1.

A jelen ügy alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy pontosításokkal szolgáljon a versenyjog magánszféra kezdeményezésére történő érvényesítésével kapcsolatban, amely jelenleg a 2014/104/EU irányelv ( 2 ) hatálya alá tartozik.

2.

A Supremo Tribunal de Justiça (legfelsőbb bíróság, Portugália) által feltett kérdések lényegében arra vonatkoznak, először is, hogy a kártérítési kereset megindítása előtt előterjesztett, bizonyítékok feltárása iránti kérelemre vonatkoznak‑e a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelmények, mivel e rendelkezés e kereset elfogadhatóságára vonatkozik, amelyet a felperesnek alá kell támasztania ahhoz, hogy a bizonyítékok feltárása iránti kérelmének helyt lehessen adni, másodszor pedig az említett rendelkezés által megkövetelt valószínűségi szintre.

3.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány e második kérdéskör elemzésére szorítkozik.

4.

Az 1/2003/EK rendelet ( 3 ) 16. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a tagállamok versenyhatóságai hoznak határozatot [az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikk] hatálya alá tartozó olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság által elfogadott határozattal ellentétes határozatot.”

5.

A 2014/104 irányelv 5. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az Unióban indított kártérítési eljárásokban azon felperes kérésére, aki a kárigény elfogadhatóságának alátámasztásához elegendő, az észszerűen rendelkezésre álló tényeket és bizonyítékot tartalmazó, megalapozott indokolást nyújtott be, a nemzeti bíróságok az e fejezetben meghatározott feltételeknek megfelelően kötelezhessék az alperest vagy a harmadik felet az ellenőrzésük alatt álló releváns bizonyítékok feltárására. A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti bíróságok az alperes kérelmére a felperest vagy a harmadik felet kötelezhessék a releváns bizonyítékok feltárására.

[…]

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti bíróságok a megalapozott indokolásban észszerűen rendelkezésre álló tények alapján a lehető legpontosabban és legszűkebben meghatározott bizonyítékoknak, illetve a bizonyítékok egy ilyen módon meghatározott releváns kategóriájába tartozó bizonyítékoknak a feltárását rendelhessék el.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti bíróságok az arányos mértékre korlátozzák a bizonyítékok feltárását. Annak meghatározásakor, hogy a fél által kérelmezett bizonyítékfeltárás arányos‑e, a nemzeti bíróságoknak figyelembe kell venniük valamennyi fél és az érintett harmadik felek jogos érdekeit. Különösen figyelembe kell venniük a következőket:

6.

A 2014/104 irányelvet a 2018. június 5‑i Lei n.o 23/2018, referente ao Direito a indemnização por infração ao direito da concorrência (a versenyjog megsértését követő kártérítéshez való jogról szóló 23/2018. sz. törvény; a továbbiakban: 23/2018. sz. törvény) ( 4 ) ültette át a portugál jogba. ( 5 )

7.

A 23/2018. sz. törvénynek a „Bizonyítékok benyújtása kártérítési kereset keretében” című 12.o cikkének 1–4. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„1 –   A bíróság a kártérítési eljárásban részt vevő bármelyik fél kérelmére – az e fejezetben meghatározott korlátozásokra is figyelemmel – kötelezheti a másik felet vagy harmadik felet – az állami szerveket is beleértve – az ellenőrzése alatt álló bizonyítékok feltárására.

2 –   Az előző bekezdésben említett kérelemnek a kártérítési igény vagy a védekezés elfogadhatóságának alátámasztásához elegendő és észszerűen rendelkezésre álló tényeken és bizonyítékokon kell alapulnia, és meg kell jelölnie a bizonyítandó tényeket.

3 –   A kérelemben az annak alapjául szolgáló tények alapján a lehető legpontosabban és legszűkebben meg kell határozni azokat a bizonyítékokat vagy bizonyítékkategóriákat, amelyek feltárását kérik.

4 –   A bíróság elrendeli a bizonyítékok feltárását, ha úgy ítéli meg, hogy az arányos és releváns az ügy elbírálása szempontjából, a megkülönböztetés nélküli információkereséssel járó kérelmeket pedig elutasítja.”

8.

E törvénynek „A bizonyítékokhoz való hozzáférés a kártérítési kereset benyújtása előtt” című 13.o cikke a következőket írja elő:

„1 –   Az a személy, aki a Código Civil (polgári törvénykönyv) 573–576. cikke értelmében és alkalmazásában információkat kíván beszerezni, vagy bizonyítékok feltárását kívánja elérni, ideértve azon bizonyítékokat és információkat is, amelyeket az azokat birtokló személy nem kíván a rendelkezésére bocsátani, az intézkedés szükségességének igazolása mellett és a jelen fejezetben foglalt egyéb korlátozásokra is figyelemmel kérheti a hatáskörrel rendelkező bíróságtól, hogy a Código de Processo Civil (polgári perrendtartás) 1045–1047. cikkében meghatározott feltételek mellett a rendelkezésre bocsátást megtagadó személyt megidézze annak érdekében, hogy e bizonyítékokat vagy információkat a bíróság által kijelölt napon, időpontban és helyen feltárja.

2 –   Az előző cikk (2)–(9) bekezdésének rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell az előző bekezdésben említett, hozzáférés iránti kérelmekre.”

9.

2020. február 21‑i határozatával ( 6 ) a Bizottság megállapította, hogy a határozat címzettje, a Meliá Hotels International S. A. (a továbbiakban: Meliá) a 2014. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakban megsértette az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy szerződésszerűen a fogyasztókat az állampolgárságuk vagy a lakóhelyük szerinti ország alapján megkülönböztető vertikális gyakorlatokat alkalmazott. E gyakorlatok a Meliá szállodai szálláshelyeinek aktív és passzív értékesítését adott tagállamok állampolgárságával vagy az e tagállamokban lakóhellyel rendelkező fogyasztókra korlátozta. Együttműködésére figyelemmel a Meliá a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentésében részesült. Mivel a határozat ellen nem indítottak keresetet, az jogerőssé vált.

10.

A Ius Omnibus fogyasztói érdekvédelmi egyesület a Meliá birtokában lévő olyan dokumentumok bemutatása iránti különös keresetet indított a hatáskörrel rendelkező elsőfokú bíróság előtt, amely dokumentumokat szükségesnek tartja egyrészt a Bizottság által megállapított versenyellenes magatartás terjedelmének és hatásainak meghatározásához és bizonyításához, másrészt pedig az e magatartás által a fogyasztóknak okozott kár megállapításához és bizonyításához, valamint számszerűsítéséhez. E kérelem egy kollektív kártérítési kereset esetleges megindítását előzi meg. A Ius Omnibus ugyanis hangsúlyozta, hogy ekként kíván eljárni, gyakorolva a Portugáliában lakóhellyel rendelkező károsult fogyasztók nevében közérdekű kereset megindításához való jogot abban az esetben, ha a kért dokumentumok alapján meg tudja állapítani a Portugáliában alkotmányosan védett közérdeknek és a Portugáliában lakóhellyel rendelkező fogyasztók homogén egyéni érdekeinek olyan megsértését, amelynek oka a Meliának a Bizottság által megállapított versenyellenes magatartása.

11.

Az elsőfokú bíróság helyt adott a Ius Omnibus különös keresetének. A Meliá fellebbezése nyomán a Tribunal da Relação (fellebbviteli bíróság, Portugália) teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

12.

A Meliá által a Supremo Tribunal de Justiçához (legfelsőbb bíróság) benyújtott felülvizsgálati kérelmet e bíróság elfogadhatónak nyilvánította.

13.

E körülmények között határozott úgy a Supremo Tribunal de Justiça (legfelsőbb bíróság) a Bírósághoz 2024. április 23‑án érkezett, 2024. március 4‑i határozatával, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

14.

Az alapeljárás felei, a portugál kormány, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Az ügyben nem tartottak tárgyalást.

15.

Mielőtt rátérnék az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés által felvetett jogi problémákra, megvizsgálom egyrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát (1. rész), másrészt pedig az első kérdéshez kapcsolódó azon előfeltevést, amelyen a második és a harmadik kérdés alapul (2. rész). ( 7 )

16.

A Ius Omnibus azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel nem tartották tiszteletben a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményeket. Álláspontja szerint a releváns tények összességének, a portugál jog tartalmának, azon okoknak, amelyek alapján az előterjesztő bíróságnak kérdései merültek fel az uniós jog rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban, valamint az e rendelkezések és az alapeljárás között e bíróság által felállított kapcsolatnak a kérdést előterjesztő bíróság általi kifejtése hiányos. Ezenkívül e bíróság nem fejtette ki a második és a harmadik kérdés relevanciáját igazoló indokokat. Mindemellett a Ius Omnibus azt kéri a Bíróságtól, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet tekintse elfogadhatónak.

17.

Nem értek egyet a Ius Omnibus azon érveivel, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartja tiszteletben az eljárási szabályzat 94. cikkében foglalt követelményeket. Amint azt be fogom mutatni, e kérelem minden olyan szükséges elemet tartalmaz, amely lehetővé teszi a Bíróság számára annak elbírálását.

18.

Egyébiránt, bár a kérdést előterjesztő bíróság nem fejti ki egyértelműen sem azokat az okokat, amelyek miatt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést előterjesztette, sem pedig az e kérdésekre adandó válaszoknak az alapeljárás szempontjából való relevanciáját, indokolása mindazonáltal e kérdések tartalmára tekintettel egyértelmű. E bíróság ugyanis a második kérdésével azt kívánja meghatározni, hogy a kártérítési igény elfogadhatóságát annak alapján kell‑e alátámasztani, hogy „valószínűbb, hogy a […] fogyasztóknak kárt okoztak, mint az ellenkezője”, harmadik kérdésével pedig azt, hogy a szükséges valószínűségi szint megállapítható‑e versenyhatóság határozata, így például a 2020. február 21‑i határozat alapján.

19.

Ebből következik, hogy a második és a harmadik kérdés elfogadható.

20.

A második és a harmadik kérdést – amelyek elemzésére a Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány korlátozódik – arra az esetre terjesztették elő, ha a Bíróság igenlő választ adna az első kérdésre. Az e kérdésekre vonatkozó elemzésemnek tehát azon az előfeltevésen kell alapulnia, hogy az első kérdésre igenlő választ kell adni.

21.

A teljesség kedvéért, és mivel az első kérdésre adott válasz képezi a következő kérdések elemzésének kiindulópontját, néhány rövid észrevételt teszek az annak tárgyát képező problematikával kapcsolatban.

22.

Az első kérdés megfogalmazása szerint a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy alkalmazandó‑e a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése a kártérítési kereset megindítása előtt előterjesztett bizonyítékfeltárás iránti kérelemre. Úgy tűnik, hogy ez a kérdés valójában arra vonatkozik, hogy az e rendelkezésben előírt, a kártérítési igény – felperes által alátámasztandó – elfogadhatóságára vonatkozó követelmények alkalmazandók‑e a bizonyítékfeltárás iránti ezen kérelemre.

23.

Pontosítani kell, hogy az első kérdést nem úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tagállam köteles‑e előírni annak lehetőségét, hogy a kártérítési kereset megindítása előtt bizonyítékfeltárás iránti kérelmet terjesszenek elő. A portugál jogalkotó ugyanis előírta ezt a lehetőséget.

24.

Egyébiránt úgy tűnik, hogy a portugál jogalkotó úgy értelmezte ezt az irányelvet, hogy az arra kötelezi a tagállamokat, hogy az említett irányelv 5. cikke szerinti bizonyítékfeltárás iránti kérelem benyújtásának lehetőségét kizárólag kártérítési kereset keretében írják elő. Ezt a rendelkezést a 23/2018. sz. törvény 12.o cikke ültette át a portugál belső jogrendbe.

25.

A 2014/104 irányelvnek a portugál jogalkotó általi értelmezése szerint a tagállam azonban előírhatja annak lehetőségét, hogy az érdemi kereset benyújtását megelőzően nyújtsanak be ilyen kérelmet. Amint azt a portugál kormány megjegyzi, e tagállam jogalkotója élt ezzel a lehetőséggel, és a 23/2018. sz. törvény 13.o cikkében előírta ezt a lehetőséget. Úgy tűnik, hogy az alapeljárás ilyen kérelemre vonatkozik.

26.

E tekintetben a PACCAR és társai ügyre vonatkozó indítványomban ( 8 ) a 2014/104 irányelv hatályának elemzésével összefüggésben foglalkoztam az érdemi keresetet megelőzően benyújtott bizonyítékfeltárás iránti kérelmek problematikájával. Így annak érdekében, hogy eloszlassak minden esetleges kétséget azzal kapcsolatban, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik‑e az említett irányelv rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására, megvizsgáltam, hogy ez az irányelv alkalmazható‑e a szóban forgó alapeljárásban.

27.

Hangsúlyozom, hogy az említett ügyben a kérdést előterjesztő bíróság nem vetette fel ezt a problematikát. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban nem derült ki egyértelműen, hogy a bizonyítékfeltárás iránti kérelmet kártérítési kereset keretében vagy e kereset benyújtását megelőzően terjesztették‑e elő. Megvizsgáltam tehát, hogy e kérelem a 2014/104 irányelv hatálya alá tartozik‑e, és ha igen, milyen feltételek mellett.

28.

E kérdés vizsgálata alapján a bizonyítékfeltárás iránti kérelmeket illetően megállapítottam, hogy ha feltételezzük, hogy a 2014/104 irányelv csak a kártérítési kereset keretében benyújtott bizonyítékfeltárás iránti kérelmekre vonatkozik, a technikailag a kártérítési kereset benyújtását megelőzően benyújtott ilyen kérelem ezen irányelv hatálya alá tartozhat. Ugyanis legalábbis bizonyos esetekben úgy lehetne tekinteni, hogy az ilyen kérelmet kártérítési kereset keretében nyújtják be, vagy az feltételesen megindítja az ilyen keresetet. Úgy ítéltem meg, hogy ez az eset áll fenn akkor, ha a bizonyítékfeltárás iránti kérelem – amelynek keretében a kártérítési igény elfogadhatóságát alátámasztották – benyújtásának időpontját követő, szankció terhe mellett rövid határidőn belül kártérítési keresetet kell indítani, vagy esetlegesen rövid időn belül azután, hogy e kérelemnek helyt adtak.

29.

Amennyiben a bizonyítékfeltárás iránti kérelem ilyen jellemzőkkel bír, egyrészt alkalmazni kell rá a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket, másrészt pedig a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az e rendelkezés értelmezésére vonatkozó, az ilyen kérelem tárgyában eljáró bíróság által előterjesztett kérdés megválaszolására.

30.

Nem tűnik úgy, hogy a portugál jogban előírt, bizonyítékokhoz való hozzáférés iránti kereset a jelen indítvány 28. pontjában említett jellemzőkkel rendelkezne. A 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt követelmények mindazonáltal alkalmazhatók lehetnek e keresetre, és a Bíróság hatáskörrel rendelkezne az e rendelkezés értelmezésére vonatkozó kérdés megválaszolására.

31.

A 2014/104 irányelv 5. cikkének (8) bekezdése ugyanis felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy az irányelv 5. cikke (4) és (7) bekezdésének, valamint 6. cikkének sérelme nélkül olyan szabályokat írjanak elő, amelyek a bizonyítékok szélesebb körű feltárását eredményeznék. Egy tagállam tehát előírhatja annak lehetőségét, hogy a kártérítési kereset megindítása előtt bizonyítékfeltárás iránti kérelmet nyújtsanak be, és e kérelmet akár teljes egészében ( 9 ) az ezen irányelv 5. cikke szerinti szabályozás alá vonhatja.

32.

Ebben az esetben a Bíróság hatáskörrel rendelkezne a 2014/104 irányelv 5. cikkének (8) bekezdésére vonatkozó, az ilyen kérelem tárgyában eljáró bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására, az azon helyzetekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, amelyekben az uniós jog rendelkezései valamely jogvitában a nemzeti jog általi közvetlen és feltétlen utalás alapján alkalmazandók, amely azzal a hatással jár, hogy kiterjeszti az uniós jog alkalmazási körét. ( 10 )

33.

E tekintetben valószínű, hogy a portugál jogalkotó az érdemi keresetet megelőzően indított, bizonyítékokhoz való hozzáférés iránti keresetet a 2014/104 irányelv 5. cikkében foglalt szabályozás hatálya alá kívánta vonni. A 23/2018. sz. törvény 13.o cikkének 2. bekezdése szerint ugyanis az e törvény 12.o cikkében, és így ezen irányelv 5. cikkében előírt részletes szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell az e törvény 13.o cikkében említett keresetekre.

34.

A portugál jogban előírt, bizonyítékokhoz való hozzáférés iránti kereset jellemzőitől függetlenül a Bíróság tehát hatáskörrel rendelkezik a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett olyan kérdések megválaszolására, amelyeket a 23/2018. sz. törvény 13.o cikke alapján ilyen kereset tárgyában eljáró nemzeti bíróság terjesztett elő.

35.

Előzetesen megjegyzem, hogy a második és a harmadik kérdés szó szerinti szempontból a kár 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti valószínűségére hivatkozik. Márpedig e rendelkezés szerint a felperes kérheti a nemzeti bíróságtól, hogy kötelezze az alperest vagy harmadik felet releváns bizonyítékok feltárására, feltéve hogy kárigénye elfogadhatóságának alátámasztásához elegendő, észszerűen rendelkezésre álló tényeket és bizonyítékot nyújtott be. ( 11 )

36.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a kár fennállása a versenyjog megsértéséért való felelősség egyik feltételét képezi. E felelősség megállapítása három feltétel együttes fennállásától függ, nevezetesen a kár tényleges bekövetkezésétől, a kár és az állítólagos magatartás közötti okozati összefüggéstől, valamint a felrótt magatartás jogellenességétől. ( 12 ) Az említett felelősség kártérítési keresettel állapíttatható meg. A 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy a felperesnek e három feltétel valószínűségét kell alátámasztania.

37.

Ezzel együtt e kérdések – az egyrészt a második és a harmadik kérdésnek, másrészt pedig a 2014/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a megfogalmazása közötti eltérés ellenére – a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető három feltétel valószínűségére vonatkoznak. Ezt megerősíti különösen a második kérdés, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a szükséges valószínűségi szintet azon kritérium alapján kell‑e megállapítani, amely szerint meg kell határozni, hogy „valószínűbb[‑e], hogy a […] fogyasztóknak kárt okoztak, mint az ellenkezője”. E kritérium mind a kárra, mind pedig a kár és az állítólagos magatartás közötti összefüggésre vonatkozik. Javaslom tehát a második kérdés akként történő átfogalmazását, hogy azzal a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti kártérítési igény elfogadhatóságának alátámasztása érdekében bizonyítani kell‑e, hogy valószínűbb, hogy a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek teljesülnek, mint ennek az ellenkezője.

38.

Szintén előzetesen megjegyzem, hogy a második és a harmadik kérdés vizsgálatának sorrendjét meg kell fordítani.

39.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével arra keresi a választ, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezésnek megfelelően a szükséges valószínűségi szintet azon kritérium alapján kell meghatározni, amely szerint valószínűbb, hogy a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek teljesülnek, mint ennek az ellenkezője, a harmadik kérdésével pedig arra, hogy e rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy a kártérítési igény elfogadhatósága megállapítható kizárólag a jogsértést megállapító bizottsági határozat alapján.

40.

A második kérdés általánosabb jellegű, mint a harmadik, az utóbbira adott igenlő válasz esetén pedig nem lenne szükséges válaszolni a második kérdésre. Elemzésemet tehát a harmadik kérdéssel kezdem.

41.

Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a versenyjog megsértését megállapító valamely határozat elegendő‑e az e jogsértésből eredő kárral kapcsolatos kártérítési igény elfogadhatóságának megállapításához. Közelebbről e bíróság arra keresi a választ, hogy megállapítható‑e az ilyen igény 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti elfogadhatósága kizárólag az illetékes versenyhatóságok által hozott határozat megléte alapján (az a) szakasz). Ezenkívül azt kívánja megtudni, hogy befolyásolja‑e az ezen kérdésre adandó választ az a tény, hogy ez a határozat cél általi vertikális korlátozásra vonatkozik (a b) szakasz), és azt vitarendezési eljárás keretében hozták (a c) szakasz).

42.

A harmadik kérdés lényegében arra vonatkozik, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a bizonyítékfeltárás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság értékelheti a kártérítési igény elfogadhatóságát kizárólag a versenyjog megsértését megállapító bizottsági határozat alapján.

43.

Kiindulásként jelzem, hogy véleményem szerint a jogsértést megállapító határozat nem elegendő a kártérítési igény elfogadhatóságának alátámasztásához.

44.

Amint az az 1/2003 rendelet 16. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, a nemzeti bíróság nem hozhat olyan határozatot, amely ellentétes a Bizottságnak az EUMSZ 101. cikk megsértését megállapító határozatával. Másfelől a 2020. február 21‑i határozat tárgyát képezővel azonos jogsértésről határozó nemzeti bíróságnak el kell ismernie e jogsértés fennállását. Ezzel szemben a kár bekövetkezésének és az e kár, illetve a szóban forgó jogsértés közötti közvetlen összefüggés fennállásának megállapítása a nemzeti bíróság által végzett értékelés körébe tartozik. ( 13 )

45.

