1.

A jogban és a tudományban egy közös dolog van, méghozzá az, hogy a leggyakrabban bizonytalanok. ( 2 )

2.

Miközben a bírák fel vannak hatalmazva és ki vannak képezve a jogi meghatározatlanság kezelésére, nem tudósok, és ennélfogva nincsenek eszközeik arra, hogy dönteni tudjanak az egymásnak ellentmondó vagy egyszerűen nem meggyőző tudományos megállapítások alkalmazhatóságáról.

3.

Számos uniós jogi aktus, köztük a jelen ügy tárgyát képező 1272/2008/EK rendelet ( 3 ) felhatalmazza az uniós ügynökségeket és a Bizottságot arra, hogy tudományos értékeléseken alapuló határozatokat hozzanak.

4.

Mit kellene tenniük a bíráknak, ha a nem meggyőző tudományos bizonyítékokon alapuló közigazgatási határozat jogvita tárgyává válik? Hogyan vizsgálhatják felül – a jogállamiság rendszerében betöltött feladatuk körében – a bírák az ilyen határozatot anélkül, hogy ezzel egyidejűleg megsértenék a közigazgatásnak a tudományos meghatározatlanság esetén való döntésre vonatkozó értékelési jogkörét? Ilyen kérdések nem először merülnek fel az Unió Bírósága előtt.

5.

Jelen esetben a CWS Powder Coatings és társai kontra Bizottság ( 4 ) ügyben hozott ítéletről van szó, amelyben a Törvényszék megsemmisítette a Bizottság azon határozatát, amely a titán‑dioxidot feltételezhetően rákkeltő anyagként sorolta be.

6.

Mind a francia kormány, mind a Bizottság fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben. E fellebbezések fókuszában két kérdés áll. Először is az a kérdés, hogy a Törvényszék nem lépte‑e túl a bizottsági határozatok tekintetében megengedhető bírósági felülvizsgálat korlátait. Másodszor pedig az a kérdés, hogy a Törvényszék nem tévedett‑e, amikor megszorítóan értelmezte a CLP‑rendeletben szereplő „belső tulajdonságok” fogalmát. ( 5 )

7.

A CLP‑rendelet szabályokat állapít meg az EU piacán forgalomba hozott anyagok és keverékek osztályozására, címkézésére és csomagolására vonatkozóan. E rendelet célja az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének, valamint az anyagok, keverékek és árucikkek szabad mozgásának biztosítása. ( 6 )

8.

E célkitűzések biztosítása érdekében a CLP‑rendelet előírja, hogy bizonyos veszélyek, különösen a rákkeltő anyagok esetében az anyagok és keverékek osztályozását és címkézését uniós szinten harmonizálni kell. ( 7 ) Ennek megfelelően megállapít egy, az ezen anyagok és keverékek harmonizált osztályozásának és címkézésének elfogadására irányuló eljárást (a továbbiakban: osztályozási eljárás).

9.

Röviden, ez az eljárás megköveteli, hogy valamely tagállam illetékes hatósága vagy valamely anyag gyártója, importőre vagy továbbfelhasználója nyújtson be javaslatot. ( 8 ) Az Európai Vegyianyag‑ügynökség (ECHA) kockázatértékelési bizottsága (a továbbiakban: RAC) ezt követően a javaslat kézhezvételétől számított 18 hónapon belül véleményt fogad el a javaslatról, lehetővé téve az érintett felek számára, hogy észrevételeket tegyenek e véleménnyel kapcsolatban. ( 9 ) Az ECHA ezt követően továbbítja a RAC véleményét és a kapcsolódó észrevételeket a Bizottságnak határozathozatalra. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az érintett anyag osztályozásának és címkézésének harmonizációja helyénvaló, „a műszaki és tudományos fejlődéshez való hozzáigazítás érdekében” módosíthatja a CLP‑rendeletet. ( 10 ) Ez a kiigazítás rendelet formáját ölti.

10.

A RAC az osztályozási javaslatát a gyártók, importőrök és továbbfelhasználók által az adott anyag fizikai, egészségügyi vagy környezeti veszélyeire vonatkozóan azonosított információknak a megfelelőség, a megbízhatóság és a tudományos érvényesség szempontjából történő vizsgálatával dolgozza ki. ( 11 ) Ezt követően ezeket az információkat a CLP‑rendeletben meghatározott osztályozási kritériumok alkalmazásával értékelik. ( 12 )

11.

Az anyagok rákkeltő mivoltának meghatározására szolgáló releváns kritériumokat a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6. szakasza tartalmazza. ( 13 )

12.

Eszerint „rákkeltő” az olyan anyag vagy anyagok keveréke, amely rákot okoz vagy a rák előfordulásának gyakoriságát növeli. Az olyan anyagokat, amelyek az állatokon helyesen végrehajtott kísérleti vizsgálatokban jó‑ vagy rosszindulatú daganatokat okoztak, vélelmezett vagy feltételezett humán rákkeltőnek tekintik, hacsak nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a daganatképződés mechanizmusa az emberre nem releváns. ( 14 )

13.

Valamely anyag rákkeltőként való besorolása két, egymással összefüggő meghatározást foglal magában: a bizonyítékok erejének értékelését és minden egyéb releváns információ figyelembevételét. ( 15 )

14.

Ennek alapján a rákkeltő anyagok két kategóriába sorolhatók, a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.1 táblázatában leírtak szerint:

15.

A jelen ügy tárgyát képező titán‑dioxidot 2. kategóriájú rákkeltő anyagként sorolták be.

16.

Az ebbe a kategóriába történő besorolásra csak akkor kerül sor, ha emberen és/vagy állaton végzett vizsgálatok alapján felmerül a gyanú, hogy egy anyag vagy keverék potenciálisan rákot okozhat az emberekben, de a bizonyítékok nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy ezt az anyagot az 1. kategóriába sorolják. Az 1. kategóriába való besorolás viszont azt követeli meg, hogy vagy ismert legyen, hogy valamely anyag rákot okozhat, az ezen anyagnak való kitettség és a rák kialakulása közötti ok‑okozati vizsgálatokból nyert bizonyítékok alapján (1A. kategória), vagy pedig, hogy az állatok körében való karcinogenicitásra vonatkozóan elegendő bizonyítékot tartalmazó állatkísérletek alapján feltételezett, hogy az anyag az emberre nézve is karcinogén potenciállal rendelkezik (1B. kategória).

17.

Függetlenül attól, hogy elegendő vagy csak korlátozott értékű bizonyítékról van‑e szó, azoknak a bizonyítékoknak, amelyek alapján a besorolást meghatározták, „megbízható és elfogadható vizsgálatokból” kell származniuk. ( 16 ) A jelen fellebbezések első fő pontja arra a kérdésre vonatkozik, hogy a szóban forgó anyag, azaz a titán‑dioxid rákkeltő hatására vonatkozó következtetéshez használt vizsgálatot helyesen tekintették‑e „megbízhatónak” ezen osztályozási eljárás során.

18.

Az embereken és állatokon végzett vizsgálatokon kívül a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.4–3.6.2.2.6 pontjában meghatározott egyéb tényezőket is figyelembe kell venni annak megállapításához, hogy egy anyag karcinogén veszélyt jelent‑e az emberekre. A felsorolt további tényezők között szerepelnek az „expozíciós útvonalak” ( 17 ), valamint „a hatásmechanizmus és a hatásmechanizmus jelentősége az ember szempontjából” ( 18 ).

19.

Amennyiben az osztályozási szempontok a megszerzett tudományos információk bizonytalansága miatt nem alkalmazhatók közvetlenül, a CLP‑rendelet 9. cikkének (3) bekezdése és annak I. mellékletének 1.1.1.3 pontja a „bizonyítékok súlyán” alapuló értékelést követel meg. Ezen értékeléshez szakértői véleményre van szükség, amelyben „együttesen kell figyelembe venni a veszély meghatározására hatást gyakorló összes rendelkezésre álló információt”. ( 19 )

20.

Ezen eljárás során „az adatokat a minőség és a konzisztencia alapján megfelelően súlyozni kell. […] A pozitív és a negatív eredményeket össze kell vetni, aminek eredménye a bizonyítékok súlyának mérlegelésével történő meghatározás.” ( 20 )

21.

Végül a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.1 pontja szerint a rákkeltőként való besorolást olyan anyag esetében kell alkalmazni, amely valamely „belső tulajdonságából” adódóan okoz rákos megbetegedést. A jelen fellebbezések második fő pontja e fogalom – azaz valamely anyag „belső tulajdonságainak” – értelmezésével kapcsolatos, amelyre a CLP‑rendelet nem tartalmaz meghatározást vagy további magyarázatot.

22.

2016 májusában az Agence nationale de sécurité sanitaire de l’alimentation, de l’environnement et du travail [nemzeti élelmiszer‑biztonsági, környezetvédelmi és munkavédelmi ügynökség (ANSES); a továbbiakban: illetékes francia hatóság] dokumentációt nyújtott be az ECHA‑hoz, amelyben a titán‑dioxid inhalációs úton rákkeltő, 1B. kategóriájú anyagként (Carc. 1B, H350i) való harmonizált besorolását és címkézését javasolta. ( 21 )

23.

A jelen ügy tárgyát képező anyag, a titán‑dioxid, a TiO2 molekuláris képlettel jelölt szervetlen vegyi anyag.

24.

Az EK 236‑675‑5 szám alá van besorolva, ( 22 ) és különféle méretű mikro‑ és nanorészecskékként jelenik meg.

25.

Ultraibolyasugárzás‑elnyelő tulajdonságai miatt a titán‑dioxidot por formájában különböző termékekben használják, főként fehérséget és opálosságot kölcsönző pigmentként.

26.

Így a titán‑dioxid alkalmazási területe kiterjed a festékekre, a bevonóanyagokra, a lakkokra, a műanyagokra, a laminált papírra, a kozmetikai termékekre (beleértve a fogkrémeket és a fényvédőket is), a gyógyszerekre és a játékokra. ( 23 )

27.

Az illetékes francia hatóság az osztályozásra vonatkozó javaslatát főként négy inhalációs vizsgálatra alapozta. E vizsgálatok közül kettő a titán‑dioxidnak való kitettséget követően daganatképződést mutatott ki („Lee” [1985] és „Heinrich” [1995] vizsgálat), míg a másik kettő nem mutatott ki daganatképződést („Muhle” [1989] és „Thyssen” [1978] vizsgálat). ( 24 )

28.

Konzultációkat követően az ECHA az ügyet a RAC ( 25 ) elé utalta. 2017. szeptember 14‑én e bizottság egyhangú véleményt fogadott el a titán‑dioxid inhalációs úton rákkeltő, 2. kategóriájú anyagként való besorolásáról (a továbbiakban: RAC‑vélemény).

29.

Az így levont következtetés a bizonyítékok súlyát mérlegelő megközelítésen alapul, és két különböző megállapítás jellemzi.

30.

Egyrészt a RAC arra a következtetésre jutott, hogy nem áll rendelkezésre elegendő, a titán‑dioxid 1A. vagy 1B. kategóriájú rákkeltő anyagként való besorolását alátámasztó, emberen vagy állaton végzett vizsgálaton alapuló bizonyíték. Másként fogalmazva, úgy ítélte meg, hogy nem volt elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a titán‑dioxid „ismerten” vagy „vélhetően” rákkeltő anyag lenne.

31.

Másrészt a RAC úgy ítélte meg, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a 2. kategóriába tartozó rákkeltő anyagként való besorolás alátámasztására, többek között a következők miatt: (1) toxicitási adatok, ideértve a jelen indítvány 27. pontjában említett Lee‑ és Heinrich‑vizsgálatot, ( 26 ) (2) a patkányoknál tapasztalt „hatásmechanizmus”, ( 27 ) (3) a „fajok közötti eltérésekre” vonatkozó vizsgálatok, ( 28 ) (4) más, nehezen oldódó és alacsony toxicitású részecskékre vonatkozó vizsgálatokból származó bizonyítékok, ( 29 ) (5) a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség egyik munkacsoportjának azon következtetése, hogy „elegendő bizonyíték” áll rendelkezésre a titán‑dioxid kísérleti állatoknál tapasztalt rákkeltő hatására vonatkozóan, ( 30 ) és (6) humán epidemiológiai adatok. ( 31 )

32.

A RAC‑vélemény alapján a Bizottság kidolgozta a többek között a titán‑dioxid harmonizált osztályozásáról és címkézéséről szóló rendelettervezetet, amelyet 2019. január 11. és február 8. között nyilvános konzultációra bocsátottak.

33.

2020. február 18‑án közzétették az (EU) 2020/217 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet (a továbbiakban: megtámadott rendelet). ( 32 )

34.

A megtámadott rendelet a titán‑dioxid ebből eredő besorolásának visszatükrözése érdekében elvégzi a CLP‑rendelet szükséges módosításait. ( 33 ) A VI. mellékletben szereplő táblázatban, 022‑006‑00-2 indexszám alatt bevezeti a „legalább 1%, legfeljebb 10 μm aerodinamikai átmérőjű részecskéket tartalmazó por formájú” titán‑dioxid harmonizált osztályozását 2. karcinogén kategóriaként, a „H351 (belélegzés)” veszélyt jelző figyelmeztető kóddal. ( 34 )

35.

A megtámadott rendelet az (5) preambulumbekezdésében kifejti, hogy „a RAC a titán‑dioxidról szóló 2017. szeptember 14‑i tudományos véleményében azt javasolta, hogy ezt az anyagot a 2. kategóriába tartozó, belélegzés útján rákkeltő anyagként sorolják be. Mivel a titán‑dioxid által okozott tüdőrák kapcsolatba hozható a belélegezhető titán‑dioxid‑részecskékkel, a részecskék tüdőben való retenciójával és gyenge oldhatóságával, helyénvaló a titán‑dioxidra vonatkozó bejegyzésben a titán‑dioxid tartalmú belélegezhető részecskéket is feltüntetni. A tüdőben megfigyelt toxicitást és a későbbi tumorfejlődést a feltételezések szerint a lerakódott, nem oldódó titán‑dioxid‑részecskék okozzák. Annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az anyag nem veszélyes formáinak indokolatlan besorolása, az anyag és az azt tartalmazó keverékek osztályozása és címkézése tekintetében rendelkezni kell bizonyos megjegyzésekről. Továbbá, mivel a titán‑dioxidot tartalmazó keverékek használata során veszélyes por vagy cseppek képződhetnek, a felhasználókat tájékoztatni kell az emberi egészséget érintő veszély minimalizálása érdekében alkalmazandó elővigyázatossági intézkedésekről.”

36.

A megtámadott rendeletben az osztályozáshoz fűzött megjegyzések között szerepel a W. megjegyzés. E megjegyzés a következőket tartalmazza:

„[…] a megfigyelések szerint az anyag rákkeltő hatása az anyag porának olyan mennyiségben történő belélegzése esetén jelentkezik, amely a tüdő normál részecske‑eltávolítási mechanizmusainak jelentős károsodásához vezet.

Ennek a megjegyzésnek az a célja, hogy ismertesse az anyag toxicitását, és nem minősül az e rendelet szerinti osztályozási kritériumnak”. ( 35 )

37.

A megtámadott rendelet által bevezetett módosítások következtében és a CLP‑rendelet 4. cikkének (10) bekezdésével összhangban a titán‑dioxid és a titán‑dioxidot tartalmazó keverékek „forgalomba hozatalára csak akkor kerülhet sor, ha azok e rendeletnek megfelelnek”. Ez azt jelenti, hogy a titán‑dioxidot tartalmazó termékeket figyelmeztető feliratokkal és címkékkel, illetve adott esetben mellékelt biztonsági adatlappal kell ellátni. ( 36 )

38.

Valamely anyag „rákkeltőként” való besorolásának a CLP‑rendelet által létrehozott kereteken kívül is hatása van.

39.

Amint azt a T‑279/20. sz. ügy és a T‑288/20. sz. ügy elsőfokú eljárásának felperesei kifejtik, az ilyen besorolás – más hatások mellett – a titán‑dioxid kozmetikai termékek és játékok gyártása során való felhasználásának tilalmával, ( 37 ) ezen anyag veszélyes hulladékként való besorolásával és az ehhez kapcsolódó kezelési kötelezettségekkel, ( 38 ) és a fogyasztóknak szóló bizonyos tájékoztató címkék, például az uniós ökocímke használatának esetleges kizárásával jár. ( 39 )

40.

Ugyanakkor a 2. kategóriába való besorolás nem feltétlenül jár valamely anyag felhasználásának teljes tilalmával. Például a kozmetikai termékekről szóló rendelet és a játékok biztonságáról szóló irányelv egyaránt rendelkezik a CLP‑rendeletben rákkeltőként, mutagénként vagy reprodukciót károsítóként felsorolt anyagok felhasználásának biztonságossá nyilvánítására irányuló eljárásról. ( 40 ) Ezeket az eljárásokat alkalmazták egy olyan szabályozás elfogadása érdekében, amely lehetővé teszi a titán‑dioxid kozmetikai termékekben való további felhasználását, ( 41 ) valamint arra, hogy jelentés útján megerősítsék, hogy a titán‑dioxid játékokban való felhasználásából eredően nem áll fenn vagy elhanyagolható a kockázat a gyermekeket érintően. ( 42 ) Ezen indítvány megírásakor a társjogalkotók éppen tárgyalásokat folytatnak egy, a játékok biztonságáról szóló rendeletre irányuló javaslatról, amely a titán‑dioxid bizonyos felhasználásait biztonságossá nyilvánítaná. ( 43 )

41.

2020. május 12‑én és 13‑án, a CWS Powder Coatings GmbH (T‑279/20. sz. ügy), a Billions Europe Ltd., a Cinkarna Metalurško-kemična Industrija Celje d.d., az Evonik Operations GmbH, a Kronos Titan GmbH, a Precheza a.s., a Tayca Corp., a Tronox Pigments (Holland) BV, a Venator Germany GmbH (T‑283/20. sz. ügy), a Brillux GmbH & Co. KG és a DAW SE (T‑288/20. sz. ügy), akik mindannyian az uniós piacon fellelhető titán‑dioxid beszállítói, illetve továbbfelhasználói (a továbbiakban így együtt: az elsőfokú eljárás felperesei), keresetet indítottak a megtámadott rendelet megsemmisítése iránt. ( 44 )

42.

2022. november 23‑án a Törvényszék meghozta a megtámadott ítéletet, amelyben a vitatott rendeletet megsemmisítette a következő két indok alapján: 1) a RAC nem vette figyelembe a részecskesűrűségbeli esetleges eltérést az egyik olyan vizsgálatban (Heinrich‑vizsgálat), amelyet a titán‑dioxidnak való kitettséget követő daganatképeződés bizonyítására használtak, és 2) a CLP‑rendeletben használt „belső tulajdonságok” fogalma helyes értelmezésének hiánya annak megállapításánál, hogy a titán‑dioxidnak van egy olyan „belső tulajdonsága”, hogy rákot okoz.

43.

Az első megsemmisítési indok lényegében arra vonatkozott, hogy a RAC‑vélemény nem vette figyelembe a titán‑dioxid mikro‑ és nanoméretű részecskéinek részecskesűrűsége közötti esetleges eltéréseket annak kiszámítása során, hogy mi minősül a titán‑dioxid‑részecskék patkányok általi belélegzésének maximális megengedett dózisának. ( 45 )

44.

Ez a vita tárgyát képező elem a RAC arra irányuló kísérletéből ered, hogy válaszoljon a Lee‑vizsgálat azon kritikájára, amely szerint e vizsgálatban a kísérleti expozíciós szint „nyilvánvalóan meghaladta” a maximálisan tolerálható dózist. ( 46 )

45.

A valamely vegyi anyag maximálisan tolerálható dózisát meghaladó kitettség azért fontos, mert az ilyen dózis olyan hatásokat válthat ki, amelyek „másodlagos következményként daganatok kialakulásához vezethetnek, függetlenül magának az anyagnak a belső potenciáljától, hogy kisebb toxikus dózisokban daganatot okozzon”. ( 47 ) Ha tehát megállapítható, hogy egy vizsgálat során túllépték a maximálisan tolerálható dózist, előfordulhat, hogy e vizsgálat nem elég megbízható azon következtetés levonásához, hogy a vizsgált anyag olyan belső tulajdonságokkal rendelkezik, mint a rákkeltő anyagok.

46.

Annak értékeléséhez, hogy a Heinrich‑ és a Lee‑vizsgálatban túllépték‑e a maximálisan tolerálható dózist, a RAC a „Morrow” által (két – 1988‑ból és 1992‑ből származó – vizsgálatban) javasolt túlterhelés‑számítást alkalmazta (a továbbiakban: a Morrow‑féle túlterhelés‑számítás). ( 48 )

47.

Bár nem szükséges megvitatni ezen elemzés részleteit, az viszont fontos, hogy a RAC‑vélemény azt állapította meg, hogy az expozíciós adagok, és így a Lee‑vizsgálat tüdőtúlterhelése túlzott mértékű volt. ( 49 )

48.

Márpedig a Heinrich‑vizsgálat tekintetében a RAC‑vélemény nem fogalmazott meg ilyen következtetést.

49.

A Törvényszéknek a megtámadott rendelettel, és tágabb értelemben a RAC‑véleménnyel szemben megfogalmazott kifogása a RAC azon, következtetésére vonatkozott, hogy a Heinrich‑vizsgálat releváns.

50.

Először is, a megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a Heinrich‑vizsgálat minősül a RAC‑vélemény szempontjából „meghatározó vizsgálatnak”. A szóban forgó veszélyosztályozás tehát e vizsgálaton „alapult”, és „a többi vizsgálatot, beleértve a Lee‑vizsgálatot is, csak kiegészítő jelleggel vették figyelembe”. ( 50 )

51.

Másodszor, a Törvényszék kifejtette, hogy „a jelen ügyben nem vitatott, hogy a Heinrich‑ és a Lee‑vizsgálat nem tüntette fel a vizsgált részecskék sűrűségét”. ( 51 ) E vizsgálatok „e részecskéknek – nevezetesen a Lee‑vizsgálatot illetően mikroméretű részecskéknek, a Heinrich‑vizsgálatot illetően pedig »P25« típusú nanoméretű részecskéknek – csak bizonyos tulajdonságait tüntették fel”. ( 52 )

52.

A megtámadott ítélet ezt követően megállapította, hogy e „P25” részecskék hajlamosak felhalmozódni, ( 53 ) ami a RAC által feltételezettnél alacsonyabb részecskesűrűségéhez vezet: „a felhalmozódás olyan üres tereket hoz létre, amelyek kisebb sűrűséggel rendelkeznek, mint az anyag”. ( 54 )

53.

Harmadszor, a megtámadott ítélet megállapította, hogy „a RAC – azáltal, hogy a részecskék sűrűségének megfelelő, 4,3 g/cm3‑t kitevő sűrűségi értéket, tehát a nanoméretű titán‑dioxid‑részecskék agglomerátumainak sűrűségénél magasabb értéket […] fogadott el – nem vette figyelembe a jelen ügyben releváns összes tényezőt, azaz a Heinrich‑vizsgálatban vizsgált részecskék tulajdonságait, különösen nanoméretüket és »P25« típusukat, azt, hogy e részecskék hajlamosak az agglomerálódásra, valamint azt, hogy a részecskék agglomerátumainak sűrűsége alacsonyabb a részecskék sűrűségénél, és következésképpen a részecskék agglomerátumai a tüdő alveoláris makrofágaiban nagyobb volument foglalnak el”. ( 55 )

54.

A Törvényszék végül arra a következtetésre jutott, hogy „a RAC – azáltal, hogy nem vette figyelembe a fenti 100. pontban megjelölt tényezőket [részecskefelhalmozódás és ebből kisebb sűrűség] – elmulasztotta figyelembe venni az összes releváns tényezőt a Heinrich‑vizsgálatban kimutatott tüdőtúlterhelés Morrow szerinti túlterhelésszámítás útján történő kiszámítása céljából, tehát nyilvánvaló értékelési hibát követett el. Ez a hiba minden hitelességtől megfosztja az említett számítás e vizsgálatra történő alkalmazásának eredményét, következésképpen szintén nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaznak a RAC azon következtetései, amelyek szerint a tüdőtúlterhelés az említett vizsgálat keretében elfogadható volt és az említett vizsgálat eredményei kellően megbízhatóak, relevánsak és megfelelőek voltak a titán‑dioxid rákkeltő potenciáljának értékeléséhez”. ( 56 )

55.

Mivel a Heinrich‑vizsgálat a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.1 pontja értelmében nem volt elég megbízható és elfogadható ahhoz, hogy alátámassza a vitatott osztályozást és címkézést, ( 57 ) és tekintettel arra, hogy az értékelésben „meghatározó” jellegű, a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen nyilvánvaló hiba igazolja a megtámadott rendelet megsemmisítését. ( 58 )

56.

A megsemmisítés második indoka a RAC azon megfontolásából ered, amely szerint a titán‑dioxid rendelkezik „olyan belső tulajdonsággal, hogy képes rákot okozni”, tehát azt rákkeltőnek kell minősíteni.

57.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ez a megállapítás nyilvánvaló hibában szenved, mivel a CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.1 pontjában szereplő „belső tulajdonságok” fogalmának téves értelmezésén alapul. ( 59 )

58.

E tekintetben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a „belső tulajdonságok” fogalmát, amelyet a CLP‑rendelet nem határoz meg, „szó szerinti értelmében, úgy kell értelmezni, mint amely »valamely anyag olyan tulajdonságait [jelöli], amelyekkel az önmagában véve rendelkezik«”. ( 60 )

59.

Ez az értelmezés összhangban van a CLP‑rendelet tárgyával és céljával, illetve a vegyi anyagok osztályozásának és címkézésének globálisan harmonizált rendszere (a továbbiakban: GHS) keretében elfogadott osztályozási kritériumokkal, valamint azzal a ténnyel, hogy a harmonizált osztályozás és címkézés a veszélyek értékelésére, nem pedig a kockázatértékelésre vonatkozik. ( 61 )

60.

E meghatározással összefüggésben a Törvényszék ezt követően úgy ítélte meg, hogy a RAC‑véleményben leírt rákkeltő hatás hatásmechanizmusa nem utal a titán‑dioxid‑részecskék rákot okozó belső tulajdonságára. ( 62 )

61.

E tekintetben emlékeztetett arra, hogy a RAC‑vélemény megállapította, hogy „a megfigyelt toxicitás oka nem maguknak a titán‑dioxid‑részecskéknek a tulajdonságai, hanem e részecskéknek a tüdő alveoláris makrofágaiban elegendő mennyiségben történő lerakódása és visszatartása ahhoz, hogy tüdőtúlterheléshez vezessen, ami a tüdő részecskeeltávolítási mechanizmusainak jelentős csökkenését eredményezi”. ( 63 )

62.

Mindazonáltal kifejtette, hogy a titán‑dioxid részecskéknek a tüdőben olyan mennyiségben történő felhalmozódása, amely elegendő ahhoz, hogy a részecskeeltávolítási mechanizmusok jelentős károsodásához vezessen, „nem tekinthető a szóban forgó részecskék belső tulajdonságai közé tartozónak”. ( 64 )

63.

Éppen ellenkezőleg, ezt a hatásmódot „olyan veszélynek” kell tekinteni, „amely nem tartozik a [CLP‑rendelet] I. mellékletének 3.6.2.2.1. pontjában említett, a rákkeltő hatás veszélyére vonatkozó osztályozási kritérium körébe, amely szerint az anyagnak valamely belső tulajdonságából adódóan kell rákos megbetegedést okoznia”. ( 65 )

64.

Ezen értelmezés alátámasztása érdekében a Törvényszék egyrészt a W. megjegyzésre támaszkodott, amelyről úgy ítélte meg, hogy olyan veszélyt ír le, amely nem tartozik a rák okozására irányuló „belső tulajdonság” fogalma alá, ( 66 ) másrészt pedig arra a tényre, hogy maga a RAC‑vélemény is úgy ítélte meg, hogy a patkányoknál tapasztalt rákkeltő hatás hatásmechanizmusa nem tekinthető a klasszikus értelemben vett „inherens toxicitásnak”. ( 67 )

65.

2023. február 8‑án, illetve február 14‑én benyújtott fellebbezéseikkel a francia kormány, illetve a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, vesse el az abban felvetett releváns kérdéseket, utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé a még nem vizsgált jogalapok vizsgálata céljából, és a költségekről jelenleg ne határozzon.

66.

Ezt a megoldást támogatja az ECHA, valamint a holland és a svéd kormány is.

67.

2024. november 7‑én tárgyalást tartottak, amelynek során a Bizottság, a francia kormány, a T‑279/20. és T‑288/20. sz. ügyek elsőfokú eljárásának felperesei, a T‑283/20. sz. ügy felperesei és a Conseil Européen de l’Industrie Chimique (Európai Vegyipari Tanács) (Cefic) szóbeli észrevételeket tett.

68.

A jelen indítvány felépítése a következő. Először a fellebbezés két fő jogalapját vizsgálom meg, nevezetesen azt, hogy a Törvényszék túllépte a bírósági felülvizsgálati jogkörét (A), és tévesen értelmezte a „belső tulajdonságok” fogalmát (B), és azt fogom javasolni, hogy a Bíróság adjon helyt mindkét jogalapnak. Ezt követően megvizsgálom a bizonyítékok elferdítésére (C) és az indokolás hiányára (D) vonatkozó jogalapokat. Indítványomban azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé annak érdekében, hogy az határozzon a többi jogalapról (IV.).

69.

Második jogalapjával a francia kormány és a Bizottság arra hivatkozik, hogy a jelen indítvány 43–55. pontjában említett első megsemmisítési ok kapcsán a Törvényszék túllépte a megengedhető bírósági felülvizsgálat korlátait.

70.

E felek lényegében arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék túllépett a nyilvánvaló hiba értékelésén, és a saját értékelésével váltotta fel a RAC értékelését, amikor a Morrow‑féle túlterhelés‑számítás keretében azt rótta fel a RAC‑nak, hogy a Törvényszék által megfelelőnek ítélt sűrűségi értéknél alacsonyabb sűrűségértéket vett figyelembe.

71.

E tekintetben egyetértek a francia kormánnyal és a Bizottsággal.

72.

Az ítélkezési gyakorlat két csoportjában a Bíróság olyan megközelítést alakított ki, amely szerint bírósági felülvizsgálati hatásköre annak megállapítására korlátozódik, hogy az adminisztráció nem vétett‑e „nyilvánvaló” hibát. Az ítélkezési gyakorlat első csoportja azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben az uniós jogalkotó a Bizottság mérlegelésére bízta a különféle lehetséges szabályozási opciók közül való választást. ( 68 ) A mérlegelési jogkör ebben az értelemben a politikai döntések meghozatalára vonatkozó jogkört jelenti. ( 69 ) A mérlegelési jogkör soha nem korlátlan; alkotmányos elvek, alapvető jogok, adminisztratív/közigazgatási szabályozási diszkrecionális jogkör esetén pedig az alkalmazandó jogszabályok határozzák meg. Az Európai Unió Bíróságának feladata annak vizsgálata, hogy tiszteletben tartották‑e a mérlegelési jogkörre vonatkozó szabályokat és elveket.

73.

A második csoport, amelyet gyakran mérlegelési jogkörrel kapcsolatos eseteknek is neveznek, olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a közigazgatási szerv határozata összetett tudományos, gazdasági vagy műszaki értékeléseken alapul. ( 70 ) Az ilyen ügyekre inkább összetett tények értékelésével, mintsem diszkrecionális jogkörrel kapcsolatos esetekként hivatkozom. ( 71 ) Noha az összetett tények értékelésével kapcsolatos helyzet nem von maga után politikai döntést, bizonyos helyzetekben az ezen értékelés alapjául szolgáló szabályozási keret mérlegelési mozgásteret biztosít az adminisztráció számára a megállapított tényekre való reagálás módjának megválasztását illetően.

74.

A jelen ügy az ítéletek második csoportjába tartozik.

75.

A jelen eljárásban valamely terméknek a CLP‑rendelet szerinti besorolása azon potenciális veszély azonosítására és közlésére vonatkozik, amelyet egy anyag az emberi egészségre nézve jelenthet. A veszélyek osztályozása csak a kockázatértékelésen alapuló döntéshozatali eljárás első része. ( 72 )

76.

A veszélyek értékelése azonban eltér az ezt követő kockázatértékeléstől és az e kockázatértékelésen alapuló határozat elfogadásától. A veszélyek osztályozása a vizsgált anyag lehetséges hatásainak tudományos értékelésétől függ. Az a kérdés azonban, hogy szükség van‑e bizonyos intézkedésekre a veszély fennállása, és azon helyzetek miatt, amelyekben ilyen intézkedéseket kell hozni, a kockázatértékelésen és annak más fennálló érdekekkel való mérlegelésén alapuló politikai döntés. ( 73 )

77.

A CLP‑rendeletben az uniós jogalkotó már meghatározta azokat a következményeket, amelyek valamely veszély Bizottság általi azonosítását követik. Így a jogalkotó úgy határozott, hogy a veszély észlelését követően a nyilvánosságot tájékoztatni kell ezen információknak a CLP‑rendelet vonatkozó mellékletében való rendelkezésre bocsátásával, és hogy a szóban forgó veszélyes anyagot megfelelően kell címkézni és csomagolni.

78.

Következésképpen, véleményem szerint valamely anyagnak az emberi egészségre ártalmasként történő harmonizált osztályozására vonatkozó határozat elfogadásával a Bizottság csak nagyon korlátozott politikai mérlegelési jogkörrel rendelkezik. ( 74 ) Olyan helyzetben, mint a jelen ügy tárgyát képező helyzet, a Bizottság köteles arra – és e tekintetben nem is választhatja –, hogy valamely anyagot vagy 1A kategóriájú rákkeltőként vagy 1B kategóriájú rákkeltőként soroljon be, ha tudományos bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy ez az anyag az embereknél vagy az állatoknál rákot okoz, ( 75 ) vagy hogy ezt az anyagot 2. kategóriába tartozó rákkeltő anyagként sorolja be, miközben csak korlátozott és nem meggyőző vizsgálatok állnak rendelkezésre, amelyek azonban egy esetleges rákkeltő hatásra utalnak. ( 76 ) Ezzel szemben, ha egyetlen tudományos vizsgálat sem teszi lehetővé valamely anyag rákkeltő hatásának megállapítását, a Bizottság főszabály szerint nem minősítheti ezt az anyagot rákkeltőnek.

79.

Az elsőfokú eljárás felperesei azzal az indokkal vitatták a titán‑dioxid 2. kategóriába tartozó rákkeltő anyagként való osztályozását, hogy a Heinrich‑vizsgálat nem minősül megbízható bizonyítéknak ezen anyag rákkeltő hatására vonatkozóan. A CLP‑rendelet ugyanis előírja, hogy azoknak a tudományos bizonyítékoknak, amelyekre a Bizottság támaszkodhat, „megbízható” vizsgálatokból kell származniuk. ( 77 )

80.

A megbízhatóság ezen értékelése tudományos értékelési kérdés, amely mindazonáltal jelentős következményekkel jár a jelen ügyre nézve, mivel – amint azt kifejtettem – bár a Heinrich‑vizsgálat nem tekinthető megbízhatónak, és nincs más megbízható vizsgálat, amelyen a határozata alapul, a Bizottság főszabály szerint nem minősítheti a titán‑dioxidot rákkeltőnek.

81.

A jelen ügyben a RAC‑nak a Heinrich‑vizsgálat megbízhatóságára vonatkozó, a Bizottság által jóváhagyott értékelése tehát jelentős következményekkel járhat az elsőfokú eljárás felpereseinek jogaira és érdekeire, akik a titán‑dioxid gyártói vagy továbbfelhasználói. Ezért lehetővé kell tenni a Bizottság határozatának bírósági felülvizsgálatát.

82.

A kérdés azonban továbbra is az, hogy az uniós bíróságok pontosan mit vizsgálhatnak felül.

83.

A tudományos bizonytalanság azt jelenti, hogy a vizsgálat eredményeit különböző módon lehet értelmezni. Ez hasonló a jogszabályok bizonytalanságához, amely akkor áll fenn, ha ugyanaz a szabály különbözőképpen értelmezhető.

84.

Jogbizonytalanság esetén a Szerződések a végső értelmező szerepét ruházzák a Bíróságra. Másként fogalmazva, a Bíróság feladata a „helyes” értelmezés megválasztása. A veszélyes anyagok azonosítása és osztályozása szempontjából releváns tudományos bizonytalanság esetén a CLP‑rendelet a végső értelmező szerepét ruházza a Bizottságra, amely a RAC értékelése alapján hozza meg döntését. Másként fogalmazva, a Bizottság a tudományos adatok „helyes” értelmezését választja.

85.

A Törvényszék tehát nem válthatja fel a Bizottság tudományos értékelését a sajátjával. ( 78 ) Ha ezt tenné, az beavatkozást jelentene az adminisztráció hatásköreibe.

86.

Annak, hogy a jogalkotó (vagy a Szerződések) nem ruházta fel az Európai Unió Bíróságot olyan hatáskörrel, hogy tudományos bizonytalanság esetén ő legyen a végső értelmező, valószínűleg pusztán az a tény az oka, hogy a Bíróság szervezetrendszere nem rendelkezik a tudományos eredmények különféle lehetséges értelmezéseinek megértéséhez és az azok közül való választáshoz szükséges szakértelemmel. A bíróságok nem tudósokból állnak, és nem is válhatnak tudósokká. ( 79 )

87.

Ezek után akkor mit vizsgálhatnak az uniós bíróságok annak eldöntésénél, hogy a Bizottság nem vétett‑e nyilvánvaló értékelési hibát?

88.

A Törvényszék által a megtámadott ítéletben hivatkozott ítélkezési gyakorlat a felülvizsgálat eljárási sztenderdjét részesíti előnyben. ( 80 ) Ezt a sztenderdet gyakran a következőképpen fogalmazzák meg: „amennyiben valamely fél olyan nyilvánvaló értékelési hibára hivatkozik, amelyet a hatáskörrel rendelkező intézmény követett el, az uniós bíróságnak ellenőriznie kell, hogy ez az intézmény gondosan és pártatlanul vizsgált‑e meg minden, az ügyre vonatkozó, az ezen értékelés alapjául szolgáló releváns tényt”. ( 81 ) Ez az értékelés úgy értelmezendő, mint a gondossági kötelezettség ellenőrzése, amely a megfelelő ügyintézéshez való jog szerves részét képezi. ( 82 )

89.

Ahhoz, hogy ilyen felülvizsgálatot végezhessenek, az uniós bíróságoknak mélyen el kell merülniük a tudomány világában. Erre szükség lehet a felek ellentétes álláspontjának megfelelő megértése, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy e bíróságok megállapíthassák, melyek a releváns tudományos tények, ami viszont előfeltétele annak, hogy megvizsgálják, hogy a Bizottság vajon figyelembe vette‑e „az összes releváns tényt”. Mindazonáltal az ügy szempontjából releváns tudományág egy részének elsajátítása és megértése nem teszi az uniós bíróságokat tudományos szakértőkké. Annak tilalma, hogy e bíróságok saját értelmezésükkel váltsák fel a Bizottság értelmezését, továbbra is korlát marad, annak ellenére, hogy egy adott határozat hátterét képező tudományágat e bíróságok a bírósági eljárásban mennyire sajátították el. Ez jogi szempontból releváns, mivel ez biztosítja a Szerződésekben előirányzott intézményi egyensúlyt.

90.

A fellebbezés keretében azon kérdés felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörének gyakorlása során, hogy a Törvényszék valóban csupán eljárási felülvizsgálatra szorítkozott‑e, a Bíróság nem elégedhet meg annyival, hogy a Törvényszék a szavak szintjén állítólagosan eljárási felülvizsgálatot végez; inkább azt kell értékelnie, hogy e bíróság érdemben mit határozott. ( 83 )

91.

Másként fogalmazva, a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a Törvényszék azért semmisített‑e meg valamely határozatot, mert arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a releváns tényeket, vagy pedig azért, mert e tények Bizottság általi értelmezését tévesnek ítélte.

92.

A jelen ügyben a Bíróságnak két lehetőség közül kell választania. A Törvényszék vagy azért semmisítette meg a vitatott rendeletet, mert a Bizottság nem vette figyelembe a titán‑dioxid‑részecskék felhalmozódásának jelenségét, amikor megállapította a Morrow‑féle túlterhelés‑számítás megfelelő sűrűségértékét. Ebben az esetben az Törvényszék nem vétett értékelési hibát a Bizottság határozatával kapcsolatban. A másik eshetőség szerint a Törvényszék azért semmisítette meg a megtámadott rendeletet, mert bár a Bizottság figyelembe vett minden releváns tudományos adatot, ezen intézmény téves következtetésre jutott.

93.

Amint azt a francia kormány kifejtette, annak érdekében, hogy eljárási felülvizsgálat keretében maradjon, a Törvényszéknek annak vizsgálatára kellett volna szorítkoznia, hogy a RAC‑nak i. egyrészt tudomása volt‑e a nanoméretű titán‑dioxid‑részecskék felhalmozódásának lehetőségéről, másrészt pedig ii. teljes objektivitással megvizsgálta‑e az annak meghatározásához szükséges elemeket, hogy mit tekint a titán‑dioxid‑részecskék releváns sűrűségének ebben a konkrét összefüggésben. Amennyiben e tényezők a rendelkezésére álló ügyiratok alapján kerülnek megállapításra, a Törvényszék nem semmisítheti meg a Bizottság határozatát nyilvánvaló hiba elkövetése miatt. Még ha e bíróság nem is értett egyet a Bizottság tudományos következtetésével, akkor is a Bizottságra kell hagyatkoznia.

94.

Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben maga is megerősítette, a RAC‑vélemény figyelembe vette a felhalmozódás jelenségét és annak a Morrow‑féle túlterhelésszámítás során alkalmazandó sűrűségi értékre gyakorolt esetleges hatását. Ezen értékelés ellenére a RAC arra a következtetésre jutott, hogy a standard sűrűségi értéket lenne helyénvaló alkalmazni. ( 84 )

95.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék nem értett egyet ezzel a következtetéssel. Kifejtette, hogy téves a titán‑dioxid‑részecskék standard sűrűségének a Morrow‑féle túlterhelésszámítás céljából történő figyelembevétele; a jelen ügy körülményei között alacsonyabb sűrűségi értéket kellett volna alkalmazni.

96.

Ezzel a Törvényszék vitatta azt a módot, ahogyan a Bizottság a releváns tényeket értelmezte, nem hagyatkozott erre az értelmezésre, és a Bizottság értékelését a sajátjával váltotta fel.

97.

Következésképpen a Törvényszék azáltal, hogy túlterjeszkedett annak puszta értékelésén, hogy az adminisztráció ismerte‑e és értékelte‑e az összes olyan szempontot, amelyet a jelenlegi tudományos ismeretek alapján figyelembe kellett vennie, túllépte a bírósági felülvizsgálati jogkörének korlátait.

98.

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem azért semmisítette meg a Bizottság határozatát, mert az nem vette figyelembe az összes releváns (tudományos) tényezőt, hanem azért, mert nem értett egyet azzal, hogy az adminisztráció hogyan értékelte ezeket a tényezőket.

99.

Véleményem szerint a vitatott rendelet megsemmisítése akkor is lehetséges lenne, ha a Bizottság által választott lehetőség tudományos szempontból véve lehetetlen lenne. Mindazonáltal a tudományos adatok két különböző, de lehetséges értelmezésével szembesülve nem a Törvényszék feladata lett volna e döntést meghozni, hanem inkább a Bizottság döntésére kellett volna hagyatkoznia.

100.

Mindemellett jónak tartom az elsőfokú eljárás felperesei által a tárgyaláson felhozott azon érvet, amely szerint a RAC‑vélemény nem fejti ki egyértelműen, hogy a RAC miért választotta a részecskesűrűség standard értékét, miközben tudatában volt a felhalmozódás jelenségének. Erre adott válaszul a Bizottság és az ECHA kifejtette, hogy a standard sűrűségi érték megválasztására csak a RAC‑vélemény véglegesítési szakaszát követően hivatkoztak, ezért nem szerepelt abban korábban. Véleményem szerint, ha a titán‑dioxid‑részecskék szabványos sűrűsége olyan kritérium, amelyet a RAC‑nak a tudományos ismeretek jelenlegi szintjére tekintettel hivatalból kellett volna értékelnie, e szervnek a jelentésében ki kellett volna fejtenie a megfelelő sűrűségi érték megválasztásának indokait. A jelentésben szereplő elégtelen magyarázat azonban önmagában nem indokolja azt a következtetést, hogy a RAC nem vett figyelembe minden releváns tényt; olyan elemről van szó, amely az RAC‑vélemény alapjául szolgáló indokolást, tágabb értelemben pedig a megtámadott rendeletet érinti.

101.

A fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a francia kormány, illetve a Bizottság második fellebbezési jogalapjának.

102.

A C‑71/23. P. sz. ügyben előterjesztett negyedik jogalapjával, illetve a C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett harmadik jogalappal a francia kormány és a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a „belső tulajdon” fogalmát. A CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.1 pontja értelmében vett „belső tulajdonság” fogalmának téves értelmezése miatt e felek lényegében azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta ezt a fogalmat annak megállapításakor, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el, amikor úgy határozott, hogy a titán‑dioxidot 2. kategóriájú rákkeltő anyagként sorolja be.

103.

Az uniós jogi fogalmak értelmezése az uniós bíróság hatáskörébe tartozik. ( 85 )

104.

Ennek gyakorlása során a Bíróságot nem korlátozza az intézmények közötti egyensúly elve, amely saját hatásköreit határolja el az uniós közigazgatás hatásköreitől, mint a tudomány értelmezése esetében.

105.

Éppen ellenkezőleg, a jog – a jelen esetben a CLP‑rendelet – bizonyos megkötéseket tesz a közigazgatásra nézve. Így az intézményi egyensúly ugyanezen alkotmányos elve, amely megköveteli az összetett gazdasági, tudományos és műszaki tényezők közigazgatás általi értékelésének biztosítását, megköveteli, hogy a Bíróság szabadon gyakorolhassa a jog közigazgatási szerv általi értelmezésének teljes felülvizsgálatát. ( 86 )

106.

Következésképpen a Törvényszék hatáskörrel rendelkezett a „belső tulajdonság” fogalmának értelmezésére.

107.

A jelen ügyben a fellebbezés keretében felhozott érv az, hogy a Törvényszék hibát vétett ezzel értelmezéssel. Egyetértek ezzel.

108.

A CLP‑rendelet I. mellékletének 3.6.2.2.1 pontja előírja, hogy „[a] rákkeltőként való besorolás[t] […] az olyan anyagok esetében kell felhasználni, amely[ek] valamely belső tulajdonság[uk]ból adódóan okoz[nak] rákos megbetegedést”.

109.

A belső tulajdonság fogalma a CLP‑rendelet több más rendelkezésében is szerepel: annak (27) preambulumbekezdésében, ( 87 ) és I. mellékletének 3.4.2.2.2.2, ( 88 ) 4.1.1.1 és 4.1.2.4 ( 89 ) pontjában. A CLP‑rendelet azonban nem határozza meg ezt a fogalmat, és egyik olyan rendelkezés sem fejti ki részletesebben a tartalmát, amelyben ezt a fogalmat említik. Így a szövegezés önmagában nem elegendő az e fogalomnak szánt jelentés megértéséhez.

110.

E körülmények között túl kell lépni a szavakon, és meg kell vizsgálni azt a kontextust, amelybe a „belső tulajdonságok” fogalma illeszkedik, valamint azon jogi aktus célját, amelynek az részét képezi. ( 90 )

111.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a „belső tulajdonságok” fogalmát szó szerinti értelmében, úgy kell értelmezni, mint amely – e bíróság szerint – „valamely anyag olyan tulajdonságait [jelöli], amelyekkel az önmagában véve rendelkezik”. ( 91 )

112.

Azon túl, hogy a Törvényszék nem fejti ki, hogy miért ez a meghatározás képezi e kifejezés szó szerinti értelmét, további problémák is vannak e javaslattal. ( 92 )

113.

Egyrészt, amint azt a Bizottság állítja, ez a fajta meghatározás körkörös, azaz tautologikus. Bizonyos értelemben közel áll ahhoz, mintha azt mondanának, hogy a „belső tulajdonság” belső tulajdonságot jelent.

114.

Másrészt, amint azt a francia kormány is kifejti, ez a meghatározás nem szolgál túl sok felvilágosítással: könnyen egyet lehet érteni abban, hogy a „belső tulajdonság” fogalma magában foglalja „azon tulajdonságokat, amelyekkel az anyag önmagában, illetve magától rendelkezik”. Márpedig, önmagából a Törvényszék meghatározásából nem érthető, hogy a Törvényszék miért vélte úgy, hogy a Heinrich‑vizsgálatra nem lehet támaszkodni a titán‑dioxid rákkeltő belső tulajdonságainak megállapítása érdekében.

115.

A Törvényszék által a „belső tulajdonságok” fogalmának értelmezése során vétett hiba ugyanis nem következik feltétlenül az annak meghatározásához használt megfogalmazásból – „azon tulajdonságok, amelyekkel az anyag önmagában, illetve magától rendelkezik”. Az e bíróság által vétett hiba inkább abban nyilvánul meg, hogy hogyan alkalmazta ezt az értelmezést.

116.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék kizárja annak a lehetőségét, hogy a titán‑dioxid por alakban való belélegzéséből eredő rákkeltő hatás annak belső tulajdonságaihoz lenne köthető. A Bizottság erre a következtetésre azon az alapon jut, hogy (1) az említett rákkeltő hatás csak akkor merül fel, ha ezen anyag bizonyos mennyiségét lélegzik be, és (2) mivel az említett rákkeltő hatás csak az ott jelen lévő titán‑dioxid‑részecskék felhalmozódásából eredő tüdőgyulladás eredménye. A Törvényszék értelmezése szerint e tulajdonságok olyan tulajdonságok, amelyek kívülállóak magának az anyagnak a tulajdonságaihoz képest. ( 93 )

117.

A „belső tulajdonságok” fogalmának ilyen felfogása számomra túl szűknek tűnik. Habár a Törvényszék kifejtette, hogy értelmezése a CLP‑rendelet, valamint a GHS kritériumok tárgyához és céljához igazodik, ( 94 ) hajlok arra, hogy elfogadjam a felperesek ezzel ellentétes érveit.

118.

Véleményem szerint ugyanis a CLP‑rendelet összefüggéseire és céljára tekintettel a „belső tulajdonságok” fogalmát tágan kell értelmezni. A jelen indítvány további részében ezen álláspont alátámasztására érveket terjesztek elő, kezdve a CLP‑rendelet céljával és belső felépítésével, majd áttérve annak külső összefüggéseire.

119.

Először is, ami a CLP‑rendelet célját illeti, annak célja „az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének biztosítása”. ( 95 ) Ezt a célt úgy kell elérni, hogy „harmonizálják az anyagok és keverékek osztályozására vonatkozó kritériumokat”, e kritériumok alapján azonosítják a veszélyes anyagokat és keverékeket, és erről tájékoztatják a nyilvánosságot a veszélyesnek tekintett anyagok és keverékek listája révén. ( 96 ) Az önmagában rákot okozó anyagok azonosítására és felvételére irányuló eljárás célja tehát az emberi egészség magas szintű védelmének biztosítása.

120.

A CLP‑rendelet célja, hogy azonosítson és osztályozzon minden olyan vegyi anyagot vagy keveréket, amelyről ismert, feltételezett vagy gyanítható, hogy veszélyes az emberi egészségre. A hatálya alól kifejezetten ki vannak zárva azok az anyagok és keverékek, amelyekre nem vonatkozik, mint például a radioaktív anyagok. ( 97 )

121.

Egyértelműnek tűnik tehát, hogy eltérő meghatározás hiányában a „belső tulajdonságok” fogalmának az anyag valamely formájából, fizikai állapotából, jellemzőjéből vagy felhasználásából eredő veszélyeket is magában kell foglalnia, és nem korlátozható kizárólag ezen anyag kémiai összetételére.

122.

E tekintetben az a tény, hogy bizonyítást nyert, hogy valamely anyagból csak egy bizonyos mennyiség, csak bizonyos körülmények között okozhat rákot, nem jelenti azt, hogy ezen anyag nem rendelkezik azzal a „belső tulajdonsággal”, hogy rákkeltő. ( 98 ) Az olyan ártalom azonosításának és felsorolásának elmulasztása, amely csak egy bizonyos mennyiségű anyag belélegzéséből ered, sértené az emberi egészség magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzést.

123.

Ugyanígy ellentétes lenne az emberi egészség magas szintjének biztosítására irányuló célkitűzéssel az, ha valamely anyagot azért nem vesznek fel rákkeltő anyagként, mert a káros hatásait bemutató tudományos vizsgálatot úgy lehetne értelmezni, mintha e hatások az ezen anyag részecskéinek tüdőben való felhalmozódásából eredő gyulladás eredménye lennének, nem pedig ezen anyagnak az abban található sejtekre gyakorolt közvetlen hatása miatt. ( 99 )

124.

Amint azt az ECHA a tárgyaláson kifejtette, ha egy konkrét anyagon kísérleti vizsgálatot végeznek, és káros hatás figyelhető meg, ez önmagában elegendő ezen anyag és a következmény közötti kapcsolat megállapításához, és ezért – a bizonyítékok súlyán alapuló megközelítésre is figyelemmel – az adott anyag által jelentett potenciális veszély megállapításához vezethet.

125.

A „belső tulajdonságok” fogalmának kizárólag az anyag kémiai összetételére való korlátozása, kizárva az egyéb jellemzőket, például nehezen oldódó mivoltát, vagy annak hangsúlyozása, hogy ezen anyagnak „magában” minden formájában és az emberi testtel való kölcsönhatás típusától függetlenül képesnek kell lennie a rák okozására, következésképpen kizárna néhány, az ezen anyag potenciális veszélyeire vonatkozó jelentős markert a CLP‑rendelet által létrehozott keret hatálya alól. Ez szintén ellentétes lenne a rendelet azon céljával, hogy biztosítsa az emberi egészség magas szintű védelmét.

126.

A „belső tulajdonság” fogalmának tág értelmezése mellett szóló további érvek a CLP‑rendelet egészének belső koherenciájára alapíthatók.

127.

Így, amint arra a svéd kormány és a Bizottság helyesen rámutat, valamely anyag veszélyes tulajdonságainak, például rákkeltő mivoltának meghatározása során a CLP‑rendelet 5. cikkének (1) bekezdése, 6. cikkének (1) bekezdése, 8. cikkének (6) bekezdése és 9. cikkének (5) bekezdése, amelyek a II. cím („Veszélyességi osztályozás”) és az e rendelet által előírt önosztályozási rendszer részét képezik, mind az anyag „formáira vagy fizikai állapotára” utalnak. A Törvényszék által a megtámadott ítéletben elfogadott állásponttal ellentétben ( 100 ) e szabályok értelemszerűen akkor is alkalmazandók, ha a Bizottság valamely anyagnak a CLP‑rendelet V. címe szerinti harmonizált osztályozását fogadja el. ( 101 )

128.

Hasonlóképpen, e rendelet különbséget tesz a különböző veszélyességi osztályok között az expozíciós útvonalak szerint. Ez a helyzet például az I. mellékletének 3.1. részében szereplő „akut toxicitási” veszélyességi osztály esetében, amelyet akut toxicitás szájon át, akut toxicitás bőrön át és akut toxicitás belélegzéssel alpontok szerint különböztetnek meg (lásd az említett melléklet 3.1.1.2 pontját). Az I. melléklet 3.1.2.1. pontja alatt az inhalációs toxicitást pedig gázok, gőzök, porok és ködök szerint különböztetik meg, így egyértelmű különbséget téve az anyag fizikai állapotát illetően.

129.

Végül e fogalom tág értelmezésének megerősítése megtalálható a CLP‑rendelet megszövegezésében is, annak a környezetre jelentett veszélyekről szóló részében. Például a CLP‑rendelet I. mellékletének 4.1.2.4 pontja a környezetre veszélyesként való besorolás szempontjából releváns belső tulajdonságokként említi a „gyors lebonthatóság és/vagy az akut toxicitással kombinálva a biokoncentrátum potenciáljának hiányát”. ( 102 )

130.

Következésképpen a „belső tulajdonságok” fogalmának egyetlen olyan lehetséges olvasata, amely megfelel a CLP‑rendelet belső felépítésének, az, amely nem korlátozódik magának az anyagnak a kémiai összetételére.

131.

A „belső tulajdonságok” fogalmának tág értelmezésének szükségessége mellett szóló ugyanezen következtetés adódik e fogalomnak a GHS‑ben való használatának értékeléséből is.

132.

E tekintetben megjegyzem, hogy a CLP‑rendelet célja az ENSZ szintjén a GHS‑ben és uniós szinten a CLP‑rendeletben használt fogalmak közötti koherencia fenntartása. ( 103 )

133.

Jóllehet a „belső tulajdonságok” fogalma szerepel a GHS‑ben, azt nem megszorítóan írják le: a GHS a belső tulajdonságok fogalmára mint valamely anyag „szokásos biológiai folyamataiba való beavatkozás képességére” hivatkozik. ( 104 )

134.

Következésképpen a Törvényszék megszorító értelmezése tévesen igazítaná a CLP‑rendeletet a GHS‑hez, és e fogalomnak egy unióspecifikus jelentését állapítaná meg, ellentétben magával az uniós jogalkotó által e rendeletben megfogalmazott célkitűzéssel.

135.

Végezetül a fent javasolt tág értelmezés összhangban van a REACH‑rendelettel is. ( 105 )

136.

E tekintetben megjegyzem, hogy a CLP‑rendelet (12) preambulumbekezdése kifejezetten kifejti, hogy a rendelet szövegének és fogalommeghatározásainak összhangban kell lenniük a REACH‑rendelet szövegével.

137.

Ez utóbbi jogi aktus, amely a vegyi anyagok regisztrálására, értékelésére, engedélyezésére és korlátozásaira vonatkozó szabályokat állapítja meg, meghatározhatja valamely „anyagot” annak kémiai összetétele alapján, ( 106 ) de meghatározza a szóban forgó anyag azonosításához szükséges egyedi jellemzőket is. E jellemzők között szerepel a részecskeméret, a forma és az egyéb morfológiai elemek. ( 107 )

138.

Ebből következik, hogy a CLP‑rendelet külső koherenciájával kapcsolatos kontextusbeli okokból a „belső tulajdonságok” fogalma nem korlátozódhat kizárólag annak kémiai összetételére.

139.

A fenti okok összessége miatt a Törvényszék tévedett, amikor a „belső tulajdonságok” fogalmának egy szűk értelmezést adott.

140.

A Törvényszék következtetésével ellentétben a titán‑dioxid veszélyeinek osztályozása szempontjából nem releváns, hogy a RAC‑vélemény nem állapított meg ezen anyag „belső” tulajdonságain alapuló toxicitást. ( 108 )

141.

Amint azt kifejtettem, az a fontos, hogy a titán‑dioxid formája, mérete és alacsony oldhatósága alapján a RAC‑vélemény megállapította – és ezt a Bizottság is elismerte –, hogy bizonyos mennyiségben történő belélegzés esetén toxikológiai hatások jelentkezhetnek a tüdőben, ami daganatok kialakulásához vezet.

142.

Tekintettel arra, hogy ezek az elemek – helyes értelmezésük szerint – a „belső tulajdonsága alapján rákkeltő anyag” tágan értelmezett fogalmába tartoznak, a Bizottság nem vétett nyilvánvaló hibát, amikor a RAC‑véleményt követte a megtámadott rendelet elfogadása során.

143.

A Bíróság Nickel Institute ítéletéből és Etimine ítéletéből sem lehet más következtetésre jutni. Az előbbire tekintettel, a Törvényszék anélkül von le következtetéseket, hogy figyelembe venné azt az összefüggést, amelybe a szóban forgó megállapítás illeszkedik. ( 109 ) Mindazonáltal, amint azt a francia kormány megjegyzi, ebben az ítéletben a Bíróság nem azt állapította meg, hogy az anyag belső tulajdonságaival összefüggő veszélyek értékelésének szükségszerűen függetlennek kell lennie az anyagnak való kitettség szintjétől vagy hatásmódjától. Ehelyett a Bíróság azt állapította meg, hogy valamely anyag veszélyeinek értékelése „megfelelően elvégezhető az anyag használatának helyétől függetlenül”, ( 110 ) még akkor is, ha az alapul szolgáló értékelést csak laboratóriumi körülmények között végzik el.

144.

Hasonlóképpen, a tárgyaláson megvitatott Etimine ítéletben a Törvényszék nem zárta ki, hogy a veszélyek értékelése céljából valamely anyag belső tulajdonságait az állatoknak szájon át történő beadásán alapuló vizsgálatok alkalmazása alapján ( 111 ) meg lehessen állapítani, annak ellenére, hogy azt állították, hogy az ezen anyagnak való kitettség feltételei általában belélegzéssel vagy bőrön keresztül történő behatolással valósulnak meg. ( 112 )

145.

Végül a javasolt végkövetkeztésemre nincs kihatással a RAC‑vélemény, amely kifejti, hogy a titán‑dioxid nem rendelkezik azzal a belső tulajdonsággal, hogy rákot okozna, a szó „klasszikus értelmében” véve. Azonkívül, hogy nem egyértelmű, hogy a RAC pontosan mit ért ilyen értelemben vett belső toxicitáson, mindazonáltal arra a következtetésre jutott, hogy a Heinrich‑vizsgálat bizonyította, hogy a titán‑dioxidnak belső tulajdonságai rákot okoznak.

146.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a francia kormány által a C‑71/23. P. sz. ügyben előterjesztett negyedik fellebbezési jogalapnak, valamint a Bizottság által a C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett harmadik jogalapnak, és utasítsa el az első fokon benyújtott kereset e részét.

147.

A C‑71/23. P. sz. ügyben a francia kormány által előterjesztett első jogalap első része és a Bizottság által a C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat. Először is mind a francia kormány, mind a Bizottság azzal érvel, hogy a Törvényszék elferdítette a rendelkezésére álló bizonyítékokat, amikor úgy ítélte meg, hogy a Heinrich‑vizsgálat „meghatározó” volt a RAC‑nak a titán‑dioxid rákkeltő anyagként való címkézésére vonatkozó javaslata tekintetében. ( 113 ) Másodszor, a Bizottság hozzáteszi, hogy a Törvényszék a bizonyítékokat elferdítette, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a Morrow‑féle túlterhelésszámítás „meghatározó” volt a tüdőtúlterhelés elfogadható szintjére vonatkozóan a RAC által végzett értékelésre alátámasztásánál. ( 114 ) A francia kormány C‑71/23. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalapjának második része arra hivatkozik, hogy a Törvényszék azáltal, hogy a Heinrich‑vizsgálatnak „meghatározó” jelleget tulajdonított, figyelmen kívül hagyta a CLP‑rendeletben az anyagok rákkeltő anyagként való besorolására vonatkozóan megállapított elveket is.

148.

Ezen érveket illetően rövid leszek.

149.

Először is, amennyiben a bizonyítékok elferdítésére hivatkoznak, nem elegendő annak bizonyítása, hogy valamely dokumentum észszerűen másként is értelmezhető, mint a Törvényszék által adott értelmezés. ( 115 )

150.

Azt kell bizonyítani, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan túllépte e dokumentum észszerű értékelésének korlátait, különösen azáltal, hogy e dokumentumot a szövegével ellentétesen értelmezte. ( 116 )

151.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a megtámadott ítélet kapcsán ez lenne a helyzet.

152.

Amint az a francia kormány, illetve a Bizottság érveiből kitűnik, e felek a RAC‑véleménynek a Törvényszék általi azon értelmezését kifogásolják, amely nagyobb súlyt tulajdonít a Heinrich‑vizsgálatnak és a Morrow‑féle túlterhelés‑számításnak, mint amelyet szerintük azoknak tulajdonítani kellett volna.

153.

E felek azonban nem bizonyítják, hogy az RAC‑vélemény Törvényszék általi értelmezése túllépné az észszerűség határait.

154.

A RAC‑vélemény ugyanis maga is kizárja annak lehetőségét, hogy a Lee‑vizsgálatra támaszkodjanak, így az nem gyakorolhat „meghatározó” befolyást a titán‑dioxid osztályozására. ( 117 ) Mivel a Heinrich‑vizsgálat egyike volt a „két kulcsfontosságú karcinogenicitási vizsgálatnak” ( 118 ) (és az egyetlen másik olyan vizsgálat, amely a tumorképződést mutat, a Lee-vizsgálatot leszámítva), nem észszerűtlen – még ha az alkalmazandó jogi sztenderd alapján téves is – a RAC megállapításaiból azt a következtetést levonni, hogy a Heinrich‑vizsgálat „meghatározó” jelentőségű volt a titán‑dioxid ebből eredő osztályozását illetően. Hasonlóképpen, mivel a RAC‑vélemény maga is a Morrow‑féle túlterhelésszámítást tartotta szükségesnek alkalmazni – noha nem „általánosan elfogadott koncepcióról” van szó – a Heinrich‑vizsgálat alapján levont következtetések megerősítése érdekében, nem észszerűtlen e számítást „a RAC következtetéseinek alátámasztása szempontjából meghatározónak” minősíteni. ( 119 )

155.

Ebből következően úgy vélem, hogy a francia kormány C‑71/23. P. sz. ügyben előterjesztett első fellebbezési jogalapjának első részét és a Bizottság C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalapját megalapozatlannak kell nyilvánítani.

156.

Másodszor, véleményem szerint nyilvánvaló, hogy amit a francia kormány és a Bizottság valójában vitat, az a CLP‑rendelet 9. cikkének (3) bekezdésében és az I. mellékletének 1.1.1.3 pontjában megállapított jogi tesztbe egy további, „meghatározó jelleg” kritérium bevezetése.

157.

Éppen ez a francia kormány által a C‑82/23. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezés első jogalapjának második részében felvetett problematika, amellyel egyetértek. ( 120 )

158.

Amint azt e fél – amelyet a Bizottság, az ECHA, valamint a svéd és a holland kormány is támogat – helyesen hangsúlyozza, a „bizonyítékok súlyának” meghatározása olyan megközelítés, amely megköveteli, hogy a veszély meghatározására hatást gyakorló valamennyi rendelkezésre álló információt együttesen vizsgálják.

159.

Márpedig a megtámadott ítéletben a Törvényszék bevezette a „meghatározó jelleg” fogalmát azon bizonyítékok értékelése tekintetében, amelyekre a RAC a titán‑dioxid rákkeltőként való besorolása érdekében támaszkodott. ( 121 )

160.

Ez a fogalom, amely azt feltételezi, hogy egy bizonyíték meghatározó jellegű lehet egy másikhoz képest, nem szerepel a CLP‑rendeletben.

161.

E fogalom ugyanis ellentmondásban van magának a különböző bizonyítékok egymáshoz viszonyított súlyozásának az elgondolásával annak meghatározásánál, hogy – a CLP‑rendelet célját is figyelembe véve – mi képezi az emberi egészség magas szintű védelmét. Tehát épp az ellenkezője a „bizonyítékok súlyán” alapuló meghatározásának.

162.

Ennek megfelelően kevéssé lehet meglepő tehát, hogy e fogalmat nem használták az RAC‑véleményben. ( 122 )

163.

E körülmények között, amint azt a francia kormány állítja, a Törvényszéknek a RAC‑vélemény vizsgálata során a „meghatározó jelleg” fogalmára való hivatkozása eltér az uniós jogalkotó által kialakított jogi kerettől.

164.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság mint megalapozatlant utasítsa el a francia kormány C‑71/23. P. sz. ügyben előterjesztett első fellebbezési jogalapjának első részét és a Bizottság által a C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalapot, adjon helyt a francia kormány első fellebbezési jogalapja második részének, és utasítsa el az első fokon benyújtott kereset releváns részét.

165.

A C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett harmadik jogalapjával a francia kormány arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor úgy ítélte meg, hogy a RAC‑véleményben leírt karcinogenicitás hatásmódja nem utal a titán‑dioxid „belső tulajdonságára”. ( 123 )

166.

Az indokolási kötelezettséget az EUMSZ 296. cikk rögzíti, és azt az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikke és 53. cikkének első bekezdése is tükrözi. Tehát lényeges eljárási követelménynek minősül. ( 124 )

167.

E követelményt azonban meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a szóban forgó kérdés érdemi jogszerűségére vonatkozik. ( 125 )

168.

A jelen ügyben a francia kormány kifejezetten a Törvényszék azon megállapítását vitatja, amely szerint a titán‑dioxid nem rendelkezik rákkeltő belső tulajdonságokkal, kivéve ha azt bizonyos mennyiségben belélegzik, és úgy véli, hogy a belélegzett részecskék mennyisége csak „egyike a megfigyelt toxicitás kulcsfontosságú elemeinek”. ( 126 )

169.

Igaz, hogy az ellentmondásos indokolás már önmagában véve is az EUMSZ 296. cikkből eredő kötelezettség megsértésének minősülhet, amennyiben az érintett felek annak alapján nem érthetik meg a megtámadott ítélet alapjául szolgáló indokokat. ( 127 )

170.

Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy a francia kormány által kiemelt megállapítások ellentmondásosak, nem gondolom, hogy a Törvényszék e megállapítások alapján mondta volna ki, hogy a RAC‑véleményben leírt karcinogenicitás „hatásmódja” nem utal a titán‑dioxid‑részecskék rákkeltő „belső tulajdonságára”.

171.

A Törvényszék ugyanis részletesen kifejti, hogy miként jutott e következtetésre. ( 128 )

172.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet lehetővé teszi valamennyi érdekelt fél, különösen a francia kormány és a Bizottság számára, hogy megértsék a megtámadott ítélet indokolását. Elegendő információt szolgáltat továbbá a Bíróság számára ahhoz, hogy a jelen fellebbezés keretében az gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét.

173.

Inkább – amint azt az elsőfokú eljárás felperesei lényegében kifejtik – úgy tűnik, hogy a francia kormánynak a Törvényszék érvelésével szembeni kifogása az általa levont következtetés megalapozottságához kapcsolódik, amely a megtámadott ítélet érdemi részét képezi. Így a francia kormány nem állíthatja, hogy a Törvényszék nem tett eleget indokolási kötelezettségének.

174.

E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság a francia kormány által a C‑82/23. P. sz. ügyben előterjesztett harmadik fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.

175.

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében, ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is eldöntheti érdemben.

176.

Ez a feltétel a jelen ügyben nem teljesül.

177.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék csak néhány érvet vizsgált meg a titán‑dioxid‑részecskék sűrűségét és ezen anyag belső tulajdonságát illetően. ( 129 ) A Törvényszék nem értékelte az elsőfokú eljárás felperesei által felhozott összes jogalapot sem. ( 130 )

178.

Mivel e két elem olyan ténybeli értékelést foglal magában, amely a Törvényszék részéről további pervezető intézkedések meghozatalát vagy bizonyításfelvételt tesz szükségessé, így nem tud saját maga határozni a jelen ügyben. ( 131 )

179.

Úgy vélem tehát, hogy az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé. ( 132 )

180.

Azt javaslom, hogy a Bíróság: