C‑410/09. sz. ügy
Polska Telefonia Cyfrowa sp. z o.o.
kontra
Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej
(a Sąd Najwyższy [Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeiről szóló okmány – 58. cikk – 2002/21/EK irányelv – Bizottsági iránymutatás – Az Európai Unió Hivatalos Lapjában valamely tagállam nyelvén való közzététel hiánya – Érvényesíthetőség”
Az ítélet összefoglalása
Új tagállamok csatlakozása a Közösségekhez – A 2003‑as csatlakozási okmány – A Bizottságnak a 2002/21 irányelv alkalmazásával kapcsolatban elfogadott iránymutatása – A Hivatalos Lapban valamely új tagállam nyelvén való közzététel hiánya, amely nyelv az Európai Unió hivatalos nyelvének minősül – A magánszemélyekkel szembeni érvényesíthetőség
(2003. évi csatlakozási okmány, 58. cikk; 2002/21 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 15. és 16. cikk)
A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (a 2003‑as csatlakozási okmány) 58. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely nemzeti szabályozó hatóság (NSZH) az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások közösségi keretszabályozása alapján a piacelemzésre és a piaci erő felmérésére vonatkozó 2002‑es bizottsági iránymutatásra hivatkozhasson valamely olyan határozatában, amelyben jogszabályi kötelezettségeket ír elő az elektronikus hírközlési szolgáltatások valamely piaci szereplőjével szemben, annak ellenére, hogy ezt az iránymutatást nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a szóban forgó tagállam nyelvén, jóllehet az az Unió egyik hivatalos nyelve.
Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21 irányelv 15. és 16. cikke, amely kifejezetten az NSZH‑knak van címezve, képezi azon jogi alapot, amelyen az említett iránymutatás alapul. Az iránymutatás nem tartalmaz semmiféle olyan kötelezettséget, amelyet közvetve vagy közvetlenül a magánszemélyek részére elő lehetne írni. Ennélfogva annak elmaradása, hogy ezen iránymutatást az Európai Unió Hivatalos Lapjában az egyik tagállam nyelvén közzétegyék, nem képezi akadályát annak, hogy az említett tagállam NSZH‑ja arra valamely magánszemélynek címzett határozatában hivatkozhasson.
A 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikke nem írja elő a Tanács, a Bizottság vagy az Európai Központi Bank részére az intézmények és az Európai Központi Bank által az új tagállamok csatlakozását megelőzően elfogadott valamennyi jogi aktusnak az e cikkben felsorolt kilenc új nyelvre történő lefordítását. Az említett cikk ugyanis, amely az intézmények és az Európai Központi Bank által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusokra vonatkozó nyelvhasználat szabályait és közzétételi feltételeit szabályozza, mindössze annak kimondására szorítkozik, hogy e jogi aktusok közül a csatlakozás időpontjától kezdve csak azoknak a jogi aktusoknak a szövegei hitelesek ugyanolyan feltételekkel, mint a többi hivatalos nyelven elkészült szövegek, amelyeknek a szövegét az új tagállamoknak az Unió hivatalos nyelveinek minősülő nyelvein is elkészítették, és – azokban az esetekben, amikor a többi hivatalos nyelven elkészült szövegeket az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették – amelyeket ily módon közzétettek. Így tehát az említett cikk arra utal, hogy a tagállamok és az intézmények választják ki azokat a jogi aktusokat, amelyeket az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzé kell tenni, és nem zárja ki azt, hogy bizonyos jogi aktusokat nem tesznek közzé. Következésképpen a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikke nem követelte meg a 2002‑es iránymutatásnak az említett Hivatalos Lapban lengyel nyelven való közzétételét.
(vö. 31., 34., 37., 39. pont és a rendelkező rész)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2011. május 12.(*)
„Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeiről szóló okmány – 58. cikk – 2002/21/EK irányelv – Bizottsági iránymutatás – Az Európai Unió Hivatalos Lapjában valamely tagállam nyelvén való közzététel hiánya – Érvényesíthetőség”
A C‑410/09. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sąd Najwyższy (Lengyelország) a Bírósághoz az ugyanazon a napon érkezett, 2009. október 28‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Polska Telefonia Cyfrowa sp. z o.o.
és
a Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej
között,
a Prezes Urzędu Ochrony Konkurencji i Konsumentów
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Arabadjiev, A. Rosas, A. Ó Caoimh és P. Lindh (előadó) bírák,
főtanácsnok: P. Cruz Villalón,
hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. november 30‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Polska Telefonia Cyfrowa sp. z o.o. képviseletében M. Korcz és S. Dudzik, radcy prawni,
– a Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej képviseletében M. Kołtoński és D. Pawłowska, radcy prawni,
– a lengyel kormány képviseletében M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében D. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében G. Braun és K. Mojzesowicz, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o.; a továbbiakban: 2003‑as csatlakozási okmány) 58. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 A kérelmet a Polska Telefonia Cyfrowa sp. z o.o. (a továbbiakban: a PTC) és a Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej (az Elektronikus Hírközlési Hivatal elnöke, a továbbiakban: a Prezes) között, az előbbi részére az utóbbi által meghatározott egyes jogszabályi kötelezettségek tárgyában folyamatban lévő peres eljárásban terjesztették elő.
Jogi háttér
A 2003-as csatlakozási okmány
3 A 2003-as csatlakozási okmány 2. cikke értelmében:
„A csatlakozás időpontjától kezdődően az eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények, valamint az Európai Központi Bank által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és az említett szerződésekben, illetve az ebben az okmányban megállapított feltételekkel alkalmazandók ezekben az államokban.”
4 A 2003-as csatlakozási okmány 58. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az intézmények és az Európai Központi Bank által a csatlakozás előtt elfogadott jogi aktusoknak a Tanács, Bizottság vagy az Európai Központi Bank által cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, szlovák és szlovén nyelven megszövegezett szövege a csatlakozás időpontjától ugyanolyan feltételekkel hiteles, mint a jelenlegi tizenegy nyelven készült szövegek. Ezeket a szövegeket közzé kell tenni az Európai Unió Hivatalos Lapjában, amennyiben a jelenlegi nyelveken készült szövegeket ott tették közzé.”
Az 1. rendelet
5 A csatlakozás feltételeiről szóló okmánnyal módosított, az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15‑i 1. tanácsi rendelet (HL 1958. 17., 385. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 1. cikke értelmében az Unió hivatalos nyelvei:
„az angol, a cseh, a dán, az észt, a finn, a francia, a görög, a holland, a lengyel, a lett, a litván, a magyar, a máltai, az olasz, a német, a portugál, a spanyol, a svéd, a szlovák és a szlovén.”
6 E rendelet 4. cikke kimondja:
„A rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó okmányokat a húsz hivatalos nyelven kell megszövegezni.”
7 Az említett rendelet 5. cikke kimondja:
„Az Európai Unió Hivatalos Lapját a húsz hivatalos nyelven kell közzétenni.”
8 Ugyanezen rendelet 8. cikke értelmében:
„Amennyiben egy tagállamban egynél több hivatalos nyelv létezik, az alkalmazandó nyelvre – az adott állam kérésére – jogának általános szabályai vonatkoznak [helyes fordítás: Amennyiben valamely tagállamban több hivatalos nyelv létezik, az alkalmazandó nyelvet az érintett állam kérésére ezen állam jogának általános szabályai szerint kell meghatározni].”
A 2002/21/EK irányelv
9 Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.) 1. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„Ez az irányelv az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra, az elektronikus hírközlő hálózatokra, a kapcsolódó eszközökre és a kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás harmonizált keretét hozza létre. Megállapítja a nemzeti szabályozó hatóságok feladatait, és kialakítja a keretszabályozásnak [az Unió] egészében történő harmonizált alkalmazását biztosító eljárások összességét.”
10 A 2002/21 irányelv 15. cikke, amely a piac meghatározására irányuló eljárásra vonatkozik, (1)–(3) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„(1) Nyilvános konzultációt és a nemzeti szabályozó hatóságokkal folytatott konzultációt követően a Bizottság az érintett termékpiacokról és szolgáltatási piacokról szóló ajánlást (továbbiakban: ajánlás) fogad el. Az ajánlás ezen irányelv I. melléklete szerint meghatározza az elektronikus hírközlési ágazaton belül azokat a termékpiacokat és szolgáltatási piacokat, amelyek jellemzői indokolttá tehetik a különös irányelvekben foglalt szabályozó kötelezettségek megállapítását, a versenyjog hatálya alatt konkrét esetekben meghatározható piacok sérelme nélkül. A Bizottság a piacokat a versenyjog elvei szerint határozza meg [helyes fordítás: Nyilvános konzultációt és a nemzeti szabályozó hatóságokkal folytatott konzultációt követően a Bizottság ajánlást fogad el az érintett termék- és szolgáltatási piacokra vonatkozóan (továbbiakban: ajánlás). Az ajánlás ezen irányelv I. melléklete szerint meghatározza az elektronikus hírközlési ágazaton belül azokat a termék- és szolgáltatási piacokat, amelyek jellemzői indokolttá tehetik különös irányelvekben foglalt jogszabályi kötelezettségek megállapítását, az egyes versenyjogi ügyekben meghatározható piacok sérelme nélkül. A Bizottság a piacokat a versenyjog elvei szerint határozza meg].
A Bizottság rendszeresen felülvizsgálja az ajánlást.
(2) A Bizottság legkésőbb ezen irányelv hatálybalépésének napján közzéteszi a piacelemzésre és a jelentős piaci erő felmérésére vonatkozó, a versenyjog elveinek megfelelő iránymutatásait (a továbbiakban: iránymutatások).
(3) Az ajánlást és az iránymutatásokat a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve, a nemzeti szabályozó hatóságok a versenyjog elveivel összhangban meghatározzák a nemzeti körülményeknek megfelelő érintett piacokat, különösen a területükön található érintett földrajzi piacokat. A nemzeti szabályozó hatóságok az ajánlásban meghatározottól eltérő piacok meghatározását megelőzően a 6. és a 7. cikkben említett eljárásokat alkalmazzák [helyes fordítás: A nemzeti szabályozó hatóságok a nemzeti körülményeknek megfelelő érintett piacoknak, különösen a területükön található érintett földrajzi piacoknak a versenyjog elveivel összhangban történő meghatározásakor a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszik az ajánlást és az iránymutatásokat. A nemzeti szabályozó hatóságok az ajánlásban meghatározottaktól eltérő piacok meghatározását megelőzően a 6. és a 7. cikkben említett eljárásokat alkalmazzák.]”
11 A 2002/21 irányelv „Piacelemzési eljárás” című 16. cikkének (1)–(5) bekezdése a következőket írja elő:
„(1) Amint az ajánlás elfogadását vagy annak esetleges frissítése elfogadását követően lehetséges, a nemzeti szabályozó hatóságok – az iránymutatásokat a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve – elvégzik az érintett piacok elemzését. A tagállamok biztosítják, hogy ennek az elemzésnek az elvégzésére szükség szerint a nemzeti versenyhatóságokkal együttműködésben kerüljön sor.
(2) Amennyiben a 2002/22/EK irányelv (»egyetemes szolgáltatási irányelv«) 16., 17., 18. vagy 19. cikke alapján, vagy a 2002/19/EK irányelv (»hozzáférési irányelv«) 7. vagy 8. cikke alapján a nemzeti szabályozó hatóság [a továbbiakban: NSZH] köteles dönteni arról, hogy a vállalkozások számára kötelezettséget állapít‑e meg, tart‑e fenn, módosít‑e vagy az ilyen kötelezettséget megszünteti‑e, az e cikk (1) bekezdésében említett piacelemzés alapján állapítja meg azt, hogy egy adott érintett piacon hatékony‑e a verseny.
(3) Amennyiben [az NSZH] megállapítja, hogy a piacon hatékony a verseny, nem vezet be, illetve nem tart fenn az e cikk (2) bekezdésében említett konkrét szabályozó kötelezettséget [helyes fordítás: jogszabályi kötelezettséget]. Amennyiben már léteznek ágazathoz kötött szabályozó kötelezettségek [helyes fordítás: Amennyiben már léteznek ágazati jogszabályban foglalt kötelezettségek], a nemzeti szabályozó hatóság ezeket az adott érintett piacon lévő vállalkozások tekintetében megszünteti. Az ilyen kötelezettségmegszüntetés által érintett feleket erről megfelelő időben értesíteni kell.
(4) Amennyiben [az NSZH] megállapítja, hogy egy érintett piacon nem hatékony a verseny, a 14. cikkel összhangban meghatározza az e piacon jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokat, és az ilyen vállalkozások számára az e cikk (2) bekezdésében említett megfelelő konkrét szabályozó kötelezettségeket [helyes fordítás: jogszabályi kötelezettségeket] állapít meg, illetve a már létező ilyen kötelezettségeket fenntartja vagy módosítja.
(5) A 15. cikk (4) bekezdésében említett határozatban meghatározott, tagországok közötti piacok esetében az érintett [NSZH‑k] – az iránymutatásokat a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve – a piacelemzést közösen végzik el, és összehangolt módon határoznak az e cikk (2) bekezdésében említett szabályozó kötelezettségek [helyes fordítás: ágazati jogszabályi kötelezettségek] bevezetéséről, fenntartásáról, módosításáról vagy megszüntetéséről.”
12 A 2002/21 irányelv 15. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság elfogadta az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások közösségi keretszabályozása alapján a piacelemzésre és a piaci erő felmérésére vonatkozó iránymutatást (HL 2002. C 165., 6. o.; a továbbiakban: 2002‑es iránymutatás).
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
13 A PTC a távközlési piac egyik legjelentősebb szereplője Lengyelországban.
14 2006. július 17‑én a Prezes úgy ítélte meg, hogy a PTC jelentős piaci erővel rendelkezik a beszédcélú hívásvégződtetési szolgáltatások piacán, és úgy határozott, hogy jogszabályi kötelezettségeket állapít meg e cég részére.
15 A PTC‑nek a Prezes e határozatával szemben benyújtott keresetét az elsőfokú és a fellebbviteli bíróság is elutasította. A kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem keretében a PTC arra hivatkozott, hogy a 2002‑es iránymutatás, amelyen az említett határozat alapult, vele szemben nem érvényesíthető, mivel azt lengyel nyelven nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
16 A Sąd Najwyższy kétségeit fejezte ki a közzététel e hiányára alapított következményeket illetően.
17 Az említett bíróság emlékeztet arra, hogy a Bíróság korábban már kimondta, hogy a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikkével ellentétes, ha az Európai Unió Hivatalos Lapjában valamely új tagállam nyelvén – jóllehet az az Unió hivatalos nyelvei közé tartozik – közzé nem tett közösségi szabályozásban foglalt kötelezettségeket ezen állam magánszemélyeivel szemben érvényesítik, még ha e személyek más módon is megismerhették volna e szabályozást (a C‑161/06. sz. Skoma‑Lux ügyben 2007. december 11‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑10841. o.] 57–59. pontja és a C‑560/07. sz. Balbiino‑ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑4447. o.] 30. pontja).
18 Ezen ítélkezési gyakorlat alapján a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel távközlési cégek kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a Lengyel Köztársaságon kívüli tagállamokban letelepedett azon cégek, amelyek e tagállamok hivatalos nyelvein ismerhetik meg az iránymutatásokat.
19 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a fent hivatkozott Skoma-Lux ügyben hozott ítélet 51. pontjában alkalmazott, „közösségi szabályozásban foglalt kötelezettségeket” fordulat kizárólag azokra a rendeletekre és határozatokra vonatkozik‑e, amelyek jellegüknél fogva kötelezettségeket keletkeztetnek a magánszemélyek tekintetében, vagy kiterjed az uniós intézmények olyan egyéb jogi aktusaira is, amelyek kihatással lehetnek a magánszemélyek azon jogaira vagy kötelezettségeire, amelyekre a közösségi irányelveket átültető nemzeti jogi rendelkezések az irányadók. Ezt illetően kiemeli, hogy úgy tűnik, hogy a Bíróság a C‑345/06. sz. Heinrich‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítéletében (EBHT 2009., I‑1659. o.) kiterjesztő módon értelmezte a „közösségi szabályozás” fogalmát, és így e fogalomba beleérthető az uniós intézmények valamennyi jogi aktusa. A kérdést előterjesztő bíróság azt is hangsúlyozza, hogy a C‑158/06. sz. ROM‑projecten ügyben 2007. június 21‑én hozott ítéletből (EBHT 2007., I‑5103. o.) arra lehet következtetni, hogy az Unió jogi aktusai közül nem csak azokat kell közzétenni, amelyek a magánszemélyek részére kötelezettségeket írnak elő, hanem azokat is, amelyek a tagállamok részéről a magánszemélyek tekintetében valamilyen konkrét intézkedést igényelnek.
20 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a 2002‑es iránymutatás jogos elvárásokat keletkeztet azon személyek részéről, amelyeknek a helyzetére kiterjed az alkalmazási köre. Másfelől, ezen iránymutatás Bizottság általi elfogadása közvetlenül a 2002/21 irányelv 15. cikkének (2) bekezdéséből következik. Az irányelv 15. cikkének (3) bekezdése és 16. cikkének (1) bekezdése szerinte azt írja elő, hogy az NSZH‑knak „a lehető legnagyobb mértékben” figyelembe kell venniük az iránymutatásokat, mind az érintett piacok meghatározásánál, mint azok elemzésénél.
21 E körülmények alapján a Sąd Najwyższy felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„Lehetővé teszi‑e a [2003‑as] csatlakozási okmány 58. cikke, hogy a valamely tagállamban letelepedett magánszeméllyel szemben azokra a [2002‑es iránymutatásra] hivatkozzanak, amelyet a [2002/21 irányelv] 16. cikkének (1) bekezdése szerint az [NSZH‑nak] az érintett piacok elemzése során a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennie, ha ezen iránymutatást az Európai Unió Hivatalos Lapjában ezen állam nyelvén nem tették közzé, és ez a nyelv az Európai Unió egyik hivatalos nyelve?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
22 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikkét, hogy azzal ellentétes, hogy valamely NSZH a 2002‑es iránymutatásra hivatkozhasson valamely olyan határozatában, amelyben kötelezettségeket ír elő az elektronikus hírközlési szolgáltatások valamely piaci szereplőjével szemben, amennyiben ezt az iránymutatást nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a szóban forgó tagállam nyelvén, jóllehet az az Unió egyik hivatalos nyelve.
23 E kérdés megválaszolásához emlékeztetni kell arra, hogy az Unió jogrendjének egyik alapelve megköveteli, hogy a közigazgatási szervek jogi aktusait ne lehessen a magánszemélyekre alkalmazni addig, amíg a magánszemélyeknek nincs lehetőségük a jogi aktusról tudomást szerezni (a 98/78. sz. Racke‑ügyben 1979. január 25‑én hozott ítélet [EBHT 1979., 69. o.] 15. pontja).
24 Egyébiránt a 2003‑as csatlakozási okmány 2. cikkéből következik, hogy az intézmények által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és a csatlakozást követően alkalmazandók ezen új tagállamokban. Mindazonáltal ezen államok természetes és jogi személyeivel szemben való érvényesíthetőségük az eredeti szerződésekben, az új tagállamok tekintetében pedig magában a 2003‑as csatlakozási okmányban előírt, az uniós jog tagállamokban való végrehajtására vonatkozó általános feltételeknek van alárendelve (a fent hivatkozott Skoma‑Lux ügyben hozott ítélet 32. pontja).
25 Ami a Tanács és a Bizottság rendeleteit, valamint ezen intézmények azon irányelveit illeti, amelyeknek valamennyi tagállam a címzettje, az EK 254. cikk (2) bekezdésének rendelkezéseiből az következik, hogy e jogi aktusok csak akkor alkalmasak joghatások kiváltására, ha azokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Skoma-Lux ügyben hozott ítélet 33. pontját).
26 Ezenfelül az említett jogi aktusok mindaddig nem alkalmazhatók valamely tagállamban a természetes és jogi személyekkel szemben, amíg az Európai Unió Hivatalos Lapjában történt szabályszerű közzététel révén nem teszik lehetővé azok megismerését az utóbbiak számára (a fent hivatkozott Racke‑ügyben hozott ítélet 15. pontja és a fent hivatkozott Skoma‑Lux ügyben hozott ítélet 37. pontja).
27 Az említett elvek betartása ugyanezekkel a következményekkel kötelező abban az esetben, ha valamely uniós szabályozás a tagállamokat arra kötelezi, hogy a végrehajtásához olyan intézkedéseket fogadjanak el, amelyek a magánszemélyek számára kötelezettségeket keletkeztetnek. Következésképpen azokat a nemzeti intézkedéseket, amelyek az uniós szabályozás végrehajtása keretében a magánszemélyek számára kötelezettségeket keletkeztetnek, szintén közzé kell tenni annak érdekében, hogy ez utóbbiak azokat megismerhessék (lásd ebben az értelemben a C‑313/99. sz., Mulligan és társai ügyben 2002. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑5719. o.] 51. és 52. pontját). Ilyen esetben az érdekeltek számára azt is lehetővé kell tenni, hogy tájékozódhassanak a rájuk nézve kötelezettségeket keletkeztető nemzeti intézkedések forrásáról. Tehát nemcsak a nemzeti szabályozást kell közzétenni, hanem azt az uniós jogi aktust is, amely adott esetben a tagállamokat arra kötelezi, hogy a magánszemélyek számára kötelezettségeket keletkeztető intézkedéseket fogadjanak el (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Heinrich‑ügyben hozott ítélet 45–47. pontját).
28 Továbbá, a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikke, valamint az 1. rendelet 4., 5. és 8. cikke rendelkezéseinek együttes olvasatából következik, hogy valamely uniós rendelet szabályszerű közzététele olyan tagállam tekintetében, amelynek nyelve az Unió hivatalos nyelvei közé tartozik, e jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában e nyelven való közzétételét jelenti (a fent hivatkozott Skoma-Lux ügyben hozott ítélet 34. pontja).
29 A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikkével ellentétes, ha az Európai Unió Hivatalos Lapjában valamely új tagállam nyelvén – jóllehet az az Unió hivatalos nyelvei közé tartozik – közzé nem tett uniós szabályozásban foglalt kötelezettségeket ezen állam magánszemélyeivel szemben érvényesítik, még ha e személyek más módon is megismerhették volna e szabályozást (a fent hivatkozott Skoma-Lux ügyben hozott ítélet 51. pontja és a fent hivatkozott Balbiino‑ügyben hozott ítélet 30. pontja).
30 A jelen ítélet 23–29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében, amelynek alapját a jogbiztonság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve képezi, azt kell megvizsgálni, hogy tartalmát tekintve a 2002‑es iránymutatás a magánszemélyekkel szemben kötelezettségeket állapít‑e meg. Ha igen, akkor ez az iránymutatás, az Európai Unió Hivatalos Lapjában lengyel nyelven történt közzététel hiányában, Lengyelországban nem érvényesíthető a magánszemélyekkel szemben.
31 A 2002/21 irányelv 15. és 16. cikke, amely kifejezetten az NSZH‑knak van címezve, képezi azon jogi alapot, amelyen a 2002‑es iránymutatás alapul. Ez utóbbi orientációt nyújt az NSZH‑k számára az érintett piacok meghatározásához és elemzéséhez, annak érdekében, hogy azok el tudják dönteni, hogy azokat előzetes szabályozásnak kell‑e alávetni. Az iránymutatás 1. pontja szerint ugyanis az meghatározza azokat az elveket, amelyekre az NSZH‑knak, az elektronikus hírközlésre vonatkozó közös keretszabályozást alkalmazva, a piacok és a tényleges verseny elemzését illetően támaszkodniuk kell. Ezen iránymutatás 6. pontja is kimondja, hogy annak célja, hogy segítse az eligazodásban az NSZH‑kat a piacok meghatározásával és e piacokon az erőviszonyok alakulásának értékelésével kapcsolatos új hatásköreik gyakorlása során (a C‑424/07. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2009. december 3‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑11431. o.] 75. és 76. pontja).
32 A 2002‑es iránymutatás első három része a piac meghatározására, a piacon érvényesülő erőviszonyok értékelésére és a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalkozások azonosítására szolgáló módszerek összefoglaló leírását és hasznos szempontjait tartalmazza. Alapvetően az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat összefoglalásáról van szó, amelyet kiegészít a Bizottság három olyan közleményének áttekintése, amelyeket lengyel nyelven is közzétettek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, nevezetesen a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról szóló bizottsági közlemény (HL 1997. C 372., 5. o.; lengyel és magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 155. o.), az EGK‑versenyszabályok távközlési ágazaton belüli alkalmazásáról szóló iránymutatás (HL 1991. C 233., 2. o.; lengyel és magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 43. o.), illetve a versenyszabályoknak a távközlési ágazat hozzáférési megállapodásaira való alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (HL 1998. C 265., 2. o.; lengyel és magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 255. o.) áttekintése.
33 Az utolsó három rész főként a 2002/21 irányelv végrehajtásával kapcsolatos. „A keretszabályozás szerinti kötelezettségek megállapítása, fenntartása, módosítása vagy megszüntetése” című negyedik rész iránymutatásokat ad az NSZH‑knak arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedéseket kell hozni a piac versenyjogi elemzését követően. Az ötödik és a hatodik rész egyfelől a vizsgálati hatáskörökre és a piacelemzés céljából történő együttműködési eljárásokra, másfelől az NSZH‑k határozattervezeteivel kapcsolatos konzultációs és közzétételi eljárásokra vonatkozik. Az alkalmazandó keretszabályozás vonatkozó rendelkezéseinek felidézésén kívül e három rész az NSZH‑k, a nemzeti versenyhatóságok és a Bizottság közötti együttműködési mechanizmusok működésének pontos leírására vonatkozik.
34 E tényekből az következik, hogy a 2002‑es iránymutatás nem tartalmaz semmiféle olyan kötelezettséget, amelyet közvetve vagy közvetlenül a magánszemélyek részére elő lehetne írni. Ennélfogva ezen iránymutatásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában lengyel nyelven való közzétételének hiánya nem képezi akadályát annak, hogy a Lengyel Köztársaság NSZH‑ja arra valamely magánszemélynek címzett határozatában hivatkozhasson.
35 Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy az említett iránymutatást 2002‑ben az Európai Unió Hivatalos Lapjának „C” sorozatában tették közzé. Márpedig, annak „L” sorozatával ellentétben, a „C” sorozat nem a jogilag kötelező aktusok, hanem csupán az Uniót érintő tájékoztatások, ajánlások és vélemények közzétételét szolgálja.
36 A PTC ennek ellenére úgy véli, hogy mivel ezt az iránymutatást 2002‑ben közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, azt a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikkének megfelelően az új tagállamok hivatalos nyelvein – többek között lengyel nyelven – is közzé kellett volna tenni.
37 Hangsúlyozni kell azonban, hogy a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikke nem írja elő a Tanács, a Bizottság vagy az Európai Központi Bank részére az intézmények és az Európai Központi Bank által az új tagállamok csatlakozását megelőzően elfogadott valamennyi jogi aktusnak az e cikkben felsorolt kilenc új nyelvre történő lefordítását. Az említett cikk ugyanis, amely az intézmények és az Európai Központi Bank által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusokra vonatkozó nyelvhasználat szabályait és közzétételi feltételeket szabályozza, mindössze annak kimondására szorítkozik, hogy e jogi aktusok közül a csatlakozás időpontjától kezdve csak azoknak a jogi aktusoknak a szövegei hitelesek ugyanolyan feltételekkel, mint a többi hivatalos nyelven elkészült szövegek, amelyeknek a szövegét az új tagállamoknak az Unió hivatalos nyelveinek minősülő nyelvein is elkészítették, és amennyiben ezek szövegét korábban az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették. Így tehát az említett cikk arra utal, hogy a tagállamok és az intézmények választják ki azokat a jogi aktusokat, amelyeket az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzé kell tenni, és nem zárja ki azt, hogy bizonyos jogi aktusokat nem kell közzétenni. Következésképpen a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikke nem írta elő a 2002‑es iránymutatásnak az említett Hivatalos Lapban lengyel nyelven való közzétételét.
38 Mindent összevetve, hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság korábban már kizárta az uniós jog azon általános elvének létjogosultságát, amelynek értelmében az uniós állampolgárok érdekeit érintő valamennyi aktust minden körülmények között le kellene fordítani a saját nyelvükre (lásd ebben az értelemben a C‑361/01. P. sz., Kik kontra OHIM ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑8283. o.] 82. és 83. pontját).
39 Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003‑as csatlakozási okmány 58. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely NSZH a 2002‑es iránymutatásra hivatkozhasson valamely olyan határozatában, amelyben jogszabályi kötelezettségeket ír elő az elektronikus hírközlési szolgáltatások valamely piaci szereplőjével szemben, annak ellenére, hogy ezt az iránymutatást nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a szóban forgó tagállam nyelvén, jóllehet az az Unió egyik hivatalos nyelve.
A költségekről
40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány 58. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely nemzeti szabályozó hatóság az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások közösségi keretszabályozása alapján a piacelemzésre és a piaci erő felmérésére vonatkozó bizottsági iránymutatásra hivatkozhasson valamely olyan határozatában, amelyben jogszabályi kötelezettségeket ír elő az elektronikus hírközlési szolgáltatások valamely piaci szereplőjével szemben, annak ellenére, hogy ezt az iránymutatást nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a szóban forgó tagállam nyelvén, jóllehet az az Unió egyik hivatalos nyelve.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: lengyel.