1.

A Tribunale Ordinario di Asti (asti bíróság, Olaszország) által az EUMSZ 267. cikk alapján előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének, az EUMSZ 45. és az EUMSZ 48. cikknek, az Európai Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VIII. melléklete 11. cikkének, valamint az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) személyi állományának alkalmazási feltételei IIIa. melléklete 8. cikkének értelmezése.

2.

E kérelmet a WP, valamint az Istituto nazionale della previdenza sociale (országos társadalombiztosítási intézet, Olaszország, a továbbiakban: INPS) és az Olasz Köztársaság között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a felperes javára a Fondo Pensioni Lavoratori Dipendenti (alkalmazottak nyugdíjalapja) keretében szerzett nyugdíjjogosultságok megfelelő biztosításmatematikai egyenértéknek az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitele.

3.

A kérdést előterjesztő bíróság két kérdést terjeszt a Bíróság elé arra vonatkozóan, hogy az EKB alkalmazottainak lehetősége van‑e arra, hogy az olasz nyugdíjrendszerben szerzett nyugdíjjogosultságukat az EKB és az Olasz Köztársaság között létrejött, erről az átvitelről szóló megállapodás hiányában átvigyék az EKB nyugdíjrendszerébe. A jelen ügy alkalmat kínál a Bíróság számára annak pontosítására, hogy melyek a tagállamoknak az uniós jog alapján az EKB‑val szemben fennálló kötelezettségei, amikor a nyugdíjjogosultság ilyen átvitelének biztosításához szükséges intézkedések elfogadásáról van szó.

4.

A Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló, az EUSZ‑hez és az EUMSZ‑hez csatolt 4. jegyzőkönyv ( 2 ) (a továbbiakban: a KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv) 36. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az [EKB] Kormányzótanács[a] az Igazgatóság javaslata alapján meghatározza az EKB személyzetének alkalmazási feltételeit.

[…]”

5.

Az EUSZ‑hez és az EUMSZ‑hez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyv ( 3 ) (a továbbiakban: 7. sz. jegyzőkönyv) 14. cikke kimondja:

„Az Európai Parlament és a Tanács az érintett intézményekkel folytatott konzultációt követően rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben meghatározza az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai szociális biztonsági juttatásainak rendszerét.”

6.

A kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyvet 22. cikkének első bekezdése értelmében – a KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv rendelkezéseinek sérelme nélkül – az EKB‑ra, szerveinek tagjaira és személyi állományára is alkalmazni kell.

7.

A személyzeti szabályzat 1. cikke értelmében a személyzeti szabályzatot az Unió tisztviselőire kell alkalmazni.

8.

A személyzeti szabályzat 1a. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„E személyzeti szabályzat alkalmazásában »az Unió tisztviselője«: bármely olyan személy, akit az e személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelően az Unió valamely intézményének állományában létrehozott beosztásba az adott intézmény kinevezésre jogosult hatósága által kibocsátott kinevezési okirattal kineveztek.”

9.

A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)   Az a tisztviselő, aki azt követően lép az Unió szolgálatába, hogy:

egy közigazgatási hatóság, illetve nemzeti vagy nemzetközi szervezet szolgálatából kilépett,

vagy

munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenykedett,

beiktatását [helyesen: véglegesítését] követően, de az öregségi nyugdíjra a személyzeti szabályzat 77. cikke szerinti jogosultság elnyerése előtt az ilyen szolgálat vagy tevékenység révén szerzett nyugdíjjogosultság – az átruházás [helyesen: átvitel] tényleges időpontjának megfelelően naprakésszé tett – tőkeértékét az Uniónak befizettetni [helyesen: befizettetheti].

Ilyen esetben az intézmény kinevezésre jogosult hatósága, amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, a tisztviselő alapilletménye, életkora és az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontjában érvényes átváltási árfolyam figyelembevételével, az általános végrehajtási rendelkezések segítségével megállapítja azon nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket [helyesen: azon nyugdíjra jogosító szolgálati időt, amelyet] a nyugdíjrendszerében a korábbi szolgálati jogviszonyra tekintettel az átruházott [helyesen: átvitt] tőke alapján, az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontja és az átruházás [helyesen: átvitel] tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeg levonása után a tisztviselő számára jóvá kell írni.

A tisztviselők minden érintett tagállam és nyugdíjpénztár tekintetében csak egyszer élhetnek ezzel a rendelkezéssel [helyesen: lehetőséggel].”

10.

Az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az alkalmazási feltételeket az Unióval szerződéses viszonyban álló alkalmazottakra kell alkalmazni. Ezen alkalmazottak a következők:

[…]”

11.

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 39. cikkének (2) bekezdése, illetve 109. cikkének (2) bekezdése értelmében a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdését az ideiglenes alkalmazottakra és a szerződéses alkalmazottakra kell alkalmazni.

12.

Az EKB Kormányzótanácsa többek között a KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv 36. cikkének (1) bekezdése alapján eljárva elfogadta az EKB alkalmazási feltételeit, amelyek 9. cikkének c) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az alkalmazási feltételeket egyetlen különös nemzeti jog sem szabályozza. Az EKB i. a tagállamok jogrendszereinek közös alapelveit, ii. az uniós jog általános elveit, és iii. az Unió szociális politikáját meghatározó, a tagállamoknak címzett rendeletek és irányelvek rendelkezéseit alkalmazza. Ezeket a jogi aktusokat az EKB hajtja végre minden egyes alkalommal, amikor az szükségessé válik. E tekintetben megfelelően figyelembe veszi a szociális politika területén elfogadott uniós ajánlásokat. Az uniós intézmények személyi állományára vonatkozó szabályozásokat, szabályokat és ítélkezési gyakorlatot megfelelően figyelembe kell venni a jelen alkalmazási feltételekben előírt jogok és kötelezettségek értelmezésekor.”

13.

Az EKB alkalmazási feltételeinek IIIa. mellékletének 8. cikke kimondja:

„a) Az EKB megállapodásokat köt és megfelelő intézkedésekről állapodik meg az általa meghatározott más nyugdíjrendszerekkel, más szervezetekkel és kormányokkal az [EKB nyugdíjrendszerébe] történő pénzátutalás elfogadása céljából, azon tagok esetében, akik az EKB‑nál letöltötték a próbaidejüket.

[…].”

14.

Az 1979. február 7‑i legge n. 29 ‑ Ricongiunzione dei periodi assicurativi dei lavoratori ai fini previdenziali (a munkavállalók nyugdíjbiztosítási időszakainak elismeréséről szóló 29. sz. törvény) ( 4 ) 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A köz‑ vagy magánszféra olyan munkavállalója, aki az INPS által kezelt, a foglalkoztatottak rokkantsági, öregségi és túlélő hozzátartozói általános kötelező biztosítási rendszerével egyenértékű vagy azt kiváltó kötelező biztosítási formákban biztosított vagy biztosított volt, az egységes nyugdíj összegének meghatározása céljából bármikor kérheti a fent említett biztosítási rendszerekben beszámított valamennyi – a kötelező, az önkéntes és a fiktív – járulékfizetési időszak egybeszámítását a kötelező általános biztosítási rendszerbe való belépéssel, és annak keretében a megfelelő nyugdíjjogosultságok megállapítását. Az eredeti nyugdíjrendszerek kezelője vagy kezelői e célból a hozzájuk befizetett járulékok összegét átutalják a kötelező általános biztosítási rendszer kezelőjének […].”

15.

A 2015. július 29‑i legge n. 115 – Disposizioni per l’adempimento degli obblighi derivanti dall’ appartenenza dell’Italia all’Unione europea ‑ Legge europea 2014 (Olaszországnak az európai uniós tagságából eredő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó rendelkezésekről szóló 115. sz. törvény – 2014. évi európai törvény) ( 5 ) a következőképpen rendelkezik:

„(1)   2016. január 1‑jétől […] az általános kötelező rokkantsági, öregségi és túlélő hozzátartozói biztosítási rendszer hatálya alá tartozó európai uniós polgárok […] összeszámíttathatják az e biztosítási rendszerek keretében szerzett biztosítási időket és a nemzetközi szervezeteknél szerzett biztosítási időket.

(2)   Az (1) bekezdés szerinti összeszámítás akkor kérhető, ha az az öregségi nyugdíjra, rokkantsági nyugdíjra vagy túlélő hozzátartozói nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez szükséges, feltéve hogy az olasz jogszabályok szerint szerzett biztosítási időszakok teljes időtartama legalább ötvenkét hét úgy, hogy az összeszámított időszakok nem fedik egymást.

(3)   A biztosítási időszakok összeszámítása az érintett személy kérelme alapján történhet, e kérelmet ahhoz az olasz társadalombiztosítási intézményhez kell benyújtani, amelynél az adott személy biztosítási időszakkal rendelkezik. Abban az esetben, ha valamely nemzetközi szervezet volt munkavállalója anélkül szerzi meg az olasz jogszabályok által előírt ellátásokra való jogosultságot, hogy a nemzetközi szervezetnél szerzett biztosítási időt be kellene számítani, az olasz szociális biztonsági intézmény a nyugdíjat kizárólag az olasz nyugdíjrendszerben szerzett biztosítási idők alapján számítja ki. Abban az esetben, ha valamely nemzetközi szervezet korábbi alkalmazottja csak a nemzetközi szervezetnél szerzett biztosítási idők összesítésével szerzi meg az olasz jogszabályok szerinti ellátásokra való jogosultságot, az olasz szociális biztonsági intézmény ugyanúgy figyelembe veszi a nemzetközi szervezet nyugdíjrendszerében szerzett biztosítási időket, mintha azokat az olasz jogszabályok szerint szerezték volna – kivéve azokat, amelyeket visszatérítettek –, és kizárólag az olasz jogszabályok szerint szerzett biztosítási idők alapján számítja ki az ellátás összegét.

(4)   Az e cikk alapján folyósított nyugellátásokat az olasz jogszabályok alkalmazásából eredő joghatások tekintetében nyugdíjnak kell tekinteni.

(5)   A nemzetközi szervezetnél eltöltött szolgálati idő, amennyiben az nem keletkeztet e nemzetközi szervezet nyugdíjalapja által fizetendő nyugdíjjogosultságot, a külföldön töltött szolgálati idő visszavásárlására vonatkozó jogszabályokkal összhangban visszavásárolható az olasz nyugdíjrendszer keretében. A visszavásárlási jogot különösen a nemzetközi szervezet alkalmazottjának túlélő hozzátartozói gyakorolhatják az olasz szociális biztonsági intézmény azon szabályai által előírt feltételek mellett, amelytől a visszavásárlást kérik.

[…]”

16.

Az INPS 2001. január 23‑i 14. sz. körlevele megállapítja, hogy 2000. november 24‑én megállapodás jött létre az INPS és az Európai Beruházási Bank (EBB) között a bank személyi állományának tagjai által szerzett jogok átruházása érdekében. E megállapodás 2. cikke kimondja:

„A nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmet közvetlenül az INPS‑hez lehet benyújtani, és tájékoztatás céljából a személyi állománynak a kérelem benyújtásának időpontjában szolgálatban álló tagja azt előterjesztheti az EBB‑nél az ISPN‑nél érvényesített azon biztosítási időszakokra vonatkozóan, amelyek után nem került sor nyugdíj folyósítására.

Az EBB az érintett alap keretében szerzett jogosultságoknak megfelelő biztosításmatematikai egyenértéket kér az INPS‑től, amelyet az érintett alapban a […] kérelem benyújtásának időpontjában fennálló nyugdíjakra vonatkozó szabályok alkalmazásával számítanak ki […].

[…]

Az INPS a kérelmező általi elfogadás kézhezvételétől számított hatvan napon belül tájékoztatja az érdekelt felet és az EBB‑t a regisztrációs díjtól mentes átutalandó összegről, és ezt követően három hónapon belül átutalja ezt az összeget az Olaszországban hatályos törvényes kamatláb szerint az elfogadás kézhezvételének és a jóváírás időpontja közötti időszakra számított kamattal növelve; az átutalt összegek nem haladhatják meg az EBB által a saját rendelkezései szerint kiszámított visszavásárlási értéket.”

17.

WP 2012. március 1‑je óta tagja az EKB személyi állományának. 1982. augusztus 1‑je és 2012. február 24. között magánszférabeli munkáltató munkavállalójaként dolgozott, és ezen időszak tekintetében a kötelező járulékokat megfizették utána az INPS munkavállalói nyugdíjalapjába. 2016. december 12‑én WP azt kérte az INPS‑től, hogy utalja át az EKB nyugdíjrendszerébe az INPS munkavállalói nyugdíjalapjában az általa szerzett nyugdíjjogosultságok megfelelő biztosításmatematikai egyenértéket, másodlagosan pedig azt, hogy utalja át az ezen alap keretében a nyugdíjakra vonatkozó szabályok alapján kiszámított, a nyugdíjalapba befizetett nyugdíjjárulékokból eredő, naprakésszé tett tőkeértéket.

18.

Az INPS azzal az indokkal utasította el WP kérelmét, hogy a kért átvitel külön jogalkotási intézkedés vagy kétoldalú megállapodás hiányában nem lehetséges. WP kérelmének elutasításával szemben 2017. november 28‑án benyújtott közigazgatási jogorvoslati kérelmét a 2018. április 11‑i határozatban elfogadhatatlannak nyilvánították.

19.

WP ezt követően keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amelyben elsődlegesen annak megállapítását és kinyilvánítását kérte, hogy az INPS és/vagy az Olasz Köztársaság köteles elfogadni a számára biztosított nyugdíjjogosultságoknak megfelelő, meghatározott összegű, az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitelhez szükséges valamennyi intézkedést, valamint azt, hogy kötelezze az INPS‑t és/vagy az Olasz Köztársaságot ezen összegnek az EKB nyugdíjrendszerébe való átviteléhez szükséges valamennyi intézkedés elfogadására. WP másodlagosan annak megállapítását és kinyilvánítását kéri, hogy az INPS és/vagy az Olasz Köztársaság kártérítés címén meghatározott összeget köteles átutalni az EKB nyugdíjrendszerébe, és ebből következően az INPS és/vagy az Olasz Köztársaság arra való kötelezését is kéri, hogy ezt az összeget kártérítés címén utalják át az EKB nyugdíjrendszerébe.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az uniós jog biztosít‑e jogot az EKB munkavállalójának arra, hogy valamely tagállam társadalombiztosítási intézményénél szerzett nyugdíjjogosultságait az EKB nyugdíjrendszerébe átvigye, és hogy e jogot el kell‑e ismerni függetlenül attól, hogy fogadtak‑e el ennek átültetésére nemzeti jogszabályt vagy az érintett tagállam illetve a nemzeti társadalombiztosítási intézmény és az EKB között jött‑e létre e jog végrehajtására vonatkozó szabályokat meghatározó külön megállapodás. A kérdést előterjesztő bíróság több uniós jogi rendelkezésre, valamint az azzal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, anélkül azonban, hogy egyértelmű következtetésre jutna.

21.

Tekintettel arra, hogy a jogvita kimenetele az uniós jog értelmezésétől függ, a Tribunale ordinario di Asti (asti bíróság. Olaszország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

22.

A 2021. január 13‑án kelt előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2021. június 30‑án érkezett meg a Bíróság Hivatalához.

23.

Az alapeljárás felei, az olasz, a görög, a spanyol, a lengyel és a portugál kormány, az Európai Bizottság és az EKB az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti határidőn belül benyújtották írásbeli észrevételeiket.

24.

Az eljárási szabályzat 76. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság úgy határozott, hogy nem tart tárgyalást.

25.

Amint azt a bevezető részben jeleztem, a kérdést előterjesztő bíróság annak pontosítására kéri a Bíróságot, hogy az uniós jog milyen kötelezettségeket ró a tagállamokra az EKB személyi állományának tagjai által a nemzeti nyugdíjrendszerben szerzett nyugdíjjogosultságonak az EKB nyugdíjrendszerébe történő átviteléhez szükséges intézkedések elfogadása során. A jelen ügy összefüggésében álláspontom szerint feltétlenül további tisztázásra van szükség, figyelemmel arra, hogy az olasz hatóságok különösen passzív hozzáállást tanúsítottak az EKB ilyen átvitelre vonatkozó megállapodás megkötésére irányuló javaslatával szemben.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett jogi kérdések strukturált és koherens elemzése érdekében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés átfogalmazását javaslom, abban az értelemben, hogy azt kell meghatározni, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, az EUMSZ 45. cikket és az EUMSZ 48. cikket, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdését és az EKB alkalmazási feltételeinek IIIa. mellékletének 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tagállam, amelynek az EKB ilyen megállapodás megkötését ajánlja fel, köteles azt megkötni.

27.

Igenlő válasz esetén az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés vizsgálata keretében azt kell megállapítani hogy a fent említett rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy azok feljogosítják azon tagállam bíróságát, amelyhez az érintett személy fordult, arra, hogy elrendelje az érintett személy által az adott tagállam nyugdíjrendszerében szerzett nyugdíjjogosultságoknak az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitelét, még az ilyen átvitelről rendelkező nemzeti jogszabály, illetve az érintett tagállam és az EKB között erre vonatkozóan létrejött megállapodás hiányában is.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság egy sor olyan rendelkezést említ, amelyek mindegyike az uniós jogrend hatálya alá tartozik, de azok a hierarchiában elfoglalt helyük és a jogi értékük tekintetében is különböznek egymástól. A következőkben azt vizsgálom meg, hogy ezek a rendelkezések olyan kötelezettségeket rónak‑e a tagállamokra, amelyek az EKB személyzetének a WP‑hez hasonló helyzetben lévő tagjának állításait támasztják alá, és ha igen, mennyiben. Úgy vélem, hogy először a nyugdíjjogosultságok átvitelét szabályozó közszolgálati szabályok alkalmazhatóságát célszerű megvizsgálni, másodszor pedig a Szerződések rendelkezéseinek relevanciáját érdemes értékelni.

29.

Az EKB a monetáris politikához kapcsolódó feladatai miatt az Unió intézményi keretén belül nagyfokú autonómiát élvez, ( 6 ) amely a nyugdíjjogosultságok átvitelére vonatkozó belső szabályaiban is tükröződik. Mindazonáltal a sajátosságok vizsgálata előtt röviden ismertetem az intézmények tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó általános szabályokat, amelyek alapján releváns következtetések vonhatók le azt illetően, hogy miként kezelik az EKB személyi állományának tagjait. Ebben az összefüggésben különösen az a kérdés merül fel, hogy az uniós közszolgálati alkalmazottak hivatkozhatnak‑e a nyugdíjjárulékoknak az uniós közszolgálatba történő átvitelére vonatkozóan bizonyos általános elvekre annak ellenére, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése, legalábbis formális szempontból, nem alkalmazandó rájuk. ( 7 )

30.

Az Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak azon joga, hogy a nyugdíjjárulékoknak az Unióba történő átutalását válasszák, a 7. sz. jegyzőkönyv14. cikkén alapul. E rendelkezés az Európai Parlamentre és a Tanácsra ruházza az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira alkalmazandó szociális ellátások rendszerének meghatározására vonatkozó általános hatáskört. Az uniós jogalkotó e feladatnak oly módon tett eleget, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésébe belefoglalta, hogy az Unió szolgálatából kilépő tisztviselők jogosultak arra, hogy az Unió szolgálatában általuk szerzett nyugdíjjogosultságok biztosításmatematikai egyenértékét egy másik nyugdíjpénztárba utalják át, az Unió szolgálatába belépő tisztviselők pedig jogosultak arra, hogy a korábbi tevékenységük alapján szerzett nyugdíjjogosultságaikat megtestesítő tőkét az uniós nyugdíjrendszerbe fizettessék be. A 7. sz. jegyzőkönyv 14. cikkének és a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének együttes olvasata nem hagy teret az értelmezésnek arra vonatkozóan, hogy az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai teljes körűen jogosultak‑e a nyugdíjjárulékok átutalására.

31.

E rendelkezések hatálya különösen releváns az EKB személyi állományának tagjait megillető, ezzel „egyenértékű” jog meghatározását illetően. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a 7. sz. jegyzőkönyv – annak 14. cikkét is beleértve – az EKB személyi álloményának tagjaira is vonatkozik, a 22. cikke (1) bekezdése értelmében, amely kimondja, hogy a 7. sz. jegyzőkönyv „a [KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv] rendelkezéseinek sérelme nélkül az [EKB‑ra], szerveinek tagjaira és személyzetére is alkalmazni kell” (kiemelés tőlem). A 7. sz. jegyzőkönyv 22. cikkének (1) bekezdése egyértelműen tükrözi a Szerződések megalkotóinak azon szándékát, hogy gondoskodjanak arról, hogy az EKB személyi állományának tagjai uniós intézmény által foglalkoztatott személyekként az Unió bármely más tisztviselőjével vagy alkalmazottjával azonos bánásmódban részesüljenek, kivéve ha a KBER és az EKB alapokmánya és az annak alapján elfogadott jogi aktusok ettől eltérően rendelkeznek.

32.

Tekintettel arra, hogy sem ezen alapokmányok 36. cikke, amelynek alapján az EKB alkalmazási feltételeit elfogadták, sem ezen alapokmány bármely más rendelkezése nem ruházza fel az EKB‑t arra vonatkozó hatáskörrel, hogy a szociális biztonság területén harmadik személyekre nézve kötelező szabályozást fogadjon el, a 7. sz. jegyzőkönyv alkalmazási köre a 14. cikkében foglalt szociális ellátásokkal kapcsolatos kérdések tekintetében is kiterjed az EKB személyi állományának tagjaira, így magában foglalja a nyugdíjjárulékoknak a tagállamokból az Unióba vagy ellenkező irányba történő átvitelének lehetőségét is. A tagállamok számára e téren kötelezettséget – amint azt a 7. sz. jegyzőkönyv 14. cikke kimondja – továbbra is az uniós jogalkotó, azaz az Európai Parlament és a Tanács állapíthat meg, amely élt is ezzel a hatáskörével a nyugdíjjárulékok átutalására vonatkozó jognak a személyzeti szabályzatba történő bevezetésével. Következésképpen el kell ismerni, hogy az EKB személyi állományának tagjait ezzel „egyenértékű” jog illeti meg.

33.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód az uniós jog egyik alapelve, és azt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 20. cikke rögzíti. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ( 8 ) az egyenlő bánásmód elve mint az uniós jog általános elve megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék azonos módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható. Ez az elv ugyanúgy alkalmazandó az EKB‑ra mint uniós intézményre az EUSZ 13. cikk alapján, mint az uniós tisztviselők személyzeti szabályzatának hatálya alá tartozó intézményekre és szervekre. Ugyanis, amint arra a Bíróság nemrégiben emlékeztetett, az egyenlő bánásmódnak – immár a Charta 20. cikkébe foglalt – általános elve a Charta 51. cikkének (1) bekezdése alapján valamennyi uniós intézményre és szervre alkalmazandó, ideértve az EKB‑t is. ( 9 ) Hasonlóképpen, a Charta rendelkezései az Unió tagállamaira, köztük az Olasz Köztársaságra is vonatkoznak, amikor azok az uniós jogot alkalmazzák.

34.

Ami a szociális ellátásokat és az azokhoz kapcsolódó jogokat illeti, úgy tűnik számomra, hogy az EKB személyi állományának azon tagja, aki nyugdíjjárulékait az INPS‑től az EKB nyugdíjrendszerébe kívánja átvinni, ugyanolyan helyzetben van, mint bármely más uniós tisztviselő vagy alkalmazott, aki ugyanezt a jogot kívánja gyakorolni. Mindkét esetben olyan személyekről van szó, akik valamely uniós intézmény szolgálatába lépve az ugyanazon tagállamban és ugyanazon nemzeti szociális biztonsági rendszer keretében befizetett járulékokat kívánják átvinni, élve a szabad mozgáshoz való alapvető jogukkal. Ezen okból az eltérő bánásmód elviekben nem indokolt, a nyugdíjjárulékok EKB‑hoz történő átutalásának megvalósítására alkalmazandó szabályozásban előírt gyakorlati szabályokat és feltételeket nem sértve. Egyenlő bánásmódot kell biztosítani ezen intézmény személyi állományának tagjai között is, akiket megillet a szabadon gyakorolható átvitel joga, függetlenül attól, hogy melyik tagállam(ok)ban szereztek nyugdíjjogosultságot azelőtt, mielőtt az EKB alkalmazásába kerültek volna.

35.

Amint azt több érdekelt fél észrevételeiben jelezte, az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai ilyen jogának védelme annál is inkább szükséges, mivel az EUMSZ 298. cikk biztosítja, hogy „[f]eladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei és hivatalai egy nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkod[ja]nak.” A Bíróság ítélkezési gyakorlatában kifejezetten elismerte ennek szükségességét, amikor megállapította, hogy a nyugdíjjogosultság átvihetőségének indoka abban az igényben rejlik, hogy lehetővé tegyék „a nemzeti köz‑ vagy magánalkalmazásból az uniós közigazgatási pályára lépés megkönnyítését, és az [Uniónak] a megfelelő szakmai tapasztalattal már rendelkező személyi állomány legkedvezőbb kiválasztási lehetőségeinek biztosítását […]”. ( 10 )

36.

Ugyanígy a Bíróság pontosította, hogy a megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező személyi állomány tekintetében nagyobb választási lehetőség érdekében nagyobb rugalmasságra van szükség „az öregségi nyugdíjra való jogosultság mindkét irányba való hordozhatósága terén, […] véget vetve ezáltal annak a bizonytalanságnak, amellyel egyes alkalmazottaknak a foglalkoztatási viszonyuk esetleges megszűnése és az egyenértékű öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésének lehetetlensége tekintetében számolniuk kell”. ( 11 ) A nyugdíjjárulékok átutalásának lehetősége tehát jelentős szerepet tölt be annak biztosításában, hogy a nyugdíjellátások igénybevételével kapcsolatban ne merüljön fel olyan akadály, amely befolyással lehet az uniós intézménynél való munkavállalásra, illetve annak formájára.

37.

Nyilvánvaló, hogy mindezen megfontolások, amelyek megfelelnek az EUMSZ 298. cikk értelmében vett nyitott, hatékony és független európai igazgatás követelményeinek, az EKB személyi állományának tagjaira is érvényesek, akik uniós intézmény alkalmazottai, ugyanúgy, mint az uniós intézményeknek a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselői és egyéb alkalmazottai. Következésképpen véleményem szerint nincs objektív ok arra, hogy megtagadják az EKB személyi állományától az „egyenértékű” jog elvének elismerését, nem sértve természetesen az alkalmazandó szabályozásban előírt gyakorlati szabályokat és feltételeket, amely témakört a jelen indítványban részletesebben vizsgálok. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a nyugdíjjárulékok átutalásához való jog – csakúgy, mint azon szociális jogok esetében, amelyek végrehajtásához gyakran törvény általi pontosítás szükséges ( 12 ) – végrehajtása különös szabályozást igényel. Amint azt az alábbiakban kifejtem, az EKB‑nak a nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó szabályai néhány fontos szempontból – különösen a végrehajtást illetően – eltérnek az egyéb uniós közszolgálati szabályoktól.

38.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében említett „jogosultság” olyan jogot biztosít a köztisztviselőknek, amelynek gyakorlása kizárólag saját döntésüktől függ. E jog gyakorlását az teszi lehetővé, hogy a személyzeti szabályzat, mint az EUMSZ 288. cikk szerinti rendelet „általános hatállyal bír, valamint teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban”. ( 13 ) Ebből következik, hogy még ha a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése nem is vezet a nyugdíjakra vonatkozó nemzeti szabályozás harmonizációjához, a személyzeti szabályzat, azonkívül hogy az uniós közösségi igazgatási rendszeren belül hatásokat fejt ki, a tagállamokat is kötelezi minden olyan esetben, amikor a közreműködésük szükséges a végrehajtásához. A Bíróság az e rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában pontosította, hogy ebből következően, ha a személyzeti szabályzat valamely rendelkezése nemzeti szintű végrehajtási intézkedést tesz szükségessé, a tagállamok az EGK‑Szerződés 5. cikke értelmében, amely az EUSZ 4. cikke (3) bekezdésének felel meg, kötelesek meghozni minden szükséges általános vagy egyedi intézkedést. ( 14 ) A Bíróság szerint a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének célkitűzésére figyelemmel a tagállamok feladata, hogy kiválasszák és végrehajtsák azokat a konkrét eszközöket, amelyek lehetővé teszik a tisztviselőknek biztosított azon jog gyakorlását, hogy az uniós nyugdíjrendszerbe vigyék át a nemzeti nyugdíjrendszerekben megszerzett jogosultságaikat. ( 15 )

39.

Bár az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke egyértelműen arra irányul, hogy biztosítsa a nyugdíjjogosultságok átvitelét az EKB személyi állománya részére, e cikk nem ugyanolyan módon teremti meg ezt a jogot, mint a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése, mivel annak gyakorlását bizonyos végrehajtási szabályokhoz és feltételekhez köti, amelyeket meg kell vizsgálni. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az EKB alkalmazási feltételeinek csak tisztán belső hatásai vannak, mivel csak az ezen intézmény és annak személyi állománya közötti viszonyt szabályozzák. Másként fogalmazva, maguk az alkalmazási feltételek nem váltanak ki joghatásokat a tagállamokkal szemben, és nem rónak rájuk kötelezettségeket. Ezenkívül az EKB a Parlamenttel és a Tanáccsal ellentétben nem rendelkezik rendeletalkotási hatáskörrel e területen. Az EKB szabályozási hatásköre az alapokmányban foglalt feladatainak ellátásához kapcsolódó igen konkrét esetekre korlátozódik, amelyeket az EUMSZ 132. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdése kimerítő jelleggel felsorol. Következésképpen e jog „egyenértékű” módon történő alkalmazása a személyi állomány tagjai tekintetében más jogi mechanizmus igénybevételét követeli meg.

40.

Az alkalmazási feltételek kötelező ereje hiányának orvoslása érdekében a fent hivatkozott rendelkezés előírja, hogy az EKB „megállapodásokat köt és megfelelő intézkedésekről állapodik meg az általa meghatározott más nyugdíjrendszerekkel, más szervezetekkel és kormányokkal az [EKB nyugdíjrendszerébe] történő pénzátutalás elfogadása céljából, [az] […] EKB [személyi állományának tagjai vonatkozásában]”. A tagállamok közötti, tehát a kétoldalú megállapodások megkötése ebben az esetben az uniós jogalkotó által választott módszer. Ez nyilvánvaló, mivel kifejezetten azt követelik meg, hogy az átvételt „elfogadják”. Az, hogy az EKB az EUMSZ 282. cikk (3) bekezdésének első mondata értelmében jogi személyiséggel rendelkezik, lehetővé teszi számára, hogy saját nevében és saját érdekkörében kössön ilyen megállapodásokat a tagállamokkal.

41.

Ebből a szemszögből nézve logikus azt a következtetést levonni, hogy a nyugdíjjogosultság átvitelének feltételeit szabályozó ilyen megállapodás hiányában az EKB személyi állományának valamely tagja nem gyakorolhat a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében előírttal „egyenértékű” jogot. Mivel a IIIa. mellékletnek az EKB alkalmazási feltételeiről szóló 8. cikke egyrészt csak az EKB‑nak e megállapodások megkötésére vonatkozó hatáskörére utal, és hallgat a tagállamok szerepéről, másrészt pedig harmadik személyekkel szemben semmilyen joghatást nem fejt ki, az elemzésnek ebben a szakaszában, köztes következtetésként meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés önmagában nem képez elegendő jogalapot ahhoz, hogy valamely tagállamot az EKB‑val való megállapodás megkötésére kötelezzék. Márpedig e tagállam részvétele elengedhetetlen, mivel a kétoldalú megállapodáshoz – meghatározásánál fogva – két egybehangzó akaratnyilatkozat szükséges.

42.

Ugyanezen okokból el kell utasítani az EKB alkalmazási feltételeinek 9. cikke c) pontjára mint jogalapra történő hivatkozást. Jóllehet e rendelkezés kimondja, hogy „az uniós intézmények személyi állományára vonatkozó szabályozásokat, szabályokat és ítélkezési gyakorlatot megfelelően figyelembe kell venni az említett alkalmazási feltételekben előírt jogok és kötelezettségek értelmezésekor”, e rendelkezés, mint e (belső) alkalmazási feltételek egyszerű értelmező szabálya, nem válthat ki kötelező erejű joghatást a tagállamokra nézve. Még kevésbé feltételezhető, hogy önmagában orvosolhatná az EKB és valamely tagállam közötti kétoldalú megállapodás hiányát. Ennélfogva számomra úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés a jelen összefüggésben irreleváns.

43.

A teljesség kedvéért pontosítani kell, hogy álláspontom szerint minden analógia útján történő alkalmazás kizárt, mivel nincs olyan joghézag, amelyet éppen ennek az analógiának kellene kitöltenie, ugyanis a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdéséhez hasonlóan a jelen ügyben releváns rendelkezés – vagyis az EKB alkalmazási feltételeinek IIIa. melléklet 8. cikke – is a nyugdíjjogosultságok átviteléről rendelkezik. A két rendelkezés közötti különbség, amint azt kifejtettem, mindenekelőtt az érintett tagállammal való megállapodás szükségességében mutatkozik meg, amelyet a második szabály – ellentétben a személyzeti szabályzatban előírtakkal – a szóban forgó átvitel végrehajtásának egyik feltételeként határoz meg.

44.

Ily módon a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésének közvetlen vagy analógia útján, annak érdekében történő alkalmazása – amelyet egyes érdekelt felek javasoltak –, hogy az EKB és az érintett tagállam közötti, a nyugdíjjogosultság átvitelének biztosítását rögzítő feltételekre vonatkozóan kötött megállapodás kifejezett követelménye megkerülhető legyen, véleményem szerint elfogadhatatlan, mivel az ilyen megközelítés az uniós jogalkotó kifejezett szándékának figyelmen kívül hagyását jelentené. ( 16 ) Annak ellenére, hogy jogos érdek fűződik ahhoz, hogy a nyugdíjjogosultságok átvitele a teljes európai közszolgálat számára biztosított legyen, egyértelműnek tűnik számomra, hogy e jog alkalmazása tekintetében mégis vannak olyan különbségek, amelyek az Unió fejlődésének jelenlegi szakaszában az intézményi struktúrájában rejlenek.

45.

Az uniós közszolgálat egységességének az Amszterdami Szerződés 9. cikke (3) bekezdésével bevezetett elve szerint az összes intézmény valamennyi tisztviselője ugyanazon személyzeti szabályzat és így ugyanazon rendelkezések hatálya alá tartozik, ( 17 ) főszabály szerint nem akadályozza meg a személyi állományra vonatkozó eltérő szabályok elfogadását és alkalmazását abban az esetben, ha a szóban forgó intézmény számára elismerték a szabályozási autonómiát, ( 18 ) amint az az EKB esetében az EUMSZ‑hez csatolt, a KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv 36. cikke alapján fennáll.

46.

Bár a jelen indítványban említett, a Charta 20. cikke szerinti egyenlő bánásmód elvével, valamint az EUMSZ 298. cikke értelmében vett „nyitott, hatékony és független európai igazgatáshoz” fűződő közérdekkel kapcsolatos megfontolások relevánsak lehetnek a nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó konkrét szabályok megállapításakor az EKB és valamely tagállam közötti megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások keretében – különösen az EKB személyi állományával szembeni hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmód támogatása, valamint annak érdekében, hogy az EKB az összes tagállamból jól képzett alkalmazottak közül választhasson –, el kell ismerni, hogy a fent említett rendelkezések önmagukban nem szolgálhatnak jogalapul arra, hogy egy tagállamot ilyen megállapodás megkötésére kötelezzenek.

47.

A nyugdíjjogosultság átvitelét szabályozó közszolgálati szabályok elemzéséből kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése sem közvetlenül, sem analógia útján nem alkalmazható az EKB személyi állományának tagjaira. Következésképpen e rendelkezésből nem vezethető le semmilyen kötelezettség valamely tagállam számára, hogy ezen intézménnyel megállapodást kössön. Az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke sem jelent elegendő jogalapot ilyen kötelezettség előírására.

48.

Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy a munkavállalók szabad mozgásáról szóló EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk megfelelő jogalapként szolgálhat‑e arra, hogy a tagállamok számára kötelezővé tegyék a nyugdíjjogosultság átviteléhez való jog biztosítását, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság javasolja. Ebben az összefüggésben fel kell idézni a Gardella ítéletet, ( 19 ) amelyben a Bíróság arról foglalt állást, hogy összeegyeztethető‑e a fent említett rendelkezésekkel az, hogy valamely nemzetközi szervezet tisztviselője nem viheti át a származási tagállamában korábban folytatott szakmai tevékenysége keretében megszerzett nyugdíjjogosultságokat.

49.

Az említett ítéletben a Bíróság felidézte azon ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az olyan uniós polgár, aki a származási tagállamától eltérő tagállamban dolgozik, és aki nemzetközi szervezetben vállalt munkát, az EUMSZ 45. cikk hatálya alá tartozik. ( 20 ) Következésképpen nem tagadható meg tőle azon szociális jogok és előnyök kedvezménye, amelyet ez a rendelkezés biztosít számára. ( 21 ) Ez különösen annak tilalmát jelenti, hogy a munkavállalók Unión belüli szabad mozgását bármely módon akadályozzák, azaz bármely olyan intézkedés tilalmát, amely – bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye az EUM‑Szerződés által biztosított alapvető szabadságoknak az uniós polgárok általi gyakorlását. ( 22 )

50.

Tekintettel arra, hogy WP az EKB személyi állományának tagjaként nem tartozik az uniós tisztviselők személyzeti szabályzatának hatálya alá, mivel az EKB a személyzetére vonatkozóan önálló szabályokat állapít meg, amelyeket a KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv 36. cikke alapján fogadtak el, úgy vélem, hogy őt az EUMSZ 45. cikk értelmében vett „munkavállalónak” kell tekinteni. Ugyanakkor azt is meg kell még határozni, hogy az EKB és valamely tagállam közötti megállapodás hiánya, mint a jelen ügy körülményei között, a jelen indítvány előző pontjában ismertetett fogalommeghatározás értelmében vett „akadálynak” tekinthető‑e. A Bíróságnak nyilvánvalóan nemleges választ kell adnia erre a kérdésre, mivel a fent hivatkozott ítéletben kimondta, hogy az EUMSZ 45. cikk nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a származási tagállamban megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelét lehetővé tegyék, legyen szó akár más tagállamról, akár nemzetközi szervezetről. ( 23 )

51.

A Bíróság pontosította, hogy e rendelkezés nem ír elő ennek érdekében nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó kötelezettséget, ( 24 ) ami véleményem szerint fontos ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata szempontjából az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikkében foglalt azon követelményre tekintettel, amely szerint a nyugdíjjogosultságoknak az EKB nyugdíjrendszerébe való átviteléhez kétoldalú megállapodás megkötése szükséges. E következtetés az EUMSZ 45. cikkből, valamint az EUMSZ 48. cikkből és az annak alapján elfogadott rendeletekből eredő kötelezettségek értelmezéséből ered, amelyek nem biztosítanak jogot ezen átvitel végrehajtására.

52.

Mivel ez a megállapítás az elsődleges jog releváns rendelkezéseinek értelmezéséből ered, és nem abból következik, hogy ebben a konkrét esetben az érintett szervezet – vagyis az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) – az uniós intézményeken kívüli szervezet, nem fogadható el WP azon érve, amely szerint tekintettel arra, hogy a jelen ügyben az EKB ezzel szemben uniós intézmény, a 2013. július 4‑iGardella ítélet (C–233/12, EU:C:2013:449) a contrario értelmezésével az a következtetés vonható le, hogy a szóban forgó átvitelnek az INPS általi megtagadása ellentétes a munkavállalók szabad mozgásával. A Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezései alapján tehát a nyugdíjjogosultságok átviteléhez való hozzájárulás kötelezettsége azon uniós intézmények esetében sem áll fenn, amelyekre a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése nem alkalmazandó, amint azt a közszolgálatra vonatkozó későbbi ítélkezési gyakorlat pontosította. ( 25 )

53.

A fent kifejtett okok miatt közbenső következtetésként meg kell állapítani, hogy a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó, az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikkben foglalt rendelkezések nem írják elő a tagállamok számára azt a kötelezettséget, hogy a nyugdíjjogosultságoknak az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitelét az ennek érdekében kötött kétoldalú megállapodás útján biztosítsa.

54.

Az előző pontokban kifejtett megfontolások azt mutatják, hogy több rendelkezésre is lehet hivatkozni annak megkövetelése érdekében, hogy elismerjék az EKB alkalmazottjának azzal „egyenértékű” jogát, hogy kérelmezhesse a valamely tagállam társadalombiztosítási intézményénél megszerzett nyugdíjjogosultságának ezen intézmény nyugdíjrendszerébe való átvitelét. Tagadhatatlan azonban, hogy az említett tagállammal való megállapodás megkötése feltétlenül szükséges e jog érvényesítésének biztosításához. Másként fogalmazva, a megkötendő megállapodás e cél elérésének „elengedhetetlen feltétele”.

55.

Bár úgy tűnik, hogy az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke az EKB szerveire bízza a tagállamokkal való megállapodások megkötését, ( 26 ) ez utóbbiak szerepe e feladat elvégzése szempontjából mégis kulcsfontosságúnak bizonyul. Mivel ugyanis az e rendelkezés értelmében vett „megállapodás” jogi szempontból két egybehangzó, kölcsönös kötelezettségvállalást létrehozó akaratnyilatkozatot igényel, logikusan feltételezhető, hogy a szóban forgó tagállam aktív részvétele elengedhetetlen e megállapodás tárgyalása és megkötése során. E megállapításra tekintettel felmerül a kérdés, hogy melyek azok a pontos kötelezettségek, amelyeket az uniós jog a tagállamra ró a fent hivatkozott rendelkezésben említett körülmények között.

56.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében a tagállamok kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az uniós intézmények elláthassák feladataikat. Közelebbről, amint azt a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában megállapította, ez az elv akadályozza a tagállamoknak a nyugdíjjogosultság átvitelével kapcsolatos olyan magatartását, amely megnehezíti az uniós intézmények számára az munkaerő felvételét. ( 27 )

57.

Ami konkrétan az uniós intézmények azon potenciális tisztviselőit illeti, akik már rendelkeznek némi szakmai tapasztalattal, a Bíróság a közelmúltban emlékeztetett arra, hogy a lojális együttműködés elve értelmében a tagállamok nem nehezíthetik meg „a bizonyos szolgálati idővel rendelkező nemzeti tisztviselők Unió általi felvételét”. ( 28 ) Úgy vélem, hogy az ezen – a nemzeti közigazgatás korábbi tisztviselőjét érintő ügyben hozott – ítéletből eredő elvek a WP‑hez hasonlóan a magánszférában szakmai tapasztalatot gyűjtött munkavállalókra is alkalmazandók, mivel az a követelmény, hogy az uniós intézményeket ne fosszák meg a tapasztalt munkaerő alkalmazásának lehetőségétől, általános érvényű, és független az érintett személy szakmai tapasztalatának sajátosságaitól.

58.

Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a tagállamok együttműködése jelen összefüggésben elengedhetetlen annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az egyenlő bánásmóddal nehezen összeegyeztethető azon helyzet, amelyre már a jelen indítványban felhívtam a figyelmet, ( 29 ) nevezetesen annak a veszélye, hogy az EKB adott tagállamból származó alkalmazottai kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint az olyan tagállamokból származók, amelyek gondosabban jártak el, és már kötöttek ilyen megállapodást, ezáltal lehetővé teszik az EKB által foglalkoztatott állampolgáraik számára, hogy ténylegesen élhessenek az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke szerinti jogosultsággal.

59.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzet nemcsak – a jelen indítványban már hivatkozott ( 30 ) – az EUMSZ 298. cikkben foglalt „nyitott, hatékony és független európai igazgatásra” vonatkozó célkitűzést és a közszolgálat egységességének elvét ásná alá, hanem ellentétes lenne az Unió és a tagállam azon közös érdekével is, hogy megkönnyítse a jövőbeli alkalmazottak felvételét az adott tagállamból, és ezáltal biztosítsa a lehető legszélesebb földrajzi alapon történő felvételt, ahogyan azt egyébiránt a személyzeti szabályzat 27. cikke előírja. Hangsúlyoznom kell, hogy az Unió munkaerő‑felvételi politikájához kapcsolódó megfontolások kivétel nélkül alkalmazandók valamennyi intézményre, szervre és hivatalra, beleértve az EKB‑t is. Mivel az EKB‑val kötött ilyen megállapodás megkötése magának a tagállamnak az érdeke, észszerűen elvárható, hogy ez utóbbi fenntartások nélkül együttműködjön.

60.

Igaz ugyan, hogy a lojális együttműködés elvét nem lehet úgy értelmezni, mint amely arra kötelezi a tagállamot, hogy fogadjon el az EKB által készített minden olyan megállapodástervezetet, amely esetlegesen nehézségeket okozhat annak nemzeti szintű végrehajtása során, a tagállamnak mindazonáltal aktívan és jóhiszeműen együtt kell működnie a tárgyalások keretében a meglévő akadályok megszüntetése érdekében. Amint arra a Bíróság emlékeztetett, a tagállam együttműködésére különösen akkor van szükség, ha olyan gyakorlati kérdések megoldásáról van szó, mint a nyugdíjjogosultságok uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelének lehetővé tétele érdekében alkalmazott számítási módszer meghatározása. ( 31 )

61.

Bár a tagállamok továbbra is megtartják szociális biztonsági rendszereiknek többek között a szociális biztonsági ellátások nyújtására vonatkozó feltételek meghatározása útján történő kialakítására vonatkozó hatáskörüket, ennek gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot. ( 32 ) Az, hogy egyszerűen megtagadják a tárgyalások folytatását vagy az EKB konkrét javaslatának alapos vizsgálatát, álláspontom szerint olyan magatartást valósít meg, amely nem fér össze az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében hivatkozott lojális együttműködés elvével. Az ilyen hozzáállás ugyanis meghiúsítaná az EKB szerveire bízott feladatok ellátását.

62.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bírósághoz benyújtott észrevételekből az tűnik ki, hogy az EKB megállapodásra irányuló hivatalos kérelme 2005. december 22‑én kelt. E célból az EKB kidolgozott és közölt egy, az INPS‑szel aláírandó kétoldalú megállapodástervezetet, amely nagyrészt az INPS és az EBB között hatályban lévő megállapodáson alapult. Tehát immár tizenhat éve annak, hogy az EKB az alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke szerinti megállapodás megkötését kéri az Olasz Köztársaságtól anélkül, hogy választ kapna, mégpedig amiatt, mert az olasz hatóságok szerint a jelen esetben a nyugdíjjogosultság átvitelére „jogalkotási kezdeményezés” hiányában nem kerülhet sor.

63.

Mindazonáltal azontúl, hogy az olasz hatóságok nem tudtak erre megoldást találni, nehéz magyarázatot találni erre a válaszra, mivel először is úgy tűnik, hogy az EBB alkalmazásában álló személyzet számára semmilyen különösebb nehézséget nem okozott az INPS‑szel való megállapodás megkötése, olyannyira nem, hogy azt egy egyszerű közigazgatási körlevél útján kötötték meg és hajtották végre. ( 33 ) Másodszor meg kell jegyezni, hogy a Bíróság rendelkezésére bocsátott információk alapján a monetáris unió szinte valamennyi tagállama hosszú ideje megkötötte az EKB‑val a nyugdíjjogosultság átvitelének engedélyezéséhez szükséges megállapodást. Harmadszor rá kell mutatni arra, hogy írásbeli észrevételeiben sem az olasz kormány, sem az INPS nem szolgált olyan magyarázattal, amely indokolná az EKB‑val való megállapodás megkötésének e késedelmét. Konkrét megoldást sem javasoltak annak érdekében, hogy elmozduljanak a holtpontról. Mindezen tényezők az Olasz Köztársaság együttműködésének hiányára utalnak.

64.

Amint azt több érdekelt fél is jelezte észrevételeiben, az EKB az Olasz Köztársasághoz képest olyan helyzetben van, amelyet a nyugdíjjogosultság átvitelének lehetőségét illetően hosszú ideje tartó jogbizonytalanság jellemez, és amely visszatarthatja a már bizonyos szakmai tapasztalattal rendelkező érdekelteket attól, hogy az EKB‑nál munkát vállaljanak. Ez a visszatartó hatás annál is inkább jelentőséggel bír, mivel a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó egyéb uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, amelyekkel az EKB bizonyos mértékig versenyben áll a tapasztalt munkaerő felvételét illetően, biztosítani tudják a nyugdíjjogosultságok átvitelét. Ez a helyzet az egyenlő bánásmód elvével is nehezen egyeztethető össze, mivel az EKB olasz állampolgárságú alkalmazottai kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek a más állampolgárságú munkatársaiknál, illetve a más uniós intézményeknél dolgozó alkalmazottaknál. Az elemzés e szakaszában meg kell állapítanom, hogy az EKB‑t és személyi állományát érintő azon veszélyek, amelyekre a jelen indítványban utaltunk, ebben a konkrét esetben bekövetkezni látszanak.

65.

A fentiekből következik, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve megfelelő jogalapot jelent, mivel e rendelkezés lehetőséget ad arra, hogy az érintett tagállamtól megköveteljék, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést az EKB feladatai ellátásának támogatása érdekében. Ez még inkább érvényes az ezen tagállam aktív részvételét előíró rendelkezésekre, mint például a nyugdíjjogosultságok átvitelének biztosítására irányuló kétoldalú megállapodások megkötésére.

66.

A fentiekben kifejtett megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a lojális együttműködés elvét úgy kell értelmezni, hogy az EKB javaslatára a tagállam köteles aktívan és jóhiszeműen részt venni az olyan tárgyalásokon, amelyek célja, hogy az EKB‑val megállapodást kössenek arra vonatkozóan, hogy az EKB személyi állományának tagjai az e tagállam rendszerének keretében szerzett nyugdíjjogosultságukat átvihessék az EKB nyugdíjrendszerébe.

67.

A fentiek fényében azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdésre azt a választ adja, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a tagállam, amelynek az EKB a személyi állományának tagjai által e tagállam nyugdíjrendszerében megszerzett nyugdíjjogosultságoknak a saját nyugdíjrendszerébe való átvitelére irányuló, az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke szerinti megállapodás megkötését ajánlja fel, köteles aktívan és jóhiszeműen részt venni az ilyen megállapodás megkötésére irányuló tárgyalásokon.

68.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, az EUMSZ 45. cikket és az EUMSZ 48. cikket, a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 11. cikkét és az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azok feljogosítják azon tagállam bíróságát, amelyhez az érintett személy fordult, arra, hogy az érintett személy által az adott tagállam nyugdíjrendszerében szerzett nyugdíjjogosultságoknak az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitelét még az ilyen átvitelről rendelkező nemzeti jogszabály, illetve az érintett tagállam és az EKB között erre vonatkozóan létrejött megállapodás hiányában is elrendelje.

69.

Amint az a jelen indítvány 54. pontjából kitűnik, az EKB és az érintett tagállam közötti ilyen megállapodás aláírása a nyugdíjjogosultság átviteléhez való jog gyakorlásának „elengedhetetlen feltétele”. Már az EKB alkalmazási feltételei IIIa. melléklete 8. cikkének egyértelmű megfogalmazása sem hagy kétséget e tekintetben. Az ezen elemzés keretében vizsgált különböző rendelkezések egyike sem teszi ugyanis önmagában lehetővé az ilyen megállapodás hiányának orvoslását. A lojális együttműködés elvének alkalmazása ugyanakkor lehetővé teszi annak megkövetelését, hogy a tagállam vállalja, hogy hozzájárul az ezen megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások sikeréhez.

70.

Mindemellett figyelembe kell venni azt, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés különleges helyzetre vonatkozik, nevezetesen arra, amikor az ilyen megállapodás megkötésének hiánya abból ered, hogy az érintett tagállam elmulasztotta elfogadni az EKB ilyen értelmű javaslatát. Ennélfogva úgy vélem, hogy e kérdés megválaszolásával a kérdést előterjesztő bíróságot fel kell világosítani azon intézkedésekről, amelyeket ilyen, az uniós joggal ellentétes mulasztással szemben meghozhat.

71.

E tekintetben elöljáróban rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt lojális együttműködés elvének értelmében a tagállamok bíróságainak feladata a jogalanyok számára az uniós jogból eredő jogok bírói védelmének biztosítása. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése egyébiránt arra kötelezi a tagállamokat, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek. ( 34 )

72.

Ugyanígy emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint uniós jogi szabályok hiányában minden tagállam belső jogrendjének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni a bírósághoz fordulás azon részletes eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogi aktusból eredő jogainak védelmét. E részletes szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a belső jog hatálya alá tartozó hasonló jellegű esetekre irányadókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). Ezen utóbbi elvet illetően emlékeztetni kell arra, hogy a pártatlan bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot a Charta 47. cikke rögzíti, amely megerősíti a hatékony bírói jogvédelem elvét. ( 35 )

73.

Véleményem szerint az előző pontokban kifejtett megfontolásokból levonható az a következtetés, hogy amennyiben valamely tagállam bírósága úgy véli, hogy e tagállam illetékes hatóságai az uniós joggal ellentétes módon elmulasztották az EKB által annak érdekében javasolt megállapodás megkötését, hogy az EKB alkalmazottai az általuk az említett tagállam nyugdíjrendszerének keretében megszerzett nyugdíjjogosultságukat az EKB nyugdíjrendszerébe átvihessék, vagy legalábbis nem vettek részt aktívan és jóhiszeműen az ilyen megállapodás megkötésére irányuló tárgyalásokban, meg kell állapítania e mulasztás jogellenességét, és adott esetben meg kell hoznia az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályokban foglalt intézkedéseket annak érdekében, hogy e hatóságokat az EKB‑val való megállapodásnak megkötésére irányuló tárgyalások megkezdésére, és a kért átvitel végrehajtására kötelezze.

74.

Az uniós jog olyan értelmezése, amely megköveteli valamely tagállam bíróságától, hogy az konkrét kötelezettségeket rójon a közigazgatási hatóságokra az EKB‑val szemben, biztosítaná, hogy e tagállam a lojális együttműködés elvével összhangban járjon el. A tagállamokban a hatáskörök megosztásának és egyensúlyának hagyományos rendszere álláspontom szerint garanciát jelent arra, hogy az állam ténylegesen teljesíti az uniós jog alapján rá háruló kötelezettségeket. Mivel az alkalmazandó eljárási szabályok jogrendszerenként változhatnak, a hatáskörrel rendelkező bíróság feladata, hogy a nemzeti jog alapján a rendelkezésére álló leghatékonyabb intézkedéseket meghozza, ideértve azt a lehetőséget is, hogy meghatározott határidő tűzésével, szankció terhe mellett a megállapodás megkötését és a kért átvitel végrehajtását rendelje el. ( 36 )

75.

A meghagyás kibocsátására vonatkozó hatáskör arra nyújt lehetőséget a bíróság számára, hogy valamelyik felet – adott esetben kényszerítő bírság terhe mellett – az általa meghatározott cselekmény megtételére vagy az attól való tartózkodásra kötelezze. ( 37 ) Az eljáró bíróság így elrendelheti, hogy egy magánszemély, illetve valamely hatóság meghatározott tartalmú intézkedést tegyen, amennyiben az ítélet előírja, hogy a felek egyike ezt az intézkedést megtegye. Jelenleg semmilyen uniós jogi szabályozás nem vonatkozik arra az elvre, hogy a nemzeti bíróság meghagyást bocsáthat ki. Emellett ezt az elvet nem alkalmazzák egységesen a tagállamokban, különösen, ha a meghagyást valamely hatósággal szemben bocsátják ki.

76.

Mindazonáltal ez a hatóságokkal szembeni meghagyás kibocsátására irányuló hatáskör több tagállamban is megilleti a bíróságokat. ( 38 ) Az adott nemzeti jogrend szerint a bíróság a hatóságokkal szembeni meghagyás tekintetében vagy általános vagy korlátozottabb hatáskörrel rendelkezik, ami nem terjed ki a kormányra és annak közvetlen munkatársaira. Ami az alapeljárást illeti, célszerűnek tűnik a nemzeti bíróságra bízni annak eldöntését, hogy szükség van‑e meghagyás kibocsátására, és adott esetben azon feltételek meghatározását is, amelyek fennállása esetén a belső jogrend keretében a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvével összhangban gyakorolhatja a meghagyások kibocsátására vonatkozó hatáskörét. Ezen vizsgálat keretében a nemzeti bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy határozatainak teljes körű végrehajtását biztosítsa.

77.

Nem zárható ki az egyes érdekelt felek által hivatkozott azon lehetőség sem, hogy az érintett tagállamot az uniós jog megsértéséért felelősségre vonják, amennyiben az az uniós joggal ellentétesen elmulasztja a megállapodás megkötését és nem járul hozzá a kért átvitelhez, feltéve, hogy a feltételek teljesülnek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a sérelmet szenvedett magánszemélyeknek az uniós jog valamely tagállamnak betudható megsértésével okozott károk megtérítéséhez való joga három feltétel együttes fennállásához kötött, nevezetesen a megsértett uniós jogszabály a magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár között. ( 39 ) Az uniós jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károkért fennálló tagállami felelősségre vonatkozó feltételeket főszabály szerint a nemzeti bíróságoknak kell alkalmazniuk a Bíróság által e területen lefektetett alapelvekkel összhangban. ( 40 )

78.

Mindazonáltal a jelen ügyet illetően kétségeim vannak e megközelítés hatékonyságával kapcsolatban, mégpedig az alábbi okok miatt. Először is, bár egy tagállam nyugdíjrendszerében megszerzett nyugdíjjogosultságnak az EKB nyugdíjrendszerébe való átvitelének lehetősége az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek alapján biztosított joggal „egyenértékű” jognak minősül, ez a jog olyan megállapodás útján történő végrehajtást követel meg, amelyben többek között meg kell határozni az EKB nyugdíjrendszerébe átviendő nyugdíjjogosultságoknak megfelelő összeget. ( 41 ) Amennyiben lehetetlennek bizonyulna ennek az összegnek a kellő bizonyossággal történő meghatározása, a kártérítési igény szükségszerűen az érintett tagállamot az uniós jog megsértéséért terhelő általános felelősségének érvényesítésére korlátozódna. Márpedig ez azzal a következménnyel járna, hogy a kártérítéshez való jog elismerésének egyik lényeges követelménye, nevezetesen a kár fennállása a konkrét esetben nem teljesülne. Másodszor, mivel nem zárható ki, hogy az érintett által elszenvedett kár konkrétan csak akkor következik be, amikor úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, fennáll a veszélye annak, hogy az általa ezen időpont előtt benyújtott, a kártérítéshez való jog elismerésére irányuló keresetet az illetékes bíróság azon az alapon utasítja el, hogy az ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételek nem teljesülnek.

79.

Anélkül, hogy eleve kizárnám, hogy a jogsértő tagállammal szemben kártérítési igénnyel megkeresett bíróságnak adott esetben sikerül leküzdenie a fent említett akadályokat, például azáltal, hogy a peres felek által elfogadott bizonyos kritériumok alapján megállapítja az elszenvedett kárnak megfelelő összeget, úgy vélem, hogy a jelen indítványban javasolt első megközelítés szolgálja legjobban az EKB személyi állománya érintett tagjainak érdekeit. Az ilyen megközelítés ugyanis hosszú távú megoldást kínál a teljes személyi állomány számára, és biztosítja számukra a szükséges jogbiztonságot. Ezenfelül a megállapodásra vonatkozó tárgyalások lehetővé teszik a nyugdíjjogosultságok ellentétes irányú átvitelének, vagyis az EKB nyugdíjrendszeréből a nemzeti nyugdíjrendszerbe történő átvitelének szabályozását is, ami érdekes lehet az EKB személyi állományának valamennyi olyan tagja számára, aki vissza kíván térni a származási tagállamába. Végezetül, azzal az előnnyel is jár, hogy lehetővé teszi az érintett tagállam közigazgatási hatóságai számára, hogy – ha megkésve is, de – eleget tegyenek a lojális együttműködés elvéből eredő kötelezettségeiknek.

80.

Azonban a hatáskörrel rendelkező bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti jogrendje alapján és a kitűzött cél elérése – azaz a nyugdíjjogosultságoknak az érintett tagállam nyugdíjrendszeréből az EKB nyugdíjrendszerébe történő átvitelének biztosítása – érdekében melyik megközelítés tűnik működőképesnek.

81.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az érdekelt fél azzal a céllal fordul a tagállam bíróságához, hogy az e tagállam nyugdíjrendszerében megszerzett nyugdíjjogosultságoknak az EKB nyugdíjrendszerébe való átvitelét kérje, e bíróságnak meg kell hoznia az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályokban foglalt valamennyi intézkedést annak érdekében, hogy a közigazgatási hatóságokat arra kötelezze, hogy aktívan és jóhiszeműen részt vegyenek az EKB alkalmazási feltételei IIIa. mellékletének 8. cikke szerinti megállapodás megkötésére irányuló tárgyalásokon, és hogy hajtsák végre a kért átvitelt. E bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy az érintett tagállamot a lojális együttműködés elvének megsértésére tekintettel felelősségre lehet‑e vonni e kötelezettségek elmulasztása miatt.

82.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom, hogy a Bíróság a Tribunale Ordinario di Asti (asti bíróság, Olaszország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: