19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/64

Előadó:

Mindaugas MACIULEVIČIUS

1.1

Felismerve azt, hogy sürgősen kezelni kell az élelmiszer-termelés és -fogyasztás többszörös gazdasági, környezeti és társadalmi következményeit, az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzon ki egy világos uniós szakpolitikai és végrehajtási tervet egy olyan fenntartható, rugalmas, egészséges, méltányos és éghajlatbarát élelmiszerrendszer kiépítésére, amely ösztönzi az együttműködést és kölcsönös megértést az élelmiszer-ellátási láncban működő valamennyi érdekelt fél körében. A fenntarthatóság három pillérét figyelembe véve biztosítani kell az élelmiszerrel kapcsolatos szakpolitikai (pl. mezőgazdasági, környezetvédelmi, egészségügyi, éghajlat-politikai, foglalkoztatási stb.) célkitűzések és eszközök közötti jobb koherenciát és integrációt.

1.2

Nagy szükség van arra, hogy a termeléstől a fogyasztásig minden szakaszt felölelő, fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre térjünk át – a termelőknek a környezeti hatás csökkentése mellett több élelmiszert kell előállítaniuk, a fogyasztókat pedig arra kell ösztönözni, hogy olyan tápláló és egészséges étrendre váltsanak, amelynek kisebb a szénlábnyoma. Az Uniónak fokoznia kell az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseit, mivel ezek biztosítják a világ fenntartható élelmezésének 2030-ig történő megteremtéséhez szükséges közös fellépés döntő fontosságú keretét.

1.3

Az EGSZB elismeri, hogy önmagában egy élelmiszer-termelési rendszer sem fogja biztonságosan ellátni a Föld élelmezését, azonban a különböző hagyományos, innovatív és agroökológiai gyakorlatok kombinációja segíthet abban, hogy jobban kezeljék a jelenlegi élelmiszer-termelési rendszerek környezeti és éghajlati vonatkozásait. Különösen az ikt- és műholdas rendszerek továbbfejlesztésével járó precíziós mezőgazdaság és az agroökológia egészítheti ki a hagyományos mezőgazdaságot azzal, hogy olyan elvek és gyakorlatok készletét bocsátja rendelkezésre, amelyek a gazdálkodási rendszerek fenntarthatóságának javítására irányulnak, ilyen például a biomassza jobb kihasználása, tárolásának és mobilizálásának javítása, a kedvező talajfeltételek biztosítása, a növénytermesztés diverzifikálásának előmozdítása és a növényvédő szerek használatának minimalizálása. A zárt mezőgazdasági modellek további fejlesztése elvezethet egy fosszilis tüzelőanyagoktól mentes mezőgazdaság megteremtéséhez. A közös agrárpolitika (KAP) reformja egy intézkedéscsomagot vezetett be (ökologizálás, agrár-környezetvédelmi-klímaügyi rendszerek), ami a helyes irányba tett lépésnek tekinthető.

1.4

Az élelmiszer-ellátási lánc összes szereplője számára állandó és méltányos jövedelmet kell nyújtani ahhoz, hogy biztosítsák a további fenntartható és egyenletes beruházásokat az agrár-környezetvédelmi technológiák és az éghajlatbarát technikai módszerek számára.

1.5

Az élelmiszer-pazarlás megakadályozása és csökkentése az élelmiszerlánc minden szereplőjének közös felelőssége. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomagban előterjesztett tervét, hogy létrehozzon egy érdekelt feleket tömörítő platformot, amely arra szolgál, hogy segítséget nyújtson a szükséges intézkedések keretének megteremtéséhez, és megossza az élelmiszer-pazarlás megakadályozásával és csökkentésével kapcsolatos bevált gyakorlatokat. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként alkalmazzák a tagállamok a gyakorlatban az élelmiszer-felhasználási hierarchiát, az olyan gazdasági ösztönzőket is ideértve, amelyek vegyes jelzéseket küldhetnek a vállalkozásoknak. A hulladékhierarchia eredményes alkalmazásának támogatása mellett az EGSZB kéri az 1608/2009/EK rendelet olyan módon történő felülvizsgálatát is, hogy az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszert fel lehessen használni takarmányként, ha az biztonságos.

1.6

Elő kell segíteni, hogy a fogyasztók a fenntartható élelmiszereket válasszák, mégpedig úgy, hogy növelik az ilyen élelmiszerek elérhetőségét és hozzáférhetőségét. Ösztönözni kellene a fenntartható élelmiszertermékek fogyasztását oly módon, hogy környezetbarát közbeszerzés vagy más megközelítések segítségével növeljük a piaci keresletet. Az EGSZB sürgeti a tagállamokat, hogy az étrendre vonatkozó nemzeti iránymutatásaikat a fenntarthatóság szempontjának figyelembevételével dolgozzák át, továbbá kéri őket, hogy támogassák az élelmiszerekkel kapcsolatos oktatást az iskolai tantervekben. Az Uniónak elő kell mozdítania az eredetmegjelölést, olyan címkék kidolgozását is, amelyek egyértelműen közvetítik az élelmiszertermékek fenntarthatósági szempontjait, valamint Unió-szerte támogatnia kell az egészségesebb élelmiszereket és étrendeket népszerűsítő reklámkampányokat.

1.7

Az uniós szakpolitikáknak és egyedi kutatási és innovációs programoknak, amelyekhez az élelmiszer-termelőknek nyújtott pénzügyi ösztönzők is kapcsolódnak:

1.8

A fenntartható élelmiszerrendszerekre való áttéréshez nem csupán agrárpolitikára, hanem egy széles körű biogazdasági stratégiát is magában foglaló átfogó élelmiszer-politikára is szükség van. A kiélezett vita helyett interdiszciplináris gondolkodásra van szükség, amely az ebben a véleményben megvilágított, egymásba fonódó kihívások kezelése érdekében egyesíti az Európai Bizottság főigazgatóságait, a tagállamok legkülönbözőbb minisztériumait és intézményeit, a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint az élelmiszerrendszerek érdekelt feleit. Az EGSZB reméli, hogy fel fogják ismerni az élelmiszer-termelés és -fogyasztás közötti kölcsönös függőségi viszonyt, és egy megfelelő, magánkezdeményezéseket is magában foglaló európai szakpolitikai megközelítést dolgoznak ki, amely kijelöli az utat a fenntartható, egészséges és ellenállóképes élelmiszer-termelés felé. A közös agrárpolitikának és a közös halászati politikának azonban a jövőben is fontos szerepe lesz az EU-ban.

2.1

Az EGSZB ezt a véleményt az EU holland elnökségének felkérésére dolgozza ki azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a civil társadalom növekvő aggályaira az élelmiszer-termelés és -fogyasztás környezeti, egészségügyi, gazdasági és szociális hatásaival kapcsolatban, valamint arra az ezzel összefüggő kihívásra, hogy a Föld növekvő népességét élelemhez juttassuk egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező világban. Az élelmiszer társadalmaink központi eleme; függ a természeti erőforrásoktól, de hatást is gyakorol azokra; emellett közegészségügyi hatása is van, és alapvető szerepet játszik az európai gazdaságban, hiszen a foglalkoztatás és a GDP-hez való hozzájárulás tekintetében az Unió legnagyobb ágazata.

2.2

A Világélelmezés-biztonsági Bizottság élelmezésbiztonsággal és táplálkozással foglalkozó magas szintű szakértői munkacsoportja szerint a fenntartható élelmiszerrendszer „olyan élelmiszerrendszer, amely mindenki számára olyan módon biztosítja az élelmezésbiztonságot és a táplálkozást, hogy nem veszélyezteti a későbbi nemzedékek élelmezésbiztonságának és táplálkozásának előteremtésére szolgáló gazdasági, társadalmi és környezeti alapokat” (1). Az ellenállóképesebb és fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre való áttérés ezért az élelmiszerek előállításával, feldolgozásával, szállításával, raktározásával, forgalmazásával és fogyasztásával együtt járó valamennyi egymással összefüggő és egymásba kapcsolódó tevékenységet érinti. Az is elismert tény, hogy a globális fogyasztási tendenciák ösztönző szerepet játszanak abban, hogy milyen módon állítják elő az élelmiszert, és milyen típusú élelmiszereket állítanak elő.

2.3

Az EGSZB holisztikus módon közelíti meg a fenntartható élelmiszerrendszerek kérdését, és elsősorban az uniós összefüggésekre összpontosít majd, bár a külső kihatásokat is figyelembe fogja venni, mivel az Unió a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek legjelentősebb exportőre és importőre világszinten.

2.4

2014-re várták a fenntartható élelmezésről szóló közleményt, ezt azonban később törölték az Európai Bizottság munkaprogramjából. A körforgásos gazdaságról szóló 2015-ös uniós cselekvési terv foglalkozott e kérdések némelyikével, és az egyik legfontosabb prioritásként szerepeltette az élelmiszer-pazarlás csökkentését, megjelenítve ezzel az Unió és tagállamai által az ENSZ 2030-ra szóló fenntartható fejlesztési céljaival összefüggésben tett kötelezettségvállalást, miszerint kiskereskedelmi és fogyasztói szinten a felére csökkentik az egy főre jutó élelmiszer-pazarlást, és csökkentik a termelési és ellátási láncokban az élelmiszer-veszteséget (12.3. fenntartható fejlesztési cél).

3.1

Az ENSZ erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi testülete az erőforrás-felhasználás tekintetében a legnagyobb környezeti hatású ágazatként határozza meg az élelmiszertermelést globális szinten (2) – jóllehet az Unióban jóval alacsonyabb ez a hatás. Az élelmiszerrendszerek számos természeti erőforrást használnak fel, többek között földet, talajt, vizet és foszfort, továbbá a nitrogénműtrágyák gyártásához, a feldolgozáshoz, a csomagoláshoz, a szállításhoz és a hűtéshez energiát igényelnek. Ezért nem meglepő, hogy a környezetre is globális szintű hatást gyakorolnak, ideértve a biodiverzitás csökkenését, az erdőirtást, a talajromlást, a víz- és légszennyezést, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is. Továbbra is súlyos aggodalomra ad okot a gazdaságok szintjén a mezőgazdasági biodiverzitás folyamatos csökkenése (3). A halállományok többségét globális szinten teljes körűen kiaknázták, illetve túlhalászták. Ezért az összes ilyen erőforrás hatékony és fenntartható kezelésére van szükség ahhoz, hogy biztosítsuk az egészséges és megfizethető élelmiszerek folyamatos ellátását.

3.2

Világszinten az emberi fogyasztásra termelt élelmiszer egyharmada lesz élelmiszer-veszteség vagy -hulladék, ami majdnem 1,6 milliárd tonna élelmiszernek felel meg, és az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának 8 %-át teszi ki (4). Az olyan élelmiszerek előállítása, amelyeket nem fogyasztanak el, több mint 20 %-kal járul hozzá a biodiverzitásra nehezedő globális nyomáshoz, és a világ mezőgazdasági földterületeinek közel 30 %-át foglalja el.

3.3

Évente mintegy 100 millió tonna élelmiszert pazarolnak el (5) az Unióban, és az előrejelzések szerint 2020-ig ez 20 %-kal fog növekedni, ha nem kerül sor megelőző fellépésre. Az élelmiszer-pazarlás Európában az ellátási lánc minden szintjén jelentkezik, és a háztartások szintjén koncentrálódik: ennek becsült értéke 46 % (6). Megjegyzendő, hogy a kiskereskedelem és a feldolgozóipar az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett az élelmiszer-pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében. Kevés értelme van a termelés és az ellátási lánc fenntarthatóságának ösztönzésére irányuló erőfeszítéseknek, ha nem lépünk fel határozottan a pazarlás csökkentése érdekében.

3.4

Jelenleg nagyon keveset tudunk a mezőgazdasági üzemek szintjén keletkező élelmiszer-veszteségről és élelmiszer-hulladékról (7). Az élelmiszer-veszteséget és -pazarlást például egyes mezőgazdasági üzemek hiányzó korszerűsítése, megrendelések visszamondása vagy a nyersanyagárak volatilitása okozhatja. Ennek eredményeképpen a kultúrnövényeket beszántják, ha betakarításuk gazdaságilag nem kifizetődő (bár ennek legalább kedvező a környezeti hatása, mivel hozzájárul a talaj szervesanyag-tartalmának javításához), vagy az eladhatatlan élelmiszer kidobják és komposztálják. További fontos, a jövőben egyre nagyobb szerepet játszó kihívást jelentenek az időjárási körülményekre gyakorolt jelentős éghajlatváltozási hatások és a lehetséges járványok. Ha figyelembe vesszük ezeket a tényezőket, akkor az egyes években igen sok mindent tekinthetnénk élelmiszer-pazarlásnak. Globális viszonylatban az EU nagyon aktív szerepet tölt be e problémakör kezelésében, ezért támogatnia kellene a bevált gyakorlatok és szaktudás terjesztését e téren.

3.5

Az élelmiszerrendszerek az éghajlatváltozás kiváltó okai közé tartoznak; ugyanakkor természetükből adódóan érinti is őket az éghajlatváltozás (8). Az éghajlatváltozás következményekkel jár az alapvető természeti erőforrások (víz, talaj) rendelkezésre állására nézve, ami néhány területen jelentős változásokat eredményez az élelmiszer-termelés és az ipari termelés feltételeiben (9). A rendkívüli éghajlati körülmények, például az áradások, aszályok, tüzek, az erős széljárás, továbbá a szintén az éghajlatnak betudható növény- és állatbetegségek terjedése már most is sújtják az élelmiszer-termelést, a jövőben pedig még jobban fogják.

3.6

Jelenleg az alultápláltság és a túlzott élelmiszerbőség a világ bizonyos részein egyszerre van jelen. Mintegy 795 millió ember éhezik, miközben a túlsúlyos/elhízott emberek száma világszinten elérte az 1,4 milliárdot, ami a teljes felnőtt népesség mintegy 30 %-át jelenti; eközben az elhízással összefüggő egészségi problémákkal élők száma gyorsan nő mind a fejlődő, mind pedig a fejlett országokban (10). Ezek az adatok azt mutatják, hogy nyilvánvaló egyensúlyzavarok tapasztalhatók az élelmiszerek előállítási, elosztási és fogyasztási módjaiban. Mindkét problémát tovább súlyosbítja a népességnövekedés, valamint az a prognózis, hogy 2050-re 82 %-kal fog növekedni a globális húsfogyasztás (11). Az elmúlt 20 évben, ahogy az országok világszerte urbanizálódtak és gazdaságilag növekedtek, átalakult a táplálkozás is, ami megváltoztatta az élelmiszer-termelés és -fogyasztás arculatát. Az étkezési szokások világszerte eltolódnak az összetettebb termékek felé, és több húst és tejterméket, illetve több cukrot és cukortartalmú italt fogyasztunk (12). Ugyanakkor több ember folytat ülő életmódot, ami kevesebb fizikai tevékenységet eredményez.

3.7

Az állatállomány fontos és nélkülözhetetlen szerepet játszik az élelmiszerrendszerekben, mivel a jó minőségű fehérje és egyéb tápanyagok, például vitaminok és ásványi anyagok forrása. Az állatállomány fontos szerepet játszik a gazdaságok és a régiók tápanyag-körforgalmában, a nyitott és diverzifikált tájegységek, a tartós zöldterületek, a természetközeli élőhelyek védelmében, illetve a biológiai sokféleség megőrzésében is, továbbá jövedelmet, vagyont és megélhetést biztosít az embereknek. Másrészt az Unióban bőven van olyan mezőgazdasági terület, amely gyakorlatilag csak legeltetésre alkalmas. Az elmúlt 50 évben viszont megnégyszereződött a globális hús- és tojástermelés, a tejtermelés pedig több mint a kétszeresére emelkedett. A világ népessége ugyanebben az időszakban csak a kétszeresére nőtt (13). Felhívjuk a figyelmet, hogy a kereslet összetétele is megváltozott, és hogy a hús-, tej- és tojástermelés területén tapasztalható növekedés a jövedelmek növekedésével áll összefüggésben, miközben az árak alacsonyak maradtak.

3.8

Ha figyelembe vesszük az emberi fogyasztásra termelt növényi élelmiszereket, a növényi takarmányokat és a magvakként és ipari célból, például bioüzemanyagként felhasznált élelmiszernövényeket, akkor a világ jelenleg másfélszer annyi élelmiszert termel, mint ami a jelenlegi népesség táplálásához szükséges, és ez valószínűleg elég lesz majd a 2050-es népesség ellátására is. Azonban a globális élelmiszer-pazarlás jelenlegi szintje és a növekvő húsfogyasztás kielégítéséhez szükséges takarmánytermelés keresletet teremt az élelmiszer-termelés jelentős növelésére. Ahhoz, hogy 2050-ben és azt követően fenntarthatóan lehessen élelmezni a világot, össze kell kapcsolni a meglévő mezőgazdasági területeken és a halászati ágazatban a termelékenység és az optimalizálás révén jelentkező nyereségeket, méghozzá a környezet stabilitásával és minőségével, a munkahelyi egészséggel és biztonsággal és a társadalmi igazságossággal összhangban, továbbá át kell állni a fenntartható étrendekre, és tartósan csökkenteni kell az élelmiszer-veszteséget és -pazarlást.

3.9

Az agrártermékek és a mezőgazdasági inputanyagok növekvő ára és az árak volatilitása az elmúlt tíz évben kihívások elé állította az élelmezésbiztonságot és az élelmiszerrendszer teherbíró képességét, miközben súlyos aggályokat vetett fel mind a fogyasztók, mind pedig a termelők körében. A magas fogyasztói ár egyrészt nem eredményezett magasabb jövedelmet az élelmiszer-termelők számára, a jövedelmek csökkenése vagy stagnálása viszont nyomást gyakorol a munkatényező csökkentésére, valamennyi szereplő jövedelmének stabilitását veszélyeztetve. Másrészt a gazdasági válság aláásta a fogyasztók vásárlóerejét. Az élelmiszer-ellátási lánc összes szereplője számára állandó és méltányos jövedelmet kell nyújtani ahhoz, hogy biztosítsák a további fenntartható és egyenletes beruházásokat az agrár-környezetvédelmi technológiák és az éghajlatbarát technikai módszerek számára.

3.10

A mezőgazdasági piacok, különösen a tejágazat közelmúltbeli fejleményei egyértelműen bizonyítják ezt a potenciális egyensúlyhiányt, amelynek oka nemcsak a piaci túlkínálat, hanem a korábbi exportpiacokon bevezetett politikai indíttatású tilalmak is. A jövőbeli stabilitás nagyban függ attól, hogy az ellátás alapja mennyire ellenállóképes a sokkhatásokkal szemben, amelyek közül az éghajlatváltozás a legszembetűnőbb. Uniós szakpolitikák révén erőteljesen támogatni kell a mezőgazdasági üzemek diverzifikációját, az innovatív finanszírozási rendszereket, a jövedelembiztosítási rendszereket és az egyéb innovatív piacirányítási eszközöket, amelyek védelmet nyújtanak az éghajlati és a piaci turbulenciákkal szemben.

3.11

Mind a termelők, mind pedig a fogyasztók szemszögéből meg kell vizsgálni az élelmiszerárak szociális és újraelosztási hatását. Napjainkban sok fogyasztó nem tudja megfizetni a legjobb minőségű élelmiszereket. Az elmúlt években megváltoztak az erőviszonyok az élelmiszer-ellátási láncokban, ami az élelmiszergyártók és kiskereskedők fokozatos koncentrációjához vezetett a piacon, és így az alkupozíció is megváltozott, főként a kiskereskedelmi ágazat javára és az elsődleges termelők kárára. Ezzel a kérdéssel az EGSZB egy külön véleményben fog foglalkozni „Egy igazságosabb élelmiszer-ellátási lánc” címmel.

3.12

Most, hogy a WTO dohai fordulójának következtetései hiányában a világkereskedelmi hangsúly egyre inkább a kétoldalú és megaregionális tárgyalásokra helyeződik át, alapvetően fontos, hogy teljes körűen figyelembe vegyék a környezeti és éghajlati következményeket, az élelmiszer-minőségi és egészségügyi szabványokat, a tágabb értelemben vett egészségügyi és növény-egészségügyi szabványokat, valamint a termelési folyamatot (azaz a termelésnek teret adó „ipari ökoszisztémát”, a munkafeltételeket, a termelés kulturális kontextusát és a munkaügyi kapcsolatokat) is. Az EU-nak mindenképpen el kell kerülnie azt, hogy áttelepítsék az élelmiszer-termelést olyan harmadik országokba, ahol ez kizárólag vagy jórészt azért történne, mert ott az élelmiszer-termelésre vonatkozó jogi követelmények nem olyan szigorúak, mint az EU-ban. Az uniós politikák kulcsszerepet kell, hogy játsszanak globális szinten a biztonságos és egészséges élelmiszertermelés ösztönzésében, illetve az olyan élelmiszerek behozatalának megtiltásában, melyek nem felelnek meg a nemzetközi egészségügyi, növény-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági szabványoknak.

3.13

A termelői szövetkezetek az elmúlt 140 évben egyértelműen megmutatták, hogy ellenállóképesebbek a mezőgazdasági piacokon jelentkező zavarokkal szemben, és segítenek az élelmiszertermelés áthelyezésének elkerülésében. Ezért létfontosságú, hogy továbbra is, sőt még határozottabban támogassák a termelők és a – különösen a kisméretű – szövetkezetek közötti ágazati és regionális együttműködést. Különös hangsúlyt kell fektetni az olyan ágazatokra és régiókra, ahol az együttműködés szintje alacsony.

4.1

A mezőgazdaság, az akvakultúra és a halászat környezeti hatásának csökkentéséhez – üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is ideértve – változásra van szükség az élelmiszer-termelés módjában. Fenntarthatóbb gyakorlatokat kell elfogadni ahhoz, hogy megállítsuk a természeti erőforrások kimerítését, valamint alkalmazkodjunk az éghajlatváltozás hatásaihoz, és mérsékeljük azokat. Számos olyan intézkedés van, amelyekkel a környezeti fenntarthatóság és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelése mellett javítható a termelékenység, mint például a növény- és állatfajták sokféleségének növelése, a tenyészállomány javítása, a növénynemesítés, a mezőgazdasági ökoszisztémák és a vízgazdálkodás funkcióinak bővítése, a kutatás és innováció előmozdítása és gyakorlati alkalmazása, a talajfunkció optimalizálása, a tudástranszfer elősegítése és a képzés, valamint a technológiai változás ösztönzése beruházási támogatáson keresztül. Támogatni kell az uniós műholdrendszerek és nagy adatközpontok továbbfejlesztését is, hogy elősegítsék a szélsőséges időjárási körülmények és különböző betegségek korai észlelését és megelőzését, illetve az azokra való felkészültséget. Elő kell mozdítani a precíziós gazdálkodást.

4.2

Az is létfontosságú, hogy fenntartsuk a családi gazdálkodási modellt Európában, ami megköveteli, hogy az elöregedő népesség jelentette kihívás kezelése érdekében ösztönözzük a generációs megújulást a gazdaságokban. Ez pozitív hatással járna a munkahelyteremtésre a vidéki területeken. Az is fontos, hogy az EU összes régiójában fenn tudjuk tartani a sokoldalú agrártermelést. Kiemelt figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzetű mezőgazdasági területekre. El kell ismerni a gazdaságok különböző típusait, és konkrét, célzott eszközöket kell alkalmazni erre a célra.

4.3

Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy az élelmiszer-ellátási láncok szerkezete átalakult. Az átalakulás azt a célt követte, hogy újra összekapcsolják a termelőket a fogyasztókkal, és újra helyi szintre helyezzék a mezőgazdasági és élelmiszer-termelést. Ez magában foglalja a közösségi támogatású mezőgazdaságot, a rövid ellátási láncokat, az alternatív élelmiszer-hálózatokat, a helyi gazdálkodási rendszereket és a közvetlen értékesítést. Még ha az ágazat viszonylag kicsi is, továbbra is támogatni kell, mivel a friss, jó minőségű, hagyományos élelmiszerek értékesítése nagyon pozitív társadalmi és gazdasági hatást fejt ki. A kkv-k is fontos közreműködők ezen a területen. Ki kell emelni a városi települések specifikus szerepét, mivel a városi területeken a termelők közvetlen értékesítésének megkönnyítése érdekében biztosítani kellene a szükséges infrastruktúrát és a megfelelő beruházásokat. A magánszektor bevált gyakorlatait is bátorítani kellene; példa erre az, amikor egy ilyen infrastruktúrát helyi bevásárlóközpontok magánkezdeményezésére hoznak létre.

4.4

Az erőforrás-hatékony élelmiszer-termelés ösztönzése érdekében a közös agrárpolitika (KAP) reformja keretében többféle intézkedést kapcsoltak össze, köztük a kötelező ökologizálást, az agrár-környezetvédelmi rendszereket, valamint a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszer és az alkalmazott kutatás által nyújtott átfogó támogatást, hogy kezeljék az élelmezésbiztonsággal, az éghajlatváltozással és a természeti erőforrások fenntartható kezelésével kapcsolatos kihívásokat, miközben törődnek a vidékkel, és életben tartják a vidéki gazdaságot. Mindez a helyes irányba tett fontos lépésnek tekinthető, megvalósításán azonban lehetne még javítani, mind a bürokráciacsökkentést, mind pedig az elért eredményeket illetően.

4.5

A halászati termékek ellátási lánca terén a legfontosabb az, hogy biztosítsuk a megfelelő egyensúlyt az egészséges táplálkozás és a fenntarthatóság között, hiszen a halfogyasztás egészséges, azonban a halászatra nehezedő túlzott nyomás szöges ellentétben áll az ökológiai fenntarthatósággal. A közös halászati politika 2013-ban bevezetett reformjának hozzá kell járulnia a halászati erőforrások hatékonyabb felhasználásához, különösen azáltal, hogy minden európai halállományra kötelezően meghatározzák a maximális fenntartható hozamot. Fontos szerepe van a tengeri és szárazföldi akvakultúra-modellek fenntartható fejlesztésének is.

4.6

A körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomagban az Unió és tagállamai kötelezettséget vállalnak arra, hogy teljesítik az ENSZ 12.3. fenntartható fejlesztési célját, azaz 2030-ig felére csökkentik az élelmiszer-pazarlást. E cél elérésének támogatása érdekében az élelmiszer-felhasználási hierarchiának kell irányadó elvként szolgálnia az élelmiszer-erőforrások kezelésében, emellett pedig minden idevágó uniós szakpolitikában gazdasági ösztönzőkkel kell támogatni ezt a megközelítést. Ezzel elkerülhető lenne a jelenlegi helyzet, amikor is gyakran olcsóbb hulladékként ártalmatlanítani az ehető élelmiszert, mint elkészíteni és elszállítani az élelmiszert az élelmiszerbankokba.

4.7

A fenntartható erőforrás-gazdálkodás azt is megköveteli, hogy fokozott erőfeszítéseket tegyenek a hulladékok lehető legmagasabb értéken történő újrahasznosítása érdekében. Egy olyan új kutatás, amely összehasonlítja, hogy milyen költségekkel jár az EU28-ban az élelmiszerek újraelosztásra, takarmányozási célú felhasználásra, anaerob biológiai lebontásra és hulladékként történő ártalmatlanításra történő előkészítése, segítene azonosítani azt, hogy milyen szerepet töltenek be a gazdasági ösztönzők az Unió hulladékhierarchiájának megfelelő alkalmazásában. A vendéglátóipar és közétkeztetési ágazat élelmiszer-adományainak kérdése továbbra is kihívást jelent, az ezzel kapcsolatos jogszabályokat pedig alig ismerik. Ez egy olyan kulcsfontosságú terület, ahol különösen hasznos lenne az európai iránymutatás, amelyet széles körben kommunikálnának a vendéglátóiparban.

4.8

A körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomag arra is rámutat, hogy tisztázni kell az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerek takarmányként való felhasználására vonatkozó iránymutatásokat. Az élelmiszer-hulladékok sterilizálására szolgáló új technológiákat egy központosított ipari szinten szabályozó, jól megalapozott jogszabály biztosítani tudná a takarmány mikrobiológiai biztonságosságát, miközben új munkahelyeket és befektetési lehetőségeket teremtene, kiaknázva ezzel a hulladékhierarchia hatékonyabb alkalmazásából származó környezeti előnyöket.

4.9

Mivel döntő tényező a fogyasztói tudatosság és elfogadottság, az élelmiszerekkel, az élelmezés fenntarthatóságával és az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos tananyagokra van szükség, hogy növeljük az élelmiszerek megbecsülését, és előmozdítsuk a szisztematikus magatartásváltozást. Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban már vannak ilyen modulok, és a bevált gyakorlatok széles körén alapuló speciális programok állnak rendelkezésre a mezőgazdasági ágazatban, a feldolgozóiparban és a vendéglátóiparban.

4.10

Az EU évek óta proaktívan támogatja az élelmiszer-pazarlás csökkentésére irányuló tevékenységeket. Az EU követendő példát mutat a 12.3. cél megvalósítását illetően, és ennek kulcsfontosságú szerepe lesz a cél globális szintű sikerre vitelében, ami például az európai bevált gyakorlatok és szaktudás terjesztése révén történhet.

4.11

Az éghajlatváltozás hatása az élelmezésbiztonság minden dimenziójában érezhető – nemcsak a terméshozamokon és a növényeken, hanem a mezőgazdasági termelők egészségi állapotán, a kártevők és betegségek terjedésén, a biodiverzitás csökkenésén, a bizonytalan jövedelmeken, a vízminőségen stb. is. A megművelhető földterületek talajromlás és urbanizáció miatti csökkenése is aggodalomra adhat okot. Ezért létfontosságú, hogy a földhasználat elsődleges célja továbbra is az élelmiszertermelés legyen. Az intézmények és a magánszektor döntő szerepet játszanak az élelmiszer-rendszerek ellenálló képességének biztosításában, például azzal, hogy a háztartásokat érő sokkhatások csökkentése érdekében javítják a szociális biztonsági rendszereket, továbbá biztosítják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő folyamatos beruházásokat a mezőgazdaságban és az élelmiszer-ágazatban, javítják a növénytermesztés diverzifikálását és fejlesztik a genetikai erőforrásokat, a mezőgazdasági üzemeken belül és kívül is beruháznak az ellenállóképes mezőgazdaság fejlesztésébe, és rendszereket vezetnek be az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatok kezelése érdekében.

4.12

A fenntarthatóság gazdasági pillérét szem előtt tartva az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak mérlegelniük kell mind a hatásmérséklési, mind pedig a szénmegkötési potenciált, ezzel egyidejűleg pedig minden pénzügyi támogatási eszközt biztosítaniuk kell a végrehajtáshoz, és elő kell mozdítaniuk a köz- és magánszféra közötti innovatív partnerségi együttműködés mechanizmusait. A mezőgazdaság termelékenységéből adódó nyereségre, a meglévő földterületekre, valamint az étrendekre és az élelmiszer-veszteségre és -pazarlásra vonatkozó további mutatók tennék teljessé az élelmiszerrendszerek éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról alkotott képet.

4.13

Amikor egészséges élelmiszereket választunk, akkor gyakran a fenntarthatóságot támogatjuk (14), különösen egy kiegyensúlyozott étrend keretében. Például a szezonális, helyi és változatos növényi élelmiszerek fogyasztása az egészségnek és a környezetnek is jót tesz. Az egészségesebb étkezési szokások csökkentik a krónikus megbetegedések kockázatát, az egészségügyi ellátás költségeit és a munkatermelékenységben jelentkező veszteséget is. Meg kell határozni az egészséges és fenntartható étrendre vonatkozó iránymutatások kidolgozásának elveit is, amelyeket a tagállamok figyelembe vehetnek. Az étrendi és beszerzési iránymutatásoknak közvetlen hatása van a fogyasztásra, ha közintézmények, például iskolák és kórházak fogadják el ezeket az elveket. El kell ismerni, hogy a táplálkozás világszerte átalakulóban van, az Unió szerepe pedig az, hogy előremutató modellel álljon elő a fenntartható étrendekkel kapcsolatban. Ebből a szempontból jó példának tekinthető a többek között Hollandiában népszerűsített szemivegetáriánus megközelítés, amelynek lényege a húsfogyasztás csökkentése (legalább heti egyszeri mellőzése).

4.14

Az olyan kezdeményezések, mint az uniós iskolaétkeztetési rendszer, amely táplálkozási tanácsadást nyújt és tápláló élelmiszereket oszt szét, hozzájárulnak a kiegyensúlyozottabb étrendhez. Az Európai Bizottságnak fel kell kérnie a tagállamokat, hogy ösztönözzék az egészséges és fenntartható fogyasztást. EU-szerte támogatni kell az egészséges élelmiszereket láthatóvá tevő reklámkampányokat; ez arra is jó eszköz lehet, hogy a globális piacok zavarai esetén növeljék a helyi fogyasztást.

4.15

Mivel a fogyasztók egyre inkább hozzászoktak ahhoz, hogy olcsón vásároljanak élelmiszertermékeket, újra hangsúlyt kell helyezni az élelmiszer valós értékére. Az alacsony költségű termékek nem veszik figyelembe az olyan externáliákat, mint például a vízkezelés költsége. Ahogy a fentiekben is említettük, az iskolákban hangsúlyt kell helyezni az élelmiszerekkel kapcsolatos oktatásra, ahogy az egészséges étkezési szokások megértésére és az alapvető főzési készségekre is, amelyek a táplálkozási ajánlások szerint otthon elkészített ételek fogyasztásán keresztül előmozdíthatják a jó egészségi állapotot; ugyanígy hangsúlyt kell helyezni az élelmiszer-pazarlás csökkentésére is.

4.16

Megemlítendő, hogy a holland egészségügyi, jóléti és sportminisztérium kezdeményezte az élelmiszerek összetételének javításáról szóló megállapodás megkötését a termelői, a kiskereskedelmi, az étkeztetési és a vendéglátóipari szövetségekkel, hogy a termékek egészségesebbek legyenek, és így az egészséges termékeket legyen a legegyszerűbb választani. E megállapodás azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy 2020-ig fokozatosan csökkentik az ételek só-, telítettzsír- és kalóriatartalmát, miközben az ízvilág alig érezhetően változik (15). Ez a vélemény azt szorgalmazza, hogy vezessenek be egy uniós keretrendszert a kiválasztott tápanyagokkal kapcsolatos nemzeti kezdeményezések számára, mint amilyen a hozzáadott cukorra vonatkozóan nemrégiben elfogadott melléklet.

4.17

A termékfejlesztés, a piacfejlesztés és a kulcsfontosságú partnerségek kiépítése segíthet abban, hogy egyszerű és vonzó is legyen az egészségesebb és fenntarthatóbb termékeket választani. Az ágazatnak és a civil társadalomnak ki kell vizsgálnia és meg kell ragadnia minden lehetőséget, hogy növeljék a szezonális és helyi zöldségek és gyümölcsök és egyéb olyan termékek fogyasztását, amelyek természetes formában nagy mennyiségben tartalmaznak rostanyagokat, mint például a teljes kiőrlésű élelmiszerek vagy a hüvelyesek. Jó kiindulási pont, hogy az idei évet az ENSZ a hüvelyesek nemzetközi évének nyilvánította.

4.18

Megkönnyítené a fogyasztók döntését az élelmiszerek származására, előállítási módjára és tápértékére vonatkozó egyértelmű címkézési rendszer bevezetése. Az élelmiszerbiztonság szempontjából mind az élelmiszer-termelők, mind a fogyasztók számára nagyon fontos a nyomonkövethetőség. Mérlegelni kellene egy egységes, könnyen érthető „Fenntartható élelmiszer” címke bevezetését, az ötlet kivitelezhetőségét pedig az Európai Bizottságnak kellene értékelnie. Nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a technológiai megoldásokra, például a mobil alkalmazásokra, a kiskereskedelemben pedig népszerűsíteni kellene a fogyasztók számára az összes szükséges információt és teljes körű nyomonkövethetőséget biztosító kijelzőket.

4.19

A globális élelmezés- és táplálkozásbiztonság kezelése során felmerülő számos kihívás megköveteli a kutatási közösség részvételét, hogy előállítsa a szükséges tudást, előmozdítsa az innovációt, felvegye a kapcsolatot a nyilvánossággal és segítsen kialakítani egy fenntarthatóbb élelmiszerrendszert. E célra jelentős forrásokat bocsátottak rendelkezésre az Unió „Horizont 2020” kutatási és innovációs programja és a korábbi hetedik keretprogram keretében. Az étrenddel, valamint az élelmiszer-veszteséggel és -pazarlással azonban nem foglalkoztak megfelelően, így további erőfeszítésekre van szükség. Az EGSZB határozottan támogatja az Európai Bizottság hosszú távú európai kutatási és innovációs stratégiára vonatkozó kezdeményezését, valamint a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság legutóbbi, arra vonatkozó ambiciózus döntését is, hogy átfogó stratégiát dolgoz ki az uniós élelmiszer-kutatási térség létrehozására. Európa a SWITCH-programon (16) keresztül más globális régiókban is támogathatja a fenntartható táplálkozásra való átállást, valamint az élelmiszer-veszteség és -pazarlás csökkentését.

4.20

A 2015-ös milánói világkiállítás uniós tudományos irányítóbizottsága hét átfogó területen azonosította a kutatási kihívásokat, és kiemelte a rendszerszintű megközelítések előmozdításának és az inter- és transzdiszciplináris kutatásba történő befektetéseknek a fontosságát. Ajánlásaik között szerepelt egy nemzetközi élelmezés- és táplálkozásbiztonsági testület létrehozása is, ami egyértelmű lépést jelentene egy több tudományágat és ágazatot átfogó megközelítés ösztönzésének irányába.

4.21

A fenntartható élelmiszerrendszerekre való átállás – az éghajlat-politikai célokkal összhangban – fő hajtóereje a kutatás, az innováció és a fejlesztés. Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy növeljék az ezen a téren végzett munka támogatását, és közös erőfeszítésekre, valamint az eredmények kutatóközösségek közötti megosztására szólítja fel a szakembereket és a többi érdekelt felet. A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó európai innovációs partnerség (EIP-AGRI) – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatását élvezve – meghatározó szerepet játszik a különféle érdekelt felek közötti együttműködés fokozásában, illetve abban, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a gyakorló szakemberek és a kutatók között. Emellett a Horizont 2020 keretében alkalmazott többszereplős megközelítés is fontos eszköz annak biztosításához, hogy a gazdálkodók kulcsszereplők legyenek a folyamatban. Az innovációk sikeres bevezetésének kulcsa az, hogy tanácsadó és oktatási szerveken keresztül aktívan népszerűsítsék őket az élelmiszerrendszerek végfelhasználói körében, és tevőlegesen bevonják a végfelhasználókat a kutatási és innovációs tevékenységekbe.

4.22

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az új információs és kommunikációs technológiák (ikt) és a meglévő európai bizottsági programok – például a Galileo és a Copernicus – mezőgazdasági ágazatban történő alkalmazása hozzájárul a fenntartható nyersanyag-termelési technológiák javításához az EU-ban. Az EGSZB amellett száll síkra, hogy folytassanak további kutatásokat és fejlesztéseket az ikt-k valamennyi élelmiszer-termelési területen történő alkalmazását illetően. Ezek a módszerek döntő jelentőségűek a további precíziós és erőforrás-hatékonyabb élelmiszer-termelési technikák előmozdításában, valamint a betegségek, éghajlati zavarok és szélsőséges időjárási körülmények korai észlelésében. Mindez azt is eredményezheti, hogy kevesebb lesz az élelmiszer-veszteség el az elsődleges mezőgazdasági termelésben. Még több kutatásnak kell foglalkoznia az innovatív gazdálkodási formákban (például a városi gazdálkodásban), valamint a takarmányok minőségének javításában rejlő lehetőségek értékelésével.

4.23

A károsítók és állat- és növénybetegségek terjedése – amit tovább súlyosbít a globalizált kereskedelem és az éghajlatváltozás – negatív hatást gyakorol az élelmiszerrendszerre. A közelmúltban kitört afrikai sertéspestis járvány vagy a Dél-Olaszországban az olívafákat károsító Xylella fastidiosa csak néhány példa arra, hogy a növény- és állatbetegségek hogyan okozhatnak zavarokat az élelmiszerrendszerben, és hogyan vezetnek élelmiszer-veszteség keletkezéséhez. Bár az Unió a világon a legjobb korai észlelési és megelőzési rendszerrel rendelkezik, tovább lehetne fejleszteni és meg lehetne erősíteni az uniós állat- és növény-egészségügy szakpolitikai és jogalkotási keretét, nagyobb hangsúlyt helyezve a válságok megelőzésére, a jobb felügyeletre és korai észlelésre, a felkészültségre és a válságkezelésre, valamint az új és újonnan felmerülő kockázatok azonosítására és értékelésére mind az Unióban, mind pedig az Unión kívül. Az állatbetegségek tekintetében már létezik a referencialaboratóriumok hálózata, a növénybetegségek esetében azonban nem. A megelőzés legfontosabb pillérei a tudás és a kutatás. Az EGSZB felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy legyenek még ambiciózusabbak az állatbetegségek kutatóközpontjainak sürgős finanszírozásában és a növény-egészségügyi referencialaboratóriumok létrehozásában. Meg kell erősíteni a korai észlelési és megelőzési rendszereket is, miközben biztosítani kell, hogy az élelmiszer-termelőket és egyéb szereplőket (pl. mezőgazdasági dolgozókat) megfelelően kártalanítsák a veszteségekért, többek között azokért az anyagi károkért, melyeket a gazdák elszenvednek, ha járványok kitörésekor általános közérdekből kereskedelmi korlátozásokra kötelezik őket. Emellett hangsúlyt kell helyezni a diverzifikáltabb gazdálkodási rendszerek létrehozására, amelyek jobban ellenállnak a biotikus stresszhatásoknak.

4.24

A kutatási befektetéseknek a megelőzésre és a korai észlelésre kell összpontosítaniuk, mivel a már kialakult betegségek kezelése és felszámolása nagyon költséges és zavart keltő lehet. Létfontosságú a kapacitásépítés és a figyelemfelhívás, ahogy az is, hogy a kutatók átadják a tudást a mezőgazdasági termelőknek és más szereplőknek. Ugyanígy megkerülhetetlen a tudástranszfer és az együttműködés a harmadik országokkal. Az Uniónak „puha” jogi eszközöket, iránymutatást és eszközöket kell biztosítania a felügyelet javításához, miközben döntő fontosságú a szigorúbb importellenőrzés is. Alapvető jelentőséggel bír az antibiotikum-rezisztencia kezelése, és egy integrált megközelítést kell bevezetni, amely összekapcsolja az emberi egészségügyi ellátást és az állatgyógyászatot („közös egészségügyi megközelítés”).