Következésképpen versenyjogi jogsértést megállapító határozat esetén a bizonyítékfeltárás iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság már nem köteles megvizsgálni, hogy a rendelkezésre álló tényekre és bizonyítékokra tekintettel alátámasztották‑e a jogsértés fennállásának valószínűségét. Ugyanakkor a felrótt magatartás jogellenessége csupán a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető egyik feltételt képezi. Amint arra rámutattam, ( 14 ) a kártérítési igény elfogadhatóságának alátámasztása a szükséges valószínűségi szintnek az e felelősséget keletkeztető három feltétel tekintetében történő alátámasztását jelenti. Következésképpen a jogsértés fennállásának elismerése önmagában nem elegendő az ilyen igény elfogadhatóságának megállapításához.

46.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az a tény, hogy a versenyjog megsértését megállapító határozat cél általi vertikális korlátozásra vonatkozik, alkalmas‑e arra, hogy lényegesen megváltoztassa a harmadik kérdésre adandó választ.

47.

Úgy vélem, hogy nem ez a helyzet, és a nemzeti bíróság a kártérítési igény elfogadhatóságának értékelését nem alapozhatja kizárólag az ilyen határozat meglétére.

48.

Először is e tekintetben megjegyzem, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése megdönthető vélelmet állít fel, amely szerint a kartell keretében elkövetett jogsértések kárt okoznak. Ez az uniós jogalkotó által előírt vélelem azonban nem terjed ki a vertikális versenykorlátozásokra.

49.

A 2014/104 irányelv (47) preambulumbekezdése szerint ugyanis az irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében előírt megdönthető vélelmet indokolt a kartellekre korlátozni, tekintettel titkos jellegükre, ami növeli az információs aszimmetriát, és megnehezíti a felperesek számára a kár bizonyításához szükséges bizonyítékok beszerzését. Ezenkívül ezen irányelv 2. cikkének 14. pontja lényegében úgy határozza meg a „kartell” fogalmát, mint két vagy több versenytárs közötti olyan megállapodást vagy összehangolt magatartást, amelynek célja a versenytársak piaci versenyben követett magatartásának összehangolása vagy a verseny releváns tényezőinek befolyásolása bizonyos magatartások útján. Ez a meghatározás nem felel meg a vertikális gyakorlat meghatározásának, amely gyakorlatban olyan vállalkozások vesznek részt, amelyek a termelési vagy értékesítési lánc különböző szintjein tevékenykednek, tehát nem versenytársak.

50.

Ezenkívül jogtudományi kutatások ( 15 ) szerint a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdését a tagállamokban eltérően ültették át. Egyes tagállamok ugyanis úgy döntöttek, hogy a „kartell” fogalmát a 2014/104 irányelv 2. cikkének 14. pontjában előírtnál tágabban határozzák meg, vagy akár, hogy kifejezetten kiterjesztik e vélelem hatályát a vertikális versenykorlátozásokra. Ez a tagállamok körében nem egységes átültetés, amelynek keretében egyes tagállamok egyértelműen ki kívánták terjeszteni a „kartell” ezen irányelvben előírt fogalmát, megerősíti azt az értelmezést, amely szerint az uniós jogalkotó által előírt szóban forgó vélelem kizárólag az említett irányelv 2. cikkének 14. pontjában szereplő meghatározásnak megfelelő kartellekre terjed ki.

51.

Továbbra is ebben az összefüggésben megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a portugál jogalkotó úgy döntött‑e, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében előírt vélelem alkalmazandó a vertikális korlátozásokra. Semmi nem utal arra, hogy ez lenne a helyzet.

52.

Másodszor, az a körülmény, hogy a versenyjog megsértését megállapító határozat nem hatás általi vertikális korlátozásra, hanem cél általi vertikális korlátozásra vonatkozik, szintén nem teheti kétségessé azt a megállapítást, amely szerint a nemzeti bíróság a kártérítési igény elfogadhatósága 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti kritériumának tiszteletben tartását nem alapozhatja pusztán e határozat meglétére.

53.

Az uniós versenyjog egyértelműen különbséget tesz a „cél általi korlátozás” és a „hatás általi korlátozás” fogalma között, amelyek mindegyikére eltérő bizonyítási szabályok vonatkoznak. ( 16 ) Ezen első korlátozás keretében már nem szükséges az érintett gyakorlat korlátozó hatásainak vizsgálata. ( 17 ) Az ilyen korlátozás megállapítása azonban nem jelenti azt, hogy valamely konkrét személynek kárt okoztak, sem pedig azt, hogy okozati összefüggés áll fenn e korlátozás és e kár között. A versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető e feltételeket a kártérítési kereset tárgyában eljáró bíróság előtt alá kell támasztani.

54.

E gondolatmenetet követve, ami a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében említett, bizonyítékfeltárás iránti kérelmet illeti, a felperesnek a szükséges valószínűségi szintet e két feltétel – vagyis a kár fennállása, valamint a kár és a szóban forgó jogsértés közötti közvetlen okozati összefüggés – tekintetében is alá kell támasztania.

55.

A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy sem az, hogy a vertikális korlátozásokra nem terjed ki a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében előírt vélelem, ( 18 ) sem pedig az, hogy a cél általi korlátozásokra nem vonatkozik külön bizonyítási rendszer a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető három feltételt illetően, ( 19 ) nem jelenti azt, hogy a cél általi vertikális korlátozás fennállását megállapító határozat a kártérítési igény elfogadhatóságának értékelése szempontjából egyáltalán nem releváns.

56.

Egyrészt ugyanis a bizonyítékfeltárás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróságnak el kell ismernie az e határozat tárgyát képező versenyjogi jogsértés fennállását, így a felelősséget keletkeztető feltételek egyike nemcsak valószínű, hanem bizonyított is. ( 20 )

57.

Másrészt a „cél általi versenykorlátozás” fogalma olyan magatartásokra vonatkozik, amelyeknek a verseny tekintetében fennálló károssági foka, tehát az a közvetlen vagy közvetett kár, amelyet e magatartások a különböző érintett ágazatokban vagy piacokon a felhasználóknak és a fogyasztóknak okozhatnak, jelentős. ( 21 ) Azon kár mértéke, amelyet az ilyen magatartás okozhat, – az észszerűen a felperes rendelkezésére álló más tényekkel és bizonyítékokkal együtt – releváns a kártérítési igény elfogadhatóságának a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében történő alátámasztása szempontjából.

58.

A kérdést előterjesztő bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy a 2020. február 21‑i határozatot vitarendezési eljárás keretében hozták, és azt kérdezi a Bíróságtól, hogy e körülmény befolyásolhatja‑e a harmadik kérdésre adandó választ.

59.

Véleményem szerint nem.

60.

A vitarendezési eljárás keretében elfogadott, 2020. február 21‑i határozat ugyanis az 1/2003 rendelet 7. vagy 23. cikke értelmében végleges határozatnak minősül. ( 22 ) Az e rendelet 9. cikke alapján elfogadott, kötelezettségvállalásokra vonatkozó határozattól eltérően ( 23 ) a vitarendezési eljárás keretében elfogadott határozat az EUMSZ 101. cikk vagy az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapítását tartalmazza. Az a tény, hogy az e határozattal érintett vállalkozás a bírság összegének csökkentésében részesülhet, nem változtat az e jogsértésre vonatkozó megállapítás jellegén.

61.

Következésképpen az, hogy a versenyjog megsértését megállapító bizottsági határozatot vitarendezési eljárás keretében hozták, a jelen indítvány 45. pontjában kifejtett megfontolásokra figyelemmel nem befolyásolja azt a kérdést, hogy a nemzeti bíróság alapíthatja‑e a kár valószínűségére vonatkozó, a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti kritérium tiszteletben tartását kizárólag az illetékes versenyhatóság határozatának meglétére.

62.

A harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a versenyjog megsértését megállapító határozat nem elegendő a kártérítési igény elfogadhatóságának alátámasztásához. Az a tény, hogy e határozat cél általi vertikális korlátozásra vonatkozik, és azt vitarendezési eljárás keretében hozták, nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást.

63.

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy valamely kártérítési igény elfogadhatóságának a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével összhangban történő alátámasztásához bizonyítani kell‑e, hogy valószínűbb, hogy a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek teljesülnek, mint ennek az ellenkezője.

64.

E bíróság nem fejti ki, hogy miben áll a második kérdésében leírt kritérium. Ezenkívül az alsóbb fokú bíróságok által az alapeljárásban alkalmazott kritérium sem egyértelmű.

65.

A Ius Omnibus szerint nem zárható ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróság figyelmen kívül hagyta az alsóbb fokú bíróságok által alkalmazott kritériumot, és úgy ítélte meg, hogy a megtámadott ítéletet az indokolás hiánya miatt hatályon kívül helyezheti. A Ius Omnibus szerint a kérdést előterjesztő bíróság ezért felvilágosítást kér az alkalmazandó kritériumról annak érdekében, hogy azt a meghozandó ítéletében az alsóbb fokú bíróságok számára egyértelművé tehesse.

66.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ehelyett értelmezhető úgy is, hogy a Meliá vitatja az alsóbb fokú bíróságok által alkalmazott kritériumot, és azt állítja, hogy e bíróságoknak a második kérdésben leírt szigorúbb kritériumot kellett volna alkalmazniuk. Ebben az esetben – amint arra a Ius Omnibus rámutatott – a második kérdést úgy kellene érteni, mint amely annak meghatározására irányul, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy annak a nemzeti jogba való átültetése során a tagállam nem állapíthat meg az e kérdésben leírtnál kevésbé szigorú kritériumot.

67.

Az elsőfokon hozott és másodfokon helybenhagyott ítélettel ugyanis az alsóbb fokú bíróságok arra kötelezték a Meliát, hogy nyújtsa be a Ius Omnibus által kért dokumentumokat. A kérdést előterjesztő bíróság a Meliá által ezen ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelemről határoz.

68.

A Meliá írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése olyan valószínűségi szintet állapít meg, amely meghaladja a kár fennállásának puszta lehetőségét. Konkrétabban a Meliá úgy véli, hogy e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az nem csupán ezt a lehetőséget, hanem inkább annak bekövetkezése tényleges valószínűségét foglalja magában, vagyis azt, hogy a szóban forgó ténybeli, jogi és gazdasági háttér fényében a kár fennállásának valószínűbbnek kell lennie, mint a kár hiányának, vagy annak legalábbis komoly, azaz megalapozott valószínűséget kell jelentenie.

69.

Ezenkívül a Meliá megjegyzi, hogy a portugál bíróságok az általános polgári jogra vonatkozó más ügyekben úgy ítélték meg, hogy a valószínűség fogalma olyan bizonyossági fokot feltételez, amely meghaladja a pusztán lehetséges mértékét, vagyis meghaladja az 50%‑ot.

70.

Ezt az észrevételt részben megerősíti a Ius Omnibus is, amely megjegyzi, hogy a portugál jogrendben egyesek azt az álláspontot is képviselik, hogy a polgári eljárásban a bizonyításra vonatkozó általános kritériumot az a kritérium képezi, amely szerint valami „inkább valószínű, mint valószínűtlen”. Mindemellett a Ius Omnibus azt állítja, hogy e kritériumot hozzá kell igazítani ahhoz az összefüggéshez, amelyben azt alkalmazzák. Ilyen hozzáigazítást követel meg a 23/2018. sz. törvény 13.o cikkének 2. bekezdése, amely szerint az e törvény 12.o cikkének 2–9. bekezdésében foglalt feltételek értelemszerűen alkalmazandók a kártérítési kereset megindítása előtt előterjesztett bizonyítékfeltárás iránti kérelemre.

71.

A kérdést előterjesztő bíróság előtti helyzetet jellemző árnyalatoktól ( 24 ) függetlenül az előterjesztő bíróság célja egyértelmű: azt kívánja megtudni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előír‑e olyan kritériumot, amely a második kérdésben leírtak szerinti valószínűségi szintet foglal magában, vagyis azt, hogy a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek fennállása valószínűbb, mint ennek az ellenkezője.

72.

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti valósínűségi szint a megkövetelhető legmagasabb szintet jelenti. Ezen irányelv 5. cikke (8) bekezdésének megfelelően egy tagállam az irányelv 5. cikke (4) és (7) bekezdésének, valamint 6. cikkének sérelme nélkül előírhat olyan szabályokat, amelyek a bizonyítékok szélesebb körű feltárását eredményeznék. A bizonyítékokhoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében egy tagállam dönthet úgy, hogy a valószínűségi szintet az említett irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírtnál alacsonyabb szinten állapítja meg. Ezzel szemben a tagállam nem állapíthat meg olyan kritériumot, amely az uniós jogalkotó által meghatározottnál magasabb valószínűségi szintet foglal magában.

73.

A második kérdés megválaszolása érdekében meg kell tehát határozni, hogy a 2014/104 irányelv olyan valószínűségi szintet magában foglaló kritériumot állít‑e fel, amely szerint valószínűbb, hogy a felelősséget keletkeztető feltételek fennállnak, mint ennek az ellenkezője, vagy megelégszik az e kérdésben leírtnál alacsonyabb valószínűségi szinttel.

74.

Úgy tűnik, hogy a második kérdésben leírt kritérium a valószínűségek mérlegelésén alapul. Így értelmezve e kritérium szerint a felperesnek bizonyítania kell, hogy valószínűbb, hogy a képviselt fogyasztóknak, a jelen ügyben a Portugáliában lakóhellyel rendelkező fogyasztóknak kárt okoztak, mint az ellenkezője.

75.

Véleményem szerint a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében a bizonyítékfeltárás iránti kérelem igazolása érdekében megkövetelt bizonyítási szint alacsonyabb a valószínűségek ilyen mérlegelése szerinti szintnél.

76.

Először is ugyanis úgy tűnik, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének különböző nyelvi változataiban használt kifejezések nem utalnak túl szigorú követelményekre. Amint azt a Bizottság megjegyzi, az ezen irányelv portugál („plausibilidade”), német („Plausibilität”), angol („plausibility”) és francia („plausibilité”) nyelvű változatában – amelyekhez hozzáteszem a lengyel nyelvű változatot („uprawdopodobnienie”) – használt kifejezések szótári meghatározásuk szerint arra a helyzetre utalnak, amikor valamely állítás észszerű vagy elfogadható, vagy annak tűnik. ( 25 ) E kifejezések tehát azt sugallják, hogy a bizonyítékfeltárás iránti kérelemről határozó bíróságot arról kell meggyőzni, hogy az a hipotézis, amely szerint a felelősség három együttes feltétele teljesül, az általa vizsgált esetben észszerűen elfogadható.

77.

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének különböző nyelvi változataiban használt kifejezések szótári meghatározásán túlmenően e rendelkezés nemzeti átültetései – legalábbis bizonyos tagállamok jogában – ugyanezt a logikát követik. Ez a helyzet többek között a német ( 26 ) és a lengyel ( 27 ) jogban. Az e tagállamokban hatályos átültető rendelkezések a szükséges valószínűségi szintet illetően csupán az észszerűen elfogadható valószínűséget írják elő.

78.

Harmadszor, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés lehetősége funkcionálisan kapcsolódik a versenyjog megsértésével okozott kár teljes megtérítéséhez való jog gyakorlásához.

79.

A 2014/104 irányelv preambulumbekezdései is ezen értelmezés mellett szólnak.

80.

Ezen irányelv (14) preambulumbekezdése különösen informatív az irányelv 5. cikke (1) bekezdésének „ratio legisét” illetően, ( 28 ) ugyanis kimondja, hogy „[a] kártérítési igény megalapozottságának igazolásához szükséges bizonyítékok gyakran kizárólag az ellenérdekű fél vagy harmadik felek birtokában vannak; e bizonyítékokat a felperes kellő mértékben nem ismeri, vagy nem fér hozzájuk”, ami az oka annak, hogy nem lehet „a felperesre vonatkozó azon szigorú jogi követelmények[et megállapítani], amelyek szerint a kereset indításakor részletesen ismertetnie kell az ügyre vonatkozó valamennyi tényt, valamint pontosan meghatározott bizonyítékokat kell szolgáltatnia”, anélkül hogy ez szükségtelenül hátrányosan ne befolyásolná az EUM‑Szerződésben biztosított kártérítéshez való jog hatékony gyakorlását. Ezenkívül ezen irányelv (15) preambulumbekezdése kimondja, hogy az érintett felek közötti információs aszimmetria orvoslása érdekében „biztosítani kell, hogy a felperesek anélkül gyakorolhassák az igényük alátámasztásához szükséges bizonyítékok feltárásához való jogukat, hogy konkrét bizonyítékokat kellene megjelölniük”.

81.

A versenyjog megsértésére vonatkozó bizonyítékokhoz való hozzáférés 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében biztosított lehetősége tehát az ezen irányelvben említett keresetekben részt vevő felek között fennálló információs aszimmetria orvoslására irányul. Ezen aszimmetria megszüntetése azonban nem öncélú. A bizonyítékok megszerzésének lehetővé kell tennie a károsult fél számára, hogy hatékonyan gyakorolhassa a kár megtérítésének követeléséhez való jogát, tehát közvetetten hozzájárul a versenyszabályok legteljesebb érvényesüléséhez. ( 29 )

82.

Következésképpen először is az érdemi keresetnek való helyt adáshoz megkövetelt bizonyítási szint nem tévesztendő össze a bizonyítékok feltárásának elrendeléséhez szükséges valószínűségi szinttel. Másodszor a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt valószínűségi szint nem lehet túl szigorú, mivel ez gyengítené a versenyszabályok teljes érvényesülését.

83.

Ebben az összefüggésben a Bizottsághoz hasonlóan megjegyzem, hogy a valószínűségek mérlegelésén alapuló kritérium megfelelni látszik a common law rendszerek polgári eljárásaiban alkalmazandó kritériumnak. ( 30 ) Bár a 2014/104 irányelvet alkalmazó common law joghatóságok egyikében, nevezetesen az Egyesült Királyságban a valószínűségek mérlegelését a kártérítési keresetekre alkalmazandónak tekintették, azt nem alkalmazták általános jelleggel a bizonyítékok feltárása iránti kérelmekkel összefüggésben. ( 31 )

84.

Negyedszer, a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy ahhoz, hogy a nemzeti bíróság kötelezze az alperest vagy harmadik felet releváns bizonyítékok feltárására, a felperesnek elegendő, észszerűen rendelkezésre álló tények és bizonyíték benyújtásával alá kell támasztania kárigénye elfogadhatóságát. ( 32 ) Egy tipikus helyzetben tehát a felperesnek képesnek kell lennie arra, hogy a rendelkezésére álló vagy túlzott költség és nehézség nélkül megszerezhető tények és bizonyítékok alapján alátámassza kártérítési igényének elfogadhatóságát. Véleményem szerint a jogalkotó szükségszerűen ebből az előfeltevésből kiindulva dolgozta ki az e rendelkezésben megállapított valószínűségi (elfogadhatósági) kritériumot. E kritériumnak tehát főszabály szerint akár részleges vagy hiányos információk alapján is teljesíthetőnek kell lennie.

85.

Végül ötödször, úgy tűnik, hogy a valószínűségek mérlegelésére vonatkozó kritérium alkalmazásához a bizonyítékfeltárás iránti kérelem tárgyában eljáró bíróságnak két hipotézist kell felállítania és összehasonlítania: azt, amely szerint a kártérítési igény valószínűleg sikeres lesz, és azt, amely szerint nem.

86.

Úgy tűnik, hogy a második kérdésben említett kritérium, amely e két hipotézis ilyen elemzését foglalja magában, nem megfelelő a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében biztosított, a releváns bizonyítékok feltárásához való jog által játszott szerep céljára. A nemzeti bíróság által annak érdekében végzett értékelésnek ugyanis, hogy az eljárás kezdeti szakaszában vagy akár az eljárás megindítása előtt elrendelje‑e a bizonyítékok feltárását, jellegénél fogva egyszerűsítettnek kell lennie. Ezenkívül, ha még a részleges vagy hiányos információk is lehetővé tehetik a felperes számára, hogy kártérítési igényének elfogadhatóságát alátámassza, ( 33 ) az eljáró bíróságnak az elemzését egyetlen hipotézis, nevezetesen azon hipotézis valószínűségére kell összpontosítania, amely szerint a felelősséget keletkeztető feltételek fennállnak.

87.

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt valószínűségi szintnek való megfeleléshez a felperesnek arról kell meggyőznie a bíróságot, hogy a szóban forgó helyzetben észszerűen elfogadható az az álláspont, amely szerint a felelősség három együttes feltétele fennáll. Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt kritérium alacsonyabb valószínűségi szintet feltételez, mint amelyet az a kritérium követel meg, amely szerint valószínűbbnek kell lennie, hogy a felelősséget keletkeztető feltételek teljesülnek, mint ennek az ellenkezője.

88.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Supremo Tribunal de Justiça (legfelsőbb bíróság, Portugália) által előterjesztett második és harmadik kérdésre a következőképpen válaszoljon: