–

A. Hasan képviseletében W. Karczewski Rechtsanwalt,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

a svájci kormány képviseletében U. Bucher, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Wils és M. Condou‑Durande, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) 18., 23. és 24. cikkének értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Bundesrepublik Deutschland (Németországi Szövetségi Köztársaság) és Aziz Hasan szíriai állampolgár között fennálló jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, Németország; a továbbiakban: Hivatal) határozata, amely elutasítja az A. Hasan által előterjesztett menedékjog iránti kérelmet, és elrendeli e személy átadását Olaszországnak.

3

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2013. L 198., 50. o.) 6. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha bárki nemzetközi védelemért folyamodik valamely, a nemzeti jog alapján az ilyen kérelmek nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatósághoz, a nyilvántartásba vételre a kérelmezést követő három munkanapon belül sor kell, hogy kerüljön.

Ha olyan egyéb hatósághoz folyamodnak nemzetközi védelemért, amelyhez feltehetően ilyen kérelmek érkeznek, de a nemzeti jog alapján nincs hatásköre a nyilvántartásba vételre, a tagállamok biztosítják, hogy a nyilvántartásba vételre a kérelmezést követő hat munkanapon belül sor kerüljön.

[…]

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelemért folyamodó személyeknek ténylegesen lehetőségük legyen arra, hogy kérelmüket mielőbb benyújtsák […]”

4

A „Dublin III” rendelet (4), (5) és (19) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

5

E rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.

(2)   Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem határozható meg felelősként, a menedékjog iránti kérelem elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért] az első olyan tagállam felelős, amelynél a menedékjog iránti kérelmet benyújtották.

Amennyiben egy kérelmezőt lehetetlen az elsődlegesen felelősnek kijelölt tagállamnak átadni, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek szisztematikus [helyesen: rendszerszintű] hiányosságai vannak, aminek eredményeként az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam tovább vizsgálja a III. fejezetben meghatározott feltételeket annak megállapítása érdekében, hogy egy másik tagállam kijelölhető‑e felelős tagállamnak.

[…]”

6

Az említett rendelet 18. cikkének (1) bekezdése így szól:

„Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

[…]

7

Ugyanezen rendelet 19. cikke (2) bekezdésének szövege az alábbi:

„A 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amennyiben a felelős tagállam egy kérelmező […] átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés esetén bizonyítani tudja, hogy az érintett személy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, kivéve, ha az érintett személy a felelős tagállam által kiadott érvényes tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A tényleges kitoloncolást követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.”

8

A „Dublin III” rendelet 23. cikkének (1)–(3) bekezdése szerint:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

(2)   A visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben [… az] Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni.

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a megkeresést az attól az időponttól számított három hónapon belül kell elküldeni a megkeresett tagállamnak, amikor a megkereső tagállam tudomására jutott, hogy másik tagállam lehet felelős az érintett személyért.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották”.

9

E rendelet 24. cikkének (1)–(3) bekezdése pontosítja:

„(1)   Amennyiben egy tagállam, amelynek a területén a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, és amelyben nem nyújtottak be új nemzetközi védelemre irányuló kérelmet, úgy véli, hogy a 20. cikk (5) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontja értelmében egy másik tagállam a felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt.

(2)   A harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2008. L 348., 98. o.)] 6. cikkének (2) bekezdésétől eltérve, amennyiben egy tagállam, amelynek a területén egy személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, úgy dönt, hogy […] ellenőrzést végez az Eurodac‑rendszerben, az e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) vagy c) pontjában említett személyek, vagy a 18. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett olyan személyek visszavétele iránti megkeresést, akiknek a nemzetközi védelemre irányuló kérelmét nem jogerős határozattal utasították el, a lehető leghamarabb, de minden esetben az Eurodac‑találatnak a […] beérkezését követő két hónapon belül meg kell tenni.

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a megkeresést az attól az időponttól számított három hónapon belül kell elküldeni a megkeresett tagállamnak, amikor a megkereső tagállam tudomására jutott, hogy másik tagállam lehet felelős az érintett személyért.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben említett határidőkön belül, az a tagállam, amelynek területén az érintett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, lehetőséget ad a személynek új kérelem benyújtására”.

10

Az említett rendelet 25. cikke a visszavétel iránti megkeresésre vonatkozó válaszadást érintő szabályokat határozza meg.

