–

E. Donnellan képviseletében L. Glennon és E. Silke solicitors, P. McGarry SC, valamint R. Maguire barrister,

–

a the Revenue Commissioners képviseletében M.‑C. Maney solicitor, N. Travers SC, B. Ó Floinn BL és M. Corry advocate,

–

a görög kormány képviseletében E. Tsaousi, M. Tassopoulou és K. Georgiadis, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin, H. Krämer és F. Tomat, meghatalmazotti minőségben,

1

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2010. március 16‑i 2010/24/EU tanácsi irányelv (HL 2010. L 84., 1. o.) 14. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Eamonn Donnellan és a Revenue Commissioners (a továbbiakban: Commissioners) között az egyrészt az E. Donnellanra a görög vámhatóság által kiszabott bírságból, másrészt az e bírsághoz kapcsolódó kamatokból, költségekből és kötbérekből álló követelés behajtása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2010/24 irányelv az EUMSZ 113. és az EUMSZ 115. cikk alapján került elfogadásra. (1), (7), (17), (20) és (21) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke előírja, hogy ez az irányelv „meghatározza azokat a szabályokat, amelyek alapján a tagállamoknak minden tagállamban segítséget kell nyújtaniuk a 2. cikkben említett, másik tagállamban felmerülő követelések behajtásához”.

5

Az említett irányelv „Hatály” című 2. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   Ezt az irányelvet az alábbiakhoz kapcsolódó követelésekre kell alkalmazni:

[…]

(2)   Ezen irányelv hatálya az alábbiakra is kiterjed:

[…]

[…]”

6

Ugyanezen irányelvnek „A követelésekkel kapcsolatos egyes dokumentumok kézbesítésére vonatkozó megkeresés” című 8. cikke értelmében:

„(1)   A megkeresett hatóság a megkereső hatóság kérésére valamennyi olyan dokumentumot – ideértve a bírósági természetűeket is – kézbesíti a címzettnek, amely a megkereső tagállamból származik, és amely valamely, a 2. cikkben említett követelésre vagy annak behajtására vonatkozik.

[…]”

7

A 2010/24 irányelvnek „A behajtási megkeresés” című 10. cikke (1) bekezdése ekképp rendelkezik:

„A megkereső hatóság kérésére a megkeresett hatóság behajtja a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező okirat tárgyát képező követeléseket.”

8

Ezen irányelvnek „A behajtási megkeresésre vonatkozó feltételek” című 11. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A megkereső hatóság nem élhet behajtási megkereséssel abban az esetben és addig, amennyiben és amíg a követelést és/vagy a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező okiratot az említett tagállamban vitatják, kivéve azokat az eseteket, amelyekre a 14. cikk (4) bekezdésének harmadik albekezdését kell alkalmazni.”

9

Az említett irányelvnek „A megkeresett tagállamban végrehajtást engedélyező okirat és egyéb kísérő dokumentumok” címet viselő 12. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   A behajtási megkereséshez csatolni kell a megkeresett tagállamban végrehajtást engedélyező, egységes okiratot.

Ez a megkeresett tagállamban végrehajtást engedélyező, egységes okirat tartalmazza a végrehajtást engedélyező eredeti okirat tartalmának lényeges elemeit, továbbá a megkeresett tagállamban a behajtási és a biztosítási intézkedések kizárólagos alapját képezi. Az okiratot a megkeresett tagállamban nem szükséges elismerni, és a tagállam azt nem egészíti ki és nem helyettesíti.

A végrehajtást engedélyező, egységes okirat legalább a következő információt tartalmazza:

[…]”

10

Ugyanezen irányelvnek „A behajtási megkeresés teljesítése” című 13. cikke előírja:

„(1)   Ha ez az irányelv másképp rendelkezik, a megkeresett tagállamban történő behajtás céljából bármely behajtási megkeresés tárgyát képező követelést úgy kell kezelni, mintha az a megkeresett tagállam követelése lenne. A megkeresett hatóság a megkeresett tagállamnak az azonos adókra vagy díjakra – vagy ennek hiányában a hasonló adókra vagy díjakra – irányuló követelésekre alkalmazandó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései értelmében ráruházott hatáskör és eljárások keretében jár el, kivéve, ha ez az irányelv másképp rendelkezik.

[…]

(3)   A megkeresett hatóság a behajtási megkeresés kézhezvételének időpontjától számítva késedelmi kamatot számít fel, a megkeresett tagállam hatályos törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseivel összhangban.

[…]”

11

A 2010/24 irányelv „Vitarendezés” című 14. cikke kimondja:

„(1)   A követeléssel, a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező, eredeti okirattal vagy a megkeresett tagállamban végrehajtást engedélyező, egységes okirattal, valamint a megkereső tagállam illetékes hatósága általi kézbesítés érvényességével kapcsolatos viták a megkereső tagállam illetékes szerveinek hatáskörébe tartoznak. Amennyiben a behajtási eljárás során a követelésre, a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező, eredeti okiratra vagy a megkeresett tagállamban végrehajtást engedélyező, egységes okiratra vonatkozóan valamely érdekelt fél jogorvoslati kérelmet terjeszt elő, a megkeresett hatóságnak tájékoztatnia kell az érintett felet arról, hogy az érintett félnek az ügyet a megkereső tagállam illetékes hatósága elé kell terjesztenie, az abban a tagállamban hatályos jogszabályokkal összhangban.

(2)   A megkeresett tagállamban tett végrehajtási intézkedésekkel vagy a megkeresett tagállam illetékes hatósága általi kézbesítés érvényességével kapcsolatos vitákat – a szóban forgó tagállam jogszabályainak és rendelkezéseinek megfelelően – a megkeresett tagállam illetékes szerve elé kell terjeszteni.

(3)   Amennyiben az (1) bekezdésben említett jogorvoslati kérelmet a megkereső tagállam illetékes hatósága elé terjesztik, a megkereső hatóságnak tájékoztatnia kell erről a megkeresett hatóságot, és jeleznie a követelés nem vitatott mértékét.

(4)   Amint a megkeresett hatóság a megkereső hatóságtól vagy az érdekelt féltől megkapta a (3) bekezdésben említett információkat, a követelés azon részét illetően, amelyre a jogorvoslati kérelem vonatkozik, fel kell függesztenie a végrehajtási eljárást az ügyben illetékes szerv döntéséig, kivéve, ha a megkereső hatóság az e bekezdés harmadik albekezdésének megfelelően másként kéri.

A megkereső hatóság kérésére, illetve amennyiben a megkeresett hatóság ezt szükségesnek tartja, […] a megkeresett hatóság biztosítási intézkedéseket tehet a követelés behajtásának biztosítása érdekében, amennyiben a tagállamában hatályos törvények és rendeletek ezt lehetővé teszik.

A megkereső hatóság a tagállamában hatályos törvényeknek, rendeleteknek és közigazgatási gyakorlatnak megfelelően felkérheti a megkeresett hatóságot azon követelés vagy a követelés azon részének behajtására, amelyre vonatkozóan jogorvoslati kérelmet terjesztettek elő, amennyiben a megkeresett tagállam erre vonatkozó, hatályos törvényei, rendeletei és közigazgatási gyakorlata ezt lehetővé teszi. Ezeket a megkereséseket meg kell indokolni. Amennyiben a jogvita kimenetele a későbbiekben az adós számára kedvező, a megkereső hatóság felelős a behajtott összegek visszatérítéséért, valamint az esetleges kártérítésért, a megkeresett hatóság tagállamában hatályos jogszabályok szerint.

[…]”

12

Ezen irányelv 28. cikke értelmében a tagállamoknak 2011. december 31‑ig kellett elfogadniuk és kihirdetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, és ezeket a rendelkezéseket 2012. január 1‑jétől kötelesek alkalmazni.

13

A 2010/24 irányelv 29. cikke 2012. január 1‑jével hatályon kívül helyezte az egyes lefölözésekből, vámokból, adókból és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2008. május 26‑i 2008/55/EK tanácsi irányelvet (HL 2008. L 150., 28. o.).

14

A 2008/55 irányelv egységes szerkezetbe foglalta az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap finanszírozási rendszerének részét képező műveletekből és a mezőgazdasági lefölözésekből és vámokból eredő követelések behajtására vonatkozó kölcsönös jogsegélyről szóló, 1976. március 15‑i 76/308/EGK tanácsi irányelvet (HL 1976. L 73., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 1. kötet, 44. o.; helyesbítés: magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 16. kötet, 114. o.), valamint az azt módosító aktusokat.

15

Az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló 2010/24/EU tanácsi irányelv egyes rendelkezéseivel kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2011. november 18‑i 1189/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2011. L 302., 16. o.) 15. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A behajtási vagy biztosítási intézkedésekre irányuló megkereséseknek nyilatkozatot kell tartalmazniuk arról, hogy a kölcsönös segítségnyújtási eljárás elindításának a 2010/24/EU irányelvben lefektetett feltételei teljesültek.”

16

E. Donnellan ír állampolgár, akit a TLT International Ltd ír jog szerint fuvarozási vállalkozás 2002‑ben vett fel nehézgépjármű‑vezetőként.

17

2002 júliusában E. Donnellan e vállalkozás utasítására egy Görögországban letelepedett kereskedőtől 23 láda olívaolajat vett át. Az ezen árukra vonatkozó szállítólevél az áruk címzettjeként egy írországi szupermarketeket üzemeltető vállalkozást tüntetett fel.

18

2002. július 26‑án E. Donnellan bemutatta ezt a szállítólevelet a patraszi kikötő (Görögország) vámhivatalánál. Ezen alkalommal egy vámtisztviselő az említett áruk vizsgálata során az olívaolajon kívül 171800 doboz csempészett cigarettát is felfedezett. Ezt a felfedezést követően E. Donnellant őrizetbe vették, járművét és annak rakományát pedig lefoglalták.

19

2002. július 29‑én E. Donnellant elsőfokon bűnösnek találták csempészésben, valamint fiktív adóadatok szolgáltatásában. E jogsértések miatt az érdekeltet három év, illetve egy év szabadságvesztésre ítélték. E. Donnellan azonnal megkezdte szabadságvesztésének töltését.

20

2002. október 17‑én E. Donnellant a másodfokú eljárásban felmentették e két vádpont alól, és haladéktalanul szabadon bocsátották.

21

2009. április 27‑én a patraszi vámhivatal arra irányuló adómegállapítást bocsátott ki, hogy E. Donnellanra szabjanak ki 1097505 euró összegű közigazgatási bírságot azon okból, hogy a 2002 júliusában lefoglalt rakomány 171800 csomag csempészett cigarettát tartalmazott.

22

2009. június 19‑én a Görögország írországi nagykövetsége ajánlott levelet küldött az „E. Donnellan Eamonn Ballyhaunis, Ireland” címre, amely levélben felhívta ez utóbbit, hogy haladéktalanul lépjen érintkezésbe szolgálataival annak érdekében, hogy fontos, őt érintő dokumentumokat vehessen át és írhasson alá.

23

2009. július 15‑i határozatában a patraszi vámhivatal a 2009. április 27‑i adómegállapítás alapján 1097505 euró bírságot szabott ki E. Donnellanra. Ugyanezen a napon a szankciót közzétették a Görög Köztársaság Hivatalos Lapjában.

24

2012. november 14‑én a görög hatóságok egy angol nyelven szerkesztett, a 2010/24 irányelv 10. cikke értelmében vett behajtási megkeresést küldtek a Commissionersnek, amely a 384126,76 euró kamattal, valamint 26340,12 euró költséggel és kötbérrel növelt 1097505 euró összegű, említett bírságra vonatkozott.

25

E megkeresés többek között – a 1189/2011 végrehajtási rendelet 15. cikkében megkövetelt – azon nyilatkozatot jogcímén, amely a kölcsönös segítségnyújtási eljárás elindításának a 2010/24/EU irányelvben lefektetett feltételei teljesülését igazolja, a következő információkat tartalmazta:

26

2012. november 15‑én E. Donnellan egy 2012. november 14‑i keltezésű levelet kapott a Commissionerstől, amelyben felszólították, hogy 30 napon belül a görög hatóságok megkeresésének tárgyát alkotó bírság, kamatok, költségek és kötbérek behajtása jogcímén fizessen meg 1507971,88 eurót.

27

Ehhez a levélhez egy, a 2010/24 irányelv 12. cikke szerinti, angol nyelven szerkesztett „egységes okiratot” csatoltak. Ez az okirat a patraszi vámhivatal fent említett határozatára utalt, és a követelést a következőképpen minősítette: „Multiple duties for illegal cigarette trading” (különböző tartozások cigarettacsempészet okán).

28

Ugyanez az okirat feltüntette E. Donnellan útlevelének számát, az érdekelt lakcímét pedig „known”‑nak (ismertnek) minősítette.

29

Az említett, 2012. november 14‑i levél kézhezvételét követően E. Donnellan megbízott egy solicitort a célból, hogy további információkat kapjon a patraszi vámhivatal határozatának tárgyában.

30

2014. június 11‑én, E. Donnellan eljárást indított a High Court (felsőbíróság, Írország) előtt annak érdekében, hogy elérje a követelt összegekre vonatkozó behajtási megkeresés végrehajtásának megtagadását.

31

2014. december 12‑én e bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő végzést hozott, amely felfüggesztette e megkeresés végrehajtását az ügyben hozandó érdemi döntésig.

32

A Commissioners azt állítja a High Court (felsőbíróság) előtt, hogy mivel E. Donnellan a szóban forgó követelés vonatkozásában nem kezdeményezett jogorvoslatot Görögországban, kötelesek kedvezően elbírálni a behajtási megkeresést, és ez utóbbi végrehajtását kérni.

33

E. Donnellan arra hivatkozik, hogy Görögországban megfosztották a hatékony jogorvoslathoz való jogától, és e körülmények között a Commissioners nem bírálhatja el kedvezően az említett behajtási megkeresést.

34

E tekintetben E. Donnellan a kérdést előterjesztő bírósághoz – többek között – egy görög jogi szakértő, A. Siaperas által készített jelentést nyújtott be. E jelentés szerint azon utolsó időpont, amikor E. Donnellan jogorvoslattal élhetett volna a patraszi vámhivatal határozata ellen, 2009. október 13‑a volt, vagyis 90 nappal azt követően, hogy a szankciót közzétették a Görög Köztársaság Hivatalos Lapjában.

35

A kérdést előterjesztő bíróság az ügy iratainak összességéből először is azt a következtetést vonja le, hogy a 2009. június 19‑i, Görögország nagykövetsége által E. Donnellannek küldött ajánlott levelet nem kézbesítették ez utóbbinak, másodsorban azt, hogy E. Donnellan a rá bírságot kiszabó határozatról2012. november 15‑én szerzett tudomást, illetve harmadsorban azt, hogy E. Donnellant csak a további levelekben, elsősorban a görög pénzügyminisztérium 2014. március 31‑i és 2015. december 29‑i levelében tájékoztatták e határozat tartalmáról és indokolásáról.

36

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ír bíróságok állandó ítélkezési gyakorlatából, az ír alkotmányból, valamint Írországnak az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezménnyel (a továbbiakban: EJEE) kapcsolatban fennálló kötelezettségeiből az következik, hogy egyetlen ír bíróság sem engedélyezheti az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan határozat végrehajtását, amelyet nem közöltek az érdekelttel, és amely egyébként is olyan tényeken alapul, amelyek tekintetében az érdekelt ártatlansága megállapításra került. Az ilyen határozat végrehajtása ugyanis Írországban sértené a közrendet.

37

Figyelemmel arra, hogy a 2010/24 irányelv nem teszi lehetővé a görög hatóságok határozatának az ír bíróságok előtti vitatását, a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az uniós jogelvek, például a 2010. január 14‑iKyrian ítéletből (C‑233/08, EU:C:2010:11) következő jogelvek mindazonáltal azt sugalmazzák, hogy különleges körülmények felhatalmazhatják arra a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a továbbiakban: Charta) támaszkodjon az alapügyben szereplőhöz hasonló behajtási megkeresés végrehajtásának megtagadása tekintetében.

38

E körülmények között a High Court (felsőbíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A patraszi vámhivatal által az 1097505,00 euró összegű – a 2002. július 26‑án elkövetett állítólagos csempészet miatt – 2009. július 15‑én megállapított közigazgatási szankciók és bírságok tekintetében [melynek összegét kamatok és szankciók felszámításával 1507971,88 euróra növelték] 2012. november 14‑én kiállított »végrehajtást engedélyező egységes okirat« Írországban történő végrehajthatóságának megállapítása során a 2010/24/EU irányelv 14. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglaltak kizárják‑e, hogy a High Court (felsőbíróság):

39

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2010/24 irányelv 14. cikkének (1) és (2) bekezdését, hogy azzal ellentétes az, ha egy tagállam hatósága az érdekeltnek a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogával kapcsolatos indokokból tagadja meg egy másik tagállamban kiszabott bírságra vonatkozó követelésre irányuló behajtási megkeresés végrehajtását.

40

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvének alapvető jelentősége van az uniós jogban, mivel lehetővé teszi egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Ez az elv, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat (2014. december 18‑i2/13 [az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 191. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A 2010/24 irányelv, mivel a belső piac jogterületéhez, és nem a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség jogterületéhez tartozik, a kölcsönös bizalom fentebb említett elvén is alapul. A kölcsönös segítségnyújtásnak az ezen irányelv által létrehozott rendszere végrehajtása ugyanis attól függ, hogy fennáll‑e ez a bizalom az érintett nemzeti hatóságok között.

42

Elsősorban ezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a követelésnek a megkeresett tagállamban történő behajtása az „egységes okiraton” alapul, amellyel a megkereső hatóság továbbítja a megkeresett hatóság számára az eredeti okiratban szereplő azon adatokat, amelyek a megkereső tagállamban lehetővé teszik a végrehajtási intézkedések elfogadását. Semmilyen olyan aktusra nincs szükség a megkeresett tagállamban, amely ezen egységes okirat elismertetésére, kiegészítésére vagy helyettesítésére irányul.

43

A 2010/24 irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből továbbá az következik, hogy a követelést, ezen eredeti okiratot, ezen egységes okiratot, vagy a megkereső hatóság által küldött értesítést e tagállam illetékes bíróságai, és nem a megkeresett tagállam bíróságai előtt kell vitatni.

44

A 2010/24 irányelv, távol attól, hogy a megkeresett tagállam bíróságai tekintetében a megkereső tagállam aktusai felülvizsgálatának hatáskörét biztosítsa, e bíróságok felülvizsgálati hatáskörét 14. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten a megkeresett tagállam aktusaira korlátozza.

45

Bár a tagállamok által a 2010/24 irányelvben létrehozott kölcsönös segítségnyújtási rendszer értelmében elfogadott aktusoknak meg kell felelniük az Unió alapvető jogainak, amelyek között a hatékony jogorvoslathoz való, a Charta 47. cikkében rögzített jog is szerepel, ebből egyáltalán nem következik az, hogy a megkereső tagállam aktusait mind e tagállam, mind pedig a megkeresett tagállam bíróságai előtt meg lehet támadni. Épp ellenkezőleg, ez a segítségnyújtási rendszer, mivel elsősorban a kölcsönös bizalom elvén alapul, lehetővé teszi a jogbiztonság növelését azon tagállam meghatározását illetően, amelyben a jogvitákat le kell folytatni, és ily módon a forum shopping elkerülését (lásd analógia útján: 2011. december 21‑iN. S. és társai ítélet, C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 79. pont).

46

Ebből az következik, hogy az a jogorvoslati kérelem, amelyet az érdekelt nyújt be a megkeresett tagállamban azon behajtási megkeresés megsemmisítése érdekében, amelyet e tagállam a célból intézett hozzá, hogy behajtsa a megkereső tagállamban keletkezett követelést, nem vezethet e követelés jogszerűségének felülvizsgálatához.

47

Ezzel szemben, amint azt a Bíróság már megállapította, nem zárható ki, hogy kivételes jelleggel a megkeresett hatóság úgy döntsön, hogy nem nyújt segítséget a megkereső hatóságnak. Ennek megfelelően a követelés behajtására irányuló megkeresés végrehajtása többek között akkor tagadható meg, ha megállapításra kerül, hogy e végrehajtás sértheti azon tagállam közrendjét, amelyhez a megkeresett hatóság tartozik (a 76/308 irányelv 12. cikkét illetően – amely lényegében megfelel a 2010/24 irányelv 14. cikkének – lásd: 2010. január 14‑iKyrian ítélet, C‑233/08, EU:C:2010:11, 42. pont).

48

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2010/24 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében a behajtás iránti kérelem tárgyát képező követelést ugyanúgy kell kezelni, mint a megkeresett hatóság székhelye szerinti tagállam hasonló követelését, mivel ez utóbbi a megkeresett tagállamnak a jogrendjében az azonos, illetve hasonló adókra vagy díjakra irányuló követelésekre alkalmazandó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései értelmében ráruházott hatáskör és eljárások keretében jár el. Márpedig nehezen képzelhető el, hogy a megkeresett tagállam azonos vagy hasonló követelés behajtására vonatkozó végrehajtható okiratot e tagállam végrehajtsa, ha e végrehajtás sértheti közrendjét (a 76/308 irányelvet illetően lásd analógia útján: 2010. január 14‑iKyrian ítélet, C‑233/08, EU:C:2010:11, 43. pont).

49

Ennek megfelelően a Bíróság feladata, hogy felülvizsgálja azokat a korlátokat, amelyeken belül valamely tagállam hatóságai a közrendjükre vonatkozó fogalmakhoz hasonló fogalmakra történő hivatkozással megtagadhatják, hogy segítséget nyújtsanak valamely más tagállamnak egy, az uniós jogalkotó által létrehozott együttműködési rendszer keretében (lásd ebben az értelemben: 2009. április 28‑iApostolides ítélet, C‑420/07, EU:C:2009:271, 56. és 57. pont; 2016. május 25‑iMeroni ítélet, C‑559/14, EU:C:2016:349, 39. és 40. pont).

50

Ezenfelül, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kölcsönös bizalom korlátait megszorítóan kell értelmezni (lásd többek között: 2013. november 14‑iBaláž ítélet, C‑60/12, EU:C:2013:733, 29. pont; 2015. július 16‑iDiageo Brands ítélet, C‑681/13, EU:C:2015:471, 41. pont; 2016. május 25‑iMeroni ítélet, C‑559/14, EU:C:2016:349, 38. pont; 2018. január 23‑iPiotrowski ítélet, C‑367/16, EU:C:2018:27, 48. pont).

51

A jelen ügyben – a behajtási megkeresésben foglalt azon nyilatkozat ellenére, miszerint behajtásra irányuló eljárásokat alkalmaztak a megkereső tagállamban – az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint nem vitatott, hogy az érdekelt csak azon időpontban szerzett tudomást arról, hogy évekkel azelőtt bírságot szabtak ki rá a megkereső tagállamban, amikor a megkeresett tagállam illetékes hatósága megküldte számára a behajtási megkeresést az egységes okirattal együtt. A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt megállapítja, hogy az érdekelt csak jóval e szankció létezésének tudomásulvételét követően jutott pontosabb információkhoz az e szankciót kiszabó határozat tartalmáról és indokolásáról.

52

E körülményekre figyelemmel e bíróság úgy ítéli meg, hogy a behajtási megkeresés megtagadása a hatékony bírósági jogorvoslathoz való joggal, valamint azzal a ténnyel igazolható, hogy Írországban az érdekelttel nem közölt bírság végrehajtása ellentétes a közrenddel.

53

Annak értékelése tekintetében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által említettekhez hasonló körülmények – a kölcsönös bizalom elvének sérelme nélkül – a végrehajtás megtagadásához vezethetnek‑e, először is meg kell állapítani, hogy az egységes okiratnak, amelyet a megkereső hatóság valamely követelés behajtása céljából küld meg a megkeresett hatóság részére, és amelyet ez utóbbi a behajtási megkereséshez csatolva küld meg az érdekeltnek, nem az a funkciója, hogy közölje az érdekelttel az azon tagállamban elfogadott, a követelést megalapozó határozatot, amelyhez az illetékes hatóság tartozik. Ennek, a többek között a követelés jellegét és összegét, valamint az érdekelt személyes adatait tartalmazó okiratnak – amint az a jelen ítélet 9. pontjában is említésre került – az a célja, hogy lehetővé tegye a megkeresett tagállam hatóságai számára, hogy végrehajtási intézkedéseket fogadjanak el, és ily módon segítséget nyújtsanak a behajtáshoz. Ezzel szemben az említett okirat anélkül történő kézbesítése, hogy a bírságot kiszabó határozatot, valamint annak indokolását közölnék az érdekelttel, nem minősül e határozat közlésének.

54

Ezt követően arra kell emlékeztetni, hogy a kölcsönös segítségnyújtás rendszere a követelések behajtása területén elsősorban arra irányul, hogy biztosítsa minden olyan okirat és határozat hatékony végrehajtását, amely a megkereső hatóság székhelye szerinti tagállamból származik, és amely a követelésre vagy annak behajtására vonatkozik (a 76/308 irányelvet illetően lásd: 2010. január 14‑iKyrian ítélet, C‑233/08, EU:C:2010:11, 57. pont). A 2010/24 irányelv 8. cikke e tekintetben előírja a követelést kibocsátó hatóság számára azt a lehetőséget, hogy az érdekelt lakóhelye szerinti tagállam illetékes hatóságától az e követelésre vonatkozó iratok közléséhez segítséget kérjen.

55

Végül hangsúlyozni kell, hogy ahhoz, hogy a Charta 47. cikke értelmében vett, hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja egy őt marasztaló határozattal szemben, az érintettnek – akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján – tudomást kell szereznie a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokról annak érdekében, hogy lehetővé váljék számára jogai lehető legjobb feltételek mellett történő védelme, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntése, hogy hasznos‑e az illetékes bírósághoz fordulni (2013. június 4‑iZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A kérdést előterjesztő bíróság által az alapügyben megállapítottakhoz hasonló körülmények között az érdekeltre a 2010/24 irányelv által előírt behajtási megkeresés végrehajtási eljárása vonatkozik, azon tény ellenére, hogy a szóban forgó bírságot nem közölték vele. Az érdekelt ily módon olyan helyzetben van, amelyben az említett szankciónak az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti kamatokkal és költségekkel, valamint 13. cikkének (3) bekezdésében előírt késedelmi kamatokkal megnövelt összegének megfizetését a megkeresett hatóság követeli tőle, még akkor is, ha a rá szankciót kiszabó határozat tartalmának és indokolásának elégséges ismerete hiányában nem tudta vitatni a határozatot abban a tagállamban, amelyhez a megkereső hatóság tartozik.

57

Márpedig, amint azt lényegében a főtanácsnok is kiemeli indítványának 70. pontjában, az a helyzet, amelyben a megkereső hatóság egy olyan határozaton alapuló követelés behajtását kéri, amelyet nem közöltek az érdekelttel, nem egyeztethető össze a behajtási megkeresésre vonatkozó, a 2010/24 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében rögzített feltétellel. Ugyanis, mivel e rendelkezés értelmében a megkereső hatóság az ezen irányelv értelmében vett behajtási megkereséssel nem élhet abban az esetben és addig, amennyiben és amíg a követelést és/vagy a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező okiratot e tagállamban vitatják, az ilyen megkereséssel akkor sem lehet élni, ha az érdekeltet nem tájékoztatták e követelés létezéséről, mivel ez az információ a követelés vitathatóságának szükséges előfeltételét képezi.

58

Ezt az értelmezést egyébiránt a Charta 47. cikke, és a Bíróságnak a bírósági iratok továbbítására és kézbesítésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata is megerősíti. E bírósági gyakorlatból többek között az következik, hogy az említett 47. cikkben előírt jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében nem csak arra kell ügyelni, hogy az aktus címzettje valóban megkapja a szóban forgó iratot, hanem arra is, hogy ténylegesen és teljesen megismerhesse és megérthesse az ellene külföldön indult eljárás értelmét és hatályát, oly módon, hogy az áttevő tagállamban hatékonyan érvényesíthesse a jogait (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 16‑iAlpha Bank Cyprus ítélet, C‑519/13, EU:C:2015:603, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E megfontolások a 2010/24 irányelv szövegkörnyezetében is relevánsak.

59

Következésképpen, ha egy behajtási megkereséssel annak ellenére élnek, hogy az érdekeltnek nem volt lehetősége a megkereső tagállam bíróságaihoz fordulni a hatékony jogorvoslathoz való joggal összeegyeztethető feltételek mellett, vele szemben nem lehet észszerűen a 2010/24 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt és a nemzeti jog által átültetett szabályra hivatkozni.

60

Ez még inkább így van, ha, amint a jelen ügyben is, a megkereső hatóság a behajtási megkeresésben, tehát egy annál korábbi időpontban, hogy az érdekelt tudomást szerzett volna a szóban forgó követelés létezéséről, maga utalt arra, hogy a megkereső tagállamban már nem volt lehetőség az e követelés vitatására irányuló közigazgatási vagy bírósági jogorvoslati kérelem benyújtására. Bár a görög kormány utólagosan, a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben az ellenkezőjét állította arra hivatkozva, hogy hogy a kereset benyújtásának lehetősége nem szűnt meg az ezen követelésnek a Görög Köztársaság Hivatalos Lapjában történő közzétételével megnyílt jogorvoslati határidő elteltének következtében, nem róható fel az érdekeltnek, hogy azt az információt vette figyelembe, amelyet a megkereső hatóság szolgáltatott a behajtási megkeresésben, és amelynek másolatát azt követően kapta meg, hogy tudomást szerzett az említett követelés létezéséről, és amelyet egy görög jogi szakértővel ellenőriztetett, aki megerősítette azt.

61

A fentiekből az következik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló kivételes helyzetben, amelyben valamely tagállam hatósága valamely más tagállam hatóságától azt kéri, hogy az hajtson be egy olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló bírságra vonatkozó követelést, amelyről az érdekelt nem szerzett tudomást, jogszerűen vezethet ahhoz, hogy ez utóbbi hatóság megtagadja a segítségnyújtást a behajtás tekintetében. A 2010/24 irányelvben előírt segítségnyújtás, amint azt az irányelv címe és több preambulumbekezdése is megemlíti, „kölcsönösnek” minősül, amiből elsősorban az következik, hogy a megkereső hatóság feladata, hogy – mielőtt a behajtási megkereséssel élne – megteremtse azokat a feltételeket, amelyek mellett a megkeresett hatóság hasznosan és az uniós jog alapvető elveinek tiszteletben tartásával nyújthat segítséget.

62

A fenti megfontolásokra figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2010/24 irányelv 14. cikkének (1) és (2) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha egy tagállam hatósága azon okból tagadja meg egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló, másik tagállamban kiszabott bírságra vonatkozó követelésre irányuló behajtási megkeresés végrehajtását, hogy az e szankciót kiszabó határozatot nem közölték megfelelően az érdekelttel azelőtt, hogy a behajtási megkeresést ezen irányelv értelmében megküldték volna az említett hatóságnak.

63

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2010. március 16‑i 2010/24/EU tanácsi irányelv 14. cikkének (1) és (2) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha egy tagállam hatósága azon okból tagadja meg egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló, másik tagállamban kiszabott bírságra vonatkozó követelésre irányuló behajtási megkeresés végrehajtását, hogy az e szankciót kiszabó határozatot nem közölték megfelelően az érdekelttel azelőtt, hogy a behajtási megkeresést ezen irányelv értelmében megküldték volna az említett hatóságnak.