T‑452/05. sz. ügy
Belgian Sewing Thread (BST) NV
kontra
Európai Bizottság
„Verseny – Kartellek – Az ipari felhasználásra szánt cérna európai piaca – Az EK 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke megsértését megállapító határozat – Bírságok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – Együttműködés – Szerződésen kívüli felelősség – Bizalmas információk nyilvánosságra hozatala – Kár – Okozati összefüggés”
Az ítélet összefoglalása
1. Verseny – Kartellek – Egységes jogsértést megvalósító megállapodások és összehangolt magatartások – Vállalkozások, amelyek terhére egységes megállapodásban való részvételben megnyilvánuló jogsértés róható – Szempontok
(EK 81. cikk, (1) bekezdés)
2. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Mérlegelési tényezők
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
3. Verseny – Kartellek – Valamely vállalkozásnak való betudás – Ugyanazon jogsértés keretében más vállalkozások által tanúsított magatartások alapján fennálló felelősség – Megengedhetőség – Szempontok
(EK 81. cikk, (1) bekezdés)
4. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A jogsértés súlyának mérlegelésekor figyelembe veendő tényezőkkel arányos bírságkiszabás – Az érintett piac csekély méretének jelentősége
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
5. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Korlátozás tárgyát képező termékekkel elért forgalom releváns jellege
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
6. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Az érintett piacon történő károkozásra való tényleges képesség mértéke
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1A. pont
7. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
8. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Az érintett vállalkozás pénzügyi helyzete
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés)
9. Verseny – Kartellek – Vállalkozások versenyellenes célú találkozóin való részvétel – A találkozókon létrejött megállapodások végre nem hajtásának az érintett vállalkozás általi bizonyításának szükségessége
(EK 81. cikk, (1) bekezdés)
10. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – A vállalkozás passzív vagy vezetőt követő szerepe
(EK 81. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 2) és 3) pont)
11. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének a megvádolt vállalkozás együttműködése miatti csökkentése – Feltételek
(17. tanácsi rendelet, 11. cikk, (4) és (5) bekezdés)
12. Szerződésen kívüli felelősség – Feltételek – Jogellenesség – Kár – Okozati összefüggés – Fogalom – Bizonyítási teher
(EK 288. cikk, második bekezdés)
1. Valamely vállalkozást akkor is felelősnek lehet tekinteni a teljes kartell miatt, ha bizonyított, hogy a kartellnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotó elemében vett részt.
Az a tény, hogy különböző vállalkozások eltérő szerepet játszottak a közös cél elérése érdekében, nem változtat a versenyellenes cél, és így a jogsértés fennállásán, ha minden vállalkozás a saját szintjén hozzájárult e közös cél eléréséhez.
Nem különálló jogsértéseknek, hanem egységes jogsértésnek minősülnek azok a megállapodások és összehangolt magatartások, amelyek – azonos tárgyuk folytán – a rendszeres találkozók, az árak és a kvóták rögzítésének olyan rendszereibe illeszkedtek, amely rendszerek az árak rendes alakulásának torzítását célzó erőfeszítések részei voltak.
Amennyiben valamely vállalkozás ismerte az egységes jogsértés többi résztvevőjének jogsértő magatartását, vagy ésszerűen előre láthatta azt, és kész volt az ebből eredő kockázatot elfogadni, e vállalkozás a jogsértésben való részvételének teljes időtartama alatt felelősséggel tartozik azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak. Ez a következtetés nem mond ellent azon elvnek, miszerint az ilyen jellegű jogsértésekért való felelősség személyes jellegű.
Ahhoz, hogy kellőképpen bizonyítsa az említett vállalkozás kartellben való részvételét, elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyeken versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy ezek ellen kifejezetten tiltakozott volna. Amennyiben az ilyen találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata olyan bizonyítékok bemutatása, amelyek alapján bizonyítható, hogy az említett találkozókon való részvétele minden versenyellenes szándékot nélkülözött, és e vállalkozásnak bizonyítania kell, hogy ő tájékoztatta a versenytársait arról, hogy az e találkozókon való részvételi szándéka eltér az övékétől. A fenti jogelvet azon indok alapozza meg, hogy amennyiben az adott vállalkozás úgy vett részt a hivatkozott találkozón, hogy annak tartalmától nem határolódott el nyilvánosan, a többi résztvevő arra következtethetett, hogy annak eredményét jóváhagyja, és annak megfelelő magatartást fog tanúsítani. Ez érvényes abban az esetben is, ha valamely vállalkozás egyetlen megállapodás végrehajtásában vesz részt. Annak megállapítása tekintetében, hogy valamely vállalkozás részt vett‑e ilyen megállapodásban, a Bizottságnak kell bizonyítania különösen azt, hogy a vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által támogatott közös célokhoz, és tudomása volt a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított magatartásról, illetve azt, hogy e magatartást ésszerűen előre láthatta, és kész volt ennek kockázatát elfogadni.
(vö. 32., 33., 37. pont)
2. Nem téveszthető össze a jogsértés súlyának értékelése, amely a bírság alapösszegének meghatározására szolgál, az egyes érintett vállalkozások jogsértésben való relatív súlyának értékelésével, amely utóbbi kérdést a súlyosító és enyhítő körülmények esetleges alkalmazása keretében kell megvizsgálni.
Egyébiránt, amíg a Bizottság a bírság alapösszegét a jogsértésre tekintettel állapítja meg, a jogsértés súlyát számos más tényező alapján határozza meg, amelyek tekintetében széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Továbbá, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásból az következik, hogy a jogsértés súlyának értékelése két szakaszban történik. Az első szakaszban az általános súly kizárólag a jogsértés olyan saját jellemzőire figyelemmel kerül értékelésre, mint jellege és piacra gyakorolt hatása, a második szakaszban a relatív súly az érintett vállalkozás jellemzőitől függően változik, ekkor tehát a Bizottság nem csak az esetleges súlyosító körülményeket veszi figyelembe, hanem – adott esetben – az enyhítő körülményeket is. Ez a folyamat, különösen a több vállalkozást is érintő jogsértések keretében, lehetővé teszi, hogy a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe lehessen venni az egyes vállalkozások által játszott eltérő szerepet és a az eljárás folyamán tanúsított Bizottsággal szembeni magatartásukat.
(vö. 46., 48. pont)
3. Az a vállalkozás, amely a közösségi versenyszabályokat saját magatartása révén többszörösen megsértette, amely magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősül, és amelynek célja a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulás volt, az említett jogsértésben való részvételének teljes időtartama alatt felelősséggel tartozik azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak, amennyiben bizonyított, hogy a szóban forgó vállalkozás ismerte a többi résztvevő jogsértő magatartását, vagy ésszerűen előre láthatta azt, és kész volt az ebből eredő kockázatot elfogadni.
(vö. 33. pont)
4. Az arányosság elve megköveteli, hogy a közösségi intézmények jogi aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és az ahhoz szükséges mértéket.
A bírságok kiszámításakor a jogsértés súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, és e tényezők közül egyiknek sem szabad a többi mérlegelési tényezőhöz képest aránytalan fontosságot tulajdonítani.
Az arányosság elve ebben az összefüggésben azzal jár, hogy a Bizottságnak a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe vett tényezőkkel arányosan kell meghatároznia a bírság összegét, és hogy e tényezőket egységes és objektíven igazolható módon kell alkalmaznia.
A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság bírságot szabhat ki a vállalkozásokra, amelynek összege nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át. A bírság összegének e határon belül történő meghatározása tekintetében e rendelkezések előírják, hogy a bírság összegét a jogsértés súlyának és időtartamának figyelembevételével kell megállapítani. Ezen túlmenően a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás értelmében a kiindulási összeget a jogsértés súlyának függvényében kell rögzíteni, miközben figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, annak a piacra gyakorolt konkrét hatását, amennyiben ez mérhető, és a földrajzi piac kiterjedését.
Sem a 17. rendelet, sem az 1/2003 rendelet, sem pedig az iránymutatás nem írja elő, hogy a bírság összegét az érintett piac méretével közvetlen összefüggésben kell meghatározni, ez csak egy releváns elem a többi között. E jogi háttér tehát, mint ilyen, nem kötelezi arra a Bizottságot, hogy a termékek piacának kis méretét figyelembe vegye. Mindemellett a jogsértés súlyának mérlegelésekor a Bizottságnak sok tényezőt kell figyelembe vennie, amelyeknek jellege és jelentősége a kérdéses jogsértés típusától és az érintett jogsértés különleges körülményeitől függően változik. A jogsértés súlyát alátámasztó tényezők között esetenként szerepelhet a kérdéses termék piacának mérete. Következésképpen, ha a piac mérete a jogsértés súlya megállapításának tekintetében figyelembe veendő elemnek minősülhet, ennek jelentősége a jogsértés típusától és az érintett jogsértés különleges körülményeitől függően változik.
Azon magatartások, amelyek lényege abban áll, hogy az érintett vállalkozások kicserélik kényes természetű információikat az árlistákra és/vagy az egyes vevőknek felszámított árakra vonatkozóan, megállapodnak az áremelések mértékéről és/vagy az irányárakról, valamint hogy elkerüljék az egyes vevők számára a piacon jelenlévő szállítókénál alacsonyabb árakat megjelölő ajánlattételt abból a célból, hogy felosszák egymás között a vevőket, az iránymutatás értelmében „árkartell” jellegű horizontális korlátozásoknak minősülnek, tehát jellegüknél fogva „nagyon súlyosak”. E körülmények között a szóban forgó piac mérete – feltételezve, hogy ez bizonyított – csak kevésbé jelentős a többi, a jogsértés súlyosságát bizonyító tényező összességéhez viszonyítva.
(vö. 60–65. pont)
5. A jogsértésben részt vevő valamely vállalkozás világméretű forgalmára vonatkozó egyetlen, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében, valamint a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésében található utalás azon felső határra vonatkozik, amelyet a bírság összege nem léphet át. E határ tiszteletben tartásával a Bizottság főszabály szerint a választása szerinti forgalomból kiindulva határozhatja meg a bírság összegét a földrajzi megoszlás és az érintett termékek függvényében anélkül, hogy köteles lenne pontosan figyelembe venni a világméretű forgalmat vagy a földrajzi piacon, illetve az érintett termékpiacon elért forgalmat. Továbbá, mivel a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás nem írja elő, hogy a bírság összegét egy meghatározott forgalom függvényében kellene kiszámítani, az iránymutatással az sem ellentétes, hogy a Bizottság a bírság összegének a meghatározásakor az érintett vállalkozások által az érintett piacon elért forgalomra vonatkozó mutatószámokat az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása érdekében figyelembe vegye, amennyiben a körülmények ezt megkívánják. A forgalom ily módon a bírság összege kiszámításának egyik eleme lehet az iránymutatás 1.A. pontja negyedik és hatodik bekezdésének megfelelően.
Ebből következik, hogy a Bizottság a bírság összegének megállapításakor a választása szerinti forgalmat veheti figyelembe, feltéve, hogy ez az adott ügy körülményei között nem minősül ésszerűtlennek. Ugyanígy: a Bizottság a bírság összegének több, ugyanabban a jogsértésben részt vevő vállalkozással szembeni meghatározása során nem köteles arról gondoskodni, hogy a bírságok végösszegében az érintett vállalkozások teljes forgalmára vagy releváns forgalmára vonatkozó valamennyi különbség kifejezésre kerüljön.
A Bizottság azon választását illetően, hogy az egyik és/vagy másik forgalmat vegye figyelembe annak elemzése során, hogy a jogsértőknek milyen tényleges gazdasági kapacitásuk volt arra, hogy jelentősen korlátozzák a versenyt – ami előfeltételezi annak elemzését, hogy e vállalkozásoknak milyen az érintett piacon meglévő tényleges jelentősége, azaz milyen hatással vannak rá –, a forgalom csak részleges képet ad a valóságos helyzetről. Nem zárható ki ugyanis, hogy egy számos tevékenységet végző, jelentős vállalkozás csak járulékosan van jelen meghatározott termékek piacán. Ugyanígy nem zárható ki az sem, hogy az Unión kívüli földrajzi piacon jelentős pozícióval rendelkező vállalkozás a közösségi piacon vagy az EGT piacán csak gyenge befolyással rendelkezik. Ilyen esetekben pusztán az a tény, hogy az érintett vállalkozásnak jelentős a világméretű forgalma, nem jelenti szükségképpen azt, hogy meghatározó befolyást gyakorol az érintett piacon. Ugyanis ha valamely vállalkozás forgalma az érintett piacon nem is lehet meghatározó annak megállapítása tekintetében, hogy egy vállalkozás valamely jelentős gazdasági egységhez tartozik, ezzel szemben releváns lehet azon hatás meghatározása tekintetében, amelyet e vállalkozás gyakorolhat a piacra.
Ily módon a jogsértés tárgyát képező árucikkekből származó üzleti forgalomrész a jellegénél fogva alkalmas arra, hogy pontosan kimutassa a jogsértés érintett piacra gyakorolt hatásának mértékét. A jogsértés tárgyát képező árucikkekből származó forgalom ugyanis olyan jellegű, hogy az egyes vállalkozásoknak a szóban forgó piacokra vonatkozó felelősségéről valós képet ad, tekintve, hogy ez olyan objektív elem, amely pontosan méri, hogy e magatartás mennyire ártalmas a szokásos versenyre, tehát megfelelően mutatja az egyes vállalkozásoknak a versennyel szembeni károkozási képességét.
(vö. 76–79. pont)
6. A jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság alapösszegének meghatározása céljából ugyanis a Bizottság az arra irányuló értékelését, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek kárt okozzanak, alapíthatja forgalmi adatokra és az érintett piacon megszerzett piaci részesedésekre, feltéve, hogy nincsenek olyan különleges körülmények – mint például a piac jellemzői – amelyek lényegesen csökkentenék ezen adatok jelentőségét, és a vállalkozások piacra gyakorolt befolyásának értékeléséhez egyéb releváns tényezőket tennének szükségessé, mint különösen a vertikális integráció és a termékskála kiterjedtsége figyelembevételét.
(vö. 82. pont)
7. A Bizottság a bírság összegének több, ugyanabban a jogsértésben részt vevő vállalkozással szembeni meghatározása során nem köteles arról gondoskodni, hogy a bírságok végösszegében az érintett vállalkozások teljes forgalmára vagy releváns forgalmára vonatkozó valamennyi különbség kifejezésre kerüljön.
E tekintetben a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése azt sem követeli meg, hogy amikor az ugyanabban a jogsértésben érintett több vállalkozásra szabnak ki bírságot, a kis‑ vagy közepes méretű vállalkozásokra kiszabott bírság összege a forgalom százalékában mérve ne legyen nagyobb, mint a nagyobb vállalkozásokra kiszabott bírságok összege. E rendelkezésből ugyanis az következik mind a kis‑ és közepes méretű vállalkozások, mind pedig a nagyobb méretű vállalkozások tekintetében, hogy a bírság összegének megállapítása során a jogsértés súlyát és tartamát kell figyelembe venni. Amennyiben a Bizottság az ugyanabban a jogsértésben érintett vállalkozásokra olyan bírságot szab ki, amely a jogsértés súlyára és tartamára tekintettel minden egyes esetben indokolt, nem róható fel neki, ha közülük egyesek esetében a bírság összege az üzleti forgalomhoz képest nagyobb, mint más vállalkozások esetében.
(vö. 89., 90. pont)
8. A Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét. Ennek figyelembevétele indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat. Feltételezve, hogy valamely közösségi hatóság által elfogadott intézkedés következtében egy vállalkozás felszámolás alá kerül, jóllehet e vállalkozás adott társasági formában történő felszámolása hátrányosan érintheti a tulajdonosok, részvényesek vagy tagok pénzügyi érdekeit, ez nem jelenti azt, hogy a társaság által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek is elveszítenék értéküket.
(vö. 95., 96. pont)
9. A találkozókon kötött megállapodások végre nem hajtásának bizonyítása céljából a tiltott kartellben részt vevő, és a közigazgatási eljárásban érintett vállalkozásnak azt kell bizonyítania, hogy az alatt az idő alatt, amíg a jogsértő megállapodások tagja volt, a piacon versenyző magatartást folytatva ténylegesen kivonta magát a végrehajtásuk alól, vagy legalább egyértelműen és nagymértékben megszegte a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket olyannyira, hogy ezáltal megzavarta annak működését.
(vö. 111. pont)
10. Valamely kartellben játszott passzív szerep, amely a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás értelmében enyhítő körülményként értékelhető, az érintett vállalkozás által visszafogottabb magatartás elfogadását feltételezi, azaz az aktív részvétel hiányát a versenyellenes megállapodásban vagy megállapodásokban. A vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó tényezőként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell többi tagjához képest jelentősen ritkábban vett részt a megbeszéléseken, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő más vállalkozás képviselője erre vonatkozóan kifejezetten nyilatkozatot tesz.
Nem feltétlenül kell figyelembe venni azt a tényt, hogy egy olyan vállalkozás, amely bizonyítottan részt vett az EK 81. cikk (1) bekezdése szerint jogellenes együttműködésben, nem a versenytársakkal történt megállapodás szerinti piaci magatartást tanúsítja. A versenytársaival történt megegyezés ellenére attól eltérő politikát folytató vállalkozás ugyanis egyszerűen megkísérelhet hasznot húzni a kartellből.
(vö. 119., 120., 129. pont)
11. A közösségi versenyszabályok megsértéséért kiszabott bírság megállapításakor a vizsgálat során tanúsított azon együttműködés, amely nem haladja meg azt, amelyre a vállalkozások a 17. rendelet 11. cikkének (4) és (5) bekezdése értelmében amúgy is kötelesek, nem indokolja a bírság csökkentését. Ugyanakkor indokolt a csökkentés, ha a vállalkozás által szolgáltatott információk jelentősen meghaladják azt, amelynek szolgáltatását a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke értelmében megkövetelheti.
Mivel a gyanúsított vállalkozás nemcsak ténybeli adatokat, hanem a szóban forgó jogsértésre vonatkozó fontos bizonyítékokat is szolgáltatott, és nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapította, a szóban forgó vállalkozás tekintetében a csökkentésnek nagyobb mértékűnek kell lennie, mint azon vállalkozások esetében, amelyek együttműködését a Bizottság az e vállalkozás együttműködésével összehasonlítva nem minősítette hasznosnak.
(vö. 147–151. pont)
12. A Közösség felelősségének megállapítását kívánó félnek kell meggyőzően bizonyítania az általa állított kár létét, mértékét, valamint az e kár és az érintett intézmény felrótt magatartása közötti kellően közvetlen okozati összefüggést. E tekintetben, amennyiben valamely elmaradt haszon értékének, tehát szükségszerűen feltételezett gazdasági ügyletek értékének meghatározásáról van szó, nehéz, sőt egyenesen lehetetlen a felperes számára az általa feltételezetten elszenvedett kár pontos számszerűsítése. Hasonló esetekben a bíróság statisztikai átlagértékeken alapuló becslésekre szorítkozhat. Ez ugyanakkor nem mentesíti a felperest a hivatkozott kárra vonatkozó bizonyítás terhe alól. Ha ugyanis valamely elmaradt haszon értéke szükségszerűen hipotetikus adatnak minősül, amelyet a bizonyos számítási mód hiányában becsléssel kell megállapítani, azon adatokat, amelyeken e becslés alapul, az ezekre hivatkozó fél bizonyíthatja, illetve azokat a lehető legteljesebb mértékben bizonyítania kell.
(vö. 167., 168. pont)
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2010. április 28.(*)
„Verseny – Kartellek – Az ipari felhasználásra szánt cérna európai piaca – Az EK 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke megsértését megállapító határozat – Bírságok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – Együttműködés – Szerződésen kívüli felelősség – Bizalmas információk nyilvánosságra hozatala – Kár – Okozati összefüggés”
A T‑452/05. sz. ügyben,
a Belgian Sewing Thread (BST) NV (székhelye: Deerlijk [Belgium], képviselik: H. Gilliams és J. Bocken ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: A. Bouquet és K. Mojzesowicz, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
egyrészről a 2005. október 13‑án hozott C (2005) 3765 bizottsági határozattal módosított, az [EK] 81. cikk, valamint az EGT‑Megállapodás 53. cikke szerinti eljárásról szóló, 2005. szeptember 14‑én hozott C (2005) 3452 bizottsági határozat (COMP/38.337 „PO/cérna” ügy) megsemmisítésére irányuló kérelme, másodlagosan a hivatkozott határozattal a felperesekkel szemben kiszabott bírság csökkentésére irányuló kérelme, másrészről pedig a Bizottságnak az Európai Közösség szerződésen kívüli felelőssége címén a felperes által állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére való kötelezésére irányuló kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),
tagjai: M. Vilaras elnök, M. Prek (előadó) és V. M. Ciucǎ bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. december 18‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1. A jogvita tárgya
1 A 2005. október 13‑i C (2005) 3765 bizottsági határozattal módosított, az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke szerinti eljárásról szóló 2005. szeptember 14‑i bizottsági határozatban (COMP/38.337 „PO/cérna”‑ügy; a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának 2008. január 26‑i számában tették közzé (HL C 21., 10. o.), az Európai Közösségek Bizottsága megállapította, hogy a felperes a Belgian Sewing Thread (BST) NV megállapodások és összehangolt magatartások összességében vett részt a gépjárműipar számára gyártott cérna kivételével az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki, dániai, finnországi, Norvégiai és svédországi piacán (a továbbiakban: skandináv országok) az 1991 júniusától 2001 szeptemberéig terjedő időszakban.
2 A Bizottság 0,979 millió euró bírságot szabott ki a gépjárműipari ágazat kivételével az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv piacán létrehozott kartellben való részvétel miatt.
2. Közigazgatási eljárás
3 A Bizottság 2001. november 7‑én és 8‑án a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. L 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikkének (3) bekezdése alapján vizsgálatot folytatott több cérnagyártó helyiségeiben. E vizsgálatokra a The English Needle & Tackle Co. Ltd által 2000 augusztusában bejelentett információk alapján került sor.
4 2001. november 26‑án a Coats Viyella plc (a továbbiakban: Coats) a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 1996. július 18‑i bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) értelmében engedékenységi kérelmet nyújtott be, amelyhez iratokat csatoltak azzal a céllal, hogy a következő kartellek fennállását bizonyítsák: először is, a gépjárműipar számára gyártott cérna piacán az Európai Gazdasági Térségben (EGT) működő kartell, másodszor az ipari felhasználóknak gyártott cérna piacán az Egyesült Királyságban működő kartell, és harmadszor az ipari felhasználók számára gyártott cérna piacán, a gépjárműipar számára gyártott cérna kivételével a Benelux államokban, valamint a skandináv országok piacán működő kartell (a továbbiakban: kartell az ipari cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban)
5 A vizsgálatok során fellelt, valamint a Coats által benyújtott iratok alapján a Bizottság a 17. rendelet 11. cikkével összhangban 2003 márciusában és augusztusában információkéréseket címzett az érintett vállalkozásoknak.
6 2004. március 15‑én a Bizottság több vállalkozásnak azon okból címzett kifogásközlést fogadott el, hogy e vállalkozások részt vettek a fenti 4. pontban hivatkozott egyik kartellben vagy kartellekben, amelyek között az ipari felhasználók számára gyártott cérna Benelux államoki és a skandináv országokbeli piacához kapcsolódó kartell is szerepel. Valamennyi vállalkozás hozzáférhetett a Bizottság vizsgálati irataihoz a számukra 2004. április 7‑én megküldött CD‑ROM‑on található másolat formájában.
7 A kifogásközlés valamennyi címzett vállalkozása benyújtotta a kifogásközlésre vonatkozó írásbeli észrevételeit.
8 2004. július 19‑én és 20‑án tárgyalást tartottak.
9 2004. szeptember 24‑én a felek számára engedélyezték a kifogásközlésre adott válaszaik és a tárgyaláson tett észrevételeik nem bizalmas változatába történő betekintést, és számukra további észrevételek megtételére határidőt tűztek ki.
10 A Bizottság 2005. szeptember 14‑én elfogadta a megtámadott határozatot.
3. A megtámadott határozat
Az érintett piacok meghatározása
11 A megtámadott határozat megkülönbözteti a gépjárműipar számára gyártott cérnát és gépjárműipari ágazat kizárásával az ipari felhasználásra szánt cérnát. Ugyanezen határozatban a Bizottság megállapította, hogy az a termékpiac, amelynek vonatkozásában a jogsértést felrótták a felperesnek, az ipari felhasználásra szánt cérna piaca.
12 A felperesnek felrótt jogsértés által érintett földrajzi piac a Benelux államok és a skandináv országok piaca.
Az érintett piac mérete és szerkezete
13 A Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy az ipari felhasználásra szánt cérna értékesítésének összege a Benelux államokban és a skandináv országokban mintegy 50 millió euró volt 2000‑ben, és mintegy 40 millió euró 2004‑ben.
14 A Bizottság azt is megállapította, hogy a 90‑es évek végén a Benelux államokban és a skandináv országokban az ipari felhasználásra szánt cérna szállítója elsősorban a felperes, a Gütermann AG (a továbbiakban: Gütermann), a Zwicky & Co. AG (a továbbiakban: Zwicky), az Amann und Söhne GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Amann), a Barbour Threads Ltd (a továbbiakban: Barbour) mielőtt a Coats megszerezte volna, valamint a Coats volt.
A jogsértő magatartások leírása
15 A Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacával kapcsolatos, a felpereseknek felrótt jogsértésre 1990 és 2001 között került sor.
16 A Bizottság szerint az érintett vállalkozások évente legalább egyszer találkoztak, és ezek a találkozók két részből álltak: az egyik részben a Benelux államok piacát, a másik részben a skandináv országok piacát tárgyalták meg, e találkozók elsődleges célja az árak mindkét piacon való magas szinten tartása volt.
17 A résztvevők megosztották egymás között az árlistákat és az árengedményekről, a katalógusárak emelésének alkalmazásáról, a további árengedményekről, valamint az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazandó egyedi árakról szóló információkat. Megállapodásokat is kötöttek a jövőbeni árlistákról, az árengedmények maximális mértékéről, az árengedmények csökkentéséről, valamint az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazandó egyedi árak emeléséről, továbbá arra irányuló megállapodásokat, hogy elkerüljék az árversenyt a kijelölt szállító javára, és hogy felosszák maguk között az ügyfeleket (a megtámadott határozat (99)–(125) preambulumbekezdése).
A megtámadott határozat rendelkező része
18 A megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdésében a Bizottság megállapította, hogy nyolc vállalkozás – köztük a felperes – megsértette az EK 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy az EGT területén őt érintő megállapodásokban vett részt az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacán, és erre irányuló összehangolt magatartást folytatott, a felperes esetében az 1991 júniusától 2001 szeptemberéig terjedő időszakban.
19 A megtámadott határozat 2. cikkének első bekezdése értelmében az ipari felhasználásra szánt cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban létrehozott kartell tekintetében a következő bírságok kerültek kiszabásra, többek között az alábbi vállalkozások számára:
– Coats: 15,05 millió euró;
– Amann: 13,09 millió euró;
– a felperes: 0,979 millió euró;
– Gütermann: 4,021 millió euró;
– Zwicky: 0,174 millió euró.
20 A megtámadott határozat 3. cikkében a Bizottság felszólította az érintett vállalkozásokat, hogy haladéktalanul szüntessék meg a megállapított jogsértéseket, amennyiben ezt még nem tették meg. Arra is kötelezte a vállalkozásokat, hogy tartózkodjanak a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértéssel azonos, illetve minden hasonló tárgyú vagy hatású magatartástól vagy gyakorlattól.
4. Eljárás és a felek kérelmei
21 A Törvényszék Hivatalához 2005. december 27‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
22 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót az ötödik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
23 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkét;
– semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét, amennyiben az 0,979 millió euró bírságot szabott ki, vagy másodlagosan, jelentősen csökkentse e bírság összegét;
– kötelezze a Bizottságot az elszenvedett kár megtérítésére a keresetlevélben megjelölt mértékben;
– jelöljön ki szakértőt a még nem számszerűsített kár meghatározására;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
24 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a megsemmisítés iránti keresetet;
– a kártérítés iránti keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
25 A jelen kereset egyrészt a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére, illetve, másodlagosan, a kiszabott bírság csökkentésére irányul, másrészt pedig kártérítés iránti kérelmet tartalmaz.
5. 1. A megtámadott határozat 1. cikkének a felperest érintő része megsemmisítése iránti kérelemről
Előzetes észrevételek
26 Előzetesen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítésére irányuló kérelem alátámasztására hivatkozott jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az általa nem tagadottan elkövetett jogsértést alkotó tények nem minősülnek „nagyon súlyos” jogsértésnek, amint azt a megtámadott határozat 1. cikke felrója. E tekintetben arra hivatkozik, hogy az általa elismerten elkövetett jogsértést el kell határolni a többi vállalkozás által elkövetett jogsértéstől. Ily módon lényegében arra hivatkozik, hogy az általa elkövetett, a megtámadott határozat 1. cikkében hivatkozott jogsértés nem minősül egységes és folytatólagos jogsértésnek az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacán. Következésképpen, meg kell állapítani, hogy ezen érvekkel a felperes vitatja a vele szemben felrótt jogsértés megtörténtét.
27 Ugyanakkor a felperes által az ugyanezen jogalap keretében hivatkozott érvelés nagy része a jogsértés súlyának Bizottság általi értékelésére és azzal összefüggésben a bírság alapösszegének a felperes jogsértésben játszott szerepe tekintetében történő megállapítására vonatkozik. Az ilyen érvelés tehát nem a jogsértés fennállására vonatkozik, hanem a bírságnak és a bírság összegének vitatására irányul. Következésképpen ez az érvelés a megsemmisítéssel, illetve a bírság csökkentésével kapcsolatos jogalapok keretében kerül elemzésre.
A felek érvei
28 Jóllehet a felperes nem vitatja a 2004. március 15‑i kifogásközlésben hivatkozott tények ténylegességét, ugyanakkor vitatja, hogy a neki felrótt tények összehasonlíthatóak lennének a szóban forgó jogsértést kitervelő és megszervező többi vállalkozás által elkövetett jogsértéssel. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a kartellt más vállalkozások tervelték ki és szervezték meg, ő pedig nem vett részt ezekben az ügyletekben.
29 A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.
A Törvényszék álláspontja
30 A felperes azon érvelését kell megvizsgálni, miszerint lényegében a neki felrótt tények nem minősíthetők egységes és folytatólagos jogsértésnek az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacán, amint azt a megtámadott határozat 1. cikke megállapította, így e jogsértéseket elkülönítve és egyedileg kell értékelni.
31 Először is, az ítélkezési gyakorlatból a versenyszabályok megsértésének jellege és az ennek okán kiszabott szankciók súlyának mértéke tekintetében az következik, hogy e jogsértések elkövetésének felelőssége személyes jellegű. Az EK 81. cikk (1) bekezdésében hivatkozott megállapodások és összehangolt magatartások ugyanis szükségszerűen több vállalkozás közreműködésének az eredményei, akik mindnyájan társelkövetők a jogsértésben, de a részvételük többek között az érintett piac jellemzőitől, az egyes vállalkozások e piacon betöltött pozíciójától, az elérendő céloktól és a választott vagy tervbe vett végrehajtási módoktól függően különböző formát ölthet. Mindazonáltal önmagában az a körülmény, hogy az egyes vállalkozások a rájuk jellemző sajátos formában vesznek részt a jogsértésben, nem elegendő ahhoz, hogy felelősségüket kizárják a jogsértés egészéért, beleértve azokat a magatartásokat, amelyeket gyakorlatilag más részt vevő vállalkozások hajtottak végre, de amelyeknek ugyanaz a versenyellenes célja vagy hatása (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 78–80. pontja).
32 Ily módon valamely vállalkozást akkor is felelősnek lehet tekinteni a teljes kartell miatt, ha bizonyított, hogy a kartellnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotó elemében vett részt, amennyiben egyfelől tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy az az összejátszás, amelyben közreműködött, különösen több évig rendszeresen szervezett találkozók révén, olyan átfogó rendszerbe illeszkedett bele, amelynek célja a versenyfeltételek torzítása volt, és amennyiben másfelől ezen átfogó rendszer magában foglalta a kartell összes alkotóelemét (a Törvényszék T‑48/00. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2325. o.] 176. pontja). Hasonlóképpen, ha különböző vállalkozások eltérő szerepet játszottak a közös cél elérése érdekében, ez nem változtat a versenyellenes cél és így a jogsértés fennállásán, ha minden vállalkozás a saját szintjén hozzájárult e közös cél eléréséhez (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 4123. pontját).
33 Végül, mivel a megállapított megállapodások és összehangolt magatartások – azonos tárgyuk folytán – a rendszeres találkozók, az árak és a kvóták rögzítésének olyan rendszereibe illeszkedtek, amely rendszerek viszont a kérdéses vállalkozások egyetlen gazdasági cél érdekében tett erőfeszítéseinek része voltak, azaz az árak rendes alakulásának torzítását célozták, mesterséges lenne e folytonos, egyetlen cél vezérelte magatartást szétbontani, és azt több különálló jogsértésnek tekinteni, holott éppen ellenkezőleg, egységes jogsértésről van szó, amely fokozatosan mind megállapodások, mind összehangolt magatartások révén valósult meg. Az a vállalkozás, amely egy ilyen jogsértésben saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősül, és amelynek célja a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulás volt, az említett jogsértésben való részvételének teljes időtartama alatt felelősséggel tartozik azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak. Ez az eset áll fenn ugyanis, amennyiben bizonyított, hogy a szóban forgó vállalkozás ismerte a többi résztvevő jogsértő magatartását, vagy ésszerűen előre láthatta azt, és kész volt az ebből eredő kockázatot elfogadni. Ez a következtetés nem mond ellent azon elvnek, miszerint az ilyen jellegű jogsértésekért való felelősség személyes jellegű. Ez ugyanis megfelel a tagállamok jogrendszerében széleskörűen elterjedt elvnek, miszerint a több személy által elkövetett jogsértést az egészében vett jogsértésben való részvétel függvényében állapítják meg, ami e jogrendszerekben nem minősül ellentétesnek a felelősség személyes jellegével (lásd ebben az értelemben a fenti 31. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 82–84. pontját).
34 Azt kell tehát meghatározni, hogy a felperesnek felrótt tények egy olyan átfogó rendszerbe illeszkedtek‑e, amelynek célja a versenyfeltételek torzítása volt az ipari felhasználásra szánt cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban, tehát az e piacon kartellnek minősülő egységes és folytatólagos jogsértést alkotnak‑e.
35 E tekintetben a felperes nem vitatja, hogy részt vett az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacára vonatkozó találkozókon. Azt a tényt sem vitatja, hogy e találkozók során a résztvevők megosztották egymás között az árlistákat és az árengedményekről, a katalógusárak emelésének alkalmazásáról, a további árengedményekről, valamint az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazandó egyedi árakról szóló információkat, megállapodásokat is kötöttek a jövőbeni árlistákról, az árengedmények maximális mértékéről, az árengedmények csökkentéséről, valamint az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazandó egyedi árak emeléséről, továbbá arra irányuló megállapodásokat, hogy elkerüljék az árversenyt a szállító javára, és hogy felosszák maguk között az ügyfeleket, és felhívták az e találkozókon részt nem vevő szállítókat a találkozókon való részvételre.
36 A felperes elismeri továbbá, hogy részt vett ezeken a találkozókon, és tisztában volt vele, hogy ezek szervezőinek az volt a szándéka, hogy őt bevonják a versenyellenes megállapodásokba. Azt is elismeri, hogy számított rá, hogy a Bizottság rá vonatkozóan szabálysértést állapít meg.
37 Továbbá, az ítélkezési gyakorlat szerint elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyeken versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy ezek ellen kifejezetten tiltakozott volna, ezzel kellőképpen bizonyítja az említett vállalkozás kartellben való részvételét. Amennyiben az ilyen találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata olyan bizonyítékok bemutatása, amelyek alapján bizonyítható, hogy az említett találkozásokon való részvétele minden versenyellenes szándékot nélkülözött, és bizonyítania kell, hogy ő tájékoztatta a versenytársait arról, hogy az e találkozókon való részvételi szándéka eltér az övékétől (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑4287. o.] 155. pontját és a fenti 31. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 96. pontját). A fenti jogelvet azon indok alapozza meg, hogy amennyiben az adott vállalkozás úgy vett részt a hivatkozott találkozón, hogy annak tartalmától nem határolódott el nyilvánosan, a többi résztvevő arra következtethetett, hogy annak eredményét jóváhagyja, és annak megfelelő magatartást fog tanúsítani. Ez érvényes abban az esetben is, ha valamely vállalkozás egyetlen megállapodás végrehajtásában vesz részt. Annak megállapítása tekintetében, hogy valamely vállalkozás részt vett‑e ilyen megállapodásban, a Bizottságnak kell bizonyítania különösen azt, hogy a vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által támogatott közös célokhoz, és tudomása volt a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított magatartásról, illetve azt, hogy e magatartást ésszerűen előre láthatta, és kész volt ennek kockázatát elfogadni (a fenti 31. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet 87. pontja).
38 Márpedig a felperes nem bizonyította, hogy tájékoztatta a versenytársait arról, hogy az e találkozókon való részvételekor szándéka eltér az övékétől.
39 A fenti megállapításokból következik, hogy a Bizottság joggal állapította meg, hogy a felperes felelős volt az egységes jogsértésért, amelyet a megtámadott határozat értelmében az ipari felhasználásra szánt cérna piacán követtek el a Benelux államokban és a skandináv országokban.
40 Következésképpen az annak vitatására irányuló jogalapot, hogy a felperes elkövette a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést, el kell utasítani.
6. 2A megtámadott határozat 2. cikkének a felperest érintő részben történő megsemmisítésére, illetve, másodlagosan, a pénzbírság összegének csökkentésére irányuló kérelemről
41 A felperes lényegében négy, a bírságnak és a bírság összegének a vitatására irányuló jogalapra hivatkozik. Az első azon alapul, hogy a szóban forgó jogsértést tévesen minősítették „nagyon súlyosnak”. A második négy kifogást tartalmaz, és azon alapul, hogy az alapösszeg tévesen került meghatározásra, és a felperest tévesen sorolták a második kategóriába annak okán, hogy nem vették figyelembe az érintett piac méretét, a versenyt korlátozni képes tényleges gazdasági teljesítményt, a felperes más vállalkozásokhoz viszonyított helyzetét és a felperes rossz pénzügyi helyzetét. A harmadik kifogás az enyhítő körülmények téves értékelésén alapul. A negyedik az együttműködés téves értékelésén.
Az azon alapuló jogalapról, hogy a jogsértést tévesen minősítették „nagyon súlyosnak”
A felek érvei
42 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a neki felrótt jogsértést tévesen minősítette „nagyon súlyosnak”. Azt kifogásolja, hogy a Bizottság azt állapította meg, hogy nem kell figyelembe vennie a kizárólag az ő személyes szerepére vonatkozó sajátos körülményeket. A Bizottság tehát nem vette figyelembe sajátos szerepét a szóban forgó jogsértésben és az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacára vonatkozó találkozókon való részvételének konkrét körülményeit. E tekintetben a felperes arra hivatkozik, hogy semmiféle szerepet nem játszott a szóban forgó jogsértés kitervelésében és megszervezésében, és az e találkozókon való részvételének nem az volt a célja, hogy versenyellenes megállapodásokat kössön, és soha nem hajtotta végre az e találkozók során kötött megállapodásokat.
43 A Bizottság e jogalap mint megalapozatlan elutasítását kéri.
A Törvényszék álláspontja
44 Először is, amint az már a jogsértés vitatására irányuló jogalap keretében, és különösen a fenti 39. pontban megállapításra került, a Bizottság joggal állapította meg, hogy a felperes részt vett az egységes és folytatólagos jogsértésben, amelyet a megtámadott határozat 1. cikke értelmében az ipari felhasználásra szánt cérna piacán követtek el a Benelux államokban és a skandináv országokban.
45 Továbbá, az egységes és folytatólagos jogsértés az ipari felhasználásra szánt cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban abban állt, hogy az érintett vállalkozások kicserélték kényes természetű információikat az árlistákra és/vagy az egyes vevőknek felszámított árakra vonatkozóan, megállapodtak az áremelések mértékéről és/vagy az irányárakról, valamint hogy a kijelölt szállító javára elkerüljék az érversenyt és felosszák egymás között a vevőket (a megtámadott határozat ((99)–125) és (345) preambulumbekezdése). E magatartások „árkartell” jellegű horizontális korlátozásnak minősülnek a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: iránymutatás) értelmében, ily módon jellegénél fogva „nagyon súlyos” jogsértést valósítanak meg. A Bizottság tehát nem tévesen minősítette az ilyen jogsértést „nagyon súlyosnak”.
46 Végül, a felperes által hivatkozott, a vele szemben felrótt tények súlyának vitatására irányuló érvelés a szóban forgó jogsértésben játszott egyéni szerepére vonatkozik, tehát nem vitatja a jogsértés „nagyon súlyos” minősítését. Ezen érvelés ugyanis összetéveszti a jogsértés súlyának értékelését, amely a bírság alapösszegének meghatározására szolgál, az egyes érintett vállalkozások jogsértésben való relatív súlyának értékelésével, amely utóbbi kérdést a súlyosító és enyhítő körülmények esetleges alkalmazása keretében kell megvizsgálni.
47 A felperes azon érvelését is el kell utasítani, miszerint a bírságnak a jogsértés általános súlya függvényében megállapított alapösszegét a jogsértésben való egyéni részvételéhez kell kapcsolni.
48 Ugyanis, amíg a Bizottság a bírság alapösszegét a jogsértésre tekintettel állapítja meg, a jogsértés súlyát számos más tényező alapján határozza meg, amelyek tekintetében széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (a Bíróságnak a C‑308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5977. o.] 71. pontja). Továbbá, az iránymutatásból az következik, hogy a jogsértés súlyának értékelése két szakaszban történik. Az első szakaszban az általános súly kizárólag a jogsértés olyan saját jellemzőire figyelemmel kerül értékelésre, mint jellege és piacra gyakorolt hatása, a második szakaszban a relatív súly az érintett vállalkozás jellemzőitől függően változik, aminek során tehát a Bizottság nem csak az esetleges súlyosító körülményeket veszi figyelembe, hanem – adott esetben – az enyhítő körülményeket is. Ez a folyamat, különösen a több vállalkozást is érintő jogsértések keretében, lehetővé teszi, hogy a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe lehessen venni az egyes vállalkozások által játszott eltérő szerepet és a Bizottsággal szembeni magatartásukat az eljárás folyamán (a Törvényszék T‑202/98,. T‑204/98. és T‑207/98. sz., Tate & Lyle és társai egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2035. o.] 109. pontja). Az egységes jogsértés „nagyon súlyos” minősítése még a felperes egyéni szerepét jelentéktelennek feltételezve sem vitatható.
49 A felperes azon érvelése, miszerint a találkozókon való részvétele a vállalkozás eladására irányult, és semmiféle szándéka nem irányult arra, hogy versenyellenes megállapodásokat kössön, nem fogadható el. Egy esetleges eladás ugyanis egyáltalán nem igazolja a versenyellenes célú találkozókon való részvételt. Továbbá, a felperes azon érvelését is el kell utasítani, miszerint a találkozókon való részvételére a többi érintett vállalkozás által gyakorolt erős nyomás hatására került sor. Egyrészt, az ilyen feltételezett nyomások jelenléte egyáltalán nem változtatja meg azon jogsértés súlyát, amelyben a felperes részt vett. Másrészt, még ha a felperesre nyomást is gyakoroltak volna, nem hivatkozhat e körülményre, mivel e nyomást – a szóban forgó tevékenységekbe való részvétel helyett – jelenthette volna a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak, és panaszt nyújthatott volna be a Bizottsághoz a 17. rendelet 3. cikke alapján (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑62/02. sz., Union Pigments kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5057. o.] 63. pontját).
50 Összegzésképpen, a jogsértés „nagyon súlyosnak” történő téves minősítésén alapuló jogalapot el kell utasítani.
A bírság alapösszegének és a bírság összegének téves megállapításán, valamint a felperes második kategóriába történő téves besorolásán alapuló jogalapról
A felek érvei
51 A bírság alapösszegének és a bírság összegének téves megállapításán, valamint a felperes második kategóriába történő téves besorolásán alapuló jogalap keretében négy kifogásra történik hivatkozás. Ezek az érintett piac kis méretének figyelmen kívül hagyására, a felperes tényleges, a versenytársaknak kárt okozni képes gazdasági teljesítményének téves értékelésére, a felperessel szemben alkalmazott bírság összegének a többi vállalkozással szemben alkalmazott bírsághoz viszonyított aránytalan jellegére, illetve a felperes veszteséges pénzügyi helyzetének figyelmen kívül hagyására vonatkoznak.
52 A felperes elsősorban azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az érintett piac csekély méretét, és – következésképpen – a bírság alapösszegét a piac méretéhez képest túl magasan állapította meg. A felperes szerint a Bizottság figyelembe vette a gépjárműipar számára gyártott piac kis méretét az EGT‑ben, amikor az 1999‑ben 20 millióra értékelt piac vonatkozásában 5 millió euró összegű bírságokat szabott ki. Márpedig az ipari felhasználásra szánt cérna Benelux államoki és skandináv országokbeli piacát illetően a Bizottság a bírság alapösszegét 14 millió euróban határozta meg egy 2004‑ben 40 millió euróra értékelt piac tekintetében.
53 A felperes továbbá azt állítja, hogy a Bizottság tévesen értékelte 2004‑ben 40 millió euróra az ipari felhasználásra szánt cérna piacát a Benelux államokban és a skandináv országokban, mivel nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az EGT‑ben értékesített ipari felhasználásra szánt cérna nagy részét az EGT‑n kívül letelepedett vállalkozások felé exportáló gazdasági szereplők vásárolták meg. A felperes azt állítja, hogy a 40 millió eurót csökkenteni kellett volna a késztermékek exportját kifejező forgalommal, és az érintett piacot ily módon legfeljebb 20 millió euróra lehetett volna értékelni. A felperes arra a következtetésre jut, hogy – mivel nem vette figyelembe e piac csekély méretét a bírság alapösszegének meghatározásakor – a Bizottság megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét. A felperes azt állítja, hogy a határozat e tekintetben nem kellően indokolt.
54 Másodsorban a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság tévesen értékelte úgy gazdasági teljesítményét, hogy jelentős kárt tud okozni a többi gazdasági szereplőnek, különösen a fogyasztóknak. A felperes szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie piaci részesedését és „az érintett termékekkel elért globális forgalmát”.
55 A felperes először is arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen állítja, hogy az érintett vállalkozások tényleges, a versenytársaknak kárt okozni képes gazdasági teljesítményét az érintett piacra történt szállítások alapján lehetett értékelni. A felperes szerint a Bizottság nem bizonyította azon állítását, miszerint az érintett piacon a Benelux államokban és a skandináv országokban elért forgalmának megfelelő piaci részesedéssel rendelkezett. A felperes arra hivatkozik, hogy az érintett vállalkozások által a versenyre gyakorolt hatást nem lehet helyesen értékelni a piacot jellemző négy körülmény figyelembevétele nélkül. Először is, a Benelux államokban és a skandináv országokban értékesített cérnát azonnali exportra szánták. Azután, az ipari felhasználásra szánt cérna intenzív kereskedelem tárgyát alkotja. Továbbá, nem létezik semmiféle technikai vagy jogszabályi akadálya a cérnák kereskedelmének. Végül, a cérnát könnyű raktározni és szállítani. A Bizottságnak egyébként elismerte e körülmények fennállását anélkül, hogy ebből következtetéseket vont volna le tényleges, a versenytársaknak kárt okozni képes gazdasági teljesítménye értékelése során. Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az érintett vállalkozások piaci részesedését. Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt sem, hogy a felperes nem „integrálódott vertikálisan”, tehát nem rendelkezett termelési kapacitással az EGT‑n kívül. Negyedsorban a felperes az EK‑Szerződés 81. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.800/F3 – luxemburgi sörgyárak) 2001. december 5‑én hozott 2002/759/EK bizottsági határozatra (HL 2002. L 253., 21. o.) hivatkozik, amelyben a Bizottság nyilvánvalóan alacsonyabb összegeket alkalmazott.
56 Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy a vele szemben kiszabott bírság alapösszege túlságosan magas a többi érintett vállalkozással szemben kiszabottakhoz viszonyítva, tekintettel a szóban forgó jogsértésben játszott szerepére, a többi érintett vállalkozás méretére és az övénél nagyobb piaci részesedésükre. A Bizottság által alkalmazott számítási mód azon az alaptalan és nem indokolt feltételezésen alapul, miszerint a felperes az érintett piacon elért forgalmának megfelelő piaci részesedéssel rendelkezik. Még azt feltételezve is, hogy a Bizottság jogosan szorítkozott a hivatkozott forgalomra, ezt aránytalan módon vette figyelembe az egyéb értékelési elemekhez viszonyítva (mint a vertikális integráció, az alacsony munkabérű országokban való termelési kapacitás és az ezen országokból érkező behozatalok jelentősége), ami a bírság túlzottan magas alapösszegének meghatározásához vezetett. A felperes végül arra hivatkozik, hogy a megelőző üzleti évben a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások forgalma 10%‑ának megfelelő felső korlát alkalmazását és az együttműködés okán történt csökkentést követően is, a kiszabott bírság 2004. évi világméretű forgalma 8%‑ának felel meg, míg a „piacvezetőre” kiszabott bírság világméretű forgalmának alig 1,1%‑át teszi ki.
57 Negyedsorban a felperes azt állítja, hogy a vele szemben alkalmazott bírság alapösszege nyilvánvalóan túl magas a nagyon gyenge forgalmában visszatükröződő rossz gazdasági helyzetéhez viszonyítva.
58 A Bizottság nem fogadja el ezen érvelések összességét, és a jogalap elutasítását kéri.
A Törvényszék álláspontja
– Az érintett piac csekély mérete figyelmen kívül hagyásán alapuló kifogásról
59 A felperes először is lényegében azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az érintett piac méretét, és ily módon a bírságok alapösszegét az érintett piac méretéhez viszonyítva aránytalanul határozta meg.
60 Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy az arányosság elve azt követeli meg, hogy a közösségi intézmények jogi aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és az ahhoz szükséges mértéket. A bírságok kiszámításakor a jogsértés súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, és e tényezők közül egyiknek sem szabad a többi mérlegelési tényezőhöz képest aránytalan fontosságot tulajdonítani. Az arányosság elve ebben az összefüggésben azzal jár, hogy a Bizottságnak a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe vett tényezőkkel arányosan kell meghatároznia a bírság összegét, és hogy e tényezőket egységes és objektíven igazolható módon kell alkalmaznia (a Törvényszék T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 226–228. pontja).
61 A Bizottságnak felrótt azon kifogást illetően, hogy nem vette figyelembe az érintett piac méretét, arra kell emlékeztetni, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerint a Bizottság bírságot szabhat ki a vállalkozásokra, amelynek összege nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át. A bírság összegének e határon belül történő meghatározása tekintetében e rendelkezések előírják, hogy a bírság összegét a jogsértés súlyának és időtartamának figyelembevételével kell megállapítani. Ezen túlmenően az iránymutatás értelmében a kiindulási összeget a jogsértés súlyának függvényében kell rögzíteni, miközben figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, annak a piacra gyakorolt konkrét hatását, amennyiben ez mérhető, és a földrajzi piac kiterjedését.
62 Ily módon sem a 17. rendelet, sem az 1/2003 rendelet, sem pedig az iránymutatás nem írja elő, hogy a bírság összegét az érintett piac méretével közvetlen összefüggésben kell meghatározni, ez csak egy releváns elem a többi között. E jogi háttér tehát, mint ilyen, nem kötelezi arra a Bizottságot, hogy a termékek piacának kis méretét figyelembe vegye (a Törvényszék T‑322/01. sz., Roquette Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3137. o.] 148. pontja).
63 Mindemellett az ítélkezési gyakorlat értelmében a jogsértés súlyának mérlegelésekor a Bizottságnak sok tényezőt kell figyelembe vennie, amelyeknek jellege és jelentősége a kérdéses jogsértés típusától és az érintett jogsértés különleges körülményeitől függően változik (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 120. pontja). A jogsértés súlyát alátámasztó tényezők között esetenként szerepelhet a kérdéses termék piacának mérete.
64 Következésképpen, még ha a piac mérete és a termék értéke a jogsértés súlyának megállapítása során figyelembe veendő tényezők is, azok jelentősége az érintett jogsértés különleges körülményeitől függően változik.
65 A jelen ügyben a jogsértés lényege abban állt, hogy az érintett vállalkozások kicserélték kényes természetű információikat az árlistákra és/vagy az egyes vevőknek felszámított árakra vonatkozóan, megállapodtak az áremelések mértékéről és/vagy az irányárakról, valamint hogy elkerüljék az egyes vevők számára a piacon jelenlévő szállítókénál alacsonyabb árakat megjelölő ajánlattételt abból a célból, hogy felosszák egymás között a vevőket (a megtámadott határozat ((99)–125) és (345) preambulumbekezdése). E magatartások „árkartell” jellegű horizontális korlátozásoknak minősülnek az iránymutatás értelmében, tehát jellegüknél fogva „nagyon súlyosak”. E körülmények között a szóban forgó piac csekély mérete – feltételezve, hogy bizonyított – csak kevésbé jelentős a többi, a jogsértés súlyosságát bizonyító tényező összességéhez viszonyítva.
66 Mindenesetre figyelembe kell venni, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jogsértéseket nagyon súlyosnak kell minősíteni az iránymutatás értelmében, amely az ilyen esetekre előírja, hogy a Bizottság 20 millió eurót meghaladó alapösszeget „irányozhat elő.” A Bizottság az érintett vállalkozásokat több kategóriába sorolta az érintett piacra vonatkozó jelentőségük alapján. A megtámadott határozat (358) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság csak 14 millió euró kiindulási összeget határozott meg az első kategóriába tartozó vállalkozások esetében, 5,2 millió eurót a második (tehát a felperes), 2,2 millió eurót a harmadik és 0,1 millió eurót a negyedik kategóriába tartozó vállalkozások esetében. Ebből következik, hogy az alapösszeg, amely a felperesre kiszabott bírság kiindulópontjául szolgált, határozottan kisebb összegnek felelt meg annál, amelyet a Bizottság az iránymutatás értelmében „előirányozhat” a nagyon súlyos jogsértések esetében. Az alapösszeg ily módon történt meghatározása megerősíti, hogy az érintett termékpiac méretét figyelembe vették.
67 A felperesnek azt az érvelését, miszerint a Bizottság nem vette figyelembe az érintett piac méretét, és ily módon a bírságok számításának alapösszegét úgy határozta meg, hogy ez e piac méretéhez viszonyítva aránytalan volt, el kell utasítani.
68 Másodsorban, a felperes alaptalanul hivatkozik arra, hogy a bírság alapösszegének meghatározása során megsértették az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét azon feltételezett okból, hogy a szóban forgó jogsértést illetően elvégzett számítástól eltérően a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a gépjárműipar számára gyártott cérna piacának kis méretét az EGT‑ben, és így a bírság e piac méretével arányos alapösszegét kellett volna meghatároznia.
69 Az egyenlő bánásmód elve szerint ugyanis tilos a hasonló helyzeteket eltérő módon, illetve a különböző helyzeteket azonos módon kezelni, kivéve, ha ez a bánásmód objektíve igazolható. A jelen ügyben az autóipar számára gyártott cérna piacán az EGT‑ben és az ipari felhasználásra szánt cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban két jogsértés történt, amelyek két különböző termék‑ és földrajzi piacot érintenek. A felperes tehát nincs azonos helyzetben az autóipar számára gyártott cérna piacán az EGT‑ben létrehozott kartell által érintett vállalkozásokkal, tehát nem hivatkozhat érvényesen e tekintetben az egyenlő bánásmód elvének megsértésére.
70 Harmadsorban, a felperes azon alapuló érvelése, miszerint az érintett piac méretét a késztermékek exportjának levonását követően 20 millió euróra kellett volna csökkenteni, nem fogadható el. Egyfelől ugyanis a késztermékek között szereplő érintett termékeknek az érintett piacon kívüli exportjára irányuló ügyleteket ez utóbbi piacon hajtották végre, és ezen okból ezen ügyletek a piac szerves részét alkotják. Másfelől a felperes egyáltalán nem bizonyította, hogy az e piacon értékesített érintett termékeket magukban foglaló késztermékeknek az érintett piacon kívülre irányuló exportja csökkenti e piac méretét.
71 Következésképpen az indokolási kötelezettség feltételezett megsértésén alapuló érvelést el kell utasítani. Amint az ugyanis a fenti 65. és 66. pontokból szükségszerűen következik, a megtámadott határozat a bírság alapösszege meghatározásának vonatkozásában elegendő indokolást tartalmaz.
72 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az érintett piac kis méretének figyelmen kívül hagyásán alapuló kifogást el kell utasítani.
– A felperes azon tényleges gazdasági teljesítménye feltételezetten téves értékelésén alapuló kifogásról, amely jelentős kárt okozhat a versenytársaknak
73 A felperes lényegében arra hivatkozik helytelenül, hogy a Bizottság – az iránymutatással ellentétben – a bírság alapösszegét világméretű forgalmától függetlenül határozta meg, ily módon nem vette figyelembe az érintett vállalkozások azon gazdasági képességét, amely jelentős kárt okozhat a versenytársaknak, és ily módon megsértette az arányosság elvét.
74 A megtámadott határozatból az következik, hogy a bírság alapösszegének meghatározásakor a Bizottság először is a jogsértés saját jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását és ennek földrajzi kiterjedését vette figyelembe. E tényezőkre figyelemmel a Bizottság megállapította, hogy az érintett vállalkozások által elkövetett jogsértés „nagyon súlyos” jellegű volt (a megtámadott határozat (344)–(353) preambulumbekezdése).
75 Ezt követően a Bizottság szükségesnek tartotta, hogy a kartellban részt vevő vállalkozásokkal szemben eltérő bánásmódot alkalmazzon a célból, hogy figyelembe tudja venni a jogsértők azon tényleges gazdasági teljesítményét, amely kárt okozhat a versenytársaknak, valamint hogy a bírságot olyan szinten határozza meg, amely kellő elrettentő hatással bír. Hozzátette, hogy figyelembe kellett venni az egyes vállalkozások fajsúlyát, és ezáltal jogellenes magatartásuknak a versenyre gyakorolt tényleges hatását. A Bizottság hangsúlyozta, hogy az érintett vállalkozások jelentősége összehasonlításának alapjául az érintett termékek tekintetében az érintett piacon az egyes vállalkozások által elért forgalmat vette figyelembe. Következésképpen a Bizottság négy kategóriába sorolta az érintett vállalkozásokat. Az Amannt és a Coatsot 14 és 18 millió euró közötti forgalmukra tekintettel az első kategóriába sorolta. A felperest, figyelemmel 6 millió eurós forgalmára a második kategóriába sorolta, a Gütermannt, a Barbourt és a Bieze Stork BV‑t, figyelemmel 2 és 4 millió euró közötti forgalmukra, a harmadik kategóriába, a Zwickyt pedig, figyelemmel 0 és 1 millió euró közötti forgalmára, a negyedik kategóriába sorolta. A fenti megfontolások alapján a Bizottság a jogsértés súlyának függvényében állapította meg a bírság alapösszegét, 14 millió eurót a Coats és az Amann, 5,2 millió eurót a felperes, 2,2 millió eurót a Gütermann, a Barbour és a Bieze Stork, és 0,1 millió eurót a Zwicky esetében (a megtámadott határozat (356)–(358) preambulumbekezdése).
76 Először is, mivel a felperes azt állítja, hogy az érintett piacon elért forgalma önmagában nem teszi lehetővé azon tényleges gazdasági teljesítményének meghatározását, amely kárt okozhat a versenytársaknak, és hogy világméretű forgalmát kellett volna figyelembe venni, vagyis azt a forgalmat, amelyet valamennyi cérnafajta eladásával ért el világszinten, emlékeztetni kell arra, hogy a jogsértésben részt vevő valamely vállalkozás világméretű forgalmára vonatkozó egyetlen, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében található utalás azon felső határra vonatkozik, amelyet a bírság összege nem léphet át. E határ tiszteletben tartásával a Bizottság főszabály szerint a választása szerinti forgalomból kiindulva határozhatja meg a bírság összegét a földrajzi megoszlás és az érintett termékek függvényében anélkül, hogy köteles lenne pontosan figyelembe venni a világméretű forgalmat vagy a földrajzi piacon, illetve az érintett termékpiacon elért forgalmat. Továbbá, mivel az iránymutatás nem írja elő, hogy a bírság összegét egy meghatározott forgalom függvényében kellene kiszámítani, az iránymutatással az sem ellentétes, hogy a Bizottság a bírság összegének a meghatározásakor az érintett vállalkozások által az érintett piacon elért forgalomra vonatkozó mutatószámokat az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása érdekében figyelembe vegye, amennyiben a körülmények ezt megkívánják. A forgalom különösen jelentős lehet a fenti 75. pontban meghatározott, az iránymutatás 1.A. pontjának negyedik és hatodik bekezdésében szereplő különböző tényezők figyelembevétele során (a Törvényszék T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2473. o.] 82. pontja és a T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 195. pontja).
77 Ebből következik, hogy a Bizottság a bírság összegének megállapításakor a választása szerinti forgalmat veheti figyelembe, feltéve, hogy ez az adott ügy körülményei között nem minősül ésszerűtlennek. Ugyanígy: a Bizottság a bírság összegének több, ugyanabban a jogsértésben részt vevő vállalkozással szembeni meghatározása során nem köteles arról gondoskodni, hogy a bírságok végösszegében az érintett vállalkozások teljes forgalmára vagy releváns forgalmára vonatkozó valamennyi különbség kifejezésre jusson (értelemben a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 312. pontja, a Törvényszék T‑241/01. sz., Scandinavian Airlines System kontra Bizottság ügyben 2005. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2917. o.] 166. pontja és a T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 84. pontja).
78 A Bizottság azon választását illetően, hogy az egyik és/vagy másik forgalmat vegye figyelembe, az ítélkezési gyakorlat megállapította, hogy annak elemzése során, hogy a jogsértőknek milyen „tényleges gazdasági kapacitásuk” volt arra, hogy „jelentősen korlátozzák a versenyt”, ami előfeltételezi annak elemzését, hogy e vállalkozásoknak milyen az érintett piacon meglévő tényleges jelentősége, azaz milyen hatással vannak rá, a forgalom csak részleges képet ad a valóságról. Nem zárható ki ugyanis, hogy egy számos tevékenységet végző, jelentős vállalkozás csak járulékosan van jelen meghatározott termékek piacán. Ugyanígy nem zárható ki az sem, hogy az Unión kívüli földrajzi piacon jelentős pozícióval rendelkező vállalkozás a közösségi piacon vagy az EGT piacán csak gyenge befolyással rendelkezik. Ilyen esetekben pusztán az a tény, hogy az érintett vállalkozásnak jelentős a világméretű forgalma, nem jelenti szükségképpen azt, hogy meghatározó befolyást gyakorol az érintett piacon (a Törvényszék fenti 76. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 88. pontja és a T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítélet [EBHT 2003., II‑2597. o.] 194. pontja). Ezért, ha valamely vállalkozás forgalma az érintett piacon nem is lehet meghatározó annak megállapítása tekintetében, hogy egy vállalkozás valamely jelentős gazdasági egységhez tartozik, releváns lehet viszont azon hatás meghatározása tekintetében, amelyet e vállalkozás gyakorolhat a piacra (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑52/02. sz., SNCZ kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5005. o.] 65. pontját és a fenti 49. pontban hivatkozott Union Pigments kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 152. pontját).
79 Ily módon a jogsértés tárgyát képező árucikkekből származó üzletiforgalom‑rész a jellegénél fogva alkalmas arra, hogy pontosan kimutassa a jogsértés érintett piacra gyakorolt hatásának mértékét (a fenti 76. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontja, és a fenti 78. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 196. pontja). A jogsértés tárgyát képező árucikkekből származó forgalom ugyanis olyan jellegű, hogy az egyes vállalkozásoknak a szóban forgó piacokra vonatkozó felelősségéről valós képet ad, tekintve, hogy olyan objektív elem, amely pontosan mutatja, hogy e magatartás mennyire ártalmas a szokásos versenyre, tehát megfelelően jelzi az egyes vállalkozásoknak a versennyel szembeni károkozási képességét. A jelen ügyben a Bizottság azon választása tehát, hogy az egyes érintett vállalkozások károkozási képességének meghatározásakor az érintett piacon elért forgalmat vette alapul, egységes, és objektíven igazolt volt.
80 A felperes által hivatkozott sajátos körülmények sem cáfolják e következtetést. Először is arra kell emlékeztetni, hogy a kartellnek nem volt világméretű földrajzi kiterjedése, és a jogsértés által akadályozott verseny az ipari felhasználásra szánt cérna piacára korlátozódott a Benelux államok és a skandináv országok piacán. Továbbá, a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság tévedett, amikor megállapította, hogy az érintett vállalkozások által az érintett piacon elért forgalom magában foglalta a Benelux államoktól és a skandináv országoktól eltérő országokban gyártott, de az érintett piacon értékesített cérna, illetve az eredetileg a Benelux államokban és a skandináv országokban gyártott, de más országokba exportált cérna tekintetében elért forgalmat. Végül, a felperes érvelése ellentmondó, mivel feltételezi az érintett vállalkozások világméretű forgalmának figyelembevételét a különböző kategóriákba történő besorolás tekintetében, másfelől pedig azt, hogy az érintett vállalkozások által az érintett piacon elért forgalom alapján kerüljön meghatározásra az ezen vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság alapösszege.
81 Másodsorban, a felperes nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy nem vette figyelembe az érintett vállalkozások piaci részesedését. Először is ki kell emelni, hogy a megtámadott határozat (356) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a piaci részesedésekre vonatkozó információk általánosságban nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy ezekre hivatkozni lehessen. Még azt feltételezve is, amint azt a felperes állítja, hogy az ő piaci részesedésére vonatkozó információk a Benelux államokban és a skandináv országokban kellően pontosak voltak ahhoz, hogy ezekre hivatkozni lehessen, ezeket az információkat nem lehetett felhasználni, mivel a kartell többi résztvevőjének piaci részesedésére vonatkozó információk nem voltak elegendők. E körülményekre tekintettel a Bizottság joggal vette alapul az érintett piacon elért forgalmat, amely a kartellben részt vevő vállalkozások súlyának a kategóriákba történő sorolásuk céljából való meghatározásakor a legjobban tükrözte e vállalkozások szóban forgó súlyát.
82 Harmadsorban el kell utasítani a felperes azon érvelését, miszerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt a tényt, hogy a felperes a többi érintett vállalkozástól eltérően nem integrálódott vertikálisan. A jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság alapösszegének meghatározása céljából ugyanis a Bizottság az arra irányuló értékelését, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek kárt okozzanak, alapíthatja forgalmi adatokra és az érintett piacon megszerzett piaci részesedésekre. Ugyanakkor, különleges körülmények, mint például a piac jellemzői, lehetnek olyan természetűek, hogy lényegesen csökkentik ezen adatok jelentőségét, és szükségessé teszik a vállalkozások piacra gyakorolt befolyásának értékelésekor egyéb releváns tényezőknek, mint különösen a vertikális integrációnak és a termékskála kiterjedtségének a figyelembevételét (a Törvényszék T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑713. o.] 61. és 63. pontja). Ha ugyanis a vertikális integráció és a termékskála kiterjedtsége adott esetben releváns tényezőnek minősülhet valamely vállalkozás piacra gyakorolt hatásának értékelése tekintetében, és e hatás kiegészítő mutatóinak minősülhetnek a piaci részesedésekhez vagy az érintett piacon elért forgalomhoz viszonyítva (lásd ebben az értelemben a Bíróság 27/76. sz., United Brands és United Brands Continentaal kontra Bizottság ügyben 1978. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1978., 207. o.] 67–72. és 78–81. pontját), a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperesnek a többi érintett vállalkozás vertikális integrációján alapuló érvelése nem bizonyítja, hogy ez utóbbiak különleges és jelentős versenyelőnyökkel rendelkeznek az érintett piacon. Továbbá, amint az a fenti 80. pontban kiemelésre került, a felperes nem bizonyította, hogy a többi érintett vállalkozás által a Benelux államoktól és a skandináv országoktól eltérő országokban gyártott, de az érintett piacon értékesített cérna, illetve az eredetileg a Benelux államokban és a skandináv országokban gyártott, de más országokba exportált cérna tekintetében elért forgalmat nem számították be az általuk az érintett piacon elért forgalomba.
83 Negyedsorban, a megtámadott határozat és a „Luxemburgi sörgyárak”‑határozat (fenti 55. pont) felperes általi összehasonlítása nem releváns. A bírság összegének meghatározásakor ugyanis a Bizottság mérlegelési jogkörét az 1/2003 rendelet 17. cikkének valamint az iránymutatásban saját maga számára felállított szabályoknak a tiszteletben tartásával gyakorolta. Továbbá, a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata önmagában nem szolgál jogi háttérként a versenyjogi bírságok tekintetében (a Törvényszék T‑23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1705. o.] 234. pontja és a T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 275. pontja).
84 Következésképpen e kifogást el kell utasítani.
– Az arányosság elvének azon okból történt megsértésén alapuló jogalapról, hogy az alapösszeg nyilvánvalóan túl magas a többi érintett vállalkozással szemben alkalmazott alapösszegekhez viszonyítva
85 Először is a felperes tévesen állítja, hogy a vele szemben kiszabott bírság alapösszege, azaz 5,2 millió euró aránytalan a többi érintett vállalkozással szemben kiszabott bírság alapösszegéhez viszonyítva.
86 Egyfelől, amint az az első kifogás keretében megállapításra került, a jelen ügyben a Bizottság joggal vette alapul az érintett vállalkozások által az érintett piacon elért forgalmat e vállalkozások jelentőségének meghatározásához.
87 Másfelől az iránymutatásból az következik, hogy a különösen súlyos jogsértések tekintetében a legalacsonyabb előírt összeg 20 millió euró. Mivel az alapösszegek arányosan tükrözik az érintett vállalkozások közötti különbségeket, és hogy – figyelembe véve a fenti 74. pontban hivatkozott tényezőket –, a Bizottság az alapösszegeket az iránymutatásban előírt minimumnál jóval alacsonyabb szinten határozta meg, tehát semmiképpen nem sértette meg az arányosság elvét.
88 Másodsorban, a felperes azon alapuló érvelését, hogy a bírság alapösszege és végső összege az érintett vállalkozásra kiszabott bírságokhoz viszonyítva ésszerűtlenül magas, szintén el kell utasítani. A felperes ugyanis nem hivatkozhat megalapozottan hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan bánásmódra, mivel a bírság alapösszege indokolt azokra a szempontokra tekintettel, amelyeket a Bizottság a vállalkozásoknak az érintett piacon fennálló jelentősége értékelésekor megállapított (lásd ebben az értelemben a fenti 83. pontban hivatkozott LR AF 1998 kontra Bizottság ítélet 304. pontját), mivel megállapításra került, hogy a kiszabott 5,2 milliós alapösszeg jóval alacsonyabb, mint az iránymutatásban a „nagyon súlyos” jogsértések tekintetében előírt határérték.
89 Következésképpen, amint az a fenti 77. pontban is kiemelésre került, a Bizottság a bírság összegének több, ugyanabban a jogsértésben részt vevő vállalkozással szembeni meghatározása során nem köteles arról gondoskodni, hogy a bírságok végösszegében az érintett vállalkozások teljes forgalmára vagy releváns forgalmára vonatkozó valamennyi különbség kifejezésre kerüljön.
90 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése azt sem követeli meg, hogy amikor az ugyanabban a jogsértésben érintett több vállalkozásra szabnak ki bírságot, a kis vagy közepes méretű vállalkozásokra kiszabott bírság összege a forgalom százalékában mérve ne legyen nagyobb, mint a nagyobb vállalkozásokra kiszabott bírságok összege. E rendelkezésből ugyanis az következik mind a kis és közepes méretű vállalkozások, mind pedig a nagyobb méretű vállalkozások tekintetében, hogy a bírság összegének megállapítása során a jogsértés súlyát és tartamát kell figyelembe venni. Amennyiben a Bizottság az ugyanabban a jogsértésben érintett vállalkozásokra olyan bírságot szab ki, amely a jogsértés súlyára és tartamára tekintettel minden egyes esetben indokolt, nem róható fel neki, ha közülük egyesek esetében a bírság összege az üzleti forgalomhoz képest nagyobb, mint más vállalkozások esetében (a Törvényszék T‑303/02. sz., Westfalen Gassen Nederland kontra Bizottság ügyben 2006. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4567. o.] 174. pontja).
91 A fentiekre figyelemmel nem állapítható meg érvényesen a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének, alapösszegének és végső összegének aránytalan jellege.
92 E kifogást tehát el kell utasítani.
– A felperes rossz pénzügyi helyzetéhez viszonyítva túlzott alapösszeg meghatározásán alapuló kifogásról
93 El kell utasítani a felperes azon alapuló érvelését, hogy a vele szemben kiszabott bírság alapösszege rossz pénzügyi helyzetének okán túlzott, és azzal a kockázattal jár, hogy a bírság miatt a vállalkozás megszűnik.
94 Az alapösszeg ugyanis csak közbenső összeg, amelyet az iránymutatásban meghatározott módszer alapján kiigazítanak a jogsértés időtartama és a megállapított súlyosító és enyhítő körülmények függvényében (lásd ebben az értelemben a fenti 76. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. pontját). Ebből következik, hogy pusztán abból a tényből, hogy a bírság alapösszege a felperes 2001. évi világméretű forgalma 32%‑ának felel meg, nem következik az alapösszeg túlzott jellege.
95 Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel egy ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (a fenti 77. pontban hivatkozott Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 327. pontja; a fenti 48. pontban hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 105. pontja, lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság 96/82‑102/82. sz., 104/82. sz., 105/82. sz., 108/82. sz. és 110/82. sz., IAZ International Belgium és társai kontra Bizottság ügyben 1983. november 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1983., 3369. o.] 54. és 55. pontját).
96 Következésképpen, feltételezve, hogy valamely közösségi hatóság által elfogadott intézkedés következtében egy vállalkozás felszámolás alá kerül, jóllehet e vállalkozás adott társasági formában történő felszámolása hátrányosan érintheti a tulajdonosok, részvényesek vagy tagok pénzügyi érdekeit, ez nem jelenti azt, hogy a társaság által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek is elveszítenék értéküket (a fenti 76. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet 372. pontja).
97 A fentiek összességére figyelemmel a bírság alapösszegének és a bírság összegének téves megállapításán, valamint a felperes második kategóriába történő téves besorolásán alapuló jogalapot el kell utasítani.
Az enyhítő körülmények téves értékelésén alapuló jogalapról
A felek érvei
98 Először is, a felperes azt állítja, hogy soha nem hajtotta végre, és nem is szándékozott végrehajtani a találkozók során kötött megállapodásokat.
99 A felperes először hangsúlyozza, hogy a Bizottság nem értékelte ténylegesen egyéni magatartását.
100 Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a „jogsértő megállapodások nemteljesítését, illetve a jogsértő magatartásról való lemondást a gyakorlatban” megerősíti az a tény, hogy nem léteznek a „valós tarifák” listái és megküldésre kerültek a „fiktív alaptarifák” listái. E tekintetben a felperes azt állítja, hogy az árra vonatkozó megállapodásokat vásárlóival csak egyéni alapon tárgyalt meg és kötött meg, tehát nem gyakorolta a katalógusáraknak az ügyfelekkel közölt csökkentése politikáját. Azt állítja, hogy csak a közvetítőkkel (ügynökök és nagykereskedők) fenntartott viszonyaiban alkalmaz és készít belső árlistákat. A fiktív alapárak és az ügyfeleknek ténylegesen számlázott árak összehasonlítása, másfelől pedig az ügynökeinek juttatott árlisták egyértelműen bizonyítják, hogy e két ártípus között nincs összefüggés.
101 Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a piaci árakra vonatkozó magatartását nem alakította az általa közölt „fiktív alaptarifák” listájának megfelelően. Úgy ítéli meg, hogy számokkal bizonyította, hogy az általa ténylegesen alkalmazott árak alakulása az 1994‑től 2001‑ig terjedő teljes időszakban teljesen független volt a találkozók során meghatározott tarifák alakulásától. A felperes kiemeli, hogy a 3,5%‑os áremelésre irányuló kísérlet a Hollandiába irányuló szállítmányok esetében – amelyet a Bizottság neki ró fel – nem a 2000. szeptember 19‑én Budapesten tartott találkozó során kötött feltételezett megállapodások egyikének következménye, hanem inkább a belga textilszövetség (Febeltex) ilyen értelmű rendeletének következménye. Hasonlóképpen, a Svédországban alkalmazott 6%‑os áremelés csak a nejloncérnára vonatkozott, és kizárólag az angol font árfolyama emelkedésének volt a következménye.
102 Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy mivel csak 15%‑kal csökkentették a vele szemben kiszabott bírság összegét, a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy szerepe jelentős mértékben korlátozottabb volt időben, mivel a skandináv országokra vonatkozó megbeszélésekben csak 1997‑től vett részt. A Bizottság azt a tényt sem vette figyelembe, hogy az egyetlen volt az érintett vállalkozások között, amely nem tervelte ki és szervezte a szóban forgó jogsértést, és a Benelux államokra vonatkozó megbeszéléseken csak 1991‑től vett részt. A felperes tehát csodálkozik azon, hogy ugyanolyan százalékos mértékben csökkentették a bírság összegét a Bieze Storkkal szemben, amely a szóban forgó jogsértés kezdete óta részt vett a Benelux államokra vonatkozó megbeszéléseken. A felperes kiemeli, hogy a Benelux államokra vonatkozó találkozók mintegy 85%‑án, a skandináv országokra vonatkozó találkozóknak pedig mintegy 35%‑án vett részt, és átlagban a szóban forgó jogsértés teljes időtartamának 60%‑ában. Következésképpen a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét.
103 A Bizottság ezen érvelés összességét elutasítja, és azt kéri, hogy e jogalapot utasítsák el.
A Törvényszék álláspontja
104 Az iránymutatás 3. pontja olyan „enyhítő körülmények” esetén, mint a jogsértő megállapodások nemteljesítése, a kizárólag passzív vagy követő szerep a jogsértés végrehajtásában, a jogsértésnek a Bizottság beavatkozásával egy időben történő megszüntetése és egyéb kifejezetten nem említett körülmények, előírja a bírság alapösszegének csökkentését.
105 Először a felperes által hivatkozott, a jogsértő megállapodások nemteljesítésének figyelmen kívül hagyásán alapuló kifogást kell megvizsgálni.
106 Először is, a felperes azon érvelését illetően, miszerint a versenytárs vállalkozásoknak csak fiktív alaptarifákat küldött, arra kell emlékeztetni, hogy a felperes két sorozat árlistát nyújtott be, azt állítva, hogy a listák első sorozata, nevezetesen azok, amelyeket a kartellben részt vevők számára továbbított a találkozók során, fiktív alaptarifákat tartalmazott, és a második tartalmazta tényleges tarifáit. Hasonlóképpen, hangsúlyozni kell, hogy a tényleges tarifák listái cérnafajtánként több, nyolc oszlopba sorolt tarifát tartalmaznak, míg a feltételezetten fiktív alapdíjak listái csak egy, az első oszlopban megjelölt alaptarifát tartalmaznak minden egyes cérnafajta esetében.
107 Meg kell állapítani, hogy a két listasorozat, azaz a tényleges tarifák és a feltételezetten fiktív tarifák listáinak első oszlopában szereplő összegek körülbelül azonosak. A felperes e tekintetben arra hivatkozott, hogy csak a nyolcadik oszlopban szereplő tényleges tarifa releváns.
108 Meg kell állapítani – a Bizottsággal egyetértésben –, hogy a tényleges tarifák listáján több cérnafajtához nem tartozik semmiféle, a nyolcadik oszlopban említett tarifa, hanem csak az első négy oszlopban szereplő alaptarifák tartoznak hozzájuk. Nehezen fogadható tehát el, hogy csak a nyolcadik oszlopban szereplő tarifák relevánsak. Továbbá, a Bizottság irataiból az következik, hogy a tarifák a rendelt mennyiségek függvényében kerültek alkalmazásra. Ily módon a tarifák a termékek súlya szerint változtak (például a poliészter zsákok számára készült cérnák esetében az első oszlopban szereplő tarifák 10 kilogramm súlynak felelnek meg, a második oszlopban szereplő tarifák 25 kilogramm súlynak felelnek meg, stb), illetve a termékek egységcsomagolása szerint (például poliamid esetében az első oszlopban szereplő díjak egy egységcsomagnál kisebb rendelt mennyiségnek felelnek meg, a második oszlopban szereplő tarifák a legkisebb egységcsomagnak megfelelő rendelt mennyiségnek felelnek meg stb.). E megállapításból levonható az a következtetés, hogy az első oszlopban szereplő tarifa valójában a kis mennyiségű vételek kategóriája esetében közölt tarifa, tehát egyáltalán nem fiktív. Még azt feltételezve is, amint a felperes állítja, hogy az első négy oszlopban szereplő tarifák a 2001. év tényleges tarifáinak listáin kizárólag „történeti hivatkozás” cím alatt szerepelnek, meg kell állapítani egyfelől, hogy e tarifák nem voltak egyáltalán fiktívek, másfelől pedig nem zárható ki, hogy a versenytárs vállalkozások az első oszlopban szereplő alaptarifákból kiindulva elképzelést alkothattak maguknak a nagyobb rendelésekre alkalmazandó tarifákról. Következésképpen megállapítható, hogy a felperes által a versenytárs vállalkozásokkal közölt árlisták nem voltak fiktívek, hanem csak pontatlanok vagy hiányosak.
109 Összességében, a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (170) preambulumbekezdésében, hogy a felperes nem bizonyította az első oszlopban szereplő alaptarifái fiktív jellegét.
110 E tekinteben a felperesnek az irataihoz mellékelt tanulmányokra támaszkodó azon érvelése, miszerint az ügyfeleivel szemben alkalmazott árak alacsonyabbak voltak, mint a találkozókon megvitatott árak, nem cáfolja meg a Bizottság fent hivatkozott következtetését. A Bizottság ugyanis egyáltalán nem tagadta, hogy különbség áll fenn a felperes által az ügyfeleivel szemben ténylegesen alkalmazott árak és a találkozókon megvitatott árak között, de joggal hangsúlyozta, hogy e különbség nem meglepő, mivel minden egyes szállító árengedményt ad ügyfeleinek.
111 Másodsorban, a felperesnek a találkozókon kötött megállapodások végre nem hajtásán alapuló kifogását illetően azt kell megvizsgálni, hogy a felperes által előadott körülmények alapján megállapítható‑e, hogy az alatt az idő alatt, amíg a felperes a jogsértő megállapodások tagja volt, a piacon versenyző magatartást folytatva ténylegesen kivonta‑e magát a végrehajtásuk alól, vagy legalább egyértelműen és nagymértékben megszegte‑e a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket olyannyira, hogy ezáltal megzavarta annak működését (lásd ilyen értelemben a fenti 82. pontban hivatkozott Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 113. pontját).
112 A jelen ügyben először is arra kell emlékeztetni, hogy a Bizottság jogosan állapította meg, hogy felperes a kartell több találkozóján és kétoldalú megbeszélésén vett részt, és ismétlődően részt vett a megtámadott határozatban szereplő több jogsértő magatartásban.
113 Továbbá, a felperes azon állítását illetően, miszerint soha nem követte vagy hajtotta végre a szóban forgó találkozókon kötött megállapodásokat, a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdésének b) pontjából és (143) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a felperes bejelentette, hogy két alkalommal emelte az árait.
114 Másrészt, a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdésének b) pontjából az következik, hogy a Bizottság megállapította, hogy a Prágában 1998. szeptember 8‑án tartott találkozó során a felperes közölte, hogy svédországi nagykereskedőjével szemben 6%‑kal emelte árait. A felperes tagadja, hogy ténylegesen végrehajtotta volna ezen áremelést, de nem igazolta azon állítását, hogy a Svédországban ténylegesen alkalmazott ár változatlan maradt az 1997 és 1998 közötti időszakban. Ez az érvelés nem meggyőző, mivel a felperes maga is elismerte mind a kifogásközlésre adott válaszában, mind pedig irataiban, hogy az általános piaci tendencia 1992‑től 2002‑ig a jelentős csökkenés felé mutatott. A Bizottság tehát nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor megállapította, hogy az áraknak rendes körülmények között csökkenniük kellett volna. Ebből következik, hogy a felperes által Svédországban alkalmazott árak stabilitása inkább azt bizonyítja, hogy egy bizonyos árszintet tartottak fenn mesterségesen, és mivel a felperes nem szolgáltatott meggyőző magyarázatot, feltételezhető, hogy ez utóbbi, legalább is részben, végrehajtott bizonyos megállapodásokat.
115 Másrészt a megtámadott határozat (143) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a 2000. szeptember 19‑én Budapesten tartott találkozó során a Hollandiába irányuló szállítmányok árának 3,5%‑os emelésére vonatkozó megállapodás jött létre, amelyet a felperes haladéktalanul végrehajtott. A felperes nem tagadja, hogy a szóban forgó árakat ténylegesen 3,5%‑kal emelte.
116 Mindenesetre a felperes tévesen állítja, hogy erre az áremelésre a Febeltex 2000. októberi, 5%‑os áremelésre irányuló kérelme következtében került sor. A megtámadott határozat (170) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság jogosan állapította meg, hogy ez az igazolás nem releváns, mivel megfelelő mértékben egybehangzó tények az ellenkezőjét bizonyítják. A megállapodás először is 3,5%‑os áremelést írt elő 2001 januárja és márciusa között. Márpedig a felperes nem vitatja, hogy végrehajtotta ezt az emelést 2001. január 1‑jét követően. Továbbá, a Febeltex levele a megállpodásnál későbbi időpontban kelt. Végül, a felperes által alkalmazott áremelés 3,5%‑os, és nem 5%‑os volt.
117 E körülmények között a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottságnak tekintetében a „megállapodások tényleges végre nem hajtásán” alapuló enyhítő körülményt kellett volna elismernie.
118 Másodsorban, azon érvelést illetően, miszerint szerepe a jogsértés végrehajtásában feltételezetten passzív vagy követő szerep volt, meg kell állapítani, hogy ezen érvelés megalapozatlan.
119 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a passzív szerep az érintett vállalkozás által „visszafogottabb magatartás” elfogadását feltételezi, azaz a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában játszott aktív részvételtől való tartózkodást (a fenti 76. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 167. pontja).
120 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó kiindulópontként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell többi tagjához képest jelentősen ritkábban vett részt a megbeszéléseken, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő más vállalkozás képviselője erre vonatkozóan kifejezetten nyilatkozatot tesz (a fenti 76. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 168. pontja; a fenti 76. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 331. pontja és a fenti 49. pontban hivatkozott, Union Pigments kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 126. pontja).
121 A jelen ügyben a Bizottság figyelembe vette a felperes és a Bieze Stork jelentősen ritkább részvételét a skandináv országokra vonatkozó találkozókon, és velük szemben a bírság alapösszege 15%‑ának megfelelő csökkentést alkalmazott (a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdése). A felperes és a Bieze Stork ugyanis a skandináv országokra vonatkozó találkozókon csak 1997‑től, illetve 1998‑tól kezdődően vett részt.
122 Először is, a felperes tévesen hivatkozik az egyenlő bánásmód elvének megsértésére azon feltételezett okból, hogy a Bieze Stork bírságát ugyanolyan százalékos arányban csökkentették, míg ez utóbbi a kezdetektől fogva részt vett a szóban forgó jogsértésben. A felperes érvelésében összetéveszti a jogsértés időtartamának kérdését az enyhítő körülmények fennállására vonatkozó kérdéssel. A szóban forgó jogsértés időtartamát illetően a Bizottság a felperesre és a Bieze Storkra kiszabott bírság alapösszege tekintetében a hivatkozott jogsértésben való részvételük időtartamával arányos százalékokat alkalmazott, 100%‑ot az előbbi, illetve 115%‑ot az utóbbi esetében. A felperes továbbá megalapozatlanul hivatkozik az egyenlő bánásmód elvének megsértésére a tekintetben, hogy a vele szemben alkalmazott csökkentés azonos a Bieze Storkra alkalmazott csökkentéssel, miközben ez utóbbi egy évvel később kezdett el részt venni az ipari felhasználásra szánt cérna skandináv országokbeli piacára vonatkozó megbeszéléseken.
123 Másodsorban, a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a bírság arányosságának elvét megsértették azon feltételezett okból, hogy az enyhítő körülmények címén megítélt 15%‑os csökkentés nem volt elégséges.
124 Azt maga a felperes is elismerte irataiban, hogy a Benelux államokra vonatkozó találkozók mintegy 85%‑án részt vett. Jelen volt tehát a jogsértő találkozók nagy többségén, és nem hivatkozhat semmiféle passzív szerepen alapuló enyhítő körülményre ezen az alapon. Továbbá az a tény, hogy a felperes a skandináv országokra vonatkozó találkozóknak csak mintegy 35%‑án vett részt, valamint az a tény, hogy a szóban forgó jogsértés időtartamának csak 60%‑ában volt jelen a találkozókon, e tekintetben semmin nem változtat. Amennyiben a Bizottság egy ilyen enyhítő körülmény tekintetében csökkentést ítél meg, nem köteles egy olyan tisztán matematikai számítást végezni, amelynek lényege az egyes vállalkozásoknak a kartell keretében szervezett találkozókon való részvétele szintjével közvetlenül arányos százalék alkalmazása. Figyelemmel a jelen ügy körülményeire, a felperes esetében a skandináv országokra vonatkozó találkozókon való késedelmes részvétele okán alkalmazott 15%‑os mérték ésszerűnek látszik.
125 Továbbá, azon tényből, hogy a felperes a szóban forgó jogsértésben csak a találkozók meghirdetését követően vett részt, nem következik, hogy nem vett részt a hivatkozott jogsértés kitervelésében vagy szervezésében. Amint azt ugyanis a Bizottság is joggal hangsúlyozza, a kartell működése nem kizárólag az első találkozók során került megszervezésre és rögzítésre.
126 Végül, mind a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdésének e) pontjából, mind pedig a felperesnek a kifogásközlésre adott nyilatkozataiból az következik, hogy a felperes nem játszott tisztán passzív vagy követő szerepet. A Prágában 1998. szeptember 8‑án tartott találkozón ugyanis az a megállapodás született az Amann kérelmére, hogy a felperes lépjen kapcsolatba a Danfielddel, hogy rávegye, gyakoroljon hatást németországi és hollandiai kizárólagos importőrére és nagykereskedőjére, a Heinke társaságra, amely jelentősen csökkentett árakat alkalmazott. A felperes elismeri, hogy nem utasította el nyíltan e kérést, és ezt azzal a ténnyel indokolja, hogy nem engedhetett meg magának egy ilyen jellegű elutasítást, tekintettel a Coatsszal és az Amann‑nal szembeni hátrányos helyzetére. Mindenesetre a vele szemben a Coats és az Amann által alkalmazott kényszer semmiképp nem minősíthető igazoló ténynek, mivel a felperes jelenthette volna a vele szemben alkalmazott kényszert a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak, és a 17. rendelet 3. cikke alapján panaszt nyújthatott volna be a Bizottsághoz.
127 Továbbá, a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdésének b) pontjában a Bizottság megállapította, hogy a Prágában 1998. szeptember 8‑án tartott találkozó során a felperes tájékoztatta a részt vevő vállalkozásokat, hogy 1998 februárjában 6%‑kal emelni fogja a nagykereskedőjével szemben alkalmazott árakat. A felperes nem tagadja, hogy közölte ezt az információt. Következésképpen nem vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozat (143) preambulumbekezdésében tett azon megállapítását, miszerint a felperes volt az első, aki 3,5%‑os áremelést hajtott végre Dániában és Svédországban.
128 Ki kell emelni, hogy annak a kérdése, hogy a felperes ténylegesen kapcsolatba lépett‑e a Danfielddel, vagy hogy valójában emelte az árakat, és ezt elsőként tette, nem releváns a jelen ügyben, tekintve, hogy valamely vállalkozás passzív szerepét kizárólag a jogsértő találkozókon tanúsított magatartása alapján kell megítélni.
129 E tekintetben nem feltétlenül kell ugyanis figyelembe venni azt a tényt, hogy egy olyan vállalkozás, amely bizonyítottan részt vett az EK 81. cikk (1) bekezdése szerint jogellenes együttműködésben, nem a versenytársakkal történt megállapodás szerinti piaci magatartást tanúsítja. A versenytársaival való megegyezés ellenére attól eltérő politikát folytató vállalkozás egyszerűen megkísérelhet hasznot húzni a kartellből (lásd ebben az értelemben a fenti 49. pontban hivatkozott Union Pigments kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontját).
130 Ebből következik, hogy a Bizottság joggal vonta le azt a következtetést, hogy a felperes megalapozatlanul hivatkozott a szóban forgó jogsértés során játszott passzív vagy követő szerepén alapuló enyhítő körülmény alkalmazására.
131 A fenti megfontolásokra való tekintettel a jelen jogalapot el kell vetni.
Az együttműködés téves értékelésén alapuló jogalapról
A felek érvei
132 Először is, a felperes azt állítja, hogy a bírság összegének az engedékenységi közlemény D.2. pontja rendelkezései értelmében történt 20%‑os csökkentése nem elegendő azon tényezők tekintetében, amelyekre szerinte joggal hivatkozhat, és amelyek kifejezetten következnek a megtámadott határozatból. A felperes azt állítja, hogy nem vitatta a tények megtörténtét, a Bizottságnak a jogsértés megállapítását elősegítő bizonyítékokat szolgáltatott, a kifogásközlésben szereplő ténybeli információk egyik fontos forrása (gyakran egyetlen forrása) volt, információkat szolgáltatott több találkozó tartalmáról, mint például a Zürichben 1997. szeptember 9‑én kötött megállapodás lényegi tartalmáról, és végül az egyetlen volt, aki a versenytársaitól kapott árlistákat szolgáltatott, ily módon több információt és fontos bizonyítékot nyújtva, mint amennyit kértek tőle. Számos adatot is közölt, amelyekkel saját magát is vádolta, és éves könyvelését, költségeinek és belső árlistáinak teljes szerkezetét is bemutatta. Következésképpen kifejezetten hatékony együttműködését legalább 40%‑os csökkentéssel kellene ellentételezni.
133 Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy sérült az arányosság és az egyenlő bánásmód elve, mivel a számára a vizsgálat során tanúsított együttműködésért megítélt 20%‑os csökkentés nem elegendő az Amann, a Gütermann és a Zwicky tekintetében alkalmazott 15%‑os csökkentéshez viszonyítva, amikor maga a Bizottság is használhatatlannak minősítette az e három vállalkozástól származó információkat.
134 A Bizottság azt állítja, hogy a vizsgálatoknak és a Coats együttműködésének köszönhetően már viszonylag jelentős számú információhoz jutott. A felperes hozzájárulása nagyrészt azon kötelezettségének köszönhető, hogy az érvényes információkérés keretében kért dokumentumokat be kellett nyújtania. A Bizottság továbbá azt állítja, hogy a tények vitatásának hiánya, ami figyelembevételre került a bírság csökkentése tekintetében, végső soron viszonylagosan korlátozott volt, mivel a felperes minimálisnak tüntesse fel saját szerepét. Végül, a felperes nem vitatta, hogy a csökkentésnek az engedékenységi közlemény D. címének értelmében 10% és 50% között kell lennie, hogy a 20% ezen két érték közé esik, és tekintettel arra, hogy az együttműködés az érvényes információkérésre adott válaszokra és a tények vitatásának hiányára korlátozódott, a 20%‑os csökkentés elfogadhatónak minősíthető.
135 Az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapuló kifogást illetően, e kifogás nem megalapozott. A Bizottság szerint a felperes érvelése inkább annak bizonyítására irányul, hogy a fentebb hivatkozott három társasággal szemben alkalmazott 15%‑os csökkentés jogellenes, jóllehet saját javára senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra. A Bizottság végül megállapítja, hogy a felperes együttműködése nem hasonlítható a Coatséhoz, ugyanakkor ehhez hasonlítható csökkentést kér.
A Törvényszék álláspontja
136 A Bizottság az engedékenységi közleményben meghatározta, hogy a kartellre vonatkozó vizsgálata során a vele együttműködő vállalkozások milyen feltételek között mentesíthetők a bírság megfizetése alól, vagy részesülhetnek az egyébként rájuk kiszabandó bírság összegének csökkentésében (az engedékenységi közlemény A. pontjának (3) bekezdése).
137 Az engedékenységi közlemény D. pontja a következőképpen rendelkezik:
„1. Amikor a vállalkozás együttműködik anélkül, hogy a B és C [pontban] ismertetett feltételek teljesülnének, kedvezményként azon bírság 10–50%‑os mérséklésében részesül, amelyet az együttműködés hiánya miatt szabtak volna ki rá.
2. Ilyen lehet többek között az az eset, amikor:
– a kifogásközlés elküldése előtt a vállalkozás olyan információkat, okiratokat vagy egyéb bizonyítékokat szolgáltat, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés létezésének megerősítéséhez,
– a kifogásközlés kézhezvételét követően a vállalkozás tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapítja.”
138 A jelen esetben a felperes bírságának összegét 20%‑kal csökkentették az engedékenységi közlemény D. pontja értelmében.
139 A Bizottság az értékelésének indokolása céljából a következőket állította a megtámadott határozat (393) preambulumbekezdésében:
„A BST olyan bizonyítékokat szolgáltatott a Bizottságnak, amelyek jelentős mértékben segítették a jogsértések megállapításában, és lehetővé tették számára, hogy ezeket könnyebben bizonyítsa. A BST a kifogásközlésben úgy szerepel, mint azon ténybeli következtetések jelentős forrása, amelyekre a Bizottság jutott. A BST‑nek a Bizottság információkérésére adott válasza segítette a Bizottságot abban, hogy megállapíthassa a 90‑es évek elején kötött megállapodások lényeges tartalmát, a bécsi találkozó tartalmát és az 1997. szeptember 9‑i zürichi megállapodás tartalmát. A BST volt az egyetlen, amely bemutatta a Bizottságnak a versenytársaival kötött megállapodás időpontjában kapott árlistákat. 2003. április 23‑i levelében a BST nemcsak ténybeli adatokat szolgáltatott, hanem a »Megbeszélések tartalma az informális találkozók során«” című 4.3. pontban ténylegesen fontos bizonyítékokat is szolgáltatott a Bizottságnak.”
140 A Bizottság azt is hangsúlyozta, hogy a felperes a kifogásközlés kézhezvételét követően tájékoztatta, hogy nem vitatja azon tények valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapította (a megtámadott határozat (392) preambulumbekezdése).
141 Azt is meg kell állapítani, hogy az Amannra, a Gütermannra és a Zwickyre kiszabott bírság összegét 15%‑kal csökkentették. A megtámadott határozat (395) és (396) preambulumbekezdéseiben a Bizottság e csökkentést két okkal igazolta. Egyrészt, e három vállalkozás olyan információkat, dokumentumokat és egyéb bizonyítékokat szolgáltattak, amelyek ténylegesen hozzájárultak a jogsértés fennállásának megállapításához, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az e vállalkozások által szolgáltatott információk nem minősíthetők hasznosnak a felperes által szolgáltatottakhoz viszonyítva. Másrészt, e vállalkozások nem vitatták lényeges módon azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság érveléseit alapította.
142 Továbbá, a kartell tagjai által nyújtott együttműködés mérlegelésekor csupán a Bizottság által elkövetett egyetlen fajta nyilvánvaló értékelési hiba bírálható felül, mivel a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélésére vonatkozóan, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva (a Bíróság C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3921. o.] 88. pontja). Mindenesetre ezen értékelés keretében nem sértheti meg az egyenlő bánásmód elvét.
143 Ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell tehát megvizsgálni, hogy a Bizottság – anélkül, hogy megsértette volna az egyenlő bánásmód elvét, illetve túllépte volna mérlegelési mozgásterét – jogszerűen állapíthatta‑e meg, hogy együttműködése címén a felperessel szemben kiszabott bírságot 20%‑kal csökkenti.
144 Először is hangsúlyozni kell, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat (393) preambulumbekezdésében tett megállapításai nem hagynak kétséget a felperesnek a közigazgatási eljárás során nyújtott együttműködése magas szintjének vonatkozásában. Ezen együttműködés „jelentős mértékben” segítette a Bizottságot a jogsértés megállapításában. A Bizottság ezt követően elismeri, hogy a felperes kétségkívül jelentős forrása volt azon ténybeli következtetéseknek, amelyekre a Bizottság jutott, és a felperes volt az egyetlen, amely bemutatta a Bizottságnak a találkozók során kicserélt árlistákat E dokumentumok egyértelműen fontosak az olyan jogsértés fennállásának bizonyítása tekintetében, mint a jelen ügyben szereplő, amelynek lényege kényes természetű információk cseréje az árlistákra és/vagy az egyes vevőknek felszámított árakra vonatkozóan, és az áremelések mértékéről és/vagy az irányárakról történő megállapodások kötése. Végül a Bizottság egyértelművé tette, hogy a felperes „nemcsak” ténybeli adatokat szolgáltatott, hanem fontos bizonyítékokat is.
145 A Bizottságnak a felperes megtámadott határozatban részletezett együttműködése szintjének csökkentésére vonatkozó magyarázatai egyáltalán nem meggyőzőek. Az az indok ugyanis, hogy a Bizottság a vizsgálatoknak és a Coatsnak köszönhetően már viszonylag jelentős számú információval rendelkezett, önmagában nem csökkenti a felperes szerepét a közigazgatási eljárás során. Még azt feltételezve is, amint azt a Bizottság állítja, hogy a Coats már tájékoztatta a felperes által említett több találkozó megtarásáról, a megtámadott határozat (131), (133), (135), (137), (139) és (146) preambulumbekezdéseiből az következik, hogy a felperesre gyakran hivatkozik mint forrásra, sőt az e találkozókra vonatkozó információk egyetlen forrására.
146 E tekintetben a Bizottság az irataiban is megpróbálja jelentéktelenné tenni a felperesnek a vizsgálatban való együttműködését, arra hivatkozva, hogy az árlistákra történő hivatkozások keltik azt a benyomást, hogy gyakran hivatkozik a felperes dokumentumaira. Ezek, a felperes által benyújtott 14. mellékletre történő gyakori hivatkozások és ez utóbbi kifejezett említése a megtámadott határozat (393) preambulumbekezdésében éppen ellenkezőleg azt bizonyítják, hogy a Bizottság jelentőséget tulajdonított e bizonyítékoknak. Amint az a fenti 144. pontban is kiemelésre került, e bizonyítékok fontossága annál inkább nyilvánvaló, mivel a jogsértés lényege egy árkartell volt.
147 A Bizottság azon állítását is el kell utasítani, miszerint a felperes hozzájárulása nagyrészt azon kötelezettségének köszönhető, hogy az érvényes információkérés keretében kért dokumentumokat be kellett nyújtania. Emlékeztetni kell arra, hogy az a vizsgálat során tanúsított együttműködés, amely nem haladja meg azt, amelyre a vállalkozások a 17. rendelet 11. cikkének (4) és (5) bekezdése értelmében amúgy is kötelesek, nem indokolja a bírság csökkentését (a Törvényszék T‑12/89. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑907. o.] 341. és 342. pontja). Ugyanakkor indokolt a csökkentés, ha a vállalkozás által szolgáltatott információk jelentősen meghaladják azt, amelynek szolgáltatását a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke értelmében megkövetelheti (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 260. és 262. pontját, valamint a T‑230/00. sz., Daesang és Sewon Europe kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2733. o.] 137. pontját). A jelen ügyben a Bizottság kifejezetten elismerte, hogy a felperes nemcsak ténybeli adatokat, hanem a szóban forgó jogsértésre vonatkozó fontos bizonyítékokat is szolgáltatott.
148 Másodsorban a Bizottság emlékeztetett arra, hogy a felperes nem vitatta azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapította.
149 Harmadsorban meg kell állapítani, hogy az Amann, a Gütermann és a Zwicky együttműködését a Bizottság a felperes együttműködésével összehasonlítva nem minősítette hasznosnak. Továbbá e három vállalkozás nem vitatta „lényeges módon” a tényeket.
150 Meg kell állapítani, hogy a felperes által tett további erőfeszítések tekintetében ez utóbbi számára csak az Amann, a Gütermann és a Zwicky tekintetében megállapítottnál 5%‑kal magasabb mértékű csökkentést biztosítottak, amikor is e vállalkozások nem tettek ilyen erőfeszítéseket a közigazgatási eljárás során. A felperes tekintetében és a hivatkozott három vállalat tekintetében megállapított csökkentések közötti különbség ésszerűtlenül kicsi.
151 A fenti megfontolások összességéből következően meg kell állapítani, hogy a felperes tekintetében együttműködése címen megállapított 20%‑os csökkentés nem elegendő, következésképpen a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el.
152 Ebből következik, hogy a felperes által az együttműködés téves értékelésére alapított jogalapot el kell fogadni.
153 E körülmények között a Törvényszék köteles a csökkentés megfelelő mértékét meghatározni. Az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján ugyanis a Törvényszék az EK 229. cikk szerinti korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatánál, amelyekben a Bizottság bírságot szab ki, és törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság összegét. A Törvényszék korlátlan jogkörében eljárva úgy ítéli meg, hogy a felperes számára együttműködése címén már megállapított 20%‑os csökkentésen túl további 10%‑os csökkentést kell megállapítani. Ily módon a bírság összegét 30%‑kal kell csökkenteni a forgalom 10%‑ának, azaz 1,224 millió eurónak megfelelő felső határ szabályának alkalmazását követően, amiből következően a kiszabott bírság végső összege 856 800 euróban kerül rögzítésre.
7. A kártérítés iránti kérelemről
A felek érvei
154 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság, tévedésből, ismertté tette a számára a vizsgálat során megküldött, az ipari felhasználásra szánt cérna piacán a Benelux államokban és a skandináv országokban létrehozott kartellre vonatkozó belső árlistákat. A felperes úgy véli, hogy megállapítható az Európai Közösség szerződésen kívüli felelőssége, mivel fennáll a három nélkülözhetetlen feltétel.
155 A felperes szerint a felelősség fennállásához kapcsolódó első feltétel, azaz a jogellenes felróható magatartás teljesül. E feltétel fennállásához ugyanis a magánszemélyekre jogokat ruházó jogi szabály kellően súlyos megsértése szükséges, ami a jelen ügyben megtörtént.
156 Először is, annak a szabálynak a tárgya, amelynek megsértésére a felperes hivatkozik, nevezetesen az EK 287. cikkben és az 1/2003 rendelet 28. cikkében előírt, bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettség, illetve a bizalomvédelem elve, jogok magánszemélyekre történő ruházása.
157 Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy e jogi szabály megsértése kellően súlyos volt. E szabály ugyanis olyannyira vitathatatlan és kógens jellegű, hogy csak nagyon korlátozott szerepet hagy az érintett intézmény számára, azaz semmiféle mérlegelési mozgásteret nem hagy neki.
158 A felperes állításának alátámasztására a jogellenességet elemzi, hogy bizonyítsa ennek „kellően súlyos” jellegét. Elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a szóban forgó jogsértéssel semmiféle kapcsolatban nem álló üzleti titkok (nevezetesen a 2002. és a 2003. évi, Írországra, Spanyolországra, Olaszországra és az Egyesült Királyságra vonatkozó belső árlisták), illetve a jogsértés tekintetében irreleváns üzleti titkok (nevezetesen a Hollandiára és a Svédországra vonatkozó belső árlisták a 2000. és a 2001. év kivételével) kerültek nyilvánosságra. Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem hivatkozhat ésszerűen arra, hogy nem tudta, vagy nem kellett tudnia, hogy az árra vonatkozó, rendkívül kényes és bizalmas információkról volt szó. A felperes e tekintetben az EK Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT‑Megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló bizottsági közlemény (HL L 325., 7. o.) 18. pontjára hivatkozik. A felperes azt állítja, hogy 2004. április 18‑i levelében világosan megjelölte a szóban forgó információk bizalmas jellegét, amit maga a Bizottság is megerősített 2004. január 15‑i levelében. Harmadsorban, a Bizottság semmiféle intézkedést nem fogadott el az általa a felperesnek okozott kár mérséklésére.
159 A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy a nyilvánosságra hozott listák az érintett piacra vonatkozó találkozók során nem érintett egyéb országokra is vonatkoztak, valamint a 2002. és a 2003. évre, és a hivatkozott listák jóval részletesebbek és terjedelmesebbek. A Bizottság azon érvelését, miszerint e listák lehettek nem bizalmasak is, a felperes elutasítja. Még ha ugyanis erre kérték volna is, akkor sem egyezett volna soha bele, hogy teljes és részletes tarifaszerkezetét versenytársaival közöljék. Továbbá, a Bizottság azon feltételezését illetően, miszerint a felperes kérhette volna meghallgató tisztviselőjének kötelező határozatát, nem releváns, mivel megállapításra került, hogy a Bizottság nem követte az „Akzo” eljárást, és e tényből következően jogait és érdekeit egyáltalán nem vette figyelembe.
160 Az őt ért kárt illetően a felperes azt állítja, hogy ez egyfelől a belső árlistáinak nyilvánosságra hozatala nélkül elérhető bevételek és a ténylegesen elért bevételek közötti különbségnek megfelelő elmaradt haszonból, másrészt pedig a bevételek csökkenéséből eredő forgalomcsökkenés kompenzációjával kapcsolatos strukturális költségekből tevődik össze. Hangsúlyozza, hogy kára még nem nyilvánult meg teljes egészében, de e kár egy része jelenleg is számszerűsíthető, és fő ügyfele, a VF Europa elvesztéséből ered.
161 A felperes szerint a Bizottság által elkövetett jogellenesség és a fő ügyfelének elvesztése közötti okozati összefüggés is megállapítható. Az American & Efird ugyanis (közvetlenül és leányvállalata a Bieze Stork útján) tudomást szerzett a felperes árstruktúrájáról, és így a VF Europe számára a felperesénél kedvezőbb ajánlatot tudott tenni. A VF Europe megerősítette, hogy a felperes ajánlatait soha nem továbbította más, olyan cérnagyártók felé, mint az American & Efird.
162 A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.
A Törvényszék álláspontja
163 Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a Közösség intézményei jogellenes magatartásából fakadó, az EK 288. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének beállásához több feltétel együttes fennállása szükséges, úgymint az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (a Bíróság 26/81. sz., Oleifici Mediterranei kontra EGK ügyben 1982. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3057. o.] 16. pontja és a Törvényszék T‑383/00. sz., Beamglow kontra Parlament és társai ügyben 2005. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5459. o.] 95. pontja).
164 Amennyiben a Közösség szerződésen kívüli felelőssége megállapításának három feltétele közül valamelyik nem teljesül, a kártérítési kérelmeket el kell utasítani, anélkül, hogy vizsgálni kellene a másik két feltétel teljesülését (a Bíróság C‑146/91. sz., KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben 1994. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4199. o.] 81. pontja, a Törvényszék T‑170/00. sz., Förde‑Reederei kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑515. o.] 37. pontja), mivel a közösségi bíróság nem köteles a feltételeket egy adott sorrendben vizsgálni (a Bíróság C‑257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑5251. o.] 13. pontja).
165 A kár tekintetében ki kell emelni, hogy annak valósnak és bizonyosnak (a Törvényszék T‑99/98. sz., Hameico Stuttgart és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2003. július 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2195. o.] 67. pontja), valamint meghatározhatónak kell lennie (az Törvényszék T‑108/94. sz., Candiotte kontra Tanács ügyben 1996. január 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑87. o.] 54. pontja). Pusztán feltételezett és meg nem határozott kár azonban nem teremt jogot a kártérítésre (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑267/94. sz., Oleifici Italiani kontra Bizottság ügyben 1997. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑1239. o.] 72. és 73. pontját).
166 Ami az ok‑okozati összefüggéssel kapcsolatos feltételt illeti, a Közösség kizárólag azokért a károkért tehető felelőssé, amelyek kellő közvetlenséggel visszavezethetők az érintett intézmény jogellenes magatartására (lásd ebben az értelemben a Bíróság 64/76. és 113/76., 167/78. és 239/78., 27/79., 28/79. és 45/79. sz., Dumortier Frères és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1979. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 3091. o.] 21. pontját, a Törvényszék T‑333/01. sz., Meyer kontra Bizottság ügyben 2003. február 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑117. o.] 32. pontját, valamint a T‑3/00. és T‑337/04. sz., Pitsiorlas kontra Tanács és EKB ügyben 2007. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4779. o.] 292. pontját). Az érintett intézmény által elkövetett kötelességszegés és a hivatkozott kár közötti kétségtelen és közvetlen okozati összefüggés bizonyítása a felperesre hárul (lásd ebben az értelemben a Bíróság 253/84. sz., GAEC de la Ségaude kontra Tanács és Bizottság ügyben 1987. január 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 123. o.] 20. pontját, a C‑363/88. és C‑364/88. sz., Finsider és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. január 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑359. o.] 25. pontját, valamint a Törvényszék T‑149/96. sz., Coldiretti és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3841. o.] 101. pontját).
167 Végül a Közösség felelősségének megállapítását kívánó félnek kell meggyőzően bizonyítania az általa állított kár létét, mértékét, valamint az e kár és az érintett intézmény jogellenes magatartása közötti kellően közvetlen okozati összefüggést (a fenti 166. pontban hivatkozott Dumortier frères és társai kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 21. pontja, a Törvényszék T‑178/98. sz., Fresh Marine kontra Bizottság ügyben 2000. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3331. o.] 118. pontja).
168 E tekintetben, amennyiben valamely elmaradt haszon értékének, tehát szükségszerűen feltételezett gazdasági ügyletek értékének meghatározásáról van szó, nehéz, sőt egyenesen lehetetlen a felperes számára az általa feltételezetten elszenvedett kár pontos számszerűsítése. Hasonló esetekben a bíróság statisztikai átlagértékeken alapuló becslésekre szorítkozhat (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑104/89. és C‑37/90. sz., Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑203. o.] 63–65. pontját). Ez ugyanakkor nem mentesíti a felperest a hivatkozott kárra vonatkozó bizonyítás terhe alól. Ha ugyanis valamely elmaradt haszon értéke szükségszerűen hipotetikus adatnak minősül, amelyet a bizonyos számítási mód hiányában becsléssel kell megállapítani, azon adatokat, amelyeken e becslés alapul, az ezekre hivatkozó fél bizonyíthatja, illetve a lehető legteljesebb mértékben neki kell bizonyítania (a Törvényszék T‑186/05. sz., SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ügyben 2007. augusztus 29‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 27. pontja).
169 Ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni, hogy ha tévedésből nyilvánosságra kerültek a felperesnek az azoktól eltérő árlistái, amelyek tekintetében lemondott a bizalmas minősítésről, megállapítható‑e a Közösség szerződésen kívüli felelőssége.
170 Először is meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Közösség szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételei közül legalább egy nem teljesül.
171 A felperes által hivatkozott kárt illetően meg kell állapítani, hogy ez nemcsak bevételeinek a legfontosabb ügyfele elvesztéséből következő egyértelmű csökkenéséből áll, hanem egyéb, a felperes szerint mindennapi jövedelmek elvesztéséből, továbbá a bevételek elvesztéséből eredő forgalomcsökkenés kompenzációjával kapcsolatos strukturális költségekből is.
172 Másrészt, az „egyéb jövedelmek elvesztését” és a strukturális költségeket illetően a felperes nem szolgáltat olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy a kár ezen összetevői valósak és bizonyosak.
173 E tekintetben a felperes által szolgáltatott egyetlen bizonyíték egy táblázat, amely forgalmának jelentős csökkenését mutatja 2003 májusa és 2004 januárja között, tehát a bizalmasnak feltételezett információk nyilvánosságra hozatalát megelőzően. Ha keletkezett is kár, az semmi esetre sem foglalhatja magában az ezen időszakban elszenvedett jövedelemveszteséget.
174 Másfelől, a jövedelmeknek a fő ügyfél elvesztéséből eredő csökkenését illetően először is azt kell megállapítani, hogy az ez utóbbi és a felperes egyik versenytársa között létrejött szerződést csak két év időtartamra, 2005‑re és 2006‑ra kötötték. A felperest tehát semmi nem akadályozta abban, hogy 2007 januárját követően visszaszerezze ezen elvesztett ügyfelét. Következésképpen a kárt semmi esetre sem lehet valósnak és bizonyosnak minősíteni 2005‑öt és 2006‑ot követően.
175 Másodsorban a felperes által kára ténylegességének bizonyítására szolgáltatott bizonyítékok zavarosak. A keresetlevélben szereplő táblázat ugyanis – amely a felperes bruttó árrésének a fő ügyfél elvesztéséből eredő csökkenésének bizonyítására irányul – olyan adatokat tartalmaz, amelyek valóságát semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. A táblázatban szereplő adatok ráadásul nehezen értelmezhetőek.
176 Mindazonáltal nem érdemes tovább vizsgálni azt a kérdést, hogy a felperes által szolgáltatott ezen bizonyíték kellőképpen bizonyítja‑e az ügyfelének elvesztéséből eredő kárrészt. Ugyanis még azt feltételezve is, hogy a VF Europe elvesztéséből eredő kár bizonyított 2005. és 2006. tekintetében, nem tűnik úgy, hogy teljesül a Bizottság által elkövetett jogellenesség és az ezen esemény közötti közvetlen okozati összefüggés feltétele.
177 A felperes fő ügyfelének elvesztése ugyanis tökéletesen megmagyarázható a VF Corporation USA csoport azon határozatával, amelynek értelmében centralizálják a vásárlásra vonatkozó döntéseiket. Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottságnak 2005. március 2‑án, tehát az árlisták nyilvánosságra hozatalát követően küldött levelében a felperes maga is hangsúlyozta, hogy már nem a VF Europe, hanem a VF Corporation USA dönt a beszerzéseiről és a rendelések felosztásáról. A felperes hozzáteszi, hogy fő ügyfelének beszerzéseit már teljes egészében angol‑amerikai vállalkozásokra bízták.
178 A felperesnek az ugyanezen levélben szereplő azon érvelése, miszerint fő ügyfelének 2004 végén spontán módon javaslatot tett árainak 10%‑os csökkentésére 2005. január 1‑jétől, szintén azt erősíti meg, hogy nem létezik semmiféle okozati összefüggés a Bizottságnak felrótt magatartás és fő ügyfelének elvesztése között. Amint ugyanis azt a Bizottság joggal hangsúlyozza, ha valamelyik versenytárs a felperes előző árainál alacsonyabb árakat akart volna ajánlani, ez utóbbi ajánlata jóval alacsonyabb lett volna. A felperes árainak esetleges ismerete tehát nem lehet a valódi oka fő ügyfele elvesztésének,
179 Ebből következik, hogy az okozati összefüggés feltétele nem teljesül.
180 A fenti megfontolásokból következik, hogy a kártérítés iránti kérelmeket teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
181 A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikke 3. §‑ának értelmében részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.
182 Mivel a kereset részleges pernyertességet eredményezett, annak meghatározása, hogy a felperes viselje a saját költségeinek 90%‑át és a Bizottság költségeinek 90%‑át, valamint hogy a Bizottság viselje a saját költségeinek 10%‑át és a felperes költségeinek 10%‑át, az adott ügy körülményeinek helyes mérlegelését eredményezi.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az [EK] 81. cikk, valamint az EGT‑Megállapodás 53. cikke szerinti eljárásról szóló, 2005. szeptember 14‑én hozott C (2005) 3452 bizottsági határozat (COMP/38.337 „PO/cérna” ügy) 2. cikkében a Belgian Sewing Thread (BST) NV‑vel szemben kiszabott bírság összegét 856 800 euróban határozza meg.
2) A megsemmisítés iránti keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A kártérítési kérelmet elutasítja.
4) A BST viseli saját költségeinek 90%‑át és a Bizottság költségeinek 90%‑át, a Bizottság viseli saját költségeinek 10%‑át és a BST költségeinek 10%‑át.
|
Vilaras |
Prek |
Ciucă |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. április 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
1. A jogvita tárgya
2. Közigazgatási eljárás
3. A megtámadott határozat
Az érintett piacok meghatározása
Az érintett piac mérete és szerkezete
A jogsértő magatartások leírása
A megtámadott határozat rendelkező része
4. Eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
5. 1. A megtámadott határozat 1. cikkének a felperest érintő része megsemmisítése iránti kérelemről
Előzetes észrevételek
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
6. 2A megtámadott határozat 2. cikkének a felperest érintő részben történő megsemmisítésére, illetve, másodlagosan, a pénzbírság összegének csökkentésére irányuló kérelemről
Az azon alapuló jogalapról, hogy a jogsértést tévesen minősítették „nagyon súlyosnak”
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
A bírság alapösszegének és a bírság összegének téves megállapításán, valamint a felperes második kategóriába történő téves besorolásán alapuló jogalapról
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
– Az érintett piac csekély mérete figyelmen kívül hagyásán alapuló kifogásról
– A felperes azon tényleges gazdasági teljesítménye feltételezetten téves értékelésén alapuló kifogásról, amely jelentős kárt okozhat a versenytársaknak
– Az arányosság elvének azon okból történt megsértésén alapuló jogalapról, hogy az alapösszeg nyilvánvalóan túl magas a többi érintett vállalkozással szemben alkalmazott alapösszegekhez viszonyítva
– A felperes rossz pénzügyi helyzetéhez viszonyítva túlzott alapösszeg meghatározásán alapuló kifogásról
Az enyhítő körülmények téves értékelésén alapuló jogalapról
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
Az együttműködés téves értékelésén alapuló jogalapról
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
7. A kártérítés iránti kérelemről
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
A költségekről
* Az eljárás nyelve: holland.