–

a Günter Hartmann Tabakvertrieb GmbH & Co. KG képviseletében A. Mayer Landesanwalt,

–

a Stadt Kempten képviseletében C. Hage, meghatalmazotti minőségben,

–

a Landesanwaltschaft Bayern képviseletében P. Hahn Rechtsanwalt,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Pavliš és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a dán kormány képviseletében J. Nymann‑Lindegren, M. Wolff és P. Ngo, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében G. Kanellopoulos, A. Vasilopoulou és E. Chroni, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Hödlmayr és J. Tomkin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3‑i 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 127., 1. o.; helyesbítések: HL 2015. L 150., 24. o.; HL 2016. L 40., 16. o.) 2. cikke 6. és 8. pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Günter Hartmann Tabakvertrieb GmbH & Co. KG és a Stadt Kempten (Kempten város, Németország) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy e társaságnak megtiltották a füst nélküli dohánytermékek német piacon való forgalmazását.

3

A 2014/40 irányelv (32), (34) és (35) preambulumbekezdése szerint:

[…]

4

A 2014/40 irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke előírja:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

[…]”

5

Az említett irányelv „Szájon át fogyasztott dohánytermékek” címet viselő 17. cikke előírja:

„A tagállamok [az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság] csatlakozási okmánya 151. cikkének sérelme nélkül megtiltják a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazását.”

6

A Günter Hartmann Tabakvertrieb németországi székhelyű társaság, amely különböző dohánytermékeket importál Németországba, amelyeket a német piacon értékesít, és amelyek közt megtalálhatók többek között a Dániában bejegyzett V2 Tobacco A/S társaság által gyártott „Thunder Chewing Tobacco” és „Thunder Frosted Chewing Bags” elnevezésű termékek.

7

A Bayerisches Landesamt für Gesundheit und Lebensmittelsicherheit (bajorországi egészségügyi és élelmiszer‑biztonsági hivatal, Németország) a 2014. szeptember 18‑i állásfoglalásában elemezte a német piacon a Günter Hartmann Tabakvertrieb által forgalmazott „Thunder Frosted Chewing Bags” terméket, és arra a megállapításra jutott, hogy e termék összetételéből, állagából és felhasználásának módjából következően tiltott dohányterméknek minősül, mivel azt a szívástól és rágástól eltérő, szájon át való fogyasztásra szánták.

8

A 2014. november 19‑i és 2014. november 26‑i állásfoglalásában az említett hivatal megállapította, hogy ugyanez érvényes a „Thunder Wintergree Chewing Tobacco” és a „Thunder Original Chewing Tobacco” termékekre is.

9

Ezt követően a Stadt Kempten (Kempten város, Németország) a 2014/40 irányelvet átültető német törvény alapján elfogadott 2014. október 13‑i és 2015. január 15‑i határozatokkal megtiltotta a Günter Hartmann Tabakvertriebnek a „Thunder Chewing Tobacco” és „Thunder Frosted Chewing Bags” termékek forgalmazását.

10

E társaság a Bayerisches Verwaltungsgericht Augsburg (bajor közigazgatási bíróság, Augsburg, Németország) előtt indított keresetekben vitatta e határozatokat. E bíróság 2015. július 28‑án a két kereset tárgyában tárgyalást tartott, amelynek keretében maga vizsgálta meg az említett dohánytermékeket, valamint a hagyományos rágódohánytermékeket és „snus” típusú terméket.

11

A 2015. július 28‑i ítéletével a Bayerisches Verwaltungsgericht Augsburg (bajor közigazgatási bíróság, Augsburg) megsemmisítette a Kempten város által a „Thunder Chewing Tobacco” vonatkozásában hozott határozatát, úgy ítélve meg, hogy mivel rágásra szánt dohánytermékről van szó, az forgalomba hozható.

12

E bíróság e tekintetében többek között megállapította, hogy pusztán az a körülmény, hogy a „Thunder Chewing Tobacco” termék új terméknek minősül és eltér a hagyományos rágásra szánt dohánytermékektől, nem indokolja a forgalmazás megtiltását. Ugyanis annak megállapítása érdekében, hogy valamely terméket rágásra szántak‑e, a termék objektív értékelésére, nem pedig a gyártó által nyújtott tájékoztatásra vagy a fogyasztók véleményére kell támaszkodni. Márpedig azon vizsgálatból következően, amelyet maga az említett bíróság folytatott le, a szóban forgó dohánytermék olyan termék, amelyet rágni lehet. Az említett bíróság megállapította, hogy miután a terméket egy pohár vízbe tették, abból a tárgyalás végére még mindig maradt egy összefüggő anyagdarab, amely ellenállt a nyomásnak, anélkül hogy szétmorzsolódott volna. Ezzel szemben az ömlesztett „snus” gyorsan feloldódik a vízben, és lent marad a pohár alján. A „Thunder Chewing Tobacco” terméke ily módon ellenáll a fogak által kifejtett mechanikus erőhatásnak, ugyanakkor a dohánytermék összetevőinek kioldódása érdekében bizonyos mértékben szükség van ilyen cselekvés kifejtésére.

13

Ezzel szemben a „Thunder Frosted Chewing Bags” termék tekintetében a Bayerisches Verwaltungsgericht Augsburg (bajor közigazgatási bíróság, Augsburg) a 2015. július 28‑i ítéletével elutasította a Günter Hartmann Tabakvertrieb által benyújtott keresetet, megállapítva többek között, hogy nagyon apróra vágott, inkább szemcsés állagú dohánytermékről van szó, amelyet cellulóz zacskóba csomagolnak, és amely nem áll ellen a fogak által kifejtett mechanikus erőhatásnak, és összetevőinek kioldódása érdekében nincs szükség ilyen cselekvés kifejtésére. E bíróság szerint ugyanis nem szánhatnak rágásra valamely dohányterméket kizárólag arra tekintettel, hogy annak megjelenési formája, amely független magától a dohányterméktől, alkalmassá teszi e terméket a rágásra.

14

Mind a Günter Hartmann Tabakvertrieb, mind Kempten város fellebbezést nyújtott be a Bayerisches Verwaltungsgericht Augsburg (bajor közigazgatási bíróság, Augsburg) által hozott említett ítéletekkel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz.

15

E bíróság megállapította, hogy a 2014/40 irányelv nem határozza meg, hogy ezen irányelv 2. cikkének 8. pontja értelmében milyen körülmények között szánnak rágásra valamely dohányterméket, és hogy az alapeljárásban több különböző értelmezést terjesztettek elő, anélkül hogy azok közül bármelyik egyértelműen elsőbbséget élvezhetne a többivel szemben.

16

E körülmények között a Bayerischer Verwaltungsgerichtshof (Bajorország közigazgatási felsőbírósága, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

17

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy miként kell értelmezni a 2014/40 irányelv 2. cikkének az ezen irányelv 2. cikke 6. pontjával összefüggésben értelmezett 8. pontja értelmében vett „rágásra szánt dohánytermékek” fogalmat annak értékelése körében, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló füst nélküli dohánytermékek a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazásának az említett irányelv 17. cikkében foglalt tilalma alá esnek‑e.

18

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2016. június 22‑iThomas Philipps ítélet, C‑419/15, EU:C:2016:468, 18. pont; 2017. július 26‑iJafari ítélet, C‑646/16, EU:C:2017:586, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2014/40 irányelv 17. cikke értelmében a tagállamok az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási okmánya 151. cikkének sérelme nélkül megtiltják a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazását.

20

E dohánytermékeket ezen irányelv 2. cikkének a 8. pontja mint „a belélegzésre vagy rágásra szánt dohánytermékeken kívül minden szájon át való használatra szánt, teljes egészében vagy részben dohányból készült, porított vagy szemcsés, illetve e formák bármely kombinációja révén előállított dohányterméket, különösen a zacskóban vagy likacsos szerkezetű zacskóban kiszerelt dohányterméket” határozza meg.

21

Ami a rágódohányt illeti, amely ily módon, e rendelkezés értelmében a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazásának az említett irányelv 17. cikkében foglalt tilalmán kívül esik, azt az ugyanezen irányelv 2. cikkének 6. pontja úgy határozza meg, mint „kizárólag rágásra szánt, füst nélküli dohánytermék”.

22

E tekintetben, ellentétben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés mögött húzódó feltevéssel, a „rágásra szánt dohány” 2014/40 irányelv 2. cikkének 8. pontja értelmében vett fogalma nem különböztethető meg az ezen irányelv 2. cikkének 6. pontja szerinti „rágódohány” fogalmától. Ugyanis mivel e termék meghatározására kifejezetten ez utóbbi rendelkezésben kerül sor, semmi nem utal arra, hogy ez a meghatározás nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az említett irányelv 2. cikke (8) bekezdése szerinti „[…] rágásra szánt dohánytermék[ekről]” van szó.

23

Ami ezt követően a szóban forgó rendelkezések célját illeti, emlékeztetni kell arra, először is, hogy a 2014/40 irányelv annak 1. cikke értelmében kettős célt követ, nevezetesen a dohány‑ és a kapcsolódó termékek belső piaca zavartalan működésének elősegítése, az emberi egészség védelmének magas szintjét alapul véve, különös tekintettel a fiatalkorúak egészségének védelmére (2016. május 4‑iPhilip Morris Brands és társai ítélet, C‑547/14, EU:C:2016:325, 171. pont; 2016. május 4‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑358/14, EU:C:2016:323, 80. pont).

24

Ami közelebbről a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazásának az említett irányelv 17. cikkében foglalt tilalma célját illeti, meg kell jegyezni, hogy ezt a tilalmat a dohánytermékek címkézésére és az egyes szájon át fogyasztott dohányfajták árusításának tilalmára vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 89/622/EGK irányelv módosításáról szóló, 1992. május 15‑i 92/41/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 158., 30. o.) vezette be.

25

Márpedig a 92/41 irányelv preambulumbekezdéseiből az következik, hogy az említett irányelvet, amelyet ezután az e területen ezen irányelvet követően elfogadott jogi aktusok megerősítettek és átvettek, és amely jogi aktusok közül az utolsó a 2014/40 irányelv volt, különösen annak a tényleges kockázata indokolta, amelyet a szájon át fogyasztható új dohánytermékek jelentenek a tagállamok piacán, különösen a fiatalokra nézve, figyelemmel e termékek által a fogyasztók e csoportjára gyakorolt különös vonzóerőre, ami ily módon korai nikotinfüggőséghez vezet.

26

Ugyanakkor az uniós jogalkotó megállapította, hogy eltérő bánásmódot kell biztosítani azon más füst nélküli dohánytermékek tekintetében, amelyek „hagyományos” dohánytermékeknek minősíthetők, mint a rágódohány, figyelembe véve különösen, hogy abból hiányzik az újszerűség, és az nem vonzó a fiatalok számára (lásd ebben az értelemben: 2004. december 14‑iSwedish Match ítélet, C‑210/03, EU:C:2004:802, 66. pont).

27

Márpedig jóllehet a szájon át fogyasztható dohánytermékek tilalmára az ilyen felhasználásra szánt új dohánytermékek, konkrétabban a „snus” típusú termékek piacon való megjelenése miatt került sor, ebből nem lehet arra következtetni, hogy valamely olyan termék újszerűsége vagy – épp ellenkezőleg – „klasszikus” vagy „tradicionális” jellege, mint amelyre a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban hivatkozik, a 2014/40 irányelvnek az ezen irányelv 2. cikke 8. pontjával összefüggésben értelmezett 17. cikke értelmében önmagában meghatározó lenne valamely termék szájon át való használatra szánt dohányterméknek minősítése szempontjából.

28

Ugyanis amint azt a főtanácsnok az Arnold André ügyben (C‑434/02, EU:C:2004:487) ismertetett indítványának a 31. pontjában megállapította, a szóban forgó rendelkezések nem hagyományos és nem hagyományos termékek között tesznek különbséget, hanem a kívánt fogyasztás határozza meg a különbséget.

29

Végül meg kell jegyezni, egyrészt, hogy a szájon át fogyasztható dohánytermékek forgalmazásának a 2014/40 irányelv 17. cikkében foglalt tilalma többek között a „snus” típusú szopogatós dohányra is vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑iBizottság kontra Dánia ítélet, C‑468/14, nem tették közzé, EU:C:2015:504, 24. és 25. pont), mivel e termék úgy írható le, mint „apróra őrölt vagy vágott, ömlesztve vagy kis kiszerelésű zacskókban árusított, az íny és az ajak közé helyezve fogyasztható dohány” (2004. december 14‑iArnold André ítélet, C‑434/02, EU:C:2004:800, 19. pont).

30

Másrészt mind a 2014/40 irányelv 2. cikkének az ezen irányelv 2. cikke 6. pontjával összefüggésben értelmezett 8. pontja szövegösszefüggéseiből, mind pedig annak céljából az következik – amint az a jelen ítélet 19–26. pontjából, különösen pedig az előbbi rendelkezés eltérést engedő jellegéből kitűnik –, hogy a „rágásra szánt dohánytermékek” fogalmát megszorítóan kell értelmezni, oly módon, hogy az nem foglalhatja magában a „snus” típusúhoz hasonló szopogatós dohánytermékeket.

31

Ugyanis, amint azt az Európai Bizottság megjegyzi, a 2014/40 irányelv előkészítő munkálataiból az következik, hogy a „rágódohány” fogalmára vonatkozó, az ezen irányelv 2. cikke 6. pontjában szereplő meghatározásnak a „kizárólag” határozószóval történő kiegészítésével az uniós jogalkotó pontosítani kívánta e fogalmat annak érdekében, hogy korlátozza a szájon át fogyasztott dohánytermékekre vonatkozó tilalom kijátszásának a lehetőségeit, amelyek révén ismétlődő jelleggel megkísérlik a „snus” típusú dohánytermékek „rágódohány” elnevezés alatt való forgalomba hozatalát.

32

Ebből következően csak azok a termékek minősülhetnek a 2014/40 irányelv 2. cikkének 8. pontja értelmében vett „rágásra szánt dohánytermékek[nek]”, amelyeket csak rágás útján lehet megfelelően elfogyasztani, vagyis amelyek fő összetevői csak a rágás hatására oldódnak ki a szájban.

33

Ezzel szemben nem minősülhet ilyen terméknek az olyan dohánytermék, amelyet, noha szintén el lehet rágni, lényegében szopogatásra szántak, azaz olyan termék, amelyet elegendő a szájba helyezni, hogy ott annak fő összetevői kioldódjanak.

34

Az alapügyben szóban forgó termékeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk keretében a Bíróság nem jogosult arra, hogy az uniós jogi szabályokat egy meghatározott ügyre alkalmazza, hanem csak arra, hogy az Unió intézményei által hozott szerződések és aktusok értelmezéséről döntsön (2001. május 10‑iVeedfald ítélet, C‑203/99, EU:C:2001:258, 31. pont; 2005. október 6‑iMyTravel ítélet, C‑291/03, EU:C:2005:591, 43. pont).

35

Következésképpen a nemzeti bíróság feladata, hogy az alapügyben szóban forgó termékek valamennyi releváns objektív jellemzőjére, így az összetételükre, állagukra, megjelenési formájukra és – adott esetben – a fogyasztók által való tényleges felhasználásukra tekintettel megállapítsa, hogy azokat csak rágás útján lehet‑e megfelelően fogyasztani.

36

A fenti megállapításokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2014/40 irányelv 2. cikkének az ezen irányelv 2. cikke 6. pontjával összefüggésben értelmezett 8. pontját úgy kell értelmezni, hogy csak azok a dohánytermékek minősülnek az e rendelkezés értelmében vett rágásra szánt dohánytermékeknek, amelyeket csak rágás útján lehet megfelelően elfogyasztani, aminek a megállapítása az érintett termékek valamennyi releváns objektív jellemzőjére, így az összetételükre, állagukra, megjelenési formájukra és – adott esetben – a fogyasztók által való tényleges felhasználásukra tekintettel a nemzeti bíróság feladata.

37

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3‑i 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének az ezen irányelv 2. cikke 6. pontjával összefüggésben értelmezett 8. pontját úgy kell értelmezni, hogy csak azok a dohánytermékek minősülnek az e rendelkezés értelmében vett rágásra szánt dohánytermékeknek, amelyeket csak rágás útján lehet megfelelően elfogyasztani, aminek a megállapítása az érintett termékek valamennyi releváns objektív jellemzőjére, így az összetételükre, állagukra, megjelenési formájukra és – adott esetben – a fogyasztók által való tényleges felhasználásukra tekintettel a nemzeti bíróság feladata.