanak;

59.

kéri, hogy legalább az elemi szén (EC/korom) kibocsátásainak a jegyzéke készüljön el, és hozzanak létre egy ellenőrzési eljárást annak érdekében, hogy azonosítsák azon új légszennyező-anyagokat, amelyekre jelen jegyzőkönyv a jövőben irányadó lehet;

60.

megállapítja, hogy a levegőminőségről szóló irányelvek (2008/50/EK és 2004/107/EK) nagyon fontos eszközök arra, hogy a polgárok és a természet kevésbé legyenek kitéve a levegőszennyezésnek. A minimális védelmi szintek meghatározása valamennyi uniós tagállamban a kibocsátást, valamint a kritikus pontok körüli koncentrációkat csökkentő intézkedésekhez vezetett. Az egyik tagállamban elért kibocsátáscsökkentés egyidejűleg a határokon átnyúló levegőszennyezést is csökkenti, úgyhogy a szomszédos országok egymást segítik a határértékeknek való megfelelésben;

61.

úgy véli, hogy a levegőminőségről szóló irányelvek átdolgozásakor a közegészséget és a környezet védelmét kell kiindulópontnak venni. A közegészség javítása érdekében mérlegelni kellene az ambiciózusabb hozzáállást. Az RB azonban feltételnek tekinti, hogy az átdolgozott irányelvet az ambíciók szintjén gondosan hangolják össze a nemzeti kibocsátási határértékekkel és a kibocsátási forrásokra irányuló uniós politikával, a korábban (57. pont) említetteknek megfelelően;

62.

megállapítja, hogy a levegőminőségről szóló irányelvek jelenleg 27 határ- és célértéket tartalmaznak. Hozzáteszi, hogy több határérték átfedi egymást (például a PM10-re vonatkozó napi és éves határértékek vagy a PM10-re és a PM2,5-re vonatkozó éves határértékek), és különféle határértékeket az EU számottevő részében már évek óta nem léptek túl. Ezért az RB szerint érdemes megvizsgálni, hogy a célértékek koncepciója rendelkezik-e többletértékkel olyan anyagok tekintetében, amelyekhez már az irányelvekben is megállapítanak határértékeket;

63.

megjegyzi, hogy az irányelvekben szereplő – az észlelt koncentrációkra, valamint a levegőminőségi tervek felépítésére és alakulására vonatkozó – jelentéstételi kötelezettség sok időbe kerül, és adminisztratív többletterhet jelent a helyi és regionális önkormányzatok számára;

64.

úgy véli, hogy közegészségügyi és tudományos kutatási szempontból, illetve a szabályozás javítása, és az adminisztratív terhek csökkentése és a polgárokkal történő kommunikáció elősegítése érdekében csökkenteni lehetne az érintett anyagok, valamint a cél- és határértékek számát. Ez úgy érhető el, hogy a leginkább szennyező anyagokra és az egészségi szempontokat legjobban tükröző mutatókra összpontosítunk;

65.

azt ajánlja, hogy a közlekedéssel összefüggő szennyezéshez az egészségi szempontokat legjobban tükröző mutatót válasszák. Néhány tanulmány azonban rámutat arra, hogy az elemi szén (EC/korom) és a részecskekoncentráció jobb mutató, ha a levegőszennyezésnek a gépjárműforgalomhoz kapcsolódó és a közegészség szempontjából fontos összetevőit nézzük. Az EC/korom az a koromrészecske, amely – például a jármű- és hajómotorokban található – szénalapú üzemanyagok (köztük a dízelolaj és a benzin) elégésekor felszabadul. Ezért az RB szerint érdemes mérlegelni, hogy nem lehetne-e egy a részecskekoncentrációra és az EC/koromra vonatkozó szabványt bevezetni;

66.

megjegyzi, hogy az EC/koromra irányuló nagyobb figyelem összhangban lenne az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) ajánlásaival és a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló egyezménnyel (CLRTAP);

67.

javasolja, hogy az irányelvbe építsék be a félidős (átdolgozási eljárás útján történő) kiigazítás lehetőségét. Amennyiben a vizsgálatok (lásd a 65. pontot) és a kedvező gyakorlati tapasztalatok valóban azt mutatják, hogy alkalmasabb az EC/korom-szabványt használni mutatóként, mérlegelni lehet, hogy ezt a szabványt felvegyék-e az irányelvbe, és ha igen, akkor milyen módon;

68.

felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi irányelv a finompor (PM10 és PM2,5) tekintetében három határértéket és egy csökkentési célt határoz meg. Emellett különféle értékek, éves és napi átlagok is érvényesek a finomporra. Ez bonyolítja a gyakorlati végrehajtást, és felesleges adminisztratív terhet jelent. Az RB tudatában van annak, hogy a fent vázolt helyzet egyszerűsítése érdekében megbeszélések folynak a finomporra – a PM10-re vagy a PM2,5-re – vonatkozó szabványok egyikének eltörléséről, feltéve, hogy az egészségre és a környezetre gyakorolt hatásokkal kapcsolatos vizsgálatok ezt megfelelően alátámasztják. Az RB nem kíván állást foglalni ezzel kapcsolatban;

69.

megjegyzi, hogy a PM10-re vonatkozó határértékeket egyes helyeken igen nehéz betartani. Ennek hátterében helyi körülmények, helyi kibocsátási források, bizonyos különleges időjárási körülmények és/vagy széles körű levegőszennyezés jellemezte időszakok állhatnak. A közúti szállítás is nagymértékben hozzájárulhat az összes terheléshez. A megkívánt rugalmasság érdekében az RB szerint érdemes megvizsgálni, hogy lehetséges-e az éves határértékátlag többéves átlagos koncentrációk alapján történő tesztelése;

70.

úgy látja, hogy a PM2,5 bevezetését kedvezően fogadták, mivel ez az összetevő feltételezhetően szorosabban összefügg az egészségi hatásokkal, mint a PM10. Ugyanakkor a PM2,5 tekintetében különféle – köztük az általános kitettségre és a csökkentési arányra vonatkozó – értékek léteznek. Ez a hatóságok számára megnehezíti a megadott értékek minden szempontjának teljesítését. Egyelőre nem világos, hogy a helyi és regionális önkormányzatok meg tudnak-e felelni a PM2,5-re vonatkozó határértéknek és a csökkentési aránynak. Ezzel kapcsolatban még nem áll rendelkezésre elegendő információ, és az intézkedések hatását sem lehet még számszerűsíteni. Az RB ajánlja, hogy a PM2,5-re vonatkozó szabványok értékelésekor vegyék figyelembe az említett adatok hiányát, és mérlegeljék, hogy bizonyos helyzetekben nem lehetne-e több időt hagyni a szabványoknak való megfelelésre;

71.

javasolja, hogy az Európai Bizottság – a szabvány más megfogalmazási formáival kapcsolatos vizsgálatok eredményére várva – vegye újra fontolóra, szükséges-e határértéket szabni az NO2-koncentráció óránkénti átlagára, hiszen az éves határérték „szigorúbbnak” tűnik, és helyi szinten képtelenség olyan intézkedéseket hozni, amelyek korlátozzák az NO2-koncentráció óránkénti átlagát;

72.

azt javasolja, hogy az irányelv rögzítse, hogy a káros anyagok határértékeinek túllépése esetén a polgárok cselekvési terv kidolgozását igényelhetik;

73.

úgy véli, hogy a levegőben mért NO2-szintek csökkentésekor jelentkező specifikus gondok fényében ki kell terjeszteni a meghosszabbítás (további eltérés) lehetőségét. Ennek feltétele, hogy az adott tagállam bizonyítani tudja, hogy minden célszerű intézkedést meghozott – a gépjárművek által megtett távolság csökkentése érdekében is –, de mégsem érte el az uniós határértéket, mivel a motorok és járművek az utcán nem felelnek meg az euroszabványokban lefektetett kibocsátási szinteknek (azaz kudarcot vallott a kibocsátási forrásokra irányuló uniós politika);

74.

megállapítja, hogy az ózon (O3) a levegőben a napfény hatására keletkezik, ún. „előanyagok” (nitrogén-oxidok, szén-monoxid, metán és egyéb illékony szerves összetevők) reakciójaként. Magas ózonkoncentrációk még számos városban előfordulnak, elsősorban Dél-Európában. Bár a helyi önkormányzatok nemigen tudják befolyásolni az ózonkoncentrációkat saját városukban, a közlekedésből származó kibocsátások redukálása révén másutt hozzájárulhatnak a koncentrációk csökkentéséhez. Az RB ajánlja, hogy a magas ózonkoncentrációk csökkentését a városi területeken elsősorban a nemzeti és európai levegőminőséggel kapcsolatos politikában kezeljék kihívásként. A leghatékonyabb intézkedés e tekintetben az illó szerves anyagokra vonatkozó kibocsátási politika;

75.

utal a Holland Nemzeti Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet (Nederlandse Rijksinstituut voor Volksgezondheid en Milieu) (8) egyik elemzésére, amely rámutatott arra, hogy a tagállamok csekély hatással bírnak az éves átlagos ózonkoncentrációkra, és alig tudják befolyásolni az O3 csúcskoncentrációit területükön. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel egyidejűleg enyhén növekednek az ózon nagykiterjedésű háttér-koncentrációi. Az RB úgy véli, hogy ezt figyelembe kell venni az ózonra vonatkozó célértékek (hosszú távú célkitűzések) értékelésénél, valamint az ezzel összefüggő, a politika és a jelentéstételi mechanizmusok kialakítására gyakorolt hatásokat illetően. A déli országokban, ahol nagyobb a napsütéses órák száma, erősebb a napsugárzás, és magasabbak az átlaghőmérsékletek – ezek olyan tényezők, amelyek elősegítik a troposzferikus ózon kialakulását –, nehézséget okoz az ózonszintre vonatkozó hosszú távú célkitűzések elérése. Az RB annak vizsgálatát ajánlja, hogy ezt a jelenséget be lehet-e sorolni a „természetes” légszennyezés kategóriájába, és így hasonlóan lehet-e kezelni, mint a tengeri só és a szaharai homok kérdését;

76.

ajánlja, hogy az ózonkoncentrációk csökkentését célzó erőfeszítések elsősorban az ózonképző gázok kibocsátásának csökkentésére irányuljanak. Ez a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv (2001/81/EK) felülvizsgálatával és a legfontosabb kibocsátókra vonatkozó ágazati jogszabályok szigorításával érhető el;

77.

kiemeli, hogy az időjárási viszonyok jelentős mértékben növelhetik a levegő szennyezettségének mértékét. Így például 2011 szélsőségesen aszályos első hónapjai Nyugat-Európa nagy részében magas PM10-koncentrációhoz vezettek. Az ilyen hatásokat képtelenség helyi és regionális intézkedésekkel ellensúlyozni, amit az európai jogszabályoknak figyelembe kell venniük, mégpedig úgy, hogy – például egy többéves átlag bevezetése révén – rendelkeznek az olyan évekről, amelyeket szélsőséges időjárási körülmények jellemeznek;

78.

ebben az összefüggésben utal a gazdasági tendenciák és a levegőszennyezés közötti kapcsolatra, amelyet a jövőbeli politikák kidolgozásakor figyelembe kell venni. A jelenlegi gazdasági válság következtében csökkent a gazdasági tevékenység (mobilitás, ipar és hajózás), és ezáltal csökkent a kibocsátás mértéke is. Ezzel egy időben jóval kevesebb pénzügyi eszközt lehet innovációra fordítani, mind a magánszférában (pl. a fűtőberendezések vagy a gépkocsipark megújítása), mind ipari szinten. Amint fellendül a gazdaság, ezek a tendenciák újra megfordulhatnak;

79.

megállapítja, hogy a mérőállomások elhelyezése tagállamonként változhat. Mivel az egyes helyek földrajzi jellemzői eltérőek, és ez a levegőminőségi értékeket is befolyásolhatja, az RB azt ajánlja, hogy az ellenőrzés (mérés) továbbra is maradjon kötelező, de határozzanak meg konkrétabb szabályokat a mérőállomások elhelyezésére vonatkozóan, hogy a mérések pontosabbak, a mért értékek pedig összehasonlíthatóak legyenek.

80.

ezzel összefüggésben javasolja egy valós idejű légszennyezettségi információcsere- és tájékoztatási platform létrehozását, valamint a tájékoztatási és riasztási küszöbök egységesítését, hogy az erős légszennyezettség akut eseteiben hozandó tagállami intézkedéseket jobban össze lehessen hangolni.

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/20

—

támogatja az európai bizottsági intézkedéseket, amelyek célja, hogy korlátozzák számos állomány folyamatos csökkenését, és szavatolják a tengeri biológiai erőforrások olyan mértékű kitermelését, ami 2015-re lehetővé teszi a maximális fenntartható hozam elérését, -{}-

—

úgy véli, hogy ahol lehetséges, a visszadobás tilalmát fokozatosan kell bevezetni, és főként az ipari fajokra kell érvényesíteni, viszont engedélyezni kell az olyan tengeri organizmusok visszadobását a tengerbe, amelyek képesek túlélni a visszaengedést,

—

felhívja a figyelmet az átruházható halászati koncessziók rendszerének kötelező bevezetéséből adódó lehetséges kockázatokra és kedvezőtlen hatásokra, és azt ajánlja, hogy az effajta rendszerek önkéntesek legyenek, és maradjanak az egyes tagállamok hatáskörén belül,

—

elismeri, hogy az akvakultúra-ágazat gazdasági és stratégiai jelentősége indokolja, hogy az ágazat támogatást kapjon egy független rendelet révén,

—

kéri a közös halászati politika erőteljesebb regionalizálását. Teljes mértékben támogatja egy olyan folyamat elindítását, amelynek keretében figyelembe veszik a régiók sajátosságait és szükségleteit, illetve együttműködnek a regionális tanácsadó testületekkel a közös halászati politika végrehajtására irányuló védelmi és technikai intézkedések elfogadása érdekében, hogy e politikát jobban hozzá lehessen igazítani az egyes halászati körzetek valós helyzetéhez és jellegzetességeihez, ideértve a határokon átnyúló problémákat is,

—

üdvözli, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alap részét képezi majd az új közös stratégiai keretnek; garanciákat kér azonban a halászat és az akvakultúra finanszírozásával kapcsolatosan, illetve arra, hogy a régiók részt vesznek majd a finanszírozás stratégiai végrehajtásában.

Előadó

Mieczysław STRUK (PL/EPP), a pomerániai vajdasági közgyűlés elnöke

Referenciaszövegek

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről

COM(2011) 416 final

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A közös halászati politika reformja

COM(2011) 417 final

A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet szerinti jelentéstételi kötelezettségről

COM(2011) 418 final

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a közös halászati politika külpolitikai vetületéről

COM(2011) 424 final

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a közös halászati politikáról

COM(2011) 425 final

1.

úgy véli, hogy a közös halászati politikának hozzá kell járulnia a hosszú távon fenntartható környezeti, gazdasági és társadalmi körülményekhez. Fontos továbbá, hogy lehetővé tegye a halászati ágazat által biztosított életszínvonal javulását és a stabil piacot, illetve biztosítsa a források elérhetőségét és azt, hogy az áruk elérhető áron jussanak el a fogyasztókhoz;

2.

támogatja a fenntartható fejlődésről szóló, 2002. évi johannesburgi világ-csúcstalálkozón megfogalmazott nyilatkozatból következő európai bizottsági intézkedéseket, amelyek célja, hogy korlátozzák számos állomány folyamatos csökkenését, és szavatolják a tengeri biológiai erőforrások olyan mértékű kitermelését, ami 2015-re lehetővé teszi a maximális fenntartható hozam elérését;

3.

felhívja a figyelmet arra, hogy egyes állományokat illetően sürgősen szükség van a cél elérését szolgáló erőfeszítésekre, a sietség azonban kedvezőtlen társadalmi és gazdasági következményekkel járhat. A korlátozó és a védelmi intézkedések mellett aktív átszervezési intézkedésekre is szükség van például a vállalkozásfejlesztés, a képzés és a biztos nyugdíjkörülmények megteremtése terén. Ehhez a lehetőségek és hatáskörök függvényében mind nemzeti és regionális, mind uniós szintű finanszírozási forrásokat keresni kell;

4.

egyetért azzal, hogy a halászati tevékenység környezetre gyakorolt hatásának korlátozása, valamint a nem szándékos fogások minimalizálása és fokozatos megszüntetése érdekében a biológiai erőforrások fenntartható kitermelésének az elővigyázatossági és az ökoszisztéma- megközelítésen kell alapulnia;

5.

fontosnak tartja, hogy a biológiai erőforrások fenntartható kitermelésének célját a halászati gazdálkodás többéves megközelítése révén érjék el, amely prioritásként kezeli a különböző halászati körzetek egyedi jellemzőit figyelembe vevő többéves tervek elkészítését, és amely a szükséges döntések meghozatalát lehetővé tévő mechanizmusokat tartalmaz előre nem látható fejlemények esetére;

6.

úgy véli, hogy az ökoszisztéma-megközelítés részeként a többéves terveknek lehetőleg több állományra ki kell terjedniük, ha ezeket az állományokat közösen termelik ki. Azoknál az állományoknál, amelyekhez nem készült többéves terv, a fogásokra, illetve a halászati erőkifejtésre vonatkozó korlátok kitűzése révén kitermelési mutatókat kell megállapítani a maximális fenntartható hozam meghatározására;

7.

elismeri, hogy a rendelkezésre álló legjobb tudományos véleményeken alapuló, a halászok nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyományos ökológiai ismereteit is figyelembe vevő halászati gazdálkodáshoz összehangolt, megbízható és pontos adatokra van szükség, felhívja azonban a figyelmet arra, hogy az adatgyűjtés terén együtt kell működni a halászati ágazattal. Kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy különítsenek el eszközöket a kutatás és a szaktudás támogatására; hangsúlyozza a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) mint olyan tudományos testület szerepét, amely támogatja az Európai Bizottságnak a halászat fenntartható kezelésére irányuló tevékenységét;

8.

úgy véli, hogy mivel a halászati ágazatban, az akvakultúrában, valamint a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásában aktív szereplők gazdasági és társadalmi-gazdasági értékeléséhez és a szóban forgó iparágak foglalkoztatási tendenciáinak megállapításához nélkülözhetetlen az adatok összegyűjtése, az EU-nak megfelelő erőforrásokat kellene elkülönítenie a nemzeti és regionális szervek számára az ilyen adatok összegyűjtéséhez;

9.

üdvözli az Európai Bizottság álláspontját, mely szerint a tagállamok 12 tengeri mérföldes övezetein belüli erőforrásokhoz való hozzáférést korlátozó hatályos szabályok kielégítően működtek, elősegítve a védelmet azáltal, hogy az uniós vizek legérzékenyebb részén korlátozták a halászati erőkifejtést. Ezért a Régiók Bizottsága szerint továbbra is alkalmazni kell ezeket a szabályokat;

10.

fontosnak tartja, hogy a legkülső régiók körüli tengeri biológiai erőforrások továbbra is különleges védettséget élvezzenek, mivel hozzájárulnak e régiók helyi gazdaságának – az adott strukturális, társadalmi és gazdasági körülményeket figyelembe vevő – megőrzéséhez;

11.

emlékeztet az íváskor a tengerből folyóba igyekvő (anadrom) halállományok származási országának az ENSZ Tengerjogi Egyezményében foglalt elvére, és sürgeti a tagállamokat, hogy a veszélyeztetett vadon élő anadrom halállományok életképességének megőrzése érdekében saját gazdasági övezeteikben tartsák be az idevonatkozó rendelkezéseket;

12.

úgy véli továbbá, hogy a tagállamok számára engedélyezni kell a 12 tengeri mérföldes körzetükben – figyelembe véve a GSA Ellenőrző Hatóság szintjén vagy az az alatti szinteken jelentkező környezeti és társadalmi-gazdasági implikációkat – az összes uniós halászhajóra alkalmazandó védelmi és kezelési intézkedések elfogadását, feltéve, hogy ha az ilyen intézkedéseket más tagállamok halászhajóira is alkalmazni kell, akkor az elfogadott rendelkezések nem megkülönböztető jellegűek, és megfelelő előzetes konzultáció és tájékoztatás tárgyát képezték a többi érdekelt tagállammal, továbbá az Unió nem fogadott el arra a 12 tengeri mérföldes körzetre vonatkozó egyedi védelmi és kezelési intézkedéseket;

13.

egyetért azzal, hogy intézkedésekre van szükség a nem szándékos fogások és visszaengedések jelenlegi magas szintjének csökkentése és – amennyiben lehetséges – felszámolása érdekében. Az ilyen fogások és visszaengedések valójában komoly veszteséget jelentenek, és negatívan hatnak a tengeri biológiai erőforrások fenntartható kitermelésére és a tengeri ökoszisztémákra, valamint a halászat pénzügyi életképességére. A fentiek fényében úgy véli, hogy ösztönözni kell a szelektív halászfelszerelések és a halászati technikák fejlesztését, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk a visszadobásokat. Ahol lehetséges, a visszadobás esetleges tilalmát fokozatosan kell bevezetni, és főként az ipari fajokra kell érvényesíteni, viszont engedélyezni kell az olyan tengeri organizmusok visszadobását a tengerbe, amelyek képesek túlélni a visszaengedést;

14.

véleménye szerint nem helyénvaló, ha a nem szándékos fogások kirakodása egyértelmű gazdasági előnyt biztosít a piaci szereplő számára, és úgy ítéli meg, hogy az állati eredetű lisztté való átalakítás hamis válasz az Európai Bizottság környezetvédelmi célkitűzéseire;

15.

megjegyzi továbbá, hogy az alaprendelet nem tűnik alkalmas eszköznek a kirakodási kötelezettség alá eső fajok részletes felsorolására. Ezt a kötelezettséget a fajokra (egy fajra vagy több fajra) vonatkozó, egyedi gazdálkodási tervekben jobban meg lehetne fogalmazni;

16.

úgy véli, hogy a jelenlegi szabályozás már lehetővé teszi az azt kívánó tagállamok részére, hogy flottáik számára átruházható egyedi kvótarendszereket vezessenek be, mindazon következményekkel, melyek a spekulációból és a koncentrációból fakadnak. Tekintettel ezekre az elemekre, nem helyes minden egyes tagállamot olyan halászati jogok bevezetésére kötelezni, melyek átruházhatók vagy bérbe adhatók;

17.

úgy véli továbbá, hogy az átruházható halászati koncessziók bármilyen rendszerének alkalmazási idejét illetően a tagállamokra kell hagyni a döntést;

18.

felhívja a figyelmet az átruházható halászati koncessziók rendszerének kötelező bevezetéséből adódó lehetséges kockázatokra és kedvezőtlen hatásokra, és azt ajánlja, hogy az effajta rendszerek önkéntesek legyenek, és maradjanak az egyes tagállamok hatáskörén belül;

19.

fontosnak tartja, hogy a tagállamok az átruházható halászati koncessziók önkéntes rendszerének bevezetése előtt olyan módon igazítsák ki jogszabályaikat, hogy azok megfelelően szavatolják a part menti halászat érdekeit, egyben védelmet nyújtsanak a rendszer bevezetésének kedvezőtlen hatásai, például a túlzott koncentráció és a spekuláció ellen;

20.

emlékeztet a túlzott kapacitás megszüntetése kapcsán a leselejtezéshez nyújtott támogatások kedvező tapasztalataira;

21.

úgy véli, hogy tekintettel az ágazat egyedi jellegére és számos tagállamban tapasztalható társadalmi-gazdasági sebezhetőségére, valamint a tagállamonként eltérő társadalmi-gazdasági prioritásokra a halászattal kapcsolatban, az átruházható halászati koncessziók kötelező rendszere nem helyénvaló, és a halászati lehetőségek kiosztásának módszeréről, valamint az azok átruházására vonatkozó szabályokról továbbra is tagállami szinten kell dönteni;

22.

sürgeti továbbá, hogy vegyék figyelembe a legkülső régiók sajátosságait a kisipari flották halászati kapacitására vonatkozó felső értékek meghatározásánál, nem változtatva a jelenlegi referenciaszinteken;

23.

kéri, hogy az Európai Unió nemzetközileg népszerűsítse a közös halászati politika célkitűzéseit. Ennek érdekében az Uniónak törekednie kell a regionális és nemzetközi szervezetek teljesítményének növelésére a nemzetközi halállományok védelme és az ezekkel való gazdálkodás terén, méghozzá a tudományos alapú döntéshozatal népszerűsítése, a szabályoknak való jobb megfelelés, a nagyobb átláthatóság, az érintettek – különösen a halászok – fokozott részvétele, illetve a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem révén;

24.

egyetért azzal, hogy a fenntartható halászatra vonatkozó, harmadik államokkal kötött megállapodásoknak az Uniótól kapott pénzügyi hozzájárulás fejében hozzáférési jogokat kell biztosítaniuk, és elő kell segíteniük egy magas színvonalú irányítási struktúra kialakítását az adott államokban, hogy biztosítani lehessen a hatékony megfigyelési, ellenőrzési és felügyeleti intézkedéseket a halászati erőforrások fenntartható kiaknázására vonatkozóan. Úgy véli továbbá, hogy a harmadik országokkal kötött megállapodásoknak az EU ezektől a megállapodásoktól függő halászflottája számára – a flotta jövőjének szavatolása érdekében – stabilitást, életképességet és jövedelmezőséget kell biztosítaniuk;

25.

fontosnak tartja, hogy a harmadik országokkal kötött halászati társulási megállapodások hozzanak létre egy jogi, gazdasági és környezetvédelmi keretet az uniós hajók által folytatott halászati tevékenységek vagy uniós üzemeltetők által végrehajtott halászati befektetések számára, összhangban a nemzetközi szervezetek, köztük a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által elfogadott megfelelő intézkedésekkel. A halászati megállapodásoknak többek között annak garantálása a céljuk, hogy a harmadik országokban végzett halászati tevékenységek a fenntarthatóság feltételei mellett és kölcsönösen kielégítő módon folyjanak;

26.

elismeri, hogy az akvakultúra-ágazat gazdasági és stratégiai jelentősége indokolja, hogy az ágazat támogatást kapjon egy független rendelet révén, amely a nemzeti stratégiai tervekkel kapcsolatos uniós iránymutatásokra vonatkozik az ágazat versenyképességének javítása érdekében azáltal, hogy a termelési és értékesítési lánc teljes hosszán támogatják az ökológiai, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság céljából végzett fejlesztési és innovációs tevékenységet, előmozdítják a helyi szintű feldolgozást és diverzifikációt, és ezáltal ösztönzik a part menti és vidéki területeken az életminőség javítását. Egyetért azzal is, hogy a vállalkozói biztonságra, az uniós vizekhez és területekhez való hozzáférésre, valamint a jogosítványok és engedélyek kiadásának adminisztratív egyszerűsítésére vonatkozó nemzeti intézkedésekkel kapcsolatos nyitott koordinációs módszer segítségével olyan mechanizmusokat kell létrehozni – különös figyelmet fordítva a környezetmegőrzés, illetve a Natura 2000 hálózathoz tartozó területeken folyó tevékenység fejlesztése közötti kompatibilitásra –, amelyek a tagállamok közötti információk és bevált gyakorlatok cseréjét szolgálják;

27.

elismeri, hogy szükség van az akvakultúrával foglalkozó tanácsadó testület létrehozására, amely autentikus módon képviseli az ágazat érdekeit, és így magában foglalja a termelési ágazat képviselőit (a szakmai és termelői szervezeteket vagy kereskedelmi kamarákat);

28.

egyetért azzal, hogy a halászati tevékenységek kiszámíthatatlansága miatt célszerű létrehozni az emberi fogyasztásra szánt halászati termékek tárolására szolgáló mechanizmust, amely javíthatja a piac stabilitását és növelheti a termékekkel elérhető nyereséget, elsősorban hozzáadott érték létrehozása révén. Ezt a mechanizmust az akvakultúra-termékekre is ki kell terjeszteni;

29.

elismeri, hogy a közös forgalmazási előírások alkalmazásának lehetővé kell tennie a piac fenntartható termékekkel való ellátását, a halászati és akvakultúra-termékek belső piaca által nyújtott lehetőségek teljes körű kiaknázását, valamint a tisztességes versenyre épülő kereskedelem elősegítését, ami hozzájárul a termelés jövedelmezőségének növeléséhez;

30.

úgy véli, hogy a halászati és akvakultúra-termékek folyamatosan bővülő választéka miatt alapvetően fontos, hogy a fogyasztókat világos és érthető formában ellássák a termékek fő jellemzőire vonatkozó legalapvetőbb kötelező információkkal;

31.

fontosnak tartja, hogy a közös piacszervezést az Unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban valósítsák meg, különös tekintettel a Kereskedelmi Világszervezet előírásaira, és anélkül, hogy ez érintené a harmadik országokból származó termékekre vonatkozó higiéniai és egészségvédelmi intézkedések egységességének és elismerésének bevezetését, illetve a tengeri halászat olyan kereskedelmi gyakorlatainak kidolgozását, amelyek segítik a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megszüntetését;

32.

sürgeti, hogy – ott, ahol ez lehetséges – hozzák létre az Európai Unióból származó halászati termékekre vonatkozó köztanúsítási rendszert, amely bizonyítja, hogy a termékeket felelős módon kezelt halászatokban állították elő;

33.

kéri a közös halászati politika erőteljesebb regionalizálását, hogy e szakpolitikában minden érdekelt fél – különösen a helyi és regionális önkormányzatok – tudását és tapasztalatát fel lehessen használni, és hangsúlyozza a makrogazdasági stratégiák jelentőségét;

34.

felhívja a figyelmet arra, hogy a szabadidős horgászat, a hivatásos halászok és a halászati tevékenységtől függő közösségek között egyre több a kölcsönhatás;

35.

teljes mértékben támogatja egy olyan folyamat elindítását, amelynek keretében figyelembe veszik a régiók sajátosságait és szükségleteit, illetve együttműködnek a regionális tanácsadó testületekkel olyan védelmi és technikai intézkedések elfogadása érdekében, amelyek – a közös halászati politika végrehajtását célozva – lehetővé teszik az egyes halászati körzetek valós helyzetének és jellegzetességeinek nagyobb mértékű figyelembevételét, ideértve a határokon átnyúló problémákat is;

36.

úgy véli továbbá, hogy a regionális tanácsadó testületeket vagy más hasonló partnerségi szervezeteket meg kellene erősíteni, hogy a helyi közösségeknek ne csupán a véleményét kérjék ki, hanem azok ténylegesen részt vegyenek a helyi halászati erőforrások kezelésében;

37.

fontosnak tartja, hogy a közös halászati politika végrehajtásakor figyelembe vegyék a más tengerügyi szempontokkal való kölcsönhatást, elismerve ezzel, hogy az Európa óceánjaival és tengereivel – köztük az integrált tengerpolitika megvalósulását elősegítő tengeri területfejlesztéssel – kapcsolatos kérdések kölcsönösen összefüggnek egymással;

38.

hangsúlyozza, hogy tekintettel az átmeneti vizeknek és a folyami ökológiai folyosóknak, valamint ezek halállományainak sérülékeny jellegére, a közös halászati politika megvalósítása során nem szabad megfeledkezni a bonyolult, kölcsönhatásokkal rendelkező vízi ökoszisztémák védelméről, és kiemelt figyelmet kell fordítani a nagy értékű, kihalás által veszélyeztetett fajok – különösen az anadrom és katadrom vándorló fajok – fenntartására és gyarapítására;

39.

tudatában van annak, hogy a szükséges pénzügyi támogatás nélkül a tagállamok nem tudják megfelelően megvalósítani a közös halászati politika célkitűzéseit, mivel nehézségek tapasztalhatók a halászati ipar fejlesztésében és irányításában, és korlátozottak a tagállamok pénzügyi forrásai;

40.

a fentiekre való tekintettel fontosnak tartja, hogy az említett célok eléréséhez – különösen az ágazat és mindenekelőtt a halászati flotta gazdasági hatékonyságának javításához, a munkahelyteremtéshez, valamint a modernizáció és az innováció elindításához, ideértve a biztonságos és tartós hajók kifejlesztését is – biztosítsanak megfelelő, a közös halászati politika kiemelt területeire összpontosító, többéves uniós pénzügyi támogatást;

41.

nyomatékosan kéri, hogy a legkülső régiók halászflottáinak felújítását és korszerűsítését célzó támogatásokat a 2014–2020-as időszakban állítsák vissza;

42.

úgy véli, hogy az uniós pénzügyi támogatást attól kell függővé tenni, hogy a tagállamok és a piaci szereplők lépései megfelelnek-e a közös halászati politikának. Így a pénzügyi támogatást meg kell szakítani, fel kell függeszteni vagy korrigálni kell, ha a tagállamok nem felelnek meg a közös halászati politika szabályainak, vagy a piaci szereplők ismételten súlyosan megsértik ezeket a szabályokat;

43.

üdvözli, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alap részét képezi majd az új közös stratégiai keretnek, és hogy ezt az alapot összehangolják a többi regionális és vidékfejlesztési alappal annak érdekében, hogy integrált helyi fejlesztési keretek valósuljanak meg, és egyszerűbb legyen az alapokhoz való hozzáférés helyi és regionális szinten. Garanciákat kér azonban a halászat és az akvakultúra finanszírozásával kapcsolatosan, illetve arra, hogy a régiók részt vesznek majd a finanszírozás stratégiai végrehajtásában;

44.

elismeri a halállományok, valamint a tavi és folyami élőhelyek biológiai, termelési és történelmi értékét, és ezért szükségesnek tartja, hogy az Európai Unió pénzügyi támogatást biztosítson ennek az ágazatnak azzal a céllal is, hogy csökkentsék a tengeri fogások számát és az importot, valamint fokozzák a területi versenyképességet;

45.

elismeri, hogy a közös halászati politika céljainak elérése érdekében a Szerződés 290. cikke alapján jogi aktusok elfogadására vonatkozó hatáskörrel kell felruházni az Európai Bizottságot az alapvető jogszabályok nem lényegi elemeinek a kiegészítése vagy módosítása érdekében. Javasolja azonban, hogy jogi és politikai szempontból igen körültekintően értékeljék ki és vizsgálják meg azt, hogy az Európai Bizottság ilyen nagy mértékben kíván a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokhoz folyamodni. Gondoskodni kell arról is, hogy ezt a hatáskört világosan definiálják a felhatalmazás céljai, tartalma, alkalmazási köre és időtartama tekintetében;

46.

fontosnak tartja, hogy az Európai Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásának előkészítése során megfelelő konzultációt folytasson, ideértve a szakértők és a regionális önkormányzatok bevonását is;

47.

úgy véli, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és szövegezése során az Európai Bizottságnak biztosítania kell a vonatkozó dokumentumok egyidejű, gyors és megfelelő továbbítását az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz;

48.

határozottan támogatja és bátorítja a „közösségi szinten irányított helyi fejlesztések” alkalmazását, amelyeket az Európai Bizottság közös stratégiai keretről szóló általános rendelete olyan módszereként határoz meg, amely lehetővé teszi a helyi és a regionális szint számára, hogy a strukturális és vidékfejlesztési alapok mellett az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból is forrásokat hívjon le. Az alapokat rugalmas keretben kell koordinálni, ami növeli hasznosításuk lehetőségeit. A területi önkormányzatoknak aktívan részt kell venniük az operatív programok stratégiai keretének kidolgozásában;

49.

kiemeli, hogy a közös halászati politika sikere érdekében szükség van egy hatékony ellenőrző, felügyeleti és érvényesítési rendszerre, ideértve az illegális, be nem jelentett és szabályozatlan halászati tevékenységek elleni küzdelmet is. A korszerű technológiák használatát elő kell mozdítani az uniós ellenőrző, felügyeleti és érvényesítési rendszer keretében. A tagállamok vagy az Európai Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy kísérleti projekteket valósítsanak meg az új ellenőrzési technológiák és adatkezelési rendszerek terén;

50.

úgy véli, hogy ötévente felül kell vizsgálni az EU-rendelet betartását.

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/46

—

kéri, hogy az Európai Bizottság a 2012-es európai év nyomában hívja életre az Európai Polgármesterek Demográfiai Változásokkal Foglalkozó Szövetségét, így gyűjtve egybe azokat a helyi és regionális önkormányzatokat, amelyek az aktív és egészséges idősödés elősegítésére való tekintettel érdeklődnek az innovációt, az intelligens egészséget és a jobb életminőséget célzó megoldások népszerűsítése iránt. Kéri továbbá, hogy az Európai Bizottság nyújtson adminisztratív és pénzügyi támogatást ennek a szövetségnek,

—

osztja a 2012-es európai év érintettjeit tömörítő koalíció elképzelését egy olyan, minden korcsoportnak otthont adó társadalomról, amelyben mindenki lehetőséget kap arra, hogy aktív társadalmi szerepet töltsön be, egyenlő jogokat élvezzen, és egyenlő esélyekkel rendelkezzen életének minden szakaszában – kortól, nemtől, faji vagy etnikai hovatartozástól, vallástól vagy meggyőződéstől, társadalmi vagy gazdasági státusztól, szexuális irányultságtól, fizikai vagy mentális állapottól, gondozási rászorultságtól függetlenül,

—

hangsúlyozza: igen fontos, hogy konzultáljanak az idősekkel és gondozóikkal, és aktívan bevonják őket szükségleteik feltérképezésébe, a megoldások kidolgozásába és az elért eredmények értékelésébe. Ez a részvételen alapuló megközelítés előmozdítja a társadalmi befogadást, és gondoskodik arról, hogy a szolgáltatások minél pontosabban megfeleljenek a fogyasztók aktuális szükségleteinek,

—

ajánlja, hogy az Európai Bizottság aktívabban vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat az aktív és egészséges idősödés támogatása érdekében indított különféle kezdeményezések uniós társadalmi hatásvizsgálatának folyamatába, mivel így gondoskodni lehet arról, hogy megfelelően megvizsgálják a helybéli idős lakosságra gyakorolt hatásokat.

Főelőadó

Arnoldas ABRAMAVIČIUS (LT/EPP), Zarasai körzet önkormányzatának vezetője, a városi tanács tagja

Referenciaszöveg

/

1.

üdvözli a dán elnökség arra irányuló kezdeményezését, hogy a szubnacionális önkormányzatok is vegyenek részt a demográfiai kihívások kezelésének és az idősödő népesség lehetőségei maximalizálásának módjáról szóló, uniós szintű párbeszédben. Ahogy azt Az idősödő népesség hatásának kezelése az Unióban című RB-vélemény (1) és a 2012-es európai évről szóló európai parlamenti jelentés (2) is megállapítja, a helyi és regionális önkormányzatok számos tagállamban meghatározó hatáskörökkel rendelkeznek azon a három területen, amelyekre az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve épül, azaz a foglalkoztatás, a társadalmi részvétel és az önálló életvitel terén;

2.

hangsúlyozza, hogy a népesség öregedésével összefüggő problémák kezelése az Európa 2020 stratégia céljai közé tartozik. Mivel a helyi és regionális önkormányzatok ismerik legközelebbről a polgárok szükségleteit, és ők felelősek a legtöbb olyan szolgáltatásért, amelyeket az idősek igényelnek, hogy méltóságban élhessék életük alkonyát, az Európa 2020 stratégia céljainak elérése, illetve a társadalmi, gazdasági és területi kohézió erősítése érdekében alapvetően fontos, hogy ezeket az önkormányzatokat közvetlenül bevonják az idősödésről szóló uniós vitákba;

3.

üdvözli az aktív és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerséget, amely az érintettek széles körének minden szinten történő mozgósítására törekszik annak érdekében, hogy kettővel megnövelje azoknak az életéveknek a számát, amelyeket az emberek várhatóan jó egészségben tölthetnek el (egészséges életévek mutatója), és emlékeztet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok meghatározó hatáskörökkel rendelkeznek az aktív és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség három pillérét illetően, melyek a következők: 1.) megelőzés, szűrés és korai diagnózis; 2.) gondozás és gyógyítás; 3.) aktív idősödés és önálló életvitel;

4.

osztja a 2012-es európai év érintettjeit tömörítő koalíció elképzelését egy olyan, minden korcsoportnak otthont adó társadalomról, amelyben mindenki lehetőséget kap arra, hogy aktív társadalmi szerepet töltsön be, egyenlő jogokat élvezzen, és egyenlő esélyekkel rendelkezzen életének minden szakaszában – kortól, nemtől, faji vagy etnikai hovatartozástól, vallástól vagy meggyőződéstől, társadalmi vagy gazdasági státusztól, szexuális irányultságtól, fizikai vagy mentális állapottól, gondozási rászorultságtól függetlenül;

5.

ajánlja, hogy az idősödést pozitívan szemléljék, és osztja azt a nézetet, hogy az innováció segíthet idősödő népességünk jobb ellátásában. Ki kell azonban emelni, hogy az innovációt nem a változtatás kedvéért, hanem inkább azért kell előmozdítani, mert értékes motorja annak, hogy javuljon a folyamatosan nagyobb számú és változó szükségletek teljesítésének minősége és költséghatékonysága pénzügyi megszorítások idején;

6.

úgy véli, hogy a gazdasági és pénzügyi válság miatt minden eddiginél sürgetőbb, hogy alapjaiban felülvizsgáljuk társadalmunk működését, és legjobb tudásunk szerint eszközöket adjunk az emberek – fiatalok és idősek – kezébe ahhoz, hogy aktívan részt vehessenek a munkaerőpiacon és saját közösségeikben, illetve minél hosszabb ideig önállóan élhessenek. A népesség öregedését a minden életkornak megfelelő közösségek népszerűsítésével kezeljük a legjobban, ahol a közterületeket, a közlekedést, a lakhatást és a helyi szolgáltatásokat a különböző nemzedékek szükségleteinek figyelembevételével tervezik, és ahol pártfogolják a nemzedékek közötti szolidaritást és együttműködést. Az ilyen közösségek hajlanak egyben arra, hogy környezetbarátabb módon működjenek, erősítsék a társadalmi kohéziót, és fokozzák egyéb kiszolgáltatott helyzetű csoportok jobb társadalmi részvételét.

7.

hangsúlyozza: igen fontos, hogy konzultáljanak az idősekkel és gondozóikkal, és aktívan bevonják őket szükségleteik feltérképezésébe, a megoldások kidolgozásába és az elért eredmények értékelésébe. Ez a részvételen alapuló megközelítés előmozdítja a társadalmi befogadást, és gondoskodik arról, hogy a szolgáltatások minél pontosabban megfeleljenek a fogyasztók aktuális szükségleteinek;

8.

megjegyzi, hogy az elmúlt évtizedben Európa különböző részein elterjedt az ún. ezüstgazdaság elképzelése azzal a törekvéssel, hogy termékek és szolgáltatások széles skáláját fejlessze ki az egyre több idős ember számára, akiknek egészségügyi segítségre és gondozásra van szükségük, kevésbé mobilisak, és mindennapi tevékenységeikben is korlátokba ütköznek. Az ezüstgazdaság időközben más piaci szegmensekre, így a wellnessre, a fitneszre, a szabadidős tevékenységekre, az utazásra, a kultúrára, a kommunikációra, a szórakoztatóiparra és az új technológiákhoz való hozzáférésre is továbbterjedt. Több tagállamban is megfigyelhető, hogy számos kkv és üzleti klaszter az időseket megcélzó innovatív technológiákra – pl. az otthonok automatizálására – szakosodik, ami kitűnő növekedési lehetőségeket kínál. Megjegyzendő azonban az is, hogy bár a specifikus szükségletekkel rendelkező embereknek nyilvánvalóan specifikus termékekre van szükségük, az idősek többsége szívesebben veszi, ha szokásos termékeket és szolgáltatásokat vehet igénybe. Ezért egy tágabb – a mindenki számára történő tervezés koncepcióján alapuló, azaz az idősek és a fogyatékkal élők szükségleteit és elvárásait általánosan érvényesítő – szemléletet kellene támogatni, miközben a nagyon specifikus szükségletek kielégítésére piaci réseket megcélzó, különleges termékeket kell kifejleszteni;

9.

felhívja a figyelmet arra a tendenciára, hogy egyre több regionális és helyi önkormányzat veszi fontolóra a szociális innovációt és az ikt-alapú megoldásokat egészségügyi és hosszú távú gondozási szolgáltatásai minőségének és költséghatékonyságának javítása érdekében – városi és vidéki területeken egyaránt, ahol ezek a megoldások elősegíthetik, hogy az idősek az állam- és magánháztartások szempontjából fenntarthatóbb áron jussanak hozzá kulcsfontosságú szolgáltatásokhoz. Ezekhez a kezdeményezésekhez azonban bizonyos beruházásokra és olyan intézkedésekre van szükség, amelyeket más kormányzati szinteken kell végrehajtani, hogy a kísérleti projektekből kiindulva nagyszabású, nemzeti szinten vagy más uniós tagállamokban is alkalmazható modellekig lehessen eljutni. Ehhez a helyi és regionális önkormányzatoknak minden lehetséges támogatást meg kell kapniuk nemzeti kormányzatuktól és az Uniótól.

10.

hangsúlyozza, hogy habár helyi szinten számos példát találni az aktív és egészséges idősödést támogató innovatív intézkedésekre, és a szociális inkubátorok is gyakran helyi kezdeményezések – közel azokhoz a szükségletekhez, melyeket kielégíteni igyekeznek –, a projektalapú megközelítés nem mindig elegendő a kritikus tömeg és a hosszú távú fenntarthatóság eléréséhez. Globális stratégiai jövőképre van szükség, amely az összes kérdést átfogja, hogy integratív és támogató környezetet hozzunk létre. Jól példázza a szociális innovációt a dániai Fredericia település kezdeményezése, amelynek célja, hogy a mindennapi tevékenységeikhez segítséget kérő idősek megelőzés, rehabilitáció, technológia és társadalmi kapcsolatépítés révén (újra) képesek legyenek egymás és önmaguk megsegítésére. E megközelítés alapja egy paradigmaváltás, amelynek jegyében az idős polgárokat „gyámoltalan páciens” helyett „erőforrásokban gazdag polgárnak” tekintik. A kezdeményezés kísérleti projektként a dán Pénzügyminisztérium támogatását élvezte, és most más dán települések számára is modellként szolgál;

11.

hangsúlyozza, hogy a népesség öregedésével járó kihívásokban erőteljesen megjelennek a nemekhez kötődő kérdések, következésképpen kiemelt figyelmet kell fordítani azokra a hatásokra, amelyeket a jelenlegi szociális védelmi reformok és a szociális szolgáltatásokban (különösen a gyermek- és idősgondozás terén) tervezett megszorítások a nők foglalkoztathatóságára, illetve a nemek közötti bér- és nyugdíjkülönbségekre gyakorolnak, mivel az eltartott hozzátartozók ellátásával járó teher egyre inkább nem hivatalos gondozókra – többnyire nőkre – nehezedik, akiket ezért – ha nem lépünk fel a szóban forgó egyenlőtlenségek ellen – a jövőben nagyobb mértékben fenyeget majd a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye. A jövőben a stressz és a túlterheltség által kiváltott problémák a nők által uralt egészségügyi és ápolási területeken az idősebb nők esetében új problémákat is okozhatnak;

12.

úgy véli, hogy jobban össze kellene hangolni az aktív és egészséges idősödést célzó megoldások kidolgozásában részt vevő szinteket, és hangsúlyozza, hogy ezen a területen határozottabb többszintű kormányzásra van szükség. A helyi és regionális önkormányzatokat nem volna szabad mindössze végrehajtónak tekinteni: a döntéshozatali és értékelési folyamat egészébe be kell vonni őket;

13.

véleménye szerint tényleges többletértéket jelentene, ha az EU létrehozna egy olyan keretet, amely lehetővé tenné, hogy a közhatóságok és -szereplők minden szinten hasznosíthassák egymás tapasztalatait, építhessenek a sikeres kezdeményezésekre és tanulhassanak a kudarcokból, mivel így elkerülhetnék a hibák ismétlődését, és segítséget kapnának abban, hogy korlátozott forrásaikat olyan innovatív megoldásokba fektessék, amelyek már bizonyították hatékonyságukat;

14.

ajánlja, hogy a Régiók Bizottsága kapjon helyet az aktív és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség irányítócsoportjában, hogy a partnerség döntéshozatali folyamataiban megfelelően képviselni lehessen a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint hogy az RB multiplikátorként léphessen fel, így serkentve a helyi és regionális önkormányzatok széles körét arra, hogy részt vegyenek a szóban forgó partnerség végrehajtásában, hiszen annak mind a hat cselekvési területén hatáskörrel rendelkeznek;

15.

támogatja az aktív és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség keretében tett javaslatot arra, hogy hozzanak létre egy, a minden életkornak megfelelő környezettel foglalkozó európai hálózatot, és üdvözli az idősek európai platformjának (AGE) és az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a hálózat kezdeményezése érdekében tett erőfeszítéseit. Az RB ajánlja, hogy az EU – szoros együttműködésben a WHO-val – pénzeszközökkel támogassa egy ilyen uniós hálózat megfelelő fejlesztését;

16.

javasolja, hogy az Európai Bizottság helyezzen hangsúlyt az idősekre vonatkozó kutatásra. Ez a csoport részben még új, és a különböző szereplőknek több erre vonatkozó ismeretre van szükségük. Kutatásra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen ítélni az egészségtámogató és a betegségmegelőző intézkedések hatékonyságát és költséghatékonyságát a teljes életciklus során, és különösen az utolsó életszakaszban. Azt is intenzívebben kellene kutatni, hogy a nehezen elérhető idős embereket hogyan lehetne életmódbeli szokásaik és életvitelük megváltoztatására ösztönözni. A magas kort megérő emberekre vonatkozó adatokat be kell építeni a statisztikákba és a kutatásokba, és a kutatási eredményeket ismertté kell tenni azoknak a körében, akik a gyakorlatban idős emberekkel foglalkoznak;

17.

kéri, hogy az Európai Bizottság a 2012-es európai év nyomában hívja életre az Európai Polgármesterek Demográfiai Változásokkal Foglalkozó Szövetségét, így gyűjtve egybe azokat a helyi és regionális önkormányzatokat, amelyek az aktív és egészséges idősödés elősegítésére való tekintettel érdeklődnek az innovációt, az intelligens egészséget és a jobb életminőséget célzó megoldások népszerűsítése iránt. Kéri továbbá, hogy az Európai Bizottság nyújtson adminisztratív és pénzügyi támogatást ennek a szövetségnek;

18.

megállapítja, hogy az aktív idősödés területe elsődlegesen a tagállamok és a tagállami helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartozik ugyan, de az Európai Unió jogszabályban rendelkezhet a belső piac működését érintő kérdésekről, hogy felszámolja a személyek szabad mozgásának akadályait, támogassa a szolgáltatásnyújtás szabadságát és gondoskodjon a fogyasztók megfelelő védelméről. A fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálásával az EU új jogi kötelezettségeket vállalt annak biztosítására, hogy a fogyatékkal élők és az egészségügyi gondokkal küzdő idősek a többi polgárhoz hasonlóan élvezhessék a szabad mozgáshoz való jogukat, és maradéktalanul részt vehessenek közösségük gazdasági és társadalmi életében. Ehhez uniós fellépésre van szükség, hogy összehangolt választ lehessen adni uniós, nemzeti és helyi/regionális szinten. Az EU ezen túlmenően megkönnyítheti a nemzetek közötti tapasztalatcserét, és az EU-Szerződésekben meghatározott alapvető szabadságok optimális érvényesítésének előmozdítása érdekében támogathat különféle „puha” intézkedéseket, például bevált gyakorlatra vonatkozó kódexeket;

19.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság javaslat előterjesztését tervezi egy akadálymentesítési intézkedéscsomagra, és hangsúlyozza, hogy uniós jogi keretre van szükség annak érdekében, hogy szerte az EU-ban megvalósuljon az akadálymentesség az alapvető áruk és szolgáltatások számára, illetve minden ágazat – köztük a kkv-k is – egyenlő esélyekkel rendelkezzen. Ennek a javaslatnak arányosnak kell lennie, és nem szabad további bürokratikus terheket helyeznie a kkv-kra. Uniós normák elfogadása is hasznos lenne az ipar támogatása, illetve az áruk és szolgáltatások mindenki számára tervezett, hatékony egységes piacának létrehozása szempontjából. Fontos, hogy ellenőrzőrendszert alakítsanak ki a jogszabályok érvényesítése érdekében, egyúttal cselekvési terveket készítsenek a nemzeti, regionális és helyi hatóságok számára, és támogassák a helyi szereplőket és kkv-kat;

20.

emlékeztet arra, hogy a megfelelő közbeszerzési jogi keret uniós, nemzeti és helyi szinten alapvetően fontos annak biztosítására, hogy a közberuházások támogassák az akadálymentességet. Ajánlatos az akadálymentességet az uniós (strukturális, projektalapú vagy kutatási) támogatás lényeges előfeltételévé is tenni, és a kevésbé fejlett régióknak támogatást kell nyújtani ahhoz, hogy megfeleljenek az uniós jogszabályoknak és normáknak. Az akadálymentesség megvalósítása érdekében pénzügyi ösztönzőket kellene fontolóra venni – különösen a közhatóságok számára –, hogy korszerűsíteni lehessen a meglévő (lakó)épületeket, illetve támogatást kapjanak az innovatív megoldásokra irányuló beruházások;

21.

hangsúlyozza: a legfontosabb jogi lépésekhez figyelemfelhívó intézkedéseknek kell párosulniuk, amelyekkel mindenkit rá lehet ébreszteni a valóságra. Az intézkedésekkel a helyi és regionális önkormányzatokat, a termelőket, a forgalmazókat, a szolgáltatókat és általánosságban a polgárokat kell megcélozni. Az akadálymentesség megerősítése és támogatása szempontjából fontosak az oktatási és képzési intézkedések: alapvető elvárásként gondoskodni kell arról, hogy a mérnökök, építészek, honlaptervezők, építők, várostervezők stb. megfelelően képzettek legyenek az akadálymentesítéssel kapcsolatos kérdések általános figyelembevételéhez és az univerzális tervezés alkalmazásához;

22.

emlékeztet arra, hogy az egész életen át tartó tanulás és az önkéntes tevékenység igen fontos motorjai az aktív és egészséges idősödésnek. A munkával töltött életévek számának növelése, az aktív nyugdíjaskor népszerűsítése és az önálló életvitel támogatása érdekében uniós, nemzeti és helyi szinten támogatni kellene a felnőttoktatást és az időskori önkéntes munkát;

23.

ajánlja ezért, hogy az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének (2012) és az erre vonatkozó európai innovációs partnerségnek a célkitűzéseit minden idevonatkozó jövőbeli uniós támogatási eszközben, köztük a strukturális alapokban is érvényesítsék, és a helyi és regionális szereplők számára egyszerűsítsék az alkalmazandó eljárásokat. Üdvözli a generációk közötti szolidaritás európai napját, amely különösen a 2012-es európai évben bír nagy jelentőséggel, és amely generációkon átívelő, diákok és idősek közötti projekteket támogat, fontos hozzájárulást nyújtva a generációk közötti párbeszédhez;

24.

üdvözli, hogy 2014-ben az egészséges élettel és aktív idősödéssel kapcsolatos innovációkkal foglalkozó tudományos és innovációs társulás (TIT) kezdi meg működését, és ajánlja, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat és szereplőket bevonják e társulás megvalósításába;

25.

ajánlja, hogy az Európai Bizottság aktívabban vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat az aktív és egészséges idősödés támogatása érdekében indított különféle kezdeményezések uniós társadalmi hatásvizsgálatának folyamatába, mivel így gondoskodni lehet arról, hogy megfelelően megvizsgálják a helybéli idős lakosságra gyakorolt hatásokat;

26.

emlékeztet arra, hogy az aktív és egészséges idősödés az Európa 2020 stratégia egyik kulcsfontosságú célja, és támogatást kap több kiemelt kezdeményezésben (az új munkahelyekhez szükséges új készségek, a szegénység elleni küzdelem platformja, digitális menetrend), illetve a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére álló számos különböző uniós finanszírozási eszközben, ahogy erről az a brosúra is beszámol, amelyet a 2012-es európai évhez való hozzájárulásképpen a Régiók Bizottsága, az Európai Bizottság és az idősek európai platformja (AGE) 2011 szeptemberében, „How to promote active ageing in Europe - EU support to local and regional actors” [Hogyan támogassuk az aktív idősödést Európában? – Uniós támogatás a helyi és regionális szereplők számára] címmel közösen megjelentetett; (3)

27.

mindebből arra következtet, hogy a javasolt kezdeményezések minden bizonnyal nem sértik a szubszidiaritás és arányosság EU-Szerződésekben meghatározott elvét;

28.

felhívja a figyelmet arra, hogy az előrejelzések szerint 2060-ra az EU-27-ben a fiatalok száma 9 %-kal (4), a munkaképes korúak (15–64 évesek) száma pedig 15 %-kal csökken. Az idősek száma ugyanakkor várhatóan elképesztő mértékben – 79 %-kal – növekszik. E demográfiai változások hátterében több különböző jelenség áll, például az alacsonyabb szintű termékenység, a várható élettartam növekedése, az összes nettó migráció, illetve a II. világháború utáni „baby boom-nemzedék” idősödése. Magától értetődik, hogy nemzeti és regionális/helyi szinten ezek a demográfiai tendenciák meghatározó gazdasági, társadalmi és költségvetési hatással járnak majd. Az Active Ageing: local and regional solutions [Aktív idősödés: helyi és regionális megoldások] című RB-s tanulmány (5) igen pontosan rámutat a következményekre, amikor megállapítja, hogy „csökkeni fog a munkaerő-kínálat és a foglalkoztatás, ami megnehezíti a gazdasági növekedést, ugyanakkor az idősödő népesség részéről növekedni fog a szolgáltatások iránti kereslet”. Ezen túlmenően várhatóan növekedni fognak a közkiadások, hogy színvonalas szolgáltatást lehessen biztosítani az idősödő népességnek, miközben az egyre több idős ember egészségügyi ellátását és nyugdíját is finanszírozni kell. A helyi és regionális önkormányzatok mindazonáltal drasztikus költségvetési megszorításokkal szembesülnek, amelyek már most rendkívül megnehezítik számukra a megfelelő színvonalú, dinamikus és korszerű szociális szolgáltatások biztosítását;

29.

kiemeli, hogy a férfiak és nők várható élettartama, az egészséges életévek mutatója, a medián életkor és a függőségi ráta szempontjából igen komoly különbségek vannak az egyes országok és régiók között. Az EU-27-ben található 281 régiónak majdnem mindegyikében a népesség idősödését jelzik előre. A medián életkor 2030-ig várhatóan csak hét régióban – az ausztriai Bécsben, a németországi Hamburgban és Trierben, a görögországi Sterea Elladában és Peloponnisosban, valamint az Egyesült Királyságban Nyugat-Midlands és Északkelet-Skócia régiókban – nem növekszik (6). 2008-ban egyes régiókban a függőségi ráta majdnem háromszorosa volt más régiók ilyen rátáinak (az értékek 9,1 % és 26,8 % között mozogtak), és 2030-ban majdnem négyszerese is lehet majd (10,4 % és 37,3 % között mozgó értékekkel) (7). Ez azt jelenti, hogy a régiók a népesség öregedése szempontjából nem egyenlők, és ez – a jelenlegi gazdasági válsággal párosulva – egyes helyi és regionális önkormányzatokat érzékenyebben érint, mint másokat;

30.

hangsúlyozza továbbá, hogy az egyes országok között az államadósság tekintetében is hatalmas különbségek vannak, és több ország igen komoly költségvetési megszorításokkal szembesül, ami gátolja őket abban, hogy a strukturális alapokon vagy az idősödéssel kapcsolatos közös programokon keresztül uniós pénzügyi támogatásokat hívjanak le;

31.

emlékeztet A megfelelő, fenntartható és biztonságos európai nyugdíjrendszerek felé című véleményének (8) megállapítására, mely szerint az állami szektorban a jövőben is a helyi és regionális önkormányzatok számítanak a legnagyobb munkaadónak, következésképpen az állami nyugdíj továbbra is alapvetően fontos lesz a nyugdíjrendszerek biztosítása szempontjából. Ezekre a nyugdíjakra azonban egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a költségvetési intézkedések és reformok. Ezért annak érdekében, hogy minden idős férfi és nő számára megfelelő jövedelmet, illetve természetbeni segítséget és ellátást biztosíthassunk, figyelembe kellene venni, hogy a helyi és regionális önkormányzatok mennyire képesek kompenzálni az említett hatást. A Régiók Bizottsága e hatások kezelésére a makrogazdasági ellenőrzés társadalmi vetülettel való kiegészítését javasolta;

32.

az Idősödés jólétben az információs társadalomban című RB-vélemény (9) megállapítja, hogy az ikt-megoldások – ha megfelelően hozzáigazítják őket az idősek szükségleteihez – javíthatják a szociális és egészségügyi ellátás hatékonyságát, és felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat be kellene vonni az idősödéssel kapcsolatos ikt-megoldások nemzeti és uniós szintű kutatásába, mivel gyakran ők használják fel elsődlegesen az eredményeket;

33.

megállapítja azonban, hogy a helyi és regionális önkormányzatok nem tudják egyedül támogatni az aktív és egészséges idősödést. A siker érdekében kedvező jogi, pénzügyi és strukturális környezetre van szükségük, amihez nemzeti és uniós szintű fellépésre van szükség. Ahhoz például, hogy az innovációt, az intelligens egészséget és a jobb életminőséget támogató ikt-kezdeményezéseket az összes uniós régióban ki lehessen bontakoztatni, uniós és nemzeti szintű strukturális beruházásra van szükség a szélessávú hozzáférés kiterjesztéséhez, és uniós jogszabályokat kell kidolgozni a hozzáférési feltételek és az interoperabilitási normák harmonizálására;

34.

hangsúlyozza, hogy a strukturális alapokból származó támogatások eléréséhez szükséges előfeltételek, illetve számviteli, pénzügyi és ellenőrzési eljárások egyre nagyobb száma oda vezetett, hogy egyre több projekt mérhető eredményekre összpontosít, háttérbe szorítva az innovatívabb és kockázatorientált projekteket, amelyek valóban lassabban mutatnak fel eredményt, és nehezebben mérhetők. A szociális innováció napjaink gyakorlatában olyan akadályokba ütközik, amelyek többnyire a nem kompatibilis ellenőrzési vagy szabályozási szokásokkal függnek össze. Ez a probléma nemcsak a strukturális alapok felhasználására érvényes, hanem számos más uniós és nemzeti finanszírozási eszköznél is felmerül;

35.

úgy véli azonban, hogy kutatási eredményeken alapuló feltételek beépítése végett módosítani kell a strukturális alapok végrehajtásának módját, nehogy aláássuk az uniós alapok többletértékének és hatékonyságának növelésére irányuló erőfeszítéseket ezen a területen. Dániában és Svédországban már alkalmaznak ilyen, kutatási eredményeken alapuló eljárásokat, amelyek keretében a teljesítményt közösen meghatározott mutatók segítségével követik nyomon, az információkat pedig beépítik az ellenőrzési rendszerbe, hogy folyamatosan javíthassák az általuk biztosított és finanszírozott szolgáltatások minőségét és költséghatékonyságát. Az Egyesült Királyság kormánya nemrégiben társadalmi kötvényeket (Social Impact Bond) bocsátott ki azzal a céllal, hogy új befektetéseket vonzzon olyan eredményközpontú szerződésekhez, amelyek mind az egyének, mind pedig a közösségek javát szolgálják. A társadalmi kötvények révén magánbefektetéseket lehet felhasználni olyan beavatkozásokhoz, amelyeket bizonyítottan jól teljesítő szolgáltatók végeznek. A befektetők számára a tőkehozamot a társadalmi eredmények függvényében fizeti a közszféra. Ha az eredmények nem javulnak, a befektetők nem nyerik vissza befektetésüket; (10)

36.

megjegyzi, hogy az épületekre, közlekedésre és ikt-re vonatkozóan szigorú akadálymentességi normákat alkalmazó országokban a legmagasabb az idős férfiak és nők foglalkoztatási szintje, és itt a legjobbak az egészséges életévekkel kapcsolatos mutatók is. Ezekben az országokban a legmagasabb a nők és fogyatékkal élők foglakoztatási rátája, és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó mutatók is itt mutatják a legjobb eredményeket (pl. a nemek közötti bér- és nyugdíjkülönbségek tekintetében). Ebből kiderül, hogy a minden életkornak megfelelő helyi környezet proaktív támogatása nem akadályozza a gazdaságot, hanem – éppen ellenkezőleg – általánosságban javára válik a társadalomnak és a gazdaságnak. Egy ilyen környezet mindenki életét megkönnyíti, és előmozdítja a nők, az idősebb munkavállalók és a fogyatékkal élők munkaerő-piaci részvételét, illetve a nyugdíjasok aktív és hatékony szerepvállalását közösségeikben. Támogatja a nem hivatalos gondozókat is, és lehetővé teszi számukra, hogy könnyebben összeegyeztessék munkájukat gondozói feladataikkal;

37.

üdvözli, hogy EU-szerte már több száz helyi és regionális önkormányzat vesz részt az Egészségügyi Világszervezetnek a minden életkornak megfelelő városokra irányuló programjában, és néhány tagállam nemzeti programokat indított a szóban forgó WHO-hálózathoz kapcsolódni kívánó helyi és regionális önkormányzatok számára;

38.

tekintettel arra, hogy egyre több idős ember szenved Alzheimer-kórban vagy a demencia más formáiban, üdvözli egyes helyi és regionális önkormányzatok „Alzheimer-barát” környezet kialakítására irányuló kezdeményezését, amelynek célja, hogy támogassák a demenciában szenvedő idősek és nem hivatalos gondozóik jobb befogadását a közösségekbe;

39.

hangsúlyozza, hogy a mindenki számára tervezett környezet létrehozása és a fogyatékkal élő vagy tevékenységeikben korlátozott idős emberek önálló életvitelének támogatása költséghatékonynak bizonyult. A svéd példa rámutat, hogy Svédországban az elmúlt tizenöt évben egyre csökkent a gondozás iránti igény, és ezt nem lehet a jobb egészséggel magyarázni, mivel nincs bizonyíték arra, hogy Svédországban a szóban forgó időszakban valóban javult volna az idősek egészsége. Az idősgondozási igény csökkenésének legvalószínűbb magyarázata az, hogy a lakhatás és a közlekedés terén szigorúbbak az akadálymentességi normák, és jobban hozzá lehet férni a segítő technológiákhoz, következésképpen az idősek könnyebben elboldogulnak külső segítség nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy az összes uniós tagállam közül Svédországban a legmagasabb az idős munkavállalók, köztük az idős nők foglalkoztatási rátája;

40.

hangsúlyozza azonban, hogy – különösen a közbeszerzések révén – fontos szerep hárul a helyi és regionális önkormányzatokra mint áruk és szolgáltatók vásárlójára, így tehát ezek az önkormányzatok politikai lendületet adhatnak az idősödés pozitív szemléletének népszerűsítéséhez. Kezelni kell azonban az aktív és egészséges idősödést támogató innovációk létező és feltörekvő piacának szétaprózottságát, hogy létrejöjjön az ezüstgazdaság valóban egységes piaca, és az állami ajánlattevők, illetve a fogyasztók élhessenek a méretgazdaságosság előnyeivel. A közeljövőben várható akadálymentesítési intézkedéscsomag igyekszik majd foglalkozni azokkal az akadályokkal, amelyek lehetetlenné teszik egy olyan uniós piac létrehozását, ahol a helyi/regionális innovatív megoldásokat könnyebben formába lehet önteni és szélesebb körben, más uniós régiókban is lehet alkalmazni. A kkv-k gyakran az innováció éllovasai, és közelebb állnak a helyi piacokhoz. Általában személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak, és alkalmazkodnak fogyasztóik szükségleteihez. A kkv-knak kedveznének a világos szabályok és normák, amelyek hozzáférést biztosítanának számukra egy, az egész EU-ra kiterjedő piachoz, és az optimális eredmény érdekében megkönnyítenék az interoperabilitást más árukkal és szolgáltatásokkal;

41.

arra a következtetésre jut, hogy a mindenki számára történő tervezés koncepcióján alapuló, akadálymentes és támogató jellegű helyi környezet fejlesztése elősegíti, hogy az idősebb munkavállalók és a nők hosszabb ideig maradjanak a munkaerőpiacon, és csökkenti a keresletet a – gyors tempóban növekvő számú – idős emberre irányuló gondozói munka és külső segítség iránt. Az RB bízik abban, hogy az aktív és egészséges idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás támogatását célzó uniós fellépés EU-szerte fellendíti az innovációt és javítja a növekedési lehetőségeket, továbbá helyi, nemzeti és uniós szinten is gazdasági hasznot hoz mind az állami, mind pedig a magánszereplők számára;

42.

egyetért azzal, ahogy a dán elnökség az idősödést szemléli, és hangsúlyozza, hogy az öregedő társadalmunkra adott reakcióként alkalmazandó szociális innováció szempontjából rendkívül fontos, hogy az EU közös keretet hozzon létre, amely lehetővé teszi a szociális innovációban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázását a jövőben. A szociális innovációt támogató közös uniós keret Európa-szerte valóban megkönnyítené a szociális innovációt kezdeményezők számára a cselekvést, a finanszírozáshoz való hozzáférést, a kapcsolatteremtést és tevékenységük kiterjesztését.

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/52

—

kéri, hogy az energiahatékonyság az energiapolitikák központi és szerves eleme legyen, és úgy véli, hogy elegendő prioritást kell kapnia a energiapolitikai hierarchiában,

—

támogatja, hogy a jövőbeli uniós támogatási programokban az energiahatékonyságot és az energiatakarékosságot célzó pénzügyi támogatási intézkedéseket jobban fogják össze,

—

erőteljesebb intézkedéseket tart szükségesnek a magatartás és az energiafogyasztási szokások befolyásolására, és felveti, hogy ehhez vegyíteni kell az ösztönző és büntető intézkedéseket, elővezetve a gazdasági érveket, de szükség esetén nagyobb hangsúlyt helyezve a kötelező követelményekre is,

—

tudatában van annak, hogy jelenlegi célkitűzéseinek elérése érdekében a mostani politika a városokra összpontosít, hangsúlyozza azonban, hogy átfogóbb és koordináltabb módon azokat a kihívásokat is kezelni kell, amelyekkel az energiafelhasználás és -megtakarítás vonatkozásában a vidéki területek szembesülnek;

—

felkéri a helyi és regionális önkormányzatokat arra, hogy osszák meg az energiahatékonyságra és -megtakarításra vonatkozó legjobb gyakorlatokat, és energiafüggőségük csökkentése érdekében úgy tervezzék és irányítsák szolgáltatásaik nyújtását, hogy azokhoz a minimális mennyiségű energiát használják fel.

Előadó

Brian MEANEY (IE/EA), Clare megye tartományi közgyűlésének és a közép-nyugati régió önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

A dán elnökség 2012. január 12-i felkérése

—

az EU vidéki területei szennyezőbb energiaforrásokat használnak, mint a városi területek, emiatt különösen támogatni kellene az erősen környezetszennyező fosszilis tüzelőanyagok átmeneti megoldásként kevésbé szennyező fosszilis tüzelőanyagokkal, majd elsősorban megújuló energiaforrásokkal való helyettesítését,

—

a vidéki területek felzárkózása ellenére gazdasági fejlettségi szintjük továbbra is alacsonyabb az EU-s átlagnál, főként a városi területekkel összehasonlítva. Ez a vidéki és városi területek közötti szakadék különösen hangsúlyos Kelet- és Közép-Európában, és ez annál is inkább nyugtalanító, mivel 2000 és 2007 között tovább nőtt a nagyvárosok és a fővárosok gyors terjeszkedése miatt;

—

a pénzügyi mechanizmusokhoz (ELENA stb.) és az energiahatékonyságot támogató alapokhoz (EEEF stb.),

—

A jelenlegi finanszírozási időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy számos különböző okból kifolyólag a strukturális alapokból származó, az energiahatékonyságra szánt eszközöket nem tudják teljes mértékben kihasználni. Ezért a 2014–2020-as pénzügyi keret esetében, amely nagyobb arányú eszközöket szán energiahatékonysági célokra, ügyelni kell arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok könnyebben hozzáférjenek ezekhez az eszközökhöz;

a)

kéri, hogy az energiahatékonyság az energiapolitikák központi és szerves eleme legyen, és úgy véli, hogy elegendő prioritást kell kapnia a energiapolitikai hierarchiában;

(b)

támogatja, hogy a jövőbeli uniós támogatási programokban az energiahatékonyságot és az energiatakarékosságot célzó pénzügyi támogatási intézkedéseket jobban fogják össze;

(c)

erőteljesebb intézkedéseket tart szükségesnek a magatartás és az energiafogyasztási szokások befolyásolására, és felveti, hogy ehhez vegyíteni kell az ösztönző és büntető intézkedéseket, elővezetve a gazdasági érveket, de szükség esetén nagyobb hangsúlyt helyezve a kötelező követelményekre is;

(d)

tudatában van annak, hogy jelenlegi célkitűzéseinek elérése érdekében a mostani politika a városokra összpontosít, hangsúlyozza azonban, hogy átfogóbb és koordináltabb módon azokat a kihívásokat is kezelni kell, amelyekkel az energiafelhasználás és -megtakarítás vonatkozásában a vidéki területek szembesülnek;

(e)

felkéri a helyi és regionális önkormányzatokat arra, hogy osszák meg az energiahatékonyságra és -megtakarításra vonatkozó legjobb gyakorlatokat, és energiafüggőségük csökkentése érdekében úgy tervezzék és irányítsák szolgáltatásaik nyújtását, hogy azokhoz a minimális mennyiségű energiát használják fel.

27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 225/58

—

ambiciózus költségvetést tart szükségesnek a jövőbeli kohéziós politika (2014–2020) számára, hogy teljesíthetőek legyenek a Szerződésben és az Európa 2020 stratégia céljai; ugyancsak szükségesnek tartja, hogy a GDP-től eltérő kritériumokat is vegyenek tekintetbe a fejlettségi szint és a forráselosztás értékelésekor;

—

támogatja az Európai Bizottság által javasolt szerkezetet, tehát a két fő cél kijelölését („befektetés a növekedésbe és a munkahelyteremtésbe”, ill. „területi együttműködés”), az ESZA-nak a kohéziós politika keretében való megtartását, és az „átmeneti régiók” új kategóriájának létrehozását, amely biztonsági hálót teremt a teljes konvergenciatámogatásra már nem jogosult régiók számára;

—

nagyobb rugalmasságot tart szükségesnek a strukturális alapok elosztásában, amely a helyi és regionális önkormányzatok közvetlen részvételén keresztül a területi igényekhez való jobb alkalmazkodásban ölt testet; ennek a rugalmasságnak vonatkoznia kell az ERFA és az ESZA közötti megoszlásra, valamint az alapoknak bizonyos, az Európa 2020 stratégiában foglalt célok megvalósítására való koncentrálására; e tekintetben szükségesnek tartja az egyedi rendeletekben előírt minimumküszöbök jelentős csökkentését vagy rugalmasabbá tételét;

—

támogatja a közös stratégiai keret stratégiai megközelítését, amely valamennyi regionális célokra fordított finanszírozás integrálására törekszik, ami az EMVA-val és az ETHA-val való jobb koordinációhoz vezet majd; ugyancsak szükségesnek tartja a területi kohézió elvének fokozott figyelembevételét, ami városi, helyi fejlesztési intézkedéseken, integrált területi beruházásokon és közös cselekvési terveken keresztül valósulhat meg, de nagyobb figyelmet kell véleménye szerint szentelni az ipari szerkezetváltáson átmenő, illetve demográfiai hátrányok által sújtott régióknak;

—

szükségesnek tartja a több alapot (ERFA, ESZA, Kohéziós Alap, EMVA, ETHA) mozgósító programok lehetőségének kiszélesítését, valamint azt, hogy az Európai Bizottság az arányosság elvének megfelelő figyelembevételével intézkedéseket hozzon az ilyen programok létrehozása és végrehajtása érdekében;

—

elutasítja úgy a makrogazdasági feltételességet, mint az eredményességi tartalékot, mivel véleménye szerint mindkettő ellentétes a kohéziós politika eredendő céljával; ezzel szemben támogatja a rugalmassági tartalék létrehozását az automatikusan felszabadított előirányzatok alapján, valamint a kísérleti kezdeményezések finanszírozását; ugyancsak támogatja az előzetes feltételesség elvét, amely kevésbé represszív jellegű, egyszerűbb, és a megelőzést szolgálja;

—

rendkívül fontosnak tartja az irányítási szabályok egyszerűsítését, különös tekintettel az ellenőrzési és auditáló hatóságokra, a jövedelemtermelő tevékenységekre és az átalányköltségekre.

Előadó

Catiuscia MARINI (IT/PES), Umbria régió elnöke

Referenciaszöveg

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a Közös Stratégiai Kerethez tartozó Európai Regionális Fejlesztési Alapra, Európai Szociális Alapra, Kohéziós Alapra, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

COM(2011) 615 final

1.

emlékeztet rá, hogy az Európai Uniónak olyan volumenű költségvetéssel kell rendelkeznie, amely megfelel az Európa 2020 stratégia ambícióinak;

2.

azt kéri, hogy a régiók minden kategóriája számára legalább a jelenlegi programozási időszakra tervezett támogatási szinteket őrizzék meg;

3.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági, pénzügyi és szociális válsághelyzet európai szinten tartóssá teszi a veszélyesen alacsony foglalkoztatási szintet, amely erőteljesen, bár különböző mértékben az Európai Unió egész területére kihat. E körülmények között a strukturális alapok nélkülözhetetlen finanszírozási forrást jelentenek a válság kezeléséhez és az európai területek fejlesztéséhez;

4.

erőteljes kezdeményezések foganatosítására kéri az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az uniós alapok kezelésének – különösen a kezelési és ellenőrzési rendszerek egyszerűsítése és megújítása révén történő – javítása és az eredménycentrikusság ösztönzése által csökkenthetők legyenek egyes tagállamok nehézségei a pénzügyi alapok igénybevételével kapcsolatban;

5.

úgy véli, hogy a gazdasági-pénzügyi válság még szükségesebbé teszi, hogy a kellő időben rendelkezésünkre álljanak a legutolsó referenciaidőszakra szólóan összevethető GDP-értékek és egyéb mutatók az európai régiók tényleges fejlettségi szintjének pontosabb meghatározása érdekében (1); emellett meg kell őrizni a források megfelelő koncentrációját a fejletlenebb régiók javára;

6.

úgy véli, hogy a források elosztásakor megfelelően figyelembe kell venni a – jelentős belső gazdasági eltérésekkel rendelkező – tagállamok sajátosságait; különösen aggályosnak tartja a közös agrárpolitika (KAP) számára elkülönített források elosztásával kapcsolatban a többéves pénzügyi keretre vonatkozóan felállított kritériumokat, ugyanis a társadalmi, gazdasági és szerkezeti különbségeket nem vették kellően tekintetbe;

7.

helyesli a két nagy célkitűzés: „a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházások” és „területi együttműködés” meghatározását, amelyek hozzájárulnak a kohéziós politika struktúrájának egyszerűsítéséhez;

8.

üdvözli az „átmeneti régiók” kategóriájának létrehozását, amelynek finanszírozása többek között azokból a forrásokból történik, amelyek a konvergenciapolitika és a Kohéziós Alap támogatási köréből kikerült régióktól és országoktól szabadulnak fel, anélkül, hogy csökkentenénk a másik két régiókategóriának nyújtott támogatás mértékét; üdvözli továbbá a konvergenciatámogatástól eleső régiók számára javasolt biztonsági hálót. Az új kategória révén ugyanis jobban támogathatók azok a régiók, amelyeknek a konvergenciacélkitűzés alapján történő finanszírozása megszűnőben van, valamint az olyan régiók is, amelyek egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 75 %-a és 90 %-a között van, továbbá lehetővé válik az uniós támogatásnak a fejlettségi szintek eltérései alapján történő modulálása, és a jelenlegi programozási időszakban tapasztalt küszöbhatások enyhítése. Ez a szabályozás az összes KSK-alapra érvényes kell, hogy legyen;

9.

fontosnak tartja, hogy a jövőbeli kohéziós politika struktúráját a 2014–2020-as, állami támogatásokra vonatkozó regionális iránymutatások szabályozása is kísérje, és a támogatási területek meghatározása nem szabad, hogy ellentmondásokhoz vezessen a kohéziós politika és a versenyjog között;

10.

örömmel fogadja, hogy az ESZA a kohéziós politika alapvető eszköze marad, amely a munkahelyteremtés szolgálatában áll, és elősegíti az egyéni készségek javítását, továbbá a társadalmi befogadást;

11.

nyomatékosan kéri azonban, hogy a szubszidiaritási elv értelmében a kiemelt beruházási tengelyek kiválasztásáról és a strukturális alapoknak az ERFA és az ESZA közötti elosztásáról a regionális és az illetékes helyi önkormányzatok dönthessenek;

12.

nyomatékosan kéri, hogy a többszintű kormányzás elvének és az egyes államokon belüli hatáskörmegosztásnak megfelelően a helyi és regionális önkormányzatokat minden tagállamban teljes mértékben vonják be a különféle stratégiai dokumentumok – a közös stratégiai keret és mindenekelőtt a partnerségi szerződések – kidolgozásába, megtárgyalásába, megvalósításába és felülvizsgálatába; fontos, hogy a partnerségi megállapodások formalizálásához rendelkezésre álljon a helyi, regionális és nemzeti hatóságok közötti területi paktumok lehetősége is a nemzeti kormányokkal való együttműködésben;

13.

igazságtalannak tartja, hogy a partnerség elve keretében a regionális és helyi önkormányzatokat egy kalap alá veszik a gazdasági és szociális partnerekkel, holott az általuk irányított közösségek általános érdekeinek képviselőiként a kohéziós politika keretébe tartozó projekteknek – a tagállamok intézményi keretét figyelembe véve – társkezelői és -elosztói;

14.

újra megerősíti, hogy támogatja az európai társfinanszírozás elvét, amely biztosítja a területi szereplők felelősségvállalását;

15.

a héának támogathatónak kellene lennie abban az esetben, ha nem visszaigényelhető;

16.

úgy véli, hogy különbséget kell tenni a civil társadalmi és az állami szektorbeli partnerek, mint érintett felek között. Az illetékes helyi és regionális önkormányzatoknak vagy képviselőiknek szervesen részt kellene venniük a partnerségi szerződések vagy megállapodások előkészítését célzó tárgyalási folyamatban, nem csak regionális, hanem tagállami szinten is;

17.

tudomásul veszi az Európa 2020 stratégia legfontosabb céljaira és az EUMSZ 174. cikkében említett célkitűzésekre – melyek egy uniós tematikus menü keretében kerülnek felsorolásra – vonatkozó tematikus koncentráció elvét, de aggódik, amiért a tematikus célok kiválasztása nélkülözi a rugalmasságot, holott ezeket területi elemzés alapján kellene meghatározni;

18.

ezért a közös stratégiai keret összes pénzügyi alapjának esetében valódi rugalmasságot kér, hogy minden irányító hatóság a lehető legrugalmasabban határozhassa meg azokat a tematikus célkitűzéseket, amelyekre az intézkedéseket koncentrálják, ezenkívül általánosságban az egyedi rendeletekben előírt minimumküszöbök jelentős leszállítását vagy rugalmasabbá tételét kéri;

19.

támogatja az európai alapok nagyobb mértékű integrálását, és üdvözli, hogy az EMVA és az Európai Tengerügyi és Halászati Alap integrálásra kerül a közös stratégiai keretbe, bár minden alap megőrzi a sajátosságait;

20.

célszerűnek tartja, hogy a közös stratégiai keretet a Parlament és az Európai Tanács is hagyja jóvá, mivel úgy véli, hogy ezt a dokumentumot az uniós intézmények és a tagállamok maximális részvételével kellene elfogadni, ezért azt javasolja, hogy a közös stratégiai keret szerepeljen az általános rendelet mellékletében;

21.

szükségesnek tartja, hogy a közös stratégiai keretben ismertetett mechanizmusok elég rugalmasak legyenek ahhoz, hogy valódi integráció jöjjön létre a regionális politikákkal és a helyi fejlesztési politikákkal;

22.

úgy véli, hogy a KSK-nak elsősorban az alulról felfelé építkező területi megközelítést és a finanszírozás integrációját kellene elősegítenie. A KSK ajánlásainak nem kell túl normatívnak lenniük, hogy elegendő rugalmasságot biztosítsanak a strukturális és kohéziós alapok rendelkezéseinek megfelelő tematikus célkitűzések és beruházási prioritások megvalósításához szükséges eszközök megválasztásában;

23.

hangsúlyozza, hogy a közös stratégiai keretnek megfelelő módon össze kellene kapcsolnia az általános rendelet 9. cikkének tematikus célkitűzéseit az ERFA-, az ESZA-, a KA-, az EMVA- és az ETHA-rendeletben felsorolt beruházási prioritásokkal, jogbiztonságot teremtve a prioritások összeegyeztethetősége, valamint a hiányosságok és átfedések elkerülése tekintetében, annak érdekében, hogy a több alapot és témát átfogó kiemelt projekteket integrált és zökkenőmentes módon lehessen megvalósítani;

24.

kéri, hogy az intézményi rendelkezésekkel összhangban a regionális és illetékes helyi önkormányzatok – mivel a kohéziós politikát ők finanszírozzák és irányítják – szerepeljenek e szerződés aláírói között, és teljes mértékben vegyenek részt kidolgozásában, megtárgyalásában, megvalósításában és módosításában (13. cikk (2) bekezdés);

25.

különösen azt sürgeti, hogy a szerződés keretében a regionális hatóságokat az intézményi rendelkezésekkel összhangban közvetlenül vonják be a belső feltételek és az azokból következő szankciók meghatározásába (14. cikk);

26.

aggódik az esetleges késések miatt, amelyek abból adódhatnak, hogy a partnerségi szerződést és az operatív programokat egyszerre kell benyújtani, ezért azt kéri, hogy a programok benyújtása a partnerségi szerződés benyújtását követő hat hónapon belül történjen meg;

27.

ajánlja, hogy – az intézményi rendelkezésekkel összhangban – az európai pénzügyi alapokkal való gazdálkodásba a regionális és helyi önkormányzatokat szorosan vonják be, és határozottan ösztönzi a több pénzügyi alapra támaszkodó programok igénybevételét;

28.

rámutat, hogy a különféle alapok alkalmazására vonatkozó közös rendelkezések nagyobb mértékű harmonizálása kedvezne integrációjuknak, és növelné a foganatosított intézkedések hatékonyságát és hatását, ugyanakkor pedig csökkentené a végső kedvezményezett adminisztratív terheit;

29.

nyomatékosan kéri, hogy az Európai Bizottság értékelje a jelenleg folyamatban levő makroregionális stratégiák működését, hatásait és hozzáadott értékét;

30.

határozottan elutasítja azokat a javaslatokat, amelyek a Stabilitási és Növekedési Paktum betartásához kötnék a kohéziós politikát (makrogazdasági feltételrendszer); a Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a makrogazdasági feltételrendszert nem a kohéziós politika célkitűzéseivel kell összekapcsolni;

31.

ezért úgy ítéli, meg, hogy a területi önkormányzatokat nem büntethetik azért, mert egyes tagállamok nem tartják tiszteletben – mindenekelőtt a nemzeti költségvetési hiánnyal kapcsolatos – kötelezettségvállalásaikat (21. cikk);

32.

egyetért az előzetes feltételek elvével, amely a beruházások hatékony megvalósításához szükséges, alapvető előfeltételeknek– köztük a korábbi tapasztalatok értékelésének – ellenőrzését jelenti. Ennek során ügyelni kell arra, hogy a kohéziós politika keretébe ne soroljanak oda nem tartozó felelősségi köröket, és ne növeljék az adminisztratív terheket;

33.

attól tart azonban, hogy egy, a megvalósításban közvetlenül nem illetékes harmadik félre vonatkozó feltétel (például az uniós irányelvek átültetésének elmulasztása) regionális és helyi szinten károsan hathat a programok és projektek kidolgozására és megvalósítására. Az RB ezért úgy véli, hogy az előzetes feltételeknek azokra a területekre kellene korlátozódniuk, amelyek közvetlenül a kohéziós politika végrehajtására vonatkoznak;

34.

ezenkívül arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ezek az előzetes feltételek ne vezethessenek a kifizetések felfüggesztéséhez vagy pénzügyi korrekciókhoz, azoknak a feltételeknek a kivételével, amelyeknek teljesítését vállalta a tagállam;

35.

aggodalmát fejezi ki az eredményességi tartalék létrehozásával kapcsolatban, mivel attól tart, hogy egy effajta mechanizmus a kiegészítő finanszírozásra való jogosultság reményében különösen alacsony, vagyis könnyen elérhető eredménycélok kitűzésére ösztönöz majd, ami végül ahhoz vezet, hogy a kevésbé ambiciózus projektek élveznek elsőbbséget, és csökken az innovációs kedv; felhívja a figyelmet a Számvevőszék 7/2011. sz. véleményére, amely kimondta: „létezett eredményességi tartalék a 2000–2006-os időszakra, de korlátozott sikerrel, mivel nagyon korlátozott mennyiségű kifizetésre került sor időben a félidős felülvizsgálat előtt, és mivel nem álltak rendelkezésre megfelelő módszerek a programok által elért előrehaladás kiértékeléséhez”;

36.

ezzel szemben támogatja egy rugalmassági tartalék felállítását az automatikusan felszabadított előirányzatok alapján, amelynek célja az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés terén a kísérleti kezdeményezések finanszírozása, vagy pedig a beavatkozás válsághelyzet esetén;

37.

megjegyzi, hogy az eredményességértékelés kerete minden egyes prioritási tengely esetében a lépésenként elérendő célok kitűzését is magában foglalja, 2016. és 2018. évi esedékességgel. Az RB számára inkább egy olyan iránymutatási és az elérendő célok nyomon követésére irányuló mechanizmus lenne fontos az ütemezési időszak teljes hosszán, hogy ne kelljen pénzügyi korrekciót alkalmazni az érintett prioritási tengelyeken, ha a végleges előrehaladási jelentés alapján nem sikerült elérni a kitűzött célokat, mivel e kudarc hátterében társadalmi-gazdasági körülmények, illetve az ezek nyomán a nemzeti és regionális hatóságok politikáiban szükségessé váló változások is állhatnak;

38.

úgy véli, hogy ez az új rendelkezés felesleges az Európai Bizottság által javasolt különböző (makrogazdasági, előzetes és utólagos) feltételek, az előzetes, az időközi és az utólagos értékelési rendszer, valamint a mennyiségi célok és az eredménymutatók meghatározása mellé; másfelől pedig szeretné, ha szorosabb lenne a kapcsolat a -50., 49. és 50. cikkben leírt értékelési intézkedésekkel;

39.

egyetért azzal a javaslattal, hogy az irányító hatóságoknak kötelező jelleggel ki kelljen fizetniük a jogosultakat, mielőtt visszatérítésért folyamodnának az Európai Bizottsághoz, és kéri, hogy az előlegfolyósítási rendszert tegyék rugalmasabbá, valamint emeljék az előlegek összegét, hogy az említett irányító hatóságok fizetőképesebbek lehessenek;

40.

kéri, hogy ha egy súlyos pénzügyi válsághelyzetben lévő tagállam támogatást kap az Uniótól, az Európai Bizottságnak legyen lehetősége módosítani a partnerségi szerződést és az operatív programokat az adott országgal és az érintett területi önkormányzatokkal folytatott konstruktív párbeszéd keretében; és ezzel kapcsolatban kéri, hogy az európai bizottsági szakértők álljanak a nemzeti és regionális hatóságok rendelkezésére segítségül, és ezáltal erősítsék meg az ország kapacitását az uniós alapok hatékony kezelésére;

41.

határozottan egyetért azzal, hogy nagy figyelmet kap az integrált városfejlesztés témaköre, konkrétabban pedig üdvözli az Európai Bizottságnak a helyi fejlesztésre irányuló fellépésekre és az integrált területi befektetésekre vonatkozó javaslatait, amelyeknek a következő tervezési időszak kulcsfontosságú megvalósítási eszközeinek kellene lenniük. Világos tájékoztatást kér ezeknek az új rendelkezéseknek a végrehajtásáról;

42.

szeretné, ha ezeket a rendelkezéseket azzal a kitüntetett figyelemmel hajtanák végre, ami bizonyos feltételek esetében szükséges, ha garantálni akarjuk az integrált területfejlesztés hatékony végrehajtását, legyen szó akár a különböző alapok – különösen az ERFA és az EMVA városkörnyéki és funkcionális területeken nyújtott – hozzájárulásának koordinálásáról, azok megfelelő beépítéséről, a „projektterületek” meghatározásáról, koherens stratégia kidolgozásáról stb.;

43.

határozottan üdvözli, hogy a közösség szintjén irányított helyi fejlesztésre irányuló kezdeményezések esetében a társfinanszírozási arányt 10 %-al meg lehet emelni, és kéri, hogy ezt az integrált területi beruházásokra is terjesszék ki. Úgy véli, hogy a helyi akciócsoportok szervezetéről és működéséről az irányító hatóságok és a helyi partnerek együttműködésével nemzeti szinten kell megállapodni;

44.

kéri, hogy azokban az esetekben, amikor az intézményesített helyi fejlesztési partnerségek már működnek, vizsgálják felül azt a szabályt, amely szerint az állami hatóságok nem rendelkezhetnek a szavazati jogok 49 %-ot meghaladó hányadával;

45.

hangsúlyozza, hogy a helyi fejlesztést olyan globális elképzelésként kell kezelni, amely lehetővé teszi az integrált területi beruházás, a városokra irányuló intézkedések és a közös cselekvési tervek megvalósítását;

46.

ösztönzi, hogy az ipari szerkezetváltás által érintett övezeteket, valamint a súlyos és tartós környezeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő – és ezért a gazdasági és területi kohézió szempontjából viszonylag elmaradott – területeket kezeljék kiemelten (az EUMSZ 174. és 349. cikke);

47.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a fejlett régiókra nézve nem rendelkeztek az infrastruktúrák – különösen a nagysebességű ikt-hálózatok – finanszírozásáról;

48.

az alapok kezelésével kapcsolatos szabályok valódi egyszerűsítését tartja szükségesnek az irányító, ellenőrző és könyvvizsgáló hatóságok számára, ami egyúttal a kedvezményezettek finanszírozásokhoz való hozzáférését is megkönnyíti;

49.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az ESZA esetében az adminisztratív kapacitásra nyújtott támogatás azokra a tagállamokra korlátozódik, amelyek kevésbé fejlett, ill. a kohéziós alapból támogatható régiókkal rendelkeznek, miközben az ERFA esetében ez nincs így, annak ellenére, hogy a két alap nemzeti rendszerei hasonló követelményeknek vannak alávetve;

50.

azt szeretné, ha a kohéziós politikának az eredmények felé való kézzelfoghatóbb elmozdulása inkább az eredményességnek, a minőségnek és az alapok felhasználásának ellenőrzéséről szólna, semmint a szabályok formális betartásáról és a kiadások mértékéről.

51.

úgy véli, hogy a felhatalmazáson alapuló európai bizottsági jogi aktusok – amelyekről a rendelet vagy ötvenszer tesz említést – túlzott mértékű igénybevétele az alapok felhasználásában késedelmeket eredményezhet; javasolja tehát, hogy helyezzenek kilátásba egy végrehajtási rendeletet, amely egyszersmind rögzíti a végrehajtás összes szabályát;

52.

kétségeinek ad hangot egy miniszteri szintű akkreditáló hatóság kijelölésével kapcsolatban, amely egy további szükségtelen ellenőrzési szintet jelentene, és amelynek feladata az lenne, hogy előzetes audit alapján akkreditálja az irányító és az igazoló hatóságokat, úgy véli ugyanis, hogy inkább a rendszereket kellene akkreditálni, mintsem az eljáró feleket;

53.

emlékeztet arra a veszélyre, hogy az arányosság elvének helytelen alkalmazása a tagállamok közötti egyenlőtlen bánásmódhoz vezethet. A legjelentősebb pénzügyi támogatásban részesülő tagállamok esetében az ellenőrzések sokkal szigorúbbak lehetnek; emellett az ellenőrzési szintnek a programok pénzösszegéhez való viszonyítása elriaszthat attól, hogy több alapot kombináló programokat fogadjanak el;

54.

úgy véli, hogy a számlák javasolt éves elszámolásának fakultatívnak kellene lennie, hogy kizárólag azoknak az irányító hatóságoknak, akik erre igényt tartanak, lehetővé tegye az időszak végi zárási folyamat egyszerűsítését és a számviteli bizonylatok megőrzési idejének lerövidítését (67., 76., 77. és 131. cikk);

55.

szeretné annak elkerülését, hogy a nemzeti vagy regionális ellenőrző hatóság, az Európai Bizottság és a Számvevőszék többszörös ellenőrzéseket végezzen ugyanazoknál az üzemeltetőknél, és közös ellenőrzési missziók rendszeres szervezését javasolja a helyszínen az átfedések elkerülése és a közösen kialakítandó diagnózis előmozdítása érdekében (65. cikk (2) bekezdés);

56.

úgy véli, hogy az uniós alapok felhasználásakor érvényesítendő számviteli szabályok szempontjából a pénzügyi eszközök felhasználása, valamint az uniós alapok felügyelete és a hozzájuk való viszony további tisztázásra szorul. Támogatja azonban a pénzügyi tervezési eszközök igénybevételét a közösségi alapok kiegyenlítő hatásának növelése érdekében, feltéve, hogy ez kiegészíti a kohéziós politika támogatáselemét, nem pedig terheli azt, továbbá feltéve, hogy a támogatás a pénzügyi eszközök hagyományos formáira korlátozódik (tőkerészesedés, kölcsönök, garanciák), és nem terjed ki az olyan átláthatatlan pénzügyi eszközökre, mint a derivatívák vagy a strukturált pénzügyi eszközök;

57.

túlságosan merevnek tartja, hogy a pénzügyi eszközöket a rendelkezésre bocsátástól számított két éven belül, illetve a program zárása utáni legalább 10 éves időszak során fel kell használni a program céljainak megfelelően;

58.

üdvözli az Európai Bizottság közös cselekvési tervek kidolgozására vonatkozó javaslatát, melyek részét képezi – az egy vagy több operatív program részeként – a kedvezményezett felelősségére végzett projektcsoport, az irányítási és ellenőrzési szabályok jelentős egyszerűsítése ellenében, azonban sajnálja, hogy az infrastruktúraprojekteket kizárták ebből a lehetőségből;

59.

kéri, hogy a közös cselekvési tervet az Európai Bizottsággal, a programhoz kapcsolódó tagállammal és a területi önkormányzatokkal közösen határozzák meg, tekintettel az érintett erőforrások volumenére (kéri, hogy a küszöböt csökkentsék ötmillió euróra);

60.

úgy véli, hogy helyesebb lenne visszatérni a 2000–2006-os időszakban hatályos szabályokhoz, melyek egységes speciális (csökkentett) támogatási arány alkalmazását írták elő a jövedelemtermelő műveletek esetére;

61.

kedvezően fogadja az Európai Bizottság javaslatát az egyszerűsített támogatások különböző formáira vonatkozóan, és arra sürgeti az irányító hatóságokat és a kedvezményezetteket, hogy minél nagyobb mértékben alkalmazzák az egységköltségekre, átalányösszegekre és átalányalapú finanszírozásra vonatkozó táblázatokat;

62.

kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy mielőbb fogadjanak el egy igazságos, méltányos és ellenőrizhető számítási módszert, továbbá egységköltségekre vonatkozó módszereket és táblázatokat, hogy a projektgazdák már a programozás kezdetétől használhassák őket, és amelyek megfelelően tekintetbe veszik a jelenlegi programozási időszak során szerzett tapasztalatokat.