C‑291/09. sz. ügy
Francesco Guarnieri & Cie
kontra
Vandevelde Eddy VOF
(a rechtbank van koophandel te Brussel [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Áruk szabad mozgása – EUMSZ 34. cikk – Cautio iudicatum solvi – A monacói jog szerinti társaság – Az EUMSZ 18. cikk első bekezdés”
Az ítélet összefoglalása
1. Vámunió – Az Unió vámterülete – Monacói Hercegség
(EUMSZ 34. cikk és EUMSZ 36. cikk; 2913/92 tanácsi rendelet, 3. cikk, (2) bekezdés, b) pont)
2. Áruk szabad mozgása – Mennyiségi korlátozások – Azonos hatású intézkedések
(EUMSZ 34. cikk)
1. A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92 rendelet 3. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmében az Unió vámterületének részét képezi a Monacói Hercegség is. Mivel ebből következően a Monaco és a tagállamok közötti kereskedelemben nem alkalmazhatók vámok vagy azzal azonos hatású díjak, a Monacóból származó és közvetlenül valamely tagállamba behozott árukat úgy kell tekinteni, mintha azok az említett tagállamokból származnának. A Monacóból származó termékek tekintetében, annak következtében, hogy azokat ekként a tagállamokból származó áruknak kell tekinteni, alkalmazandók a szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályai.
(vö. 14. pont)
2. Az EUMSZ 34. cikket akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam jogszabályai egy monacói illetőségű felperest, aki e tagállam polgári bírósága előtt e tagállam állampolgárával szemben közösségi áruknak tekintett áruk leszállításáról kibocsátott számlák kifizetése iránt indított keresetet, cautio iudicatum solvi megfizetésére kötelezzék, miközben ilyen követelmény e tagállam saját állampolgárai tekintetében nincs előírva.
Természetesen egy ilyen jellegű intézkedés azon gazdasági szereplőket, akik keresetet kívánnak indítani, eltérő eljárási rendnek veti alá annak függvényében, hogy az érintett tagállamban rendelkeznek‑e illetőséggel, vagy sem. Ugyanakkor az a körülmény, hogy a más tagállamok állampolgárai e ténynél fogva vonakodnának áruikat az e tagállamban letelepedett és annak állampolgárságával rendelkező vásárlók számára értékesíteni, túlságosan bizonytalan és közvetett ahhoz, hogy az ilyen nemzeti intézkedés az áruk Közösségen belüli szabad mozgása korlátozásának minősüljön, így a Közösségen belüli kereskedelem esetleges módosulása és a szóban forgó eltérő bánásmód közötti okozati összefüggés nem tekinthető bizonyítottnak.
(vö. 17., 21. pont és a rendelkező rész)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2011. április 7.(*)
„Áruk szabad mozgása – EUMSZ 34. cikk – Cautio iudicatum solvi – A monacói jog szerinti társaság – Az EUMSZ 18. cikk első bekezdés”
A C‑291/09. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a rechtbank van koophandel te Brussel (Belgium) a Bírósághoz 2009. július 27‑én érkezett, 2009. július 17‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Francesco Guarnieri & Cie
és
a Vandevelde Eddy VOF
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Tizzano tanácselnök, J.‑J. Kasel, A. Borg Barthet, E. Levits és M. Safjan (előadó) bírák,
főtanácsnok: E. Sharpston,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a belga kormány képviseletében T. Materne, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J.‑B. Laignelot és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2010. szeptember 14‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 28–EK 30. cikk értelmezésére irányul.
2 Ezt a kérelmet a Francesco Guarnieri & Cie (a továbbiakban: Guarnieri), a monacói jog szerinti, monacói székhelyű társaság, és a Vandevelde Eddy VOF (a továbbiakban: Vandevelde), amelynek székhelye Belgiumban található, közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya különféle áruk leszállítása és kifizetése.
Jogi háttér
A közösségi vámkódex
3 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.) 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja, amelynek immáron helyébe lépett a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 2008. április 23‑i 450/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 1. o.), 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja, ezt írja elő:
„A tagállamok területén kívül elhelyezkedő következő területeket, figyelembe véve a rájuk vonatkozó egyezményeket és szerződéseket, a Közösség vámterülete részének kell tekinteni:
[…]
b) Franciaország
A Monacói Hercegségnek az 1963. május 18‑án Párizsban aláírt vámegyezményben (1963. szeptember 27‑i Journal Officiel, 8679. o.) meghatározott területe”.
A belga jog
4 A belga perrendtartás (a továbbiakban: perrendtartás) 851. cikke így rendelkezik:
„Az olyan eset kivételével, amikor valamely állam kétoldalú egyezmények megkötése által mentesíti állampolgárait a cautio iudicatum solvi alól, a belga alperes kérelmére, a kifogásokat megelőzően, valamennyi külföldi felperes vagy beavatkozó biztosítékot köteles adni az eljárás azon költségeinek, és azon kártérítésnek a fedezésére, amelyekben elmarasztalható lehet. Az alperes biztosíték nyújtását első alkalommal akár a fellebbezési eljárásban is kérheti, amennyiben ilyenre sor kerül”.
5 Az ügy irataiból nem következik, hogy létezne olyan egyezmény, amely lehetővé teszi a monacói jog szerinti társaságok számára, hogy mentesüljenek a cautio iudicatum solvi megfizetése alól.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
6 A Fourcroy részvénytársaság 21 000 „twister-glazent” (poharat), továbbá 100 000 teamécsest és kiegészítőket rendelt a Vandeveldétől egy, a „Mandarine Napoléon” likőr értékesítésére irányuló promóciós kampány céljából. A Vandevelde e megrendelés tekintetében a Guarnierivel kötött alvállalkozói szerződést.
7 A Vandevelde szerint a Guarnieri nem teljesítette megfelelően leszállítási kötelezettségét. Állítása szerint a leszállítás nemcsak hogy késedelmes volt, de nem is felelt meg a megrendelésnek, mivel a „twister-glazen” poharak 65%‑a törött volt, a sértetlen poharak is piszkosak voltak, a műanyag tartók (3000 darab) el voltak törve¸ továbbá rossz oldalra helyezték el a reklámcímkét. Ennélfogva a Vandevelde megtagadta fizetési kötelezettségének teljesítését.
8 Ezt követően a Guarnieri keresetet indított a rechtbank van koophandel te Brussel (brüsszeli kereskedelmi bíróság) előtt, amellyel lényegében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a Vandeveldét a hátralékos számlák késedelmi kamattal növelt összegének kiegyenlítésére. A Vandevelde viszontkeresetében az általa állítása szerint elszenvedett anyagi kár, valamint elmaradt haszon miatti kártérítés törvényes kamatokkal növelt összegének megfizetését kérte.
9 A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás során a Vandevelde in limine litis a perrendtartás 851. cikkében előírt cautio iudicatum solvi iránti kifogással élt, és azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a Guarnierit 2500 euró összegű perköltség‑biztosíték megfizetésére az eljárás azon költségei tekintetében, amelyekben elmarasztalható lehet.
10 Miután a Guarnieri arra hivatkozott, hogy perköltség‑biztosíték fizetésére való kötelezése sérti az áruk szabad mozgására vonatkozó EK 28–EK 30. cikket, a rechtbank van koophandel te Brussel a perrendtartás 851. cikk uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelése céljából szükségesnek tartotta, hogy felfüggessze az eljárást, és az alábbi kérdést terjessze a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Az [EK] 28., 29. és 30. cikkel ellentétes‑e, hogy a monacói illetőségű felperest, aki Belgiumban »twister« poharak, valamint teamécsesek és kiegészítőik leszállításáról kibocsátott számlák kifizetése iránt keresetet indított, a belga illetőségű alperes kérelmére biztosítékadásra kötelezzék az eljárás azon költségei, illetve azon kártérítés fedezése céljából, amelyekben elmarasztalható lehet?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
11 Elöljáróban pontosítani szükséges, hogy a tényállásnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztő bíróság által történő ismertetéséből az következik, hogy a kiviteli forgalom nem képezi a jelen ügy tárgyát, amely kizárólag a belgiumi célállomású áruk kereskedelmére vonatkozik. Következésképpen az EUMSZ 35. cikk értelmezésére vonatkozó kérdést nem szükséges megvizsgálni.
12 A cautio iudicatum solvi mechanizmusának az EUMSZ 34. cikk és EUMSZ 36. cikk fényében történő értékeléséről szólva előzetesen annak tárgyában kell állást foglalni, hogy az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezések az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között, Monacóból származó áruknak egy monacói társaság által egy tagállamba történő importja esetén alkalmazhatók‑e.
13 E vonatkozásban természetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 52. cikk és EUMSZ 355. cikk „a szerződések területei hatálya” alá nem vonja be a Monacói Hercegség területét, valamint hogy az Unió vámterülete alól való kizárás az EUMSZ áruk szabad mozgására vonatkozó szabályainak alkalmazhatatlanságát vonja maga után (lásd ebben az értelemben a C‑30/01. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2003. szeptember 23‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑9481. o.] 60. pontját).
14 Ugyanakkor a 2913/92 rendelet 3. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmében az Unió vámterületének részét képezi a Monacói Hercegség is. Mivel ebből következően a Monaco és a tagállamok közötti kereskedelemben nem alkalmazhatók vámok vagy azzal azonos hatású díjak, a Monacóból származó és közvetlenül valamely tagállamba behozott árukat úgy kell tekinteni, mintha azok az említett tagállamokból származnának. A Monacóból származó termékek tekintetében, annak következtében, hogy azokat ekként a tagállamokból származó áruknak kell tekinteni, alkalmazandók a szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályai (analógia útján lásd a 41/76. sz., Donckerwolcke és Schou ügyben 1976. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1976., 1921. o.] 17. és 18. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 54. pontját).
15 Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy egy olyan tagállami rendelkezés, amely valamennyi külföldi állampolgárt, így valamennyi monacói állampolgárt is, cautio iudicatum solvi nyújtására kötelez, amennyiben e tagállam valamely állampolgárával szemben keresetet kíván indítani, miközben ilyen kötelezettség e tagállam saját állampolgárai tekintetében nincs előírva, az áruk szabad mozgásának korlátozását valósítja‑e meg, emlékeztetni kell arra, hogy minden olyan tagállami kereskedelmi szabályozást, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 8/74. sz. Dassonville‑ügyben 1974. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1974., 837. o.] 5. pontját, valamint a C‑421/09. sz. Humanplasma‑ügyben 2010. december 9‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 26. pontját).
16 Márpedig, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 46. pontjában, egy olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen a cautio iudicatum solvi iránti, a perrendtartás 851. cikkében szabályozott kifogás, pusztán polgári eljárásjogi szabály, és célja nem az árukereskedelem szabályozása. Továbbá alkalmazása nem a szóban forgó termék eredetétől, hanem két kumulatív feltételtől függ, nevezetesen egyrészt egy szerződéskötésből eredő jogvitának a felmerülésétől, amely a belga bíróságok előtti pereskedéshez vezet, másrészt attól, hogy az ilyen eljárás alperesének belga állampolgárságú személynek kell lennie, aki a szóban forgó rendelkezésre kíván hivatkozni.
17 Természetesen egy ilyen jellegű intézkedés azon gazdasági szereplőket, akik bírósági keresetet kívánnak indítani, eltérő eljárási rendnek veti alá annak függvényében, hogy az érintett tagállamban rendelkeznek‑e illetőséggel, vagy sem. Ugyanakkor, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 46. és 47. pontjában, az a körülmény, hogy a más tagállamok állampolgárai e ténynél fogva vonakodnának áruikat az e tagállamban letelepedett és annak állampolgárságával rendelkező vásárlók számára értékesíteni, túlságosan bizonytalan és közvetett ahhoz, hogy az ilyen nemzeti intézkedés az áruk Közösségen belüli szabad mozgása korlátozásának minősüljön (lásd analógia útján a C‑69/88. sz. Krantz‑ügyben 1990. március 7‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I‑583. o.] 11. pontját; a C‑379/92. sz. Peralta‑ügyben 1994. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑3453. o.] 24. pontját; a C‑96/94. sz. Centro Servizi Spediporto ügyben 1995. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑2883. o.] 41. pontját és a C‑412/97. sz. ED‑ügyben 1999. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3845. o.] 11. pontját). A Közösségen belüli kereskedelem esetleges módosulása és a szóban forgó eltérő bánásmód közötti okozati összefüggés tehát nem tekinthető bizonyítottnak.
18 Az EUMSZ 34. cikkel tehát nem ellentétes egy, a perrendtartás 851. cikke által bevezetett intézkedéshez hasonló nemzeti intézkedés.
19 Ennek megállapítását követően azt kell pontosítani, amint arra az Európai Közösségek Bizottsága emlékeztet, hogy a Bíróság a korábbiakban már kimondta, hogy egy, az alapjárás tárgyát képező rendelkezéshez hasonló nemzeti rendelkezés, ha nem is tesz különbséget az áruk eredete alapján, mindazonáltal a többi tagállam állampolgáraival szemben a felperes állampolgárságán alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a saját állampolgáraitól nem követeli meg a biztosítékot (a C‑43/95. sz., Data Delecta és Forsberg ügyben 1996. szeptember 26‑án hozott ítélet [EBHT 1996., I‑4661. o.] 17 és 22. pontja, valamint a C‑323/95. sz. Hayes‑ügyben 1997. március 20‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑1711. o.] 19. pontja).
20 Ilyen hátrányos megkülönböztetés, amelyet az EUMSZ 18. cikk első bekezdése tilt, ugyanakkor nem állapítható meg egy, az alapeljárás felpereséhez hasonló monacói társaság tekintetében, mivel ez utóbbi nem hivatkozhat érvényesen a szerződés e rendelkezésének alkalmazására (lásd ebben az értelemben a C‑122/96. sz., Saldanha és MTS ügyben 1997. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑5325. o.] 15. pontját; lásd továbbá a személyek szabad mozgása tárgyában a C‑22/08. és C‑23/08. sz., Vatsouras és Koupatantze egyesített ügyekben 2009. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑4585. o.] 52. pontját).
21 A fenti megfontolások fényében az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 34. cikket akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam jogszabályai egy monacói illetőségű felperest, aki e tagállam polgári bírósága előtt e tagállam állampolgárával szemben közösségi áruknak tekintett áruk leszállításáról kibocsátott számlák kifizetése iránt indított keresetet, cautio iudicatum solvi megfizetésére kötelezzék, miközben ilyen követelmény e tagállam saját állampolgárai tekintetében nincs előírva.
A költségekről
22 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Az EUMSZ 34. cikket akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam jogszabályai egy monacói illetőségű felperest, aki e tagállam polgári bírósága előtt e tagállam állampolgárával szemben közösségi áruknak tekintett áruk leszállításáról kibocsátott számlák kifizetése iránt indított keresetet, cautio iudicatum solvi megfizetésére kötelezzék, miközben ilyen követelmény e tagállam saját állampolgárai tekintetében nincs előírva.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: holland.