1.

A jelen indítvány tárgyát képező előzetes döntéshozatal iránti kérelemben annak tisztázására kérik a Bíróságot, hogy hivatkozhat‑e a versenyellenes magatartásból eredő károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségre az állítólagosan kárt szenvedő személy az említett magatartást tanúsító és emiatt a Bizottság azon határozatával szankcionált társaság leányvállalatával szemben, amely nem vonatkozik a leányvállalatra, feltéve, hogy e társaságok „gazdasági egységet” képeznek.

2.

Ahogyan az ismert, a gazdasági egység elmélete jól megszilárdult a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlatában, amelyben azt arra használták, hogy az anyavállalatot a leányvállalatai versenyellenes magatartásáért egyfajta „felmenő” eljárás révén szankcionálják, amely eljárás az utóbbiakról az előbbire száll fel. A kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság elé terjesztett esetben ezzel szemben annak eldöntéséről van szó, hogy a „gazdasági egység” ugyanezen fogalma igazolhatja‑e a felelősség betudásának „lemenő” eljárását, amelynek eredményeként a leányvállalat felel az anyavállalat versenyellenes magatartása által okozott károkért.

3.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Sumal SL (a továbbiakban: Sumal) és a Mercedes Benz Trucks España SL (a továbbiakban: MBTE) között, a Daimler AG‑nek (a továbbiakban: Daimler) mint az MBTE anyavállalatának az EUMSZ 101. cikket sértő kartellben való részvétele miatt a Sumal által állítólagosan elszenvedett károk megtérítése tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

4.

1997 és 1999 között a Sumal ‐ az alapeljárás fellebbezője – lízingszerződés útján a Daimler csoport két tehergépjárművét szerezte meg az MBTE‑től, az alapeljárásban ellenérdekű féltől a Stern Motor S. L. márkakereskedőn keresztül.

5.

2016. július 19‑én a Bizottság az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑megállapodás 53. cikke szerinti eljárásban elfogadta a C(2016) 4673 final határozatot ( 2 ) (a továbbiakban: 2016. évi határozat), amelyben megállapította, hogy az EUMSZ 101. cikkbe és az EGT‑megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés áll fenn, amely többek között a fő teherautó‑gyártók – amely gyártók között található a Daimler – közötti, árrögzítésről és a teherautók bruttó árának az EGT‑n belüli emeléséről szóló kartellmegállapodásokból áll, amelyeket a Daimler tekintetében 1997. január 17. és 2011. január 18. között kötöttek.

6.

A Sumal kártérítési keresetet indított az MBTE ellen a Juzgado de lo Mercantil no 7 de Barcelona (barcelonai 7. sz. kereskedelmi bíróság, Spanyolország) előtt, és 22204,35 euró összeg megfizetését kérte a verseny védelmére vonatkozó szabályoknak a 2016. évi határozatban megállapított megsértéséből eredő károk megtérítése címén, amely jogsértésért az MBTE a Daimler leányvállalataként felel. Az MBTE ellenkérelmet nyújtott be, többek között a passzív perbeli legitimációjának hiányával érvelve, mivel a jogsértés egyedüli felelősének a Daimlert kell tekinteni, amelynek jogi személyisége elkülönül az előbbi jogi személyiségétől.

7.

2019. január 23‑i ítéletével a Juzgado de lo Mercantil no 7 de Barcelona (barcelonai 7. sz. kereskedelmi bíróság) elutasította a keresetet azzal az indokkal, hogy az alperes nem rendelkezik passzív perbeli legitimációval amiatt, hogy a Daimler volt az egyetlen olyan jogi személy, amelyet a Bizottság által indított, szankció kiszabására irányuló közigazgatási eljárás érint azon kartell tárgyában, amelyen a Sumal kártérítési igényei alapulnak.

8.

Ez utóbbi fellebbezést nyújtott be a Juzgado de lo Mercantil no 7 de Barcelona (barcelonai 7. sz. kereskedelmi bíróság) ítéletével szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Audiencia Provincial de Barcelonához (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország). E bíróság rámutat arra, hogy a Bíróság még nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság által hozott, a versenyszabályok megsértését megállapító határozat alapján indított kártérítési kereset irányulhat‑e olyan társaság ellen, amelyet nem érint e határozat, de teljes egészében azon társaság tulajdonában van, amely az említett határozatban a jogsértés elkövetőjeként került megjelölésre. Kiemeli, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat e tekintetben ellentmondásos. Egyes spanyol bíróságok álláspontja szerint van erre lehetőség a „gazdasági egység elméletének” alkalmazásával, míg más bíróságok azon megfontolás alapján utasítják el azt, hogy bár ezen elmélet lehetővé teszi a leányvállalat versenyellenes magatartása miatti polgári jogi felelősség anyavállalatnak való betudását, az az előbbi által az utóbbi felett gyakorolt irányítás hiányában nem teszi lehetővé az ezzel ellentétes műveletet.

9.

E körülmények között az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„A gazdasági egység elve, amely az Európai [Unió] Bíróság[ának] ítélkezési gyakorlatából ered, igazolja‑e az anyavállalat felelősségének a leányvállalatra történő kiterjesztését, vagy ezen elv csak a leányvállalatok felelősségének az anyavállalatra történő kiterjesztése céljából alkalmazandó?

A gazdasági egység fogalmát a cégcsoporton belüli kapcsolatok terén csak az irányítással összefüggő tényezők alapján lehet kiterjeszteni, vagy ez a kiterjesztés alapulhat más kritériumokon is, többek között azon, hogy a leányvállalat haszonra tehetett szert a jogsértő magatartásokból?

Az anyavállalat felelősségének a leányvállalatra történő kiterjesztésére vonatkozó lehetőség elfogadása esetén melyek az azt lehetővé tevő követelmények?

Abban az esetben, ha az előző kérdésekre adott válaszok alapján elfogadható az anyavállalat magatartása miatti felelősségnek a leányvállalatokra történő kiterjesztése, ezzel a közösségi elvvel összeegyeztethető‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint a Ley de Defensa de la Competencia (versenyvédelmi törvény, a továbbiakban: LDC) ( 3 ) [71. cikkének (2) bekezdése], amely csak a leányvállalat felelősségének az anyavállalatra történő kiterjesztését tartalmazza, feltéve, hogy az anyavállalat irányítást gyakorol a leányvállalat felett?”

10.

A jelen eljárásban a MBTE, az olasz és a spanyol kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket a Bíróság alapokmányának 23. cikke alapján. A Bíróság az eljárási szabályzata 61. cikkének (1) bekezdése alapján pervezető intézkedés keretében felhívta az alapeljárás feleit és az alapokmány 23. cikke szerinti érdekelteket, hogy írásban válaszoljanak bizonyos kérdésekre. A Sumal, az MBTE, a spanyol kormány és a Bizottság eleget tettek ennek az intézkedésnek. A Bíróság továbbá úgy határozott, hogy lemond az eredetileg 2020. december 1‑jére kitűzött tárgyalásról, és írásbeli válaszadás céljából további kérdéseket intéz a felekhez és érdekeltekhez. A Sumal, az MBTE, a spanyol és az olasz kormány, valamint a Bizottság válaszolt e kérdésekre.

11.

Az MBTE azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem két okból elfogadhatatlan.

12.

Először is, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem felel meg a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében előírt követelményeknek, mivel nem tartalmazza sem a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított releváns tények, sem pedig a kérdések alapját képező tények ismertetését, hanem az alapeljárás felei által előadott ténybeli állítások megismétlésére szorítkozik. Végül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat pontatlan, töredékes és bizonytalan keretet ad a releváns nemzeti ítélkezési gyakorlatot illetően. ( 4 )

13.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése kialakításának szükségessége megköveteli, hogy a nemzeti bíróság ismertesse azt a ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az általa előterjesztett kérdések illeszkednek, vagy legalábbis magyarázza el azt a ténybeli feltételezést, amelyre kérdéseit alapozza. E követelmények különösen érvényesek a versenyjog területén, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek. ( 5 ) A jelen ügyben az MBTE állításával szemben a jogvita alapját képező tényállásnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban való ismertetése elegendő azon indokok bemutatásához, hogy mi vezette a kérdést előterjesztő bíróságot arra, hogy megfogalmazza az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdést, és azok terjedelmének megértéséhez. Ez a bemutatás egyébként lehetővé tette a felek és a Bíróság alapokmányának 23. cikke értelmében vett érdekeltek számára, hogy írásbeli észrevételeket tegyenek e kérdésekkel kapcsolatban.

14.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés esetében nem ez a helyzet. Egyrészt ugyanis, amint azt az MBTE az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságára vonatkozó első kifogás keretében megállapította, az LDC 71. cikke (2) bekezdésének tartalma – egyébiránt kiemelve abból a rendszertani összefüggésből, amelybe beillesztették – csak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés megfogalmazásakor kerül összegzésre. ( 6 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz utalást sem e rendelkezésnek a kérdést előterjesztő bíróság által történő értelmezésére, sem azokra az okokra vonatkozóan, amelyek miatt úgy véli, hogy ez a rendelkezés összeegyeztethetetlen az uniós jog azon értelmezésével, amely lehetővé teszi, hogy az anyavállalat által tanúsított versenyellenes magatartásból eredő károk megtérítése címén a leányvállalattal szemben indítsanak keresetet. ( 7 )

15.

E körülmények között az MBTE által felhozott és a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében előírt követelmények be nem tartásán alapuló elfogadhatatlansági kifogást véleményem szerint el kell utasítani az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdést illetően, és annak helyt kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés tekintetében.

16.

Az MBTE másodszor arra hivatkozik, hogy az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tisztán hipotetikus jellegűek. Az első három kérdés nem függ össze az alapeljárás tényállásával, mivel a Sumal nem hivatkozott azokra a körülményekre, amelyek igazolhatnák a Daimler által elkövetett jogsértésért való felelősség MBTE‑re való kiterjesztését, és nem is bizonyította azokat, hanem kizárólag a 2016. évi határozatra alapítja keresetét.

17.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag a jogvitát tárgyaló és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatala szempontjából szükséges‑e az előzetes döntéshozatalra utalás, és valóban relevánsak‑e a Bíróságnak feltett kérdések. Következésképpen, amennyiben az előterjesztett kérdések valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 8 )

18.

A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdés arra vonatkozik, hogy az uniós jogban megengedett‑e az olyan kártérítési kereset, mint amelyet a Sumal az MBTE ellen indított, és amely nem a Bizottság által az uniós versenyszabályok megsértése miatt szankcionált társaság ellen, hanem azon leányvállalat ellen irányul, amelyre nem terjedt ki az e jogsértést megállapító határozat. Az a tény, hogy – amint azt az MBTE is állítja – az utóbbinak az anyavállalata versenyellenes magatartásából eredő károkért való felelősségének megállapítása érdekében a Sumal kizárólag a 2016. évi határozatra hivatkozott, nem releváns, mivel a fent említett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságának értékeléséről van szó, amennyiben azok éppen arra irányulnak, hogy felvilágosítást kérjenek a Bíróságtól e felelősség megállapításának lehetőségét és annak feltételeit illetően. ( 9 ) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdés elfogadhatóságára vonatkozó, az állítólagosan hipotetikus jellegére alapított kifogást tehát véleményem szerint el kell utasítani.

19.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdésével, amelyeket együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy megállapítható‑e a leányvállalat felelőssége az uniós versenyszabályoknak az anyavállalat által történő megsértése tekintetében a „gazdasági egység” fogalma alapján, és igenlő válasz esetén milyen feltételek mellett ismerhető el e felelősség.

20.

Amint azt láttuk, e kérdések egy „follow‑on” típusú kártérítési keresettel, vagyis egy olyan kártérítési keresettel összefüggésben merülnek fel, amely a versenyszabályok valamely nemzeti vagy európai versenyhatóság által korábban megállapított megsértésével okozott károk megtérítésére irányult. A jelen ügyben a 2016. évi határozat tartalmaz ilyen megállapítást. Az alapeljárás felperese keresetet indított az MBTE‑vel szemben, amely a nehéz tehergépjárműveknek az e határozattal szankcionált kartell működésének időtartama alatt történő értékesítése keretében a vele szerződő fél megbízottjaként járt el, és úgy vélte, hogy kár érte a kartell folytán bekövetkező áremelés miatt, amely azt eredményezte, hogy az MBTE 20%‑os felárat alkalmazott az említett értékesítés keretében. Úgy tűnik, hogy a Sumal által indított kereset kizárólag azon az előfeltevésen alapul, hogy az MBTE anyavállalata részt vett a Bizottság által a 2016. évi határozatban megállapított kartellben.

21.

Az MBTE elsődlegesen azzal érvel, hogy a Sumal által ellene indított kereset jellemzőit figyelembe véve a gazdasági egység elméletének olyan értelmezése, hogy ki kell terjeszteni rá a Daimler felelősségét, ellentétes az 1/2003 rendelet ( 10 ) 16. cikkének (1) bekezdésével. Másodlagosan úgy véli, hogy a gazdasági egység elmélete nem teszi lehetővé a felelősségnek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott lefelé történő kiterjesztését. A Sumal, valamint az olasz és a spanyol kormány ezzel szemben azt javasolják, hogy a Bíróság a gazdasági egység elméletének tág értelmezését fogadja el, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a leányvállalat felelősségének elismerését az uniós versenyszabályoknak az anyavállalat által történő megsértéséből eredő károk megtérítése tekintetében. A Bizottság kezdetben úgy vélte, hogy a versenyszabályok közjogi alkalmazása keretében az ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint főszabályként nem lehetséges, hogy az anyavállalat által elkövetett jogsértésekért való felelősséget kiterjesszék a leányvállalatra, mivel az utóbbi nem gyakorol meghatározó befolyást az előbbi magatartására, de nem zárta ki, hogy az anyavállalat által tanúsított versenyellenes magatartások sértettje a leányvállalatok valamelyikével szemben kártérítési keresetet indítson a vállalkozások jogutódlása vagy a szerkezetátalakítás esetén, amennyiben a két jogalany között gazdasági folytonosság áll fenn, vagy az alkalmazandó nemzeti jog által előírt feltételek esetén, amennyiben a felelős anyavállalat nem rendelkezik elegendő eszközzel a felperes kártérítési követeléseinek kielégítésére. A Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszaiban a Bizottság részben módosította álláspontját, és azt javasolta, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdésre azt a választ adja, hogy az EUMSZ 101. cikkel nem ellentétes az, ha az anyavállalat jogsértő magatartását a leányvállalatnak tudják be, amennyiben a két társaság ugyanazon vállalkozás részét képezi, és a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a leányvállalat magatartása összefügg a jogsértés valamely alkotóelemével, vagy legalábbis abban az esetben, ha a két társaság ugyanazon vállalkozás részét képezi, és lehetetlen vagy rendkívül nehéz, hogy közvetlenül az anyavállalat térítse meg teljeskörűen a sértett jogalanyok részére az általuk elszenvedett károkat.

22.

Az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések újszerűsége ellenére úgy vélem, hogy azok a „gazdasági egység” fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatból levezetett megállapítások alapján válaszolhatók meg. Ezen ítélkezési gyakorlat vizsgálatából kell tehát kiindulni.

23.

Az uniós jogban a „vállalkozás” fogalma olyan jelentéssel és terjedelemmel bír, amely azon szabályozást jellemzi, amelybe illeszkedik, és amely az e szabályozás által elérni kívánt különböző célokhoz kapcsolódik. A versenyjogban a „vállalkozás” fogalmának funkcionális jellegét két szempontból kell érteni.

24.

Először is, amint azt Jacobs főtanácsnok az AOK Bundesverband és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványában kiemelte, ez a fogalom „a végzett tevékenység típusára, nem pedig az e tevékenységet végző személyek jellemzőire helyezi a hangsúlyt” ( 11 ). A versenyt a gazdasági tevékenységek alkotják és befolyásolják, ezért a védelmére irányuló jog csak akkor érvényesülhet teljes mértékben, ha a szabályai és a tilalmai a gazdasági egységekre vonatkoznak. Ezért az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk általános értelemben utal a „vállalkozásokra”, a jogi szerkezetükre való hivatkozás nélkül. Ha egy tevékenységnek gazdasági jellege van, az e tevékenységet folytató jogalanyok e cikk rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, függetlenül azok jogi formájától vagy azon szabályozástól és finanszírozási módtól, amelyek hatálya alá tartoznak az adott tagállamban. ( 12 )

25.

Másodszor, a tevékenység gazdasági jellegűnek – és ennélfogva valamely jogalany vállalkozásnak – való minősítése a versenyjog alkalmazása szempontjából a vizsgált környezettől függ. ( 13 ) Hasonlóképpen, azon jogalanyok meghatározása, amelyek a vállalkozás hatálya alá tartoznak, a vitatott jogsértés tárgyától függ. ( 14 )

26.

Tekintettel arra, hogy a vállalkozásnak az ítélkezési gyakorlat által elfogadott fogalma funkcionális jellegű, valamint arra, hogy a gazdasági tevékenységet folytató jogalany jogi formája nem releváns, az egymástól jogilag független különböző jogalanyokat olyanoknak lehet tekinteni, mint amelyek egyetlen vállalkozást alkotnak, amennyiben a piacon egyetlen „gazdasági egységként” járnak el.

27.

A „gazdasági egység” elméletét a 70‑es évek tájékán dolgozták ki, és a Bíróság egyaránt alkalmazta a csoporton belüli megállapodásoknak a jelenlegi EUMSZ 101. cikkben előírt tilalom hatálya alóli kizárása, ( 15 ) valamint annak érdekében, hogy a vállalatcsoporton belül a leányvállalat versenyellenes magatartását az anyavállalatnak tudják be, kezdetben olyan helyzetekben, amikor a Bizottságnak az utóbbi szankcionálására vonatkozó hatáskörének hiányát kifogásolták, mivel az nem közvetlenül a Közösségen belül járt el.

28.

Az 1972. július 14‑i Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ítéletben ( 16 ) (a továbbiakban: ICI‑ítélet) a Bíróság helybenhagyta azt a határozatot, amellyel a Bizottság az ICI csoport Közösségen kívül letelepedett anyavállalatát szankcionálta, amelynek a Közösségen belül székhellyel rendelkező leányvállalatai feletti irányítási jogkörére támaszkodva sikerült az azon összehangolt magatartás keretében eldöntött áremelést végrehajtania, amelyben csak ő vett részt. ( 17 ) E társaság azon kifogására, amely szerint a jogsértést kizárólag a leányvállalatoknak kell betudni, a Bíróság azt válaszolta, hogy az a körülmény, hogy a leányvállalat „az anyavállalattól külön jogi személyiséggel rendelkezik, még nem elegendő ahhoz, hogy kizárja annak lehetőséget, hogy magatartását az anyavállalatnak tudják be, amikor a leányvállalat külön jogi személyisége ellenére nem önálló módon határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat szabott meg a számára” ( 18 ). Ilyen esetekben a Bíróság szerint a leányvállalat által folytatott tevékenység anyavállalatnak való betudása az e külön jogalanyok által alkotott együttes egységére figyelemmel lehetséges. ( 19 )

29.

A Bíróság már az első alkalmaktól kezdve folyamatosan megerősítette a gazdasági egység elméletét, valamint fokozatosan fejtette ki és pontosította mind ezen elmélet hatályát – még a vállalatcsoportok keretein kívül is ( 20 ) –, mind pedig a gazdasági egység fennállása megállapításának feltételeit, kifejtve többek között, hogy e vizsgálatot az érintett jogalanyok közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra tekintettel kell elvégezni, ( 21 ) amelyek az adott esettől függően változhatnak, és nem képezhetik kimerítő felsorolás tárgyát. ( 22 ) A gazdasági egység elmélete, amelyet a Bizottság rendszeresen alkalmazott, az uniós versenyszabályok megsértésének felderítésére és szankcionálására irányuló tevékenység egyik alapvető elemévé vált.

30.

Az ugyanazon csoporthoz tartozó jogalanyok közötti gazdasági egység fennállásakor az ítélkezési gyakorlat – amint azt láttuk – az ICI‑ítélet óta elismerte, hogy a leányvállalat versenyellenes magatartása betudható az anyavállalatnak, és hogy egyetemlegesen felelősek a bírság megfizetéséért, mind közvetlen irányítás esetén, mind abban az esetben, ha a csoporton belül az anyavállalat egy olyan közbenső társaság útján gyakorolja az irányítást, amely a jogsértést elkövető társaság tulajdonosa. ( 23 )

31.

Emellett abban az esetben, ha az anyavállalat közvetlenül vagy közvetve 100%‑os vagy közel 100%‑os részesedéssel rendelkezik leányvállalatában, a Bíróság kifejtette egyrészt, hogy az előbbi meghatározó befolyást gyakorolhat az utóbbi magatartására oly módon, hogy megfosztja ez utóbbit a piaci magatartás tényleges önállóságától, ( 24 ) másrészt pedig, hogy fennáll azon egyszerű vélelem, amely szerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata piaci magatartására ( 25 ) (a továbbiakban: a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának vélelme). Ilyen körülmények között ahhoz, hogy a kiszabott bírság megfizetését illetően a két társaság egyetemleges felelőssége megállapítható legyen, elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat teljes vagy csaknem teljes tőkéje az anyavállalat tulajdonában van, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ. ( 26 ) A Bizottság következetesen alkalmazza a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának vélelmét, és a Bíróság kiterjesztette annak hatályát a közvetett irányítás eseteire is, legalábbis akkor, ha az utóbbit a 100%‑os (vagy közel 100%‑os) részesedések folyamatos láncolatán keresztül gyakorolják, ( 27 ) és a közelmúltban azokra az esetekre is, amikor az anyavállalat, bár nem rendelkezik a leányvállalatban 100%‑os vagy közel 100%‑os tőkerészesedéssel, rendelkezik az utóbbi részvényeihez fűződő összes szavazati joggal, ( 28 ) ezáltal kimondva, hogy nem önmagukban a tőkekapcsolatok alapozzák meg ezt a vélelmet, hanem az anyavállalat által a leányvállalat felett gyakorolt irányítás mértéke. ( 29 ) Jóllehet nehezen, de a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának vélelme megdönthető a versenyszabályokkal ellentétes magatartásoktól való elrettentés és azok megismétlésének megelőzése, valamint az egyes uniós alapelvek, így különösen az ártatlanság vélelme, a büntetések egyéniesítésének és a jogbiztonságnak az elve közötti egyensúly megteremtésének céljára tekintettel. ( 30 )

32.

A fent leírt összefüggésben felmerülhet a kérdés, hogy mi az anyavállalatot az azon leányvállalatának versenyellenes magatartásáért terhelő felelősség pontos jogalapja, amellyel a versenyjog szempontjából egyetlen gazdasági egységet alkot.

33.

Az ítélkezési gyakorlat első vizsgálata alapján erre elvileg két válasz lehetséges.

34.

Egyrészt, a Bíróság ítéleteiben több olyan pont is megtalálható, amelyekből úgy tűnik, hogy a leányvállalat versenyellenes magatartásáért való felelősség anyavállalatnak való betudása szempontjából az a meghatározó tényező, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatra, ami megfelel annak, hogy nem tanúsít önálló piaci magatartást a leányvállalat, amely lényegében az anyavállalat által adott utasítások követésére szorítkozik. A rögzült megfogalmazás szerint, amelyet a Bíróság és a Törvényszék számos ítéletében lényegében változatlan módon alkalmazott, kezdve az AEG‑ítélettel, „akkor lehet az anyavállalatnak betudni a leányvállalat magatartását, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára” ( 31 ). Ebből a szempontból az anyavállalat, amelynek a leányvállalat jogsértő magatartását betudták, személyesen felel az uniós versenyszabályok megsértéséért, és – az általa a leányvállalat felett gyakorolt meghatározó, és ennek révén a leányvállalat piaci magatartását meghatározni képes befolyás miatt – úgy tekintendő, mintha a jogsértést maga követte volna el. ( 32 )

35.

Másrészt, az ítélkezési gyakorlatban több olyan elem is megtalálható, amelyek amellett szólnak, hogy úgy kell tekinteni, hogy magának a gazdasági egységnek a fennállása határozza meg az anyavállalat felelősségét a leányvállalat versenyellenes magatartása tekintetében. A Bíróság több alkalommal kiemelte, hogy a két jogalany elkülönülő jogi személyiségéből fakadó formális elkülönülése nem zárja ki piaci magatartásuk egységességét, ( 33 ) következésképpen pedig azt, hogy a versenyszabályok alkalmazása szempontjából gazdasági egységet, azaz egyetlen vállalkozást alkotnak. Bár a vállalkozás funkcionális fogalma nem követeli meg, hogy a gazdasági egység maga is jogi személyiséggel rendelkezzen, ( 34 ) az ítélkezési gyakorlat elismer egyfajta, az azt alkotó jogalanyokhoz képest elkülönült és önálló jogalanyiságot, amely azon jogi személyiséget fedi le, amellyel e jogalanyok esetlegesen rendelkeznek. Így az Akzo ítélettől kezdve a Bíróság nem vonakodott a gazdasági egységet „olyan jogalanyként” meghatározni, amely megsértheti a versenyszabályokat, és „felelősséggel tartozik az ilyen jogsértésért” ( 35 ). Az imént leírt nézőpont alapján a leányvállalat versenyellenes magatartásáért való felelősség anyavállalatnak való betudása szempontjából tehát az egységes piaci magatartásuk a meghatározó tényező, ( 36 ) amely több jogi szempontból független jogalanyt egyetlen gazdasági egységként köt össze.

36.

Már most megjegyzem, hogy a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdés megválaszolását befolyásolja az, hogy az előző pontokban említett két különböző nézőpont közül melyiket fogadjuk el.

37.

Ha ugyanis az anyavállalatnak a leányvállalat versenyellenes magatartásáért való felelősségének alapja az anyavállalat által a leányvállalatra gyakorolt meghatározó befolyás, akkor hallgatólagosan elismerést nyer, hogy e magatartás bizonyos tekintetben visszavezethető az anyavállalatra, nem annyira abban az értelemben, hogy az anyavállalat abban közvetlenül részt vett – ami bőven előfordulhat, hogy nem történt meg ( 37 ) –, mint inkább abban az értelemben, hogy e magatartást az tette lehetővé, hogy az anyavállalat aktív befolyást gyakorolt a leányvállalatra, vagy elmulasztotta gyakorolni az irányítási és ellenőrzési hatásköreit. Ha ezt a nézőpontot választjuk, nincs semmilyen lehetőség arra, hogy a leányvállalat felelőssége megállapítható legyen az anyavállalat versenyellenes magatartása tekintetében, mivel az előbbi fogalmilag semmilyen meghatározó befolyást nem gyakorol az utóbbira.

38.

Ezzel szemben, ha az anyavállalat és a leányvállalat együttes felelősségének alapja az a gazdasági egység, amely egyetlen vállalkozásként jár el a piacon, nincs logikus magyarázat annak kizárására, hogy a felelősség megállapítására ne csupán felmenő eljárás keretében kerüljön sor, amint arról a Bíróság eddigi határozataiban döntött, hanem lemenő eljárás útján is. Ha az együttes felelősség a piaci magatartás egységességén alapul, az ezen egységet alkotó valamennyi félnek bizonyos feltételek mellett felelnie kell az egyik fél által ténylegesen tanúsított versenyellenes magatartásért.

39.

A két nézőpont közötti választást megnehezíti az a tény, hogy az uniós versenyjog közjogi érvényesítése során a kiszabott szankciók kvázi büntetőjogi jellege miatt érvényesülnek bizonyos alapelvek, köztük elsőként a személyes felelősség elve és annak velejárója, amely szerint a szankció kiszabása és a felelősség megállapítása vétkességet feltételez („nulla poena sine culpa”) ( 38 ). Az anyavállalatnak és a leányvállalatnak az utóbbi versenyellenes magatartásáért való együttes felelőssége jogalapjának meghatározásakor tehát figyelembe kell venni ezen elv tiszteletben tartásának szükségességét.

40.

Az alábbiakban kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy a Bíróságnak a fent kifejtett nézőpontok közül a másodikat kell követnie, amelyet – amint azt már láttuk, és amint azt az alábbiakban jobban kifejtem – az ítélkezési gyakorlat már nagyrészt átvett.

41.

E tekintetben érdemes figyelmet szentelni a „meghatározó befolyás” fogalma jelentésének és az azon érvelés felépítésében e jelentésnek tulajdonított szerepnek, amely annak elismerésére vezette az ítélkezési gyakorlatot, hogy a leányvállalat versenyellenes magatartása betudható az anyavállalatnak.

42.

Amint azt láttuk, a Bizottságnak az anyavállalat felelősségének megalapozása érdekében meg kell állapítania, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat a leányvállalat magatartására, és hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta, ( 39 ) kivéve, ha a jelen indítvány 31. pontjában említett egyszerű vélelmet alkalmazza.

43.

E célból nem szükséges bizonyítani a jogsértő magatartást közvetlenül vagy közvetetten érintő „konkrét befolyás” fennállását. Az anyavállalat felelőssége nem a jogsértésben való személyes részvételének megállapításától függ, ( 40 ) de még a leányvállalat versenyjoggal ellentétesnek minősített magatartására gyakorolt meghatározó befolyás gyakorlásának bizonyításától sem. Nincs szükség külön utasítások elfogadására sem a jogsértő magatartás tekintetében, ( 41 ) sem pedig arra, hogy az anyavállalat tartózkodott az irányítási és ellenőrzési hatáskörök megfelelő gyakorlásától az ilyen magatartás elkerülése érdekében. ( 42 ) A meghatározó befolyás fennállásának értékelését azonban nem lehet kizárólag a leányvállalat szűkebb értelemben vett piaci üzletpolitikájával összefüggő bizonyítékokra korlátozni, ( 43 ) így nem szükséges annak megállapítása, hogy az anyavállalat részt vett a leányvállalat üzletvezetésében. ( 44 ) Amint azt Kokott főtanácsnok az Akzo ítélet alapját képező ügyre vonatkozó indítványában ( 45 ) kifejtette, az egységes üzletpolitika az anyavállalat és a leányvállalata közötti gazdasági és jogi kapcsolatok együtteséből közvetetten is kikövetkeztethető – amelynek a Bíróság egyre nagyobb jelentőséget tulajdonított az ítélkezési gyakorlatának alakítása során –, mivel az anyavállalatnak a leányvállalatára gyakorolt befolyása a vállalati stratégia, üzletpolitika, üzleti tervek, beruházások, kapacitások, üzemeltetési hozzájárulás, humánerőforrások és jogi ügyek vonatkozásában közvetett hatással lehet a leányvállalatok és az egész vállalkozáscsoport piaci magatartására. ( 46 ) A fentiek abszorbens érvénnyel bírnak az olyan 100%‑os vagy közel 100%‑os részesedéssel kapcsolatos helyzetekben, amelyekben, mint láttuk, a meghatározó befolyás gyakorlásának vélelme alkalmazandó. ( 47 ) Noha igaz, hogy az anyavállalat megdöntheti ezt a vélelmet úgy, hogy bizonyítékokat nyújt be arra vonatkozóan, hogy az anyavállalat nem határozza meg az érintett leányvállalat által a piacon követett üzletpolitikát, a gyakorlatban rendkívül nehéz az ilyen bizonyítékok szolgáltatása ( 48 ) – annak ellenére, hogy a vélelem elfogadható keretek között marad ( 49 ) – így a 100%‑os vagy közel 100%‑os részesedés esetén az anyavállalat valójában szinte biztosan felel a leányvállalat versenyellenes magatartásáért.

44.

A fentiekből az következik, hogy ahhoz, hogy az anyavállalat felelőssége megállapítható legyen a meghatározó befolyása alatt álló leányvállalat versenyellenes magatartása tekintetében, az az „általános kapcsolat” bír jelentőséggel, amely közöttük mint a versenyjog szerinti egységes vállalkozást alkotó jogi személyek között fennáll. ( 50 ) Összegezve, ahogyan azt Kokott főtanácsnok az Akzo ítélet alapját képező ügyre vonatkozó indítványában megjegyezte, a döntő kérdés az, „hogy az anyavállalat a befolyásának intenzitása alapján képes‑e leányvállalata magatartását olyan mértékben irányítani, hogy azokat egy gazdasági egységnek kelljen tekinteni” ( 51 ). E megállapítást kifejezetten megerősítette a Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely több alkalommal kifejtette, hogy az ilyen gazdasági egység megléte esetén „nem szükségszerűen az anyavállalat és a leányvállalat közötti, jogsértéssel kapcsolatos felbujtói kapcsolat, sőt, nem is az előbbinek az említett jogsértésben való részvétele, hanem az a tény jogosítja fel a Bizottságot arra, hogy az anyavállalatnak címezzen bírságokat kiszabó határozatot, hogy az érintett társaságok egyetlen vállalkozást alkotnak” ( 52 ).

45.

Ebből az következik, hogy az anyavállalatot a leányvállalat versenyellenes magatartásáért terhelő felelősség alapja az ilyen jogalanyok gazdasági tevékenységének egysége, azaz az egyetlen gazdasági egység fennállása.

46.

Mivel ezen alap teljesen független az anyavállalat bármilyen vétkességétől, ( 53 ) az egyetlen módja annak, hogy azt a személyes felelősség elvével összeegyeztethessük, ha azt a megállapítást tesszük, hogy ez az elv a versenyjog értelmében vett vállalkozás szintjén vagy a jogsértést vétkesen elkövető gazdasági egység szintjén érvényesül. ( 54 ) E jogalanyt mint a piacon egységesen működő gazdasági egységet terheli felelősség, mert egyik alkotóeleme úgy járt el, hogy megsértette a verseny védelmére vonatkozó szabályokat. ( 55 ) Mivel azonban ez az entitás nem rendelkezik jogi személyiséggel, a versenyszabályok megsértését vagy egyik vagy együttesen több olyan jogalanynak kell betudni, amelyekkel szemben bírság szabható ki. ( 56 ) Ugyanis még ha a versenyjogi szabályok a vállalkozásokra is vonatkoznak, és szervezetüktől és jogi formájuktól függetlenül közvetlenül is alkalmazhatóak rájuk, e normák hatékony végrehajtásának szükségességéből az következik, hogy a jogsértés megszüntetésére és szankcionálására irányuló bizottsági határozat címzettjének olyan konkrét jogalanynak kell lennie, akivel szemben a szóban forgó bírság megfizetése érdekében a végrehajtást el lehet rendelni. ( 57 )

47.

Azt is meg kell jegyezni, hogy még ha a gazdasági egység elmélete a fenti értelmezés alapján lehetővé is teszi, hogy a versenyjogi szabályok megsértéséért való felelősséget a vállalkozásnak mint egységes jogalanynak tulajdonítsák, és ezáltal a vállalatcsoport tagjai közötti kapcsolatok gazdasági képe elsőbbséget élvez egy tisztán jogi képpel szemben – amelynek alapján minden társaság külön személy, amely csak a saját cselekedeteiért vagy mulasztásaiért felel –, mindazonáltal fenntartja az egyensúlyt a jogi személyiségnek az e kép által szükségszerűen magában hordozott fátyolának fellebbentése és a vállalkozást alkotó jogalanyok jogainak tiszteletben tartása között. ( 58 ) Ebben a megközelítésben a vállalkozás versenyjogi funkcionális fogalmára támaszkodva a Bíróság nyilvánvalóan megalapozatlanként elutasította a gazdasági egység elméletére vonatkozó, a jogi személyek autonómiájának elvével és a tőketársaságok korlátozott felelősségének elvével való állítólagos ellentéten alapuló kifogásokat. ( 59 ) Hozzáteszem azonban egyrészt, hogy a jogi személyek autonómiájának elve nem olyan elv, amelytől ne lehetne eltérni, továbbá az a tagállamok jogrendszerében és a nemzetközi kontextusban ( 60 ) együtt él a csoport gazdasági egységének gondolatával, másrészt pedig, hogy különböznek egymástól azok az elméletek, amelyek a jogi személyiség fátyolának fellebbentésén alapulnak a vállalatcsoport tagjai „vállalati felelősségének” érvényesítése érdekében, valamint azon jogtudományi iránymutatások, amelyek a korlátozott felelősség vállalatcsoportokon belüli elutasítása mellett szólnak. ( 61 )

48.

Több vállalkozás egységes piaci fellépése és az anyavállalat meghatározó befolyása a gazdasági egység elméletének fentebb javasolt alkalmazása esetén nem annyira az anyavállalat felelősségének két alternatív alapjává válnak, mint inkább két, logikailag szükséges lépéssé a versenyellenes magatartásért való felelősség betudásának folyamatában.

49.

Az első lépés az anyavállalat által a leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás megállapítása. Az ebből következő második lépés az egyetlen gazdasági egység megállapítása. A meghatározó befolyás a gazdasági egység, azaz a funkcionális értelemben vett egyetlen vállalkozás fennállásának szükséges feltétele.

50.

Ezt a két lépést egy harmadik követi: a versenyszabályok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeknek és az e szabályok vétkes megszegéséért fennálló felelősségnek az így meghatározott, több különálló jogi személy által létrehozott egyetlen vállalkozás tekintetében való megállapítása.

51.

Az utolsó lépés a vállalkozás által elkövetett jogsértésért való felelősségnek a vállalkozást alkotó egyes jogalanyok között történő konkrét megosztását jelenti, amely jogalanyoknak, mivel jogi személyiséggel rendelkeznek, betudható e felelősség, és azok viselhetik annak pénzügyi következményeit.

52.

A gazdasági egység e felállított modelljében nem áll fenn logikus indok annak kizárására, hogy a felelősség megosztása ne csak „felmenő” értelemben (a leányvállalatról az anyavállalatra), hanem „lemenő” értelemben (az anyavállalatról a leányvállalatra) is érvényesülhessen.

53.

Bár az ítélkezési gyakorlat még nem ismerte el ezt a lehetőséget, néhány erre utaló jelet már fellelhetünk. Eszerint úgy tűnik, hogy a Törvényszék egyes ítéletei, köztük a közelmúltbeli Biogaran kontra Bizottság ítélet, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság is hivatkozik, a lemenő értelemben vett felelősség betudásának megengedhetőségét javasolták a „gazdasági egység” fogalmának fényében. ( 62 ) Különösen a Biogaran ítéletben, amellyel szemben jelenleg fellebbezés van folyamatban a Bíróság előtt, ( 63 ) a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság úgy tekintheti, hogy a leányvállalat és az anyavállalat egyetemlegesen felelős azon vitatott jogsértés tekintetében, amely részben az előbbi és részben az utóbbi magatartásnak eredménye, annak ellenére, hogy a leányvállalat arra hivatkozott, hogy nem volt tudomása az anyavállalat magatartásáról. ( 64 ) A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az egyetemleges felelősség azért volt igazolt, mert a magatartásaik együttesen járultak hozzá a jogsértés megvalósításához, ( 65 ) és hogy ha a jogsértés vállalatcsoportnak való betudásához a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy a leányvállalatnak tudomása volt az anyavállalata tevékenységeiről, ez befolyással lenne a gazdasági egység fogalmára. ( 66 ) A Törvényszék szerint a különböző jogsértő magatartásoknak a vállalkozást alkotó különböző egységeknek történő betudhatóságára vonatkozó feltétel akkor teljesül, ha akárcsak feltételhez kötött, járulékos vagy passzív módon is, de a vállalkozás valamennyi egysége hozzájárul e magatartások megvalósításához. ( 67 ) Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ilyen körülmények között a Bizottság nem az anyavállalat versenyellenes magatartásáért való felelősséget tudta be a leányvállalatnak, hanem e jogalanyok mindegyikének valamennyi magatartását azon gazdasági egységnek, amelynek azok részét képezték. ( 68 )

54.

Milyen feltételeket kell tiszteletben tartani az anyavállalat által tanúsított versenyellenes magatartásért való felelősség anyavállalatnak és leányvállalatnak való egyetemleges betudása érdekében?

55.

E kérdés megválaszolásához ismét utalni kell a vállalkozás funkcionális fogalmára, amely olyan, jogilag elkülönült jogalanyokat foglal magában, amelyek egységes módon folytatják tevékenységüket azon a piacon, amelyen egyetlen gazdasági egységként viselkednek.

56.

Amikor az ilyen egységes piaci magatartás annak érdekében történő megállapításáról van szó, hogy az anyavállalatnak tudják be a leányvállalatok versenyellenes magatartását, az egyetlen releváns tényező az, hogy az előbbi meghatározó befolyást gyakorolt az utóbbi üzletpolitikájára. Ezzel szemben, amikor az anyavállalat által tanúsított versenyellenes magatartás leányvállalatoknak való betudásáról (pontosabban e magatartás azon gazdasági egységnek való betudásáról, amelynek azok tagjai, valamint az e magatartás tekintetében fennálló együttes felelősségük megállapításáról) van szó, az is szükséges, hogy e leányvállalatok részt vegyenek a jogsértést ténylegesen elkövető anyavállalat által irányított vállalkozás gazdasági tevékenységében.

57.

Más szóval, felmenő felelősség esetén, amikor is a leányvállalatok az anyavállalat által gyakorolt befolyás általános keretében versenyellenes magatartást tanúsítanak, az ilyen befolyás elegendő akár a gazdasági egység megállapításához, akár pedig az anyavállalat együttes felelősségének megalapozásához. A lemenő felelősség fordított esetében, amelyben az anyavállalat követi el a jogsértést, a gazdasági tevékenység egysége – az előbbi által gyakorolt meghatározó befolyás mellett – abból ered, hogy a leányvállalat tevékenysége valamilyen módon szükséges a versenyellenes magatartás megvalósításához (például azért, mert a leányvállalat értékesíti a kartell tárgyát képező árukat). ( 69 ) Mivel a vállalkozás mint gazdasági egység funkcionális fogalma több jogi személy konkrét piaci magatartására vonatkozik, pontosan meg kell határozni annak határait, tekintettel az említett jogalanyok által folytatott gazdasági tevékenységekre és a vállalatcsoporton belül általuk betöltött szerepre: egyrészt az anyavállalat által gyakorolt meghatározó befolyás, másrészt a leányvállalat vagy leányvállalatok tevékenysége az, amely objektíven szükséges a versenyellenes magatartás megvalósításához.

58.

Ha tehát valamely leányvállalat – még a 100%‑os vagy közel 100%‑os részesedés esetén is – olyan tevékenységet végez, amely kívül esik azon gazdasági területen, ahol a részesedéssel rendelkező társaság a versenyellenes magatartást tanúsította, ez kívül esik a vállalkozás „funkcionális” fogalmán, ami azt eredményezi, hogy nem áll fenn az előbbi együttes felelőssége az utóbbi versenyellenes magatartása tekintetében.

59.

Az e felelősség megállapítását lehetővé tevő kritériumok tehát eltérnek azoktól, amelyek lehetővé teszik a leányvállalatok által elkövetett jogsértésekért való felelősség anyavállalatnak való betudását. Ami az első művelet szempontjából nem lényeges, az a második művelet szempontjából lényeges lehet. Így például, míg a felmenő felelősség megállapításához az ítélkezési gyakorlat nem tartja szükségesnek annak bizonyítását, hogy az anyavállalat a jogsértés tárgyát képező konkrét ágazatban befolyásolja a leányvállalat politikáját, ezzel szemben a lemenő felelősség megállapítása érdekében meghatározó, hogy a leányvállalat ugyanazon a területen működjön, mint ahol az anyavállalat a versenyellenes magatartást tanúsította, és hogy a piaci magatartásával lehetővé tegye a jogsértés megvalósulását. ( 70 )

60.

Az uniós versenyszabályok megsértése alapján indított kártérítési keresetek szerves részét képezik az e szabályok végrehajtására irányuló rendszernek. ( 71 )

61.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján az EUMSZ 101. cikk teljes érvényesülését, és különösen az (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom hatékony érvényesülését biztosítja a bármely személyt megillető azon jog, hogy a kartellel vagy az e cikkben tiltott magatartással okozott kár megtérítését követelje. ( 72 ) Az ilyen jog ugyanis megerősíti az uniós versenyszabályok hatékonyságát, és gyengíti a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas, gyakran rejtett megállapodásokat vagy magatartásokat, elősegítve ezzel az Unión belüli hatékony verseny fenntartását. ( 73 )

62.

Még ha a Bíróság el is ismerte, hogy az erre vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendszerének feladata szabályozni a valamely kartellből vagy az EUMSZ 101. cikk által tiltott magatartásból eredő kár megtérítésének követelésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételeit, amennyiben tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, a Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértésével okozott kár megtérítésére köteles jogalany meghatározásával kapcsolatos kérdést közvetlenül szabályozza az uniós jog. ( 74 )

63.

A Skanska ítéletben a Bíróság az Akzo ítéletre utalva elismerte, hogy a vállalkozás funkcionális fogalma ugyanaz a „közjogi”, illetve a „magánjogi jogérvényesítés” esetén, és gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll. ( 75 )

64.

A Bíróság ezenkívül pontosította – elutasítva a Bizottság által előadott, ezzel ellentétes tartalmú érveket –, hogy mivel az uniós versenyszabályok megsértéséből eredő kárért való felelősség személyes jellegű, azért az e szabályokat megsértő vállalkozásnak kell felelnie, és ennélfogva „a kartellel vagy az EUMSZ 101. cikk értelmében tiltott magatartással okozott kár megtérítésére köteles jogalanyok az e rendelkezés értelmében vett azon vállalkozások, amelyek részt vettek e kartellben vagy e magatartásban” ( 76 ).

65.

E párhuzam alapján ugyanebben a Skanska ítéletben a Bíróság a polgári jogban a kartelltilalom megsértéséből eredő kár megtérítése iránti keresetekre is kiterjesztette az ítélkezési gyakorlat által a „közjogi jogérvényesítés” keretében már elismert, úgynevezett „gazdasági folytonosság” elméletét, amely szerint ha a jogsértést elkövető valamely jogalany jogi vagy szervezeti változáson ment át, e változás nem feltétlenül eredményezi új, az előző jogalany versenyellenes magatartása miatti felelősség alól mentesülő vállalkozás létrejöttét, ha gazdasági szempontból azonos a két jogalany. ( 77 )

66.

Ugyanezen párhuzam alapján úgy vélem, hogy a gazdasági egység fogalmának tartalma, amelyet a jelen indítványban kialakítottam, nemcsak akkor érvényes, amikor a Bizottság meghatározza a versenyszabályok megsértéséért felelős vállalkozás körét és azon jogalanyokat, amelyek e körön belül együttesen és egyetemlegesen felelnek a kiszabott szankciókért, hanem akkor is, amikor a versenyjog értelmében vett vállalkozás által tanúsított versenyellenes magatartás következtében sérelmet szenvedett magánszemélyek polgári jogi keresetet indítanak a kár megtérítése iránt. Miután meghatározásra kerülnek annak a gazdasági egységnek a határai, amely a versenyjog szerint a jogsértésért felelős vállalkozást jelenti, az érintettek megválaszthatják, hogy az ezen egységet alkotó jogi személyek közül melyikkel szemben indítják meg a kártérítési keresetüket.

67.

Amint azt a Bíróság is elismerte, mind a „magánjogi”, mind a „közjogi jogérvényesítés” elengedhetetlen eszközök a versenyellenes magatartások szankcionálására irányuló politika hatékonyságának megerősítéséhez. E tekintetben az első nemcsak a magánérdekek kielégítését célzó visszaállító funkciót, hanem elrettentő szerepet is betölt, amely hozzájárul a verseny védelmét megalapozó közérdekű célok eléréséhez. A versenyellenes károkért való felelősség érvényesítésére jogosult jogalanyok számának növekedésével nő a versenyjog megsértésével szembeni elrettentő hatás, ami rendkívül fontos az európai versenyjog céljainak elérése szempontjából. ( 78 ) Hasonlóképpen, minél inkább kizárják a gyakorlati akadályokat az elől, hogy a versenyszabályok megsértése által károsult jogalanyok kártérítési kereseteket indíthassanak, annál inkább megerősödik ez az elrettentő funkció.

68.

Márpedig az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló helyzetben annak lehetővé tétele, hogy a magánszemély azon leányvállalattal szemben, amellyel közvetlenül vagy közvetve kereskedelmi kapcsolatban állt, pert indítson az anyavállalat versenyellenes magatartásának e kapcsolatra gyakorolt hatásai miatt elszenvedett károk megtérítése érdekében, hozzájárul e kettős szerephez, mivel megkönnyíti a kártérítési kereset benyújtását abban az esetben, ha az anyavállalat a leányvállalattal ellentétben a károsult személyétől eltérő országban rendelkezik székhellyel. Ugyanis, amint azt az MBTE helyesen kiemelte, igaz ugyan, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának megfelelően a versenyszabályok megsértése sértettjének egyébként lehetősége van arra, hogy e jogsértés elkövetőjével szemben annak a helynek a bírósága előtt indítson keresetet, ahol a káresemény bekövetkezett, vagyis az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben ott, ahol a torzított piaci árakat alkalmazták, és ahol a károsult állítása szerint a kár bekövetkezett, ( 79 ) az utóbbi azon jogának biztosítása, hogy a saját tagállamában székhellyel rendelkező leányvállalattal szemben indíthasson keresetet, elkerüli az idézés külföldön történő kézbesítésével és az esetleges elmarasztaló ítéletek végrehajtásával járó gyakorlati nehézségeket. Emellett anyagi jogi és nem tisztán eljárási jogi szempontból annak lehetővé tétele, hogy a károsult személy megválaszthassa azt a társaságot, amellyel szemben keresetet indít, növeli annak esélyét, hogy kártérítési igényeit teljes mértékben kielégítsék.

69.

Még állást kell foglalni az MBTE által a Bírósághoz intézett észrevételeiben elsődlegesen kifejtett azon érvvel kapcsolatban, amely szerint az alapeljáráshoz hasonló körülmények között, amikor pusztán „follow‑on” kártérítési keresetről van szó, a nemzeti bíróság nem térhet el a jogsértő vállalkozásnak a bizottsági határozatban foglalt meghatározásától anélkül, hogy megsértené az 1/2003 rendelet 16. cikkének (1) bekezdését, amely szerint [a]mennyiben a nemzeti bíróságok hoznak határozatot [az EUMSZ 101. vagy 102. cikk] hatálya alá tartozó olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság által elfogadott határozattal ellentétes határozatot […]”.

70.

Az MBTE arra hivatkozik, hogy mivel a Sumal által indított kártérítési kereset kizárólag a 2016. évi határozaton alapul, és mivel ez utóbbi a jogsértésért csak a Daimlert ítélte felelősnek, az MBTE ugyanazon jogsértésért való felelősségét elismerő bírósági határozat szükségképpen a vállalkozásnak a Bizottság által elfogadottól eltérő meghatározásán alapul, és így ellentétes a 2016. évi határozattal.

71.

Rögtön leszögezem, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyre e tekintetben a spanyol kormány a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben utal, és amely az uniós és a nemzeti versenyjog párhuzamos alkalmazására vonatkozik, ( 80 ) álláspontom szerint nem releváns a jelen ügyben, mivel az alapeljárás körülményei között nem a nemzeti versenyjog alkalmazásáról, hanem azon személyek meghatározásáról van szó, akik az EUMSZ 101. cikk megsértéséből eredő károkért felelősek, amely műveletet, amint azt láthattuk, ( 81 ) közvetlenül az uniós jog szabályozza.

72.

A fentieket előrebocsátva, már volt alkalmam emlékeztetni arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az uniós versenyjog olyan megsértését, amelyért a személyes felelősség elve szerint a gazdasági egység felelős, egyértelműen azon jogi személynek kell betudni, amellyel szemben később bírság szabható ki, és a kifogásközlést ez utóbbinak kell címezni. ( 82 ) E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy sem az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja, sem az ítélkezési gyakorlat nem határozza meg, hogy a Bizottság mely jogi vagy természetes személyt köteles a jogsértésért felelősnek tekinteni és bírság kiszabása útján szankcionálni. ( 83 )

73.

Ebből az következik, hogy a Bizottság e tekintetben széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, ( 84 ) és az ő feladata – lényegében a pergazdaságosság követelményeihez vagy a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokhoz kapcsolódó célszerűségi okokból – a vállalkozást alkotó személyek közül kiválasztani a kifogásközlés és a szankciót kiszabó határozat címzettjét. Márpedig e választás önmagában – sem kifejezetten, sem hallgatólagosan – nem jelenti azon jogalanyok felelőssége kizárásának megállapítását, akiket nem szankcionáltak, de egyébként a jogsértést elkövető gazdasági egység részét képezik.

74.

A fentiekből az következik, hogy az MBTE állításával ellentétben a nemzeti bíróság – anélkül, hogy érintené az 1/2003 rendelet 16. cikke (1) bekezdésében említett tilalmat – az uniós versenyszabályok megsértésével okozott kár tekintetében felelősként határozhatja meg azt a jogi személyt, amelyet a Bizottság e jogsértést megállapító és szankciót kiszabó határozata közvetlenül nem érint, feltéve azonban, hogy a jogi személynek az említett határozat címzettjével vagy címzettjeivel való egyetemleges és együttes felelőssége megállapításának kritériumai teljesülnek.

75.

E következtetéssel nem ellentétes az a megállapítás, hogy a Bizottság a 2016. évi határozatban kizárólag a Daimlert jelölte meg a jogsértésért felelős „vállalkozásként”. E minősítés összhangban áll a Bizottság azon döntésével, hogy csak az anyavállalatot vonja eljárás alá és szankcionálja az általa közvetlenül tanúsított versenyellenes magatartás miatt, de – amint azt láttuk – nem zárja ki, hogy a jogsértés által okozott károkért való felelősség szempontjából az ugyanazon csoporthoz tartozó más személyeket is felelősségre lehessen vonni, amennyiben a szankcionált társasággal együtt egyetlen gazdasági egységet alkotnak.

76.

Végül, el kell utasítani az MBTE azon érvét, amely szerint az, ha a kártérítési keresetet megalapozó bizottsági határozattal érintettől eltérő jogi személyt a versenyszabályok megsértésével okozott károkért felelősnek ismernénk el, ellentétes lenne a Skanska ítélet 47. pontjával, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 101. cikk értelmében vett „vállalkozás” fogalmának „nem lehet eltérő tartalma azon kontextusban, amikor a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján bírságokat szab ki, valamint azon kontextusban, amikor az uniós versenyszabályok megsértése miatt kártérítési kereseteket indítanak”. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy e pontban a Bíróság általánosságban a vállalkozás fogalmának adandó értelmezésre hivatkozott, amely nem térhet el a „közjogi” és a „magánjogi jogérvényesítés” esetében, nem pedig arra, hogy a Bizottság hogyan alkalmazta ezt a fogalmat egy konkrét esetben. Ennélfogva, amint azt egyébként maga a Bizottság is elismeri a Bíróság által pervezető intézkedések keretében feltett írásbeli kérdésekre adott válaszában, a nemzeti bíróság azon lehetősége, hogy megállapítsa a leányvállalat esetleges kártérítési felelősségét, nem zárható ki pusztán amiatt, hogy a Bizottság jogsértést megállapító határozata nem szabott ki e társasággal szemben közigazgatási szankciót.

77.

A fenti okokból azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdésre azt a választ adja, hogy az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló kártérítési kereset keretében egy társaság felelősségre vonható az EUMSZ 101. cikk megsértésével okozott kárért, amely jogsértésért kizárólag az e társaságot irányító társaságot szankcionálta a Bizottság, ha bizonyítást nyer egyrészt az, hogy az e társaságok közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatok fényében azok a jogsértés elkövetésekor gazdasági egységet képeztek, másrészt pedig az, hogy az anyavállalat jogellenes magatartása által érintett piacon a leányvállalat magatartása jelentősen hozzájárult az e magatartással elérni kívánt cél eléréséhez és a jogsértés hatásainak megvalósulásához.

78.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdést nyilvánítsa elfogadhatatlannak, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdésre pedig a következő választ adja:

„Az EUMSZ 101. cikket úgy kell értelmezni, hogy az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló kártérítési kereset keretében egy társaság felelősségre vonható az e cikk megsértésével okozott kárért, amely jogsértésért kizárólag az e társaságot irányító társaságot szankcionálta a Bizottság, ha bizonyítást nyer egyrészt az, hogy az e társaságok közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatok fényében azok a jogsértés elkövetésekor gazdasági egységet képeztek, másrészt pedig az, hogy az anyavállalat jogellenes magatartása által érintett piacon a leányvállalat magatartása jelentősen hozzájárult az e magatartással elérni kívánt cél eléréséhez és a jogsértés hatásainak megvalósulásához.”