1

Az Európai Bizottság keresetlevelével a Tanács és az Európai Unió tagállamainak a Tanács keretében ülésező kormányképviselőinek az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió és tagállamai, harmadrészről Izland és negyedrészről a Norvég Királyság közötti légi közlekedési megállapodás Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról; valamint az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió és tagállamai, harmadrészről Izland és negyedrészről a Norvég Királyság közötti légi közlekedési megállapodás alkalmazásáról szóló, egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izland és harmadrészről a Norvég Királyság közötti kiegészítő megállapodás Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról szóló, 2011. június 16‑i 2011/708/EU határozata (HL L 283., 1. o., a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri.

2

2007. április 25‑én és 30‑án egyfelől az Európai Közösség és tagállamai, másfelől az Amerikai Egyesült Államok aláírt egy légiközlekedési megállapodást (HL 2007. L 134., 4. o.) amelyet később módosított a 2010. június 24‑én Luxembourgban aláírt jegyzőkönyv (HL 2010. L 223., 3. o.).

3

Tekintettel arra, hogy ez a légiközlekedési megállapodás lehetőséget adott harmadik országoknak arra, hogy ahhoz csatlakozzanak, 2007‑ben az Izlandi Köztársaság, illetve a Norvég Királyság csatlakozás iránti kérelmet nyújtott be. E két ország a csatlakozásuk érdekében az említett megállapodásban részes felekkel megkötötte egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió és tagállamai, harmadrészről Izland, és negyedrészről a Norvég Királyság között létrejött légiközlekedési megállapodást (HL 2011. L 283., 3. o., a továbbiakban: csatlakozási megállapodás). Ez a megállapodás az eredeti légiközlekedési megállapodás hatályának mutatis mutandis mindegyik szerződő félre való kiterjesztésére irányult.

4

A Bizottság kiegészítő megállapodás megkötéséről is folytatott tárgyalásokat egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izland és harmadrészről a Norvég Királyság között, az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió és tagállamai, harmadrészről Izland és negyedrészről a Norvég Királyság közötti légi közlekedési megállapodás alkalmazásáról (HL 2011. L 283., 16. o., a továbbiakban: kiegészítő megállapodás). E megállapodás az eredeti légiközlekedési megállapodás alkalmazási intézkedéseinek elfogadására irányuló eljárások kétoldalú jellege fenntartásának biztosítására irányulva kiegészítette a csatlakozási megállapodást, és úgy rendelkezett, hogy ezekben az eljárásokban a Bizottság főszabály szerint képviseli az Izlandi Köztársaságot és a Norvég Királyságot.

5

2011. május 2‑án a Bizottság elfogadta a csatlakozási megállapodás és a kiegészítő megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról szóló határozatra irányuló javaslatot. E javaslat az EUMSZ 218. cikk (5) bekezdésével értelmezett EUMSZ 100. cikk (2) bekezdésén alapult, és úgy rendelkezett, hogy kizárólag az Európai Unió Tanácsának van hatásköre e határozat elfogadására.

6

Az említett bizottsági javaslattól eltérve a Tanács elfogadta a megtámadott határozatot, vegyes határozat alakjában, azaz olyan határozatként, amely egyszerre származik a Tanácstól és a tagállamok Tanács keretében ülésező kormányképviselőitől.

7

A megtámadott határozat 1–3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1. cikk

A Tanács engedélyezi a [csatlakozási megállapodás és a] kiegészítő megállapodás Unió nevében történő aláírását, figyelemmel az említett megállapodások megkötésére.

A csatlakozási megállapodás és a kiegészítő megállapodás szövegét e határozat melléklete tartalmazza.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap arra, hogy kijelölje a [csatlakozási] megállapodás és a kiegészítő megállapodás Unió nevében történő aláírására jogosult személyt vagy személyeket.

3. cikk

A csatlakozási megállapodást és a kiegészítő megállapodást az aláírásától ideiglenesen alkalmazza az Unió, valamint – a hatályos nemzeti jogszabályok szerint megengedett mértékben – a tagállamok és az egyéb érintett felek, a megkötésükre vonatkozó eljárások befejezésére figyelemmel.”

8

A csatlakozási megállapodást Luxembourgban, illetve Oslóban írták alá, 2011. június 16‑án, illetve 21‑én. A kiegészítő megállapodást ugyanezen helyeken, ugyenezen időpontokban írták alá.

9

A Bíróság elnöke 2012. június 18‑i végzésével megengedte egyrészről a Cseh Köztársaságnak, a Dán Királyságnak, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, a Görög Köztársaságnak, a Francia Köztársaságnak, az Olasz Köztársaságnak, a Holland Királyságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Portugál Köztársaságnak, a Finn Köztársaságnak, a Svéd Királyságnak, az Egyesült Királyságnak, és másrészről az Európai Parlamentnek, hogy a Tanács, illetve a Bizottság kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozzanak.

10

A Tanács arra hivatkozik, hogy a Bizottság keresete három okból is elfogadhatatlan. Először is, a keresetet a tagállamok ellen kellett volna benyújtani, és nem a Tanács ellen, a Bizottság ugyanis a tagállamoknak a megtámadott határozat meghozatalához vezető döntéshozatali eljárásban való részvételét kifogásolja. A Bizottság ebből következően valójában olyan szabálytalanságot kifogásol, amely nem a Tanácsnak, hanem a tagállamoknak tudható be.

11

Továbbá a Bizottság keresete másodszor azért elfogadhatatlan, mert a tagállami képviselők által elfogadott jogi aktusok nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset keretében a Bíróság általi felülvizsgálat tárgyát.

12

Harmadszor a Bizottságnak valójában nincsen eljáráshoz fűződő érdeke, mivel az általa kért megsemmisítés nem jár semmilyen jogkövetkezménnyel. A Tanács azt állítja, hogy mivel az Európai Uniónak és a tagállamoknak szorosan együtt kell működniük a megosztott hatáskörükbe tartozó területeken, a megtámadott határozat megsemmisítése csupán mesterségesen szétválasztaná ezt a határozatot két külön határozatra, amelyeket mindenképpen egyidejűleg kell elfogadni. Ilyen feltételek mellett a Bizottság keresete nem alkalmas arra, hogy előnyt szerezzen az Uniónak, illetve a Bizottságnak.

13

A Bizottság és a Parlament szerint a kereset elfogadható.

14

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megsemmisítés iránti kereset benyújtásának lehetősége az uniós intézmények által hozott valamennyi, joghatást kiváltó aktus ellen – annak természetétől és formájától függetlenül – rendelkezésre kell, hogy álljon (lásd ebben az értelemben: Parlament kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑181/91 és C‑248/91, EU:C:1993:271, 13. pont; Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑27/04, EU:C:2004:436, 44. pont).

15

A jelen ügyben abból, hogy a megtámadott határozat a csatlakozási megállapodás és a kiegészítő megállapodás Unió nevében történő aláírására, valamint egyrészről az Unió, másrészről pedig a tagállamok általi ideiglenes alkalmazására irányul, az következik, hogy a Tanács részt vett a felsoroltak mindegyikére vonatkozó határozatok meghozatalában (lásd analógia útján: Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑114/12, EU:C:2014:2151, 41. pont).

16

Ezenfelül nem vitatott, hogy a megtámadott határozat joghatást vált ki.

17

Ilyen feltételek mellett a megtámadott határozatot a Tanács olyan jogi aktusának kell tekinteni, amely az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadható, és ezért az első és a második elfogadhatatlansági okot el kell vetni.

18

A harmadik elfogadhatatlansági okot illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának nem lehet feltétele az eljáráshoz fűződő érdek igazolása (lásd: Bizottság kontra Tanács ítélet, 45/86, EU:C:1987:163, 3. pont; Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 16. pont).

19

Miután a harmadik elfogadhatatlansági okot is el kell vetni, a Bizottság keresete következésképpen elfogadható.

20

A Bizottság – a Parlament támogatásával – azt állítja, hogy a Tanács a megtámadott határozat elfogadásával megsértette az EUMSZ 218. cikk (2) és (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUSZ 13. cikk (2) bekezdését.

21

Egyrészt az EUMSZ 218. cikk értelmében a Tanács az egyetlen arra kijelölt intézmény, amely felhatalmazást adhat valamely nemzetközi megállapodás Unió általi aláírására. A megtámadott határozatot tehát a Tanácsnak egyedül kellett volna meghoznia, a Tanács keretében ülésező tagállamok nélkül. A Tanács nem térhetett volna ugyanis el egyoldalúan az EUMSZ 218. cikkben meghatározott eljárástól azáltal, hogy az említett határozat elfogadásába bevonta a tagállamokat.

22

E tekintetben világosan meg kell különböztetni az Unió tevékenységi területeit azon területektől, amelyeken a tagállamok megtartják a lehetőséget a hatásköreik gyakorlására. Nincsen ezért lehetőség valamely kormányközi jogi aktus és valamely uniós jogi aktus egyesítésére, mivel az ilyen egyesítés megfosztaná tárgyuktól, és így eltorzítaná az EUMSZ 218. cikkben foglalt uniós eljárásokat.

23

Másrészt a Tanács megsértette az EUMSZ 218. cikk (2) és (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUSZ 13. cikk (2) bekezdését, mivel az uniós intézmények nem kerülhetik meg a Szerződésekben foglalt szabályokat, és nem folyamodhatnak alternatív eljárásokhoz. Ez történt a jelen esetben, mivel a megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárást az EUMSZ 218. cikkben előírtaktól eltérő feltételek mellett folytatták le. A vegyes jellegű határozatok elfogadásáról ugyanis ez a cikk nem rendelkezik.

24

A Tanács és a beavatkozó kormányok szerint a megtámadott határozat az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 218. cikk (2) és (5) bekezdésével is összeegyeztethető.

25

Először is ez a határozat két különböző jogi aktust foglal magában. Az elsőt egyedül a Tanács fogadta el az EUMSZ 218. cikk alapján. A Tanács ezzel a jogi aktussal felhatalmazást adott a szóban forgó megállapodásoknak az Unió nevében történő aláírására, valamint az Unió általi ideiglenes alkalmazására. A tagállamoknak a Tanács keretében ülésező kormányképviselői csupán a megtámadott határozat 3. cikkében említett jogi aktust fogadták el. Ezzel a jogi aktussal a tagállamok arra adtak felhatalmazást, hogy az említett megállapodásokat a hatáskörükbe tartozó területeken ideiglenesen alkalmazzák.

26

Ebből következően a tagállamok nem vettek részt annak a jogi aktusnak az elfogadására irányuló eljárásban, amelynek kibocsátója az EUMSZ 218. cikk (2) és (5) bekezdése alapján a Tanács volt.

27

Másodszor, a Szerződések nem tartalmaznak kifejezett rendelkezéseket a vegyes megállapodások megtárgyalására és megkötésére irányuló részletszabályok meghatározására vonatkozóan. A Tanács és a tagállamok ezért szabadon határozzák meg azok pontos formáját. Az a körülmény pedig, hogy a nemzetközi megállapodás aláírásáról szóló felhatalmazást egy egységes határozatban vagy két külön határozatban közlik, egyáltalán nem érinti hátrányosan az EUMSZ 218. cikkben meghatározott eljárás követelményeit.

28

Harmadszor, a tagállamoknak és az Uniónak a vegyes megállapodások terén szorosan együtt kell működniük, és az Unió egységes nemzetközi képviseletének biztosítása érdekében közös fellépést kell elfogadniuk. A vegyes jellegű határozat elfogadása az ekként előírt együttműködés kifejeződése.

29

A Bizottság – a Parlament támogatásával – arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat ellentétes az EUMSZ 100. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 218. cikk (8) bekezdésének első albekezdésében foglalt szabállyal, amely szerint a Tanács minősített többséggel határoz. Mivel ugyanis a megtámadott határozat a tagállamoknak a Tanács keretében ülésező kormányképviselőitől is származik, azt egyhangúan fogadták el. Az ilyen egyhangú határozathozatal azonban az EUMSZ 218. cikk (8) bekezdésében meghatározott eljárást annak lényegétől fosztotta meg.

30

A megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárás ellentétes a jogbiztonság követelményével is, amelynek értelmében minden jogi aktusnak meg kell jelölnie a jogalapjául szolgáló rendelkezést. E jogalap‑megjelölés meghatározza az érintett jogi aktus elfogadására irányuló eljárást, és így a Tanácson belüli szavazás módját. A megtámadott határozatban megjelölt jogalap – az EUMSZ 218. cikk (5) és (8) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 100. cikk (2) bekezdése – azonban nem teszi lehetővé a Tanácson belüli szavazásra vonatkozó szabályok meghatározását, mivel az e rendelkezésekben előírt szavazási szabály – azaz a minősített többség – helyébe valójában az egyhangúság szabálya lépett.

31

A Tanács – a beavatkozó kormányok támogatásával – úgy véli, hogy eleget tett a Szerződésekben szereplő szavazási szabályoknak. Az a tény, hogy a Tanács egyik tagja sem ellenezte a megtámadott határozatot, nem jelenti azt, hogy nem tartották be a jelen esetben a minősített többséggel történő szavazást, mivel minden egyhangúlag elfogadott határozat szükségszerűen eleget tesz a minősített többségre vonatkozó követelménynek.

32

Ezenkívül a nemzetközi megállapodások terén a különböző szavazási szabályok halmozása egyáltalán nem szokatlan. Ennek gyakorlata a tagállamok között létrehozandó konszenzus szükségességét tükrözi, amely vagy vegyes jellegű határozat, vagy a tagállamok által egyedileg hozott határozatok formájában ölt testet.

33

A Bizottság – a Parlament támogatásával – azt rója fel a Tanácsnak, hogy megsértette a Szerződések célkitűzéseit, valamint az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében meghatározott jóhiszemű együttműködés elvét.

34

A Tanács annak engedélyezésével, hogy a tagállamok beavatkozzanak az uniós hatáskörökbe, egyrészt zavart okozott az Unió nemzetközi kapcsolatokban fennálló jogalanyiságát és azon jogosultságát illetően, hogy ezen a területen egymaga hozhat határozatot. Másrészt nem tartotta tiszteletben az intézmények közötti jóhiszemű együttműködés elvét, amely alapján úgy kellett volna hatásköreit gyakorolnia, hogy nem ássa alá az Unió intézményi keretét azzal, hogy megengedi a tagállamoknak, hogy egy kizárólag a Tanácsot érintő eljárás lefolytatásába beavatkozzanak.

35

A Tanács – a beavatkozó kormányok támogatásával – arra hivatkozik, hogy az Unió jogalanyiságát illetően ez nem okoz zavart harmadik államok számára. Ellenkezőleg, a vegyes megállapodásokkal összefüggésben éppen az keltene zavart, ha a Tanács anélkül hozna határozatot ezekről a megállapodásokról, hogy abba a tagállamok megfelelő határozatát is belefoglalná.

36

A megtámadott határozat egyébiránt nemcsak megfelel az Unió egységes nemzetközi képviseletére irányuló célkitűzésnek, hanem előmozdítja és meg is erősíti azt, egyértelművé téve az Unió, illetve tagállamai közös álláspontját. Egy ilyen határozat elfogadása éppen a Szerződések által megkövetelt szoros együttműködésre irányuló kötelezettség kifejezése.

37

Kétségtelen, hogy a vegyes megállapodás elfogadására irányuló uniós jogi aktus és a tagállamok megfelelő jogi aktusa két különböző eljárásban lenne elfogadható. A párhuzamos eljárások igénybevétele viszont a tagállamok közötti eltérések kockázatával, valamint késedelemmel járhat, és ezért nem teszi lehetővé az Unió és a tagállamok közötti, kellően szoros együttműködés biztosítását.

38

A Bizottság első és második jogalapjával azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem egyeztethető össze az EUMSZ 218. cikk (2), (5) és (8) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUSZ 13. cikk (2) bekezdésével, mivel nem egyedül a Tanács fogadta el az EUMSZ 218. cikkben előírt eljárásnak és szavazási módoknak megfelelően.

39

Emlékeztetni kell arra, hogy az Unió alapító szerződései a szokásos nemzetközi szerződésektől eltérően egy új, saját intézményekkel rendelkező jogrendet hoztak létre, melynek javára a tagállamok egyre több területen korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek nemcsak ezen államok, hanem azok állampolgárai is az alanyai (lásd különösen: 1/09 vélemény, 1/09, EU:C:2011:123, 65. pont; 2/13 vélemény, EU:C:2014:2454, 157. pont).

40

Ezenfelül a tagállamok az Unióhoz való tartozásuk folytán elfogadták, hogy – azokon a területeken, ahol a tagállamok az Unióra hatásköröket ruháztak – a közöttük lévő kapcsolatokat az uniós jog szabályozza, kizárva – ha az uniós jog ezt követeli meg – minden más jogot (2/13 vélemény, EU:C:2014:2454, 193. pont).

41

Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése értelmében az egyes intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el.

42

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmények akaratnyilvánítására vonatkozó szabályokat a Szerződések állapítják meg, és azokról sem a tagállamok, sem maguk az intézmények nem rendelkezhetnek (Egyesült Királyság kontra Tanács ítélet, 68/86, EU:C:1988:85, 38. pont; Parlament kontra Tanács ítélet, C‑133/06, EU:C:2008:257, 54. pont).

43

A jelen ügyet illetően az EUMSZ 218. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján az Unió és a harmadik országok, illetve nemzetközi szervezetek közötti megállapodásokat e cikk (2)–(11) bekezdésében foglalt eljárás szerint kell megtárgyalni és megkötni, a tagállamok pedig az uniós jog alanyaiként az említett cikk valamennyi rendelkezéséhez kötve vannak.

44

Ezenfelül az EUMSZ 218. cikk (5) bekezdése szerint az ilyen megállapodások Unió általi aláírására és – amennyiben szükséges –ideiglenes alkalmazására felhatalmazó határozatot a Tanács hozza meg. Az ilyen határozatok elfogadására vonatkozóan a tagállamok nem rendelkeznek hatáskörrel.

45

Egyébiránt az EUMSZ 218. cikk (8) bekezdése értelmében az előző pontban hivatkozott határozatok tekintetében a Tanács minősített többséggel jár el.

46

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a csatlakozási megállapodás és a kiegészítő megállapodás vegyes megállapodásnak minősül.

47

A harmadik országokkal kötött vegyes megállapodásban egyrészt az Unió, másrészt a tagállamok a részes felek. Az ilyen megállapodás tárgyalása és megkötése során e felek mindegyikének az őt megillető hatáskörökön belül és a többi szerződő fél hatásköreit tiszteletben tartva kell eljárnia.

48

Ahogyan a megtámadott határozat szövegéből is következik, a határozat felhatalmazást ad a szóban forgó megállapodások Unió nevében történő aláírására, és előírja azok ideiglenes alkalmazását.

49

Először is meg kell állapítani, hogy ez a határozat valójában két különböző jogi aktust egyesít: egyrészt a szóban forgó megállapodások Unió nevében történő aláírására és Unió általi ideiglenes alkalmazására vonatkozó jogi aktust, másrészt pedig az e megállapodások tagállamok általi ideiglenes alkalmazására vonatkozó jogi aktust, amelyek között nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy melyik jogi aktus tükrözi a Tanács akaratát, és melyik a tagállamokét.

50

Ebből az következik, hogy a tagállamok részt vettek a szóban forgó megállapodások Unió nevében történő aláírására és Unió általi ideiglenes alkalmazására vonatkozó jogi aktus meghozatalában, holott az EUMSZ 218. cikk (5) bekezdése szerint ilyen jogi aktust egyedül a Tanács fogadhat el. Ezenkívül a Tanács mint uniós intézmény részt vett az e megállapodások tagállamok általi ideiglenes alkalmazására vonatkozó jogi aktus elfogadásában, jóllehet az ilyen jogi aktusok mindenekelőtt az egyes tagállamok belső jogába, továbbá a nemzetközi jogba tartoznak.

51

Másodszor, a megtámadott határozatot olyan eljárás keretében fogadták el, amely a Tanács saját döntéshozatali eljárása körébe tartozó elemeket és kormányközi jellegű elemeket egyaránt tartalmaz.

52

Miként a tárgyalás során a Tanács is megerősítette, a megtámadott határozatot a jelen ítélet 49. pontjában említett két jogi aktusra alkalmazott, egységes eljárás útján fogadták el. A szóban forgó megállapodások tagállamok általi ideiglenes alkalmazására vonatkozó jogi aktus azonban a tagállami képviselők konszenzusát feltételezi, míg az EUMSZ 218. cikk (8) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Tanácsnak az Unió nevében minősített többséggel kell eljárnia. A megtámadott határozatban egyesített két különböző határozatot ezért nem lehetett volna egységes eljárás keretében érvényesen elfogadni (lásd analógia útján: Bizottság kontra Tanács ítélet C‑338/01, EU:C:2004:253).

53

Ilyen feltételek mellett a megtámadott határozat nem egyeztethető össze az EUMSZ 218. cikk (2), (5) és (8) bekezdésével, és így az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésével sem.

54

A Tanács arra vonatkozó érvét illetően, hogy a megtámadott határozat eleget tesz az Unió és a tagállamok vegyes megállapodások terén fennálló együttműködés kötelezettségének, a Bíróság valóban elismerte, hogy amennyiben úgy tűnik, hogy egy megállapodás tárgya részben az Unió, részben pedig a tagállamok hatáskörébe tartozik, úgy mind a tárgyalási és szerződéskötési folyamat során, mind a vállalt kötelezettségek teljesítése során fontos a szoros együttműködés biztosítása a tagállamok és az uniós intézmények között (1/94 vélemény, EU:C:1994:384, 108. pont; Bizottság kontra Svédország ítélet, C‑246/07, EU:C:2010:203, 73. pont).

55

Ezzel az elvvel azonban nem igazolható az, hogy a Tanács függetleníti magát az EUMSZ 218. cikkben előírt eljárási szabályok és szavazási módok tiszteletben tartásától.

56

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első és a második jogalap megalapozott.

57

Ezért a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni anélkül, hogy a Bizottság által keresete alátámasztásául hivatkozott harmadik jogalapot vizsgálni kellene.

58

A Tanács és a Bizottság, amelyeket e tekintetben a Parlament és a cseh, a német, a francia, a portugál és a finn kormány támogat, azt kéri, hogy a Bíróság, amennyiben a megtámadott határozatot megsemmisíti, annak joghatásait tartsa fenn az új határozat elfogadásáig.

59

Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében, ha a Bíróság szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktusoknak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.

60

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a jogbiztonsággal kapcsolatos okokra tekintettel a megtámadott jogi aktus joghatásai fenntarthatók, különösen ha a megsemmisítésének azonnali hatásai súlyosan hátrányos következményeket idéznének elő, és ha a jogi aktus jogszerűsége nem a célja vagy a tartalma miatt vitatott, hanem a kibocsátója hatáskörének hiánya vagy lényeges eljárási hiba miatt (lásd: Parlament és Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑103/12 és C‑165/12, EU:C:2014:2400, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

A jelen ügyben többek között arra is rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat lehetővé tette a csatlakozási megállapodás és a kiegészítő megállapodás Unió általi ideiglenes alkalmazását. Az ilyen határozat azonnali hatályú megsemmisítése súlyos következményekkel járhat az Unió és az érintett harmadik államok közötti kapcsolatokra, valamint azon gazdasági szereplőkre nézve, akik tevékenységüket a légiközlekedési piacon gyakorolják, és akiket az említett megállapodások ideiglenes alkalmazása kedvezően érinthetett.

62

E körülmények között a jogbiztonságot érintő jelentős indokok igazolják azt, hogy a Bíróság helyt adjon – a célját, illetve tartalmát illetően nem vitatott – megtámadott határozat joghatásainak fenntartására irányuló kérelemnek.

63

Következésképpen a megtámadott határozat joghatásait fenn kell tartani a Tanács által az EUMSZ 218. cikk (5) és (8) bekezdése alapján elfogadandó új határozatnak a jelen ítélet kihirdetésének időpontjától számított ésszerű határidőn belüli hatálybalépéséig.

64

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

65

Az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján a jelen eljárásba beavatkozó Cseh Köztársaság, Dán Királyság, Németországi Szövetségi Köztársaság, Görög Köztársaság, Francia Köztársaság, Olasz Köztársaság, Holland Királyság, Lengyel Köztársaság, Portugál Köztársaság, Finn Köztársaság, Svéd Királyság, Egyesült Királyság és Parlament maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: