Ez a dokumentum az EUR-Lex webhelyről származik.
A szubszidiaritás elvét az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (3) bekezdése határozza meg. Célja annak biztosítása, hogy a döntések a polgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten szülessenek meg, valamint hogy folyamatos ellenőrzésekre kerüljön sor annak igazolására, hogy az Európai Unió (EU) szintjén hozott intézkedések a nemzeti, regionális vagy helyi szinten elérhető lehetőségek tükrében indokoltak-e.
Pontosabban arról az elvről van szó, amelynek mentén az EU nem tesz intézkedéseket (kivéve a kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken), amíg azok a nemzeti, regionális vagy helyi szintű intézkedéseknél nem hatékonyabbak.
A szubszidiaritás elve szorosan kapcsolódik az arányosság elvéhez, amelynek értelmében semelyik uniós intézkedés nem mehet azon túl, ami a szerződésekben foglalt célok eléréséhez szükséges. Egy másik kapcsolódó elv a hatáskör-átruházás elve, amely kimondja, hogy minden szakpolitikai terület, amelyről az uniós tagállamok nem állapodtak meg kifejezetten a szerződésekben, tagállami hatáskörben marad.
A Lisszaboni Szerződéshez tartozó jegyzőkönyvek közül kettő szól erről:
A szubszidiaritás elvének a megsértése esetén a Régiók Európai Bizottsága vagy a tagállamok közvetlenül az Európai Unió Bírósága elé terjeszthetnek valamely már elfogadott jogi aktust.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: