1.

A biztonságos származási ország elve – amelynek alapvetését és végrehajtási szabályait a 2013/32/EU irányelv ( 2 ) 36. és 37. cikke, valamint I. melléklete határozza meg – lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálására olyan különleges rendszert hozzanak létre, amelynek értelmében felgyorsíthatják az eljárást, és azt a határon vagy a tranzitzónákban folytathatják le azon az alapon, hogy az ilyen országból érkező kérelmezőkről vélelmezni kell, hogy megfelelő védelemben részesülnek az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyével szemben.

2.

A biztonságos származási ország elvének az uniós jogba történt bevezetése számos kérdést vetett fel, többek között a tagállamok által ebben az összefüggésben végzett értékelés jogszerűségének és objektivitásának a kérdését. ( 3 ) Guy Serle Goodwin‑Gill már 1992‑ben, amikor ezt az elvet bevezették a nemzetközi menekültjogba, mérföldkőnek számító cikkében felvetette ezt a kérdést: „Who then is to say that countries are safe? And by whose standards? Secret men in secret rooms reading secret memos? No.” ( 4 )

3.

A jelen ügyek éppen a tagállamoknak a biztonságos származási országok kijelölésével kapcsolatos hatásköre terjedelmének kérdését vetik fel, és a 2024. október 4‑i Ministerstvo vnitra České republiky, Odbor azylové a migrační politiky ítélet ( 5 ) nyomvonalába illeszkednek. A Tribunale ordinario di Roma (római rendes bíróság, Olaszország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a jelen ügyben abban a sajátos összefüggésben merülnek fel, hogy az érintett nemzetközi védelmet kérelmezők mindketten az olasz jogalkotó által biztonságos származási országként kijelölt harmadik ország, nevezetesen Banglades állampolgárai, és ennek következtében a gjadëri (Albánia) idegenrendészeti fogdába szállították őket, ahol kérelmüket „a határon” folytatott gyorsított eljárásban bírálták el, majd mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasították. ( 6 )

4.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdés a biztonságos származási ország elvének alkalmazására vonatkozik, és az ezzel összefüggésben a tagállamokat a 2013/32 irányelv 46. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartájának ( 7 ) 47. cikke értelmében vett hatékony bírósági felülvizsgálat biztosítása érdekében terhelő kötelezettségek tisztázására irányul. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy egy tagállam egy jogalkotási aktussal mennyiben jelölhet ki egy harmadik országot biztonságos származási országnak anélkül, hogy az érintett országból származó kérelmezőnek és a kérelmét elutasító határozat elleni fellebbezést elbíráló nemzeti bíróságnak lehetősége lenne arra, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem teljes körű és ex nunc vizsgálata keretében vitassa, illetve felülvizsgálja az ilyen kijelölés jogszerűségét, azon információforrások felfedésének hiánya miatt, amelyeken e kijelölés alapul.

5.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés magára a „biztonságos származási ország” fogalmára vonatkozik, és a 2013/32 irányelv I. mellékletében szereplő kifejezések tisztázására irányul. Miközben ugyanis Banglades általános helyzetével kapcsolatban rendelkezésre álló információforrások arra utalnak, hogy fennáll az ezen országban élő személyek bizonyos csoportjaival szembeni üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy egy tagállam kijelölhet‑e egy harmadik országot biztonságos származási országként, ha lakosságának ( 8 ) egy része nem részesülhet megfelelő védelemben az említett országban.

6.

A 2013/32 irányelv (18), (40) és (42) preambulumbekezdése az alábbiakat mondja ki:

[…]

[…]

7.

Ezen irányelv „Vizsgálati eljárás” című 31. cikke a (8) bekezdésének b) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok elrendelhetik, hogy a II. fejezet alapelveivel és garanciáival összhangban a vizsgálati eljárásokat a 43. cikkel összhangban gyorsítva és/vagy a határon és/vagy a tranzitzónában folytassák le, ha:

[…]

8.

Az említett irányelvnek „A biztonságos származási ország elve” című 36. cikke értelmében:

„(1)   Az ezen irányelvvel összhangban biztonságos származási országgá nyilvánított harmadik ország – a kérelem egyéni vizsgálatát követően – csak akkor tekinthető e kérelmező tekintetében biztonságos származási országnak, ha:

és nem adott elő semmilyen komoly indokot arra vonatkozóan, hogy az ő egyedi körülményei szempontjából és nemzetközi védelemre jogosult személyként való elismerése tekintetében az ország nem minősül biztonságos származási országnak a 2011/95/EU irányelvvel összhangban [ ( 9 )].

(2)   A tagállamok nemzeti jogszabályaikban további rendelkezéseket és szabályokat állapítanak meg a biztonságos származási ország elvének alkalmazására.”

9.

A 2013/32 irányelv „Harmadik országok biztonságos származási országgá nyilvánítása nemzeti szinten” című 37. cikkének szövege a következő:

„(1)   A tagállamok fenntarthatnak vagy bevezethetnek olyan jogszabályokat, amelyek a I. melléklettel összhangban lehetővé teszik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata céljából nemzeti szinten biztonságos származási országokat határozzanak meg.

(2)   A tagállamok rendszeresen felülvizsgálják az e cikkel összhangban biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országokban fennálló helyzetet.

(3)   Széleskörű információs forrásokat kell alapul venni – különös tekintettel a más tagállamoktól, [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségétól (EUAA) ( 10 )], az UNHCR‑től, az Európa Tanácstól és más megfelelő nemzetközi szervezetektől származó információkra – annak felmérése során, hogy egy ország e cikkel összhangban biztonságos származási országnak minősül‑e.

(4)   A tagállamok tájékoztatják a[z Európai] Bizottságot azokról az országokról, amelyeket e cikk rendelkezéseinek megfelelően biztonságos származási országnak nyilvánítottak.”

10.

Ezen irányelvnek „[a] hatékony jogorvoslathoz való jog[ra]” vonatkozó 46. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

[…]

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a(z) [2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban.

[…]”

11.

A 2013/32 irányelvnek „A biztonságos származási országok kijelölése a 37. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában” című I. melléklete a következőképpen szól:

„Egy ország biztonságos származási országnak minősül, ha a jogi helyzet, a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás és az általános politikai körülmények alapján kimutatható, hogy általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95] irányelv 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget megkülönböztetés nélküli erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben.

Ezen értékelés elvégzése során számításba kell venni többek között azt, hogy milyen mértékben nyújtanak védelmet üldöztetés, vagy rossz bánásmód ellen, a következők révén:

12.

A 2008. január 28‑i decreto legislativo n. 25 – Attuazione della direttiva 2005/85/CE recante norme minime per le procedure applicate negli Stati membri ai fini del riconoscimento e della revoca dello status di rifugiato‑nak (a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló 2005/85/EK irányelv átültetéséről szóló, 25. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; [HL 2005. L 326, 13. o.]) ( 15 )a 2024. október 23‑i decreto‑legge n. 158 – Disposizioni urgenti in materia di procedure per il riconoscimento della protezione internazionale‑val (a nemzetközi védelem megadására vonatkozó sürgős rendelkezéseket tartalmazó 158. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet) ( 16 ) módosított változatának ( 17 ) 2‑bis cikke 1–4. bekezdése az alábbiakat írja elő:

„1.   Az európai jogszabályokban meghatározott minősítési kritériumok és az illetékes nemzetközi szervezetek által szolgáltatott információforrásokból származó adatok alapján a következő országok minősülnek biztonságos származási országnak: Albánia, Algéria, Banglades, Bosznia‑Hercegovina, Zöld‑foki Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Gambia, Grúzia, Ghána, Koszovó, Észak‑Macedónia, Marokkó, Montenegró, Peru, Szenegál, Szerbia, Srí Lanka és Tunézia.

2.   Az Európai Unióhoz nem tartozó állam akkor tekinthető biztonságos származási országnak, ha a jogrendje, a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás és az általános politikai helyzet alapján bizonyítható, hogy általánosságban és tartósan nem valósul meg […] üldöztetés, kínzás vagy egyéb embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód, illetve nem áll fenn nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben különbségtétel nélkül alkalmazott erőszak kockázata. Valamely ország személyek bizonyos kategóriái kivételével is biztonságos származási országgá nyilvánítható.

3.   A 2. bekezdés szerinti értékelés során figyelembe kell venni többek között azt, hogy milyen mértékben nyújtanak védelmet az üldöztetés és a bántalmazás ellen, a következők révén:

4.   Annak értékelése, hogy valamely nem uniós állam biztonságos származási ország‑e, a Commissione nazionale per il diritto di asilo [nemzeti menedékjogi bizottság, Olaszország] által szolgáltatott információkon alapul, amely [a] dokumentációs központ által összeállított információkat, valamint egyéb információforrásokat, köztük különösen [a más tagállamok], az [EUAA], az [UNHCR], az Európa Tanács és más illetékes nemzetközi szervezetek által szolgáltatott információkat vesz alapul.

4‑bis.   A biztonságos származási országok jegyzékét jogalkotási aktussal rendszeresen frissíteni kell, és arról értesíteni kell a[…] Bizottságot. Az 1. bekezdésben említett jegyzék frissítése céljából a Consiglio dei Ministri [miniszterek tanácsa, Olaszország] minden év január 15‑ig jelentést készít, amelyben – a biztonság és a nemzetközi kapcsolatok folyamatosságának elsődleges követelményeivel és a 4. bekezdésben említett információk figyelembevételével – beszámol a hatályos jegyzékben szereplő országok helyzetéről, valamint azokról az országokról, amelyek felvételét támogatni kívánja. A kormány továbbítja a jelentést az illetékes parlamenti bizottságok részére.”

13.

A 25/2008. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 9. cikkének 2‑bis. bekezdése értelmében:

„A […] kérelmező kérelmét elutasító határozat indokolásában kizárólag annak kell szerepelnie, hogy a kérelmező nem bizonyította, hogy nyomós okok alapján feltételezhető, hogy a biztonságos származási ország a kérelmező sajátos körülményeire tekintettel számára nem biztonságos.”

14.

E felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 28‑ter. cikke (1) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A kérelmet […] nyilvánvalóan megalapozatlannak kell tekinteni az alábbi feltételek bármelyikének teljesülése esetén:

[…]

15.

A 2024. május 7‑i decreto – Aggiornamento della lista dei Paesi di origine sicuri prevista dall'articolo 2‑bis del decreto legislativo 28 gennaio 2008, n. 25 (a biztonságos származási országoknak a [25/2008. sz.] felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2‑bis. cikkében foglalt jegyzékének frissítéséről szóló rendelet) ( 18 ) 1. cikkének (2) bekezdése az alábbiak szerint szól:

„A kérelmező sajátos helyzetét a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálása során a bevezetőben említett vizsgálat során megjelölt, származási országra vonatkozó adatlapokon szereplő információk tükrében kell értékelni.”

16.

Az alapeljárás felperesei bangladesi állampolgárok. Miután az olasz hatóságok megmentették őket a tengeren, a jelen indítvány 6. lábjegyzetében hivatkozott egyetértési megállapodás 3. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a gjadëri idegenrendészeti fogdába szállították őket, ahol 2024. október 16‑án mindketten nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be.

17.

A vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően e kérelmeket a Commissione Territoriale per il riconoscimento della Protezione Internazionale di Roma – sezione procedure alla frontiera II (a nemzetközi védelem elismerésével foglalkozó római területi bizottság – II. határeljárási részleg, Olaszország) határon folytatott gyorsított eljárás keretében vizsgálta meg. 2024. október 17‑i határozataival a bizottság a felperesek kérelmeit mint nyilvánvalóan megalapozatlanokat elutasította, mivel nem tudták megdönteni a származási országuk biztonságára vonatkozó vélelmet.

18.

2024. október 25‑én mindkét felperes keresetet indított e határozatokkal szemben a Tribunale ordinario di Roma (római rendes bíróság) előtt, amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

19.

A Bíróság elnöke 2024. november 21‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑758/24. és a C‑759/24. sz. ügyeket.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás megindítását kérte. 2024. november 19‑i határozatával a Bíróság úgy határozott, hogy elutasítja ezt a kérelmet.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság másodlagosan azt kérte továbbá, hogy a jelen ügyeket az eljárási szabályzat 105. cikke szerinti gyorsított előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el. 2024. november 21‑én a Bíróság elnöke helyt adott e kérelemnek.

22.

LC (C‑758/24. sz. ügy) és CP (C‑759/24. sz. ügy), az olasz, a bolgár, a cseh, a német, a görög, a francia, a ciprusi, a lett, a litván, a magyar, a máltai, a holland, az osztrák, a lengyel, a szlovák, a finn és a svéd kormány, valamint a Bizottság írásbeli és/vagy szóbeli észrevételeket terjesztett elő. A 2025. február 25‑én tartott tárgyaláson a fentiek választ adhattak a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre.

23.

Észrevételeiben az olasz kormány az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és negyedik kérdés elfogadhatatlanságára hivatkozik.

24.

Először is e kormány azt állítja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem jelöli meg az uniós jognak azt a szabályát, amely a harmadik országok biztonságos származási országként való kijelölésére vonatkozó eljárást meghatározza, és amellyel ellentétes az ilyen, jogalkotási aktus útján történő kijelölés.

25.

Meg kell azonban állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmének 17–28. pontjában kimerítő jelleggel ismerteti a nemzetközi jog, az uniós jog és az olasz jog releváns rendelkezéseit. A 158/2024. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik, egyébiránt a preambulumbekezdéseiben kifejezetten hivatkozik mind a 2013/32 irányelvre, mind pedig a 2024/1348 rendeletre, valamint a CV ítéletre, így a jogi keret egyértelműen meg lett határozva.

26.

Másodszor, az olasz kormány azt állítja, hogy az e kijelölés szabályaira vonatkozóan kért értelmezés nem releváns az alapjogvita megoldása szempontjából, mivel semmilyen konkrét hatással nincs a felperesek sajátos helyzetére és keresetük kimenetelére. ( 19 ) E tekintetben az olasz kormány hangsúlyozza, hogy Bangladest a tárcaközi rendelet már biztonságos származási országnak nyilvánította. A 158/2024. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet arra szorítkozott, hogy kizárja a biztonságos származási országok jegyzékéről azokat az országokat, amelyek tekintetében a CV ítélet alapján területi kivételek állnak fenn, és a rendelet által a biztonságos származási országok jegyzékének elfogadására irányuló eljárással kapcsolatban bevezetett módosítások nem érintik az e jegyzékben szereplő egyes országok biztonsági feltételeinek értékelésére és felülvizsgálatára irányuló eljárást.

27.

Márpedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket nem ebből a szempontból teszik fel. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, a 158/2024. sz. rendkívüli törvényerejű rendelettel bevezetett módosítások nyilvánvalóan kihatnak e kijelölés bírósági felülvizsgálatának lehetőségeire és módjaira, mivel e rendelet azzal a hatással járt, hogy jogalkotási norma rangjára emelte a harmadik országok biztonságos származási országként való kijelölését, anélkül, hogy az olasz jogalkotó ismertette volna a konkrétan alkalmazott értékelési módszert és szempontokat, illetve azokat a forrásokat, amelyekből az érintett országok általános helyzetére vonatkozó releváns információkat merítette.

28.

Harmadszor, az olasz kormány azt állítja, hogy a negyedik kérdés elvont és hipotetikus, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem végzett vizsgálatot annak megállapítása érdekében, hogy Banglades nem biztonságos származási ország személyek bizonyos csoportjai tekintetében, és hogy a kérelmezők e csoportok valamelyikébe tartoznak.

29.

Márpedig, mivel egy harmadik ország biztonságos származási országként való kijelölése fontos eljárási következményekkel jár az ezen országból érkező kérelmezők által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálásának módjára nézve, az ilyen kérdés nem elvont és nem hipotetikus e kijelölés jogszerűségének felülvizsgálatával összefüggésben.

30.

Úgy vélem tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságának nincs akadálya.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett mindkét kérdésében a 2013/32 irányelv 36., 37. és 38. cikkére hivatkozik. Márpedig, noha ezen irányelv 36. és 37. cikke ténylegesen meghatározza a biztonságos származási ország elvének alkalmazására vonatkozó szabályokat, az irányelv 38. cikke egy másik jogelv, nevezetesen a biztonságos harmadik ország elvének alkalmazási feltételeit állapítja meg. Tekintettel arra, hogy az alapeljárások nem egy „biztonságos harmadik országot” érintenek, és mivel ezen elvet eltérő szabályok szabályozzák, e kérdéseket kizárólag az említett irányelv 36. és 37. cikkében foglalt rendelkezésekre tekintettel fogom megvizsgálni.

32.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha valamely tagállam jogalkotási aktus útján biztonságos származási országként jelöl ki harmadik országokat.

33.

Ez a kérdés abból ered, hogy a 158/2024. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet elfogadásáig az olasz hatóságok két lépésben jelöltek ki biztonságos származási országként harmadik országokat. Először is a törvény meghatározta e kijelölés jogi keretét (módszer, kritériumok, információforrások, értékelési elemek), míg ezt követően az illetékes közigazgatási hatóság egy tárcaközi rendelet útján az ezen országokra vonatkozó adatlapok alapján jelölte ki a biztonságos származási országokat.

34.

Márpedig a 158/2024. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet módosította ezt a rendszert, és e kijelölést az olasz jogalkotóra bízta. A 25/2008. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2‑bis. cikke így számos harmadik országot, köztük Bangladest is biztonságos származási országként jelölte ki. Úgy tűnik, ez a jogalkotói beavatkozás jelentős változást hozott a nemzeti jogban a peres eljárások rendszerében, mivel az a döntés, hogy a harmadik országokat már nem közigazgatási aktussal, hanem jogalkotási aktussal jelölik ki biztonságos származási országként, éppen e norma jellege miatt korlátozza e kijelölés jogszerűségének bírósági felülvizsgálatát, amelyet a rendes bíróságnak el kellene tudnia végezni, ezáltal korlátozza a kérelmező védelemhez való jogának gyakorlását. E tekintetben a C‑759/24. sz. ügyben a felperes azt hangsúlyozza, hogy a nemzeti bíróságnak az alapeljáráshoz kapcsolódó másodlagos eljárás keretében alkotmányossági felülvizsgálatot kellene indítania.

35.

Ezen, a nemzeti norma jellegére vonatkozó első kérdés önmagában nem vet fel különösebb nehézséget.

36.

A 2013/32 irányelv egyetlen rendelkezése sem határozza meg ugyanis, hogy mely tagállami hatóság(ok)nak kell nemzeti szinten kijelölnie(ük) a biztonságos származási országokat – függetlenül attól, hogy létezik‑e nemzeti jegyzék, vagy sem –, és az erre vonatkozó jogi eszközt sem. Ezen irányelv 37. cikkének (1) bekezdése annak meghatározására szorítkozik, hogy „[a]
tagállamok fenntarthatnak vagy bevezethetnek olyan jogszabályokat, amelyek a I. melléklettel összhangban lehetővé teszik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata céljából nemzeti szinten biztonságos származási országokat határozzanak meg”. A „jogszabályok” kifejezést („legislation” az angol nyelvi változatban, vagy „normativa” az olasz nyelvi változatban) a legtágabb értelemben kell érteni, úgy, hogy az magában foglalja a törvényi, rendeleti vagy közigazgatási jellegű aktusokat is.

37.

Következésképpen a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a harmadik országoknak a nemzeti jogukban biztonságos származási országként való kijelölésére szolgáló eljárási módok és szabályok megválasztását illetően. Semmi nem zárja ki, hogy e kijelölés jogalkotási szintű jogi aktusból következzen, mivel az ilyen döntés valójában a számukra elismert intézményi és eljárási autonómia körébe tartozik.

38.

Az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdéséből azonban az következik, hogy ez a döntési szabadság nem érinti a tagállamok azon kötelezettségét, hogy az uniós jog elsőbbségének és az érintett irányelv teljes érvényesülésének biztosítása érdekében minden szükséges intézkedést megtegyenek az irányelv által követett céllal és az abban foglalt kötelezettségekkel összhangban. ( 20 ) Ebből következik, hogy az a jogi aktus, amellyel valamely tagállam harmadik országot biztonságos származási országként jelöl ki, nem érintheti a 2013/32 irányelv II. fejezetében említett alapelvek és alapvető garanciák tiszteletben tartása, és különösen a nemzetközi védelmet kérelmezőknek az említett irányelv 46. cikke alapján biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog tiszteletben tartása tekintetében a tagállamra háruló kötelezettségeket.

39.

E tényezőkre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja, hogy a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a gyakorlat, amely szerint valamely tagállam jogalkotási aktussal egy harmadik országot biztonságos származási országként jelöl ki, amennyiben az ilyen gyakorlat biztosítja az uniós jog elsőbbségét és ezen irányelv teljes érvényesülését, az irányelvben foglalt kötelezettségekkel és az általa követett célokkal összhangban.

40.

A kérdést előterjesztő bíróság ebben az összefüggésben terjeszti elő második és harmadik kérdését.

41.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikkét, valamint 46. cikkének (3) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan gyakorlat, amelynek értelmében valamely tagállam egy jogalkotási aktussal anélkül jelöl ki egy harmadik országot biztonságos származási országként, hogy az érintett országból érkező kérelmező, illetve a vele szemben hozott elutasító határozattal szemben benyújtott keresetet elbíráló nemzeti bíróság – a kijelölés alapjául szolgáló információforrások felfedésének hiánya miatt – vitatni, illetve felülvizsgálni tudná az ilyen kijelölés jogszerűségét az ezen irányelv I. mellékletében szereplő feltételekre tekintettel.

42.

Ezenkívül harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra is választ vár a Bíróságtól, hogy ilyen körülmények között a nemzeti bíróság felülvizsgálhatja‑e az ilyen kijelölés jogszerűségét az e mellékletben foglalt feltételekre tekintettel azon információforrások alapján, amelyeket ő maga gyűjtött össze az említett irányelv 37. cikkének (3) bekezdésében felsoroltak közül.

43.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e kérdések abból erednek, hogy eleve ellentmondás áll fenn Banglades általános helyzetére vonatkozóan rendelkezésre álló információk és a 25/2008. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2‑bis. cikkében felállított azon vélelem között, amely szerint ez az ország biztonságos származási ország. Márpedig a korábbi rendszerrel ellentétben a harmadik országokat biztonságos származási országként kijelölő jogi aktus nem fedi fel azokat a konkrét információforrásokat, amelyek alapján az olasz jogalkotó értékelte ezen ország biztonságát, és különösen azt a képességét, hogy megfelelő védelmet biztosítson lakosságának az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyével szemben. A kérdést előterjesztő bíróság következésképpen azt állítja, hogy az ezen információkhoz való hozzáférés hiányában mind az érintett kérelmező, mind pedig az az igazságügyi hatóság, amelyhez a kérelmező a keresetét benyújtotta, meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy e források eredetének, tekintélyének, megbízhatóságának, relevanciájának, aktualitásának és teljességének ellenőrzése révén vitassa, illetve felülvizsgálja a biztonságra vonatkozó ilyen vélelem jogszerűségét.

44.

Az említett kérdések tehát nem vonatkoznak arra a felülvizsgálatra, amelyet ezen igazságügyi hatóságnak a 2013/32 irányelv 36. cikkének (1) bekezdésében előírt rendelkezések végrehajtása tekintetében kell elvégeznie, amely rendelkezés megköveteli az érintett ország biztonságára vonatkozó vélelem mellőzését valamely egyedi esetben, amennyiben a kérelem szubjektív és részletes értékelése alapján úgy tűnik, hogy ez az ország a kérelmező egyéni körülményei miatt nem biztonságos. A kérdések kizárólag arra az esetre vonatkoznak, amikor a kérelmező maga vitatja származási országának biztonságos származási országként való kijelölését.

45.

A 2013/32 irányelv (25) és (50) preambulumbekezdéséből, valamint 46. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy azoknak a nemzetközi védelmet kérelmezőknek, akik biztonságos származási országként kijelölt harmadik országból érkeznek, és akiknek a kérelme gyorsított vizsgálati eljárás tárgyát képezi, biztosítani kell a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot a határon vagy a tranzitzónákban vele szemben hozott határozatokkal szemben. Ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdése meghatározza e jog terjedelmét, megállapítva, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az a bíróság, amely előtt az érintett nemzetközi védelem iránti kérelemre hozott határozatot megtámadják, elvégezze „mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását[,] ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a [2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is”.

46.

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkében előírt jogorvoslat jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely a hatékony bírói jogvédelem elvének megerősítését képezi. ( 21 )

47.

Ezen elvek alkalmazásával mondta ki a Bíróság a 2011. július 28‑i Samba Diouf ítéletben ( 22 ), hogy a közigazgatási hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelem gyorsított eljárás keretében történő elbírálására késztető indokok bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik. ( 23 ) Nemrégiben ugyancsak az említett elvek alkalmazásával állapította meg a Bíróság a CV ítéletben, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése által biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog megköveteli, hogy az illetékes igazságügyi hatóság – az uniós jogalkotó által előírt teljes körű és ex nunc vizsgálat keretében és az ügy iratai, valamint az előtte folyamatban lévő eljárás során ismertetett tények alapján – vegye figyelembe, hogy nem teljesültek az említett irányelv I. mellékletében foglalt, biztonságos harmadik országként való kijelölés anyagi feltételei, még akkor is, ha e hiányosságra a kérelem alátámasztására nem hivatkoznak kifejezetten. ( 24 ) A Bíróság szerint ezért a tagállamok feladata, hogy a nemzeti jogszabályaikat úgy alakítsák, hogy az említett jogorvoslati kérelmek elbírálása tartalmazza valamennyi olyan ténybeli és jogi tényező illetékes igazságügyi hatóság általi vizsgálatát, amelyek lehetővé teszik számára az adott ügy naprakész értékelését, beleértve az ilyen kijelölés jogszerűségét is. ( 25 )

48.

Ebből következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy valamely harmadik országot jogalkotási aktus biztonságos származási országként jelöl ki, nem járhat azzal a következménnyel, hogy kivonja ezen aktust a jogszerűség felülvizsgálata alól, mert úgy megfosztanák a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését a hatékony érvényesüléstől. Mivel az ilyen kijelöléssel e jogalkotási aktus meghatározza azokat a nemzetközi védelem iránti kérelmeket, amelyek gyorsított eljárás keretében vizsgálhatók és/vagy amelyek esetében ezen eljárást lefolytathatják a határon vagy tranzitzónákban, mégpedig ezen irányelv 31. cikke (8) bekezdése b) pontjának megfelelően, az említett jogalkotási aktus az uniós jogot hajtja végre, és a címétől vagy a nemzeti jogban alkalmazott formájától függetlenül biztosítania kell az uniós jog által a nemzetközi védelmet kérelmezők számára elismert anyagi jogi és eljárási garanciák tiszteletben tartását.

49.

A több tagállam által az észrevételeikben ezzel kapcsolatban kifejtett vélemények ellenére tehát alapvető fontosságúnak tűnik számomra, hogy – amennyiben az illetékes közigazgatási vagy igazságügyi hatóság előtt megtámadják e kijelölést – a nemzeti jogalkotó biztosítsa azon adatok és információforrások elegendő és megfelelő nyilvánosságát, amelyekből az érintett országoknak a 2013/32 irányelv 37. cikkének (1) bekezdése értelmében vett biztonságára következtetni tudott.

50.

Kétségtelen, hogy sem a 2013/32 irányelv 37. cikkének (3) bekezdése, sem ezen irányelv más rendelkezése nem követeli meg a tagállamtól, hogy hozza nyilvánosságra azokat az információforrásokat, amelyekre az érintett ország biztonságára vonatkozó vélelmet alapította.

51.

Mindazonáltal mind a 2013/32 irányelv rendszere, mind annak céljai az információforrások felfedése mellett szólnak. Az ilyen felfedés elősegíti a megfelelő és teljes körű vizsgálat lefolytatását, valamint azt, hogy a biztonságos származási országként kijelölt harmadik országból érkező kérelmező ténylegesen megismerhesse az uniós jogalkotó által biztosított garanciákat és alapelveket, összhangban az ezen irányelv (18) és (20) preambulumbekezdésében meghatározott célkitűzésekkel.

52.

Először is, az információforrások felfedése erősíti a biztonság vélelmének hitelességét és tekintélyét, ami hozzájárul a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatára irányuló eljárások gyorsaságához és hatékonyságához. A 25/2008. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 2‑bis. cikke által felállított jogi vélelmet általában úgy határozzák meg, mint azt a következtetést, amelyet a törvény vagy a bíró egy ismert tényből egy ismeretlen tényre von le, amelynek fennállását az előbbi valószínűsíti. ( 26 ) Ennek megfelelően nincs objektív bizonyosság arra vonatkozóan, hogy a kérelmezők számára megfelelő védelem áll rendelkezésre a származási országban. A vélelem bizonyossága a vélelem alapjául szolgáló tények bizonyosságától, tekintélyétől, megbízhatóságától, relevanciájától, aktualitásától, teljességétől és a nemzeti jogalkotó által ezekből levont következtetések helyességétől függ.

53.

Másodszor, az uniós jogalkotó azáltal, hogy megkövetelte a biztonságos származási országként kijelölt harmadik országbeli állampolgár által benyújtott kérelem egyedi vizsgálatának fenntartását, ( 27 ) nem kívánta az illetékes közigazgatási hatóságot egy egyszerű bejegyzést végző intézménnyé degradálni. Függetlenül a harmadik országokat biztonságos származási országként kijelölő norma törvényi, rendeleti vagy közigazgatási jellegétől, e hatóság továbbra is felelős a kérelem „megfelelő vizsgálatának” elvégzéséért, és érdekes megjegyezni, hogy a hatóságnak e célból „megfelelő eszközökkel”, köztük a származási országra vonatkozó információk vagy jogi szakértői vélemények felhasználására megfelelően képzett személyzettel kell rendelkeznie (a 2013/32 irányelv 4. cikkének (1) és (3) bekezdése). Ebből következik, hogy azon tényezők, amelyek a származási országnak az üldöztetéssel, illetve az alapvető jogok súlyos megsértésével szembeni védelem biztosítására vonatkozó képességét, vagy éppen ellenkezőleg, annak hiányát mutatják, döntő bizonyítéknak minősülnek mind az érintett ország biztonsága vélelmének megállapítását eredményező általános értékelés, mind pedig ezzel szimmetrikusan a felperes helyzetének – adott esetben e vélelem megdöntését eredményező – egyedi értékelése során. ( 28 ) Az értékelés alapvető elemei változatlanok maradnak, és az információforrások súlyán és relevanciáján alapulnak.

54.

Így a biztonság vélelmének megdönthető jellege megköveteli, hogy az illetékes közigazgatási hatóság ezen információforrásokra tekintettel értékelhesse, hogy a kérelmező nyilatkozatai logikailag összefüggőek és hihetőek‑e (2011/95 irányelv 4. cikke (5) bekezdésének c) pontja), illetve, hogy az e vélelem megdöntése érdekében a kérelmező által hivatkozott indokok komolyak‑e (a 2013/32 irányelv 36. cikkének (1) bekezdése).

55.

A biztonság vélelmének megdönthető jellege ugyancsak megköveteli, hogy a kérelmezőt tájékoztassák azokról az okokról, amelyek miatt a származási országát biztonságosnak vélelmezik, hogy a vélelmet hatékonyabban meg tudja dönteni azáltal, hogy egyéni helyzetét megkülönbözteti attól az általános helyzettől, amelyen e vélelem alapul. Általában a nemzetközi védelemnek a biztonságra vonatkozó vélelmet megalapozó információforrások alapján történő megadását a kérelmező aligha vitatja. Nem ez a helyzet ugyanakkor a kérelem elutasítása esetén. Ezért a harmadik ország biztonságára vonatkozó bármely vélelemnek olyan eljáráson kell alapulnia, amely biztosítja az ország általános helyzetére vonatkozó azon információk összegyűjtésének és kezelésének átláthatóságát, amelyek alapján a nemzeti jogalkotó úgy döntött, hogy az adott országot biztonságos származási országként lehet kijelölni. Amint az a 2013/32 irányelv 37. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseiből kitűnik, illetve annak ellenére, hogy az abban szereplő felsorolás nem kimerítő jellegű, itt nincs helye érzékenynek vagy bizalmasnak minősülő információknak, és azokra nincs is szükség. ( 29 )

56.

Ebben az összefüggésben úgy tekinthető, hogy ezen információforrások felfedése a 2011/95 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének utolsó fordulata alapján a tagállamra háruló együttműködési kötelezettség körébe tartozik.

57.

Harmadszor, azon információforrások elegendő és megfelelő nyilvánossága, amelyeken a biztonság vélelme alapul, számomra elválaszthatatlannak tűnik a 2012/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése által a biztonságos származási országként kijelölt harmadik országból érkező azon kérelmező számára biztosított hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogtól, akivel szemben gyorsított eljárást alkalmaznak.

58.

A Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy e kérelmező megismerhesse a nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasító határozat alapjául szolgáló indokokat. ( 30 ) Márpedig, mivel ezek az indokok azonosak azokkal, amelyeken a származási országa biztonságának vélelme alapul, e források felfedése lehetővé teszi számára jogainak védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az illetékes igazságügyi hatósághoz fordulni.

59.

Ezenkívül, amint azt a Bíróság megállapította, a bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az illetékes igazságügyi hatóság elvégezze mind a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó tények, mind pedig a jogi szempontok teljes körű és ex nunc vizsgálatát, ideértve az ilyen kijelölés 2013/32 irányelv I. mellékletében meghatározott anyagi jogi feltételeinek esetleges megsértését is. ( 31 ) Márpedig ennek szükségessége megköveteli, hogy e hatóság hozzáférjen a nemzeti jogalkotó által e célból használt információforrásokhoz.

60.

Negyedszer, ezen információforrások nyilvánosságának biztosításával egy tagállam jogalkotója a többi tagállam valamennyi hatáskörrel rendelkező nemzeti hatósága számára közös és egységes hivatkozási alapot kínál, amely nem zárja ki, de legalábbis korlátozza azon helyzeteket, amelyekben e hatóságok az ugyanazon származási országból érkező kérelmezőkre vonatkozóan eltérő értékeléseket alkalmaznak.

61.

Nem vitatott ugyanis, hogy a 2013/32 irányelv I. mellékletében szereplő feltételek általános és elvont módon kerültek meghatározásra, és hogy azokat a körülményeket, amelyek azt bizonyítják, hogy valamely ország képes, vagy éppen ellenkezőleg, nem képes megfelelő védelmet biztosítani a lakosságának, tagállamonként és a nemzeti hatóságoktól függően igen eltérően értékelik. ( 32 ) Amint arra Guy Serle Goodwin‑Gill rámutatott, ( 33 )„információban nincs hiány […] De lássuk be, az ellenőrzött információkkal van egy probléma: korlátozzák a lehetőségeket és két irányba mutatnak. Ahogyan valami úgy tűnhet, hogy nem jelent semmilyen kockázatot, ugyanez más esetekben az ellenkezőjét igazolja”. ( 34 )

62.

E körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy – annak ellenére, hogy jogszabályok nem rendezik ezt a kérdést – a biztonságos származási ország elvének alapjául szolgáló rendszer és az uniós jogalkotó által ebben az összefüggésben követett célkitűzések megkövetelik, hogy a tagállamok felfedjék azokat az információforrásokat, amelyek alapján vélelmezik az érintett országok biztonságát, annál is inkább, mivel a 2013/32 irányelv 37. cikkének (3) bekezdésében említett források nyilvános források. Az információforrásokhoz való hozzáférés a nemzeti jogban előírt formában és eljárások szerint állapítható meg, például úgy, hogy csatolják a harmadik országnak biztonságos származási országként való kijelöléséről szóló jogi aktushoz vagy annak mellékletéhez, vagy – a kérelmező vagy az illetékes közigazgatási vagy igazságügyi hatóság kérésére – utólagosan közlik azokat.

63.

E források felfedésének hiányában a bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az illetékes igazságügyi hatóság – amely e területen minden szükséges szakértelemmel rendelkezik – a kijelölés jogszerűségének megítélése szempontjából leglényegesebbnek tartott információforrásokra alapozza értékelését. ( 35 ) A rendes eljárástól eltérően a határon lefolytatott gyorsított eljárást egy biztonságos származási országként kijelölt harmadik országból érkező kérelmező esetében egy előre összeállított lista alapján végzik. Amennyiben valamely ország biztonságára vonatkozó értékelés folyamatosan változik, és azt nem vizsgálták felül rendszeresen, e hatóságot nem lehet megakadályozni abban, hogy aktualizálja az adott országban fennálló általános polgári, jogi és politikai körülményeket.

64.

E megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikkét, valamint 46. cikkének (3) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan gyakorlat, amelynek értelmében valamely tagállam jogalkotási aktussal egy harmadik országot biztonságos származási országként jelöl ki, amennyiben az ilyen országból érkező kérelmező által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szembeni jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság – az e 46. cikk (3) bekezdésében előírt, teljes körű és ex nunc vizsgálat követelménye alapján – rendelkezik azon információforrásokkal, amelyek alapján a nemzeti jogalkotó az érintett ország biztonságára következtetett.

65.

Ezen információforrások felfedésének hiányában az illetékes igazságügyi hatóság az említett irányelv I. mellékletében foglalt feltételekre tekintettel felülvizsgálhatja az ilyen kijelölés jogszerűségét azon információforrások alapján, amelyeket ő maga gyűjtött össze az ugyanezen irányelv 37. cikkének (3) bekezdésében felsoroltak közül.

66.

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2013/32 irányelv 36. cikkét és 37. cikkének (1) bekezdését, valamint ezen irányelv I. mellékletét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha egy tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata céljából valamely harmadik országot biztonságos származási országként jelöl ki, jóllehet személyek bizonyos csoportjai ebben az országban valószínűleg nem részesülnek megfelelő védelemben az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyével szemben.

67.

Erre a kérdésre két lehetséges válasz adható, amelyek mindegyike egy olyan értelmezésen alapul, amely véleményem szerint jogilag védhető.

68.

Az első a „biztonságos származási ország” 2013/32 irányelv I. mellékletében szereplő fogalma alapvető meghatározásának szigorú és kissé idealista értelmezésén alapul, és e lehetőség elutasításából áll. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez a megoldás összhangban van a CV ítéletben foglaltakkal. Ha a Bíróság ezt a megoldást fogadja el, akkor egy tagállam csak akkor jelölhet ki valamely harmadik országot biztonságos származási országnak, ha bizonyítja, hogy ezen ország jogi és politikai berendezkedése egy olyan demokratikus rendszert alkot, amelyben az állampolgárok és az ott lakóhellyel rendelkező hontalan személyek megfelelő védelmet élveznek az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye ellen, függetlenül attól, hogy ezen ország területén tartózkodnak‑e, és függetlenül faji hovatartozásuktól, állampolgárságuktól, politikai vagy vallási meggyőződésüktől vagy valamely meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuktól.

69.

Ez a megoldás annak biztosítására irányulna, hogy bárkinek, aki ilyen országból érkezik, eleve nincs valós szüksége a nemzetközi védelemre, és lehetővé tenné az ezen ország állampolgárai által benyújtott valamennyi kérelem egységes kezelését. Ugyanakkor egy erős migrációs nyomással jellemzett kontextusban úgy tűnik számomra, hogy ez a megoldás bizonyos mértékben megfosztja hatékony érvényesülésétől a biztonságos származási ország elvét. Ez ugyanis azzal a hátránnyal járna, hogy kizárná a biztonságos származási országok nemzeti jegyzékeiből azokat az országokat, amelyek az intézményeik által garantálják a jogállamiságot, valamint az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartását, de amelyek személyek egy vagy több korlátozott és azonosítható csoportjával szemben még mindig nem teljesítik a feladataikat. Következésképpen a tagállamok kötelesek lennének az ezen országok állampolgárai által benyújtott valamennyi kérelmet a rendes eljárás szerint elbírálni, miközben e kérelmezők túlnyomó többségének nincs valós nemzetközi védelem iránti igénye. Ez az illetékes nemzeti hatóságok szolgálatainak túlterheltségét és a vizsgálati eljárás elhúzódását eredményezné, ami hátrányosan érintené a valós nemzetközi védelemre szoruló kérelmezőket.

70.

Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy inkább a második megoldást fogadja el. Ez abban áll, hogy a tagállamok mérlegelési jogkörének elismerése lehetővé teszi számukra, hogy egy harmadik országot biztonságos származási országként jelöljenek ki, még akkor is, ha a tagállam személyek egy vagy több korlátozott, de egyértelműen azonosítható csoportját az adott országban veszélyeztetettként azonosította, és ezzel összefüggésben kifejezetten kizárja őket az ezen országhoz kapcsolódó biztonság vélelméből.

71.

Úgy vélem, hogy ez a megoldás ellentétesnek tűnik a Bíróság által a CV ítéletben megállapítottakkal. Ebben az ítéletben a Bíróság nem a tagállamok, hanem az uniós jogalkotó mérlegelési mozgásterét ismerte el, ( 36 ) és ellenezte, hogy ez utóbbiak területi kivételeket tehessenek. Továbbá, készséggel elismerem, hogy egy különös paradoxon folytán a biztonságos származási ország elvének alkalmazása egyedülállóan bonyolulttá válhat.

72.

Ugyanakkor ezt a megoldást nemcsak a 2013/32 irányelv szövege, hanem azon rendszer szerkezete és célja is alátámasztja, amelybe ez az elv illeszkedik. Amikor ugyanis egy tagállam menekültügyi rendszere erős migrációs nyomásnak van kitéve, és bizonyos országok állampolgárai által benyújtott, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmek nagy arányban fordulnak elő, olyan egyensúlyi megoldás jön létre, amely lehetővé teszi az e kérelmek elbírálásának gyorsaságára irányuló célkitűzés összeegyeztetését azzal, hogy valamennyi kérelem tekintetében biztosítani kell a megfelelő és a 2013/32 irányelv rendelkezéseinek megfelelő bánásmódot. ( 37 ) Emellett ez egy olyan pragmatikus megoldás, amely figyelembe veszi a nemzeti menekültügyi rendszereket jelenleg terhelő nehézségeket és a 2024/1348 rendelet 2024. június 11‑i hatálybalépésével az uniós szabályozásban bekövetkezett változásokat.

73.

Azt javaslom, hogy térjünk vissza mindkét pontra.

74.

Először is, egy ilyen megoldás, amennyiben megfelelő korlátozásokkal és garanciákkal van körülvéve, nem sérti a „biztonságos származási ország” fogalmának meghatározását.

75.

A 2013/32 irányelv I. mellékletének első bekezdése értelmében „[e]gy ország akkor tekinthető biztonságos származási országnak, ha a jogi helyzete és a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás helyzete és az általános politikai körülmények alapján kimutatható, hogy általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95] irányelv 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést”.

76.

Nem vonok le semmilyen következtetést az „uniformément” („egységesen”) és a „jamais” („soha”) határozószavaknak a 2013/32 irányelv I. mellékletének francia nyelvű változatában való használatából. ( 38 ) E melléklet összehasonlító nyelvi vizsgálatából ugyanis kitűnik, hogy ezen határozószavak egyike sem rendelkezik ilyen jelentéssel a melléklet többi nyelvi változatában. Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy a CV ítélet 68. és 69. pontja, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten hivatkozik, nem alkalmazhatók analógia útján.

77.

A 2013/32 irányelv I. mellékletének többi nyelvi változata valamely harmadik ország biztonságos származási országként való kijelölését ahhoz a feltételhez köti, hogy bizonyítható legyen, hogy általában és „folyamatosan” ( 39 ) vagy általában és „tartósan” ( 40 ) (vagy „állandó jelleggel”, ( 41 )„rendszeresen”, ( 42 )„szisztematikusan”, ( 43 )„kitartóan” ( 44 ) vagy „következetesen” ( 45 )) „nincs üldöztetés”. Úgy tűnik, hogy ezek az egyéb nyelvi változatok hívebben tükrözik az uniós jogalkotó azon szándékát, hogy a biztonságos származási országként való kijelölés szempontjából figyelembe vegye a harmadik ország stabilitását, ( 46 ) mivel a stabilitás a 2011/95 irányelvben is előírt kritérium a nemzetközi védelem megszüntetésére vonatkozó záradékok végrehajtása céljából. ( 47 ) Továbbá az, ami változhat, nem vélelmezhető, és a tagállamok ezért nem feltételezhetik, hogy egy ország képes megfelelő védelmet biztosítani az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye ellen, ha hiteles információforrások alapján úgy tűnik, hogy ez a képesség csak átmeneti.

78.

Következésképpen elemzésemet az „általában” határozószó jelentésére összpontosítom, amely a 2013/32 irányelv I. mellékletének valamennyi nyelvi változatában közös.

79.

Szemantikai szempontból az „általános”, „általánosságban” vagy „általánosan” kifejezések olyan eseményre, tényre vagy egyéb körülményre utalnak, amely az esetek többségében felmerül, vagy amely igen nagyszámú személyre vonatkozik, anélkül, hogy figyelembe vennénk az egyedi eseteket. Ez a határozószó tehát részben absztrakciót tartalmaz. ( 48 ) Ebből azt a következtetést vonom le, hogy terminológiai szempontból valamely harmadik ország akkor jelölhető ki biztonságos származási országként, ha a 2013/32 irányelv I. mellékletében felsorolt különböző kritériumok alapján megállapítást nyer, hogy nem az egyes állampolgárait, hanem azok többségét védi az üldöztetés vagy a súlyos sérelem veszélyétől, azzal, hogy fennállhatnak olyan egyedi helyzetek, amelyekben ez az ország nem biztosít megfelelő védelmet az ilyen sérelmekkel szemben. Ezen irányelv (42) preambulumbekezdése ennek megfelelően kimondja, hogy e kijelölés nem jelent „teljes” garanciát az említett ország állampolgárainak biztonságára nézve, tekintettel az értékelés természetére, amely csak az országban fennálló általános polgári, jogi és politikai körülményeket veheti figyelembe. Az uniós jogalkotó tehát egyértelműen elismeri, hogy a biztonságos származási ország elve és az abból eredő biztonsági vélelem általánosításból fakad.

80.

Másodszor, az a rendszer, amelyen a biztonságos származási ország elve alapul, az általánosítás és a kivételek közötti kettősségről tanúskodik. Ennek a jogelvnek két aspektusa van: egyrészt egy objektív és általános aspektus, amely abban nyilvánul meg, hogy egy általános hatályú jogi aktusban olyan harmadik országokat jelölnek ki biztonságos származási országként, amelyek megfelelnek a 2013/32 irányelv 37. cikkében, valamint I. mellékletében foglalt követelményeknek és kritériumoknak, másrészt pedig egy olyan szubjektív és részletes aspektus, amely a kérelem egyedi vizsgálatának lefolytatásában nyilvánul meg, és amelynek eredményeként az illetékes nemzeti hatóság ezen irányelv 36. cikke (1) bekezdésének megfelelően kénytelen lehet mellőzni az érintett ország biztonságára vonatkozó vélelmet.

81.

Márpedig, ha az uniós jogalkotó megköveteli az illetékes nemzeti hatóságoktól, hogy (utólagosan) mellőzzék az ország biztonságára vonatkozó vélelmet minden olyan esetben, amikor a kérelem egyedi vizsgálatának eredményeként megállapítják, hogy az érintett személy egyedi helyzete miatt a származási országában üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyének lehet kitéve, akkor nem látok olyan nyomós okot, amely kizárná, hogy valamely tagállam úgy döntsön, hogy ezen ország általános helyzetének értékelésének eredményeként (előzetesen) zárja ki e vélelem hatálya alól a személyek azon csoportjá(ai)t, amelye(ke)t az említett országban már veszélyeztetettként azonosított.

82.

A biztonságos származási ország elvének ilyen alkalmazási módja ugyanis, amennyiben a 2013/32 irányelv I. mellékletében foglalt kritériumok szigorú vizsgálatán alapul, lehetővé teszi a tagállamok számára – különösen azok számára, amelyek jelentős migrációs nyomásnak vannak kitéve, és amelyekhez számos, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmet nyújtottak be –, hogy ezen irányelv célkitűzéseit kövessék.

83.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az irányelv (18) és (20) preambulumbekezdésének megfelelően a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy felgyorsíthassák a vizsgálati eljárást, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem valószínűsíthetően megalapozatlan, biztosítva ugyanakkor a „megfelelő és teljes körű vizsgálat” lefolytatását. ( 49 ) Márpedig attól kezdve, hogy valamely tagállam bizonyítani tudja, hogy egy ország a lakossága nagy többsége számára stabil és elégséges biztonsági feltételeket biztosít a 2013/32 irányelv I. mellékletében meghatározott kritériumoknak megfelelően, és azonosítani tudja az ezen országban potenciálisan veszélyeztetett személyek csoportjá(ai)t, e tagállam arra törekszik, hogy tekintettel legyen a nemzetközi védelem iránti, az érintett származási országa miatt esetlegesen nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmekkel kapcsolatos vizsgálati eljárások gyorsaságára irányuló célkitűzésre, ugyanakkor biztosítsa a biztonságos származási ország elvének alkalmazásából kizárt személyek csoportjai által benyújtott kérelmek megfelelő és teljes körű vizsgálatát, és e kérelmeket az ezen irányelv 31. cikkének (1)–(7) bekezdésében előírt rendes eljárás keretében bírálja el.

84.

A londoni állásfoglalással ( 50 ) összhangban ez a megoldás valamennyi nemzetközi védelmet kérelmező számára megőrzi a vizsgálati eljárások hatékonyságát és gyorsaságát azáltal, hogy csökkenti az egyes nemzeti menekültügyi rendszerekre nehezedő nyomást, és lehetővé teszi, hogy a források a ténylegesen nemzetközi védelemre szoruló kérelmezőkre összpontosuljanak. Amint azt a görög kormány észrevételeiben hangsúlyozza, a személyek meghatározott csoportjainak ezen elv alkalmazásából való kizárása inkább erősíti, semmint gyengíti a biztonságos származási országból érkező kérelmezők védelmét, a holland kormány pedig hozzáteszi, hogy ez a szabály mentesíti ez utóbbiakat a származási országuk biztonságára vonatkozó vélelem megdöntésének kötelezettsége alól.

85.

Harmadszor, a biztonságos származási ország elvének ezen alkalmazási módja véleményem szerint elfogadható a 2013/32 irányelv 36. cikkének (2) bekezdése alapján. Annak előírásával, hogy „[a] tagállamok nemzeti jogszabályaikban további rendelkezéseket és szabályokat állapítanak meg [ezen elv] alkalmazására”, ( 51 )
az uniós jogalkotó bizonyos mérlegelési mozgásteret ismer el a tagállamok számára, amelyet azok véleményem szerint jogszerű célok elérése érdekében felhasználhatnak. Előfordulhat, hogy személyek bizonyos csoportjai számára az alapvető jogok magasabb szintű védelmét kívánják biztosítani. A kérelmezők nagyszámú beáramlása idején a nemzeti menekültügyi rendszerük eszközeit és erőforrásait is a lehető leghatékonyabban oszthatják el annak érdekében, hogy az illetékes nemzeti hatóságokat mentesítsék a nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmek alól.

86.

Rámutatnék azonban arra, hogy amikor valamely tagállam a biztonságos származási ország elvének a nemzeti jogában történő alkalmazása céljából egy további szabályt fogad el, az uniós jogot hajtja végre, így mérlegelési mozgásterét e jog korlátozza.

87.

Így a tagállamok számára elismert mérlegelési mozgástér nem gyakorolható oly módon, hogy az veszélyeztesse a 2013/32 irányelv általános célkitűzéseit, különösen a biztonságos származási ország elvének alapjául szolgáló célkitűzést és annak hatékony érvényesülését. ( 52 )

88.

Ez azt jelenti, hogy a tagállamnak a harmadik ország általános helyzetének értékelése során meg kell határoznia a veszélyeztetett személyek csoportjá(ai)t oly módon, hogy kifejezetten kizárhassa őket a biztonságos származási ország elvének és az ahhoz kapcsolódó biztonsági vélelemnek az alkalmazásából. Annak az illetékes nemzeti hatóságnak ugyanis, amelyhez nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, azonnal képesnek kell lennie az e csoportokba tartozó személyek azonosítására és megkülönböztetésére a 2013/32 irányelv 31. cikkének (1)–(7) bekezdésében előírt rendes vizsgálati eljárás megindítása érdekében.

89.

Minden olyan kizárás, amely nem formalizált, az érintett országokból érkező, nemzetközi védelmet kérelmezők védelmének gyengítéséhez vezet.

90.

Ez azt is jelenti, hogy a biztonságos származási ország elvének ilyen alkalmazási módja nem érinti a tagállam azon kötelezettségét, hogy tiszteletben tartsa a 2013/32 irányelv I. mellékletében foglalt követelményeket, és különösen azt, hogy garantálja, hogy az érintett ország jogi és politikai helyzete olyan demokratikus rendszert alkot, amelyben a lakosság általában tartós védelmet élvez az üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyével szemben.

91.

Ez az elv arra kötelezi a tagállamokat, hogy a személyes kivételeket meglehetősen korlátozott számú személyre korlátozzák, nehogy megkérdőjeleződjön az érintett harmadik ország biztonságos származási országként való kijelölésének alapjául szolgáló biztonságra vonatkozó vélelem. Ugyanis túl sok személyes kivétel előírása, a személyek túl nagy számú veszélyeztetett csoportja valójában azt jelentené, hogy a származási ország nem biztonságos.

92.

Így, ha egy harmadik országot biztonságos származási országként jelölnének ki annak ellenére, hogy több olyan csoport is létezik, amelyek valószínűleg üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek lehetnek kitéve (pl. az LMBTQIA+ közösséghez tartozó személyek, a nemi alapú erőszak áldozatai, beleértve a női nemi szervek megcsonkítását, az etnikai és vallási kisebbségek, a politikai bűncselekménnyel vádolt személyek és a halálra ítélt személyek), és amelyek közül egyesek nem azonosíthatók egyből, a biztonságos származási ország fogalma közeledne a fikcióhoz. Az ilyen kivételek jellegükből és hatályukból adódóan inkább arra utalnak, hogy az érintett harmadik országot a lakosságával szemben terhelő kötelezettségek tekintetében széles körű és rendszerszintű mulasztások vagy hiányosságok állnak fenn, és a 2013/32 irányelv I. mellékletében meghatározott követelmények fényében az ilyen kijelölés nem lenne sem megfelelő, sem ésszerű.

93.

Így a tagállamok feladata, hogy a számukra elismert mérlegelési mozgásteret az arányosság elvének szigorú tiszteletben tartása mellett oly módon gyakorolják, hogy az általuk végzett kijelölés és a személyek veszélyeztetett csoportjainak ehhez kapcsolódó kizárása következetes és szisztematikus módon biztosítsa az uniós jogalkotó által kitűzött célok elérését. ( 53 )

94.

Végül, negyedszer, úgy vélem, hogy ez az értelmezés lehetővé teszi a 2024. június 11‑én hatályba lépett 2024/1348 rendelet figyelembevételét. ( 54 ) Az említett rendelet 61. cikkének (2) bekezdése ugyanis kifejezetten felhatalmazza a tagállamokat, hogy harmadik országokat biztonságos származási országként jelöljék ki, a személyek egyértelműen azonosítható csoportjaira vonatkozó kivételekkel. ( 55 ) Bár igaz, hogy 79. cikk (2) bekezdésének megfelelően az említett rendelet csak 2026. június 12‑tól alkalmazandó, ez nem változtat azon, hogy már az uniós jogrend részét képezi, és paradoxnak tűnik számomra annak megkövetelése, hogy azok a tagállamok, amelyek ma úgy döntöttek, hogy harmadik országokat jelölnek ki biztonságos származási országként oly módon, hogy személyek bizonyos csoportjaira vonatkozó kivételeket írnak elő, szüntessék meg ezt az eljárási módot, miközben a rendelet 75. cikkében előírt átmeneti intézkedések alapján kötelesek megfelelően felkészülni az említett rendelet végrehajtására.

95.

E megfontolások összességére tekintettel javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2013/32 irányelv 36. cikkét és 37. cikkének (1) bekezdését, valamint I. mellékletét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, ha valamely tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata céljából egy harmadik országot biztonságos származási országként jelöl ki úgy, hogy közben meghatározza személyek azon korlátozott csoportjait, amelyek ebben az országban üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek lehetnek kitéve, amennyiben egyrészt az említett ország jogi és politikai helyzete olyan demokratikus rendszert alkot, amelyben a lakosság általában tartós védelmet élvez az ilyen veszéllyel szemben, másrészt pedig a tagállam ezzel összefüggésben kifejezetten kizárja a személyek e csoportjait a biztonságos származási ország elvének és az ehhez kapcsolódó biztonság vélelmének alkalmazása alól.

96.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Tribunale ordinario di Roma (római rendes bíróság, Olaszország) által előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja: