1

Keresetlevelében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Magyarország, mivel elfogadta

nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből és a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9‑i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 241., 1. o.) 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2

Az EUMSZ 49. cikk értelmében:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az 54. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.”

3

A 2015/1535 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja:

„A 7. cikkre is figyelemmel a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; a Bizottságot a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezen indokok nem derülnek ki már magából a tervezetből.”

5

A bányászatról szóló törvény 27/A. §‑a értelmében:

„(1)   A bányafelügyelet az ásványvagyon‑gazdálkodással kapcsolatos feladatkörében figyelemmel kíséri az ásványi nyersanyagok kutatásával, kitermelésével, kereskedelmével és nemzetgazdasági felhasználásával kapcsolatos gazdasági folyamatokat. A bányafelügyelet ennek keretében vizsgálja, hogy fennáll‑e a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot.

(2)   Ha a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett építőalapanyag‑ipari árindex […] havi értéke – 12 hónapon belül legalább két alkalommal – az előző év azonos időszakához mérten az építőalapanyag‑ipari árak legalább 5%‑os növekedését mutatja, a [bányafelügyeleti hatóság] elnöke rendeletben piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot vezethet be.

[…]

(4)   A (2) bekezdés szerinti rendeletben meg kell határozni a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot időtartamát, amely nem lehet hosszabb egy évnél.”

[…]”

6

A bányászatról szóló törvény 27/B. §‑a előírja:

„(1)   A [bányafelügyeleti hatóság] elnöke az építőipari nyers‑ és alapanyagra megállapított, legalább 5000000 m3 kitermelhető ásványvagyonnal rendelkező bányatelkekre rendeletben meghatározza

a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot időtartama alatt.

[…]

(5)   A bányafelügyelet az (1) bekezdés szerinti rendeletben az (1) bekezdés b) és c) pontja kapcsán meghatározott előírások teljesítésének elmulasztása esetén törli a bányavállalkozó bányászati jogát.”

7

E törvény 27/C. §‑a kimondja:

„(1)   Piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot esetén a (2) és (3) bekezdés szerinti vállalkozás az e § szerinti kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles.

(2)   Kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles az a vállalkozás, amely

[…]

(5)   A (2) bekezdés szerinti fizetésre kötelezett az általa kitermelt, illetve feldolgozott, építési alapanyagként szolgáló termék értékesítése esetén, ha a számviteli bizonylaton szereplő általános forgalmi adó [(héa)] nélküli tonnára vetített értékesítési ár meghaladja a [bányafelügyeleti hatóság] elnöke rendeletében megállapított tonnára vetített viszonyítási egységárat, kiegészítő bányajáradékot fizet. A kiegészítő bányajáradék összege a tonnára vetített értékesítési ár és a tonnára vetített viszonyítási egységár különbözete és az értékesített mennyiség szorzatának 90%‑a. A számviteli bizonylaton szereplő értékesítési ár szolgáltatás költségét nem tartalmazhatja, az értékesítési ár szolgáltatás költségével nem csökkenthető.

[…]”

8

A két kormányrendeletet eredetileg 2021. július 9‑i hatállyal, kizárólag a Covid19‑világjárvány időtartamára fogadták el. E kormányrendeletek hatályát azonban az ukrajnai háború miatt több alkalommal meghosszabbították, így azok a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset benyújtásának időpontjában még mindig hatályban voltak.

9

A 404/2021 kormányrendelet 1. §‑a kimondja:

„(1)   A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénytől eltérően kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles az a vállalkozás, amely

tevékenységet végez, és

(2)   Az (1) bekezdés szerinti fizetésre kötelezett az általa kitermelt feldolgozott vagy gyártott, építési alapanyagként szolgáló

[…]

– általános forgalmi adó nélkül számított – áron felüli értékesítése esetén a tényleges árbevétel, az értékesített mennyiség és az e bekezdésben meghatározott ár alapján megállapított árbevétel különbségének 90 százalékát kiegészítő bányajáradékként fizeti meg.

[…]

(3)   A (2) bekezdésben szereplő termékek értékesítése során, amennyiben az értékesítő nem kötelezett kiegészítő bányajáradék fizetésére, abban az esetben – a (2) és (2a) bekezdésben rögzített értékek figyelembevételével – tisztességes haszonkulcs kialakítására kell törekednie.

(4)   A kiegészítő bányajáradék fizetésére nem kötelezett értékesítő, amennyiben a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően tisztességtelen haszon szerzésére irányuló ármegállapítást alkalmaz, abban az esetben a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal adóigazgatási eljárást kezdeményezhet.

[…]

(7)   Az (1) bekezdés szerinti főtevékenység alatt e rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyet a vállalkozás a 2019. év során, bármely időpontban főtevékenységként végzett.”

10

Az 405/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (1)–(3a) bekezdése értelmében:

„(1)   A koronavírus világjárvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel az építőipari nyers‑ és alapanyagokra megállapított bányatelkek esetében a bányafelügyelet határozatban kötelezi az első, módosítás nélküli kitermelési műszaki üzemi tervben engedélyezett legnagyobb kitermelési mennyiség

[…]

(2)   Az építőipari nyers‑ és alapanyag üzemszerű kitermelését folytató bányavállalkozó a kitermelés mennyiségét a bányafelügyelet engedélyével csökkentheti. A bányavállalkozó a kitermelési mennyiség csökkentése iránti kérelmet legfeljebb az 1. § (1) bekezdése szerinti egyéves kitermelési határidő utolsó napját követő hónap 20. napjáig nyújthatja be.

(2a)   A kitermelési mennyiség csökkentése akkor engedélyezhető, ha

(3)   Az (1) bekezdés szerinti kitermelés megkezdésének elmaradása esetén – a (3a) bekezdésben foglaltak kivételével – a bányafelügyelet a bányavállalkozó bányászati jogát törli, és a bányatelken fennálló bányászati jog új jogosultjának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaságot mint a magyar állam nevében eljáró tulajdonosi joggyakorlót jelöli ki.

(3a)   A bányafelügyelet nem törli a bányavállalkozó bányászati jogát, ha a (2a) bekezdésben foglalt, a teljesítést kizáró ok fennállását a bányavállalkozó igazolja.”

11

2022. április 6‑án a Bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben megkérdőjelezte a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletnek, valamint a bányászatról szóló törvénybe a 27/A., 27/B. és 27/C. §‑t beiktató 2021. évi CXXXVI. törvénynek többek között az EUMSZ 49. cikkel és a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét.

12

Ezen intézmény szerint a 404/2021 kormányrendelet egyrészt bizonyos építőipari alapanyagok – mint a homok, a kavics és a cement – tekintetében a piaci árnál alacsonyabb hatósági árakat állapított meg, másrészt pedig az ezen anyagokat kitermelő vagy előállító legnagyobb vállalkozásokat – amelyek közül szinte mind más tagállamban letelepedett társaság ellenőrzése alatt áll – úgynevezett „kiegészítő bányajáradék” megfizetésére kötelezte, amelynek összege az e kormányrendeletben meghatározott referenciaár és az ezen alapanyagok tényleges értékesítési ára közötti különbség 90%‑ának felelt meg. Ezzel egyidejűleg a Bizottság szerint az említett kormányrendeletek hatálya alá tartozó vállalkozások a 405/2021 kormányrendelet értelmében kötelesek voltak fenntartani a kormány által meghatározott minimális kitermelési mennyiséget annak érdekében, hogy ne veszítsék el bányászati engedélyüket. A 2021. évi CXXXVI. törvény pedig arra hatalmazta fel a bányafelügyeleti hatóság elnökét, hogy hasonló intézkedéseket hozzon.

13

2022. június 13‑i válaszában Magyarország vitatta az e felszólító levélben említett jogsértéseket. E tagállam különösen azt állította, hogy a kiegészítő bányajáradék adó volt, hogy a vitatott rendelkezéseket közérdeken alapuló kényszerítő okok igazolják, és azok csak arányosan korlátozzák a letelepedés szabadságát.

14

2023. január 26‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, amelyben lényegében fenntartotta a felszólító levelében kifejtett érveit. Ezen intézmény felhívta ezt a tagállamot arra, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy e véleménynek az annak kézhezvételétől számított két hónapos határidőn belül eleget tegyen.

15

Magyarország a 2023. március 30‑i levélben válaszolt az indokolással ellátott véleményre, megismételve, hogy a vele szemben kifogásolt kötelezettségszegések megalapozatlanok.

16

A Bizottság, mivel e választ nem találta meggyőzőnek, 2024. február 23‑án benyújtotta a jelen, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet.

17

Keresetének alátámasztása érdekében a Bizottság két, az EUMSZ 49. cikknek és a 2015/1535 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a megsértésére alapított kifogásra hivatkozik.

18

Mindenekelőtt a 404/2021 kormányrendeletet illetően a Bizottság arra hivatkozik, hogy e kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdése referenciaárat állapít meg öt építési alapanyag, nevezetesen az osztályozott homok, az osztályozott kavics, az osztályozott homokos kavics, a természetes homokos kavics és a cement tekintetében. Az ezen árat meghaladó értékesítés esetén az érintett vállalkozásnak meg kell fizetnie az e kormányrendelettel bevezetett kiegészítő bányajáradékot, amelynek összege a tényleges árbevétel, valamint az értékesített mennyiség és az említett ár alapján megállapított árbevétel különbségének 90%‑a.

19

Továbbá, ami a 405/2021 kormányrendeletet illeti, ezen intézmény rámutat arra, hogy e kormányrendelet 1. §‑ának (1), (2) és (2a) bekezdése értelmében a bányafelügyeleti hatóság az üzemszerű kitermelési tevékenység egy éven belül történő megkezdésére kötelezi a bányavállalkozókat, a kitermelési műszaki üzemi tervben engedélyezett legnagyobb kitermelési mennyiség minimum 50%‑os mértékéig, illetve e kitermelési mennyiség 100%‑os mértékéig terjedően, attól függően, hogy e tervet mikor szerezték meg (a továbbiakban: minimális kitermelési kötelezettség). Az irányadó minimális kitermelési mennyiség csak az e hatóság által megadott engedély alapján csökkenthető, ha a bányavállalkozónál vis maior következett be, vagy más külső kényszerítő ok áll fenn. Ilyen engedély hiányában az a kitermelő, aki nem tartja be a minimális kitermelési kötelezettséget, elveszíti bányászati jogát.

20

Végül, ami a bányászatról szóló törvényt illeti, annak 27/A–27/C. §‑a felhatalmazza a bányafelügyeleti hatóság elnökét, hogy a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletben előírtakhoz hasonló intézkedéseket fogadjon el. Az, hogy e hatóság elnöke nem fogadott el ilyen intézkedéseket, noha azok alkalmazásának feltételei teljesültek, azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a magyar jogalkotó az ukrajnai háború miatt meghosszabbította e kormányrendeletek alkalmazásának eredetileg a Covid19‑világjárvány időtartamára korlátozott időtartamát.

21

A Bizottság szerint ezen intézkedések összessége korlátozza a letelepedés szabadságát.

22

E tekintetben ezen intézmény azt állítja, hogy a pert megelőző eljárás során megállapította, hogy a 404/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésében meghatározott árak az említett bekezdésben említett összes alapanyag tekintetében mindig alacsonyabbak voltak a piaci áraknál.

23

A Bizottság azt is megállapította, hogy az e kormányrendeletben meghatározott ágazatokban Magyarországon tevékenykedő 340 vállalkozás közül mindössze négynek kellett kiegészítő bányajáradékot fizetnie, és ez utóbbiak közül pedig egy kivételével mindnek más tagállamban letelepedett vállalkozás a tulajdonosa. Noha e négy vállalkozás a 340 vállalkozásnak csupán 1,2%‑át teszi ki, e tevékenységi ágazatokban együttesen 25%‑os piaci részesedéssel rendelkeznek.

24

A kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások kötelesek lennének termékeiket a 404/2021 kormányrendeletben meghatározott áron értékesíteni annak elkerülése érdekében, hogy e járadék címén meg kelljen fizetniük az ezen ár és a piaci ár közötti különbség 90%‑át. A Bizottság szerint ez – ellentétben az említett díj megfizetésére nem kötelezett vállalkozásokkal – veszteséges működésre kényszeríti e vállalkozásokat. A 405/2021 kormányrendelet tovább erősíti e hatást, mivel az ugyanezen járadék megfizetésére köteles vállalkozásoknak – annak érdekében, hogy ne töröljék a bányászati jogukat – eleget kell tenniük az e kormányrendeletben előírt minimális kitermelési kötelezettségnek, még akkor is, ha veszteségesen működnek.

25

Ezen intézmény azt állítja, hogy e körülmények között e két kormányrendelet mind külön‑külön, mind együttesen három okból akadályozza vagy teszi kevésbé vonzóvá a más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára a letelepedés szabadságának gyakorlását.

26

Először is, ami a más tagállamokban letelepedett, a magyar piacra belépni szándékozó vállalkozásokat illeti, e szabályok megnehezítik az e piacra jutásukat. Továbbá a 405/2021 kormányrendelet értelmében egy éven belül el kell érniük a minimális kitermelési kötelezettségnek megfelelő termelési szintet, miközben a 404/2021 kormányrendelet jelentősen megnehezíti, sőt kizárja nyereség elérését.

27

Másodszor, a magyar piacon már jelen lévő, más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára a gazdasági tevékenység gyakorlására vonatkozó új feltételek bevezetése kevésbé vonzóvá, vagy akár lehetetlenné tenné a letelepedés szabadságának gyakorlását, mivel nyereségük jelentősen korlátozva lenne. Az is lehetséges, hogy veszteségesen kénytelenek működni.

28

Harmadszor, a 2016. december 21‑iAGET Iraklis ítélet (C‑201/15, EU:C:2016:972) 53. pontjából az következik, hogy a letelepedés szabadságának gyakorlása főszabály szerint magában foglalja, hogy a gazdasági szereplők nemcsak szabadon határozhatják meg a fogadó tagállamban folytatandó gazdasági tevékenység jellegét és terjedelmét, hanem azt is, hogy ezt követően szabadon csökkenthetik e tevékenység volumenét. A minimális kitermelési kötelezettség előírása azonban nem teszi lehetővé a letelepedési szabadság ezen aspektusának gyakorlását.

29

Végül a szóban forgó nemzeti szabályozás közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet, mivel egy kivételtől eltekintve csak olyan vállalkozásokra alkalmazandó, amelyeket más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőriznek.

30

Magyarország úgy véli, hogy a kötelezettségszegés fennállásának megállapításához a Bizottság tévesen támaszkodik a jelen keresettel érintett nemzeti szabályozások együttes alkalmazására.

31

E tagállam szerint ugyanis a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet hatásai nem halmozódhatnak, mivel azok nem alkalmazhatók együttesen.

32

A 405/2021 kormányrendelet az 1. §‑a (1) bekezdésének megfelelően csak azokra a bányavállalkozókra vonatkozik, akik e kormányrendelet hatálybalépésének időpontjában, azaz 2021. július 9‑én még nem kezdték meg kitermelési tevékenységüket. E vállalkozók esetében fogalmilag kizárt, hogy megfeleljenek a 404/2021 kormányrendeletben a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások azonosítása érdekében meghatározott, a 2019. évi nettó árbevételre és főtevékenységre vonatkozó kritériumoknak.

33

A 405/2021 kormányrendelet szerinti minimális kitermelési kötelezettség tehát a gyakorlatban nem érinti a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozásokat.

34

Egyébiránt Magyarország szerint a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a csak olyan szabályozási keretet ír elő, amely felhatalmazza az illetékes nemzeti hatóság elnökét arra, hogy kivételes és ideiglenes jelleggel bizonyos szabályokat állapítson meg. Nemcsak hogy még nem fogadtak el ilyen szabályokat, de ráadásul e §‑ok, valamint a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletek rendelkezései tartalmilag sem azonosak.

35

Azon érveket illetően, amelyekre a Bizottság annak bizonyítása érdekében hivatkozik, hogy e kormányrendeletek korlátozzák a letelepedés szabadságát, Magyarország először is a más tagállamban letelepedett, a magyar piacra belépni szándékozó vállalkozásokkal kapcsolatban azt állítja, hogy a minimális kitermelési kötelezettség e piac minden új, belföldi vagy külföldi piaci szereplőjére vonatkozik, ami kizárja a letelepedés szabadságának bárminemű megsértését.

36

Ezenkívül a bányászatról szóló törvény általános szabályként írja elő azt a kötelezettséget, hogy a kitermelési tevékenységet bizonyos határidőn belül ténylegesen meg kell kezdeni, bizonyos jelentőségű bányatelkek esetében pedig minimális kitermelési mennyiséget kell elérni. A 405/2021 kormányrendelet ezen általános rendszerhez képest a veszélyhelyzetre tekintettel egy átmeneti időszakra ír elő szigorúbb kitermelési kötelezettséget, e törvény 27/B. §‑a pedig szintén átmeneti jelleggel lehetővé teszi az egyébként irányadó szabályoktól való eltérést. Nem tekinthető aránytalannak, ha átmeneti helyzetben a minimális kitermelési mennyiség meghaladja az általában alkalmazandó szintet.

37

Másodszor, a magyar piacon már jelen lévő vállalkozásokat illetően Magyarország arra hivatkozik, hogy a kiegészítő bányajáradék olyan semleges kritériumokon alapuló adó, mint a 2019. évi nettó árbevétel és a 404/2021 kormányrendeletben meghatározott referenciaár. Annak érdekében, hogy az adóteher arányos maradjon, e kormányrendelet az adókötelezettséget az árbevételhez köti. E tekintetben a 2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítélet (C‑75/18, EU:C:2020:139) 50. pontjában a Bíróság elismerte, hogy az árbevétel semleges megkülönböztető ismérvnek tekinthető, mivel az adóalanyok teherviselő képességének releváns mutatóját képezi.

38

Harmadszor, ami a 2016. december 21‑iAGET Iraklis ítéletet (C‑201/15, EU:C:2016:972) illeti, az a jelen ügytől eltérő összefüggésre vonatkozik, így abból nem vonható le olyan általános következtetés, amely szerint a tagállamok hatáskörükön belül nem fogadhatnak el olyan intézkedéseket, amelyek érinthetik a vállalkozások gazdasági tevékenységének mértékét.

39

Végül, a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását illetően az a tény, hogy a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások többségükben más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőrzése alatt állnak, a magyar piac szerkezetéből adódó sajátosság, minthogy az érintett ágazatban a legnagyobb piaci erővel rendelkező vállalkozások külföldi tulajdonban vannak. E tekintetben a jelen ügy hasonló a 2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítélet (C‑75/18, EU:C:2020:139) és a 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítélet (C‑323/18, EU:C:2020:140) alapjául szolgáló ügyekhez.

40

Válaszában a Bizottság vitatja Magyarország azon álláspontjának megalapozottságát, amely szerint a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet joghatásai nem halmozódnak, mivel e kormányrendeletek nem alkalmazhatók együttesen. A 405/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (2) és (2a) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a már kitermelési tevékenységet folytató vállalkozásokra minimális kitermelési kötelezettség vonatkozik. Márpedig e vállalkozások szintén a 404/2021 kormányrendelet hatálya alá tartoznak.

41

E tekintetben Magyarország viszonválaszában azt állítja, hogy ezen 1. § (2) és (2a) bekezdésének ilyen értelmezése téves, mivel az kizárólag az új kitermelési tevékenységet kezdő bányavállalkozókra alkalmazandó.

42

Magyarország elismeri, hogy a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet szövegére tekintettel főszabály szerint nem kizárt, hogy a magyar piacon már jelen lévő bányavállalkozó, aki új bányatelken kezd kitermelési tevékenységet, e két kormányrendelet hatálya alá tartozzon. Mindazonáltal egyrészt ilyen esetben a minimális kitermelési kötelezettség csak erre az új bányatelekre vonatkozna. Másrészt, mivel a 405/2021 kormányrendeletnek egy adott bányavállalkozóra való alkalmazása a bányafelügyeleti hatóság határozatától függ, a két kormányrendeletnek a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozásokra való együttes alkalmazása azt feltételezi, hogy e vállalkozásokra ilyen határozat vonatkozik. Márpedig az e hatóság által közölt információk szerint e vállalkozások egyikére sem vonatkozik ilyen határozat.

43

Egyébiránt válaszában a Bizottság jelzi, hogy noha a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a csak olyan szabályozási keretet ír elő, amely lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság elnöke számára szabályok elfogadását, amit eddig nem tett meg, a 2007. július 5‑iBizottság kontra Belgium ítélet (C‑522/04, EU:C:2007:405) 70. pontjából az következik, hogy még ha valamely tagállam hatóságai a gyakorlatban nem is alkalmaznak egy, az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedést, a jogbiztonság megköveteli, hogy e rendelkezést módosítsák.

44

Ami Magyarországnak a 2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítéletre (C‑75/18, EU:C:2020:139) és a 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítéletre (C‑323/18, EU:C:2020:140) alapított érveit illeti, a Bizottság emlékeztet arra, hogy az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek progresszív forgalmi adókra vonatkoztak. Márpedig a kiegészítő bányajáradék nem forgalmi adó, és nem progresszív jellegű.

45

E járadék nem forgalmi adó, mivel annak alapja nem az azt megfizető vállalkozások forgalmán alapul, mivel az árbevétel kizárólag az érintett vállalkozások körének meghatározása szempontjából releváns. Ezenkívül az egyetlen releváns árbevétel az, amelyet 2019‑ben értek el, így a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet elfogadásakor a magyar hatóságok ismerték a más tagállamokban letelepedett társaságok tulajdonában álló vállalkozások e körét, és e kör nem változik az éves árbevételük alapján.

46

A 404/2021 kormányrendelet hatálya meghatározásának e módjai hátrányosan megkülönböztető szándékra utalnak, amely abban áll, hogy az e hatály alá tartozó vállalkozásokat kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák, mint a kiegészítő bányajáradék által nem érintett vállalkozásokat, amelyek elsősorban magyar állampolgárok tulajdonában állnak.

47

Egyébiránt a kiegészítő bányajáradék nem rendelkezik a progresszív adóztatás jellemzőivel, mivel az érintett vállalkozások mindaddig nem kötelesek e járadékot megfizetni, amíg tiszteletben tartják a 404/2021 kormányrendeletben meghatározott árat, de amint meghaladják ezen árat, meg kell fizetniük az említett ár és a piaci ár 90%‑át kitevő bányajáradékot.

48

Összefoglalva, e kormányrendelet hatályának meghatározása, noha szigorúan véve nem alapul az érintett vállalkozások állampolgársága vagy letelepedési helye szerinti megkülönböztetésen, nyilvánvalóan diszkriminatív és protekcionista vonásokat mutat, ennélfogva az 1985. május 9‑iHumblot ítélet (112/84, EU:C:1985:185, 14. pont) értelmében összeegyeztethetetlen az alapvető szabadságokkal.

49

E tekintetben viszonválaszában Magyarország előadja, hogy a kiegészítő bányajáradék sávosan differenciált adónak tekinthető, mivel az árbevételi küszöbérték miatt bizonyos vállalkozások adóalanynak minősülnek, mások pedig nem. Magyarország hozzáteszi, hogy még ha e járadék nem is progresszív jellegű, a 2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítéletből (C‑75/18, EU:C:2020:139) és a 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítéletből (C‑323/18, EU:C:2020:140) levonható bizonyos tanulságok átültethetők a jelen ügyre, például az, hogy az árbevétel az adóalany teherviselő képességének releváns mutatója.

50

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedés szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi (2024. április 25‑iEdil Work 2 és S. T. ítélet, C‑276/22, EU:C:2024:348, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

E tekintetben nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (2014. február 5‑iHervis Sport‑ és Divatkereskedelmi ítélet, C‑385/12, EU:C:2014:47, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2024. október 4‑iStaatssecretaris van Financiën [Csoporton belüli kölcsönhöz kapcsolódó kamat] ítélet, C‑585/22, EU:C:2024:822, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Annak értékelése érdekében, hogy az egyrészt a kiegészítő bányajáradék megfizetésének kötelezettségére, másrészt pedig a minimális kitermelési kötelezettségre vonatkozó, a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletben megállapított rendelkezések, valamint a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑ában szereplő, a jelen kifogásban említett hasonló rendelkezések sértik‑e az EUMSZ 49. cikket, előzetesen meg kell határozni, hogy e rendelkezések hatásait együttesen és külön is meg kell‑e vizsgálni, mivel a Bizottság úgy véli, hogy a kötelezettségek e két típusa együttesen alkalmazható, amit Magyarország vitat.

53

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a bizonyítási teherre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy az állítólagos kötelezettségszegés fennáll, és a Bizottságnak kell a Bíróság elé terjesztenie az e kötelezettségszegés fennállásának a Bíróság általi vizsgálatához szükséges információkat anélkül, hogy bármiféle vélelemre hivatkozhatna (2023. december 21‑iBizottság kontra Dánia [Maximális parkolási idő] ítélet, C‑167/22, EU:C:2023:1020, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

A kötelezettségszegés fennállása azonban abban az esetben, ha a kötelezettségszegés olyan törvényi vagy rendeleti intézkedés elfogadásából ered, amelynek a létezése és alkalmazása nem vitatott, ezen intézkedés rendelkezéseinek jogi elemzésével bizonyítható (2024. november 19‑iBizottság kontra Lengyelország [Passzív választójog és politikai pártban való tagság] ítélet, C‑814/21, EU:C:2024:963, 130. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A jelen ügyben a Bizottság által Magyarországnak felrótt kötelezettségszegés többek között a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet elfogadásából ered, amelyeknek a tagállam sem a létezését, sem az alkalmazását nem vitatja, és amelyek rendelkezései a keresetlevélben foglalt jogi elemzés tárgyát képezik.

56

Meg kell tehát vizsgálni ezen elemzés megalapozottságát annak ellenőrzésével, hogy – amint azt a Bizottság állítja – e kormányrendeletek személyi hatálya fedi‑e egymást, így azok együttesen alkalmazhatók‑e ugyanazon vállalkozásra.

57

A 404/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (1) és (7) bekezdéséből kitűnik, hogy a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások azok a vállalkozások, amelyek fő tevékenysége 2019‑ben építési alapanyagok kitermelése vagy előállítása volt, és amelyek ezen évi nettó árbevétele elérte vagy meghaladta a 3 milliárd HUF (hozzávetőleg 7715000 euró) küszöbértéket.

58

Ami a 405/2021 kormányrendeletet illeti, 1. §‑ának (1) bekezdéséből az következik, hogy a bányafelügyeleti hatóságnak olyan határozatot kell elfogadnia, amely arra kötelezi a bányavállalkozókat, hogy az érintett bányatelken egy éven belül ténylegesen kezdjék meg a kitermelést, és legalább az e bányatelekre vonatkozó műszaki üzemi tervben engedélyezett maximális kitermelési mennyiség 50%‑ának megfelelő mértékben, amennyiben a bányavállalkozó e tervet e kormányrendelet hatálybalépését megelőzően szerezte meg, vagy e mennyiség 100%‑ának megfelelő mértékben, amennyiben azt ezen időpont után szerezte meg.

59

Következésképpen a minimális kitermelési kötelezettség csak azokra a bányavállalkozókra vonatkozhat, akik ez utóbbi kormányrendelet hatálybalépésének időpontjában, azaz 2021. július 9‑én még nem kezdték meg ténylegesen a kitermelési tevékenységet egy adott bányatelken.

60

Márpedig, ahogyan arra Magyarország helyesen hivatkozik, e bányavállalkozók a gyakorlatban nem kötelesek kiegészítő bányajáradékot fizetni, mivel a 404/2021 kormányrendelet személyi hatálya kizárólag azokra a vállalkozásokra terjed ki, amelyek fő tevékenysége már a 2019‑es év során bizonyos építési alapanyagok kitermelése vagy előállítása volt.

61

E következtetést nem kérdőjelezi meg a Bizottság által hivatkozott azon érv, amely szerint a 405/2021 kormányrendelet hatálybalépésekor már kitermelési tevékenységet folytató bányavállalkozókra e kormányrendelet 1. §‑a (2) bekezdésének első mondata vonatkozik. Ezen intézmény szerint, mivel e rendelkezés az „építőipari nyers‑ és alapanyag üzemszerű kitermelését folytató bányavállalkozó” tekintetében rögzíti a kitermelés mennyiségének csökkentésére vonatkozó feltételeket, általános hatályú, és nem korlátozódik kizárólag azokra a gazdasági szereplőkre, akik a kitermelési tevékenységüket e hatálybalépést követően kezdik meg ténylegesen.

62

Márpedig, ahogyan arra Magyarország helyesen hivatkozik, a 405/2021 kormányrendelet 1. §‑a (2) bekezdésének második mondatából az következik, hogy e rendelkezés az e kormányrendelet 1. §‑ának (1) bekezdésében meghatározott egyéves határidőre utal, amely határidő a bányászati tevékenység tényleges megkezdésére vonatkozik. Következésképpen az említett 1. § (2) bekezdése kizárólag az ilyen kitermelést megkezdő bányavállalkozókra vonatkozik, és nem rendelkezik a Bizottság által neki tulajdonított általános hatállyal.

63

Következésképpen meg kell állapítani, hogy ezen intézmény nem szolgált a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletnek az ugyanezen vállalkozásokra való együttes alkalmazását illetően olyan bizonyítékkal, amelyet a jelen ítélet 53. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében szolgáltatnia kell.

64

Nem kell tehát megvizsgálni, hogy e kormányrendeleteknek a Magyarországtól eltérő tagállamokban székhellyel rendelkező vállalkozások tekintetében történő együttes alkalmazása azzal a hatással jár‑e, hogy megakadályozza vagy kevésbé vonzóvá teszi a letelepedés szabadságának gyakorlását e tagállamban. Ezzel szemben meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a Bizottság a keresetének alátámasztása érdekében szintén állítja – e két kormányrendelet külön‑külön sérti‑e a letelepedés EUMSZ 49. cikk által biztosított szabadságát.

65

A fenti indokokra tekintettel a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletet a jelen kereset szempontjából külön kell vizsgálni, majd ezt követően értékelni kell, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a sérti‑e a letelepedés szabadságát.

66

Ami azt a kérdést illeti, hogy a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül‑e, elsősorban meg kell állapítani, hogy a Bizottság azt állítja – anélkül, hogy azt Magyarország vitatná –, hogy az e kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésében meghatározott referenciaárak a pert megelőző eljárás során mindig alacsonyabbak voltak az ott említett összes anyag piaci áránál.

67

Mivel e járadék összege az érintett anyagok eladási ára és e referenciaár közötti különbség 90%‑ának, azaz majdnem teljes összegének felel meg, ebből az következik, hogy az említett járadék a jelen ítélet 50. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében szükségszerűen kevésbé vonzóvá, sőt lehetetlenné teszi a letelepedés szabadságának gyakorlását, mivel alkalmas arra, hogy megakadályozza az annak megfizetésére kötelezett vállalkozások által megvalósított beruházások megtérülését (lásd analógia útján: 2017. december 20‑iGlobal Starnet ítélet, C‑322/16, EU:C:2017:985, 36. pont).

68

Másodsorban a Bizottság azt állítja – anélkül, hogy ezt Magyarország vitatná –, hogy az érintett ágazatban Magyarországon tevékenykedő 340 vállalkozás közül csak négy köteles kiegészítő bányajáradékot fizetni, amelyek közül három egy másik tagállamban letelepedett társaság tulajdonában van.

69

Kétségtelen, hogy a tagállamok adójogi autonómiájának elve alapján azokon a területeken kívül, amelyeken az uniós adójog harmonizáció tárgyát képezi, az egyes adók alapvető jellemzőinek meghatározása a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. E jogkört azonban az uniós jog (lásd ebben az értelemben: 2021. március 16‑iBizottság kontra Magyarország ítélet, C‑596/19 P, EU:C:2021:202, 44. pont) és különösen az EUM‑Szerződés letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései tiszteletben tartásával kell gyakorolni (2022. október 6‑iContship Italia ítélet, C‑433/21 és C‑434/21, EU:C:2022:760, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Márpedig az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk által tiltott, a társaságok székhelye alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely, az adót kivetőtől eltérő tagállamban székhellyel rendelkező olyan társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iStaatssecretaris van Financiën [Csoporton belüli kölcsönhöz kapcsolódó kamat] ítélet, C‑585/22, EU:C:2024:822, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Ez a helyzet a kiegészítő bányajáradék esetében, mivel az elsősorban a Magyarországtól eltérő tagállamokban letelepedett társaságokra alkalmazandó, mégpedig szisztematikusan.

72

Közelebbről, Magyarország állításával ellentétben ez a helyzet nem az árbevételhez hasonló semleges adózási kritérium alkalmazásából ered, eltérően a 2020. március 3‑iVodafone Magyarország ítélet (C‑75/18, EU:C:2020:139, 46. pont) és a 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítélet (C‑323/18, EU:C:2020:140, 66. pont) alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó helyzettől.

73

Ugyanis, ahogyan arra a Bizottság a jelen ügyben helyesen rámutat, az árbevétel nem a kiegészítő bányajáradék alapjának meghatározására szolgál, hanem kizárólag az annak megfizetésére kötelezett vállalkozások azonosítására. Ráadásul, amint azt Magyarország is elismeri, e járadék összege mindig az e kormányrendeletben meghatározott referenciaár és az érintett anyagok eladási ára közötti különbség 90%‑ának felel meg, így e járadék nem progresszív jellegű.

74

Továbbá a 2021‑ben főszabály szerint korlátozott ideig, azaz a Covid19‑világjárvány időtartamára bevezetett kiegészítő bányajáradék az annak megfizetésére kötelezett vállalkozások azonosítása érdekében egy adott időpontban rögzített, azaz a 2019‑ben elért árbevételt veszi figyelembe, noha e vállalkozások legalább a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset benyújtásának időpontjáig, 2024. február 23‑ig továbbra is kötelesek voltak megfizetni e járadékot.

75

Így amíg a 404/2021 kormányrendelet hatályát meghosszabbítják, a kiegészítő bányajáradék mindig ugyanazon négy vállalkozásra vonatkozik, amelyek közül három egy másik tagállamban letelepedett társaság tulajdonában van, még akkor is, ha a 2019. évet követően elért árbevételük már nem éri el a 3 milliárd HUF (hozzávetőleg 7715000 euró) küszöbértéket.

76

Ezzel szemben az ugyanezen ágazatban működő azon vállalkozások, amelyek árbevétele 2019 után érte el ezt a küszöbértéket, nem kötelesek megfizetni ugyanezt a járadékot. Márpedig a Bizottság azt állítja – anélkül, hogy ezt Magyarország vitatná –, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem kötelesek az említett járadék megfizetésére, elsősorban magyar természetes vagy jogi személyek tulajdonában vannak.

77

A 404/2021 kormányrendelettel bevezetett rendszert tehát az jellemzi, hogy az e kormányrendelet személyi hatálya meghatározásának módjaira tekintettel a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások mindig azonosak lesznek, és ezenkívül az árbevételük alakulásától függetlenül továbbra is kötelesek lesznek annak megfizetésére. Ugyanakkor azt egyetlen más vállalkozás sem lesz köteles megfizetni, még akkor sem, ha az árbevétele eléri vagy meghaladja az említett 3 milliárd HUF (hozzávetőleg 7715000 euró) küszöbértéket.

78

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a 404/2021 kormányrendeletben előírt, kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség a letelepedés szabadsága EUMSZ 49. cikk értelmében vett korlátozásának minősül.

79

Ami azt a kérdést illeti, hogy a minimális kitermelési kötelezettség a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül‑e, először is a Bizottság több alkalommal azt állítja, hogy e kormányrendelet azt jelenti, hogy az abban említett vállalkozásoknak el kell érniük vagy fenn kell tartaniuk bizonyos kitermelési mennyiséget, miközben kötelesek veszteségesen működni annak elkerülése érdekében, hogy a 404/2021 kormányrendelet alapján kiegészítő bányajáradékot kelljen fizetniük.

80

Ez az érv tehát azt feltételezi, hogy a kitermelési mennyiségre vonatkozó ilyen kötelezettség hatálya alá tartozó vállalkozások szintén kötelesek kiegészítő bányajáradékot fizetni. Ugyanakkor, amint az a jelen ítélet 60. pontjából következik, e vállalkozások a gyakorlatban nem kötelesek kiegészítő bányajáradékot fizetni.

81

Továbbá, azon vállalkozásokat illetően, amelyek a 405/2021 kormányrendelet hatálybalépését követően Magyarországon bányászati tevékenységet kívánnak kezdeni, vagyis kizárólag azok, amelyeket – amint az a jelen ítélet 59. pontjából kitűnik – a minimális kitermelési kötelezettség érint, a Bizottság annak általános kijelentésére szorítkozik, hogy e kötelezettség megnehezíti a más tagállamokban letelepedett társaságok számára a magyar piachoz való hozzáférést.

82

Márpedig a kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettséggel való bármilyen együttes hatás hiányában meg kell állapítani, hogy ezen intézmény azáltal, hogy az ilyen általános érvre való hivatkozásra szorítkozott, nem bizonyította, hogy a minimális kitermelési kötelezettség kevésbé vonzóvá teszi a letelepedés szabadságának gyakorlását, ahogyan azt a jelen ítélet 50. és 53. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat megköveteli.

83

Egyébiránt meg kell állapítani, hogy – amint arra Magyarország helyesen hivatkozik – e minimális kitermelési kötelezettség minden olyan belföldi vagy külföldi bányavállalkozóra vonatkozik, aki magyarországi bányatelken kezd kitermelési tevékenységet. Márpedig e tekintetben a Bizottság nem terjesztett elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alátámaszthatná, hogy az említett kötelezettséggel érintett társaságok elsősorban más tagállamokban letelepedett társaságok lennének.

84

Végül a Bizottság azt állítja, hogy a minimális kitermelési kötelezettség megakadályozza, hogy a bányavállalkozók csökkentsék gazdasági tevékenységük mennyiségét, miközben a 2016. december 21‑iAGET Iraklis ítéletből (C‑201/15, EU:C:2016:972, 53. pont) az következik, hogy a letelepedés szabadsága magában foglalja, hogy a gazdasági szereplők szabadon határozhatják meg a fogadó tagállamban folytatott gazdasági tevékenység jellegét és mértékét, valamint szabadon csökkenthetik e tevékenység mennyiségét.

85

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy ebből az ítéletből nem következik, hogy a letelepedésük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tevékenységet indító gazdasági szereplőkre a fogadó tagállamban főszabály szerint nem vonatkozhatnak a többek között a tevékenység volumenére vonatkozó esetleges kötelezettségek, amennyiben e kötelezettségek összeegyeztethetők az uniós joggal. Az ilyen összeegyeztethetőségnek az EUMSZ 49. cikk értelmében vett letelepedés szabadságára tekintettel történő értékeléséhez ugyanis figyelembe kell venni az ilyen kötelezettségeket bevezető nemzeti szabályozás sajátosságait, ahogyan az az említett ítéletből következik. Ebben az összefüggésben a 405/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a minimális kitermelési kötelezettség „az első kitermelési műszaki üzemi tervben engedélyezett legnagyobb kitermelési mennyiségtől” függ. Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság ezzel kapcsolatban egyetlen olyan pontos tényezőt sem szolgáltatott, amely lehetővé tenné a Bíróság számára annak vizsgálatát, hogy ez utóbbi kötelezettség önmagában milyen konkrét hatással lehet a letelepedés szabadságának az érintett vállalkozások általi gyakorlására.

86

A fenti indokokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a minimális kitermelési kötelezettség a letelepedés szabadsága EUMSZ 49. cikk értelmében vett korlátozásának minősül.

87

Végül, ami azt a kérdést illeti, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül‑e, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a keresetlevelében annak állítására szorítkozik, hogy e §‑ok a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletben szereplőkhöz hasonló intézkedéseket tartalmaznak.

88

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A. §‑a lényegében azokat a feltételeket írja elő, amelyek mellett a bányafelügyeleti hatóság elnöke „piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot” fennállását állapíthatja meg.

89

Az ilyen helyzet fennállásának ideje alatt e hatóság elnöke hatáskörrel rendelkezik arra, hogy – rendelet útján – a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendeletben előírtakhoz hasonló intézkedéseket fogadjon el. Egyrészt ugyanis e törvény 27/B. §‑a lehetővé teszi ezen elnök számára, hogy többek között minimális kitermelési kötelezettséget állapítson meg a bizonyos feltételeknek megfelelő bányatelkek tekintetében. Másrészt az említett törvény 27/C. §‑a sajátos járadékot vezet be, amelyet ugyancsak „kiegészítő bányajáradéknak” neveznek, és az említett elnöknek e járadék megfizetése céljából rendeletben kell megállapítania bizonyos építési alapanyagok referenciaárait.

90

E körülmények között meg kell állapítani egyrészt, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a csak egy általános szabályozási keretet ír elő, amelyet olyan különböző rendeletek útján kell pontosítani, amelyeket a bányafelügyeleti hatóság elnöke fogad el adott esetben. Márpedig nem vitatott, hogy a jelen kereset benyújtásának időpontjában nem fogadtak el ilyen értelmű rendeletet.

91

Másrészt az e törvény 27/B. és 27/C. §‑ában előirányzott intézkedések kétségkívül összehasonlíthatók a 405/2021, illetve a 404/2021 kormányrendeletben előírt intézkedésekkel, anélkül azonban, hogy azonosak lennének azokkal.

92

Közelebbről, ami a kiegészítő bányajáradékra vonatkozó rendszert illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 404/2021 kormányrendelet maga határozza meg az e járadék kiszámításához használt referenciaárakat, és ezek az árak a pert megelőző eljárás során mindig alacsonyabbak voltak a piaci áraknál, amint az a jelen ítélet 66. pontjából kitűnik.

93

Ezzel szemben az említett törvény 27/C. §‑a nem határozza meg az általa előírt járadék kiszámítására szolgáló referenciaárakat, mivel ezeket az árakat a bányafelügyeleti hatóság elnökének rendeletében kell megállapítani. Következésképpen nem magától értetődő, hogy az általa esetlegesen megállapított árak alacsonyabbak lesznek a piaci áraknál.

94

Hasonlóképpen, míg – amint az a jelen ítélet 74–77. pontjából kitűnik – a 404/2021 kormányrendelettel bevezetett kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások mindig azonosak lesznek, mivel e bányajáradék egy adott időpontban rögzített árbevételen alapul, a bányászatról szóló törvény 27/C. §‑ában előírt bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások köre idővel változhat. Ez utóbbi vállalkozások azonosítása érdekében ugyanis e § az általuk a „piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot megelőző második adóévben” elért árbevételre utal, vagyis olyan árbevételre, amely nincs adott időpontban rögzítve.

95

E megfontolásokból következik, hogy azok az okok, amelyek miatt megállapítást nyert, hogy a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül, nem ültethetők át a bányászatról szóló törvény 27/C. §‑ában előírt rendszerre, vagy adott esetben csak akkor ültethetők át, ha e törvény 27/A–27/C. §‑át a bányafelügyeleti hatóság elnöke végrehajtotta volna, amire nem került sor a jelen kereset benyújtásának időpontjáig, és még kevésbé az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártáig.

96

E következtetést nem kérdőjelezi meg a Bíróságnak a Bizottság által hivatkozott, többek között a 2019. június 26‑iBizottság kontra Görögország ítélet (C‑729/17, EU:C:2019:534) 102. pontjából következő ítélkezési gyakorlata, amelynek értelmében, még ha valamely tagállam hatóságai a gyakorlatban nem is alkalmaznak egy, az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedést, a jogbiztonság megköveteli, hogy e rendelkezést módosítsák.

97

Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis azt feltételezi, hogy a vitatott rendelkezés vitán felül ellentétes az uniós joggal, ami jelen szakaszban a 27/A–27/C. § esetében nem áll fenn.

98

A fenti indokokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a önmagában és annak a bányafelügyeleti hatóság elnöke által elfogadott rendeletek útján történő végrehajtása hiányában nem minősül a letelepedés szabadsága EUMSZ 49. cikk értelmében vett korlátozásának.

99

A Bizottság megjegyzi, hogy Magyarország az indokolással ellátott véleményre adott válaszában több olyan közérdeken alapuló kényszerítő okra hivatkozott, amelyek igazolják a kiegészítő bányajáradék bevezetését és fenntartását.

100

Magyarország mindenekelőtt a gazdaság fellendítésére, valamint a nemzetgazdaság és fő ágazatainak védelmére hivatkozott. Márpedig olyan gazdasági célokról van szó, amelyek – amint az a 2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet (C‑106/22, EU:C:2023:568) 23. és 64. pontjából kitűnik – nem minősülhetnek közérdeken alapuló kényszerítő oknak, még az olyan kivételes helyzetben sem, mint a gazdaság Covid19‑világjárvány utáni újraindítása.

101

Továbbá Magyarország a piac működési zavarai elleni küzdelemre, a lakásépítési program megőrzésére és a tisztességtelen árképzési gyakorlatok visszaszorítására hivatkozott, amelyek olyan általános és homályos fogalmak, amelyek nehezen választhatók el az előző pontban említett gazdasági céloktól, és amelyeknek e tagállam nem pontosította sem tartalmát, sem pedig azt, hogy a 404/2021 kormányrendelet mennyiben járul hozzá e célkitűzések megvalósításához.

102

Végül Magyarország olyan célokra hivatkozott, amelyek a Bizottság szerint az uniós jog által elismert, közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősülnek, nevezetesen az ellátás biztonságára, valamint a fogyasztók és a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmére.

103

Ami elsősorban az ellátás biztonságát illeti, a Bíróság a 2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet (C‑106/22, EU:C:2023:568) 67. és 69. pontjában kimondta, hogy ilyen célkitűzésre csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és kellően komoly veszély esetén lehet hivatkozni, pontosítva, hogy nem állapítható meg, hogy az építőipari ágazat a bányászati tevékenységből származó bizonyos alapvető nyersanyagokkal való ellátása biztonságának biztosítása ilyen alapvető társadalmi érdeknek minősülne.

104

Először is Magyarország nem bizonyította, hogy a 404/2021 kormányrendelet hatálya alá tartozó anyagok tekintetében valós és kellően komoly veszély áll fenn az ellátásbiztonság tekintetében. Még ha ezen anyagok e tagállamban történő előállításának mennyisége nem is elegendő, semmi nem zárja ki, hogy azokat importálják. Ezenkívül a magyar kormány nem korlátozta azok exportját sem.

105

Továbbá a jelen ügyben szóban forgó szabályozás nyilvánvalóan alkalmatlan az ellátásbiztonság megóvására, mivel azáltal, hogy az érintett vállalkozásokat veszteséggel történő értékesítésre kötelezi, árt a pénzügyi stabilitásuknak, és arra ösztönzi őket, hogy szüntessék be tevékenységüket a magyar piacon. Még ha el is fogadjuk, hogy a referenciaárak rögzítése javítja az építőipari alapanyagokkal való ellátás biztonságát, ezen anyagok termelésének 75%‑ára nem vonatkozik ez a követelmény.

106

Végül Magyarország nem fejtette ki, hogy az ellátás ilyen biztonsága miért nem biztosítható a letelepedés szabadságát kevésbé korlátozó intézkedésekkel.

107

Másodsorban, ami a fogyasztók és a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmét illeti, a Bizottság megjegyzi, hogy Magyarország arra hivatkozott, hogy a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások piaci részesedésének nagysága releváns tényező e járadék megfelelő és arányos jellegének értékelése szempontjából, és hogy a nettó árbevétel alapján való alkalmazhatóság azokra a vállalkozásokra irányul, amelyek elegendő piaci részesedéssel rendelkeznek ahhoz, hogy képesek legyenek visszafogni a termelést és mesterségesen magasan tartani az árszínvonalat.

108

E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy amennyiben a kiegészítő bányajáradék valódi célja az extraprofit elleni küzdelem, felmerülhet a kérdés, hogy e járadék alanyainak köre miért korlátozódik az ágazatban tevékenykedő vállalkozások nagyon kis részére.

109

Egyébiránt a Bizottság hangsúlyozza, hogy a 404/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (4) bekezdése értelmében, amennyiben az e járadék megfizetésére nem kötelezett értékesítő tisztességtelen haszon szerzésére irányuló ármegállapítást alkalmaz, a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal adóigazgatási eljárást kezdeményezhet vele szemben. E rendelkezés tehát a tisztességtelen haszon elkerülésére irányuló cél elérése érdekében kevésbé korlátozó jellegű intézkedést ír elő, mint az említett járadék kivetése.

110

Ezenkívül Magyarország nem bizonyította, hogy a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások olyan piaci részesedéssel rendelkeznek, amely torzíthatja a piaci feltételeket. Az e tagállam által leírt piactorzító hatások az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélés helyzetéhez hasonlíthatók, amellyel szemben adott esetben versenyjogi jogi eszközökkel kell küzdeni. Egyébiránt az érintett ágazat vállalkozásaival szemben eljárások vannak folyamatban a magyar versenyhatóság előtt.

111

Magyarország vitatja a Bizottság azon érvét, amely szerint a 404/2021 és a 405/2021 kormányrendelet pusztán gazdasági célt követ. Épp ellenkezőleg, e kormányrendeletek a fogyasztók és a szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeit hivatottak szolgálni azáltal, hogy egyrészt biztosítani kívánják, hogy megfelelő mennyiségű építőipari nyersanyag álljon rendelkezésre, másrészt pedig a nem visszaélésszerű árképzési gyakorlatot.

112

A Covid19‑világjárvány miatt 2020 és 2021 között tapasztalt negatív gazdasági hatásokat bizonyos piaci szereplők üzletpolitikája tovább erősítette olyan termékek tekintetében, mint a homok és a kavics. A bányászati termékek ára a hazai kereslettől‑kínálattól függetlenül is az elmúlt 5 évben átlagosan 20%‑kal emelkedett. A homokos kavics kitermelésében a legjelentősebb szereplőknek ugyanebben az időszakban nem csak az árbevételük, hanem az adózott eredményük összege is jelentősen növekedett. Extraprofitot realizáltak tehát azáltal, hogy kihasználták az építőipari ágazat többi szereplőjének extrém módon megnövekedett keresletét.

113

Nem szükséges bizonyítani – amint azt a Bizottság kéri – az érintett anyagok magyar piacon fennálló hiányát, mivel az építőipari alapanyagok tekintetében az ellátásbiztonság veszélyeztetése valószínűségének elkerülése jogszerű célnak tekinthető, amennyiben arra utaló jelek vannak, hogy e biztonság sérülhet. Nem kell tehát megvárni, hogy az ellátásbiztonság ténylegesen sérüljön, annak érdekében, hogy valamely tagállam megfelelő és arányos megelőző intézkedéseket vezethessen be az ilyen kockázat elhárítása érdekében.

114

Ami a Bizottság arra vonatkozó érveit illeti, hogy a 404/2021 kormányrendelet nyilvánvalóan alkalmatlan az említett ellátásbiztonság megóvására, Magyarország azt állítja, hogy még azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek nem tartoznak a kiegészítő bányajáradék hatálya alá, és amelyek az érintett anyagok teljes termelésének 75%‑át látják el, figyelembe kell venniük a 404/2021 kormányrendeletben meghatározott árszintet, és az észszerű haszonkulcs felé kell elmozdulniuk. Az arányosságot pontosan az a körülmény ásná alá, ha a kiegészítő bányajáradék megfizetésének kötelezettsége minden piaci szereplőt érintene, és nem csak azokat, melyek gazdasági ereje képessé teszi őket e kötelezettség viselésére.

115

Végül, ami a Bizottság által említett versenyjogi eljárásokat illeti, még ha feltételezzük is, hogy a versenyjog megoldást nyújthat a tisztességtelen árképzési gyakorlatokra, annak biztosítását nem teszi lehetővé, hogy az építőipari alapanyagok megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljanak.

116

Ahogyan az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a letelepedési szabadság korlátozása csak akkor fogadható el, ha azt először is közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja, másodszor pedig megfelel az arányosság elvének, ami azt jelenti, hogy alkalmas az elérni kívánt cél koherens és szisztematikus módon történő megvalósításának biztosítására, és nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket (2020. október 6‑iBizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 178. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117

Egyébiránt az érintett tagállamnak kell bizonyítania, hogy ezen együttes feltételek teljesülnek (2020. október 6‑iBizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy a tagállamnak az általa felhozható igazoló okok mellett ismertetnie kell a megfelelő bizonyítékokat vagy az ezen állam által elfogadott korlátozó intézkedés megfelelőségére és szükségességére vonatkozó elemzést, valamint az érvelését alátámasztó konkrét adatokat (lásd ebben az értelemben: 2019. május 21‑iBizottság kontra Magyarország [Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog] ítélet, C‑235/17, EU:C:2019:432, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2025. július 10‑iINTERZERO és társai ítélet, C‑254/23, EU:C:2025:569, 101. pont).

119

A jelen ügyben Magyarország azt állítja, hogy a 404/2021 kormányrendelet elfogadására a gazdaság újraindítása, a nemzetgazdaság és meghatározó ágazatainak védelme, ezen belül az építőipari alapanyagok tekintetében az ellátásbiztonság biztosítása, az otthonteremtési rendszer megóvása és biztosítása, a piaci diszfunkciók ellensúlyozásának szükségessége, a kereskedelmi tevékenység tisztességének biztosítása, a tisztességtelen árképzés visszaszorítása, illetve a szolgáltatások igénybe vevőinek védelme érdekében volt szükség.

120

E tagállam hangsúlyozza, hogy nem pusztán gazdasági célokról van szó, mivel e kormányrendelet végső soron a fogyasztók és a szolgáltatások igénybe vevőinek érdekeit szolgálja, biztosítva az építőipari alapanyagok megfelelő mennyiségű és nem visszaélésszerű áron való rendelkezésre állását.

121

Az említett tagállam beadványaiból kitűnik, hogy ezen indokok összessége lényegében a piacnak a Covid19‑világjárvány és ezen anyagok hiánya miatti kedvezőtlen alakulásának állítólagos együttes hatásain alapul. E hiány hatásait súlyosbította az érintett ágazat legjelentősebb gazdasági szereplőinek magatartása, akik így extraprofitra tettek szert, a kereslet rendkívüli növekedéséből hasznot húzva.

122

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a pusztán gazdasági jellegű célok nem minősülhetnek olyan közérdeken alapuló nyomós oknak, amely igazolhatja az EUM‑Szerződés által biztosított valamely alapvető szabadság korlátozását (2025. július 10‑iINTERZERO és társai ítélet, C‑254/23, EU:C:2025:569, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123

Ez különösen igaz a nemzetgazdaság előmozdításához vagy megfelelő működéséhez kapcsolódó célkitűzésekre (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet, C‑106/22, EU:C:2023:568, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), mint például a gazdaság fellendítésére, valamint a nemzetgazdaság és fő ágazatainak védelmére irányuló, a jelen ügyben Magyarország által hivatkozott célkitűzés.

124

Ezzel szemben a Bíróság elismerte, hogy egy nemzeti szabályozás valamely alapszabadság igazolt korlátozásának minősülhet, ha az gazdasági jellegű, közérdekű célt követő indokokon alapul (2025. július 10‑iINTERZERO és társai ítélet, C‑254/23, EU:C:2025:569, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

125

Az állandó ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy amennyiben közérdeken alapuló kényszerítő indokok – mint például az EUMSZ 52. cikk (1) bekezdésében említett közrend és közbiztonság – lehetővé teszik az EUM‑Szerződésben biztosított valamelyik alapvető szabadságtól való eltérést, ezen okokat szigorúan kell értelmezni, ezért az egyes tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan, az európai uniós intézmények ellenőrzése nélkül azok tartalmát. Így ezen indokokra csak akkor lehet hivatkozni, ha valós, közvetlen és kellően komoly veszély áll fenn valamely alapvető társadalmi érdek vonatkozásában (lásd ebben az értelemben: 2019. május 21‑iBizottság kontra Magyarország [Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog] ítélet, C‑235/17, EU:C:2019:432, 59. pont; 2020. június 18‑iBizottság kontra Magyarország [Az egyesületek átláthatósága] ítélet, C‑78/18, EU:C:2020:476, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet, C‑106/22, EU:C:2023:568, 66. pont).

126

Ami konkrétan az ellátás biztonságához kapcsolódó célkitűzést illeti, a Bíróság kimondta, hogy ilyen célkitűzésre csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és kellően komoly veszély esetén lehet hivatkozni (2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet, C‑106/22, EU:C:2023:568, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127

Márpedig a Bíróság a 2023. július 13‑iXella Magyarország ítélet (C‑106/22, EU:C:2023:568) 69. pontjában már kimondta, hogy nem tekinthető úgy, hogy az építőipari ágazat ellátása biztonságának bizonyos alapvető nyersanyagok, nevezetesen a bányászati tevékenységből származó kavics, homok és agyag tekintetében történő biztosítására irányuló célkitűzés az előző két pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett „valamely alapvető társadalmi érdeknek” minősül.

128

Hasonlóképpen, a Magyarország által a jelen ügyben hivatkozott célkitűzés, amely a 404/2021 kormányrendelettel bevezetett kiegészítő bányajáradékkal érintett anyagok, vagyis az osztályozott homok, az osztályozott kavics, az osztályozott homokos kavics, a természetes homokos kavics és a cement tekintetében az ellátásbiztonság megóvására irányul, nem tekinthető úgy, mint amely „valamely alapvető társadalmi érdek” körébe tartozik, következésképpen közérdeken alapuló olyan nyomós oknak sem tekinthető, amely igazolhatja a letelepedés szabadságának korlátozását.

129

Ami az otthonteremtési rendszer megóvására és biztosítására irányuló célkitűzést illeti, meg kell állapítani, hogy Magyarország a beadványaiban semmilyen információval nem szolgált e program tartalmát és terjedelmét illetően, megsértve ezzel az e tekintetben rá háruló kötelezettséget, amint az a jelen ítélet 118. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból következik.

130

Mindenesetre e célkitűzés – a piaci diszfunkciók elleni küzdelemre, a tisztességtelen árképzés visszaszorítására, valamint a fogyasztók és a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmére irányuló célkitűzésekhez hasonlóan – lényegében a piacnak a Covid19‑világjárvány miatti kedvezőtlen alakulásának és a kiegészítő bányajáradék által érintett anyagok hiányának állítólagos együttes hatásain alapul, amint az a jelen ítélet 121. pontjából kitűnik.

131

E tekintetben a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy egyáltalán nem bizonyította ilyen hiány magyar piacon való fennállását.

132

Márpedig Magyarország azt állítja, hogy nem szükséges ilyen bizonyítékokat előterjeszteni, mivel az építőipari ágazat ilyen anyagokkal való ellátásának biztonsága veszélyeztetése valószínűségének elkerülése szintén jogszerű célnak tekinthető, amennyiben arra utaló jelek vannak, hogy e biztonság sérülhet.

133

Ezáltal egyrészt e tagállam megsérti a jelen ítélet 117. és 118. pontjában említett kötelezettségeket, amikor közérdeken alapuló kényszerítő okokra hivatkozik a letelepedés szabadsága korlátozásának igazolása érdekében.

134

Másrészt, amikor Magyarország az építőipari ágazat bizonyos anyagokkal való ellátásának biztonságát fenyegető veszély egyszerű „valószínűségét” hozza fel, nem hivatkozik az ezen ítélet 126. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett „valós” és „közvetlen” veszélyre.

135

Ennélfogva a társadalom valamely alapvető érdekét sértő valós, közvetlen és kellően komoly veszély fennállása, amely lehetővé tenné a közérdeken alapuló kényszerítő okokra való hivatkozást, nem bizonyított a jelen ítélet 130. pontjában említett célokkal összefüggésben.

136

Következésképpen a letelepedés szabadságának a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettségből eredő korlátozását a Magyarország által hivatkozott egyik célkitűzés sem igazolja.

137

A fenti indokokra tekintettel meg kell állapítani, hogy Magyarország – mivel elfogadta az e kormányrendelettel bevezetett járadék megfizetésre vonatkozó rendelkezéseket – nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

138

Következésképpen az első kifogásnak részben helyt kell adni annyiban, amennyiben az a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradékra vonatkozik.

139

A Bizottság azt állítja, hogy a 404/2021 kormányrendeletet és a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át a 2015/1535 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően tervezet formájában be kellett volna jelenteni neki.

140

Úgy véli, hogy mind e kormányrendelet, mind pedig e 27/A–27/C. § az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartozik, mivel „jogilag kötelező erővel” rendelkező szabályokról van szó.

141

Ezenkívül a 404/2021 kormányrendelet és a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a érinti az abban említett nyersanyagok és építőipari alapanyagok forgalmazását, egyrészt azáltal, hogy meghatározza e termékek hatósági árát, másrészt pedig azáltal, hogy előírja a kiegészítő bányajáradék megfizetését.

142

A 2015/1535 irányelvvel kapcsolatos felhasználói kézikönyv ezen értelmezés irányába mutat, mivel pontosítja, hogy az „egyéb követelmény” fogalma olyan feltételeket foglal magában, „amelyek a terméknek – az értékesítés időszakától a keletkezett hulladék kezelésének vagy ártalmatlanításának fázisáig tartó – életciklusára hatással [vannak]”, azzal, hogy e feltételeknek jelentős hatást kell gyakorolniuk a termék összetételére, jellegére vagy forgalmazására.

143

Magyarország azt állítja, hogy a második kifogást el kell utasítani.

144

A 2015/1535 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdéséből következik, hogy a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden „műszakiszabály‑tervezetet”, amely fogalom – amint az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének g) pontjából kitűnik – magában foglalja többek között a „más követelmény” fogalmát.

145

Az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja az „egyéb követelmények” fogalmát úgy határozza meg, mint a műszaki leíráson kívüli egyéb olyan követelmény, amelyet a termékre különösen a fogyasztók vagy a környezet védelme céljából írnak elő, és amely befolyásolja a termék forgalomba hozatal utáni életciklusát, úgymint a használat, az újrafeldolgozás, az újrafelhasználás vagy a hulladékkezelés feltételeit, amennyiben ezek a feltételek jelentősen befolyásolhatják a termék összetételét vagy természetét, valamint értékesítését.

146

Ez utóbbi fogalom meghatározása ennélfogva meglehetősen összetett, és – ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 118. pontjában rámutatott – számos kumulatív feltétel teljesülését követeli meg.

147

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 53. pontjából kitűnik – az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy a felrótt kötelezettségszegés fennáll, és a Bizottság feladata az e kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatához szükséges bizonyítékoknak a Bíróság előtti bemutatása, és a Bizottság semmiféle vélelemre nem alapíthatja keresetét.

148

Csak akkor feladata a tagállamnak, hogy az így előterjesztett tényeket, valamint az abból levont következtetéseket érdemben és részletesen vitassa, ha a Bizottság kellő mennyiségű olyan tényre hivatkozott, amelyekből kitűnik, hogy az állítólagos kötelezettségszegés fennáll (2021. június 24‑iBizottság kontra Spanyolország [A Doñana természeti terület állapotromlása] ítélet, C‑559/19, EU:C:2021:512, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

149

A jelen ügyben, noha a Bizottság a keresetlevelében megfogalmazott második kifogás alátámasztása érdekében azt állítja, hogy a 404/2021 kormányrendelet és a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartozik, ezt az állítást egyáltalán nem támasztja alá, mivel lényegében annak megállapítására szorítkozik, hogy „jogilag kötelező erővel” rendelkező szabályokról van szó, amelyek érintik az építőipari alapanyagok forgalmazását. Márpedig ezen állítások nem teszik lehetővé azon indokok jogilag megkövetelt módon történő bizonyítását, amelyek miatt e magyar jogi aktusok e fogalom körébe tartoznak.

150

Ugyanis, mivel a Bizottság nem végzett – még csak rövid – elemzést sem ez utóbbi rendelkezés által az egyes jogi aktusokra vonatkozóan előírt, különböző kumulatív feltételekről, a Bizottság nem tette lehetővé a Bíróság számára az állítólagos kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatát.

151

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy Magyarország nem teljesítette a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

152

Következésképpen a második kifogást el kell utasítani.

153

A fenti indokok összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy Magyarország a 404/2021 kormányrendeletben szereplő, kiegészítő bányajáradék fizetésére vonatkozó rendelkezések elfogadásával nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

154

A Bíróság a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

155

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

156

A jelen ügyben, mivel a Bíróság csak részben adott helyt a Bizottság keresetének, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: