52014DC0002

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Közös jelentés a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelv (faji egyenlőségi irányelv) és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (foglalkoztatási egyenlőségi irányelv) alkalmazásáról

1. bevezetés

A hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem azon területek egyike, ahol az uniós jog közvetlenül érinti az EU-ban élő emberek mindennapi életét. Az EU két megkülönböztetésellenes irányelve[1] által biztosított átfogó keret immár több mint egy évtizede alakítja az európai megkülönböztetésellenes jogot. Bizonyos tagállamokban alig létezett jogszabály ezen a téren a két irányelv átültetése előtt, és az irányelvek valamennyi tagállam jogi szabályozásába olyan új elemeket vezettek be, mint például az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem.

A megkülönböztetésellenes irányelvek: – tiltják a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetést (2000/43/EK irányelv), valamint a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést (2000/78/EK irányelv); – védelmet nyújtanak az élet számos kulcsfontosságú területén: a foglalkoztatás és a szakképzés (mindkét irányelv); az oktatás, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátás, valamint az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok nyújtása terén, beleértve a lakhatást (2000/43/EK irányelv); – tiltják a hátrányos megkülönböztetés különböző formáit: a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést, a zaklatást, a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítást és a megtorlást; – kötelezik a tagállamokat, hogy gondoskodjanak hatékony szankciókról és jogorvoslatokról.

Az első végrehajtási jelentéseket 2006-ban[2], illetve 2008-ban[3] fogadták el. Mivel mindkét megkülönböztetésellenes irányelvről[4] rendszeresen jelentést kell tenni, továbbá szabályozási megközelítésük és legtöbb rendelkezésük tartalma is azonos, ez a dokumentum közös jelentésként készült el. Ráadásul a legtöbb tagállam egyetlen nemzeti jogi aktussal ültette át a két irányelvet. Sok tagállam csak röviddel az első jelentések elfogadása előtt ültette át nemzeti jogába a megkülönböztetésellenes irányelveket, ezért nem rendelkeztek tapasztalattal azok alkalmazása terén.

Mára mind a 28 tagállam átültette az irányelveket, és tapasztalatot is szerzett azok alkalmazását illetően. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlata révén szintén alakította az irányelvek értelmezését. Ez a jelentés lehetőséget kínál az irányelvek alkalmazásának vizsgálatára, a Bíróság és a nemzeti bíróságok által adott értelmezés áttekintésére és a jövő kihívásainak meghatározására. [5]

Az irányelveknek megfelelően[6] valamennyi tagállam információkat szolgáltatott a Bizottság számára e jelentés elkészítéséhez. Emellett a Bizottság konzultált a nemzeti esélyegyenlőségi szervekkel[7], az esélyegyenlőségi szervek európai hálózatával (Equinet), az Európai Unió Alapjogi Ügynökségével, a szociális partnerekkel[8], civil társadalmi szervezetekkel[9] és a hátrányos megkülönböztetés tilalma jogi szakértőinek európai hálózatával[10].

2. Az átültetés állása és a kötelezettségszegési eljárások

Mindkét irányelvet átültették mind a 28 tagállam nemzeti jogába[11], és a Bizottság ellenőrizte e jogszabályok irányelvekkel való összhangját. A két irányelv megsértése miatt 25 tagállam ellen indult kötelezettségszegési eljárás, elsősorban 2005 és 2007 között[12]. Kezdetben sok tagállamban merültek fel problémák az átültetéssel kapcsolatban, ami azzal magyarázható, hogy a két irányelv az adott időpontban újdonságnak számított. Rendszerint a közvetlen és közvetett megkülönböztetés, a zaklatás és a megtorlás fogalmának meghatározásával, továbbá az érdekelt szervezetek jogállásával, az irányelvek hatályának korlátozásával, valamint az irányelvek által megengedett eltérések túlságosan kiterjesztő értelmezésével kapcsolatban merültek fel problémák. Mostanra ezen „első generációs” kötelezettségszegési ügyeknek szinte mindegyike lezárult, mert a tagállamok összhangba hozták jogszabályaikat az irányelvekkel[13]. Egy esetben a Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás során a Bíróság határozatában megállapította, hogy a tagállam nem teljesítette a 2000/78/EK irányelv szabályszerű átültetésére vonatkozó kötelezettségét a fogyatékos munkavállalók igényeihez való ésszerű alkalmazkodással kapcsolatban[14].

A Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a tagállami fejleményeket, és szükség esetén kötelezettségszegési eljárást indít[15].

A Bizottsághoz minden évben számos panasz érkezik ezekkel az irányelvekkel kapcsolatban  (átlagban mintegy 20–30), de ezek többségükben olyan, megkülönböztetéssel kapcsolatos egyedi ügyek, melyek tárgya nem az irányelvek helytelen átültetése vagy alkalmazása, ezért nem vezetnek kötelezettségszegési eljáráshoz. Nemzeti szinten sokkal több panaszt kell kezelni. Míg a megkülönböztetéssel kapcsolatos jogorvoslatok egyedi ügyekben csak a nemzeti jog alapján állnak rendelkezésre és csak a nemzeti bíróságokon érvényesíthetők, a Bizottság feladata annak ellenőrzése, hogy egy panasz felveti-e az irányelvek adott tagállam általi helytelen átültetését vagy alkalmazását. Jelenleg három, panasz alapján indult kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a 2000/78/EK irányelvvel kapcsolatban[16].

3. Az irányelvek végrehajtása és alkalmazása

Mindkét irányelvet átültették a tagállamok nemzeti jogába, a nemzeti tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az irányelvek végrehajtása és alkalmazása terén még mindig jelentkeznek kihívások.

E kihívások kezelése érdekében a Bizottság, az esélyegyenlőségi szervek európai hálózata (Equinet), az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és egyes tagállamok is közzétettek iránymutatást a két irányelv alkalmazására vonatkozóan[17]. Emellett a Bizottság finanszírozást biztosít a bírák és egyéb gyakorló jogászok számára nyújtott képzéshez, mely a résztvevők egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós szabályozással kapcsolatos ismereteinek bővítése révén kívánja előmozdítani az irányelvek helyes alkalmazását[18].

3.1. A jogok ismerete

Mindkét irányelv[19] hangsúlyozza a tájékoztatás fontosságát annak biztosítása érdekében, hogy az érintett személyek ismerjék az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogaikat. Nemcsak a kisebbségi lakosság, hanem valamennyi európai körében jellemző, hogy nincsenek tisztában jogaikkal[20]. Az emberek esetenként például nem tudják, hogy a foglalkoztatás terén tapasztalt megkülönböztetés már az álláshelyre való jelentkezés szakaszában is tilos[21]. Sok tagállam fontos kihívásnak tekinti ezt az ismerethiányt, és jelentésben számolt be e kérdés kezelésének módjairól; utóbbiak közé tartoznak a tájékoztató dokumentumok és az iránymutatások, az ismeretterjesztő kampányok és az információs portálok, egyebek mellett meghatározott célcsoportok (kisebbségek, fiatalok) számára[22]. A források hatékony felhasználási módjának tűnik az, ha a leginkább veszélyeztetett személyek, valamint a jogsértések elkövetését lehetővé tevő helyzetben lévő személyek (például munkáltatók) jelentik a célcsoportot[23].

A foglalkoztatás területén a szakszervezeteknek és a szociális partnereknek kulcsszerepet kell játszaniuk mind a munkavállalók, mind a munkáltatók megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos ismereteinek bővítése terén[24]. Sok tagállam hasznos gyakorlati iránymutatást is nyújt a munkahelyi helyzetekre vonatkozó megkülönböztetésellenes jogszabályaival kapcsolatban. [25]

3.2 Az egyenlőségre vonatkozó adatok hiánya

Az irányelvek nem kötelezik a tagállamokat az egyenlőségre vonatkozó adatok gyűjtésére[26]. Az ilyen adatok gyűjtése és elemzése azonban – ami a tagállamok feladata – elősegíti a megkülönböztetés elleni küzdelmet és az egyenlőség biztosítását azáltal, hogy bizonyítékot nyújt a fennálló megkülönböztetés tekintetében, továbbá átláthatóvá teszi és számszerűsíti a jelenséget. Ezzel szemben az egyenlőségre vonatkozó adatok hiánya megnehezíti a helyzetek értékelését és a megkülönböztetés fennállásának bizonyítását[27]. Ez különösen a közvetett megkülönböztetésre érvényes, ahol a statisztikai bizonyítékok gyakran játszanak kulcsszerepet annak bizonyításában, hogy egy látszólag semleges intézkedésnek milyen negatív hatásai vannak egy meghatározott csoportra nézve. A 2000/43/EK irányelv alkalmazásáról szóló első jelentés által felvetett aggályok szerint „[az] etnikai vonatkozású adatok csekély száma [...] a legtöbb tagállamban hátráltathatja a közösségi jogszabály alkalmazásának megfelelő ellenőrzését.” Ez a – mindkét irányelv vonatkozásában fennálló – helyzet azóta alapvetően nem változott. Ezt a problémát sok válaszadó jelezte (nemzeti esélyegyenlőségi szervek[28], FRA, nem kormányzati szervezetek), és a Bizottság osztja aggályaikat.

A legtöbb tagállam a statisztikai bizonyítékokat és a szituációs tesztelést[29] is elfogadja a megkülönböztetés igazolására. Sok tagállam azonban nem gyűjt az egyenlőségre vonatkozó adatokat, vagy azokat nagyon korlátozott módon gyűjti, például adatvédelmi jogi előírásokra hivatkozik az adatgyűjtés mellőzésének indokaként. Hangsúlyozni kell, hogy az uniós jog – különösen az adatvédelmi irányelv[30] – nem zárja ki, hogy a tagállamok statisztikák készítéséhez adatokat gyűjtsenek, feltéve hogy az irányelvben meghatározott biztosítékok teljesülnek[31]. Az egyenlőségre vonatkozó adatok gyűjtését segítő gyakorlati iránymutatás vagy nemzeti szintű előírások megállapítása olyan bevált módszer, amely a jelek szerint legalábbis kiindulópontként szolgálhat a kérdés rendezéséhez[32].

3.3 A bejelentések alacsony száma

A rendelkezésre álló valamennyi információ megerősíti, hogy a megkülönböztetési esetekre vonatkozó bejelentések száma alacsony. Ez érvényes az első – például esélyegyenlőségi szervnél vagy a rendőrségen tett – bejelentésre és az ügyekben indított bírósági eljárásokra egyaránt. A legutóbbi adatok szerint a felmérések alanyául szolgált összes etnikai és migráns csoport közül a megkülönböztetést elszenvedett személyek 82 %-a nem tett bejelentést tapasztalatáról[33]. Az e tekintetben adott leggyakoribb magyarázatok között szerepel a bejelentések eredménytelenségére vonatkozó meggyőződés, a panasz benyújtásának módjára és helyére vonatkozó ismeretek hiánya, valamint az eljárások kényelmetlenségével, hosszával vagy az azokhoz kapcsolódó bürokráciával kapcsolatos negatív tapasztalatok. Az irányelvek elfogadása előtt hangoztatott bizonyos aggályok ellenére egyértelmű, hogy nem növekedett jelentősen a megkülönböztetéssel kapcsolatos bírósági eljárások száma. A bejelentett ügyek száma általában alacsony, és a becslések szerint az EU-ban ténylegesen előforduló megkülönböztetési ügyeknek csak kis százalékát képviseli. Egyes tagállamokban a számok akár túlságosan alacsonyak is lehetnek, mivel az egyértelmű megkülönböztetési ügyeket nem jelentik be és nem viszik bíróság elé. Ez rávilágít arra, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az ismeretterjesztés és a bejelentések terén, és javítani kell a panaszkezelési mechanizmusokhoz és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést. A nemzeti esélyegyenlőségi szervek fontos szerepet játszhatnának[34] abban, hogy segítsék a panaszkezelési folyamatok „ügyfélbarátabbá” tételét, és megkönnyítsék a megkülönböztetés bejelentését az áldozatok számára.

3.4. Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés

A hatékony és gyors igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés alapvető jelentőségű a megkülönböztetés áldozatai számára. Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés akadályai közé tartozik a megkülönböztetéssel kapcsolatos igényérvényesítési határidők rövidsége, az eljárások hossza és költsége (ideértve a „vesztes fizet” elve által az áldozatokra gyakorolt potenciális visszatartó hatást), valamint az igénybe vehető költségmentesség korlátozott volta[35].

E jelentés I. melléklete konkrét iránymutatást ad a megkülönböztetés miatti kereset benyújtásának módjára vonatkozóan, célja pedig az, hogy könnyen érthető nyelven és formában magyarázza el az áldozatok jogait, és gyakorlati tanácsokat adjon arra nézve, hogyan kell eljárni egy megkülönböztetési ügyben.

3.5. Szankciók és jogorvoslatok

A két irányelv nem harmonizálja a megkülönböztetéssel kapcsolatos szankciókat és jogorvoslatokat, de előírja a tagállamok számára, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat határozzanak meg, és biztosítsák, hogy az ezen irányelvekben előírt kötelezettségek betartásának biztosítására bírósági eljárások álljanak rendelkezésre, lehetőleg a pert megelőző közigazgatási eljárást követően. Mára rendeződtek azok a problémák, amelyekkel eleinte sok tagállam szembesült a szankciókra vonatkozó szabályok helyes átültetésével kapcsolatban[36], és a jogszabályok által előírt szankciók általában megfelelőek. Azonban még mindig aggályok merülhetnek fel a jogorvoslatok gyakorlati érvényesíthetőségével, valamint azzal kapcsolatban, hogy a konkrét ügyekben kiszabott szankciók teljes mértékben megfelelnek-e az irányelvek előírásainak[37]. Úgy tűnik, a nemzeti bíróságok inkább a jogszabályok által előírt mérték alsó határához közeli értéket alkalmaznak a kiszabott szankciók, valamint a megítélt kártérítés szintje és összege tekintetében[38]. Az ACCEPT-ügyben a Bíróság kiemelte, hogy a 2000/43/EK irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a szankciók pusztán szimbolikusak, és bizonyos körülmények között sérti az irányelvet, ha megkülönböztetés esetén csak figyelmeztetést lehet alkalmazni[39]. E problémákra tekintettel a Bizottság szoros figyelemmel fogja kísérni a tagállamokban a szankciók és jogorvoslatok terén alkalmazott előírásokat.

3.6. Bíróságok általi értelmezés

Ítélkezési gyakorlatában a Bíróság mindkét irányelv értelmezését pontosította. A legtöbb ügy tárgya a 2000/78/EK irányelv értelmezése az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetéssel, különösen pedig a 6. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban, amely úgy rendelkezik, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolható, ha ennek törvényes célja van, és e cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

A szexuális irányultságon, fogyatékosságon és a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat kevésbé kifejlett, mert kevesebb ügy kerül a Bíróság elé. E megkülönböztetési okokat érintő ügyekben a Bíróság olyan alapvető kérdésekkel foglalkozott, mint a megkülönböztetésre felhívó, általános jellegű munkáltatói nyilatkozat tilalma, a fogyatékosság meghatározása vagy az azonos nemű élettársak kizárása a heteroszexuális párok számára fenntartott, munkával kapcsolatos juttatásokból. A valláson vagy meggyőződésen alapuló megkülönböztetés ügyében a Bíróságnak még nem volt lehetősége ítéletet hozni.

A tagállamok eltérő terjedelmű nemzeti ítélkezési gyakorlatról számoltak be. Egyes tagállamokban fontos ítélkezési gyakorlat alakult ki az irányelvek alapján[40], és rendszeresen utalnak ügyeket a Bíróság elé[41]. Más tagállamok beszámolói szerint az ilyen ügyek száma alacsony[42].

E jelentés II. melléklete áttekinti a Bíróság ítélkezési gyakorlatának legfontosabb elemeit, és kiemel egyes, a nemzeti bíróságok által tárgyalt érdekes ügyeket.

4. A KÉT IRÁNYELV TEKINTETÉBEN KÖZÖS SZEMPONTOK

A kifejezetten egyes megkülönböztetési okokhoz kapcsolódó bizonyos szempontok[43] ellenére a két irányelv felépítése és alapfogalmai hasonlóak (fogalommeghatározások, pozitív intézkedések, minimumkövetelmények, jogvédelem, bizonyítási teher, tájékoztatás, a szociális partnerekkel és a nem kormányzati szervezetekkel folytatott párbeszéd, szankciók).

4.1. Közvetett megkülönböztetés

Közvetett megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy meghatározott jellemzővel bíró személyeket más személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve, ha az előírás, feltétel vagy gyakorlat törvényes cél által objektíve igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek. A közvetett megkülönböztetés fogalma összetett, és kezdetben sok tagállamnak nehézségei voltak annak megfelelő átültetésével kapcsolatban. A fogalmat azóta rögzítették a jogszabályokban, gyakorlati alkalmazása viszont továbbra is kihívást jelent. A probléma szemléltetéseképpen néhány tagállam[44] aggályokról számolt be, mivel a nemzeti bíróságok számára nem egyértelmű vagy nem érthető a közvetett megkülönböztetés fogalma. Más tagállamok[45] kiemelik, hogy ítélkezési gyakorlatuk még nem értelmezte a közvetett megkülönböztetés fogalmát. [46] E jelentés I. mellékletében megtalálhatók a közvetett megkülönböztetés eseteinek tipikus példái. 

4.2. Bizonyítási teher

A megkülönböztetéssel kapcsolatos keresetek megfelelő vizsgálatát biztosító egyik kulcsfontosságú elem a bizonyítási teher átfordulása a bíróságok vagy egyéb illetékes hatóságok előtt[47]. Ez azt jelenti, hogy ha az a személy, aki állítása szerint hátrányos megkülönböztetést szenvedett el, bizonyítani tudja azokat a tényeket, amelyek alapján feltételezhető, hogy hátrányos megkülönböztetés történt, akkor az alperes kötelessége annak bizonyítása, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés. Eleinte nyolc tagállam számára okozott problémát a bizonyítási teher fogalmának helyes átültetése[48]. Egyes tagállamok[49] arról számoltak be, hogy a fordított bizonyítási teher helyes alkalmazása továbbra is nehézséget jelent, és azt a nemzeti bíróságok nem ismerik kellőképpen. A probléma lehetséges megoldásaként az egyik tagállam azt fontolgatja, hogy a bizonyítási teher megfordítását közvetlenül a polgári eljárási jogszabályokban (és nemcsak az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogszabályokban) rögzíti[50]. A Bizottság a nemzeti bírák és gyakorló jogászok számára nyújtott képzéssel mozdítja elő e fogalom helyes alkalmazását[51].

4.3. Pozitív intézkedések

Az irányelvek kifejezetten megengedik – de nem írják elő – a tagállamok számára, hogy az irányelvekben említett okok bármelyikével kapcsolatos hátrányok megakadályozását vagy kompenzálását célzó külön intézkedéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el[52]. A pozitív intézkedéseknek fogalmilag kedvezőnek kell lenniük a célcsoportokra. Csaknem valamennyi tagállam fogadott el bizonyos, a két irányelv hatálya alá tartozó pozitív intézkedést[53], például a fogyatékosok vagy a romák javára[54].

4.4. Többszörös megkülönböztetés

Az irányelvek nem tartalmaznak kifejezett rendelkezést a többszörös megkülönböztetésre vonatkozóan, de mindkettő utal arra, hogy „a nők gyakran többszörös megkülönböztetés áldozatai”[55]. Az irányelvek alapján ugyanakkor megengedett az egységes fellépés kettő vagy több megkülönböztetési ok kombinációjával szemben, jóllehet problémák eredhetnek abból, hogy a két irányelv különböző megkülönböztetési okok tekintetében különböző szintű védelmet biztosít, mert a 2000/78/EK irányelv hatálya csak a foglalkoztatási ügyekre korlátozódik. A Bizottság az új irányelv elfogadására irányuló 2008. évi javaslatával kísérletet tett e szakadék felszámolására[56].

4.5. Megkülönböztetés képzettársítás, feltételezés és észlelés útján

A Bíróság már kimondta, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés jelenthet a felperes és egy fogyatékos személy közötti képzettársításon alapuló megkülönböztetést is, még akkor is, ha a felperes nem fogyatékos[57]. Ez az indokolás jellegét tekintve általánosnak, és a két irányelv hatálya alá tartozó egyéb megkülönböztetési okokra is alkalmazandónak tűnik.

A fennálló nemzeti ítélkezési gyakorlattal összhangban[58] a Bizottság úgy véli, hogy az irányelvek tiltják az olyan helyzetet is, amikor egy személyt egy védett tulajdonság téves észlelése vagy arra vonatkozó téves feltételezés alapján ér közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha például egy állásra pályázó személyt azért nem választanak ki, mert a munkáltató – tévesen – azt hiszi, hogy az illető meghatározott etnikai származású vagy homoszexuális.

4.6. Védelem mindenki számára az EU-ban

A két irányelv egyértelművé teszi, hogy a megkülönböztetés tilalma harmadik országbeli állampolgárokra is vonatkozik, de nem vonatkozik az állampolgárság alapján történő eltérő bánásmódra, és nem érinti a beutazást és tartózkodást szabályozó rendelkezéseket[59]. Ez az irányelvek fontos eleme, amely kiemeli, hogy a megkülönböztetés tilalma mindenkit véd az Európai Unióban, nemcsak az uniós polgárokat. A harmadik országbeli állampolgárokat – a hontalanokat is ideértve[60] – gyakran különösen veszélyezteti a helyzetük miatti hátrányos megkülönböztetés[61]. Bizonyos problémák azonban nem közvetlenül a jogi szabályozásból, hanem a vonatkozó szabályok helyi szintű alkalmazásának módjából erednek. A jogi szabályozást megfelelő szakpolitikai és pénzügyi intézkedéseknek is kísérniük kell[62]. A tagállamok beszámolói szerint a két irányelv által védett indokok fennállása esetén mindenkit megillet a megkülönböztetéssel szembeni védelem az egyes országokon belül. Több tagállam a megkülönböztetéssel szembeni megelőző intézkedésként mutatja be a migránsokra és harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó integrációs politikáját.

5. Kifejezetten a faji egyenlőségi (2000/43/EK) irányelv tekintetében érvényesülő szempontok

5.1. A faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés tilalma

A 2000/43/EK irányelv nem határozza meg a faji vagy etnikai származás fogalmát. A tagállamok szabadon eldönthetik, hogy nemzeti jogukban meghatározzák-e ezeket a fogalmakat[63]. Egyes tagállamok csak „etnikai származásra” vagy „etnikai hovatartozásra” utalnak nemzeti szabályaikban, és egyáltalán nem használják a „faj” vagy „faji származás” fogalmát. A Bizottság alapvetően mindaddig nem lát problémát az irányelv alkalmazásával kapcsolatos e megközelítést illetően, amíg egyértelmű, hogy ennek következtében a nemzeti szabályozás hatálya nem lesz szűkebb az irányelv hatályánál.

Időnként átfedés van a faji vagy etnikai származás és az egyéb okok, különösen az állampolgárság, a vallás és a nyelv között. A 2000/43/EK irányelv nem vonatkozik önmagában az állampolgárságon alapuló megkülönböztetésre (kivéve, ha az állampolgárság vagy a nyelv alapján történő különbségtétel az etnikai származáson alapuló közvetett megkülönböztetésnek bizonyul), a vallás mint megkülönböztetési ok pedig önmagában a 2000/78/EK irányelv védelme alatt áll[64].

5.2. Az irányelv tárgyi hatálya

A 3. cikk (1) bekezdésének h) pontja értelmében tilos a megkülönböztetés a következőkkel kapcsolatban: „az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok nyújtása, amelyek a nyilvánosság számára hozzáférhetőek, beleértve a lakhatást”. Az irányelv a köz- és a magánszektorra is vonatkozik, de bizonyos tagállami (például rendőrségi) intézkedések anélkül járhatnak együtt közhatalom gyakorlásával, hogy jelen lenne a Szerződések és a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében vett „szolgáltatás” nyújtása.

Egy másik fogalom, amely időnként kérdéseket vet fel, „a nyilvánosság számára hozzáférhető” árukra és szolgáltatásokra történő utalás. Úgy tűnik, a „nyilvánosság számára hozzáférhető” kitétel kizárhatná azokat a helyzeteket, amikor egy meghatározott áru vagy szolgáltatás nyújtására nem nyilvánosan (például újsághirdetés útján vagy nyilvánosan hozzáférhető weboldalon), hanem családi körben tettek ajánlatot.

5.3. Az esélyegyenlőségi szervek szerepe

Az irányelv alapján a tagállamok kötelesek olyan szervet vagy szerveket létrehozni, amelyek feladatai közé tartozik önálló segítség nyújtása a megkülönböztetés áldozatainak, valamint független jelentéstétel és vizsgálatok lefolytatása; e kötelezettségnek valamennyi tagállam eleget tett[65]. Ez a kötelezettség a megkülönböztetés okai közül csak a faji vagy etnikai származást (valamint a nemek közötti egyenlőségről szóló irányelvek alapján a nemi hovatartozást[66]) érinti, a vallást vagy meggyőződést, a fogyatékosságot, az életkort és a szexuális irányultságot azonban nem. A legtöbb tagállam nemzeti esélyegyenlőségi szervének megbízatása ugyanakkor kiterjed az összes ilyen okra[67], 15 tagállamban pedig olyan okokra is, amelyekre az uniós szabályozás nem terjed ki (például állampolgárság, nyelv, politikai vélemény). Sok tagállamban az esélyegyenlőségi szerv jogkörei is szélesebbek az irányelv által előírtaknál, vagy pedig e szervek a foglalkoztatás körén kívül is hatáskörrel rendelkeznek a vallás, a meggyőződés, a fogyatékosság, az életkor és a szexuális irányultság okát illetően.

Egyértelmű különbségek állnak fenn a tagállamok között e szervek jogköre, erőforrásai és felépítése tekintetében. Bizonyos esélyegyenlőségi szervek tanácsadó és segítségnyújtó szerepet töltenek be, míg mások kvázi bírósági jogkörrel bírnak. Az irányelv kötelezi a tagállamokat annak biztosítására, hogy az esélyegyenlőségi szervek rendelkeznek azokkal a jogkörökkel és erőforrásokkal, amelyek szükségesek feladataik hatékony ellátásához, ideértve a megkülönböztetés áldozatainak történő segítségnyújtás kulcselemét. Tekintettel az ezzel kapcsolatos aggályok számának növekedésére, a Bizottság jelenleg behatóbban vizsgálja, hogy a tagállamok teljesítik-e ezen irányelv (és a nemek közötti egyenlőségről szóló irányelvek) nemzeti esélyegyenlőségi szervekre vonatkozó előírásait. Ez annak ellenőrzését is magában foglalja, hogy minden esélyegyenlőségi szerv rendelkezik-e az előírt megbízatással és jogkörökkel, és ténylegesen és hatékonyan ellátja-e az irányelvben meghatározott valamennyi feladatot[68].

5.4. A romák védelme az irányelv alapján

A 2000/43/EK irányelv átfogóan foglalkozik a faji vagy etnikai származáson alapuló valamennyi megkülönböztetéssel. A romák – mint különösen nagy és veszélyeztetett etnikai csoport – teljes mértékben az irányelv hatálya alá tartoznak.

A Bizottság már foglalkozott a közvetlenül a nemzeti rendelkezésekben gyökerező problémákkal, szükség esetén kötelezettségszegési eljárás útján is[69]. Bizonyos roma vonatkozású problémák azonban ritkán erednek közvetlenül a jogi szabályozásból[70] – az okok általában a vonatkozó szabályok helyi szintű alkalmazásának módjában keresendők[71]. Ebből következően a Bizottság vizsgálatát adott esetben ki kell terjeszteni azokra a nemzeti gyakorlatokra, amelyek az egyenlő bánásmód elvének végrehajtását érintik. Míg a megkülönböztetés egyedi eseteit a nemzeti jog alapján, a nemzeti bíróságokon keresztül kell kezelni, a Bizottság figyelemmel kíséri, hogy a tagállamok közigazgatási gyakorlatukban rendszerszinten megfelelnek-e az irányelvnek.

A Bizottság elismeri, hogy önmagában a szabályozás nem elegendő a romákkal szemben érvényesülő, mélyen gyökerező társadalmi kirekesztés és a jelenleg is fennálló előítéletek felszámolására. A jogi szabályozást szakpolitikai és pénzügyi intézkedéseknek kell kísérniük. A romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére irányuló uniós szintű erőfeszítések egyik kulcseleme volt A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig című dokumentum[72] elfogadása. Ezt követte a tagállamok által kidolgozott nemzeti stratégiák Bizottság általi éves ellenőrzése. Az irányelv a nemzeti romaintegrációs stratégiák négy kulcsterületének (oktatás, foglalkoztatás, egészségügy és lakhatás) mindegyikét lefedi. A teljes egyenlőség gyakorlati megvalósítása bizonyos helyzetekben a romákat támogató, pozitív intézkedéseket tehet szükségessé, különösen a fent említett négy kulcsterületen.

Ezzel egyidejűleg a Bizottság tovább munkálkodott a jogvédelem fejlesztésén, és javaslatot tett a romákra vonatkozó tanácsi ajánlásra, amelyet a Tanács 2013. december 9-én elfogadott[73]. Az ajánlás konkrét intézkedések széles körét szorgalmazza a négy kulcsterületen, valamint horizontális intézkedéseket ajánl a romák helyzetének javítása céljából, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy helyi szinten biztosítani kell az irányelv hatékony gyakorlati végrehajtását, mégpedig a tagállamok arra való ösztönzésével, hogy tegyenek további lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy nemzeti, regionális és helyi közigazgatási rendelkezéseik megkülönböztetéstől mentesek legyenek, és ne eredményezzenek szegregáló természetű gyakorlatokat[74]. Ez az ajánlás hatékonyabbá fogja tenni a megkülönböztetéssel szembeni védelmet, és elő fogja mozdítani a proaktív intézkedéseket.

A Bíróság roma vonatkozású ügyben még nem hozott ítéletet[75], de nemzeti szinten született néhány érdekes bírósági határozat (lásd a II. mellékletet).

6. Kifejezetten a foglalkoztatási egyenlőségi (2000/78/EK) irányelv tekintetében érvényesülő szempontok

6.1. Életkor

Az irányelv elfogadásának időpontjában a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott, életkoron alapuló megkülönböztetés fogalma sok tagállamban újdonságnak számított, és változtatást igényelt az életkorral kapcsolatos kérdések munkáltatók általi kezelése terén. Az idős alkalmazottakkal szembeni, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést egyre jelentősebbé teszik azok az európai demográfiai változások, amelyek az utóbbi időben hozott, életkorhoz kapcsolódó jogszabályok – például a kötelező nyugdíjkorhatár eltörlése vagy felemelése, a korai nyugdíjba vonulás ellen ható negatív ösztönzők, valamint az idősebb munkavállalók munkaerőpiacon tartását célzó egyéb intézkedések – legtöbbjének alapját képezik.

Az irányelv 6. cikke értelmében bizonyos helyzetekben igazolható az életkoron alapuló eltérő bánásmód[76]. Az eltérésnek azonban egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazoltnak kell lennie, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket, a cél elérését szolgáló eszközöknek pedig megfelelőnek és szükségesnek kell lenniük. Mivel ez az eltérés jelentős mozgásteret enged a tagállamok számára, ennek alapján a Bíróság és a nemzeti bíróságok számos elvi jelentőségű határozatot hoztak, amelyek pontosították az eltérő bánásmód megengedhetőségének követelményeit.

E terület különös jelentősége és gyakorlati fontossága miatt e jelentés III. melléklete áttekintést ad az életkorhoz kötődő kérdésekről[77].

6.2. Fogyatékosság

A Bíróság már hozott néhány elvi jelentőségű ítéletet a fogyatékossággal mint megkülönböztetési okkal kapcsolatban. A Chacon Navas ügyben[78] a Bíróság meghatározta a fogyatékosság fogalmát, és kimondta, hogy a betegség önmagában véve nem tartozik e fogalom körébe. Nemrégiben a Ring és Skouboe Werge[79] ügyekben azonban a Bíróság egyértelművé tette, hogy a fogyatékosság fogalma bizonyos helyzetekben magában foglalhat gyógyíthatatlan, vagy gyógyítható, de hosszan tartó betegségek által okozott kóros állapotokat is. A Bíróság az értelmezés során figyelembe vette a fogyatékosságnak a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezmény által meghatározott fogalmát.

Az egyezmény az első olyan, jogilag kötelező nemzetközi emberi jogi jogforrás, amelynek az Európai Unió részesévé vált[80]. Következésképpen az Európai Uniót hatáskörein[81] belül köti az egyezmény, és a 2000/78/EK irányelvet a lehető legteljesebb mértékben az egyezménnyel összhangban kell értelmezni[82].

A fogyatékos személyek igényeihez való, munkáltatók általi ésszerű alkalmazkodás[83] az irányelv egyik kulcseleme, és a Bizottság szigorúan ellenőrzi e rendelkezés nemzeti jogokba történő helyes átültetését. E tekintetben eleinte számos tagállamban adódtak problémák[84]. A Bíróság 2013. július 4-én egy tagállam esetében megállapította az irányelv megsértését[85] a rendelkezés helyes átültetésének elmaradása miatt, mivel a szabályozás nem terjedt ki átfogóan valamennyi fogyatékos személyre; mostanra azonban minden további ügy lezárult.

6.3. Szexuális irányultság

A szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés tilalma csaknem valamennyi tagállam számára újdonságot jelentett az irányelv átültetésekor. A Bizottságnak számos tagállam ellen kötelezettségszegési eljárást kellett indítania[86] az e megkülönböztetési okkal kapcsolatos védelem hiányosságai miatt. Mostanra ezen ügyek mindegyike lezárult, és valamennyi tagállam biztosítja a megfelelő védelmet.

A Bíróság néhány elvi jelentőségű ítéletben – például a Maruko-ügyben és a Römer-ügyben [87] – értelmezte a szexuális irányultság mint megkülönböztetési ok határait, és arra a következtetésre jutott, hogy ha a nemzeti jog az azonos nemű személyeket a házastársakéval összehasonlítható helyzetbe hozza, akkor a házastársaknak fizetett ellátásokat az azonos nemű élettársaktól megtagadó nemzeti szabályok az irányelv hatálya alá tartoznak. Az ACCEPT-ügyben[88] nemrégiben hozott ítélet szemlélteti az e téren továbbra is fennálló nehézségeket, valamint azt, hogy a megkülönböztetés tilalmának végrehajtását illetően folyamatos éberségre van szükség[89]. Az említett ügyben a Bíróság megállapította, hogy egy romániai hivatásos labdarúgóklub tulajdonosának nyilvános nyilatkozatai, miszerint soha nem alkalmazna homoszexuális játékost, sértik a 2000/78/EK irányelvet.

6.4. Vallás vagy meggyőződés

Az irányelv tiltja a foglalkoztatás terén érvényesülő, valláson vagy meggyőződésen alapuló megkülönböztetést, és bármely vallást vagy meggyőződést követő személy számára biztosítja ezt a védelmet. Az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése azonban eltérést tesz lehetővé az egyházak és egyéb, valláson vagy meggyőződésen alapuló szervezetek mint munkáltatók számára. Ezek a szervezetek – bizonyos feltételekkel – munkavállalóik vallására vagy meggyőződésére vonatkozó, meghatározott követelményeket írhatnak elő. E követelményeknek (az irányelvben „foglalkozási követelmények”) valódinak, törvényesnek és igazoltnak kell lenniük, és nem alapulhatnak egyéb szempontokon (például a munkavállaló szexuális irányultságán). A Bizottság figyelemmel kíséri, hogy a nemzeti végrehajtási jogszabályok mennyiben felelnek meg ennek az eltérésnek, amelyet – kivételről lévén szó – szűken kell értelmezni. Kezdetben hat tagállam[90] számára jelentett problémát az eltérés helyes végrehajtása, de mostanra valamennyi kötelezettségszegési eljárás lezárult.

7. Következtetések és további teendők

Mára valamennyi tagállam meghozta a két irányelv belső jogrendbe történő átültetéséhez, valamint az irányelvek végrehajtásához elengedhetetlen eljárások és szervek kialakításához szükséges intézkedéseket. A tagállamok közigazgatási és igazságügyi hatóságai és esélyegyenlőségi szervei immár fontos szerepet játszanak abban, hogy minden egyénnek teljes körű, rendszerszintű gyakorlati védelmet nyújtsanak. Az Európai Bizottság szoros figyelemmel fogja kísérni a végrehajtást, és támogatni fogja a tagállami hatóságokat e téren. A Bizottság emellett folytatni fogja az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazásáról szóló éves jelentése keretében végzett ellenőrző tevékenységet is.

Jelenleg a legnagyobb kihívás a már biztosított védelemre vonatkozó ismeretek bővítése, valamint az irányelvek gyakorlati végrehajtásának és alkalmazásának javítása. A Bizottság a tagállamokkal és azok esélyegyenlőségi szerveivel közös erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy az irányelvek kínálta valamennyi lehetőség kihasználható legyen az egyenlő bánásmódhoz való alapvető uniós jog védelme tekintetében. E jelentés három mellékletének célja ezen erőfeszítések elősegítése. A jogalkotás azonban önmagában nem elég a teljes egyenlőség biztosításához: ahhoz megfelelő szakpolitikai intézkedéseknek is társulniuk kell. Az ismeretterjesztési és képzési tevékenységek finanszírozása az európai uniós foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (Progress) alapján már biztosított, ezt a munkát azonban a Bizottságnak a tagállamokkal együttműködve tovább kell erősítenie, hogy az egész EU-ban érzékelhető legyen a javulás a jogok ismerete terén.

A nemzeti esélyegyenlőségi szervek esélyegyenlőséggel kapcsolatos megfigyelői szerepének erősítése jelentősen hozzájárulhat az irányelvek hatékonyabb végrehajtásához és alkalmazásához. Az esélyegyenlőségi szervek hatékonyságának javítása és a bennük rejlő valamennyi lehetőség kihasználásának lehetővé tétele nagyban hozzájárulhat az egyenlő bánásmód előmozdításához oly módon, hogy az az EU-ban mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen, mégpedig a bírósági úton történő érvényesítéshez képest minden érintett fél (köztük a tagállamok) számára kisebb idő- és költségráfordítás mellett.

[1]               A Tanács 2000/43/EK irányelve (2000. június 29.) a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról (HL L 180., 2000.7.19., 22. o.) és a Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról (HL L 303., 2000.12.2., 16. o.).

[2]               COM(2006) 643 végleges (2006.10.30.) a 2000/43/EK irányelvről.

[3]               COM(2008) 225 végleges/2 (2008.7.8.) a 2000/78/EK irányelvről.

[4]               A 2000/43/EK irányelv 17. cikke és a 2000/78/EK irányelv 19. cikke.

[5]               Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 25. cikke értelmében a Bizottság minden harmadik évben jelentést nyújt be a megkülönböztetés tilalmára és az uniós polgárságra vonatkozó szerződési rendelkezések alkalmazásáról; a 2011 és 2013 közötti jelentéstételi időszak tekintetében lásd a COM(2013) 270 (2013.5.8.) dokumentumot. A 25. cikk alapján benyújtott jelentés e jelentésre utal a megkülönböztetés EUMSZ 19. cikke szerinti tilalma tekintetében.

[6]               A 4. lábjegyzetben hivatkozott cikkek.

[7]               Belgium, Dánia, Németország, Magyarország, Ausztria, Svédország és az Egyesült Királyság esélyegyenlőségi szerve külön válaszolt.

[8]               Állami és Közszolgáltatási Vállalatok Európai Központja (CEEP), BusinessEurope, Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ), EUROCADRES, valamint Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UEAPME).

[9]               Európai Női Lobbi, Európai Szociális Civil Szervezetek Platformja (szociális platform), Vallás és Meggyőződés Európai Hálózata (ENORB), Európai Rasszizmusellenes Hálózat (ENAR), a Homoszexuálisok Szövetségének Európai Regionális Szervezete, Idősek Európai Platformja, Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF), Open Society, Amnesty International és Európai Romajogi Központ (ERRC). Emellett a „Platform az okmányokkal nem rendelkező bevándorlókkal kapcsolatos nemzetközi együttműködésért” (PICUM) és a Muzulmán Nők Európai Fóruma saját kezdeményezés alapján küldött be észrevételeket.

[10]             Ez a hálózat segíti a Bizottságot a megkülönböztetésellenes jog terén.

[11]             A 2000/43/EK irányelvet az EU-15-nek 2003. július 19-ig, az EU-10-nek 2004. május 1-ig, Romániának és Bulgáriának 2007. január 1-ig, Horvátországnak pedig 2013. július 1-ig kellett átültetnie; a 2000/78/EK irányelvet az EU-15-nek 2003. december 2-ig, az új tagállamoknak pedig az előzőekben említettek szerint kellett átültetniük. A 2000/78/EK irányelv azonban legfeljebb további három évet biztosított az életkorra és a fogyatékosságra vonatkozó rendelkezések átültetésére.

[12]             Luxemburg ellen nem indult eljárás, a bulgáriai és a horvátországi átültetés vizsgálata pedig jelenleg is tart.

[13]             Jelenleg Belgium és Románia ellen kötelezettségszegési eljárás van folyamatban (Belgium esetében mindkét irányelv miatt, Románia ellen pedig a 2000/78/EK irányelvvel kapcsolatban).

[14]             A C-312/11. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2013. július 4-én hozott ítélet.

[15]             Ezt jelzi a két tagállam ellen nemrégiben indult kötelezettségszegési eljárás is (Magyarország ellen a 2000/78/EK irányelv megsértése miatt 2012-ben, Finnország ellen pedig a 2000/43/EK irányelv tárgyában 2013-ban). Előbbi ügy tárgya a bírák, ügyészek és közjegyzők esetében irányadó kötelező felső korhatár leszállítása volt; utóbbi ügy a 2000/43/EK irányelv szerinti nemzeti esélyegyenlőségi szerv hatáskörének hiányosságaihoz kapcsolódik. A Bíróság megállapította, hogy Magyarország a bírákra, ügyészekre és közjegyzőkre irányadó szolgálati jogviszony kötelező felső korhatárának jelentős leszállítása miatt nem teljesítette a 2000/78/EK irányelvet (a C-286/12. sz., Bizottság kontra Magyarország ügyben 2012. november 6-án hozott ítélet). Az ítélet kihirdetését követően Magyarország 2013. március 11-én elfogadta a T/9598. számú törvényjavaslatot, biztosítva az irányelvnek való megfelelést; így az ügy 2013. november 20-án lezárulhatott.

[16]             Két ügy Görögországgal és a közszolgálatban érvényesülő diszkriminatív korhatárokkal kapcsolatos, a Cseh Köztársaság ellen folyó ügy tárgya pedig a fogyatékos álláskeresők hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelmének elégtelensége.

[17]             A Bizottság kiadványait a hátrányos megkülönböztetés tilalma jogi szakértőinek európai hálózata készítette el, és azok a következő címen érhetők el: http://ec.europa.eu/justice/discrimination/document/index_en.htm#h2-7; az Equinet jelentései: http://www.equineteurope.org, az FRA jelentései: http://fra.europa.eu.

[18]             A finanszírozás a PROGRESS 2007–13 program alapján történik; lásd az Európai Parlament és a Tanács 1672/2006/EK határozatát (2006. október 24.) a Progress közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program létrehozásáról (HL L 315., 2006.11.15.). A képzést jelenleg a Trierben működő Európai Jogi Akadémia szervezi a Bizottsággal kötött szerződés alapján, lásd: http://www.era.int.

[19]             A 2000/43/EK irányelv 10. cikke és a 2000/78/EK irányelv 12. cikke.

[20]             Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2010-ben készített EU-MIDIS felmérés szerint a válaszadóknak csak 25 %-a nyilatkozott úgy, hogy ismeri a megkülönböztetésellenes jogi szabályozást; elérhető a következő címen: http://fra.europa.eu/en/publications-and-resources.

[21]             Az álláshirdetés nem tartalmazhat például a jelentkezők életkorával vagy etnikai származásával kapcsolatos, megkülönböztetést megvalósító követelményt. Egyes tagállamok az önéletrajzok névtelenségével kísérleteztek az álláspályázatokban, megelőzendő az előítéletek érvényesülését az állásinterjúra behívott jelöltek kiválasztásakor; lásd például a német kísérleti projektet:

http://www.antidiskriminierungsstelle.de/DE/ThemenUndForschung/anonymisierte_bewerbungen/anonymisierte_bewerbungen_node.html

[22]             Például Bulgária, Írország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Spanyolország. Emellett Ausztria, az Egyesült Királyság és Lengyelország esélyegyenlőségi szervei is részletes tájékoztatást nyújtottak e tekintetben. Több tagállam számolt be arról, hogy a Progress program keretében nyújtott uniós finanszírozást ismeretterjesztő projektekre használták fel.

[23]             Ez volt az FRA egyik ajánlása is a két irányelvről szóló, 1/2013. véleményében, amely a következő címen érhető el: http://fra.europa.eu/en/opinion/2013/fra-opinion-situation-equality-european-union-10-years-initial-implementation-equality.

[24]             A 2000/43/EK irányelv 11. és 12. cikke, valamint a 2000/78/EK irányelv 13. és 14. cikke kiemeli a szociális partnereknek és a nem kormányzati szervezeteknek az egyenlő bánásmód előmozdítása terén játszott szerepét.

[25]             Például az Egyesült Királyság Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottságának (Equality and Human Rights Commission) online iránymutatása a munkáltatók és munkavállalók számára; elérhető a következő címen: http://www.equalityhumanrights.com/advice-and-guidance/new-equality-act-guidance/

[26]             Az „egyenlőségre vonatkozó adatok” kifejezés az egyenlőséggel és megkülönböztetéssel kapcsolatban összegyűjtött adatokat jelöli.

[27]             Ez nemcsak a két irányelv által lefedett megkülönböztetési okokkal kapcsolatos adatokra igaz, hanem a nemi hovatartozás szerinti bontásban gyűjtött adatokra is. Ha a tagállamok nem gyűjtenek a nemi hovatartozásra vonatkozó adatokat, akkor nem fogják tudni észlelni, hogy egy meghatározott típusú megkülönböztetésnek a nők gyakrabban áldozatai-e, mint a férfiak.

[28]             Lásd még a Statistics on Discrimination and Database on Complaints. A contribution from national equality bodies (A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó statisztikák és a panaszokat tartalmazó adatbázis – A nemzeti esélyegyenlőségi szervek észrevételei) című, 2009. decemberi Equinet-jelentést, amely a következő címen érhető el: http://www.equineteurope.org.

[29]             A szituációs tesztelés olyan módszer, amely páros összehasonlítás alapján segít felfedni a megkülönböztetéses eseteket; így például a páros összehasonlítással tesztelik a szabad álláshelyre való jelentkezést, amelyhez olyan, azonos jelentkezéseket használnak, amelyek kizárólag egy meghatározott, vizsgált ismérv (például életkor) tekintetében különböznek egymástól.

[30]             Az Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelve (1995. október 24.) a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, HL L 281., 1995.11.23., 31. o. A személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi keret közelgő, az Európai Bizottság által javasolt reformja e tekintetben nem fog változást előidézni.

[31]             Az e jelentésben szereplő, az egyenlőségre vonatkozó adatokra történő valamennyi utalást úgy kell értelmezni, hogy az statisztikai és bizonyítási célokat szolgáló, az érintett természetes személyek azonosítását kizáró névtelen adatokat jelöl.

[32]             Például Németország, Írország, Franciaország, Horvátország és Magyarország is közzétett felméréseket, jelentéseket vagy kézikönyveket az egyenlőségre vonatkozó adatok gyűjtéséről.

[33]             Az Alapjogi Ügynökség által 2010-ben készített EU-MIDIS felmérés, amely a következő címen érhető el: http://fra.europa.eu/en/publications-and-resources.

[34]             Lásd az Equinet 2012-es, Tackling the ‘Known Unknown’ How Equality Bodies Can Address Under-Reporting of Discrimination through Communications (Az ismert ismeretlen megragadása – Hogyan növelhetik az esélyegyenlőségi szervek közleményei a megkülönböztetési esetekkel kapcsolatos bejelentések számát?) című jelentését, amely a következő címen érhető el: http:// www.equineteurope.org.

[35]             Ezeket a korlátokat az e kérdéssel foglalkozó tanulmányokban azonosították, például 2011-ben az Európai Bizottság által megrendelt, Comparative study on access to justice in gender equality and anti-discrimination law (Összehasonlító tanulmány a igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről a nemek közötti egyenlőségre és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jogszabályok tekintetében) című tanulmányban, amely a következő címen érhető el: http://ec.europa.eu/justice/gender- equality/files/conference_sept_2011/final_report_access_to_justice_final_en.pdf , valamint az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Access to justice in cases of discrimination in the EU – Steps to further equality (Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkülönböztetés esetén az EU-ban – a további egyenlőség felé vezető lépések) című jelentésében, amely a következő címen érhető el: http://fra.europa.eu/en/publications-and-resources.

[36]             Több tagállam például – helytelenül – felső határt alkalmazott a megkülönböztetési ügyekben megítélhető kártérítés tekintetében.

[37]             A 35. lábjegyzetben említett tanulmányok, valamint a megkülönböztetésellenes jog terén eljáró független jogi szakértők, a nemzeti esélyegyenlőségi szervek és az Equinet nemzeti jelentései.

[38]             Például a tagállamok független jogi szakértői által gyűjtött adatok, amelyeket a Developing Anti-Discrimination Law in Europe (Az európai megkülönböztetésellenes jog fejlesztése) című, 2012. októberi jelentés hasonlított és foglalt össze; a jelentés a következő címen érhető el: http://ec.europa.eu/justice/discrimination/document/index_en.htm#h2-7.

[39]             A C-81/12. sz., Asociatia Accept kontra Consiliul National pentru Combaterea Discriminarii ügyben 2013. március 25-én hozott ítélet. A Bíróság a nemzeti bíróságra bízta annak értékelését, hogy a konkrét ügyben ez-e a helyzet.

[40]             Például Németország.

[41]             Például Dánia és Németország,

[42]             Észtország jelentése szerint például 2007 és 2011 között az észt bíróságok mindössze három ügyet bíráltak el a foglalkoztatás terén tapasztalt megkülönböztetést illetően; Finnország arról számolt be, hogy nincs széles körű ítélkezési gyakorlat a megkülönböztetésellenes törvénnyel kapcsolatban, és a felsőbíróságok alig tárgyaltak megkülönböztetési ügyet. Lettország beszámolója szerint 2009 és 2012 között nem volt ilyen büntetőügy, a megkülönböztetéshez és az eltérő bánásmódhoz tág értelemben kapcsolódó ügyek száma pedig évente 44 és 57 között van. Málta azt válaszolta, hogy szinte nincs ítélkezési gyakorlata e téren.

[43]             Például az ésszerű alkalmazkodás fogalma, amely csak a fogyatékosság terén érvényesül.

[44]             Például Írország és Dánia.

[45]             Például Észtország, Szlovénia és Finnország.

[46]             Az esélyegyenlőségi szervek közös észrevételükben jelezték a nyomon követés különös fontosságát a közvetett megkülönböztetésre vonatkozó előírások egységes alkalmazásának biztosítása érdekében. Lásd az Equality law in Practice – Report on the Implementation of the Race and General Framework Directives (Egyenlőségre vonatkozó jog a gyakorlatban – Jelentés a faji egyenlőségi irányelv és az általános keretirányelv végrehajtásáról) című, 2013. májusi Equinet-jelentést, amely a következő címen érhető el: http://www.equineteurope.org.

[47]             Ez csak a polgári eljárásokra érvényes, a büntetőeljárásokra nem.

[48]             Cseh Köztársaság, Észtország, Olaszország, Ciprus, Litvánia, Magyarország, Málta és Románia.

[49]             Belgium, Málta és Szlovákia.

[50]             Szlovákia.

[51]             Lásd a 18. lábjegyzetet. A képzés során kifejezetten tárgyalt egyik kérdés a megkülönböztetési ügyekben érvényesülő bizonyítási teher.

[52]             A 2000/43/EK irányelv 5. cikke és a 2000/78/EK irányelv 7. cikke. Kimondják: „Tekintettel a teljes egyenlőség gyakorlati biztosítására, az egyenlő bánásmód elve nem akadályozhatja meg egyik tagállamot sem abban, hogy” faji vagy etnikai származással, illetve vallással, meggyőződéssel, fogyatékossággal, életkorral vagy szexuális irányultsággal „kapcsolatos hátrányok megakadályozását vagy kompenzálását célzó, külön intézkedéseket tartson fenn vagy fogadjon el.”

[53]             Csak Litvánia számolt be arról, hogy nem fogadott el ilyen intézkedést.

[54]             A fogyatékosok javára elfogadott pozitív intézkedéseket illetően a tagállamok arról számoltak be, hogy az ilyen személyek alkalmazása tekintetében célszámokat határoznak meg a közszektorbeli munkáltatók számára. A romák javára elfogadott, bejelentett pozitív intézkedések ennél sokrétűbbek, és átfogják a nemzeti romaintegrációs stratégiák négy kulcsterületét (foglalkoztatás, lakhatás, oktatás és egészségügy). A romák integrációját célzó hatékony tagállami intézkedésekről szóló, 2013. december 9-én elfogadott tanácsi ajánlásban (16970/13. sz. tanácsi dokumentum, elérhető a következő címen: http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/lsa/139979.pdf; HL-hivatkozás még nem áll rendelkezésre) a Tanács azt ajánlja, hogy a tagállamok „[a] romák teljes egyenlőségének a gyakorlatban való előmozdítása érdekében hozzanak hatékony szakpolitikai intézkedéseket a romákkal való egyenlő bánásmód biztosítása és alapvető jogaik tiszteletben tartása érdekében, ideértve az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a lakhatáshoz való egyenlő hozzáférésüket” (1.1. pont).

[55]             A 2000/43/EK irányelv (14) preambulumbekezdése és a 2000/78/EK irányelv (3) preambulumbekezdése. Mindkét irányelv utal továbbá arra, hogy a nemek közti egyenlőség biztosítása elvének megfelelően szükséges értékelni a nők és férfiak vonatkozásában hozott intézkedések hatását (a 2000/43/EK irányelv 17. cikkének (2) bekezdése és a 2000/78/EK irányelv 19. cikkének (2) bekezdése). Sok tagállam állította, hogy nem rendelkezik erre vonatkozó adatokkal, de Írország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia és Lengyelország átfogó információkkal szolgált.

[56]             Javaslat: Irányelv a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, COM(2008) 426 végleges.

[57]             A C-303/06. sz. Coleman-ügyben 2008. július 17-én hozott ítélet, amelyben a Bíróság úgy határozott, hogy a 2000/78/EK irányelv védi egy fogyatékos gyermek édesanyját a zaklatással és a foglalkoztatás terén tapasztalt hátrányos megkülönböztetéssel szemben egy olyan ügyben, ahol abból adódtak problémák, hogy az édesanyának gyermeke gondozása érdekében további szabadságra volt szüksége.

[58]             Lásd a II. melléklet 2c. pontját.

[59]             Mindkét irányelv 3. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2000/43/EK irányelv (13) preambulumbekezdése és a 2000/78/EK irányelv (12) preambulumbekezdése.

[60]             A „harmadik országbeli állampolgár” – például a 2011/98/EU irányelv meghatározása szerint – olyan személy, aki az EUMSZ 20. cikke (1) bekezdésének értelmében nem minősül uniós polgárnak.

[61]             Például a következő irányelvek biztosítják kifejezetten a harmadik országbeli állampolgárok jogait az ország saját állampolgáraival egyenlő bánásmódhoz: A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról (HL L 16., 2004.1.23., 44. o.), amelyet a 2011/51/EU irányelv (HL L 132., 2011.5.19., 1. o.) módosított, kiterjesztve hatályát a nemzetközi védelmet élvező személyekre is, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2011/98/EU irányelve (2011. december 13.) a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól (HL L 343., 2011.12.23., 1. o.). Utóbbi (29) preambulumbekezdése kifejezetten utal a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvre.

[62]             Az integrációs politikára vonatkozó közös uniós alapelvek uniós szintű keretet biztosítanak a harmadik országbeli állampolgárok integrációja terén megvalósítandó szakpolitikai együttműködés számára (beleértve az egyenlőség tiszteletben tartását és a megkülönböztetés tilalmát is), és ezt a keretet a Bizottság integrációs tárgyú közleményei, a tagállamok közötti információcserék és az érdekeltekkel folytatott konzultációk is továbbfejlesztették. A bevándorlási integrációs politikára vonatkozó közös európai uniós alapelvek, 2004. november 19., 14615/04. sz. dokumentum, és a közös beilleszkedési program, COM(2005) 389 végleges; az integráció európai programja, COM(2011) 455 végleges.

[63]             Az Egyesült Királyság arról számolt be, hogy az Equality Act 2010 (2010. évi esélyegyenlőségi törvény) 9. szakaszának (1) bekezdése tartalmazza a „faj” fogalmának meghatározását (eszerint „a faj fogalma a következőket foglalja magában: a) szín; b) állampolgárság; c) etnikai vagy nemzeti származás”), míg az „etnikai vagy nemzeti származás” fogalma a „faj” fogalmának részét képezi, és arra egyéb fogalommeghatározás nem vonatkozik. Svédország jelentése szerint az „etnikai identitás” fogalma „nemzeti vagy etnikai származás, bőrszín vagy más hasonló körülmény” meghatározással szerepel a svéd megkülönböztetésellenes törvényben. Néhány más tagállam a nemzeti előkészítő anyagok, a nemzeti ítélkezési gyakorlat vagy a nemzetközi egyezmények – különösen az irányelv preambulumában is említett, a faji megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény – szerinti értelmezésre utal.

[64]             Az Equality Law in Practice – Comparative analysis of discrimination cases in Europe (Egyenlőségi jog – Összehasonlító elemzés az európai megkülönböztetési ügyekről) című Equinet-jelentés egy, a nemzeti esélyegyenlőségi szervek által értékelt esettanulmányban mutatja be, milyen nehéz lehet megtalálni a különböző okok közötti határvonalat; elérhető a következő címen: http://www.equineteurope.org.

[65]             Ugyanakkor kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Belgium és Finnország ellen a nemzeti esélyegyenlőségi szerv vagy szervek hatásköre terén mutatkozó hiányosságok tekintetében, a kérdés azonban Belgiumban várhatóan hamarosan rendeződik.    

[66]             A Tanács 2004/113/EK irányelve (2004. december 13.) a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról (HL L 373., 2004.12.21., 37. o.), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról (átdolgozott szöveg) (HL L 204., 2006.7.26., 23. o.).

[67]             Dánia, Olaszország, Málta, Portugália, Spanyolország és Finnország kivételével valamennyi tagállam. Dániában azonban az egyenlő bánásmód testülete – amely közigazgatási panaszokkal foglalkozó független szerv – számos megkülönböztetési ok, köztük a 2000/78/EK irányelvben szereplő valamennyi ok tekintetében hatáskörrel rendelkezik.

[68]             E vizsgálat során több tagállammal felvettük a kapcsolatot, és felkértük őket, hogy szolgáltassanak bizonyítékot a megkülönböztetés áldozatainak történő segítségnyújtás, valamint az elkészített jelentések és felmérések tekintetében. Eddig Finnország ellen indult kötelezettségszegési eljárás (a foglalkoztatás terén hatáskörrel rendelkező, a 2000/43/EK irányelv szerinti esélyegyenlőségi szerv hiánya miatt).

[69]             A Bizottság kifogásolta például azt a romániai jogszabályi rendelkezést, amely a földgazdálkodás és tervezés terén látszólag megengedte a közvetett megkülönböztetés bizonyos fajtáját. A rendelkezést semleges módon fogalmazták meg, de úgy tűnt, hogy az különösen a romákat érinti.

[70]             Annak eldöntésekor, hogy roma vonatkozású, megkülönböztető jogi szabályozásról vagy intézkedésekről van-e szó, nincs jelentősége annak, hogy ezek kifejezetten a romákra utalnak-e, vagy eltérő kifejezést használnak (például „nomádok”), amennyiben egyértelmű, hogy az intézkedések a romák ellen irányulnak.

[71]             Nem szükségképpen csak az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogi szabályozás, hanem azon egyéb jogszabályok is, amelyek az irányelv hatálya alá tartozó területeken megvalósuló egyenlő bánásmódot érintik (például a szociális lakáshoz jutásra vonatkozó szabályozás a lakáshoz jutással kapcsolatban).

[72]             COM(2011) 173 végleges, 2011.4.5.

[73]          16970/13. számú tanácsi dokumentum, elérhető a következő címen:             http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/lsa/139979.pdf  (az ajánlás HL-hivatkozása még nem áll rendelkezésre).

[74]             Az ajánlás 2.1. pontja.

[75]             A C-394/11. sz. Belov-ügyben, a Bíróság elé utalt első, roma vonatkozású megkülönböztetési ügyben a Bíróság 2013. január 31-én úgy határozott, nincs hatásköre az ügyben, mivel a bolgár esélyegyenlőségi szerv (amely a Bíróság elé utalta az ügyet) a Szerződés értelmében nem minősül Bíróságnak.

[76]             Külön feltételek a fiatalabb és az idősebb munkavállalókra vonatkozóan, minimumkorhatár, szakmai tapasztalat vagy szolgálatban eltöltött idő előírása, valamint a felvétel maximális korhatárhoz kötése.

[77]             A tagállamoktól és az érdekeltektől érkezett észrevételek, valamit a Bizottság által 2011-ben közzétett, Age and Employment (Életkor és foglalkoztatás) című jelentés alapján, amely a következő címen érhető el: http://ec.europa.eu/justice/discrimination/document/index_en.htm#h2-7.

[78]             A C-13/05. sz., Chacon Navas ügyben 2006. július 11-én hozott ítélet.

[79]             A C-335/11. és C-337/11. sz., Ring és Skouboe Werge egyesített ügyekben 2013. április 11-én hozott ítélet.

[80]             Az Európai Unió 2007. március 30-án írta alá az egyezményt, amely az EU tekintetében 2011. január 22-én lépett hatályba. A tervek szerint 2014-ben készül el az EU első időszaki jelentése a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezmény végrehajtásáról.

[81]             Ezeket a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek az Európai Közösség által történő megkötéséről szóló, 2009. november 26-i 2010/48/EK tanácsi határozat (HL L 23., 2010.1.27., 35. o.) II. melléklete jelöli meg.

[82]             Lásd a fenti 79. lábjegyzetben hivatkozott, Ring és Skouboe Werge ügyben hozott ítélet 28–32. pontját .

[83]             Az igényekhez való ésszerű alkalmazkodás magában foglalja, hogy a munkaadóknak meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az előmenetel vagy a képzésen való részvétel, kivéve ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra.

[84]             Belgium, Észtország, Ciprus, Olaszország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia.

[85]             Olaszország. A C-312/11. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2013. július 4-én hozott ítélet. Az ítéletet követően Olaszország módosította szabályozását; a módosítást jelenleg a Bizottság vizsgálja.

[86]             A Cseh Köztársaság, Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Finnország és az Egyesült Királyság.

[87]             A C-267/06. sz., Maruko kontra Versorgungsanstalt der deutschen Bühnen ügyben 2008. április 1-jén hozott ítélet és a C-147/08. sz., Römer kontra Freie und Hansestadt Hamburg ügyben 2011. május 10-én hozott ítélet.

[88]             A C-81/12. sz., Asociatia Accept kontra Consiliul National pentru Combaterea Discriminarii ügyben 2013. március 25-én hozott ítélet.

[89]             Lásd az FRA által nemrégiben készített, 2013 májusában közzétett uniós szintű felmérést az LMBT személyek megkülönböztetéssel, erőszakkal és zaklatással kapcsolatos tapasztalatairól; a felmérés a következő címen érhető el: http://fra.europa.eu/en/publication/2013/eu-lgbt-survey-european-union-lesbian-gay-bisexual-and-transgender-survey-results. Lásd még az Equality bodies promoting equality & non-discrimination for LGBTI people (A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális személyek egyenlőségének, valamint a velük szemben alkalmazott hátrányos megkülönbözetés elleni küzdelemnek az esélyegyenlőségi szervek általi előmozdítása) című, 2013-as Equinet-dokumentumot, amely a www.equineteurope.org címen érhető el, és amelynek célja az esélyegyenlőségi szervek arra irányuló munkájának segítése, hogy előmozdítsák a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális személyek egyenlőségét, valamint a velük szemben alkalmazott hátrányos megkülönbözetés elleni küzdelmet.

[90]             Németország, Írország, Hollandia, Szlovénia, Finnország és az Egyesült Királyság.