11

Ugyanezen rendelet 26. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„Amennyiben a megkeresett tagállam beleegyezik a kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvételébe vagy visszavételébe, a megkereső tagállam értesíti az érintett személyt arról a határozatáról, hogy átadja a felelős tagállamnak, és – adott esetben – nem vizsgálja meg a nemzetközi védelem iránti kérelmét”.

12

A „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) és (3) bekezdése így szól:

„(1)   A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben [helyesen: bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben] benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.

[…]

(3)   Az átadásra vonatkozó határozatok elleni fellebbezésre vagy felülvizsgálatra vonatkozóan a tagállamok jogszabályaikban előírják az alábbiakat:

13

E rendelet 29. cikkének (1)–(3) bekezdése így szól:

„(1)   A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek a megkereső tagállam részéről a felelős tagállamnak történő átadása a megkereső tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását vagy a 27. cikk (3) bekezdésének megfelelő halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően.

[…]

(2)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra az érintett személy szabadságvesztése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik.

(3)   Amennyiben az érintett személyt tévedésből adták át, vagy az átadás végrehajtása után az átadásra vonatkozó határozatot fellebbezés vagy felülvizsgálat keretében megsemmisítették, az átadást végrehajtó tagállam haladéktalanul visszafogadja az érintett személyt”.

14

Az Asylgesetz (a menedékjogról szóló törvény) 77. §‑a, 2008. szeptember 2‑án közzétett változatában (BGBl. 2008 I, 1798. o.), így rendelkezik:

„A jelen törvény hatálya alá tartozó ügyekben a bíróság a legutolsó tárgyalás pillanatában fennálló körülményeket és az akkor hatályos jogszabályokat veszi alapul; amennyiben a döntést nem előzi meg tárgyalás, a meghatározó időpont a döntés meghozatalának időpontja […]”

15

A. Hasan 2014. október 29‑én menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Németországban.

16

Mivel az „Eurodac” rendszerben elvégzett vizsgálat fényt derített arra, hogy az érintett 2014. szeptember 4‑én Olaszországban már nemzetközi védelmet kért, a Hivatal 2014. november 11‑én arra kérte fel az olasz hatóságokat, hogy a „Dublin III” rendelet alapján vegyék vissza A. Hasant.

17

Az olasz hatóságok nem válaszoltak e visszavétel iránti megkeresésre.

18

2015. január 30‑i határozatával a Hivatal az A. Hasan által benyújtott, menedékjog iránti kérelmet, mint elfogadhatatlant, elutasította azzal az indokolással, hogy az Olasz Köztársaság az e kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam, és elrendelte e személy átadását Olaszországnak.

19

A. Hasan megtámadta e határozatot a Verwaltungsgericht Trier (trieri közigazgatási bíróság, Németország) előtt, és kérte jogorvoslati kérelme halasztó hatályának elrendelését. E bíróság 2015. március 12‑én elutasította ezen, a halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet, majd 2015. június 30‑án magát a kérelmet is.

20

2015. augusztus 3‑án a német hatóságok átadták A. Hasant Olaszországnak. Az érintett személy azonban még ugyanebben a hónapban jogellenesen visszatért Németországba.

21

A. Hasan a Verwaltungsgericht Trier (trieri közigazgatási bíróság, Németország) határozatával szemben fellebbezést nyújtott be. Az Oberverwaltungsgericht Rheinland‑Pfalz (Rheinland‑pfalzi közigazgatási felsőbíróság, Németország) 2015. november 3‑i határozatával e fellebbezésnek helyt adott. E bíróság megállapította többek között, hogy A. Hasan Olaszországnak történő átadására a „Dublin III” rendelet 29. cikke (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos határidő elteltét követően került sor, és ebből következően immár a Németországi Szövetségi Köztársaság vált felelőssé az érintett személy által előterjesztett, menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért.

22

A Németországi Szövetségi Köztársaság az Oberverwaltungsgericht Rheinland‑Pfalz (Rheinland‑pfalzi közigazgatási felsőbíróság) e határozatával szemben felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) előtt.

23

A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) álláspontja szerint a fellebbviteli bíróság elemzése hibás, mivel a „Dublin III” rendelet 29. cikke (1) bekezdésében előírt határidő helyes számításával arra a következtetésre kellene jutni, hogy A. Hasan Olaszországnak történő átadására az e rendelkezésben meghatározott határidő lejárta előtt került sor.

24

Mindazonáltal a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) úgy véli, hogy az Olasz Köztársaság kezdeti felelőssége A. Hasan menedékjog iránti kérelmének megvizsgálása tekintetében nem állapítható meg végleges jelleggel, amennyiben nem zárható ki, hogy e felelősség e rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében nem áll fenn a menekültügyi eljárás és a nemzetközi védelmet kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételek e tagállamot jellemző, rendszerszintű hiányosságai miatt.

25

Ezt követően e bíróság kiemeli, hogy nem lenne szükséges e kérdés tárgyalása, ha A. Hasan Németországba történt jogellenes visszatérését követően menedékjog iránti kérelme megvizsgálásának felelőssége már a Németországi Szövetségi Köztársaságra szállt volna vissza a fellebbviteli bíróság határozata meghozatalának időpontjában, vagy ha ezen időpontban még lefolytatható lett volna a visszavételi eljárás.

26

Ilyen körülmények között a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a menekültügyben alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok értelmében azon bíróság határozatának, amelyhez átadásra vonatkozó határozat elleni jogorvoslattal fordultak, főszabály szerint az e bíróság előtt tartott utolsó tárgyaláskor vagy tárgyalás hiányában a bíróság e keresetről való határozathozatalának időpontjában fennálló ténybeli körülményeken kell alapulnia.

28

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésének a) pontjával lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, amely azt írja elő, hogy az átadásra vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálatának az eljáró bíróság előtt tartott utolsó tárgyaláskor vagy tárgyalás hiányában a bíróság e keresetről való határozathozatalának időpontjában fennálló ténybeli körülményeken kell alapulnia.

29

A „Dublin III”rendelet 27. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.

30

A nemzetközi védelmet kérelmező személyt az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szemben megillető jogorvoslat terjedelmét e rendelet (19) preambulumbekezdése pontosítja, amely rámutat, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében az említett rendeletben előírt, az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslatnak ki kell terjednie egyrészt e rendelet alkalmazásának vizsgálatára, másrészt az azon tagállamban fennálló jogi és ténybeli helyzetnek a megvizsgálására, amelynek a kérelmezőt átadják (2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 43. pont; 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 37. pont).

31

Ezenkívül a Bíróságnak a „Dublin III” rendelet 29. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy tekintettel egyrészt az e rendelet (19) preambulumbekezdésében említett, az érintett személyek hatékony védelmének az Alapjogi Charta 47. cikkének megfelelő biztosítására irányuló célkitűzésre, másrészt azon célkitűzésre, hogy az említett rendelet (5) preambulumbekezdésében említett nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározását gyorsan kell biztosítani, a kérelmezőnek rendelkeznie kell olyan hatékony és gyors jogorvoslattal, amely lehetővé teszi számára, hogy a tekintetében hozott átadásra vonatkozó határozat elfogadásánál későbbi körülményekre hivatkozzon, amennyiben azok figyelembevétele meghatározó ugyanezen rendelet megfelelő alkalmazásához (lásd ebben az értelemben: 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 44. pont).

32

Egy olyan szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely lehetővé teszi a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára, hogy az átadásra vonatkozó határozat elfogadásánál későbbi körülményekre hivatkozzon az e határozattal szembeni fellebbezés keretében, teljesíti ezen, hatékony és gyors jogorvoslat előírására vonatkozó kötelezettséget (lásd analógia útján: 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 45. pont).

33

Ebben az összefüggésben a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy azzal ellentétes egy ilyen szabályozás azon egyetlen tény folytán, hogy annak a bíróságnak, amelyhez az átadásra vonatkozó határozattal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, figyelembe kell vennie egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben olyan körülményeket, amelyek későbbiek nem csak e határozat elfogadásánál, de az érintett személynek az említett határozat alkalmazásában történő átadásánál is.

34

Az ilyen körülmények természetesen nem lehetnek relevánsak az e rendeletben foglalt szabályok alkalmazása szempontjából, amelyek, a rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdéséhez hasonlóan, a visszavételi eljárás lefolytatását az átadás előtt szabályozzák.

35

Ugyanakkor az átadás végrehajtása, amely az átadásra vonatkozó határozat egyszerű konkrét megvalósításának minősül, önmagában nem alapozza meg véglegesen azon állam felelősségét, amelynek az érintett személyt átadták.

36

Meg kell állapítani ugyanis először is, hogy a „Dublin III” rendelet egyetlen rendelkezése sem kapcsol az átadás végrehajtásához ilyen joghatást, és nem is írja elő, hogy e végrehajtás releváns volna a felelős tagállam meghatározása szempontjából.

37

Másodszor, ellenkezőleg: e rendelet 29. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy amennyiben az érintett személyt tévedésből adták át, vagy az átadás végrehajtása után az átadásra vonatkozó határozatot megsemmisítették, az átadást végrehajtó tagállamnak vissza kell fogadnia az érintett személyt, ami szükségszerűen azt feltételezi, hogy azon tagállam felelőssége, amelynek területén az átadás történt, bizonyos esetekben vitatható lehet az átadást követően.

38

Harmadszor, egy ezzel ellentétes megoldás egyébiránt nagy mértékben megfoszthatná hatékony érvényesülésétől az említett rendelet 27. cikkének (1) bekezdése szerinti fellebbezést vagy felülvizsgálatot, és veszélyeztethetné az érintett személyeknek biztosított bírói jogvédelmet, mivel ugyanezen rendelet 27. cikkének (3) bekezdéséből következik, hogy a fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem benyújtása nem vonja szükségszerűen magával az átadásra vonatkozó határozat felfüggesztését, tehát az nem képezi módszeresen akadályát az átadás végrehajtásának azt megelőzően, hogy e határozat jogszerűségét bíróság értékelhette volna.

39

Negyedszer, hangsúlyozni kell, hogy a „Dublin III” rendelet egyes rendelkezéseinek lehet az a joghatása, hogy vitatják valamely tagállam felelősségét az e tagállamnak történő átadást követően felmerült körülmények folytán. Ez az eset áll fenn e rendelet 19. cikke (2) bekezdésének esetében, amikor valamely harmadik ország állampolgára azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, legalább három hónapra elhagyja a tagállamok területét, mielőtt nemzetközi védelem iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑iKarim ítélet, C‑155/15, EU:C:2016:410, 17. pont).

40

A fenti megfontolások fényében az első kérdés a) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdését e rendelet (19) preamulumbekezdésének, valamint az Alapjogi Charta 47. cikkének a fényében akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, amely azt írja elő, hogy az átadásra vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálatának az eljáró bíróság előtt tartott utolsó tárgyaláskor vagy tárgyalás hiányában e bíróság jogorvoslat tárgyában való határozathozatalának időpontjában fennálló ténybeli körülményeken kell alapulnia.

41

Első kérdésének b) pontjával, valamint második és harmadik kérdésével, amelyeket célszerű együtt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 23. és 24. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, amikor harmadik ország állampolgárát, azt követően, hogy valamely első tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, átadták e tagállamnak egy második tagállamban benyújtott új kérelem elutasítását követően, majd ezt követően tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatért e második tagállam területére, ezen állampolgár tekintetében folytatható‑e visszavételi eljárás, vagy átadható‑e e személy újból az első tagállamnak ilyen eljárás lefolytatása nélkül.

42

A visszavételi eljárás hatályát a „Dublin III” rendelet 23. és 24. cikke határozza meg (2017. április 5‑iAhmed végzés, C‑36/17, EU:C:2017:273, 26. pont).

43

E rendelet 23. cikkének (1) bekezdéséből és 24. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy ez az eljárás alkalmazandó az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b), c) és d) pontjában említett személyekre.

44

Ezen utóbbi rendelkezések olyan személyre utalnak, aki egyrészt nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amely még elbírálás alatt áll, kérelmét visszavonta, vagy kérelmét elutasították, másrészt vagy kérelmet nyújtott be egy másik tagállamban, vagy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik egy másik tagállam területén.

45

Következésképpen harmadik ország olyan állampolgárát, mint aki az alapügyben szerepel, aki tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik valamely tagállam területén azt követően, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be valamely másik tagállamban, amely kérelemnek ez idő alatt e másik tagállam nem adott helyt, úgy kell tekinteni, mint aki a „Dublin III” rendelet által előírt visszavételi eljárás hatálya alá tartozik.

46

Ami az ezen eljárás megfelelő lefolytatása során követendő szabályokat illeti, emlékeztetni kell arra, hogy noha e rendelet 23. cikke olyan helyzeteket szabályoz, amelyekben az új, nemzetközi védelem iránti kérelmet a megkereső tagállamban nyújtották be, e rendelet 24. cikke azon esetekre vonatkozik, amelyekben e tagállamban egyetlen új kérelmet sem nyújtottak be (lásd ebben az értelemben: 2017. április 5‑iAhmed végzés, C‑36/17, EU:C:2017:273, 26. pont).

47

Következésképpen egy olyan személy tekintetében, mint aki az alapügyben szerepel, aki, azt követően, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be valamely tagállamban, jogellenesen visszatér egy másik tagállam területére, anélkül hogy ott új, nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtana be, alkalmazható a „Dublin III” rendelet 24. cikkében előírt eljárás.

48

Az a körülmény, hogy az ilyen személy a második tagállamban történő első tartózkodás során már benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, amelyet az e rendelet 26. cikkének (1) bekezdésében előírt keretek között elutasítottak, nem módosíthatja ezt az elemzést.

49

Ugyanis, mivel e kérelem már nem áll elbírálás alatt e tagállamban, e körülmény nem jár azzal, hogy e személyt olyan személyhez hasonlónak kell tekinteni, aki új, nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amely kérelmet vagy elutasítottak a 26. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában, azt megelőzően, hogy az átadást végrehajthatták volna, vagy elbírálás alatt áll az említett tagállamban, az említett rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megfelelően, a visszavételi eljárás késedelmes végrehajtása esetén.

50

Az a tény továbbá, hogy a határozat, amellyel az érintett tagállam területén történő első tartózkodás alkalmával benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasították, az illetékes bíróság előtt még folyamatban lévő jogorvoslati eljárás tárgyát képezi, nem zárhatja ki a „Dublin III” rendelet 24. cikkének az alkalmazását olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, mivel az e fellebbezés benyújtásához fűződő halasztó hatály hiányában e határozatot úgy kell tekinteni, mint amely kifejti az e rendeletből következő joghatásait, tehát amely a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásával indult igazgatási eljárás lezárását vonja magával.

51

Egyébiránt, tekintve, hogy az uniós jogalkotó e rendelet 24. cikkében különös eljárást írt elő az olyan, harmadik ország állampolgárai tekintetében, mint aki az alapügyben szerepel, amely eljárás többek között annak szorgalmazására irányul, hogy a megkeresett tagállam kötelező határidőkön belül, amelyek lejárta befolyásolhatja ezen állampolgár helyzetét, mivel az nem átadható valamely másik tagállamnak ezen eljárás megfelelő lefolytatása nélkül, az e személy tekintetében a korábbiakban hozott, átadásra vonatkozó határozat alapján járjon el, amelyet a múltban már végrehajtottak.

52

Egy ezzel ellentétes megoldás nem lenne tehát összeegyeztethető a „Dublin III” rendelet 18. és 24. cikkének szövegével, amely semmilyen különbséget nem tesz a valamely, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban történő első és második tartózkodás között.

53

Ráadásul, mivel a jelen ítélet 35–39. pontjában foglalt megállapításokból az következik, hogy az átadás végrehajtása önmagában nem alapozhatja meg véglegesen azon tagállam felelősségét, amelynek az érintett személyt átadták, egy új átadás nem elképzelhető anélkül, hogy e személy helyzetét felülvizsgálnák arra vonatkozóan, hogy a felelősség az említett személy átadását követően nem szállt‑e át egy másik tagállamra.

54

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az érintett személy helyzetének ezen felülvizsgálata elvégezhető anélkül, hogy veszélyeztetné a nemzetközi védelem iránti kérelmek gyors megvizsgálására vonatkozó célkitűzés megvalósítását, mivel ez a felülvizsgálat kizárólag az átadásra vonatkozó első határozatot követően végbement változások figyelembevételével jár.

55

Következésképpen az első kérdés b) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkét akként kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, amikor harmadik ország állampolgárát, azt követően, hogy valamely első tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, átadták e tagállamnak egy második tagállamban benyújtott új kérelem elutasítását követően, majd, tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatér e második tagállam területére, ezen állampolgár tekintetében folytatható visszavételi eljárás, és e személy nem adható át újból az első tagállamnak ilyen eljárás lefolytatása nélkül.

56

Az első kérdés b) pontjára, valamint a második és harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a negyedik kérdést nem kell megválaszolni.

57

Ötödik kérdésének a) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, amikor harmadik ország állampolgára tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatért azon tagállam területére, amely korábban átadta őt egy másik tagállamnak, a visszavétel iránti megkeresést az e rendelkezésben előírt határidőn belül kell megküldeni, és amennyiben igen, e határidők nem számíthatók‑e annál korábbi időponttól, mint amikor a kérelmező tagállam tudomást szerzett az érintett személynek e tagállam területére való visszatéréséről.

58

A „Dublin III” rendelet 24. cikke (2) bekezdésének első albekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben egy tagállam, amelynek a területén egy személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, úgy dönt, hogy ellenőrzést végez az Eurodac‑rendszerben, a visszavétel iránti megkeresést a lehető leghamarabb, de minden esetben az Eurodac‑találatnak a beérkezését követő két hónapon belül meg kell tennie.

59

E rendelet 24. cikke (2) bekezdésének második albekezdése azt írja elő, hogy ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a megkeresést az attól az időponttól számított három hónapon belül kell elküldeni a megkeresett tagállamnak, amikor a megkereső tagállam tudomására jutott, hogy másik tagállam lehet felelős az érintett személyért.

60

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy hogy az átvételre és a visszavételre vonatkozó eljárásokat kötelezően azon szabályokkal összhangban kell lefolytatni, amelyeket a „Dublin III” rendelet VI. fejezete tartalmaz, és különösen – egy sor kötelező határidő betartásával kell lefolytatni (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 49. és 50. pont).

61

Tekintettel arra, hogy az uniós jogalkotó e rendelet 24. pontjában nem tett megkülönböztetést azon helyzetek között, amikor a visszavételi eljárást első alkalommal indítják meg, és azon helyzetek között, amikor ezt az eljárást újból le kell folytatni azt követően, hogy az érintett személy az átadás után tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatért a megkereső tagállamba, az e cikkben megjelölt határidőket ezen utóbbi esetben is be kell tartani.

62

E határidők számításával kapcsolatban ki kell emelni, hogy azok az átvételi eljárás kereteinek meghatározására irányulnak, és meghatározó módon hozzájárulnak a nemzetközi védelem iránti kérelem feldolgozásának gyorsaságára vonatkozó célkitűzés megvalósításához, biztosítva, hogy az átvételi eljárást indokolatlan késedelem nélkül folytassák le (lásd analógia útján: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 53. és 54. pont; 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 31. pont).

63

Ennek érdekében az említett határidők azt biztosítják, hogy a kérelmező tagállam a visszavételi eljárást észszerű határidőn belül indítsa meg attól az időponttól kezdve, amikor rendelkezésére állnak azok az információk, amelyek lehetővé teszik számára visszavétel iránti megkeresés küldését egy másik tagállamnak, és e kereten belül az alkalmazandó határidő ezen információk jellegének függvényében változik.

64

Következésképpen ugyanezen határidők számítása logikusan nem kezdődhet egy olyan időpontban, amikor a megkereső tagállam nem rendelkezett olyan információkkal, amelyek lehetővé tették volna számára a visszavételi eljárás megindítását.

65

Ez áll fenn olyan helyzetben, mint az alapügyben szereplő, nemcsak akkor, ha e tagállamnak nincs tudomása a valamely más tagállam felelősségét megalapozó tényezőkről, de olyan körülmények között is, amikor a belső határokon főszabály szerint át lehet lépni a személyekre vonatkozó határellenőrzések nélkül, ha az említett tagállamnak nincs tudomása arról, hogy az érintett személy a területén tartózkodik.

66

Ezenkívül annak megállapítása, hogy e határidők attól az időponttól számítandók, amikortól az első átvételi vagy visszavételi eljárás alatt a tagállam rendelkezésére állnak a valamely más tagállam felelősségét jelző információk, egyrészt jelentős módon korlátozná a „Dublin III” rendelet által előírt eljárások hatékonyságát, másrészt arra ösztönözhetné az érintett személyeket, hogy jogellenesen visszatérjenek a megkereső tagállam területére egy első átadást követően, meghiúsítva ezzel az e rendeletben foglalt elvek és szabályok alkalmazását (lásd analógia útján: 2016. március 17‑iMirza ítélet, C‑695/15 PPU, EU:C:2016:188, 52. pont; 2017. szeptember 13‑iKhir Amayry ítélet, C‑60/16, EU:C:2017:675, 37. pont).

67

Egy olyan helyzetben ugyanis, amikor az érintett személy az első átadást követően, tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatért a megkereső tagállamba, ez az értelmezés nagymértékben csökkentené azt a határidőt, amely e tagállam rendelkezésére áll ahhoz, hogy visszavétel iránti megkeresést küldjön, sőt akár ki is zárhatná ilyen megkeresés küldését azt megelőzően, hogy az érintett személynek biztosították új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának minden lehetőségét, amennyiben e személy ezen ország területére történő visszatérése két vagy három hónappal azon időpontot követően történt, amikor az említett tagállam az első átvételi vagy visszavételi eljárás folyamán rendelkezett a valamely más tagállam felelősségét jelző információkkal.

68

Ilyen körülmények között a „Dublin III” rendelet 24. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározott határidő, amely kizárólag akkor alkalmazandó, ha valamely tagállam, amelynek a területén egy személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, úgy határoz, hogy ellenőrzést végez az Eurodac‑rendszerben, csak akkor releváns, ha a megkereső tagállam azon visszavételi eljárás keretében döntött ezen eljárás mellett, amelyet az érintett személy első átadását követően, e tagállam területére történt visszaérkezését követően indított, ami szükségszerűen feltételezi, hogy e tagállam tudomással bír arról, hogy e személy a területén tartózkodik.

69

Ha az érintett tagállam nem az Eurodac‑rendszerben való ellenőrzés mellett döntött, úgy tekintetében e rendelet 24. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alkalmazandó. Ebben az esetben az e rendelkezésben említett határidő számítása csak abban az időpontban kezdődik, amikor a megkereső tagállam tudomást szerez egyrészt arról, hogy az érintett személy a területén tartózkodik, másrészt a valamely másik tagállam felelősségét megalapozó tényezőkről.

70

A fenti megfontolásokra tekintettel az ötödik kérdés a) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, amikor harmadik ország állampolgára tartózkodásra jogosító engedély nélkül visszatért azon tagállam területére, amely korábban átadta őt egy másik tagállamnak, a visszavétel iránti megkeresést az e rendelkezésben előírt határidőkön belül kell megküldeni, és e határidők nem számíthatók annál korábbi időponttól, mint amikor a kérelmező tagállam tudomást szerzett az érintett személynek ezen ország területére való visszatéréséről.

71

Ötödik kérdésének b) részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül, az a tagállam, amelynek területén az érintett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, felelős azon új, nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynek a benyújtását e személy számára lehetővé kell tenni.

72

A „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdése pontosan meghatározza, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésben említett határidőkön belül, az a tagállam, amelynek területén az érintett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, lehetőséget ad a személynek új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására.

73

Meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés szövege önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy rendesen mely tagállam lenne felelős e kérelem megvizsgálásáért.

74

Ezzel kapcsolatban a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ha valamely uniós jogi rendelkezésnek többféle értelmezése is lehetséges, azt kell előnyben részesíteni, amely alkalmas ezen rendelkezés hatékony érvényesülésének biztosítására (lásd ebben az értelemben: 2011. október 27‑iBizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑311/10, nem tették közzé, EU:C:2011:702, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ha a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kellene értelmezni, hogy az egyszerűen azt írja elő, hogy az érintett személy számára biztosítani kell a jogot nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására, és ekként semmilyen hatással nincs az e kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására, e rendelkezés meg lenne fosztva minden hatékony érvényesülésétől.

76

A 2013/32 irányelv 6. cikkének (1) és (2) bekezdéséből az következik tehát, hogy a tagállamoknak általános jelleggel nyilvántartásba kell venniük minden, harmadik országbeli állampolgár által a nemzeti hatóságoknak benyújtott, ezen irányelv hatálya alá tartozó, nemzetközi védelem iránti kérelmet, majd a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett személyeknek ténylegesen lehetőségük legyen kérelmük mielőbbi benyújtására.

77

Következésképpen a „Dublin III” rendelet 24. cikke (3) bekezdése hatékony érvényesülésének biztosítása céljából e rendelkezést akként kell értelmezni, hogy az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidők lejártát követően, amennyiben az érintett személy úgy dönt, hogy él az új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának a lehetőségével, amelyet azon tagállamnak, amelynek a területén tartózkodik, biztosítania kell a számára, e tagállam felelős ezen újabb kérelem megvizsgálásáért.

78

Ezt az értelmezést egyébiránt megerősíti a „Dublin III” rendelet 24. cikke (2) és (3) bekezdésének a jelen ítélet 62. pontjában felidézett célkitűzése.

79

Ugyanis ha új, nemzetközi védelem iránti kérelemnek az e rendelkezés által előírt feltételek mellett történő benyújtása mindössze azzal járna, hogy az a tagállam, amelynek a területén az érintett személy tartózkodik, immár megindíthatja a visszavételi eljárást az e rendelet 23. cikkében előírt feltételek mellett, az említett rendelet 24. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt szabályok nem járulhatnának hozzá a nemzetközi védelem iránti kérelmek gyors megvizsgálására irányuló cél megvalósításához, mivel e határidők lejárta nem akadályozná a visszavételi eljárás lefolytatását, ami újból késleltetné az érintett személy által benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálását.

80

Következésképpen az ötödik kérdés b) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül, az a tagállam, amelynek területén az érintett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, felelős azon új, nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynek a benyújtását e személy számára lehetővé kell tenni.

81

Ötödik kérdésének c) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azt, hogy egy valamely tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti első kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott fellebbezésre vonatkozó eljárás még folyamatban van, egyenértékűnek kell‑e tekinteni az e rendelkezés értelmében vett új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásával.

82

E tekintetben hangsúlyozni kell először is, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdése kifejezetten utal az adott tagállam azon kötelezettségére, hogy az érintett számára biztosítsa új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának lehetőségét.

83

Ebből az következik, hogy az uniós jogalkotó az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidők lejártához nem a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálására irányuló, már megindult eljárások kimenetelét, hanem az új nemzetközi védelmi eljárások megindítását érintő joghatásokat kívánt kapcsolni.

84

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy amint az következik a jelen ítélet 48–50. pontjában foglalt megfontolásokból, a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szembeni fellebbezés benyújtásához fűződő halasztó hatály hiányában e határozatot úgy kell tekinteni, hogy az teljes mértékben kifejti joghatásait, vagyis a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásával megnyíló igazgatási eljárás lezárulását eredményezi.

85

Következésképpen az ötödik kérdés c) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azt, hogy egy valamely tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti első kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott fellebbezésre vonatkozó eljárás még folyamatban van, nem lehet egyenértékűnek tekinteni az e rendelkezés értelmében vett új, nemzetközi védelem iránti kérelem e tagállamban történt benyújtásával.

86

Ötödik kérdésének d) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül, és az érintett személy nem élt az új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására számára biztosítandó lehetőséggel, az a tagállam, amelynek területén e személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, küldhet‑e még visszavétel iránti megkeresést, vagy ilyen megkeresés nélkül eljárhat‑e az említett személynek valamely másik tagállam felé történő átadása ügyében.

87

A „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdése különbözik az e rendeletben foglalt, határidők lejártára vonatkozó többi rendelkezéstől, amennyiben nem írja elő, hogy az általa érintett határidők lejárta önmagában a felelősség átszállását eredményezi.

88

Amint az az ötödik kérdés b) pontjára adott válaszból kitűnik, amennyiben az említett rendelet 24. cikke alkalmazandó, a felelősség ezen átszállása ahhoz van kötve, hogy az érintett személy éljen az új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására vonatkozó, számára biztosítandó lehetőséggel abban a tagállamban, amelynek területén tartózkodik.

89

Mivel az uniós jogalkotó nem fűzött az ugyanezen rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határidők lejártához semmilyen más joghatást, meg kell állapítani, hogy amennyiben az érintett személy nem él e lehetőségével, a tagállamnak, amelynek a területén tartózkodik, továbbra is lehetősége van arra, hogy ebből levonja a következtetést, és adott esetben visszavételi eljárást indítson annak biztosítása érdekében, hogy e személy visszatér azon tagállam területére, amelyhez nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be.

90

Ugyanakkor, tekintve egyrészt, hogy a felelős tagállamnak a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b), c) és d) pontja értelmében vissza kell vennie az érintett személyt az e rendelet 23., 24., 25. és 29. cikkében előírt feltételek mellett, valamint másrészt, hogy e cikkek egyike sem írja elő e személy átadását az e célból megkeresett tagállam kifejezett vagy hallgatólagos hozzájárulása nélkül, az említett rendelet 24. cikkének (3) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy az feljogosít valamely tagállamot az említett személynek egy másik tagállam felé történő átadására visszavétel iránti megkeresés nélkül.

91

Következésképpen az ötödik kérdés d) pontjára azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor az e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül, és az érintett személy nem élt az új, nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására számára biztosítandó lehetőséggel,

92

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: