1.

Adina Onofrei (a továbbiakban: felülvizsgálatot kérelmező fél) portugál‑román kettős állampolgár. Az Universités Paris 1 egyetemen szerzett két mesteroklevéllel és az Universités Paris 2 egyetemen szerzett jogi doktori oklevéllel rendelkezik. Több mint nyolc évig az Európai Bizottságnál dolgozott tanácsosként. Az Ordre des avocats au barreau de Paris‑ba (a továbbiakban: párizsi ügyvédi kamara) való felvételét kérte az alkalmassági bizonyítvány megszerzésének (következésképpen a kötelező szakmai képzésnek) a kötelezettsége alóli egyik olyan mentességre hivatkozással, amelyet a francia jog biztosít az „A besorolású tisztviselők vagy a velük egy tekintet alá eső azon tisztviselők számára, akik legalább nyolc éven keresztül jogi tevékenységet végeztek valamely közigazgatásban, közszolgálatban vagy nemzetközi szervezetnél”.

2.

A felülvizsgálatot kérelmező fél felvételi kérelmét a párizsi ügyvédi kamara arra hivatkozással utasította el, hogy az említett személy nem tagja a francia közszolgálatnak, és e közszolgálat nem rendelte ki őt nemzetközi szervezethez, valamint a szóban forgó személy Franciaország területén nem szerzett gyakorlatot. A párizsi ügyvédi kamara határozatát másodfokon helyben hagyták azzal az indokkal, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél nem bizonyított korábbi francia jogi gyakorlatot. A felülvizsgálatot kérelmező fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) elé, amely most arra kíván választ kapni, hogy összeegyeztethetők‑e az EUMSZ 45. cikkel és EUMSZ 49. cikkel az ilyen nemzeti szabályok, pontosabban azok értelmezése és alkalmazási gyakorlata.

3.

A Loi no 71‑1130 du 31 décembre 1971 portant réforme de certaines professions judiciaires et juridiques (az egyes bírósági és jogi szakmák reformjáról szóló, 1971. december 31‑i 71‑1130. sz. törvény; a továbbiakban: 71‑1130. sz. törvény) 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az ügyvédi szakma gyakorlásának megkezdésére az jogosult, aki megfelel a következő feltételeknek:

1°   francia állampolgár, az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes félnek az állampolgára […];

2°   a módosított 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása érdekében hozott rendeleti rendelkezésekre és az egyes tisztségeket vagy tevékenységeket Franciaországban végző személyekre vonatkozó rendelkezésekre figyelemmel, legalább jogi egyetemi végzettséggel vagy az ügyvédi hivatás gyakorlásának megkezdése szempontjából azzal egyenértékűnek elismert oklevéllel vagy címmel rendelkezik […];

3°   ügyvédi alkalmassági bizonyítvánnyal rendelkezik, figyelemmel a 2° bekezdésben említett rendeleti rendelkezésekre vagy a kölcsönös elismerés keretében az e cikk utolsó bekezdésében meghatározott vizsgára;

4°   nem követett el olyan cselekményt, amelynek eredményeként becsületbe, tisztességbe vagy erkölcsbe ütköző cselekmény miatt a büntetőjogi felelősségét állapították meg;

[…]

6°   nem jelentett csődöt, és más szankcióval sem sújtották […]”.

4.

A Décret no 91‑1197 du 27 novembre 1991 organisant la profession d’avocat (az ügyvédi hivatás szervezéséről szóló, 1991. november 27‑i 91‑1197. sz. rendelet; a továbbiakban: 91‑1997. sz. rendelet) 98. cikke szerint „[a] felkészítő elméleti és gyakorlati képzés, valamint az ügyvédi alkalmassági bizonyítvány megszerzésének kötelezettsége alól mentesül:

1°   a közjegyző, a bírósági végrehajtó, a kereskedelmi bíróság jegyzője, a bírósági ügyintéző, valamint a vállalkozások átszervezését és felszámolását végző jogász, korábbi vagyonkezelő és bírósági ügyintéző, iparjogvédelmi ügyvéd és korábbi szabadalmi ügyvivő, aki legalább öt év szakmai gyakorlatot szerzett;

2°   egyetemi oktató, tanársegéd és az oktatási személyzet tagja, amennyiben jogi, közgazdasági vagy gazdálkodási doktori oklevéllel rendelkezik és e minőségében képzési és kutatási egységeknél öt évig jogot oktatott;

3°   jogtanácsos, aki egy vagy több vállalkozás jogi osztályán legalább nyolcéves szakmai gyakorlatot szerzett;

4°   az A besorolási osztályba tartozó tisztviselők vagy korábbi tisztviselők, vagy az ezen besorolási osztályba tartozó tisztviselőkkel egy tekintet alá eső személyek, akik e minőségükben legalább nyolc évig jogi tevékenységet végeztek valamely közigazgatásban vagy közszolgálatban vagy nemzetközi szervezetnél;

5°   szakszervezet munkájában legalább nyolc évig részt vevő ügyvéd;

6°   ügyvéd, egyesület vagy ügyvédi kamara, a Conseil d’Etat (államtanács) és a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd irodája által alkalmazott olyan ügyvéd, aki e minőségében a fent említett 1971. december 31‑i törvény 11. cikkének 2o bekezdésében említett cím vagy oklevél megszerzését követően legalább nyolc év szakmai gyakorlatot szerzett;

7°   parlamenti képviselő alkalmazottja vagy szenátor asszisztense, aki e munkakörben legalább nyolc évig vezetőként túlnyomórészt jogi tevékenységet végzett;

A 3–7° bekezdésben említett személyek a tevékenységüket az e rendelkezések hatálya alá tartozó több munkakörben is végezhetik, feltéve hogy e tevékenységek teljes időtartama eléri a nyolc évet.”

5.

E rendelet 98‑1. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 98. cikkben biztosított mentességben részesülő személynek a 69. cikk szerinti választási testület előtt a szakmai etikai és szabályozási ismereteinek vizsgálatát szolgáló sikeres vizsgát kell tennie […]”.

6.

A portugál–román kettős állampolgárságú, felülvizsgálatot kérelmező fél az Universités Paris 1 egyetemen szerzett két mesteroklevéllel és az Universités Paris 2 egyetemen szerzett jogi doktori oklevéllel rendelkezik. Több mint nyolc évig az Európai Bizottságnál dolgozott tanácsosként a belső piaci főigazgatóságnál és a versenyjogi főigazgatóságnál. Ezen időszak alatt túlnyomórészt állami támogatási ügyekkel és kartellügyekkel foglalkozott.

7.

A felülvizsgálatot kérelmező fél a párizsi ügyvédi kamarába való felvételét kérte. Mivel látszólag a 71‑1130. sz. törvény 11. cikkében meghatározott minden más feltételt teljesített, köztük az összes szükséges jogi egyetemi végzettség Franciaországban történő megszerzésére vonatkozó feltételt is, a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdésére hivatkozott, hogy mentesüljön az egyébként kötelező szakmai alkalmassági bizonyítvány, vagyis a „certificat d’aptitude à la profession d’avocat” (ügyvédi alkalmassági bizonyítvány; a továbbiakban: alkalmassági bizonyítvány) megszerzésének kötelezettsége alól.

8.

Hasonlóképpen, azt is kérte, hogy mentesítsék az alkalmassági bizonyítvány megszerzéséhez sikeresen elvégzendő, egyébként kötelező felkészítő képzés alól. A párizsi ügyvédi kamara tanácsa és a párizsi ügyvédi kamara elnöke kifejti, hogy a képzés 18 hónapig tart, ügyvédi irodánál teljesítendő szakmai gyakorlatot foglal magában, és a záróvizsga sikeres letételével ér véget.

9.

A felülvizsgálatot kérelmező fél úgy véli, hogy az Európai Bizottságnál végzett munkája megfelel a mentesség 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdésében meghatározott feltételeinek.

10.

A párizsi ügyvédi kamara tanácsa azonban elutasította a felvételi kérelmét, mivel a felülvizsgálatot kérelmező fél nem tagja a francia közszolgálatnak és a francia közszolgálat nem rendelte ki őt nemzetközi szervezethez. A párizsi ügyvédi kamara tanácsa ezenfelül rámutatott arra, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél nem Franciaország területén szerzett szakmai gyakorlatot.

11.

A felülvizsgálatot kérelmező fél e határozatot megtámadta a Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) előtt. A Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) 2017. május 11‑i ítéletével helyben hagyta a határozatot. Megállapította, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél szakmai tapasztalatát konkrétan kell megvizsgálni annak meghatározása céljából, hogy az megfelel‑e az A besorolási osztályba tartozó tisztviselők képzettségének, készségeinek és feladatainak. Azt is megállapította, hogy gondoskodni kell arról, hogy a peres felek teljes körű, releváns és hatékony joggyakorlásának biztosítása érdekében az ügyvéd kellően ismerje a nemzeti jogot.

12.

A Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) ezt követően felsorolta azokat a munkaköröket, amelyeket a felülvizsgálatot kérelmező fél az Európai Bizottság szolgálatainál betöltött. Ezt követően felvázolta, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél e munkakörökben milyen konkrét feladatokat látott el. Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy e feladatok nem foglalják magukban a francia jog alkalmazását, így nem támasztják alá azt, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél rendelkezett volna nemzeti jogi gyakorlattal. A felülvizsgálatot kérelmező fél által szerzett jogi gyakorlat tehát nem felelt meg a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdésében meghatározott kritériumoknak.

13.

A felülvizsgálatot kérelmező fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Cour de cassation (semmítőszék) elé. Álláspontja szerint a Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) ítéletében a szóban forgó mentességet túl szigorúan értelmezte. Álláspontja szerint a francia jogi gyakorlatot és Franciaországban szerzett szakmai tapasztalatot megkövetelő értelmezés nem veszi figyelembe azt, hogy az uniós jog a nemzeti jog részét képezi. Ez közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez a francia közszolgálat tisztviselői javára és az uniós közszolgálat tisztviselői hátrányára, valamint korlátozza a munkavállalók szabad mozgását és a letelepedés szabadságát. Habár el kell ismerni, hogy jogos a peres felek hatékony jogvédelme biztosításának célja, az e célból alkalmazott eszközök nem megfelelők és meghaladják a cél eléréséhez szükséges mértéket. E tekintetben a felülvizsgálatot kérelmező fél vitatta a szakmai tapasztalata értékelésének módját. Azzal érvelt, hogy e cél elérésének kevésbé szigorú eszközét képezte volna az, ha a készségeinek bizonyítását kérték volna tőle.

14.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy valóban kétség merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó szabályozás a munkavállalók szabad mozgása és a letelepedés szabadsága korlátozásának tekinthető‑e. Álláspontja szerint a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése a szóban forgó mentességet három olyan feltételtől teszi függővé, amelyek értelmében a kérelmező i. a francia közszolgálat tagja, ii. Franciaországban szakmai tapasztalatot szerzett, és iii. francia jogi gyakorlatot szerzett. A kérdést előterjesztő bíróság emellett megjegyzi, hogy a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése nem írja elő a kérelmező számára, hogy bizonyítsa a nemzeti bíróságokkal és bírósági eljárásokkal kapcsolatos ismereteit.

15.

Ilyen körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

16.

Írásbeli észrevételeket a felülvizsgálatot kérelmező fél, a Tanács, a párizsi ügyvédi kamara elnöke, a görög és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A görög kormány kivételével e felek a 2020. június 17‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételt is előterjesztettek.

17.

A jelen indítvány felépítése a következő. Először a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkéből eredő pontos feltételekre összpontosítok és ezzel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések pontos tárgyát is tisztázom (A). Ezt követően megvizsgálom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett feltételek összeegyeztethetők‑e az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkel (B).

18.

Mielőtt megvizsgálnám, hogy az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozás összeegyeztethető‑e az uniós joggal, nyilvánvalóan meg kell határozni e szabályozás tényleges tartalmát. A jelen ügyben ez sajnos nem egyértelmű, ahogyan azt a következő részben kifejtem.

19.

A 71‑1130. sz. törvény 11. cikkének 3° bekezdése szerint az ügyvédi hivatás Franciaországban történő gyakorlásának feltétele – a kivételeket leszámítva – az alkalmassági bizonyítvány megszerzése. A 91‑1997. sz. rendelet 98. cikke meghatározza az alkalmassági bizonyítvány megszerzésének követelménye alóli eltéréseket.

20.

Az alapeljárás tárgyát képező mentességről a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése rendelkezik. E rendelkezés szövege három követelményt határoz meg: i. „az A besorolási osztályba tartozó tisztviselők vagy korábbi tisztviselők, vagy az ezen besorolási osztályba tartozó tisztviselőkkel egy tekintet alá eső személyek”, ii. akik „legalább nyolc évig jogi tevékenységet” végeztek, és iii. akik „valamely közigazgatásban vagy közszolgálatban, vagy nemzetközi szervezetnél” végezték e jogi tevékenységet.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján e mentesség alkalmazása céljából a kérelmezőnek három kumulatív feltételt kell teljesítenie: i. a francia közszolgálat tagja, ii. Franciaország területén jogi tevékenységet végzett, és iii. francia jogi gyakorlatot szerzett.

22.

El kell ismernem, hogy nem teljesen világos, ezen ítélkezési gyakorlat és feltételek a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövegében meghatározott feltételek melyikéből következnek. Ezenfelül az alapeljárás tárgyát képező konkrét ügy és a nemzeti szinten szélesebb körű látszólagos alkalmazási gyakorlat sem nyújt tényleges segítséget az értelmezést végző személynek annak megértésében, hogy a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4o bekezdése alapján nemzeti szinten ténylegesen mely feltételek alkalmazandók.

23.

Az alapeljárás tárgyát képező konkrét ügyet illetően megjegyzem, hogy a párizsi ügyvédi kamara tanácsa a felülvizsgálatot kérelmező fél kérelmét először is amiatt utasította el, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél nem tagja a francia közszolgálatnak és ilyenként nemzetközi szervezethez sem rendelték ki. A párizsi ügyvédi kamara tanácsa emellett – „a Court de cassation (semmítőszék) ítélkezési gyakorlatára” általánosan hivatkozva – hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél a szakmai tapasztalatát sem Franciaország területén szerezte.

24.

Másodszor, bár a Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) helyben hagyta az elutasító határozatot, következtetését eltérő érvre alapozta, nevezetesen arra, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél nem teljesíti a francia jogi gyakorlattal kapcsolatos feltételt. Hangsúlyozta, hogy a releváns francia jogi gyakorlat vizsgálatát in concreto kell elvégezni. A Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) e vizsgálat elvégzését követően arra a következtetésre jutott, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél nem bizonyította a francia jogi tapasztalatot.

25.

Harmadszor, a kérdést elterjesztő bíróság szerint a szóban forgó mentesség akkor alkalmazható, ha a kérelmező teljesíti a jelen indítvány fenti 2. pontjában említett három kumulatív feltételt.

26.

Általánosabban megfogalmazva, a szóban forgó mentesség pontos alkalmazása nem válik sokkal egyértelműbbé a kérdést előterjesztő bíróság és az eljárásban részt vevő felek által felhozott, a nemzeti ítélkezési gyakorlatból vett néhány példa alapján. E példák rámutatnak arra, hogy a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdésében rögzített feltételek értelmezése során számos megközelítést alkalmaznak.

27.

Először is, a francia kormány határozottan vitatta a francia közszolgálati tagság feltételének létezését. A francia kormány előadta, hogy álláspontja szerint e követelmény a 71‑1130. sz. törvény pusztán Franciaországban történő tevékenységvégzést ( 2 ) említő 11. cikkéből és a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének főszabály szerint az A besorolási osztályba tartozó tisztviselőkkel egy tekintet alá eső személyekre (francia eredetiben „les personnes assimilées”) utaló 4° bekezdéséből sem következik.

28.

A jelen eljárásban felhozott, ítélkezési gyakorlatból vett egyes példák az Egyesült Nemzetek vagy az Európai Unió tisztviselői által benyújtott kérelmekkel kapcsolatosak. ( 3 ) Úgy tűnik, e kérelmek elutasításának okát valójában nem a francia közszolgálati tagság hiánya, hanem a francia jogi gyakorlat hiánya vagy a területi feltétel teljesítésének hiánya képezte. Ugyanakkor azt is megjegyzem, hogy a Cour d’Appel d’Aix‑en‑Provence (aix‑en‑provence‑i fellebbviteli bíróság, Franciaország) egyetértett azzal, hogy a Monacói Hercegség francia állampolgárságú tisztviselője teljesíti a szóban forgó feltételeket. A tárgyaláson bizonyos mértékben megvitatott határozatban a Cour d’Appel d’Aix‑en‑Provence (aix‑en‑provence‑i fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy Monaco joga nagyon hasonlít a francia joghoz, és hogy a kérelmező által ellátott feladatok az A besorolási osztályba tartozó francia tisztviselő vagy az A besorolási osztályba tartozó francia tisztviselővel egy tekintet alá eső személy által ellátott feladatoknak tekinthetők. ( 4 ) Helyt adott tehát az olyan személy mentesség iránti kérelmének, aki egyértelműen nem volt tagja a francia közszolgálatnak.

29.

A 91‑1997. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövege alapján a szóban forgó mentesség olyan tisztviselőkre is alkalmazható, akik nemzetközi szervezetnél végezték tevékenységüket. Nem világos, hogy ez a (Franciaországban található) nemzetközi szervezetek bármely tisztviselőjére vonatkozik‑e, vagy csak az olyan személyekre, akik tagjai a francia közszolgálatnak, és akiket nemzetközi szervezethez rendeltek ki. Úgy tűnik, a párizsi ügyvédi kamara tanácsának az alapeljárásban szereplő határozata ez utóbbi értelmezésen alapul.

30.

A kérdést előterjesztő bíróság a második, vagyis a területi feltételt illetően kifejtette, hogy az akkor is alkalmazandó, ha a jogi gyakorlatot nemzetközi szervezetnél szerezték. Ez az értelmezés a 71‑1130. sz. törvény 11. cikkének 3° bekezdéséből következik. Az említett rendelkezés a jogi egyetemi végzettség megszerzésének kötelezettsége alóli kivételre vonatkozik és – a jelen ügy szempontjából releváns részében – rögzíti, hogy az Franciaországban bizonyos feladatokat ellátó személyekre alkalmazandó. Úgy tűnik, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat erre a rendelkezésre az alkalmassági bizonyítvánnyal kapcsolatos mentesség vizsgálata esetén is visszahivatkozott annak ellenére, hogy a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése erre nem terjed ki.

31.

Információim szerint a hatáskörrel rendelkező francia hatóságok ehhez hasonlóan érveltek ( 5 ) a jogtanácsosokra vonatkozó (a 91‑1997. sz. 98. cikkének 3° bekezdése szerinti ( 6 )) és a szakszervezetekben jogi tevékenységet végző személyekre vonatkozó (az említett rendelet 98. cikkének (5) bekezdése szerinti ( 7 )) mentességeket illetően. A 98. cikkének 4° bekezdéséhez hasonlóan tehát a 98. cikkének 3 és 4° bekezdését is úgy értelmezték, hogy területi követelményt rögzít, még akkor is, ha e rendelkezések a 71‑1130. sz. törvény 11. cikkének 2° bekezdésével ellentétben nem tartalmaznak ilyen követelményt. ( 8 )

32.

Úgy tűnik, a harmadik, vagyis a francia jogi gyakorlatra vonatkozó feltételt illetően megállapítást nyert, hogy bár a „francia jog” fogalma úgy értelmezhető, hogy az magában foglalja az uniós jogot, nem korlátozódhat ez utóbbira. Úgy értem, hogy a „francia jog” fogalmának ezen értelmezése és a szóban forgó mentesség szigorú értelmezésének szükségessége vezetett az uniós tisztviselők kérelmeinek ismételt elutasításához.

33.

A Bíróságot köti a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett nemzeti jog. Az alábbiakban tehát megvizsgálom, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban rögzített és a Bíróság kérésére a Cour de cassation (semmítőszék) és a mellette működő főügyész írásbeli tájékoztatásában (újból) megerősített három (kumulatív) feltétel.

34.

Ebben az összefüggésben azonban megemlítek két olyan körülményt is, amelyekre a jelen indítvány végén vissza fogok térni. Először is, úgy tűnik, a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövege szerinti mentességi feltételek és a gyakorlatban láthatólag alkalmazott feltételek némileg eltérnek egymástól. Másodszor, e feltételek gyakorlati alkalmazása jelentősen változó és meghaladja azt a mértéket, amely a tényállás szempontjából különböző ügyekben az eltérő következtetések levonásához szükséges: az eltérés a jogi feltételek értelmezésével kapcsolatos.

35.

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése a francia jogi ismeretek megszerzésének a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdésén alapuló kötelezettségével kapcsolatos. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e követelmény kellően figyelembe veszi‑e, hogy – röviden megfogalmazva – az uniós jog a tagállamok nemzeti jogának szerves részét képezi.

36.

Először is, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Bíróság elé terjesztett észrevételekből kitűnik, hogy a szóban forgó kérdés szövegében szereplő „francia jog ismerete” kifejezést inkább „francia jogi gyakorlatként” kell érteni.

37.

Ugyanis a jelen ügyben előterjesztett észrevételekből, valamint a tárgyalásból is az következik, hogy a szóban forgó mentességet kérelmezőket nem vizsgálják a francia jogi ismereteiket illetően. Úgy tűnik, egyedül a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 1° bekezdése szerinti deontológiai szabályokból kell vizsgát tenniük. ( 9 )

38.

Másodszor, nem hiszem, hogy a jelen ügyben önállóan kellene foglalkozni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel. Az uniós jogrend nemzeti jogrendekhez való viszonyának jellegére, valamint e jogrendek kölcsönös elismerésére és egymással való összefüggésére vonatkozó kérdés ugyanis elgondolkodtató. A jelen ügyben azonban nem szükséges ebben a Galilei perbeszéddel felérő kérdésben elmélyedni. A jelen ügyben ugyanis ez a kérdés csak a valamely tagállamban az ügyvédi kamarai felvétel szempontjából releváns jogi tapasztalatként észszerűen előírható követelmények jóval korlátozottabb kontextusában vetődik fel. Gyakorlati szempontból tehát a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdésre adandó válasszal szükségszerűen a második kérdésen belül kell foglalkozni, de szűkebb és pragmatikusabb értelemben.

39.

A fentiek tükrében tehát úgy vélem, célszerű az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdéssel együtt foglalkozni annak vizsgálata során, hogy összeegyeztethető‑e az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkel a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése alapján alkalmazandó, a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett három feltétel.

40.

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügy nem tartozik a 98/5/EK irányelv ( 10 ) hatálya alá. E szabályozás kizárólag a származási tagállamukban ügyvédi képesítést szerző ügyvédekre vonatkozik. ( 11 ) A jelen ügy az ügyvédi hivatás valamely tagállamban történő első megkezdésének feltételeivel kapcsolatos.

41.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a valamely szakma megkezdéséhez szükséges feltételek harmonizációjának hiányában a tagállamoknak joguk van meghatározni az e szakma gyakorlásához szükséges ismereteket és képesítéseket”. ( 12 )

42.

Az uniós jog azonban korlátozza e jogkörök gyakorlását. A nemzeti jog rendelkezései nem akadályozhatják meg – a jelen ügyben releváns részében – az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikk által biztosított alapvető szabadságok hatékony gyakorlását. ( 13 )

43.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az ügyvédi hivatást Franciaországban önálló vállalkozóként és munkavállalóként is lehet gyakorolni. A szóban forgó nemzeti szabályozást tehát a Szerződés mindkét rendelkezése tükrében meg kell vizsgálni. Ugyanakkor a kulcsfontosságú értékelés, különösen a korlátozásokkal és azok indokolásával kapcsolatos értékelés nagyrészt azonos a két rendelkezés esetében.

44.

A jelen ügy olyan személyre vonatkozik, aki nem kíván két különböző tagállam szakmai környezete között mozogni. A felülvizsgálatot kérelmező fél annak lehetőségét kívánja biztosítani, hogy válthasson az Európai Bizottságnál ellátott közszolgálat és az ügyvédi hivatás valamely tagállamban történő végzése között.

45.

Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az uniós tisztviselő migráns munkavállalónak számít. Ugyanis „a származási államától eltérő tagállamban dolgozó [uniós] állampolgár […] nem veszíti el munkavállalói jogállását amiatt, hogy nemzetközi szervezetnél tölt be állást […]” ( 14 ). Ugyanez vonatkozik az uniós polgárok számára az EUMSZ 49. cikk alapján biztosított jogokra.

46.

A jelen ügy szempontjából úgy vélem, hogy minimális szintre szorítható annak megvitatása, hogy a szóban forgó feltételek közvetett hátrányos megkülönböztetést valósítanak‑e meg és/vagy a szabad mozgás akadályát képezik‑e. Álláspontom szerint ennek oka, hogy a szóban forgó feltételek közvetett hátrányos megkülönböztetést is megvalósítanak és a szabad mozgásnak is akadályát képezik.

47.

Először is, a közvetett hátrányos megkülönböztetésre való hivatkozást illetően megjegyzem, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél román‑portugál kettős állampolgár.

48.

Az EUMSZ 45. cikk (és az EUMSZ 49. cikk is) „nem csupán az állampolgárságon alapuló, nyílt hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is tiltja, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek” ( 15 ). Közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor valósul meg, ha a szóban forgó nemzeti szabály „jellegénél fogva inkább a migráns munkavállalókat érintheti, mint a belföldi munkavállalókat, és fennáll annak a veszélye, hogy különösen ez előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe” ( 16 ).

49.

Egyetértek a felülvizsgálatot kérelmezővel és a Bizottsággal abban, hogy a szóban forgó feltételek természetszerűleg nagyobb mértékben érintik a felülvizsgálatot kérelmező félhez hasonló nem francia állampolgárokat. Biztonsággal feltételezhető, hogy a legtöbb francia tisztviselő francia állampolgársággal rendelkezik. Még ha tehát az alkalmazandó szabály az állampolgárságtól eltérő kritériumon alapul is (francia állampolgársággal nem rendelkező francia közszolgálati tag), állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

50.

A párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél kérelmére vonatkozó határozat nem a felülvizsgálatot kérelmező fél állampolgárságán alapul, és akkor is pontosan így szólna, ha a felülvizsgálatot kérelmező fél francia állampolgársággal rendelkezne.

51.

Nem látom relevánsnak ezt az érvet. Az esetleges közvetett hátrányos megkülönböztetés megvalósulásának vizsgálata szempontjából elegendő, ha a felülvizsgálatot kérelmező fél valószínűleg hátrányosabb helyzetben van valamely védett ok (a jelen ügyben az állampolgárság) miatt. Az, hogy valaki más is lehet ugyanebben a helyzetben akkor is, ha nem tartozik a védett csoporthoz, nem releváns annak megállapítása szempontjából, hogy valamely szabály közvetetten előnyben részesíti a saját állampolgárokat.

52.

A francia kormány, valamint a párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke emellett kizárja, hogy a szakmai gyakorlaton alapuló feltételek közvetett hátrányos megkülönböztetést valósíthatnak meg, mivel a Franciaországban hivatást gyakorló, tehát a francia jogot ismerő személyek és a más tagállamban (vagy az Európai Bizottság szolgálatánál) hivatást gyakorló személyek az ügyvédi hivatás gyakorlásának megkezdése szempontjából nincsenek hasonló helyzetben, mivel a jogi készségeik eltérő jogrendekhez kapcsolódnak.

53.

Nem értek egyet ezzel.

54.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a helyzetek hasonló jellegét tekintettel a szóban forgó különbségtételt létrehozó nemzeti szabályozás tárgyának és céljának fényében kell értékelni, és adott esetben azon terület elveinek és célkitűzéseinek fényében, amely alá e nemzeti szabályozás tartozik. ( 17 )

55.

A jelen ügyben ez az absztrakció választott mértékétől függően annak megvitatását jelenti, hogy a francia tisztviselők és a Bizottság tisztviselői összehasonlíthatók‑e a francia ügyvédi kamarába való felvétel kérelmezése szempontjából (átfogó cél), vagy hogy a személyek e két csoportja összehasonlítható‑e a felülvizsgálatot kérelmező fél által hivatkozni kívánt konkrét mentesség szempontjából (konkrét cél).

56.

Ami az átfogó célt illeti, nem látom be, hogy az ügyvédeket általában véve miért ne lehetne összehasonlíthatóknak tekinteni az ügyvédi kamarába való felvétel és az ügyvédi hivatás megkezdése szempontjából.

57.

Ami pedig a mentesség konkrét célját illeti, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlása megkezdésének a jelen ügyben megvitatott feltételektől való függővé tétele révén a mentesség a peres felek hatékony jogvédelmét, valamint a hatékony igazságszolgáltatást kívánja biztosítani.

58.

E cél vizsgálata esetén – ahogyan arra konkrétan utalnak a jelen indítvány egyes pontjai ( 18 ) – nem látom be, hogy a francia tisztviselők és uniós tisztviselők strukturális szempontból miért ne lennének összehasonlíthatók. A francia jogi gyakorlat bizonyítéka, nem pedig annak vélelme az, ami számít. Amennyiben viszont egyszerűen, minden vizsgálat nélkül vélelmezni kell, hogy kizárólag a francia tisztviselők ismerik a francia jogot, e vélelem – amellett, hogy további kérdéseket vet fel – továbbra sem cáfolja az összehasonlíthatóságot a konkrét eltérés kinyilvánított céljának, vagyis annak biztosítására tekintettel, hogy az eltérésből előnyt élvező személy valójában rendelkezik az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges készségekkel.

59.

Mindenesetre azonban e vita felvet két kérdést. Először is, e megfontolások valójában már valamely konkrét feltétel indokolásához kapcsolódnak, nem pedig az általános összehasonlíthatósághoz. Az összehasonlíthatóságot rendszerint meglehetősen tágan kell értelmezni pontosan amiatt, hogy a vita egésze ne helyeződjön át az indokolás szintjéről az összehasonlíthatóság szintjére azzal, hogy az érvek mindkét esetben nagy mértékben ugyanolyan jellegűek. ( 19 ) Másodszor, a tagállamok által e kontextusban hozott jogalkotási döntések nem tekinthetők meghatározó jellegűeknek. Ellenkező esetben a nemzeti jogban kialakított kategóriák az Unió szintjén kizáráshoz vezetnének, így nem lehetne felülvizsgálatot végezni. ( 20 )

60.

E megfontolások alapján csak megerősíteni tudom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének alkalmazását eredményező három feltétel az ügyvédi hivatás gyakorlásának Franciaországban történő megkezdése szempontjából valójában közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg a francia állampolgárok javára.

61.

Másodszor, egyetértek a felülvizsgálatot kérelmező féllel és a Bizottsággal abban, hogy e feltételek az ügyvédi hivatás gyakorlásának Franciaországban történő megkezdését is akadályozzák.

62.

Az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikk hatálya nem korlátozódik az állampolgárság alapján történő közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés eseteire. E rendelkezésekkel ellentétes bármely olyan intézkedés, amely – bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – „alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a Szerződés által biztosított alapvető szabadságoknak az uniós polgárok általi gyakorlását.” ( 21 )

63.

A 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének alkalmazása alkalmas arra, hogy a mozgás vagy letelepedés szabadságát gyakorolni kívánó személyeket akadályozza abban vagy visszatartsa attól, hogy Franciaország területén ügyvédként történő munkavállalás vagy letelepedés céljából elhagyják a származási tagállamukat (vagy a jelen ügyben az uniós közszolgálatot).

64.

A 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdése alkalmazásának a francia közszolgálati tagságra, a szakmai tapasztalat területiségére és a francia jogi gyakorlatra vonatkozó feltétele tehát a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgását és a letelepedés EUMSZ 49. cikk szerinti szabadságát is korlátozza.

65.

Függetlenül attól, hogy a szóban forgó feltételeket közvetett hátrányos megkülönböztetésként vagy a szabad mozgás akadályaként vizsgálják meg, minden esetben meg kell győződni arról, hogy azokat indokolhatja‑e a Szerződésben felsorolt jogszerű célok bármelyike vagy közérdeken alapuló kényszerítő ok. Ezen túlmenően a szóban forgó szabályozásnak alkalmasnak kell e cél elérésének biztosítására és nem haladhatja meg az annak eléréséhez szükséges mértéket. ( 22 )

66.

Javaslatként elhangzott, hogy a szóban forgó mentesség célja a peres felek jogainak védelme és a hatékony igazságszolgáltatás. Ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, a fogyasztóknak, ezen belül a jogi szolgáltatások igénybe vevőinek védelme e tekintetben olyan cél, amely az alapvető szabadságok korlátozásának indokolására alkalmas, közérdeken alapuló kényszerítő követelménynek tekinthető. ( 23 )

67.

Teljes mértékben egyetértek ezzel. Azt is megjegyzem, hogy a felek egyike sem vitatja az ilyen célok jogszerűségét, amelyek természetesen alkalmasak arra, hogy indokolják az ügyvédi hivatás gyakorlása valamelyik tagállamban történő megkezdését korlátozó intézkedéseket és feltételeket.

68.

Mindemellett továbbra is megvizsgálandó, hogy a szóban forgó feltételek megfelelnek‑e az arányosság tesztjének, amelynek értelmében meg kell vizsgálni a kinyilvánított céloknak az e célok elérésére kiválasztott eszközökkel való viszonyát. Ebben az összefüggésben meglehetősen fontos tisztázni, hogy i. a fogyasztóknak, köztük a jogi szolgáltatások igénybe vevőinek védelme, valamint ii. a hatékony igazságszolgáltatás a jelen ügyhöz hasonló ügyben lényegében azon tapasztalat kérdésére korlátozódik, amelynek köszönhetően a valamely tagállamban jogi tevékenységet végezni kívánó személy az adott rendszerben észszerűen és önállóan működhet. Végső soron a szóban forgó mentesség alkalmazása révén a kérelmező mentesül az eredetileg megkövetelt jogi képzés és az azt lezáró záróvizsga alól.

69.

Az alábbiakban ezért megpróbálom megvizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott három feltételt: lehet‑e az ilyen feltétel megfelelő és szükséges is arra a kinyilvánított célra tekintettel, hogy biztosított legyen a szóban forgó mentességgel élni kívánó személyeknek az ügyvédi hivatás szempontjából megfelelő mértékű releváns tapasztalata?

70.

Amint az a jelen indítvány fenti 27. és 28. pontjában megállapításra került, a francia közszolgálati tagsággal kapcsolatos feltétel pontos hatálya eltérő értelmezés tárgyát képezi.

71.

A kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy e feltétel értelmében a francia közszolgálati tagságot valójában minden más, uniós vagy nemzeti közszolgálattól eltérőként kell értelmezni.

72.

A francia kormány viszont vitatja ezt az értelmezést. Álláspontja szerint ezt a feltételt tágan kell értelmezni, a francia közszolgálat mellett az uniós vagy nemzeti közszolgálatokra is vonatkoztatva. A francia kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság AD besorolási osztályba tartozó tisztviselőit is magában foglalhatja az A besorolási osztályba tartozó tisztviselőkkel egy tekintet alá eső személyeknek (personnes assimilées) a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövegében szereplő fogalma. A francia kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy az utóbbi kategória nincs egyértelműen meghatározva. Kizárólag az a nyilvánvaló, hogy e fogalomba nem tartoznak bele a B és C besorolási osztályba tartozó tisztviselők, miközben az kétségtelenül magában foglalja az A, B és C besorolási osztályba nem tartozó tisztviselőket, például a börtön igazgatásáért felelős tisztviselőket vagy a katonatiszteket.

73.

A jelen ügy kontextusában úgy tűnik, hogy a párizsi ügyvédi kamara tanácsának határozatában elfogadott értelmezés megfelelt a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezésnek. A Cour d’Appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) határozata viszont megfelelt a francia kormány érvelésének: az, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél egyértelműen nem volt tagja a francia közszolgálatnak, nem akadályozta meg e bíróságot abban, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél korábbi tapasztalatát in concreto értékelje.

74.

A Bíróságnak nem feladata, hogy határozzon a nemzeti jog értelmezését illetően. Ugyanakkor teszek három megjegyzést.

75.

Először is, amennyiben az adott esetben elfogadott értelmezésnek a szűkebb értelmezést kell tekinteni, vagyis a francia közszolgálati tagság a mentesség automatikus megadását eredményezi annak tényleges in concreto vizsgálata nélkül, hogy teljesül‑e az ügyvédi hivatás gyakorlása szempontjából releváns francia jogi gyakorlat feltétele, álláspontom szerint e feltétel nem alkalmas a kinyilvánított cél elérésére. Tekintettel az A besorolási osztályba tartozó tisztviselők számára, valamint az egyes hivatalokban történő munkavégzéssel valószínűsíthetően összefüggő, különféle és néha szűk munkaköri leírásra, meglehetősen nehéz lenne azt feltételezni, hogy e személyek mindegyike automatikusan szert tesz az ügyvédi hivatás gyakorlásához, különösen az ügyvédi kamara tagjaként önálló vállalkozói minőségben folytatott általános és független tevékenységhez szükséges gyakorlatra és készségekre. A mentességnek a pusztán a francia közszolgálati tagság alapján történő megadása tehát a követett célokra tekintettel mindenképpen túlságosan sok személyre terjedne ki.

76.

Másodszor, a párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke rámutat arra, hogy a mentesség megadása valójában nem automatikus, és valamennyi mentesség iránti kérelmet in concreto megvizsgálnak. Megjegyzem, hogy a tárgyaláson minden fél egyetértett abban, hogy lényegében in concreto értékelést kell végezni. Mindazonáltal eltérő álláspontot képviseltek abban a kérdésben, hogy pontosan mit kell in concreto megvizsgálni, amivel az alábbiakban a harmadik feltételt illetően foglalkozom.

77.

Mindenesetre azonban úgy vélem, hogy még ha nem is áll fenn az automatizmus, a francia közszolgálati tagság feltétele meghaladja a fent kinyilvánított cél alapján szükséges mértéket. A cél annak biztosítása, hogy a mentességgel élni kívánó személy a francia jog releváns gyakorlati ismeretével rendelkezzen annak érdekében, hogy jogi tevékenységet tudjon folytatni. E cél francia közszolgálati tagságnak való megfeleltetése azonban – a fentieknek megfelelően – túlzott számban vonatkozik a francia tisztviselőkre és lényegesen kevésbé vonatkozik a nem francia tisztviselőkre. Számomra meglehetősen egyértelmű, hogy a francia jogi gyakorlat és a francia jogi ismeretek a francia közszolgálaton kívül is megszerezhetők. Természetesen nem zárható ki, hogy az Európai Bizottság egyes tisztviselői francia jogi kérdéseken dolgoztak vagy a munkáltatójuk képviseletében akár francia bíróság előtt folyamatban lévő peres eljárásban vesznek részt.

78.

Ez utóbbi szempontból a francia közszolgálati tagsággal kapcsolatos feltétel a szóban forgó szabadságot a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza, annyira, hogy kizárja azokat a kérelmezőket, akik nem tagjai a francia közszolgálatnak, azonban ténylegesen szert tehettek releváns gyakorlatra. ( 24 )

79.

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság által közölt első feltétellel kapcsolatban teljes mértékben megszűnik a probléma, ha – a francia kormány érvelésének megfelelően – a szóban forgó feltételt tágan értelmezik akként, hogy az az uniós közszolgálati tisztviselőkre is vonatkozzon annyiban, amennyiben azok „A besorolási osztályba tartozó tisztviselővel egy tekintet alá eső személynek” tekinthetők. Ez azt jelenti, hogy az ilyen személyek a szóban forgó mentesség szempontjából automatikusan nem hagyhatók figyelmen kívül, és a képesítésükre tekintettel is a korábbi gyakorlatuk in concreto vizsgálható.

80.

Ennélfogva arra a közbenső (és meglehetősen feltételes) következtetésre jutok, hogy az EUMSZ 45. cikkel és EUMSZ 49. cikkel ellentétes a francia közszolgálati tagság feltétele, amelyhez a szakmai képzés és az ügyvédi alkalmassági bizonyítvány kötelezettsége alóli mentesség a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése alapján kötve van, amennyiben e feltétel gyakorlati alkalmazása nem teszi lehetővé a francia közszolgálat tagjának nem minősülő személyek szükséges (nemzeti) jogi gyakorlatának ellenőrzését.

81.

Ami a területi feltételt illeti, információim szerint az önállóan alkalmazandó és azt a másik két feltétellel együttesen kell teljesíteni. Ezenfelül értesüléseim szerint e feltételt úgy kell értelmezni, hogy annak alapján a kérelmezőnek az előírt francia jogi gyakorlatot azalatt kell megszereznie, hogy hivatásgyakorlás szempontjából Franciaországban tartózkodik. Másképpen megfogalmazva, az előírt tapasztalat soha nem szerezhető meg, ha a kérelmező közjogi munkáltatójának székhelye Franciaországon kívül található, még akkor sem, ha a kérelmező valójában francia jogi tevékenységet tudott végezni akár a francia bíróságok előtt, így Franciaország területén, akár úgy, hogy egyébként francia jogi kérdéseken dolgozott.

82.

Amennyiben ténylegesen ez a helyzet, úgy vélem, hogy az ilyen feltétel a francia közszolgálati tagsággal kapcsolatos, fent kifejtett feltétel tekintetében esetlegesen azonosítottakkal egyező problémákat vet fel. ( 25 ) A problémát az ilyen feltételhez kapcsolódó automatizmus képezi, amely egyszerűen nem követi a kinyilvánított célt.

83.

Ezt a megjegyzést alátámasztja továbbá a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének utolsó mondata, amelyből az következik, hogy a szóban forgó mentesség – legalábbis e rendelkezés szövege alapján – megadható azoknak a kérelmezőknek, akik nemzetközi szervezetnél szerzett tapasztalatra hivatkoznak. Nem kizárt, hogy valamely kérelmező – miközben a Franciaországban székhellyel rendelkező UNESCO‑hoz vagy OECD‑hez hasonló szervezetnek végez munkát – francia jogi kérdésekkel is foglalkozik és francia bíróságok előtti peres eljárásban vesz részt. Ugyanakkor ha ezekben az esetekben a mentesség biztosítása automatikus (ezenfelül pedig esetlegesen a francia közszolgálat ilyen szervezetekhez kirendelt tagjaira korlátozódik), a szóban forgó feltételek által követett célok aligha érhetők el.

84.

Ennélfogva arra a további közbenső (és ismételten csak valamelyest feltételes) következtetésre jutok, hogy az EUMSZ 45. cikkel és EUMSZ 49. cikkel ellentétes a területi feltétel, amely a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése alapján a szakmai képzés és ügyvédi alkalmassági bizonyítvány kötelezettsége alóli mentességre vonatkozik.

85.

Információim szerint a francia jogi gyakorlattal kapcsolatos feltétel a „végzett jogi tevékenységnek” (a francia eredetiben „activités juridiques”) 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövegében szereplő követelményéhez kapcsolódik.

86.

E tekintetben csak hangsúlyozhatom, hogy a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában főszabály szerint elismerte az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges gyakorlat és ismeretek jelentőségét. ( 26 ) Főszabály szerint tehát megfelelő és szükséges korlátozásnak minősül az a követelmény, hogy az ügyvédi kamarába történő felvételt megelőzően rendszerint teljesítendő gyakorlat alóli mentesüléshez megfelelő mértékű releváns jogi tapasztalatot kell szerezni.

87.

A jelen eljárásban azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. A releváns nemzeti jog alapján kötelező korábbi jogi gyakorlat pontos tárgya ugyanis az, ami némileg homályos marad tartalmát és folyamatát illetően.

88.

Először is, a különböző életutakkal rendelkező személyek által előterjesztett kérelmek feldolgozásához szükséges természetes rugalmasságot teljes mértékben figyelembe véve sem világos az, hogy mire van szükség a „végzett jogi tevékenység” címszó alatt.

89.

A „jogi tevékenység” fogalmának intuitív olvasata az „adminisztratív tevékenység” ellentéte lehet. Ahogyan azonban a – különösen a párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke által adott – magyarázatból kitűnik, valójában bizonyos minőségű jogi tevékenység végzése szükséges ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, a kérelmezőt a szakmai tapasztalata ténylegesen felkészítette az ügyvédi hivatás gyakorlására.

90.

A 91‑1197. sz. rendelet 98. cikke 4° bekezdésének szövege azonban nem utal a nemzeti jogi gyakorlatra. Értelemszerűen ez a helyzet az olyan kérelmezők esetében, akik A besorolási osztályba tartozó tisztviselőknek minősülnek és nemzetközi szervezetnél végeztek jogi tevékenységet vagy főként az uniós joghoz vagy a nemzetközi joghoz hasonló más jogterületeken végeztek tevékenységet vagy ezeken a területeken is végeztek tevékenységet, mialatt Franciaországban dolgoztak. A tárgyaláson kibontakozó vitából ugyanis az következik, hogy az uniós jogi gyakorlat e célból figyelembe vehető (vagy akár figyelembe is veendő) még akkor is, ha továbbra sem egyértelmű, e gyakorlat hogyan tudja ellensúlyozni a nemzeti jogi gyakorlat hiányát.

91.

Az sem egyértelmű számomra, hogy a megkívánt mérték eléréséhez elegendő‑e a bármely jogterületen végzett szakmai tevékenység. E tekintetben ismételten csak meglehetősen kevéssé meggyőző vita bontakozott ki a tárgyaláson, amelyben példaként olyan személyekre hivatkoztak, akik a teljes nyolcéves időszak alatt csak a jog igen szűk területén végeztek tevékenységet, ( 27 ) valamint megjegyzések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy ténylegesen ennél szélesebb körű gyakorlatra van‑e szükség.

92.

Az sem világos, hogy a francia bíróságok előtt megszerzett peres tapasztalatot is kell‑e bizonyítani, és ha igen, milyen mértékben, vagy elegendő‑e más (nem peres) tapasztalat. Megjegyzem, hogy a párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke láthatólag az első lehetőséget alkalmazza, azonban a jelen ügyben bemutatott, ítélkezési gyakorlatból vett példák e tekintetben nem egyértelműek és nem is meghatározóak. ( 28 )

93.

Kizárólag ebben a kontextusban adható tehát hasznos válasz a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésére. ( 29 ) Amennyiben a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdését alkalmazó nemzeti hatóságok az előírt gyakorlat tartalmát illetően valamennyi kérelmezőtől következetesen francia jogi tapasztalatot követelnének meg, akár a francia bíróságokon szerzett peres tapasztalat, akár az e területekhez szorosan kapcsolódó jogterületekre korlátozódó tapasztalat formájában, teljes mértékben észszerű lenne a kizárólag európai uniós jogi gyakorlati tapasztalat kizárása. Amennyiben viszont bármely nemzeti jogi gyakorlat elfogadható gyakorlatilag a nemzeti jog minden területén, ezen belül azokon a területeken is, amelyek meglehetősen távol esnek a releváns peres gyakorlattól, nem indokolt a kizárólag uniós jogi gyakorlatot kizárni a releváns tapasztalat területei közül. ( 30 )

94.

Másodszor, ami a francia jogi gyakorlattal kapcsolatos feltétel ellenőrzésének folyamatát illeti, a párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke, valamint a francia kormány tájékoztatása szerint eseti és in concreto ellenőrzésről van szó. Az egyes kérelmek először a párizsi ügyvédi kamara egy ügyvédjéhez érkeznek be, aki köteles ellenőrizni az iratanyag teljességét és szükség esetén hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt, valamint feljegyzést készít. Ezt követően a kérelmet az ügyvédi kamara tagjaiból és korábbi tagjaiból álló bizottság elé terjeszti és az a bizottság egyik tagjához kerül, aki meghallgatja a kérelmezőt és az üggyel kapcsolatos álláspontját megküldi a bizottságnak. A bizottság helyt ad a kérelemnek vagy – amennyiben ez nem lehetséges – az iratanyagot olyan közigazgatási szerv elé terjeszti, amely meghallgathatja a kérelmezőt. E közigazgatási szerv hivatalos határozatot hoz az ügyben, amely bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti. A párizsi ügyvédi kamara tanácsa és elnöke szerint ez az egyedi és alapos vizsgálat nem tartalmaz automatizmust. A tárgyaláson ezen állításának alátámasztása céljából példaként hivatkozott a párizsi ügyvédi kamara olyan kérelmezők felvételét elutasító határozataira, akik nem tudták tartósan, kellően, közvetlenül és személyesen igazolni a végzett jogi tevékenységet. ( 31 )

95.

A különösen a tárgyaláson kifejtett magyarázatból az tűnik ki, hogy az in concreto értékelés annak vizsgálatára irányul, hogy a kérelmező „jogi tevékenységet” végzett‑e, és nem egyéb tevékenységet. Úgy tűnik, e tekintetben egyik fél sem vitatja, hogy ilyen in concreto értékelésre sor kerül, noha – amint az a fentiekben megállapításra került, a fent bemutatott ellenőrzési folyamat ellenére – némileg homályos marad ezen értékelés pontos terjedelme. ( 32 )

96.

Összefoglalva, a releváns francia jogi gyakorlat feltétele általában véve olyan feltétel, amely a kinyilvánított cél szempontjából megfelelő és szükséges is lehet. Tudatosan kiemelem a francia jogot: ha valaki valamely jogrendszerben kíván tevékenységet végezni és e rendszerben mentesülni kíván az ügyvédi kamarába való felvétel olyan, általánosan alkalmazandó követelményének teljesítése alól, amely a szükséges képzésre és azzal kapcsolatos záróvizsga sikeres letételére vonatkozik, teljes mértékben megfelelő és szükséges is a szóban forgó jogrendszerben szerzett észszerű mértékű gyakorlati tapasztalat előírása.

97.

Bármilyen típusú követelményt is határoz meg azonban valamely rendszer e tekintetben, mind a feltételeknek, mind pedig azok alkalmazásának valamennyi, felvételt kérő személy számára kiszámíthatóknak és következeteseknek kell lenniük. Ez utóbbi révén rátérek a jelen indítvány utolsó transzverzális kérdésére, amellyel érdemes külön foglalkozni.

98.

A jelen ügy kontextusa valamelyest különleges. Amint azt az előzetes bevezető megjegyzésekben megállapítottam ( 33 ) és az ezt követő értekező részben kifejtettem, a 91‑1997. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése alapján láthatólag alkalmazandó feltételek nem csak különbözőek, hanem a szóban forgó rendelkezés igen szűkszavúan is említi meg azokat. Ezenfelül – ahogyan azt a Bizottság helyesen megjegyezte a tárgyaláson – úgy tűnik, az összes szóban forgó feltételt bizonyos fokú rugalmassággal alkalmazzák.

99.

A jelen ügyben szereplő három feltétel az ítélkezési gyakorlatból származik. Azok alkalmazásának következetessége és kiszámíthatósága problémákat vet fel, különösen, ha e feltételeket a Szerződésben biztosított szabadságok általuk megvalósított korlátozása szempontjából vizsgálják. A Bíróság a következetesség követelményét illetően megállapította, hogy a Szerződések által biztosított szabadságok korlátozásának a kinyilvánított célt valóban következetes és rendszeres módon kell elérnie. ( 34 ) Ami a kiszámíthatóság követelményét illeti, az természetesen megerősödik, ha a szóban forgó korlátozásokat általánosan alkalmazandó szabályok egyértelműen meghatározzák.

100.

Természetesen nem arra utalok, hogy az ítélkezési gyakorlat révén nem lenne elérhető bizonyos fokú következetesség és kiszámíthatóság, és hogy ezt kizárólag a jogi szabályozás teremtheti meg. Például az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) a jogok kizárólag „jog által előírt” korlátozásának szűkebb kontextusában ugyanis elfogadta, hogy az ilyen korlátozást nem feltétlenül jogszabálynak kell meghatároznia. Azt az ítélkezési gyakorlat révén is elő lehet írni. Az EJEB álláspontja szerint azonban a „jog által előírt” kifejezés megköveteli, hogy a jog „megfelelően hozzáférhető” legyen, és „valamely szabály nem tekinthető »jognak«, hacsak az nincs annyira pontosan megfogalmazva, hogy lehetővé tegye az állampolgár magatartásának szabályozását” ( 35 ). Ugyanis „a beavatkozást megalapozó jogi előírásoknak kellően hozzáférhetőknek, pontosaknak és alkalmazásukat illetően kellően kiszámíthatóknak kell lenniük.” Ebben az összefüggésben „valamely előírás akkor »kiszámítható«, ha az állami hatóságok önkényes beavatkozása ellen védelmet nyújt” ( 36 ).

101.

Mindemellett a Bíróság az alkalmazandó szabályok kiszámíthatóságát illetően egyes esetekben szigorúbb követelményekhez ragaszkodott. ( 37 ) Félretéve azonban a szabadságtól különböző kontextusokban történő megfosztás ilyen eseteit, amelyekben természetesen magasabb szintű előírásokat kell alkalmazni, ( 38 ) ugyanez nem feltétlenül vonatkozik a hivatás megkezdése feltételeinek meghatározására. Miközben tehát természetesen elfogadható, hogy a szóban forgó előírásokat az ítélkezési gyakorlat tovább árnyalja, a kiszámíthatóság (így a hozzáférhetőség és pontosság) alapvető mértékét továbbra is tiszteletben kell tartani. ( 39 )

102.

E mércékre tekintettel el kell ismernem, hogy meglehetősen nehezen látom be, a jelen ügyben megtárgyalt feltételek hogyan teljesíthetnék e követelményeket. Álláspontom szerint nem hagyható figyelmen kívül egyrészt a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése szerinti írott szabályok, másrészt pedig e szabályoknak a jelen ügyben megtárgyalt feltételeken keresztül történő alkalmazása közötti jelentős ellentmondás, valamint a szóban forgó feltételek tényleges jelentésével és alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdések homályossága.

103.

Természetesen elismerem, hogy a tagállamok jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az ügyvédi hivatáshoz hasonló szabályozott szakmához való hozzáférés feltételeinek meghatározását illetően, beleértve az e feltételek alóli mentességek meghatározását is, annak biztosítása érdekében, hogy kizárólag az olyan személyek kezdhessék meg a hivatás gyakorlását, akik rendelkeznek a szükséges készségekkel.

104.

Hasonlóképpen nem tagadom, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy adott esetben szigorú kritériumokat határozzanak meg a nemzeti jogi tapasztalatot és a nemzeti jog ismeretét illetően – ahogyan azt a francia kormány a tárgyaláson kiemelte –, és hogy azokat érvényesítsék a peres felek jogai védelmének hatékony megerősítése és a hatékony igazságszolgáltatás érdekében.

105.

Az e részben és a jelen indítvány egészében tett észrevételeket tehát nem az a meggyőződés ihlette, hogy a nemzeti ügyvédi kamarákhoz a lehető legszélesebb körű hozzáférést kell biztosítani még olyan személyeknek is, akik nem teljesítik az előírt követelményeket, és így nem képesek a peres felek jogainak védelmével és a hatékony igazságszolgáltatással kapcsolatban szükséges biztosítékot nyújtani. Valójában épp ellenkezőleg. Úgy vélem, hogy a tagállamok teljes mértékben jogosultak arra, hogy a nemzeti ügyvédi kamarába való feltételhez meglehetősen szigorúan megköveteljék a szakmai tapasztalatot, amely a tagállam ilyen döntése esetén nem pusztán a tényleges nemzeti gyakorlatot foglalja magában, hanem a gyakorlati peres és a nemzeti bíróságok előtti megjelenéssel kapcsolatos tapasztalatot is.

106.

A jelen indítvány lényege ettől eltérő: bármennyire szigorú kíván lenni a tagállam, azt koherens és átlátható módon kell tennie, oly módon, hogy valamennyi jelentkezőre, az állampolgárokra és a nem állampolgárokra is ugyanazokat a kiszámítható feltételeket írja elő, amelyeket azonos módon alkalmaz. A tagállamok határozhatnak úgy, hogy engedékenyek vagy szigorúak lesznek, ezt azonban megkülönböztetés nélkül kell tenniük. A tagállamok azonban alig indokolt és a releváns tapasztalat kinyilvánított (állampolgárság szempontjából semleges) céljához csak korlátozottan kapcsolódó feltételek rendszerén keresztül nem működtethetnek ténylegesen olyan rendszert, amely a Bíróság elé tárt tényállás egésze alapján a saját állampolgárok esetében meglehetősen engedékenynek, míg a külföldi állampolgárok esetében sokkal szigorúbbnak vagy akár kizárónak is tűnik.

107.

Miközben tehát ismételten kiemelem a tagállamokat e téren megillető mérlegelési mozgástér terjedelmét, megjegyzem, hogy e mérlegelési mozgásteret úgy kell gyakorolni, hogy e feltételek megfeleljenek a fenti követelményeknek, így olyan egyértelműen meghatározott kritériumokat kell előírni, amelyek lehetővé teszik a kérelmezők számára annak megismerését, hogy mit várnak el tőlük, és hogy a kérelmüket milyen alapon és milyen feltételek mellett vizsgálják meg és bírálják el.

108.

Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Cour de Cassation (semmítőszék, Franciaország) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

Az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkel ellentétes a francia közszolgálati tagság feltétele és a területi feltétel, amelyhez a 91‑1197. sz. rendelet 98. cikkének 4° bekezdése szerinti, a szakmai képzésre és az ügyvédi alkalmassági bizonyítvány megszerzésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesség kötve van, amennyiben e feltételek gyakorlati alkalmazása kizárja az Európai Bizottság közszolgálatának tagjai által szerzett releváns nemzeti jogi gyakorlat vizsgálatát.

Az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkel mindenesetre ellentétes, ha egy szabályozott szakmának a valamely tagállamban való megkezdését olyan feltételekhez kötik, amelyek nem olyan következetes és kiszámítható kritériumokon alapulnak, amelyeket az összes érintett kérelmező előzetesen és észszerűen megismerhet.