1.

A jelen ügy egy összetett eljárásikérdés‑sorozatba illeszkedik, amely jelenleg a harmadik részénél jár. Jelentősen leegyszerűsítve, az első rész az eredeti nemzeti határozatok érdemi részét érintette. Abban a részben (vagy jogvita fordulóban) az eljáró nemzeti fellebbviteli bíróság, vagyis a Fővárosi Ítélőtábla (Magyarország) kért iránymutatást a Bíróságtól. ( 2 ) Mivel nem volt egyetértés azzal kapcsolatban, ahogyan a nemzeti bíróságok állítólagosan (félre)értelmezték az érdemi kérdésekre vonatkozó iránymutatást, a nemzeti jogvita második fordulója a Hochtief Solutions AG Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Hochtief Hungary) által előterjesztett perújítási kérelemre vonatkozott.

2.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére a nemzeti jogvita harmadik fordulójában került sor, amely a Hochtief Hungary két jogalapra alapított kártérítési keresetére vonatkozik. Először is a Hochtief Hungary álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszéknek (Magyarország) mint a második fordulóban a perújítási kérelmet elbíráló fellebbviteli bíróságnak meg kellett volna engednie a perújítást annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a Bíróság által ugyanezen ügyben korábban, előzetes döntéshozatal során adott válaszokat. Másodszor ismét előzetes döntéshozatal iránti kérelmet kellett volna a Bíróság elé terjesztenie annak érdekében, hogy a Bíróság eldöntse, hogy az adott ügy körülményei között az uniós jog megköveteli‑e a perújítást.

3.

A Bírósághoz ilyen körülmények között fordultak lényegében három kérdéskörben: egyrészt milyen uniós jogi következményekkel jár, ha a nemzeti bíróságok különféle eljárási korlátozások miatt állítólagosan elmulasztják, hogy az ügy érdemi elbírálása során megfelelően alkalmazzák a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát; másodszor, az uniós jog megköveteli‑e, hogy a nemzeti jog által bizonyos helyzetekben rendkívüli jogorvoslatként lehetővé tett perújítást kiterjesszék az uniós jog olyan állítólagos megsértésére is, mint amilyen az alapügyben szerepel; harmadszor, egy sor, a tagállami felelősség megállapításának feltételeire vonatkozó tényező.

4.

Az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 89/665 irányelv ( 3 ) 1. cikke megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy az ajánlatkérők által hozott határozatokkal szemben hatékonyan jogorvoslattal lehessen élni, és a jogorvoslati eljárást bárki igénybe vehesse, akinek érdekében áll vagy állt egy adott árubeszerzésre vagy építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés elnyerése, és állítólagos jogsértést szenvedett, vagy fennáll ennek a kockázata.

5.

A vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 92/13 irányelv ( 4 ) 2. cikkének (1) bekezdése megköveteli a tagállamoktól, hogy hatáskört biztosítsanak ideiglenes intézkedések megtételére a beszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó eljárással vagy az ajánlatkérő által meghozott bármely határozat végrehajtásával kapcsolatban és a szóban forgó odaítélési eljárással összefüggésben jogellenesen meghozott határozatok megsemmisítésére vagy más intézkedések meghozatalára a megállapított jogsértés jóvátétele és az érintett érdekek elleni sérelem megakadályozása céljából. A tagállamok hatáskört biztosítanak továbbá arra, hogy a jogsértés károsultja számára kártérítést lehessen megítélni.

6.

A polgári törvénykönyv a „Felelősség közhatalom gyakorlásával okozott kárért” című fejezetében szereplő 6:548. §‑ának (1) bekezdése és 6:549. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„6:548. § [Felelősség közigazgatási jogkörben okozott kárért] (1) Közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható.

[…]

6:549. § [Felelősség bírósági, ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért] (1) A bírósági és az ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni […]. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése.

[…]”

7.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 260. §‑a (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdése kimondja:

8.

A polgári perrendtartás 361. §‑ának a) pontja értelmében:

„A Kúria az alkotmányjogi panasz orvoslása érdekében az alábbiak szerint határoz:

9.

2006. július 25‑én az Észak‑dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (a továbbiakban: ajánlatkérő) az Európai Unió Hivatalos Lapjában ( 5 ) részvételi felhívást tett közzé a Győr‑Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő intermodális központ közlekedési kapcsolatainak fejlesztésére vonatkozó közbeszerzési szerződés tárgyában. A részvételi felhívás több feltételt is tartalmazott a közbeszerzési eljárásban való részvétel tekintetében. Többek között a részvételi felhívás III.2.2. pontja a gazdasági és pénzügyi alkalmasságra vonatkozó feltételt írt elő (pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium). E követelmény szerint az ajánlattevők mérleg szerinti eredménye az utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozóan nem lehetett több mint egy alkalommal negatív.

10.

A Hochtief Hungary a német építési vállalkozás, a Hochtief Solutions AG magyarországi fióktelepe, amely vállalkozás pedig a Hochtief AG anyavállalat német leányvállalata. A Hochtief Hungary nem vett részt a közbeszerzési eljárásban. 2006. augusztus 14‑i határozatában az ajánlatkérő úgy nyilatkozott, hogy kizárólag egyetlen ajánlattevő, a Hungarian Port 2006 Konzorcium felelt meg minden feltételnek, így egyedül ezen ajánlattevőt hívhatja fel ajánlattételre.

11.

2006. augusztus 9‑én a Hochtief Hungary kérelmet nyújtott be a részvételi felhívás pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritériuma jogellenességének megállapítása iránt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, azzal érvelve, hogy a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium egyrészt diszkriminatív, másrészt nem alkalmas egy ajánlattevő pénzügyi alkalmasságának igazolására. A felperes kérte a részvételi felhívás megsemmisítését is, valamint új közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó határozat meghozatalát.

12.

2006. szeptember 25‑i határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium nem alkalmatlan az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági alkalmasságának igazolására. Ugyanakkor e határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság 8000000 forint (HUF) összegű bírság megfizetésére kötelezte az ajánlatkérőt a közbeszerzésekre vonatkozó nemzeti jogi szabályozás más rendelkezéseinek megsértése miatt.

13.

2006. október 2‑án a Hochtief Hungary keresetet terjesztett a Fővárosi Bíróság (Magyarország) elé a Közbeszerzési Döntőbizottság döntése ellen, tekintettel e bizottságnak a pénzügyi alkalmassággal kapcsolatos megállapításaira. A Hochtief Hungary fenntartotta, hogy a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium nem alkalmas valamely vállalkozás pénzügyi alkalmasságának igazolására.

14.

2010. március 17‑i ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a Hochtief Hungary bírósági felülvizsgálati kérelmét. Noha a Fővárosi Bíróság megjegyezte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eredeti jogorvoslati kérelmében a Hochtief Hungary azt állította, hogy az adózott eredmény nem alkalmas a pénzügyi alkalmasság igazolására, a Fővárosi Bíróság azt állapította meg, hogy a szóban forgó pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium megfelelő szempont ahhoz, hogy információval szolgáljon az ajánlattevők pénzügyi alkalmasságáról.

15.

A Hochtief Hungary az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához. E bíróság felfüggesztette az eljárását és előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz.

16.

2012. október 18‑i ítéletében a Bíróság kimondta, hogy „az ajánlatkérő jogosult a gazdasági és pénzügyi alkalmasság minimális teljesítményszintjét a mérleg egy vagy több mutatószámára való utalással meghatározni, feltéve hogy azok objektíve megfelelnek arra, hogy információt nyújtsanak a gazdasági szereplő ezen alkalmasságáról, és hogy e szint az érintett szerződés jelentőségéhez igazodik abban az értelemben, hogy objektív mutatója annak, hogy az adott gazdasági szereplő megfelelő gazdasági és pénzügyi helyzetben van a szerződés teljesítéséhez, anélkül azonban, hogy túlmenne az e célból észszerűen szükséges mértéken. A gazdasági és pénzügyi alkalmasság minimális szintjének előírása nem minősül főszabály szerint jogellenesnek pusztán azért, mert e szint elérését a mérleg egy olyan elemére való utalással kell igazolni, amely vonatkozásában a tagállamok jogszabályai eltérőek lehetnek”. ( 6 )

17.

Az ügyben hozott 2013. június 18‑i jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítélete fényében a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium nem összeegyeztethetetlen az uniós joggal. A Fővárosi Törvényszék továbbá megjegyezte, hogy a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium szükségességét és arányosságát a Közbeszerzési Döntőbizottság megfelelően megvizsgálta, és arra az elsőfokú ítélet is kitért.

18.

2013. szeptember 13‑án a Hochtief Hungary felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Kúria (Magyarország) elé a másodfokú ítélettel szemben. A Hochtief Hungary azzal érvelt, hogy a Fővárosi Törvényszék nem vizsgálta a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium objektív megfelelőségét. Ezzel összefüggésben a Hochtief Hungary azt kérte a Kúriától, hogy terjesszen elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a Fővárosi Törvényszék jogosult‑e mellőzni a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium objektív megfelelőségének megvizsgálását anélkül, hogy újabb előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztene elő.

19.

2014. március 19‑i ítéletében a Kúria elutasította a felülvizsgálati kérelmet azon az alapon, hogy a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritériummal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem elkésett, mivel a Hochtief Hungary nem tért ki e kérdésre a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz benyújtott eredeti jogorvoslati kérelmében, hanem csupán a későbbi beadványaiban. A Hochtief Hungary által a vitatott kritériummal kapcsolatban időben felhozott egyetlen kifogás annak diszkriminatív jellegére vonatozott, így kizárólag e vetületet kellett értékelni.

20.

Ezt követően a Hochtief Hungary alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz (Magyarország), valamint perújítási kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál (Magyarország).

21.

Először is, az alkotmányjogi panasz keretében a Hochtief Hungary azt állította, hogy sérültek a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz fűződő jogai. A Hochtief Hungary azzal érvelt, hogy a Kúriának további kérdéseket kellett volna a Bíróság elé terjesztenie előzetes döntéshozatalra. 2015. február 9‑én az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányjogi panaszt. A Hochtief Hungary által felhozott hatékony jogorvoslathoz való jog nem biztosít valamely konkrét döntéshez való jogosultságot, és a Kúria feladata eldönteni, hogy szükséges‑e előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni.

22.

Másodszor, a perújítási kérelmet illetően a Hochtief Hungary a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium megfelelősége figyelembevételének elmaradását kifogásolta, és a teljes bírósági felülvizsgálati eljárás újbóli megnyitását, valamint az összes korábbi ítélet hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalát kérte. A Hochtief Hungary továbbá a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérte újabb előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését azon kérdéssel kapcsolatban, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítélet figyelmen kívül hagyható‑e újabb előzetes döntéshozatalra utalás nélkül.

23.

2015. május 8‑i végzésében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította a perújítási kérelmet, miközben szükségtelennek találta előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztését. E bíróság megjegyezte, hogy a Hochtief Hungary által a perújítási kérelmében előadott tények nem voltak újak. Az alapeljárásban részt vevő bíróságok ezekkel tisztában voltak és értékelték azokat. A perújítási kérelemmel a Hochtief Hungary a Kúria jogi álláspontjának felülvizsgálatára törekedett, ami jogi kérdés volt, nem pedig ténykérdés. A perújítási eljárás célja nem a jogalkalmazás során állítólagosan elkövetett hibák orvoslása.

24.

Ezt követően a Hochtief Hungary fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak a perújítás megengedhetetlenségét megállapító végzésével szemben a Fővárosi Törvényszékhez, a jelen ügy alpereséhez. 2015. november 18‑i végzésében ez utóbbi helybenhagyta az elsőfokú végzést. A Fővárosi Törvényszék megerősítette, hogy a perújítás rendkívüli jogorvoslat, melynek célja a hibás tényállás kiigazítása, a jogalkalmazás körébe tartozó hibáktól eltérően. A releváns tényállás az eljárás minden szakaszában változatlan maradt és azokat minden szakaszban értékelték.

25.

Ezt követően a Hochtief Hungary kártérítési keresetet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság, a Székesfehérvári Törvényszék elé a Fővárosi Törvényszék mint a perújítást másodfokon elbíráló bíróság végzésével állítólagosan neki okozott kár megtérítése iránt. A Hochtief Hungary szerint a perújítás megengedhetetlenségének kimondása ellentétes mind a nemzeti, mind az uniós joggal, és kártérítés megfizetésére kötelezéshez kellene vezetnie azon perköltségek tekintetében, amelyeket akkor téríttethetett volna meg, ha a perújítást megengedik és a Hochtief Hungary keresetének helyt adnak.

26.

A Székesfehérvári Törvényszék e ténybeli és jogszabályi háttér alapján úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27.

Írásbeli észrevételt terjesztett elő a Hochtief Hungary, a Fővárosi Törvényszék, a görög, a magyar és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság. A görög és a lengyel kormány kivételével a 2018. november 21‑i tárgyaláson valamennyien előterjesztettek szóbeli észrevételt is.

28.

A jelen indítvány felépítése a következő. A szükséges pontosításokkal kezdem (A). Ezt követően sorra megvizsgálom a kérdést előterjesztő bíróság által feltett 10 kérdést átható 3 problémakört: először is a nemzeti bíróság azon feladatának terjedelmét, hogy végrehajtsa az előzetes döntéshozatali határozatokat, különösen azon különféle nemzeti rendelkezésekkel összefüggésben, amelyek a nemzeti bírósági eljárás különböző szakaszaiban akadályozhatják az előzetes döntéshozatali határozatok teljes körű végrehajtását (B); másodszor a perújításhoz való jog uniós jog alapján való (nem)létezése az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, amikor a Bíróság által ugyanabban az eljárásban előzetes döntéshozatalra utalást követően hozott ítéletet állítólagosan nem megfelelően vett figyelembe az ügy érdeméről határozó bíróság (C); harmadszor a tagállamok azért fennálló felelősségének elemei, hogy a nemzeti bíróságok nem alkalmazzák megfelelően az uniós jogot (D).

29.

Az alperes szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmazza azokat az indokokat, amelyek alapján a jelen ügyben az uniós jog értelmezésére van szükség. E határozat nem fejti ki az összefüggést sem a releváns uniós jogi rendelkezések és a kérdéses nemzeti szabályozás között.

30.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések egy uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. ( 8 ) Ezáltal a Bíróságnak olyan választ kell adnia a nemzeti bíróság kérdésére, amely hasznos, és amely alapján ez utóbbi el tudja dönteni a szóban forgó ügyet. ( 9 )

31.

A jelen ügy vitathatatlanul több alkalommal próbára teszi ezen elveket. Az alperessel ellentétben azonban úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései azok átfogalmazását követően elfogadhatóak, a 7. és a 9. kérdés kivételével.

32.

Először is valóban igaz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései összetett és bonyolult módon vannak megfogalmazva. Mindazonáltal átfogalmazást követően úgy tűnik, hogy e kérdések az alábbi három kérdéskört érintik.

33.

A 4. és az 5. kérdés lényegében a nemzeti bírósági eljárás különféle szakaszainak lefolytatását érintő különböző nemzeti korlátozások uniós joggal való összhangjára vonatkoznak. Úgy tűnik, hogy ezen eljárási szabályok alkalmazása korlátozhatja az alapeljárásban korábban hozott előzetes döntéshozatali határozat teljes körű végrehajtását.

34.

A 3. és a 6. kérdés lényegében arra vonatkozik, hogy összeegyeztethető‑e az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével a Bíróság által korábban az alapeljárásban hozott előzetes döntéshozatali határozat figyelmen kívül hagyása, amelyet ezen eljárásban állítólagosan nem használtak fel a perújítás lehetséges jogalapjaként.

35.

Az 1., 2., 8. és 10. kérdés a tagállamoknak a nemzeti bíróságok – különösen a Fővárosi Törvényszék – állítólagos mulasztásáért fennálló felelősségének különféle elemeire vonatkozik.

36.

Másodszor, a kérdések átcsoportosítása és átfogalmazása során fontos hangsúlyozni azt is, hogy az ilyen módon átszövegezett kérdések kizárólag az uniós jog értelmezésére vonatkoznak. A kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kérdések számos előfeltevést, ténybeli és a körülményekre vonatkozó értékelést és áthallást tartalmaznak. Az ily módon feltett kérdések megválaszolása által a Bíróságot ténylegesen arra hívják fel, hogy értékelje a tények vagy a nemzeti jog bizonyos értelmezését, vagy akár támogasson a nemzeti szinten alkalmazott bizonyos gyakorlatokkal kapcsolatos javaslatokat. Ez azonban nem feladata a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárás során. A tényállás értékelése kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik. ( 10 ) Ezért világosan hangsúlyozni szeretném, hogy az adandó válaszok kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság által fentebb azonosított három problémakörrel kapcsolatban felhozott uniós jogi elemekre vonatkoznak. E válaszok semmiképpen sem bizonyítják vagy támasztják alá az eredetileg megfogalmazott kérdésekben szereplő ténymegállapításokat és a tények értékelését.

37.

Harmadszor, egy másik lehetséges elfogadhatósági problémát vet fel egyes kérdések alapeljárásban való relevanciája. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően csak akkor tagadható meg a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről való határozathozatal, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll semmilyen kapcsolatban az alapjogvita valóságával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus természetű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi elemek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson. ( 11 )

38.

A jelen ügyben – ahogyan azt a tárgyaláson megerősítették – a kérdést előterjesztő bíróság előtti kérdés szigorúan véve a perújítás tekintetében fellebbviteli bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék által mind az eljárás újbóli megnyitásának megtagadásával, mind az előzetes döntéshozatal iránti újabb kérelem előterjesztésének elmulasztásával állítólagosan okozott károkat érinti. Ezért felmerülhet, hogy azon kérdéseket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő kártérítési perhez, a Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánítja, mivel azok nem kapcsolódnak közvetlenül a kérdést előterjesztő bíróság előtti jogvita sajátos tárgyához.

39.

E szigorú logikát nehezen tartom elfogadhatónak. Strukturális szinten ez eltérne e Bíróságnak a nemzeti bíróságok által előterjesztett kérdések relevanciája tekintetében meglehetősen nagyvonalú megközelítésétől. ( 12 ) Az „együttműködés szellemét” és „a kérdések releváns voltának vélelmét” így valójában az váltaná fel, hogy e Bíróság értelmezi a nemzeti bíróság helyett annak hatásköri és eljárási kérdéseit, és (a nemzeti jog és a tényállás) ezen értelmezése alapján határoz arról, hogy a nemzeti bíróság mely kérdéseket jogosult előterjeszteni.

40.

Továbbá a jelen ügyben e megközelítés aligha lenne helytálló a jelen ügy sajátos körülményei között. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések nyilvánvalóan egy egymásba kapcsolódó és összetett bírósági eseménysorozat részét képezi. Nem könnyű feladat kizárólag az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján átlátni és feltárni a jelen ügy nemzeti eljárási hátterének minden részletét, különösen maguknak az eljárásoknak a lefolytatására tekintettel. Még nehezebb lehet kategorikusan megállapítani, hogy melyik eljárási szakasz releváns egy lehetséges felelősség megállapítása iránti per tekintetében, és melyik nem.

41.

Ahogyan az a jelen indítvány bevezetőjében már szerepelt, a jogvitának voltaképpen három „fordulója” ( 13 ) volt. Az első fordulóban az ügy érdemére vonatkozó határozatok is születtek. Ebben került sor a Közbeszerzési Döntőbizottság (közigazgatási) felülvizsgálatára, melyet az első és másodfokú ítélet követett, majd a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás és az alkotmányjogi panasz. A második forduló a perújítási kérelmet foglalta magában az erre vonatkozó fellebbezéssel együtt. A harmadik fordulóban az alapeljárás szerepel, vagyis a nemzeti bíróságok állítólagos mulasztásáért fennálló tagállami felelősség megállapítása iránti kereset.

42.

Mindhárom fordulót egy közös jellemző kapcsolja össze: a nemzeti bíróságok azon állítólagos mulasztása, hogy e különböző fordulók során nem tettek eleget a Bíróság által az első fordulóban hozott előzetes döntéshozatali határozatnak. Nyilvánvaló, hogy nem került volna sor egy második fordulóra és még kevésbé egy harmadik fordulóra, ha az állítólagos jogsértés nem következik be az első fordulóban. Így a harmadik – jelenleg folyamatban lévő – forduló, és tágabb értelemben az előzetes döntéshozatali határozatnak az első fordulóban való végrehajtása állítólagos elmaradása következményeinek értékelése szükségszerűen a teljes nemzeti eljárás vizsgálatát igényli. Nyilvánvalóan nehéz volna mesterségesen felosztani az eljárásokat, mivel az első fordulóban elkövetett esetleges szabálytalanságok kihatnak a második fordulóra, a második fordulóban elkövetett szabálytalanságok pedig a harmadik fordulóra. Vagy megfordítva, amennyiben az uniós jog alapján nincs helye perújításnak, a harmadik forduló célja ténylegesen megszűnik. Még tovább menve, ha esetleg nem történt mulasztás az első fordulóban, akkor a másik két forduló feleslegessé válik, és a nemzeti bíróság kötelezettségeire vonatkozóan az első fordulóban adott válasz kizárja az uniós jog további értelmezésének szükségességét.

43.

Továbbá nehéz megítélni a másodfokú bíróság tevékenységét (az előzetes döntéshozatali határozat kézhezvételét követően) anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a Közbeszerzési Döntőbizottság általi közigazgatási felülvizsgálatot, mivel a Bíróság előzetes döntéshozatali határozata teljes körű végrehajtása elmaradásának fő oka látszólag azon eljárási szabályból fakad, amely a bíróság előtti jogvita hatályát a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz eredetileg benyújtott kifogásokra korlátozza. ( 14 ) E szabály értelmében a közbeszerzési eljárásnak az uniós joggal való állítólagos összeegyeztethetetlenségére vonatkozó kifogásokat már a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt fel kellett hozni. Ezt követően nem terjeszthető elő új kifogás az ez utóbbi határozatát megvizsgáló bíróságok előtt, mint amilyenek a jelen ügyben az első és másodfokú bíróságok.

44.

Ilyen körülmények között nehéznek látom kategorikusan kijelenteni, hogy a nemzeti eljárás első vagy a második fordulójához kapcsolódó kérdések elfogadhatatlanok amiatt, hogy nincsenek semmilyen kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárással. Nyilvánvalóan kapcsolatban vannak azzal.

45.

Ennek megállapítását követően csupán megismételni tudom, hogy nyilvánvalóan nem e Bíróság feladata annak meghatározása, hogy az egyes fordulókban a nemzeti bíróságok megfelelően alkalmazták‑e az uniós jogot – és még kevésbé az, hogy megfelelően alkalmazták‑e a nemzeti jogot. Ugyancsak nem e Bíróság feladata annak értékelése, hogy a Hochtief Hungary által választott eljárási út helyes volt‑e, vagy a Hochtief Hungarynak kártérítés iránti keresetet kellett volna indítania közvetlenül a Kúria ellen az első fordulót követően, ahogyan azt a magyar kormány a tárgyaláson felvetette.

46.

Következésképpen álláspontom szerint, ami a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának ( 15 ) alkalmazását illeti, a fent ismertetett kérdések átfogalmazásával és értelmezésével összhangban, ( 16 ) a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések a 7. és 9. kérdés kivételével elfogadhatók.

47.

A 7. kérdés kifejezetten arra vonatkozik, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti (közigazgatási) felülvizsgálati kérelmeknek mennyire kell pontosnak lenniük. E kérdés révén a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy az ilyen kérelmeknek tartalmazniuk kell‑e a jogsértés pontos leírását és pontosan meg kell‑e jelölni benne a jogsértéssel érintett rendelkezést, miközben más közigazgatási és polgári peres eljárásokban elegendő ismertetni a tényállást és az annak alátámasztására felhozott bizonyítékokat.

48.

Még az összes engedménnyel együtt sem látom, hogy a 7. kérdés hogyan volna releváns a jelen jogvita elbírálása szempontjából. A Hochtief Hungaryt is beleértve egyik fél sem állította, hogy a kérdéses szabály olyan szigorú volna, hogy lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné az uniós jog alkalmazását, különösen a Bíróság egy korábbi ítéletének formájában, és a hatékony bírói jogvédelem biztosítását a közbeszerzési eljárások terén. Egyszerűen nem áll rendelkezésre további információ arra vonatkozóan, hogy e szabály miképpen volna releváns a jelen ügy tekintetében.

49.

A 9. kérdés a maga részéről arra vonatkozik, hogy az uniós jog lehetővé teszi‑e a nemzeti hatóságok és bíróságok számára, hogy következetesen elutasítsák a Hochtief Hungary által előterjesztett jogorvoslati kérelmeket, miközben e kérelmek költségesek és időigényesek, továbbá a releváns nemzeti szabályozás állítólagosan elzárja a kérelmezőket attól, hogy a nemzeti bíróságok által igazságszolgáltatási tevékenységük körében okozott károk megtérítését kérjék.

50.

E kérdéssel a nemzeti bíróság valójában nem kérdést tesz fel, hanem bizonyos (meglehetősen messzemenő és radikális) tényállítások alátámasztását várja.

51.

A Hivatalos Lapban ( 17 ) közzétett kérdések angol nyelvi változatában (akárcsak néhány más változatban is) a „review” szó szerepel a jelen ügyben vizsgált különböző jogorvoslatokkal összefüggésben. Ezen általános fogalom válogatás nélküli használatával az a gond, hogy az nem adja vissza pontosan, hogy milyen típusú jogorvoslatra (és mely fordulóra) vonatkozik, különös tekintettel a jogorvoslat első fordulója (az érdemi rész szoros értelemben vett bírósági felülvizsgálata) és a második forduló (újbóli megnyitás vagy perújítás) közötti megkülönböztetésre. Ezért a jelen indítványban az alábbi terminológiát fogom követni.

52.

A „közigazgatási felülvizsgálat” a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásra utal, amely látszólag a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium jogszerűségét értékelő első szerv volt.

53.

A „bírósági felülvizsgálat” a Közbeszerzési Döntőbizottság által hozott közigazgatási határozat nemzeti bíróságok előtti, az első „fordulóban” elvégzett és az ügy érdemére vonatkozó bírósági ellenőrzésére utal. Ez nyilvánvalóan magában foglalja mind az elsőfokú, mind a másodfokú eljárást. Ez magában foglalja a rendkívüli jogorvoslatként kezdeményezett felülvizsgálati eljárást is. Rendkívüli jellege ellenére ez utóbbi még egyértelműen az ügy (elsődleges) tárgyára vonatkozott, vagyis a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának jogszerűségére.

54.

A „perújítás” a második „forduló” középpontjában álló rendkívüli jogorvoslatra utal. Ez rendszerint az ügy újbóli megnyitását és megvizsgálását jelenti, ha utólag kiderül, hogy bizonyos tényeket nem vettek figyelembe, annak ellenére, hogy az ügy érdemét illetően az első „fordulóban” hozott végleges határozat jogerőre emelkedett. A jelen ügy körülményei között a perújítás a magyar polgári perrendtartás 260. §‑ában előírt eljárásra utal.

55.

A 4. és az 5. kérdés lényegében a nemzeti jogban előírt, a jelen ügyben hozott előzetes döntéshozatali határozat teljes körű és megfelelő végrehajtását esetlegesen akadályozó különböző eljárási korlátok uniós joggal való összhangjára vonatkoznak. Bizonyos mértékű átalakítás mellett a 4. kérdést úgy értelmezem, mint amely az olyan nemzeti eljárásjogi szabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségét firtatja, amelyek állítólagosan megakadályozzák, hogy a perújítás bizonyos szintjén új tényeket figyelembe vegyenek. Így, amennyiben a Bíróság ítélet formájában a nemzeti bíróság kérelmére iránymutatást ad a fellebbezés szintjén, ahol e nemzeti eljárásjogi szabály alapján új tények rendszerint már nem vehetők figyelembe, az ilyen típusú értékelésre többé nem kerülhetne sor. Az 5. kérdés ezt követően inkább az új jogkérdésekre fókuszál, amelyeket elkésettként elutasíthatnak akár valamely magasabb fokú bíróság előtt, akár magán a perújítási eljáráson belül, ha ugyanezen érveket vagy jogi szempontokat a közigazgatási felülvizsgálat során még nem hozták fel.

56.

Másként fogalmazva, mindkét tényező ilyen vagy olyan módon a bírósági (és/vagy közigazgatási) rendszeren belüli feladatmegosztással és a pergazdaságossággal függ össze. A jogvédelemnek mind a nemzeti, mind az uniós rendszerében természetes, hogy nem lehet bármilyen tényt vagy jogi érvet az eljárás bármely szakaszában felhozni. Léteznek általános szabályok például a felülvizsgálat megengedhető hatályára vagy a beadványok összpontosítására vonatkozóan, nyilvánvalóan ahogyan az ügy halad előre a bírósági rendszeren keresztül.

57.

Az azonban szokatlan, hogy az ilyen szabályokra a Bíróság által előzetes döntéshozatali határozat keretében adott iránymutatás alkalmazása esetleges megtagadásának igazolása érdekében hivatkozzanak, csupán azon az alapon, hogy az ilyen iránymutatás az alapeljárás nemzeti bírósági felülvizsgálatának bizonyos szintjén érkezett. Ebben a részben kifejtem, hogy az ilyen szabályokra való hivatkozás általában ( 18 ) miért nagyon téves, és miért fenntarthatatlan, amennyiben a Bíróság iránymutatását megfelelően akarják alkalmazni.

58.

Ezért először is a nemzeti bíróságokra háruló azon kötelezettség terjedelmére emlékeztetek, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát végrehajtsák és az abban foglalt iránymutatást alkalmazzák (1). Ezután azon nemzeti eljárási szabállyal foglalkozom, amely annak fő okának tűnik, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát állítólagosan miért nem alkalmazták teljeskörűen az első fordulóban (2). Végül megvizsgálom, hogy a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között az ilyen eljárási szabályt mellőzni kell‑e azon az alapon, hogy az a Bíróság ítélete megfelelő végrehajtásának útjában áll (3).

59.

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bíróság által hozott előzetes döntéshozatali határozat az alapügy elbírálásánál a nemzeti bíróságra nézve kötelező erejű a szóban forgó uniós intézmények jogi aktusainak értelmezését vagy érvényességét illetően. ( 19 ) Az EUMSZ 267. cikk megköveteli, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az uniós jog Bíróság által adott értelmezésének teljes érvényesülését biztosítsa. ( 20 )

60.

Az előzetes döntéshozatali határozat e kötelező jellegén túl, amelyet inter partes‑nek lehet minősíteni, a Bíróság ítélkezési gyakorlata csupán kifejezetten megerősítette az uniós jogi rendelkezések érvénytelensége megállapításának erga omnes hatályát. ( 21 )

61.

Mindazonáltal ugyanezen inter partes logika szintén teljes mértékben kiterjed az ugyanazon az alapeljáráson belüli bármely következő bírósági szakaszra. Így amennyiben például egy elsőfokú bíróság kér iránymutatást a Bíróságtól, az ugyanezen ügyben eljáró fellebbviteli bíróság vagy legfelsőbb bíróság ugyanúgy kötve van a Bíróság által az ezen ügyben adott iránymutatáshoz. Véleményem szerint ez az inter partes kötelező erő kiterjesztése, mivel továbbra is ugyanazon megoldandó ügyről van szó, azonos tényállás és azonos előterjesztett jogi kérdések mellett. Itt nem a (természeténél fogva „lazább”) erga omnes hatályról van szó, más tényállás mellett, más felek részvételével zajló más ügyben, hanem ugyanazon uniós jogi rendelkezések értelmezéséről. ( 22 )

62.

Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy ha az előzetes döntéshozatali határozatban szereplő értelmezés bizonyos fajta értékelés elvégzését követeli meg a nemzeti bíróságtól, ezen értékelést el kell végezni az említett ítélet megfelelő végrehajtásának, és ezáltal az uniós jog megfelelő alkalmazásának a biztosítása érdekében. ( 23 ) Még inkább ez a helyzet akkor, ha a Bíróság az ítélet rendelkező részében kifejezetten a kérdést előterjesztő bíróságra bízza bizonyos elemek megvizsgálását a nemzeti jog uniós joggal való összhangjának biztosítása érdekében.

63.

Beadványaiban a magyar kormány nagymértékben támaszkodik a nemzeti eljárási autonómia elvére annak hangsúlyozására, hogy minden tagállam maga határozhatja meg eljárási szabályait és a jogorvoslatok módját. E kormány továbbá azt állítja, hogy korábbi ügyekben, ideértve egy, a Hochtief AG‑re vonatkozó határozatot, ( 24 ) a Bíróság elfogadott különféle, a bírósági felülvizsgálattal kapcsolatos eljárási korlátozásokat azon időponttal kapcsolatban, ameddig keresetet lehet indítani, és a keresetindítás feltételeit illetően.

64.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis uniós szabályozás hiányában az eljárási autonómia elvének értelmében az egyes tagállamok feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni azon keresetek részletes eljárási szabályait, amelyek a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét hivatottak biztosítani. Mindazonáltal az is szerepel az állandó ítélkezési gyakorlatban, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt lojális együttműködés elve szerint az uniós jogból származó jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító részletes eljárási szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló tagállami jogi keresetekre vonatkoznak (az egyenértékűség követelménye), és nem tehetik lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok érvényesítését (a tényleges érvényesülés követelménye). ( 25 )

65.

Ráadásul az uniós jog természetében rejlő követelményekkel összeegyeztethetetlen lenne valamely nemzeti jogrendszer minden olyan rendelkezése, illetve minden olyan jogalkotási, közigazgatási, vagy bírósági gyakorlat, amely csökkentené az uniós jog tényleges érvényesülését azáltal, hogy megfosztja az uniós jog alkalmazására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot azon jogtól, hogy már az alkalmazás időpontjában minden szükséges lépést megtehessen annak érdekében, hogy az uniós normák teljes érvényesülésének esetleges akadályát képező nemzeti jogszabályi rendelkezéseket félretegye. ( 26 ) Közelebbről, a nemzeti eljárásjogi szabályok nem befolyásolhatják az EUMSZ 267. cikk alapján a nemzeti bíróságoknak biztosított hatásköröket és rájuk rótt kötelezettségeket. ( 27 )

66.

A jogorvoslatok nemzeti rendszerének kialakítására vonatkoztatva a Bíróság ítélkezési gyakorlata nagymértékben tiszteletben tartja a különböző nemzeti jogi hagyományokat, valamint a tagállamok közigazgatási és bírósági rendszereinek sokféleségét. Ennélfogva a nemzeti bírósági rendszer lehet inkább inkvizitórius vagy inkább kontradiktórius, és eldöntheti, hogy mennyire alkalmazza a iura novit curia elvét. Ugyanígy, a bírósági felülvizsgálat hatálya rendszerint korlátozható a felek által a közigazgatási felülvizsgálat szakaszában előterjesztett kérelmekre.

67.

Ahogyan azt a Bíróság kimondta, az uniós jog nem írja elő a nemzeti bíróságok számára az uniós jogi rendelkezések megsértésére vonatkozó érv hivatalból történő figyelembevételét, amennyiben ezen érv vizsgálata arra kötelezné őket, hogy feladják a rájuk vonatkozó kérelemhez kötöttséget, és kilépjenek a jogvita felek által meghatározott kereteiből, olyan további tényeket és körülményeket figyelembe véve, amelyek túlmutatnak azokon, amelyekre a fél, akinek az említett rendelkezések alkalmazása érdekében áll, a kérelmét alapítja. ( 28 ) Közelebbről, „a tényleges érvényesülés elve nem […] követeli meg azt, hogy a nemzeti bíróságok – az adott közösségi jogi rendelkezésnek a közösségi jogban betöltött jelentőségétől függetlenül – hivatalból figyelembe vegyenek valamely közösségi jogi rendelkezésre alapított jogalapot, amennyiben a feleknek valóban volt lehetőségük arra, hogy nemzeti bíróság előtt hivatkozzanak a közösségi jogra alapított jogalapra”. ( 29 )

68.

Így a közbeszerzések terén a bírósági felülvizsgálattal összefüggésben a Bíróság nemrég megerősítette, hogy a tagállamok jogosultak olyan eljárási szabályokat alkotni, amelyek időben vagy terjedelmét tekintve korlátozzák a bírósági felülvizsgálatot, annak hatékonyabbá és gyorsabbá tétele érdekében, mindaddig, amíg ezzel nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a jogorvoslat igénybevételét. ( 30 ) Így a Bíróság szerint az uniós joggal nem ellentétes a kártérítési perben az olyan nemzeti eljárásjogi szabály, amely a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében az ajánlatkérők által elfogadott határozatok elsőfokú felülvizsgálatáért felelős Közbeszerzési Döntőbizottság által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát kizárólag e döntőbizottság előtti eljárás során előadott jogalapok vizsgálatára korlátozza. ( 31 )

69.

Ebből következik, hogy hasonló eljárásjogi korlátozásoknak főszabály szerint szintén lehetségesnek kellene lenniük mutatis mutandis a megsemmisítés iránti jogorvoslati kérelmekkel összefüggésben, mint amilyet a jelen ügy első fordulójában terjesztettek elő: az uniós jog szerint a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai keretében az ajánlatkérők által elfogadott határozatokkal szemben előterjesztett megsemmisítés iránti jogorvoslati kérelmek felülvizsgálatáért felelős döntőbizottság határozatainak bírósági felülvizsgálatát végző nemzeti bíróság elfogadhatatlanként elutasíthat minden olyan új jogalapot, amelyet az említett döntőbizottság előtt nem hoztak fel.

70.

Ennélfogva főszabály szerint és a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatával nem érintett ügyekben, vagyis amikor az ügy rendesen végigjárja a közigazgatási és bírósági rendszert, az ilyen eljárásjogi korlátozások a fenti pontban ismertetett feltételek mellett lehetségesek. Ez a kép azonban jelentősen megváltozik, amennyiben az ilyen eljárásban a Bíróság előzetes döntéshozatali határozat formájában iránymutatást nyújt.

71.

A magyar kormány állításával ellentétben az ilyen ügy többé nem a nemzeti eljárási autonómia körébe tartozó eljárásjogi korlátozásokat magában foglaló ügynek minősül, amelyre az előző részben tárgyalt ítélkezési gyakorlat mechanikusan alkalmazható. Az ilyen ügy a Bíróság ítéletének végrehajtására vonatkozó üggyé válik.

72.

Mit jelent tehát az ilyen eltérő összefüggés a jelenlegihez hasonló esetben? Mit jelent ez pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett problémákat illetően, mint amilyen az új tények figyelembevételét a felülvizsgálat bizonyos szintjén megakadályozó nemzeti szabályok (4. kérdés) és/vagy az új jogalapra való hivatkozás lehetőségének hiánya a felülvizsgálat későbbi szakaszában, amennyiben arra a közigazgatási hatóság előtt nem hivatkoztak (5. kérdés)?

73.

Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy ami az 5. kérdést illeti, a jelen ügy körülményei között úgy tűnik, hogy a felek megfelelően hivatkoztak a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a jelen jogvita tárgyát képező pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium nem megfelelő voltára. ( 32 )

74.

Mindazonáltal, még ha a tényállásban nem is szerepel, aminek megvizsgálása természetesen a nemzeti bíróság feladata, álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróság mindkét kérdésére adandó válasz viszonylag egyértelmű: az ilyen korlátozást előíró nemzeti szabályok természetesen fenntarthatók, mindaddig, amíg biztosított, hogy a nemzeti bíróság követni és teljeskörűen alkalmazni fogja a Bíróság iránymutatását abban az ügyben, melyben az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezték.

75.

Erre több módon is sor kerülhet. Amennyiben a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményező nemzeti bíróság a nemzeti jog alapján rendelkezik a szükséges hatáskörrel az ilyen jellegű felülvizsgálathoz (mint amilyen a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium megfelelőségének vizsgálata), e bíróságnak kell elvégeznie e vizsgálatot és bizonyítania az indokolásában, hogy ezt elvégezte. Amennyiben e bíróság nem rendelkezik ilyen hatáskörrel, mert például olyan fellebbviteli bíróságról vagy legfelsőbb bíróságról van szó, amelynek felülvizsgálata korlátozott és/vagy nem terjed ki semmilyen új bizonyítékra, és az ilyen értékelés mégis releváns az elbírálandó ügyben, az ilyen nemzeti bíróságnak számos lehetősége van. Először is hatályon kívül helyezheti a kérdéses határozatot és az ügyet visszautalhatja a megfelelő közigazgatási hatóságnak vagy bíróságnak, amely a nemzeti jog alapján hatáskörrel rendelkezik a pénzügyi‑gazdasági alkalmassági kritérium megfelelőségének vizsgálatára az előzetes döntéshozatali határozatnak megfelelően (amely az elsőfokú bíróság, ha hatáskörrel rendelkezik a tények értékelésére vagy a Közbeszerzési Döntőbizottság). Másodlagosan a szóban forgó nemzeti bíróságnak mellőznie kell a hatáskörét korlátozó nemzeti eljárási szabályok alkalmazását és magának kell elvégeznie az ilyen értékelést. Az e különböző lehetőségek közötti választás minden tagállam saját döntése, feltéve hogy valamely nemzeti közigazgatási hatóság vagy bíróság végső soron biztosítja a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatának megfelelő alkalmazását. ( 33 )

76.

Mindazonáltal, ami nyilván semmi esetre sem engedhető meg, az az, hogy a korlátozó nemzeti rendelkezések mechanikus alkalmazása folytán a Bíróság ítéletének nemzeti szinten történő végrehajtása a közismert 22‑es csapdájává váljon, melyben senki sem vállalja a felelősséget a Bíróság előzetes döntéshozatali határozata hatékony végrehajtásának biztosításáért.

77.

Ebből következik, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése és az EUMSZ 267. cikk megköveteli a Bíróságtól korábban kért előzetes döntéshozatali határozatot végrehajtó nemzeti bíróságtól, hogy teljeskörűen végrehajtsa az e határozatban foglalt iránymutatást. Ha a Bíróság iránymutatásának végrehajtása bizonyos olyan típusú vagy olyan hatáskörbe tartozó értékelés elvégzését igényli, amelyet rendszerint nem a szóban forgó, kérdést előterjesztő bíróság végez el, e bíróság köteles vagy figyelmen kívül hagyni az e tekintetben a hatáskörét korlátozó nemzeti eljárási szabályokat, vagy a határozatot hatályon kívül helyezni és visszautalni az ügyet a megfelelő bírósági vagy akár közigazgatási szintre, ahol az ilyen értékelés teljeskörűen elvégezhető.

78.

Áttérve a nemzeti bírósági eljárás második fordulójával kapcsolatos kérdésekre, a 3. és a 6. kérdés arra vonatkozik, hogy összeegyeztethető‑e a hatékony bírói jogvédelem elvével az, hogy nem tekintik a perújítás lehetséges jogalapjának azon állítást, hogy a Bíróság által az első fordulóban (a fellebbviteli bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján) hozott ítéletet ebben a fordulóban nem vették megfelelően figyelembe. Közelebbről a 3. kérdést úgy kell érteni, mint amely az uniós jogból fakadó azon esetleges kötelezettség fennállását firtatja, hogy a tagállam lehetővé tegye a nemzeti jogban rendkívüli jogorvoslatként előírt perújítást az alapügyben szereplőhöz hasonló esetben. A 6. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az egyenértékűség követelménye megköveteli‑e a perújítás lehetővé tételét olyan esetben, amikor a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát állítólagosan nem vették megfelelően figyelembe az ügy érdemére vonatkozó alapeljárásban, de amikor ezzel egyidejűleg a nemzeti jog látszólag lehetővé teszi a perújítást hasonló esetben az alkotmánybíróság (új) határozatára tekintettel.

79.

Így a Bíróságnak feltett kérdés valójában az, hogy az uniós jog, különösen a hatékony bírói jogvédelem elve megköveteli‑e a jogerős bírósági határozat „felülvizsgálatát” annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a Bíróság korábbi ítéletét, amelyet (állítólagosan) nem vettek teljes mértékben figyelembe az ügy érdemére vonatkozó jogvitában.

80.

Véleményem szerint a válasz erre a kérdésre: nem.

81.

Ahogyan az a jelen indítvány előző részében szerepelt, a nemzeti bíróságok kötelesek átültetni a saját maguk által a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében adott választ (inter partes kötelező erő). Továbbá szintén kötelesek tiszteletben tartani a Bíróság ítélkezési gyakorlatát az uniós jog értelmezését vagy érvényességét illetően azon terület vonatkozásában, amelyre az eléjük terjesztett ügy tartozik (erga omnes kötelező erő). A közös nevező mindkét fenti esetben az, hogy a Bíróság figyelembe veendő határozata már létezik abban az időpontban, amikor a nemzeti bíróság határozatot hoz.

82.

Ezzel szemben főszabály szerint az uniós jogból nem fakad a Bíróság előzetes döntéshozatali határozata előtt hozott jogerős nemzeti bírósági határozat felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettség, még akkor sem, ha a felülvizsgálat lehetővé tenné az uniós joggal összeegyeztethetetlen belső helyzet orvoslását.

83.

Nyilvánvaló, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve és annak megnyilvánulási formája, a res iudicata elve ( 34 ) elsődleges fontosságú mind az Európai Unió jogrendjében, mind a nemzeti jogrendszerekben. ( 35 ) Ezen elvek alapján a Bíróság kimondta, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy valamely bírósági szerv automatikusan visszavonjon egy jogerős határozatot az uniós jog releváns rendelkezése Bíróság által e határozatot követően elfogadott értelmezésének a figyelembevétele céljából. ( 36 ) Ezért főszabály szerint nem áll fenn a Bíróság későbbi határozatával összeegyeztethetetlen jogerős bírósági határozat felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettség.

84.

Igaz, hogy a Bíróság elismert két kivételt azon elv alól, hogy a jogerős határozatokat nem kell felülvizsgálni az uniós jognak való megfelelés céljából.

85.

Az első kivételes helyzet, amely a Kühne & Heitz ítéletből fakad, a közigazgatási szerveket terhelő, arra irányuló kötelezettségre vonatkozik, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – felülvizsgálják a jogerős közigazgatási határozatokat a Bíróság által utóbb adott értelmezés figyelembevétele érdekében. ( 37 ) E kivétel azonban csak jogerős közigazgatási határozatok, nem pedig bírósági határozatok felülvizsgálatára irányuló kötelezettséget tartalmaz. ( 38 )

86.

A második kivételes helyzetet a Bíróság a Lucchini ítélet kapcsán fejtette ki, amikor kimondta, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlen az olyan nemzeti jogi rendelkezés alkalmazása, amely abban az esetben állapítja meg a res iudicata elvét, amennyiben e rendelkezés alkalmazása akadályozza az uniós jog megsértésével adott állami támogatás visszatéríttetését. ( 39 ) Az e kivétel mögött meghúzódó indok az volt, hogy mivel a nemzeti határozatot a tagállamok és az Európai Unió közötti hatáskörmegosztás megsértésével fogadták el, az nem emelkedhetett volna jogerőre. A Bíróság ezután hangsúlyozta a Lucchini ítélet kivételes jellegét, megjegyezve, hogy annak elfogadására a fent említett hatáskörmegosztás rendkívül sajátos körülményei között került sor. ( 40 )

87.

E kivételek egyike sem tűnik közvetlenül relevánsnak a jelen ügyben. Így kiindulásként a jelen ügy a főszabály hatálya alá tartozik: nem áll fenn a jogerős bírósági határozatnak a Bíróság későbbi határozatával való összhangba hozása érdekében történő felülvizsgálatára vonatkozó általános kötelezettség. ( 41 )

88.

Mindazonáltal, noha az uniós jog nem írja elő a tagállamok számára új jogorvoslati utak kialakítását, ( 42 ) ha azonban a nemzeti jog ilyen lehetőséget biztosít, e jogszabálynak nemcsak az egyenértékűség követelményének, hanem a tényleges érvényesülés követelményének is meg kell felelnie. ( 43 ) A nemzeti jog alapján tehát perújításhoz kell folyamodni.

89.

Úgy tűnik, hogy a magyar jog szerint a perújítást a polgári perrendtartás 260. §‑a (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdése szabályozza. A magyar kormány szerint a perújítás szabályai nem alkalmazandók a jelenlegihez hasonló ügyekre, mivel e jogorvoslat kizárólag az új tények figyelembevételére irányul, szemben az új jogi elemekkel. Ezzel szemben a Hochtief Hungary azt állítja, hogy a perújítás szolgálhat a Bíróság által az alapeljárás időtartama alatt hozott, de eljárási okokból figyelembe nem vett előzetes döntéshozatali határozat végrehajtására is. A maga részéről a Bizottság a kérdést előterjesztő bíróságra hagyja annak eldöntését, hogy a polgári perrendtartás 260. §‑ának (1) bekezdése lehetővé teszi‑e a perújítást olyan esetben, amikor a nemzeti bíróság nem vette megfelelően figyelembe a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát.

90.

Nagymértékben osztom a Bizottság álláspontját. A kérdést előterjesztő bíróságnak, mint a nemzeti jog egyedüli hiteles értelmezőjének a feladata annak meghatározása, hogy e szabályok szerint lehetőség van‑e perújításra olyan esetben, melyben állítólagosan nem vettek megfelelően figyelembe egy olyan előzetes döntéshozatali határozatot, amely az ügy érdemére vonatkozó jogerős határozat meghozatalakor már létezett.

91.

Csupán két észrevételt tennék. Az én értelmezésem szerint a perújítás mint (rendkívüli) jogorvoslat általában olyan esetekre korlátozódik, amikor a jogerőssé vált nemzeti határozat meghozatala után fény derül arra, hogy bizonyos tényeket a nemzeti bíróság a határozathozatalkor nem vett figyelembe vagy nem tudott figyelembe venni.

92.

Némileg meglepő volna ezt a logikát alkalmazni a Bíróság értelmezést tartalmazó ítéletére, amely az ügy érdemére vonatkozó korábbi határozat meghozatalakor már létezett és ismert volt. Először is az ilyen határozat aligha tekinthető új ténynek. Másodszor, e határozat kétségtelenül létezett és ismert volt az ügy érdemére vonatkozó eredeti határozat meghozatalakor, így aligha minősíthető valami újnak, amire csupán később derült fény.

93.

Így első ránézésre és a perújítás céljának általános értelmezése alapján nehéz megérteni, hogy e rendkívüli jogorvoslat hogyan szolgálhat az olyan, értelmező jellegű jogi iránymutatás megfelelő alkalmazása állítólagos hiányosságainak orvoslására, amely az eredeti nemzeti határozat meghozatalakor már létezett és ismert volt.

94.

Mindazonáltal ezzel összefüggésben még egy érvet meg kell vizsgálni: az alkotmányjogi panasszal való állítólagos egyenértékűséget. A Hochtief Hungary szerint a perújítást meg kellene engedni a jelen ügy körülményei között, azon az alapon, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatát nem vették figyelembe, mert a nemzeti jog előírja a perújítást abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság utólagosan alkotmányellenesnek nyilvánít egy olyan jogi normát, amelyet valamely rendes bíróság jogerős határozatának meghozatalakor alkalmazott. A nemzeti bíróság ezzel összefüggésben utal a 6. kérdésben a Bíróság Transportes Urbanos y Servicios Generales ügyben hozott ítéletére.

95.

A Transportes Urbanos y Servicios Generales ügy kétségtelenül hasonlít a jelen ügyre. Az ezen ügyre vonatkozó határozatában a Bíróság kimondta, hogy az uniós joggal és közelebbről az egyenértékűség elvével ellentétes az olyan szabály alkalmazása, amelynek értelmében az állam felelősségének megállapítása iránti kereseteknek, amelyek az uniós jog olyan állítólagos megsértésén alapulnak, amelyet a Bíróság ítéletében megállapított, előfeltétele a kárt okozó közigazgatási aktussal szembeni jogorvoslati lehetőségek előzetes kimerítése, míg azon keresetek, amelyek az alkotmány Alkotmánybíróság által megállapított megsértésén alapulnak, nincsenek alávetve ilyen feltételnek. ( 44 ) Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a Bíróság annak megállapítását követően jutott e következtetésre, hogy e kétféle kereset között az egyetlen különbség az, hogy az alapjukat képező jogsértést egyik esetben a Bíróság állapította meg, másik esetben pedig a spanyol alkotmánybíróság. A Bíróság kimondta, hogy önmagában e körülmény, a kétféle kereset közötti bármiféle egyéb különbség hiányában nem elegendő az egyenértékűség elvét illetően e két kereset közötti különbségtételhez. ( 45 )

96.

Nemrég a Bíróság az XC és társai ítéletben hangsúlyozta a kérdéses keresetek közötti, azok célja, indoka és lényeges jellemzői tekintetében fennálló egyértelmű hasonlóság fontosságát annak érdekében, hogy az egyenértékűség elve alkalmazható legyen. ( 46 ) A Bíróság ezt követően e tényezők fényében megvizsgálta, hogy egyfelől a jogerőre emelkedett határozattal lezárt büntetőjogi eljárásban az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény vagy annak egyik kiegészítő jegyzőkönyve megsértésének utólagos megállapítása alapján a perújítást lehetővé tevő jogorvoslat, másfelől a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmére irányuló jogorvoslat hasonlónak tekinthetők‑e.

97.

A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy e jogorvoslatok közötti eltérések miatt azok nem tekinthetők hasonlónak. A Bíróság többek között megjegyezte, hogy az első jogorvoslatot lényegében azért hozták létre, hogy lehetővé tegyék a jogerőre emelkedett határozatok felülvizsgálatát. Ezzel szemben az Európai Unió alkotmányos keretei mindenki számára biztosítják annak lehetőségét, hogy az uniós jogrend által biztosított jogok hatékony védelmében részesüljön már a nemzeti határozat jogerőre emelkedését megelőzően. ( 47 )

98.

Az XC és társai ítélethez hasonlóan a jelen ügyben hivatkozott, a jogerős nemzeti ítélet ellen a perújítást az Alkotmánybíróság új határozata alapján lehetővé tevő nemzeti rendelkezés az alkotmányossági felülvizsgálati mechanizmus következménye, ahogyan azt a polgári perrendtartás 361. §‑ának a) pontja kimondja. Nyilvánvaló, hogy e rendelkezés, amely rendkívüli jogorvoslati lehetőséget ír elő az Alkotmánybíróság határozatának figyelembevétele érdekében, kizárólag azon konkrét ítélet esetében alkalmazható, amely jogerőre emelkedését követően az alkotmányjogi panasz alapjául szolgált. Másként fogalmazva, olyan esetekben, amikor az ilyen (absztrakt) alkotmányossági felülvizsgálat kizárólag jogerős bírósági határozatot követhet, ezen alkotmányossági felülvizsgálat érvényesítésének és az alkotmányellenesség egyedi ügyben való esetleges megszüntetésének egyetlen módja az ügy felülvizsgálata.

99.

Az ítélet felülvizsgálatára vonatkozó e követelmény mechanizmusa és logikája nagyban eltér az előzetes döntéshozatal mechanizmusától, amely fogalmilag akkor lép működésbe, amikor a nemzeti eljárás még folyamatban van és mielőtt bármiféle jogerős nemzeti határozat születne. Ennélfogva nem szükséges felülvizsgálni a jogerős határozatot annak érdekében, hogy a Bíróság iránymutatását figyelembe vegyék.

100.

Ezen okoknál fogva, ahogyan azt nemrég a Călin ügyre vonatkozó indítványomban részletesen kifejtettem, egyfelől a Bíróság előzetes döntéshozatali határozatának végrehajtása és inter partes kötelező ereje, másfelől a nemzeti alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálat keretében hozott határozata (vagy e tekintetben az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozata a nemzeti szintű, panasszal megtámadott ügyben) szerkezetileg eltérő jogorvoslati formák. ( 48 ) Ezek célja, indoka és lényeges jellemzői egyszerűen különböznek.

101.

Hozzá lehet tenni, hogy a helyzet más volna, ha a nemzeti jog lehetővé tenné az alkotmányosság előzetes felülvizsgálatát a nemzeti bíróság Alkotmánybírósághoz fordulása alapján. Ezzel kapcsolatban, amennyiben jól értelmezem az érvelését, a magyar kormány a tárgyaláson látszólag azt sugallta, hogy a perújításra lehetőség van akkor is, ha az Alkotmánybíróság a határozatát nem az alapeljárásban szereplő jogerős határozatot követően, hanem azt megelőzően, az ügy érdemére vonatkozó ezen eljárás időtartama alatt hozza meg. ( 49 )

102.

Be kell valljam, hogy némileg zavarban vagyok ezzel kapcsolatban. Amennyiben ez a helyzet, és nyilván egy sor nemzeti alkotmányos rendszer (szintén) elismeri az előzetes alkotmányossági felülvizsgálatot, melyet tipikusan valamely (rendes) nemzeti bíróság kezdeményez, nehezen értem, hogy a perújítás szabályai miként relevánsak az ilyen esetekben. Inkább azt lehetne feltételezni, hogy az alkotmányosságra vonatkozó ilyen előzetes döntéshozatalra utalást követően a rendes bíróság bevárja az alkotmánybíróság határozatát, majd annak meghozatalát követően eldönti az eredeti jogvitát a nemzeti alkotmánybíróság ítéletének alkalmazásával. Amennyiben ez a helyzet, az ilyen előzetes alkotmányossági felülvizsgálat funkcionálisan egyenértékű lehet a Bírósághoz benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel. Mindazonáltal az ilyen eljáráshoz aligha volna szükség a perújításra vonatkozó bármilyen speciális szabályra.

103.

Akárhogyan is, ha kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg, hogy i. a perújításra vonatkozó nemzeti szabályok magukban foglalják az Alkotmánybíróság által az alapeljárás időtartama alatt hozott határozatokat is, például mielőtt a rendes bíróság jogerős határozatot hoz az ügy érdemében, és ii. az egyenértékűség elvének jelen részben kifejtett követelményének alkalmazásával kapcsolatban, hogy az ilyen jellegű felülvizsgálat kétségtelenül egyenértékű a Bíróság által korábban hozott előzetes döntéshozatali határozat alkalmazásával, akkor az egyenértékűség elve megkövetelné, hogy ez utóbbi helyzetben a perújítást is megengedjék.

104.

A perújítással kapcsolatban vizsgálandó utolsó pont a Kühne & Heitz ítéletre vonatkozik. ( 50 ) E határozatot ugyanis gyakran idézte mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind a felek a Bíróság előtti eljárás írásbeli és szóbeli szakaszában.

105.

Ez az ítélet az uniós jog alapján a jogerős közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettséget ír elő, ha i. a nemzeti jog alapján a közigazgatási szerv hatáskörrel rendelkezik e határozat felülvizsgálatára; ii. a kérdéses közigazgatási határozat valamely végső fokon eljáró nemzeti bíróság ítélete következtében vált jogerőssé; iii. az említett ítélet a Bíróság későbbi határozatára tekintettel az uniós jog téves, előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése nélkül elfogadott értelmezésén alapszik, és iv. az érdekelt a Bíróság említett határozatáról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul a közigazgatási szervhez fordult. ( 51 )

106.

Míg a Hochtief Hungary azt állította, hogy ezen ítélkezési gyakorlatot analógia útján alkalmazni kell a jogerős bírósági határozatokra, addig a Bizottság a tárgyaláson azt javasolta, hogy esetleg e logika közvetlen alkalmazását meg lehet fontolni a Közbeszerzési Döntőbizottság (közigazgatási) határozatai tekintetében. E részben megvizsgálom mindkét lehetőséget.

107.

Először is, ami a Kühne & Heitz ítélet analógia (vagy kiterjesztés) útján a jelen ügyre való esetleges alkalmazását illeti, a Bíróság által az ezen ítéletben előírt feltételek egyértelműen egy másfajta, és meglehetősen sajátos esetkörre vonatkoznak, mégpedig a jogerős – nem bírósági, hanem közigazgatási – határozatnak a Bíróság utólagos előzetes döntéshozatali határozatát követő felülvizsgálatára.

108.

Még ha feltételezzük is, hogy ugyanezen logika alkalmazható a jogerős bírósági határozatokra, ( 52 )a Bíróság által az említett ítéletben előírt feltételek közül legalább az első és a harmadik nem teljesül: a nemzeti jog szerint a perújítás kétségtelenül rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőség, mégis úgy tűnik, hogy nem a jelen ügyben fennálló helyzet lefedésére alakították ki; továbbá a Bíróság által hozott határozat nem a jogerős bírósági határozatot követően, hanem azt megelőzően született.

109.

Továbbá, noha a feltételek egyikeként kifejezetten nem volt meghatározva, a nemzeti közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó, a Kühne & Heitz ítéletben előírt kötelezettség mindig is az említett határozatot felülvizsgáló nemzeti bíróság amiatt való közvetett büntetésének tűnt, hogy nem tett eleget az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelezettségnek. Ezzel szemben a jelen ügyben a Fővárosi Ítélőtábla előterjesztett ilyen kérelmet.

110.

Végül és másodlagosan, ha a Kühne & Heitz ítéletet a Bíróság legutóbbi, az XC és társai ítéletben szereplő megközelítése fényében értelmezzük a bírósági határozatok felülvizsgálatát tekintve, az előbbi ügynek valóban a kizárólag a közigazgatási hatóságokra vonatkozó kivételnek kellene maradnia. Nyilvánvaló, hogy az XC és társai ítéletben vett irány megerősíti, hogy az egyrészről az uniós jog hatékony érvényesítése, másfelől a jogbiztonságra és a (bírósági) határozatok jogerejére vonatkozó elvek közötti egyensúlyozás során a mérleg egyértelműen az utóbbi javára billen.

111.

Ezért úgy vélem, hogy a Kühne & Heitz ítélet bármely további kiterjesztése (vagy jogerős bírósági határozatokra analógia útján való alkalmazása) szükségtelen.

112.

Másodszor, a Bizottság által tett, a Kühne & Heitz ítéletnek a jelen ügyre való közvetlen, a jogerős közigazgatási határozat – jelesül a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának – felülvizsgálata révén történő alkalmazására vonatkozó javaslat ( 53 ) számomra ugyancsak nem meggyőző. Eltekintve attól a ténytől, hogy egyáltalán nincs róla szó, és tekintettel arra, hogy hiányosak az információk a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó esetleges nemzeti jogi rendelkezésekkel kapcsolatban, úgy tűnik, hogy a jelen ügy tényállása lényegesen eltér a Kühne & Heitz ügyben szereplő tényállástól.

113.

A Kühne & Heitz ítéletben a Bíróság ítéletének figyelembevételére vonatkozó esetleges kötelezettség fennállásának kérdése akkor merült fel, amikor mind a közigazgatási eljárás, mind az azt követő bírósági eljárás befejeződött már. Az ezen eljárásokban hozott határozatok tehát jogerősek voltak. Ezzel szemben a jelen ügyben a Bíróság előzetes döntéshozatali határozata akkor született meg, amikor csak a közigazgatási eljárás fejeződött be, így a közigazgatási határozat jogerős volt. Ezzel szemben a bírósági eljárás még mindig folyamatban volt. Ennélfogva, de a jelen ügy ténybeli körülményeire is tekintettel, ahogyan azt a Bíróság által a Kühne & Heitz ítéletben a közigazgatási határozat felülvizsgálatának kötelezettségét igazoló igen részletesen kifejtett feltételek megerősítik, úgy tűnik, hogy e feltételek nem teljesülnek.

114.

E megfontolások fényében arra a következtetésre jutok, hogy a jelen ügy körülményei között a hatékony bírói jogvédelem elve nem követeli meg a perújítás mint rendkívüli jogorvoslat lehetővé tételét a Bíróság által az alapeljárásban hozott azon előzetes döntéshozatali határozat végrehajtása érdekében, amelyet állítólagosan nem vettek teljeskörűen figyelembe az ügy érdemére vonatkozó említett eljárásokban. Mindazonáltal, ha a nemzeti jogrendszer előírja a nemzeti szinten előforduló hasonló ügyek esetén a jogerős határozatok felülvizsgálatának lehetőségére vagy akár kötelezettségére vonatkozó jogorvoslatot, akkor az egyenértékűség követelménye megköveteli, hogy ilyen lehetőség nyitva álljon a Bíróság által ugyanazon ügyben korábban hozott előzetes döntéshozatali határozattal kapcsolatos jogsértések esetén is.

115.

Végezetül az 1., 2., 8. és 10. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság iránymutatást vár egy sor, a nemzeti jogvita harmadik fordulójára vonatkozó kérdésben az esetleges tagállami felelősséggel kapcsolatban.

116.

Az 1. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság a tagállamnak a nemzeti bíróságok ítéleteiért fennálló felelőssége általános vetületeivel kapcsolatban vár felvilágosítást: A tagállami felelősséget kizárólag az uniós jog alapján kell meghatározni vagy a nemzeti jog alapján is, különösen a felelősség beállása feltételeinek értékelése tekintetében. A 2. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy amennyiben valamely nemzeti bíróság ítélete összeegyeztethetetlen az uniós joggal, a tagállami felelősség megállapítható‑e az ezen ítélethez kapcsolódó jogerő ellenére is.

117.

E két kérdésre a válasz viszonylag könnyen levezethető az ítélkezési gyakorlatból.

118.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogra hivatkozó személyeknek rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy a nemzeti bíróság előtt kártérítést kapjanak azon károk után, amelyek végső fokon ítélkező bíróság jogsértő határozatából származnak. ( 54 )

119.

A teljesítendő feltételeket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy három ilyen feltétel van: a megsértett jogi szabály célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel; a jogsértés kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés az államra háruló kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedett magánszemélyek kára között. ( 55 )

120.

E három feltétel szükséges és elégséges ahhoz, hogy az uniós jog alapján magánszemélyek javára kártérítési jogosultság keletkezzen. Mindazonáltal a tagállamok meghatározhatnak kevésbé szigorú feltételeket is tagállami felelősség megállapításához. A közvetlenül az uniós jog által e feltételek fennállása esetén biztosított kártérítéshez való jog létezésétől függően a felelősségre vonatkozó nemzeti jogszabályok keretein belül kell az államnak az okozott károk következményeit orvosolnia, azzal a feltétellel, hogy a kártérítési felelősség nemzeti jogszabályokban szabályozott feltételei nem lehetnek szigorúbbak, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak, valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés megszerzését. ( 56 )

121.

Ráadásul az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen kitűnik az is, hogy a res iudicata elve nem zárja ki a végső fokon ítélkező bíróság határozataiért fennálló állami felelősség elvének elismerését. ( 57 )

122.

Így az 1. kérdésre válaszolva a tagállami felelősség kizárólag az uniós jog által előírt feltételek alapján állapítható meg, noha a nemzeti jog meghatározhat kevésbé szigorú feltételeket. A 2. kérdés tekintetében a res iudicata elve nem zárja ki a végső fokon ítélkező bíróság határozataiért fennálló állami felelősség elvének elismerését.

123.

A 10. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az állami felelősség uniós jogon alapuló elvei szerint kártérítés (a keletkezett perköltségek megtérítése formájában) követelhető‑e az azáltal okozott károkért, hogy a végső fokon eljáró bíróság megtagadta a perújítást. Másként fogalmazva létezik‑e valamilyen korlátozás az uniós jog végső fokon eljáró bíróság általi állítólagos megsértése miatt követelhető károk jellege tekintetében?

124.

A 10. kérdésben hivatkozott korlátozások pontos forrásával kapcsolatos bizonytalanságot eloszlatták a tárgyaláson, ahol mind a Hochtief Hungary, mind a magyar kormány megerősítette, hogy e korlátozások a nemzeti ítélkezési gyakorlatból fakadnak.

125.

A megtéríttethető károk jellegével kapcsolatos korlátozások forrásának tisztázásával világosnak tűnik számomra, hogy az ilyen korlátozások összeegyeztethetetlenek volnának az uniós joggal. Nyilvánvalóan lehetetlen korlátozni a követelhető kártérítést. A Bíróság szerint az uniós jog megsértése által okozott kár értékelésére vonatkozó szabályokat az egyes tagállamok nemzeti joga határozza meg, azzal, hogy az e szabályokat megállapító nemzeti szabályozásoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét. ( 58 ) Így amíg a tagállami felelősségre vonatkozóan az uniós jogban előírt három feltétel teljesül, addig az összes és bármilyen típusú kár megtéríttethető, ideértve a perköltségeket.

126.

Ennek megállapítását követően, noha a követelt kártérítés jellege nem használható fel bizonyos típusú kártérítés önmagában való, „kategórián alapuló kizárására”, a felperes által követelt kártérítés pontos jellege természetesen releváns egy másik szinten, nevezetesen az említett kár és az uniós jog felrótt, „kellően súlyos megsértése” közötti közvetlen okozati összefüggés értékelésekor.

127.

A 8. kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a jelen ügy körülményei között valamely fél kérelme alapján azon kérdés előzetes döntéshozatalra való előterjesztésének végső fokon eljáró bíróság (az alperes) általi megtagadása, hogy a perújítást meg kellett‑e volna engedni, „az uniós jog kellően súlyos megsértésének” minősül‑e, amely megalapozza a tagállami felelősséget. A kérdés második részében a kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kérdezi, hogy a nemzeti bíróságnak milyen mértékben kell indokolnia az előzetes döntéshozatalra utalás megtagadására vonatkozó döntését a CILFIT ítélet fényében. ( 59 )

128.

Az e kérdésre adandó válasz némileg összetettebb.

129.

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy nem a Bíróság feladata a konkrét ügyben dönteni a tagállam esetleges felelősségéről. Azonban a Bíróság iránymutatással szolgálhat a felelősségi feltételek alkalmazása, különösen az uniós jog „kellően súlyos megsértése” tekintetében.

130.

Továbbá hasznos lehet emlékeztetni arra is, hogy kizárólag a nemzeti bíróság kiváltsága és felelőssége annak eldöntése, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz, vagy sem. Az alapeljárásban részt vevő felek természetesen tehetnek erre irányuló javaslatot, de nincs joguk a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezni. ( 60 )

131.

Ezen előzetes pontosításokat követően és tekintet nélkül a kérdést előterjesztő bíróság által a kérdéseiben tett számos tényállításra, amelyekkel kapcsolatban a Bíróságnak nem feladata megjegyzéseket tenni, a kérdést előterjesztő bíróság további két változót említ: a „kellően súlyos jogsértés”„Köbler szabályát” és a „CILFIT szabályt” a végső fokon eljáró bíróságok azon lehetőségét illetően, hogy mellőzzék előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján történő előterjesztését.

132.

A „Köbler szabály” a „kellően súlyos jogsértés” feltételét az uniós jog potenciális téves bírói alkalmazásához igazítja. A Bíróság szerint annak megállapítása érdekében, hogy az uniós jog megsértése kellően súlyos jogsértésnek minősül‑e, a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az általa tárgyalt ügyre jellemző összes körülményt. Az e tekintetben figyelembe vehető körülmények között szerepel különösen a megsértett jogszabály egyértelműségének és pontosságának foka, a megsértett szabály által a nemzeti hatóságok számára lehetővé tett mérlegelési jogkör terjedelme, a jogsértés és a károkozás szándékossága, az elkövetett téves jogalkalmazás kimenthetősége vagy ki nem menthetősége, és az a körülmény, hogy valamely uniós intézmény állásfoglalása hozzájárulhatott‑e az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedések vagy gyakorlat elfogadásához vagy fenntartásához, valamint az, hogy a kérdéses bíróság nem tett eleget az előzetes döntéshozatalra utalás – az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében foglalt – kötelezettségének. Mindenesetre az uniós jog megsértése kellően súlyos akkor, ha az a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történik. ( 61 )

133.

A „CILFIT szabály” különösképpen a végső fokon eljáró bíróságokra és ezek előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó kötelezettségének esetleges megsértésére összpontosít. A Bíróság szerint az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében, amennyiben uniós jogi kérdés merül fel egy olyan bíróság előtt, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles eleget tenni azon kötelezettségének, hogy az ügyet a Bíróság elé terjessze, kivéve ha azt állapította meg, hogy a felmerült kérdés nem releváns, a szóban forgó uniós jogi rendelkezést a Bíróság már értelmezte, vagy az uniós jog helyes alkalmazása annyira nyilvánvaló, hogy az semmilyen észszerű kétségnek nem enged teret. E lehetőség létezését az uniós jog jellemzőire, értelmezésének sajátos nehézségeire és az Európai Unión belüli ítélkezési gyakorlat eltéréseinek kockázatára figyelemmel kell értékelni. ( 62 ) Ily módon minden egyes uniós jogi rendelkezést – beleértve a Bíróságnak az érintett területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát – saját szövegösszefüggésébe kell helyezni, és e jog rendelkezéseinek összessége, annak céljai, valamint a szóban forgó rendelkezés alkalmazási időpontjában fennálló fejlődési állapota tükrében kell értelmezni. ( 63 )

134.

Sokat lehetne írni annak szükségességéről, hogy i. újraértelmezzék a CILFIT ítéletet ahhoz, hogy újra releváns legyen (amennyiben ténylegesen valaha az volt ( 64 )); ii. tisztázzák a Köbler ítéletben kidolgozott feltételek és a CILFIT ítéletben kimunkált feltételek közötti pontos kapcsolatot, és ideális esetben azokból koherens egészet alkossanak; ( 65 ) iii. miközben belefoglalják és figyelembe vegyék a végső fokon eljáró bíróságok esetleges jogsértésére alkalmazandó szabályokat, ha emiatt az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegési eljárás indul. ( 66 )

135.

Ez azonban aligha a megfelelő ügy az ilyen törekvésekhez. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság számára elegendő emlékeztetni arra, hogy azon előírás, amely alapján az ilyen esetleges állami felelősséget értékelni kell, a jelen indítvány 132. pontjában hivatkozott Köbler kritérium. E célból nem a „CILFIT szabály”, hanem egyszerűen „a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása” ( 67 ) minősül az uniós jog kellően súlyos megsértésének. Az, hogy a kérdéses nemzeti bíróság jogsértése valóban olyan nyilvánvaló volt‑e, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelmű figyelmen kívül hagyásának minősül, akár az uniós jog követésének teljes elmulasztása vagy annak nyilvánvalóan tarthatatlan értelmezése révén, szintén a kérdést előterjesztő bíróság feladata lesz értékelni.

136.

A fenti megfontolások tükrében azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Székesfehérvári Törvényszék (Magyarország) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: